Orbán Viktor politikai értelemben megsemmisült, a teljhatalmú vezérből egyik pillanatról a másikra bukott autokrata lett. Magyar Péter történelmi győzelmével azonban a neheze csak most kezdődik: a kormánynak bizonyítania kell, hogy valódi, intézményesített demokráciát épít, és nem csupán egy újabb „megváltóval” helyettesíti az előzőt. Az eurómilliárdok feloldása felélesztette a piacot, de a társadalom ennél is többet követel: látni akarja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felszámolását és a hazaárulással felérő keleti paktumok jogi elszámoltatását.
„Rendszerváltás vagy Messiás-váltás?” – e köré a kíméletlen dilemma köré építi fel Lengyel László politológus, a Pénzügykutató elnöke az új politikai korszak alapképletét. A huszonegyedik századi magyar közélet – legyen szó Orbán Viktorról, Gyurcsány Ferencről vagy épp Magyar Péterről – ontja magából az önjelölt megváltókat. Csakhogy a modern kor hazai politikai bálványai nem túlfeszített lényeglátók (mint amilyen egykor Kossuth Lajos volt); sokszor hiányzik belőlük az átfogó világlátás. Zsenialitásuk kimerül a társadalmi vágyak, elfojtott sérelmek és indulatok hitté feszítésében.
A bukdácsoló, velejéig korrupt és működésképtelen NER-t az utolsó években már kizárólag a megosztott ellenzék inkompetenciája, valamint Orbán személyes manipulatív varázsa tartotta életben. Sikerének titka a nemzetközi konjunktúra és az uniós pénzcsapok megcsapolása volt. Vagyis a kérdés ma már az: Magyar Péter hajlandó-e lemondani a vezetői teljhatalom csábításáról a joguralom javára?
Az öt lépés a demokrácia felé
Ahhoz, hogy az új miniszterelnök kitörjön az autokratikus gravitációból, Lengyel szerint ötpontos stratégiát kell végrehajtania. Először is, társadalmi békét kell hirdetnie a kádári „aki nincs ellenünk, az velünk van” elv modernizált alkalmazásával. Másodszor: fenn kell tartania a folyamatos párbeszédet a választókat integráló Tisza Szigetekkel. Harmadszor – és a jogállam szempontjából ez a legkritikusabb –, olyan új alkotmányos rendet kell építenie, amely azonnal beépíti a miniszterelnöki hatalom ellensúlyait. Negyedszer, a kíméletlen gazdasági realitások tükrében felül kell vizsgálnia a túlzó választzási ígéreteket, hogy elkerülje a fiskális összeomlást. Végül pedig szigorúan és következetesen meg kell büntetnie az Orbán-rendszer felelőseit. Mindezt egyetlen átfogó cél, az európai életforma igényének fenntartása kell, hogy vezérelje.
A jólét az igazi legitimáció
Magyar Péter politikai túlélése egyetlen, könyörtelen mérőszámon múlik: elindul-e az életszínvonal emelkedése. Kampányának legpusztítóbb tételmondata az volt, hogy az Orbán-rendszer az EU legszegényebb és legkorruptabb országává züllesztette Magyarországot. A választók a jólét és az átláthatóság reményében szavaztak a radikális változásra.
Bár a kormány nem tud csodát tenni, az elmúlt négy szűk esztendő után már az irányváltás is fellélegzést hozhat. A nemzetközi piacok árazzák a bizalmat: a forint árfolyama ismét erős, Brüsszel pedig felszabadítja a jogállamisági viták miatt befagyasztott eurómilliárdokat. A hazai gazdaságpolitika alacsonyan lógó gyümölcse most egyszerre cinikus és praktikus: puszta az a tény, hogy a felsővezetés és az oligarchahálózat nem szivattyúzza ki a forrásokat, önmagában is hatalmas mozgásteret ad a költségvetésnek.
Nyugati hírszerzés és a hazaárulás árnyéka
Hiba lenne azonban azt hinni, hogy Orbán bukását pusztán belpolitikai tényezők okozták. Az ellenzék 2010 óta tartó töketlensége miatt Orbán a saját, torzított választási rendszerében szenvedett kiütéses vereséget, amelyből azóta is képtelen magához térni – „from hero to zero”, ahogy a politológus fogalmaz. De a végső lökést a geopolitikai vakság adta meg.
Orbán nem mérte fel, hogy az ukrajnai orosz agresszió (2022. február 24.) után a nyílt oroszbarátság többé nem jópofa pávatánc, hanem a nyugati szövetségi rendszer elárulása. Elveszítette a Nyugat türelmét. Nem véletlen, hogy a kampány kritikus pillanataiban nyugati titkosszolgálatok szivárogtattak ki súlyos kompromittáló hanganyagokat arról, miről egyeztetett Orbán Vlagyimir Putyinnal, és Szijjártó Péter Szergej Lavrovval. Bárándy Péter egykori igazságügyi miniszter szerint a jogi helyzet kristálytiszta: ha valaki egy ellenséges államnak (Oroszországnak) ad át NATO- és EU-titkokat, az éppúgy hazaárulás, mintha magyar államtitkokat fecsegne ki. Ezek a lépések átlépték a politikai retorika határát, és a büntetőjog területére értek.
A perektől a politikai megsemmisülésig
A felkapaszkodott autokrata most a senki földjén vegetál, program és hatalom nélkül. Ahhoz azonban, hogy a NER mítosza és Orbán „messiási” aurája végleg szertefoszoljon, elkerülhetetlen a jogi felelősségre vonás. A társadalom látványos és alapos pereket vár. Lengyel László szerint ezek a bírósági eljárások nem csupán az igazságszolgáltatásról szólnak: a tárgyalótermekből a médiába ömlő tények, a rendszerszintű lopás és az orosz befolyás hivatalos bizonyítékai azok az eszközök, amelyek egy életre megsemmisítik a bukott rendszer politikai presztízsét. Magyar Péter számára tehát az elszámoltatás nem pusztán ígéret, hanem a saját demokratikus konszolidációjának létfeltétele.
