Kezdőlap Itthon Vélemény

Vélemény

Szobrok példája

Nem arról beszélünk, ami elválaszt, hanem arról, ami összeköt, mondogatják nap mint nap az ellenzéki politikusok. Legutóbb Jakab Péternek a Narancsnak adott interjújában olvastam ezt. Most viszont a baloldalon többen vetik fel, hogy vissza kellene tenni a helyére Lukács György szobrát. Én is írtam ezt ezen az oldalon. Karácsony Gergely egyelőre annyit mondott az ügyben, hogy meg kellene fontolni Szent István szobrának felállítását a Lukács-szobor helyére a Szent István parkba.

A Jobbik, amely a Lukács-szobor eltávolítását és a helyére újabb Szent István-szobor felállítását az előző közgyűlésben kezdeményezte (és megkapta hozzá a fideszes többség támogatását) máris tiltakozik. Bencsik János országgyűlési képviselő, a Jobbik budapesti elnöke arra hivatkozott, hogy Karácsony győzelmében szerepe volt a jobbikos választóknak is, akik számára Lukács a Tanácsköztársaság idején játszott szerepe miatt elfogadhatatlan.

Vajon hogyan oldódik meg ez a konfliktus?

Amikor a Jobbik a szobor eltávolítását kezdeményezte, és számított a Fidesz támogatására, nem foglalkozott azzal, hogy ez a szobor a baloldali és liberális választók számára fontos.

Amikor én is felvetettem a Lukács-szobor ügyét, hozzátettem Károlyi Mihály szobrát is. Arról, hogy legyen-e a Kossuth Lajos téren, a „nemzet főterén” újra szobra Tisza Istvánnak, lehetett volna vitatkozni, de Orbán és Kövér döntött, és ott állnak. Pedig egyikük értékelésében sincs olyan konszenzus, mint a Kossuth téren látható Rákóczi és Kossuth értékelésében. Károlyi Kossuth téri szobrát először a Jobbik támadta meg, mi kiálltunk mellette, azután Orbán és Kövér eldöntötte, hogy elviszik. Azt gondolom, hogy egyértelműen indokolt, hogy az 1918-as polgári forradalom vezetőjének, az ország első köztársasági elnökének szobra álljon Budapesten, az őszirózsás forradalom városában.

A Jobbiknak meg nyilván ez is elfogadhatatlan, ők róla is, mint Lukácsról, ugyanazt gondolják, mint a Fidesz.

A szobrok példája – és nyilván idetartozik a Szabadság téri „megszállási emlékmű” ügye is – arra figyelmeztet: nem mindig könnyű csak arról beszélni, ami összeköt, s figyelmen kívül hagyni, ami elválaszt. A szobrok példája a szimbolikus politizálás körébe tartozik, és amíg csak önkormányzatokban kell közösen kormányozni, ez talán megoldható valahogy. De ha egyszer országos szinten merül fel az együttműködés kérdése, mindjárt más lesz a helyzet. Országos szinten külpolitika is van, szomszédságpolitika is van, oktatáspolitika is van, kisebbségpolitika is van, gazdaságpolitika is van, és azokban mély árkok választják el az idei önkormányzati kampányban sikeresen együttműködő politikai erőket. Amit az önkormányzati választáson sikerrel alkalmazott az ellenzék, az aligha vihető át az országgyűlési választásra.

Hírek az elefántcsonttoronyból

Néhány napja motoszkál bennem a gondolat, ha a miniszterelnökről lehúztam a keresztvizet etikátlan döntései miatt – mondjuk például a Borkai ügyben -, akkor illene megjegyezni, hogy a másik oldal sem szeplőtelen. Sőt, az önünneplésén túl egyenesen beteríti a mocsok, ha a kormányon lévőkkel nem is veheti fel a versenyt.

Már hallom az ellenzéki olvasók hangját: miért foglalkozik a FüHü ezzel, amikor találhat a kormánynál százszorta több és nagyobb volumenű korrupciót, csalást, lopást; vagy ne bontsuk meg a kialakult összefogás amúgy sem igazán erős összekötő szálait. Annyiban tökéletesen egyetértek, hogy ne bontsuk meg, annyiban viszont nagyon nem, hogy ha eltűrjük és nem beszéljük ki, ezek a szálak nagyon hamar szétszakadnak, mert senki sem óhajtja az összefogásban magára venni a másik sarát.

Azt is írtam korábban, hogy az ellenzéknek önkormányzati hatalomhoz jutva nem csak arra kell figyelni, milyen csontvázak lapulnak meg a Fidesz vezette városvezetők jól zárható szekrényeiben, hanem arra is, hogy sem maguk, sem összefogásbeli társaik ne zárhassanak el újabbakat.

Jobb, ha mindenki megjegyzi: nincsen kis vagy nagy korrupció, és a csalást és lopást sem aszerint kell megítélni, kisebb vagy nagyobb mértékű-e, pláne nem aszerint, hogy az ellenzék követi el vagy a Fidesz.

Egyszerűen jelzők nélkül korrupció, csalás és lopás létezik, amelyet jogállamban elkövetni bűn, és büntetést kell, hogy maga után vonjon. Ahol ezt bármilyen megfontolásból nem így ítélik meg, ott nincsen, de legalábbis nem működik jól a jogállam.

TGM HVG-ben megjelent cikke az erkölcs oldaláról világította meg az utóbbi hetek kétségtelenül legnagyobb botrányait: fideszes a Borkai-ügyet, az MSZP-s Lackner ügyét. Teljesen igaza van.

TGM okfejtése, mint egy világítótorony, pontos útmutatást ad a tévelygő közerkölcsnek.

Egyetlen baj van vele. A mai közerkölcsök felől ez nem világítótorony, hanem elefántcsonttorony. A világ már régen bezárta az erkölcsösséget egy elefántcsonttorony megközelíthetetlen magányába.

Őrzi, időnként mutogat rá, de nem használja. Szerintem a kulcsát sem tudják, hová tették. Így jó a legtöbbeknek, lehet rá hivatkozni, de a kulcsot senki sem keresi, nehogy a végén még kiszabaduljon.

Így az erkölcs annyit ér, mint a kereszt sokak szobája falán, ha nem ismerik, vagy talán az még rosszabb, ha nem tartják meg a tízparancsolat egyetlen törvényét sem.

Magyarázat I.

Tollam hegyére azért az MSZP-t tűztem, mert a médiában elhangzó szkeptikus megnyilatkozásokat olyan dühvel utasítják vissza (lásd Klubrádió, Megbeszéljük c. műsora), mintha éppenséggel tagtoborzóikon előre kellene időpontot kérni, mert csak így tudják garantálni a három óránál kevesebb várakozást a regisztrációnál. (Ha létezik ilyen párt, azt momentán Momentumnak hívják.)

Pedig az igazság az:

a kutya se kíván belépni az MSZP-be,

sőt, jelentősnek nevezhető az elvándorlás. Belegondoltak az MSZP vezetői, hogy mit jelent számukra elveszíteni egy Botkát, vagy éppen miért csak tőlük léptek ki azok az önmagukat jelölt-várományosnak tartó tagok, akiket végül mégsem választottak az összefogás jelöltjének? Olyan „elvhű szocdemek” voltak, akik azonnal mindent elárultak, amint nem kaptak legalább szűkebb pátriájukban vezető szerepet. Sokan nemcsak kiléptek, hanem el is indultak az összefogás jelöltjével szemben. Volt, aki átpártolt a Fideszhez, volt olyan is, aki függetlenként világosodott meg, és néhányan hajlandóak voltak a MSZP berkein belül maradni úgy, hogy a párt saját maga indította jelöltként az összefogás jelöltje ellen. Igaz, sok vizet nem zavartak, mindegyikük a futottak még kategória aljára kerültek. Legutóbb már olyan is elpártolt tőlük, aki MSZP tagként lett összefogás-jelölt és még nyert is.

Magyarázat II.

Ha Borkai polgármesterségéről joggal azt kérdezi az ellenzék, hogyan fog odaállni a város lakói elé, akkor ugyanez a kispesti polgármesterre is igaz.

Még akkor is az, ha nem ő személyesen szárítja a zacskónyi port, ha nem ő beszél, hanem róla is beszélnek munkatársai, bizalmasai.

Magánbeszélgetés? Igen. De hát az orgia is „magánügy”, mint tudjuk.

Mennyivel különb megítélés alá esik, ha Gajda Péter egészen megválasztásának éjszakájáig nem ismeri fel egyik legbizalmasabb munkatársának hangját és arcát, de utána nem sokkal a fel nem ismert munkatársat kizárják pártjából?

Azon nincsen mit meglepődni, hogy a kizárt Lackner Csaba az ártatlanság vélelmének védőbástyája alatt megőrzi képviselői mandátumát, de árulja el nekem valaki, hogyan fog tudni együtt dolgozni munkatársaival? Milyen erkölcsi alapon fog az őt megválasztók érdekei ügyében eljárni, ha minden lépésének árnyékában ott lesz az inkriminált mondat: „aki jól csinálja, az igazából nem a büdzséből veszi el, hanem olyan emberekkel köt szerződést, meg olyan eladások vannak, ahonnan a külső vállalkozóktól jön vissza.” Minden jegyzőkönyvben szerepelni fog az ellenzékben lévők (Fidesz) jogos kérdése: Lackner úr, Ön mennyit kap ebből vissza és mennyit kell osztania polgármesterének? Ez a mondat akkor is jogos és ül, ha Gajdos soha nem fogadott el egyetlen vasat sem.

Lackner sarát nem lehet egykönnyen lemosni.

Itt jegyezném meg, hogy mindkét szereplő az összefogás jelöltjeként nyert mandátumot. Lacknert kizárta pártja, de nem hallottam a többieket elhatárolódni se tőle, se Gajdostól. Itt utalnék Gyurcsány napirend előtti felszólalására, amit ugyan a fideszes képviselőkhöz és a miniszterelnökhöz címzett, de nagyon is jó lenne, ha mindenki magára venné, akinek a választások azt a szerencsétlen helyzetet eredményezték, hogy mandátumot szerzett. Akár az országgyűlésben, akár az önkormányzatokban.

Ugyanakkor nem hallottam, hogy a szintén hangos botrányt okozó XIV. kerületi rendeletek ügyében, vagy pláne a XX. kerületi fizetésemelési botrányban nyilvánosan legalább tiszta helyzetet teremtett volna az összefogás és benne az MSZP. Nem magyarázkodásra gondolok, attól csak abbéli rosszindulatom élesedik, hogy

azért kell rögvest megemelni a képviselői  fizetéseket, hogy Lackner oktató jellegű szavait megfogadva magasabbról indulhasson a havi bér három-négyszeresére rúgó egyéb bevételek végösszege.

Control-copyval bemásolhatnám az erkölcsről és politikáról írt korábbi, de ide is vonatkozó eszmefuttatásomat:

az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt,

melyet bővebben a miniszterelnöknek írt nyílt levelemben taglaltam. A dilemma ugyanaz, csak és remélni tudom, hogy a megoldás nem ugyanaz lesz.

Szólhatna valaki az MSZP-ért aggódók közül a vezetésnek, hogy az összefogás ege fölött talán még most is kék az ég, de az MSZP fölött sűrű viharfelhők gyülekeznek! Ehhez olyan vezető kellene – a jelenlegi biztosan nem az -, aki ismeri Illyés Gyulát, ne adj isten, karizmával és önálló gondolatokkal is rendelkezik, aki képes felfogni, hogy “…növeli, ki elfödi a bajt.”

Couleur Lokál

Van abban valami bájos, amikor a revolvermédia sajtószabadság-veszélyt kiált, ha a morálisan védhetetlent számon kérik rajta. Sokat elárul gerincességről és, főleg, éleslátásról, ha a városi lap vezetője nem veszi észre, hogy alighanem nem helyi kiskirály-csere történt. Hát így vagyunk a helyi színekkel.

Karácsony diktátorként be akarja tiltani a Lokált. Ezt mindjárt az érintett maga kürtölte világgá, mondván: az új főpolgármesternek nem tetszik, hogy ők alkalmatlannak tartják a főváros vezetésére, hogy elmondták véleményüket, nem tetszik neki a lap tartalma, hát kiűzné őket Budapestről. Karácsony hamar kimutatta a foga fehérjét (helyesen: fehérét), hogy nem tűri a másképp gondolkodókat, hogy a cenzúra eszközével lépne fel azok ellen, akik nem az ő szája íze szerint fogalmaznak. Támadást intéz a sajtószabadság ellen, a BKV mögé bújva adminisztratív eszközökkel hallgattatná el azokat, akik másképp látják a világot, mint ő – sorolja tiborci panaszait az elmúlt évek politikai dzsungelharcaiban az élvonalban küzdő orgánum.

A legszebb az az állítás, hogy a magyar demokrácia történetében példátlan módon betiltás vár arra a lapra, amelyik nem tetszik Budapest új vezetőjének. Ami persze nem igaz, mert erre még gazdáiknak se lenne módjuk.

Karácsony annyit válaszolt, hogy szerinte hazudni nem szabad, ennek pedig a Lokál nem tesz eleget. Ennek ellenére nem tervezi betiltani, csak nem szeretné, hogy a főváros asszisztáljon a terjesztéséhez.

Érdemes azért néhány dolgot tisztába tenni. A Lokál – a fekete seggűvé vált simicskai Metropol eldózerolása után – privilegizált helyzetbe került. Politikai akarattal, ellentmondást nem tűrően, az előző városvezetés csöndes beleegyezésével (mint annyi más ügyben Tarlós részéről).

A Lokál vagyoni értékű jogot kapott ingyen.

A fővárosi közterületek ennyi árusítási pontjának igénybe vétele minimum százmilliókba kerül bármely kereskedőnek, szolgáltatónak.

Azt persze lehet védeni, hogy a városvezetés ezzel jókora kiadást takarít meg azzal, hogy – szemben a kerületekkel, nem lévén saját tájékoztatási fóruma – megadja másnak a lehetőséget az információk eljuttatására a lakossághoz. Ebben az esetben is azonban alapvetésnek tekinthető, hogy ezt a jogot – közte az óriási példányszámmal elért hatalmas reklámbevétel zsebre tételét –

csak olyan vállalkozás kaphassa meg, amely feddhetetlen.

Múltjában és jelenében egyaránt.

A Lokál ezen a vizsgán elbukott. A sajtó összes írott és íratlan szabályát napról napra hágja át évek óta. Tényszerű, pontos, elfogulatlan tájékoztatás: egyik se erőssége. Lejáratás, politikai ellenfelek becsületébe gázolás viszont annál inkább. Ezekről megszámlálhatatlan bírósági ítélet tanúskodik.

Az színtisztán erkölcsi kérdés, hogy mindannyiunk pénzéből szabad-e ilyen obskúrus orgánumnak, a revolvermédia mintapéldányának ekkora anyagi támogatást nyújtani.

Azon viszont inkább kacagni kell, hogy ez az izé a hübrisz legostobább mintájával szolgált. Karácsony Gergely jó előre elmondta, hogy meg akarja szüntetni ezt az ingyenes jogot. Ezután tényleg hülyének kell lenni ahhoz, hogy a választás másnapján olyan kiadással álljanak elő, amelyből éppen csak az eredmény nem derül ki.

A helyi lokálok rendszerbemutató példája a bajai önkormányzati lapé (Bácskai Napló). Ez azzal vált hírhedetté, hogy az ellenzéki jelölteket durván eltorzított arccal járatták le. A választási bukta után is kikérték maguknak a hamisítás vádját, mondván: a képeket készen kapták. A főszerkesztő azóta elismerte, hogy a az akkor még fideszes irányítású városházáról érkeztek a manipulált fotók, korábban meg direktívák a tartalmi elvárásokról.

Ezt megelőzően, a választási eredmény ismeretében, azonnal hitet tettek a sajtószabadság mellett. Mintha mi se történt volna.

A reflexek azért működnek. Amikor a békejobbot nyújtó új demokrata polgármester-asszony élére állította a kérdést, nem habozott dönteni az olvasóktól bocsánatkérés vagy a távozás között. De azonnal megkérdezte,

milyen e-mail-címre küldje a városi lap cikkeit, ahogyan az korábban úzus volt.

Talán meglepődött, amikor a polgármester azt mondta, hogy többé nincs cenzúra, csináljanak rendes újságot.

És még hány példa kerül elő rövidesen. Olyanok, mint a ferencvárosi, ahol az előző – bukott – fideszes polgármester személyes tanácsadójának feleségét azzal díjazta havi százezerrel, hogy ellenőrizze a kerületi lap cikkeit megjelenés előtt.

A Lenin-fiúk utódai ma is itt vannak: Kövér nagy napja

Transzhumanizmus és fluid identitás, kvantumfölény, apák és fiúk: évszázadot átfogó ideológiai elemzés. Minden együtt a szellemi bazárban; a bocskaiba öltözött Kövér László egy napja.

Nagyot ment ma Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Először a Nagy Imre-szobor helyére állított, az 1918-1919-es vörösterror áldozatainak emléket állító Nemzeti Vértanúk Emlékműve remake-jének avatási ceremóniáján, majd a kereszténydemokrácia 75 éves magyarországi fennállását ünneplő tanácskozáson az Országházban osztotta meg gondolatait. Kommentár nélkül a főbb megállapítások kivonata.

A Vértanúk terén ezeket mondta.

  • Mi, magyarok – akiket a kommunisták bűnös népnek neveztek, s akiket szellemi, politikai örököseik ma is annak tartanak – nem hagyjuk beteljesedni az ellenünk elkövetett bolsevista bűnöket.
  • A Tanácsköztársaság olyan tragikus magyar polgárháború következménye volt, amelyet magyar földön született, magyar anyanyelvű, többnyire magyar nevet viselő emberek vívtak nemzettársaik ellen; olyan polgárháborúé, amelyben az Istent, a hazát, a nemzetet és a családot tagadó emberek kíséreltek meg leszámolni az istenhívő, hazaszerető és a nemzetet szolgáló, életüket több ezer éves civilizációs parancsokhoz igazítani törekvő honfitársaikkal.
  • Az egész Magyarországot túszul ejtő körülbelül ezer embert dühödt keresztényellenesség, buzgó internacionalizmus, heves nemzetgyűlölet, tudatos családrombolás és hazug jelszavak alatt az emberek kíméletlen kifosztása jellemezte.
  • A nemzeti vértanúknak 1934-ben felállított emlékművet a kommunisták 1945-ben lerombolták, majd fél évszázad múltán a posztkommunisták az elődeik által kivégzett kommunista szobrával foglalták el a helyét, azt üzenve: még a kommunisták által meggyilkolt nemzeti mártír is csak az lehet, aki korábban maga is osztozott a kommunisták bűneiben.

Az egy évszázadon átívelő szellemi-ideológiai pannó szüzséje a kövéri világban az „apák és fiúk” szellemében (1990-ben Grezsa Ferenc MDF-képviselő az Apák és fiúk című, antiszemita töltetű cikkben az SZDSZ antikommunista és zsidó felmenőjű politikusait, például Tölgyessy Pétert, Kis Jánost és Tamás Gáspár Miklóst vádolta azzal, hogy valójában népellenesek, és antikommunizmusuk a kommunisták kiszolgálása).

  • Az 1919-ben felszínre tört véres polgárháború más formában, szellemi és politikai küzdelemként ugyan, de napjainkban is zajlik. Az Istent, hazát és nemzetet tagadók 1919-ben burzsujoknak nevezték nagyapáinkat, 56 után retrográdnak apáinkat, 1990 után mucsainak valamennyiünket, akik hittünk a demokrácia erejében. Ma nacionalistának, populistának, Európa-ellenesnek, xenofóbnak, iszlamofóbnak, homofóbnak, és ki tudja még, mi mindennek neveznek bennünket csak azért, mert ragaszkodunk közösségeinkhez, kultúránkhoz, hagyományainkhoz. Ha engedjük nekik, visszatérnek, és meg fogják bélyegezni gyermekeinket, unokáinkat. A Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben, és egyelőre csak a virtuális világban, de ott folytatják, ahol 100 éve a szamuelyk abbahagyták.

„A Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben, és egyelőre csak a virtuális világban, de ott folytatják, ahol 100 éve a szamuelyk abbahagyták.”

  • Az 1919-ben gyökerező 21. századi szellemi és politikai küzdelmeket nem azzal nyerhetjük meg, ha nagyobb ütést mérünk a velünk szemben állókra, mint amekkorát kapunk tőlük. Magyarország véglegesen csak akkor nyerhet, ha a velünk szemben állók megtapasztalják, hogy

„a külföldről pénzelt istentelenséggel, hazaárulással és nemzettagadással Magyarországon soha többé nem lehet többséget szerezni.”

  • A demokrácia eszközrendszerével meg kell tudni őrizni egy olyan cselekvőképes politikai többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és a hazáját.

Az emlékművet Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László avatta fel. A keresztény történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet és imát mondtak az áldozatokért. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija imája előtt röviden szólt arról is: a Tanácsköztársaság az ezeréves magyar történelem első olyan eseménye volt, amelyben Istent deklaráltan megtagadták. Részt vett még Boross Péter volt miniszterelnök, Varga Judit igazságügyi miniszter, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

A Nemzeti Vértanúk Emlékműve újraavatási ünnepsége. MTI/Szigetváry Zsolt

A parlamentben (a kereszténydemokrácia 75 éves magyarországi fennállását ünneplő tanácskozáson) elhangzott kövériáda.

  • Mindaz, ami a napjainkban az európai politikában, gazdaságban és kultúrában történik, lényegét tekintve nem egyéb, mint az identitásrombolók és identitásvédők küzdelmének vetülete.
  • Orbáni fordulattal „kellő szerénységgel”, de jó szívvel elmondható, hogy a kereszténydemokrata képviselőkkel együtt megalkotott és elfogadott magyar alaptörvény az identitásvédelem legkorszerűbb közjogi eszköze, amely biztosítja az önvédelem lehetőségét mindazon civilizációs támadásokkal szemben, amelyek Európát – és benne Magyarországot – fenyegetik.
  • Nincs ma Európában más nemzeti alkotmány, amelynek mélyebb keresztény értékalapja, erősebb nemzeti karaktere és korszerűbb családvédelmi közösségi szemlélete lenne, mint a magyarnak.

Kövér ez alkalommal is széles ecsetvonással húzott ívet az egyetemes kereszténydemokrata, a liberális, a fasiszta, illetve kommunista gondolatról.

  • Az egyetemes kereszténydemokrata gondolat az egyedüli, amely a múlt, a jelen és jövő idődimenzióiban természetes és egymásba fonódó közösségekként értelmezi az emberi társadalmat. A kereszténydemokrata gondolatban

„a jelenleg élők, a már elhunytak és a még meg nem születettek olyan közösséget alkotnak”

  • Ezt családi, hitbéli és nemzeti nyelvi-kulturális kötelékek fűznek össze, amelynek egyensúlyát az egyéni és közösségi jogok mellett, az egyéni és közösségi kötelezettségek gyakorlása is biztosítja, valamint az a tudat, hogy saját emberi létünk és akaratunk fölött létezik egy örök teremtő erő.
  • Mindezt az egyetemes kereszténydemokrata mondanivalót magyarul három szóban – Isten, haza, család – össze lehet foglalni. Ebben a három szóban minden benne van, amiért emberként érdemes élni, és magyar politikusként érdemes küzdeni a XXI. században is.
  • A múltból megtanulhatták, hogy

az emberi észbe vetett hittel visszaélő szekuláris haladáskultusz jegyében politikai uralomra törők

az európai politikában miként ásták alá a keresztény gondolat hatóerejét, és a XX. században miként torkollott mindez két világháborúba és két totalitárius diktatúrába.

  • A jövőben az a veszély fenyegeti Európát, hogy ezúttal az emberi identitással visszaélők, egy újabb haladáskultusz jegyében igyekeznek minden akadályt elhárítani az országok és nemzetek alávetésére és kifosztására szolgáló politikai uralmuk útjából. Az ebbe az irányba megteendő döntő lépés az Isten, a haza és a család kiiktatása az emberek lelkéből és életéből.
  • Az újabb haladáskultusz fedőneve ezúttal nem humanizmus, hanem az úgynevezett „transzhumanizmus”, amelynek hirdetői körmönfontan azt vallják, hogy a XXI. században a műszaki fejlődés olyan gyors, hogy az emberi identitás csak akadálya lehet a további fejlődésnek, ezért mindekinek úgynevezett „fluid identitást”, vagyis valójában identitásnélküliséget ajánlanak.
  • Az emberi értéktudat szétveréséhez a nemi, családi, nemzeti és vallási identitás szétzilálásán keresztül vezet az út, amelyen szétrombolhatók mindazon intézmények – a család, a nemzeti államok és keresztény egyházak -, amelyek az emberi önazonosság legfontosabb alkotóelemeit hivatottak erősíteni és oltalmazni.
  • A közösséginek mondott média, az úgynevezett mesterséges intelligencia és a kvantumfölény (?) eléréséért vívandó verseny XXI. századi világában az Istenétől, hazájától és családjától megfosztott emberekre korábban sohasem tapasztalt, csontig ható és lélekemésztő magány leselkedik

Beülni vagy nem beülni?

Friss vita az ellenzékben: delegáljanak-e az ellenzéki pártok három tagot a „közszolgálati médiát” tulajdonló szervezet kuratóriumába vagy sem?

Hadházy Ákos  vagy Haraszti Miklós szerint nem, semmiképpen, hiszen ezzel nem érnek el semmit – a média tényleges ellenőrzését a Médiatanács látja el, és abba nem engednek be ellenzékit –, viszont hozzájárulnak ahhoz a látszathoz, hogy Magyarországon demokrácia van.
Két kurátorjelölt, Debreczeni József és Kránitz László érvelt Bolgár György műsorában a részvétel mellett, mivel szerintük a kuratóriumi tagság betekintést jelent a folyamatokba. Vágó István Facebook-oldalán általános síkon veti fel a kérdést: „Jól van, játsszuk le.
Rendben, az ellenzék nem ül be kuratóriumokba, felügyelőbizottságokba, kivonul a parlamentből, nem indul a választásokon, nincsenek képviselői az Európai Parlamentben, így mindenhol a Fidesz és szövetségesei (pártok és kamupártok) ülnek.
Ma is Tarlós a főpolgármester, minden várost (és más települést) a kormánypárt irányít, ellenzéki nem ül a képviselő-testületekben. Befejezi tevékenységét a Klubrádió, az ATV-be is Bayerék járnak, és a Népszava valamint az ellenzéki internetes portálok se “segítenek legitimálni” a fideszes hatalmat azzal, hogy “no lám, sajtószabadság van”, ezért tiltakozásul beszüntetik tevékenységüket.
Megszűnik a pártok állami apanázsa, nincs miből fizetni az alkalmazottakat, fűtést, utiköltséget, szórólapokat. Na, akkor hogyan tovább?”
Vágó kérdésére idestova öt éve, 2014. novemberében adtam meg a magam válaszát. Az És-ben jelent meg „Nem lesz 2018” című cikkem, melyben a következőt írtam.

Új viselkedési módot kell kialakítani, amelyben az ellenzék a rendszer ellenzékeként viselkedik.

Mit jelent ez az Országgyűlésben? A tiszta megoldás az Országgyűlés elhagyása lenne. Azzal az illúzióval, hogy az országgyűlési fellépésnek számottevő mozgósító hatása lenne, fel kell hagyni. Ugyanakkor az országgyűlési jelenlét az ellenzék intézményesült voltát is kifejezi, s ennek előnyei is lehetnek, például az ellenzék nemzetközi jelenlétében.
Mindenképpen indokolt azonban az országgyűlési tevékenység részleges bojkottja. Ez jelentheti például azt, hogy a rendszerellenzéki képviselők 1. lemondanak mindenféle bizottsági tisztségről, nem vesznek részt eseti bizottságokban sem, 2. nem szólalnak fel az Országgyűlésben, 3. nem nyújtanak be sem önálló, sem módosító indítványokat, 4. nem kezdeményeznek vizsgáló bizottságokat, parlamenti vitanapokat, 5. elhagyják az üléstermet a miniszterelnök és a kormánytagok, valamint fideszes frakció-tisztségviselők felszólalásai alatt, 6. nem vesznek részt fideszes és jobbikos képviselőkkel közösen külföldre utazó parlamenti delegációkban, illetve külföldi delegációk fogadásában. (Az erre hajlandó delegációkkal külön találkoznak.) 7. Mivel a demokratáknak az önkényuralmi rendszerrel nem lehetnek – sem az ország polgáraival, sem a demokratikus külvilággal szemben – közös titkai, az ellenzékiek nem vesznek részt zárt üléseken, nem ülnek be a nemzetbiztonsági bizottságba. 8. A plenáris ülések kezdetén és egymást váltva utána is folyamatosan jelen vannak, a szavazásokon pedig – az indítványok tartalmát nem mérlegelve – kizárólag tartózkodó szavazatot adnak le, ezt előre kinyilvánítva. 9. Az európai parlamenti képviselők sem lépnek fel fideszes és jobbikos képviselőkkel közösen semmilyen – hangsúlyozom: semmilyen – ügyben. 10. Semmilyen kérdésben nem fordulnak a köztársasági elnökhöz, nem keltenek olyan illúziót, hogy ő Orbántól független politikai tisztségviselő. 11. Nem fordulnak a hitelét vesztett Alkotmánybírósághoz, és az ombudsmant sem kérik ilyesmire.

Ezen túl ugyanúgy nem szabad nyilvános vitákban együtt részt venni fideszes politikusokkal, ahogy jobbikos politikusokkal eddig sem volt helyes. Mindez azt hivatott kifejezni, hogy a demokraták a rendszert nem fogadják el a magukénak, nem tekintik demokratikus jogállamnak.”

E logika mentén javasoltam a 2018-as választás után, hogy a demokratikus pártok ne vállaljanak semmiféle parlamenti és bizottsági tisztséget az alakuló új országgyűlésben. Nem azt mondtam, hogy ne induljanak a választáson, nem azt mondtam, hogy ne üljenek be az Országgyűlésbe, hogy ne legyenek tagjai országgyűlési bizottságoknak, mert az országgyűlési tevékenység nyilvános fórumot biztosít ellenzéki nézetek kifejtésére. Azt azonban igen, hogy tisztséget ne vállaljanak, mert az azt a hamis képet festi, hogy az országgyűlés nemcsak a Fideszé, de az ellenzéké is, ahogy demokráciába szokásos. Demokratikus pártjaink hallani sem akarnak ilyesmiről. Képviselőink ott díszelegnek az ülésteremben az elnöki illetve jegyzői pulpituson, a bizottsági üléseken az elnöki asztalnál. Továbbra is súlyos hibának tartom ezt. Ugyanilyen hiba a kuratóriumi tagságok elvállalása.
Téved Vágó, amikor azt hiszi, hogy nem lehet a közéletből való teljes kivonulás és a mindenre kiterjedő együttműködés között jó megoldást találni. Csak végig kell gondolni a dolgot. A képviselői alapdíj elegendő az ellenzéki tevékenység egzisztenciális megalapozásához, a külön tisztségekkel járó többletjövedelemről le lehet mondani.

Tisztelt Miniszterelnök úr! II. rész

Kilenc éve kezében volt a korlátlan lehetőség. Bármit megtehetett. A maguk képére formálhatták az alkotmányt és a jogszabályokat, megteremtve annak feltételeit, hogy az ország javaihoz csak azok férhessenek hozzá, akiket Ön arra méltónak talál.

Így lett az Ön Mészárosa nem csak a gázszerelés kimagasló tudású mestere, hanem minden anyagi hasznot hozó tulajdonnak birtokosa is. És mészárosok vannak még néhányan. Mindannyian igazán tisztes, a keresztény szabadságban hívő emberek. Lehet, vasárnap nem mindig misére járnak – csak mert sok a dolog. Ám azt azért nem ártott volna a keresztény szabadság piedesztáljára emelésük előtt megtudni, hogy ismerik-e a tízparancsolatot. Vagy legalább néhányat a tízből. Mind a tízet biztosan nem ismeri egyikük sem. Pedig az kőbe van vésve, át nem írható és ilyenek vannak benne: ne törj házasságot; meg olyan is, hogy ne lopj. Ez utóbbit egyikük sem ismeri, vagy ha mégis, akkor a Hofi-féle változatot „ne lopj, majd mi ellopjuk”.

El tudja képzelni, milyen amoralizáló hatása van annak, ha a teljesítményt nem     objektív mércével mérve jutalmazzák, hanem az Ön kormányához mért lojalitáshoz? Ez amolyan Rákosi-, ha egy kissé finomabb akarok lenni, Kádár-vircsaft.

Emlékszik arra az inkriminált mondatára, amit a tokaji szőlőbirtokok elnyerése kapcsán mondott?

„Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”

Ezt nevezhetjük az ősbűnnek. Tudom, finoman szólva sincsen különösebben oda Gyurcsányért, de most mégiscsak idecitálom. Már csak azért is, mert főbűne neki is van. Hazudott reggel, éjjel, meg este – szokták idézni bűnbánatát. Most nem akarom ezt boncolgatni, de neki legalább van “őszödi beszéde” – nem tudom Ön olvasta-e -, viszont az öné azóta is várat magára.

Az Ön politikai fejlődéstörténete az ősbűne óta csak annyiban módosult, hogy a cél ma már nyíltan szentesíti az eszközt, nincsen arról szó, hogy a látszat kedvéért „ne mi kapjuk a legtöbbet” mára csak egy a szempont: „mindent mi kapjunk”!

“Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Minden újraválasztásánál azt mondtam: most aztán mindent elért, jöhet a megtisztulás és a közös béke meghozhatja a jólétet is. Hát nem jött. Sem a béke, sem a jólét.

Pedig tulajdonképpen sok figyelmeztető jelet kaphatott az irányváltás elmaradása miatt. A keresztény konzervatív értelmiség szépen lassan lemorzsolódott holdudvarából, csak azok maradtak, akik feláldozták értelmiségi mivoltukat a dagadó pénztárcáért, no és azok a másod-, harmadrangú talpnyalók, akikre sok szót nem érdemes vesztegetni.

Ne feledkezzen meg az unió jóindulatú pofonjairól sem. Most bánhatja igazán, hogy egy Juncker nevű öregember hóbortjának vette azt a taslit, amit Európa szeme láttára kapott, pedig az figyelmeztetés volt a javából: „ezen most kényszeredetten mosolyogsz fiam, de ne adja neked az úristen, hogy egyszer ne tudj arra hivatkozni: a magyarok nagy fölénnyel, demokratikusan megválasztott vezetője vagy!”

Eddig Önnel volt a jóisten! Sőt, a tenyerén hordozta.

De ez már múlt idő. Nem jöttek be számításai. Az összeurópai szintű politikusi ambíciói nem hogy kiemelték volna a kis ország szemétdombján kaparászó kiskakas pozíciójából, hanem lassan tényleg abba a megítélésű kategóriába sorolják, amibe a kisegeret az oroszlán hátán. Ismeri azt a viccet, hogy az elefánt hátára veszi a kisegeret és battyognak át egy hídon? Szóval battyognak, battyognak, az elefánt súlya alatt minden lépésnél rezdül a híd, mire a kisegér megszólal. –  Csak finoman, mert kettőnket nem biztos, hogy elbír ez a tákolmány.

Csakhogy, a tákolmányról kiderült akár három elefántot is elbírna, de a kisegeret már senki nem akarja átvinni a túlsó partra.

Nem értem, miből gondolta, hogy a jól kiválasztott migránsozás, pláne a hozzá párosuló sorosozás után Európa hasra fog esni a keresztény védőbástya szerepének eljátszásától, vagy éppen a kimenekített keresztény menekültek elködösítik szemüket és nem veszik észre, hogy ez ugyanolyan pozőrség önnél, mint korábban a liberalizmus hazai bástyáján Dugovics Titusz szerepe. Utólag belegondolva nagyon is illik önhöz a szerep, mert ugye kiderült, Dugovics Titusz sosem létezett, ahogy ön sem volt soha védőbástyája semmilyen elvnek, ideológiának. Az Ön istenét hatalomnak hívják, minden más csak eszköz a kezében.

Vezérfonala egy olyan ember útmutatása, aki nem sokkal a halála előtt a következőt mondta magáról:

„Meg akartam változtatni a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem.”

Elismerem én, hogy az erkölcs és politika nincsen mindig szimbiózisban egymással. Minden egyén politikáról kialakított képét saját értékítéleti fokmérője határozza meg, ezért is gondolkodunk eltérően a jó és a rossz fogalmáról.

A politikai pártok és az erkölcs kapcsolata talán abban érhető tetten igazán, hogyan lavíroznak a politika világában és milyen mértékben áldozzák fel saját elveiket a politikai haszonszerzés és a hatalomtechnikai sikerek oltárán. E mellett fontos még az a kérdés, hogy az erkölcsösség miként mutatkozik meg a politikai döntésekben és a hatalommal való bánásmódban.

Ön jól tudja politikát csinálni erkölcs nélkül csak diktatórikusan lehet. Ha ráadásul még meg is akarja magyarázni, sőt erkölcsi magaslatra is szeretné emelni cselekedeteit, ehhez csak tirannusi koszorúval a fején képes valaki. Bár hosszabb távon még így sem lehetséges.

Miniszterelnök úr!  Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.

Ha tetszik, ha nem, az emberek sokféleképpen gondolkodnak és cselekednek bizonyos szituációkban, ez pedig megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Ön a legnagyobb hibát akkor követi el, amikor politikai, erkölcsi, morális meggyőződéseit – ha van ilyen Önnek (sokan kétségbe vonják) – általános igazságnak képzeli és szeretné azt mindenkire rákényszeríteni.  Általános igazság egyszerűen nem létezik. Ezért csak ellenségként képes tekinteni azokra, akik nem érzik magukénak gondolatait.

Magyarországon is, ahogyan minden más országban, létezik egyfajta közerkölcs. Általában ezekre az erkölcsi alapokra épülnek a társadalom életét szabályzó törvények is.

A törvények meghozataláért, kigondolásáért és végrehajtásáért a politikai vezetők felelnek.

Ennek következtében az erkölcs és a politika valamilyen mértékben mindenképpen találkozik egymással. Ön legnagyobb bűne, hogy törvényei a megágyaztak az intézményesített korrupciónak, csalásnak, lopásnak.

Magasztos szólamok mellett az ország erkölcsi szintjét olyan alacsonyra süllyesztette, hogy  látszólag érzéketlenné vált mindenféle frusztrációra. Látszólag. Jobb lett volna tudnia, hogy attól, mert kényszerből – ez lehet anyagi érdek vagy egyszerűen a retorziótól való félelem – elhallgattatja ezt a képességet, megszüntetni nem tudja: az ítélet megszületik csak egy adott pillanatban hirdetik ki.

A Borkai-ügy komoly dilemmát okozhatott Önnek. El kellett dönteni, hogy ebben a politikailag kényes időpontban és kérdésben

az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt.

Ha azonnal eltávolítja a botrányba keveredett polgármestert, nemcsak az ellenzéki jelölt győzelmének ágyazott volna meg – igaz, csak időlegesen –, hanem az időközi választás megtartásáig olyan mennyiségű csontváz hullott volna ki az iratszekrényekből, ami után lehetetlen lett volna bármilyen nyerésre esélyes jelöltet találni.

Így látszatmegoldásként Borkai selyemzsinórral a nyakán “önként” kilépett a Fideszből, de csak azután, hogy megvették a négy jobbikos képviselő-jelöltet, biztosítva ezzel a választási győzelmet, és teljes fideszes mozgósítás mellett be is jött a számítása, ha csak néhány szavazattal is, de megnyerték a választást.

Bárki támadhatja a Borkait, szabad préda, viszont nem kell beengedni a polgármesteri hivatal iratszekrényébe a csontvázvadászokat.

Ügyes, és hatalomtechnikai szempontból hibátlan gondolatmenet lehetne, ha… Ha el tudták volna bárkivel hitetni, hogy Borkai, a bűnét belátó és megvilágosodó halandó, nem akarva rossz hírbe hozni az amúgy makulátlan közösségét, krokodilkönnyek között elhagyja szeretett pártját.

Az Ön által választott megoldás etikai szempontból maga a teljes csőd. Nem a botrány okozta feltálalt magas labdát tartom a fontosnak – a látható ellenzéke még ezt a magas labdát is majdnem elhibázta -, hanem elsősorban saját táborára gondolok. Azokra, akik tisztességes és ne adj, isten még őszinte hitből és meggyőződésből tartoznak szavazótáborukba – akik nincsenek kevesen -, azokra, akiknek az erkölcs nem eszköz, hanem hétköznapjaik útmutatója, azok Ön szerint mit szólnak a „botrány” ilyetén megoldásához?

Szokás szerint látszatmegoldáshoz folyamodott. Olyan ez, mint ha úgy válik el tőlem a feleségem, hogy kimondják a válást, van róla papírja, visszaveszi leánykori nevét, de egy lakásban lakunk, minden este együtt fekszünk, egymással szeretkezünk, egymás mellett ébredünk, közös a pénztárcánk és közös az örömünk-bánatunk is.

Viszont a papírra nem kell ráírni, hogy házas, hivatalos státusza: független.

Ezzel a megoldással Ön már nem hányhat semmit Borkai szemére. Ezzel a lépéssel önmagát sározta be, Borkai megítélésén ez nem változtatott. Hagyta, hogy a keresztény szabadság felkent apostolai, a KDNP-s színekben versenyzők, de még az egyházi vezetők is semmitmondó, mellékes megjegyzésekkel menjenek el a történtek mellett. A legnagyobb irgum-burgum szerint ez “már nem fér bele”. Pedig ha jól láttam bőven belefért…

Valójában a szexparti csak elfedi az igazi botrányt, azt a 18 milliárd forintos síbolást, amit az Ön jóváhagyása mellett Borkai és bűntársai elkövettek ellenünk. Az Ön mindent látó szeme pontosan tudott minden visszaélésről, és nem állítom, hogy engedélyezte, netán jóvá is hagyta, azt meg pláne nem, hogy anyagilag is érdekelt volt benne, de hallgatólagosan tudomásul vette, hogy az állami vagyon jelentős része elveszítette „közpénz jellegét”.

A hatalmat egy demokratikus rendszerben addig tudja birtokolni egy párt vagy pártszövetség, ameddig a választók bizalmát élvezi. Amint a bizalom elvész, úgy a hatalom is. Ezen a ponton a politika és az erkölcs élesen elválnak egymástól. A politikusok cselekedeteit a legtöbb esetben nem csupán a közjó elérésének álma befolyásolja, hanem hogy megszerezhessék és megtarthassák a hatalmat.

Azzal, hogy a hatalom megtartása előfeltétele a döntéshozatal lehetőségének megtartásához az erkölcs alárendelt szerepbe kerül a politika világán belül.

A hatalomtechnikai racionalitás képes felülírni az elvek és az erkölcsi szabályok betartásának fontosságát.

Egy tisztességes ember – még ha miniszterelnök is – előbb elhatárolódik Borkaitól, megfosztja közösségéhez tartozó összes korábbi tisztségétől, támogatásától, majd elkönyveli a politikai vereséget a tisztesség oltárán, és közösségén belül erényt kovácsol a vereségből.

Ha ezt tette volna, Ön nem csak tisztességesnek látszik, hanem valóban tisztességes polgárként járt volna el.

Így marad az az egyetlen, de, megsúgom, hosszú távon semmit nem érő szócska: ügyes.

Mit is írtam korábban a hosszú távról? „Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.”

Egy ideje sajátjaival is leszámol. Számuk egyre csak nő. Finkelstein halálával egyértelműen leszálló ágba került. Mára már ott tart tévedhetetlenségének kényszerképzetében, hogy az Ön nagy mágusa is hiába beszél, nem hallgat rá. Pedig a piros popsifoltokon kívül valamit ért is ahhoz, amit csinál. Hazardőr, és jó kollégákkal veszi körül magát.

Az a fránya unió is nagyon unja Önt. Ha tényleg harminc százalékkal kevesebb pénz jut hazánknak az unió közös pénzéből, ha nem lesz egyszerű a túlárazott másfél méter magasságú kilátók építése, akkor miből fogja a sarzsit fizetni vazallusainak? Ha pedig ők nem kapnak, akkor az alattuk levő szint is rögvest elégedetlenné válik és nem lesz annyi folt, amivel eltakarhatná zsákján az egyre szaporodó lyukakat.

Belülről fogják szétfeszíteni a gondok, s ha ez eléri a szakítószilárdság határát, hát nem sok jövőt jósolok Önnek.

Levelem első részében a szocik kilátástalanságát legfőként abban láttam, hogy elfordult tőlük az ifjúság. Meg tudná nekem mondani az idén hányan léptek be a Fidelitasba? És a Momentumba?

A lázadás mindig azzal kezdődik, hogy a türelem elfogy, a lázadó szembeszegül a számára elviselhetetlenné vált akaratnak. És, hogy mikor fogy el, azt még Ön sem tudhatja.

Szerintem, ne várja meg mindezt.

A levél első részét itt olvashatják.

Díszpolgárok, terek

Csupa rokonszenves döntéssel kezdte főpolgármesteri munkáját a győztes Karácsony Gergely. A kilakoltatások leállítása, a biciklivel érkezés, a Liget-program leállításának tervezett kísérlete biztosan közéjük tartozik. Ilyennek tűnik az a válasza az újságírói kérdésre, hogy nem akar utcanév-táblákat cserélni, és az is, hogy kezdeményezi két elődjének, Demszky Gábornak és Tarlós Istvánnak Budapest díszpolgárává választását. Meg is indokolta a javaslatot: mindkettőjükre nagyon sokan szavaztak, mindketten követtek el hibákat, és mindketten nagyon szeretik Budapestet.

Ezek a hivatkozások helytállóak, és a gesztus valóban szépnek tűnik. Viselkedjünk, ahogy Gergő sokszor mondja, normálisan, intézzük úgy a vezetőváltást Budapesten, ahogy az normális demokráciákban magától értetődik. Csakhogy nem élünk normális demokráciában. Demszky húszéves, illetve Tarlós kilencéves főpolgármestersége között a hasonlóságok mellett volt egy nagyon fontos különbség, ami fontosabb a hasonlóságoknál. Demszky húsz éves főpolgármestersége a szabadság újjáépítésének két évtizedébe illeszkedett, Tarlós főpolgármestersége a szabadság felszámolásának kilenc évébe.

Demszky főpolgármesterségét határozott szegénység-ellenes intézkedések jellemezték, Tarlósét határozott szegényellenes intézkedések, a hajléktalanok kiszorítása.

(Remélem, az aluljárók éjszakai lezárásának Tarlós-féle tervét az új fővárosi vezetés nem hajtja végre.) Demszky főpolgármesterségét Budapest kulturális virágzása jellemezte, Tarlósét az Új Színház szélsőjobboldali kézbe adása, a Fesztiválzenekar támogatásának megkurtítása stb. Igaza van annak a hozzászólónak, aki arra figyelmeztet: először Kertész Ákos díszpolgárságát kellene helyreállítani.
És, gondolom, vissza kellene tenni a helyére Lukács György szobrát is a Szent István parkba. (Emlékeztetőül: a korábbi fővárosi közgyűlésben a Jobbik kezdeményezte az eltávolítását, a Fidesz pedig megszavazta.)
Ami az utcanév-táblákat illeti, általában igaza van, de van szerintem kivétel.

Tarlós ciklusának elején megszüntették Budapesten a Köztársaság teret, a Moszkva teret és a Roosevelt teret.

Ez a három tér a második világháborút követően kapta ezeket a neveket, amelyekhez az 1990-es rendszerváltást követően nem nyúltak, holott a kommunista illetve szovjet személyiségekről, a pártállami korszak neves dátumairól, intézményeiről elnevezett közterületeknek visszaadták a korábbi nevüket.
Így lett a Lenin körút újra Erzsébet- illetve Teréz körút, a Népköztársaság útja Andrássy út, a Kun Béla tér Ludovika tér, a November 7. tér Oktogon, a Majakovszkij utca Király utca, a Szamuely utca Lónyay utca és így tovább. A Köztársaság tér azonban más: nem kommunista intézményről vagy személyről kapta a nevét, hanem azt fejezte ki, hogy Magyarország 1945-ben szakított a régi Magyarországgal, ha tetszik az úri Magyarországgal, amely királyság volt, és ezzel állították szembe az előbb 1918-ban, majd 1946-ban kikiáltott köztársaságot. (Eltérően a skandináv és a Benelux országoktól, de hasonlóan Franciaországhoz, Németországhoz és Ausztriához, a monarchia a reakció, a köztársaság a progresszió korszakainak államformája.) Ugyanígy más a Moszkva tér és a Roosevelt tér: azt szimbolizálták, hogy a második világháború végén Magyarország Debrecenben megalakult ideiglenes kormánya szembefordult a tengelyhatalmakkal és csatlakozott az antifasiszta koalícióhoz.
Tudjuk, hogy a Fidesz 2010 óta számtalan módon juttatta kifejezésre, hogy elutasítja az ország 1945-ben tett átállását a tengelyhatalmaktól az antifasiszta koalíció oldalára, és nem szereti az 1918-as és 1946-os köztársasági fordulatot, a magyar történelemben jelen levő progresszív törekvéseket. E három tér elnevezésének kiemelkedő politikai jelentősége van, teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk Széchenyiről, Széll Kálmánról és II. János Pálról. Változatlanul bízom benne, hogy előbb-utóbb visszakapják 2010 előtti nevüket.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! I. rész

“Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Miért pont Önnek írom ezt?

Az elmúlt hetekben megtapasztalhattuk, hogy egy erős vár is könnyedén megroskadhat, ha megfelelő ponton éri támadás.

A helyzetet nézve semmi más nem történt, mint ami a szocikkal. Csupán a szereplők változtak, az esemény ugyanaz. Tudjuk, hogy a Hagyó-ügy, a Hunvald-ügy, a sukorói telekcsere és sok más esemény a 2006-os előzményekre jócskán rápakoltak. A jól adagolt és közszájon tartott médiás híradások megtették hatásukat. Ahogyan önök előre megígérték: ott lihegtek mögöttük, tarkójukon mindvégig érezhették hideg leheletüket. Ráadásul akkoriban az ellenzék se nélkülözött közmédiás megszólalási lehetőséget, ráadásul önök tudatosan kiépítették saját helyi médiahálózatukat is. A közmédiumok, ha nem is jártak el a a tőlük elvárható objektivitással de a mostaninál sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak. Hiába a baloldali médiatúlsúly, ezeknek a piszkos ügyeknek napi tálalása nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy elveszítették a választásokat, sőt önök mindenhez a kétharmad nélkül is elég hatalommal rendelkeztek.

A szocik hátország nélkül maradtak. Ráadásul a 2010-es kormányváltáskor 15 százalékos ellenzékként veszítették el hatalmukat, pénzügyi hátországukat tekintve szegényebben, mint ahogyan a 2002-ben megnyert választáskor hatalomra kerültek.

A 2006-os események sulykolása, de a kialakult közhangulat is azt sugározta feléjük, hogy korruptak, csalnak, lopnak. Meg is lett az eredménye, a felnövekvő középiskolás és főleg az egyetemi ifjúság egyértelműen ellenük fordult. A jobbérzésűekből kiépült a Fidelitas tagsága, más részük a kétségtelenül politikai tényezővé váló Jobbikhoz csatlakozott. A megmaradt utánpótlás szemlélete semmiben nem különbözött a korábbi korosztályokétól, átvették a dohos ideológiai, politikai normákat és viselkedési mintákat.

Így lett a 2006-os választáson még 48 százalék körüli eredményt elérő pártból mára az 5 százalék körüli bejutási küszöböt remélő párt.

“Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Térjünk vissza az elmúlt hetekre

A stratégák jól bevált útmutatásának megfelelően a kampányt megelőzően is nyomást gyakoroltak minden ellenzéki pártra. A kampányhoz érve pedig össztüzet zúdítottak rájuk. Némileg már az is szokatlan volt, hogy az Ön pártját is rengeteg támadás érte és nem csak amolyan szokásos frázispuffogtatás, hanem célzott és sok helyen célt is érő támadás.

Az összpontosított nyomás ellenére sem sikerült megakadályozniuk, hogy az ellenzék  – most először – ne csak  a szavak szintjén váljon összefogás pártivá.

Lassan, de felfogták, hogy nyakig a szarban nem a bűz ellen kell harcot folytatni, hanem előbb minden áron ki kell kecmeregni a pöcegödörből, aztán ha már nem a teljes megsemmisülés veszélye fenyeget, el lehet kezdeni lemosni magukról a fekáliát. 

A matematika szabályai szerint előre várható volt, hogy bizonyos helyeken pozíciókat veszít a Fidesz, mivel az eddig tagoltan semmit nem érő  ellenzéki pártok összefogtak, így a külön-külön elért korábbi eredményeik száma nem csak összeadódott, de még némiképpen növekedett is azokkal a szavazókkal, akik korábban kizárólag az ellenzéki összefogás elmaradása miatt maradtak távol az urnáktól.

A korábban bevált receptekkel igyekeztek rést ütni az összefogásban érdekelt pártok közé, de érzékelték, hogy ez most nem elég hatékony ezért elkezdték az ellenzéki indulókat egyénileg, a helyi viszonyokhoz igazítva levadászni. Meglepődhettek, amikor látták, ez egyenesen kontraproduktív hatást váltott ki a helyi közösségekben. Egyszerű:  a kisvárosokban, de még a nagyobbakban is az emberek ismerik egymást.

Csak olyan vádakkal kellett volna támadni, amiről előzőleg már suttogtak az emberek, de hangosan kimondani nem merték vagy nem akarták. Az utolsó hetekben magabiztos nyilatkozataik mögött érzékelhető volt a pánik. Sok helyen valójában fel is adták hadállásaikat s azokra a helyekre a koncentráltak, ahol többségük biztosítható volt. A billegőnek ítélt városokban Ön is bevetette magát. Ezt, az eddig tuti receptet is egyértelmű sikertelenség kísérte. Páston maradt az ellenfél. Ki hallott már olyat, hogy sem a keresztény szabadság ígérete, de még a három kiló krumpli vagy a gyulai kolbász osztogatása sem hatott.

“Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Szerintem az igazi pánikot jelezte, hogy a keresztény szabadság nevében eddig soha nem alkalmazott politikai lejárató játszmába kezdtek. Wittinghoff Tamásról, Budaörs köztiszteletben álló polgármesteréről kompromittáló videót tettek közre (ami négy éve készült, azóta volt betárazva). Azon túl, hogy ez erkölcsi felháborodást okozhatott, a budaörsiek sokszor újraválasztott polgármesterén más fogást nemigen lehetett találni. Magánéleti feddhetetlensége sérült, de korrupcióval, csalással, lopással, hazugsággal vádolni nem lehetett, így politikailag makulátlan maradt.

Manapság azért olyan jólét már van ebben az Ön által vezetett országban, hogy egy vezető pozícióban lévő családos ember meg tudjon fizetni egy teljes testi masszázst, főleg ha a masszőr föld feletti lebegést is ígér.

“Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Tudnia kellett arról, hogy ilyen felvételt akár az Önök táborában lévőkről is készíthettek. Tudott is. Nem véletlenül mondta a következőket szeptember végi kongresszusukon:

“Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, s akkor is számíthatok rád, amikor én tévedtem. És, barátaim, ugyan melyikünk nem tévedett még az elmúlt harminc év során?”

2018-ban Simicska nem dobott le bombát. Lehet, csak a rosszmájúság beszél belőlem, amikor azt mondom, az Ördög ügyvédje kevesebbet iszik, mert neki Borkai botrányával sikerült robbantani. Nem kicsit. Hiába számíthattak a borkai anyag leadására, nem voltak felkészülve a net erejére, mert ugyanez a bomba Budaörsön ez nem robbant. A leleplezés Budaörsön hatástalan maradt. Ebben bíztak a Borkai videó ügyében is. Elaltatták veszélyérzetüket. Nagy hiba volt.

Nem gondoltak arra, hogy milyen fontos a tartalom mellé a forma is. Minden szempontból.

Nem az az érdekes, hogy a Borkai-féle lányok domborulatai formásabbak, arra meg végképpen nem, hogy Borkai segge női szemmel vonzóbb látvány lehet Wittinghoffénál. Arra viszont igen, hogy belülről bemutatva, szereplőként elmesélve az egész történetet, nem az aktus, hanem az azt körüllengő korrupció, csalás, lopás és hazugság erkölcstelensége kapott kiemelt hangsúlyt, az erkölcsileg kevésbé elítélhető orgiával szemben.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Wittinghoff családja szempontjából morálisan kisebbet vétett, mint Borkai. Nem, de ezt intézzék el mindketten otthon. Viszont

Wittinghoff a saját pénzéből hetyegett, míg Borkai az állítólag tőlünk ellopott pénzből érezte jól magát, tehát az országnak tartozik elszámolással.

Ajvé, mecsoda különbség, mondják a nem oly mély magyarok!

Nem kívánok semmiféle büntetőjogi számonkérést felemlegetni. Nem. Hosszú felvezetőmnek egyetlen célja van, hogy felhívjam az Ön figyelmét arra, nem véletlenül említem ennek az országnak a baloldalban való csalódottságát, s a baloldal kilátástalanságát. Jövőjükért kétezertízben egy lyukast garast nem adtam volna, pontosan azért, mert nem csak anyagi forrásuk volt elapadóban, hanem politikai hitelük is a nullához konvergált. Megérdemelték, mert korruptak voltak, csaltak és loptak. El is fordult tőlük minden jóérzésű ember, főleg a túlélés esélyét biztosító ifjúság.

Hé nagyurak!

Csak szólok, hogy Gyurcsány a polgármesterek előtt elmondott beszéde felér egy második őszödi beszéddel! Nem ártana, ha az érintettek komolyan vennék. Vigyázat! Tanult a múltból, most elmondta mindenkinek!

 

Gratulálok!

Mint annyian, én is meg vagyok lepve. Abban reménykedtem, hogy Karácsony Gergely talán nyer – ezt alátámasztották a független közvélemény-kutatók, a Medián és Závecz, hiszen ők fej-fej melletti eredményt vártak a főpolgármester-választáson, tehát nem igaz, hogy a közvélemény-kutatók mind megbuktak, csak a Nézőpont és a Századvég bukott meg –, és abban, hogy azok a vidéki nagyvárosok, Miskolc, Pécs és Szombathely, ahol a Fidesz nem a korábbi polgármestert indítja, megnyerhetők.

Az eredmény ennél sokkal jobb: biztos többség áll a főpolgármester mögött a fővárosi közgyűlésben, hiszen sikerült többséget szerezni négy budai kerületben, az I., II., III. és XI. kerületben, továbbá a pesti oldalon a korábban is ellenzéki XIII., XIV., XV., XIX. kerület mellé a IV., VI., VII., VIII., IX., XVIII. kerületet. A XX. kerületben, ahol az egykor MSZP-s polgármester átállt a Fideszhez, őt magát ugyan újjáválasztották, de a testületben baloldali többség van.
Vidéken hatalmas sikert aratott Márki-Zay Péter, aki mögött immár biztos közgyűlési többség áll, Botka László is nagy sikert ért el Szegeden, baloldali maradt Salgótarján is, és az ellenzék Miskolc, Pécs és Szombathely mellett megszerezte Dunaújvárost, Egert, Érdet és Tatabányát is. A kisebb városok közül Baját, Jászberényt, Szentendrét, Vácot is is (bár Jászberényben nincs testületi többsége, viszont Komlón, ahol a fideszes polgármester nyert, ellenzéki a többség a testületben).

Elfogadtam sok-sok elemzőnek azt a véleményét, hogy olyan hivatalban levő polgármesterrel szemben, akinek nincsenek különösebb botrányai, nem lehet nyerni, és kiderült, hogy lehet:

ezt mutatta sok budapesti kerület, valamint Baja, Dunaújváros, Eger, Érd, Jászberény és Tatabánya példája. Ugyanakkor persze Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Veszprém és Zalaegerszeg fideszes polgármestereit újjáválasztották, és – Nagykanizsát, Szekszárdot és Szolnokot kivéve – többségük is van a közgyűlésben. Ez egy fontos mozzanat:

míg a polgármester személyét tekintve a 23 megyei jogú városból 13 a Fideszé, a közgyűlési többséget tekintve csak 10!

Ez, valamint számos budapesti kerület példája azt mutatja, hogy a hivatalban levő polgármester előnye azért fontos tényező.
Mint annyian, én is nagyon örülök. Örülök annak, hogy sok-sok személyes jó barátom ért el sikert. Gratulálok mindenekelőtt Karácsony Gergőnek, régi politikai barátomnak, gratulálok DK-s barátaimnak Erzsébetvárostól Újbudán át Szegedig, és gratulálok nyertes momentumos barátaimnak Budapest-szerte.

Az EP-választás után ez a választás is megmutatta, hogy a Momentum az ellenzéki politika egyik főszereplője lett.

Nemcsak azzal, hogy Budapesten három polgármesterük is nyert (negyedik polgármester-jelöltjük pedig bekerült a fővárosi közgyűlésbe), hanem az is, hogy valamennyi megyében állítottak listát, illetve részesei voltak egy közös listának, és minden megyei közgyűlésben szereztek mandátumot.
A gratulációt eddig is összekötöttem az eredmények elemzésével, most azt folytatom, bár a javát későbbre hagyom. Érdekes, hogy az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik, a DK és a Momentum van jelen minden megyei közgyűlésben, míg az MSZP négy olyan megyében is, ahol önálló listát állított, nem szerzett mandátumot. Igaz, a fővárosi közgyűlésben az MSZP-nek van a Fidesz után a legtöbb, hét mandátuma (a Párbeszédet is hozzáadva kilenc), míg a DK-nak és a Momentumnak négy-négy. A Jobbik és az LMP nincs jelen a fővárosi közgyűlésben, az LMP a megyei közgyűlésekben sem, hiszen nem is állított megyei listákat.

Az eredmények első rátekintésre megerősítik azt, amit az EP-választás is mutatott: a DK és a Momentum a két erős ellenzéki párt, vidéken most – városi polgármesteri pozícióit is tekintve – felzárkózott a Jobbik, lemaradt az MSZP és teljesen eltűnt az LMP.

Hét megyei közgyűlésben szerzett mandátumot a Mi Hazánk (Csongrádban kettőt is), de ez messze elmarad a Jobbiktól, tehát Toroczkaiéknak nem sikerült átvenniük a Jobbik szerepét.
Tordai Bence első mondata az volt ma reggel az ATV-ben, hogy persze nagyon örül, de kicsit meg is van ijedve a felelősségtől. Igaza van. Erről is írok majd, amikor mindannyian túl leszünk az első örömön.

FRISS HÍREK

Az oroszok m...

BKV-finanszí...

Elhatárolódo...

Magányvélemé...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK