Kezdőlap Itthon Vélemény

Vélemény

„KEDVES TIBOR”

Ekként szólítja meg Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő Navracsics Tibort, Orbán Viktor miniszterét, akit azzal bízott meg a miniszterelnök, hogy oldja meg az Unió újraindítási támogatásainak megszerzését az ország számára.

Ujhelyi konzultálni akar a miniszterrel arról, hogy hogyan is lehetne ezt elérni. Tanácsokat adna neki, aminek lényegét máris jelzi: változtatni kellene a kormány viselkedésén.

Mindez akkor történik, amikor a Fidesz éppen egyoldalúan a maga javára módosítja a választási szabályokat,

önkényesen vet ki „extraprofitadót” a neki nem tetsző ágazatokra, köztük olyanokra, amelyek nemhogy „extraprofithoz”, de egyáltalán számottevő profithoz sem jutnak, önkényesen vesz el pénzt az ellenzéktől, önkényesen fosztja meg a fővárosi önkormányzatot három belvárosi tér tulajdonától,vagyis lendületesen tovább folytatja a jogállamiság lebontását.

Egy demokrata képviselőnek, ha komolyan veszi magát, az Orbán-rendszerre mint önkényuralomra kell tekintenie, az Orbán-kormányra mint önkényuralmi kormányra, Orbán miniszterére mint az önkényuralom miniszterére.

Ne feledjük, a „kedves Tibor” mint igazságügyminiszter meghatározó szerepet játszott a jogállam lebontásának első éveiben,

ő védte meg Brüsszelben az Orbán-rendszer médiaszabályozását, igazságügyi reformját, ő volt az igazságügyminiszter már az orbáni alaptörvény szövegezésekor és elfogadásakor stb. stb.

Ujhelyi szerint az európai támogatások megszerzése „közös nemzeti ügy”.

Szerintem a demokrácia hívének nem lehet „közös nemzeti ügye” a demokrácia megsemmisítőivel.

Ujhelyi az olajembargóból való kimaradásban is egyetértett az Orbán-kormánnyal, üdvözölte az Orbán által elért „kompromisszumot”, ő is ezt javasolta már korábban. Vajon azt is helyesli, hogy az Orbán-kormány később sem akarja megszüntetni az Oroszországtól történő olajvásárlást? Vajon helyesli, hogy Magyarország nem áll Ukrajna oldalán a háború kérdésében? Nem emlékszem rá, hogy a fegyverszállítás kérdésében mondott volna valamit.

Neki Navracsics „kedves Tibor”. Vajon előbb-utóbb a főnök, Orbán is „kedves Viktor” lesz? Ma csak az MSZP európai parlamenti képviselője, de a következő tisztújításkor minden bizonnyal az MSZP társelnöke lesz.

Ujhelyi konzultálni hívja Navracsicsot az uniós forrásokról

Közös nemzeti ügynek nevezte az uniós forrásokhoz való hozzáférést, ezért konzultációt kezdeményezett Navracsics Tibor tárca nélküli miniszterrel a kérdésben, egyúttal a helyreállítási forrásokkal kapcsolatos kormányzati terv teljes átdolgozására tett javaslatot Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szombati online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai politikusa szerinet amennyiben létrejön a Navracsics Tiborral történő találkozó, akkor át fogja adni neki azokat az országspecifikus ajánlásokat, amelyeket az elmúlt három évben az Európai Bizottság készített a magyar társadalmi és gazdasági helyzettel kapcsolatban, benne a kormánnyal szembeni legfontosabb kritikákkal és elvárásokkal. Ezeket ugyanis az elmúlt időszakban a kormány szinte egyáltalán nem vette figyelembe.

Ujhelyi hangsúlyozta: a Fidesz-kormány „bűne”, hogy jelenleg befagytak a helyreállítási- és a hazánknak járó egyéb uniós támogatások, szerinte ugyanis az Európai Bizottság nem tesz mást, mint az eddig is leírt és az európai szabályokon alapuló javaslatokat kéri számon a magyar kormányon, amely Ujhelyi meglátása szerint ezzel szemben csak „arcoskodni és harcoskodni” tudott az elmúlt időszakban.

Navracsics – bár jó diplomata – érdemi eredményeket nem tudott elérni brüsszeli bemutatkozó találkozóin, amelyeken az európai döntéshozók visszaüzentek a miniszterelnöknek: egy udvariassági látogatás nem oldja meg a felmerült jogállamisági problémákat.

Ujhelyi a sajtótájékoztatón közölte, hogy a helyreállítási alapok felhasználása kapcsán több mint egy éve benyújtott és azóta el nem fogadott nemzeti tervet a kormánynak mindenképpen újra kell írnia, mivel annak sem a tartalma, sem pedig a megszületésének módja nem elfogadható az Unió számára.

A szociáldemokrata képviselő rámutatott, hogy a szakszervezetekkel, civil érdekvédőkkel, önkormányzatokkal és ellenzéki pártokkal közösen kellene a tervet újrafogalmazni, az ország teljes lakossága érdekének és a jelenlegi társadalmi és világpolitikai helyzetnek megfelelő célokkal.

„Ez egy nemzeti, közös helyreállítási terv kellene, hogy legyen. A kormány nem nyújtott be még más dokumentumot, sőt a szabályokkal ellentételesen a 6000 milliárdos keretből lehívható 3500 milliárdnyi, olcsó hitelrészre sem adott be még érdemi tervezetet. Erre augusztus vége a határidő, a teljes csomag elfogadásának pedig az év vége. Ha addig nem áll elő új tervvel a kormány és azt nem tudja elfogadtatni Brüsszellel, akkor az összeg 70 százalékát bizonyosan elveszítjük”

– fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: egy új nemzeti tervben a kormánynak világosan meg kell tudnia jelölnie, hogy milyen garanciákat tud adni a korrupció, vagyis az uniós források oligarchák általi felszippantásának megakadályozására, valamint melyek azok a valóban égető társadalmi kérdések, amelyekre ezeket a forrásokat fel akarja használni.

Az európai parlamenti képviselője azt javasolta, hogy az újonnan összeállított nemzeti tervben nagyobb hangsúlyt kapjanak a magyar emberek mindennapi problémáinak és megélhetési gondjainak valós megoldásai, így például az MSZP által javasolt Esély-kupon élelmiszer támogatás bevezetése, illetve az „örök rezsicsökkentést” biztosító lakossági szintű energiahatékonysági beruházások finanszírozása.

Ujhelyi elmondása szerint az MSZP úgynevezett „Létbiztonság-csomagjában” szereplő javaslatok jelentős része ezekből az uniós forrásokból részfinanszírozhatóak.

„Kedves Tibor, állok rendelkezésre. Ha valóban nemzeti minimum, hogy hazahozzuk végre az uniós forrásokat, akkor csörögj rám, nézzük át van-e annak esélye, hogy Magyarország megkapja a befagyott forrásokat. De egy dolgot tudomásul kell venni: ehhez

jelentős módon hozzá kell nyúlni a kormányzat napi politikai hatalomgyakorlásához, működéséhez, korrupcióhoz való viszonyához és mindenhez, amit mi Orbán-rendszerként ismerünk”

– fogalmazott Ujhelyi.

UNGÁR

Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője másodszor tisztelt meg azzal, hogy hozzászólt a Facebook-oldalamon. Most ezt írja: „Az a helyzet, hogy a politikai vita vége az, hogy ha valaki nem ért egyet Bauerrel, az csak fideszes vagy akár náci lehet. Szerintünk nem igazán koherens az az álláspont, hogy szolidaritás kell minden európai polgár irányába, de a határon túli magyarok érzékenységét aki figyelembe veszi, az náci.”

Éppen két hónapja ezt az általános érvényű megjegyzést fűzte az ellenzéki pártok parlamenti viselkedéséről írott jegyzetemhez: „A helyzet az, kedves Bauer Tamás, hogy ha Ön kritizál minket egy álláspont miatt, akkor én mindig megnyugszom: megmutatja, hogy jó úton haladunk.” (Mindkét idézetben kitettem a magyar helyesírás szabályai szerint szükséges vesszőket.)

Kedves Ungár Péter, maradjunk abban: más úton.

Nagy erőfeszítéssel sem találna nálam olyan állítást, hogy aki nem ért velem egyet, az „csak fideszes vagy náci lehet”, vagy, hogy aki figyelembe veszi a határon túli magyarok érzékenységét, „az náci”. Soha ilyesmit nem mondtam, nem írtam, nem gondoltam. A politikai tájkép ennél sokkal tarkább.

Ungár Pétert idestova nyolc éve ismerem személyesen: együtt, pontosabban egymás mellett kampányoltunk a Moszkva téren a 2014-es kampányban, én, mint jelölt, Ungár pedig mint az LMP jelöltjének kampányembere, és jókat beszélgettünk. Azután a 2018-as kampányban újra találkoztunk, én ismét mint jelölt, de már ő is mint jelölt, a szomszédos választókerületben. Megint váltottunk pár szót. Ungár azután listáról bejutott az Országgyűlésbe, és kétségtelenül az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az ellenzéki képviselők között. Gyakran beszélt, nyilatkozott az elmúlt négy évben, kivételes tudatosság jellemezte: kiválasztott magának egy ügyet, a szociális szektorban dolgozók, illetve az idős családtagjaikat gondozók javadalmazásának ügyét, s folyamatosan erről beszélt.

Emellett kiválasztott magának a következő választásra egy Budapesten kívüli választókerületet, és szisztematikus munkával készült fel arra, hogy ott induljon el egyéni jelöltként. Azzal a feltételezéssel, hogy abban a billegő választókerületben akár még nyerhet is. Az országos eredmény azután úgy alakult, hogy minden Budapesten kívüli billegő választókerületet a Fidesz nyert meg, így most is csak listáról tudott bejutni az országgyűlésbe. (Ahogy a kilencvenes években én is.) Párttársai méltán tették őt az LMP első listás helyére, és a választást követően még frakcióvezetőnek is megválasztották. Így most még többször szerepel a parlamentben is és a médiában is, és az ügyek szélesebb spektrumában kell előadnia a maga és az LMP álláspontját.

Amilyen tudatosan építette a saját politikai arculatát, olyan tudatosan építi most – és ezt csak helyeselni tudom – pártjáét. Már a választási kampányban is többször elmondta, hogy önmagát az ellenzék legeuroszkeptikusabb politikusának tekinti, és most az euroszkepticizmust, az európai integráció szorosabbá válásával, az Unió föderatív voltának erősítésével, az euró bevezetésével való szembehelyezkedést tekinti az LMP egyik megkülönböztető jegyének.

Ez nem bűn, van ilyen álláspont Európában, ezt képviselték a Brexit hívei, ezt képviselik a cseh konzervatívok, és ezt képviseli a francia, a német vagy a skandináv, a holland szélsőjobb. És persze a Fidesz is.

A nyugat-európai zöldek viszont nem.

A másik terület, ahol Ungár élesen megkülönbözteti az LMP-t elsősorban a DK-tól, de a Momentumtól is, a nemzeti kérdés. Ungár, mint az imént idéztem, azt veti a szemünkre, hogy nem vesszük figyelembe a határon túli magyarok érzékenységét. A határon túli magyarokhoz való viszonyt a Fideszhez hasonlóan Ungár és pártja is azon méri le, hogy helyesli-e valaki a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot és az azzal járó választójogot, a kisebbségben élő magyarok és a magyar állam között létrehozott közjogi köteléket.

Tudjuk, hogy 2004-ig ezt a Fidesz sem helyeselte. Antall József emlékezetes beszédében is hangsúlyozta, hogy lélekben érzi magát tizenötmillió magyar miniszterelnökének, közjogi értelemben azonban csak a Magyarországon élő tízmillió országlakosénak. Útlevelek letelepedés nélküli osztogatása a határ túloldalán élőknek – ebben Orbán Magyarországa Milošević Szerbiájának, Tuđman Horvátországának, a jugoszláv utódállamok közötti háborúk kezdeményezőinek, valamint Băsescu Romániájának követője. Putyin Oroszországa osztogatta hasonlóképpen az útleveleket a Grúziától leválasztott Abháziában és Dél-Oszétiában, majd pedig a Donyec-medencében, hogy Putyin „hétszázezer orosz állampolgár” védelmével is indokolhassa az Ukrajna elleni átfogó támadást.

A nyugati demokráciákban nem állampolgárság osztogatásával oldják meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és igazuk van, mert ez a megoldás inkább ellentéteket kelt az érintett országok, illetve a többség és a nemzeti kisebbség között.

Akik így vélekedünk, emellett is fontosnak tartjuk a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi jogait, és amikor általunk támogatott kormánya volt Magyarországnak, az legalább annyit tett a kisebbségben élő magyarok helyzetének érdemi javításáért, mint az Orbán-kormányok.

A harmadik ügy, amelyben Ungár rendszeresen megkülönbözteti magát a DK-tól és talán más ellenzékiektől, talán ezeknél is fontosabb. Azt kifogásolja, hogy más ellenzékiek mindenféle „csúnyákat” mondogatnak Orbánra. E kérdésben Ungár nem beszél világosan. Azon a május 16-i parlamenti ülésen, ahol Gyurcsány Ferenc törvénytelennek minősítette az Orbán-kormányt, Ungár volt az első napirend előtti felszólaló, és a következőképpen indította beszédét: „Ma fog miniszterelnököt választani az Országgyűlés. Ilyenkor általában az a szokás, hogy különböző ellenzéki politikusok beszélnek a „világok harcáról”, az abban betöltött szerepükről, a viszonyukról a világhoz. Én mégsem szeretnék így tenni, mert azt gondolom, hogy a negyedik kétharmad után az a szerénység illet minket, hogy az ilyen nagy megfejtésektől tartózkodjunk.

”Én személy szerint úgy gondolom, és a DK is megalakulása úgy gondolja, hogy a magyar politika alapvető kérdése ma az, hogy mi 1990-től demokráciát építettünk, Orbán és az egész Fidesz pedig 2010 óta önkényuralmat épít, és tizenkét év alatt fel is építette.

Alighanem erre céloz Ungár, amikor azt mondja, hogy mások „világok harcáról” beszélnek. Igen, Orbán világa és az 1990 és 2010 közötti magyar demokrácia két világ. Az LMP ezt Schiffer András vezetésével is másképp gondolta. Máig a fülemben cseng, ahogy Schiffer azt mondja a fideszes képviselők felé fordulva valamikor a 2010-2014-es ciklusban: „Én nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét.” Én akkor is kétségbe vontam, s ma is kétségbe vonom. Hogy Ungár mit gondol erről, nem tudom, de biztosan nem ezt, nem a demokrácia vagy önkényuralom közötti választást tekinti a magyar politika központi kérdésének.

Nem a rendszer, hanem csak a kormány ellenzékeként képzeli el az LMP feladatát.

Nem áll ezzel egyedül a parlamenti ellenzékben, de ő ebben a legtudatosabb. Nem tagadom, becsülöm ezért Ungár Pétert. Csak szerintem az általa képviselt politika nem vezet sehova.

Mindenesetre megállapíthatjuk: a parlamenti ellenzékben – eltekintve a Mi Hazánktól – két fő irányt különböztethetünk meg: a rendszerellenzéki irányt, amely az orbáni önkényuralommal szemben határozza meg magát, és híve a szoros európai integrációnak, a szomszéd népekkel való történelmi megbékélésnek, és a másik irányt, amely nem támadja az Orbán-rendszert mint önkényuralmi rendszert, a Fideszhez hasonlóan szemben áll az európai integráció elmélyítésével, a „nemzetek Európája” szuverenista politikáját követi, és egyetért a Fidesszel a „közjogi nemzetegyesítés” kockázatos politikájában. Ungár átgondoltan képviseli ezt a második irányt. Magam az elsőt tartom követendőnek.

Putyin és a szentpétervári maffia

A politikai pályakezdő Putyin nemcsak a KGB, de a helyi maffia támogatására is számíthatott, sőt az ő segítségükkel tudta átvenni az irányítást Oroszország második legnagyobb városában. Szobcsak volt a polgármester, de az erős ember a külvilág számára ismeretlen Vlagyimir Putyin.

Nemrég megjelent könyvében a Financial Times egykori moszkvai tudósítója írt erről. Catherine Belton szerint Moszkvában is tartottak a Szentpéterváron kialakult titkosszolgálat – maffia szövetségtől. Primakov, a KGB akkori főnöke európai úriembernek tartotta magát a szentpétervári kollégákhoz képest. Moszkvában sokan meg is ijedtek amikor Putyin megkapta az FSZB vezetését, majd pedig miniszterelnök lett. Ismerték a módszereit, és féltek tőle. Hamarosan kiderült: egyáltalán nem alaptalanul. Putyin sok olyan oligarchával számolt le, aki hatalomra segítette. Mihail Hodorkovszkij évekre szibériai lágerbe került. Berezovszkijt Nagy Britanniában meggyilkolták. A brit kémelhárítás szerint az orosz titkosszolgálat gyilkolt.

Persze Putyin maga is félt: két lányát Szentpétervárról Németországba küldte tanulni nehogy otthon elrabolják őket. Aztán Moszkvába került, ahol vígan alkalmazta a Szentpéterváron kipróbált módszereket.

A maffia kapcsolat megmaradt

Bár Vlagyimir Putyin 20 éve Oroszország ura, de a kapcsolatai a nemzetközi maffiával azóta is megmaradtak – mondta a brit újságírónő, aki a 444-nek nyilatkozott. Ezeket a kapcsolatokat nem lehet szankciókkal szétzúzni.

Meg lehet-e buktatni Putyint?

Catherine Belton szerint ez ma igen nehéznek látszik. A hatalom második embere, Nyikolaj Patrusev tábornok olyan erős piramist szervezett meg Moszkvában, hogy csak nagyon kevés esélye lehet bármiféle más erőnek.

Putyin és Orbán kapcsolata? A Financial Times egykori tudósítója, aki most a Washington Postnak dolgozik eredetileg írt erről könyvében, de a végső változatból kihagyta. Hallott olyan pletykákat, hogy Putyin kezében valamiféle kompromittáló dokumentumok vannak Orbánról, de a részletekről nem tud semmit.

Szerinte érdemes lenne utánanézni a Gazprom magyar szerződéseinek is, hisz ezek biztosították a rezsi csökkentés alapját, amely jelentős politikai támogatást jelentett Orbán Viktornak. Tegyük hozzá, hogy a magyar miniszterelnök személyesen is igen szépen profitálhat a magas földgáz árakból hiszen a Svájcban bejegyzett magyar-orosz gáz kereskedő cég szárnyal. A részvényesei között pedig állítólag ott van maga Orbán Viktor is.

Catherine Belton, a Putyin emberei című magyarul most megjelent könyv szerzője mindenesetre ajánlja oknyomozó újságíróknak, hogy nézzenek ennek utána. Ha belegondolunk, hogy miképp tett el láb alól őt bíráló újságírókat Putyin, akkor ez a vállalkozás semmiképp sem tűnik kockázattól mentesnek…

ORBÁN NEM ALKUSZIK

Azt hallom szakértőktől, újságíróktól, hogy az olajembargó ügyében az Európai Bizottságnak is igaza van, hiszen közös fellépést szeretne elérni Oroszországgal szemben, annak van ereje, de Orbánnak is igaza van, hiszen Magyarország energiaellátásában nem nélkülözhető az orosz olaj.

Más elemző meg nem érti, hogy miért keménykedik Orbán, miért nem elég neki olyan haladék, mint amilyet Szlovákia, Bulgária és Csehország elfogad.

Ha Orbán korábbi államtitkára elmondja nekünk, hogy a probléma természetesen megoldható, más eredetű kőolajokból is kikeverhető az az anyag, amit Százhalombattán finomítani lehet, akkor ezt ugyanígy tudja Orbán jelenlegi államtitkára is. Igaz, más forrásból alighanem többe kerülne az olaj, mint oroszországi forrásból a Barátság olajvezetéken, de Orbánnál nyilvánvalóan a politikai szempont a döntő.

Amikor február 24-én megindult az orosz támadás Ukrajna ellen, és amikor az Orbán-kormány csatlakozni kényszerült az első szankciós csomagokhoz, sokan úgy gondolták, hogy Orbán külpolitikája megbukott, a Putyin-barátságnak vége. Nem mindenki gondolta ezt így, legalább ketten nem: Orbán és Putyin. És még ketten: Lavrov és Szijjártó.

Orbán hosszú távúpolitikai stratégiájának egyik központi eleme, hogy kis országként a nyugati demokráciáktól való függőség mérséklésére meghitt kapcsolatokat kell üzemeltetnie a putyini Oroszországgal.

Az Ukrajna előtti támadás előtti moszkvai látogatása alkalmával Orbán büszkén „magyar modellként” jellemezte ezt a gyakorlatot.

Ezért kell nemcsak atomerőművet építtetni a Roszatommal, az oroszokkal szövetkezni a vasúti járműgyártásban, de még a hármas metró szerelvényeit is Oroszországban felújíttatni a korszerűbb francia szerelvények vásárlása helyett, bármit szeretett volna a városvezetés. Ezt a stratégiát a háború sem befolyásolja.

Jó, Brüsszelben megteszi a kötelező köröket a szankciók elfogadásával, olykor-olykor még egy-egy hivatalos szövegben meg is említi, hogy Oroszország az agresszor, de mindig ügyel arra, hogy ne veszélyeztesse a Putyinhoz illetve Lavrovhoz fűződő kapcsolatot.

Szijjártó ragaszkodik a Lavrovtól átvett, de Putyintól kapott kitüntetéséhez. Nem lehet őket megbántani. Egyedül a hasonló helyzetű országok között Magyarország nem vesz részt az Ukrajnát segítő fegyverszállításokban. Lássuk be, Putyin számára ez a legfontosabb kérdés, hiszen a háború kimenetele szempontjából Ukrajna fegyverellátása a döntő. Az orosz állam működőképessége szempontjából pedig az olajbevételek, tehát az olajembargóban nem szabad részt venni, még olyan haladékkal sem, amilyet Ursula von der Leyen felajánl, és a többi érintett ország elfogad. És akkor Putyin lesz az első, aki megválasztásakor gratulál Novák Katalinnak, majd a választási győzelemhez Orbán Viktornak, és Dmitrij Medvegyev is megdicséri Orbánt a bátorságáért

Ha a másik huszonhat ország egyezik meg – az uniós intézményeken kívül – az embargóban, az orbáni Magyarország pedig kimarad, az a „magyar modell” szempontjából kifejezetten kedvező. Mellesleg a MOL sem jár vele rosszul.

„ELVETTÉK TŐLÜNK”

Orbán Viktor az olajembargó körüli, az Európai Bizottsággal folytatott vitában csak úgy odavetette a megjegyzést: valaha Magyarországnak is volt tengerpartja (ahol feltehetően lehetne olajszállító hajókról kifejteni az importált kőolajat), de „elvették tőlünk”, ezért vagyunk más szárazföldi országokhoz hasonlóan nehezebb helyzetben az olajügyben.

Ez persze önmagában is hamis állítás, hiszen Németországnak, Lengyelországnak, Bulgáriának van tengerpartja, de ezek az országok is vezetéken importálják az orosz kőolajat, és annak kiváltása számukra is többletköltséggel jár. Ez az érdemi kérdés, de Orbánnak ez az odavetett megjegyzése természetesen felbosszantotta a horvátokat, akik be is kérették külügyminisztériumukba a zágrábi magyar nagykövetet.

Mondott hasonlókat Orbán máskor is. Egyszer például azt jegyezte meg, hogy a nyersanyagainkat is „elvették tőlünk”. Érdemes átgondolni, van-e igazság Orbánnak ezekben a megjegyzéseiben.

Amikor Bolgár György, aki a maga klubrádiós műsorában elsőként figyelt fel Orbán e megjegyzésére, történész szakembert kérdezett arról, a történész a trianoni békeszerződésről kezdett beszélni. Magyarországon általában az 1920-as békeszerződést teszik felelőssé. Ez így szerintem nem helytálló, legalábbis nem pontos.

Az első világháborús vereség történelmi pillanatában, 1918 őszén néhány héten belül a korabeli magyar állam nemzetiségeinek, a szlovákoknak, románoknak, szerbeknek és horvátoknak politikai képviseletei egymás után mondták ki elszakadásukat a magyar államtól.

A gyulafehérvári gyűlésről mindenki tud, aki kicsit is tájékozott a magyar történelemben – s amelyet az erdélyi szászok és bánsági svábok hasonló állásfoglalása követett Romániához való csatlakozás támogatásáról –, de a szlovákok is állást foglaltak Csehszlovákia mellett, a Szerb Nemzeti Tanács illetve a Horvátországban 1868 óta elismerten működő saját országgyűlés a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság mellett. Több mint másfél évvel később a békeszerződés a nemzetiségek politikai képviseleteinek ezeket a döntéseit már csak tudomásul vette, meghúzta a pontos határokat az általuk birtokolt terület és a Magyarországnál maradó terület között (és e tekintetben volt igazságtalan, amikor összefüggő, magyarok lakta területeket helyezett a másik állam fennhatósága alá), továbbá Ausztriának ítélte a német nyelvűek lakta Nyugat-Magyarországot, amiből Burgenland lett, illetve Csehszlovákiának adta Kárpátalját.

Hogyan ítéljük meg akkor az „elvették tőlünk” szófordulatot?

Az első kérdés: kit fed a „tőlünk” szóban használt többes szám első személy, ki az alanya ennek a többes számnak? Az ezt kimondó személy a Budapest székhelyű jelenlegi magyar állam miniszterelnökeként csak a mai Magyarország lakosait sorolhatja ide. Ami a történelmi Magyarország nyersanyagkincseit illeti, azok nagyrészt Szlovákia szlovákok lakta, illetve a Kárpátokon inneni Románia románok lakta (jobbára dél-erdélyi) területein bányászhatók, tehát azok a szlovákokat illetve románokat illetik meg, így senki sem „vehette el tőlünk”, magyarországi magyaroktól és nem magyaroktól. A történelmi Magyarország csipetnyi tengerpartját pedig többszáz kilométer választotta el a magyarok lakta területektől, azt a partszakaszt nem „elvették tőlünk”, hanem Horvátországnak a magyar államtól való elszakadása nyomán került el „tőlünk”, és lett, a trianoni békeszerződés nyomán a második világháború végéig az olasz Adria-part, majd a jugoszláv tengerpart, mára a horvát tengerpart része. A „miénk” sohasem volt.

Az „elvették tőlünk” szófordulat valamilyen, erőszakos cselekedet nyomán kialakult rendellenes, méltánytalan helyzetet érzékeltet, amely korrekcióra szorul. Ezért kifogásolja azt érthető módon az adott esetben Horvátország, más esetekben más szomszédos állam. Igazuk van. Ezek bajkeverő szófordulatok, amelyektől minden, közhatalmi tisztséget betöltő személynek tartózkodnia kellene.

Mai kérdés – Ön szerint lenne kétharmada a Fidesznek, ha Karácsony Gergelyt “nem üti el egy villamos”?

Karácsony: “Legfeljebb akkor lépek vissza, ha elüt egy villamos.

Aztán Karácsonyt elütötte egy villamos.

Rögvest be is jelentette, befejezte miniszterelnök-jelölti kampányát, visszalépett és támogatóit  arra kérte, a második fordulóban Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterre szavazzanak. Az eredmény ismert.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint lenne kétharmada a Fidesznek, ha Karácsony Gergelyt "nem üti el a 6-os villamos"?

UJHELYI, A BÁTOR

Ujhelyi István, az MSZP (egyetlen) európai parlamenti képviselője büszkén jelentette be a héten: mer egyetérteni az Orbán-kormánnyal, az Európai Bizottság javaslata az Oroszországgal szembeni olajembargóra Magyarország számára elfogadhatatlan. Ezt a véleményét a Bizottsággal is tudatta.

Mint ismeretes, a Bizottság a tárgyalások jelenlegi állása szerint az orosz olajszállításoktól különösen függő három volt szocialista országnak, Csehországnak, Szlovákiának és   Magyarországnak egy-két év haladékot adna az embargó érvényesítésére. Ez alatt az idő alatt át lehetne állítani a finomítókat a más forrásból származó kőolaj feldolgozására. (Mellesleg Németországnak az egykori NDK Schwedtben levő finomítójában, illetve Ausztriának a schwechati finomítóban ugyanezt kell tennie, azok is orosz kőolajat dolgoznak fel, és ők még sem kérnek haladékot.)

Az Oroszországgal szembeni szankciók azon európai országok számára, amelyek intenzív kereskedelmet folytatnak Oroszországgal, áldozatvállalást jelentenek, nem is kicsit.

Mégis vállalják, mert abból indulnak ki: Ukrajna az orosz támadással szembeszállva nemcsak önmagát védi, hanem bennünket is, a nyugati demokráciák összességét, és ezért erkölcsi kötelességünk gazdasági szankciókkal és fegyverszállításokkal támogatni ebben. Ausztria és Olaszország sokáig húzódozott, de ma már belátják ezt.

Orbán álláspontja gyökeresen eltér ettől. Szerinte az orosz-ukrán háború

„nem a mi háborúnk”, nekünk ahhoz semmi közünk.

Hogy ebben az álláspontban mi a szerepe konkrétan annak, hogy meghitt kapcsolatok fűzik Vlagyimir Putyinhoz, – és mi általában annak, hogy nem tesz különbséget demokratikus országok és önkényuralmi rendszerek között (ha csak annyiban nem, hogy az utóbbiakban „inkább otthon érzi magát”), tulajdonképpen mindegy. A lényeg, hogy számára semmi alapja annak, hogy Magyarország bármilyen értelemben szolidáris legyen a harcoló Ukrajnával. Ebből viszont logikusan következik az, hogy nem hajlandó fegyvert szállítani Ukrajnának, illetve átengedni fegyverszállításokat a magyar-ukrán határon. Ugyanígy következik belőle az, hogy nem hajlandó olyan szankcióra, olyan olajembargóra, amely Magyarország számára kétségtelenül áldozatvállalást, az orosz olajimporthoz képest veszteséget jelentene. Orbántól az igazat megvallva nem is várhatunk mást. Az sem kérdéses, hogy ennek az álláspontjának van Magyarországon támogatottsága:

ki akarna többet fizetni a fűtésért, az áramért, az üzemanyagért?

A kérdés mármost az, hogy ha Ujhelyi egyetért Orbánnal abban, hogy az olajembargó Magyarország számára elfogadhatatlan, akkor egyetért-e Orbán két megelőző állításával: azzal, hogy az orosz-ukrán háború „nem a mi háborúnk”, semmi közünk hozzá, abban semlegesnek kell maradnunk, és azzal, hogy el kell utasítani Ukrajna támogatását fegyverszállításokkal. Ezekben a kérdésekben nem hallottam Ujhelyit nyilatkozni, bár némi támpontot ad, hogy az Országgyűlésben az ellenzéki képviselők nagy többsége, köztük Ujhelyi pártjának, az MSZP-nek valamennyi jelen levő képviselője igennel szavazott arra a politikai nyilatkozatra, amelyben elutasították az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást. A kérdés tehát az, hogy mi mindenre terjed ki Ujhelyi bátor egyetértése Orbánnal?

MÉG EGYSZER A PARLAMENTI TISZTSÉGEKRŐL

Miközben néztem tegnap a parlamenti honlapon az alakuló ülés közvetítését, megnéztem ugyanott Kövér László előterjesztését a bizottságok tagjairól és tisztségviselőiről.

Azt már korábban hallottam, hogy az ellenzék a DK-s Varju Lászlót, aki az előző ciklusban a költségvetési bizottság elnöke volt, ezúttal a népjóléti bizottság elnökének javasolja. Kövér előterjesztésében azonban Varju nem a bizottság elnökeként, hanem csak tagjaként szerepelt. Ma a 24.hu cikkében azt olvasom, hogy Varju büntetésből nem lehet bizottsági elnök, és ugyanúgy a szintén DK-s Arató Gergely sem jegyző. Nem lehet jegyző Jámbor András párbeszédes képviselő sem.

Az új magyar parlamentarizmus fontos jogszokása volt harminc éven keresztül, hogy a parlament megalakulásakor a pártok megegyeztek a parlamenti és bizottsági tisztségek, bizottsági helyek elosztásáról a pártok között, arról pedig az egyes pártok maguk döntöttek, hogy kivel töltik be ezeket a posztokat. Az is része volt ennek a szokásjognak, hogy az egyes pártok jelöltjeit a házelnöktől az egyes bizottsági tagokig a parlament minden képviselője megszavazza. (Emlékszem, például, hogy milyen vita volt az SZDSZ-frakcióban arról, hogy megszavazzuk-e az Országgyűlés alelnökének G. Nagyné Maczó Ágnest, a Kisgazdapárt szélsőséges kijelentéseiről ismert jelöltjét. Végül úgy döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjognak megfelelően meg kell szavazni, és Maczó Ágnes azután fölöttébb korrekt módon vezette az üléseket.)

Az előfordult, hogy valakit lemondásra szólítottak fel (például az első ciklusban Horn Gyulát a Külügyi Bizottság elnökségéről, amit meg is tett), de hogy ne fogadták volna el valamely párt jelöltjét, az nem.

Az tehát, hogy most, amikor a pártok között nem alakult ki egyetértés a tisztségek elosztásáról, és Kövér László tett előterjesztést, politikai retorzióként nem jelöli Varjut és Aratót, újabb súlyos visszaélés.

Állítólag azért nem jelölte őket, mert neki nem tetsző módon beszéltek az Országgyűlés ülésén arról, hogy hatályon kívül helyeznék a fideszes Alaptörvényt.

Alkotmányos alapelv, hogy országgyűlési képviselőt az Országgyűlés ülésén elmondott véleménye miatt semmiféle hátrány nem érhet.

Ezt sértette meg Kövér. Jámbor más okból nem lehet jegyző: állítólag azért, mert nem megfelelően beszélt a jegyzői feladatról.

Aki ezt a szöveget ezen az oldalon olvassa, bizonyára tudja, hogy szerintem a magukra adó ellenzéki pártoknak semmiféle parlamenti vagy bizottsági tisztséget nem kellene a Fidesz parlamentjében elfogadniuk. A Momentum ezt hasonlóképpen gondolta, nem jelölte tagjait ilyen tisztségekre, a DK és a Párbeszéd viszont másképpen gondolta, és jelölt. Ezzel kitették magukat Kövér önkényének. Ha viszont így történt,

az összes ellenzéki frakciótól elvárható, hogy tegnap parlamenti és bizottsági tisztségekbe megválasztott tagjaik visszalépjenek ezekből a tisztségekből, amíg Kövér Varjut és társait nem jelöli, és az Országgyűlés meg nem választja a kérdéses tisztségbe.

Vajon megteszik-e? Vagy azt gondolják, hogy az embereket csak az infláció, a bérük és a nyugdíjuk érdekli,

demokráciakérdésekben nem érdemes konfliktust vállalni?

KORMÁNYELLENZÉK, RENDSZERELLENZÉK

Szerintem örvendetes fejleményt hozott az önkényuralmi országgyűlés alakuló ülése. Véget ért az a hamis egység, amelyet hat ellenzéki párt az elmúlt években és a választáson is megjelenített, s amely nem a korábbinál jobb, hanem a korábbinál gyengébb választási eredményt hozott április 3-án.

(Csak, hogy ne legyen félreértés. Azért merek így fogalmazni, mert a hat ellenzéki párt még a Mi Hazánkkal együtt is kevesebb mandátumot szerzett, mint öt ellenzéki párt négy évvel korábban. A közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt ugyan az ellenzékre leadott szavazatok jobb hasznosulását jelentette Budapesten, és így sikerült 12 helyett 17 egyéni választókerületet megnyerni, viszont az egyes pártok támogatóinak egy része nem tudta elfogadni a közös jelölteket, közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért a hat pártra több mint nyolcszázezerrel kevesebb szavazat esett. Hiába hasznosult jobban ez a kevesebb szavazat, nem hozott több mandátumot sem a vidéki egyéni választókerületekben, sem a listán. Ezért írtam az Élet és Irodalomban a választást követően, hogy egyebek mellett a hatpárti közös indulás is megbukott.)

Az Orbán-rendszerrel szemben állók körében a választás óta természetszerűen felelevenedett a vita arról, hogy hogyan kell viselkedniük a parlamentbe jutott, ott ellenzéki szerepbe kerülő politikusoknak, pártoknak.

A legkeményebb álláspontot Hadházy Ákos képviseli: szerinte nem kell részt venni a parlament napi munkájában, bizottsági helyet sem kell vállalni, és a képviselői esküt sem szabad a hivatalos nyitóülésen letenni. Ő az előző négy évben is ezt tette. Ezt az álláspontot a vele eddig szövetségben levő Momentum sem tudta követni, és emiatt Hadházy Ákos nélkül alakította meg frakcióját, ő pedig ismét független képviselő lesz. Ezt fölöttébb sajnálom, hiszen politikai szövetségük nagyon fontos győzelmet hozott Zuglóban mind az előválasztáson, mind a választáson, és előnyös lehetett volna a jövőben is. Az eskütételtől így csak Hadházy maradt távol.

Ugyanakkor három frakció: a DK, a Momentum és a Pártbeszéd képviselői az eskütétel után elhagyták a plenáris ülést, nem hallgatták meg Áder János (egyébként szégyenletes, de erről majd később) beszédét. Az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselői ugyanakkor – hasonlóan a Mi Hazánk képviselőihez – a helyükön maradtak. Ezzel világossá vált az ellenzéki szerep kétféle felfogása.

Az LMP, az MSZP és a Jobbik elfogadja az önkényuralmi országgyűlés ritusait, összhangban azzal, hogy eddig követett politikájában is nyitott volt a Fidesszel való együttműködésre: az LMP alkotmánybírók választásánál segítette ki az átmenetileg kétharmados többség nélkül maradt Fideszt, a Jobbik alaptörvény-módosítást szavazott meg a Fidesszel együtt, az MSZP országgyűlési alelnöke Orbán Viktorral vesz részt az ország jövőjéről szóló egyeztetésen a nyilvánosság háta mögött.

Ez a három párt a kormány ellenzékeként viselkedik, nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

A Momentum a parlamenti és bizottsági tisztségek elutasításával, az alakuló ülés eskütételt követő részétől való távolmaradásával következetesebben, a DK és a Párbeszéd a parlamenti és bizottsági tisztségek elfogadásával, a nyitóülésen a kivonulás után a szavazásokra való visszatéréssel kevésbé következetesen képviselt rendszerellenzéki magatartást.

A rendszerellenzéki magatartás megjelenése örvendetes, a következetlenség sajnálatos.

A DK egyik alapítójaként ezt különösen sajnálom. Nehezen tartom megmagyarázhatónak, hogy mi szükség van arra, hogy az önkényuralmi rendszert elutasító párt az önkényuralom parlamentjében alelnököt, bizottsági elnököt, bizottsági alelnököket adjon, és részt vegyen a tisztségviselők megválasztásában.

Egyesek szerint az ilyesmin kár morfondírozni, huzakodni, az ilyen szimbolikus ügyek nem érdeklik „az embereket”. Nem értek egyet ezzel.

Az ellenzéki politika alapvető kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk az Orbán-rendszert, s ha elutasítjuk, miként tudjuk azt a választók számára érthetővé tenni.

Amíg ezt nem éri el az ellenzék, nemigen van esélye arra, hogy sikerrel vegye fel a harcot a rendszerrel szemben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK