Kezdőlap Fontos Interjúk

Interjúk

Nem találunk szavakat – 1.

Esterházy Pétertől vettük a címet. Nem találunk szavakat – ez az író Termelési-regény című könyvének első mondata. Mindnyájan sok jó könyvet ismerünk, s bár a legtöbbjüket régen olvastuk, ám a jellegzetes mondatokra többnyire emlékszünk. Vagy nem emlékszünk, de jó felidézni a régi olvasmányokat, újból átélni, ha csak egy mondat erejéig is, az olvasott történeteket.

Játékra invitáljuk az olvasót: ismert – magyar és nem magyar – regények első mondatait olvashatják az alábbiakban. Próbálják meg kitalálni, melyik mondat, melyik regény kezdőmondata.

Ha nem sikerül, segítünk. És talán az ünnepek alatt, vagy a két ünnep között, még arra is jut idő, hogy valamelyik egykori kedvencünket újból elolvassuk. Jó szórakozást az első mondatokhoz!

Dr Strauss aszongya lekel irnom amit gondolok és emlékszek meg mindent ami velem történik mostanától. Nem tudom mér de aszongya fontos mer igy fogják látni hogy használhatnak e engem. Reméllem tudnak használni mer Miss kinnian aszongya lehet hogy meg fognak okositani. Szeretnék okos lenni.

MEGFEJTÉS ITT.

Nem akart ő gazdag lenni, híres sem, hatalmas sem, még boldog sem akár, csak civilizált – ez volt élete álma. Hogy milyen az efféle élet, azt, amikor az állam északi erdőségében maga mögött hagyta az atyai házat, illetve kalyibát, meg nem tudta volna fogalmazni: úgy tervezte, hogy egyenesen Chicagoba megy, és ott majd kitapasztalja.

MEGFEJTÉS ITT.

Az első rész cselekményének női főszereplője egy negyvennyolc éves asszony, német: magassága 171, testsúlya 68,8 kg (háziruhában), tehát csak 30-40 dekával kevesebb az ideálisnál: a szeme hol sötétkék, hol fekete, a haja enyhén őszes, igen sűrű szőke, lazán lebontva hordja, sisakszerűen simul a fejére.

MEGFEJTÉS ITT.

Már sötéttel érkeztem meg Bonnba, rákényszerítettem magam, hogy érkezésemet ne aszerint az automatika szerint pergessem le, amely öt év örökös utazás során alakult ki: peronlépcsőn le, peronlépcsőn föl, útitáskát le, jegye a kabát zsebéből ki, útitáskát föl, jgyet leadni, az újságoshoz esti lapokat megvenni, kimenni és odainteni egy taxit.

MEGFEJTÉS ITT.

A házasság első két évében – ma már megállapíthatom – tökéletes volt a viszonyunk. Ezt úgy értsék, hogy ebben a két évben az a homály kísérte az érzékek teljes és mély összehangját, vagy ha jobban tetszik, az a szellemi csönd, amelyben hallgat a józan ész: az ember csak a szerelemre bízza magát, és nem méricskéli az értékeit annak, akit szeret. Egyszóval: Emiliát én hibátlannak láttam, és úgy gondolom, hogy ő is engem.

MEGFEJTÉS ITT.

Gyerekkorában Marcellót úgy elbűvölték a tárgyak, mint valami szarkát. Talán mert a szülei, inkább nemtörődömségből, mint szigorúságból, sose gondoltak rá, hogy a gyerek birtokló ösztönét kielégítsék: vagy mert mélyebb és sötétebb ösztönyilallásai álcázkodtak benne mohó kapzsisággá: valami dühöngő vágy volt ez, hogy a legkülönfélébb tárgyakat megkaparintsa.

MEGFEJTÉS ITT.

Legelőször is azt kell elmondanom, miért írtam naplót. Az ember sokféle okból írhat naplót: hogy följegyezze a fontosnak tartott tényeket: hogy megörökítse titkait, hogy kiöntse a szívét, hogy megvallja a bűneit: egyfajta takarékossági ösztön sugallatára, amely arra bíztatja az írót, hogy élete morzsáit is gyűjtse be, hiszen azokból is összejöhet egy könyvre való: indíték lehet a hiúság és az önteltség is.

MEGFEJTÉS ITT.

Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendia ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe. Macondo akkor húsz vályog- és bambuszházból álló falu volt egy folyó partján, melynek áttetsző vize őskori tojás nagyságú, sima, fehér köveken hömpölygött. Annyira új volt a világ, hogy sok minden még nevet se kapott, s ha meg akarták említeni, ujjal mutattak rá.

MEGFEJTÉS ITT.

Hej, ezek a mi alföldi folyóink…Lomhák, lassúak. Éppenhogy folydogálnak, találomra. Parasztosan.

MEGFEJTÉS ITT.

Először is azt mondhatom el, hogy gyalog laktunk a hatodikon, és hogy rosa mama részére, amilyen rengeteg kilót cipelt azon a két árva lábán, ez nmaga volt a gonddal-gyötrődéssel teli mindennapi élet forrása. Ezt mindannyiszor eszünkbe juttatta, amikor épp másra nem panaszkodott, mert ráadásul zsidó is volt.

MEGFEJTÉS ITT.

Sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim – sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim, SÉRveim, SÉRVEim – sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim – sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, nyolcas a poén, poén a nyolcas, sérveim, sérveim – SÉRveim, sérveim, sérveim, mehet, sérveim, sérveim, sérveim, tiszta a nyolcas, sérveim, sérveim, SÉRVEim, sérveim, sérveim, SÉRVEim, sérveim, sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim

MEGFEJTÉS ITT.

Reggel ötkor – mint mindig – a parancsnoki barakk előtt lógó síndarabon a kalapács elkongatta az ébresztőt. Szaggatott csörömpölése gyengén hatolt át a kétujjnyi vastag jéggel bevont ablaküvegen és hamarosan elhalt: a nagy hidegben a felügyelőnek nem volt kedve sokáig kongatni.

MEGFEJTÉS ITT.

Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek. Winston Smith, állát leszegve, gyorsan besurrant a Győzelem-tömb üvegajtaján, hogy megszabaduljon a gonosz széltől. De nem tudott olyan gyorsan besurranni, hogy ne törjön be vele együtt egy kavicsos porörvény. Az előcsarnokhoz vezető folyosó főtt kelkáposzta és öreg rongy lábtörlők szagát árasztotta. Egyik végén egy ­épületen belüli elhelyezés céljára túlságosan is nagymére­tű-plakát volt a falra szegezve. Csak egy hatalmas arc volt látható rajta, méternél is szélesebb arc: egy negyvenöt év körüli, sűrű fekete bajuszos, durva vonású férfi arca.

MEGFEJTÉS ITT.

Amadis Dudu minden meggyőződés nélkül haladt a keskeny utcácskán. Mindennap három és fél jegyet szokott kezeltetni, mert menet közben, még a megálló előtt szállt le, s most megtapogatta mellényzsebét, hogy meggyőződjék róla, maradt-e még jegye. Igen. Maradt. Egy madarat pillantott meg: szemétrakás tetején ült, s csőrével olyan ügyesen kapirgált három üres konzervdoboz belsejében, hogy sikerült kikopognia az Ej uhnyem első ütemeit.

MEGFEJTÉS ITT.

Gaal Dornicknak hívták, s igazi falusi gyerek volt, aki még sohasem látta Trantort. Mármint a valóságos várost, mert a hipervideón rengetegszer látta már, meg alkalomadtán a császári koronázásról vagy a Galaktikai Tanács megnyitásáról közvetített nagyméretű, háromdimenziós híradókban. Mert habár egész élete Synnaxon telt is el, amely a Kék Sodrás legszélén kering csillaga körül, azért, ugyebár, ő sem volt elszakadva a civilizációtól. Mint akkoriban egyetlen sarka sem a Galaktikának.

MEGFEJTÉS ITT.

Élt egyszer egy híres mérnök, egy nagy feltaláló, aki éjjel-nappal boszorkányos szerkezeteken törte a fejét, és csudálatosan okos gépeket épített. Fabrikált például egy pici szerkentyût, amely olyan gyönyörûségesen énekelt, hogy elnevezte pacsirtomatának. Bátor szív volt a kézjegye, ezt viselte minden atom, amely kikerült a keze alól; álmélkodtak is utóbb a tudósok, mikor a színképekbõl vidám szívecskék hunyorogtak rájuk. Sok mindenféle hasznos gépet szerkesztett ez a mérnök. Egyszer aztán gondolt merészet és nagyot: összeötvözi az életet a halállal, és imigyen véghezviszi a lehetetlent.

MEGFEJTÉS ITT.

Vedd már le azt a szemüveget – mondta Tortose Pierrot-nak – vedd már le, ehhez a melóhoz igazán nem való. Pierrot engedelmesen, gondosan a tokba dugta. Öt méterre még csak ellátott, de a hordó, meg a nézők székei már ködbe vesztek.

MEGFEJTÉS ITT.

– Mejixagosijenszörnyen – háborgott magában Gabriel. – Mégiscsak abszurdum, hogy sose tisztálkodnak. Azt írja az újság, Párizsban a lakások tizenegy százalákában ha van fürdőszoba, ami nem is meglepő, de azért mosakodni anélkül is lehetne.

MEGFEJTÉS ITT.

Többé-kevésbé mindez megtörtént. Ami a háborús részleteket illeti, azok mindenesetre jócskán valóságosak. Egy tagot, akit ismertem, valóban agyonlőttek Drezdában, mert elvitt egy teáskannát, ami nem az övé volt. Egy másik fickó, akit ugyancsak ismertem, valóban azzal fenyegette személyes ellenségeit, hogy a háború után felbérelt fegyveresekkel meggyilkoltatja őket. És így tovább. A neveket mind megváltoztattam.

MEGFEJTÉS ITT.

Brenda hatéves volt, amikor lepottyant az almafáról. Felmászott a tetejére, és a finom almákkal teli főág letörött. Gary kapta el, mikor az ág recsegve ropogva földet ért. Nagyon megijedtek.  Az almafák hozták nagyanyjuknak a legjobb termést, és a gyümölcsösben tilos volt fára mászni. Brenda segített a fiúnak elvonszolni az ágat, és remélték, hogy senki sem veszi majd észre. Ez volt Brenda legkorábbi emléke Garyről.

MEGFEJTÉS ITT.

A szülőföld sokszor olyan, mint az ember szíve: ha kicsiny a szív, akkor parányi, ha nagy a szív, akkor mérhetetlen. Engem sohase bántott a hazám picinysége, bár nem állítom, hogy nagy szívem van. Ha módomban volna, itt Guadeloupe-on újra megszületni, szenvedni és meghalni.

MEGFEJTÉS ITT.

Verričres nagyon csinos kisváros Franche-Comté tartományban. Piros cseréppel fedett, csúcsos tetejű, fehér házai egy domb oldalán ereszkednek alá, legenyhébb hajlatait is hatalmas gesztenyefák koronái élénkítik. A Doubs néhány száz lábnyira folyik az erődítés alatt, a várost még a spanyolok építették; a falak ma már romokban hevernek.

MEGFEJTÉS ITT.

Valahányszor elmélkedéseimben elgondolom, bájosabbnál bájosabb hölgyeim, hogy ti valamennyien természettől fogva mily érzékeny szívűek vagytok, belátom, hogy könyvem felfogásotok szerint komoran és gyászosan fog kezdődni, mivelhogy az elmúlt halálos járvány fájdalmas emlékezetét viseli homlokán, melyet egy értelemmel átkoz mindenki, akár megélte, akár más úton-módon tud róla. De azért nem akarom, hogy ez visszariasszon benneteket a továbbolvasástól, mintha bizony olvasás közben szüntelenül sóhajok és könnyek között vezetne utunk. Vegyétek úgy e borzalmas kezdetet, mint a vándor a zordon és meredek hegyet, melynek lábánál szépséges és kellemes síkság terül, melyben annál nagyobb gyönyörűségök telik, minél fáradságosabb volt a felkapaszkodás és a leereszkedés.

MEGFEJTÉS ITT.

Itt most egyedül vagyok, védett helyen. Odakint esik, lehajtott fejjel megy az ember az esőben, egyik kezét a szeme elé emeli, de azért maga elé is figyel, néhány méterre maga elé, a néhány méternyi nedves aszfaltra: odakint hideg van, süvít a szél a lombok között, egész ágakat himbál meg, himbálja, himbálja őket, az ágak odavetődik a falak fehér vakolatára.

MEGFEJTÉS ITT.

Gyönyörű délután volt. Az ég kéklett, a nap sárgállott, a pillangók csapongtak, a madarak csiviteltek, a méhek döngicséltek – hogy rövidre fogjuk, mosolygott az egész világ.  Lord Emsworth kisebbik fiára, Freddie Threepwoodra, aki egy farkaskutya társaságában, sportkocsijában ült a blandingsi kastély bejárata előtt, mindez csekély hatást gyakorolt. Az  ő gondolatait a kutyakeksz foglalta le.

MEGFEJTÉS ITT.

Emsworth grófja, e rokonszenves arisztokrata, a blandingsi kastély tágas könyvtárában, a nyitott ablaknál állott – összeesve, akár egy vizesharisnya, mint mindig, ha nem támaszkodhatott neki valaminek – és végigjártatta tekintetét birodalmán.

MEGFEJTÉS ITT.

Elzászban, 1850 táján, egy gyermekek által sújtotta tanító beletörődött, hogy áttér a szatócs pályára. Ám valamilyen kárpótláshoz ragaszkodott e kiugró pedagógus: ha neki kell mondania arról, hogy az elmék épülésén munkálkodjék, valamelyik fia munkálkodjék majd egyszer a lélek épülésén: a család egyik sarja lelkésznek megy, mégpedig Charles.

MEGFEJTÉS ITT.

Legjobb volna napról napra följegyezni az eseményeket. Naplót vezetni, hogy tisztán lássak. Nem engedni, hogy elsikkadjanak az árnyalatok, a legapróbb tények, még akkor sem ha merőben jelentéktelennek látszanak: és főként: osztályozni őket. El kell mondanom, hogyan látom ezt az asztalt, az utcát, az embereket, ezt a csomag dohányt, minthogy éppen ez változott meg.

MEGFEJTÉS ITT.

Ahogy a tizenhat éves Karl Rossmann – akit szegény sorsú szülei Amerikába küldtek, mert egy cselédlány elcsábította, s gyereket szült tőle – a mind lassabban sikló hajón megérkezett New York kikötőjébe: a szabadság istennő messziről figyelt szobra egyszerre mintegy fölerősődő napfényben tárult eléje. Mintha most emelte volna magasba karját a karddal, alakja körül pedig szabad szelek lengedeztek.

MEGFEJTÉS ITT.

Hát megölték a Ferdinándot – mondta a takarítónő Svejk úrnak, aki évekkel ezelőtt búcsút vett a katonaságtól, miután a katonaorvosi bizottság végérvényesen hülyének nyilvánította : azóta kutyakereskedelemből élt, azaz ronda korcsokat vásárolt és hamisított pedigrével eladta őket.

MEGFEJTÉS ITT.

Kilenc kilométernyire tanyázunk a front mögött. Tegnap fölváltottak: most tele a gyomrunk szemes babbal, marhahússal, jóllaktunk és elégedettek vagyunk. Még estére is kapott mindenki egy tele csajkával: azonkívül megduplázták a kolbász- és kenyérporciót – ez már döfi.

MEGFEJTÉS ITT.

Szombaton, ebéd után minden zárva, Bohunka austová kiugrott a villamosból, átszaladt a téren, és kifulladva berontott az üzletbe, épp hogy csak beengedték, s máris bezárták mögötte az ajtót és szüntelen kulcscsörgetlés közben elédobták azt a megálmodott kis holmit : sebtében a vállához illesztette és megállapította, hogy két ujjnyival a véniuszdombja alatt végződik, Bohunka nyelt egyet, a kulcsok a pulthoz ütődtek, Bohunka sietve fizetett, és miután kituszkolták az üzletből, boldogan fellélegzett a hangos csattanással kulcsra csukódott ajtó előtt.

MEGFEJTÉS ITT.

A 7. sz. Gyors Bukarest, Budapest és Pozsony felől szerdán, április 1-én a szokásos késéssel befutott a brnói Főpályaudvar első vágányára. Mialatt az alkalmi utasok fejetlenül szaladgáltak ide-oda, mert mindig a középső kocsikba akarnak beszállni, de a középső kocsik mindig fönntartott, vagy hálókocsik, azalatt Jacek Jost (33/175, arca ovális, szeme, haja barna, különös ismertetőjele nincs) a helyjegyes kocsik mindig meglepő sorrendjét fürkészte, amíg magában derülve, a 34-es és a 38-as között föl nem fedezte az 52-est.

MEGFEJTÉS ITT.

Június 2-án hétfőn reggel egy fekete szolgálati 603-as süvített az Elba-parton Ústítól Prágába, három mérnök, meg egy ellenszenves sofőr (kilógatta a könyökét az ablakon, és a kanyarokban nemcsak fütyörészett, hanem köpködött is).

MEGFEJTÉS ITT.

Értelmetlenül túlvilágított meztelen ég, tülekedés a túlzsúfolt autóbuszok és villamosok előtt, elhagyatott asztalkák és szánalmasan szűretlen fénytől megvilágított üres széksorok a kávéházban, amelyen izzadt sörfiúk szaladgálnak keresztül a piros-fehér ernyők alá, sikongató gyereksor a fagylaltos előtt, kókadt szombat, minden zsúfolva, vagy zárva, Milan Renc elhagyta a teret, megszokott utcáin át hazament, a lépcsőházban leemelte az asztalkáról az újságjait fürdőszobás, távfűtéses lakásában a heverőre dobta őket, és bekapcsolta a tranzisztoros rádiót.

MEGFEJTÉS ITT.

Már megint horkolsz – nyögött föl Aranka, csukott szemmel beledöfte a térdét férje oldalába (ezúttal a veséje tájékát találta el), hátat fordított neki és tovább aludt. De én most már nem alszom el, sóhajtotta Sarlik Libich (30), és pár percnyi forgolódás után kilopózott a hálószobából.

MEGFEJTÉS ITT.

1954. június elsején, kora hajnalban a frissen diplomázott (három nappal azelőtt a pardubicei vegyipari főiskolán) Marek Paar mérnök (nem egészen huszonkét éves) egyik kezében a kofferével, másikban a cipőjével kiosont (hogy ne kelljen kifizetnie az utolsó hét hónap albérleti díját) a Pardubice szélén álló házacskából, és felült a gyorsra, hogy jelentkezzen élete első munkahelyén, silány minőségű, szürke kockás öltönyében (a diplomakiosztáson a 106 végzős közül egyedül én nem voltam feketében) és 59 koronás, lyukacsos, szürke műbőr félcipőjében.

MEGFEJTÉS ITT.

Néhány fiú kosárlabdázik egy telefonoszlop körül, amelyre valami deszkőát szögeztek. Nagy iramodások, kurjantások. A sikátor kavicsa csikorog és pattog a tornacipők gumitalpa alatt, s mintha felröppentené hangjukat a nedves márciusi ég kékjébe, a drótok fölé.

MEGFEJTÉS ITT.

Caldwell megfordult, s amint megfordult, bokájába nyíl fúródott. A osztályban kitört a röhögés. A fájdalom felszökött sípcsontja karcsú velején, ott örvénylett térde útvesztőiben, megduzzadt, s még bömbölőbben öntötte el zsigereit. Szemét kénytelen-kelletlen a táblára szögezte, ahova krétával fölírta a világmindenség valószínű életkorát, az 5 000 000 000 évet.

MEGFEJTÉS ITT.

Fogytán a benzin, gondolja Harry (Nyúl) Angstrom, ahogy ott áll a Springer motors bemutatótermének nyári por borította ablakánál és a forgalmat figyeli a 111-es úton, a forgalmat, mely valahogy gyér és aggodalmas, ahhoz képest, hogy valamikor milyen volt. Ennek a büdös világnak fogytán a benzinje.

MEGFEJTÉS ITT.

Egy este, vagy húsz évvel ezelőtt, a kisebbik húgomat, Frannyt, minthogy népes családunkat éppen a mumpsz ostromolta, babaágyastól, mindenestől, áttelepítették abba a feltehetően nem fertőzött szobába, amelyet én osztottam meg legidősebb fivéremmel, Seymourral. Tizenötéves voltam, Seymour tizenhét.

MEGFEJTÉS ITT.

Ragyogó napsütés volt ezen a szombat délelőttön, de azért mégiscsak felöltő-idő az egész heti ballonkabát-idő után, pedig mindenki azt remélte már, hogy a jó idő megmarad a várva várt hétvégére is – a Yale meccse vikendjére. Vagy huszonöt diák cárta az álliomáson, hogy a tíz-ötvenkettessel befusson a szerelme, de legfeljebb hatan, vagy heten merészkedtek ki a nyitott, szeles peronra.

MEGFEJTÉS ITT.

Ott vannak kinn.

Fehér ruhás fekete fiúk játszanak a folyosó végén, aztán gyorsan feltörlik, amíg odaérek.

Már törlik is, mire jövök ki a hálóból. Mind a hárman gonoszul vicsorognak a napvilágra, erre az egész házra, akikre dolgoznak, az emberekre, mindenre.

MEGFEJTÉS ITT.

Rakéta óriásüzlet – ezúttal is ellentételezés nélkül

Az amerikai külügy jóváhagyta 180 darab légiharc-rakéta eladását Magyarországnak mintegy 150 milliárd forint értékben. Az egyelőre csak tervezett ügyletről az illetékes hivatal kiemeli: nincs szó ellentételezési eljárásról.

Az amerikai külügyminisztérium úgy határozott, hogy jóváhagyja száznyolcvan darab AIM-120C-7 közepes hatótávolságú levegő-levegő osztályú (vagyis légiharc-) rakéta (AMRAAM) lehetséges külföldi katonai értékesítését 500 millió dollár (mai árfolyamon 148,5 milliárd forint) becsült értékben Magyarországnak – tudatta közleményben a Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA). Erről levélben értesítették a Kongresszust. Ezt törvény írja elő, és nem jelenti azt, hogy az eladást befejezték – teszik hozzá.

Ennek a rakétának volt előzménye nálunk. A magyar Gripenekhez 2004-ben 40 darab AIM–120C–5-ös rakétát (ezek darabára 530 ezer dollár volt) és 10 darab gyakoroló CATM–120-ast (ára 32 328 dollár) vásároltak, a szerződés összértéke 25 389 904 dollár volt. (Most az egy darabra jutó kiadás 2,8 millió dollár, ami azonban a rengeteg kiegészítéssel együtt így torzít.)

Teljes rendszert veszünk

A közleményből ugyanis kiderül, hogy a 180 darab AIM-120C-7 mellé négy tartalékot, hat gyakorló rakétát is venne Magyarország a Gripenekhez. Ezek mellett a csomag része rakétakonténerek, szoftver a fedélzeti radar számára, pótalkatrészek, kriptográfiai és kommunikációs biztonsági eszközök, precíziós navigációs berendezések, egyéb szoftverek, helyszíni felmérések, fegyverrendszer-felszerelések és számítógépes szoftverek támogatása, kiadványok és műszaki dokumentáció, közös lőszer és tesztfelszerelés, javítási és visszaküldési szolgáltatások és felszerelések, személyzet kiképzése, továbbá amerikai mérnöki, műszaki és logisztikai támogató szolgáltatások is.

Vagyis teljes fegyverrendszert vásárolunk tokkal-vonóval a Gripenekhez.

Mégpedig a jelenlegi legkorszerűbb típusból. Ami azért sokat mondó, mert 2026-ban lejár a hatályos lízingszerződés. Ezután dönteni kell: meghosszabbítjuk, vagy visszaadjuk a gépeket és más típust veszünk.

Csomagüzletnek látszik

A fővállalkozó és az integrátor a Raytheon Missile Systems, a világ egyik vezető fegyvergyártója, amely azokat a légvédelmi rakétakomplexumokat (NASAM2) is készíti, amelyek beszerzése ugyancsak tervbe van véve – és amelyek a most veendő AIM-120-as rakétákra épülnek. Az amerikaiakkal szóba került haditechnikai vásárlásokról és a korábban bejelentett – horribilis végösszegű – egyéb, főként német-francia katonai üzletekről itt írtunk összefoglalót pár hónapja.

Lemondunk a lehetséges haszonról

Ami kiemelendő a DSCA közleményéből, az az a félmondat, amely szerint e potenciális eladással kapcsolatban nem ismertek ellentételezési megállapodások. Vagyis, ahogyan ez a korábban megkötött és a tervbe vett – összességében akár 2000-3000 milliárdra is rúgható – ügyleteknél is tudható vagy sejthető volt, nem alkalmazzák azt az egyébként minden hadieszköz-beszerzésre érvényes előírást, hogy

gazdasági ügyletekkel teljes körűen ellentételezni kell a vételárat.

A 90-es években bevezetett úgynevezett offszet azt jelenti, hogy a szállító kötelezettséget vállal közvetlen befektetésre, magyar áruk exportjának elősegítésére 100 százalék értéken. Ezt az előírást alkalmazták Orbán első kormányzása idején is, amikor döntöttek a 14 darab svéd-brit Gripen vásárlásáról. A szállító 110 százalékos ellentételezést vállalt. S noha ebben – a rendszerváltás utáni legköltségesebb fegyverzeti beszerzésben – sok kétség vetődött fel az offszet valóságosságával szemben (mert hogy a svéd konszernhez tartozó civil cégek, például az Eletrolux nagy valószínűséggel amúgy is végrehajtották volna ezeket a befektetéseket), de legalább némi átláthatóságot lehetővé tesz a tervbe vett ügyletek értékéről.

Ráadásul 2001. szeptemberében a szűk körben – még az illetékes honvédelmi minisztert is kihagyva – meghozott döntés indoka éppen az volt, hogy

a mindenki által favorizált F-16-oshoz az amerikaiak nem kínáltak ellentételezést.

Most már tehát biztosra vehető, hogy még részleges hasznot se takarít be az ország ezekből a horribilis vásárlásokból.

A hintapolitika eszközei?

Amelyekről tökéletesen rejtve, rendszerint utólag, vagy éppen – mint most – a másik fél közléséből, netán elejtett nyilatkozatokból értesül az ország. Erről januárban írtunk. A beszerzések megalapozottságának kétségességét pedig itt elemeztük. Az mindenesetre jól körvonalazódik, hogy amíg korábban a páncélosok, önjáró lövegek és repülőgépek-helikopterek esetében (pont az éleződő uniós viták közepette) a német vonalra esett a kormány választása, most (az európai-USA-kapcsolatok romlása idején) az amerikai kapcsolatok megerősítése zajlik.

25 éve politikai alku 85 zsidó meggyilkolása

Buenos Aires közelében Latin Amerika legnagyobb zsidó központjában történt a robbantás 1994. július 18-án. 85 ember meghalt és száznál is többen megsebesültek. Hamarosan kiderült: Irán volt a megrendelő! Azóta sem ítéltek el senkit sem a gyilkosságokért!

A vizsgáló ügyész „öngyilkos lett”

Argentínában nagyon gyorsan kiderült , hogy az iráni titkosszolgálat szervezte meg a merényletet Buenos Aires közelében. Iránban az iszlamista rendszer nem ismeri el Izraelnek még a létjogosultságát sem. Izraelben a terrorelhárítás kiválóan működik – hála a tapasztalatoknak, ezért a Forradalmi Gárda központjában Teheránban kiadták a jelszót: támadjátok a diaszpórát! Argentína könnyű célpontnak számított hiszen sok ezer kilométerre van a Közel Kelettől, és ráadásul nem mentes némi náci szimpátiától. Nem véletlenül rejtőzködött itt Adolf Eichmann, a holokauszt fő szervezője. Az országban népes német kolónia játszik régóta fontos szerepet. Ráadásul Peron tábornok, Argentína populista diktátora  maga sem volt mentes némi náci szimpátiától, és ennek a nyomai ma is megtalálhatóak a hadseregben és a rendőrségnél Argentínában.

Az ügy kiderítésével megbízott ügyész állandóan akadályokba ütközött a nyomozás során, mert a zsidók elleni merénylet nemzetbiztonsági üggyé vált. Az argentin ügyész saját hazája felelősségét firtatta az ügyben, és ez lett a veszte. Fürdőkádjában találtak rá: állítólag a saját fegyverével végzett magával…

Izrael álláspontja szerint viszont magas rangú iráni vezetők tehetők felelőssé az AMIA épületénél történt robbantásért – így Ahmad Vahidi egykori védelmi miniszter és Ali Rafszandzsáni exállamfő, valamint az akkori kulturális miniszter.

Titkos megállapodás Argentína és Irán között

Miután kiderült, hogy a zsidók elleni bombamerénylet szervezője az iráni titkosszolgálat, Teherán tárgyalásokat javasolt Argentínának. A tárgyalások eredményre vezettek: Irán vállalta, hogy éveken át kedvezményes áron szállít olajat Argentínának. Amely a maga részéről arra tett ígéretet: nem nagyon firtatja tovább, hogy miért is kellett 85 zsidónak meghalnia Buenos Aires közelében? Erre a furcsa titkos megállapodásra is rákérdezett az ügyész, akivel közölték: ez nemzetbiztonsági ügy, ez diplomácia! Ehhez neki semmi köze sincsen! Az ügyész nem hagyta annyiban, mert gyanította: a titkos megállapodás Iránnal néhány magasrangú vezetőnek Argentínában szép pénzt hozott! A közismerten korrupt elit ezen végképp kiakadt, és nem kizárt, hogy ezért kellett az ügyésznek idő előtt meghalnia.

Az argentin parlament 2015-ben elfogadta azt a törvényt, melynek értelmében 160 ezer dollár jár a halálos áldozatok hozzátartozóinak, a sebesültek pedig ennél alacsonyabb, a testi károsodás mértékének megfelelő kárpótlást kaptak.

People attend the ceremony to commemorate the 24th anniversary of the bombing of the Israeli Embassy in Buenos Aires, at the Israeli Embassy square in Buenos Aires, on March 17, 2016. The 1992 attack killed 29 people and wounded 200. AFP PHOTO / JUAN MABROMATA / AFP / JUAN MABROMATA (Photo credit should read JUAN MABROMATA/AFP/Getty Images)
wikimedia

A 25 éves merényletről megemlékező izraeli Haaretz viszont azt a kínos kérdést teszi fel, hogy 85 zsidó meggyilkolásáért még mindig nem állítottak senkit sem bíróság elé Argentínában. Természetesen a megemlékezés nem független attól , hogy Izrael állam és Irán jelenleg is a háború szélén áll. Izrael azt szeretné, ha az Egyesült Államok katonai csapással végezne a zsidó állam létjogosultságát megkérdőjelező rendszerrel. Trump elnök el is rendelt egy akciót, melyet tíz perccel a bevetés előtt lefújtak. A Moszad értesülései szerint az amerikaiak titokban tárgyalnak Iránnal egy új atomalkuról, mely hogyha létrejönne, akkor nagyon megerősítené Trump pozícióját az elnökválasztási harcban. Ilyen körülmények között aligha valószínű, hogy bárki is különösebben firtatná: miért maradt mindmáig büntetlen 85 zsidó meggyilkolása 25 évvel ezelőtt Argentínában?!…

Polonius/Kenderessy Milán

Chladek Tibor, a liberális közös jelölt

 „Reményt és jövőt szeretnék adni mindazoknak, akikről a helyi politika az elmúlt években megfeledkezett”

– Mit tart Hernád település legnagyobb problémáinak? Min szeretne változtatni?

– Ahogy azt választási programomban is leírtam: akik nyitott szemmel és füllel járnak Hernádon, tapasztalhatják, hogy nagyközségünkben ugyanazok a folyamatok zajlanak kicsiben, mint szerte az országban nagyban. Egy, a település irányítására nagy befolyással bíró szűk kör szemmel láthatóan jelentősen gyarapodik anyagi tekintetben, miközben a helyi beruházások jelentős részét a korrupció árnyéka lengi körül – elég például a hernádi sportpálya kerítése körüli botrányra gondolnunk. Elismerem azt a településfejlesztési munkát, amit a jelenlegi polgármester asszony végez, de én nem tudok felhőtlenül örülni például az átadott Gesztenye utcai gyermekorvosi rendelőnek, miközben arra gondolok, hány szegény sorsú szülőnek jelent gondot a felírt gyógyszer kiváltása, és hasonlóképpen vélekedem a felújított művelődési házról és más fejlesztésekről is: a szépülő településkép mögött óriási szociális feszültségek húzódnak meg, amelyek enyhítése az elmúlt években finoman szólva nem élvezett prioritást. Ezért én egy más értékrendet, egy más jövőképet, tehát egy másik utat javasolok polgármester-jelölti programommal a helyi polgároknak, amellyel reményt és jövőt szeretnék adni mindazoknak, akikről a helyi politika az elmúlt években megfeledkezett. Segítő kezet szeretnék nyújtani az átlag alatti jövedelemből élőknek, a hétköznapi gondokkal küszködőknek, a helyi roma közösség tagjainak, a nagycsaládosoknak, a helyi családi vállalkozásoknak, a nyugdíjasoknak, a külterületi lakosoknak. Ezzel együtt a kampány során is szem előtt tartom, hogy mi hernádiak mindannyian közös otthonunkként tekintünk a településre, a választásokat követően is egymás szemébe kell tudnunk nézni: ezért sem kívánok negatív és személyeskedő kampányt folytatni senkivel szemben – ez egyébként a személyiségemmel és stílusommal is ellenkezne, márpedig egyik alapelvem, hogy „a stílus maga az ember”.

– Milyen ígéretekkel, milyen konkrét programmal vág neki az önkormányzati választási kampánynak?

– Polgármester-jelölti programom a „Mindenki Hernádja” címet viseli, alapértékei pedig a szabadság és a szolidaritás. Célom egy európai Hernád, ahol megvalósulnak az esélyegyenlőség, a szociális biztonság, az állampolgári jogok eszményei, amely nem csak a kiváltságos kevesek, de valóban mindenki Hernádja, minden itt élő polgár közös otthona lehet. Programom főbb vállalásai a következők: eltöröljük a helyi iparűzési adót, helyben munkahelyeket teremtünk, újraindítjuk a helyi iskolabusz-járatot, javítani fogjuk a közutak állapotát, termelői piacot hozunk létre, növelni fogjuk a szociális ellátórendszerre szánt összeget, a településen üresen álló ingatlanoknak az önkormányzat általi megvásárlásával és felújításával pedig megteremtjük a saját otthon lehetőségét minden hernádi családnak. Az érdeklődők a teljes programot is elolvashatják az interneten.

– Választási programjának egyik hangsúlyos eleme a helyi iparűzési adó eltörlése. Nem tart attól, hogyha ez a vállalás megvalósul, akkor csődbe megy a település?

– Egy település költségvetésének szerkezetében a kiadásoknak és a bevételeknek komplex egyensúlyt kell képezniük, ehhez nyilván érzékenyen szabad csak hozzányúlni. A helyi iparűzési adó eltörlése határozott szándékunk, az ennek nyomán keletkező bevételkiesést pedig elsősorban az önkormányzat kiadásainak radikális csökkentésével tudjuk pótolni. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az iparűzési adó eltörlése révén a helyi cégek szabad forrásai megnőnek, illetve más településekről is várható cégek átköltözése, így végső soron nagymértékben nőni fog a hernádi gépjármű-állomány, amely pedig a minden településen eleve fizetendő gépjárműadóból befolyt összeget fogja növelni – mint ismeretes, a gépjárműadót minden esetben a települési önkormányzat szedi be, és fele-fele részben illeti meg az állami és a helyi költségvetést. Megjegyzem, a szomszédos Újlengyelben évekkel ezelőtt már eltörlésre került az IPA, mégsem ment csődbe a település. Aki tehát azt állítja, hogy az iparűzési adó megszüntetése csődöt eredményezne Hernádon, az vagy nem járatos településvezetési, közgazdaságtani és költségvetési kérdésekben – ez persze bocsánatos bűn – vagy rosszhiszeműen, a tények dacára riogat sanda politikai szándékból – ez utóbbit már nem tudom a bocsánatos bűn kategóriába sorolni. A helyi vállalkozások emberfeletti munkát végeznek, minden tiszteletem az éjt nappallá téve dolgozó helyi vállalkozóké, akik munkahelyeket teremtenek Hernádon és ezáltal megélhetést biztosítanak számos családnak. Nem tudom elfogadni azt az adópolitikát, amely a kiadások racionalizálása helyett a helyi vállalkozások megsarcolásából kívánja fenntartani a költségvetési egyensúlyt – ezért is fogjuk eltörölni az iparűzési adót.

– Szintén programjában szerepel a háztáji gazdálkodás felélesztése, helyi termelő tevékenység beindítása. Hogyan képzeli el ezt a folyamatot?

– Lényeges kérdésnek tartom, hogy a helyi önkormányzat hivatali-közigazgatási, valamint településfejlesztési és gazdasági ügyei élesen elkülönüljenek egymástól, hiszen két nagyon különböző területről van szó. Szükségszerű lenne egy önkormányzati tulajdonú településfejlesztési Kft. létrehozása, amely mezőgazdasági termelő tevékenységet is végezne, a termeltetéstől a feldolgozáson át az értékesítésig egy minden elemet magába foglaló, zárt termékpályát hozna létre. Ez a fajta mezőgazdasági termelő tevékenység egyrészről munkahelyeket teremtene helyben, így sok munkavállalót megkímélnénk attól, hogy Dabasra vagy Budapestre kelljen ingáznia munkavállalás miatt. Másrészt pedig termeltető és feldolgozó tevékenysége révén az önkormányzati tulajdonú cég profitot termelne, amit helyi közcélokra lehetne fordítani. Ezzel párhuzamosan megteremtjük majd a háztáji gazdálkodás lehetőségét minden hernádi polgárnak: vetőmagokat és állatokat, valamint a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket szeretnénk biztosítani térítésmentesen mindazoknak, akik ezzel a lehetőséggel élni kívánnak. A legtöbb nehéz helyzetben lévő családnál ugyanis nem az akarat, hanem a lehetőség hiányzik ahhoz, hogy egyről a kettőre jussanak. Az önkormányzati tulajdonú településfejlesztési vállalat létrehozása és az általa nagykereskedelmi és feldolgozóipari cégekkel megkötésre kerülő felvásárlói szerződések révén garantáljuk, hogy a háztáji gazdaságokban megtermelt terményeket és állatokat mindenki értékesíteni tudja, így plusz bevételt tudunk garantálni azoknak akik részt kívánnak venni a programban. A háztáji gazdálkodás kiváló jövedelemkiegészítő forrás lehet GYES-en, GYED-en lévő kismamáknak, nyugdíjasoknak, de végső soron valamennyi hernádi polgárnak is. S hogy honnan lenne minderre forrás? Az Európai Unió nem csak viacolor térkőburkolatra és középületek felújítására, hanem vidékfejlesztésre, helyi gazdaságélénkítésre is jelentős összegű pályázati kereteket biztosít az önkormányzatok számára – sajnos ez utóbbi célterületekre Hernádon az elmúlt években roppant csekély figyelem összpontosult.

– Vidéken, főleg a kisebb településeken többnyire függetlenként indulnak a jelöltek. Ön mégis pártszínekben, pártok jelöltjeként indul. Miért döntött így?

– Párttisztség viselőjeként, a Magyar Liberális Párt Pest megyei elnökeként nem lett volna elegáns, ha függetlennek álcáztam volna magam – mint ahogy azt sokan teszik nyilvánvaló pártkötődésük, személyes szimpátiájuk ellenére. Úgy hiszem, büszke lehetek arra a munkára, amit az elmúlt években Hernádon végeztem. 2018 karácsonyán a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel közösen több mint háromszáz ember vendégeltünk meg az Állomás téren, karácsonyi ajándékokkal és fenyőfával leptük meg a rászoruló helyi családokban élő gyermekeket. Rendszeresen szervezek étel- és ruhaadomány osztást. Aláírásgyűjtést indítottam a helyi iskolabusz-járat újraindításáért – ezt a kezdeményezésem több mint háromszáz hernádi polgár támogatta aláírásával – a Pest Megyei Kormányhivatalhoz fordultam a télvíz idején súlyosan balesetveszélyes hernádi közutak állapota miatt, május 9-én pedig Európa-napi fórumot tartottunk Fodor Gábor, a Liberálisok elnökének részvételével. A legbüszkébb azonban arra vagyok, hogy feljelentésem nyomán a NAV Bűnügyi Igazgatósága nyomozást indított a hernádi sportpálya kerítése kapcsán a közismert visszaélések ügyében.

Országszerte nagy érdeklődésre tart számot a hernádi sportpálya körüli, Ön által feltárt korrupciós botrány. Hol tart jelenleg az ügy, amellyel az országos média is foglalkozik?

– A település múltját tekintve példátlan korrupciós botrányról van szó, nem véletlenül folytat a NAV Bűnügyi Főigazgatósága nyomozást az ügyben az általam tett feljelentés eredményeképpen jelentős összegű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával. Ahogy az munkám révén napvilágra került, a Hernádi Sportegyesület teljesítés nélkül, előre kifizette a kerítés felépítésére szánt TAO-támogatás jelentős részét a nyíregyházi M&N Fogtechnikai Bt-nek, amely cég egyébként korábban semminemű építőipari referenciával nem rendelkezett. A nyíregyházi cég a szabálytalanul előre megkapott közpénzzel köddé vált, a kerítés sosem épült meg, a helyi sportegyesület pedig értelemszerűen nem tudott elszámolni a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül megkapott támogatással, így büntetőkamatokkal együtt közel húszmillió forintot kell majd visszafizetnie. Az is igencsak elgondolkodtató, hogy bár a helyi képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei alapján a testület valamennyi tagja tudatában volt az önkormányzat tulajdonát képező sportpályát érintő pályázattal kapcsolatban megvalósult megdöbbentő eseményeknek, és bár ismert volt előttük is a kézen-közön eltűnt állami támogatás sorsa, mégsem fordult senki a hatóságokhoz rajtam kívül. Kíváncsian várom a nyomozás eredményeit, az viszont mindenképp kijelenthető ez alapján a szomorú eset alapján, hogy a korrupciómentes közélet, a közpénzek felhasználásának átláthatóvá tétele valamennyi hernádi lakosnak az érdeke lenne.

Hogyan állnak a Liberálisok Pest megye más településein?

– A párt megyei elnökeként örömmel számolhatok be az elmúlt évek béli szervezőmunkám eredményeképpen arról, hogy számos Pest megyei településen vannak aktív csoportjaink, az őszi önkormányzati választásokon megye-szerte lesznek jelöltjeink, önállóan induló jelöltek és olyanok is, akik demokratikus ellenzéki összefogás színeiben indulnak. A már említett hernádi sportpálya mellett több megyei korrupciós ügyre is felhívtam a közvélemény figyelmét, így például a nyolcvanmillió forint támogatásból épített jászkarajenői dűlőútra, vagy az általa megvásárolt korábbi önkormányzati ingatlan eladását helyi képviselőként megszavazó ceglédi Fidesz-elnök esetére. A Liberálisok agrárszakértőjeként pedig igyekszem tenni azért, hogy Bősz Anett országgyűlési képviselőnk parlamenti munkája, valamint Szabadai Viktor és Sermer Ádám fővárosi tevékenysége mellett személyemen keresztül a magyar vidéket, különösképpen a kistelepüléseken, tanyákon élőket megszólító, a vidékfejlesztés és az agrárium témaköreihez egyszerre emberi jogi és szabadpiac-párti aspektusból közelítő elvi liberális álláspont is markánsan megjelenjen pártunk kommunikációjában. Mindemellett azonban legfontosabb feladatomnak jelenleg azt tekintem, hogy győzni tudjak az októberi önkormányzati választáson Hernádon, és valóra válthassam a „Mindenki Hernádja” című programomban megálmodott víziót az európai Hernádról.

Kényes kérdések – Dr. Magyar György

Lapunk új sorozatot indít, „Kényes kérdések” címmel, melyben politikusokat, közéleti személyeket kérdezünk, nem éppen közömbös vagy érdektelen témákban – ha válaszolnak mindenképpen közzétesszük.
És ha nem válaszolnak, akkor csak a kérdéseket tesszük közzé.

Véget ért az előválasztás, lassan lenyugodnak a kedélyek. A felszínen. Most mindenki a túlélésre játszik és tényleg mindent belead, hogy Karácsonynak legyen esélye Tarlós ellen. Az MSZP a létéért, a DK frissen szerzett vezető pozíciójának megtartásáért, a Párbeszéd egy küszöb feletti támogatottságért, a Momentum pedig a jövő biztos győzteseként  további előrelépésért küzd. A Jobbik felismerte fennmaradásának egyetlen útját, az LMP, nos a valódi szándékuk nem láthatók tisztán, ha így nézzük a túlélés, ha úgy betölteni a romboló szerepét, az önkormányzati választás után meglátjuk.

Azt viszont biztonsággal állíthatjuk, hogy a Civil Választási Bizottság elvégezte amire vállalkozott. Hogy maradt mégis néhány kényes kérdésünk, ahhoz elég tudni: ez Magyarország a NER tizedik évében vagyunk, és ennek ellenére boldog lehet a demokrácia.

Elégedett a jelöltállítási szavazás lebonyolításával?

A legteljesebb mértékben elégedett vagyok. Ez abból fakad, hogy bizonyítottuk: civil összefogással képes a társadalom tartalmas politikai viták mellett, a demokrácia alapelvei mentén érdemi politikai véleményt nyilvánítani. Az előválasztáson megmutatkozó részvételi adatok pedig azt mutatják, hogy erre igenis van még igény, annak ellenére, hogy a regnáló hatalom érdeke a politikai viták negligálása, bagatellizálása, ha pedig mégis vitára kényszerül, igyekszik azt a legszínvonaltalanabb mederbe terelni és tartani.

A média funkciója alapján a modern társadalmakban a hatalmi ágak egyike: ha hitelesen tájékoztat, akkor elősegíti az állam működésének ellenőrzését az állampolgárok által. Aki a média kényes kérdései elől kitér, vagy aki a médiában nyilvános vitát nem vállal, az eleve alkalmatlan arra, hogy közhatalmi pozíciót viseljen. Az előválasztás során volt jelölti vita, az alapján pedig a budapesti lakosság körében volt érdemi politikai részvételi szándék is.

Volt a szavazás menetének megzavarására kísérlet? Itt most az estleges hekkertámadásra gondolok, vagy éppen valamiféle technikai malőrre.

Informatikai, illetőleg egyéb technikai jellegű beavatkozási kísérletről nincsen tudomásom. A Civil Választási Bizottsághoz (CVB) érkezett egy olyan bejelentés, amely a szavazás megzavarására alkalmas telefonos eseménysorozatot vélelmezett. A Civil Választási Bizottság tájékoztatta a bejelentőt, hogy a bejelentés tárgyát képező eseteket nem tekinti a szavazás eredményét érdemben befolyásolni képes történéseknek, valamint arra sincsen hatásköre, hogy megállapítsa az eseménysorozat megvalósításában érintett személyt, vagy személyi kört. A bejelentő ezt tudomásul vette és panaszt nem terjesztett elő.

Lehetőséget biztosítottunk a bejelentőnek, hogy kérésére – lehetőségeinkhez képest – felderítjük az ügyet és esetlegesen meghallgatásokat is foganatosítunk, de ezt a bejelentő nem kívánta. Egyebekben a jelzett telefonos akció megállt, a felek nyugvópontra jutottak.

Hangsúlyozom a CVB azért nem foglalkozott ezzel a bejelentéssel érdemben, mert a feltételezett eseménysorozat alkalmatlan volt a szavazás végeredményének érdemi befolyásolására.

A média befolyásoló hatása erősen egy irányba mutatott. Mindenütt ”jóindulatúan” lesajnálták a Momentumos jelöltet stb.  Volt e valamiféle megállapodásuk a hangadó médiákkal a pártatlan tájékoztatás biztosítására?

A Civil Választási Bizottságnak egyetlen médiaorgánummal sem volt semmilyen megállapodása. Az előválasztáson résztvevő jelöltek és az Őket támogató pártok nevében nem tudok nyilatkozni. Megjegyzem, az előválasztási indulástól önként visszalépett aspiránstól hallhattunk olyan nyilatkozatokat, hogy a „baloldali és liberális sajtó” eredményezte Karácsony Gergely győzelmét. Aki ebben az országban nyitott szemmel és füllel él az pontosan tudja, hogy a jelenleg regnáló hatalom tevékenységének köszönhetően ilyen sajtó ma már gyakorlatilag nincsen.

Kikerülhetett e részeredmény a pártokhoz vagy a sajtóhoz, hiszen gyakorlatilag hétfő estére már suttogók jelezték (a végén kiderült pontosak voltak az infók) Karácsony Gergely nagyon vezet.

A Civil Választási Bizottság részéről sem a pártok, sem a sajtó, sem senki harmadik fél felé nem került ki semmi a hivatalos bejelentés előtt. A szavazóhelyeken a jelölőszervezetek, pártok delegáltjai, megfigyelői folyamatosan jelen voltak az előzetes megállapodás szerint, ugyan úgy, mint a jogszabályi keretek között lebonyolított választások során. Vélhetően ez eredményezte – a hagyományos választásokhoz hasonlóan – hogy bizonyos információk a médiába is eljutottak, de ezek csupán feltételezések lehettek, nem pedig valós, hitelt érdemlő adatok.
Az eredeti tervek szerint 2019. június 26-án, 18 órakor hirdettük ki a végeredményt, ezt megelőzően arról senkinek sem lehetett hitelt érdemlő információja.

A fentieket fényesen igazolja, hogy kedden délután konkrét szám jelent meg arról a DK szimpatizánsok körében, hogy Kálmán Olgának még kilencezer szavazatra van szüksége a választás biztos megnyeréséhez! (És valóban plusz kilencezer szavazattal biztosan nyert volna: 33355/25093)

Az előzetesen terjedő információk kizárólag feltételezések lehettek, valós, hitelt érdemlő alapjuk nem lehetett, mivel a Civil Választási Bizottság adatokat nem szivárogtatott; a szavazás lezárásáig, az urnák felbontásáig fizikailag sem tudott volna kiszivárogtatni semmit, mert a szavazás titkos volt. A szavazás egyébként nem kedden, hanem szerdán zárult csak le. A DK is régi szereplője a politikának, úgy tűnik, kitűnően tudnak a szakértői becsülni, de ez nem azt jelenti, hogy előzetesen tudta a tényleges szavazati arányokat. Minden erre utaló, vagy erre célozgató sajtóhír divatos szóval csak „fake news”.

Hogyan lehetséges, hogy több szocialista politikus már három óra körül kiírta a Facebookra Karácsony győzelmét? Karácsony is négy óra körül posztolta ki, néhány média egészen pontos számokkal rendelkezett a végeredményről!  Nem kétlem, hogy önök minden pártnak kiadták az eredményt, de csak az MSZP-P szegte meg a az íratlan szabályokat! Nem volt megállapodás arról, hogy nyilvánosan csak Ön jelentheti be a végeredményt a sajtótájékoztatón?

Még egyszer hangsúlyozom: a Civil Választási Bizottság sem a médiának, sem a pártoknak, sem senki harmadik fél számára a hivatalos bejelentés előtt nem adta ki az adatokat előzetesen. A szavazatok megszámlálását és összesítését követően, a sajtótájékoztató kertében történő eredményhirdetés alkalmával jelentettük be a végeredményt. A pártok delegáltjai a szavazatszámláskor is jelen lehettek, de előzetes megállapodás alapján kizárólag telekommunikációs eszközök és írószerek nélkül. A CVB azért nem tud felelősséget vállalni, ha esetlegesen rajtuk keresztül valamilyen módon mégis információk szivárogtak ki. Mindazonáltal azt gondolom, ha történt is ilyen szivárogtatás, az az előválasztás tisztaságát nem sérthette, ez a hagyományos választásokon is egy létező jelenség. Remélem az előválasztás nem erről lesz híres, hanem arról, hogy megvalósította a pártok és civilek együttműködését és elősegítette a demokrácia győzelmét!

Ön szerint jogilag létezik e kis csalás vagy nagy csalás? (Nem arra gondolok, hogy a károkozás mértéke befolyásolja a kiszabható büntetés nagyságát, hanem arra, hogy jogi szempontból a csalás tényének megállapítását befolyásolja e annak mértéke.)

A Civil Választási Bizottság az előválasztással kapcsolatban semmilyen csalást nem állapított meg. Az örök kételkedés is egyike az ember általános ösztöneinek, de garantálom, hogy az előválasztás végeredményét érdemben befolyásoló tisztességtelenség, vagy csalás nem történt. Az eredmény hiteles és valódi legitimációt ad a győztesnek.

Még azután sem korrigáltak, hogy kiderült valóban megtörtént a csalás, méghozzá az egyik jelölt kampánycsapatából indítva a fake news-t? Maga Karácsony Gergely  bocsánatot is kért! Hagyták, hogy az önök elutasító döntését úgy kezelhesse a média, mint negatív kísérletet a választók befolyásolására, vagyis a DK újabb zavaró repülést hajt végre! Ön a sajtótájékoztatón nem értette Kálmán Olga miért nincsen jelen. Ezek szerint a Klubrádióba betelefonáló aHang munkatárs tudta csupán, hogy meghívót egyáltalán senkinek nem küldtek ki?

Utalnék az előző kérdésekre adott válaszaimra: csalás nem történt az előválasztás során.

Az előválasztás lebonyolítása komoly szervezési munkát igényelt, amelyben az érintettek folyamatosan együttműködtek és egyeztettek, állandó online kapcsolatban. Ez azt is jelenti, hogy valamennyi érintett jelölőszervezet és párt, így a jelöltek és a stábjuk is előre tudott minden lényeges eseményről, amelyekre éppen ezért semmilyen formális meghívót nem kaptak, soha. A Civil Választási Bizottság nem egy „Party Service” szervezet, a fő feladata az előválasztás megszervezése, a szavazás infrastruktúrájának biztosítása, a szavazatok megszámlálása és összesítése és a hiteles végeredmény kihirdetése volt. Ennek maradéktalanul és lelkiismeretesen eleget is tett, erre mindannyian büszkék is lehetünk. Több mint ezer aktivista segített ebben, nekünk nincsenek közalkalmazottaink, védett szavazóhelyeink, jelentősebb volumenű emberi és anyagi erőforrásaink.

Történt e írásban vagy más egyéb formában meghívás a sajtótájékoztatóra bármelyik jelöltnek, vagy pártjának?

Az előző pontban erre már válaszoltam és mint látható, egy kényes kérdés elől sem szaladtam el.

Interjú Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel

Balázs János zongoraművésszel Canjavec Judit beszélgetett:

Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész. Aktív koncertező művész és több hazai és külföldi zenekarral játszott az elmúlt években. 2016-ban megalapította a Cziffra György Fesztivált, amelynek művészeti vezetője. Számos nemzetközi versenyen díjat nyert. (Wikipédia)

Egy mindenkihez szólni képes ellenzék kell – 2018 (szubjektív) legjobbja

„Egyedül, egy emberként nem tudom megváltani sem a világot, sem az országot, de még a megyét és a városomat sem… mindenki a maga környezetében fogjon ehhez…” – így látja az április 15-i pécsi tüntetés szervezője. A húszas évei közepét taposó, tanár, félig-meddig hobbi-énekes, Fülöp Eper Flóra mindig is politizált a „saját kis világomban”, s afféle népnevelőként a békés párbeszéd, és annak volt a híve, hogy tényszerű érvekkel kell elgondolkodásra késztetni másokat. „Láttuk 2006-ban, hogy mibe torkollhat, ha a tüntetőkből agresszív tömeg lesz, amelynek annyira futja, hogy törnek-zúznak, és csokit lopnak a TV-székház büféjéből” – emlékeztet. A Fidesz győzelme „egyszerre volt zseniális és undorító ez a félelemre, megosztásra, gyűlöletre szító propaganda”. Undorítónak tartja azt is, ha azt hallja, hogy a vidéki ember kevesebb, mint a városi – „ez pont olyan propaganda, mint amikor azt szajkózzák, hogy valaki kevésbé magyar, mint a másik.”  Tisztában van azzal, hogy „olyan dolgokat csinálok, hogy rendszerellenesnek és veszélyesnek gondolnak, kapok is fenyegetéseket rendesen – de úgy érzem, ha csak egy emberhez elér az üzenetem, már megérte.”

 

Az Ön által szervezett pécsi demonstrációt azzal fejezte be, hogy folytatják. Mikor? Milyen formában? Debrecenben és Fehérváron, továbbá Kecskeméten és Nyíregyházán most hétvégén is lesz a budapestivel egyidőben tüntetés. És Pécsett?

Pécsen ezen a hétvégén én nem szervezek semmit, nem tartózkodom Magyarországon. Viszont mindenkit arra bíztatok, hogy csatlakozzon a fővárosi, vagy más vidéki tüntetéshez.

De hát azt ígérte múlt vasárnap a tüntetés utolsó szónokaként, a demonstráció lezárásaként, hogy lesz folytatás. Nem szegi meg ezzel a szavát?

Részemről egyelőre nem, de más civilek, civil szervezetek már szervezik a következőt. Én csak egy személy vagyok, nem vezető. Örömmel állok bármilyen kezdeményezés mögé, azonban limitáltak a forrásaim individuumként.

A tüntetéseknél, ha más programokkal nem készülünk, vagy nem elég ütősek, félő, hogy elsorvad a lelkesedés.

2500 fő az első alkalommal, utána 1500-an, majd 700-an, majd már csak negyvenen. Ugyanis az emberekből elfogyna a lelkesedés, hiszen a hétköznapjaikat nem a politika irányítja, hanem a saját problémáik. Éppen ezért egy idő után elsorvad az a kedv, hogy utcára járjanak tüntetni. Más utakat-módokat kell találni a céljaink eléréséhez.

Milyen utak körvonalazódnak?

Programokat fogunk szervezni. Tematikus programokat, amelyeken az embereknek elmondhatják hogy mi zavarja őket – a jelenlegi rendszerben erre igen kevés lehetőségük van. Ezeket a véleményeket persze majd meg kell szűrni, lesznek komolytalanok köztük, lesznek irreálisak, stb.

De szeretnénk minden rendű és rangú, korosztályú és társadalmi állású embert megszólítani.

Én nem vagyok politikus, civil vagyok, s nyilván naiv is, de számomra nagyon fontos tudni, hogy mit éreznek, gondolnak az emberek.

Tehát ténylegesen az emberek felé kell közvetlenül fordulni?

Alapvetően tanár vagyok, benne van tehát a személyiségemben, hogy az embereket segítsem.

Ön szerint miben szorulnak az emberek napjainkban a leginkább segítségre?

Abban, hogy tudjanak tájékozódni, hiszen ahhoz, hogy vitába tudjunk szállni másokkal, érvek, tények, ismeret kell – ehhez pedig napjainkban nehéz hozzájutni. A kormánymédia borzasztóan egyoldalú, nagyon kevés a felület, ahol valódi tényeket prezentálnak. Nem feltétlenül nagyban kell gondolkodni: ha mindenki a saját környezetében dolgozik ezen, azzal már nagyon sokat képes tenni.

De ez nagyon sziszifuszi munka…

Hogy mennyire az, mondok is egy példát. Van egy hölgy, aki úgy érkezett be az életembe egy hete, hogy rám írt: hagyjuk abba a tüntetősdit, majd a Viktorral elsöpörnek minket. Sok fenyegetést – köztük egészen durvákat és persze névteleneket is kaptam az elmúlt napokban –, de ez a bizonyos hölgy nem fenyegetett, hanem nyomta a Fidesz által sulykolt propaganda jelszavakat: sorosozott, enszezett, migránsozott, civilezett, stb. Úgy éreztem, ki kell alakítanom kettőnk között egyfajta bizalmi viszonyt ahhoz, hogy át tudjam törni ezt a propaganda-falat. A hölgy – mint ment közben kiderült – nagyon kedveli a mulatós zenét – ezért én (mint félig-meddig másodállású hobbiénekes) elkezdtem neki a telefonban ilyeneket énekelni – megjegyzem, ha valaki egy éve ezt mondta volna rólam, hogy ilyenekre vetemedem az utcán, hát jól kiröhögtem volna. Egy idő után rájött, hogy én tisztelettudó vagyok, majd

megköszönte nekem, hogy nem bántom amiatt, hogy ő a Fideszre szavazott.

Ez nagyon fontos lecke volt a számomra. Majd lassacskán elkezdtünk tisztázni dolgokat: kiderült például, hogy ő a kínai boltban vásárolja az otthonkáit; erre rákérdeztem arra, hogy látta-e valaha is randalírozni a kínait, aki ugye bevándorló Magyarországon – erre felfűzve tisztázni tudtunk fontos dolgokat, például azt, hogy ki a migráns – ő azt hitte, hogy a migránsok Brüsszelből jönnek. Mutattam neki videókat Szíriáról a háború előttről és utánról, megmutattam neki a tengerbe fúlt szíriai kisfiúnak a világot bejárt fényképét, ami eddig nem jutott el hozzá – erre elkezdett gondolkodni. De valóban, ez nagyon hosszú folyamat – máig minden nap elmondja nekem, hogy úgyis Orbán marad.

De nagyon sokan úgy érzik, hogy Orbán úgy marad, hogy csalással nyert.

Én nem így látom.

Ez a döntés a magyar emberek döntése volt, nem hinném, hogy nagyon kellett volna csalniuk ehhez. Hiszen olyan propagandát nyomtak, amellyel a maguk oldalára állították az embereket.

Egyszerre volt zseniális és undorító ez a félelemre, megosztásra, gyűlöletre szító propaganda, ami hatékony volt. Éppen ezért nem a Fidesz szavazókat kell hibáztatni azért, mert megtévesztették őket, hanem a Fideszt.

Kész bármikor leülni beszélgetni bárkivel?

Igen, de egyedül, egy emberként természetesen nem tudom megváltani sem a világot, sem az országot, de még a megyét és a városomat sem. Ezért is mondtam, hogy mindenki a maga környezetében fogjon ehhez. Csak arra kell ügyelni, hogy a beszélgetések során ne személyeskedjünk, ha más stílust, kultúrát szeretnénk meghonosítani, akkor mi magunk is azt képviseljük. A tüntetésnek is ez volt a célja:

nem tudja elképzelni, milyen jó érzés volt azt látni, hogy a Jobbikos megfogta a DK-s kezét, a DK-s az LMP-sét.

Ha semmi mást nem értünk el ezzel a tüntetéssel, csak azt, hogy három ember hazatérve elgondolkodott azon, amit hallott, nos, már az is nagyon fontos eredmény.

Mozgalommá intézményesítené ezt a „minden ember a közvetlen környezetében beszélgessen, tájékoztasson” kezdeményezést?

Azt gondolom, hogy ha nem utcára kivonulós programokat szervezünk, hanem olyanokat, amelyek nem ennyire specifikusak, az egy idő után elkezdi megszűrni az embereket: ki az, aki valójában akar dolgozni – nos ők azok, akikkel valóban el lehet kezdeni egy bázist építeni.

Kik azok, akik a leginkább rászorulnak a tájékoztatásra? A vidékiek?

Undorító dolognak tartom azt mondani, hogy a vidéki ember kevesebb, mint a városi – ez pont olyan propaganda, mint amikor azt szajkózzák, hogy valaki kevésbé magyar, mint a másik. A vidéki emberekkel sincs semmi baj  – nagyon sok ember szenved információhiányban, és az objektivitás teljes hiányában, függetlenül attól, hogy hol él, városban, vagy vidéken.  De persze a kisebb településeken ez még nehezebb – így történhet az, hogy egy faluban 106 emberből 104 a Fideszre szavazott. S a mélyszegénységben élők borzasztóan meg vannak félemlítve.

Az nagyon jó dolog, hogy a pártok nagy szavakkal beszélnek az értelmiséghez – láthatóan ez Budapesten működik is, de vidéken nem.

Biztosan sokan meg vannak félemlítve, s bizonyára még többen alulinformáltak, de mégis, ennél összetettebb a probléma, nem?

Tény, egy bizonyos analógia mentén szavaznak az emberek bizonyos pártokra.

Melyek ezek Ön szerint például a Fidesz esetében?

Vannak, akiknek az érdekük fűződik a Fidesz kormányzásához; mások valóban elhiszik a sorosozó, migránsozó, stb. kormánypropagandát; sokan beveszik, hogy valódi rezsicsökkentés volt, és/vagy hálásak az Erzsébet-utalványokért; van – főleg az idősebbek között –, akik rajonganak és Viktorért, akikre támaszkodni lehet, aki megvédi őket – ők olyanok, mint a vallásos hívők; s vannak persze a nagy magyarok is.

Ha így látja, akkor mégis miben bízik? Hogyan lehet meggyőzni a Fidesz-szavazókat?

Nem akarom meggyőzni őket. Hiába emlegetném fel egy Fidesz-hívőnek, hogy mit kommunikált a párt, mint mondott annak vezére 10-20 éve, akkor erre az az általános válasz jönne, hogy azóta megváltozott a világ, ma más válaszok kellenek. De ha a beszélgetés során érvrendszerünk van, s az érvek alá vannak támasztva adatokkal tényekkel, kimutatásokkal , statisztikákkal, akkor lesz, aki elgondolkodik rajta. Mint az én otthonkás hölgyem.

Hosszú, kitartó munkával lehet persze csak ezt elérni, hogy az emberek maguk is elkezdjenek gondolkodni arról, hogy vajon igazuk van-e.

Egy dolog segíteni a valódi információáramlást, elősegíteni a tájékoztatást. De attól még, hogy az emberek tisztán látnak, még nagyon nehezen találnak maguknak olyan erőt, amelyben megbízhatnak.

Ellenzéki megújulásra van szükség,

már csak azért is, mert az ellenzéki pártok némelyikéhez is fűződnek megrögzött vélemények: például az MSZP-re sokan azért nem szavaznak sokan, mert „MSZPM-re nem szavazok”.

Nem fél? Nagyon nyíltan, egyenesen és igen keményen kiáll a nézetei mellett, ami ma Magyarországon nem igazán jellemző?

Olyan dolgokat csinálok, hogy rendszerellenesnek és veszélyesnek gondolnak, kapok is fenyegetéseket rendesen – de úgy érzem, ha csak egy emberhez elér az üzenetem, már megérte. És borzasztó nagy erőt ad nekem a támogatás, amit kapok. Például a szüleimtől. A szüleim elváltak, de  együtt voltak ott vasárnap a tüntetésen, ahova még úgy is elértek, hogy a kocsijuk lerobbant, de megoldották, mert tudták, hogy nekem mennyire fontos a jelenlétük, támogatásuk. Tőlük örököltem a vehemenciát és a tenni akarást – édesapám is felszólalt a demonstráción. Előtte megkérdeztem tőle, hogy biztosan részt akar-e venni abban a trutyiban, amit kavartam, mivel féltem őt. Mire azt válaszolta:

én is féltelek téged, féltjük egymást, tehát mi egységben vagyunk. És ez az ami számít.

Gondolom, mindig ilyen volt. De mégis, miért most, 27 évesen fogott bele ilyen aktivistáskodásba?

Az egész úgy indult, hogy amikor Karácsony Gergely a szülővárosomban, Székesfehérváron, járt a kampány alatt, az utcafóruma után beszélgettem vele, s édesapám ezt telefonon rögzítette. A beszélgetésben néhol kemény szavakkal illettem a politikusokat és az ellenzéket is. Az erről készült videót kitettem a Facebookra, ami után annak a vendéglátóipari egységnek a tulajdonosa, ahol korábban pultos voltam és énekelni szoktam közölte velem, hogy lemondja az április 13-ára már letárgyalt koncertemet. Elismerte, hogy ezt a politikai nézeteim miatt teszi. A Facebookra írtam egy a posztot azzal, hogy a koncert szólásszabadság miatt elmarad. A hely tulajdonosa pedig elkezdett oda kommenteket írogatni – ebből vita kerekedett, a barátaim megvédtek. Én nem akartam rosszat ennek a helynek, de gondoltam, a Facebook megfelelő platform a csalódottságom kifejezésére. De megírta  a helyi, majd az országos sajtó.

Ebből azért még nem következik a tüntetés megszervezése…

Tulajdonképpen a saját kis világomban én mindig is politizáltam. Mindig is szerettem gondolkodásra késztetni az embereket. De ami más volt most:

április 8-án minden olyan reménytelinek tűnt, s amikor este szembesültem azzal, hogy narancssárgába borult az ország, az egészen sokkoló volt, órákon át zokogtam. 

Az első napom nekem is azzal telt, hogy áltattam magam: csalással nyert a Fidesz. Utána pedig jött a felháborodás, kiváltképpen, amikor kiderült, bezárják a Magyar Nemzetet. Így ért egy barátom hívása, aki felvetette, hogy tüntetni kellene. Szinte bele sem gondolva, kitettem egy felhívást a Facebookra, s még aznap írtam a Rendőrségnek. Az első nap 1200-an jelezték, hogy ott lesznek – erre én megijedtem. De úgy döntöttem, hogy végig csinálom, fenntartva magamnak a lefújás jogát, ha a szombati budapesti tüntetés nem marad békés. Részint azért, mert én a békés megoldások híve vagyok, részint pedig amiatt, mert láttuk 2006-ban, hogy mibe torkollhat, ha a tüntetőkből agresszív tömeg lesz, amelynek annyira futja, hogy törnek-zúznak, s csokit lopnak a TV-székház büféjéből.

Hogyan tovább?

Folyamatosan jelentkeznek, gyűlnek az emberek körülöttem, de nyilván bennem is ki kell alakulnia egy bizalomnak ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni. Sokan lesznek, akik a félelemkeltés miatt eltávolodnak tőlünk. Én sem vagyok egy Jeanne d’Arc-féle mártír-típus, de segíteni szeretnék az embereknek. Egyszerű civil vagyok, csak talán több bennem a tenni akarás, mint egy átlagemberben, és nem szoktak fellángolásaim lenni.

Ami a legfontosabb: annyira régóta vagyok elégedetlen a rendszerrel, hogy azt gondolom, ideje cselekedni. A következő négy évben az én célom az, hogy egy élhető, mindenkihez szólni képes ellenzéket jöjjön létre.

Ellenkező esetben soha nem lesz változás Magyarországon. Az ellenzéki pártoknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy ne a hatalomról szóljon a tevékenységük. Meglátjuk, ki követ ezen az úton.

Strasbourg után jöhet a Kúria-felülvizsgálat – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Derű és nyugalom  árad Tátrai Miklósból, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezérigazgatójából, akit a sukorói telekcsere-ügy miatt 3 évre elítéltek, tavaly augusztusban vonult börtönbe, s aki július eleje óta reintegrációs őrizetben van. Beszélgetésünk alatt egyszer keményedett csupán be az arckifejezése, amikor arról beszélt, hogy „én jó hazafinak  gondoltam és gondolom ma is magam, s mégis azt ragasztják rám, hogy az ország ellenében cselekedtem”. 2025-ig érzi a nyolc éve kezdődött „procedúra” negatív hatásait.

  • bár egyénileg sokkal kifizetődőbb felvenni a fizetést és nem dönteni, ma is döntene, és úgy, ahogy akkor
  • ha megvan a szándék, akkor egy büntetőeljárás keretében bármit meg lehet csinálni
  • konkrét megrendelés nélkül is átfutott az ügy az igazságügyi rendszeren
  • Gyurcsány mindvégig nagyon korrekt volt, lelki teherként élte meg az ügyet
  • a legrosszabb, hogy nem volt jelen a gyerekek születésnapján, a saját, különleges ünnepeiken
  • már van állásajánlata, csak bírói engedélyre vár, hogy kezdhessen egy komoly, magántulajdonú budapesti cégnél

Két hete van kint a börtönből, reintegrációs őrizetben,  az otthonában. Mi fért bele ebbe a  két hétbe?

Eddig annyi történt, hogy két hétig családoztam, gyerekeztem, beköltöztünk a házba.

Sokakkal beszélt az elmúlt napokban?

Nagyon kevesekkel, ez most a családozás ideje. De lassan beindul az élet, s bízom abban, hogy pár hét múlva már dolgozni is el fogok tudni járni, nem szeretném ezt az átmeneti állapotot túlságosan sokáig húzni.

Van már állása?

Van már munkaszerződés-ajánlatom, amit már be is nyújtottunk a bíróságra, ugyanis bírói engedély kell hozzá. Az eljárás már folyamatban van, várom, hogy mielőbb megkapjam az engedélyt.

Hogy-hogy bírói engedély kell hozzá?

A reintegrációs őrizet alatt csak akkor és olyan célból lehet elhagyni a lakást, amit a bíró megenged. Van heti pár óra szabadidő, de minden máshoz, így a munkavállaláshoz vagy akár egy orvosi kezeléshez előzetes engedély kell. A munkavállalás a  reintegráció kiemelt célja, de hogy milyen módon milyen feltételekkel, az jogszabályban nem tisztázott, és nem nagyon van még egységes bírói gyakorlat sem rá. Éppen emiatt gondoltuk úgy az ügyvédemmel, hogy konkrét munkaszerződést is benyújtunk, hogy az se okozhasson problémát vagy késlekedést.

Azt hiszem jogosan merül fel a kérdés: hol tud elhelyezkedni? Nem a tudása, tapasztalata, tehetsége miatt kérdem, hanem azért, mert azt hiszem jogos a felvetés, hogy van-e olyan munkáltató, amely fel meri Önt venni? Hiszen Ön valahol stigmatizált, ha nem is a börtönbüntetés miatt, hanem azért, mert Gyurcsány Ferenc teljes mellszélességgel kiállt Ön és Császy Zsolt mellett, s ez a mai világban nem biztos, hogy jó ómen.

Egy komoly, magántulajdonú budapesti cégnél ajánlottak érdemi, tartalmas munkát. Olyat, hogy fel sem vetődhet a gyanú, hogy „bulizni” járok el itthonról, nem pedig dolgozni.

Addig is, amíg megkapja a bírói engedélyt – hogyan telik egy napja?

Ez most átmeneti állapot, ráadásul a gyerekeknek vakáció van, így napirendet meg sem próbálunk kialakítani. Furcsa vakáció persze, hiszen együtt nem nagyon tudunk elmenni itthonról. Ma  van az első olyan nap, amikor elmentek itthonról a nagyszülőkhöz, szokatlan  is most a csend. Néhány barát is meglátogatott, s van sok elintézni valóm, amire az elmúlt tíz hónapban, a börtönben töltött időben nem volt lehetőség, adóhivatal, fogorvos – szóval a szokásos dolgok.

Mire használta eddig azt a párszor négy órát, amit lakáson kívül tölthet a reintegrációs őrizet szabályai szerint.

Bevásárlás, séta, és kicsit kimozdultunk a gyerekekkel.

De még állandó az izgalom, hogy a rám szerelt jelzőkészülék ne árnyékolódjon vagy merüljön le, mert akkor bizony baj van.

És elég nehéz megtalálni a ritmust a készülékkel: amikor lemerülőben van, azonnal tölteni kell és bizony négy órán keresztül folyamatosan, akár az alvás rovására is.

Miért, ott ül a konnektorral összekötődve a készülékkel a lábán?

Pontosan ez történt például ma éjjel. De ez az egyik ára a kintlétnek.

Ha már  börtönnél tartunk. Mit csinált a börtönben? Hogyan telt ott egy napja

Ezt nehezen tudom elmondani, hiszen az egész arról szól, hogy nem történik semmi. Dolgoztam, könyvtárosként, gondolhatja, hogy nem voltam túlságosan leterhelve, a kapacitásaim nem voltak kihasználva. Persze nyilván a büntetésvégrehajtás nem arra van kitalálva, hogy a diplomások megvalósítsák önmagukat.

A rendszer nem nagyon tud velünk, diplomásokkal mit kezdeni, nem mi vagyunk a többség.

A rabok hogyan fogadták Önt?

Ott ugyanolyan elítélt voltam, mint a többi, legfeljebb azzal lógtam ki egy kicsit a sorból, hogy először voltam bent és önként bevonultam. Azzal nem voltam egyedül, hogy a tévében szerepeltem, csak mondjuk a többiek inkább a Kék Fényben.

A legkülönfélébb bűncselekmények elkövetőivel, erőszakosakkal és fehérgallérosokkal voltam együtt, de az az igazság, hogy a  benti viselkedést tekintve ők sem rosszabbak vagy jobbak, mint a kintiek.

Egy közösségről van szó, amelynek tagjai számára fontos a beilleszkedés, ki-ki próbálja megtalálni a helyét és elfogadni a többieket. Nem tolerálják, ha valaki ki akar lógni a sorból, de ahol én voltam semmilyen érdemi konfliktus nem volt rabok között.

Kötött barátságokat?

Nem tudok most erre válaszolni, hiszen a „kollégák” még évekig bent maradnak. De nagyon normális és rendes emberekkel is találkoztam bent, akikkel jó viszonyban voltam, akik nem életvitel-szerűen bűnözők, csak mondjuk rossz döntést hoztak egyszer.

Lehet, hogy ha kint találkozunk, barátokká váltunk volna.

Mi  legrosszabb a börtönben? Az, hogy az ember tudja, hogy ártatlanul ül?

Mire bevonultam, már lelkileg ezen túl voltam.

Néha persze dühös voltam a tehetetlenség miatt, de most ez volt a teljesítendő leckém.

A legrosszabb az volt, hogy nem voltam jelen a gyerekek születésnapján – nem a konvencionális Karácsony, hanem a mi saját, különleges ünnepeink, amiket kénytelen voltam kihagyni. S általában a család hiánya, az, hogy akár három hónapon át nem láttam őket.

Nem jár havonta beszélő?

Eleinte havonta, majd kéthetente jár, de miután 3000 km-re éltek, nem tudtak mindig hazajönni.

Telefon, skype?

Telefonon beszélhettem velük.

Most lehet megpróbálni bepótolni, s ebben nagy segítség lehet, hogy a család itthon van. Véglegesen vagy csak nyárra jöttek haza?

Az a családi döntés született, hogy amikor kikerülök a börtönből, akkor ők is hazajönnek, hogy velem lehessenek. A reintegrációs őrizet tíz hónapja arra mindenképpen jó lesz, hogy a család kipróbálja az itthoni életet. Azt még nem tudom, hogy ez mennyire jön be nekik, nyilván nem lesz könnyű, új iskola, új barátok, stb. Mindenesetre ha majd eljön az ideje, a hogyan továbbról is családi döntés fog születni.

A gyerekek mekkorák?

Még kicsik, általános iskolába, illetve óvodába járnak

Hogyan tudták családi szinten kezelni azt, hogy Apu nincs itthon, nincs velünk? Hogyan lehet egy kis gyereknek ezt elmagyarázni? Nem sérülnek bele?

Ahhoz még túlságosan rövid idő telt el, hogy a felszín alá lássunk, mindenesetre nem látszik hogy a gyerekeket megviselték volna az elmúlt hónapok, és remélem, hogy hosszú távon sem lesznek következményei az elmúlt éveknek. Mivel ez az egész procedúra 8 éve tart, egy ideje már nagyjából tudták-értették, hogy miről van szó, és nem titkoltunk el előlük semmit.

Nem volt tehát nagy sokk, de volt persze sok nehéz pillanat, ugyanakkor a család és a barátok erőfeszítéseinek hála, teljes életet éltek. A legnagyobb érdem mindebben a feleségemé,

aki nem csak édesanyaként, de családfenntartóként is csodálatosan csinálta végig az elmúlt 8 évet, holott örökös bizonytalanság volt a jövőt illetően, és még engem is kellett tartania. Egyik szerep sem könnyű. Mindenesetre szükség volna egy közös nagy pihenésre, de ez most egy darabig még nem lesz.

Senki nem pártolt el Öntől az elmúlt években? Család, barátok, mind kitartottak? Nem hagyták Önt cserben?

A büntetőeljárás miatt senki. Aki lemorzsolódott, az már 8-9 éve, a hatalom, a pozíció elvesztése idején. A barátaim máig is mellettem állnak, megmaradtak.

Azért ez nagy ajándék a sorstól, nem?

Nyilván az, de én ezt tekintem normálisnak.

Politikusok keresték azóta, hogy reintegrációs őrizetben van, tehát szabadon lehet Önnel beszélni és meg is látogathatják.

Nem, de nem is gondolom, hogy kellene, hogy keressenek. Ennél sokkal fontosabb, hogy – ahogy az elmúlt években, úgy most is – rámköszönnek, bátorítanak, gratulálnak ismeretlen emberek, ez erőt ad. És hadd mondjam el,

nagyon büszke vagyok arra Császy Zsolttal együtt, hogy egy civil szervezet gyűjtést rendezett a több millió forintos perköltségünkre, és közel 700, jórészt személyesen nem ismert adományozótól összejött a teljes összeg.

Borzasztó hálásak vagyunk mindenkinek, aki küldött akár csak ezer forintot is. Ez sokkal többet számít, és sokkal komolyabb dolog, mint bármiféle politikai nyilatkozat – hiszen valódi cselekvés.

Gyurcsány Ferenc sem? Pedig ő volt az, akit Ön és Császy Zsolt is megvédtek, hiszen – ahogy Ön is többször nyilatkozta –, konkrét ajánlatot kapott arra, hogy valljon Gyurcsány ellen, s akkor leállítják az ügyet.

Gyurcsány az egész büntetőeljárás alatt nagyon korrekt volt, és többször is felajánlotta a segítségét. Egyértelműen lelki teherként éli meg, hogy az ő szerepe miatt kerültünk ebbe a helyzetbe. Más kérdés, hogy sem ő, sem mások, akik segíteni szerettek volna, az ügy jellege miatt érdemben nem tudtak.

Annak pedig nem láttam értelmét, hogy a büntetésvégrehajtás környékén politikusok megjelenjenek, hiszen a BV-ben is emberek dolgoznak, és a nagy felhajtás csak az ő idegeiket őrölte volna.

Mennyire állt korábban szoros kapcsolatban Gyurcsánnyal?

A sukorói telekcsere ügyében hozott döntés előtt életemben ha háromszor beszéltem vele négyszemközt, holott előtte 4,5 évig államtitkár voltam, bő hármat az ő kormányában – ez is pontosan mutatja, hogy mennyire voltam az ő embere. Azóta sokkal többször, de ennek már emberi vonatkozásai vannak.

Ha ma kellene dönteni, ma is ugyanúgy döntene a sukorói telekcsere ügyében?

Igen, az akkori és a mai meggyőződésem is az, hogy a telekcsere az ország hasznára vált volna. A projekt teljesen korrekten, a szokványos mederben zajlott.

Egyetlen egy dolog szólt utóbb ellene: az ügyészség értékbecslője szerint nem annyit értek a telkek, mint amennyiért szerződtünk. De ilyen értékbecslést bárki, bármikor tud hozni, nincs is két egyforma azóta sem.

Más értékbecslőt azonban a bíróság nem engedett meghallgatni, s mi így vagyunk elítélve Császy Zsolttal. Hozzáteszem: úgy, hogy – nagyon helyesen – a tervezett tranzakció akkori értékbecslőjét felmentették.

Az olvasók ezt nem láthatják, de Ön mindvégig derűsen, mosolyogva válaszolgat a kérdésekre, még a legfájdalmasabbakra is – amelyek a gyerekekre, a családra vonatkoznak –, ám ezen a ponton ha nem is szikrákat szór a szeme, de nagyon megváltozott a nézése, és az egész arckifejezése.

Most már nem a düh jön elő bennem, hanem a csalódottság, egyfajta keserűség. A mi szempontunkból úgy néz ki az ügy, hogy a legjobb tudásunk és szándékunk szerint szolgáltuk a hazánkat. És borzasztó keserűséget okoz bennem, hogy azzal vádoltak minket: szándékosan, a hazánk kárára cselekedtünk és ezért bűnözők vagyunk. Én jó hazafinak  gondoltam és gondolom ma is magam, s mégis azt ragasztják rám, hogy az ország ellenében cselekedtem. Ez morálian mélységesen bántó. De az idő ezt is oldani fogja. Azt azonban már nem, hogy nem csinálhatom azt még nagyon hosszú ideig, amit egyetemista korom óta szerettem volna csinálni. Annak idején gazdaságpolitikai szakot hallgattam a Közgazdaságtudományi Egyetemen, s

úgy gondoltam, hogy közszolga szeretnék lenni. Ez volt az életcélom. Mindennek fényében nehéz megélni, hogy a mostani köz úgy döntött, hogy nincs erre szüksége. Sőt, tudomásul kell ezt venni, eleget úsztunk az árral szemben, el kell tudni ezt engedni – legalábbis egy jó időre,

hiszen hiába telik majd le a börtönbüntetésem kilenc és fél hónap múlva, erkölcsi bizonyítványt még évekig nem kaphatok és a közszférában sem helyezkedhetem el. És ez lelkileg azért nem könnyű.

Ön szerint merre mehet még egy olyan ország, ahol ilyen koncepciós perek sikerrel végig vihetők?

Azt látom, hogy ezt az egyet  sikerült végig vinni. Annak idején, kilenc éve a politika csinált „ügyet” a  történetből, függetlenül a tényektől. Ugyanakkor a 2010-es választások, a Fidesz kétharmados győzelme után rövid időn belül a politikai célt elérték,

megszűnt tehát a politikai érdek. Ilyen már évek óta nincs, de van egy önjárása az egésznek, annak, ahogy konkrét megrendelés nélkül is átfutott az ügy az igazságszolgáltatás rendszerén.

Ahogy ez átfutott, úgy átfuthatnak további ügyek is, mert láthatóan vannak az igazságszolgáltatás rendszerében olyanok, akik azt gondolják, hogy konkrét kérés nélkül is teljesíteni kell. A legjobb talán az „önmozgás” kifejezés erre: hogy kérni sem kell, elég sejteni az elvárást.  Tény például, hogy az MNV az elmúlt években, sőt még a jogerős ítélet után is csak olyan nyilatkozatokat és iratokat adott ki, melyek szöges ellentétben állnak az ítélettel, de ez a bíróságot nem érdekelte.

Olyan alapon, olyan érveléssel, a tényektől annyira függetlenül, ahogy a mi ügyünkben történt, bárkit  bármikor el lehet ítélni, és minden hasonló döntés után 10 év az elévülési idő, tehát nem kicsi a fenyegetettség.  De ez sehova nem vezet.

Önök itthon minden jogorvoslatot kimerítettek, s a strasbourgi bírósághoz fordultak. Hogyan áll ott az ügyük?

Egy éven belül várható döntés. De túlságosan sokat nem segít az sem, ha nyerünk. Erkölcsi győzelem lehet csak. Persze, ha a strasbourgi ítélet  azt mondja, hogy nem volt jogszerű az eljárás, akkor kérhetünk felülvizsgálatot a Kúriától.

És kérnek majd adott esetben?

Igen. De akkor nagy valószínűséggel meg kell ismételni az egész eljárást, miközben a büntetést már letöltöttük… Persze az is tény, hogy az ítélet leülésével a történet messze nem ér véget, hiszen utána kezdődik még a közügyektől eltiltás, és akit elítélnek, további 5 évig nem kaphat erkölcsi bizonyítványt sem. Így nem dolgozhatunk a közszférában, de nem lehetünk egyéni vállalkozók vagy cégvezetők sem.

Így a 2008-as döntés összes negatív következménye talán csak 2025-ben szűnik majd meg, tehát alig vagyunk túl a felén.

Messze nem csak a börtönben töltött időről van tehát szó, hanem évtizedekről. Nem hiszem, hogy ez normális, hogy szükséges, hogy van értelme, de ez a törvény, aki ma büntetőeljárásba keveredik, ezzel kell számoljon. Egy nekünk kedvező strasbourgi döntéssel ezeket az éveket lehetne lerövidíteni.

És akkor hogyan tovább?

A dolog egzisztenciális részét tekintve most már ezzel együtt is az építkezés szakaszába kell lépni. Tudomásul kell venni a körülményeket és a jót kell meglátni, azt például, hogy sokkal többet lehetek a gyerekeimmel, mint lennék, ha vezető állásban dolgoznék. Most végre már nincs bizonytalanság, lehet előre nézni, s tervezni, még ha korlátokkal is. És ez is jó.

Meg lehet kezdeni egyfajta új önmegvalósítást.

Mit tanul az ügyből?

Egy dolgot feltétlenül, azt, hogy nem érdemes hosszú távra tervezni. Az elmúlt kilenc évben végig majdnem minden másként alakult, mint gondoltuk és terveztük, nem várt hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel.

Milyen tanulságai vannak az ügyének?

Nagyon sok tanulsága van, ezek többféle területen levonhatók. Az alapügyből két nagyon fontos következtetés vonható le. Az első, hogy ha megvan a szándék, akkor egy büntetőeljárás keretében bármit meg lehet csinálni. A másik, hogy az államigazgatásban sokkal jobb nem hozni döntéseket, mint hozni. Még soha senki olyan ellen nem indult eljárás hűtlen kezelés és elmaradt üzleti haszon miatt, aki nem hozott döntést. Ugyanakkor a meghozott döntések miatt sok eljárás indult, jórészt politikai indíttatásból, és  volt olyan ügy is, amikor a titkárnőtől a vezérigazgatóig eljárás alá lett vonva mindenki, akinek a keze hozzáért egy ügy papírjaihoz.

Ugyanis bárki belekeveredhet, belekeverhető ilyen ügybe. És az már kevésbé fontos, hogy egy 8-10 évig tartó eljárás végén milyen az ítélet, hiszen az évtizedes hercehurca a valódi büntetés.

Szóval egyénileg sokkal kifizetődőbb felvenni a fizetést és nem dönteni, noha a nemzetgazdasági és társadalmi kár ebben az esetben sokkal nagyobb lehet.

Most ezt mondja, de a beszélgetés során azt mondta, hogy ma is ugyanígy döntene a sukorói telekcsere ügyében, mint ahogy akkor döntött. Akkor ez most hogyan?

Mert a fent vázolt nem-döntés nem az én filozófiám és ízlésem szerint való, csak a történtekből ez is következik.

Én ma is döntenék és úgy döntenék, mert az volt a dolgom – történt, ami történt.

Említette, hogy több területen vonhatók le tanulságok. Milyen egyébre gondolt?

A magánéleti tanulságokra például. Az ember átértékeli a párkapcsolat, a gyerekek, a család, a barátok fontosságát, ezek sokkal fontosabb dolgok, mint tíz éve gondoltam volna. Sokkal több lelki, morális, akár fizikai megpróbáltatást el lehet viselni, sokkal több dologhoz lehet alkalmazkodni, mint korábban hittem. És a felismerés, hogy  a nagyon rossz dolgokat tényleg meg kell élni ahhoz, hogy az ember ne csak közhelyszerűen mondja, de

igazán felismerje, átérezze és vallja: mennyire fontos, hogy van egy csupa nagybetűs TÁRSA.

S van egy olyan szférája is az ügynek, amikor az ember rádöbben arra, milyen szerencsés is az életét meghatározó alaphelyzete szempontjából. De ez nem is annyira tanulság, a helyes kifejezés inkább a tanulás. A börtönben és korábban is sok olyan embert és élethelyzetet ismertem meg, amelyeket és akiket e nélkül az ügy nélkül nem ismertem volna meg. Ezek között vannak jók és megrázók is. Olyanokkal találkoztam, akiknek a sors soha nem kínált valódi lehetőséget, mert egyenes út vezetett a a nevelőotthonok sorától a börtönig. Olyan, egyébként tisztességes emberekkel, családanyákkal és családapákkal, akik egyszer hoztak egy rossz döntést, vagy éppen egyszer elszakadt a cérna, de a következményeit évtizedekig viselik ők és a családjuk is. Olyan fiatalokkal, akik föl sem fogják, hogy „csak azért a pici fűért” kapnak huszonévesen 8-10 éves ítéleteket. És persze azokkal, akiknek az a hivatásuk, hogy az így bajba jutottakon és családjaikon segítsenek. A másik oldalról persze olyanokkal is, akiknek „természetes” élőhelyük a börtön, mert nincs hova hazamenni, vagy mert bent a fél család vagy az összes haver is, és olyanokkal, akik a hatalmukat nem az igazság, hanem a cinizmus és a féktelen karrierizmus szolgálatára használják fel.

Ez nagyon komoly és széles körű tapasztalat, amivel nem sokan rendelkeznek, pláne nem az én előéletemmel. Annak őszintén örülök, hogy hogy ez megvan, azt azonban bánom, hogy ilyen áron.

Feltűnő számomra az a derű és nyugalom, ami árad Önből, a tekintetéből. Hogyan lehetséges azután, hogy tíz évet elvettek az életéből? És ez még alábecslése az Ön és családja számára okozott kárnak.

Valószínűleg a géneknek is köszönhetem ezt. De az is benne van, hogy

meggyőződésem, hogy igazam van, nem szégyellem magam, mert nincs miért,

helyesen cselekedtem, még akkor is, ha másként ítéltetett az meg.

Ezt most mondja, majdnem utólag vagy ennek a szellemében csinálta végig a kilenc évet?

Tényleg az első perctől fogva – s ez szerencsém – úgy éltem meg az egészet, hogy ez egy érdekes történet, amit persze jobb lenne olvasni, mint végigélni. De mindig, végig láttam kívülről, elemeztem, szociológiai és pszichológiai analíziseket csináltam magamban. Nagyon komoly tanulás és megtapasztalás ez az egész olyan dimenziókból, amelyekben eddig nem mozogtam – s ennek őszintén lehet és tudok örülni. Igazán érdekes életem van, sőt, alig múltam 40, és olyan, mintha már kettőt is leéltem volna.

Nagy szerencsém, hogy semmi sem rombolódott le a saját egzisztenciámon kívül, nem ment senki lelkileg tönkre bele, igazán nagy baja a családnak nem történt.

Nem mondhatom, hogy nagy vidámság volt végig csinálni, de már majdnem a végén vagyunk, mindenki jól van, túl vagyunk rajta. Sokkal rosszabb is történhetett volna – de például senki nem lett beteg.

Nem gondolt arra, hogy megírja a történetét?

Persze hogy gondoltam rá. Nem a büntetésvégrehajtási részét, hiszen az legfeljebb egy bulvársztori lenne, hanem az egész ügyet. De még nem szántam rá magam. Ez ugyanis egy csapdahelyzet: amikor már ki tudok törni az ügyből, akkor még egy-két évre, amíg írom, beleragasztom magam. Éppen ezért most nem szeretnék ezzel foglalkozni. Megvan az egész a fejemben, tíz év múlva is meg tudom írni.

Nem gondolja, hogy a tanulsága mások számára hasznos lehetne?

Aki le akarja vonni a tanulságokat, az a könyv nélkül is meg tudja ezt tenni.

 

Árkok mentén elpusztul a világ

A rendező szerint a mű 1944-ben játszódik, de nagyon is a máról szól. Többek között a mai Magyarországról, ahol a hatalom nem hajlandó a párbeszédre. Sztarenki Pál rendezésében mutatják be a budapesti Rózsavölgyi Szalonban Cyril Gely Diplomácia című darabját, a rendező és Alföldi Róbert főszereplésével. Vajon miként éri el a svéd diplomata, hogy a hitleri fasiszták ne robbantsák fel Párizst?

Mi az, ami indokolta, hogy a Rózsavölgyi színpadára állítsd ezt a darabot?

A darabot Zimányi Zsófia, a színpad vezetője találta, ő ajánlotta a figyelmembe, tehát az autentikus válasz nyilván tőle várható. De annyi biztos, hogy egy nagyon izgalmas és érdekes történetről van szó, egy rendkívül éles helyzetről. Egészen konkrétan arról, hogy 1944 augusztus 25-én Párizsban, amikor a szövetséges csapatok már csak pár kilométerre vannak a francia fővárostól, Párizs helytartója és kormányzója, Dietrich von Choltitz tábornok azt a parancsot kapja Hitlertől, hogy robbantsa fel Párizst. Ennek megfelelően alá is aknázzák a várost.

Valóságos történetről beszélünk?

Igen, valóságosról. Ez a tábornok korábban Szevasztopolt is lerombolta, és majd’ 30 ezer zsidót kivégeztetett, tehát rettenetesen értett a felperzselt föld taktikájához, ezért is emelték ki a tábornoki kar köréből, illetve ezért is bízta rá Hitler ezeket a szemét feladatokat. Ekkor, tehát néhány órával a robbantás előtt, a német főhadiszállás hoteljében jelent meg egy Raoul Nordling nevezetű svéd nagykövet, aki lebeszéli erről a tettéről. Nagyjából ennyi a történet. De ne felejtsük el: egy olyan világban élünk, ahol senki sem választhatja meg szabadon a tetteit, így aztán ellentmondásba keveredik a cselekmény rendje, az erkölcs rendjével.

Most máról beszélsz, vagy a darabról?

Máról meg a darabról.

Magyarországról beszélsz, vagy a világról?

FH

Magyarországról és a világról. Ezek a tendenciák ugyanis nem múltak el, és nem is fognak elmúlni. Emiatt észnél kell lenni, és bizony ezeket észre kell venni, meg kell fogalmazni. Csak azért, hogy szembesüljünk velük,  egészséges szemlélettel tudjunk hozzáállni. A darabban – és a valóságban is –, arról van szó, hogy két szellemiség, két figura, és két világ ütközik egymással. Van egyrészt a katona, akit én magam játszom, és van mellette a civil – Alföldi Róbert alakítja -, ők ketten ütköznek. És noha a katona mögött ott a hadsereg, a teljes arzenál, meg az erő áll, a másik mellett csak a szó, de kiderül: a szó is tud fegyver lenni. Abban az esetben, ha hajlandóak vagyunk meghallani a másikat. Ha hajlandóak vagyunk a kommunikációra, ha hajlandóak vagyunk a párbeszédre. A párbeszéd rettenetesen fontos a mai világban. Minden helyzet alkalmas a párbeszédre, mégis egyre szűkebbek a lehetőségek erre, annak ellenére, hogy a párbeszéd elengedhetetlen.

Miért?

Mert anélkül megőrülünk, nélküle csak az árkok mentén tudunk létezni. Árkok mentén pedig nem lehet élni, mert akkor elpusztul a világ. Ezért is Diplomácia a címe a darabnak.

Az volt a tervem, amikor készültem a találkozónkra, hogy – megismerve a darabot – belehúzlak egy aktuálpolitikai beszélgetésbe, de nincs erre szükségem, mert magadtól mondod. Akkor, amikor sokan teszik szóvá Magyarországon a párbeszéd hiányát, a gesztustalanságot, állíthatjuk, hogy ez az üzenete az előadásnak?

Igen. De ez csak az egyik oldala, a másik, hogy mennyire fontos, mindenféle társadalmi formációban a civil kurázsi. Mert ha nincs például ez az ember, ez a Raoul Nordling úr, a svéd nagykövet – csak zárójelben: milyen érdekes a svéd karakterológia, hogy ők hajlandóak segíteni az elesetteken, a bajba jutottakon, gondoljunk csak Wallenbergre -, szóval, ha nincs ez a civil kurázsi, akkor lehet, hogy Párizs, 1944 augusztusában fölrobban. És annak milyen következményei lettek volna? Hogyan alakul például Németország és Franciaország kapcsolata a háború után, ha a földdel tették volna egyenlővé Párizst? Láthatjuk: elengedhetetlen adott esetben a civil kurázsi, amely másként, nagyobb rálátással, bölcsebben, okosabban – ha úgy tetszik intellektuálisabban  – látja a világot. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy szóba tudjanak állni egymással. Itt, ebben az esetben, arról van szó, hogy egy katona, aki a saját szakmáján belül, nevezzük így, rettenetesen profi, de pechére értelmiségi is, szóba tud állni a svéd nagykövettel. Még szót is tudnak érteni; érvet érvekre halmozva meg tudják érteni a másikat. Ahhoz pedig, hogy valódi párbeszéd tudjon kialakulni, a feleknek valamit mindig fel kell tudni adni az álláspontjukból. Ez, természetesen, veszteséggel jár. De a másiknak is meg kell tudni tenni ezt, és ha ez a két veszteség összeadódik, nyereséggé konvertálódik át. De ehhez

az agyunkat kell átállítani egy olyan pályára, ahol valóban meg tudjuk, meg akarjuk érteni egymást. Lehetetlen, hogy Magyarországon tízmillió ember él, és mindenki egymásnak akar feszülni. Ez nem létezik.

Szerinted, egy ilyen darabnak, amelyet nem tudom hány ember fog megnézni…

Reméljük nagyon sokan…

Tehát egy ilyen darabnak lehet hatása a mai adminisztrációra?

Arra biztosan nem. Mi nem is az adminisztrációnak csináljuk ezeket az előadásokat, hanem annak a lakosságnak, akikre egyébként ez az adminisztráció hat. Ha ugyanis nem így lenne, nem is lenne szükség az ilyen előadásokra. Nekünk az a dolgunk – miután a hatalom ilyen erősen befolyásolja a tömegeket –, hogy a közönséget, a lakosságot, a partnereinket, embertársainkat, a szomszédunkat felvilágosítsuk arról, hogy az az út, amelyen megyünk káros, egészségtelen és önpusztító. A svéd nagykövet, aki meghívott bennünket egy ebédre, nagyon szép szavakkal méltatta a társulatot, és az is kiderült számunkra, mennyre másként képesek látni a világot. És ez a szemlélet fogja előre vinni a világot. Jankot írja valahol: a történelemnek megvan az értelme, és az az ár, amit a haladásért fizetünk, az a legrosszabb esetben tragikus. Vannak, akik azt mondják, a történelemnek nincs értelme, egy helyben áll, vagy kegyetlenül ciklikus. Mindenki maga eldöntheti, mit gondol erről. Én az utóbbira szavazok. Azt mondom: kegyetlenül ciklikus, és csak annyiban tud haladni előre, amennyiben hajlandóak vagyunk tanulni belőle; a saját hibánkból, a múlt hibáiból, hogy a jövőben ne kövessük el ugyanezeket a hibákat. Mindezt pedig a nagykövettel való találkozás, és az a szemlélet fogalmaztatta meg velem, amit ettől a diplomatától hallhattam.

Vajda Mihály filozófus azt mondta: végtelenül provinciális nép vagyunk, amit csak azért idézek ide, mert kíváncsi vagyok, hogy szerinted ebből a provincializmusból, apátiából ki lehet-e rángatni az embereket az ilyen felfogású darabokkal?

Csak ez a remény éltet minden értelmiségit, minden felelős magyar embert. Ha nem így lenne, akkor feltartott kézzel mennénk a szakadék széléhez. Ebben kell hinni, ebben kell bízni, különben értelmetlen az egész. Nem szabad feladni.

Alföldi Róbertet hívta partnernek. Honnan az ismeretség?

Már tizenhat éves kora óta ismerjük egymást. Azóta figyelem az ő pályafutását, elismerem és tiszteletre méltónak tartom, amit csinál. Főleg abban a husángzuhatagban, amit folyamatosan kap, és amit, egy cseppet sem érdemel meg. Érthetetlenné és furcsává vált a világ. Ruszt József mondta annak idején, hogy sokáig Godot-ra vártunk. Tessék tudomásul venni, Godot megérkezett. Másként fogalmazva: hogy lehet úgy dolgozni, hogy mindent annullálunk és értéktelenné teszünk magunk körül? Nem értem például azt, ami most Ady Endre körül zajlik. Egyszerűen érthetetlen, és egyáltalán, mi szükség van erre? Egyszerűen agyrém, hogy száz évvel Ady halála után ez történik. És ki jön majd utána? József Attila? Zűrzavaros minden, nincs egy normális koordináta rendszer, ami mellett tudnánk létezni. Érthetetlenné, tervezhetetlenné vált a világ. Nem olyan régen csináltam meg Zalaegerszegen a Caligula helytartója című darabot, ami nagyjából ugyanerről szól. Arról, hogy időszámításunk után 41-42-ben, Júdeában Caligula parancsba adja Petronius helytartónak, hogy vigyék be a császár szobrát a zsidók templomába, ami ugye képtelenség, mert nem lehet bevinni. Ott is a hatalom és egy civil párbeszéde a lényeg: megjelenik a zsidó főpap, a Barakiás és lebeszéli róla. És ő nagyon okos dolgokat mond. Azt például, hogy a hatalom végső határa az a pont, ameddig hajlandó vagy engedelmeskedni. Ne hajthatná végre, nem tehetne akármit. Vagyis

önmagában nincs hatalom, csak annak függvényében, amennyire kiszolgáljuk.

Kimossuk az agyunkat is, kontroll nélkül akarunk létezni. De ez zombivá teszi az emberi létezést.

Ha már lovat említettél, hadd idézzem a viccet: nem tudom eldönteni, hogy vak vagy, vagy bátor, amikor az általad színpadra álmodott darabot úgy interpretálod itt és most nekem, hogy abban benne van egy nagyon erős aktuálpolitikai rendszer-bírálat.

Nem gondolom sem bátorságnak, főleg nem vakságnak. Egyszerűen ez lenne a dolga minden felelősen gondolkodó értelmiségnek. A rendszer meg ne féljen, inkább próbáljon alkalmazkodni. Az mégsem működik, hogy mi féljünk, vagy mi alkalmazkodjunk a rendszerhez.

De ez a hatalom meg akarja határozni, hogy miről mit gondoljál, miként éljél…

Akkor az a hatalom előbb-utóbb meg fog szűnni. Erre van ítélve. Rosszul gondolkodik magáról a hatalom. Elkalibrálta saját hatáskörét. Ezzel csak kárt okoz mindenütt. Saját magának is.

Arról a kultúrharcról, ami itt elindult, mit gondolsz, mint egyszerű állampolgár?

Értelmezhetetlen. Értem a funkcióját, csak nem értem az értelmét. A funkciója nyilván az, hogy valamit pezsgésben tartsoni, hogy indulatokat gerjesszen. De az értelme micsoda? Valami furcsa idiotizmus ez.

Mennyiben más az általad rendezett darab, mint azok a filmek, amelyek ebből készültek?

Én csak egy változatot láttam, de ott, film lévén, eleve mások a megoldások. Ott két idősebb ember játszotta a főszerepet, és annak más az akusztikája, mint ha két ereje teljében lévő ember alakítja a szerepet. A film egy nyugodtabb, bölcselkedőbb, lassabb, érvelősebb előadás. A mienk parázsabb, kicsit agresszívebb. Itt a két szereplőnek nagyobb a veszíteni valója. Alföldi Robi 51 éves, én 56 vagyok, nekünk elméletileg még van jövőnk. És a mű középpontjában Párizs áll, de lehetne ez New York, vagy Varsó, vagy a világ bármely városa. Az előadás nem egy történelem óra, hiszen tudjuk, hogy Párizst nem robbantották fel, hanem annak bemutatása, hogy mi történik akkor, ha két ember – még ha ellenfelek, vagy ellenségek is -, hajlandó leülni és meghallgatni egymás.

József Attila írta: miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgy is. Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is. Hát erről van szó. Egyszer úgy is el kell számolnunk magunkkal, akkor miért ne azt az utat válasszuk, amely talán mégis csak közelebb áll – ha tetszik – valóban a kereszténydemokrata, és liberális demokrata világhoz.

Nem létezik, hogy belegyömöszöljük magunkat egy olyan húsdarálóba, aminek a végén csak egyforma alakzatok jönnek ki. Különbözőek vagyunk.

Egy ilyen kisszínpad, mint a Rózsavölgyi megköveteli, hogy másként rendezd meg a darabot, mint egy nagyszínpad esetében?

Itt kisebb gesztusok kellenek, fontos a zene használata. Itt nem nagy képekkel, erős ecsetvonásokkal kell operálni, itt nem lehet hazudni. Itt a harmadik szereplő a néző, együtt gondolkodunk vele. Itt nem a színészi eszközök, a trükkök dominálnak, hanem az a gondolatmenet, ami kijön az ember agyából.

Rendezőt rendezni nehezebb?

A Robira utalsz?

Igen.

Nem, legalább is nekem, most ebben a helyzetben nem. Jól tudunk együttműködni. Ha valami olyasmit csinálok, ami neki nem tetszik, egyszerűen kiröhög, ha ő csinál valami nekem nem tetszőt, akkor egy kicsit ravaszabb eszközökhöz folyamodok. Nagyon jól kiegészítjük egymást. Közösen alakítjuk a darabot. Izgalmas lesz, mindenképpen. Majdnem olyan, mint egy Colombo, ahol ugye tudjuk a végét, mégis feszültségben tart.

Rettenetes széthullás, ami lezajlott – 2018 (szubjektív) legjobbjai

A megélhetési, a szervilitásban fogant politikusok túlsúlyban vannak. Való igaz, hogy a politika szitokszóvá vált. De az eredeti értelme nagyon is szép, mondja Görgey Gábor, Kossuth-díjas író.

  • Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.
  • A bicepsz és a gól fontosabb, mint bármilyen kiválóság a kultúra világából.
  • A műveletlenség, tájékozatlanság, szegénység legrosszabb ösztöneire bazíroznak.
  • A kitelepítéskor sem voltam ennyire rosszkedvű, mint most.
  • Magyarországon egy jobbközép pártra iszonyú nagy szükség volna.

Egyértelműen a hatalomról szól a Komámasszony, hol a stukker? című darabod, ami nemrég ment a Városmajori Színpadon. Azt szoktad mondani, íróként nagyon örülsz, hogy még mindig aktuális, de állampolgárként egyáltalán nem.

A Városmajorban fel is hívtak a színpadra, és ott elmondtam a közönségnek, hogy nagyképűen fogalmazva, de ez igaz, szeretném, ha továbbra is világsikere lenne a darabnak, mert ugye a jogdíj, az jogdíj. De állampolgárként, emberként, vagy mondjuk úgy világpolgárként, nem örülök neki, hogy aktuális. 51 éve írtam, ezalatt körülbelül 100 produkció született belőle. Pozsonyban 20 éve játsszák, a négyszázadik előadásnál tart.

Arról szól, hogy van egy pisztoly, ami a hatalom jelképe, hol ez szerzi meg, hol az, és akihez kerül, az kapásból megőrül, rögtön az ellenkezőjét kezdi mondani, mint addig, hazudik és terrorizálja a többieket.

Ez a hatalombirtoklás, a hatalommal való visszaélésnek a tragikomédiája. Nálunk ma éppúgy aktuális, mint számos országban. A két amerikai előadásának is nagyon jó visszhangja volt.

A darabban meglehetősen nyíltan, egyértelműen zajlanak a hatalmi játszmák. Mintha haladnánk efelé, de azért gyakran demokráciát játszik a hatalom, ott is, ahol ez már nincs.

Hát nézd, az a teljhatalom mámorának végső állomása, amikor már nem is akarják, hogy úgy nézzen ki, mintha… Lehet, hogy kicsit túl optimista vagyok, de én ezt a végjátéknak tekintem.

Mások viszont azt mondják, hogy húsz év ebben még simán van.

Igen, de ugyanezt mondták az első Orbán kormány idején is. Amikor még a mostani hihetetlen korrupció-tengernek csak a tengerszeme működött. És az értelmiség teljes depresszióban azon sóhajtozott, hogy hát szörnyű, de túl erősek, nem lehet segíteni. A szárszói beszédemben, a választások előtt, kifejtettem, hogy ne mondjátok ezt a depressziós, önsorsrontó dumát, mert van egy világhíres bestseller, úgy hívják, hogy biblia, abban van egy nagy mondat. Ez úgy hangzik, hogy és az ige testté lőn. Tehát addig mondjátok, amíg tényleg megtestesül az, amit a depressziótokban vizionáltok. Tessék optimistának lenni! És ugye, nem miattam, de akkor megnyerte a választásokat a balliberális koalíció.

Áprilisban viszont nagyon nem nyerte meg, különben is, hol van már a balliberális koalíció!?

Most egy másik történelmi korszakról beszélünk. Rettenetes széthullás, ami lezajlott, és, ha valamit, a regnáló hatalom romlottságán kívül, mint szidalmat el tudnék mondani, akkor az a teljes leépülése és impotenciája az ellenzéknek.

Nem arról van szó, hogy a politikusok jelentős része már kontraszelekció alapján „termelődik?” Aki nem jó másnak, de mégis sok pénzt akar, fontosnak, netán még híresnek is akarja érezni magát, elmegy politikusnak. De a jó fizikusnak, írónak, mérnöknek általában ezt esze ágában sincs csinálni. A politika, ami közös ügyeink intézése kellene, hogy legyen, szitokszóvá vált.

Ez a fő baj. Amit most elmondtál, a parlament túlnyomó részére valóban érvényes. A megélhetési, a szervilitásban fogant politikusok túlsúlyban vannak. Szörnyű alakok ülnek a parlamentben. Való igaz, hogy a politika szitokszóvá vált. De az eredeti értelme nagyon is szép. A politika szép dolog. Ha úgy fogjuk fel, hogy van módom és eszközöm arra, hogy egy országban azokat a problémákat, amik az én kezemben vannak, megpróbáljam úgy megoldani, hogy abból mindenkinek haszna legyen, akkor ez gyönyörű, alkotómunka. Machiavelli óta tudjuk, hogy ez igen ritkán jön létre. De az eredeti értelme ez, és ezt kellene, végre, valahára, létrehozni. El kellene érni, hogy független szellemek és művelt agyak legyenek olyan pozícióban, hogy ezt a szép politikát újra létrehozzák. Azt a politikát, aminek fő témája az ország java.

De lehetséges ez? A frakciófegyelem például azt jelenti, hogy a képviselőknek úgy kell szavazniuk, ahogy a pártjuk ezt előírja. Ettől kezdve már nem lehetnek függetlenek, hiszen nem úgy voksolnak, ahogy ők egyébként gondolnák. Amikor véletlenül valaki félre szavaz, rögtön áll a bál. Bármelyik pártnak a tagja kényszerül azt a gombot nyomni, amelyiket előírnak. Ettől kezdve nem is érvényesülhet az önálló gondolkodás.

Mondok erre egy saját példát. Én nem voltam párttag, de a miniszterségem idején a frakció tagjai számos alkalommal kivonultak hozzám a minisztériumba, elmondták, hogy mit gondolnak, mit akarnak általam létrehozni. Ezek között voltak olyan programok, amelyekkel abszolút nem értettem egyet. Nem is csináltam meg, mert független voltam. Én voltam az első pozícióban lévő ember, aki 1990 után a restitúciót komolyan vette. Romániában, Szlovákiában, Csehországban, és úgy tudom, Lengyelországban is, komolyan vették, nem úgy, mint nálunk. Ami megmaradt az elkonfiskált tulajdonból, azt visszaadták. Csak egy esetet mesélek el. Emlékszel talán arra a perre, melynek tárgya két nagy Munkácsy festmény volt. A tulajdonra jogosult örökösök vissza akarták perelni az 1944-ben letétbe helyezett két óriási festményt. Az egész minisztériumi apparátus huhogott nekem, hogy az istenért, vissza ne adjam, mert államérdek, hogy ezek nálunk maradjanak, a miénk legyenek. Erre én azt válaszoltam, hogy engem az államérdek abban az esetben nem érdekel, hogyha a jogos tulajdonos érdekét sérti. Minden huhogás, ellenállás dacára, visszaadtam a festményeket a jogos tulajdonosaiknak.

Ez nem tipikus. Te egy év múlva búcsút intettél a miniszterségnek.

Nem is akarok tipikus lenni, soha életemben nem akartam az lenni.

De most a tipikus helyzetről kellene, hogy beszéljünk, arról, hogy a frakciófegyelem katonásdi. Megmondja a parancsnok, hogy mit kell csinálni. Ez nem független gondolkodókat igényel. És talán ezért annyira fontos a sok stadion, a foci, mert ott is egyszerre üvölt a drukktábor. Megnézhetném magam, ha mondjuk beülnék egy drukktáborba, és fújolnék. Valószínűleg megvernének. Nem erről van szó?

Egy olyan helyzetről beszélsz, amit én elfogadhatatlannak tartok. Az a fajta központi, egyetlenegy embertől függő irányítás, ami most zajlik, utoljára Magyarországon Rákosi Mátyás idején volt. Ez még 1963 után, a Kádár rezsim mindinkább lazuló korszakára sem volt érvényes. A Rákosi rezsim, és a mai világ tökéletesen rímel egymásra.

A Kádár rendszerből nem használ fel sok mindent a mostani hatalom?

Jó, természetes. Ezzel nem a Kádár rezsim laudációját mondtam, csak azt, hogy még az sem hasonlítható ahhoz, amit a mostani helyzet képvisel.

Miért nem zavarja ez az embereket? Elég nekik annyi, hogy kicsit növekedett az életszínvonal? Többekkel beszélgettem a választások előtt, akik azt mondták, tudják, hogy a politikusok lopnak, csalnak, hazudnak, de nekik jól megy a vendéglőjük, fodrászüzletük. Ha nem azok maradnak hatalmon, akik most vannak, ki tudja mi lesz. Ezért rájuk szavaznak.

Erre sajnos egy rám nem jellemző, pesszimista válaszom van, minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Nekem nagyon rossz véleményem van arról a látens tömegről, amelyiknek köszönhetjük a helyzetet. Most nem a pártpolitikusokról beszélek. Majdnem azt kell mondanom, hogy a valamikori művelt arisztokráciának történelmileg nem, de a mostani szituációban igaza lenne, amikor azt állította, hogy ez a nép még nem érett a demokráciára. Egykor azt mondták, hogy az általános szavazati jogra.

Nem arról van szó, hogy a népet, azt kell mondanom, hogy nagyon okosan, elbutítják? Ezt szerintem módszeresen, elmésen, végig gondolták. Ezért azt sem tartom véletlennek, hogy akár az ellenzékinek, komolynak tartott tévécsatornára is beözönlik a bulvár.

Ez már a cirkuszt és kenyeret a népnek, része a dolognak.

Igen, és pontosan ezért degradálták a művészetet is, ami önállóságra, gondolkodásra nevel. Ezért söpörték le sok tekintetben az értelmiséget, és a söprés még tart.

Na, de hát drága barátom, arról mi, értelmiségiek nem tehetünk, hogy a vezér a focit szereti és nem szeret olvasni, színházba járni. A késői Kádár rezsimben a miniszterek egy része szinte minden premieren ott volt.

Nem hiszem, hogy ezen múlik, bár valószínűleg közrejátszik a politikusok személyes érdeklődése is. Én azt gondolom, ki van találva, hogy nem a művészetet emelik piedesztálra, mert nem ez termeli ki azt az embertípust, amire nekik szükségük van. És ez független attól, hogy XY politikus szereti-e a komolyzenét, beülne-e egy tragédiára vagy csak gatyaletolós bohózatra. Ami történik, az szerintem egy koncepció megvalósítása.

A koncepció szóval emelkedettebbé teszed a jelenséget, mint amilyen. A baj a koncepció forrása. És ez, változatlanul állítom, egy olyan vezér, akinek a bicepsz és a gól fontosabb, mint bármilyen kiválóság a kultúra világából. Ez természetes, hogy leszivárog az első, a második, a harmadik és negyedik körbe. Az utolsó körben pedig ott van az ostoba tömeg. Van egy forrás, és ennek a vonzalmait, ellenszenveit, koncepcióvá alakítja a szervilis része a hatalomnak.

Az a baj, hogy koncepcióból sokkal több van a hatalomnál, mint az ellenzéknél. A választások előtt mindenki épkézláb program nélkül kampányolt. De nem lehet, hogy a hatalomnál nagyon is van program, csak nincs az orrunkra kötve? Persze temérdek minden kikövetkeztethető a tettekből.

A koncepció semmi egyéb, és ezzel nem akarom a hatását csökkenteni, minthogy a műveletlenség, tájékozatlanság, szegénység legrosszabb ösztöneire bazíroznak, használják fel. Ha ezt nevezed koncepciónak, akkor egyetértünk.

De ezt fölöttébb módszeresen teszik. Ha ennek a módszerességnek, és az ennek érdekében való összetartásnak a negyede mutatkozna az ellenzéknél, akkor már máshol tartanánk. Miért nem jön létre megfelelő ellenzék? Most aztán igazán lenne miért kitermelődnie.

Mert például az az idiotisztikus párt, amit úgy hívnak, hogy LMP, és ahol egy Schiffer András, mint alapító, kimondja, hogy senkivel, semmit meg nem beszélünk, senkivel nem tárgyalunk, mert mi a törpék, mi óriások vagyunk. Majd visszavonul és átadja a helyét egy agresszív szüfrazsettnek. A kampány utolsó hónapjaiban, amikor példák hosszú sora mutatta, hogy az ellenzék akkor érhet el valamit, ha tárgyal és visszaléptet embereket, Szél Bernadett senkivel nem volt hajlandó kooperálni.

Nem mondható erre az, hogy kár megbélyegezni őket, Schiffer és Szél is csak öntörvényűen gondolkodtak? Ők ezt gondolták.

Rosszul gondolták. Nyilvánvaló volt, hogy nem fognak labdába rúgni. Ha Budapesten visszaléptetik néhány emberüket, akkor legalábbis nincs kétharmada a Fidesznek.

Az LMP, úgy tűnik, a nevével ellentétben, bebizonyította, hogy nem lehet más a politika. De, ha ez a helyzet, amit tulajdonképpen te is leírtál a Komámasszony, hol a stukker? című darabodban, akkor ez hová vezet? Ha mindehhez még lehet azt mondani az önkormányzati választásokról, hogy tán a főpolgármestert nem is kellene megszavazni, esetleg jobb lenne kinevezni, akkor mi lesz ebből?

Hát látod, ezt én is szeretném tudni. Amikor a Rákosi rezsimben még kitelepített pária voltam, kényszermunkatáborba vittek, akkor is volt bennem optimizmus. Genetikusan túlélő vagyok. A kitelepítéskor sem voltam ennyire rosszkedvű, mint most. Az LMP után vegyük az MSZP-t. A fő rákfenéje Mesterházy Attila volt. Ő amikor elnök lett, az ostobaságával és hatalomvágyával, körülvette magát szervilis nímandokkal, és kiebrudalta a párt vezetéséből a nagy tapasztalatú idősebbeket, hogy csak kettőt mondjak, Kovács Lászlót és Lendvai Ildikót. Ő volt az, aki odasüllyesztette, züllesztette ezt a pártot, hogy ma már szinte nem számít. De akkor mi marad? Marad ugye a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Ami nagyon jópofa békeidőben. De most nincs békeidő, háború van. Most nem lehet hülyéskedni és hülyéskedéssel politizálni.

Hülyéskedni szerintem mindig lehet, mert a humor a legborzasztóbb időkben is a túlélés eszköze volt. Ha emellett lennének fontos ellenzéki pártok, akkor ez jó színfolt lenne.

Nagyon jópofa, csak éppen nem hoz semmit.

De akkor most azt mondod mindezzel, hogy ott vagyunk a zsákutcában, amiből nem lehet kijönni?

Én hiszek a csodákban. A saját életemben több csodát megéltem. Hiszek a politikai csodában is. A magyar politikának a legnagyobb szüksége arra volna, hogy legyen egy jobbközép pártja. Egy CDU típusú pártja, aminek az esetleges képviselője már ott ül Hódmezővásárhelyen. És már meg is pendítette, elképzelhető, hogy valami ilyesmibe belekezd. Balmazújváros új polgármestere a programbeszédében végre kimondta, hogy nem a bosszú és a retorzió következik, hanem mindenkinek meglehet a magánvéleménye otthon, de különben a város javát kell szolgálnia. Nem gyűlölködni kell, nem bosszúterveket kiagyalni. Magyarországon egy jobbközép pártra iszonyú nagy szükség volna, a Fidesz természetesen nem az. Nem kívánom, hogy kitessékeljék az Európai Unió Néppárt családjából, nem azért, mert ők nem érdemelnék meg, hanem az ország nem érdemelné meg. Hogyha egy ilyen jobbközép párt létrejönne, furcsa módon, ez létre tudna hozni egy normális, balliberális pártcsaládot is. És a távoli jövő, amit én már valószínűleg nem élek meg, hasonló lehet, mint Amerikában, ahol az amerikai demokraták és a republikánusok váltogatják egymást. Ez végre olyan mérleghelyzetet hozna létre a magyar politikában, amiben a svihákoknak és a gazembereknek nincs helyük.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!