Romániában a szélsőjobboldali AUR és a posztkommunista szociáldemokraták paktuma új korszakot nyit: a közszolgálati média politikai felosztása után a neonáci retorika immár intézményes hátteret kap. Orbán Viktor pedig olyan szövetséges mellé állt, aki nyíltan magyarellenes – és most, hogy az AUR egyre erősebb, felmerül a kérdés: mihez kezd a magyar kormány, ha romániai szélsőjobboldali partnere a magyar kisebbség ellen fordul?
Romániában a két legerősebb párt, a szélsőjobboldali AUR és a szociáldemokrata PSD megállapodást kötött: az AUR megkapta a közszolgálati televíziót, a PSD pedig a közszolgálati rádiót. A konstrukció kísértetiesen emlékeztet arra, amit húsz éve Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc osztott fel egymás között: akkor a baloldalé lett a közszolgálati televízió, a jobboldalé a rádió. Kerényi György akkor vált a Kossuth Rádió főszerkesztőjévé, és most, két évtizeddel később, ismét ő tölti be ezt a tisztséget.
A román közszolgálati televízió élére Sorina Matei került, akit az AUR javasolt.
Tavaly Orbán Viktor nyíltan arra buzdította az erdélyi magyarokat, hogy az elnökválasztáson George Simionra szavazzanak.
A felhívás azonban visszafelé sült el: az erdélyi magyarok több mint kilencven százaléka Simion ellen voksolt, így Románia elkerülte a szélsőjobboldali hatalomátvételt az elnöki palotában. Azóta azonban megbukott a liberális kormány, az AUR előretört, és egyre nyíltabban működik együtt a PSD-vel, amelynek nacionalista hagyományai Ceausescu idejéig nyúlnak vissza. A diktátor a nemzeti szocializmusban kereste a kiutat a szocializmus válságából, és bár kivégzése után Románia új korszakba lépett, a nacionalista reflexek megmaradtak. A mai geopolitikai helyzet pedig kedvez a szélsőjobbnak: az Egyesült Államok és Oroszország egyaránt támogat olyan erőket, mint az AfD, Marine Le Pen, Orbán Viktor vagy George Simion.
Simion nyíltan csodálja Orbán Viktort, noha politikai karrierjét a magyarellenességre építette.
Eszményképe a Vasgárda, amely a két világháború között antiszemita, fasiszta mozgalomként működött.
A zsidó közösség mára szinte eltűnt Romániából: százezreket öltek meg a holokauszt idején, a túlélőket pedig Ceausescu kemény valutáért „eladta” Izraelnek és a Nyugatnak. A bűnbak szerep így a magyar kisebbségre maradt, amelyet az AUR folyamatos provokációkkal támad, miközben az RMDSZ az elmúlt évtizedben szinte teljesen Orbán Viktor befolyása alá került.
Orbán azért támogatta Simiont, mert úgy hitte, hogy ez beleillik a Trump–Putyin alku tervébe, amelyre saját politikai jövőjét építette. A bukott miniszterelnök abban reménykedett, hogy az alaszkai Trump–Putyin találkozó után a következő csúcs Budapesten lesz, ahol az USA és Oroszország megállapodik Európa és Ukrajna feje fölött. Csakhogy az alku nem jött létre: az Egyesült Államok számára Európa sokkal fontosabb, mint Oroszország, így a paktum ötlete elhalt. Orbán viszont ott maradt egy szélsőjobboldali román szövetségessel, aki a magyar kisebbség ellen építette fel politikai karrierjét.
A szélsőjobboldali együttműködés Európában sem problémamentes.
Marine Le Pen és Alice Weidel sem könnyen működik együtt, hiába támogatja őket Trump, Putyin és Orbán. A francia és német nacionalizmus történelmileg egymással szemben fejlődött ki: Bismarck 1870-ben Versaillesban kiáltotta ki a német birodalmat a francia vereség után, és mindkét világháborúban ellenségek voltak. Ennek ellenére a francia szélsőjobb együttműködött a náci megszállókkal a közös ellenség – a Szovjetunió és a zsidók – ellen.
A magyar és román nacionalizmus ugyancsak egymással szemben alakult ki. Erdély története tele van konfliktusokkal: 1848–49-ben a Habsburg titkosrendőrség fellázította a román többséget a magyarok ellen, Vasvári Pált a felhergelt román parasztok agyonverték, 1916-ban az antant Erdély ígéretével vette rá Romániát a Monarchia megtámadására, 1920-ban Trianon ezt szentesítette, 1940-ben Hitler kettévágta Erdélyt, 1944-ben Románia sikeresen kiugrott, Magyarország nem.
A nagyhatalmak mindig kihasználták a magyar–román ellentétet – és ez ma sincs másként.
A szovjet diktátor, Sztálin 1945 után visszavette Moldvát és Bukovinát Romániától, ezért is kaphatta vissza Bukarest Észak-Erdélyt. A „cionista összeesküvéstől” tartva eltávolította a zsidó származású vezetőket a román kommunista pártból, akik az internacionalista irányzatot képviselték. A nemzeti kommunista Gheorghiu-Dej megerősödését ellensúlyozandó Moszkva létrehozta a Maros–Magyar Autonóm Tartományt a Székelyföldön.
A székelyek így kommentálták ezt: „Sztálin apánk murkot dugott az oláhok seggébe.”
Az autonómiát Ceausescu számolta fel a hatvanas években.
Orbán oroszbarát politikája Erdélyben sosem váltott ki olyan ellenérzést, mint Magyarországon. A bukása után is népszerű maradt, és Tusnádfürdőn feltette a klasszikus kérdést: „Sto gyéláty?” – Mit tegyünk? A válasza pedig veszélyes volt: irány a neonáci politika. Csakhogy Romániában ma a legerősebb politikai párt a neonáci AUR, amely nyíltan magyarellenes. Ha ez a párt – immár intézményes hatalommal – nekiront a magyar kisebbségnek, Orbán Viktor olyan helyzetbe kerül, amelyet ő maga idézett elő: szövetségese a magyarok ellen uszít, Románia vezető pártjai nacionalista irányba fordultak, az RMDSZ mozgástere beszűkült, a magyar kormány külpolitikailag elszigetelt, és a Nyugat nem tolerálja a szélsőjobboldali játszmákat.
A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e konfliktus, hanem az, hogy Orbán Viktor képes-e megvédeni az erdélyi magyarokat attól a szélsőjobbtól, amelyet maga is támogatott.
