Magyar Péter: „Isten hozta Budapesten Schiff Andrást!”

0
79
MTI

Tizenhat év után tért vissza Budapestre Schiff András, a világhírű zongoraművész, aki eddig elvi okokból kerülte Magyarországot az Orbán‑kormány antiszemita és Európa‑ellenes politikája miatt. A Zeneakadémián adott koncertje történelmi pillanat lett: Schiff szerint „megtört a jég”, Magyar Péter pedig úgy fogalmazott, reméli, hogy a

A világhírű zongoraművész 16 év után tért vissza szülővárosába – tiltakozásul eddig nem járt Budapesten az Orbán‑kormány Európa‑ellenes és antiszemita politikája miatt.

„Tizenhat év nagy idő: 2010. október 10‑én temettük el édesanyámat. Azóta nem jártam Budapesten” – mondta sajtótájékoztatóján Schiff András, aki még 1979-ben, a rendszerváltás előtt emigrált Magyarországról.

„2010 után olyan rendszer épült ki Magyarországon, amelyben úgy éreztem: számomra nincs benne hely” – hangsúlyozta. Hozzátette: „Nem lehet a művészetet elválasztani a politikától és a társadalomtól. Ez számomra lelkiismereti kérdés.”

Schiff korábban német lapokban ahhoz a művészgenerációhoz hasonlította magát, amely nem volt hajlandó fellépni Hitler Németországában. Thomas Mann emigrált, Szabó István Oscar‑díjas Mephisto című filmje pedig éppen erről a dilemmáról szól.

- Hirdetés -

Karácsony Gergely meghívására érkezett, Magyar Péter is jelen volt

Schiff András Karácsony Gergely főpolgármester meghívására érkezett Budapestre. A Zeneakadémián tartott koncertjén részt vett Magyar Péter miniszterelnök, Orbán Anita külügyminiszter és Rost Andrea operaénekes, a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos.

„Ez a koncert nem jöhetett volna létre Magyar Péter választási győzelme nélkül”

A zongoraművész erről is beszélt, miután találkozott a magyar miniszterelnökkel:

„Megtört a jég, semmi sem tart örökké. Magyarország példát mutat a világnak, emiatt most büszkén lehet magyarnak lenni!”

Magyar Péter hozzátette: „Remélem, hogy a következő budapesti látogatásra nem kell megint 16 évet várni.”

Schiff Andrást doktorrá avatták a Zeneakadémián. Közölte, hogy a két koncert teljes bevételét egy új roma szakkollégium létrehozására fordítja, amely a világhírű cimbalomművész, Rácz Aladár nevét viseli majd.

Euforikus fogadtatás a Zeneakadémián

A Süddeutsche Zeitung bécsi tudósítója a koncert kedvéért átrándult Budapestre, ahol euforikus fogadtatást tapasztalt. Schiff András a színpadon így fogalmazott:

„Remélem, hogy még sokszor felléphetek az alma materemben.”

Majd hozzátette: „Bár rendíthetetlenül optimista vagyok, nem hittem, hogy megérem ezt a napot.”

Schiff András politikai állásfoglalásai

A zongoraművész 2000-ben lemondott osztrák állampolgárságáról a szélsőjobboldali Szabadságpárt kormányra kerülése miatt. Jelenleg brit állampolgár, és kijelentette: amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, nem lép fel az országban.

„Donald Trump durva, közönséges, kulturálatlan bunkó, akiben az utca embere magára ismerhet az Egyesült Államokban. Ugyanazt a nyelvet használják – tele négybetűs szavakkal. Viszont sok pénze van, és ez imponál az utca emberének” – mondta Schiff nem sokkal Trump beiktatása után.

A művész azt is megerősítette: nem lép fel Putyin Oroszországában sem. Tavaly még Orbán Viktor Magyarországát is ehhez a körhöz sorolta, de Magyar Péter április 12-i győzelme alapvető változást hozott számára.

Jellemző Donald Trumpra, hogy „barátját” így búcsúztatta:

„Orbán was my friend.” – Orbán Viktor a barátom volt.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .