Kezdőlap Címkék NER

Címke: NER

Lassú főzés receptje

A társadalom ingerküszöbével való machinálás a politikusok eszköztárának hatékony módszere és előszeretettel alkalmazzák is. A kérdés az, hogy mindenre érdemes e rácsodálkozni vagy csak arra ami valóban újdonság.

Az ingerküszöb és a politikai kommunikáció

A társadalom, ahogyan minden egyén, rendelkezik egy ingerküszöbbel. Az egyének és társadalom ingerküszöbét politikai értelemben alakítják a politikai vezetők, véleményformálók és a különböző politikai indíttatású cselekvések, történések.

Amennyiben magát a fogalmat szeretnénk leírni, az valahogy így hangozna: Az ingerküszöb az a minimális erősségű inger, ami valamilyen reakciót vált ki.

Ez annyit jelent politikai értelemben, hogy az egyén és a társadalom egy politikai jellegű történést követően, foglalkozik e, az adott történéssel vagy sem.

Az ingerküszöb kifejezés gyakran felsejlik a közbeszédben, főleg a Fidesz-KDNP kormányzása kapcsán napjainkban. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a kormány rendkívüli hatékonysággal képes formálni a közgondolkodást és a közbeszédet, ami nagy kihatással van az egyének és a társadalom ingerküszöbére is.

Amennyiben a társadalom, politikai értelemben vett ingerküszöbe alacsony úgy a kisebb hírek, történések, könnyedén felkavarhatják az állóvizet. Például egy korrupciós botrány nyilvánosság elé kerülése képes lehetne megrázni a társadalmat, tüntetések egész sorozatát válthatná ki, rengeteg részvevővel. Egy megosztó politikai beszéd, egy megosztó törvény vagy annak tervezetének nyilvánosságra kerülése is nagy kavarodást okozna.

Egy ellenkező esetben, amikor is a társadalom ingerküszöbe magas, úgy a kisebb-nagyobb politikai botrányok, határon belüli vagy azon túli fenyegetések, mind megszokottá válnak és beépülnek a társadalom, politikáról alkotott képébe.  Erre egy nagyon egyszerű de nagyszerű példa az a közkedvelt állítás, miszerint minden politikus korrupt és lopja az adófizetők pénzét, párt és párt között pedig csupán annyi a különbség, hogy az egyik kevesebbet míg a másik többet lop.

Vagy akár példaként lehet említeni a bevándorlási hullám okozta aggodalmat, mely 2015 óta a hazai közbeszéd szerves részévé vált, de ide sorolható még a Jobbik által itthon meghonosított, cigánybűnözés kifejezés elterjedése és hétköznapivá válása, ami napjainkban egyre kevésbé veri ki a biztosítékot az embereknél.

Mire jó az ingerküszöb kitolása?

Röviden politikai haszonszerzés céljából érdemes kitolni a társadalom ingerküszöbét.

A politikai vezetők többnyire tisztában vannak azzal, hogy hol húzódnak azok a határok, melyek átlépése felháborodáshoz vezet a társadalmon belül.

Az egyes társadalmi csoportok eltérő ingerekre reagálnak eltérő intenzitással. A kormányzat saját szakmai háttérstábja folyamatosan figyeli a társadalmi viszonyokat és a várható társadalmi reakciókat valamennyi intézkedésre vonatkozóan.

A CEU-t nehéz helyzetbe hozó felsőoktatási törvény például egy olyan intézkedés, melynek kiszámítható politikai és társadalmi következményei voltak és vannak. A Fidesz-KDNP valószínűleg előre számított arra, hogy milyen társadalmi reakció érkezik a törvény hírére és milyen társadalmi csoportokat fog megmozgatni.

Emlékezhetünk arra, hogy a CEU ügyéért a tüntetők százezrével vonultak utcára Budapesten és több nagyvárosban is demonstrációk voltak, mint Szegeden vagy Miskolcon. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a Fidesz-KDNP valamit nagyon elszámolt és nem várt méreteket öltött a felháborodás. Azonban fontos megnézni, hogy a CEU ügye elsősorban a budapesti értelmiséget és fiatalokat mozgatta meg.

A 2018-as választások tanulságaiból kivehető, hogy a Fidesz-KDNP szavazótábora elsősorban nem Budapesten koncentrálódik, sokkal inkább vidéken. Így alapvetően nem ütött akkorát a téma a Budapesten kívüli településeken. Ezzel együtt kijelenthető, hogy a Fidesz-KDNP a választás közeledtével sokkal inkább arra rendezkedett be, hogy saját szavazótáborát bebiztosítsa és nem arra, hogy újabb és újabb társadalmi csoportokat szólítson meg.

Saját szavazótábora számára a CEU ügy nem a prioritási lista élén szerepelt és tökéletesen illeszkedett a Soros György ellen indított háborús retorikába.

Felmerülhet a kérdés tehát, hogy mi haszna volt ebből az egészből a Fidesz-KDNP-nek. A válasz az, hogy megosztotta az ellenzéket abban az értelemben, hogy a legtöbb ellenzéki párt saját témájává kívánta tenni a CEU ügyét és a Jobbik-ot is fejvakarásra kényszerítette.

Az ingerküszöb kitolásának eszköze: A média

A jelenleg működő rendszerben a kormány saját médiabirodalommal rendelkezik. Ezen médiabirodalom lehetővé teszi a kormány számára, hogy könnyedén és nagy hatékonysági fokkal képes formálni a hazai közbeszédet. A Fidesz-KDNP saját szavazótáborának ingerküszöbét is elsősorban a média különféle csatornáin keresztül képes kitolni és alaktani.

Tradicionálisan a politikai ellenzék kezében lévő médiáról nem igen beszélhetünk. Ezzel együtt kormánykritikus sajtó jelen van és erőteljesen ellenőrzi a kormányzat tevékenységét. Az ellenzéki politikusok is rendszerint a független médiában jelennek meg,adnak interjúkat és fejtik ki véleményük közéleti,politikai kérdésekben.

Az ellenzék a Fidesz-KDNP legtöbb intézkedését negatívan fogadja, legyen az bármilyen területen végzett tevékenység.

A legtöbb intézkedés, törvény, lapbezárás, korrupciós ügyleteknél az ellenzék és a független sajtó sok esetben a demokrácia végét, halálát véli felfedezni, mely egy idő után rettentően általánosító vélekedéssé válik.

Az általános vélekedés pedig súlytalanná teszi a konkrét esetek társadalomra gyakorolt hatását.

Így ott tartunk, hogy a kormányt rossz színben feltüntető hírek a Fidesz-KDNP szavazótáborának ingerküszöbét a legtöbb esetben nem érik el vagy nem jut el hozzájuk. Az ellenzéki szavazók ingerküszöbe pedig alapvetően alacsony, hiszen szinte bármilyen kormányzati tevékenységet negatívnak bélyegez.

A sajtó felelőssége igencsak nagy, hiszen amennyiben nagy rendszerességgel hoznak le korrupciós és kormányt látszólag semmiségek miatt kritizáló írásokat és híreket,

az emberek egyre inkább hozzászoknak és megtanulnak velük élni a helyett, hogy felháborodnának újra és újra.

A negatív tevékenységek egész sorozata a közgondolkodás részévé válik, ennek következtében egyre kevesebb emberből képes bárminemű érzelmet kiváltani.

Az ellenzéki pártok kommunikációja így a legtöbb esetben a helyett, hogy feltüzelné a kormánykritikus indulatokat, csak annyi hatást ér el, hogy kitolja saját szavazótáborának ingerküszöbét.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell megjeleníteni kormánykritikus híreket és véleményeket, csupán azt, hogyha ezt a tevékenységet a politikai racionalitást mellőzve végzi a társadalom egy része, azzal pont azt valósítják meg, ami ellen küzdenek.

Egy önbeteljesítő jóslatként az állandó negatív hozzáállás révén, a valódi problémák és a társadalmat valóban negatívan érintő történések, intézkedések jelentősége elveszik.

Ennek következtében a kormány tudatában van annak, hogy tevékenysége nem fog akkora port kavarni a társadalomban, így egyre merészebb és bátrabb lépéseket tehet saját politikai céljainak elérése érdekében.

Mivel az ingerküszöb lassú és fokozatos kitolása zajlik, az a bizonyos pohár nem fog egyhamar betelni! A pohár űrtartalma egyre nő és a benne felhalmozódott indulatok és felháborodás mértéke pedig állandó marad.

Életünkre kiható kormányzati cselekvés és a korrekciós folyamat

Amennyiben valamilyen politikai tevékenység megüti a társadalom egy jelentős részének ingerküszöbét akkor egyfajta korrekciós mechanizmus indul be a kormányzat részéről.

Általában azok a kormányzati törekvések és cselekvések ütik meg a társadalom jelentősebb részeinek ingerküszöbét, melyek közvetlenül érintik őket. Ilyen témák lehetnek az internet, az üzemanyagok ára, a bolti élelmiszer árának drasztikusabb növekedése, bércsökkentés vagy a bérek emelése és egyéb létszükségleti kérdések.

Forrás: Wikimedia

Ezt a folyamatot könnyű tetten érni, például a netadó elleni felháborodás esetében. Az internetadó törvénytervezetének napvilágra kerülése és Varga Mihály adatforgalomhoz kötött adóról tett nyilatkozata párját ritkító társadalmi felháborodást keltett még 2014. október hónap végén. Több százezres tömeg vett részt a tüntetéssorozatban, mely nem csupán Budapesten zajlott, hanem az ország egész területén.

Erre válaszul a kormány visszakozott, először nemzeti konzultációban kérdezte meg az állampolgárokat az internetadó kérdéséről majd 2016-ban már az internet-használat általános forgalmi adójának 27%-ról 18%-ra való csökkentését jelentették be. Ezzel sikerült megzabolázni a további bizonytalanságot és a kormány ellen táplált heves indulatokat. A netadó problémája pedig meg is lett oldva a kormányzat részéről, az ellenzék elvesztett egy jól megfogható a kormányt rossz színben feltüntető témát.

Az ellenzék számára ez a korrekciós tevékenység, melyet a kormány végez, nagyon nagy nehézséget okoz.

Mivel amint előkerül egy népszerű kormány kritizálására lehetőséget adó téma, röviddel utána tárgytalanná is válik. Ilyen volt a netadó esete, vagy a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazás esete is.

Ciklikusság

Ha megnézzük a nagyobb társadalmi felbolydulást keltett intézkedéseket, mint például a CEU-ért a civil törvény ellen szervezett megmozdulásokat melyek 2017. áprilisában voltak jellemzőek, vagy a netadó ellen szervezett demonstrációkat, melyek 2014. októberében történtek, azt láthatjuk, hogy tudatosan olyan időpontokban törtek ki ezek a botrányok és kerültek elfogadásra a vitatott intézkedések, amik távol esnek a választás időpontjától. Ezek az ügyek tulajdonképpen a társadalom politikai eredetű feszültségeinek levezetésére rendkívül alkalmasak.

A tüntetéssorozatok kiüresednek és vesztenek népszerűségükből az idő múlásával.

Így a társadalom kitombolhatta magát úgy, hogy a probléma valamilyen módon el lett sikálva és pár hónap múlva az emberek már alig tudják felidézni a történtek miértjét.

Mindez hatalom technikai racionalitás következménye. A választói emlékezet rövid távú. A fontosabb politikai eseményeket az átlagos választó pár hónap után elfelejti vagy nehezen képes felidézni. Ugyan ezen logika mentén történik a választásokat közvetlenül megelőző pozitívnak megítélt kormányzati tevékenység is. Így például az Erzsébet-utalványok kiosztása vagy a téli rezsicsökkentés, ami 2018. márciusában és áprilisában a választást megelőzően uralta a közvéleményt.

A hit és a hívő

Fontos kiemelni, hogy a pártokhoz való érzelmi kötődés és viszonyulás nagyon erőteljesen jelen van a magyar társadalomban. Ez azért fontos, mert az érzelmi alapú kötődést racionális érvekkel nagyon nehéz megbontani.

A pártokba vetett hit, a pozitív és negatív érzelmek gyakran felülírják a racionalitást, mind ellenzéki, mind pedig a kormánypárti oldalon.

Ez olyan lenne hétköznapi példával élve, mintha egy mélyen vallásos, hívő embert akarnánk meggyőzni arról, hogy így rossz meg úgy rossz az, amiben hisz. A racionális érvek egy ilyen esetben nem sokat segítenének, például, ha azt állítanánk, hogy Mózes nem is választotta ketté a Vörös tengert vagy, hogy Jézus Krisztus nem is támadt fel, megfeszítése után.

Összességében elmondható, hogy a társadalom ingerküszöbének tudatos kitolása zajlik úgy, hogy a témákat beemelik a közbeszédbe a politikai erők és a sajtó egyaránt.

A magas ingerküszöb a legtöbb esetben a Fidesz-KDNP-nek kedvez, mivel így a kormányzását ért kritikák egy jelentős része súlytalanná válik.

Saját szavazótáborát nagyon hatékonyan fogja egybe a Fidesz-KDNP, így a kormánykritikus vélemények nincsenek nagy kihatással szavazótábora hűségére.

“Viszonylagos nemzeti többség”

Amit eddig elértek: a „határokon átívelő nemzetegyesítés”, egymillió új magyar állampolgár, határon túli magyar egyetemek, egyházi, gazdasági és lakásépítési támogatások, futballakadémiák a magyar adófizetők pénzéből, a határon túli magyar pártok teljes ellenőrzése (behódolt az RMDSZ, megbukott a Híd) – mind nem elég.

A 2010-es Trianon-törvényt is a kormány kétharmadán túlmenő többséggel sikerült elfogadtatni, már azzal is kifejezésre juttatták, hogy a nemzeti kérdésben az ő felfogásukat követi szinte az egész ország. Most, a századik évforduló napján megint az Országgyűlés elé terjesztenek és a jövő héten nyilván el is fogadtatnak ott egy politikai nyilatkozatot
„a nemzeti önazonosság védelméről”: Ezúttal is megismétlem, hogy a politikai nyilatkozat műfaját kormány és ellenzék konszenzusának kifejezésére vezettük be az 1994-es házszabályba, és elfogadását kétharmados többséghez kötöttük. A Fidesz házszabályában elég hozzá a feles többség, aminek nem gyakorlati jelentősége van, hiszen kétharmados többségükkel alaptörvényt és „sarkalatos” törvényeket is alkotnak újra meg újra.

Nem, ennek elvi jelentősége van: a parlamenti többségnek nemcsak törvények alkotása, hanem az egész ország véleményének kifejezése is dolga. Arra használják 2010 óta, hogy a maguk álláspontját jelenítsék meg az ország egésze, sőt az egész magyarság álláspontjaként. Ez történt tíz éve is, a „nemzeti együttműködés nyilatkozata” elfogadásakor, és ezt teszik most is.

Orbán mindig harcról beszél, nála az országot, a gazdaságot mindig meg kell védeni, s most is arról van szó, hogy Orbán megvédi az ő fenyegetett népét, nemzetét, merthogy a békeszerződés óta eltelt száz év e tekintetben legfontosabb jellemzője, hogy a szerinte egységes magyar nemzet határon túl rekedt részét magyarságában, magyar mivoltában fenyegetik a szomszéd államok.
A fenyegetettség ebben az esetben annyiban igaz, hogy a magyar kisebbségek ebben a száz évben ki voltak téve a természetes és emellett sokszor erőszakos asszimilációnak. A kisebbségben élőnek tényleg választania kell, hogy kitart-e nemzetiségi létezése mellett, vagy beolvad a többségbe, és így teremt magának és gyermekeinek ott és akkor jobb életlehetőséget.
Ráadásul a szomszéd országokban élő magyarokat sokszor vették rá erővel, erőszakkal a beolvadásra, és ennek alternatívája sokak – százezrek – számára csak a kiköltözés, áttelepülés, igazából menekülés maradt. Vajon nincs-e igaza akkor a Fidesznek abban, hogy a nemzeti önazonosság védelméről kell nyilatkozni, s ezt kell megpróbálni nemzetközi normává tenni? Vajon nem helyes-e támogatni ezt a nyilatkozatszöveget?
Azt is hozzá kell tenni, hogy a szöveg civilizáltabb, mint a mindennapi irredenta propaganda, amennyiben nem nevezi a békeszerződést a magyar történelem legnagyobb tragédiájának, s megállapítja, hogy nem határváltozással kell a problémát megoldani. Meglepő módon említést sem tesz az autonómiának mint a kisebbségi jogok fontos garanciájának igényéről. A szó elő sem fordul a szövegben. Nem, a magyar Országgyűlés e nyilatkozata csak

azt követeli, mégpedig elsősorban a külvilágtól: a többi parlamenttől, az európai intézményektől és az ENSZ-től, hogy ismerjék el alapjogként, uniós jogként a nemzeti önazonossághoz való jogot.

Nem vagyok jogász, különösen nem nemzetközi jogász, de azt azért tudom, hogy a nemzetközi jog, élén az ENSZ emberi jogokról szóló alapdokumentumával védi a nemzeti kisebbségeket, szankcionálja a területek etnikai összetételének erőszakos megváltoztatását, és eszerint – legalábbis negatív értelemben – elismeri és védi a nemzeti kisebbségek létét, fennmaradását.
Azt gondolhatnának, hogy a nyilatkozatszöveg így nyitott kapukat dönget. Ami egyébként a szomszéd országok magyar kisebbségeit illeti, az ő jogaikat a szomszéd államok többségével negyedszázaddal ezelőtt kötött alapszerződések védik, illetve védenék, ha a mindenkori magyar kormány támaszkodna ezekre.

Az Orbán-kormány nem teszi, már csak azért sem, amely alapszerződések közül a Romániával és Szlovákiával kötötteket annak idején a Fidesz ellenzéki pártként elutasította. Akkor miért állnak elő most, az évfordulón ezzel a szöveggel?

Azért, mert a Fidesz nyilatkozata mást követel, mint amit a nemzetközi jog és a Magyarország és szomszédjai által kötött alapszerződések elismernek.
A szöveg egy furcsa szembeállítással kezdődik: megállapítja, hogy a történelmi Magyarország kisebbségeinek létszáma az 1787-es és az 1910-es népszámlálás között közel kétszeresére növekedett, viszont a szomszéd országokban kisebbségbe került magyarok létszáma 1920 és 2011 között kétharmadára csökkent. Ezzel nyilván azt kívánják ország és világ tudomására hozni, hogy az egykori magyar államban jó volt nemzetiséginek lenni, viszont ma a szomszéd országokban nem jó magyar nemzetiségűnek lenni.
Az utóbbival az említett kilencven éves időszak jó részét illetően sajnos akár egyet is lehet érteni, viszont az előbbivel – tehát ismétlem: hogy az 1918 előtti Magyarországon jó volt nemzetiséginek lenni – a százhúsz éves időszak utolsó évtizedeit, a dualizmus időszakát illetően, amikor a magyar politikai osztály határozta meg, hogy mi történik, biztosan nem.
Ez a szembeállítás tehát hamis: az a nyilvánvaló funkciója, hogy a magyar kisebbségek egyébként valóban súlyos sérelmeit hangsúlyozza, amit a szöveg további részeiben is folytat.
De arra is jó, hogy feledtesse:

a történelmi Magyarország felbomlása mindenekelőtt a sértett nemzetiségek politikai képviseleteinek döntésével, a szomszédos államokhoz történő csatlakozásával történt meg már 1918 őszén, és a békeszerződés nagyobb részben ezt szentesítette.

Ők régi rossz hagyományként csak az ellenséges nagyhatalmak önkényeként szeretik ezt beállítani, és ezt teszik ebben a szövegben is, ami viszont nem elfogadható.
Követi ezt egy újabb mennyiségi állítás: „Ezáltal a Kárpát-medencében a magyarság napjainkban is viszonylagos nemzeti többséget alkot, és a térségben a magyar nyelvet beszélik a legtöbben.” És ebből a következtetés: „Ezen etnikai tényhelyzet a jövőre nézve is kiemelt felelősséget ró a magyar államra és Európa felelős politikai erőire a Kárpát-medence sorsának történelmi alakításában.”
Vagyis: a „Kárpát-medencében” – ami a történelmi Magyarország felszámolása óta valójában csak természetföldrajzi, és nem politikai-földrajzi kategória – a magyarok vannak többségben, ezért a „Kárpát-medence sorsa” – ez mit is jelent? Magyarország sorsát, a szomszéd országokban élő magyarok és szlovákok, magyarok és románok, magyarok és szerbek, magyarok és ukránok sorsát? – egyfelől a magyar állam, másfelől „Európa felelős politikai erőinek” felelőssége, amely mondatban a román, szlovák, szerb, ukrán állam nem kerül megemlítésre. (Horvátországot, ha jól értem, nem sorolják a Kárpát-medencéhez, a nemzetiségiek létszámában sem szerepeltetik, alighanem azért, mert földrajzilag sem tartozik oda, és mert nem volt a Magyar Királyság része.)
Ez annak a Tusnádfürdőn elhangzott Orbán-féle mondatnak egyfajta megismétlése, hogy

A Kárpát-medence jövőjét magyar nyelven írják.” Vagyis a magyar állam hatóköre – erről szól az Orbán-kormány 2010-es „nemzetpolitikai paradigmaváltása”

– túlterjed a mai magyar állam határain, kiterjed a történelmi Magyarország egész területére, és ezt legyen szíves mindenki tudomásul venni.
Mit jelent tehát a „nemzeti önazonosság védelme”? Annak az igénynek az elismertetését más országokkal és a nemzetközi intézményekkel, hogy az „egységes magyar nemzet” mint nemcsak kulturális, de politikai entitás doktrínájának megfelelően a szomszéd országokban élő magyarok ehhez az egységes magyar nemzethez, vagyis hozzánk tartoznak, és ezáltal Orbán Viktornak mint e nemzet vezérének szerepe rájuk is kiterjed.

Nem véletlenül tartja legfontosabb eligazító beszédét évről-évre Románia magyarlakta területén.

Míg a kisebbségi jogok védelmét feltétlenül támogatandónak tartom, ma is büszke vagyok az 1995-ben képviselőként az alapszerződésekre leadott igenlő szavazatomra, a „nemzeti önazonosság védelmének” így megfogalmazott, a kárpát-medencei magyar szupremácia igényét újraélesztő politikai nyilatkozatot nem

Valódi konzultáció, amit Orbánék megpróbálnak eltitkolni!

Tudta, hogy az Európai Bizottság a héten egy átfogó konzultációt hirdetett az uniós források elköltésével kapcsolatban, amelyben az Ön véleményére is számítanak? És azt tudta, hogy az ezzel kapcsolatos javaslatait, kéréseit az Innovációs és Technológiai Minisztérium is várja és érdemi vitát fog majd szervezni róla? Nem tudta? – kérdezi Ujhelyi István nyílt levelében.

Ez egy valódi és érdemi lehetőség arra, hogy beleszóljanak a döntéshozók munkájába, hogy alakítsanak a saját sorsukat érintő ügyeken – már amennyiben ezt a fideszes kormányzat megengedi, vagy legalábbis nem akadályozza. Nyilván azért nem, mert a magyar kormány szép sunyiban elhallgatja. Mert ez nem egy olyan konzultáció, ahol előre eldöntött és javarészt elferdített kérdésekre várnak (valójában még csak nem is várnak) választ, ahogyan azt az adófizetői milliárdokba kerülő, nemzetinek hazudott konzultációk során már megszokták.

„Van véleménye az EU-források jövőbeni felhasználásáról? Ossza meg velünk!” – teszi fel a kérdést az Európai Bizottság. Valójában nem is meglepő, hogy a Fidesz és a kormányzat igyekszik elnyomni ezt a kezdeményezést, hiszen nekik már megvan a saját válaszuk erre a kérdésre: „minden pénzt nekünk és a rokonainknak!”

Az európai közösség azonban nem része a NER-nek, tőlünk nyugatra még számít az emberek véleménye, ott még érdemi viták alapján születnek meg hosszan ható döntések és olyan intézmények is vannak, mint az Európai Ügyészség, amely őrködik az uniós források tisztességes felhasználása felett.

Az Európai Bizottság által közzétett felhívás emlékeztet, hogy az EU következő hétéves költségvetéséről még tartanak ugyan a tárgyalások, de a korábbi javaslatok alapján azonban nagyjából tudható, hogy Magyarország számára 2021 és 2027 között mintegy 17-20 milliárd, vagyis közel 7 ezer-milliárd forint fejlesztési támogatás áll majd rendelkezésre az európai strukturális és beruházási alapokból. Hazánknak, illetve a kormánynak a következő hónapokban kell kidolgoznia a felhasználásra vonatkozó terveket, így a regionális fejlesztési-, a szociális-, és a kohéziós alapban lévő milliárdok elköltéséről.

Az Európai Bizottság a legutóbbi országjelentésében rögzítette azokat a területeket, amelyek támogatásra szorulnak – ezen felül azonban tulajdonképpen szabadon, de legalábbis nagy rugalmassággal dönthetünk a források felhasználásáról.

Hatályos rendelet írja elő, hogy a tagállami kormányoknak a forrásokról szóló tervek kapcsán ki kell kérnie nem állami szereplők, így civilszervezetek, szociális partnerek, önkormányzatok véleményét is, de jószerivel bárki javaslatot tehet egy megadott e-mail címen keresztül, illetve – elméletben legalábbis – az Innovációs és Technológiai Minisztérium együttműködésével.

Hogy mindenkinek világos legyen: a következő hónapok egyeztetésein, valamint a kormány tárgyalási képességein és lehetőségein (amelyek az EU-ellenes kuruckodása miatt meglehetősen beszűkültek és ezzel beszűkítették hazánk lehetőségeit is) múlik, hogy a következő hét évben mennyi uniós támogatás jut Magyarországnak és legfőként mire.

Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban várja a javaslatokat a magyar emberektől. Nem sugalmazott kérdéseket tesznek fel, nem agyament összeesküvés-elméletekkel zaklatják a polgárok, nem társadalmi csoportok ellen uszítanak közpénzen, hanem bevonják őket saját sorsuk alakításába.

Naná, hogy ezt inkább titkolja, és nem hangosan hirdeti a kormány, hiszen ellentétes mindennel, amiről a NER pökhendi tolvajkormányzása szól. Mi, szociáldemokraták mindenesetre arra kérjük a magyar választókat, önkormányzatokat és civileket, hogy éljenek jogukkal és lehetőségükkel: tegyenek javaslatokat arra, hogy hazánk miként és mire kapjon forrást a következő hét évben!

Együtt, újjáépítjük Magyarországot!

Orbán Viktor számoljon el

Kétszáznegyvennegyedik alkalommal kongatja a harangokat  Ujhelyi István az Magyar Szocialista Párt  Európai Parlamenti képviselője aki a magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadta, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire.

“Az jár nekünk! – így szokott érvelni Orbán Viktor, amikor rendszerint az európai uniós forrásokról beszél. Nem véletlen ez a kisgömböc tempó, a miniszterelnök ugyanis szereti azt hinni, hogy nem csak az adófizetők pénze, de az uniós támogatások is valójában az ő tulajdonát képezik, ő rendelkezik felettük, azok nem holmi közösségi vagyon részei. „Ne mi nyerjük a legtöbbet” – ha még emlékszik valaki az ős-mondatra. Azóta persze sok minden történt, felcsúti gázszerelő-barátból gazdasági csoda lett, sógorok és komák halmoztak fel milliárdokat, kastélyokat, fél-Balatont.

A koronavírus elleni védekezés során is jól látszik, hogy az egyébként fontos és felelős döntések árnyékában kicsinyes politikai és egyszerű tolvajszándék is meghúzódik: a csata zajában még a bajtárs kezéről is leveszik az órát, ha kell a karjával együtt.

A világjárvány kezelésére az Európai Unió eddig soha nem látott mértékű pénzeket szabadított fel, ha úgy tetszik unortodox megoldásokhoz nyúlt és nyitott meg korábban elérhetetlen összegeket. Jómagam legalább tizenkét olyan eszközt mutattam be az elmúlt hetekben, amelyekkel a magyar kormány – ha akarna – élhetne a védekezés során, egyik ilyen a korábbi fejlesztési programokra szánt pénzek lehetséges átcsoportosítása.

A Fidesz dönthetne például úgy, hogy félreteszi a nemzeti kastélyprogramra szánt közel kétmilliárdos összeget és a

NER-kompatibilis kastélyok ingyen-felújítása helyett mondjuk az állás nélkül maradt dolgozók bérkiegészítésére vagy más szociális támogatásra fordítja a pénzt.

Hasonlóképp átcsoportosíthatná a kormány a Miniszterelnökségnél lévő, közel tizenhárom-milliárd forintos keretet a kommunikációs költések helyett mondjuk lélegeztető-gépek, vagy orvostechnikai eszközök, például tesztek vásárlására. Az bizonyos, hogy Orbánék hozzányúlnak a felszabadított uniós keretekhez (szükségük van forrásra, csak az Uniónak nem akarják megköszönni), de a sunyizásukból arra lehet következtetni, hogy politikai-családi-baráti alapon bizony válogatni fognak.

A Fidesz eddigi maffia-rutinját ismerve teljességgel logikus, hogy a kockás papíron esetleg már jó előre a haveri körnek ígért uniós pénzeket csak azért sem fordítják védekezésre, helyette majd inkább azokhoz nyúlnak, amelyek másoknak, elsősorban ellenzéki önkormányzatoknak, közösségeknek fáj. Amolyan nemzetiegyüttműködés jelleggel.

Az elmúlt napokban egy internetes szavazást tartottam a képviselői oldalamon, ahol az érdeklődők 5 olyan uniós projekt forrásairól dönthettek jelképesen, amelyek (például a hivatkozott kastély-program) az EU-nak köszönhetően most az eredeti céltól eltérően a védekezésre fordíthatóak.

Több mint huszonkétezer szavazat érkezett tizennégy nap alatt és alig néhány voks volt csupán, amely ne a koronavírus elleni intézkedésekre fordította volna ezeket a pénzeket. A magyar emberek tehát ezt akarják.

A magyar embereknek pedig igenis joga van beleszólni, hogy mire költik a pénzüket: ezek a források ugyanis nem Orbán Viktor vagy humánperselyeinek a személyes vagyona, hanem mindannyiunké. Jogunk van beleszólni, különösen a jelenlegi helyzetben.

Felszólítom tehát a kormányfőt és érintett minisztereit, hogy haladéktalanul számoljanak el az átcsoportosítható forrásokkal, tételesen mutassák be, hogy mely projektek forrásait hajlandóak az eredeti kiírástól eltérően a magyar emberek fizikai és szociális biztonságára költeni! Jogunk van tudni, hogy ebben a helyzetben mi a fontosabb a számukra: saját személyes továbbgazdagodásuk vagy Magyarország és a magyar emberek élete!

Csak a Fidesz

Az Országgyűlés most kezdődött, a napirend szerint négynapos üléséből két nap most hétfőn és kedden van, ahogy lenni szokott: hétfőn a napirend előtti felszólalásokkal és azonnali kérdésekkel (az interpellációkat a járvány miatt közös megegyezéssel szüneteltetik, hogy ne kelljen a szavazáshoz sok képviselőnek hosszú ideig az ülésteremben tartózkodnia), kedden a napirend előttiek után általános vitákkal és szavazásokkal. Utána jövő héten hétfőn megint napirend előtti felszólalások és azonnali kérdésekkel.

Ez így szokás, most így működik az országgyűlés. De jövő szombaton lesz még valami:

ünnepi ülés az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulóján.

Megjegyzem, volt ilyen ünnepi ülés az ötödik évfordulón is. Akkor éppen az MSZP és az SZDSZ alkotta a többséget. De a Házbizottságban megbeszélték, hogy az akkori ellenzékből is beszéljen valaki, így mondott beszédet Szabad György, a korábbi MDF-es házelnök is. Nem a kormányoldal dominálta az ülést.

Most egyedül Áder János beszél majd, a minden ízében fideszes mai köztársasági elnök.

Csakhogy ezzel nem érik be. Elfogadtatnak az országgyűléssel egy politikai nyilatkozatot is, amelynek szövegét rendesen be is nyújtották. A politikai nyilatkozat műfaját az 1994-es házszabály vezette be olyan parlamenti dokumentumként, amelynek funkciója a parlamenti pártok közös véleményének kifejezése nagy jelentőségű kérdésekben, s elfogadását ezért kétharmados többséghez kötötte.

A Fidesz azonban kétharmados többségével élve 2010 májusa, a „nemzeti együttműködési nyilatkozat” elfogadása óta arra használja ezt a formát, hogy a maga felfogását az ország egészének felfogásaként tüntesse fel.

Ez történik most is, amikor a politikai nyilatkozat elfogadásához a fideszes házszabály szerint feles többség is elég, ami az intézmény lényegi sajátosságát szünteti meg. A politikai nyilatkozatot Orbán Viktor és Kövér László, valamint a Fidesz és a KDNP jelenlegi frakcióvezetője és négy további fideszes politikus, Kósa Lajos, Varga Mihály, Hörcsik Richárd és Németh Zsolt jegyzi. Orbán és Kövér mellett ők voltak már tagjai a harminc éve, 1990. május 2-án megalakult Országgyűlésnek is (bár Hörcsik még nem a Fidesz, hanem az MDF képviselőjeként). E hat név hivatott jelezni a kontinuitást az 1990-es új magyar demokrácia és a mai orbáni önkényuralom között.

Természetesen a politikai nyilatkozat benyújtott szövege is ezt a folytonosságot hivatott kifejezni. Persze, a folytonosságon van egy nagy hézag: ők hatan ugyan végig parlamenti képviselők voltak, a hatalom részesei, 1998 és 2002 között még a kormányzásnak is meghatározó részvevői voltak miniszterelnökként, miniszterként, államtitkárként, kormánypárti képviselőként, és mégis: az 1990-től egészen a 2010-es „fülkeforradalomig”, illetve ezt pontosítva az orbáni alaptörvény 2012-es hatályba lépéséig terjedő időszakot mint „posztkommunizmust” jellemzi a szöveg. Elismeri ugyan az 1990-es fordulatot mint az „új demokrácia és alkotmányos rend kezdetét”, amit a „Szent István-i államszervezéshez fogható” tettnek tekint, mivel kialakult a demokratikus jogállam, a piacgazdaság jogi keretei, átrendeződött az ország nemzetközi kapcsolatrendszere és „a nemzetpolitikába illesztették” „a határon kívül rekedt magyar közösségekért való felelősségvállalást”. Mégis

„posztkommunizmusnak” nevezi az 1990 és 2010 közötti időszakot,

mivel „nem sikerült gátat szabni a társadalom jelentős részét érintő kiábrándulásnak és a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok meg-megújuló uralmi törekvéseinek”, és emiatt végig fennállt szerintük „az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének” veszélye.

A szöveg fontos sajátossága, hogy nem fordul benne elő Európa, nem tartalmazza az európai integrációhoz, a demokratikus országok közösségének való csatlakozás gondolatát, viszont többször szerepel benne az önrendelkezés, a függetlenség gondolata, s szerinte

csak „az önálló Magyarország kerülheti el, hogy ismét gyarmati sorba süllyesszék”.

Tudjuk, hogy ez a retorika a közelmúltban a békemenetek molinóin jelent meg, a távolabbi múltban pedig Csurka István írásaiban.

A szöveghez szűkszavú indoklást fűztek, mely szerint az nem más, mint „az előterjesztők akaratának kinyilvánítása”. Az előterjesztők – Orbán, Kövér és társai – akaratát kell az országgyűlésnek elfogadnia.

Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz ellenzékben is önmagát azonosította a nemzettel, és 2010-es hatalomra jutása óta folyamatosan ezt teszi. Híven korábbi választási jelszavához, a nemzet „csak a Fidesz”.

Kérdés szokás szerint csak egy van: mit tesznek az ellenzéki képviselők?

Részt vesznek-e ennek a politikai nyilatkozatnak a jövő hétfői parlamenti vitájában? Elmennek-e az ünnepi ülésre, és ha igen, hogyan szavaznak erre a nyilatkozatra.

Remélem, nem vesznek részt a vitában, nem mennek el az ilyen módon tartott ünnepi ülésre, és megtalálják a módját, hogy kinyilvánítsák: elutasítják a nyilatkozat tartalmát.

Isten talán megbocsát, én nem

„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Lukács 23,34. Ez a húsvét tényleg más, mint a korábbiak – a miniszterelnöknek igaza volt. – ritkán olvasható ez Ujhelyi István tollából.

“És nem csak azért, mert a mi, békéhez szokott generációnk soha nem látott körülményekkel néz szembe a koronavírus járvány miatt, hanem azért is, mert megint bebizonyosodott: a hatalom még ebben a szorító helyzetben sem képes méltó lenni a felelősségéhez.

Mondhatnánk persze, hogy mi vagyunk a balgák, hiszen a trikolórba préselt Nemzeti Együttműködés Rendszere már megszületésekor ordas hazugság volt, mégis az ember – talán épp a keresztényi megbocsátást követve – rendre elhitte, hogy idővel más lesz.

Idővel szelídül, idővel visszaleng az inga a tébolyból. De most sincs másként. A hatalom most sem hazudja meg önmagát, úgy látszik tényleg képtelen rá. Más körülmények között egyszerű rongyembereknek nevezném őket, de az ünnep szentsége miatt elégedjünk meg az álszent jelzővel.

A hatalom eleinte komolytalanul állt a vírus fenyegetéséhez, azt mondták, hogy a Soros-féle világösszeesküvés kottája szerint szervezett migráció jóval nagyobb probléma bármilyen készülődő világjárványnál. Végül felismerve a bajt és a felelősséget, elkésett lépések sorát tették meg.

Magam is támogattam és támogatok minden olyan kormányzati lépést, amely a sikeres védekezést segíti – ez világos kötelesség. A kép azonban sajnos árnyékosabb. A közösségi és közmédia szabad perceiben a nemzet összekapaszkodásáról, a politikai viták elnapolásáról szóló reklámok ömlenek kormányzati pénzen.

Szép, finom, igaznak vágyott üzenetek. Végtelenül szomorú, hogy mögötte rothadó szándék árnyéka sejlik.

Amint a hatalom lehetőséget érzett, a segítő kezei egyikébe tőrt szorított és vág, szúr, kaszabol vele ahol csak tud; leginkább persze övön alul. Az, ahogyan nekirongyoltak az Európai Uniónak és ahogy hazugságparavánt húznak Brüsszel és Budapest közé, nemcsak hogy szánalmas, de rendkívül veszélyes is. Néhány percig itthon ugyan politikai csatát nyernek vele, de hosszú távon a teljes nemzetnek ártanak.

Az pedig, ahogyan a hatalom ráuszította Karácsony Gergely főpolgármesterre és az ellenzéki városvezetőkre a gépezet minden gyalogságát (szorítóba kényszerített tisztifőorvostól, szebb napokat látott EP-képviselőn át az aprópénzért megvehető médiamunkásokig), egyszerre rendkívül pitiáner és végtelenül elszomorító. Mert

most olyan fenyegetéssel nézünk szembe, amely tényleg egységet követel és nem a családokat szétszakító ideológiai polgárháború felerősítését.

De nem, a hatalom ezt a helyzetet is arra használja fel, hogy tudatos hazugságok propagandisztikus ismétlésével gyengítse vetélytársait. Persze, Orbán Viktor már tizenhárom éve – egy külföldi diplomaták előtt mondott előadásában – megmondta, hogy megtanulta:

„amikor esély van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”.

Hatgyermekes édesapaként végtelen szomorú és feldúlt vagyok, hogy egykor tisztes emberek nevüket adják a hatalom undorító aljasságaihoz és, hogy tisztességes polgárok bármiféle reflexió nélkül elhiszik mindazt, ami a hatalom uralta nyilvánosságból ömlik.

A koronavírus járvány valós fenyegetés, nem pedig egy ócska politikai termék!

Az emberek egészsége, megélhetésük biztosítása védendő prioritás, nem pedig politikai játszmákhoz való eszköz! Az Európai Unió mindannyiunk értékes és segítő közössége, nem pedig ellenség! A hatalom most olyan eszközökkel operál, amelyre nincs mentség. Ha van Isten, talán megbocsát nekik, de én magyar emberként, családapaként, kérlelhetetlen európaiként nem tudok.”

Orbán végképp beállt a világ újfasisztái közé 

Nem először hivatkozom arra, hogy az orbáni illiberális állam jelentős átfedéseket mutat a fasiszta rendszerekkel, most azonban épp a magyar miniszterelnök igazolja vissza ennek a jellemzésnek a pontosságát.

Fontos, hogy még mielőtt a hivatásos és önkéntes hőbörgők nekem esnek, tisztázzunk valamit: a fasizmus nem egyenlő a nácizmussal. Sajnálatos módon a magyar közbeszédben ez a két fogalom jelentős mértékben összemosódott, pedig az átfedések és ideológiai összekapcsolódások mellett is érdemi különbség van a kettő között.

Mindkét rendszer törekszik a totalitárius berendezkedésre, de a nácizmus ehhez egyik alapkőként a fajelméletet használta, amelyre bár a fasiszták is mutattak némi nyitottságot, mégsem ez jelenti államelméletük gyökerét. A fasisztoid rendszerek ismérvének a putyinista berendezkedés ugyanúgy megfeleltethető, mint az orbáni illiberalizmus.

Umberto Eco olasz író és filozófus értekezéseiből tudjuk, hogy a fasizmus a nacionalista autoriter rezsimek gyűjtőneve.

Eco világosan és tömören összefoglalta a fasiszta rendszerek lényegét is: a hagyománykultuszra épül, beemeli a vallást a nemzeti politikába, megbélyegzi az egyet nem értést, hazaárulónak/idegenszívűnek minősíti az ellenzéket és kisajátítja a nemzet fogalmát, félelmeket generál elsősorban az idegengyűlöletre építve, a többség akaratára hivatkozva söpör le minden ellenérvet, elveti a parlamentarizmust, torzítja és felnagyítva használja a külső- és belső ellenség képét, folyamatosan hangsúlyozza férfias jellegét, míg a nők szerepét a családra redukálja, illetve egyszerre populista és elitista, élén egyetlen Vezérrel.

Nincs olyan tétele ennek a leírásnak, amely ne felelne meg a nemzeti együttműködés rendszerének. A Fidesz támogatói természetesen gondolhatják azt, hogy ez mind rendben van és számukra ez a rendszer tökéletesen megfelelő így, letagadni azonban, hogy

a NER egy virtigli fasisztoid rendszer, egyértelmű és világos hazugság.

Már csak azért is, mert Orbán Viktor épp a következő napokban saját maga igazolja mindezt. Ő lesz annak a római konferenciának az egyik „sztárja”, amely az ’Isten, Nemzet, Becsület’ címet viseli és amely a nemzeti konzervativizmus lehetőségeit vitatja majd meg két napon át. Orbán mellett olyan újfasiszta politikusok szólalnak itt fel, mint a szélsőségesen EU-ellenes és vállaltan Putyin-rajongó olasz Matteo Salvini, vagy a szintén vállaltan EU-ellenes francia LePen-család egyik legfiatalabb reménysége, Marion Maréchal. De az esemény egy másik kiemelt szereplője is egyértelmű értékválasztást mutat: Orbán mellett felszólal a Benito Mussolini szellemi örökségét nyíltan vállaló Fratelli d’Italia/Olaszország Fivérei párt elnöke, Giorgia Meloni is.

Apró adalék, hogy utóbbi, nyíltan újfasiszta párt képviselői abban az EP-frakcióban ülnek, amely tárt karokkal várja a Fideszt és amelynek a Deutsch Tamás vezette EP-delegáció tagjai is bizonyosan részesei lesznek a Néppártból való távozásukat követően.

Mindezek után azt teljesen felesleges tagadni, hogy Orbán Viktor nyílt közösséget vállal a világ újfasisztáival és maga is egy fasiszta politikai rendszert épített ki Magyarországon.

Csak az a kérdés, hogy ez hova vezet és milyen károkat okoz a magyar nemzetnek, amely egyszer már – a nácizmus és a sztálinizmus szörnyű szellemiségével együtt – ledobta magáról ezt az ideológiát és elzavarta elvtelen főpapjait.

Csak remélni lehet, hogy a NER vége nem olyan lesz, mint amilyen ezeknek a rendszereknek a sajátja: sokkszerű háború.

Újhelyi István

Trócsányival a NER egésze bukott

Ujhelyi István, az MSZP EU parlamenti képviselője kommentárt fűzött a mai Európai Parlament  jogi bizottságánnak (JURI) ülésén történtekhez.

Trócsányi László bukása az Európai Parlament szakbizottságában több mint súlyos. Nem egyszerűen az illiberális állam jogi főépítésze bukott el személyesen, hanem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egészét gáncsolták el Európában.

Orbán jelöltje ugyanis ezen a ponton még nem is a szakmai alkalmatlansága miatt bukik el, hanem azért, mert világossá vált: hazug és korrupt. Az MSZP EP-képviselőjeként már korábban világossá tettem, hogy nem fogok megszavazni egy olyan Európai Bizottságot, amelyben Trócsányi László helyet kaphat.

Már jóval korábban rámutattunk Orbán jelöltének összeférhetetlenségére, ügyvédi irodájának gyanús megbízásaira, a deviza-károsultak szégyenteljes elárulására.

Ursula von der Leyen várhatóan új biztos-jelöltet fog kérni a magyar kormánytól. Ha így lesz, Orbánék akkor cselekednének felelősen, ha egy olyan személyt jelölnének helyette, akinek neve nem forrott egybe az illiberális állam kiépítésével és aki vállalja a közös európai értékeink képviseletét.

Regis vagy Regi – Egy betű, de mekkora különbség

Nem szeretnék más tollával ékeskedni, nem vagyok Fidesz megválasztotta ál(!)amférfi, vagyis nem plagizálok, ezért fontosnak tartom jelezni, hogy az alábbiakra egy igen kedves barátom, kiváló tudós fő, Gyorgy Karsai hívta fel a figyelmemet, hogy aztán már ketten röhögjünk és szörnyülködjünk.

Az a nagy helyzet, hogy miközben a nap 24 órájában azt hallgathatjuk felböfögni, hogy nemzet, kereszténység, keresztényvédelem, s miközben a konzervatív (bruhaha, még hogy konzervatív, bruhahahaha!) egyeduralom lerombolja, felszántja és sóval behinti a magyar tudományos intézményrendszert, szétveri a kultúrát, páros lábbal tapossa az oktatási rendszert, éljen az indoktrináció, obskúrus ősdilettánsok döntenek tudományról és kultúráról, kézből lakmároztatott, hatalomhű intézményekkel népesítik be az országot, a saját képükre és hasonlatosságukra, ezalatt fusiban legyártották a 2011. évi CCII. törvényt Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről, amelynek 2. melléklete az állami kitüntetések leírásáról intézkedik. A Magyar Szent István Rend rendjele egy aranyszegélyű, zöld zománcozású, hullámos talpú kereszt. És innen idézem a törvény szövegét: „A kereszt hátlapja fehér középmedalionjában a Rendnek nevet adó első magyar királyra vonatkozó felirat szerepel arany betűkkel: SANCTO/STEPHANO/REGIS/APOSTOLICO.

Hát így. Nem nagy ügy, de a NER ócskaságáról, a NER bajnokainak tudatlanságáról és határtalan cinizmusáról mindent elárul. Ugyanis a latin mondat egyszerűen hibás. Rossz. Röhejes. Értelmetlen. A latinul tanuló nebulóra ilyenkor osztályismétlés vár. A törvény alkotói akár az interneten is utánanézhettek volna, egy laza kattintással, de nagy ívben tettek rá, ők úgyis mindent tudnak.

Hát finoman szólva egy lófaszt! A lopáson és az egymásnak való falazáson kívül úgyszólván semmit sem tudnak. Ugyanis helyesen így nézett volna ki a mondat: SANCTO/STEPHANO/REGI/APOSTOLICO
Rex, regis = király. Tehát a genitivus: regis, a dativus: regi.

És akkor most elárulok valamit: nem genitivus, ahogy voltak szívesek megalkotni, hanem dativus. Genitivusban értelmetlen hülyeség, dativusban pont az, aminek lennie kell(ett volna).
Egyszerű ez, ha valaki tudna közöttük latinul (csak mondom, a latin a kereszténység egyik szent nyelve), ám bonyolult és totál baromság sül ki belőle, ha nincs közöttük egy sem, aki képes lenne ezzel a feladattal megbirkózni.

Tudom, látszólag apróság, van ennél ezerszer nagyobb gondunk, bajunk, de én mégis gigantikusnak tartom. Jelkép, szimbólum, amely mindent elárul erről a NER-ről, annak kiszolgálóiról és megannyi csatlósáról. Eljön majd az idő, amikor ezt a parányi jelképet meg kell ismertetni az újabb nemzedékekkel, hogy megértsék a megérthetetlent: magát a NER-t.
Ha lesz még egyáltalán valaki, aki ezt tanítani lesz képes. Mert ha rajtuk múlik, nem lesz addigra már senki.

Amúgy a Magyar Szent István-rendet többen is megkapták, köztük Erdő Péter bíboros, teológus, kánonjogász, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az Esztergom-Budapest főegyházmegye érseke.
A többi néma csend.

Az új Európai Parlament, értékelés és kilátások

A Bibó István Közéleti Társaság öt nappal az Európai parlamenti választások után értékelte az eredményeket. A rendezvény előadói Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Göncz Kinga, az Európai Parlament (EP) volt képviselője (MSZP) és Donáth Anna, újonnan megválasztott Európai parlamenti képviselő (Momentum) volt. A beszélgetést Balázs Péter, a Bibó István Közéleti Társaság elnöke vezette.

A nyilvános esemény a „Chatham House” szabályok szerint folyt: a résztvevők szabadon felhasználhatják a kapott információkat a nélkül azonban, hogy hivatkoznának a megszólalók személyére, politikai vagy egyéb identitására. Így az előadók nem a sajtó számára fogalmaztak, hanem a hallgatósággal osztották meg a véleményüket.

Az Európai parlamenti választások politikai következményeit illetően Magyarországra és az Európai Unió jövőjére vonatkozóan az alábbi fő megállapítások hangzottak el.

A 2019 évi EP-választás tétje nagyobb volt a korábbiaknál, ami a megnövekedett politikai érdeklődésben és a magasabb választói részvételben is tükröződött mind Európában általában, mind pedig Magyarországon.

Nőtt az Európai Parlament súlya a kétszintű európai kormányzásban, ezért nem közömbös, hogy kik és milyen politikai célokkal vesznek részt a munkájában.

Habár az EU-szintű jogalkotásban az EP inkább a jogszabályokat jóváhagyó „felsőház” szerepét tölti be, az ún. együttdöntési eljárásban fontos beleszólást kap az elsődleges jogalkotó fórum, a Tanács mellett.

A nagy nemzetközi érdekkonfliktusokban az egyes államok – a legnagyobbak kivételével – nem alkuképesek. Például a nemzetközi klímaegyezmény végjátékában az USA, Kína és Oroszország vettek részt. Ugyanakkor a globális alkukból sem szabad kimaradni, mert akkor mások döntenek rólunk: „ha nem ülsz az asztalnál, rajta leszel a menün”. Az Európai Unió alkalmas keret a kisebb, sőt a nagyobb tagállamok cselekvéséhez, egyfajta „Noé bárkája”, amely védelmet nyújt a globalizáció tengerén.

Az EU súlya megnőtt a politikai döntéshozatalban, mivel a tagállamok számos területen ráruházták a hatáskörüket, illetve együttesen, az EU szintjén tanácskoznak és döntenek. Hátránya ugyanakkor, hogy a tagállami kormányok a rövid távú, hazai politikai érdekeiket követik, ezért csak a népszerű döntéseket hozzák meg. Például megalkották a közös valutát, az eurót, de hiányzik hozzá a fiskális és a bankunió, amelyek nélkül nem teljes a rendszer. Hasonlóképpen a közös külpolitika is „fogatlan” a közös biztonságpolitika nélkül.

Az Európai Unió a világháborús konfliktus utáni békeprojektként jött létre, azután kifejlesztette a jóléti ágát, majd Európa egyesülését követve geopolitikai dimenziókat öltött.

Jelenleg az EU a globális versenyképességi versenyben próbál helyt állni. Ma egyaránt napirenden van Európa biztonsága, az integráció gazdasági oldala az újraelosztás kérdései révén, valamint az identitáspolitika számos vonatkozása. Kérdés, hogy milyen politikai programok alapján és mely módon válaszolunk a kihívásokra? Közösen keressük-e a megoldásokat, vagy elszigetelten, egymás rovására? Ebből a szempontból is igen fontos volt az EP-választás kimenetele.

Az előzetes mandátumbecslések a radikális jobboldal előretörését jósolták, ez azonban nem következett be. A szélsőjobb pártok együttesen az EP képviselői helyek mintegy 23 százalékát szerezték meg, ezzel nem tudnak fontos döntéseket megakadályozni, amint azt remélték. Ugyanakkor Lengyelországban, Magyarországon és Olaszországban jelentős súlyt képviselnek. Az európai együttműködés hívei, a centrum pártok nem omlottak össze, egyesek részaránya csökkent (mérsékelt konzervatívok, szocialisták), ugyanakkor mások erősödtek (liberálisok, zöldek).

Eddig az Európai Néppárt és a szocialista pártcsalád összefogása elegendő volt a többséghez, az új EP-ben ehhez a liberálisokra, illetve a zöldekre is szükség lesz.

Összességében azonban az Európa-párti többség megmaradt a széthúzó „szuverenistákkal” szemben.

Ez a többség az EU vezetőinek kiválasztásába is szeretne nagyobb beleszólást kapni. E tekintetben folytatódik a verseny a tagállamokat képviselő Tanács és a politikai pártok listáin megválasztott EP között. A Tanácsban a kormányok képviselői a hazai mandátumok és érdekek szerint járnak el, ezzel szemben az EP-ben a képviselők egyéni mandátummal rendelkeznek és szabadon, önállóan foglalhatnak állást. Habár tagállami politikai pártok jelöltjeiként kerülnek az EP-be, felül tudnak emelkedni a hazai korlátokon és európai célok és érdekek szószólóivá válhatnak. Fontos azonban, hogy valamelyik nagy pártcsaládhoz tartozzanak, különben elvész a szavuk a 751 tagú parlamentben.

A következő időszakban Európa biztonsága, a közös határellenőrzés kérdései, a schengeni rendszer fenntartása, az európai energiapolitika, a gazdaságpolitika és a versenyképesség és a klímapolitika lesznek a legfontosabb témák.

Magyarországon a Fidesz a túlerős és aránytalan kormányzati hátszélhez képest viszonylag szerényen szerepelt. 13 képviselője lesz az EP-ben, ez kevesebb annál, amit remélt. Az ellenzéki oldalon jelentős átrendeződés történt, minden várakozást felülmúlva nőtt a Momentum és a Demokratikus Koalíció súlya, ezzel szemben csupán egy-egy képviselői helyet ért el az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik és kiesett az LMP. Magyarország méltó képviselete két pártcsaládban biztosított: a szocialista és a centrista-liberális csoportokban, de hiányozni fog a zöldeknél.

Bizonytalan a Fidesz helye a változatlanul legnagyobb Európai Néppártban, a korábbi felfüggesztéséről még nem született döntés és bizonytalan, hogy visszaveszik-e.

Az EP-választás nyomán kezd kikristályosodni a hazai ellenzéki mezőny, amely az őszi önkormányzati választáson indul, és amely megrengetheti a NER-t. Az ellenzék küldetése, hogy egészséges társadalmat építsen, erősítse a demokratikus tudatot és védjen a szélsőjobb káros hatásaival – a gyűlölködéssel, a széthúzással – szemben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK