Kezdőlap Szerzők Írta Kardos Ernő

Kardos Ernő

Kardos Ernő
149 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Az igazságos L. Simon és a kultúrharc

Méltánytalan, ha bizonyos kiadványok, zenei rendezvények, színházi előadások az 5 százalékos áfa körbe tartoznak, amíg más kulturális események adója viszont 27 százalékos! – erről a közelmúltban beszélt L Simon László. Az egykori kulturális államtitkár szerint a helyzeten változtatni kell, ahogy szerinte szükség van arra is, hogy az úgynevezett tao-pénzeket az állam ne engedje ellopni, hanem szedje össze, és ossza szét az arra érdemesek között. L Simon tagadja, hogy ez a kultúrharc része lenne.

 

Újabb, hibásnak tartott adónem alkalmazásának üzent hadat L Simon László. A kormányzati tisztséggel jelenleg nem rendelkező egykori kulturális államtitkár a napokban egy zárkörű rendezvényen azt mondta: méltatlan, ha bizonyos zenés, táncos rendezvények az alacsony, 5 százalékos áfa-körbe tartoznak, amíg más, színvonalas szabadtéri szórakoztató rendezvények, komolyzenei koncertek, előadóestek, vagy színházi előadások után 27 százalékos forgalmi adót fizettetnek.

L Simon szerint az sem helyes, ha a Habony-féle Lokál, vagy a Blikk című bulvárlap ugyancsak az 5 százalékos, míg színvonalas kiadványok pedig a 27 százalékos áfa-körbe tartoznak. Mindez árt a kultúrának, mert értelemszerűen emeli a jegyárakat, hiszen a magas áfa beépül – szögezte az egykori kulturális államtitkár, utalva arra, hogy így bizonyos sajtótermékek, rendezvények közel 30 százalékkal drágábbak lehetnek.

A kijelentést síri csend fogadta, hisz L Simon – ha zárt körben is – kritizálta a kormányt, ami a legritkábban fordul elő a Fidesz berkeiben. Ráadásul még valami olyasmit is hozzátett, hogy ezért felemás a besorolásért Rogán, illetve a miniszterelnökség a felelős, de nehéz a szöveghű fogalmazás, mert a jelenlévők zajosan kommentálták a bírálatot. Akkor viszont újra csend lett, amikor L Simon kiszólt a jelenlévő újságíróknak, hogy a kulturális áfa ügyéről elhangzott szavainak a nyilvánosságra hozatalához hozzájárul.

Ezt követően szerettünk volna a témáról interjút kérni az egykori kulturális államtitkártól, de csupán a már elhangzott kijelentéseinek ismertetéséhez adott engedélyt. Magyarázatul hozzátette, hogy a kulturális áfa okozta probléma a kormányon belüli harc eredménye, hiszen ennek révén kedvezőbb áfa-besorolást kaphat az a tevékenység, amelynek művelője jó kapcsolatokat ápol egyes kormánypárti politikusokkal, amíg mások nem jutnak ebbe a körbe.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy L Simon László több nyilatkozata után átalakítják, vagy talán meg is szüntetik a kultúrába áramló tao-pénzeket. A Fideszes politikus szerint azért van erre szükség, mert a támogatások jelentős részét ellopják, az elmúlt évben a begyűjtött 37 milliárdnak a fele, vagy a harmada magánzsebekbe vándorolt. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó adószakértő szerint könnyen hasonló sorsra juthat a futballra befizetett 200 milliárdos tao pénz is, hisz annak jórészét bizonyítottan fizetésekre fordították, amit egyébként a törvényt tilt. Semmi garancia nincs tehát arra, hogy a sportra, pontosabban a focira befizetett százmilliárdokat – csakúgy, mint a kultúra tao-ját – nem lopják el. Mindenesetre Orbán Viktor kedvenc sportját L Simon László nem merte gyanúba keverni, ámbár az adószakértők szerint a befizetett pénzek ellenőrzése ezen a területen is totálisan hiányos.

Ha igaz az, hogy a jövőben a vállalkozók nem dönthetik el, hogy mely intézményeket, hangversenyeket, vagy színházakat támogatnak, hanem az erre szánt összeget az Emberi Erőforrás Minisztérium számlájára fizetik be, akkor az egész tao-rendszer elveszti eredeti rendeltetését. Ugyanis a cél az lenne, hogy a nyereséges vállalati szektor közvetlenül támogathassa a kulturális szereplőket.

Ha az adóforintjaikat a vállalkozók immár a szaktárcának fizetik be, akkor már nem a versenyszféra, hanem a minisztérium támogatja majd a kultúrát. Az állam pedig elfogult mecénás, ahogy azt a kulturális áfáról szó történet is bizonyítja. Így könnyen előfordulhat, hogy bizonyos kormánynak nem tetsző színházak, előadóművészek, zenészek totálisan kimaradnak majd a kulturális támogatásokból, sőt, a fennmaradásuk is veszélybe kerül. Mások pedig mindent visznek. De lehet, hogy ez a cél, hiszen a kormányfő által meghirdetett kultúrharc idejét éljük.  L Simon ugyan azt is nyilatkozta, hogy a sokszínűséget betiltani képtelenség. De lehet törekedni rá…

Az Orbán kormány rálépett a szocializmus építésének útjára? – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Folytatódik az Orbán kormány hatalmának bebetonozása, ugyanis a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea elrendelte, hogy közel 70 állami cég tulajdonosi jogait a jövőben már nem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, hanem a minisztériumok látják el, ami azt is jelenti, hogy megnő a kormányfő személyes befolyása az állami cégek felett is.

 

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozik a Magyar Gáz Tranzit Zrt., ezen kívül még két információs cégért is a rendvédelem felelős.  Az Emberi Erőforrás Minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat egyebek mellett a Duna Palota, a Filharmónia, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, valamint a Főkefe felett. Összesen tehát 29 új állami intézmény került az egyébként is túlterhelt minisztériumhoz.

A Nemzeti Vagyonkezelőtől az Igazságügyi Minisztériumhoz és a Honvédelmi Minisztériumhoz egy-egy cég került, a Külügy pedig csak két társasággal bővült, viszont a frissen megalakult Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tizenegy társaságot csatoltak. Jelentősen megnövelte az állami vállalatok feletti befolyását a Miniszterelnöki Kabinetiroda hét társasággal, megszerezve ezzel a Gödöllői és a Helikon Kastély, a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark tulajdonjogát . Tulajdonos lett továbbá a Miniszterelnökség is, mert döntési jogköre kiterjed a Budavári Ingatlanfejlesztőre, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjára, és a Lechner Tudásközpontra.  Meglepő, de tulajdonosi jogokat gyakorol majd a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága is, elsősorban rabokat foglalkoztató cégeket felügyelnek majd. Ezen kívül tulajdonos lett a Paksi Atomerőmű üzembe helyezésért felelős tárca nélküli miniszter, aki megkapta Paks II és a Közép-Duna Menti Térségfejlesztésért felelős társaságot.

A vagyon átcsoportosítása a vagyonkezelőtől a kormány minisztériumai alá pusztán formaságnak tűnik, hisz az állami vagyonról mindig a hivatalban lévő kormány döntött. Igaz, jó ideje nem közvetlen miniszteri, vagy kormányfői beavatkozással dőlt el az állami vagyon sorsa, hanem a parlamentben egységes vagyonkezelési törvény született, amelynek végrehajtásáért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt a felelős. Viszont a kialakuló új rendben a politika közvetlenül befolyással lesz az állami vagyon sorsára, végső soron a kormányfő Orbán Viktor rendelkezik majd a vagyon sorsáról, hiszen minden kormánytisztviselőnek ő a főnöke.

A Független Hírügynökség több szakértője szerint Magyarországon folytatódik a döntések, s ezzel a hatalom centralizálása, ami feltűnően hasonlít a szocializmusban kialakult mechanizmusokra. Akár azt is kimondhatnánk, hogy az Orbán kormány Bártfai-Mager Andrea rendeletével rálépett a szocializmus építésének útjára. Arról nincs hírünk, hogy ezt a rendelet a kormányfő külön kérésére született volna, de az kétségtelen, hogy Orbán kancellári kormányzásának eszköztára tovább bővült.

A Fidesz vezérkara nem mindig érezte szükségét a döntések végletes központosításának. Első kormányzása idején Orbán Viktor még azt hangsúlyozta, hogy az állami vagyonról a parlamentnek kell dönteni, ezért készítette el Stumpf István kancelláriaminiszter az egységes vagyonkezelésről szóló törvény tervezetét, amely meghatározta az állami vagyon működtetésének szempontjait. A jogszabály szerint elkülönült állami szervezetnek kell végrehajtani a parlament akaratát. Fel sem merült, hogy a politikai szereplők, a miniszterek, vagy a kormányfő, Orbán Viktor személyesen dönthetne az állam vagyonáról. De mindez 18 évvel ezelőtt történt…

Tordai: Orbán csak a tolvajlást papírozza le a törvényhozásban – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Orbán Viktor legfeljebb egy hataloméhes pártelnök, de jó esetben is csak „úgynevezett miniszterelnök”, s nem valódi kormányfő – közölte a magyar parlamentben hangos botrány közepette Tordai Bence. A Párbeszéd képviselője szerint egy hazája iránt elkötelezett államférfi felhatalmazás nélkül nem írja át az ország alkotmányát, egyoldalúan nem módosítja a választási törvényt, hazaáruló módon nem adósítja el az országát, de legfőképp nem tekinti ellenségének az ellene szavazó honfitársait. 

 

Átgondolt politikai megfontolásból, vagy inkább hirtelen jött ötlettől vezérelve tagadta meg Orbán Viktortól a miniszterelnöki címet, s nevezte őt szimplán pártelnöknek?

Nem csupán fricskáról van szó, tudatosan megterveztem ezeket a parlamenti felszólalásokat.  Ugyanis Orbán Viktor miniszterelnöki hatalmát 2011 óta illegitimnek tartom, mert

Orbán és társai nem kaptak felhatalmazást az alkotmány átírására, a választási törvény Fideszre szabására, vagy a független hatalmi ágak bedarálására.

Mégis megtörtént, ráadásul érdemi társadalmi vita nélkül. Igaz, érdemi vitát nem is vállalnak, mert csak a nyers erőt ismerik. Ez viszont nem eredményez társadalmi értelemben vett legitimációt. De azt is hozzá kell tennem, hogy nem a hatalom legalitásával van bajom, hiszen formálisan betartották a törvényalkotás folyamatát, amely jogilag megalapozta a fideszes pártállam kiépítését, illetve lehetővé teszi a közpénzek folyamatos eltüntetését.

Ön persze nyilván tudja, hogy Orbán és a pártja az érvényben lévő törvény alapján nyert, feltétlen kijár neki a miniszterelnöki megszólítás.

Hiszek a szavak erejében, s ha már nem csak egyedül én, hanem velem együtt milliók lesznek, akik nem mondják miniszterelnöknek Orbán Viktort, akkor tényleg nem lesz miniszterelnök. Azért kell a hatalmát állandóan megkérdőjelezni, nehogy bárki azt higgye, hogy a Fidesz-vezér uralkodása megváltoztathatatlan természeti törvény. Sokan azt gondolják ugyanis, hogy Orbán Viktor megingathatatlan és leválthatatlan. Ezt a kikezdhetetlennek tűnő tekintélyt szeretném lerombolni.  Elsősorban azzal, hogy pártelnöknek, és nem miniszterelnöknek nevezem, mert Orbán Viktor saját pártja, s nem az ország érdekeit tartja szem előtt. Nekem az a célom, hogy milliók mondják és adják írásba a szavazófülkében, hogy Orbán többé nem miniszterelnök.

Elég nagy baj az, hogy már van egy generáció, amely csak az Orbán-rezsimet ismeri.

Önnek nem ez az első tekintélyt leromboló akciója, Orbán Viktort korábban már nevezte Putyin csicskájának, aki önként és dalolva menetel a Putyini úton. Ez egy új politikai stílus megnyilvánulása lenne?

A „csicska” kifejezés nekem is ízlésem ellen való, de ezt a szót Simicska ürügyén a Jobbikkal szemben kezdte el használni Orbán és a Fidesz.

Ugyanakkor képtelenség indulatok nélkül beszélni a nemzet sorsát egy évszázadra is meghatározó paksi atomerőmű bővítésről.

Ez a beruházás ugyanis semmibe veszi a nemzeti érdeket, fenntartás nélkül kiszolgálja a putyini érdekeket, ilyen értelemben valóban csicskázás, ráadásul nyilvánvalóan hazaárulásnak minősül. Ilyen politikával szemben szerintem megengedhető, sőt kötelező egy drasztikus stílus, ami még mindig nem áll arányban azzal a politikai bűncselekménnyel, amit a kormány elkövet az országgal szemben. Ezért a stílusért engem kitiltottak a parlamentből, de ez nem fájt, illetve még büszke is voltam rá, mert felhívtam a figyelmet a Fidesz bűnös politikájára, ami egy lelkiismeretes ellenzékinek mindenképp kötelessége.

Gondolom, nem csodálkozott, amikor Kövér László remegő bajusszal megvonta öntől a szót, de meglehetősen idegesen reagáltak a Fidesz elkötelezett hívei, különösen a kormányzati sajtó. Ámbár Orbán Viktor arcán legfeljebb gúny volt. Ez megzavarta önt?

Nem, de tudom, hogy annak a csávónak teflonból van az arca, lepereg róla minden.

A hazai sérthetetlenségének vélt, vagy valós tudatában úgy viselkedik, mintha az ellenzékkel nem is kéne foglalkoznia.

Egész pontosan felhívta a figyelmet arra az alig vitatható tényre, hogy az ország megválasztotta őt miniszterelnöknek.

Ez igaz, de az is eredmény, hogy az egész holdudvarnak bizonygatnia kell most, hogy Orbán a miniszterelnök. A Parlamentben pedig úgy tesznek, mintha a Ház méltósága követelné meg a rendreutasítást, holott az országgyűlés tekintélye az elmúlt nyolc év kormányzása miatt rogyott meg.

A Fidesz jól láthatóan arra használja a törvénygyárat, hogy lepapírozza a tolvajlást.

A héten is frusztráló mennyiségű törvényt terjesztettek be, amely mind ezt a célt szolgálta. Pontosan tudni lehet, hogy például a toronyházakról szóló paragrafusokat a MOL és a GTC érdekében alakítják át.  Ha pedig a sporttörvényhez nyúlnak hozzá, akkor lehet valószínűsíteni, hogy a Vajna – vagy rövidesen a Mészáros Lőrinc – kezében lévő TV2-nek juttatnak milliárdos összegeket a közvetítési jogokon keresztül. A legtöbb jogszabály mögött van olyan gazdasági érdek, amellyel valamelyik kormánypárti oligarchát akarnak pártérdekből, vagy személyes megfontolásból milliárdokhoz juttatni. Tehát minden paragrafus konkrétan forintosítható.  Ha ezt az ellenzék kimondja, akkor persze megkapja a magáért a kormánypárti sajtótól. Ezen a héten engem támadtak, még a TV2 Mokkáját is bevetették ellenem, mert támadni merészeltem a miniszterelnököt.

Ami talán meglepő, hogy ön baloldalról is kapott kritikát, Tamás Gáspárt Miklós szerint meg kéne adnia a tiszteletet a parlamentnek. Valamint illő lenne elismerni, hogy ha nem is tisztán, de a Fidesz nyerte meg a választásokat. Magától nem gondolt erre?  

Akkor szoktam az etikettet betartani, s a tiszteletet bárkinek megadni, ha azt megérdemli, tehát ha az erkölcsi szabályok azt előírják.

Amíg a parlamentben – mint említettem – szinte csak a lopások lepapírozása zajlik, addig az etikett követése üres rítus.

A Parlamentnek az elismerést ki kéne vívnia. Ha már illendőségről beszélünk, azt a kérdést kell feltenni, hogy illik-e a képviselőknek hatalmi pozícióból arcátlanul az emberek szemébe hazudni, a választáson szerzett felhatalmazással illik-e a jogállamot és a demokráciát lerombolni? Illik-e kísérletet tenni a szólásszabadság felszámolására? Lehet, hogy a miniszterelnököt nem illik a hatalomgyakorlásáról keményen számon kérni, de a felsorolt, politikai bűncselekménynek is beillő, joggal való visszaélést sem illik elkövetni. Tudni kell, hogy a választási törvény egyoldalú megváltoztatása, tehát a választási kerületek átrajzolása, a kétfordulós választás megszüntetése, a győzteskompenzációnak nevezett abszurd jogintézmény bevezetése önmagában is a Fidesznek kedvezett, s ezért nyerték meg kétszer is kétharmaddal a választást, miközben az ország nagyobbik fele az ellenzéket támogatja. Véleményem szerint egy ilyen törvény Fidesz általi megszavazása sem éppen illendő.

Mit szól ahhoz az érvhez, hogy ön is ugyanazon törvény alapján ülhet a parlamentben, mint Orbán Viktor? Ha ő úgynevezett miniszterelnök, akkor ön úgynevezett képviselő?

Azt nem vitatom, hogy Orbán Viktor jogszerűen ül a parlamentben, s a kormányalakítását sem jogilag kérdőjelezem meg. De miután képtelen egy ország miniszterelnökeként viselkedni, szimbolikusan megtagadom tőle a címet. S szeretném, ha sokan csatlakoznának hozzám.

Viszont ha a kormányfőt valóban idegen ügynöknek tekinti, – ahogy TGM állítja – akkor nem interpellálni kell, hanem feljelenteni, vagy forradalmat indítani ellene, nem pedig bio-díszletként üldögélni a parlamentben. Ezt elfogadja?

Nagyon örülnék, ha ilyen egyszerű lenne, hogy a mi feljelentésünk alapján az ügyészség tisztességes nyomozást kezdene. Erre azonban Polt Péter ügyészsége alatt semmi esély nincs Magyarországon.  A magam részéről a forradalmi utat elutasítom, számomra elfogadhatatlan gondolat, hogy vérontás legyen az országban. Ami pedig a kérdés másik részét illeti: a bio-díszlet nem kiabál, nem tiltakozik, ahogy én tettem. Persze a parlamentben az ellenzék valóban tehetetlen, amíg a Fidesznek kétharmados többsége van, semmilyen döntést sem tudunk meggátolni. Nincs rájuk befolyásunk;

az érvek tökéletesen hidegen hagyják a hatalom embereit.

Úgyhogy tovább csonkíthatják a demokráciát azzal, hogy átalakítják a gyülekezési törvényt, s elfogadják a magánélet védelméről szóló jogszabályt. 

Úgy tűnik, parlamenti úton a mai rezsim aligha változtatható meg, mert ahhoz szabad nyilvánosság kellene. Ennek ellenére bízik a demokratikus választásban?

Nincs más út, de ne felejtse el, mi, a változást akaró ellenzék vagyunk a többség – erről nekünk, politikusoknak sem lenne szabad megfeledkeznünk. Ha az ellenzéki pártok okosabb stratégiákat követnek, akkor már a tavaszi választáson sem szerez a Fidesz kétharmados többséget, de még az is lehet, hogy egyszerű többséggel sem kerül kormányra.  Ehhez természetesen ellenzéki együttműködésére lett volna szükség. De hiszek benne, hogy a kormány demokratikus úton leváltható.

Mégis Orbán Viktor a legnépszerűbb magyar politikus, miközben elfogadja a nagy tiltakozást kiváltó Stop Soros törvényt. Nem a bukott ellenzéket kéne bírálnia?

Kétségtelen, az ellenzék a választáson megbukott, most először a saját sorainkat kéne rendezni, miközben a Fidesz erőteljesen alakítja az ellenzéki pártok belső életét is.

Mi, a Párbeszédben nem estünk egymásnak, de remélem, hogy a többi párt is összeszedi magát az őszi parlamenti nyitányig. Látok kedvező fejleményeket: az ellenzék mára felismerte, hogy iszonyúan durva pofont kapott a választáson. Ma egyre inkább bajtársi közösségben dolgozunk, s lassan kialakul az ellenzéki együttműködés gyakorlata is. A kutatás szabadságát például minden ellenzéki párt fontosnak tartja, s kiállt a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének szabadsága mellett.

Visszatérve a miniszterelnöknek feltett, szemtelennek szánt felvetésre. Magára a kérdésre már rég nem emlékszik senki, legfeljebb arra, hogy ön valamiért sértegette Orbán Viktort, tehát csak a vircsaftra. Volt így értelme?  

Természetesen. Kétségtelen, a balhéra többen emlékeznek, de azért elég sokan megjegyezték, hogy Orbán Viktor politizálása miatt az ország kétezer milliárddal kevesebb pénzhez juthat a következő uniós költségvetésből. A balhés felszólalásom erről szólt, s most is erről beszélek, vagyis Orbán károkozásáról.

Kétezer milliárd, hihetetlen összeg. Egy felelős miniszterelnök ilyen mértékű veszteséget soha nem okozna a hazájának. Ezért sem tekinthető valódi miniszterelnöknek Orbán Viktor.

Tölgyessy: Aligha érjük meg az Orbán-rendszer végét – 2018 (szubjektív) legjobbjai

„Mi lesz veled Magyarország?” – címmel tartott előadást Tölgyessy Péter, aki elsősorban a választások után várható politika alakulásáról beszélt. Az alkotmányjogász a választási kampányról csak annyit mondott, hogy egyetlen igaz mondat sem hangzott el, lényegében a hazugságok versenye volt. Tölgyessy szerint az nem tudható, hogy mikor lesz vége Orbán Viktor hatalmának, de valószínű, hogy a kormányfő nem választáson fog elbukni, és a leváltása egy újabb rendszerváltás lesz.

Az apály lehangoló, mert a tenger mellett mindent ellep a sár, a parton tetemek, s a sirályok dögökre vadásznak. S persze a hányódó ladikok egymásnak verődnek, ahogy a peckes jachtok is könnyen széthasadnak.  Az apály hangulata az elmúlást idézi, van ugyan kikötő, ahol még lehet hajózni, de mégis az iszap, a vég, a pusztulás dominál. És a reménytelenség.

Pontosan ilyen apály idején vagyunk most Magyarországon – idézte fel tengerparti élményét Tölgyessy Péter, aki szerint a mai politikai rendszer a vázolt az apály berendezkedése.

A magyar társadalom a nyolcadik éve létezik ebben az apályos reménytelenségben. De

Tölgyessy szerint nemcsak bennünket ejtett foglyul valaki, hanem a világban is érzékelhető folyamat résztvevő vagyunk.

Gyengült a középosztály, s emiatt a legsikeresebb országokban is megjelentek a demokrácia bajai. Romlik az életszínvonal, teret nyer az irracionalitás, ezért elvetik a régi elitek tudását és politikáját, s megjelennek az új politikai erők, amelyek megoldást ugyan nem adnak a társadalom bajaira, de megsimogatják az emberek buksiját. Ezért aztán tömegesen lehet szavazni erre az új, populista elitre. A térségünkben még nagyobb a baj, mert a válságfolyamat nem egy már létező demokráciát, vagy sikeres kapitalista rendszert támadott meg, hanem egy félig működő berendezkedést pusztít el.

Ezért a legtöbb európai országban, sőt, szinte mindenütt, jelen van az a fajta politika, ami nálunk. A lengyelek lényegében ugyanaz csinálják, ami nálunk történik – pedig sokkal sikeresebbek, mint mi – de a térség többi országa is ezen az úton jár, hisz Robert Fico populizmusának van ugyan sajátos nemzeti vonása, de a lényeg hasonlít az Orbán Viktor politikájára. Ez a populistának nevezett folyamat a 2008-as válság idején indult, s azt lehet mondani, hogy ’45 óta a legnagyobb válsága a világkapitalizmusnak és a demokráciának.

Tölgyessy szerint ebbe a trendbe illeszkedik a „mi kis berendezkedésünk”, amelynek a legnagyobb mestere Orbán Viktor, aki mesterien építi fel az apály rendszerét. Pedig ilyen időben nehéz egyben tartani egy országot. Tőlünk keletebbre, Ukrajnában vagy Oroszországban soha nem sikerült a piaci kapitalizmus és a demokrácia alapján stabilizálni a helyzetet, ezért arrafelé még zavarosabb idők vannak, a káosz az úr! Mi talán kelet és nyugat határán vagyunk, az alkotmányjogász azt reméli, hogy a határ „innenső” oldalán.

A politikai zseninek kikiáltott magyarok azonban gyalázatos és szánalmas választási kampányt hagynak maguk mögött.

A kampány utolsó heteiben egyetlen igaz mondat nem hangzott el,

de – Tölgyessy szerint – nemcsak a kormánypártok hazudtak folyamatosan, hanem az ellenzék is. A Fidesz azt szajkózta, hogy féljünk, rettegjük, mert jönnek a migránsok és megesznek bennünket, elveszik a munkánkat, megerőszakolják kislányunkat, feleségünket. Az ellenzék pedig megállás nélkül azt hajtogatta, hogy mindenért Orbán Viktor a hibás, azt próbálták elhitetni, ha nincs Orbán, akkor boldog lesz az ország, s még iskolára is jut pénz. A két hazugság versengett egymással. Egészen elképesztő volt az elbutulás. Arról nem is beszélve, hogy az ellenzék pártjai is gyalázták egymást.

Előadásában Tölgyessy felidézte a rendszerváltás óta eltelt évtizedeket, s megállapította, hogy a térségben a magyarok csalódtak legelőször a rendszerváltásban. Ezen aligha lehet csodálkozni, mert amíg a szomszédos államok a 2004-et megelőző évben 20-28 százalékos fejlődést produkáltak, addig mi mindössze 9 százalékkal növekedtünk. Ami természetesen befolyásolta az életszínvonalat, s amíg a politikusok először ki merték mondani, hogy a nyugat sem lehet mindenben példa, addigra a választók már rég kimondták.

Amerikai kutatások bizonyítják, hogy a magyarok fordultak el legjobban a kapitalizmustól és a demokráciától, s talán a nyugati szövetségi rendszertől is.

Tehát a rendszerváltás megítélése nálunk a legrosszabb, még Ukrajnában és Oroszországban is kedvezőbbnek tartják a változást. Itt pedig sokan azt mondták, hogy jobb volt a kommunizmus alatt.

Erre a jelenségre természetesen azonnal politikát kezdtek építeni, a közélet porondján vívott élet-halál harcot folytatók között azonnal megjelentek azok, akik „másfajta” politikát kezdtek ígérni. Köztük van Orbán Viktor, aki hallatlanul érzékeny a változásokra, s aki nagyon jól ismeri a magyarokat. A változás következményeként a parlamentből kisöpörték a kádári elitet, s megjelent a Jobbik, illetve az LMP. A változás irányát figyelve egyértelmű, hogy a magyar társadalom hétköznapjaiban alig vannak olyan minták, amelyek a kapitalizmushoz, vagy a demokráciához igazodnának. A magyar családok zöme tekintélyelvű, paternalista, s a férfiaknak Orbán visszaadta az előjogaikat. De hierarchikusak az iskolák és a munkahelyek is, Orbán ezeknek is visszaadta paternalista előjogaikat. Ez meghozta az emberek számára az „otthonosság” érzését.

A baloldali kormányok a fogyasztást igyekeztek stabilizálni, s az életszínvonalat emelni. Ezzel szemben Orbán pénz helyett ellenséget ad. Ha majd megszűnik a félelem a migránsoktól, akkor majd lesz valaki más, akitől retteghetünk.

A miniszterelnök hallatlanul hatékonyan gazdálkodik az emberek félelemérzetével.

A váratlan hódmezővásárhelyi győzelemig érzékelhető volt, hogy az ellenzék sejtette: nem tudják a Fideszt legyőzni. Az oppozíció leginkább a mandátumok számának növelésére rendezkedett be, nem pedig a választási sikerre. A közönség reménykedett, elhitte, hogy jön a Szél-, a Karácsony-, vagy épp a Vona kormány, miközben esélytelen, 10 százalék körüli pártokról van szó. Szemfényvesztés volt az egész. Ámbár az Orbán Viktor rendszere stabilnak tűnik, de képes szinte pillanatok alatt összeomlani, ezt a kormányfő pontosan tudja. Az egész hódmezővásárhelyi történet egy ilyen kormánybukásnak tűnt.

Kétségtelen, a fővárosban kétharmados többséget szerzett az ellenzék, de az új pártok nem igazán szerepeltek jól. A kádári gyökerű baloldal nyerte el a mandátumok többségét, de 2010 óta folyamatosan vesztes szériában van.  A Jobbik nem tudta megismételni korábbi sikerét, az LMP pedig bár három mandátummal növelte jelenlétét, továbbra is törpepártnak számít, a Momentum pedig a parlamentbe sem került be. Valójában semmi realitása nem volt a Fidesz legyőzésének, s sajnos újra ott maradtak a parlamentben azok, akik eddig sem voltak képesek a Fideszt leváltani. Tölgyessy azt hangsúlyozta, hogy Magyarország azért maradt el térségbeli versenytársaitól, mert a kádári gyökerű politikától az ország nem tud megszabadulni. Némi ellentmondásnak látszik, hogy Magyarország lemaradása 2010 óta gyorsult fel, amihez nincs köze a kádári gyökerű politikának.

Tölgyessy Péter nem tudja elképzelni, hogy ez a jelenlegi ellenzék valaha képes lenne Orbánt legyőzni.

Az oppozícióban lévő pártok ehelyett egyre mélyebbre kerülnek, már három választást vesztettek el. A sikertelenségben nagy szerepe van a megmondóembereknek, és a nyomásgyakorló csoportoknak is.  A Fidesz rendszeréről azt mondta, hogy apály idején ilyen politika működik. Ráadásul Magyarországon nehéz demokráciát csinálni.” Nincs követhető modell sem, mind a rendszerváltás idején. Orbán rendszere addig működőképes, amíg a megteremtésében közrejátszó feltételek adottak, mint például a középosztály válsága, a kilátástalanság. De a hatalom maga is beleszaladhat a „késbe”, ugyanis ritka, hogy az ilyen rendszer kitölti az idejét. Az előadó szerint a magyarok előbbre jutásához dagályra lenne szükség, tehát nemzetközi fellendülésre, ami elemi erővel repítené fel az országot is. Egyelőre azonban az apály ideje van, de készülni kell, s ha valóban eljön a dagály ideje, akkor lesz ismét Magyarország.

Előadása után kérdésekre is válaszolt Tölgyessy Péter. Paks bővítése szerinte leginkább arról szól, hogy építéséből a kormány pénzt tud lenyúlni. Egyelőre más nem indokolja a fejlesztést, hisz van energiánk, s ráértünk volna az atomerőműről nyolc év múlva dönteni.

Iszonyú a korrupció Magyarországon, ez a társadalom hétköznapjainak is része. Ezért ítéli el olyan nehezen a magyar nép a korrupt politikusokat, erkölcsileg igazán nem is tud felháborodni, legfeljebb irigykedni.  Viszont a kormánypárti korrupció olyan határokat is átlépett, ami már közfelháborodást okozott. Ezért indultak jelentős társadalmi csoportok a Fidesz ellen. Mindez adott némi muníciót az ellenzéknek, s ennek köszönhető az ellenzék fővárosi és hódmezővásárhelyi sikere.

Emellett a kormánypárt nem ismerte fel: Magyarországon nem szabad dölyfös vezetőnek lenni. Itt a Fidesz vezetői úgy viselkednek, mint a kistelepülések feltörekvő urai. A magyar elit soha nem volt ilyen, ha ezen nem tudnak változtatni, abból nagyon súlyos gondok lehetnek.

A bajok legfőbb oka, hogy gyengén teljesít a magyar társadalom; például az osztrák építőiparban ugyanannyi embert foglalkoztatnak, mint nálunk, de teljesítményük hatszorosa a magyarnak. Ebben minden benne van.

A magyarok azt hiszik, hogy ha jól ikszelnek a szavazóhelyen, akkor jobb lesz az életük.

Nem hiszik el, hogy ez csak arra ad lehetőséget, hogy elinduljunk a jobb élet felé. Semmi többet.

„Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.” – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Az első döbbenetet a felháborodás, majd a szolidaritás váltotta fel, miután az egykor jobb napokat látott Figyelő című hetilap nemzetközi hírű magyar tudósokat, civileket és jogvédőket igyekezett a „Soros-bérencek”közé sorolni. A közgazdászok mellé állt a Corvinus Egyetem komplett tanszéke, mert mint írják: megvédik Csaba Lászlót, Chikán Attilát, és Kornai Jánost, akik nemcsak a magyar közgazdasági szakma ikonjai, de nemzetközi szinten is a legkiválóbbak közé tartoznak. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Csaba László szerint a lajstromozás, a félelemkeltés eszköze, ami soha nem indul el magától. 

Az lepte meg inkább, hogy a Figyelő összeállított egy listát, amelyen „Soros zsoldosai” szerepeltek, vagy azon döbbent meg jobban, hogy ön neve is a listára került?

Ez utóbbi nem lepett meg, mert hosszú évek óta vagyok a CEU oktatója, tehát a listára kerülésem egyértelműnek látszott. Erkölcsi kötelességemnek is tartom, hogy minden nyilvános szereplésemen, vagy írásom végén közöljem: a Közép-európai Egyetem tanára vagyok! Azóta különösen így van ez, amióta a kormányzat politikai támadást indított az egyetem ellen.

Azon viszont

el vagyok képedve, hogy Magyarországon listáznak. Ez rendkívül rossz emlékeket ébreszt mindenkiben, aki a történelmet ismeri.

Ezen a listán ráadásul halottak is szerepelnek, Ernest Gellner 1995-ben, Hanák Péter történész 1997-ben, Tóth István György, az MTA doktora 2005-ben, Yehuda Elkana 2012-ben, Doyle Klier pedig 2007-ben hunyt el. Ők aligha lehetnek összeesküvők, valamikor persze valóban tanítottak a CEU-n.

A Figyelő „tényfeltárásának” rendkívül alacsony színvonalát jelzi, hogy hiányzik a „Soros bérencek” listájáról az a Bozóki András, aki Gyurcsány minisztere volt, s aki ezért a mellőzésért talán meg is sértődik majd.  Szerepel viszont a világhírű Kornai János, aki az elmúlt öt évben semmiféle kapcsolatot nem tartott az egyetemmel.

Mi volt az első gondolata, amikor meglátta a „Soros bérencek” listáját, akiket a Figyelő a kormány, vagy az ország ellenségének próbál beállítani?

Először azt hittem, hogy vicc az egész! Aztán arra gondoltam, hogy a lista egy túlbuzgó, de kezdő újságíró zsengéinek egyike. Látszik ugyanis, hogy a szerző nincs tisztában a szakmája alapjaival sem, hisz az információ ellenőrzése alapvető kötelesség! A harmadik gondolatom az volt, hogy a Schmidt Mária lapjává züllött Figyelő már korábban arról kezdett cikkezni, hogy meg kellene vizsgálni a CEU-t. Ezt Lázár János először visszautasította, ám a kormány végül szigorú intézkedésekkel próbálta ellehetetleníteni az egyetemet.

Akik ismerjük az irányított sajtó gyakorlatát, tudjuk, hogy soha nincsenek véletlenek. A Pravda szemleírója sem szokott magától búsongani a közel-keleti helyzet miatt, a háttérben mindig az orosz politika szándékát kell fürkészni. Ma azt gondolom, hogy a „Soros-bérencekről” szóló lista emlegetése a társadalom megfélemlítését szolgálja. Persze túlteljesítő, túlbuzgó emberek minden rendszerben akadnak, tehát az ilyen akciókról sem mindig a párt legmagasabb szintjein döntenek. De az is biztos, hogy egy ilyen félelemkeltő kezdeményezés soha sem indul el magától.

Gondolja, hogy ez a sorosozás még a kampány lendülete, vagy csak az folytatódik, ami elkezdődött? És befejeződik-e egyáltalán?

A miniszterelnök megszólalásai, mindenekelőtt a március 15-i beszéde alapján úgy tűnik, hogy a választási hadjáratot – amely sokféle törvényt sértett -, nem akarják abbahagyni. Továbbra is politikai feladat: „Soros embereinek megállítása”, vagyis az évek óta tartó kampányüzem folytatódik. Ne felejtse el, hogy jövő évben lesz önkormányzati választás, ami mindig „visszavágó” szokott lenni, illetve jön majd az Európa Parlament magyar képviselőinek megválasztása is. Az intézménynek nagyon nagy hatásköre van, és a Fidesz befolyását növeli, ha sok embert tud odaküldeni. Legutóbb a német külügyi intézet igazgatója tartott előadást a CEU-n, s ő mondta, a brüsszeli parlamentből is látják, hogy mi történik Magyarországon, de a CDU számára lényeges a „hasznos hülyék” jelenléte.

Amíg ilyen nagy létszámú az uniós Fidesz frakció, addig a szavazataik megszerzése érdekében a Néppárt behunyja a szemét, vagy elfordítja az arcát. Ez a politika.

Említette már, hogy az ilyen listázásnak nagyon rossz az emléke Magyarországon, ezért is furcsa, hogy a tulajdonos, Schmidt Mária, akit történészként tartanak számon, ilyen módszerhez nyúl.

Alig hiszem, hogy Schmidt professzor-asszony saját maga szerkesztené a lapot. Van ott főszerkesztő is, Lánczi Tomikának hívják. Azért hívom így, mert édesapjával együtt tanítottunk a Corvinuson, s gyerekkora óta ismerem. Tomika önjáró fiú. Három éve együtt léphettünk fel egy uniós fórumon, s olyan kioktatást kaptam tőle, amilyet kezdő korom óta senkitől. Tomika olyasmit vágott a fejemhez, hogy félreértem az Európai Uniót, túlságosan is a tényekre alapozó, ezért „álobjektívista” a felfogásom, amely ökonomista szemléletet eredményez. Nem ez visz előre, hanem az „akarat”, a „jövőkép” meg a „mozgósítás”! A fórum résztvevői elkerekedett szemmel hallgatták, magam sem hittem a fülemnek. Pedig akkor még Tomika nem volt főszerkesztő.

Majd

amikor Tomika átvette a Figyelőt, akkor úgy fogalmazott, hogy ezt a lapot az értékelvű újságírás fórumává kívánja fejleszteni, ami magyarul azt jelenti, hogy propagandakiadvánnyá kívánja silányítani. Sikerült!

Valószínű, hogy minden egyes cikkhez nem kell a tulajdonosasszony engedélyét kérni, de ezért feltételezem: Schmidt Mária tudott arról, hogy milyen listát akar produkálni a lapja. Tomika ugyanis magától nem érzékeli, hogy Magyarországon mit jelent listázni.

Az világos az ön számára, hogy milyen elvek alapján állították össze ezt a listát?

Még csak azt sem mondhatnám, hogy kizárólag a kormánnyal kritikus emberek vannak a listán. Inkább azokat igyekeztek megalázni, akiket legegyszerűbb keresőszavakra feldobott az internet. „Soros bérenc” lett például kollégám, Ürge-Vorsatz Diána, aki napi ügyekben szinte soha nem nyilatkozik, s akkor sem kritikus a kormánnyal. Vagy említhetném Boytha Györgyöt, aki 2010-ben bekövetkezett haláláig a Fidesz feltétlen támogatója volt. De listára került Várady Tibor jogász-akadémikus is, aki a Harvardon is tanított, volt miniszter Jugoszláviában. A bérenc vádat azzal utasította vissza, hogy őt eddig csak Seselj csetnikvezér ügynöközte le. Viszont nincs a listán Bozóki András, aki egyetemünk oktatója, és rendre odaszól a kormánynak, s e „mellőzés” miatt talán meg is sértődik.

Állítólag az utóbbi időben már jelentkezni is lehetett a listára, s ezt egyre többen meg is teszik.

Valóban. A Figyelő ugyanis felajánlotta, hogy a listára be lehet jelentkezni, amellett, hogy töröltetheti is magát, aki inkább ezt szeretné. Az akadémián is elindult egy kezdeményezés, mert a gazdaság- és jogtudományok osztályának szélesebb köre jelentkezni akar.  Magam is megtenném, de ugye én már rajta vagyok.

Kíváncsian várom, hogy jelentkeznek-e majd olyanok is, akikről tudjuk, hogy Soros György pénzén tanultak, mint például Orbán Viktor, Schmidt Mária, Kövér László, Deutsch Tamás és Kovács Zoltán. Gyakorlatilag a fél Fidesz felkerülhetne a listára, nem gondolja?

Akik már „bizonyították” kormányhűségüket, azokat nyilván nem akarja a Figyelő sem „besározni”. Ráadásul az említett politikusok a hazai „Soros kampány” értelmi szerzői. Feltételezem: csak az került listára, aki méltatlanná vált a Fidesz bizalmára, mint mondjuk: Chikán Attila professzor, aki nélkül a Fidesz nem jöhetett volna létre. Nem mellesleg miniszter is volt, és az akadémia rendes tagja, s a nézeteit sem váltogatja a politika igényei szerint. De vannak, akik hiányoznak még, hisz Illés Zoltán, a második Orbán kormány környezetvédelmi államtitkára is itt tanít a CEU-n. Valószínű, elsőre őt nem dobta fel a keresőprogram.

Professzor úr, önről is tudható, hogy egy időben Orbán Viktor gazdasági tanácsadója volt, holott már abban az időben is a CEU oktatója volt.

Igen, én ma is ugyanazt a tanítom, mint tíz éve. Kisebb, de szociálisan érzékeny állam, stabil államháztartás, euró bevezetése, nyugati szövetség, stb. – ezek a klasszikus konzervatív gazdaságpolitika kulcsszavai. Az euró bevezetését már 2002-ben javasoltam, nem csak azért, hogy ne inflálódó valutánk legyen, hanem mert ez a jó lenne a nemzetnek. Én ma is ezt mondom…

A miniszterelnök környezetében is mindig tudták, hogy a CEU-s emailemre kell küldeni a meghívót, ha Orbán Viktor beszélni akar velem. Akkor ez nem zavarta őket. Emlékszem, a bankunióval kapcsolatos több, mint 500 oldalas anyagot is a „Soros” egyetemre küldték át, kérve, hogy segítsek. Még emlékszem, a nyár kellős közepén, rekkenő hőségben egy nap alatt kellett a nehéz angol, jogi szöveget átnéznem. Szívesen segítettem. Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.

Azt nem tudjuk, hogy meddig találják meg, a hírek szerint a CEU, az ország legversenyképesebb egyeteme feltehetően áttelepszik Bécsbe. Ezek után ön is költözik?

Ez az ügy még nem zárult le, egyelőre a budapesti óráimra készülök.  A rektorunk, Michael Ignateff azt jelentette be, hogy a bécsi városvezetés 1 euróért 99 évre felajánlott egy kaszárnyát, amelyben el lehet indítani egy amerikai stílusú campust. Ezt az ajánlatot az egyetemünk elfogadta, s az ajánlat segítségével elindítjuk majd az alapképzést, amelynek hiánya a magyar kormány egyik kifogása volt. A másik pedig az, hogy eddig nem volt amerikai képzésünk, de mára elindítottunk egyet a Bard College társaságában. Ha minden igaz, akkor a magyar kormány képviselői épp a napokban ellenőrzik. Tehát a politika mindkét kérését teljesítettük, technikai értelemben további kifogásuk már nem lehet. Az viszont nem világos, hogy a kormány elfogadja-e, s a parlament elé terjeszti-e a működésünkhöz szükséges jogszabályokat.

Miután mindenki számára előnyös, hogy budapesti árakon amerikai diplomát adunk ki, abban reménykedünk, hogy a törvényi rendezés rövidesen lezárulhat. Ha mégis költözni kell, az egyetem épülete, intézményei, a könyvtár, a kutatóközpont akkor is itt marad, hisz 35 milliárdért készült el a CEU két új intézménye, nyilván nem fogjuk a Századvég Alapítványra hagyni.

A közelmúltban tartott előadásában Tölgyessy Péter azt hangsúlyozta, hogy szerinte Orbán Viktor azért választotta azt a megtapasztalt politikai stratégiát, amibe jócskán belefér a gyűlöletkeltés, mert apály van a világban, s emiatt kell ellenségkereső, populista, oroszbarát politikát folytatni. Egyetért?

Nem értek egyet. A világképemet a közgazdasági látásmód határozza meg – ebben Lánczi Tomikának igaza van -, s azt látom, hogy a világ tőzsdéi egészen jól teljesítenek. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a munkanélküliség alacsony, a gazdasági növekedés pedig elképesztően jó. A politikában kétségtelenül érzékelhető valamiféle visszarendeződés, ami a korábbi időszak globalista és demokratikus értékeinek meggyengülését jelenti. De ilyet láttunk már, s tudjuk, hogy akár a globalizáció, akár a demokrácia hullámokban megy előre, s van trendje! De a világban alapvetően konjunktúra, fellendülés van.

Az igazi veszélyt ott érzem, amiről Tölgyessy Péter az előadásának végén beszélt, tehát ha egy ország elengedi, vagy elüldözi a legtehetségesebb embereit – mondjuk különböző listák segítségével – vagy nem díjazza a teljesítményt, vagy ha gyenge a közigazgatás szabályozásának minősége, akkor az az ország kimarad a világ fejlődéséből. Mi tehát egyszerűen lemaradunk!

A mai politikával felgyorsítjuk a lemaradásunkat, hiszen ha „a tanuló társadalom” időszakában a „tanoncok világának” visszahozásával bíbelődnek, akkor kimaradunk a negyedik ipari forradalomból. Ez az igazi baj, mert belemanővereztük magunkat a lemaradásba!

A környező országok politikája – a lengyeleket leszámítva – nem követi a magyar példát, talán ezért a szomszédjaink már rég megelőztek bennünket. Tehát van más politika, csak a magyar nép nem akarja?

Azt hiszem, hogy a választásokon nem valóságos politikai alternatívák között választ a szavazó. Gyakorlatilag egyszerű üzenetek között dönt az állampolgár, s egy magyar faluban aligha morfondírozik valaki azon, hogy tényleg kimaradunk-e a negyedik ipari forradalomból, vagy sem. A kampány a mi esetünkben is végletekig le volt egyszerűsítve, így átment az üzenet. A szavazófülkében azt kellett eldönteni, hogy „mi, vagy a káosz?” S valóban, a kormányfőnek igaza lett. Az ellenzék még azt sem tudta eldönteni, hogy tényleg vissza akar-e lépni a másik javára, illetve az esetleges kormányprogram egyeztetésről még csak szó sem esett. Ezzel

az ellenzék tökéletesen bizonyította, hogy alkalmatlan a kormányzásra.

Átment az üzenetet, győzött a Fidesz. De mi lesz ezután?

A megalakuló Orbán-kormány helytelenül vonja le a következtetést, ha azt hiszi, bármit megtehet. Emlékszünk, hogy Antall József 1990 tavaszán megnyerte a választást, ősszel már ott volt a taxisblokád, s aztán alig bírt a kormányzati ciklus végéig a víz felszínén evickélni.  De említhetném az ország számára egyébként sok tekintetben hasznos Bokros-csomagot, ami a szocialista kormány népszerűségét és legitimációját rendkívüli mértékben aláásta. Két példa a közelmúltból, ami azt üzeni, hogy „láttunk már karón varjút!” Ha az Orbán-kormány azt hiszi, hogy bármit megcsinálhat, könnyen elcsúszhat egy banánhéjon. Ennek azért nagy a veszélye, mert a kormányzatban, annak tagjaiban hihetetlen nagyra nőtt az önbizalom, a túlbuzgás. Eluralkodott az önhittség, s ilyenkor jönnek a bajok, amelyek megbuktathatják, vagy legalábbis gyengíthetik a kormányt.

Nem sikeresek, gazdagok szeretnénk lenni! – 2018 (szubjektív) legjobbjai

 Az „amerikai álom” világszerte ismert és vonzó ábránd, még akkor is, ha már az Egyesült Államokban sem hiszik teljesen, hogy valaki képes a származásától, a vagyoni helyzetétől vallásától vagy a bőrszínétől függetlenül érvényesülni. De vajon van-e „magyar álom”? – erre a kérdésre kereste a választ a Policy Solutions politikai elemző intézet. A szakemberek azt vizsgálták, hogy milyen jövőt álmodnak a magyarok saját maguk és Magyarország számára. Az elemzésből kiderül, hogy ragaszkodunk a szociális biztonsághoz, de elutasítjuk a szabad versenyt. Boros Tamás elemző szerint a magyarok elfogadnák a diktatúrát is, ha kiszámíthatóságot hozna, de semmiképpen sem vágynak rá.

  

Mi magyarok gyakran álmodunk, vagy álmodozunk, csakúgy, mint az amerikaiak?

Ugyanúgy biztos nem. A klasszikus amerikai álom szerint ugyanis mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megcsinálja a szerencséjét. Amikor elkezdtük a kutatást, mi is arra voltunk kíváncsiak, hogy nekünk, magyaroknak van-e speciális, csak ránk jellemző álmunk, egyáltalán: álmodozunk-e a saját jövendőnkről?

A mi személyes jövőnkről van szó, vagy inkább a nemzet jövőjéről?

A kettő nyilvánvalóan összefügg. A magyarok valamivel több, mint harmada álmodozik, érdekes módon az iskolázottabbak a leginkább. Ugyanennyien állítják, hogy egyáltalán nem szoktak álmodozni, mert az nem racionális tevékenység, az ide tartozók szerint az ábrándok kergetése rózsaszín ködbe vesző gyerekes dolog. Van aztán a harmadik nagy csoport, amelynek tagjai korábban, amikor még fiatalok voltak, álmodoztak ugyan, de ma már úgy érzik, hogy nincs semmi értelme; úgysem javul az életük, semmi kitörési esélyük sem maradt, elvesztették a reményt, s nem is foglalkoznak a jövővel.

Abban biztos voltam, hogy a fiatalok többet ábrándoznak, de azt nem tételeztem fel, hogy a férfiak inkább álmodozók, mint a nők. Mi ennek az oka?

Nem álmodozóbban a férfiak, csak a jelek szerint a nők között több a csalódott, emiatt kiábrándultabbak, s feladják az álmodozásnak még az esélyét is.

Az álmok valóra válásához a csodát várjuk, vagy vannak terveink, határozott elképzelésünk a jövőről?

Ebben az esetben is három jól megkülönböztethető részre oszlik a társadalom, az emberek egyharmada kifejezetten racionálisan tervezi a jövőjét, s lépésről lépésre próbálja megvalósítani az álmait. A másik nagy csoport tagjai viszont elvetik a szisztematikus munkát, terveik megvalósításához ők inkább segítséget kérnek, itt elsősorban barátok, rokonok, meg a család jöhetnek szóba. A társadalom húsz százaléka pedig kifejezetten a szerencsére vár.

Az igaz, hogy sokan inkább imádkoznak, mint dolgoznak?

Minden tizedik ember – főleg az idősebb korosztály – számít az imára az álmai megvalósításához. A társadalom elég tekintélyes hányadát teszi ki a csodára vágyók, az imádkozók, illetve a másoktól segítséget kérők tömege. Ők azok, akik elsősorban nem saját erejükre, hanem másra alapozva várják álmaik megvalósulását. Nagyon érdekes még az is, hogy a külső segítség alatt szóba sem kerül a kormány vagy az állam intézményes segítsége. Pedig szinte közhelyszámba menő igazságnak számított – ami ezúttal nem igaz – hogy a magyarok elsősorban az államtól várják a támogatást. Ez azt is jelenti, hogy a magyarok többsége csalódott a kormányban, ma már nem hiszik, hogy a hatalom akarja, tudja segíteni az állampolgárok ügyeit. A társadalom elenyésző része mondta csupán, hogy az állam tud, és akar is segítséget nyújtani az embereknek álmaik megvalósításához.

Pedig szinte mindenki álmodozik nyugati bérekről, tehát magasabb fizetésekről, egészségesebb életről, boldog kapcsolatokról. Még miről szoktunk álmodozni?

Például az utazásról, tehát a tengerpartok, a világvárosok, és más földrészek meglátogatásáról. Az ország elhagyása, idegen tájak felfedezése az, ami meglepő mértékben foglalkoztatja az emberek fantáziáját, pedig mi azt feltételeztük, hogy ez csak a gazdag emberek hóbortja.

Az is „megálmodják” honfitársaink, hogy mindez mennyi fizetéssel váltható valóra?

Ezt leginkább az életkor dönti el, a 29 évnél fiatalabbak többsége legalább nettó 300 ezret vagy többet szeretne keresni fejenként, havonta.

Ez olyan, mint a havi 200 pengő fix?

Hasonló, de az élénk fantáziájú fiataloknál a teljes társadalom „olcsóbb”, legfeljebb havi 200 ezres álmokat sző. Ez számít ma „álomfizetésnek”.

Lehet azt mondani, hogy ez reális, vagy inkább földhözragadt álom? 

A nyugat-európai fizetésekhez képest mindenképp földhözragadt, de ha tudjuk, hogy minden második magyar nagyjából nettó 130 ezer alatt keres, akkor azt is mondhatjuk, hogy a 200 ezres álom majdnem másfélszerese a realitásnak.

Az amerikai álom lényege, hogy aki tehetséges, annak az anyagiak ne akadályozzák a képességeik kibontakoztatását. Ezzel szemben a magyar állomra mi jellemző?

A magyar álom kifejezetten fizetésközpontú, tehát a magyaroknak legfontosabb a jólét.

Nem a teljesítmény?

A magyar álom nem teljesítmény-centrikus, tehát nem individuális; az átlag magyar nem sikeres, hanem gazdag szeretne lenni. De végül is a tisztes megélhetéssel is megelégszik. Az ország népének pedig Ausztria és Svájc az álomországa, az ottani bérekkel megelégednénk, de mindezt olyan környezetben, amely nélkülözi a kemény versenyt. Szeretnénk, ha újra a Kádár rendszer biztonsága, kiszámíthatósága érvényesülne, csak annál jóval magasabb életszínvonal mellett, és kockázatok nélkül.

Ma gyakran vita van arról, hogy beleálmodjuk magunkat a történelmi korokba, a Kádár rendszer mellett vannak, akik visszasírják a Horthy érát. Miért vonzódnak a magyarok a diktatúrához?

Téved, mert az emberek nem vonzódnak a diktatúrához, a Horthy rendszert csak kevesen jelölték meg álmaik koraként, a Kádár rezsimet inkább visszasírják. De szó sincs arról, hogy a diktatúra, vagy a szólásszabadság elfojtása, esetleg az egypártrendszer vonzaná az embereket. Viszont szeretnék a biztonságot, kiszámíthatóságot, a jogegyenlőséget, és az igazságosságot, tehát a demokrácia továbbra is vonzó maradt Magyarországon.

De a biztonság érdekében tudomásul veszik a diktatúrát?

Ha kiszámíthatóságot hoz, eltűrik, de nem vágynak rá. A magyarok álma egy kontinentális típusú szociális piacgazdaság, amilyen eddig nem volt Magyarországon, talán a Kádár rendszer áll a legközelebb ehhez a berendezkedéshez, ezért van iránta vonzalom, nem pedig a diktatúra miatt.

Amit viszont a leghatározottabban elutasítanak a magyarok, az az orosz típusú diktatúra, ami beleszól a mindennapjaikba, de ugyanígy távol áll tőlünk az Egyesült Államokban, vagy az Angliában működő szabad versenyes kapitalizmus. Sokan mondják például azt, hogy nem kéne másolni Európa nyugati felét, járja Magyarország a saját útját. De akik ezen az állásponton vannak, ők is azt szeretnék, ha az ország jövője az Európai Unióhoz kötődne. Még akkor is, ha a menekültkérdés – köszönhetően a mai kormánypropagandának – sokakat elbizonytalanít.

Van különbség a politikai beállítódás és az álmok között? Másról álmodik egy Fidesz hívő, mint a Jobbikos, vagy a szocialista?

Inkább az életkor az, ami meghatározza az álmok tartalmát. Persze azt érzékeltük, hogy a baloldaliak számára fontosabb érték az egészség, az egész ágazat helyzete, vagy az oktatás. A jobboldali szavazók inkább foglalkoznak a menekültek, az idegen vallásúak letelepedési kérdéseivel. Alapvetően azonban mindenki magasabb életszínvonalat, nyugatra tekintő erős gazdasággal rendelkező országot szeretne. Ezekben nincsenek jelentős különbségek.

Ha jól láttam, megkérdezték, hogy melyik rendszerváltás utáni kormány alatt volt legjobb a magyaroknak. Lényegében senkivel nem voltak elégedettek?

Senkivel, a legtöbb megkérdezett csak a vállát vonogatta. Egy jelentős társadalmi csoport azt válaszolta, hogy egyik rendszerváltás után kormány alatt sem volt igazán jó a magyaroknak. Nem csoda tehát, ha sokan az egész rendszerváltás után időszakot csődként élték meg. A lakosság alig ötöde mondja azt, hogy még a második-harmadik Orbán kormány alatt volt a legjobb, mások számára Horn Gyula baloldali kormányzása volt a legeredményesebb. De a rendszerváltás utáni időszakot a magyar társadalom alapvetően elutasítja.

Sokan állítják, hogy Orbán Viktor azért lett liberálisból jobboldali, mert a nacionalizmus, a tradicionális értékek közelebb állnak a magyar társadalomhoz.  Így van?

A kutatásunk azt mutatta, hogy a tradicionális értékek fontosságáról talán van némi társadalmi konszenzus, de ma a politikának nem ezek a legfontosabb hívószavai. Az Orbán rezsim támogatói elsősorban az eredményesebb gazdasági- és pénzügyi politika miatt támogatják a hatalmat, gondolok a növekvő életszínvonalra, és az emelkedő bérekre. Minden más, amivel a mai hatalom operál, az csak máz. A tömegek számára egyáltalán nem vonzó a nacionalizmus, vagy az hamis nemzeti retorika.

Az világos az ön számára, hogy az amerikai álom, ami a teljesítményre, az önmegvalósításra épít, az nekünk miért nem vonzó?

Azt hiszem, nálunk nincs meg az a védőháló, amely egy sikertelen vállalkozás esetén megóvja, felfogja az embert. Az amerikai polgár, ha belebukik valamibe, attól még képes enni adni a gyerekének, sőt, ha az tehetséges, még tanulhat is. Egy nyugat-európai vagy skandináv család csőd esetén sem hullik a semmibe, mindig van módja az újrakezdésre, mert van mögötte egy erős állami talapzat, ami megvédi. Ez nálunk hiányzik, Magyarországon az állam segítő keze nem ennyire erős, nem is ennyire segítőkész.

A mi történelmi előképünkben a kudarcot szenvedett ember külföldre menekül, vagy főbe lövi magát. Összefügg ez azzal, hogy mennyire hiszünk abban, hogy az álmaink megvalósulhatnak?

Más kutatásokból tudjuk, hogy alapvetően pesszimista nemzet vagyunk. A mi felmérésünk szerint viszont a magyarok közel fele azt mondja, hogy megvalósulhatnak az álmai, már akinek vannak egyáltalán. Tehát azt mondhatom, hogy az ország ma optimistábban tekint a jövőbe, mint akár csak néhány éve.

Meddig lesz nálunk demokrácia? – 2018 (szubjektív) legjobbjai

„A legfájdalmasabb, hogy a Fidesz az összes alkotmánysértő intézkedését beleírta végül az alkotmányba”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Szabó Máté, aki a jogállam leépítése idején 2013-ig az állampolgári jogok biztosa volt, s regnálásának kulissza titkairól beszél. A Fidesz hatalomra kerülése után Szabó 35 esetben fordult Alkotmánybírósághoz, s kezdeményezésére a testület több jogszabályt megsemmisített. A hatalom korlátozásában részt vállaló ombudsman ma egyetemi tanárként exkluzív interjút adott, amelyben hivatali idejéről is beszél. A politikatudós a közelmúltban a társadalmi mozgalmak és politikai tiltakozások terén kifejtett iskolateremtő tevékenységért az ELTE arany Pro Universitate díjjal jutalmazta.

 

Az egyik legharcosabb ombudsmanként a jogállam utolsó bástyájának számított, ámbár az elméleti munkásságáért tüntették ki. Melyikre büszkébb?

Leginkább azt tartom fontosnak, hogy a jogállamról vallott nézeteimet hat éven keresztül a napi gyakorlatban is képviselni tudtam. Miután foglalkozom elmélettörténettel is, tudom, hogy a hajdani társadalomfilozófusok jó része gyakorlati feladatot is vállalt.  A legismertebb talán Machiavelli volt, aki megírta a máig idézett Fejedelem című művét, de legalább ilyen büszke lehetett arra, hogy egy ideig külügyminisztere volt a firenzei városállamnak. Ha tetszik, ez a vonalat viszem, 2007-ben az elméleti munka köréből „beszólítottak” a politikai és közéleti arénába, de utána ismét visszatértem az egyetemi katedrához, vagyis az „eke szarvához”.

Tanárként a múlt század politikai mozgalmait, a közéleti tiltakozások okait kutatja. Amíg ombudsmanként hivatalban volt, az Orbán kormány alkotmánysértő intézkedései ellen az alkotmánybírósághoz fordult. Ez utóbbi veszélyesebb, nem?

A múlt században tehát a Kádár rendszerben a társadalomtudomány is veszélyes üzem volt. Közvetlenül ’89 előtt egy tudományos vitán az „elvtársak” megfenyegettek, hogy „veszélyes nézeteket vallok”, és hogy ha nem jön a rendszerváltás, akkor szedhettem volna a sátorfámat. Amikor a zöld mozgalmakat kutattam, azt hitték, hogy környezetvédő pártot alapítok, amikor a sztrájkjogról írtam, azt gondolták, hogy munkabeszüntetést szervezek.  De később, amikor a Gyurcsány és az Orbán a kormány intézkedéseire kezdeményeztem alkotmánybírósági kontrollt, akkor utána sokszor ingott a székem.

Oktatott politikusoknak készülő fiatalokat is. Ha máskor nem, akkor megtapasztalhatták, hogy ön tényleg szuverén?

Amikor Schmitt Pál államfőként plágium gyanúba keveredett és ezért visszalépett, akkor Orbán Viktor lengyel Szolidaritásról készült egyetemi disszertációjában is igyekeztek szerzői jogsértés után kutatni, de nem találtak.  Viszont kiderült, hogy egyetemistaként a miniszterelnök a leggyakrabban az én szövegeimre hivatkozott. Ellenben azt már nem akarta, hogy a hatalmát kontrolláló ombudsmanként mandátumomat 2013 után is meghosszabbítsák. Sőt, ellenforradalmárnak” nevezett, mert alkotmánybírósághoz fordultam az egyetemisták „röghöz kötése” miatt. A kormányzattal szemben megfogalmazott kritikám miatt az ellenzék kedvelt, ahogy 2010-ig a Fidesz is, de kormányon mindenki utált.

Politikailag el nem kötelezett ember vagyok, ami – látva a mai pártokat, egyáltalán nem esik nehezemre. Hosszú évekig foglalkoztam az európai környezetvédőkkel, s van képem arról, hogy milyen egy normálisan működő zöld párt. De az LMP mostani ügyeit látva csak azért nem sírok, mert nem érdemlik meg, hogy bárki egy könnyet is ejtsen értük.

Miután a Fidesz hatalomra került, a kormány megszüntette annak lehetőségét, hogy az állampolgár közvetlenül alkotmánybírósághoz forduljon. Ezt a jogot az állampolgári jogok biztosa, tehát az ombudsman kapta meg, ezek után ön 35 esetben kérte a törvény megsemmisítést. Ez volt a jogállam felszámolásának időszaka?

Az biztos, hogy küzdelmes időszak volt, mert a 2011-ben elfogadott alaptörvény valóban megszüntette, hogy az állampolgárok közvetlenül kérjenek alkotmányos kontrollt az Alkotmánybíróságtól. Így az állampolgári beadványok hirtelen az ombudsman csapatára zuhantak, és bizony volt elég kifogás a NER ellen. Az említett 35 esetből – az Alaptörvény negyedik módosítását kivéve – egyik sem okozott nekem álmatlan éjszakát, – persze szakértői csapattal dolgoztam – pedig a Fidesz parlamentje még a frissen megszavazott alaptörvénnyel is ellentétes szellemiségű jogszabályokat gyártott sorozatban.

Ilyen ellenállás láttán a ma is hatalmon lévő kormány bizonyosan elkezdené kritizálni, vegzálni, esetleg megpróbálná hivatali ideje előtt leváltani. Ilyenben volt része?

Persze, hisz mind a Gyurcsány-, mind az Orbán kormány idején előfordult befolyásolási kísérlet. Viszont jó ideig működött még a nyilvánosság, ami megvédett.

Alkotmányellenesnek nevezte a játékgépek betiltását, de mégis megtörtént.

Fenntartották a monopolprofitot Andy Vajnának…

Ombudsmanként tudta, hogy erre megy ki a játék?

Dehogy tudtam, nem vagyok beszélő viszonyban sem oligarchákkal, sem a politika kiszolgálóival.      .

Viszont a kormány a filmmogulnak adta a kaszinót, meg a játékgépeket, ezek szerint alkotmánysértően…

2010 után jó ideig naiv voltam, azt hittem, hogy a Fidesz az önmaga alkotta alaptörvényt be akarja tartani. A normák világosak voltak, egyenlő bánásmód, az egyház és állam elválasztása, a szektorsemlegesség stb. De az általános európai normák, meg az alaptörvény, illetve a régi alkotmánybíróság – nem az új! – gyakorlata is egyértelmű volt. Azt hittem, hogy engem is arra kértek fel, hogy szóljak, ha egyik-másik törvényt alkotmánysértőnek találom; tehát úgy véltem, valóban azt a szerepet szánták nekem, amit elláttam. Mások, mint Majtényi László, Halmai Gábor, Kornai János ezt a szándékot azonnal megkérdőjelezték, és az idő őket igazolta. Én pedig tévedtem.

Meg kell jegyeznem, hogy azért voltak olyan Fideszes politikusok, mint Gulyás Gergely és Balog Zoltán, akiktől pozitív visszajelzéseket kaptam aktív kritikai munkámért, – gondolom, ezt ma inkább letagadnák. Aztán úgy tűnt, közülük sokan idegesek lettek, amikor az alaptörvényt hatályba léptető átmeneti rendelkezésbe alkotmányellenes normákat csempésztek bele, s javaslatomra azt az akkori testület megsemmisítette.

Azt hiszem, ott veszhetett el ismételt jelölésem esélye. De számomra nem volt más lehetőség, mert szerintem azzal, hogy az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek tartott és megsemmisített szabályt beleírták az alaptörvény negyedik módosításába, már túlléptek mindenféle jogállami szabályon.

Az ombudsmanként milyen érzés volt, hogy maga a kormány sérti az alkotmányt?

Ahhoz hasonlít, mint amikor két ember sakkozik, s az egyik nyer, de az erősebb, tehát a vesztes a szellemi vita helyett pofozkodni kezd, amiben csak ő nyerhet.

A társadalom miért tűri, hogy a kormány sértse a demokrácia és a jogállamiság elveit?

Nincs más választása, ráadásul hiányzik a kormányképes politikai alternatíva. Közben vitatkozik az ország, hogy ez már diktatúra-e, ahogy Kornai János állítja, vagy „csak” illiberális demokrácia, mint Orbántól Tusványoson hallhattuk. Esetleg egyfajta hibrid rezsim az amerikai politológia szóhasználatával. A politika tudománya pedig arra keresi a választ, hogy van-e még, és meddig van nálunk demokrácia?

Ezzel persze sajnos belesimulunk egy globális trendbe, amely az autoriter, illiberális, felülről vezérelt, tömegeket mozgósító rendszerek felemelkedéséről, térhódításáról és együttműködéséről szól. Új szereplők jelennek meg, nagy és korábbi demokráciák, mint az USA, Törökország, Lengyelország, Venezuela. Mellettük még jobban virágzik a „kemény mag”, Oroszország, Kína, a muszlim országok többsége. Ennek elszenvedője a civil társadalom, s benne az összes alapítvány, egyesület, és nem csak Sorosé! Holott konszenzus volt a civil társadalom megerősítésére, újjáépítésére. Ezt adta fel az Orbán kormány.

Az elmúlt évszázad magyar történelmében benne van az, hogy a tömegek nem emelnek szót sem saját alkotmányos jogaikért, sem pedig az ország irányításának diktatórikus elemei ellen?

Volt azért forradalom 1848-ban, vagy 1956-ban, illetve komoly tiltakozás 1989 környékén, de 2006-ban is, tehát a magyar társadalomban van elégedetlenségi potenciál, ami tiltakozásokban jelenik meg. De jellemző, hogy nálunk a diktatúrákat elfogadja a nép, lásd: Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János, Orbán Viktor rendszereit.

Az ön egyik kedvenc témája az érdekegyeztetés, amelyről tanulmányai jelentek meg. A társadalmi érdekegyeztetés mára már nem létező műfaj, az Orbán kormány lényegében felszámolta. Mit mond ma a diákjainak, amikor ez szóba kerül?

A mozgalmak és tiltakozások megléte, lehetősége azt jelzi, hogy valamennyi mégis maradt a demokráciából, köszönhetően talán az Európai Uniónak. Nálunk ma még lehet tüntetni, nem csukják be, nem ölik meg, nem kényszerítik külföldre az ellenzéki politikusokat, a kritikus elemzőket és az újságírókat.

Azt mondja, hogy lehet tüntetni, vagyis a mostani gyülekezési jog módosításával a politikusi, és egyéb, a magánélet védelmének álcájával leplezett szigorítás nem akadályozza meg a demonstrációk szervezését?

A törvényt már elfogadták, de várjuk meg a rendőri gyakorlatot. Azt talán még kiheverhető, hogy a miniszterelnök háza előtt nem lehet tüntetni, de ha egyre több és kiterjedtebb tüntetésmentes zóna lesz, – ahogyan tervezték a hajléktalanok és a prostituáltak számára is – az bizony megakaszthatja a tiltakozás kultúrájának fejlődését, és újból akár erőszakot provokálhat, amely megjelenik ma is például a ligetvédőkkel szemben. De remélem, hogy ennek a jogszabálynak nem lesz nagyon fájó, és megszorító a gyakorlata.

Gondolom ezt is elmondta a diákjainak, de ők hogyan reagálnak a beszélgetésünkben vázolt politikai gyakorlatra?

Sajnos ritkán nyilvánítanak véleményt, talán úgy érzik, nincs értelme már a szónak, vagy egyszerűen félnek.  Tehát a diploma megszerzését követően elmennek az országból. Ha valaki csak kíváncsiságból, vagy jobb keresetért külföldön vállal munkát, azt nem tartom rossznak, mert akkor talán egyszer vissza is jön. De ha már az elnyomás és a félelem légköre miatt elmenekülnek az országból, az viszont borzasztó probléma.

A fiatalok némasága összefügghet azzal is, hogy a mai alkotmányos rendszer, illetve a pártstruktúra nem teszi alkalmassá a választásokat arra, hogy működjön a politikai váltógazdaság. Ma más politikáknak nincs is valódi esélye hatalomra kerülni, a kormány alternatívátlan, és így nem leváltható. Ez pedig évtizedekre meghatározza a mai fiatal generációk életét, hisz a jövője csak a hatalmon lévő Fidesz keretei között tervezhető.

Eléggé lehangoló a kép. Nincs lelkiismeret-furdalása, nem szégyelli, hogy a ma hatalmon lévő garnitúrát ön is tanította?

Nézze, ők mindenből csak azt tanulták meg, amit akartak, és amire szükségük volt. Ráadásul a Fidesz alapítói, az akkor jogi kari diákokként hozzám képest radikális liberálisok voltak, sőt, még az akkori szociálliberális SZDSZ -hez képest is. De azóta megváltoztak, egészen más irányba fejlődtek, és csak sokkal később nyerte el a Fidesz a mai kontúrját.

Így kell hatásos politikát csinálni, szem előtt tartva a lehetőségeket, változni, változtatni, haladni az árral, ebben ők nagyok, lásd internetadó. Nem úgy, ahogy a Momentum teszi, amelynek tagjai azt hitték, elég, hogy itt vagyunk, megy az internetes lájkolás. Aztán majd gyakorlati politizálási tapasztalatok nélkül mind megválasztják őket. Ez súlyos tévedés! Ezt az új tanítványaim a Bibó szakkollégiumban már tudják.

Azt tudjuk, hogy a mai kormány a Bibó szakkollégiumból jött. Lehetséges, hogy a mait leváltó hatalom is ott készülődik?

A hallgatók szerintem ott olyan felkészültek, hogy azzal talán nem is lenne baj. De attól tartok, hogy a következő kormány is a mai romjaiból, és vezéreinek közreműködésével alakul majd meg. Az alternatíva hiánya teszi a mai helyzetet kilátástalanná, amiért persze a felelősség az ellenzéket is terheli.

A hazugság emlékművei, avagy történelemhamisítás kormánytámogatással – 2018 (szubjektív) legjobbjai

A magyar kormány becsapja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz), és Izrael kormányát, amikor Lázár János ígérete ellenére a magyar zsidóságot képviselő szervezet hozzájárulása nélkül kívánja átadni a Sorsok házát – lényegében ezt tartalmazta a legnagyobb zsidószervezet közleménye, amikor kiderült, hogy a kormány egy kisebb zsidószervezet, a Köves Slomó által képviselt Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) kapott megbízást. Az ügy előzménye, hogy a Sorsok háza már három éve elkészült, de a szakértők szerint Schmidt Mária koncepciója történelemhamisító. Ezt erősíti meg a Független Hírügynökségnek nyilatkozó Karsai László történész, aki szerint egy kis zsidó szekta – pénzért és hatalomért cserébe – segítséget nyújt a kormánynak a történelem meghamisításában. Karsai nem érti: egy rabbi hogyan meri bemocskolni a holokauszt emlékét.

 

Rövidesen átadhatják az egyébként már három éve elkészült, a Józsefvárosi pályaudvaron lévő holokauszt emlékhelyet. A Sorsok háza felavatását eddig a kormányon belüli hatalmi küzdelem, vagy inkább történelmi vita akadályozta?

FH

Tudomásom szerint a megnyitás fő akadálya egy konfliktus, amely Lázár János kancelláriaminiszter és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója között alakult ki. Ami azért rejtélyes, mert ez az ellentét korábban még nem létezett, akkor Lázár még csak polgármester volt. Ugyanis Schmitt Mária Hódmezővásárhelyen is létrehozott egy rendkívül nívótlan és történelemhamisító holokauszt kiállítást; talán később ezen vesztek össze.

Amikor a Sorsok háza ötlete előkerült, akkor Schmidt Mária és Gerő András történész forgatókönyv címen letett egy papírhalmazt az asztalra, amelyet azonban a Magyar Tudományos Akadémia, az ELTE, illetve a Mazsihisz szakértő csapata még megvitatásra is alkalmatlannak talált. Ezek után jelentette ki Lázár János, hogy a tervezett emlékhely nem jöhet létre a zsidó szervezetek támogatása nélkül.

Miért utasította el a szakértők széles köre – köztük ön is – a Sorsok háza első koncepcióját?

Azért, mert ami elénk került, az teljesen alkalmatlan volt a bírálatra. Ráadásul holokauszt ügyben korábban Schmidt Máriának már volt egy kudarccal végződött próbálkozása. Orbán Viktor felkérésére még 1998-ban hozta nyilvánosságra azt a tervét, amivel az auschwitzi 18-as pavilon magyar anyagát szerették volna frissíteni. A koncepció azonban hemzsegett a rendkívül durva tárgyi tévedésektől, ráadásul a Horthy rendszer védelmét, apologetikáját is tartalmazta. Ezért aztán a hazai szakértőktől kőkemény kritikát kapott. A bírálat után valószínű megfogadta, hogy a megvalósulásig többé nem ad ki kezéből koncepciót.

Ezzel ugye nem azt akarja mondani, hogy az utána született elképzeléseket sem ismerte senki?

De, az állítom. Schmidt Mária a legnagyobb titokban készítette elő a Terror Háza Múzeum terveit, ami ugyanazon tervek alapján készült, mint az említett kudarcos auschwitzi, vagy később a Szabadság téri megszállási emlékmű, illetve a szóban forgó Sorsok háza múzeum. Az Alaptörvény preambuluma és valamennyi emlékhely azt sugallja, hogy nem a magyar nép, hanem a bennünket megszálló tatárok, törökök, németek, majd bolsevik oroszok követtek el történelmi bűnöket. Tehát

mindenről a megszállók tehetnek, a magyarság pedig olyan ártatlan, mint Gábriel arkangyal maga.

Továbbá hogy történelme során Magyarország mindig az elnyomottak oldalán állt, hősiesen vette fel a harcot a megszállókkal szemben, s mentette az üldözötteket. Mindez durván történelemhamisító koncepció!

A Sorsok háza esetében ez egy nagyon rossz kezdettel párosul, hisz az Szita Szabolcs ötlete volt, s vele a helyszín, tehát a Józsefvárosi vasútállomás terve is. Az elgondolás szerint egy holokauszt oktató és – kutató központ kialakítása volt a végcél. Ezt az ötletet Schmidt Mária habozás nélkül ellopta, ami jogállamban plágiumnak számít. Miniszterként Lázár János csak azzal bővítette az ötletet, hogy a Sorsok háza a holokauszt gyerekáldozatainak kíván emléket állítani. De

amikor megkérdezték szegény Lázártól, hogy miért pont a gyerekre gondol, akkor azt találta mondani, hogy semmiféle magyarázat, indok és érv nincs az ártatlan gyerekek elpusztítására. Ami azt sugallta, hogy a zsidó felnőttek, idős emberek meggyilkolására lenne bármilyen elfogadható magyarázat. Így indult a Sorsok háza projekt megvalósulása.

De ha nem tudják, hogy mi lesz, akkor mi alapján bírálják a Sorsok házát, amit nem fogad el a történészek egy része, a Mazsihisz elnöke Heisler András sem, de ha jól értem Lázár János sem?

Tudja, a valódi forgatókönyv termekre lebontva közli a kiállított tárgyak listáját, a bemutatott fényképek és a videók tartalmát, sorrendjét, méretét, továbbá a termek feliratait, illetve az egyéb feliratokat. Szóval a kiállítás forgatókönyve nem pusztán annyit tartalmaz, hogy a magyar nép csodálatos, csak a németek tehetnek mindenről.

Ehhez azért hozzátették, hogy a Sorsok háza az üldözötteknek nyújtott segítséget akarja bemutatni.

Valóban, mindenekelőtt az embermentőket akarják bemutatni. Mind a 900-at! Viszont nem lesz szó – vagy csak kevés – a meggyilkolt félmillió zsidóról, a több tízezer feljelentőről, a több százezer csendőrről és rendőrről, illetve katonáról, hivatalról és hivatalnokról, akik lelkesen vagy csak fegyelmezetten vettek részt a magyar zsidók totális jogfosztásában, kifosztásában és deportálásában.

Ha az emlékhely tervezői nem beszélnek az 1938-tól meghozott újabb és újabb zsidótörvényekről, akkor szerintük nem létezett jogfosztás, legfeljebb jogkorlátozás – ahogy azt Szakály Sándortól megtudtuk! Ugyancsak tőle hallottunk arról, hogy amikor 1941-ben halálba deportáltak 18 ezer zsidót, az pusztán idegenrendészeti eljárásnak számít. Ez a fajta történelemhamisítás nem új, rendkívüli mértékben felháborító, és egyébként 7.5 milliárd forintba került már eddig is az adófizetőknek.

Tulajdonképp ezzel magyarázható, hogy a Sorsok háza tanácsadó testületéből kiváltak a nemzetközi szervezetek szakértői?

Az izraeli Jad Vasem Múzeum, illetve a washingtoni Holocaust Memorial Múzeum szakértői, illetve az egész szakma nagyon pontosan tudja, hogy kicsoda és mit gondol Schmidt Mária, illetve mit írt korábban. Ugyanis a világon mindenhol úgy gondolják, hogy aki a Horthy rendszert ma is egy normális polgári demokráciának tartja, vagy aki nem ismeri el, hogy a második világháborúban akadt olyan nemzet, amelynek a célja a zsidók kiirtása volt, az nem magyarázható pusztán memória problémával, azzal, hogy elfelejtkezett a náci Németországról. Amikor tehát Jeruzsálemben, Londonban, vagy Washingtonban meghallották, hogy Schmidt Mária kezébe került az emlékhely megvalósítása, akkor távoztak a tanácsadók közül.

A még hivatalban lévő Lázár János kancelláriaminiszter ezért igyekezett megakadályozni a Sorosok háza megvalósulását?

Természetesen, hisz Lázár János nemcsak a Mazsihisz vezetőivel, hanem vezető magyar és külföldi történészekkel is tárgyalt, akik tájékoztatták Schmidt Mária addigi történelemhamisító tevékenységéről.

Miután Lázár János távozott a hatalomból, de a Mazsihisz ezek után sem adta a nevét a Sorosok háza megnyitásához, kellett egy új zsidó szervezet, így kerülhetett elő a Köves Slomó által alapított vallási közösség, amely támogatja az emlékhely megnyitását. De szerintem nekik is fájó lenne, ha itt történelemhamisítás történne. Nem gondolja?

Az már biztosnak látszik, hogy a Köves Slomó-féle ortodox zsidó szekta lesz a nevezett holokauszt emlékhely, illetve az oktatási- és kutatási központ működtetője, felügyelője.  Köves ezt úgy tűnik elvállalta, s vele Schmidt Mária koncepciója mögé állt, a pénzt pedig a miniszterelnökség biztosítja.

A zsidó szervezet mindössze azért kell, mert minden történelemhamisító vállalkozáshoz szükség van egy tettestársra, jelen esetben kell egy dísz-zsidó!

Itt már nem az a kérdés, hogy Köves Slomó miért segédkezik a történelemhamisításban, hanem hogy mennyiért? Az teljesen nyilvánvaló, hogy busásan meg van fizetve; láthatóan ki van tömve pénzzel, ingatlannal, politikai befolyással, s persze a baloldali médiában is fontos pozíciót szerez. Minden pénzt megér az Orbán kormánynak, hogy Köves Slomó az egy évvel ezelőtti, kifejezetten antiszemita Soros kampány létét tagadta. A rabbi szerint a Soros plakátok nem voltak antiszemiták De miután harminc éve ezt a témát kutatom, én az ellenkezőjét állítom. Tehát Köves Slomó téved, nyilván szándékosan.  Fogalmam sincs, hogy hogyan meri a holokauszt emlékét azzal bemocskolni, hogy odaáll Schmidt Mária mellé, s jelenlétével megpróbálja legitimálni. Nincs rá más magyarázat: Köves Slomónak is megvan az ára. Ugyanis a világon senki nem tud mutatni egyetlen holokauszt múzeumot, amely rabbi irányítása, felügyelete alatt működik. Jeruzsálemben, Washingtonban, Párizsban történészek vezetik a hasonló emlékhelyeket, mert azoknak a mai valláshoz nincs közük.

Lehet, hogy a két zsidószervezet csatájának vagyunk szemtanúi, amelyek azért küzdenek, hogy a kevés számú hazai zsidóságot saját hívei közé csalja?

Aligha, hiszen mindössze néhány ezer vallásos zsidó él Magyarországon, s legfeljebb 150 ezer asszimilált. Nem hiszem, hogy értük folyna a hatalmi harc. Inkább arról lehet szó, hogy a Mazsihisz vezetői, Zoltai Gusztáv kevésbé, de Heisler András élesebben bírálta az Orbán kormány holokauszt emlékével kapcsolatos megnyilvánulásait. A már említett Szabadság téri megszállási emlékművet, de a Sorsok házát is. Amíg Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Magyarország teljhatalmú ura, addig a Mazsihisznek aligha osztanak lapot, s ezzel meggyengítik. Viszont a kormány, s vele Schmidt Mária úgy gondolja, hogy egy ilyen durván történelemhamisító emlékhely, mint a Sorsok háza elfogadtatásához jól jön Köves Slomó, mint fügefalevél. Segítségével megpróbálják eltakarni, ami a világ elől eltakarandó. Azt remélik, hogy ez sikerülhet.

„Nem elég azt mondani, hogy a Fidesz szemét, tolvaj banda!”

                                                                                                 „a holnapom – az övék,
                                                                                                 a honlapom – az enyém.”

A fenti viccesnek tűnő sírversike Kéri László facebook oldalán jelent meg. Ám kiderült, hogy a játékos elemzés mögött komoly koncepciót is kidolgozott a politológus. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Kéri úgy látja, hogy a Fidesz kiépült teljhatalma megbuktatható ugyan, de ehhez egy új politikai erő kell, amely elsajátítja és alkalmazza a „kommentdemokráciának” nevezett rendszer eszköztárát, vagyis az elemző szerint a mai kormány elsősorban a világháló racionális felhasználásával buktatható meg.

 

Már sírverset írsz a követező évek politikai kriptájára. Ennyire pesszimistán látod a jövőt?

Ez inkább realista jóslat. A trendek ugyanis azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben megszűnt a közszolgálati média, kormányzati befolyás alá került szinte a teljes hazai nyilvánosság. A maradék pedig elbulvárosodott. A valóban ellenzéki napi- és hetilapok sorra szűnnek meg, a kereskedelmi rádió- és tv csatornákat pedig ugyancsak bedarálja a hatalom. Ebből következik, hogy Magyarországon a köz dolgairól, a közösség jövőjéről, alternatívákról tartósan nem lehet hitelesen informálódni.  A felnőtt lakosság nagy részének, különösen a fiatalabb korosztálynak a tájékozódást a világról, illetve a hazai ügyekről, esetleg beleszólás ehetőségét az internet világa biztosíthatja. A diskurzusokra pedig maradnak a facebook csoportok és a twitter. E fórumok ezrek, százezrek számára adnak lehetőséget vitázni a kommentelőkkel, vagy arra, hogy bárki odavesse a saját két mondatát a világról.

Az interneten robbant, de aztán az egész magyar médiarendszeren végigfutott Orbán Ráhel szaros pelenka eldobásáról szóló története, amiről a köztelevízióban azt mondták, hogy a miniszterelnök lánya a migránsok után takarít. Ha minden tökéletesen meghamisítható, akkor mi lesz? 

Ez jogos kérdés, hisz egyetlen nap alatt 80 ezer ember látta és véleményezte az esetet. Jó ideje figyelem a kommentelőket, s látom, hogy majdnem minden ügyben van néhány felbérelt alak, aki véleményvezérként viselkedik, s feltehetően azért fizetik, hogy ha a fontos ügyekben a kommentelők között bármilyen racionális diskurzus alakulna ki, azt azonnal megfojtsa. Ugyanez történik, ha valamelyik portálon elgondolkodtató elemzés jelenik meg, akkor jönnek a kormányzati hangok, durva beszólással, kommunistázással, Gyurcsányozással, vagy „elmúlt nyócévezéssel”. Valami olyasmivel zavarják meg a normális beszélgetést, amire már nem lehet racionálisan érvelni, csak gyalázkodni.

Épp ezért kérdés, hogy ezzel a gyalázkodással tarkított tájékozódással és a hírek, ügyek vitatható hitelességével beérik-e a tömegek? 

Ez első nagy csapdája az általam kommentdemokráciának nevezett jelenségnek. Ez a műfaj, tehát a néhány mondatos bejegyzés egyébként sem alkalmas az érdemi politikai, gazdasági, kulturális folyamat tárgyalására, valódi vitájára. A forma és a terjedelem is alkalmatlan, de a kezdődő, vagy épp már kialakuló párbeszédet az anonim alakok iszonyatos gyűlölködéssel, gyalázkodással szétzilálják. Ráadásul olyan hangnemben, hogy azok inkább idézik a polgárháborús idők hangulatát, mint egy normális vitáét. Mindez a magyar politikai kultúra legrosszabb vonásait eleveníti fel. Az érzelmi alapú, gondolkodás, és mérlegelés nélküli politizálásból Magyarországnak csak baja volt. Arról nem is beszélve, hogy ez a módszer alkalmas arra, hogy a tömegeket lóvá tegye, félrevezesse. Hisz belpolitikai megfontolásból megtévesztő, valóságalap nélküli információk tömege kerülhet a köztudatba. De ez a módszer teret ad a nagyhatalmi játszmáknak is, főleg az oroszok jelenlétét emlegetik sokan. Számos országban igyekszik az orosz titkosszolgálat dezinformálni, itthon több száz hamis hírekkel szolgáló portált is működtetnek, ami tovább növeli a káoszt. Ebben a kommentdemokráciában az ellenőrizhetőség, a szavahihetőség szinte teljes mértékben háttérbe szorul. Tehát a hírbőség teremtette illúzió eltakarja a források eredetét. Mindent elhiszünk, s mindennek az ellenkezőjét is. Pedig meg kellene tanulni higgadtan szelektálni, s tájékozódási pontokat találni. A hírfolyam ugyanis hihetetlen sebességgel globalizálódik, bárhol történik valami, fél óra múlva az esemény képei láthatóak az interneten. Meg kell tanulni a válogatni, s csak a valóságos eseményekre, folyamatokra koncentrálni, ez persze roppant nagy energiákat követel. Az ellenőrzés nélkül fogyasztott hírek kiszolgáltatottá tesznek, mert a mai tömegbefolyásolás technológiája tudományos alapokon nyugszik. Lehet, hogy mindent tudunk, de semmit sem értünk.

Közben pedig a hatalom a parlamentben sietve hozott néhány szabadságot korlátozó intézkedést, Tusványoson a miniszterelnök megjósolta a kultúrharc folytatását, illetve az alkotmány további módosítását. Világos, hogy mit akar az új kormány?

Természetesen, hisz kiszámítható az előző nyolc évből. Igyekszik szűkíteni mindazok cselekvési terét, akik nem alattvalói, s akik nem fenntartói a Fidesz hatalmának. A legfontosabb cél tehát a hatalom bármi áron történő megtartása. Minden, ami ezt akadályozza, annak korlátozni fogja a szabadságát; ezért korlátozza a média befolyását, vagy a civil szféra mozgásterét, de behatárolja a magánélet szabadságát is, tehát a trend nyilvánvaló.

Védekezési lehetőség lassan csak az internet világában marad. Igaz, eddig elsősorban a kommentdemokrácia hátrányait említettem, pedig ennek számos előnye is van. Például az év elején váratlan győzelmet aratott Márki-Zay Péter azt jelezte, hogy sikerét a facebooknak köszönhette. Vagyis az ellenzéket hiába fosztották meg minden nyilvánosságtól, a világháló szabadságát nem tudták tőlük elvenni, s ezt sikeresen kihasználták a szervezésben, de a tájékoztatásban is. Ez is azt bizonyítja, hogy a ma rosszul használt facebook, illetve a világháló lehetne komoly eszköz a politikai szerveződések világában, csak meg kéne tanulni hatékonyan felhasználni.

Még akkor is, ha az elsődleges nyilvánosságban Heller Ágnest a magyar kormány szóvivője egy keretlegény stílusában lekommunistázza? Mások az írókat listázzák, sőt, már saját híveiket is támadják, azokat, akik még nem vesztették el a józan eszüket. Mindez hozhat újabb támogatókat, vagy csak a félelmet akarják felsrófolni?

Mindkettő jól jön a hatalomnak, ámbár az állampolgárok nem hülyék, tisztában vannak a helyzettel. Az elsődleges nyilvánosság hírhamisításaival a mai magyar lakosság 90 százaléka tisztában van, kis részük ennek ellenére a kormánysajtóból tájékozódik, mert azt szereti.  A többség azonban az állami médiának, vagy udvaroncainak egyetlen szavát sem hiszik el. Ezt pontosan jelzi az áprilisi választás, hiszen többen szavaztak a Fidesz ellen, mint ahány támogatója van a kormánypártnak. A Fidesz ellen szavazó közel 3 millió ember tudta, hogy az ellenzék aligha nyerhet, mégis inkább rájuk szavazott, s nem hitt a kormányzati manipulációknak. Az emberek tehát nem ostobák, a magyar lakosság alkalmazkodott ahhoz, hogy a média a kormányé.

Illetve Mészáros Lőrincé, s a hírek szerint a vidéki lapokat sorra mondják le, mert már a megyei újságok jó ideje olvashatatlanok a szüntelen kormánypropaganda miatt.

Ugyanez a helyzet a Figyelővel is, amióta a hetilap Schmidt Marcsi kezébe került, azóta már csak egy szekta olvassa. Az igényes olvasónak marad az internet, meg a kommentdemokrácia, ami persze a mai formájában nem alkalmas a Fidesz kiépített hatalmának ellensúlyozására. De a világháló okos használata útját állhatja a totális kisajátítási folyamatnak, megakadályozhatja azt, amire ez a mai hatalom törekszik. Ezért is fogalmaztam ironikusan, hogy a holnapom az övék, de a honlapom az enyém, mert a hatalom keze addig nem ér el, s ezt érdemes kihasználni.

Ez azt felételezné, hogy a mai ellenzék, vagy egy létrejövő új politikai formáció mindezt felismeri, de egyelőre egyik sem látszik. Világos, hogy honnan, miből jön létre a mai kormány ütőképes ellenzéke?

Ezt előre soha nem lehet tudni, de jelek vannak.  A kormány számára figyelmeztető lecke volt a már említett, interneten szerveződő tavaszi ellenzéki győzelem Hódmezővásárhelyen, amelynek a főszereplője, Márki-Zay augusztus 20-án már jelezte, hogy másokkal együtt egy új pártot alakítana. De említhetném a három évvel ezelőtti netadós tüntetést, akkor a diákok a facebook segítségével összekapták a rendszerváltás óta a legnagyobb tömegmegmozdulást. Ugyancsak a világháló közreműködésével jött létre, s szinte pillanatok alatt megszerveződött a CEU melletti tüntetés, több hullámban tízezrek vonultak az utcára.

Valamennyi példa azt mutatja, hogy ha az emberek megtanulják okosan használni, akkor az internet valóban a modern politika eszköze, terepe lehet. De gyaníthatóan nem a mostani parlamenti ellenzék fedezi majd fel ezt az eszközt, mert a ma politikusai a régi világ részei, egyébként sem alkalmasak hatásos fellépésre. A régi világ egy része már elvesztette a csatát a régi világ másik része, a Fidesz ellen. Az új világhoz a Márki-Zay Péterek és segítőik, vagy a netadós tüntetés körül bábáskodók, a CEU intézkedések ellen utcára vonulók tartoznak. Ők a politika alakításának merőben más részvételi technikáját alkalmazzák, amelynek lassan kialakul a kultúrája.

Furcsa, hogy a környező országokból a külföldön dolgozók megszervezik önmagukat, majdnem önálló pártként működnek, s hatással is vannak az eseményekre. Ezzel szemben a külföldre szakadt több százezer magyar – amely egy kritikus tömb lehetne – képtelen befolyásos csoporttá válni. Miért van ez így?

Ez még bekövetkezhet, hisz a külföldön aktív román ellenzék – amely már tíz éve is egy milliós nagyságú volt – sem egyik pillanatról a másikra szerveződött. Az ő politikai részvételi kultúrájuk évekkel megelőzi a magyarokét, sokkal tudatosabbak, szervezettebbek. De az itthoni helyzet is könnyen kikényszerítheti a külföldön munkát vállaló, de hazatérni akaró emberek szerveződését. Ez csak idő kérdése. Kétségtelen, ma ez még nem történt meg, de szerintem csak idő kérdése.

A hagyományos politikai részvétel ugyanis megbukott – részben a hatalom, részben az ellenzék miatt – viszont létrejöhet egy olyan típusú kultúra, aminek az eszköztára csak most alakul, a lehetőségei viszont korlátlanok. Ezt nevezem kommentdemokráciának, amely az interneten már létezik. Egyelőre még rosszul, bután élünk vele, mert a szervezkedés helyett odamondogatunk a hatalomnak, azt hisszük, hogy ha durván beszólunk, ha elküldjük melegebb éghajlatra a hatalmat, akkor már tettünk is valamit. Pedig ez kevés, ez csupán gyerekbetegség. Ezen a szinten vagyunk most. De senki nem írja elő a magyar népnek, hogy egy életen keresztül nem lábolhat ki ebből a betegségből.

Jövőre ismét két választás, részben uniós képviselőkre szavazunk, részben a helyhatóságok vezetőire. Az ellenzék mai állapotában képes megerősíteni a kommentdemokráciát?

Aligha, ehhez évek kellenek, ugyanis idő kell, amíg az ellenzék megtanulja a leckét, aminek most nem sok jelét látom. Inkább arra gondolok, hogy a megerősödő, de eddig valójában sokat nem produkáló ellenzéki mozgalmak, mint a Momentum, a Kétfarkú kutya öt év alatt ki tudnak alakítani olyan ellensúlyt, ami az elaggott és innovációra képtelen Fidesz versenytársa lehet egy következő választáson.

Az uniós választás technikája kizárja, hogy az uniós képviselők esetében összefogás legyen. Ebből következően mire számíthat az ellenzék?

Annyira utálom, amikor az elemzőket jóslásra akarják használni. Nem tudjuk, hogy mi lesz, a választás jövő májusban lesz. Egyet tudunk – így szeptember elején -, hogy Orbán Viktornak iszonyú fontos az uniós választás, mert most akar jelentős európai politikussá válni. Ebből következően a Fidesz minden eszközt be fog vetni azért, hogy a párt eredményesen szerepeljen. Az ellenzék pedig továbbra is ott van, ahol áprilisban volt, egy tapodtat sem lépett előre, inkább kettőt hátra. Ebből következően 2019-ben én semmiben nem reménykednék.

Szóval egy újabb nagy vereség elé néz az ellenzék?

Ezt azért nehéz biztosan állítani. Én folyamatokról beszélek, olyan fejlődési lehetőségről, amely a mentalitást, a gondolkodást alakítja át. Ma legfeljebb ott járunk, hogy az ország normálisabb része a kétharmados vereség után felfogta, hogy ki van rekesztve a rendszerből. Él a kommentdemokrácia eszközeivel, odamondogat, amikor tud. Beéri azzal, hogy nyolcvanezren lájkolják, hogy Orbán Ráhel eldobta a szaros pelenkát.  Ahányan megosztják, mindig hozzáteszik, hogy ez a Fidesz micsoda tolvaj, szemét banda, s ezzel viszont mindenki megnyugszik, mert azt hiszik, részt vettek a politikában. Arra kell majd néhány év, hogy felfogják: lófaszt, nem vettek részt semmiben, legfeljebb saját megnyugtatásukra cselekedtek. Ez látszattevékenység, ennél sokkal több kell.

Gondolod, hogy ehhez öt év kell, hogy mindezt a magyar nép megértse, hogy szervezkedjen a világhálón, hogy tüntetést szervezzen, esetleg tiltakozzon?

Igen, de a lehetőségek óriásiak, az internet komoly politikai innovációs utakat nyit meg, csak meg kell találni, és alkalmazni kell azokat. Elég, ha az április 8-a utáni tüntetésekre gondolok, valamennyit a facebook csoportok, s nem pártok szervezték. Amikor a civilek abbahagyták a mozgósítást, megszűntek a tüntetések is, de ezek újra elkezdődnek majd, bármilyen tüntetés-ellenes törvényekkel kísérletezik is a kormány. Ha olyan lesz a helyzet, az emberek az utcára vonulnak, ebben biztos vagyok. Ezt meg kell szervezni, s ennek megtanulása, működtetése hosszú tanulási folyamat.

Vagyis azt mondod, hogy a ma még veszélytelen kommentdemokráciából kinőhet valami?

A közösségi média fantasztikus dolgokra képes. Tudjuk, hogy ennek segítségével győzött Barack Obama, és ha majd Magyarországon is mozgósításra használják az internet világát, akkor az életveszélyes lehet a mai hatalomra. Persze, ezt is meg lehet fojtani. Az Orbán rendszer lényege, hogy addig mindig elmegy, amíg hagyják. De nem szabad hagyni, hogy azt csináljanak, amit akarnak.

A devizahiteleseknek a hazai törvények szerint is meg kellene nyerniük a pereket! – 2018 (szubjektív) legjobbjai

 „A devizahiteleseket megtévesztették, mert a bankok nem mondták el nekik világosan, hogy a hitel nagy kockázata miatt a kölcsön visszafizethetetlenné válhat. Az árfolyamkockázat miatt a törlesztő részletek ugyanis az adósok teljes bevételét is meghaladhatják! ” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek az Adóskamara alapítója. Ravasz László ügyvéd szerint a devizakárosultak számára halvány remény, hogy az Európai Unió Bírósága az adósoknak kedvező ítéletet fogalmazott, amikor kimondta: a hitel felvevőit mindenképp tájékoztatni kellett volna a devizakölcsönök összes kockázatáról. De ez nem történt meg! Ezzel is magyarázható, hogy az adósok a 300 milliárd forintnyi hitelt ma is képtelenek fizetni. Eddig 50 ezer ember vesztette el új lakását, negyedévente 1500 embert lakoltatnak ki. Több százezer család – 280 ezer nyugdíjas – küzd jövedelem letiltással.  Ravasz László szerint a devizaadósoknak még a magyar törvények szerint is perek ezreit kellene megnyerni a bankokkal szemben, de a hazai bírói kar a kormányzati elvárást teljesíti, amikor ezekben a perekben nem az adósoknak ad igazat.

Az adósoknak kedvező döntést hozott az Európai Unió Bírósága, amikor kimondta, hogy a magyarországi devizahitelt felvevőket a bankoknak kötelességük lett ügyfeleiket a kockázatokról tájékoztatni Egy ilyen ítélet új helyzetet teremt a hazai devizaperek kimenetelében?

Igen, ámbár jó az esély arra is, hogy az európai bíróság egyébként pozitív döntését a hazai bíróságok a kormányzat nyomására nem hajtják végre. Ugyanis a Kúria a magyar törvények alapján eddig is eljuthatott volna ugyanerre az álláspontra.  De nem tette. Így aztán nagy a veszély, hogy a hazai legfőbb bírói fórum képes egyetlen jogegységi döntéssel megváltoztatni az uniós bíróság határozatát, s akkor a devizahitelesek újra pácban maradnak. Nem lehet véletlen ugyanis, hogy a hitelkárosultak itthon a mai napig nem tudnak a bankokkal szemben pert nyerni. De reménykedjünk, talán a következő időben valóban lesz erre esély.

A politika ugyan néhol valóban kikezdi a bíróságok függetlenségét, de ma még tartja magát az álláspont, amely szerint a magyar bíróságok függetlenek. Miért gondolja, hogy a kormány képes befolyásolni egyes döntéseit?

Nézze, az Európai Bíróság kizárólag a jog oldaláról vizsgálta meg a devizahitelezés problémáját, s az európai jogértelmezésen keresztül adott rá megoldást.  Viszont Magyarországon a devizahitelezés nem jogi, hanem politikai probléma, s megoldása is csak a politika döntésére változik.

Már a devizahitelek bevezetése 2001-ben is politikai döntésre született. Az első Orbán kormány pénzügyminisztere, Varga Mihály győzelemként ünnepelte a devizahitel felvételének lehetőségét. Rá egy évre a szocialista kormányfő, Medgyessy Péter – bár tisztában lehetett a veszélyeivel – azért nem szüntette be, mert nem merte vállalni a népszerűtlen döntést. A külföldi valuta alacsony kamata ugyanis lehetővé tett egyfajta életszínvonal emelést, amire a gazdaság akkori állapotában egyébként nem volt lehetőség. Pedig a baloldal 2002-ben a szociális rendszerváltás ígéretével, vagyis osztogatással nyerte a választást. Medgyessy ki is ürítette az államkasszát, amit Gyurcsány Ferenc a gazdaság felpörgetéséből adódó adóbevételekből igyekezett újra feltölteni. A növekedési spirál elindításához szükség volt a devizahitelezés lendületére. Az alacsony kamatok reményében a lakást vásárolni akarók is ezt vették fel, miközben a külföldi bankok elzálogosították a hazai lakásállomány jelentős részét; mindez a magyar hatóságok orra előtt, tehát tudtukkal és beleegyezésükkel történt.

Miután 2008-ban már az adósok százezrei nem tudták fizetni a hiteleket, s a bankok is féltek, hogy pénzüket soha nem kapják vissza, kiegyeztek az állammal, s akkor forintosították a devizahiteleket. Az intézkedést azonban akkor nem hajtották végre, mert az adósok nem tagadták meg a hitelfizetést.  Pedig a tartozásuk megsokszorozódott, ugrásszerűen szaporodtak az emberi tragédiák, ezrek kerültek az utcára. Majd 2010 után a pénzügyminiszter, Matolcsy György paktumot Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével. Ennek lényege, hogy Orbánék engedélyezték a bankoknak az extraprofit behajtását. Cserébe a bankok finanszírozták Orbánék hatalmon maradását. Így aztán a lakosság fizette meg a Fidesz hatalmon maradását.

A bíróságok pedig meg akarnak felelni a kormányzati elvárásnak, ezért a devizaügyekben beadott összes keresetet elutasítják.  Ha a bírói kar nem asszisztálna, akkor a károsultak a hitel részleteinek megtagadásával rákényszeríthették volna a kormányt, hogy az állam és a bankok közötti paktumot rúgják fel. Ez csak azért nem következett be, mert a propaganda azt harsogta, hogy abban az esetben bedőlnek a bankok, s vele az ország gazdasága; ezért maradhatott szilárd a hatalom is.

Térjünk vissza a konkrét ügyhöz, az Európai Bíróság egyedi ügyben nem dönt, tehát az ítélete alapján Magyarországon folytatódik a per az OTP és két devizakárosult, Ilyés Teréz, illetve Kiss Emil között. Az Európai Bíróság döntése alapján tehát nem tekinthetjük ténynek, hogy a két magánszemély megnyeri majd a pert?

A devizaadósoknak már a magyar jogszabályok szerint is régen meg kellett volna nyerni ezt a pert. Mégis elbukták az összes devizahitel ügyben indított keresetet, mert – mint mondtam – a vita nem jogi, hanem politikai érvek alapján dől el. Az uniós bíróság döntése kétség kívül alkalom lehet arra, hogy a továbbiakban a bíróságok a jogszabályok alapján, s ne a politikai érdeke szerint döntsenek a vitás ügyekben.

A bíróság döntése szerint a hitelt felvevőnek már a kölcsön-igénylés időpontjában tudnia kell, hogy mit vállal. És azt elég sok bank jelezte, hogy az alacsony kamatozású devizahitelnek van árfolyamkockázata. Miért gondolja, hogy minden pert a károsultak nyernének?

A szerződésnek nem az árfolyamkockázatra való figyelmeztetés elmaradása a legfőbb hibája, természetesen az is lényeges. Azt jól tudjuk, hogy az évezred első évtizedében a forint kamata nagyon magas volt, a bérek pedig igen alacsonyak, tehát a jövedelmek nem fedezték a törlesztő-részleteket. Az alacsony kamatozású devizahiteleket a magas összköltséggel járó forint hitelek helyett ajánlották a bankok. Az árfolyamkockázat ugyan csökkentette a kamatelőnyt, de nem szüntette meg. A bankok az ígérték, hogy az alacsony kamat előnye mindig magasabb lesz, mint az árfolyamkockázat hátránya. Tehát azt ígérték, hogy a devizakölcsönök mindig előnyösebbek lesznek, mint a forintban felvett hitelek.

Így utólag már tudjuk, hogy a devizaárfolyamok drámai módon elszaladtak, s az ebből adódó veszteség sokkal jelentősebb lett, mint az alacsony kamatból származó előny.  

Pedig a hitel felvételkor még egy olyan táblázatot toltak az ügyfél orra alá, amely egyértelműen azt mutatta, hogy a forinthitel magas, a deviza pedig alacsony kamatozású, s ez így is marad. Persze, hogy mindenki az utóbbit vette fel, hülyének számított, aki a forinthoz ragaszkodott.

Ma pedig már az is előfordul, hogy a devizahitel törlesztő részlete meghaladja a fogyasztó teljes jövedelmét. Ennek a kockázatnak is benne kellett volna lenni a szerződésben?

Igen, feltétlen. Arról kellett volna tájékoztatni az ügyfelet, hogy a komplex kockázat esetén könnyen visszafizethetetlenné válik a hitel, vagyis az ügyfél bármikor fizetésképtelenné válhat. Ez viszont hiányzik a szerződésekből.

Talán, mert a bankok sem tudhatták előre, legfeljebb sejtették, hogy lehet itt nagyobb árfolyamingadozás. Továbbá a hitel felvevőnek is van felelőssége, nem gondolja?

A hitelt felvevőnek akkor van felelőssége, ha tudja, hogy mit vállal a kölcsön felvételekor. Ezt mondja ki az Európai Bíróság, tehát ha az adós sejti, hogy a tízmilliós adóssága akár harminc millióra is felmegy, akkor eszébe nem jut ilyen pénzt elfogadni. Egyébként Lengyelországban azért nem dőltek be ezek a hitelek, mert ott tisztességesen jártak el a bankok. Ahogy ment fel az árfolyam, a hitelező vitte le a kamatot. A kettő nagyrészt kompenzálta egymást, s a törlesztő részletek ott nem nőttek olyan borzasztó mértékben.

Viszont az árfolyam nagyon durván megemelkedett, némi kamatcsökkentés ezen aligha változtathatott volna.

Ez tévedés. A magyar bankok is megtehették volna, hogy a kamatot csökkentik, amikor az árfolyam növekedett. Gondoljon bele, hogy egy időben a svájci frank kamata a mínusz tartományba volt, ezt itthon senki nem követte. Nálunk tehát egyértelműen azért dőltek be a hitelek, mert az alkalmazott úgynevezett „ikeremelés” tisztességtelen. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az árfolyamot, hanem a kamatot is folyamatosan emelték a bankok, emiatt a hitelek visszafizethetetlenné váltak.

Az Európai Bíróság az érvényben lévő „fogyasztói irányelvekre”alapozta a döntését, amikor azt állította, hogy a hitel felvevőnek tisztában kell lennie a kockázatokkal. A hitelek felvételekor érvényben volt ez az irányelv Magyarországon?

Igen, ezért is állítom, hogy

a devizahiteleseknek a hazai törvények értelmében is meg kellett volna nyerni a perek többségét.

Ugyanis a hitelt felvevők a bankban a jövedelmi viszonyaiknak megfelelő, tehát megfizethető hitelt kértek, de nem azt kaptak. A bankok azon kívül, hogy nem teljesítették a kölcsönkérők kérését, nem vállalták a jogkövetkezményeket sem, viszont a veszteséget az adósra hárították. Mindezt a magyar hatóságok, a Pénzügyi Felügyelet és a Magyar Nemzeti Bank hallgatólagos beleegyezésével tették.

Gondolom, hogy egykori bíróként talán azzal nem ért egyet, amit a civilek és a banki károsultak mondanak, hogy az Európai Bíróság döntése után minden devizahitel törvénytelen.

Dehogynem. Ha szó szerint vesszük a törvényeket, akkor egyetértek. Ha ugyanis átnézzük a magyar devizahitel szerződéseket, akkor azok nem felelnek meg a magyar törvényeknek sem. A bankok ráadásul az akkor hatályos magyar törvények szerint szerződést szegtek, mert olcsó, megfizethető hitelt ígértek, amit nem biztosítottak. Hiszen végül a többszörösébe került. Hangsúlyozom: ez a magyar jog szerint is szerződésszegő magatartás, amelynek a jogkövetkezményeit már rég ki kellett volna mondani.

Mi lehet a jogkövetkezmény?

Vissza kell állítani az eredeti állapotot, tehát a felvételkori árfolyam és a felvételkori kamat érvényes, ezt kell alkalmazni. Ennyi.

A hírek szerint az Európai Bíróság döntése után a Kúria összeült, mert értelmezni akarja a döntést. Egyelőre nem tudjuk, hogy mire jutott a legfőbb bírói fórum. Ön sejti már?

Várhatóan születik egy úgynevezett „jogfejlesztő jogegységi döntés”, aminek az eredeti célja az, hogy bizonyos ügyeket a különböző szintű magyar bíróságok azonos módon ítéljenek meg. Véleményem szerint azonban nem ezt a célt szolgálja majd a Kúria döntése, hanem a bírói testületen keresztül a politikai érdeket igyekeznek majd „bevinni” a bírói döntésekbe. A politika megfogalmazza a célt, jelen esetben, hogy „a devizahiteles perekben a károsultak nem nyerhetnek”. A kormány és a bankok között megszületett paktumot viszont azért sem lehetett törvénybe iktatni, mert a nép kitekerte volna a Fidesz nyakát. Ezért a jogszabályba nem foglalható politikai érdeket „jogegységi döntésekkel” teszik szalonképessé. magyarul: megmondják a bíráknak, hogy milyen döntést kell hozni!

Ne felejtse el, hogy az egyik Ítélőszék fordult az Európai Bírósághoz, amely ez alapján hozott devizahiteleseket védő ítéletet. Lehet, hogy a bírák ennyit tehetnek?

Ez legfeljebb partizánkodás! Hisz tudjuk, hogy a devizahiteles perekben a károsultak 98 százalékának keresetét elutasították a magyar bíróságok. Vagyis a rendszer működik, a politika is elérte a célját:

Magyarországon nem tudtak pert nyerni a becsapott devizahitelesek! A Kúria ugyanis megfelelt annak az elvárásnak, amelyet a kormányzat megfogalmazott.

Ez volt eddig, de most van egy hangsúlyos Európai Bírósági döntés. Nem változhat a helyzet?

Nézze, a magyar bírói kreativitás határtalan. Előfordulhat, hogy az unió bíróságának a döntését is negligálják. Ezért is mondom, hogy a devizakárosultaknak fel kell kötni a gatyát és harcolni kell! Ki kell állni azért, hogy a Kúria a jog oldalán maradjon, és ne a kormány által megfogalmazott politikai utasításokat hajtsa végre. Ha ez megtörténik, akkor előfordulhat, hogy európai normák szerint bírálják el a devizahitelesek ügyét. A legjobb esetben felülvizsgálják az összes devizaperes eljárást! Ismétlem: ezért harcolni kell, másként ez nem megy.

Ez nem lesz könnyű, hiszen a mai napig 900 ezer ügyben van végrehajtás, és az érintettek nem is igen tudnak az Európai Bíróság döntéséről, mert a kormánykézben lévő lapok, a közmédia, a kereskedelmi rádiók sora, tehát a magyar nyilvánosság elég szűkszavúan, vagy egyáltalán nem számolt be róla. Gondolja, hogy így is lehet harcolni?

Ilyen sajtóviszonyok között nehezen, de kapitulálni akkor sem szabad. A magam részéről nem adom fel a harcot. Ha működne a hazai nyilvánosság, akkor a hatalomnak minimum magyarázkodni kéne, amit nem szeret.

Ön egyébként nyugalmazott bíró, kétszer is elmozdították, s szokatlan módon az Alkotmánybíróság helyezte vissza a bírói pulpitusra.   

Első ízben 2012-ben fegyelmivel rúgtak ki bíróságtól, mert leírtam, hogy milyen visszaélések vannak a bíróságokon. Az Alkotmánybíróság viszont 2012-ben megállapította, hogy „ötvenes évekbeli módszerekkel” távolítottak el a bírói karból, ezért visszahelyeztek korábbi szolgálati helyemre. 2016-ban viszont már egészségügyi alkalmatlanság miatt távolítottak el.

Mi történt?

A bíróságon szó szerint kitörték a nyakamat. A tárgyaló teremben egy 15 éves széken ültem, amelynek támlája 2009-ben eltört, s beleestem a radiátor mellé, emiatt majdnem tolószékbe kényszerültem.

Véletlen munkahelyi baleset, de ki a felelős?

Nincs üldözési mániám, mindenesetre a sérülés miatt kiszuperáltak. Tudomásul vettem, nem akartam teljesen tönkremenni.

Ön tehát nyugalmazott bíróként úgy látja, hogy Magyarországon az adósság- spirálba keveredett emberek százezrei politikai okokból, kormányzati nyomásra nem nyerhetnek a bíróságon. Akkor miért ment el ügyvédnek, s miért képvisel a bíróság előtt devizahiteleseket?

Azért, mert hiszek abban, hogy ügyvédként – emellett az adóskamara alapítójaként – másokkal együtt végig tudom vinni a devizahitelesek harcát.  Az Európai Bíróság döntése reményt is ad arra, hogy ha a károsultak társadalmi érdekvédelmét ki tudjuk alakítani, akkor képesek leszünk a bíróságokat rákényszeríteni, hogy csupán a jog, és ne pedig a hatalom politika utasításai alapján ítélkezzenek.

Ezen túl, a hatalomnak is szeretnénk jelezni, hogy már nem érdemes újra belenyúlni az ügybe, mert sokkal nagyobb lesz a politikai veszteség, mint amennyit a hatalom megtartásával nyerni lehet az ügyön. Érzékeltetni szeretnénk, hogy ha a politika a jelenlegi stratégiáját folytatja, akkor ebbe az ügybe bele fog bukni.

FRISS HÍREK

Biztos: Várh...

Érkeznek az ...

1 milliárd a...

Élő adás Hon...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK