Szijjártó: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

0
1062
Facebook

Facebookon közölte a magyar külügyminiszter, hogy Magyarország stratégiai partnerségünk bizonyítéka a díszvendég titulus a Kínában megrendezett akkumulátor világvásáron.

A magyar külügyminiszter elmondta, hogy Kínával és Németországgal együtt Magyarország lesz a világ legnagyobb akkumulátor gyártója hiszen két kínai gyár már bejelentette beruházását és egy harmadik is erre készül. Szijjártó elmondta azt is:

Magyarország folytatja a keleti nyitást.

Arra nem tért ki a magyar diplomácia vezetője, hogy az Egyesült Államok 2021-ben elsőszámú stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát, amely bejelentette igényét arra, hogy világhatalom akar lenni. Peking G2 rendszert akar vagyis azt, hogy az USA és Kína együtt irányítsa a világot. Ebből Washingtonban nem kérnek. Ezért viszont minden szövetségest arra buzdít az Egyesült Államok, hogy mérsékelje kapcsolatait Kínával. Az Európai Unió megosztott: Macron elnök nem véletlenül Pekingből hazatérve jelentette ki, hogy Európa nem lesz az USA vazallusa. A francia államfő nemrég erről tárgyalt Potsdamban Olaf Scholz német kancellárral, akinek valószínűleg ugyanez a véleménye csakhogy koalíciós kormánya más pártjai az USA-val értenek egyet. Kína az Európai Unió és Németország legnagyobb gazdasági partnere. Kína első számú diplomatája, Vang Ji megállt Budapesten amikor a müncheni biztonságpolitikai értekezletről Moszkvába tartott. Együtt ettek lángost Budapesten Szijjártó Péterrel.

Kínai pénz az nincsen

Orbán Viktor is rádöbbent arra, hogy az Európai Unió belátható időn belül nem ad pénzt: 20 milliárd euró lóg a levegőben. A magyar miniszterelnök korábban nagy hangon úgy nyilatkozott, hogy

“ha nem jön a pénz Brüsszelből, akkor majd adnak a kínaiak.”

A magyar hatalmi elitben Matolcsy György a kínaiak bizalmi embere, a Nemzeti Bankban kínai szakértők is szorgoskodnak. Orbán tehát őt küldte Pekingbe pénzért. Matolcsy György lógó orral jött vissza: Peking megerősítette korábbi álláspontját, mely szerint kormányokat nem támogatnak csak beruházásokat külföldön. Így is lehet finanszírozni a nemzeti együttműködés rendszerét – nyilatkozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, akit helyesebb lenne válságkezelő miniszternek nevezni, mert neki kellene pénzt találnia Orbán Viktor számára. A kínai beruházások hoznak pénzt Magyarországra, de visznek is. Egyrészt a magyar kormány sok milliárdos kedvezményekkel támogatja őket. Másrészt pedig nagy beruházásokra kényszerül, hogy a kínai akkumulátor gyáraknak legyen elég vize és energiája. Harmadrészt: a profitot a kínaiak szépen hazavihetik. Vagyis a magyar költségvetés ezzel nincs kint a vízből. A keleti nyitás tehát félsiker, vagy tán kicsit sem az, a nyugati elzárkózás viszont teljes! Kudarc! Orbán Viktor magára maradt Brüsszelben és Washingtonban. Pénzre sem az Európai Uniótól sem az IMF-től nem számíthat. Még csak azzal sem fenyegetőzhet, hogy akkor Magyarország kilép az Európai Unióból hiszen a kínai óriások nem az ő két szép szeméért jönnek ide hanem, mert ez az Európai Uniónak egy olyan tagállama, ahol minden olcsó: a munkaerő, a környezetszennyezési bírság és hát persze maga a hatalom is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .