Matolcsy György ügye kapcsán mindenki az eltűnt milliárdokat, az alapítványi pénzeket és a családi gazdagodást számolgatja. Pedig az Orbán–Matolcsy-rendszer legnagyobb bűne nem az volt, hogy mennyit lopott, hanem az, hogy milyen országot hagy maga után. A korrupció ára ugyanis milliárdokban mérhető. A tudatosan felépített versenyképtelenség ára egy elveszített másfél évtized.
Sok minden ráéghet még Matolcsy György nevére. A jegybanki alapítványok botránya, a furcsa pénzmozgások, a rokonok és üzleti körök látványos gyarapodása. Mindez súlyos ügy. Csakhogy történelmi léptékben mellékes.
Matolcsy legnagyobb bűnei ugyanis valószínűleg soha nem kerülnek bíróság elé.
A Nemzeti Bank élén asszisztált egy olyan gazdaságpolitikához, amely felélte Magyarország jövőjét. A magánnyugdíjpénztári vagyon bekebelezése, az olcsó IMF-finanszírozás elutasítása, a forint szisztematikus leértékelése, a pénz korlátlan öntése a gazdaságba ugyanannak a politikának volt a része: a problémák elfedésének.
A gyenge forint nem gazdasági siker. A gyenge forint a versenyképesség helyettesítője. Arra szolgál, hogy ne kelljen termelékenységet növelni, innoválni, oktatásba fektetni vagy valódi reformokat végrehajtani. Amíg a magyar munka olcsó, addig nem kell válaszolni arra a kérdésre, miért marad le az ország újra és újra a régiós versenytársaktól.
A tragédia az, hogy közben minden adottság megvolt a felzárkózáshoz. Soha ennyi uniós pénz nem érkezett Magyarországra. Soha ilyen kedvező nemzetközi pénzügyi környezet nem állt rendelkezésre. Soha ilyen olcsó nem volt a pénz a világpiacon. Amit más országok modernizációra használtak volna, azt az Orbán-rendszer hatalmi stabilitásra költötte.
Ez nem hiba volt. Nem tévedés. Nem szakmai félreértés. Ez volt maga a rendszer.
Orbán Viktor nagyon korán felismerte, hogy a gazdasági szabadság előbb-utóbb politikai önállóságot is teremt. Aki vállalkozik, aki versenyez, aki saját egzisztenciát épít, az nem feltétlenül kiszolgáltatott a hatalomnak. Ezért a NER igazi célja nem a piacgazdaság megerősítése, hanem annak megszelídítése volt. A politika fokozatosan rátelepedett a gazdaságra, a médiára, a kultúrára és az állami intézményekre.
A modell rövid távon működött. Hosszú távon azonban ugyanabba a csapdába vezette Magyarországot, amelybe Putyin Oroszországa jutott: a lojalitás fontosabb lett a teljesítménynél.
A nagy kérdés ma már nem az, hogy hány milliárd forint tűnt el az alapítványokban.
A nagy kérdés az, hogy ki adja vissza azt a tizenöt évet, amely alatt Magyarország közelebb kerülhetett volna Ausztriához, ehelyett viszont egy olyan rendszer épült ki, amely a fejlődésnél fontosabbnak tartotta a hatalom megtartását.
A pénz egy részét talán még meg lehet találni.
Az elvesztegetett másfél évtizedet biztosan nem.
