Donald Trump egymás után veszti el külföldi politikai szövetségeseit. Magyarországon Orbán Viktor rendszere bukott meg, Szerbiában Aleksandar Vucsics volt kénytelen elismerni vereségét, Brazíliában pedig szintén kudarcot vallott egy Trump által támogatott politikai tábor. Mindez különösen érdekessé teszi, hogy az izraeli választási kampány hajrájában Benjamin Netanjahu szinte könyörögni látszik az amerikai elnök nyilvános támogatásáért. Miközben a közvélemény-kutatások szerint a választás kimenetele bizonytalan, egyre többen teszik fel a kérdést: ha Trump támogatása máshol inkább tehernek bizonyult, akkor miért ragaszkodik hozzá ennyire az izraeli miniszterelnök?
A kampány utolsó napjaihoz érve Trump már másodszor állt ki nyilvánosan Netanjahu mellett. Az amerikai elnök arra szólította fel az izraelieket, hogy szavazzanak újra Bibire, mert közösen kell „befejezniük a munkát” Irán ellen. Az üzenet időzítése aligha volt véletlen: néhány órával korábban Netanjahu egy mesterséges intelligenciával készített képet osztott meg egy Tel-Avivot sújtó nukleáris robbanásról, azt sugallva, hogy csak ő képes megvédeni Izraelt egy iráni fenyegetéstől.
A miniszterelnök kampánya így fokozatosan egyetlen üzenetre egyszerűsödött: ő és Trump együtt garantálják Izrael biztonságát. Csakhogy a választás kulcskérdése ma már nem feltétlenül az, hogy az izraeliek mennyire tartanak Irántól, hanem hogy bíznak-e még Netanjahu politikai ítélőképességében.
Az izraeli választás nem a békéről szól
Európából nézve sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a Netanjahuval szemben álló tábor valamiféle békepárti alternatívát kínál. A valóság jóval bonyolultabb.
A közvélemény-kutatásokat vezető Gadi Eisenkot és pártja, a Yashar nem a klasszikus baloldalt képviseli. A volt vezérkari főnök ugyanúgy kemény fellépést ígér Iránnal, a Hamásszal és a Hezbollahhal szemben, mint Netanjahu. A palesztin államiságot ő sem támogatja, és Gázában is az izraeli biztonsági ellenőrzés fenntartását tartja szükségesnek.
A különbség nem a stratégiai célokban, hanem a módszerekben található.
Netanjahu politikáját az elmúlt években egyre inkább a személyes túlélés logikája határozta meg. Eisenkot viszont katonai háttérrel rendelkező technokrata vezetőként azt ígéri, hogy kevesebb ideológiai háborút és kiszámíthatóbb kormányzást hoz. Izrael választói ezért nem feltétlenül arról döntenek, hogy folytatódjon-e a kemény fellépés Irán ellen, hanem arról, hogy ezt Netanjahu vagy valaki más vezesse-e.
Trump támogatása inkább riasztó jel lehet
A magyar és a szerb választások tapasztalata alapján különösen furcsa Netanjahu ragaszkodása Trump nyilvános támogatásához.
Orbán Viktor évekig Trump egyik leglelkesebb európai híve volt, mégis elvesztette a választást. Aleksandar Vucsics szintén számíthatott Washington jóindulatára és Moszkva támogatására, mégis megbukott. A választók mindkét országban elsősorban a saját problémáik alapján döntöttek: a korrupció, az életszínvonal és a kormányzati teljesítmény fontosabbnak bizonyult, mint a nemzetközi szövetségek.
Nem biztos, hogy Izraelben másként működik a politika.
Sőt, könnyen lehet, hogy Trump támogatása éppen az ellenkező hatást váltja ki. Az amerikai elnök rendkívül megosztó személyiség a világ jelentős részén, és Izraelben is sokan úgy érzik, hogy a nemzeti biztonság nem függhet egyetlen külföldi vezető pillanatnyi politikai érdekeitől.
Ha a kampány végére Netanjahu legfontosabb érve az marad, hogy Trump őt támogatja, az akár a gyengeség jeleként is értelmezhető. Egy magabiztos politikai vezető általában saját eredményeivel kampányol, nem külső ajánlólevelekkel.
Létezhetne-e nagykoalíció?
A józan ész azt diktálná, hogy egy ilyen történelmi jelentőségű időszakban Izrael két legnagyobb politikai tömbje közösen kormányozzon. Az ország egyszerre néz szembe iráni fenyegetéssel, a gázai háború következményeivel és súlyos belpolitikai feszültségekkel.
Mégis kevés az esély egy ilyen megoldásra.
Eisenkot politikai projektje lényegében Netanjahu utáni korszakot hirdet. Nem pusztán kormányváltást akar, hanem generációváltást is. A vita ma már kevésbé szól a palesztin kérdésről vagy akár Iránról, mint a hatalom gyakorlásának módjáról. Az ellenzék jelentős része úgy véli, hogy a probléma maga Netanjahu, nem pedig kizárólag a politikája.
A választás valódi tétje
Ezért könnyen lehet, hogy október 27-én nem az dől el, milyen lesz Izrael külpolitikája. Az ugyanis Eisenkot győzelme esetén sem változna gyökeresen.
Izrael továbbra is keményen lépne fel Iránnal szemben, továbbra sem támogatná automatikusan a palesztin állam létrehozását, és továbbra is a biztonsági szempontokat helyezné előtérbe.
A valódi kérdés inkább az, hogy a választók elfogadják-e azt az érvet, amelyre Netanjahu egész kampányát felépítette: hogy egyedül ő és Donald Trump képesek garantálni Izrael jövőjét.
Az elmúlt hónapok nemzetközi választásai alapján azonban ennek a receptnek egyre több helyen mondanak ellent a szavazók. Orbán és Vucsics példája azt mutatta, hogy Trump támogatása önmagában már nem politikai csodafegyver. A kérdés most az, hogy Izrael lesz-e a kivétel, vagy újabb bizonyítéka annak, hogy a Trump-faktor ma inkább mozgósítja az ellenfeleket, mint a híveket.
