1956. október 25-én, két nappal a forradalom kitörése után leváltották Gerő Ernőt a Magyar Dolgozók Pártjának éléről, és Kádár Jánost választották meg utódjának. A személycseréről formálisan a magyar pártvezetés határozott, de a döntésben meghatározó szerepet játszott a Budapestre küldött két szovjet vezető, Anasztasz Mikojan és Mihail Szuszlov. Moszkva még úgy vélte, hogy néhány vezető lecserélésével megmentheti a rendszert. Tévedett: a tiltakozás addigra már forradalommá vált.
Gerő Ernő alig három hónapig állt a Magyar Dolgozók Pártja élén. 1956. július 18-án követte Rákosi Mátyást, akit a szovjet vezetés támogatásának elvesztése után távolítottak el. Moszkva azonban valódi politikai fordulat helyett Rákosi egyik legközelebbi munkatársát engedte a helyére lépni.
Gerő személye ezért nem csillapította, hanem tovább növelte az elégedetlenséget. Az új első titkár ugyanannak a sztálinista vezetői körnek volt a tagja, amelyhez a terror, a koncepciós perek, az erőltetett iparosítás és az ország teljes szovjet alárendeltsége kötődött.
Pedro elvtárs Barcelonában
A Singer Ernő néven született politikus jóval 1945 előtt Moszkva megbízható káderének számított. A spanyol polgárháború idején Katalóniában dolgozott Pedro fedőnéven, a Komintern instruktoraként és az NKVD rezidenseként.
Tevékenységének minden részlete ma sem tisztázott. A történeti források szerint azonban fontos szerepet játszott a Moszkva által trockistának bélyegzett Egyesült Marxista Munkáspárt, a POUM felszámolásában. Andrés Nin pártvezető elrablásának és meggyilkolásának előkészítésében játszott szerepét is több kutató valószínűsíti. Ezért pontosabb azt írni, hogy részt vett a sztálinista tisztogatásokban, mint általánosan az anarchista mozgalom felszámolását tulajdonítani neki.
Gerő politikai pályájának egyik legfontosabb jellemzője a Moszkvához való feltétlen igazodás volt. Hazatérése után Rákosi mögött a párthierarchia második emberévé vált, és vezető szerepet játszott a kommunista diktatúra kiépítésében.
A beszéd, amely olaj volt a tűzre
1956. október 23-án este nyolc órakor Gerő rádióbeszédet mondott. A tüntetők ekkor már a Magyar Rádió épületénél követelték a műegyetemisták tizenhat pontjának beolvasását. Ehelyett Gerő hangját hallották.
A pártvezető a megmozdulást ellenséges, soviniszta és nacionalista fellépésnek minősítette. Nem tett érdemi engedményt, és a régi rendszer ellenségeként beszélt az utcára vonulókról. A történeti emlékezetben gyakran idézett „ellenforradalom” szó nem ebben a formában volt beszédének központi kifejezése, ám mondandójának tartalma egyértelmű volt: a hatalom nem tekintette legitimnek a követeléseket.
A beszéd rendkívüli felháborodást váltott ki. Nem önmagában robbantotta ki a fegyveres felkelést, hiszen a válság már korábban kialakult, de jelentősen hozzájárult az indulatok elszabadulásához. Este kilenc óra körül megkezdődött a Magyar Rádió ostroma.
Mikojan és Szuszlov Budapesten
Október 24-én reggel két magas rangú szovjet vezető érkezett Budapestre. Anasztasz Mikojan, a szovjet kormány első elnökhelyettese és Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottságának titkára a helyszínen mérte fel a válságot.
A magyar vezetés aznap még megerősítette Gerőt első titkári tisztségében, miközben Nagy Imrét kinevezték a Minisztertanács elnökévé. Nagy tehát már október 24-én kormányfő lett, nem Gerő másnapi leváltásakor.
A szovjet küldöttek hamar felismerték, hogy Gerő személye tarthatatlanná vált. Október 25-én a Magyar Dolgozók Pártjának vezetése felmentette, és Kádár Jánost választotta meg első titkárnak. A rádió 12 óra 32 perckor jelentette be a döntést.
A formális határozatot magyar párttestület hozta meg, ezért leegyszerűsítés lenne azt állítani, hogy Mikojan és Szuszlov saját hatáskörben váltotta le Gerőt. A szovjet jóváhagyás és nyomás azonban meghatározó volt. A kommunista Magyarország vezetőjének személyéről nem lehetett Moszkva ellenében dönteni.
A Kreml célja ekkor még a rendszer stabilizálása volt. Nagy Imre visszahívásától és Gerő lecserélésétől azt remélték, hogy a lakosság elfogad egy megreformált kommunista vezetést. Csakhogy a követelések ekkor már messze túlmutattak a személycseréken: a tüntetők szabadságot, többpártrendszert és a szovjet csapatok kivonását akarták.
Gerő Moszkvában, Kádár a párt élén
Gerő leváltásával politikai pályája gyakorlatilag véget ért. Október 28-án több sztálinista vezetővel együtt a szovjet nagykövetség közreműködésével a Szovjetunióba szállították. Csak 1961-ben térhetett vissza Magyarországra, de a hatalomba már nem engedték vissza. 1980-ban Budapesten halt meg.
A budapesti szovjet nagykövetségen ekkor dolgozott a magyarul beszélő Vlagyimir Krjucskov is. Andropov nagykövet harmadtitkáraként tárgyalásokat jegyzett le, és információkat gyűjtött a fővárosi hangulatról. Arra azonban nem található kellően erős bizonyíték, hogy személyesen ő szervezte volna Gerő kimenekítését, illetve Kádár és Münnich Szovjetunióba szállítását.
Krjucskov később Andropov támogatásával emelkedett magasra: 1967-ben került a KGB-hez, 1988 és 1991 között pedig a szervezet elnöke volt. Az 1991. augusztusi, Gorbacsov elleni puccskísérlet egyik vezetőjeként bukott meg. A KGB utolsó vezetője volt a szervezet korábbi formájában, bár tisztségét hónapokkal a Szovjetunió megszűnése előtt elvesztette.
Harminckét év után Moszkva ismét jelzett
Krjucskov neve 1988-ban ismét összekapcsolódott egy magyar vezető távozásával. Gorbacsov megbízásából Budapesten tárgyalt Kádárral, akit a szovjet vezetés ekkor már a változások akadályának tekintett. A megbeszélés hozzájárult ahhoz, hogy Kádár elfogadja a „civilizált elvonulást”.
Az MSZMP 1988. májusi országos pártértekezlete leváltotta Kádárt a főtitkári tisztségből. Helyére Grósz Károly került, Kádár számára pedig létrehozták a valós hatalom nélküli pártelnöki posztot.
A vezetőváltást nem lehet kizárólag egy moszkvai parancsra visszavezetni. A magyar gazdasági válság, az MSZMP belső konfliktusai, az ellenzéki mozgalmak erősödése és Kádár fizikai-szellemi hanyatlása egyaránt szerepet játszott. Az azonban világos, hogy a változás szovjet támogatás nélkül aligha történhetett volna meg ebben a formában.
Engedélyt kapott-e a Fidesz Moszkvától?
Az az állítás, hogy Krjucskov személyesen beszélte rá Kádárt a Fidesz megalakulásának engedélyezésére, és azt mondta volna, hogy „ők a jövő emberei”, nem támasztható alá megbízható történeti forrással. Ezért tényként nem közölhető.
A Fideszt 1988. március 30-án 37 fiatal alapította meg a Bibó István Szakkollégiumban, antikommunista és demokratikus ifjúsági szervezetként. A rendőrség néhány alapítót figyelmeztetett, a hatalom pedig kezdetben törvénytelennek próbálta minősíteni a szervezkedést. Egy későbbi jogi állásfoglalás ugyanakkor arra jutott, hogy a szervezet törvényesen létrejött, ezért működésének beszüntetése jogilag nem volt igazolható.
A Fidesz létrejötte tehát sokkal inkább a Kádár-rendszer bomlásának és az ellenzéki szerveződés erősödésének következménye volt, mint egy KGB-főnök által engedélyezett politikai kísérlet.
Hetven év után más a helyzet
Orbán Viktort 2026. október 23-án Párizsban fényképezték le, miközben a Fidesz Budapesten tartotta Zászlómenetét és megemlékezését. Másnap a Telexnek azt mondta, hogy az unokájával nyaral, és Budapesten válaszol majd a politikai kérdésekre.
Távolmaradásának okáról több politikai értelmezés született. Batka Zoltán Facebookon közölt felvetése szerint Orbán mozgásterét Moszkva korlátozhatja, és azért nem vállal aktívabb szerepet, mert nem kapott egyértelmű jelzést a Kremltől. Ez azonban publicisztikai vélemény, nem bizonyított információ. Nincs nyilvánosan hozzáférhető bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor orosz utasításra maradt volna távol a Fidesz rendezvényeitől.
Havasi Bertalan kommunikációs vezető a helyszínen azt mondta, nem tudja, Orbán hol tartózkodik, de előre jelezte, hogy nem vesz részt az ünnepi eseményen. A neki tulajdonított „mit tehetne Orbán Viktor ebben a helyzetben?” mondatot nem sikerült hiteles, elsődleges forrásból igazolni, ezért idézetként nem érdemes használni.
A történelmi párhuzam ettől még érdekes, de csak világos különbségtétellel. 1956-ban Magyarország szovjet megszállás alatt állt, vezetőinek személyéről pedig Moszkva ténylegesen dönthetett. A mai orosz befolyás természetéről lehet és kell vitatkozni, de az nem azonos a hetven évvel ezelőtti katonai és politikai alárendeltséggel.
Gerő Ernő bukásának évfordulója ezért nem azt bizonyítja, hogy a magyar politikát ma is ugyanúgy irányítják Moszkvából. Inkább arra figyelmeztet, milyen következményekkel jár, amikor egy ország vezetése külső támogatástól teszi függővé saját hatalmát és mozgásterét.
