Önkormányzati választás 2019

Orbán, Putyin trójai falova

Továbbra is úgy gondolom, hogy a Fidesznek meglesz az egyszerű többsége; 2002 óta Orbán olyan mennyiségű gyűlöletet és haragot táplált a magyar társadalomba, hogy az erőszak bármilyen váratlan módon is kirobbanhat; az átlagos osztrák és német állampolgárnak az Orbán-rezsimről reális képe van: vagyis, hogy ez egy félautokrata, populista és kleptokrata rezsim. Interjú Gregor Mayerral, az osztrák Der Standard napilap és a „profil” hetilap budapesti és belgrádi tudósítójával. Mayer a szerzője a magyarul is megjelent, nagy sikert aratott A nagy összeesküvés című könyvnek, amely az első világháborút kirobbantó szarajevói merénylet új, eddig ismeretlen összefüggéseiről szól.

 

A végéhez közeledik a választási kampány Magyarországon. A hódmezővásárhelyi helyi választások előtt előre lejátszott ügynek tűnt az április választás, a Fidesz minden felmérés szerint toronymagasan vezetett és vezet továbbra is, de számos megfigyelő szerint mintha bizonytalanság uralkodott volna el a párhívek között. Szerinted minden kimenetel elképzelhető?

Nem. Nem lesz olyan eredmény, amely a Fideszt második helyre hozná, kevesebb parlamenti mandátummal mint valamelyik ellenfele, baloldali vagy a Jobbik. Az viszont igaz, hogy a verseny sokkal nyitottabbá vált. Reménysugár villant meg az ellenzéki pártok táborai előtt és azon milliók számára, akik Orbán úr hatalmának a végét szeretnék látni. Legalább már többféle kimenetel képzelhető el, mint Hódmezővásárhely előtt. Ez magában mozgósíthatja azokat a szavazókat, akik nincsenek kibékülve a mostani kormányzással, de eddig apatikusak voltak és nem mentek volna el szavazni. Meglátjuk. Habár én személyesen továbbra is úgy gondolom, hogy a Fidesznek egyszerű többsége lesz. Elképzelhető-e, hogy Orbán elveszíti a többséget, de a legerősebb erő marad a parlamentben? Így fogalmaznék: ezt az opciót sem már teljesen kizárni – habár kevés esélyt látok rá.

Az egyik ellenzéki vezető, Gyurcsány Ferenc ezekben a napokban azt mondta, hogy a jobboldal egy része, ahogy korábban, úgy most sem nyugodna bele a választási vereségbe (például 2006-ban). Erőszakossá válhat-e a helyzet, amennyiben az ellenzék győz?

Nem bocsátkoznék ilyen jóslatokba. A fantáziám nem olyan gazdag, hogy egy olyan kimenetelt képzelnék el, amely szerint a Fidesz teljesen egészében veszít, tehát a relatív többséget is.

Az egyszerű többség elvesztésével, de a relatív többség megszerzésével Orbánnak még mindig alkalma lesz kormányt alakítani. Vagy koalícióst (bárkivel), vagy kisebbségit (bárki támogatásával. Ez komisz állapotokat szülhet, teli blokádokkal, mocskos megállapodásokkal, fenyegetésekkel, bénító helyzetekkel, de ez továbbra is politika lenne, amely nem vezet szükségszerűen erőszakhoz. Viszont ha egy általánosabb szintet vizsgálunk, akkor elmondható, hogy Orbán hosszú ideje, legalább 2002 óta olyan mennyiségű gyűlöletet és haragot táplált a magyar társadalomba, hogy az erőszak bármilyen váratlan módon is kirobbanhat.

Németországban vagy Ausztriában az ottani hétköznapi emberek miként ítélik meg a magyarországi helyzetet? Lehetnek ennek következményei a nyugaton dolgozó magyarok tekintetében?

Az utóbbi években az osztrák és kissé kevésbé a német társadalom is megosztott lett, abban a tekintetben, hogy a demokráciának hogyan kell működnie. Ausztriában a jelenlegi kormány része az oroszpárti, szélsőjobboldali FPÖ. Sebastian Kurz kancellár a konzervatív ÖVP-ből legalábbis amikor a menekült témáról beszél populista, gyűlöletkeltő nyelvezetet használ hasonlóan Orbánhoz – hozzá kell tenni, hogy amíg Ausztria nagyszámú menekültet fogadott be, Magyarország gyakorlatilag egyet sem. A lényeg az, hogy az átlagos, fősodrású osztrák és német állampolgárnak az Orbán-rezsimről reális képe van. Vagyis, hogy ez egy félautokrata, populista és kleptokrata rezsim. De a fősodrás nyomás alatt áll és meglátjuk mi fog történni.

És igen, Orbán néha diadalittas beszédeket mond arról, hogy a Nyugat a Visegrádi Négyek jó példáját fogja követni; hogy a Nyugat is „patrióta”, „keresztény értékeket valló” és „migrációellenes” lesz.

És képzeljék el, hogy ez jót tesz-e az Ausztriában dolgozó magyaroknak? Az osztrákok a nyakukba fognak borulni, mert Orbán úr megmutatta nekik az igazságot, mint a világítótornyot a háborgó tengeren? Nem, egyáltalán nem.

Ha a nyugati demokráciákból populista autokráciák válnak, azt mindenki megszenvedi. Ha a nyugati demokráciák elkezdik semmibe venni az EU szabályait, ahogyan azt Orbán Magyarországa teszi a menekültekkel, akkor mindenkiből migráns válik. Jöjjön Szíriából vagy Magyarországról, nem lesz semmi különbség. Ennek az első jelei már látszanak Ausztriában. A Kurz-kormány le fogja csökkenteni a családi pótlékot, azon Ausztriában dolgozó, szegényebb EU országok állampolgárai számára, akiknek a gyermekei nem élnek Ausztriában. Így 30 ezer Ausztriában dolgozó magyar kap majd fele akkor pótlékot, mint ami járna.

A lényeg: a populisták nőgyűlölők, nem ismerik a szolidaritást, mindenkit gyűlölnek, aki nem az ő csordájukhoz tartozik.

A nyugati sajtó, általában véve, igen kritikus Orbán Viktor illiberális államával szemben, sokszor keményebb fellépést sürget a magyar kormánnyal szemben. De semmi sem történik. Miért?

Az EU egy szofisztikált szabályokon alapuló intézményrendszer, valahogy az illiberális, autoritárius állam ellentéte. Orbán és a hozzá hasonlóak túljártak a rendszer eszén. Élvezik a jogokat és előnyöket, amelyeket a jogállamiság nyújt, de hazájukban ezt készek megsemmisíteni.

Másodszor, az EU nem egy nagyon előrehaladott integráció. Szinte senki sem akar szorosabb integrációt. A szuverén jogok nagy tiszteletben állnak, mindaddig amíg – az EU megállapodások szellemében – azokat nem ruházzák át a közös intézményekre. Ezt szinte mindenki meg szeretné őrizni. Ezért a fontos következményekkel járó döntések megkövetelik a nagyfokú konszenzust a tagállamok részéről.

Harmadszor, az Európai Parlamentben a Fidesz a mainstream konzervatív Néppárt tagja, a német CDU-val és CSU-val együtt. A német néppárti képviselők ezért megvédik Orbánt és gondoskodnak arról, hogy ne szülessen olyan döntés, amely túlságosan ártana Magyarországnak.

Orbán keleti nyitása, ideértve Putyin Oroszországát is, egy újabb hidegháború kialakulásakor, veszélyezteti-e Magyarország pozícióját a nyugati szövetségekben?

Legkevesebb, hogy a nyugati világ titkosszolgálatai és terrorelhárítási szolgálatai elveszítik a bizalmukat, ami meggátolhatja az együttműködést. Magyarországot egyre inkább úgy érzékelik mint Putyin trójai falovát a nyugati szövetségekben. Már elég hosszú ideje, a kulcsfontosságú nyugati országok vezetői nem találkoznak Orbánnal és nem hívják meg.

Mint Kelet-Európa szakértője volt alkalmad összehasonlítani a sajtószabadság állapotát ezekben az országokban. Magyarország ebből a szempontból is különleges eset?

Egyes nem EU-tag balkáni országban, mint Bosznia, Montenegró és Macedónia (legalábbis a tavalyi kormányváltásig) a média rosszabb állapotban van mint Magyarországon. A Freedom House legutóbbi jelentése szerint a magyar helyzet olyan rossz mint a szerbiai, de ez is egy másik nem EU tagország. Tehát ha Magyarországot összehasonlítjuk a többi uniós országgal, akkor igenis „speciális eset”, hiszen a sajtószabadság rosszabb állapotban van mint Bulgáriában vagy Romániában. Az unióban Magyarországon a legkevésbé szabad a média.

Továbbá ez az egyetlen uniós ország, ahol az orosz állami propagandát, a dezinformációival és hamis híreivel, szándékosan átveszi az állami média és azok a sajtószervek, amelyeket az állampárt oligarchái ellenőriznek. Ahogyan ezt nemrégen a Corvinus Egyetem kutatóközpontjának briliáns elemzése meggyőzően bebizonyította.

Győr: letette az esküt az egy napig polgármester Borkai

Megalakult csütörtök délután a Győri Közgyűlés, esküt tett az egy napig polgármester Borkai Zsolt. Az ellenzéki tüntetéssel kísért ülésen Borkai vállalta, hogy drogtesztnek veti alá magát.

Hangos jelenetek előzték meg már a Győri Közgyűlés alakuló ülését is. Több tucat ellenzéki szimpatizáns igyekezett bejutni a díszterembe, amelynek ajtajait teremőrök tartották zárva. A kívül rekedt ellenzéki szimpatizánsok időről időre dörömböltek, sípoltak, kiabáltak.

Ellenzéki szimpatizánsok a Győri Közgyűlés alakuló ülése közben a városháza díszterme előtt. MTI/Krizsán Csaba

A 23 fős közgyűlésbe a Fidesz-KDNP-nek 15, az ellenzéki összefogásnak (DK-MSZP-Momentum-LMP-Jobbik) 2, a Civilek Győrért szervezetnek is 2, az Összefogás Győrért Egyesületnek egy képviselője jutott be, további két független képviselő és a polgármester mellett.

A közgyűlés tagjaival együtt esküt tett Borkai Zsolt megválasztott, de a posztjáról péntek délutáni határidővel lemondó polgármester.

Izzott a levegő

Az eskütétel után az önkormányzati képviselők egyenként vették át Borkai Zsolttól megbízólevelüket. Két képviselő,

Glázer Tímea (DK) és Pollreisz Balázs (MSZP) nem fogott kezet a polgármesterrel.

Pollreisz Balázs az ülés elején azt javasolta, hogy a közgyűlés oszlassa fel magát. Később azt is szorgalmazta, hogy az új önkormányzat bontsa fel a szerződéseket Rákosfalvy Zoltán ügyvédi irodájával, mentse fel aljegyzői pozíciójából Csörgits Lajost és Borkai Zsolt mondjon le polgármesteri javadalmazásáról. Borkai Zsolt erre azt mondta, hogy amit az ellenzék tesz, azt nem a győriek nevében teszi, hanem azért, hogy őt megtörje.

„Kuplerájt csináltak a városházából”

– fogalmazott Borkai. Szerinte a győriek számára is felháborító, hogy azt, ami történt, arra használják fel, hogy még nagyobb káosz legyen a városban. Azért mond le, mert úgy véli, abban a morális helyzetben, amely a városban kialakult, ezt meg kellett tennie.

Glázer Tímea azt javasolta, válasszanak olyan alpolgármestert, aki független, köztiszteletben áll és az átmeneti időszakban irányítja a várost.

A DK győri elnöke arra kérte Borkai Zsoltot, hogy több orvos jelenlétében adjon vizelet- és vérmintát.

Ezzel arra utalt, hogy a polgármestert korábban drogfogyasztással is megvádolták. Borkai erre úgy válaszolt, hogy „menjünk el együtt, közösen, kézen fogva”. Szerinte Glázer nem tudja elfogadni, hogy október 13-án nem őt választották meg polgármesternek.

Borsi Róbert, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője arról beszélt, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata szerint az alpolgármester személyére kizárólag a polgármester tehet javaslatot, emellett azt is rögzíti, hogy külsős személy alpolgármesteri tisztséget nem tölthet be. Ennek alapján megválasztották a megyeszékhely két főállású alpolgármesterét, a kormánypárti Fekete Dávidot és Radnóti Ákost.

Borkai Zsolt az ülés végén annyit mondott, hogy „köszönöm, Győr”, amit a díszteremben lévők tapssal fogadtak.

Az alakuló ülést követően Glázer Tímea, Pollreisz Balázs, valamint Gréczy Zsolt (DK), Korózs Lajos (MSZP) és Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselők beszámoltak a városháza díszterme előtt összegyűlt ellenzéki szimpatizánsoknak az alakuló ülésen történtekről.
Az alakuló ülés előtt sajtótájékoztatón Glázer Tímea megerősítette, hogy az időközi polgármester-választás előtt

előválasztást szeretnének tartani az ellenzéki polgármesterjelölt személyéről.

Pollreisz Balázs, az MSZP helyi elnöke szintén az alakuló ülés előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy támogatja az előválasztást.

Botka lényegében szakított az MSZP-vel – FRISS: no panic

A szegedi közgyűlés alakuló ülésén Botka László önálló frakciót jelentett be, amellyel szétesett az őt támogató teljes ellenzéki összefogás. A Fidesz és a KDNP is saját csapatot alkot.

Lényegében szakított az MSZP-vel Botka László, Szeged ötödjére megválasztott polgármestere, amikor a város közgyűlésének alakuló ülésén a szeged.hu tudósítása szerint – bejelentette: az Összefogás Szegedért Egyesület öttagú önálló frakciót alakít, amelynek ő is a tagja. A Demokratikus Koalíció a következő ülésen jelenti be frakcióját. Mihálik Edvin a Momentum-frakció megalakulását jelentette be, amelyet ő vezet. Kozma József közölte: létrejön az MSZP-frakció, amelyben ő Ménesi Imrével vesz részt. Saját csoportja lesz a KDNP-nek, és a Fidesz-nek is.

Ezzel Botka de facto szakított az MSZP-vel. Összefogás Szegedért Egyesület amolyan ernyőegyesület volt, amelynek színeiben indult Botka indult a polgármesteri címér. Baltól jobbig, teljes ellenzéki és civil támogatással húsz képviselőjelölt élén állt sorompóba augusztus végén. Botka 2017-ben az MSZP miniszterelnök-jelölje volt, de aztán elsősorban a DK-val történt összetűzése miatt lemondott erről. Ezután keményen nekiment pártjának.

FRISS: Időközben Mesterházy Attila azt közölte a FüHü-vel, hogy Botka nem lépett ki az MSZP-ből, a mögötte álló pártok mind önálló frakciót alakítanak. Ennek oka a több megszólalási lehetőség a közgyűlésben.

Vona nem mer vitázni Gyurcsánnyal?

Csonka lesz az RTL Klub által tervezett jelölti vita, amelyet a választás előtti késő estére terveztek műsorra tűzni. Először Orbán Viktor lépett vissza, aztán Vona Gábor fújt visszavonulót, aki ahhoz kötötte részvételét, hogy Gyurcsány Ferenc ne üljön az asztalnál.

Az RTL Klub nyilvános vitára hívta az öt legfontosabb listavezetőt: Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet, Vona Gábort, Karácsony Gergelyt és Szél Bernadettet. A Fidesz gyorsan visszaüzent, hogy Orbán nem lesz ott. Nem csoda, 2006 óta minden ilyen helyzetet kínosan elkerül. Maradtak volna négyen. A FüHü információi szerint azután pár nappal, hogy a Fidesz lemondta a programot, a Jobbik is kifogást emelt, mondván, Vona Gábor nem szeretne Gyurcsány Ferenccel vitázni. A dolog most úgy áll, hogy emiatt megváltozott a koncepció: a listavezető, de nem miniszterelnök-jelölt Gyurcsány nem vehet részt a vitán, Orbán pedig önmaga mondta le a meghívást.

Maradna három miniszterelnök-jelölt: Vona, Karácsony, Szél.

Itt tart jelenleg a történet, de a vitáig még van pár nap, addig még sok minden történhet. Kérdés például, hogy Karácsony elfogadja-e, hogy Vona kifúrta Gyurcsányt, hogy vállal-e szolidaritást a szövetségesével, és inkább ő is távol marad-e ettől a kínos helyzettől?

Cigányozók ideje

Az elmúlt néhány évben a szemünk előtt ment végbe a helycsere: a Fidesz jobbról előzte a Jobbikot. S miközben Vona Gábor pártja csendben, de azért jól érzékelhetően araszolt közép felé, Orbánék az egykor a Jobbikhoz tartozó hadállásokat igyekeztek elfoglalni. Lenyúlták tőlük Trianont, a vallásosságot, az Európa-ellenességet, igyekeztek minden magyarnál magyarabbak lenni – egyetlen téma maradt, amit még nem vettek el Vonáéktól: a cigányozás. Igaz, az utóbbi egy-két évben a Jobbik is visszafogta magát, s ha fordulatról nem s beszélhetünk az esetükben, a cigánybűnözést kiiktatták a mindennapi megszólalásaikból.

Az utóbbi hetek harsány politikai történései között is szembetűnő, hogy a Fidesz most ebben is szintet lépett. Lázár János kezdte egy hónappal ezelőtt, amikor úgy dicsérte a közmunkát, hogy az azért is jó és hasznos, mert azoknak, akik reggel 6-tól keményen dolgoznak, délután 3 után már nem lesz erejük lopni. A cigányság itt még nem volt név szerint említve, ám a burkolt utalást nehéz lett volna elérteni. A közmunkások nagy része ugyanis köztudottan roma származású, értelemszerűen sokan rájuk gondoltak, amikor értelmezték Lázár szavait.

Nem sokkal ezután Orbán Viktor Miskolcon már nyíltan cigányozott. Szokásos migránsozásnak indult ez is, hétköznapi kampányolás keretében. A miniszterelnök azt mondta: lám, a környező településekről betelepített romák is menyi bajt okoztak az Avason, mit várhatunk a migránsoktól, akik még a cigányokénál is távolabbi kultúrából érkeznek.

Még ennél is nyíltabban beszélt Lázár János a múlt heti mártélyi utcafórumán. Szerinte a romákat 600 év alatt sem tudtuk integrálni, mit várhatunk akkor a bevándorlóktól.

Érdemes végiggondolni, hogy mi lehet az amúgy vállalhatatlan mondatok mögött. Merthogy nem elszólás egyik sem, abban biztosak lehetünk. A Fidesz különböző és rendű rangú vezetői időnként ugyan mondanak meredek dolgokat, ám az esetek többségében nem hirtelen felindultságból, hanem nagyon is jól átgondolt szándéktól vezérelve.

Nyilvánvaló, hogy a kormányzati cigányozás mögött a Jobbik egyik – talán utolsó – bátyjának elfoglalása áll. Mostanra megtörtént, amire korábban nem volt példa: a Fidesz a cigányozás terén is megelőzte a Jobbikot. Persze, ezzel nem csupán a Jobbik szavazóira hajtanak, de azokra is igyekeznek hatni, akik nem azonosulnak ugyan a Jobbikkal, de a romákat sem kedvelik túlságosan,

Hogy ez a mostani fordulat a fideszes retorikában mennyire válik be, azt nehéz megítélni. Lehet, hogy – a saját szempontjukból – túl későn léptek, és a választásig hátralévő egy hét már nem lesz elegendő arra, hogy ez a legújabb irány átmenjen a köztudatba.

A cigányozás kapcsán többen is megszólaltak, Setét Jenő roma polgárjogi aktivista például egy éles hangú, de okosan érvelő videóban utasította vissza Lázár János szavait, bocsánatkérésre, és lemondásra szólította fel a Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Egyedül Farkas Flórián, a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség vezetője, Orbán Viktor feltétlen híve és fegyverhordozója nem szólalt meg a cigányokat ért kormányzati támadás ügyében. Ami persze senkit sem lepett meg, hiszen Farkas Flórián már számtalanszor bizonyította, hogyha választani kell, akkor ő sokkal inkább fideszes, mint cigány.

A Medián kiosztotta a mandátumokat

A választásokat megelőző két napban készített közvéleménykutatást, 3000-es mintán a Medián. A cég arról nem számolt be, hogy mekkora részvétellel számolt, amikor ezek alapján elkészítette mandátum-becslését. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a legbizonytalanabb adat épp a részvételi arány volt az előzetes felmérések szerint; szinte egyetlen intézet sem adott biztos számot. A Medián például korábban 65-66 százalékkal számolt, ehhez képest a várható részvétel el fogja érni a 70 százalékot.

A Független Hírügynökség szakértője a 15 órás adatok alapján 72 százalékot várt, ám a következő, 17 órás adat már némi lassulást mutatott, ám így is elérheti a választók aránya hetven, vagy afölötti százalékot.

Akárhogy is, a Medián, nagyjából egy órával az urnazárás előtt kiadta mandátumbecslését, és azt, hogy miként fognak listán végezni a pártok.  

Eszerint:

Fidesz        43 százalék      124 mandátum
Jobbik        22 százalék        33 mandátum
MSZP-P      13 százalék        20 mandátum
LMP              8 százalék          9 mandátum
DK                 7 százalék          9 mandátum

Ezen felül 2 független induló, egy Együtt képviselőjelölt, valamint egy nemzetiségi (német) jut majd képviselői helyhez.

Amennyiben a Medián pontosan kalkulál, akkor a Fidesznek ugyan nem lesz kétharmada, de kényelmes többsége lesz a parlamentben. Vannak ettől eltérő jóslatok is, azok pedig a Fidesznek megadják a kétharmadot, és lényegében súlyos ellenzéki vereséget jövendölnek.

Eldőlt: Borkai Zsolt marad tisztségében, de kilép a Fideszből

Borkai Zsolt marad győri polgármester, de kilép a pártból – derül ki Hollik István kormányszóvivőnek a HírTV-ben lezajlott beszélgetéséből. Merthogy demokráciában élünk – mondta.

Eldőlt Borkai sorsa – ezzel a címmel közli a HírTV honlapja a Hollik Istvánnal este sugárzott beszélgetést. A kormánytévé kérdezője szerint „bizonyos fővárosi kerületek elvesztése” (valójában inkább földcsuszamlásszerű fordulat) érzékeny pont lehet. A kormányszóvivő erről azt mondta: a Borkai-faktornak jelentős hatása volt az önkormányzati választások kimenetelére. Hollik úgy gondolja,

a győri polgármester ügyének erkölcsi vonatkozásai mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

A KDNP-s politikus emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnöknek volt egy nagyon komoly ígérete a választás napján, azt mondta, vasárnap elmondják a véleményüket a győriek Borkai Zsoltról, aztán pedig ő is (amit hétfőre ígért, de ez elmaradt). Orbán megkérte Kövér László választmányi elnököt, valamint Kubatov Gábort, a Fidesz alelnökét, illetve Kósa Lajos Fidesz-alelnököt, hogy beszéljenek Borkai Zsolttal. Ez a találkozó megtörtént és ennek eredményéről Borkai Zsolt holnap sajtótájékoztató keretében be fog számolni

– tette hozzá.

Hollik elmondta, a Magyar Nemzet jól értesült arról, hogy mi fog történni, vagyis Borkai várhatóan marad Győr polgármestere, viszont a személyével kapcsolatos döntés „a pártbeli státuszát érinti”. Vagyis – tegyük hozzá – kilép a Fideszből.

Hollik arról is beszélt, hogy

„mégiscsak demokráciában élünk”,

az nem állítható, hogy a győriek nem voltak minden ismeret birtokában, így tehát nem tehetnek mást, mint a győri választópolgárok véleményét tiszteletben tartják.

Az alig hatszáz körüli szavazatkülönbség miatt az ellenjelölt Glázer Tímea (összellenzéki támogatású DK-s) a cédulák újraszámolását kezdeményezte. A sok érvénytelen szavazat láttán tehát még az se vehető biztosra, hogy Borkai a nyertes.

Külföldiek is felkarolták Újhelyi kampányát

Az Európai Parlament alelnöke, Sylvie Guillaume is beszállt Újhelyi István regisztrációs kampányába, amellyel az MSZP EP-képviselője választási részvételre hívja a kivándorolt magyarokat. 

 

Újhelyit felháborította, hogy a magyar kormány kizárólag a határon túli magyarokat buzdítja részvételre az áprilisi magyarországi választásokon, mégpedig súlyos állami pénzekkel. Ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyja a kivándorolt százezreket. Látszik is a regisztrációs adatokon, hogy ahol kampányol és mozgósít a Fidesz, ott tömegek kívánnak részt venni a választáson, míg a harmadik legnagyobb magyar városban számító Londonban például csak alig néhány ezren – írja Újhelyi, aki szerint

„ez a fajta tudatos állami beavatkozás felér a választási csalással”.

Újhelyi regisztrációs kampánya széles körben, több külföldi platformon és közösségi oldalon hívja választási részvételre a magyarokat. A kezdeményezést számos európai parlamenti képviselő is támogatásáról biztosította és osztotta meg a magyar nyelvű felhívást német, holland vagy épp brit felületeken. Köztük van Sylvie Guillaume, az Európai Parlament alelnöke is, aki saját honlapján és hírlevelében is terjeszti a felhívást, ezzel megszólítva a Franciaországban élő magyarokat – olvasható Újhelyi közleményében.

Nyilvántartanak minket, mert nyilván tartanak tőlünk

„Szavazzanak a demokratikus ellenzék remélhetőleg egyetlen jelöltjére; ha nem így lesz, akkor a lelkiismeretükre hallgassanak, amikor Bangóné Borbély lldikó és Szabó Szabolcs közül választanak” – ezzel buzdította szavazásra Csepelt Gyurcsány Ferenc.

 

A Demokratikus Koalíció elnöke csepeli utcafórumán utalt rá, hogy „félhivatalos tárgyalást hoztunk össze a barátaink között”, akiknek meg kellene állapodniuk. Nem lehet a demokratikus oldalon testvérháborút folytatni a Fidesszel szemben.

Bármekkora is lehet a távolság az egyes pártok között, az meg sem közelítheti azt a távolságot, amekkora elválaszt minket a Fidesztől.

Bejelentette, hogy két nap szünetet tartanak a kampányban – mondván, a Húsvét legyen a családé és a barátoké. Ám arra kérte a polgárokat, hogy ezaltatt egymás között vitassák azért meg  az ország dolgait, hiszen nem szabad tűrni azt a fajta háborús hangulatot, amit a kormány kialakított.

Kemény szavakkal illette Orbán Viktort, ezúttal a listázási ügy miatt. „A szembenállókat nem listázni kell! Aki felhatalmazás, bírósági engedély nélkül nemzetbiztonsági veszélyt kiáltva illegálisan adatok gyűjt, az nem csak jogokat sért, hanem sérti az emberi méltóságot és a magánéletünket is” – szögezte le.

„Nyilvántartanak, mert nyilván tartanak tőlünk”

– szögezte le Gyurcsány, hozzátéve: nyilván tarthatnak is, mert az ország többsége ma már velük szemben van.

Nekünk a temető az első

A képet a Facebookon találtuk, Nagykovácsiban, a temetőben készült. Megpróbálunk nem gondolni semmit, mert hát semmi olyanra nem tudnánk gondolni, ami tűrné a nyomdafestéket.

Legföljebb az jut az eszünkbe, de ez is csak véletlenül, hogy Csepelen százával kerültek fel halott emberek nevei az ajánlóívekre.

Nagykovácsiban nyilván nem erről van szó. Ha majd elmúlik a választási kampány, a műtárgy nemcsak madárijesztőként lesz használható, de remélhetőleg a Soros-hálózat által hazánkba csalogatott migránsokat is elriasztja.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK