Választási szövetség nem, választási együttműködés lehet

0
737

Az Együtt kitart amellett, hogy nem köt választási szövetséget a Jobbikkal, de ez nem zár ki bizonyos választási együttműködést – derült a párt vezetőinek mai budapesti tájékoztatóján, amelyen Szigetvári Viktor és Juhász Péter hangoztatta: ma már egyértelműen látszik, hogy a Fidesz hatalma megtörhető, ha egy jelölt indul a másik oldalon. Az Együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy így legyen.

 

A kérdést az dönti majd, hogy első körben lesz-e annyi konstruktivitás a demokratikus ellenzéki pártok között , hogy utána szélesebb körben is megszülethessen a helyi választási együttműködés. „Rajtunk nem fog múlni, de eddig a Jobbiktól mindig az az üzenet jött, hogy nem akarnak együttműködni más pártokkal, mind a 106 egyéni körzetben indulni kívánnak” – mondta Szigetvári Viktor.

Juhász Péter szerint ha baloldali, a zöld és a liberális pártok feladják az eddigi kompromisszumképtelen politikát, s szélesítik az együttműködést, akkor nyilván felmerül a Jobbikkal való együttműködés is.

Ha ezen múlik a Fidesz elváltása, el fogunk gondolkodni a kérdésen – szögezte le.

A hódmezővásárhelyi választás két tanulságát emelték ki a sajtótájékoztatón: az egyik, hogy ha egy jelölt van a másik oldalon, akkor a Fidesz hatalma megtörhető. A másik pedig, hogy pártideológiától függetlenül a választók nem kérnek a lejárató kampányokból, a megfélemlítésből, fenyegetésekből. Magyarország népének elege van – hangzott el.

A pártoknak is üzentek: „Nem elég konstruktívnk látszani, konstruktívnak is kell lenni” – hangoztatta Szigetvári Viktor.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .