Kezdőlap Archív Önkormányzati választás 2019

Önkormányzati választás 2019

Ujhelyi István tiszta vizet öntött a medencébe

Ujhelyi István rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Szegeden, hogy megcáfolja a fideszes propaganda hazugságait a „luxus” ingatlanáról. A sajtót beengedte a házába és a kertjébe, mindenki ellenőrizhette, hogy tényleg 34-40 milliót költhetett-e csak a felújítására.

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az ingatlan összesen nem ér 30-40 millió forintot, amennyit a Szeviép egyik vezetőjének állítása szerint a cég 2008-ban a felújítás finanszírozására fordított. Ujhelyi szerint valószínűleg egy vádalku felajánlásával vették rá a hazugságra.

Ujhelyi István elmondta, 2002-ben feleségével költöztek az 1980-as években házgyári technológiával épült szőregi házba. Az épület földszintje 80 négyzetméteres és ugyanekkora területű a beépített tetőtér.

A politikus leszögezte, a Szeviép vezetője által elmondottakból egy szó sem igaz, mivel a ház felújítása évekkel korábban történt meg, a rekonstrukció költsége pedig töredéke volt a 30-40 millió forintos összegnek.

Az épületet, amelyet mint mondta, még túlozva sem lehet luxusvillának minősíteni, 2004-ben újították föl, ekkor kicserélték a nyílászárókat is. Később az épület külső hőszigetelést kapott, a melléképületet is kifestették, újraburkolták és az elektromos rendszerét is kicserélték – közölte a politikus, a munkákról 300-600 ezer forint közötti számlákat bemutatva.

A házhoz nem tartozik wellnessközpont, sem medence, sem konditerem, mint azt a fideszes média állította. A melléképületben van egy évekkel ezelőtt elromlott pezsgőfürdő, amelyet drága lenne kibontani, egy szauna és két kondigép, amit használtan vett egy konditeremtől. A telket – ahogy a városrészben sok más területet – egykor rózsakertészek használták, így a kert végében van egy az öntözővíz tárolására használt kisebb tó, a kertet ma is ebből locsolják – mondta Ujhelyi István.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, 18 éves kora óta a nyilvánosság előtt végzi munkáját, soha nem kellett elbújnia az emberek elől, országgyűlési képviselőként azok között élt, akik megválasztották. Hozzátéve: egyetlen egyszer sem vádolták meg azzal, hogy korrupt politikus lenne.

Ujhelyi István természetesnek nevezte, ha politikai tevékenysége miatt támadják, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy a házában gyermekeiről az ablakon keresztül vagy drónnal felvételeket készítenek, ezért felszólította az újságírókat „álljanak le családja zaklatásával”. Ebben az ügyben megtette a feljelentést.

Nézőpont Intézet: Fidesz, DK, Jobbik, Párbeszéd, MSZP, Momentum, LMP a sorrend

A Nézőpont Intézet a Facebook -aktivitást vizsgálta a pártok oldalaihoz kapcsolódó interakciókat (lájkok, megosztások, kommentek). A vizsgálatot 2019. április 6. és 2019. május 10. között végezte. Az elemzés a Fidesz, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarország, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más a Politika és a Jobbik Magyarországért Mozgalom hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó adatokat vizsgálta.

Csupán két hét van hátra az európai parlamenti választásig, ezért egyre beszédesebb és fontosabb, hogy az egyes politikai pártok mennyire tudják megszólítani saját követőiket. A politikai táborok lelkesedésének, így a pártok mozgósító képességének egyik jól mérhető indikátora a Facebookon elért teljesítményük. Minél hatékonyabb egy párt a közösségi médiában, annál több interakciót (kedvelést, kommentet, megosztást) tud kiváltani a Facebook-bejegyzéseivel, és minél több az interakció, annál nagyobb tömegekhez juthat el az üzenete. A Médianéző Központ a kampányfinis kapujában ismét vizsgálat alá vette a pártok hivatalos Facebook oldalai által kiváltott aktivitást a kampánynyitány óta eltelt időszakban.

Változatlan Fidesz-fölény

A választási kampány kezdete óta összesen 1 millió 300 ezer interakciót váltottak ki a vizsgált hat párt bejegyzései a Facebookon. Az előző elemzéshez képest összességében nem tapasztalható érdemi változás a kormánypárt-ellenzék versenyben, hiszen a Fidesz továbbra is kimagaslik a mezőnyből azzal, hogy 684 ezer interakciót, azaz az összes felhasználói reakció több mint felét tudhatja magáénak (51 százalék). Az újdonság viszont az, hogy a kormánypárt szemmel láthatóan felpörgeti aktivitását a közösségi médiában, hiszen az elmúlt két hétben már 62 százalékát tette ki a kiváltott interakcióinak száma az összes vizsgált párt bejegyzéseire adott reakcióknak, ezzel pedig gyakorlatilag állva hagyta politikai riválisait.

Nézőpont Intézet

DK-s aktivizmus

Az ellenzéki térfélen eldőlni látszik a vezető szerepért folytatott verseny: addig amíg egy hónappal korábban még fej-fej mellett láthattuk a Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot, addig a célegyenesre fordulva a Demokratikus Koalíció 235 ezer interakciót gyűjtve ellépett riválisaitól és egyértelműen a leghatékonyabb ellenzéki párttá vált (DK: 18%, Jobbik: 14%, 182 ezer interakció).

Leszálló ágban az MSZP és a Jobbik

Az elmúlt hónap két nagy vesztese az MSZP – amely mindössze 76 ezer interakciót tudhat magáénak – és a baloldalhoz közeledő Jobbik, hiszen nem elég, hogy kezdenek leszakadni Gyurcsányéktól, még eddigi követőik is elpártolnak tőlük. Az előző vizsgálat óta a Jobbik Facebook oldaláról naponta átlagban hetvenen iratkoznak le, míg a szocialistákat egyik napról a másikra átlagosan heten hagyják ott. Érdekesség, hogy Bangóné patkányozós kijelentése felgyorsította az elvándorlást (azóta naponta átlagosan kilencen fordulnak el az MSZP oldalától), míg a Jobbikot egyetlen nap alatt 326 követője hagyta faképnél a Facebookon, miután Gyöngyösi Márton és Ujhelyi István közös interjút adott, ahol a szocialista politikus azt javasolta a Jobbik frakcióvezetőjének, hogy legyenek harcostársak.

Lehetséges Jobbik-LMP együttműködés?

Lesznek ellenzéki pártok, amelyekkel együtt lehet működni, ezt az LMP társelnöke Hadházy Ákos mondta a Független Hírügynökségnek. A Jobbikkal való partnerséget, amelyet Vona Gábor vetett fel, nem akarta kommentálni.

Hadházy Ákos
MTI Fotó: Soós Lajos

Havas Henrik interjújában, amelyet a Független Hírügynökségnek adott a Vona Gáborral készített interjúkötetéről, arról is szó esik, hogy

a Jobbik elnöke koalíciós kormányzásban gondolkodik,

szerinte képesek lesznek leváltani az Orbán-kormányt és a helyükbe lépni. A partnere a radikális pártnak ebben, mondja Vona, az LMP lehet, amelyet elég ütőképes pártnak tart ahhoz, hogy ebben a feladatban osztozzanak.

A Független Hírügynökség már korábban is írt erről a lehetőségről, bár az információ akkor is Jobbik-közeli forrásból származott. Az LMP részéről semmilyen megnyilatkozást ez ügyben nem hallhattunk, olvashattunk, ezért most Hadházy Ákos társelnökhöz fordultunk, vajon elfogadja-e a kinyújtott kezet a mások által is elcsábítandóként tisztelt pártja. (Csak emlékeztetőül:  Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként elsőként az LMP-hez fordult, és a szocialisták ma sem mondtak le arról, hogy egy közös lista, de minimum a koordinált indulás részese legyen az LMP.)

Hadházy Ákos elsőként arról beszélt, hogy

nem kívánja kommentálni a Vona-féle gondolatot, azt írói munkássága részének tekinti.

Hozzátette: nem hajlandóak semmilyen nyilvános megnyilatkozásra az esetleges együttműködésekkel kapcsolatban.

„Lesznek ellenzéki pártok, amelyekkel lehetséges a partneri viszony, de ezekről csak akkor fognak beszélni, ha már tető alá hozták a megállapodást”

– mondta portálunknak Hadházy.

Arra a kérdésre, hogy ezek szerint sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja Vona állítását, azt válaszolta, hogy ő egyáltalán nem kívánja használni ezt a formulát, továbbra is csak azt kívánja megerősíteni, hogy lehetségesek majd ellenzéki megállapodások, de hogy mely párttal, vagy pártokkal, arról korai lenne szólni. Mint ahogy arról is, hogy ezek mikor válhatnak aktuálissá.

Hadházy Ákos válasza ezzel együtt eligazíthat bennünket: ez alapján egyáltalán nem sorolható a fantazmagóriák közé egy esetleges Jobbik-LMP választási szövetség valamilyen formája. Ez azonban a mai tudásunk szerint kizárja a többi, magukat demokratikusnak tartó párttal való megállapodást, hiszen azok mindegyike – hangsúlyozzuk: eddig – egyértelműen elutasította a Jobbikkal való alkut.

Az „alkalmatlan”-kampány a kormánymédiában

Csak öt kormánypárti médium majd’ félezerszer írta le Karácsony Gergelyről, hogy alkalmatlan. Ez a jelző volt az önkormányzati választási kampány vezérszava.

Az Euronews és a Mérték Médiaelemző Műhely kutatása öt kormányközeli médium cikkeit vizsgálta meg az önkormányzati választási kampány utolsó 30 napjában. Az alkalmatlan szó csaknem 500-szor szerepelt a választásokról szóló cikkekben.

Elsöprő koncentráció

A közismerten koncentrált, a Mérték szerint

a hazai sajtó bevételeinek 78 százalékát besöprő kormányzati befolyású médiakonglomerátum

(közte úgynevezett közszolgálati csatornák is) hatékony működése eddig is ismert volt. Ennek az óriásnak központi szereplője a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány (KESMA). Az erősen centralizált, közel 500 kiadványt összefogó, az országos kereskedelmi rádiók, az ingyenes és a megyei napilapok piacán monopóliummal bíró szereplőt a versenyjogi szabályok kiiktatásával tömörítették egyetlen közös tulajdonos alá. (Mint ismert, mindezt „önkéntesen” és ingyen tette például Mészáros Lőrinc a Mediaworksszel, vagy Schimdt Mária a Figyelővel.) Az alapítvány a híreket is szolgáltató médiumok teljes piacán a bevételek 24 százalékát összpontosította – írja az elemzés.

Eddig bevált

Jól láthatóan ezt a bevált receptet írta fel magának a Fidesz az önkormányzati kampányra is. A vizsgálat során ugyan csupán öt médiumot vizsgáltak, de ezekben is legkevesebb 26 olyan cikket találtak, amelyek szóról szóra megegyező tartalommal jelentek meg legalább három felületen – így a magánkiadó által működtetett lapokon és az ezektől elvileg független, közszolgálatinak nevezett televízió oldalán is.

A vizsgálatba bevont médiumok:

  • origo.hu: a KESMA tulajdonában lévő, a kormánypártok érdekeit teljes körűen kiszolgáló hírportál, amely még mindig a második legnagyobb elérésű a hírportálok között,
  • 888.hu: a szintén KESMA-tulajdonú, a fiatalabb korosztályt megszólító, hangvételében az alt-right (az amerikai szélsőjobb által kitalált fake news) vonalhoz tartozó, erősen kormánypárti portál,
  • Magyar Nemzet Online: a KESMA tulajdonában lévő, a napilap online verziójaként megjelenő, a kormánypárti szavazók idősebb és magasabb végzettségű rétegét megszólító, erősen kormánypárti portál,
  • hirado.hu: az állami média online hírportálja, erősen kormánypárti irányultságú
  • bama.hu: a KESMA tulajdonában lévő, az Új Dunántúli Napló című Baranya megyei napilap online portálja, elsősorban a pécsi kampányban töltött be jelentős szerepet, erősen kormánypárti.

A központi jelző

Sokaknak feltűnt a választás előtt, hogy egyszer csak szinte minden kormánypárti megnyilatkozásban elhangzott-olvasható volt az „alkalmatlan” jelző Karácsony Gergelyről. Ezzel szemben álltak Tarlós Istvánról az „alkalmas”, „tapasztalt” minősítések. (Az Origónál például gyakran olvashattunk olyan megjelenést, amelyekben a nyitóoldalon nem is voltak mások, mint a jelzőt már címében is hordozó írások.)

A vizsgálat erről azt hozta ki eredményként, hogy csaknem ötszázszor jelent meg Karácsony „alkalmatlan” jelzője, a következő bontásban:

  • 888: 303 cikk, 47-szer,
  • Origo: 151 cikk, 166-szor,
  • hirado.hu: 336 cikk, 108-szor,
  • Magyar Nemzet: 288 cikk, 153-szor,
  • bama.hu: 94 cikk, 22-szer.

Összesen 496 alkalommal olvashatták csak ennek az 5 médiumnak az olvasói a voksolás előtti hónapban azt a szót, hogy Karácsony alkalmatlan.

Polyák Gábor, a Mérték kutatója, médiajogász szerint jól látható a jelzők (alkalmatlan/alkalmas) teljesen következetes használata. Vagyis az a központi akarat, hogy márpedig ugyanazokat a szavakat a lehető legtöbbször kell megjeleníteni, teljes mértékben átment ezen a médián. (A bama.hu a pécsi, politikai szempontból igen kényes polgármester-választás kapcsán került képbe.)

Mama kedvence és társai

Tarlós István esetében az alkalmas és a tapasztalt mellett még a legesélyesebb szavak jelentek meg legtöbbször a vizsgált oldalakon, Karácsony esetében csupa negatív, néhol személyeskedő jelző volt olvasható. Leggyakrabban az, hogy alkalmatlan, de volt bukott polgármester, megbízhatatlan, tájékozatlan, erőtlen, gátlástalan, tutyimutyi, tétova, mama kedvence is. A pécsi két jelölt, Vári Attila (Fidesz) és Péterffy Attila (ellenzék) esetében két fő jelzőt használtak. Vári volt a kétszeres olimpiai bajnok, Péterffy pedig az erdőégető.

Ugyanaz több helyen

Megnézték azt is, hogy mekkora volt az átfedés a megjelent tartalmak között, mennyi volt a (szinte) szó szerinti átvétel az elvileg magántulajdonú és a „közszolgálati” média között.

Összesen 26 ilyen cikket találtak a tanulmány készítői. Néhány esetben az állami hírügynökség, az MTI cikkét vették át szóról szóra a vizsgált médiumok (tegyük hozzá, ez elég gyakori az írott sajtóban). Több olyan cikkegyezést is találtak azonban, például a Fidelitas búcsúajándéka, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjének sajtótájékoztatója, vagy éppen a Századvég kutatásai, amikor ugyanarról a rendezvényről írták szinte szóról szóra ugyanazt a kormányközeli sajtóban és a hírügynökségben. A Századvég október 11-én kiadott kutatását, mely szerint továbbra is Tarlós a legesélyesebb, az Origo, a hirado.hu (az MTI-hírt közölve), a 888.hu és a Magyar Nemzet is szóról szóra közölte.

Három nappal a választás előtt, október 10-én a közvélemény-kutató intézetek rendezvényéről a Hír TV és az MTI is tudósított. Érdekesség, hogy a Közvéleménykutatók.hu oldalon is megjelent egy cikk, melynek az volt a címe, hogy „Egyik kutatócég sem állítja, hogy Karácsony Gergely győzhet”. Ám az ötből kettő (Medián és Publicus) vezetője is jelezte, hogy nem ért egyet a címmel. Mindkettő nagyon szoros eredmény jósolt a Karácsony-Tarlós-versenyben. A vizsgált médiumok közül

egyik sem hívta fel erre a figyelmet.

Az MTI a választás napján két interjút is közölt, melyek aznap hangzottak el a közrádió adásában. Az egyik vendég a kormánypártok támogatásával induló Tarlós István volt, a másik pedig Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Szintén a választás előtti pénteken jelent meg az Origón egy cikk Karácsony 10+1 szerencsétlenkedéséről, melyet a Magyar Nemzet és a BAMA is közölt, érdemi változtatás nélkül. (Utóbbi két esetben a cím is ugyanaz.)

A választás eredményeit ismerjük. Budapesten és Pécsett is.

Botka lényegében szakított az MSZP-vel – FRISS: no panic

A szegedi közgyűlés alakuló ülésén Botka László önálló frakciót jelentett be, amellyel szétesett az őt támogató teljes ellenzéki összefogás. A Fidesz és a KDNP is saját csapatot alkot.

Lényegében szakított az MSZP-vel Botka László, Szeged ötödjére megválasztott polgármestere, amikor a város közgyűlésének alakuló ülésén a szeged.hu tudósítása szerint – bejelentette: az Összefogás Szegedért Egyesület öttagú önálló frakciót alakít, amelynek ő is a tagja. A Demokratikus Koalíció a következő ülésen jelenti be frakcióját. Mihálik Edvin a Momentum-frakció megalakulását jelentette be, amelyet ő vezet. Kozma József közölte: létrejön az MSZP-frakció, amelyben ő Ménesi Imrével vesz részt. Saját csoportja lesz a KDNP-nek, és a Fidesz-nek is.

Ezzel Botka de facto szakított az MSZP-vel. Összefogás Szegedért Egyesület amolyan ernyőegyesület volt, amelynek színeiben indult Botka indult a polgármesteri címér. Baltól jobbig, teljes ellenzéki és civil támogatással húsz képviselőjelölt élén állt sorompóba augusztus végén. Botka 2017-ben az MSZP miniszterelnök-jelölje volt, de aztán elsősorban a DK-val történt összetűzése miatt lemondott erről. Ezután keményen nekiment pártjának.

FRISS: Időközben Mesterházy Attila azt közölte a FüHü-vel, hogy Botka nem lépett ki az MSZP-ből, a mögötte álló pártok mind önálló frakciót alakítanak. Ennek oka a több megszólalási lehetőség a közgyűlésben.

A Medián kiosztotta a mandátumokat

A választásokat megelőző két napban készített közvéleménykutatást, 3000-es mintán a Medián. A cég arról nem számolt be, hogy mekkora részvétellel számolt, amikor ezek alapján elkészítette mandátum-becslését. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a legbizonytalanabb adat épp a részvételi arány volt az előzetes felmérések szerint; szinte egyetlen intézet sem adott biztos számot. A Medián például korábban 65-66 százalékkal számolt, ehhez képest a várható részvétel el fogja érni a 70 százalékot.

A Független Hírügynökség szakértője a 15 órás adatok alapján 72 százalékot várt, ám a következő, 17 órás adat már némi lassulást mutatott, ám így is elérheti a választók aránya hetven, vagy afölötti százalékot.

Akárhogy is, a Medián, nagyjából egy órával az urnazárás előtt kiadta mandátumbecslését, és azt, hogy miként fognak listán végezni a pártok.  

Eszerint:

Fidesz        43 százalék      124 mandátum
Jobbik        22 százalék        33 mandátum
MSZP-P      13 százalék        20 mandátum
LMP              8 százalék          9 mandátum
DK                 7 százalék          9 mandátum

Ezen felül 2 független induló, egy Együtt képviselőjelölt, valamint egy nemzetiségi (német) jut majd képviselői helyhez.

Amennyiben a Medián pontosan kalkulál, akkor a Fidesznek ugyan nem lesz kétharmada, de kényelmes többsége lesz a parlamentben. Vannak ettől eltérő jóslatok is, azok pedig a Fidesznek megadják a kétharmadot, és lényegében súlyos ellenzéki vereséget jövendölnek.

Győr: letette az esküt az egy napig polgármester Borkai

Megalakult csütörtök délután a Győri Közgyűlés, esküt tett az egy napig polgármester Borkai Zsolt. Az ellenzéki tüntetéssel kísért ülésen Borkai vállalta, hogy drogtesztnek veti alá magát.

Hangos jelenetek előzték meg már a Győri Közgyűlés alakuló ülését is. Több tucat ellenzéki szimpatizáns igyekezett bejutni a díszterembe, amelynek ajtajait teremőrök tartották zárva. A kívül rekedt ellenzéki szimpatizánsok időről időre dörömböltek, sípoltak, kiabáltak.

Ellenzéki szimpatizánsok a Győri Közgyűlés alakuló ülése közben a városháza díszterme előtt. MTI/Krizsán Csaba

A 23 fős közgyűlésbe a Fidesz-KDNP-nek 15, az ellenzéki összefogásnak (DK-MSZP-Momentum-LMP-Jobbik) 2, a Civilek Győrért szervezetnek is 2, az Összefogás Győrért Egyesületnek egy képviselője jutott be, további két független képviselő és a polgármester mellett.

A közgyűlés tagjaival együtt esküt tett Borkai Zsolt megválasztott, de a posztjáról péntek délutáni határidővel lemondó polgármester.

Izzott a levegő

Az eskütétel után az önkormányzati képviselők egyenként vették át Borkai Zsolttól megbízólevelüket. Két képviselő,

Glázer Tímea (DK) és Pollreisz Balázs (MSZP) nem fogott kezet a polgármesterrel.

Pollreisz Balázs az ülés elején azt javasolta, hogy a közgyűlés oszlassa fel magát. Később azt is szorgalmazta, hogy az új önkormányzat bontsa fel a szerződéseket Rákosfalvy Zoltán ügyvédi irodájával, mentse fel aljegyzői pozíciójából Csörgits Lajost és Borkai Zsolt mondjon le polgármesteri javadalmazásáról. Borkai Zsolt erre azt mondta, hogy amit az ellenzék tesz, azt nem a győriek nevében teszi, hanem azért, hogy őt megtörje.

„Kuplerájt csináltak a városházából”

– fogalmazott Borkai. Szerinte a győriek számára is felháborító, hogy azt, ami történt, arra használják fel, hogy még nagyobb káosz legyen a városban. Azért mond le, mert úgy véli, abban a morális helyzetben, amely a városban kialakult, ezt meg kellett tennie.

Glázer Tímea azt javasolta, válasszanak olyan alpolgármestert, aki független, köztiszteletben áll és az átmeneti időszakban irányítja a várost.

A DK győri elnöke arra kérte Borkai Zsoltot, hogy több orvos jelenlétében adjon vizelet- és vérmintát.

Ezzel arra utalt, hogy a polgármestert korábban drogfogyasztással is megvádolták. Borkai erre úgy válaszolt, hogy „menjünk el együtt, közösen, kézen fogva”. Szerinte Glázer nem tudja elfogadni, hogy október 13-án nem őt választották meg polgármesternek.

Borsi Róbert, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője arról beszélt, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata szerint az alpolgármester személyére kizárólag a polgármester tehet javaslatot, emellett azt is rögzíti, hogy külsős személy alpolgármesteri tisztséget nem tölthet be. Ennek alapján megválasztották a megyeszékhely két főállású alpolgármesterét, a kormánypárti Fekete Dávidot és Radnóti Ákost.

Borkai Zsolt az ülés végén annyit mondott, hogy „köszönöm, Győr”, amit a díszteremben lévők tapssal fogadtak.

Az alakuló ülést követően Glázer Tímea, Pollreisz Balázs, valamint Gréczy Zsolt (DK), Korózs Lajos (MSZP) és Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselők beszámoltak a városháza díszterme előtt összegyűlt ellenzéki szimpatizánsoknak az alakuló ülésen történtekről.
Az alakuló ülés előtt sajtótájékoztatón Glázer Tímea megerősítette, hogy az időközi polgármester-választás előtt

előválasztást szeretnének tartani az ellenzéki polgármesterjelölt személyéről.

Pollreisz Balázs, az MSZP helyi elnöke szintén az alakuló ülés előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy támogatja az előválasztást.

A fiatalokhoz, de nem csak nekik szólt Fekete-Győr András

„Van még ötven nap! Van remény! Van választás! Gyertek velünk!” – ez volt a fő üzenete a Momentum évértékelő és egyben kampánynyitó rendezvényének, Fekete-Győr András mozgósító hangulatú beszédének. Kétmillió politikai árváról beszélt, hozzjuk szólt – fizikailag Szegeden, hologrammos megoldással Budapesten.

 

A Momentum vezetője ugyan a fiatalok nevében, de nem csak a fiatalokért emelte fel a hangját, mint mondta:

a mostani választások legnagyobb tétje a mi generációnknak van, az, hogy végérvényesen szétszéledünk-e a világban.

Magyarország kormányai már hétszer ígérték, hogy a jövőnket építik, ha csak egyiküknek is sikerült volna, nem állnék itt – fogalmazott Fekete-Győr, aki célként azt nevezte, hogy Magyarország a 21. század nyertese legyen.

Egy, a zsebében lévő okos telefon példáját felhozva, annak költségét tételesen lebontva plasztikusan mutatta be, hogy miért is rossz, hogy Orbán azt akarja, hogy mi legyünk az összeszerelők. De Magyarország csak korszerű megoldással válhat korszerűvé, nyertessé.

Felszólította a fiatalokat, szólítsák meg a szüleiket, nagyszüleiket, hogy bízzanak meg bennünk, ha már rájuk merik bízni a GPS-ük beállítását, akkor is bízzanak bennük, amikor az ország GPS-ét kell beállítani.

Fekete-Győr beszélt arról is, hogy a Fidesz akár kétharmados kormányzásra is készülhet, amiben a parlamenti ellenzéknek is felelőssége van. Annak az ellenzéknek, amely nyolc év alatt 11 milliárd forint állami támogatást kapott.

A Momentum szerint nem az a kérdés, hogy milyen esély van? A kérdés az, hogy milyen a választás? „Mi nem adhatjuk fel, a cselekvés ereje pedig elhozza a változást” – mondta, rámutatva:

Lehet, hogy a fiatalok indítják el a változást, de a motorja az egész nemzet lesz.

Ha nem lesz kormányáltás, akkor ugyanazzal az ellenzékkel kell folytatni?- tette fel a kérdést. Mint megválaszolta: habár a Momentum kormányváltásra készül, s készen áll a kormányzásra (független szakértők szerint az ő programjuk a legjobb, mondta), de felkészül a parlamenti ellenzéki szerepre is, s elkészítik ennek is a programját.

„Ne azt nézzük, hogy mi nehéz és rossz, nincs tökéletes választás, olyan soha nem lesz, hogy mindenben egyetértetek egy párttal.

De nem a legkisebb rosszra kell szavazni, hanem arra az erőre, amely nem a nemzetet akarja megosztani, amelyet becsületes, őszinte vágy vezérel”

– szögezte le, azzal zárva beszédét, hogy „Van még ötven nap! Van remény! Van választás! Gyertek velünk!”

 

 

REPUBLIKON: A Fidesz akár az abszolút többségét is elveszítheti

A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz 113, az MSZP-Párbeszéd 33, a Jobbik 29, a DK 13, az LMP 7, az Együtt pedig 2 mandátumot szerezhet. A pártok jelöltjei mellett két függetlenként induló, de a baloldali pártok által támogatott jelölt bejutására is számítani lehet. Azt láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy a Jobbik a második legnépszerűbb párt, az egyéni választókerületek alakulása miatt az MSZP-Párbeszéd szövetség összességében több mandátumot szerezhet, mint a Jobbik.

A Republikon Intézet által becsült támogatottságok mellett tehát 30 egyéni választókerületet nyerne ellenzéki jelölt, ugyanakkor van további 21 olyan választókerület, ahol 5 százalékpontnál kisebb a különbség a győztes kormánypárti, illetve a második helyezett ellenzéki jelölt között, e kerületek elvesztése pedig egyben az abszolút többség elvesztését jelentené a Fidesz számára.

Az említett 30 körzetből 16-ban az MSZP-Párbeszéd által támogatott jelölt tudná megverni a Fidesz jelöltjét. Ezek jellemzően Budapesten, Pest megyében (például Szigetszentmiklós, Érd), illetve nagyvárosokban (például Pécs, Szeged, Miskolc) található kerületek. A mandátumbecslés szerint a Demokratikus Koalíció jelöltjei 4 fővárosi választókerületben számíthatnak győzelemre.

A visszalépéseknek köszönhetően az LMP 2 választókerületben tudna mandátumhoz jutni: Szél Bernadett Budakeszin, valamint Csárdi Antal a belvárosban. Szintén a visszalépések miatt van komoly esélye a győzelemre az Együtt által jelölt Szabó Szabolcsnak Csepelen, valamint Vajda Zoltánnak a 16. kerületben.

A Jobbik az ország keleti részében elhelyezkedő választókerületekben számíthat egyéni győzelmekre, két Heves megyében található választókerületben (amiből az egyik Vona Gábor körzete), Miskolcon, valamint Törökszentmiklóson. A független jelöltek közül Mellár Tamás Pécsen, Kész Zoltán pedig Veszprémben győzheti le a kormánypárt jelöltét.

Így reagált az ellenzék a Fidesz-kongresszusra

A kongresszuson újraválasztották Orbán Viktort pártelnöknek, és rengetegen tartottak beszédet. Erre válaszoltak ellenzéki pártok.

Orbán Viktor és a Fidesz alelnökei
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az MSZP közleménye szerint a Fidesz azt üzente, hogy folytatni akarják, és „ha újra hatalomra kerülnek, semmi nem fog változni:

marad a lopás és a problémákat elfedő gyűlöletpropaganda”.

A szocialisták szerint az elmúlt hét évben teljesen leépült a magyar egészségügy, „Fidesz-közeli oligarchák zsebébe” jutnak az adók, tönkre teszik az oktatást, elüldözik a szakembereket. Azt írják:

„Századszor is kiásták a csatabárdot az EU ellen, a Nyugat ellen, de ez csak egy szánalmas kísérlet arra, hogy takargassák az ország valódi állapotát.”

A párt szerint az ellenzék „történelmi felelőssége”, hogy teljes körű megállapodásra jusson, lehetőséget adva a választóknak a Fidesz leváltására.

A DK közleménye szerint

„a Fidesz-kongresszus színpadára felvonult a Büntető Törvénykönyv”:

Azt írják, a színpadon ott volt „az áldoktor bukott elnök, a debreceni Miszter 20 százalék, a trafikmutyi, a helikopter- és ingatlanmutyi gazdái, meg a strómanokon keresztül gazdagodó fővezér”

A párt szerint, ha „az országot tönkre tevő Orbán Viktor” még négy évig maradna, „nem félmillió, hanem egymillió magyar menekülne el az országból”, és 3 millió szegényből 4 millió lenne.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett közleménye szerint Orbán beszéde „csupán egy újabb gyenge próbálkozás volt” arra, hogy elfedje:

kormányzása képtelen a 21. század problémáit kezelni.

Szerinte Orbán Viktor kormányzása „rossz béreket, leépülő oktatást, lerobbant kórházakat és soha nem látott korrupciós mélys​é​get hozott” Magyarországnak.

Az Együtt alelnöke, Hajdú Nóra a frissen megválasztott Fidesz-alelnöknek, Novák Katalinnak írt nyílt levelet. Azt írja: „itt az első házi feladat”. Szerinte a Fidesz

„egyike Európa legmacsóbb pártjainak”,

ezért nehéz dolga lesz.

A levélben olyan intézkedéseket sorol fel, amelyek „negatívan és súlyosan negatívan” érintették a nőket és a családokat. Említi többek között a családi pótlék emelésének elmaradását, azt, hogy a Fidesz nem támogatja a nőket érő erőszak elleni fellépésről szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálását, a család fogalmának kirekesztő értelmezését, gyűlöletkeltő szervezetek támogatását.

Az Együtt elnöke, Juhász Péter azt írta, a miniszterelnök mai, „még maradibb és még bezárkózóbb” beszédében ismét bebizonyította, hogy

„fél a modern, szabad és fejlődő világtól”

és fogalma sincs mitől lesznek Magyarország polgárai boldogabbak, sikeresebbek a mindennapok során.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK