Ez volt ma – 2017. október 5.

0
1055

Szinte hihetetlen dolog történt ma: közleményben humorizált az MSZP. Más ügyben azért Gyurcsány Ferenc beszólt a pártnak. A Las Vegas-i mészárosról pedig egyre több dolog derül ki, de az még mindig nem, miért ölt meg 58 embert.

Titkos élete volt a Las Vegas-i mészárosnak

Gyertyák az áldozatok emlékére
Fotó: MTI/EPA/Eugene Garcia

Évtizedek óta halmozta fel a fegyvereket Stephen Paddock, az elmúlt egy évben például 30-at vett.

Aprólékosan kitervelte a merényletet,

ami után el akart menekülni. Azt viszont még mindig nem lehet tudni, miért lövöldözött.

Az biztos, hogy aktív szerencsejátékos volt, és bár alkalmanként több tízezer dollárt is megforgatott, de nem tartozott a nagymenők közé.

MSZP: Csintalan Sándor közkincs

A hvg.hu-nak adott interjúban Csintalan Sándor azt mondta, vissza akar lépni az MSZP-be, sőt, pártelnöknek is bejelentkezett. Erre reagált ironikus közleményben az MSZP, ezt írták:

Csintalan Sándor olyan pártok felett álló közkincs, akit egy párt sem sajátíthat ki saját maga számára. Mi sem tesszük.

Gyurcsány beszólt az MSZP-nek

MTI Fotó: Soós Lajos

Szerinte a Fidesz nem tekint ellenfélként a szocialistákra. Gyurcsány azt próbálja sugallni, hogy Orbánék már csak ellenük, illetve a Jobbik ellen politizálnak.

Az előzmény, hogy a Fidesz beleegyezett egy nyilvános vitába, Molnár Zsolt Németh Szilárddal vitázik az ATV-ben. A vita létrejöttét többen úgy értelmezik, hogy

a Fidesznek nem érdeke az MSZP szétesése.

Molnár Zsolt szerint egyébként nem érdemes összeesküvés-elméletekkel foglalkozni.

Színjáték a Lázár-Orbán vita?

Létezhet, hogy a Fideszen belül is hasonló jelenségek tanúi legyünk, mint az MSZP-ben? Előfordulhat, hogy a nyilvánosság előtt fordítson hátat egy vezető politikus Orbán Viktornak, és ne a főnöke határozza meg, mit tegyen a jövőben? Ezek a kérdések merültek fel Lázár János kapcsán, aki arra tett utalást, hogy a választások után kivonul az országos politikából.

Ahogy cikkünkből kiderül, nem valószínű, hogy önállóan határoz saját jövőjéről.

Ilyen bomlasztást Orbán még neki sem nézne el.

Inkább színjátékról van szó.

Mellár Tamás nem akar lapítani

MTI Fotó: Beliczay László

Korábbi véleményét megváltoztatva, egyéni képviselőként elindul a Fidesszel szemben Pécsett Mellár Tamás. Az ismert konzervatív közgazdászprofesszor szerint Magyarországnak nagyon káros lenne még négy év Fidesz-uralom. A FüHünek azt mondta, lelkiismereti kérdésnek tekinti, hogy cselekedjen mindenki, máskülönben cinkossá válik a jelenlegi helyzet fennmaradásában.

Mellárt már támogatja Bokros Lajos pártja,

és ígérete van az LMP-társelnök Hadházy Ákostól. Színvallásra akarja késztetni a többi ellenzéki pártot is, hogy széles körű együttműködés jöjjön létre. A Jobbikkal is tárgyalna, mert „nagy a baj”. A MoMa 500 napos programját vállalná legszívesebben.

Véget érhet a meleg menedékkérők megalázása

A Magyar Helsinki Bizottság szerint az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka nincs meggyőződve a szexuális irányultság vizsgálatára vonatkozó tesztek megbízhatóságáról, és arról, hogy helyes azokat a menekültügyi eljárásban felhasználni. A per apropóját a Magyar Helsinki Bizottság meleg ügyfelének kálváriája szolgáltatja, akinek

menedékkérelmét azért utasították el, mert a tudományosan vitatott módszerek nem igazolták, hogy meleg.

A meleg menekültekkel kapcsolatban Hollandiában is van egy botrány, erről is írtunk.

Még macerásabb lesz a budapesti tömegközlekedés

November elején elkezdődik az M3-as metró felújítása. Ez a tervek szerint három évig tart majd. Az első, egy évig tartó ütemben a metró munkanapokon kora reggeltől estig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, a Lehel tértől Újpest felé pótlóbuszokkal lehet eljutni.

Kihirdették az irodalmi Nobel-díjast

Kazuo Ishiguro (MTI/EPA/Daniel Deme)

Idén arra számítottak a szakértők, hogy a tavalyi megosztó döntés, Bob Dylan díja után kevésbé váratlant húz majd a Svéd Akadémia. Egyrészt így is lett, mert egy európai regényíró kapta a díjat, de

a bejelentés mégis óriási meglepetés.

A 114. irodalmi Nobel-díjas ugyanis nem egy kifejezetten esélyesnek tartott szerző, hanem a japán származású angol író, Kazuo Ishiguro lett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .