A franciaországi és a vele párhuzamosan más uniós tagállamokban zajló tiltakozási és rombolási hullám okait leggyakrabban az oktatás finanszírozásának hiányával szokás magyarázni. Ez a magyarázat azonban felületes és hiányos: az oktatás ügye valós sérelem, de nem elégséges ok.
Miért nem elegendő az európai válasz
Mario Draghi közös hitelfelvételi javaslata közgazdaságilag a legkézenfekvőbb megoldás, politikai támogatottsága azonban a legtöbb tagállamban hiányzik. Ez a patthelyzet jól mutatja, hogy a válság nem oldható meg technikai eszközökkel: a tagállamok közötti bizalom és a közös fiskális politika elfogadottsága hiányzik. A fiatalok tiltakozása végső soron ennek a politikai tehetetlenségnek a tünete is.
Putyin érdeke és a tüntetések iránya
Stefano Bottoni történész szerint Putyin érdekében állnak az európai zavargások. Másik hazájában, Itáliában a diákok azzal tüntetnek: „fegyverkezés helyett oktatást!” Giorgia Meloni kormánya — éppúgy, mint más uniós tagállamok — azért költ fegyverkezésre, mert tart Putyintól: fenyegetésnek tekintik Oroszországot, amely 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát.
Bottoni elismeri, hogy nincsenek bizonyítékai arra, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak az európai zavargások mögött, de joggal gyanítja, hogy mindaz, ami a tüntetések során történik, Putyin malmára hajtja a vizet. Már csak azért is, mert a jövő évi francia elnökválasztás legfőbb esélyese, Marine Le Pen asszony Putyin európai kedvencei közé tartozik: 2017-ben még nyíltan pénzelte, és amikor ezt 2022-ben a francia törvények már nem engedték, magyar „barátját”, Orbán Viktort kérte meg erre, aki 10 millió eurós kedvező kölcsönt ki is járt neki, de a szélsőjobb vezére így is elbukott.
A kiváltó ok és a haszon szétválik
A gyanú nem azonos azzal az állítással, hogy a tüntetőket Moszkvából irányítanák. A zavargások iránya — az oktatásra és a szociális kiadásokra összpontosító figyelem, a fegyverkezés bírálata — egybeesik azzal a geopolitikai eredménnyel, amely Oroszország számára kedvező, vagyis az Ukrajna-támogatás gyengülésével. Bottoni éppen ezt a hasonlóságot nevezi meg: nem az összeesküvést, hanem az érdekek egybeesését.
A gyanú tehát nem cáfolat és nem is megerősítés: a bizonyítás hiányában hipotézis marad, amelyet az elemzőnek meg kell neveznie, de nem szabad tényként kezelnie.
Az iszlamista terror kínos precedense
2015–2016-ban a nagy bevándorlási hullám után pusztító terrorhullám söpört végig Franciaországon: Párizsban egyszerre nyolc helyszínen gyilkoltak fanatikus iszlamista alakulatok, a halottak száma meghaladta a kétszázat.
A francia rendőrség és a titkosszolgálatok egyetlen vezetőjét sem váltották le a nagy blamázs ellenére. Miért nem? Mert részletes jelentésben mutatták ki, hogy az iszlamista merénylők katonás szervezettsége mögött az orosz titkosszolgálatok álltak — akik aztán a 2017-es választási kampány során elszántan küzdöttek Marine Le Pen elnöksége érdekében. Emmanuel Macron ennek ellenére győzött, és az első dolga volt figyelmeztetni Putyin orosz elnököt: eddig és ne tovább. Azóta nem is következett be hasonló nagyszabású terrorakció Franciaországban.
Az orosz titkosszolgálatok hekkereinek ügybuzgalma természetesen nem lankad, de ez az eszköz sérülékeny: amikor ukrán dróntalálat érte a Yandex orosz informatikai cég moszkvai központját, radikálisan csökkent a lázadást sürgető szélsőséges információk száma Európa nyugati felén, mert az orosz titkosszolgálatok technikai lehetőségei átmenetileg csökkentek. A precedens ezzel a másik oldalát is megmutatja: ezek a műveletek technikai kapacitáshoz kötöttek, tehát felismerhetők és korlátozhatók is.
Putyin mégis nyugodtan üldögélhet a Kremlben, hiszen Marine Le Pen asszony a Patrióták közgyűlésén Brüsszelben kijelentette: „ha megválasztanak, akkor véget vetek Ukrajna támogatásának, és ellenezni fogom, hogy az Európai Unió továbbra is ezt tegye! Franciaország jelenlegi pénzügyi helyzetében nem támogathat másokat, mert minden pénzre itthon lesz szükség.” Ez az a mondat, amelyben a francia belpolitika és az orosz érdek nyíltan összeér: ugyanaz a költségvetési érv, amely a diákokat az utcára vitte, alkalmas az Ukrajna-támogatás leállításának indoklására is.
A francia választás mechanikája és a tét
A francia elnökválasztás kétszakaszos: az első fordulóból a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jut tovább, a második fordulóban dől el a győzelem. Eddig éppen ez a mechanizmus akadályozta meg a szélsőjobb győzelmét: a mérsékelt szavazók 2017-ben és 2022-ben egyaránt összefogtak Macron mögött, és legyőzték Marine Le Pen asszonyt. Macron harmadszor már nem indulhat, így ez az összefogás nem automatikus többé — a konstrukció személyhez kötött volt, és a személy eltűnik.
Putyin számára az lenne ideális, ha az első fordulóból a szélsőjobb és a szélsőbal jelöltje jutna tovább. Mélenchon, a szélsőbal vezére ugyanis nem tudná úgy egyesíteni a választópolgárokat, ahogy Macronnak sikerült. A zavargások ebben a helyzetben a szélsőjobb kezére játszanak, annál is inkább, mert a szélsőbaloldal beállt a lázongó diákok mögé.
Hol találkozik a belpolitika és a külső érdek
A tiltakozás és a választási logika így ugyanabba az irányba mutat: a zavargások gyengítik a jelenlegi kormányzatot, a szélsőbal támogatása növeli a második forduló kiszámíthatatlanságát, a költségvetési érvelés pedig — amely szerint „Franciaországnak minden pénzre itthon van szüksége” — közvetlenül az Ukrajna-támogatás ellen fordítható. Ezek a láncszemek önmagukban megfigyelhetők; az okozati kapcsolat nem bizonyított.
Hogyan épül fel a válság: rétegek
A fentiek egyetlen összefüggő szerkezetbe rendeződnek, amelyet érdemes rétegenként látni — mert a lázongás csak a legfelső, látható réteg.
- Pénzügyi réteg: az euróövezeti kamatkörnyezet és a tagállami adósságpálya találkozása; az 5 százalékos határ átlépése, az 5,1-ről 5,7 százalékra emelkedő hiány és az 54 milliárd eurós konszolidáció.
- Gazdasági réteg: a globális versenyben elvesztegetett évtized, Kína feljövetele és a G2-logika, Európa perifériára szorulása, Draghi javaslatának politikai támogatatlansága.
- Politikai réteg: a szélsőjobb és a szélsőbal előretörése, a mérsékelt összefogás személyhez kötött mechanizmusának lejárta, a költségvetési konszolidáció legitimitási kérdéssé válása.
- Szociális réteg: az oktatás és a szociális szolgáltatások forrásainak szűkülése, a fiatalok kilátásainak bizonytalansága — ez az a réteg, ahol a tiltakozás megfogalmazódik.
- Külső réteg: a destabilizáció ideológiai célkitűzése, a választási befolyásolás dokumentált előzménye, valamint az, hogy a belpolitikai folyamatok iránya egybeesik egy külső hatalom érdekével.
A lázongás mint tünet tehát öt réteg együtteséből áll elő. Aki csak az alsó réteget — az oktatás alulfinanszírozását — látja, az nem tud magyarázatot adni sem a hullám terjedésére más országokra, sem annak hevességére.
A felületes magyarázat szerint a fiatalok azért lázadnak, mert az oktatásra nem jut elég pénz. Ez a magyarázat valós sérelmet nevez meg, de nem elégséges okot: a lázongás annak a szerkezeti válságnak a tünete, amelyet a fenntarthatatlan államháztartás, az európai gazdaság lemaradása, a politikai rendszer szélsőségesedése és az oktatásügy forráshiánya együtt idéz elő.
Az a hipotézis mely szerint a tiltakozás iránya egybeesik azzal az eredménnyel, amely Oroszország számára kedvező nem bizonyított állítás, és nem is szabad annak kezelni — a tüntetők többsége minden bizonnyal őszinte elégedetlenségből cselekszik. A hipotézis értéke abban áll, hogy rámutat: egy legitim belpolitikai mozgalom is szolgálhat külső érdeket, anélkül hogy erről tudna.
Amiben biztosak lehetünk
- Az oktatás ügye valós, de nem elégséges magyarázat: a konszolidáció, a globális lemaradás és a politikai szélsőség felé húzódás együtt adják a lázongás szerkezetét.
- A francia tét nem az oktatáspolitika, hanem a mérsékelt összefogás jövője: Macron távozásával a második forduló mechanizmusa elveszíti eddigi garanciáját.
- A külső dimenziót érdemes figyelemmel kísérni, de nem szabad a belpolitikai elégedetlenséget automatikusan külső irányításra gyanúsként kezelni — ez az összeesküvés-elmélet csapdája.
- A 2015–2016-os precedens azt mutatja, hogy az ilyen műveletek dokumentáltak és technikai kapacitáshoz kötöttek — tehát felismerhetők és korlátozhatók is lehetnek.
A hullám idővel lecsenghet vagy új tagállamokra terjedhet; a francia választás első fordulója és a szélsőségek második fordulós összefogásának alakulása dönti el, hogy a hipotézis magyarázó ereje erősödik-e vagy gyengül. Ami biztos: az oktatás ürügye önmagában nem ad választ arra a kérdésre, miért lázadnak a fiatalok Európában.
