Kezdőlap Címkék Nobel-díj

Címke: Nobel-díj

COVID-19 teszt: megbízható eredmény 5 perc alatt

Egy kaliforniai kutatócsoport olyan tesztet fejlesztett ki, amely öt perc alatt képes felismerni a koronavírust. Mindezt génszerkesztő technológiával és egy módosított mobiltelefon kamerával érik el. Ez a felfedezés megoldhatja a járvány sújtotta országokban az alultesztelés kérdését.

A Kaliforniai Berkeley Egyetemen Dr. Jennifer Doudna vezetésével, aki a közös nyertese
az idei kémiai Nobel-díjnak, a teszt sikeres kifejlesztését egy szeptember 30-án megjelent tanulmányban jelentette be. A tanulmány még mindig előnyomtatásban van, vagyis nem került sor szakértői értékelésre.

Mivel a Covid-19 esetek továbbra is felfelé ívelő pályán mozognak méghozzá a világ legnagyobb országaiban, például az Egyesült Államokban, Indiában és Brazíliában, a tesztek hatalmas lemaradása megterhelte a közegészségügyi rendszereket. A legtöbb Covid-19 teszt jelenleg legalább 24 órát vesz igénybe, de néha a lemaradás több napos késéseket eredményezhet.

Egy nemrégiben az Egyesült Államokban végzett felmérés azt mutatta, hogy a vizsgálati eredmények átlagos várakozási ideje – több mint
19000-es minta alapján – 4,1 nap volt, tíz százalékuk 10 vagy több napot vett igénybe.

A megbízhatósággal is felmerült probléma. Szakmai tanulmányok szerint a PCR-tesztek  30 százaléka pontatlan.

A teszt mobiltelefonos kamera és olcsó lézer megvilágítással és gyűjtőoptikával ellátott hordozható eszköz segítségével képes felismerni a vírust, elkerülve a világszerte jelenleg használt terjedelmes laboratóriumi felszerelést.

A Nobel-díjas Doudna által feltárt CRISPR génszerkesztő eszközt alkalmazták a Covid-19 okozó vírus mintáira. Az eszköz megkönnyíti a vírusanyagok detektálását anélkül, hogy a DNS-t amplifikálni kellene, ami nagyobb pontosságot tesz lehetővé.

Számos tudós CRISPR-alapú teszteket fejlesztett ki az elmúlt hónapokban, köztük Kínában született tudós Feng Zhang, akiről sokan azt gondolták, hogy megosztják Doudnával a Nobel-díjat, miután megmutatta, hogy a CRISPR az emlős sejtjeiben dolgozik, hat hónappal azután, hogy Doudna 2012-ben felfedezte a genomszerkesztőt. De a Feng CRISPR alapú tesztje, amelyet május óta használnak az Egyesült Államokban, egy óra alatt eredményezi a vizsgálati eredményeket, és még mindig megköveteli, hogy a DNS-minták komplex laboratóriumi berendezésekkel amplifikálódjanak.

Doudna csapata sikeresen kombinálta több CRISPR szálat tandemben, növelve a teszt érzékenységét és feleslegessé téve az amplifikációt. Ez volt a kulcsa a tesztidő drasztikus csökkentésének, egy óráról öt percre.

Ezenkívül a teszt érzékenysége nemcsak azt képes felismerni, hogy a minta pozitív vagy negatív-e a koronavírusra, hanem azt is, hogy mennyi vírusanyag van a mintában!

“A jelenlegi gyorstesztelési lehetőségek egyike sem szolgáltat mennyiségi eredményeket, amelyek segíthetnek az egyén fertőzésének és a betegség előrehaladásának értékelésében” – áll a cikkben.

Nobel díjat ért a győzelem egy vírus ellen

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia a stockholmi Karolinska Intézetben hirdette ki annak a három tudósnak a nevét, akik az orvostudomány terén végzett munkásságukkal kiérdemelték a 2020. évi Nobel díjat.

Az indoklás szerint Harvey J. Alter, Michael Houghton és Charles M. Rice közösen a vérrel terjedő hepatitisz elleni küzdelemben – amely globális egészségügyi probléma – játszott döntő hozzájárulásukért érdemelte ki a díjat.

A három tudós munkája hozzájárult a vér által terjedő hepatitis kezeléséhez, amely májcirrózist és májrákot okoz az embernek világszerte.  Az áttörés

„lehetővé tette a vérvizsgálatokat és az új gyógyszereket, mellyel életek millióit mentették meg.”

“A történelemben először gyógyítható meg ez a betegség, ami reményeket ébreszt a világ számára a hepatitis C vírus felszámolására” – áll a bizottság közleményében.

Kik a nyertesek?

Harvey J. Alter, a Maryland-i Nemzeti Egészségügyi Intézet orvoskutatója.
Michael Houghton, aki Nagy-Britanniában született, a kanadai Alberta Egyetem Li Ka Shing virológiai professzora. Az egyetem Li Ka Shing alkalmazott virológiai intézetének igazgatója is.
Charles M. Rice, Sacramentóban született és a New York-i Rockefeller Egyetem professzora. 2001 és 2018 között az egyetem Hepatitis C Tanulmányi Központjának tudományos és ügyvezető igazgatója volt.

Stiglitz: zöld válságkezelés

Felgyorsíthatja a fellendülést a válság után, ha figyelembe veszik a környezetvédelmi célokat. A Nobel díjas Joseph Stiglitz szerint a közvélemény joggal várja el a kormányoktól, hogy a válságkezelő programok ne hagyják figyelmen kívül  a hosszútávú klímaváltozási célokat. Ezzel ugyanis még fel is gyorsítanák a gazdaság helyreállítását – hangsúlyozza a Nobel díjas közgazdász.

Immár senki sem hisz a V alakú válságban, melyet kezdetben a leghangosabban a Goldman-Sachs terjesztett még a Covid-19 járvány kitörésekor tavasszal. Ma már senki sem reménykedik ebben: több mint 200 ezer halottja van az USA-ban a járványnak, melynek senki sem látja a végét. Azt viszont egyre többen látják, hogy az egyenlőtlenség milyen mértékben növekedett az Egyesült Államokban. Sőt, a pandémia még jobban megmutatta, hogy nemcsak a jövedelmekben keletkeztek a korábbinál jóval jelentősebb különbségek a különböző társadalmi csoportok között, de az egészségügyben is! Minthogy az USA-ban az egyenlőtlenség problémája jelentős részben a faji határok mentén húzódik, ezért ennek politikai következményei is vannak – utal a Black Life Matters mozgalomra Joseph Stiglitz professzor.

Ne a piac hanem a polgárok érdeke döntsön!

Ezzel az Egyesült Államokban egyáltalán nem elfogadott gondolattal áll elő a Columbia egyetem professzora. Aki arra hivatkozik, hogy a globális kapitalizmus válságát mindenütt az állam próbálja megoldani hatalmas összegeket öntve a piacra, hogy megakadályozza a gazdasági összeomlást.

Milyen lenne ez az új gazdaság? Mindenekelőtt zöldebb mint a jelenlegi. Az elmúlt 200 évben a környezetszennyező energián alapult a gazdaság fejlődése, de a válság után kibontakozó új gazdaság ebben radikálisan különbözhet a régitől. A tudásalapú gazdaság kerül a régi szén, olaj, földgáz alapú gazdálkodás helyére, amely gyárakban állított elő tömegesen termékeket. Csakhogy Trump ezt figyelmen kívül hagyja: az USA kormánya nagy pénzeket adott a légitársaságoknak, de cserébe nem követelt tőlük kisebb szén-dioxid kibocsátást. Macron elnök Franciaországban viszont pontosan ezt tette: az állami támogatásért cserébe elvárja a szén-dioxid kibocsátás csökkentését az Air France-tól!

A zöldebb gazdaság hatékonyabb is lehet

A járvány elhúzódásával a gazdasági krízis hossza is megnövekszik. Ahhoz, hogy a gazdaságok kilábaljanak a válságból hatalmas beruházások szükségesek. A zöld gazdaság előnye itt az, hogy a beruházás a megújuló energia forrásokba sokkal rugalmasabb mint a hagyományos energiába. Ráadásul a zöld gazdaság munkaintenzív lehet vagyis hozzájárulhat a munkanélküliség csökkenéséhez. Mindehhez jön még, hogy a multiplikátor hatás épp emiatt nagyobb lehet: ha több ember jut pénzhez, akkor többet is költenek hiszen a munkaintenzív ágazatok béremelést is jelenthetnek.

Új Zéland a pozitív példa

A szigetország fiatal miniszterelnök asszonya a vírus válság menedzselésében is kitüntette magát, de gondol a jövőre is. Vagyis szeretné, ha a fellendülés a válság után egy környezetkímélő gazdaságot eredményezne. A miniszterelnökasszony egyik programja a természet turizmus fejlesztése. Sok munkavállaló, aki különben elveszítené a munkáját a hagyományos ágazatokban, bekapcsolódhat ezekbe a programokba, melyek a környezetkímélő turizmus számára próbálnak meg lehetőséget teremteni Új Zélandon.

Az USA gazdasága hogy lehetne zöldebb?

Stiglitz professzor, aki nyíltan támogatja Joe Bident, nem is titkolja, hogy Trumptól nem vár mást mint az eddigi politika folytatását vagyis a környezetvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyását a profit nevében.

Egy új washingtoni adminisztráció viszont megteremthetné az infrastruktúrát egy zöld fordulathoz.

Ehhez speciális zöld bankok is kellenek hiszen az állam önmagában nem képes finanszírozni a szükséges változásokat. Az államnak az lenne a feladata ebben az új rendszerben, hogy megkönnyítse a zöld beruházásokat – adókedvezményekkel és más módon. De az államnak más lehetőségei is vannak: kötelezni lehet a bankokat és a nagyvállalatokat arra, hogy mutassák be a közvélemény előtt: az általuk pénzelt új beruházások milyen környezetkárosító hatásokkal járnak! Ha ezeket a kockázatokat figyelembe veszik, akkor ily módon sok bankot és nagyvállalatot el lehet tántorítani a hagyományos beruházási politikától – érvel a Nobel díjas Joseph Stiglitz, aki a Project Syndicate portálon tette közzé nézeteit.

*Joseph Stiglitzről:

1943-ban született Joseph Eugene Stiglitz amerikai neo-keynesi közgazdász. A 2001. évi közgazdasági Nobel-díjban részesült, az American neo-Keynesian mozgalom egyik alapítója. 1960-63 között az Amherst Főiskolán tanult, majd a Massachusettsi Műszaki Intézetben szerzett doktori és PhD fokozatot. Négy évet töltött a Cambridge-i Egyetemen is ahová Fulbright-ösztöndíjasként érkezett. Széleskörű tudományos karriert folytatott, olyan rangos egyetemeken tanított, mint a Yale, a Stanford, a Princeton és az Oxford, és jelenleg a Columbia Egyetemen dolgozik. Politikailag is aktív volt, a Clinton gazdasági tanácsadói tanácsának elnöke volt, a Világbank vezető közgazdásza, tanácsadója az Obama-adminisztrációnak, valamint az Egyesült Királyság Munkáspártjának.

2001-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott George Akerlof és Michael Spence mellett az aszimmetrikus információs helyzetekben végzett piaci elemzésekhez való hozzájárulásáért. 

Legemlékezetesebb munkái közé tartozik A globalizáció és elégedetlenségei  (WW Norton, 2002),  A zúgó kilencvenes évek: A világ legsikeresebb évtizedének új története  (WW Norton, 2003),  A globalizáció működőképessé tétele  (WW Norton, 2006) és  Az egyenlőtlenség ára: Hogyan oszlik meg a mai társadalom A jövőnket veszélyezteti  (WW Norton, 2012).

Mindent egy Nobel díjasért

0

A Süddeutsche Zeitung, liberális lap „Hogyan kerített hatalmába a magyar kormány egy Nobel-díjast” címmel közölt terjedelmes cikket. Ebben megállapítja, hogy a Kertész Imre hagyatékával kapcsolatos jogokkal mostantól egy kormányhoz közelálló alapítvány rendelkezik, amely a jövőben megakadályozhat publikációkat, vagy maga is közzé tehet ilyeneket, azzal a céllal, hogy a korábban bírált szerzőből „a kormánnyal kompatibilis írót” faragjon. Ezért a Berlini Művészeti Akadémiának, ahol Kertész hagyatéka van, és az eddig különféle jogokkal rendelkező Rowohlt kiadónak tisztáznia kell viszonyát az alapítvánnyal. Január 15-én ugyanis az illetékes budapesti bíróság másodfokon, és véglegesen úgy ítélkezett, hogy a Kertész-hagyatékhoz fűződő jogok a kormányhoz közelálló Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt, illetve az azon belül működő Kertész Imre Intézetet illetik. [Az interneten a Kertész-intézet a Terror Háza múzeum oldalán lelhető fel – a szerk.]

A szerző ismerteti a per történetét, és rámutat, hogy az író nem sokkal elhunyta előtt a Berlini Művészeti Akadémiának adta el mintegy 35 ezer oldalas hagyatékát, amelyet ott a jelenlétében 2012 novemberében mutattak be. Kertész Imre évekig dolgozott az akadémián, de ösztöndíja lejárta után is a német fővárosban maradt, mert – mint nemrég az akadémia által publikált naplójegyzeteiből is kiviláglik – ijesztővé vált számára a hazája. A budapesti ítélettel a szerzői jogok végleg elváltak a Berlinben őrzött hagyatéktól, amely Berlinben is marad. Viszont a 2017-ben alapított Kertész Imre Intézet kulcsszerephez jut minden ezutáni publikáció ügyében. Megakadályozhat közléseket, és maga is publikálhat. A Berlini Művészeti Akadémiának minden további megjelentetéshez, kiállításhoz meg kell szerezni a magyar intézet hozzájárulását.

A Rowohlt kiadó, amely eddig a kiadásokra az egész világra kiterjedő jogokkal rendelkezett, az eddig már ott megjelent anyagokat továbbra is forgalmazhatja, de nem tervezhet független publikációkat a hagyatékból. A jogi helyzet arra kényszeríti mindkét német felet, hogy tisztázza viszonyát a magyar alapítvánnyal, és csak két lehetséges út létezik: a távolságtartás vagy az együttműködés. „Egyelőre erősen ajánlott a távolságtartás. Ugyanis az alapítvány és a Kertész Imre Intézet szándékai nem kétségesek és egyértelműen a jelen kormány kultúrpolitikájához kötődnek: a zsidó Nobel-díjast be akarja vonni a hivatalos emlékezet-politikába. A cél Kertész átformálása a kormánnyal kompatibilis szerzővé, noha hagyatékában sok helyen olvasható, hogy Magyarországon támadták zsidósága, kozmopolitizmusa és németországi lakhelye miatt” – írta a szerző.

Az akadémia számára a távolságtartás azt jelentené, hogy kérésre a magyar alapítvány rendelkezésére bocsát anyagot a hagyatékból, de nem köt együttműködési megállapodást. A Rowohlt kiadó számára azt jelentené, hogy nem tesz engedményeket a koncepciójából csak a jogok megszerzése érdekében. „Az együttműködési megállapodások a budapesti alapítványnak elismerést és felértékelődést jelentenének.” A szerző szerint a hagyatékból keletkező publikációk Kertész esetében különösen kényesek lehetnek, ugyanis előre látható, hogy lehet olyan elszigetelt részeket találni, amelyek olyan színben tüntetik majd fel az írót, mintha Orbán Viktor híve lett volna.

Rechnitz – színpadon a rohonci mészárlás (2008)

November 28-án Münchenben volt az ősbemutatója az irodalmi Nobel-díjas osztrák Elfriede Jelinek színdarabjának a Rechnitz (der Würgeengel) – nek. Erről az osztrák tévé esti (22:00h) híradójából (ZiB) értesültem, ahol a kulturális rovat rendszeresen élőadásban, a helyszínről szokott beszámolni az aktuális bemutatókról és azok azonnali visszhangjáról, fogadtatásáról. Aztán a Süddeutsche Zeitung is megemlékezett az eseményről. A magyar média viszont mélyen hallgatott, sőt még ma is hallgat. Pedig a színmű címe magyar vonatkozásra utal, hiszen Rechnitz a burgenlandi Rohonc német/osztrák neve. Azé a városé, ahol 1945 húsvétján 180 magyar munkaszolgálatost lőttek agyon, de sírjukat, tetemüket a mai napig nem találták meg.

A történet röviden: 1944 végén a front és a Vörös Hadsereg közeledte miatt Hitler védelmi vonal építését rendelte el az akkori német-magyar határ mentén. A parancs szerint minden településnek kötelessége megfelelő emberanyag biztosítása a védelmi munkálatok elvégzésére. A munkálatok oroszlánrészét azonban munkaszolgálatra behívott, és embertelen körülmények között tartott magyar zsidókkal végeztették. 1945 húsvétja táján az erődrendszer építésén dolgozó, elcsigázott, félholt kényszermunkások egy csoportját a rohonci Batthyányi kastély pincéjében helyezték el. A front (és a vég) közeledtével a kastély úrnője amolyan búcsú-party-t rendezett magas rangú német-nácik részére. Éjfélkor a félrészeg társaság elkezdte halomra lőni a védtelen, szerencsétlen magyarokat. A háború után a tettesek közül senkit sem vontak felelősségre. Kivéve a helyi náci körzetvezetőt, aki azzal védekezett, hogy ő, mint alacsonyabb beosztású helyi ember, nem volt hivatalos a „búcsúestre”, és az eset hallatán azonnal a gyilkolás abbahagyását követelte. A rohonciak pedig kiálltak egykori körzetvezetőjük mellett, mivel az a hitleri parancsot kijátszva a helybéliek helyett külföldi, idegen emberanyagot szerzett a védelmi munkálatokra. A holtesteket, ill. az azokat rejtő tömegsír(oka)t máig nem találták meg.

A történet szinte teljesen feledésbe merült, és csak néhány náci és holocaust kutató publikációjában tűnik fel. A rohonciak – tudat alatt – azzal védekeznek, hogy sem a tettesek, sem az áldozatok nem voltak helybéliek, ezért nincs sok közük a történtekhez. A múlt évben azonban ismét a média és az érdeklődés középpontjába került a rohonci mészárlás. David Litchfield a német iparmágnás Thyssen-család történetét kívánta megírni, amikor feltűnt neki az egyik családtag, Margit körüli különös titkolódzás. Végül kiderült, a magyaros hangzású név viselője nem más, mint gróf Batthyány Ivánné, született Margit Thyssen-Bornemisza, a rohonci kastély úrnője, a mészárlásba torkollott búcsú-party házigazdája. Litchfield állítása szerint a rohonci tömeggyilkosság feszegetése miatt nem talált német kiadót könyve megjelentetéséhez. Sőt spanyol kiadót sem, mivel a világhírű Thyssen-Bornemisza magángyűjtemény Madridban található. Végül a könyv Nagy-Britanniában jelent meg. Rajtam kívül (A Thyssen-Bornemisza család hallgatása – kattints rá!) a magyar média csak mérsékelt érdeklődést tanúsított a téma iránt.

Elfriede Jelinek művének ősbemutatója még a Litchfield könyvnél is kevesebb nyilvánosságot kapott Magyarországon. Mondhatni semmit. A színművet volt szerencsém Münchenben megnéznem. Magyar vonatkozást, de még csak utalást is alig találni a Nobel-díjas osztrák írónő színdarabjában. Jelinek valami nagy lelki konfliktust, lelkiismereti problémát próbál(t) felvázolni hallgatói, nézői előtt, amiről aztán sokáig elgondolkozhatnak a színházból távozást követően. A kétórás egyfelvonásos valójában egy monológ: Jelinek csapongó gondolatai ezzel a máig rejtélyes és fel nem dolgozott mészárlással kapcsolatban, amit öt hírnök segítségével mesél el. Hírnökein keresztül az írónő rengeteg szempontot, valós és képzeletbeli véleményt mutat be, ahogy a történet az egyénekben, a résztvevőkben, a szemtanúkban és leszármazottjaikban él, továbbél. Az időponton (1945), a háború végén, kívül szinte alig van utalás a helyszínre, a valódi szereplőkre, azok nevére, sőt még az áldozatok kilétére sem. A szerző valószínűleg így akarta műve problematikáját egyetemessé tenni, hogy aki a konkrét esetet nem ismeri, az is elgondolkozhasson: Ha közvetlen környezetünkben bűnt követtek el, akkor a közösség jövője és jóhíre érdekében erről még beszélni sem szabad. Vajon tényleg ilyen az ember, az emberiség?

Ausztria vagy a Batthyány név egyszer sem fordul elő a darabban. Egyetlenegyszer hangzik el a Margit név, legtöbbször csak a „Frau Gräfin” (grófnő asszonyság) utal a kastély asszonyára. Burgenland, vagy Rechnitz (Rohonc) neve is kimaradt. A németekről szólva az egyik hírnök elmondja, hogy azok „jöttek és (el)mentek”, – amivel Jelinek jelzi az osztrák mentalitást: „a szart nem mi (osztrákok) csináltuk”. Az osztrákokról egy szó sem esik. A magyarokra kétszer van utalás, egyszer, amikor arról beszélnek, hogy az oroszok (szovjet) a magyar határ felől érkeznek, majd amikor az áldozatokról jegyzi meg az egyik hírnök: „…hollandok vagy magyarok voltak…” Zsidókról egy szó sincs! Nem véletlen, hiszen erősen tartja magát az a modernkori „osztrák néphit”, miszerint „az Anschluss-t követően (1938) a zsidók elvándoroltak erről a területről.” A „zsidótlan”-ra sikeredett színmű jól tükrözi Jelinek egyetemes gondolatát, és egyben kritikáját: történt valami szörnyűséges, de az, ill. annak részletei, igazán senkit sem érdekel. Különösen az esemény színhelyén élőket nem érdekli, arra hivatkozva, hogy sem a tettesek, sem az áldozatok nem voltak helybéliek Az írónő végül annyira beleéli magát a borzalmakba, és az azt körbefonó közönybe, hogy egyik hírnöke kijelenti: ez (már) nem az én hazám.

Ez az utolsó gondolatmenet az, ami miatt valószínűleg nem Bécsben vagy valamelyik osztrák városban volt a darab ősbemutatója, hanem külföldön, Münchenben. Elfriede Jelinek színművei szinte rendszeresen botrányba fulladtak szülőföldjén, ezért 1995-ben saját maga tiltatta be azok ausztriai bemutatását, előadását. A 62 éves írónő meglehetősen kritikus a náci múlt osztrák feldolgozásával. Ennek tanúsága, hogy évtizedekig tagja volt az Osztrák Kommunista Pártnak. Valóságos nyelvművész. Kiválóan ismeri és használja a német nyelv szójátékait, szóvicceit. Ezekkel próbálja oldani – vagy éppen fokozni – a darab feszültségeit, a hírnökök időnkénti „nyelvbotlásait”. Pl. egyikük az operáról (Oper) beszél, majd mondókája végén észbe kap és kijavítja saját magát: „….akarom mondani áldozat (Opfer)…”. A Rechnitz sikeréhez nagyban hozzájárul(t) a színmű kísérőzenéje: Weber „A bűvös vadász” című operájának motívuma. E mögött is szójáték húzódik meg, hiszen a Weber opera eredeti német címe „Freischütz”, ami a szabadrúgáshoz (Freistoß) hasonlóan „szabadlővés”-t is jelenthet. Persze esetünkben a „bűvös vadász”-nak is van egy morbid áthallása.

A színdarab címében a város neve mellett zárójelben jelzett „der Würgeengel” viszont egyértelmű: az öldöklő angyal. Ezt az alcímet Jelinek Luis Buñuel 1962-ben készült azonos című (Az öldöklő angyal) filmjétől kölcsönözte, amelyben a Rechnitz-hez hasonlóan egy meghívott, előkelő(?), idegen(?) társaság egy átmulatott éjszaka után arra ébred, hogy nem tudja elhagyni a kastélyt…. A hírnökökkel való közlést, pedig Euripidész Bacchánsnők című művéből vette az írónő, amit Goethe a legnagyszerűbb görög tragédiának tartott. E két nagy példakép segítségével a Nobel-díjas Jelinek-nek sikerült túllépnie a volt szocialista országokban elfogadott, már-már agymosott antifasiszta klisén. Magyarországon is még mindig ugyanaz a szovjetrendszerbe gyökeredző, sztálinista, kirekesztő, előítéletekkel teli elképzelés uralkodik, miszerint az antifasiszta (náci-ellenes) csakis makulátlan baloldali, mi több csakis kommunista lehet, a fasiszta (náci), pedig az antiszemita szinonimája. Ez a felfogás semmiben sem különbözik a magyarországi jobboldal ugyancsak árokásó, sztereotip felfogásától, miszerint minden baloldali „komcsi” (azaz sztálinista, rákosista), és csak az, az „igazi” magyar, aki jobboldali.

Elfriede Jelinek gondolatvilágának középpontjában a tettes és áldozat viszonya áll, azzal kiegészítve, hogy a környezet, környezetünk, erre hogyan reagál, hogyan jegyzi le és meg az utókor számára. A Rohonc-on történtek, – de nemcsak az ott történtek! -, vajon hogyan kerülnek be a köztudatba, a történelembe, amikor a tettesek és az áldozatok után már a hírnökök sem lesznek? Az írónő kifinomult nyelvérzékére vall, amikor hírnöke szájába adja: ez (már) nem az én hazám. Nemhogy csak hazáját, Ausztriát, nem nevezi meg, de a haza szóra a német Heimat helyett a (harcias) germán Vaterland szót használja, aminek magyarul kb. az Anyaföld, felel meg.

Az ugyancsak Nobel-díjas Kertész Imrével szemben, aki egy serdülő kisember szemével, szemszögéből mutatja be a barbarizmust, és a túlélésért való küzdelmet, Jelinek „globálisan” próbál rávilágítani a tettes-áldozat viszonyra. Érdekes párhuzam: Kertész hőse a regény végén – ugyancsak egy monológban! – rendesen „beolvas” otthon maradt sorstársain keresztül az olvasónak. Jelinek viszont egy kétórás monológban hívja fel hallgatósága figyelmét a „no news is good news” (magyarul kb. amiről nem tudunk, az nincs) elv ártalmas, hamis állítására és beláthatatlan következményeire. Hogy Elfriede Jelinek Rohonc (Az öldöklő angyal) művét valaha is bemutatják Magyarországon, nem tudom, viszont egy biztos, annak sikere elsősorban a fordítástól, a német nyelvi szójátékok, szófordulatok, átültetésétől függ majd.

Kapcsolódó anyag
A Thyssen-Bornemisza család hallgatása – A David Lichtfield könyv magyar vonatkozásának bemutatása a brit Independent alapján. (Sunday, October 14, 2007)
David Litchfield Budapesten – ami az MTI jelentéséből kimaradt (Friday, March 27, 2009)
Labels: Batthyány Margit Thyssen, Rohonc

Tuesday, December 16, 2008

A Nobel-díjasok

Kétségtelen, hogy a tegnapi nap híre Nagy Imre szobrának méltatlan ellopása volt – másnak nem nevezhetem, csak ennek, titokban vitték el, éji órán – de egyrészt ezzel már sokan foglalkoztak, másrészt, ha leírnám, ami eszembe jut, beszakadna a szavak súlya alatt a képernyő. Lássunk valami más, talán könnyedebb hírt – ha van olyan manapság Hunniában.

Van. Orbán és Putyin közös Nobel-békedíjáról!

Nem, nem kezdtem el korábban a szilveszteri bulit, tiszta az eszem, ez egy halálosan komolynak tűnő kezdeményezés, leadta az MTI Országos Sajtószolgálata is, más kérdés, hogy tegnap óta levették, de van mentés, kérem. Íme:

„A Honfoglalás 2000 Egyesület és a Vlagyimir Putyin Baráti Kör kezdeményezte, hogy a 2019-ik évi Nobel-békedíjjal – megosztva – az orosz elnököt, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt tüntessék ki.

Putyin a világbéke, az európai kultúra és kereszténység letéteményese, a magyar politikus pedig a legtöbbet tett kontinensünk békéjének és biztonságának megőrzése érdekében azzal, hogy megvédte Európa határait az illegális (adott esetben terrorista elemek) beáramlásától. Mindkét államférfi méltó a rangos díj elnyerésére, ezért a két civil szervezet az MTA-hoz és a Magyar Országgyűléshez, valamint Kásler Miklós tudós, miniszterhez fordult (az említettek jogosultak javaslatot tenni), hogy a 2019. február 1-jei határidőig juttassák el javaslatukat a Norvég  Bizottsághoz. Oroszország és hazánk a béke megőrzése tekintetében osztatlan elismerést vívott ki a világ közvéleményében, ezért a két nemzetközileg elismert, tekintélyes politikus díjazása jogos elvárás. Bízunk benne, hogy a Békedíj Bizottság politikai szempontokat figyelmen kívül hagyva, elfogultság nélkül hozza meg döntését!

Honfoglalás 2000 Egyesület”

Hát a kérés minimum érdekes, és ha nem tudnánk, kitől ered, ápolókért is kiáltana. Már a logikája is sajátos: a béke alapvetően politikai kérdés, így ha a bizottság figyelmen kívül hagyja a politikai szempontokat, épp politikusnak nem adhatja a díjat. Tessék meggondolni, mit kérnek, hogy kérik.

No, de kik kérik?

Ja, a Honfoglalás 2000. Igen, van ilyen nevű ápoltunk.

Ez a „szervezet” a MIÉP-ből nőtt ki, mint azt vezetőjük, Szilvássy György korábban nyilatkozta is a Demokratának.

„Mindig elvi politikát folytattam, elvek szerint éltem, ezért nem viseltem el azokat a bajokat, amelyek elsősorban Csurka István élettársa miatt voltak tapasztalhatók. Szépen minden tisztségemről lemondtam, és kiléptem. Negyvenketten léptünk ki egy taggyűlés után, a miénk volt az ország legnagyobb MIÉP-szervezete itt, a második kerületben. Többen a kilépettek közül 1999-ben megalakítottuk a Honfoglalás 2000 egyesületet, amely kulturális, közéleti tevékenységet folytat. Történelmi, kultúrtörténeti kiadványaink jelennek meg, ezekből él az egyesület, és ezekből fizetjük ki a következő évi kiadványaink költségeit.”

Hát, kiadványokból nehezen élnek meg, nincs azon haszon mostanság, habár, amilyen kevesen vannak, még a ráfizetés sem oszlik szét rendesen: ne áltassuk magunkat, mikromini társulatról van szó. Igen kicsiny csapatról, mely az MTI OS-en keresztül kommunikál, és úgy tesz, némi dotáció reményében, mintha létezne. Ez a mostani ötletük is felmerült már korábban, jelesül 2014. november 23-án, csak akkor még Orbánnak nem követeltek Nobel-békedíjat, az ő számára beérték magyar ordóval is – de Putyinnak már akkor is ezt nézték ki.

Érdekes egyébként, hogy minden más álcivil szervezetet ellenségnek tekintenek, vagy inkább konkurenciának: van az úgy, ha az embert kihagyják a buliból… A teljesség igénye nélkül tekintsük át, mi mindent követelt már ez a gittegylet.

2017. december 22-én levelet írtak Putyinnak, hogy mentse meg az európai civilizációt. (Valószínűleg megtette, mert még itt vagyunk, csak valahogy nem vettük észre a vitézkedését, tehát az is lehet, hogy nem forogtunk veszélyben).

2017. december 1-én 148 milliárd forint világháborús kárpótlást követeltek Németországtól.

2017. március 12-én szabályoztatni kívánták a népszavazás kezdeményezésének lehetőségét, oly módon, hogy politikai ügyekben ne lehessen referendumot tartani. (Akkor milyen ügyekben lehessen, tessék mondani?)

2017. február elsején levélben kérték Putyint, hogy szólaljon fel minden fórumon a budapesti olimpiáért. (Az orosz elnök neve kifejezetten rosszul cseng a nemzetközi sportvilágban, az államilag szervezett dopping miatt: no, de nem is szólalt fel, elintéztük azt magunk, segítség nélkül).

2016. október 21-én kérték a rendőrséget, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba Juhász Pétert. Nem helyezték.

Folytathatnám napestig, de minek?

A mostani kor kitermelte az önkéntes, megélhetési talpnyalókat, akik még csak nem is fizetett ügynökei a kormánynak – annak reményében űzik az ipart, hogy egyszer majd, valamikor észreveszik őket, és kapnak pénzt, paripát, fegyvert. Fogadatlan prókátorai ők a hatalomnak, és a legtöbbször ügyet sem vetnek rájuk. Van ilyen ember, van ilyen szervezet számtalan.

Ha én hatalom lennék, azért két dolgot biztosan nem tűrnék.

Ezt a szemérmetlen talpnyalást semmiképp – és azt főleg nem, hogy a nevemben szélhámoskodjanak.

Talán ezért nem is vagyok, sőt, nem is leszek hatalom.

De a honi rezsimnek, úgy látszik, ez is megfelel.

Legyenek boldogok a tányérnyalóikkal.

Rövidesen, remélem, kifogynak a tányérból.

De hát mit várunk útonállóktól, éjjelbátraktól, szobortolvajoktól?

Ősrobbanás

Ócska ruhák tömkelege, valóságos hegyként borítja be a színpadot. Ezeket dobálják föl-le a színészek, őrült tempóban, zaklatott állapotban, üvöltő zenére. Káosszal teli, tébolyult a hatás, tán hasonlít arra, mint amikor felrobbant a csernobili atomerőmű, vagy amikor meglepő gyorsasággal szanaszét szakadt, ha úgy tetszik, szétrobbant, a Szovjetunió.

Sokkoló montázst mutattak be, Secondhand címen, az Örkény Színházban, Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas fehérorosz író műveiből. Nekieredt a roppant országnak, temérdek emberrel készített interjút, és azt vizsgálta mohó érdeklődéssel, milyen utóélete van a csernobili katasztrófának, az afganisztáni háborúnak, illetve milyen hatása a nagy birodalom darabokra esésének. Személyes sorsokon keresztül teszi érzékletessé lelkek, testek megnyomorodását, tévképzetek valóságként való felfogását, az eredményes módszeres néphülyítést, azt, hogyan mentik az irhájukat katasztrófa esetén a hatalmasok, és közben hogy hallgatják el a tényeket, ami tömegek számára halálos ítéletet jelent.

Fotó: Horváth Judit

Közérzeti jelentés ez a produkció arról, hogy szinte senki nem érzi jól magát a bőrében. Kísért a múlt, és kísért a jelen is, ami nem feltétlenül jobb annál, sőt… Bizonyos beidegződések úgy tűnik, hogy hetedíziglen hatnak. Az elnyomás a szülőkön, nagyszülőkön keresztül rátelepszik azokra, akik  éppen nincsenek is elnyomva. De ennek érzete ott van az idegekben, zsigerekben, befészkelődött a tudatba, a nevelésbe, a személyiség torzulásaiba. Ott van a mindennapi nyomott hangulatban, a kilátástalanságban. És ott van hozzá az új, de a régihez meglepő módon hasonlító, mondhatni a történelem szemétdombjának hitt dolgokból táplálkozó, elnyomás is.

Az előadást különös módon, nyolcan rendezték, Bagossy László, Kovács D. Dániel, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves rendező szakos hallgatói, Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili. Van is benne valami diákos hevület, megszállottság, nyughatatlan közlésvágy, hogy muszáj elmondani ezeket a förmedvényes történeteket. Olykor mozgalmas a színpad, olyan, mint a felbolydult méhkas, tele van  a 21 színésszel. Olyan embereket játszanak, akik rossz helyre születtek, rendszeresen keresztül gyalogol rajtuk a történelem, agyon nyomja őket, vagy akár a halálukat okozza, alig-alig lehet részük földi javakban, ahogy boldogságban is legfeljebb csak pillanatokra.

Fotó: Horváth Judit

A mozgalmasság ellentéteként viszont gyakran monológokat, belülről felfakadó vallomásokat adnak elő a színészek. Látunk például egy rideg tábornokot, aki undok lelki nyugalommal sokakat halálba hajszol Afganisztánban. És ugyanaz a színész, Znamenák István, aki őt alakítja, egy fejkendő felvételével, ruhacserével, átalakul a nyílt színen az egyik a háborúban rútul elpusztult fiatalember édesanyjává, aki nem és nem, semmi áron nem akarja elhinni, hogy nincs többé fia. Beszél és beszél, mondja a reménység fájdalmas, húsba vájó, tépelődő monológját, mert magával is mindenképpen el akarja hitetni, amiben minden erejével bízni próbál. Amikor Csuja Imre csernobili apaként jön be, ütött-kopott ajtót cipel magával. Mutatja az ajtón a rovátkákat, amin ott vannak már az apja, meg az ő, és kislánya növekedését jelző rovátkák is. Aztán elregéli, hogy itt az a szokás, hogy a család halottja az ajtóra kifektetve, megdermedt testtel, várja a koporsó érkezését. Így volt ez már az ő apjával is, és így a sugárfertőzésben meghalt hat éves kislányával szintén.

Fotó: Horváth Judit

Aztán a vállára veszi az ajtót, mint Krisztus a keresztjét, és roppant terhével kifelé vánszorog a színről. Epres Attila kiszolgált vadászpilóta, a fiaival légi csatát játszik, de nem tartja őket eléggé rettenthetetlenül bátornak, ezért már inkább azt játssza, hogy kivégzés elé vezényli őket. Pogány Judit kitüntetésekkel irgalmatlanul teleaggatott háborús veterán, Berlinbe eljutva szénnel felírta a nevét a Brandenburgi Kapura, hamar megsemmisülő mementóként. Váltig hisz a kommunizmusban, és ezért el kell tűrnie, hogy kegyetlenül kiröhögik. Csákányi Eszter az egyik szerepében – hiszen sokan, sok mindenkit játszanak -, már a modern kor embere. Divatos kosztümös üzletasszony, akiről ugyan kiderül, hogy magányos, de a boldogságról tart magabiztos, közhelyekkel teli, viccelődni próbáló előadásokat. Úgy, hogy közben magát hú, de menőnek, korszerűnek, jó fejnek igyekszik mutatni, akit meg sem érintettek a történelem viharai, aki rendíthetetlenül áll a lábán. Ő már nem secondhand cuccokat hord, amikkel Ignjatovic Kristina telis-tele pakolta a színpadot. Bagossy Levente díszlettervezőként pedig jobbára üres térben játszatja a produkciót, öt kimustrált vécékagyló jelképez több mindent. A színészek, az említetteken kívül, Bíró Kriszta, Dóra Béla, Ficza István, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Koller Krisztián e.h., Kovács Máté e.h., Máthé Zsolt, Murányi Márta mv., Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Szathmáry Judit mv., Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Zsigmond Emőke, mindent bedobva, abszolút állnak a vártán. Bár Gábor Sára dramaturg nyilván rengeteget dolgozott, a sok valóságelemből nem kerekedik ki egységes darab, a szövegek pedig gyakran a rengeteg bennük lévő iszonyat miatt hatnak, nem pedig amiatt, hogy igazi drámai szituációkká állnak össze. Ez azt is jelenti, hogy a szörnyűségek, meg a kesernyés humor dacára, nem mindig elég feszült az előadás. Ugyanakkor elképesztően súlyos dolgokról beszél, akár zavarba ejtő őszinteséggel. Megfogalmaz egy olyan közérzetet, ami sajnos egyáltalán nincs olyan nagyon messze a miénktől.

A Liberálisok szerint Soros György megérdemelné a béke Nobel-díjat

0

A párt szerint a gyűlöletkeltő propagandával szemben Soros tettei miatt megérdemli a kitüntetést.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus és Szilágyi Gál Mihály filozófus döntött úgy, hogy levélben

kezdeményezik a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek.

Erre reagálva írja közleményében a Magyar Liberális Párt, hogy támogatják a javaslatot. Szerintük az Orbán-kormány mindent megtesz, hogy Sorost „Magyarország és Európa ellenségeként állítsa be”, pedig ő évtizedek óta küzd azért, hogy minél szélesebb körben elterjedjenek az alapvető szabadságjogok és a demokratikus értékek.

Azt írják:

„Soros György a hazugságoktól hemzsegő, gyűlöletkeltő propagandával szemben számos olyan tettet vitt véghez, amely miatt megérdemelné a kitüntetést.”

A Liberálisok szerint az Orbán-kormány Soros-kampánya „ízléstelen és méltatlan, Magyarországnak hálásnak kellene lennie Soros Györgynek a demokratikus átalakulásban nyújtott támogatásáért és a társadalmi egyenlőség érdekében tett erőfeszítéseiért”.

Soros György nemrég többször is üzent a magyar kormánynak.

Ez volt ma – 2017. október 9.

0

Október 6-án, 83 éves korában meghalt a mindenes rajzfilmes, Nepp József, október 8-án pedig Aradszky László táncdalénekes, aki 82 éves volt. Mindkettőjük halálhíre hétfőn látott napvilágot. A FüHü beszélt Gulyás Márton aktivistával, a Fidesz-Jobbik viszony is előkerült, illetve az orosz gázszerződésről és a horvátországi fegyverbotrányról is részletesen írtunk ma.

Meghalt Aradszky László

Az gyászoló családra hivatkozva az Index írta meg először, hogy vasárnap késő este, váratlanul meghalt Aradszky László, aki még aznap is koncertezett, és novemberben egy nagyszabású fellépésre készült. A család által kihívott mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Gulyás Márton: A nemzeti ünnepeket a Fidesz szokta megzavarni

„A kritika itt jogos, kicsit elcsúsztunk az időben, és ennek is megvannak az okai. Például, hogy bennünket nem finanszíroznak külföldről, mint ahogy ezt a Fidesz állítja, nekünk nincsenek donorjaink, magunk finanszírozzuk az akcióinkat. A Fidesszel kapcsolatban még annyit: június óta keressük őket, hogy beszéljünk közösen a törvényről, soha semmire még csak nem is reagáltak.” Interjú Gulyás Márton aktivistával.

A Fidesz ment meg minket a Jobbiktól, vagy fordítva?

A képlet ugyanis a következő: van egy kirekesztő, homofób párt (a Jobbik), amelyik megszólalásaiban nem kirekesztő és nem homofób. És van egy másik, a Fidesz, amely eredeti felállásban nem kirekesztő és nem is homofób, de megnyilvánulásai alapján mégis annak látszik – írtuk a sorosozásról.

Kihúzzák az orosz gázszerződés alól a szőnyeget?

Miközben a kormány az orosz gázszállítási szerződés meghosszabbítására készül kényszerhelyzetre hivatkozva, az EU Tanácsa olyan rendeletet fogadott el, amely növeli a belső gázpiac biztonságát, és a tagállami kontraktusok alaposabb vizsgálatát írja elő. Ez legalább részben kihúzhatja a szőnyeget a jelenlegi, gyakran az európainál drágább orosz gáz alól. Itt írtunk arról, hogy miért lenne hátrányos Magyarországnak az újabb hosszú távú, orosz elköteleződés.

A hullámok átcsaptak a horvátországi Krk-sziget felett is

Október elejétől az Adriai-tengeren fekvő Krk-szigete már nemcsak arról híres, hogy egy közkedvelt üdülőhely Horvátországban: ugyanis a Pentagon már hónapok óta a sziget kis repülőterét használja fel arra, hogy a volt szocialista országok fegyvereit titokban elvigye a közel-keleti szövetségeseinek. A Horvátországba is begyűrűző a fegyvereladási botrányról itt írtunk.

Viselkedési közgazdászé a Nobel-emlékdíj

Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta – jelentették be hétfőn Stockholmban. Richard H. Thaler a viselkedési közgazdaságtan professzora, főként a viselkedési pénzügyek területén elért eredményeiről ismert.

Meghalt Nepp József

83 éves korában meghalt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró. A hírt a család közölte az MTI-vel. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt október 6-án, váratlanul érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Viselkedési közgazdászé a Nobel-emlékdíj

0

Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta – jelentették be hétfőn Stockholmban.

Richard H. Thaler a viselkedési közgazdaságtan professzora, főként a viselkedési pénzügyek területén elért eredményeiről ismert. A díjat odaítélő Svéd Királyi Tudományos Akadémia indoklása szerint Thaler a döntéshozatali mechanizmus viselkedés-lélektani és gazdasági aspektusai közötti kapcsolatok feltárásával érdemelte ki az elismerést.

„Empirikus megfigyeléseivel és elméleti munkásságával kulcsfontosságú szerepet töltött be a viselkedési közgazdaságtan teljesen új és rohamosan fejlődő területének megteremtésében, amely már nagy befolyást gyakorol egyes gazdaságpolitikai és gazdasági kutatási területekre is” – szól az indoklás.  „A korlátozott racionalitás és a közösségi preferenciák, valamint

az önkontroll hiányának következményeit vizsgálva

feltárta az emberi tényezőknek a döntésekre és a piaci eseményekre gyakorolt hatását” – tudatták.

A közgazdasági Nobel-díjat, pontosabban a Svéd Központi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíját a svéd jegybank alapította fennállásának 300. évfordulója alkalmából 1968-ban. A díjat először 1969-ben ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A többi Nobel-díjat Alfred Nobel (1833-1896) vegyész és üzletember, a dinamit feltalálója végakaratának alapján hozták létre, és először 1901-ben osztották ki.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK