Kezdőlap Címkék Gyurcsány Ferenc

Címke: Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány sommás véleménye a kormányzatról

Gané emberek vagytok.
Celebeknek fizettek a terasznyitást ünneplő posztjukért. Pénzt adtok azoknak, akiknek amúgy is van mit a tejbe aprítaniuk, ráadásul azért, hogy kávézók, éttermek teraszain ücsörögjenek.
Miközben milliók nem tudnak egy kólát se meginni a helyi presszóban.
Ünnepeltetitek a kormányt közpénzből Orbán Ráhel irányításával, közben tízszer annyian halnak meg nálunk, mint Ausztriában.
Éljen a keresztény erkölcs, az élet védelmének elsőbbsége.
Végtelen az erkölcsi romlottságotok.
Gyomorforgató, amit csináltok.

Gerinc nélküli sikerek

Nagyok az erőfeszítések, hogy a sikert sikerre halmozó Orbán-rendszer a kultúra felülről irányított, szelíden agresszív, szisztematikus átfarigcsálásával végre Orbán-korszakká magasztosuljon. Ennek két kötelező lépcsejét köszönthettük az elmúlt egy-két nap híreire bukkanva.

Mindjárt az első hír hallatán meg kell állapítanunk, hogy Marlon Brandónak viszonylag könnyű dolga volt, amikor a Keresztapa forgatásához kapott egy speciális protézist, hogy buldogszerű kinézete legyen.

De Rudolf Péternek már tíz kilót kellett magára szednie Török Ferenc 1945 c. filmjéhez. És ez még semmi! Hegedűs D. Géza húsz kilót volt kénytelen hízni Szász János A hentes, a kurva és a félszemű c. filmjének szerepéért.

Mindez azért jutott most az eszembe, mert olvasom, hogy Gyurcsány Ferencről és a 2006-os eseményekről készül egy film, hála az egészen kiváló Kálomista Gábor producernek, állítólag 800 milliós büdzséből.

Biztos vagyok abban, hogy remek produkció lesz: a méltán világhírű magyar dokumentarista hagyományhoz hűen történetileg hiteles, finoman árnyalt, ízléses és elegáns, megvilágosító erejű, differenciált látásmódról tanúskodó, minden ócska propagandisztikus eszköz elől megvetéssel elzárkózó, s az aktuálpolitikai elvárásokat méltósággal kizáró, magasan kvalifikált alkotás.

A hozzáadott értékből – reményeim szerint – tán még a Magyarságkutató Intézet neves szakértői is kiveszik a részüket.

Alig várom már!

Mint ahogy már most várom izgatottan a tizenöt év múlva leforgatandó filmet Orbán Viktor tizenkét esztendejéről, amelynek persze az addigra kisnyugdíjas Kálomista Gábor bácsi helyett minden bizonnyal már más lesz a producere.

A fenti példák nyomán egészen biztosan lehet majd találni színészt, aki Orbán Viktor alakításáért akár plusz harminc kilót is képes lesz magára venni.

De azt még nehezen tudom elképzelni, ki lesz az a színész, aki a hiteles megjelenítésért hajlandó lesz a forgatásra kioperáltatni a gerincét.

A mai kulturális hír szerint újabb mérföldkő szülésén vajúdik a NER tündökletes fényességességgel ragyogó csillagösvényes égboltján a pogánysággal egyesített nemzeti kereszténység (továbbiakban Christopaganos) sumér-szittya csodaszarvassal hímzett, s pártus herceggel ékített, bálványfaragó, táltos, sámándobos, transzpszichedelikus, halottlátó, a hőn áhított Orbán-korszakot megképző falvédő civilizáció: tudniillik, mint olvasom, a nyáron megnyitja kapuit a Szőcs Géza Magyar Történelmi Színház, amely a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ online tartalmaival a magyar kultúrát és a tradíciókat kívánja népszerűsíteni, valamint a Simonpusztai Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesülettel vállvetve változatos programokkal készül az év hátralevő részére.

A hír értelmezésében némileg zavart okozott bennem, hogy jóllehet színházról van szó, ráadásul új színházról, továbbá egy Lovas Hagyományőrző Egyesületről, mégsem látom sehol Vidnyánszky nevét, de még egy szimpla tüzér ezredest sem sodor felénk a szeszélyes tavaszi széljárás,

aki – für alle Fälle – jól beijeszthetné a világ összes Hagyományőrző Egyesületét, hogy ők majd csak akkor hagyományőrízhetnek, ha erre megkapják a Magyar Nemzeti Hagyományőrző Egyesület akkreditációját és licencét, mellé Szarvas József méltán elhíresült dákóját, valamint azt, hogy az SZFE korábbi rektora által egy kissé használtnak ítélt WC-papírra lefektetett, s a hivatalos teendőket tartalmazó jegyzőkönyvet mielőbb vezessék át a Nílus deltájánál termő papiruszsásból előállított papiruszra, hogy Szarka kancellárnak is módjában álljon úgy tisztálkodnia, ahogy neki tetszik.

De feltétlen jó hír, hogy a tervezett „történelmi témájú családi darabok” mellett felbukkan a Lovas Mikulás-ünnepség sokat sejtető és bizsergetően kecsegtető tematikája. Lovas Mikulás-ünnepség! Ilyen állat nincs is, mondhatnánk, s ezt látszik igazolni Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve, amelynek bevezetőjében Borges azt írja, hogy a gyerekek szeretik látogatni az állatkerteket, ahol a gyerek „olyan élő állatokat lát, mint még soha: jaguárt, keselyűt, bölényt, és – ami a legkülönösebb – zsiráfot is. Először találkozik az állatvilág elképesztő gazdagságával, és lenyűgözi a látvány, holott meg is riaszthatná vagy rettenthetné…

Természetesen tagadhatjuk a valóságot.

Azt is állíthatjuk, hogy azok a gyerekek, akiket egyszer váratlanul elvittek az állatkertbe, húsz év múlva neurotikusok lesznek…” (Borges: Képzelt lények könyve, Bp. Helikon Kiadó, 1988. 5. Fordította: Scholz László)

Miután a Legenda aurea egyetlen helyen sem számol be arról, hogy a Mikulás, azaz Myrai Szent Miklós lóháton közlekedett volna, vagy a csodáit vágtatás közben abszolválta volna, föl a háztetőn, egészen a kéménynyílásig, zabla nélkül, esetleg hátrafelé nyilazva az ablakok felé, s ha netán a megjelenített lovak

A pozsonyi csata c. filmben megcsodált, jókora szarvakkal ellátott szkíta tér- és időutazásból elevenednének meg, mindjárt lenne remény arra, amit Borges méltán hiányolt: NER-neurózisban szenvedő gyerekek nagyszámú előállítására.

És a rénszarvashoz szokott gyerekek az Orbán-korszaknak köszönhetően máris eszükbe véshetik egy életre, hogy igenis, a világ eme táján minden állat létezik: a magyar lovasnomád múlttal összevegyült Szent Miklós, a barommal szimbiózisba lépett majom, s a sok marha, aki saját idiotizmusának kielégítésére szarkaként lopja a köz vagyonát.

Gábor György

Mit találtam?

2011.10.22. A volt miniszterelnök szombaton az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform rendezvényén bejelentette, hogy kiválnak az MSZP-ből, és a korábban megalapított Demokrata Párt részeként új pártot hoznak létre.

Gyurcsány szerint az új párt azért fog küzdeni, hogy “Orbán hatalmát megbuktassa”. (Origo)

… arra a kérdésre, hogy elhagynák-e az MSZP-t, ha az nem engedné a kettős tagságot, igennel feleltek… “szívfájdalom nélkül kilépek a mostani MSZP-ből.”

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Gyurcsányék bejelentése után közölte, hogy a DK távozása csak erősíteni fogja az MSZP-t.

Andy Landy mosolyalbuma – A HAZUGSÁG ÁRA!

Egyre több sajtó információ erősítette meg, hogy nagyjátékfilmet forgatnak a 2006-os év őszének politikai eseményeiről, amelyben feltehetőleg az őszödi beszédről kiszivárogtatása és az ezt követő zavargásokról. Már hozzákezdtek a szereplőválogatáshoz. A FüHü megpróbál ehhez segítséget nyújtani! MONDD TE KIT VÁLASZTANÁL?

AL

Ami összeköt

Gondolom, sokan lelkesednek azért, hogy a hat ellenzéki párt elnökei ma aláírtak egy közös nyilatkozatot a majdani közös kormányzás legfontosabb sarokpontjairól. Magát az aláírt dokumentumot nem láttam sehol az interneten, így abból kell kiindulnom, amit a hat párt vezetői a közös nyilatkozat aláírásakor mint közös álláspontot elmondtak.

Ezúttal is elhangzott, amit hónapok óta mindig hallok, hogy nem azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.

Jakab Péter kezdte a rövid megszólalásokat, és néhány mondatának végén a következő szerepelt: „Mi nem hat párt, hanem tizenöt millió magyar kormánya leszünk.”

Ez a formula eredetileg Antall József kormányprogramot ismertető parlamenti beszédében jelent meg, amikor „tizenötmillió magyar miniszterelnökének” mondta magát, azzal a közbeszúrt szóval, hogy „lélekben”. Én magam és még sokan mások az országban a kiegészítéssel együtt sem fogadtuk el akkor azt a formulát, az Orbán-kormány viszont a „jogi nemzetegyesítés”, valamint a gazdasági és szociális nemzetegyesítés politikájával valósággá tette. Azok politikai utódai, akik harminc éve még hevesen tiltakoztak e formula ellen, ma már jórészt elfogadják. Én akkor sem fogadtam el, és ma sem fogadom el.

Tudomásom szerint a Romániában élő közel másfél millió magyar politikai szervezete, az RMDSZ most megint – miként az elmúlt harminc év nagyobb részében – miniszterekkel és államtitkárokkal vesz részt a bukaresti kormánykoalícióban.

Ha nem tévedek, a VMSZ is részese a jelenlegi szerbiai kormánykoalíciónak. Szlovákiai magyar párt a tavalyi választáson nem jutott be a pozsonyi parlamentbe, de korábban évtizedeken át ültek magyar miniszterek a szlovák kormánykoalíciókban. Nekik biztosan nem az elképzelt új budapesti kormány lesz a kormányuk.

Néhány napja Barkóczi Balázs, a DK szóvivője fogalmazott úgy az ATV reggeli műsorában, hogy a Jobbik „nemzeti ethosza” is része az ellenzéki pártszövetség közös világképének. Nem meglepő, hiszen Gyurcsány Ferenc az Egyenes Beszédben mondta el, hogy sok év után „most már érti”, hogy milyen „őszinte lelkiség” van abban a magyarságfelfogásban, amely „a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása” az ő, és nyilván az egész pártszövetség közös gondolkodásához. Így alighanem jó lelkiismerettel fogalmazhatta meg a Jobbik elnöke a szövetkező ellenzék közös elveként a „tizenötmillió magyar kormánya” formulát. Ezt is azokhoz az elemekhez sorolhatta, „ami összeköt”.

Ezek szerint az elképzelt új budapesti kormány – függetlenül attól, hogy Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára vagy valami más vezeti majd – ugyanúgy nacionalista kormány lesz, mint az Orbán-kormány.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szintén a közös elvek között adta elő a következőt: „A migrációs válságnál az igazi, mély okokat kell kezelni. A klímaváltozást és az ökológiai válság megfékezését, és az erőszakos konfliktusoknak a megszüntetését. Ebben számítunk az európai együttműködésre, de a bevándorlást a nemzeti kormányok kezében kívánjuk tartani. Fellépünk az illegális migráció, fellépünk az embercsempészet és az emberkereskedelem minden formája ellen.” Menedékkérőkről nem tud, csak illegális bevándorlókról. Ezt így akár Szijjártó Péter is mondhatta volna.

Ezek szerint az elképzelt új budapesti kormány – függetlenül attól, hogy Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára vagy valaki más vezeti majd – ugyanúgy idegenellenes kormány lesz, ugyanúgy szemben áll majd a „brüsszeli bürokraták” humanizmusával, mint az Orbán-kormány.
Az én szavazatomra nem számíthat.

Méltósággal készülni. Ez 2021 feladata.

Gyurcsány Ferenc Facebook bejegyzéséhez lehetne hozzátenni és valószínűleg elhagyni is belőle. Felesleges. Csak az nem érti, aki nem akarja. 

“Könnyű mondani, tudom. Valamivel nehezebb csinálni.
A mai rendszer ellenzéke valóban lefedi a teljes demokratikus palettát. Jobbközéptől liberálisokig, a zöldektől a baloldalig valóban sokszínű koalíció ez.

A durva gondolkodású, modorú és beszédű házelnök szerint ez moslékkoalíció. Lenne szókincsem visszaszólni. Talán kedvem is. De minek?

Amit szégyenember mosléknak hív, az az Európát most és régóta kormányzó koalíció. Jobboldaliak, liberálisok, zöldek, baloldaliak közösen dolgoznak egy békés Európán, erős Európán, persze egymással is vitatkozva.
Mi ezt nagyszerűnek gondoljuk. A velünk szemben állók szerint ez maga a nemzeti létezés halála.

Ez két kibékíthetetlen álláspont. Ez okozza a jelenlegi magyar politika tragikus megosztottságát. És

ez a megosztottság sajnos tényleg nem feloldható csendes, nyugodt beszélgetéssel. Ez küzdelem.

A demokraták versenyre születnek, de ha kell, együttműködnek.
Verseny demokráciában, együttműködés az antidemokratikus rendszerrel szemben. Ez az életük, ez a sorsuk.

2021 a magyar demokraták felkészülésének éve lesz. Készülés a rezsim leváltására.
Fel fog állni a demokratikus Magyarországot képviselő csapat. Azok, akik új világot hoznak. Kik lesznek ők? Majd eldől egy versenyben. A demokraták nyilvános, átlátható versenyében.

Lesznek viták, ez természetes. Kisebb-nagyobb csörték. Ez megúszhatatlan. Mert

a kérdés nem az, hogy egyik vagy másik párt mennyire szimpatikus képviselője jut be a Parlamentbe, hanem az, hogy hol lesz a következő, demokratikus kormány politikai centruma.

És kevés ennél fontosabb és tisztességesebb demokratikus vita van. Nem személyek, hanem politikai áramlatok vitáját fogjuk látni.

Hogy közben lehetnek villongások? Biztosan így lesz.
Ahogy villonganak, versengenek az emberek saját hétköznapjaikban is.
Jó lenne, ha a demokratikus sokaság értené, hogy ez természetes dolog.

Akik demokratikus Magyarországot kívánnak, azok ne ijedjenek meg a demokratikus vitáktól.

Ha utáljuk az egyhangúságot, akkor ne féljünk a demokratikus hangok sokszínűségétől.

Segítség kell új köztársaságot teremteni. Mi, akik politikára adtuk a fejünket, nem vagyunk megváltók. Végképp nem tudjuk egyedül megváltani Magyarországot azoktól, akik önmaguk görcseikbe akarják zárni hazánkat.
Szükség van a segítségükre. Nem nekünk. A hazának.
Ha segítenek, kapunk egy új esélyt.

Hogy Magyarország lesz, aminek lennie kell: szabad, európai köztársaság.”

Idillek napirend előtt

Szokatlan és, hozzáteszem, számomra váratlan dolgok történtek hétfő délután az Országgyűlés napirend előtti vitájában. Orbán miniszterelnök az Európai Tanács, az állam- és kormányfők múlt heti brüsszeli üléséről beszélt, előadva a maga alapjaiban hamis, mondhatni hazug interpretációját, miszerint „győzött a józan ész, megvédtük Magyarország szuverenitását, és megvédtük a magyarok pénzét”.

Majd: „győztünk, mert keresztülvittük, hogy olyan nehéz időkben, mint a mostani járvány, nem szabad a gazdasági támogatásokat politikai feltételekhez kötni egyszerűen azért, mert ezek hátráltatnak bennünket a gyors cselekvésben”. És persze „ezzel a döntéssel Európa egységét sikerült megőrizni”. Pontról pontra elmondhatnám, hogy mi minden volt ebben hamis, de ezzel csak ismételném, amit az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban különböző változatokban már annyiszor elmondtam én is, és elmondták sokan mások. Orbán győzelemről beszélt, az ellenzéki frakcióvezetők az ő vereségéről. Kezd ez már unalmassá válni. Történt viszont valami, ami eltért a megszokottól.

A DK részéről Gyurcsány szólt hozzá Orbán beszámolójához. A többi ellenzéki frakcióvezetőtől eltérően nem gorombáskodott Orbánnal, nem vádolta hazugsággal, még csak nem is gúnyolódott, és nem dörgölte az orra alá, hogy mi mindent nem tudott teljesíteni abból, amire a nyáron az országgyűlési többséggel önmagát köteleztette. Nem, Gyurcsány nyugodt hangon arra mutatott rá, hogy a legfontosabb dolog, ami Brüsszelben történt, az volt, hogy az Unió huszonhét tagállama megegyezett a közös hitelfelvételben, a koronaválságból való kimászáshoz szükséges közös erőfeszítésben. Emlékeztetett:

„Az, hogy George Washington első kormányában megteremtik a későbbi Amerikai Egyesült Államok pénzügyi rendszerét, és abban először az államok közösen vesznek fel hitelt, akkor éppen kötvénykibocsátással, azzal lép arra a történelmi útra az Egyesült Államok, amely mára valóban a világ legbefolyásosabb országává teszi.”

Majd így folytatta: „A kormányfővel a vitánk valóban Európa jövőjéről szól. Akarunk-e erős, föderatív Európát, illetve hogyan illik ez a gondolat, ez a koncepció össze azzal, hogy egyébként azt gondoljuk, hogy nemzetek Európája fog maradni a föderatív Európa is. Kinek van ebben igaza? Ami történt a múlt héten, hogy az Európai Unióhoz tartozó tagállamok először az Unió történetében hozzájárultak ahhoz, hogy az Unió közösen hitelfelvevő legyen.

Elindult egy olyan közös pénzügyi rendszer, abból következő helyzetnek a létrehozása, amely abban a vitában, amelyet mi itt folytatunk, hogy erősebb Európa, mi ezt Európai Egyesült Államoknak hívjuk, vagy gyengébb Európa, sajnos, gondolhatta a kormányfő, én meg azt mondom, hála istennek, abba az irányba visz bennünket, amit mi szeretnénk. Egyébként,

ami történt, az a kormányfő és az ő politikájának jelentős, lényegi veresége. (… )

A történelmi fő vitában a kormányfőnek engednie kellett.” Orbán pedig nem a szokásos módon, az ellenfelet letorkolva, megalázva, hanem érdemben, saját kifejezésével „intellektuális szintre emelve”, és nem „csapkodva” válaszolt Gyurcsánynak.

„A miniszterelnök úr megidézett egy történeti analógiát, teljes joggal. Hivatkozott egy volt amerikai pénzügyminiszterre, ez egy ismert dolog, és amikor tárgyalta az európai pénzügyminiszterek tanácsa ennek a hitelnek a kérdését …, akkor ezt a kérdést tárgyalta a miniszterelnököknek a tanácsa, és azt a kérdést tette fel, hogy eljött-e az a pillanat, amit a szakirodalom úgy nevez, hogy hamiltoni pillanat. Amikor valóban az történt az Egyesült Államokban, hogy közösségiesítették a tagállamok adósságait, és ez az adósságközösség, ami létrejött, végül is megteremtette az Amerikai Egyesült Államoknak a pénzügyi alapjait.

Ezzel a kérdéssel foglalkozott az Európai Tanács.

A franciák és a németek … mindketten úgy nyilatkoztak, hogy nem ez a terv, nincs hamiltoni pillanat. (…) Egyelőre Európa vezetői azt gondolják, hogy ez a pillanat nem érkezett el, és ezért hangsúlyozzák minden egyes dokumentumban azt, hogy ez a mostani járvány-válságkezelő alap egyszeri, és nem ismételhető meg. Ez nem válasz azonban a miniszterelnök úr kérdésére, mert attól, hogy valamit nem ismernek be, attól az még történhet úgy. Még rossz szándékot sem kell feltételezni, az is előfordulhat, hogy nem akarják, hogy hamiltoni pillanat legyen, de belesodródhat Európa egy ilyen helyzetbe. Mert egyszer létrehozta az első ilyen csomagot, kiderül, hogy szükség lesz a következőre, létrehozza a másodikat, és onnan már csak egy lépés, hogy arról kezdjünk beszélni, hogy nemcsak a most fölvett hitellel kapcsolatos államadósságért álljunk helyt közösen, hanem a korábban fölvettekért, és mindegyikért.

Ez a veszély szerintem létező veszély. Ezt a miniszterelnök úr nem veszélynek, hanem nagy lehetőségnek és történelmi pillanatnak tekinti, én veszélynek. Ez nem véletlenül van így, mert a világot teljesen különböző nézőpontból nézzük.

Mi, akik itt ülünk, én legalábbis személy szerint biztosan, azt gondolom, hogy egy Európai Egyesült Államokba való belesodródás, vagy akár annak tudatos választása egy ezeréves magyar történelmi tradíció feladását és a hazánk feladását jelentené, ezért mi nem akarunk egy ilyen helyzetbe belesodródni. Ezért sem voltunk boldogok, amikor kiderült, hogy egy adósságközösség jön majd létre a válságkezelés következtében.”

Látható volt, hogy Orbán nem úgy kezeli Gyurcsányt, ahogy parlamenti kifutófiúi szokták kezelni. Kivételesen azt az Orbán Viktort hallottam, akit valamikor a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megismertem. De csak egy múló pillanatra.

Volt azután még egy idilli pillanat. Gyurcsány nemcsak Orbán beszámolójához fűzött frakcióvezetőként napirend előtt észrevételt, hanem a DK részéről elmondott egy szokatlan szezonzáró napirend előtti felszólalást, amelyben nem a kormányoldalt támadta, hanem az Országgyűlésben és általában a magyar politikában uralkodó durvaságot, sértő és sértegető hangvételt kifogásolta. Amikor pedig a végére ért mondanivalójának, Kövér László szokatlan módon azt kérdezte az elnöki pulpitusról a Gyurcsányra szakosodott államtitkártól, Dömötör Csabától: biztos, hogy akar reagálni? Ő, Kövér, aki tényleg megengedhetetlen hangon szokta nem egyszerűen támadni, de fitymálni és alázni az ellenzéket, megérezte, hogy Gyurcsány felszólalásához egyszerűen nem illik az, ahogy az Orbán-kormány államtitkárai Gyurcsánynak válaszolni, Gyurcsányról beszélni szoktak.

A mai magyar parlamentben ez is idilli töredékpillanat volt. Dömötör államtitkár nem fogta fel, hogy mit ajánl neki Kövér, válaszolt, és a szokásos módján oktatta ki Gyurcsányt. Az idillnek vége szakadt, minden visszatért a szokásos kerékvágásba. Amikor azután elkezdődött az azonnali kérdések órája, és Orbánnak három hét elteltével magának kellett kérdésekre válaszolnia (ennyi maradt ugyanis az 1994-es, az MSZP–SZDSZ koalíció által kezdeményezett, az akkori ellenzékkel egyetértésben elfogadott házszabályreformból), a megszokott módon oktatta ki és alázta meg a kérdezőket.

Igen, Gyurcsány más minőség, és ennek hatása alól szemlátomást Orbán és Kövér sem tudja kivonni magát.

Egységes világkép?

Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:

„Orbán Viktor meg fog bukni”.

Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.

Amikor tíz év elteltével, a negyedik Orbán-kormány regnálása idején tizennégy pontos bejegyzésében a mai ellenzéki szövetségről ír, szintén olyasmit fogalmaz meg, amire híveinek immár kilencszázezresre nőtt tábora elvár: a Fidesz legyőzésének politikai tartalmát.

Ezúttal is az első pont első mondatának van a legnagyobb jelentősége. Így hangzik: „Az ellenzék világképe egységes.” Majd így folytatódik: „Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.” A továbbiakban pedig, a félreértések elkerülése végett hozzáteszi: „Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.”

Ez így sajnos nem állja meg a helyét.

A Fidesz kilencedik alaptörvény-módosításának november 18-i parlamenti vitájában – amelyen az ellenzéki pártok sajnos részt vettek, holott bojkottálniuk kellett volna – világosan kiderült, hogy milyen alapvető különbségek vannak az ellenzéki pártok világképében. A kormány által előterjesztett alaptörvény-módosítást bírálva az MSZP, a DK és a Párbeszéd szónokai a közpénz fogalmának meghatározása és az alapítványok szabályozásának sarkalatossá tétele mellett, amit mint a lopás alaptörvénybe iktatását jellemeztek, támadták a család definíciójára, a férfi és női szerepekre vonatkozó passzusokat is, amelyeket mint a homofóbia alaptörvénybe iktatását lehetne jellemezni, és amelyet a fideszesek keresztényi elvek érvényesítésének szeretnek tekinteni. (Az MSZP vezérszónoka emellett nagyon helyesen a különleges jogrendek újrafogalmazását is darabokra szedte.)

És a további két ellenzéki frakció?

A Jobbik és az LMP vezérszónokai kizárólag az első témában, a lopás, a közpénzek és közvagyon kezelésének ügyében bírálták hevesen az alaptörvény-módosítást és ennek kapcsán az Orbán-kormány gyakorlatát, a második, egyértelműen világképet érintő témát elkerülték.

Sőt, az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt következőképpen zárta vezérszónoki beszédét:

„Én azt tudom mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, én egy családos ember vagyok, keresztény, hívő keresztény ember, erőteljesen nemzeti elkötelezettségű, és ha bármikor valaki a család fontosságát támadja, bármikor valaki a nemzeti érdekeket támadja, bármikor valaki a keresztény, az európai kultúra keresztény alapjait támadja, akkor rám számíthatnak. De amikor a nemzeti érdekek elárulásáról és a közvagyon lenyúlásáról van szó, akkor én mindig az önök ellenfele leszek.”

Hasonlóképpen fogalmazott felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is:

„Konzervatív és az önök jobboldali ellenzékéhez tartozó párt alelnökeként, többgyerekes családapaként én minden esetben a hagyományos családmodell védelme mellett fogok kiállni, és minden tekintetben – ha családokat kell megvédeni (…), én mindig ott leszek a családok mellett. De azt is szeretném elmondani, hogy ha önök benyújtanak olyan javaslatot, amely a magyar családokat védelemben részesíti, rám számíthatnak ezek megszavazásában, még a mostani politikai klíma és hangulat ellenére is. Viszont ha közpénzek ellopásáról van szó, akkor az önök kérlelhetetlen ellensége leszek és maradok.”

Amikor a Jobbik és az LMP politikusai kereszténységükkel és családapai mivoltukkal hivalkodva ajánlanak fel támogatást a Fidesznek a polgárok egyenlőségével szembeni diszkriminatív politikához – mert erről szólnak az imént idézett mondatok –, bizony a demokratikus jogállamiságnak az Unióban elfogadott normáival szemben állnak a Fidesz mellé.

Abban is egyetértenek a Fidesszel, hogy az Európai Unióval szembeni szuverenista elvet képviselik, ahogy ezt Ungár Péter számos nyilatkozatában olyan elemként hangsúlyozta, amely az LMP-t a DK-tól és más ellenzéki pártoktól megkülönbözteti, s egyebek mellett az euró bevezetésének elutasítására készteti. Egyetlen passzust idézek egy cikkéből:

„Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok.”

A Jobbik e kérdéskörben mostanában kerüli a világos beszédet, de az eurót Z. Kárpát is elutasítja. Ne feledjük azt sem, hogy 2018 nyarán az immár „néppártosodó” Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást, amely többek között az Orbán-kormánynak az Unióval való szembenállásához nyújtott „alkotmányos” hátteret (valamint a hajléktalanok üldözéséhez és a bírói függetlenség korlátozásához). És akkor még nem említettem a menekültkérdést, amelyben mind a Jobbik, mind az LMP kezdettől a Fidesszel azonos felfogást képvisel. Mint ahogy mindkét párt 2010 óta a Fidesz oldalán áll a nemzeti kérdésben, vagyis abban is, hogy „a határokon átívelő nemzetegyesítést” hirdetve a magyar államot az állampolgársági és a választójogi törvény gyökeres átalakításával, a modern polgári államiság alapját megkérdőjelezve etnikai alapra helyezi.

Ezek nem „szakpolitikai” kérdések, ezek a politikai világkép pillérei.

Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.

Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember. Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha

különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül.

Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.

Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: „Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk.

Tényleg a Jobbik „állandó figyelmeztetéséhez” kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?

Gyurcsány és a közös út

Gyurcsány Ferenc 14 pontban foglalta össze az általa helyesnek vélt ellenzéki politika lényegét és irányát. Azt nem tudjuk éppen volt e rajta sapka avagy sem, az azonban biztos minden oldalról megkapta a magáét. Nem is teljesen alaptalanul.

A DK elnöke ugyan nagyon pontos világos üzenetet küldött minden fél számára arról, mit kell a közös ellenzéki programnak tartalmazni ahhoz, hogy világos alternatívát kínáljon minden Fidesz kormányt leváltani kívánó pártnak és civil szerveződésnek, végső soron nem minden demokratikus polgárnak.

A legjobb szándék ellenére is kiviláglik, hogy az iránymutatással meg akarja szabni, vagy annak látszatát akarja adni, hogy mint legerősebb ellenzéki párt meghatározhatja a közös útirányt, a többiek meg követhetik őt.

Csakhogy ez a sokat emlegetett demokráciában nem így működik. Az erősebb kutya ba..ik elv egészen másfajta berendezkedés jellemzője.

Tisztában vagyok azzal most magamra szabadítom a fun-ok és mások dörgedelmét, de míg korábban más célok érdekében, most is a deklarált szándék mögött ott sejlik a “vezető erő” megerősítésének szándéka.

Annál az asztalnál ahol az összefogás kovácsolódik egyenlő felek párbeszédének kell érvényesülnie.

Márpedig Gyurcsány kibeszél. Nem először teszi, és nem is állítom, hogy a tárgyaló felek közül egyedüliként, de neki pontosan azért, mert pártja a legerősebb ellenzéki erővé nemesült önmérsékletet kellene tanúsítania, mondhatni szerénységet. Ez viszont eddig sem tartozott erősségei közé, s most sem bizonyítja az ellenkezőjét.

Mennyivel megkönnyíthetné az ellenzéki egyeztetés további sikeres működését, ha csak az összes tárgyalópartnerrel közösen tenne nyilatkozatot. Ez minden felet közelebb hozna a közös listához, és meggyőzővé tenné azt a kinyilvánított akaratot.

“Az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.”

– ez az első pontja a Facebook-ra kitett bejegyzésnek. Touché, találat.

Telitalálat, s ha már ezzel kezdődik Gyurcsány Ferenc 14 pontja, a fentiek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom elolvasását.

Kormányellenzék vagy rendszerellenzék

A veszélyhelyzetről szóló parlamenti szavazást követő éjszaka – múlt kedden éjfél előtt – egész sor törvényjavaslattal szerencséltette a kormány az Országgyűlést és az érdeklődő nagyközönséget.  

Sokaktól eltérően én azt önmagában véve nem kifogásolom, hogy a járvány idején is kerülnek az Országgyűlés elé törvényjavaslatok, hiszen az élet nem áll meg. Ha baj van, akkor a törvényjavaslatok tartalmával lehet, és van is baj.

E törvényjavaslatok közül kiemelkedik az, amely „az Alaptörvény kilencedik módosítása” büszke címet viseli. Szokás ezzel kapcsolatban azon gúnyolódni, hogy az Orbán által gránitszilárdságúnak minősített alaptörvényt módosítják már megint, de én még ezt sem tekintem a fő bajnak. Nem, a fő baj, a súlyos baj ezúttal is az előterjesztett módosítások tartalmával van.

Ezek a módosítások ugyanis – melyeket az orbáni parlamenti többség majd nyilvánvalóan elfogad – nem kevesebbet jelentenek, mint újabb szögeket a tíz év alatt már eltemetett magyar jogállamiság koporsójába.

A három fontos szögnek én a közpénzek durván szűkítő definícióját, az anya–apa férfi–nő rendelkezést és a sarkalatosságnak az alapítványokra való kiterjesztését tekintem.

Mért is?

A közpénzfogalom értelmezésének szűkítése – mint erre Gyurcsány Ferenc találóan úgy mutatott rá, hogy „alaptörvénybe iktatják a lopást” – azt jelenti, hogy az államháztartásból illetve állami vagyonból kivitt pénzekről illetve vagyonelemekről immár nem kell a nyilvánosságnak számot adni, vagyis megszüntetik ezen adatok közérdekű voltát.

Ezzel az államhatalmi szervek elszámoltathatósága, amit mindenütt a jogállamiság fontos garanciájának tekintenek, szorul vissza.

Nem véletlenül indokolta Gulyás Gergely azzal ezt a rendelkezést, hogy a cél az „alkotmányos szervek” gyakorlatának egységesítése: ha

a Kúria korábban Orbánt cáfolva közpénznek nyilvánította a TAO-pénzeket,

és emiatt kellett válaszolni az azok elköltését firtató érdeklődőknek, ezentúl majd a bíróságoknak el kell utasítaniuk az ilyen irányú kíváncsiskodást.

Az anya nő, az apa férfi állítások alaptörvénybe vitelével nyilvánvalóan az a Fidesz szándéka, hogy elhárítsa annak veszélyét, hogy a melegeket diszkrimináló bármely törvény a bármikori alkotmánybíróságon alaptörvény-ellenesnek bizonyulhasson. (Más kérdés, hogy ezt ügyetlenül teszik, a szándék mindenképpen nemtelen.)

Az alapítványokról szóló törvények sarkalatossá tétele azt a nyilvánvaló célt szolgálja, hogy egy kétharmados többséggel nem rendelkező új többség ne változtathassa meg a Fidesz által a közvagyonból kivitt vagyonelemek leválását a mindenkori kormány által ellenőrzött vagyontömegről. Ez azért

sérti a jogállamiságot, mert korlátozza a parlamenti váltógazdálkodást.

Nem véletlenül mondta egyszer Orbán, hogy negyven évre megköti a következő kormányok kezét – de hát az bizony a népszuverenitást korlátozza, amennyiben a népnek nincs módja arra, hogy a neki nem tetsző orbáni intézkedéseken szavazatai révén változtasson. (Ugyanide tartozik természetesen az is, ahogy az adórendszer vagy a családtámogatások alapelveire vonatkozó rendelkezéseket tette „sarkalatossá”, vagyis kétharmadossá.)

Remélem, az ellenzéki pártok minderre majd kellő eréllyel mutatnak rá az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájában.

Remélem? Nem, pontosítanom kell: nem remélem, sőt azt remélem, hogy nem teszik. Az ellenkezőjét remélem: azt, hogy nem vesznek részt az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájában, hanem bojkottálják azt, és ezt világosan megindokolják.

Amikor a Fidesz 2010-ben előállt azzal, hogy – a választások előtt tett ígéretével szemben – új alkotmányt készít, azonnal felmerült a kérdés: ezt vajon az ellenzékkel megegyezve kívánja-e tenni, ahogy ezt az MSZP és az SZDSZ kétharmados többsége tette az 1995-96-os alkotmányozási kísérlet idején, vagy kétharmados többségével élve az ellenzéki pártok ellenére. Miután világossá vált, hogy esze ágában sincs bármiféle garanciát adni az ellenzéknek – az alkotmányt előkészítő bizottságot is mandátumarányosan állította fel, vagyis kétharmados többséget biztosított magának –, Gyurcsány Ferenc még az MSZP-frakció tagjaként azt kezdeményezte, hogy a frakció bojkottálja a fideszes alkotmányozást. Noha a frakció egy része – a jogi kabinetet vezető Lamperth Mónika és az elkészítő bizottság alelnökének delegált Bárándy Gergely – szerette volna, ha részt vesznek abban, és a parlamenti vitában mutatják be a szocialista álláspontot az alkotmányozás ügyében, Gyurcsánynak sikerült meggyőznie a többséget, és az akkori MSZP-frakció végig bojkottálta a fideszes alkotmányozást. Valamivel később csatlakozott ehhez az LMP-frakció is, míg a Jobbik végigasszisztálta az orbáni alaptörvény elfogadásáig vezető parlamenti szappanoperát.

Megalakulását követően a DK a rendszer ellenzékének nyilvánította magát, megfordítva Kis Jánosnak az SZDSZ 1990. áprilisi, az első szabad választás követő kongresszusán tett definícióját, miszerint az SZDSZ a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzékévé vált.

Ez a Gyurcsány által sokszor ismételt állítás azt volt hivatott kifejezni, hogy a DK nem ismeri el az orbáni „fülkeforradalmat” követő rendszerátalakítás legitimitását.

Ennek elvi alátámasztását Vörös Imre professzor, korábbi alkotmánybíró adta meg azzal, hogy a közjogi rendszer átalakítását államcsínyként jellemezte, mivel ez az átalakítás megsértette a köztársasági alkotmányban szereplő, mellesleg az orbáni alaptörvény szövegébe is átvett alapvető rendelkezést, hogy

„Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására” (2. § (3) bekezdés).

Márpedig már az alaptörvény elfogadását megelőző orbáni alkotmánymódosítások, majd az alaptörvény és a csatlakozó kétharmados törvények – kezdve az alkotmánybírák jelölési rendjének 2010. nyári átalakításától – éppen erre, a hatalom kizárólagos birtoklására irányultak. Erre irányultak az azóta történt módosítások is: amikor a Fidesz által elfogadott vagy elfogadni tervezett törvények ellentétesnek bizonyultak nemcsak a köztársasági alkotmánnyal, de az orbáni alaptörvénnyel is, az érintett rendelkezést beillesztették az alaptörvénybe.

Minthogy minden ilyen parlamenti cselekmény nem egyszerűen tartalmában ellentétes egy demokratikus párt közjogi felfogásával, de tényénél fogva ellentétes a jogállamiság, az alkotmányosság elemi normáival, a magát a rendszer ellenzékeként definiáló párt az alaptörvény elfogadásához hasonlóan annak módosítását is csak bojkottálhatja.

Ekként járt el a DK az alaptörvény minden módosításánál egészen a 2018-as választásig: nem vett részt sem a parlamenti vitában, sem a szavazásban. Az ellenzéki pártok többsége ezzel szemben azt a gyakorlatot követte, amit 2011-ban a Jobbik: részt vett a parlamenti vitában és a szavazásban. Nem véletlenül: az LMP kifejezetten elutasította, hogy a rendszer ellenzékének tekintse magát. (Schiffer András frakcióvezetőként kijelentette a parlamentben, hogy „nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét”, Keresztes László Lóránt pedig mostanában újra meg újra leszögezi, hogy ők nem „diktatúráznak”.)

A DK kiválása utáni MSZP sosem nézett szembe azzal, hogy más dolog egy demokráciában a kormány ellenzékének lenni, mint ellenzékként állni szemben egy önkényuralmi rendszerrel. Vezető politikusai újra meg újra olyan gesztusokat tesznek, melyeknek csak demokrácián belül lenne létjogosultsága.

Meglepő módon 2018 júniusában a hetedik alaptörvény-módosítás vitájában a többi ellenzéki frakcióhoz hasonlóan már vezérszónoklattal vett részt az első ízben frakciót alakító DK is.

A Jobbik meg is szavazta azt (nem véletlenül: az akkor az alaptörvénybe beillesztett EU-ellenes, menekültellenes és hajléktalan-ellenes rendelkezések összhangban vannak a Jobbik világképével), a többi ellenzéki frakció ugyan nem, de felszólalásaik elmondásával így is legitimálták az orbáni „parlamentarizmust”.

Vajon most mit tesznek az ellenzéki pártok? A kormány ellenzékeként vagy a rendszer ellenzékeként viselkednek szerda délután?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK