Kezdőlap Címkék Gyurcsány Ferenc

Címke: Gyurcsány Ferenc

Sározás

Azt írja Orbán Balázs András magyar jogász, politológus, okleveles kodifikátor, egyetemi oktató, a miniszterelnök politikai igazgatója, egyben Magyarország 33. legbefolyásosabb embere a Mandiner idézte Facebook-on, hogy: „Karácsony Gergely volt tanácsadója egy svéd lapban sározza Magyarországot!”

A Magyar Nemzet szerint ugyanazt írja, „uszít Magyarország ellen”, de ez nem ellentmondás, mert Orbán Balázs szövegében ez is benne van. Sároznak minket, és uszítanak ellenünk. Az EU-t uszítják természetesen.

Hogy ki? Jelen esetünkben Karácsony volt tanácsadója (2019 október – 2022 szeptember között), mégpedig az a Korányi Dávid, aki ráadásul a Soroshoz (ki máshoz?) köthető Action for Democracy elnöke. Sokszor megírták róla a NER lapok, hogy 2021-ben kiköltözött New Yorkba, ahol luxuskörülmények között él a 900 000 forintos tanácsadói fizetéséből, mert csak a luxuslakás havi bérleti díja 2 000 000 forintnak megfelelő dollár, így aztán dicsérheti Karácsony, hogy Budapest ma egy széles körű nemzetközi nagyvárosi koalíció motorja, és ebben Korányi Dávid munkája vastagon benne van, tudjuk mi már nagyon jól, hogy ez az alak kicsoda! És ha még azt is figyelembe vesszük, hogy Gyurcsány-fióka, akkor tisztán látható, hogy ki áll előttünk: egy tipikus áruló.

Csak a hecc kedvéért megemlíthető még, hogy Orbán Balázs a Matthias Corvinus Collegium alapítvány élén 1 millió 900 ezer forintot keres, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanácsadó testületében havi 541 ezer forint a juttatása, politikai igazgatóként pedig Orbán Viktor állapíthatja meg a fizetését, amely így titkos, de a rossznyelvek szerint 1,5 – 2 millióra tehető. Visszafogottan számolva szumma 3 941 000 HUF/hó. Két New York-i luxuslakás.

A témára térve a svéd lap az europaportalen, melyben az áruló a következőket írja:

Orbán Viktor magyar miniszterelnök régóta tesztelte az EU és a NATO tűréshatárait. Az Európai Tanács különböző ülésein tanúsított pávatánca, és végül az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomag szándékos késleltetése frusztrálta az EU vezetőit, egyben elszigetelte a miniszterelnököt.

Az EU-ra jellemző, hogy több mint egy évtizedig halogatta az Orbán egyre autokratikusabb magatartása elleni fellépést. Az EU-nak abba kellene hagynia, hogy engedjen Orbán zsarolásának. Ennek megvannak az eszközei.

A múlt heti újabb erődemonstráció során Orbán végül feladta az ellenkezést, és jóváhagyta az Ukrajnának szánt pénzügyi csomagot. A trükkök ellenére jóformán minden igényét illetően engednie kellett.

Nagy kérdés, hogy megvalósulnak-e az igazságszolgáltatási reformok, amelyeket Orbán vonakodva fogadott el a befagyott uniós források felszabadítása érdekében.

Javasolható, hogy az uniós forrásokat közvetlenül a magyar emberekhez, vállalkozásokhoz és önkormányzatokhoz kell juttatni. Kormányának megkerülése megfoszthatja Orbánt attól a lehetőségtől, hogy önmagát és a magyar nemzetet áldozatként ábrázolja.

Végezetül pedig egyértelműen le kell tenni az asztalra a 7. cikkely beidézését, amely megfosztaná Orbánt szavazati jogától. Orbán zsarolására határozott válaszra van szükség, olyan jogi mechanizmusokon keresztül, amelyek támogatják az uniós értékeket és támogatják az Orbán-rezsim alatt szenvedőket. Ez mind az EU, mind pedig Magyarország nemzeti érdeke. 

A fentieket elolvasva megállapítható, hogy csak egy helyen van szó Magyarországról, mégpedig a svéd NATO csatlakozás ratifikálásának témájában: „Orbán Magyarországa lett az utolsó tagállam, amely még nem ratifikálta Svédország kérelmét…”, a többi helyeken csak Orbán Viktor szerepel. Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez a mondat most Magyarország sározása, vagy uszítás Magyarország ellen, de nagyon úgy tűnik, hogy Magyarország címszó alatt itt sem az ország, hanem az államapparátus értendő, még tovább szűkítve a kormány, végeredményben pedig szegény miniszterelnök úr, akit valóban sároz, és aki ellen valóban uszít ez a pernahajder. Mégpedig az írás elejétől a végéig. Magyarország szerencsétlensége az, hogy, mint tudjuk, „A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül (népszavazás) gyakorolja”, azaz Orbán Viktor tényleg maga Magyarország. Egy személyben (ezt már ő intézte el). Ha tehát valami hülyeséget csinál, akkor azt mi csináljuk, ha elbarmol valamit, akkor azt mi barmoltuk el, és ha megsérti a fél világot, akkor a fél világ ránk fog haragudni. Úgy kell nekünk, miért nem olyat választottunk, aki ódzkodik az efféléktől.

A teljes cikket tekintve rendkívül nagy probléma Orbán Balázs úr számára, hogy Korányi leginkább tényeket fogalmaz meg, amelyeket egy politikai igazgatónak minimum konkrétan cáfolni kéne, ahelyett, hogy minősítgeti, de ezt sajnos vagy feledékenységből, vagy érvhiány miatt nem tette meg. Persze azért mondott valamit konkrét cáfolat helyett, mégpedig a következőket:

„A hazánk elleni baloldali uszítás már nem újdonság számunkra, de Korányi svéd lapban megjelent írása ez alkalommal is felfedi, hogy valójában korántsem Magyarország érdekeit tartják szem előtt. Az írás arra hivatkozik, hogy a Magyarországgal szembeni fellépés nemzeti érdeke az EU-nak (sic!) és Magyarországnak. Nos, számunkra is fontos a nemzeti érdek, de nem az EU-é, hanem Magyarországé.”

Négyszer Magyarország, egyszer sem Orbán Viktor. Nos, ebből is az következik, hogy Orbán Viktor abszolút egyenlő Magyarországgal, aki őt bántja, az Magyarországot bántja. El a kezekkel Orbán Viktortól… illetve Magyarországtól! Szemét baloldali uszítók, akiknek az EU a láncos kutyája, azt szabadítják ránk állandóan. Orbán Balázs szövegéből következően, amit Korányi írt az igaz, hiszen nem tudja cáfolni. De rossz. Orbán Viktornak… illetve Magyarországnak. Is. És mi, választók tehetünk róla, hogy ő a miniszterelnök. Hát nem röhej?

Szijjártó is megnyilatkozott a minap, mégpedig Amerikában a Harvard Egyetem panelbeszélgetésén. Megismételte azt, amit idehaza is harsognak potentátjaink: a múltkori Európa Tanács csúcson az Ukrajna 50 milliárd eurójáról tartott szavazáson úgy vesztettünk, hogy győztünk, továbbá közölte, hogy meg vagyunk sértődve, mert a svéd miniszterelnök nem jön ide pitizni, hogy írjuk már alá a csatlakozását, pedig az Orbánnak… illetve Magyarországnak fontos (attól hízik a máj), és mondott még több akármi között két érdekeset is:

  • „Gyakran előfordul, hogy a kormány felvet egy fontos ügyet, és a többiek úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi, ami jól mutatja, hogy az utóbbi években már nincs valódi tere az ésszerű párbeszédnek a stratégiai kérdésekről, és a helyzet folyamatosan romlik. Ha előterjesztünk egy ilyen igényt, akkor nem az a válasz, hogy vitassuk meg, tanulmányozzuk, hogyan találhatunk megoldást, hanem Putyin barátainak, a Kreml propagandistáinak, esetleg orosz kémeknek bélyegeznek bennünket.”

Sajnos Szijjártó nem veszi észre, hogy a 2*2 = 4-ről hülyeség közölni Magyarország elképzelését arról, hogy az szerintünk öt, és kérjük a többi 26 tagállamot, hogy vitassuk már meg, hogy mennyi, mert tényekről nem célszerű vitatkozni, ugyanis csak az idő megy vele. Pláne, ha Magyarországnak nincsenek valós érvei. Mert nincsenek. Általában ostobaságok, légből kapott dolgok meg homályos elképzelések, melyek sajnos gyakran egyeznek Putyin elképzeléseivel. Ne csodálkozzunk hát, ha Putyin barátainak, a Kreml propagandistáinak, esetleg orosz kémeknek „bélyegeznek bennünket”, bármennyire nehezményezi is a derék külügyér.

  • „A kormány mindig is őszinte volt a stratégiájával és céljaival kapcsolatban, ami az országban uralkodó egyedülálló politikai stabilitás révén lehetséges. Így megengedhetjük magunknak, hogy azt mondjuk, amit teszünk, és azt tegyük, amit mondunk.

Megengedhetjük. De meg ám! Ennek az utóbbi mondatnak ellentmondanak ugyan a „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” (Orbán V.), a „Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok (Orbán V.) és a „Nem mi leszünk az utolsók, akik megszavazzák Svédország NATO csatlakozását (Orbán V.) kijelentések, sőt erősen ellentmondanak, de Szijjártó biztos zavarban volt, ezért hazudott.

Na, kérem, hát ilyen Orbán meg Szijjártó félék vezetnek minket. Hogy minknél fogva, azt mindenki döntse el maga.

Ennél még ez az ellenzék is jobb!

Észjárás

Úr ír, olvasó olvas. Például a Csépányi nevű ember írását, és nem akárhol ám, hanem a Magyar Nemzetben. Ez természetesen a Hírstarton is kiemelt véleménycikk, ahogy az náluk megszokott.

A derék Csépányi először Zalatnay Saroltát idézi:

„Hatvanezer forint a nyugdíjam, gyorsan teszem hozzá, azért csak ennyi, mert sok zenésztársammal együtt hiába fizettünk nyugdíjjárulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba. Az előadói jogdíjból is jön valamennyi pénz, de ha nincs havonta négy fellépésem, akkor nem tudok megélni.”

Aztán az alábbi mondatokat a „Gyurcsány emberei” által írt szövegből:

A nyugdíjjal kapcsolatos mondandója több szempontból is érdekes. Az énekesnő pár éve aláírta a Fidesz Gyurcsány-ellenes petícióját, de azért a Fideszt dicsőítő mondatai mellett megjegyezte: attól még lehet valaki jó zenész, hogy baloldali. Zalatnay korábban azt is elárulta, hogy fiatalként tegező viszonyban volt Orbán Viktorral, már akkor is nagyon tisztelte őt, kora Petőfijeként írta le. Vajon a »költőhöz« is eljut a hír, hogy az énekesnő azoknak a táborát erősíti, akik havonta a létminimumot meg sem közelítő nyugdíjat kapnak?”

Végül a fentiekből arra a következtetésre jut, hogy (nagybetűs cím!):

„Zalatnay Saroltába törölték a lábukat Gyurcsány emberei”.

Bizony! Arra a következtetésre. Ha hiszik, ha nem.

Mint az ismeretes, Orbán miniszterelnök úr mondotta volt, „Mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk hazánkat az európai hullámverésben”, mivel pedig Csépányi úr gondolkodása hajszálpontosan azonos a miniszterelnök úréval (meg is bánná, ha nem lenne az!), az ő írása szintúgy a hullámverésben való navigálás része. A  fentiek alapján néhány olvasó meg kell állapítsa, az ilyen észjárás a mások (gyakorlatilag a nemmagyarok, azaz pl. jelen sorok írója) számára valóban követhetetlen. Ennyire hülyének nézni az olvasót, ahhoz igencsak speciális észjárás kell, mert ez már nem a Mari nénik és Józsi bácsik szintje, hanem a röfiké.

A gondolkodási követhetetlenség persze több dolgot jelenthet. Van ugyebár ennek révén a fölény a többiekkel szemben, melyre jó példa Nándorfehérvár ostroma. Mikor Kapisztrán mintegy harmincezer fős, szedett-vedett keresztes seregével Hunyadi figyelmeztetése ellenére átkelt a Száván, és kereszttel a kezében, egyházi énekeket zengve megindult a törökök felé, II Mehmed hetykén lovára pattant, hogy könnyed csapással elsöpörje őket. A szultán úgy vélte, Hunyadi a mészárlást majd a várból nézi végig, de János másképp gondolkodott, ugyanis látván, hogy a reguláris harcosok zöme elment a szultánnal, párezer nehézlovassal kirontva elfoglalta az őrizetlenül hagyott ágyúkat és a törökökre irányítva hátulról lövetni kezdte őket. Kapisztránék örvendezve látták, hogy (nyilván a kereszt és az éneklés együttes hatására) úgy hullott előttük az ellenség, mint az őszi légy, és Hunyadiék nagy győzelmet aratva megvédték a várost.

Van aztán a követhetetlenségnek jóval kevésbé pozitív esete is, mely esetben a delikvens gondolkodása logikátlan, emiatt nem tudja követni a többi. Ilyen volt például az, mikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök körömszakadtáig harcolt azért, hogy az Európai Unió nehogy hozzájusson közös hitel révén 50 milliárd euróhoz, amelyből Ukrajnát tervezte négy éven keresztül támogatni. Jó, persze, ez nem harc volt, hanem vétóval való fenyegetődzés, ugyanis Orbán amiatt vetette be a múltkor a végső fegyvert, hogy a Magyarországnak ítélt, de az EU által megkövetelt úri viselkedéstől való nagymértékű eltérés miatt visszatartott összeget nehogy már Ukrajnának adják! Hiszen az nekünk jár!

Az Európa Tanácsnak igencsak nehéz dolga volt, mert egy követhetetlen észjárású miniszterelnöknek kellett elmagyarázniuk: pont amiatt szükséges ez a külön pénz az EU-nak, hogy a már rendelkezésre álló támogatásokat ne kelljen megkurtítani. Például Magyarország esetében sem, ugyanis az EU még mindig nem tett le arról az immár rendkívül halvány reményéről, hogy a páva abbahagyja a táncolást, teljesíti az EU által előírt 27 pontot, és akkor utalható a pénz. Még szerencse, hogy ez az eset már múlt idő, mert vagy felfogta Orbán, hogy eddig egy Magyarországnak is káros hülyeség mellett kardoskodott, és a szavazásra abbahagyta, vagy nem fogta ugyan fel, de a többiek azt mondták neki, megint kizavarják a folyosóra, ha tovább renitenskedik. A pávatánc abbahagyása és a 27 pont teljesítése lenne a következő lépés, és akkor megkapnánk a pénzt, de az az észjárás… hát én nem tudom…

Az észjárásnak abban is nagy szerepe van, hogy az ilyetén „országnavigálásból” (amelynek eredményeképpen immár Bulgáriával megy a küzdelem az utolsó előtti helyért) mit fog föl a nép. Illetve hát a népek. Magyarországon ugyanis kétfajta nép él, a hithűek meg a bizonytalanok. Előbbiek szintén két részre oszlanak, az Orbán-hitűekre és az Ellenzék-hitűekre, ahogy persze az utóbbiak is, mivel egy részük azért bizonytalan, mert nem érti a dolgokat, a másik részük meg azért, mert érti. Utóbbiak a zsűri, amely elég nagy létszámú (a magyar értelmiség jó része ide tartozik), és nem azzal foglalkozik, hogy eligazítsa a népet, melyik a kevésbé rossz, hanem azzal, hogy bemutassa szellemi fölényét, azaz a zsüritagok mindkettőről megírják, kijelentik, sőt megmagyarázzák, hogy rossz. Így „A másik sem lenne jobb” elv érvényesülésének semmilyen korlátja nincs.

A fentiek alapján a jelenlegi rendszer szavazás révén nem változtatható meg, amit gyakorlatilag mindenki tud. Ezért tervez például a miniszterelnök 2034-ig, amikor majd már minden magyarnak jó lesz, és ahogy Örkény megjósolta “Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: “Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam.” És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: “Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és…” (Itt egy csúnya szó következik.)”

Azt a pár évet guggolva is kibírjuk. És hogy lélekben addig jó legyen nekünk, arra a célra az újabb és újabb győzelmi jelentések szolgálnak, amelyek akármekkora miniszterelnöki kudarcból is képesek hatalmas sikert kreálni.

Orbán:

„Kiharcoltuk! A magyarok pénzét nem adhatják az ukránoknak! A háborúban nem veszünk részt, fegyvert nem küldünk, továbbra is a béke pártján állunk!”

Szijjártó:

„Nagy magyar siker született az Európai Unió előző napi csúcstalálkozóján, a kormánynak minden egyes célkitűzését sikerült érvényesítenie.”

Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés, éneklik valakik valahol, talán az Operában, és Szelim ugyan összeomlik a végén, de nemes lelkét kórus dicséri, ahogy kéretik a miniszterelnök úr nemes lelkét is kórusként dicsérni, pláne, hogy ő még csak össze sem omlott, sőt igen jó erőben van.

A gyanakvó elme azért néha mégis fölveti a kérdést: nem lenne jobb az országnak a mások által is követhető észjárású navigálás, a követhetetlent meg hagyjuk meg a Nobel-díjasoknak? Igaz, ahhoz kormányt kéne váltani.

Sarc

Azt írja az újság (MN, HTV, egyéb FPL, stb.), „Százmilliókat kap a DK, mégis saját szavazóit sarcolja”. Az első meglepődés után elolvasva az írást, hamar kiderül belőle, miről van szó:

„Mint ismert, az ÁSZ a 2022-es választási összefogás baloldali pártjaival szemben szabott ki 500 millió forintos büntetést a dollárbaloldal kampányfinanszírozása miatt. Az első körben vizsgált 260 millió forintos támogatásrészt illegálisnak minősítették, a büntetést pedig egyenlő arányban osztanák el az összefogás hat pártja, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a Jobbik között, ami nagyjából 43,5 milliós büntetést jelent. Miután az ÁSZ és az államkincstár ilyen esetekben a büntetéssel megegyező összeget visszatartja az adott pártnak járó állami támogatásból, a tényleges büntetés ennek a duplája. Ezt a 90 millió forintot próbálja most a DK lakossági adakozással összegyűjteni, dacára annak, hogy a párt évente több mint 313 millió forintos központi költségvetési támogatásban részesül. 2023-ban például a párt közel 478 millió forintból gazdálkodhatott, miután 25 milliót szedtek be tagdíjakból, és egyéb hozzájárulások címszó alatt közel 140 milliót tüntettek fel a gazdasági kimutatásban… Morálisan megkérdőjelezhető, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) társadalmi összefogásban bízva próbálja meg összeszedni azt a 90 millió forintot, amelyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata alapján Gyurcsány Ferenc pártjának kell törlesztenie.”

Továbbá:

Amellett, hogy a különböző kiigazító csomagok, adó-, járulék- és rezsiemelések zápora éppen a baloldali kormányok politikáját és „válságkezelését” jellemezte, furcsa, hogy az állítólag kivéreztetett állampolgároktól a magát éppen szociáldemokratának maszkírozó politikai erő kér pénzt

Még továbbá:

„A párt elnökének kalapozása azért is abszurd, mert a legutóbbi vagyonnyilatkozat szerint a pártelnöknek 461 milliója van értékpapírban… Gyurcsány Ferenc igencsak tehetős, a rendszerváltoztatás utáni homályos privatizációs folyamatok egyik nyertese, vagyis nem esne nehezére, hogy kisegítse a személye köré épült pártot.

Hát akkor menjünk sorjában.

  • Az előzményeket itt lehet elolvasni. Kiderül belőle, hogy az ÁSZ konkrétan micsoda. A ténykedése alapján mondhatná bárki, hogy egy, a FIDESZ által kitartott, ezért a FIDESZ-t maximálisan kiszolgáló, velejéig romlott banda, de mi nem mondjuk. Még a végén megsértődnek itt nekünk!
  • Cím: „Százmilliókat kap a DK, mégis saját szavazóit sarcolja

Gyurcsány, Facebook oldala:

Arra kérünk mindenkit, hogy támogasson minket.

Az írásszerűség szerencsétlen összelapátolójának (továbbiakban: Szerző) láthatóan fogalma sincs arról, hogy mi az a sarc. Néhány történelemóráról biztos hiányzott anno, de ez láthatóan nem zavarja különösebben. Meg is teheti, az az 1,5–2 millió ember sem tudja, mi a sarc, akiknek ír, ugyanis Orbán folyamatosan sarcolja őket is, mégis mindig rászavaznak. Na ja, Orbán buzgó hívő (hehe), és az a vallásosoknál mindent visz. Pláne, hogy annyi pénzt kapnak az egyházak, mint még soha, azaz a prédikáció irányultsága sem kérdés senkinek.

  • A „mindenki” kifejezés többek véleménye szerint, azaz Szerzővel ellentétben nem azonos a DK szavazótáborával, azaz Gyurcsány nem kifejezetten őket „sarcolja”. Rég nem lenne hatalmon Orbán, ha ez így lenne. A Szerző általi megfogalmazás nyilván azon célból lett ilyen, hogy Gyurcsány mérhetetlen gonoszságát még jobban érzékeltesse, hiszen amellett, hogy nem kér, hanem sarcol, a „sajátjait” (Jézus!) kényszeríti (te Atyaisten!) adakozásra, ami már aztán mindennek a teteje.
  • Ezt a 90 millió forintot próbálja most a DK lakossági adakozással összegyűjteni, dacára annak, hogy a párt évente több mint 313 millió forintos központi költségvetési támogatásban részesül. 2023-ban például a párt közel 478 millió forintból gazdálkodhatott, miután 25 milliót szedtek be tagdíjakból, és egyéb hozzájárulások címszó alatt közel 140 milliót tüntettek fel a gazdasági kimutatásban,

Ugyanez a FIDESZ-nél: ÁSZ büntetés a közpénz felhasználást illetően 0 millió (naná, hogy annyi), központi költségvetési támogatás 1700 millió (2022-es adat).

Ebből érthetővé válik, hogy a FIDESZ morális alapon magasan a DK fölött áll, ők ugyanis egy fillért sem kérnek a néptől az ÁSZ büntetésük kifizetésének támogatására! Bezzeg Gyurcsány! Nem átall egy ezrest kérni a kivéreztetettektől! Hallatlan indolencia!

Hogy miért és hogyan van kivéreztetve a nép, azt mindenki döntse el maga.

A „dacára annak” kifejezés azt mutatja, szegény Szerző nem nagyon tudja mi az a gazdálkodás, és úgy gondolja, a bevétel az bevétel, punktum. Addig, hogy az ilyen szervezeteknek kiadásaik is vannak, már nem jut el. Túl messze van neki.

  • Szerző szerint a párt elnökének kalapozása ezek mellett még abszurd is. Mégpedig azért abszurd, mert Gyurcsánynak van pénze. Sőt Szerző úgy gondolja, igencsak tehetős, hát akkor miért nem fizeti ki ő a büntetést? Elegánsan. Nagyvonalúan. Úri módon. Mint aki csak hobbiból politikus, például Tisza Kálmán. Ne legyen már akkora kispolgári középparaszt, mint… az izé… na!

Nagy szerencse, hogy Szerző nem tudja, mennyire tehetős Orbán apja, Orbán bátyja, Orbán veje, Orbán haverjai, mert akkor rögtön nem nevezné Gyurcsányt tehetősnek, sőt ő maga javasolná az ÁSZ-nak, hogy csökkentse a DK büntetését.

Érdekességként megemlítendő még, hogy Gyurcsány miniszterelnöksége idején (lévén „tehetős” baloldali) az összes járandóságát karitatív célokra utalta át, míg ugyanakkor Orbánra ez nem jellemző. Ő felmarkolja azt az évi 60 – 70 milliót, plusz egyéb juttatások, plusz gépkocsihasználat. Igaz, ő nem is tehetős, lévén hogy egyrészt nem a gazdasági életben villogott, mint Gyurcsány, hanem a politikában, másrészt nagyon jó ember, mert mindenkin segít, miközben maga zsíroskenyéren él. Kicsiben kezdte a jótékonykodást (székház, Kaya Ibrahim, Joszip Tot), csak a felbátorodása után kezdett az üzlete kivirágozni. Pénz valahogy lett mindig annyi, amennyi kell, és mindig önzetlenül lett elosztva, mindig más javára. Mint például idősebb Orbán Győző, ifjabb Orbán Győző, Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, csupa olyan ember, akik megérdemlik, mert az országnak rengeteg hasznot hajtanak. Ennek a haszonnak a konkrét meghatározására új szervezet fog alakulni kormányrendelettel. A vezetője havi ötmilliót fog keresni, mert a feladat nem lesz egyszerű. 5 évet kap rá, hogy kidolgozza, miért hasznosak a felsoroltak az országnak. A szervezetet illetően 200 – 250 fős csapattal számolnak, egy körúti, valószínűleg a New York Palota lesz a székhely. A szálloda tulajdonosa kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, a mostani kávéházban épül meg az uszoda és a fitnesz terem, ahol kávét is felszolgálnak. Már toborozzák is a csapatot, első közelítésben móriczi alapon. Rokonok. Vagy weöresi alapon. Békakirály fia-lánya. Könyvtár-illemtan szakosok előnyben.

  • Az írás rendkívül részletes. Nem csak azt tudjuk meg belőle, hogy Gyurcsány Ferenc tehetős, hanem azt is, hogy „a rendszerváltoztatás utáni homályos privatizációs folyamatok egyik nyertese”.

Mint tudjuk, Gyurcsány a MOTIM-ot versenytárgyaláson vette (összeállt az ottani vezetéssel, ő hozta a pénzt, a vezetés a szaktudást), és attól az állami banktól kapott hitelt, ahol az anyósa dolgozott. Később megvásárolta a vállalatvezetőktől a többi részvényt is. A tranzakcióval a következők jártak jól: a vezetőség és a dolgozók, akik azóta is egy sikeres vállalatnál dolgoznak, az állam, mert a vállalat termékeinek 90 %-át exportálja, növeli a GDP-t, és sokmilliárdos adóbevétele származott tőle, a bank, mert a kölcsönt Gyurcsány kamatostul visszafizette (a bank ebből él), de sajnos Gyurcsány is jól járt, és ezt sokan képtelenek megemészteni. Na, ezt próbálja Szerző kihasználni, ami úri körökben nem szép jellemvonás. Igaz, úri körökben a pénzt nem kapja az ember valakitől valamiért, hanem van neki. A tranzakcióban semmiféle homály nem található, Gyurcsány akkoriban nem volt politikus, és messze sikeresebb gazdasági vállalkozó lett, mint Széles az Ikarus-szal, amely ma már nincs sehol.

A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy az írás a rosszindulatú ostobaság szép példája, amelynek a sok hülyeség mellett csak egyetlen (egészen véletlenül a Szerző önös érdekét szolgáló) értelmes húzása van: a racionalitást mellőzve az emberek információhiányára és hitére épít, azaz a fő cél az ő átverésük. Pártérdekből. Ömlenek is a laphoz az állami vállalatok hirdetései!

Feltehető a kérdés: demokráciákban szokásos-e az emberek ilyetén átverése, és ha igen, az miért nem demokrácia?

Végjáték (a „Lefelé a lejtőn” folytatása)

Amint az az előző írásokból látható, az ország a 2008-as világválság kezdetéhez eléggé megtépázva érkezett. Leginkább politikailag. A demokrácia ugyan normálisan működött, mert egyik fék vagy ellensúly sem volt a kormány által lenyúlva.

Az akkori tolvajok ellen szabályos eljárás folyt, és kaptak börtönbüntetést is, hiába voltak körön belül (pl. Zuschlag 20 milliója), nem úgy mint a 2010. utáni időszakban, mikor a kiválasztottak szabadon távozhattak a pénzzel együtt (pl. Tiborcz 13 milliárdja), és az MTVA sem üvöltötte éjjel-nappal minden csatornán és vonalon, hogy Gyurcsányék milyen szépek és a FIDESZ milyen randa, mert akkor még nem degradálták a közmédiát közpénzből működtetett pártmédiává, de a nép minden itt felsorolt demokratikus normalitás ellenére úgy tudta, hogy Gyurcsány maga az ördög. Erős tudása volt ez a népnek, ami onnan látszik, hogy ma sem tudja másként.

A dolog érdekessége, hogy ezt az ördög mivoltot a nép magától az ördögtől tudja, és akkor hiába nem támasztják alá a tények se azt, hogy hazudott, se azt, hogy elszúrta, az ördög beismerő vallomása minden kételyt elsöpör. Erősebb, mint a tények. Elvégre ő mondta, nem?

További fura jelenség, hogy a nép szó nélkül fogadja el igaznak pont az általa hazudósnak minősített Gyurcsány állításait

(melyet zárt körben, belső használatra, és nem is a népnek mondott), ám a népet illetően jobb, ha semmin sem csodálkozunk.

Az ugyanerre az ördögös álláspontra jutó értelmiségen már annál inkább. De ez van. Kis ország vagyunk, nincs másik értelmiségünk. Nem tudjuk őket leváltani, ahogy az ellenzékből sem létezik másik. Ez alól a FIDESZ kivétel, ők ugyanis bármikor tudnak egyharmadnyi szavazóból kétharmados győzelmet csinálni. Ezért érthetetlen sokak sóhajtozása, hogy sajnos Orbán leválthatatlan, de ez náluk csak a munkából való kiszállás indoka, azaz emberi lustaság, amin változtatni nem lehet.

Szerencsére az elmútnyócéveseknél a gazdaságban kisebb volt a gond. Bár Gyurcsánynak és az MSZP-nek nem adatott meg a négyéves zavartalan kormányzás, de még egy féléves sem, azért kézben tartották a dolgokat. Azt illetően, hogy mire jutott az ország Medgyessyvel és Gyurcsánnyal a világválság kitöréséig, az alábbiak mondhatók:

  • A GDP növekedése 2002. áprilisa és 2008. augusztusa között kb. 20 %.

Itt meg kell jegyezni, hogy az esztelen minimálbér duplázás miatt a tőke beáramlás drasztikusan visszaesett, azaz a növekedési érték bőven magasabb is lehetett volna, ha Orbán a dilettáns kezével nem nyúl bele a gazdaságba. Pláne, ha nem így.

  • A bruttó GDP arányos adósság hat év alatt 55 %-ról 66 %-ra nőtt. A növekedés 11%.

Ez nem meglepetés annak, aki tudja, hogy akkoron a GDP-hez viszonyítva nagyobbak voltak a jóléti kiadások, mégpedig nem is kevéssel:

2010-ben még a GDP 30,7%-a; ma, 2023-ban már csak a GDP 24,3%-a;

Ezen belül az oktatásra költött pénz akkor 5,8%, ma 3,6%, az egészségügyre akkor 4,5%, ma 3,6%, a nyugdíjakra akkor 10,1% (svájci indexálás, 13. havi nyugdíj rendszeres kifizetése), ma 7,1%, a család és gyermektámogatásra akkor 2%, ma 1,2%.

Egyedül az egyéb szociális támogatások nőttek meg mára a 2010-es 0,9%-ról 2,6%-ra.

Ha a legutóbbi esetében valaki a rezsicsökkentésre gondol, igaza van. Ezzel a speciális rendszerrel az állam azokat támogatja leginkább, akik a legtöbbet fogyasztanak, azaz a legkevésbé szorulnak rá. Például a faluvégi Mari néni, akihez se a gáz, se a víz, se a villany nincs bevezetve, semmit sem kap, bár ÁFÁ-t ő is fizet, ráadásul a rezsicsökkentés nem takarékosságra, hanem pazarlásra ösztönöz, plusz belezavar a piaci folyamatokba. Ezektől az apróságoktól eltekintve a nagy FIDESZ találmány kiválóan működik.

A fentiekből látható, hogy akkoriban még a rászorulókat támogatták, ma már a gazdagokat valamint a tehetőseket. Hogy ki lett így az út szélén hagyva, azt mindenki döntse el maga.

Az akkori adósság növekedésébe belejátszott még egy, a jövőt tekintve pozitív folyamat is: a MANYUP tőke Gyurcsányék általi állandó kiegészítése. Össze is gyűjtöttek a leendő nyugdíjasoknak 2700 milliárdot, melyet Orbán lazán zsebre tett, így aztán immár 13 éve befizetni sem kell semmit neki. Egy kiadással kevesebb, amely Gyurcsányéknál növelte a veszteséget.

  • A vizsgált időszakban a Medgyessy – Gyurcsány – Bajnai kormányok komoly EU pénzek nélkül működtek, mert azt, hogy mennyit kapunk, ugyan Gyurcsány tárgyalta le (többet sikerült neki kiverekedni, mint amennyit eredetileg Magyarországnak szántak), de a projektek csak 2008 – 2009-ben indultak el, és miután a végén fizettek, a még a 2010. előtti EU pénz nagy része is Orbánékhoz érkezett. Hogy aztán a kormányváltást követően milyen bőven ömlött hozzánk szintén Orbánékat támogatva, azt már mindenki ismeri.
  • A várható éves hiány 2008. augusztusában 3% volt, a CHF 168 forintot ért (hol vagyunk már attól), és nem voltunk bóvli kategóriában (S&P szerint akkor: BBB-; ma is pont ott vagyunk).

A fentiekből megállapítható, hogy ha a világválság hatásait nem kenjük Gyurcsányékra, akkor mennyire sikerült elszúrniuk. A válasz egyértelmű: semennyire.

Miután bajból sosem elég, 2008. őszén Amerikából jött a nagy pofon. A világválság idején és miatt a bruttó adósságállományunk 15%-kal nőtt. Ebből 7 % a GDP csökkenés, 3% a forint erőteljes romlása, 3,5% pedig a kincstári tartalékképzés miatt. Ha ehhez hozzávesszük az önkormányzatok külföldi hitelből történő 1,5 %-os eladósodását, már ott is vagyunk.

Az első két tételről a kormányzat nem tehet. A harmadik csak névleg növeli az adósságot, mivel a pénz ténylegesen megvan, ugyanis az IMF alacsony kamatozású hitelének egyharmadát az MNB-be tettük tartaléknak, egyharmadával magasabb kamatú hiteleket váltottunk ki, azaz az adóshelyzetünk javult, egyharmadát meg fel sem vettük.

Az MNB devizatartaléka ezzel 38 milliárd EUR értékre nőtt (kb. a GDP 22 – 23%-a), ami a befektetőket megnyugtatta, stabilizálván az állam pénzügyi helyzetét. Ezt kapta Orbán örökségül Gyurcsányéktól. Plusz a MANYUP vagyont.

Az IMF természetesen intézkedéseket várt a hitelért cserébe. Ezt Gyurcsány már nem akarta végrehajtani, és nem is lett volna szerencsés, ha ő hajtja végre, így aztán lemondott, jött Oszkó meg Bajnai, akik a „megszorításokkal” egyenesbe hozták az ország szekerét. Ez lett a vég. A nagy befejezés.

Utána már nem kellett sokáig várni. Az isteni kegyelem jóvoltából győzött Orbán mindenki nagy-nagy örömére, és hogy az öröm még nagyobb legyen, kétharmadot kapott.

Azt, hogy mire használta korlátlan hataimát mostanáig, az ország száz százaléka látja, de csak kis százaléka látja át. Úgy értőlegesen. Ha valami nem tetszene a népnek, és sokan kezdenének nyűgösködni, a GY.F. nevű sötét árny (ahogy eddig többször) a FIDESZ cilinderből rögtön előrántható, akkor a kis százalék kivételével mindenki reszketni kezd, és azt kérdezi, hol lehet Orbánra leszavazni. Az elefánt olyan, hálaisten, amit megtanult, azt nem felejti el.

Más magyarázatot nem mond neki senki. Miért kéne a népet megzavarni, elég a meglévő tudomány.

Hááát… 2036-ig biztosan.

„A harminchatodik nyári olimpiai játékokat megnyitom!” Tus.

Rezsi

A szó a latin rex (király) szóból eredeztethető, és francia kitérővel (rex > regium > régie) érkezett meg hozzánk. Sokfajta jelentését elhagyva itt és most a lakhatáshoz szükséges szolgáltatások díjait értjük alatta (víz, csatorna, elektromos energia, gáz, távhő, szemételhordás, kéményellenőrzés és tisztítás), melyeket a lakóegység tulajdonosa fizet a szolgáltatások igénybe vételéért.

A rezsi nem teljesen szakadt el az eredeti jelentésétől, a királynak is fizetni kellett, meg a helyi vízműveknek is fizetni kell, a villany- meg a gázszolgáltatóról nem is beszélve, és hogy ezek közül bármelyik bármikor, a lehető legkirályibb módon zárhatja el a gáz- vagy vízcsapot, illetve kapcsolhat le minket a hálózatról, az nem volt kérdés sohasem.

Mint arról már rengeteg szó esett, a közhangulat szerint elsősorban a rezsi terheli meg a családi költségvetést, azaz amit a rezsire költ az ember, az nem költhető élelmiszerre, gyógyszerre, ruházkodásra, szépítkezésre vagy szórakozásra. Ez a közhangulat kissé érthetetlen, hiszen a többi kiadással a helyzet azonos, amit az egyikre kiadunk, azzal a másikra kiadható lesz kevesebb, ám mi mégis a rezsit utáljuk leginkább, mert ezek a szolgáltatások a „szükséges rossz” kategóriába tartoznak, így örömszerzésre, mint például a kaja vagy a kábeltévé, nem használhatók. Ebből a szempontból a rezsi rokona a közösségi közlekedés és az elromlott dolgok javíttatásának kiadásai.

Elmondható tehát, hogy noha matematikailag teljesen mindegy, mi az, aminek az ára csökken, ha a csökkenés ugyanakkora, lelkileg viszont egyáltalán nem. Jól tudják ezt nagyjaink. De még mennyire!

Egyértelmű, hogy ha egy állam racionális módon működik, nem az árukat vagy a szolgáltatásokat támogatja, hanem a polgárait, akkor ugyanis nem zavar bele a piaci folyamatokba, és a támogatás is azokhoz jut, akiknek tényleg szükségük van rá. Ha egy kormány mégis az előbbit teszi, akkor egyrészt nem ösztönöz megtakarításra (ami az energiaszegény országok számára rendkívül hasznos lenne), másrészt azoknak biztosítja a legnagyobb hasznot, akik a legtöbbet fogyasztják, és azoknak a legkisebbet, akik a legkevesebbet, esetleg semmit. Előbbire tipikus példák Miniszterelnök úr és kedves családja által birtokolt, ismert méretű és számú ingatlanok gázfogyasztása, utóbbira meg a faluvégén lakó Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz. Hogy mégis Mari néni legyen hálás Miniszterelnök úrnak, és ne fordítva, az a nép átverésével elintézhető, sőt ha elég rutinosan csinálják (és ilyen rutinból van a FIDESZ-nek bőven), még azon falusiak is áldják az Orbán nevet, akik a Mari néni által eltüzelt szemét-műanyag keverék füstje miatt fuldokolnak. Igaz viszont, hogy ők is azzal fűtenek, nem szólhatnak Mari nénire egy szót se.

A magyar Vezetés a fentiekből láthatóan nem a racionális módszert szereti (ki hitte volna?), ehelyett erőből csökkentette a gáz fogyasztói árát (ahogy a többi szolgáltatásét is, de maradjunk példaként a gáznál), így biztosítva a nép jó hangulatát, mely nép kevés gázt fogyasztó részének fogalma sem volt róla, hogy most át vannak verve, azaz Orbánék szemrebbenés nélkül az út szélén hagyták őket. Persze nem csak hogy nem volt fogalmuk erről, hanem jelenleg sincs fogalmuk róla, és persze nem is lesz.

Érdekesség, hogy a gázár már régóta a lakossági hangulat egyik fő tényezője, így aztán sok kedves történet fűződik hozzá.

Mikor a FIDESZ 2002-ben azzal kampányolt, hogy ha Medgyessyék jutnak hatalomra, a./ azonnal és b./ minimum negyven százalékkal emelik a gázárat, Lendvai rögtön közölte a néppel: „Lassan mondom, hogy Orbán is értse, nem lesz gázáremelés”. Akkor nem is lett. Az optimisták természetesen úgy értették a mondatot, hogy most már többé sohasem, ezért kellett Medgyessynek meghökkenve visszakérdeznie: „Hány évre ígérjem meg? Húsz évre?” Persze azért csak lett emelés, de nem azonnal, hanem a választás után másfél évvel, és nem negyven, hanem húsz százalékos (illeszkedve a piaci árhoz), ezért beszélnek a NER huszárok azóta is arról, hogy Medgyessy nem tartotta be ígéretét. Rutinos módon nem Medgyessyt mondanak ilyenkor, hanem Gyurcsányt, bízva abban, hogy a nép döntő része legfeljebb másfél hónapra képes visszaemlékezni, internete meg nincs neki. Illetve van, de másra kell. A FIDESZ-ben ha sok mindent nem is, de azt legalább tudják, hogy a népben bízhatnak bátran, nem éri csalódás őket sohasem.

A másik sztori azon FIDESZ állításból indul, hogy Gyurcsány még anno kétszeresére emelte a gáz árát. Ez valóban így igaz (sőt véletlenül még a név is stimmel), de

azt nem említi meg senki, hogy a kormányzása alatt az akkoriban nálunk szinte kizárólagos orosz gáz piaci ára a háromszorosára nőtt, azaz nem a teljes árnövekedést fizették meg az emberek, hanem csak egy részét az emelkedésnek.

2009-ben a piaci gáz árcsökkenésből (világválság) adódón volt még egy 20 %-os fogyasztói árcsökkentés, majd 2010-ben egy 10 %-os növelés, melyek nagyjából követték a piaci ármozgásokat. Így értünk el végül a választásig, hol is a gonosz, gázáremelő, ballibsi banda derék értelmiségünk hathatós segedelmével („Jajjaj, csak a Gyurcsányt ne!”) simán elsöpörtetett.

Az új kormány regnálásától kezdve az orosz gáz másfél év alatt mintegy 25 %-kal drágult, ugyanakkor a fogyasztói gázár csak 5 %-ot emelkedett, így a szolgáltatók szorult helyzetbe kerültek a jóval kisebb árrés miatt. Arról, hogy szorult helyzetben is maradjanak, a kormány gondoskodott. 2013 januárjától egy év alatt 25 %-kal rezsicsökkentette a fogyasztói árat, melynek eredményeképpen volt olyan időszak, hogy csak a gáz többe került az akkori szolgáltatóknak, mint amennyi  az árbevételük volt.

A lángelmés terv bevált, az addig piacon lévő szereplők mindent hátrahagyva egytől egyig elmenekültek innen, és az összes fogyasztó az újonnan létrehozott közműholdinghoz került. A visszaállamosítás sikeresen befejeződött, azóta az állam adja el nekünk a rezsicsökkentett árú gázt, és mi nagyon hálásak vagyunk.

Mari néni is hálás, akinek ugyan nem jut a gázár megtakarításból semmi, de mikor elmegy a valamely fideszpotentát birtokolta, falubeli sertéstelep mellett, mindig beszól, hogy „Helló, röfik”, mert a kötelező hála mellett az illemet is megtanulta: mit kell mondani, ha mocskos disznókkal találkozik az ember.

A magyarországi alaptétel szerint Orbánnak mindig szerencséje van. Az volt már ’89-ben a Hősök terén, amely fellépés révén rengetegen úgy tudják, ő zavarta ki innen a ruszkikat. Pláne, hogy most ő hozza vissza őket. „Azt csinál velük, amit akar”, mondja nagy tisztelettel a helyi influenszer, Józsi bá, a szájtáti kocsmaközönségnek viharvert kalapját megemelve.

Szerencséje volt Orbánnak abban is, hogy Simicska a szobatársa lett, mert elnézve a FIDESZ értelmiségi választékát, Simicska nélkül nem jutottak volna semmire.

Szerencséje volt a Tocsik ügyet tekintve, amely hatalomra juttatta őt, ahogy Bokrossal hasonlóképpen, mert így nem Horn, hanem Orbán regnálása alatt ért be a bokrosi vetemény, neki már csak learatni kellett az éltanulóságot, közben a népek mégsem őt, hanem Bokrost meg Hornt utálták piszkosul.

Akkor is rámosolygott Fortuna, mikor ugyan az eszetlen minimálbér emeléssel kegyetlenül elbarmolta a dolgokat (a munkaerő drágává válásával a kisebb cégek mind elmenekültek innen – éltanulókból szamárpadosok lettünk), de utána sikeresen elvesztette a választást, így azóta is Medgyessyn verik le a közgazdászok, amit Orbánon meg Járain kellett volna.

A főnyereményt végül 2006-ban ütötte meg, mikor a Gyurcsányt megbuktatni akaró MSZP-sek a miniszterelnökkel meg a pártjukkal együtt az egész országot is taccsra vágták, és ahogy most kinéz a helyzet, jó húsz évre legalább. Kösz, Kati.

A 2008–2009-es világgazdasági válság hazai kezelését Orbán természetesen páholyból nézte végig, majd utána az SZDSZ vezette magyar értelmiség igen hatásos, Gyurcsány és az MSZP elleni propagandájának köszönhetően úgy nyert, hogy az még az ufóknak is feltűnt volna, ha errefelé kóborolnak.

2010-ben Orbán egy Bajnaiék által már rendbe tett országot kapott, 2700 milliárd HUF tőkéjű, főleg Gyurcsányék által felhizlalt MANYUP vagyonnal és 38 milliárd EUR értékű (10.000 milliárd HUF) devizatartalékkal, ráadásnak egy fellendülő világgazdaságot, meg az éppen áramlani kezdő EU pénzeket, és hogy a kétharmad révén Orbánnak nem volt politikai korlátja sem, az csak természetes.

Ennyi mázli után magától értetődik, hogy miután Orbán a gázszolgáltatást a rezsicsökkentéssel (2013–2014) állami hatáskörbe vonta, a piaci gázár rögtön esni kezdett és hosszú évek során úgy is maradt, így aztán a fogyasztók nem jól jártak, hanem rosszul, mert a piaci árból kiindulva lehetett volna olcsóbb is a gáz.

Orbánék viszont jól jártak vele, mivel a fogyasztói kecske is jóllakott (legalábbis úgy tudta szegényke két fejés között), meg az állami szolgáltató káposztája is megmaradt.

Megjegyzendő, hogy a vízzel ugyanez a helyzet. Fejlesztés és karbantartás a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt nincs, a szűrőrétegekből kinyert ivóvíz jó része a szállítás során a lyukas csövekből elfolyik, és a fogyasztói megtakarításból Mari néni, aki a nyomókútra jár vízért, egy árva fityinget se lát. Ezzel ellentétben Hatvanpusztán fillérekért folyik a víz az összes csapból (az istállóban is), miközben a sokmilliárdos bevétellel bíró, nagy vízigényű üzemek sebesre dörzsölik a tenyerüket, hogy milyen olcsó nálunk a víz.

Elektromos energia meg a többi: lásd mint fentebb a gáz.

Orbán nagyívű, de főleg ritka szerencsés tündöklésének végül a COVID tette be a kaput (abból derült ki, hogy a komoly helyzetekkel nem tudnak mit kezdeni), ám a derék magyar nép addigra már hozzászokott a tényhez, hogy bármit és bármennyire elbarmolhat Orbán, úgysincs hatása, hiszen „A másik sem lenne jobb” (pedig hajjaj, de mennyivel! Ráadásul minden témában és terepen!).

Mára sikerült gyakorlatilag egymagának gyalázatos helyzetbe kormányozni az országot, ám még mindig ő a nyerő. A miértre adható válaszok:

  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de miniszterelnökünk  jólfizetett hírharsonái (Csak az MTVA 130 milliárd HUF/év) túlkiabálják ezeket.
  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de az értelmiség nem terjeszti és magyarázza, így a tömegekhez nem jut el.
  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de a nép vagy nem érti, vagy nem figyel oda.
  • A nagy, független lapok nem mondják el, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb.

Lehet választani. A végeredmény mind a négy esetben ugyanaz.

A fentiekből az értő szemlélőnek kezd egyre inkább realitássá válni a király nélküli királyság, és ha végre a Palota udvaráról induló, nemzeti színekben pompázó helikopterrel négy harci drón kíséretében ruccanva le az új, százötvenezres hatvanpusztai stadionba, a világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében maga a főméltóságú Kormányzó úrrá avanzsált mondja majd azt, hogy „A Harmincnegyedik Olimpiai Játékokat megnyitom!”… azzal készen is vagyunk! A Nagy Mű bevégeztetett.

Hm. Király nélküli királyság… hol is láttunk már ilyet?

Gyurcsány nem babonás

Gyurcsány Ferenc Facebook oldalán megjelent a Demokratikus Koalíció 13 pontja. Elsőre az jutott az eszembe, hogy Gyurcsány nem babonás. Másodszorra pedig, alig várom a netes hozzászólásokat a különböző politikusi és egyéb éceszgéberek kommentjeit. 

Íme Gyurcsány Facebook bejegyzése:

“Sok éles vita van a mai kormányzók és a Demokratikus Koalíció között. Tegyük hozzá, egyik-másik kérdésben az ellenzék egyik-másik pártja is a mai kormányzók álláspontját osztja. Így aztán nekünk ellenfeleinkkel és időnként partnereinkkel is küzdeni, beszélgetni kell.

Írom, hogy mi mit gondolunk:

  1. Nem látjuk alternatíváját nyugatos életünknek, stratégiai szövetségünknek. Akkor se ha, tudjuk, a nyugat se tökéletes, mint ahogy valószínűleg semmi és senki.
  2. Hiszünk abban, hogy az államhatalmat korlátozni kell. Mert mi, az emberek, a polgárok vagyunk az államalkotók és nem a vezetők. Nincs uralomra termett, jelölt, kiválasztott ember, réteg, osztály. A haza van és annak polgárai. A polgárok alkotják a hazát, az államot, a vezetők alávetettek nem az emberek.
  3. Nincs ezért korlátlan felhatalmazása a választott vezetőknek. A politika nem uralja a jogot. A jog az önkény korlátja, a demokratikus eljárás biztosítéka. Ez a jogállam.
  4. A tudomány, a kultúra, a sajtó, a vallás, a gyülekezés, a személyes életed szabad. Az állam dolga, hogy védje ezt a szabadságot.
  5. Hazafiak vagyunk. Magyarok, európaiak. A politikai közösség az országban élők közössége, a nemzeti közösség minden magyar otthona. Mindenki magáról dönt. Tehát azoknak legyen itthon választójoga, akik viselik döntésük következményét.
  6. Az állam hit, ízlés, szerelem és hasonló dolgokban csak annyiban illetékes, hogy vigyáz polgárai szabadságára. Az államnak nincs hite, ízlése, az államnak alkotmánya van.
  7. Az állam adónkért szolgáltatást nyújt. Törvényben szabályozott feltételekkel, számonkérhetően, ellenőrizhetően, kikényszeríthetően. Az állam nem tehet és nem engedhet meg alkotmányosan indokolhatatlan, törvényben nem megengedett különbséget polgárai között.
  8. Az állam a haza szolgálatában sok más teendője között elsősorban arról gondoskodik, hogy az iskola utat nyisson a gyermekeink jövőjéhez, mert érti, hogy sikeres nemzet az iskolába, a gyermekbe, a tanárba fektet be.
  9. Az állam a különböző társadalmi konfliktusokban a méltánytalanul gyengébb felet támogatja, mert méltányos, egymásra vigyázó, egymásért felelősséget viselő, élhető, harmonikus közös életet akar biztosítani minden polgárának és közösen a hazának.
  10. Éppen ezért az állam különleges felelősséget vállal a dolgozókért, a nyugdíjasokért. Nem engedi, hogy kihasználják őket, hogy jövedelmük, nyugdíjuk ne biztosítsa a tisztességes életet. Az állam a dolgozó emberek oldalán áll.
  11. Az állam a ma anyagi jólétéért nem áldozza fel a holnapot, ezért vigyáz a természeti és az épített környezetre.
  12. Az állam érti, hogy megrendítő gyorsaságban változik a világ, ezért közös erőforrásaink jelentős részét arra fordítja, hogy értsük a holnapot, ha tudjuk, alakítsuk, de mindenképpen alkalmazkodjunk, készüljünk arra, hogy a tegnap tudása önmagában semmivé foszlik a holnapban.
  13. És akkor végül: az állam és emberei nem lopnak. Nem csalnak. Nem hazudnak. Nem manipulálnak. Szolgálnak és nem uralkodnak.

Ellenőrizhetőek, számonkérhetőek. Ilyen államot akarunk.”

PUZSÉR NAGYON FÉLREÉRTI

Tisztelt és szeretett néhai barátomat, Eörsi Istvánt sokkolta, hogy amikor 1960-ban a konszolidáció részeként kiengedték a börtönből, azzal kellett szembesülnie, hogy hogyan illeszkedett be az 56-ban még a forradalom oldalán álló értelmiségiek többsége a gyűlöletes Kádár-rendszerbe.

Azután teltek az évek, évtizedek, és a puha diktatúra egyre többeknek vált természetes életközegévé. Szerepet vállaltak a hivatalos intézményekben, a kulturális életben, beléptek a pártba, „társutasok” lettek, tudomásul vették az ideológiai korlátokat. Azután ahhoz hasonlóan, ahogy 1956-ra korábbi hithű kommunistákból lettek egyesek a forradalom hősei, sőt vértanúi, úgy lettek a hetvenes majd nyolcvanas évekre a rendszer fegyelmezett tisztségviselői közül sokan alapvető reformok kidolgozói és kiharcolói az ortodox pártemberekkel és a mögöttük álló szovjetekkel szemben.

Az Orbán-rendszer ideológusai számára nincs különbség mondjuk Biszku Béla és Nyers Rezső között, alaptörvényük egyként bélyegzi meg őket, a nyugdíjkiegészítésüket ugyanúgy vették el. A történelmi valóság azonban más, bonyolultabb, az életpályák sokfélék. A magyar demokráciának azok a kiharcolói, akik komoly egzisztenciális áldozatokat is vállaltak a hetvenes-nyolcvanas években, pontosan tudták ezt már akkor is, és a rendszerváltás előkészítésekor és megvalósításakor a gyakorlatban is együtt tudtak működni azokkal, akik nem voltak készek az övékéhez hasonló áldozatokra, akár állami vagy párttisztségeket is betöltöttek a rendszerben. Az effajta együttműködés nélkül nem jöhetett volna létre az új magyar demokrácia, ahogy a csehszlovák, lengyel vagy román és a többi sem.

A különféle pályák egybemosása az Orbán-rendszer ideológusainál tudatos történelemhamisítás, a politikailag csak 1989-90 után vagy még később eszmélők többségénél az ismeretek hiányára, felszínességére vezethető vissza.

A Momentummal létrejötte óta határozottan rokonszenvezve politikusaiban a leendő magyar demokrácia egyik reménységét látva a múlt értékelésében kezdettől fogva vitám van velük, és ennek egyes elemeit foglaltam össze korábban ezen az oldalon, vitatva Gelencsér Ferencnek azt a mondatát, hogy az elmúlt tíz évet két volt KISZ-titkár „veszekedése” határozta meg, merthogy nemcsak Biszku Béla és Nyers Rezső történelmi pályája között volt gyökeres különbség, de Orbáné és Gyurcsányé között is. Szerintem Orbán és Gyurcsány konfliktusában nem az a meghatározó, hogy mindketten KISZ-titkárként kezdték a politikát a pártállam utolsó éveiben, hanem az, hogy mit tettek és tesznek Magyarországgal a rendszerváltást követően, miniszterelnökként illetve ellenzéki politikusként. Ebbe a mondatomba kötött bele az Indexen (az egykor szabad szellemű, időközben a fideszes pártállam által magáévá tett portálon) Puzsér Róbert:

Tulajdonképpen megtisztelő, hogy a Facebookon megjelent véleményem köré valaki az Indexen kerít szenvedélyes, rá jellemzően kiválóan megírt publicisztikát. Csak az a baj, hogy nekem eszembe sem jutott bármiféle pártállami, tehát 1989 előtti „szennyest tisztára mosni”.

Előző írásomnak az egykori KISZ-vezetői szerep megítélése (akár Orbán, akár Gyurcsány esetében vagy az enyémben) egyszerűen nem tárgya. Orbán és Gyurcsány korábbi KISZ-titkár voltát nem én hoztam szóba, hanem Gelencsér Ferenc, én éppen ennek félrevezető voltáról beszélek. (Korrektnek tartottam megemlíteni, hogy diákkoromban magam is voltam KISZ-vezető.) Az alapkérdésnek azt tekintem, hogy mennyire mást tettek miniszterelnökként Magyarországgal. Számomra az egyik alapjában véve vállalható, támogatható, a másik viszont elutasítandó. Magam a közélet szereplőjeként az egyiket támogattam, a másik ellen harcoltam és írásaimmal harcolok ma is. Puzsér ebből a különbségből szemlátomást semmit sem ért, kísérletet sem tesz a megértésére.

Persze, nem kötelező megpróbálni megérteni. Én rendszerváltáson a tervgazdaságnak piacgazdasággal, a diktatúrának demokráciával való felváltását értettem korábban is és értem ma is. Ez Magyarországon szerintem megtörtént. Fontos eleme volt ennek a privatizáció – e nélkül rendszerváltás nem lehetséges –, és aki azt sommásan rablóprivatizációként jellemzi, mint Puzsér, arról nem tudom, egyáltalán híve-e annak, hogy a tervgazdaság helyébe piacgazdaság lépjen. Az sem világos, mit ért Puzsér azon, hogy a rendszerváltás „bűnben fogant” – szerintem ez az állítás Csurka Istvánra és mai fideszes követőire emlékeztet. Talán észrevette Puzsér, hogy 1989 után a magyar választók – akárcsak a lengyelek, románok, csehek, szlovákok, bolgárok, de még az ukránok is – rendszeresen leváltották addig hivatalban levő kormányaikat, vagyis éltek a létező demokrácia kínálta lehetőséggel, míg 2010 óta a magyaroknak – ugyanúgy, mint az oroszországiaknak – nincs részük efféle élményben. Vagy tényleg nem lát ebben különbséget?

Arra pedig, hogy miért mosnék én „közös pártállami szennyest” tisztára, akit már akkor kizártak az MSZMP-ből, amikor Puzsér épp hogy megszületett, Kádár János pedig a Központi Bizottság ülésén Illyés Gyuláé után másodikként említette az én írásomat mint a pártra nézve veszélyest, kár is lenne szót vesztegetni.

A zavargások mesterterve

Évek óta értetlenül áll a magyar közélet a 2006-os zavargások előtt – még csoda is tán, hogy nem törtek ki újabb összetűzések a vita során. Ahogy telik az idő, egyre több csontváz dől ki a szekrényekből. Valóságos mamutok zuhognak a sifonérokból, lassan arra is kezd fény derülni, kinek állhatott érdekében a tévéostrom, a többhónapos tüntetés a Kossuth téren – és mit akart vele.

A kormánypárt természetesen hallgat, illetve elbeszél az ellenzéki érvek mellett, fújja a saját szólamát, ugyanis valószínűleg nincs utasítás arra nézvést, mi légyen, ha kiborul az éjjeliedény, egyre több bizonyíték kerül elő ugyanis, ami mind arra utal, hogy a 2006-os zavargások nem tulajdoníthatóak a spontán népharagnak, annál inkább a gondos szervezőmunkának. 2014-ben Braun Róbert, az MSZP képviselőjelöltje mutatott be néhány Wikileaks-iratot ennek bizonyítékaképpen az ATV ben:

Ha hinni lehet a Wikileaksnek, a Fidesz vezetése annak idején többször is elszólta magát. Lássuk csak, mit mond Braun Róbert?

” Az első idézet szerint Kósa Lajos egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley – 2006-2009 közötti – amerikai nagykövetnek: „Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk”.

Braun egy Orbán Viktornak tulajdonított idézetet is felolvasott: eszerint a Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy nem lehet-e majd azzal vádolni őt, hogy instabilitást kreál, az amerikai követnek azt mondta: „Ez egy olyan kockázat, amit én személyesen vállalok.”

A Braun által idézett iratok szerint Boross Péter arról beszélt, hogy “elfogadhatatlan, amit a Fidesz tesz, mert inkább középkori várostromra hasonlít.”

Egy újabb idézet szerint Kósa Lajos azt is mondta Foley-nak, hogy az ellenzék – vagyis az akkori Fidesz – nincsen abban a pozícióban, hogy kritizálja a kormányt a kompetenciája és a korrupciója miatt, hiszen saját magának is sok minden van a füle mögött.

Braun szerint a titkos jelentésekből látszik, hogy a Fidesz tevékeny részt vállalt abban, ami Budapesten történt 2006 őszén.” (ATV)

Hát, ha ez igaz, baj van. Hogy azonban mennyire elfogadható Julian Assange, mint információs forrás, arról erősen megoszlanak a vélemények – saját, privát nézetem szerint az Egyesült Államok tudatosan hagyta őket működni, éspedig pontosan addig dolgozhattak zavartalanul, amíg nem tévedtek valóban tilos területre. Ilyenformán, amit tőlük tudunk, azt hagyták, hogy megtudjuk – tehát hiteles lehet, ha nem is nagy titok. Hát akkor átmenetileg fogadjuk el hitelesnek a Wikileaks-et, és nézzünk utána az idézeteknek.

Igen, igen, megvannak: sőt, jóval több is van belőlük, mint kéne. Lassan sok is a jóból. Orbán Viktor valóban mondta a külföldi nagyköveteknek a 06BUDAPEST211 számú jelentés szerint, hogy az instabilitás kockázatát személyesen vállalja (When asked if he himself might not be blamed by the public for promoting instability, he responded “that is risk I’m prepared to take.”). De mondott ő akkor mást is. Éspedig:

„2. (C) The end result, he predicts, is that MSZP will blink first in the present showdown by withdrawing their support from Gyurcsany. Although FIDESZ will likely conclude its large-scale demonstrations following its alternate events on October 23, he believes public discontent will grow over the winter as austerity measures hit home. FIDESZ is already working with groups affected by the “Gyurcsany package” to discuss a “National Strike Committee” to coordinate strikes in the coming weeks. Ultimately, Orban believes that support for the PM will decline to 20% next year, and that he will be out of office “next spring.” Indeed, he suggested that “cracks are already appearing” in the governing coalition.”

„Végső soron tehát – mondotta – az MSZP első várható reakciója az lesz, hogy megvonja bizalmát Gyurcsánytól. Habár a Fidesz feltehetően folytatja a tömegdemonstrációit, akár az október 23.-án várható különleges események után is, úgy gondolja, a társadalmi elégedetlenség egész télen növekedni fog, amint a megszorítások hatásai elérik a háztartásokat is. A Fidesz már most közreműködik a Gyurcsány-csomag által sújtott csoportokkal, hogy „Nemzeti Sztrájkbizottságot” állítsanak fel, a következő hetek munkabeszüntetéseinek koordinálására. Végső soron Orbán úgy hiszi, a miniszterelnök lemondására a következő év tavaszán kerül sor, mikor népszerűségi indexe 20% alá csökken. „A kormánykoalíción már látszanak a repedések.” – sugalmazta.”

Ez a távirat dátuma szerint vagy október 18-án, vagy azt nem sokkal megelőzően hangzott volna el. (Volna, mert a forrás a Wikileaks). Honnét a turáni szittya fergetegből tudott Orbán Viktor az október 23.-i véres atrocitásokról? Jóstehetség? Megérzés? De ne is vitassuk különleges képességeit, nap, mint nap tanúi vagyunk azoknak, nézzük csak az utolsó mondatot. Tehát a repedések már látszanak a kormánykoalíción. Lehet, hogy a zavargások célja tehát nem is az volt, hogy a népharag söpörje el a kormányt, azonnal, hanem az, hogy a Parlament váltsa le a miniszterelnököt, majd belátható időn belül tartsanak előrehozott választásokat? És ezt volt hivatott előidézni az állandó demonstrációkkal fenntartott társadalmi nyomás?

Lehet bizony, nagyon úgy néznek ki a dolgok.

Természetesen ennek egyik eszköze a rágalomhadjárat és a karaktergyilkosság. Mint ugyanez a távirat említi: „In an article published October 14, Orban states that FIDESZ’s goal is to reduce the MSZP’s popularity to its lowest levels ever.” (Egy október 14.-én megjelent cikk szerint Orbán kijelentette: a Fidesz célja az MSZP népszerűségét minden idők legalacsonyabb szintjén tartani). A lepel kezd lehullni, összeáll a kép. Ha ehhez még társítjuk a 2006. július 22.-én kiadott, „Jó reggelt, Magyarország” című bálványosi kiáltványt, minden világosabb:

„Jó reggelt, Magyarország! – a Fidesz közleménye

Kiáltvány

Mi, a polgári demokratikus ellenzék hívei, akik a rendszerváltozás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen, és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most, hogy a politikai hazugságok újra felütötték fejüket hazánkban, közös kiáltványt fogalmazunk meg:

– mi, a kiáltvány aláírói tudomásul vesszük, hogy a modern politika nem mentes a tömegkommunikációs és reklám eszközök használatától, ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy ezek a jelenségek az európai demokráciákban sehol nem léphetik át a hazugság határait;
– 2006-ban, a rendszerváltoztatás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt;
– nyíltan hazudtak az embereknek megint, eltitkolták az ország valós helyzetét, korlátozták az igazság megismeréséhez való jogot, a tájékozódás szabadságát, ezzel pedig az állampolgárok demokratikus jogát a döntés szabadságához;
– mi, a kiáltvány aláírói elítéljük a politikai hazugságokat és felhívjuk a figyelmet arra, hogy Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok;
– mi, a kiáltvány aláírói elítéljük továbbá, hogy a politikai hazugságok árát a családokkal, és különösképpen a magyar fiatalokkal fizettetik meg;
– ezért felszólítunk mindenkit, aki szabad és őszinte országban akar élni, hogy tegyünk a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen;
– felhívunk minden magyar embert, hogy éljen az Alkotmány adta jogaival, ne engedje, hogy ismét megfosszák a döntés szabadságától, ne engedje, hogy vele fizettessék meg a politikai hazugságok árát;
– felhívunk mindenkit; ne törődjünk bele, hogy a rendszerváltozáskor kivívott jogainktól 16 év után megfosszanak bennünket;
– arra kérünk mindenkit, akinek fontos a döntés szabadsága, hogy aláírásával csatlakozzon a “Jó reggelt, Magyarország!” kiáltványhoz;
– a politikai hazugságokra épülő egypártrendszer 1989-ben az ’56-os forradalom kivégzett áldozatainak búcsúztatásával a Hősök terén bukott meg, amikor Magyarország polgárai hitet tettek a nemzeti függetlenség, a szabadság és a demokrácia mellett. Ma, 50 évvel a forradalom után a szabadság magyar híveinek ismét bátorításra van szükségük, hogy érezhessék, nincsenek egyedül, millió szám vannak sors- és eszmetársaik;
– hívunk hát mindenkit, találkozzunk szeptember 23-án, a magyar szabadság születésének helyszínén, a Hősök terén.

2006. július 22.

Gál Kinga, Orbán Viktor, Németh Zsolt, Varga Mihály, Navracsics Tibor, Schöpflin György, Szájer József, Gyürk András
Kiadta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja”

Milyen érdekes: őszödi beszéd még sehol, de már előkerül a „hazugság”, mint legfőbb érv – valószínűleg akkor még szeptember 23. lett volna a zavargások kitörésének tervezett időpontja, de beláthatták, hogy a kétségtelenül atrocitásokhoz vezető események rossz fényt vetnének magára a pártra is. Változott a terv.

Érdekesen néz ki ezeknek az adatoknak a fényében 2006 ősze. Érdekesen és távolról sem olyan dicsőségesen, ahogy azt egyesek látni szeretnék: ezek szerint még maguk az utcán tüntetők sem voltak mások, mint egy politikai játszma feláldozható parasztjai. Nem a nemzetért, hazáért, egyebekért tüntettek ők, hanem csak azért, mert egy később hamvába hótt tervben szükség volt rájuk. Őket is becsapták. És a velük szembenállókat is, akik azt hitték, népi mozgalommal állnak szemben, holott csak egy politikai játszmáról volt szó. A mesterterv csődöt mondott: a miniszterelnök nem vonult vissza 2007. tavaszán, csak két év múlva, nem tartottak előrehozott választásokat sem. 2006 ősze csődöt mondott, kifordult medribül s elveszté tett nevét.

Azonban nyomot hagyott a közhangulaton, befolyásolta azt, és nem kétséges, hogy komoly része volt a 2010-es választások eredményében.

Mindez természetesen csak akkor igaz, ha forrásainkat hitelesnek tekintjük.

Mármint, ha hiteles forrás a Wikileaks.

Vagy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja.

RENDKÍVÜLI  ÜLÉS

Élve a névleg a fideszes jogrendben is biztosított jogukkal, az ellenzéki képviselők – nevezetesen a tavaszi parlamenti választásokra szövetkezett hat párt frakcióinak tagjai – rendkívüli ülést kezdeményeztek az Országgyűlésben az Orbán-kormány megszorító intézkedéseinek megvitatására.

Olyan jog ez, amelyet 1994 őszén, a szocialista-szabaddemokrata többségű Országgyűlés vezetett be az ellenzéki jogok megerősítéseként. Akkor vezették be az azonnali kérdéseket, amelyekre – az interpellációktól eltérően – a miniszter illetve a miniszterelnök általában maga köteles válaszolni, és akkor vezették be, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot a képviselők egyötödének kezdeményezésére is fel kell állítani, rendkívüli ülést a kezdeményezők által meghatározott napirendi előterjesztésről a képviselők egyötödének kezdeményezésére is kell tartani.

Ez utóbbi lehetőséggel próbáltak élni az ellenzéki képviselők, szokás szerint eredménytelenül. Ez a joguk ma már csak névleges (akárcsak a vizsgáló bizottságok kezdeményezésére vonatkozó joguk), mert a fideszes képviselők nem jönnek be az ülésre, azzal határozatképtelenné teszik azt, a jelenlevők így a napirendet sem tudják elfogadni, és így csak a napirend előtti felszólalásokat lehet elmondani. Több, a napirend előtt felszólaló ellenzéki képviselő is szóvá tette a fideszes képviselők távollétét, de rosszul tették szóvá.

Nem az a baj a fideszesek távollétével, hogy így nem dolgoznak meg a fizetésükért, ahogy a momentumos Gelencsér Ferenc mondta, hanem az, hogy ezzel az ellenzék alkotmányos jogát veszik el.

Erre a napirend előtt felszólalók közül senki sem beszélt.

A napirend előtti felszólalásokban az egyes frakciók képviselői az Orbán-kormány megszorító intézkedéseiről beszéltek, ami érthető, hiszen azért kezdeményezték a nyári szünetben a rendkívüli ülést, hogy azokról beszélhessenek. Szépen megírták határozati javaslatként, hogy az Orbán-kormány intézkedései a kata szűkítésétől a „rezsicsökkentés” szűkítéséig rontják az emberek megélhetését, és ez persze igaz, ennek elmondása csak helyeselhető.  Ugyanakkor a határozati javaslatokkal és a napirend előtti felszólalásokkal is végig

azt a benyomást keltették azokban, akik figyelemmel kísérték az ülést, hogy a kormány intézkedéseire nem lett volna szükség.

Elmulasztottak rámutatni arra, hogy az úgynevezett „rezsicsökkentés”, vagyis a közműdíjak teljes elszakítása a szolgáltatás költségeitől eleve helytelen volt, amikor egy évtizeddel ezelőtt bevezették, mára pedig tarthatatlanná vált. A kata talán – méreteinél fogva – nem vált még tarthatatlanná, de arra is igaz, hogy bevezetésekor is egyfajta méltánytalanságot jelentett a többi adózóval szemben, és módosításának szükségességét nem lehet vitatni.

A DK-s Arató Gergely azt mondta felszólalásában, hogy

az országnak nincs felelős kormánya, de van felelős ellenzéke.

Az állítás első részével egyet lehet érteni, de a másodikkal kevésbé. Felelős ellenzéknek ugyanis ilyenkor el kellene mondania a választóknak, hogy a „rezsicsökkentés” valóban nem volt fenntartható, eleve be sem lett volna szabad vezetni, és a támadást az átalakítás azonnali voltára és mikéntjére kellett volna irányítania. Sokszor hallottuk Gyurcsány Ferenctől, hogy felelőtlen ellenzékből csak felelőtlen kormány lehet. Ő ezt valamikor az ellenzékben levő Fideszre mondta, teljes joggal, de a mai ellenzékre is tudom érteni.

A legnagyobb baj az ülést kezdeményező ellenzéki frakciók szereplésével mégsem ez volt. Azért kezdeményezték a nyári rendkívüli ülést, mert az utolsó parlamenti ülés óta kell az embereknek szembesülniük a háztartási energiadíjak hirtelen emelésével, miközben a választási kampányban a Fidesz ennek ellenkezőjét hirdette. Ez így jogos kezdeményezés volt, és természetes, hogy a napirend előtti felszólalásokban jórészt erről beszéltek az ellenzéki képviselők.

Csakhogy az utolsó parlamenti ülés óta más is történt a magyar politikában. Orbán Viktor megtartotta szokásos tusványfürdői előadását, és az ezúttal – nem túlzás így mondani – világbotránnyá vált.

A tusványfürdői előadás botrányos kitételeiről az ellenzéki felszólalóknak egyetlen szava nem volt az Országgyűlésben. A hat kezdeményező frakció felszólalói közül senkinek.

De hát nem ez volt a téma, vetheti ellen valaki. Csakhogy a napirend előtti felszólalásban nemcsak a napirendre venni javasolt kérdésekről lehet, sőt illik beszélni. A napirend előtti – szó szerint napirenden kívüli – felszólalás tárgya bármilyen időszerű, az országot foglalkoztató kérdés lehet. Az eredeti szabály kifejezetten tiltotta, hogy a napirenden szereplő ügyről beszéljenek a képviselők a napirend előtti felszólalásban. Ezt a korlátozást már feloldották, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna szóbahozni a tusványfürdői előadás botrányos kitételeit.

Nem, ellenzéki pártjainknak az a véleménye, hogy az embereket igazából csak és kizárólag a megélhetésük érdekli, az pedig nem foglalkoztatja őket, hogy az ország miniszterelnöke náci beszédbe való mondatokat, sőt odavaló komplett gondolatmeneteket enged meg magának az egész év legfontosabbnak tekintett politikai eseményén. Feltételezésük szerint annyira nem foglalkoztatja ez választóikat, hogy napirend előtti felszólalásaikban meg sem említik.

A DK-sok nyilván úgy gondolták, hogy az ilyesmi – Orbán tusnádfürdői szövegének minősítése – Gyurcsány Ferenc facebook-oldalára való, és nem a frakció nevében elmondott parlamenti felszólalásba.

Erről szemlátomást nem ugyanazt gondoljuk. Szerintem van összefüggés aközött, hogy egyfelől mit mond Orbán Tusnádfürdőn, és másfelől tíz éven át „rezsicsökkentéssel” szédíti az embereket, majd egyik napról a másikra szűkíti azt, ha már nem tartható. Ennek az összefüggésnek a megvilágítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valamikor megszabadulhassunk az Orbán-rendszertől. Az összefüggést az Országgyűlés plenáris ülésén kellene megvilágítani, ha már ott ülünk az Országgyűlésben. Ha készülünk valamire, talán erre kellene felkészülni.

GYURCSÁNYNAK IGAZA VAN!

Néhány nappal ezelőtt Gyöngyösi Márton, a Jobbik új elnöke azzal a javaslattal fordult a kormánypártok és az ellenzéki pártok frakcióvezetőihez, hogy együtt keressenek kiutat az ország válságos helyzetéből.

Pár nappal később Gelencsér Ferenc, a Momentum új elnöke tett hasonló javaslatot azzal a különbséggel, hogy szélesebb körű tanácskozást javasolt más állami vezetők, például az MNB elnökének, tovább gazdasági szakemberek részvételével. Már korábban Lendvai Ildikó, az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke is felvetette az ATV-ben, hogy ilyen helyzetben a kormánynak „nemzeti csúcsot” kellene összehívnia, ahogy 2008-ban a Gyurcsány-kormány tette.

Gyurcsány ma mást mond. Azt mondja, hogy az ellenzéknek nem dolga, hogy segítséget ajánljon az Orbán-kormánynak. Ők vitték válságba az országot, keressék ők a megoldást.

Gondolom, vannak, akik furcsállják, hogy Gyurcsány lebeszélné az ellenzéket arról, amit Lendvai, Gyöngyösi és Gelencsér javasol. Ha nagy bajban van az ország, nem kellene az ellenzéknek összefognia a kormánnyal? Más a véleménye Gyurcsánynak ellenzéki politikusként, mint volt miniszterelnökként?

Demokratikus államban, ahol kormány és ellenzék egymást partnerként kezeli, természetes, hogy válsághelyzetben tárgyalóasztal mellé ülnek a kormány és az ellenzék vezetői, és bevonják az érdekképviseletek vezetőit, a tudomány képviselőit is a válságkezelés kialakításába. Ma azonban

Magyarországon nem demokratikus államban élünk.

Az Orbán-kormány sosem tekintette partnernek az ellenzéket. Nem tekinti a nemzet részének. Ilyen helyzetben botorság, a közvélemény félrevezetése lenne, ha az ellenzék leülne tárgyalni a kormánnyal a válságkezelésről. Az is hiba volt, amikor a koronavírus-válság kezdetén az ellenzéki frakciók hétpárti egyeztetésen vettek részt a kormánnyal, ezt már akkor is helytelenítettem.

Ebben az ellenzéken belüli vitában tehát Gyurcsánynak van igaza.

Hozzáteszem: akik ezzel a kormánnyal javasolnak valamiféle „nemzeti csúcsot” vagy hasonlót, még mindig nem tisztázták a maguk számára, hogy mi a különbség demokratikus partnerség és az önkényuralommal való szembeszegülés között.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!