Japán népessége évtizedek óta csökken, mégis van egy korcsoport, amely makacsul növekszik: a százévesek száma átlépte a 107 ezret, és immár 56 éve folyamatosan emelkedik. A világ egyik legidősebb társadalma egyszerre küzd demográfiai válsággal és ünnepli a hosszú élet kultúráját.
Japán népessége folyamatosan zsugorodik, mert kevés gyermek születik, és a demográfusok már azt is kiszámolták, mikor halhat meg az utolsó japán. Van azonban egy társadalmi csoport, amely évről évre növekszik: a százéveseké. Az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint egyetlen év alatt csaknem nyolcezerrel nőtt a számuk, így elérték a 107 ezret. A növekedés immár 56 éve töretlen, amire a japánok büszkén mutatnak rá, különösen annak fényében, hogy az Egyesült Államokban csökken a várható élettartam. Míg az amerikaiak átlagosan 79 évre számíthatnak, Japánban ez 84 év. A nők tovább élnek, mint a férfiak: a százévesnél idősebb korcsoportban 88 százalékuk nő.
A hosszú élet japán filozófiája ma már sokkal inkább az ikigaihoz kötődik, vagyis ahhoz, hogy az embernek legyen értelmes célja, és élvezze az életet.
Ez éles ellentétben áll a korábban hírhedt karosi jelenséggel, amikor a túlórákba hal bele valaki. Japán legidősebb lakói, a 114 éves Fujo Kisimoto és a 112 éves Hikaru Kato is az ikigai szellemiségét vallják.
A társadalom öregedése azonban komoly gondokat okoz. Japán 123 milliós lakossága egyre kevesebb fiatalból áll, ami súlyos munkaerőhiányt eredményez, különösen a high-tech szektorban, ahol a gyors változások miatt a 40 év alatti generációk nélkülözhetetlenek. A nacionalista közvélemény nem szívesen lát bevándorlókat, így a kormányzat mozgástere szűk.
A hosszú élet titkát világszerte kutatják, és két hely különösen híres a százévesek magas arányáról: Japánban Okinawa, Európában Szardínia. Ezek a világtól részben elzárt, nehezen megközelíthető szigetek olyan közösségeket őriznek, ahol az emberek idős korukban is aktívak maradnak: kertészkednek, állatokat gondoznak, sőt Szardínián még százéves lovasok is akadnak.
A kutatók szerint az egyik titok az idősek emésztőrendszerének kímélése: sok százéves nem reggelizik, mert a szervezetnek 13–14 órára van szüksége az éjszakai regenerációhoz. Dr. Tan, aki évekig tanulmányozta Okinawa, Szardínia és a kaukázusi hegyvidék százéves közösségeit, azt is kiemeli, hogy a rendszeres borfogyasztás szinte mindenhol része az életmódnak.
Szardínián a „kent annos!” – száz évig élünk! – ma is gyakori köszöntés. A hagyományos életmód azonban veszélyben van: a fiatalok elköltöznek az eldugott falvakból, a klímaváltozás pedig egyre nehezebbé teszi a mezőgazdasági munkát. Szicíliában már áttértek az éjszakai műszakra a hőség miatt, Szardínián még nem tartanak itt, de a nyarak egyre forróbbak. Az idősek a helyi gabonára, a farróra és a kertben termesztett paradicsomra esküsznek, amelyet olívaolajjal fogyasztanak – mindez a régió saját terméke.
A kérdés az, hogy a százéves közösségek megőrizhetik-e életformájukat a klímaváltozás, a társadalmi átalakulás és az internet térnyerése mellett. Japán példája azt mutatja, hogy száz évig élni egyre könnyebb – de ehhez szükség van a világ egyik legjobb egészségügyi rendszerére, amelyet a távol-keleti ország működtet, és amellyel kevés ország képes versenyezni.
