Kezdőlap Blogolda

Blogolda

“Az úristennek még tervei vannak…”

Nemrégiben Gyurcsány vagyonáról és a vagyon felhasználásáról harsogott néhány ez ügyben elrendeltetett médium. Nem meglepő, ha azt mondjuk saját pénzének felhasználása okán éppen csak megúszta a kötél általi főbelövetést. Mázlista ez az ember, komolyan mondom.

Elvtárskáim, Kereszténykék (lásd: Bracaleone ármádiája), magyar fajú (Orbán Viktor: Évértékelő) fehérek és konzervatívok (ebben az esetben jelentsen ez bármit is) nagy hiba volt elhalasztani azt a kötél általi főbelövést!, merthogy ez az ember és vezérletével egy sorosista bűnszövetkezet nem átallotta a következő törvénymódosítást beterjeszteni a parlament illetékes bizottsága elé.

“1. Legyen nyilvános adat a képviselők családtagjainak, rokonainak a vagyonnyilatkozata is,
2. A képviselőknek legyen kötelező beszámolniuk arról is, hogy mire és mennyit költöttek a jövedelmükből (ezt akarta annyira tudni rólam a Fidesz),
3. Számítson súlyos bűncselekménynek, ha valaki hamisan tölti ki a vagyonnyilatkozatát.”

Szinte mindegy, hogy elfogadjátok és vita után szavazásra bocsátjátok, vagy az illetékes bizottság nem terjeszti be.

Leginkább a kétharmad legyen veletek!

Zombik itt is, zombik ott is, zombik mindenhol – 2019. február

Itthon a csapból is folyik a migránsozás. Forog a gyomrom a néphülyítéstől. A politikai szándékot megértem, meg kell indokolni egy megmentő intézkedéseit, pénzköltéseit, stb. csupán az agyak tömegeit nem értem, akik ezt beveszik.

Eszembe jut, hogy minket, magyarokat is sokszor elkerülnek nyugaton a ránkrakódott előítéletek miatt, melyeket lehet, hogy pár bűnöző honfitársunk váltott ki, mégis tömegek hordozzák ennek keresztjét. A menekültekkel is ez a helyzet. Érdekes, hogy keleten nincs magyarokkal szembeni rossz érzés. Nyugaton van. A keleti befogad, madzsarnak mond, a nyugati egy birodalmi szemléletet és érdeket kiszolgáló középkáderéként alkalmaz, de saját magasságába sose emel. Ez a középkáder kell a multik vezérkara és a tömegesen beáramló zombik tömege közé, akikkel tősgyökeres osztrákként, németként stb. snassz foglalkozni. Mégis e középkáderi lét sokkal nagyobb anyagi biztonságot nyújt, mint a hazai bizonytalan jövőtlenség, ahol mindent átitat a politika. Politikával osztják meg a családokat, teremtenek gyűlöletet, értetlenséget és hoznak létre a valós világi trendektől való eltávolodást. Így saját hazánkban jutunk el kulturális leépülésünk után oda, ahova egy menekült nyugaton automatikusan eljut: a zombi létig. Az emberek tudatáig nem ér fel, hogy tömegesen nincs szükség szakképzettségre, szisztematikus gondolkodásra. Sőt, ennek ellenkezőjére van szükség: agyatlanságra, a rendszerek át nem látására. A multik által működtetett világban zombik tömege kell, akik a pirosat piroshoz, zöldet zöldhöz tudják illeszteni, okoskodókra, akik a rendszert átlátják és belekotornak, nem kellenek. Arra ott vannak azok a kiváltságos rendek, akiknek ez osztályrésze lehet, de ezek nem mi vagyunk.

Szóval mi is migránsok vagyunk, de mi a saját hazánkban lettünk azok.

És fel sem fogtuk! Ahhoz, hogy felfogjuk, nem a kommunikáció igazságtartalmát kellene ész nélkül követni, hanem körbenézni és saját helyzetünkön elgondolkodni. Csak zombi kap állást. Ebben semmi politika nincs. Egyszerűen csak zombi állások vannak. És a jövő még ennél is rosszabb lesz. A robotok, digitalizált applikációk jobbak nálunk. Százszor gyorsabbak és pontosabbak. Akkor miért kellenénk? Lassan kiváltanak minket az élet sok területén. Innen pedig irracionális egymásban, egymás vallásában, politikai felfogásában keresni a hibát!

Lássuk, mi van az idegennek kommunikált kultúrával, iszlámmal?

Alkalmam van rengeteg beszélgetést lefolytatni menekültekkel. Kérdezem őket ideérkezésük okairól. Igen, vannak szélsőséges szemléletűek közöttük, de a tömeg nem ez. Általánosságban két okra hivatkoznak. Az egyik a hazájukban dúló háború, éhínség, ökológiai viszonyok, stb. A másik ok sokkal érdekesebb és itt csak iszlám országokból érkezőket említek meg: a sok agyatlan, balfasz sejk, imám, vallásvezető, akikkel tele van a tökük. Igen, léteznek mecsetbe járó, radikalizálható fiatalok, de én a tömegekről beszélek, akik nem ők. Egyébként ez a radikalizált réteg is zombi, csak nem a technikai fejlődés szintje tette őket azzá, hanem a tudatlanság és beilleszkedésre való képtelenség. A mérsékelt tömegek azonban, nem fogadják el sem az otthoni helyzetet, sem a kőkorszaki vallási gondolkodást, ami nem tudott megújulni 1924, azaz a kalifátus intézményének bukása óta. A muszlim gondolkodás (tehát nem az Iszlám!!!) válságban van és a jelenlegi vallási vezetéssel képtelen lesz megújulásra. Sőt, Iszlámon kívüli politikai érdekek is vannak e helyzet konzerválására, ebből adódó konfliktusok élesztésére. Ha pedig a nyugati társadalomba integrálódni kívánó muszlim tömegek előtt nem nyílik lehetőség, akkor számukra is opció a radikalizálódás, ami tárt karokkal várja őket. Ha a kommunikáció bármely oldalon hibát követ el és nyomatja a zombik számára az ellenségképet, akkor minket, akik középen állnak hamar le fognak nyomni és sokkal kellemetlenebb hangok fognak megszólalni. A zombik pedig teljesen mindegy, hogy melyik oldalon zombik, ha begurulnak, kiszámíthatatlanok.

Mihálffy Balázs

A rossz zsidó – Basler Zeitung – 2019. január

A lap nagyon hosszú cikket közölt arról, hogyan tette Arthur J. Finkelstein Soros Györgyöt éppen a magyarországi aljas kampány közellenség-figurájává. Most legközelebbi munkatársa, Eli Birnbaum beszélt erről.

Soros nemrég még pénzember volt, akit elvei miatt (is) mindenhol tiszteltek, és aki jobbá akarta tenni a világot. Ma ő az Antikrisztus, a világ legveszélyesebb embere, spekuláns, aki összeomlasztotta a brit fontot 1992-ben, és aki az 1997-es ázsiai, valamint a 2008-as pénzügyi válságot okozta. Lerombolta a Szovjetuniót és Jugoszláviát, hogy szabaddá tegye az utat az afrikaiak és arabok előtt, meg akarja buktatni az amerikai elnököt, drogkereskedelemből és pénzügyi bűncselekményekből él, emellett finanszírozza a szélsőbalt, az eutanáziát, a cenzúrát és a terrorizmust, és már gyerekkorában is zsidókat szolgáltatott ki a náciknak, holott maga is zsidó.

Mindenhol ez olvasható, de ebből csak egyetlen szó igaz: az, hogy Soros zsidó.

A szerző egy Birnbaummal 2018 nyarán lezajlott sajtóbeszélgetésről számol be cikkében, amelyben úgy véli: Finkelstein és Birnbaum – mindketten zsidók –, Soros pellengérre állításával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az új jobboldal világszerte megerősödött, és hogy az antiszemitizmus újra politikai fegyverré vált. A cikk szerint minden a Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnök elleni halálos merénylettel, és az utána kiírt választásokkal kezdődött. Az jelölt a szociáldemokrata Simon Perez volt, aki Rabin békefolyamatát akarta folytatni, a másik egy Banjamin Netanjahu nevű gazdasági tanácsadó, akkor még új figura a politikában. Pereznek 20 százalék előnye volt, amikor Netanjahu pártja sötét jóslatokkal kezdte bombázni az országot. Arthur J. Finkelstein volt a kampánytanácsadója, akit Ronald Lauder ajánlott neki. Az izraeli esetben Finkelstein nem csak a kampányt dolgozta ki, hanem a jelöltet is megdolgozta.

Finkelstein a vörös vonal az amerikai republikánusok legújabb kori történetében Barry Goldwatertól és Nixonon át Trumpig, túlélte a Watergate-ügyet, dolgozott az idősebb Bushnak és egy Donald Trump nevű vállalkozónak. Finkelstein formulája a negatív kampány: a saját program terjesztése helyett az ellenfél kampányának támadása és lejáratása. Könnyebb az embereket demotiválni, mint motiválni, és ezzel jelentős veszteségeket lehet okozni az ellenfélnek.

Célja a szavazók maximális megosztása volt, és ehhez az eszközt a félelem keltésében látta, abban, hogy mindent, ami rossz, át kell tolni az ellenfélre, hogy elbizonytalanodjanak a szavazói. Támadni kell, elsőként ütni, és főleg megszemélyesíteni az ellenfelet.

A csapda: bármit állítani az ellenfélről, aki majd a cáfolatokkal jól ellehetetleníti saját helyzetét. Amint reagál a vádakra, azonosul azokkal. Ha viszont ignorálja a vádakat, akkor a vádak ott maradnak a levegőben. Jobb esetben maga az állítás már eleve olyan sajátságos, vagy sokkoló, hogy a média felkapja és megsokszorozza azt.

Finkelstein az izraeli sikerek után Európa felé fordult, és ezzel kezdődött meg együttműködése Eli Birnbaummal: 2006-ban közös céget is alapítottak. Birnbaum keresett ügyfeleket Finkelsteinnek, és talált is: Romániában Călin Popescu-Tăriceanut, Bulgáriában Szergej Stanisevet segítették hatalomra.

2008-ban Magyarországon akart újra hatalomra kerülni Orbán Viktor: régi barátja, Benjamin Netanjahu összehozta Finkelsteinnel és Birnbaummal. Magyarországon először hivatalosan a Századvég szerződött velük. A 2010-es választáson Finkelstein receptjét alkalmazták: az ellenfél gyengéinek támadását. A szociáldemokratákat lehengerelték támadásokkal. Mivel pedig a pénzügyi válság és a hitelek nyomán a nemzetközi pénzügyi szervezetek megszorításokat írtak elő, a két amerikai azt javasolta Orbánnak, hogy forduljon a bürokraták és a külföldi nagytőke ellen. Masszív jobbratolódás következik, és a Fidesz kétharmados győzelme. De nem volt megfelelő ellenségkép. Orbán nekilátott az alkotmány átírásának, az amerikai tanácsadók pedig ellenséget kerestek, mert nem volt ellenzék: a szocialisták és a szélsőjobb nem voltak sehol, a többi kicsi csoportokból állt.

Márpedig a bázist „áram alatt kell tartani, hogy legközelebb is elmenjen szavazni” – véli Birnbaum. „Minden sikeres kampánynak ellenségre van szüksége, és nem pártok, vagy intézmények, hanem személyek képében, ez a legjobb eszköz a csapatok összetartásában”.

„Orbán nemzete történelmének drámaibb fordulatait helyzete a középpontba s tekinti mérvadónak, és az egyik hajtóerő ebben Schmidt Mária lett, egy agresszív nőszemély, aki sok pénzt örökölt. Ő a Hitlerrel paktáló Magyarországot ártatlan áldozatnak ábrázolja, amelyet körös-körül ellenség ostromol, de amely kitartóan és bátran őrzi saját ősi identitását. Számára Magyarország az örökös ostromállapotban lévő nemzet: előbb a törökök, aztán a nácik, majd a kommunisták. Magyarország missziója: a külső befolyások elhárítása és a kereszténység védelme”

– írta a cikk. Ekkor támadt Finkelsteinnek az az ötlete, amely olyan hatalmas és annyira ördögi, hogy túlélte őt magát is: Soros György. Soros a tökéletes ellenség: olyan hatalmas, hogy az egész országnak Orbán mögé kell állnia legyőzéséhez. Különös ötlet: Soros nem politikus, nem él Magyarországon. Öregember, akit az egész országban mecénásként és segítőként ismernek. Aki a fordulat előtt az ellenzéket támogatta a kommunistákkal szemben, aztán iskolai étkeztetést adott gyerekeknek, majd Budapest belvárosában felépítette Kelet-Európa egyik legjobb egyetemét, és aki még Orbánt is támogatta. Ők ketten csak egyszer találkoztak: amikor Soros György 2010-ben egy katasztrófa után Magyarországra érkezett, hogy egymillió dollár segélyt bocsásson rendelkezésre.

Magyarországon született meg Soros, a szörnyeteg képe, amelyet később oly sokan a magukévá tettek világszerte, és amely nem volt más, mint eszköz a cél eléréséhez.

Orbán számára a Soros elleni kampány kül- és belpolitikai szempontból észszerű volt. Külpolitikailag számíthatott az orosz szomszéd tetszésére, hiszen Putyin a színes forradalmaktól tartva már kezdett fellépni Soros ellen. És a közös ellenség, ugye összeköt. Belpolitikailag megfelelt Schmidt Máriának, akinek meggyőződése volt, hogy Soros áll az amerikai demokraták Schmidt revizionista meséjével szembeni bírálata mögött. „Ezt a Saturday Night Live című műsorban látta” – mondta Schmidt teljesen komolyan egy újságírónak. [A Saturday Night Live szatirikus műsor – a szerk.] 2008-ban látta, hogy fellépett a műsorban egy színész, aki Sorost testesítette meg, és akit „a Demokrata Párt tulajdonosának” neveztek, és ezt Soros soha nem cáfolta – mondta Schmidt, és ezzel számára egyszerre minden világossá vált.

Finkelstein és Birnbaum magyarországi befolyásáról keveset lehet tudni, viszont jól látható, hogy mi történt a következő években Magyarországon, és hogy mi következett ebből világszerte.

Csak össze kellett gyűjteni a Soros elleni érveket Keletről és Nyugatról: az újdonság mindössze annyi volt, hogy Soros Györgyöt megtették ellenségnek a kampányban.

Ezt követően a szerző részletesen ismertette a Soros elleni kampányt, amely 2013-ban kezdődött a Heti Válasz egy cikkével, amely a civil szervezeteket támadta. Végül a vizsgálódó szervek nem találtak semmit a nevezett szervezeteknél, de megszületett a veszélyes kapcsolatokkal rendelkező civil szervezetek rémképe. 2015-ben, a menekültválság kapcsán hozták először szóba Sorost egy nagy, nemzetközi összeesküvés részeként, amikor Orbánnak éppen fel kellett adnia a civil szervezetek elleni fellépést, mert az nem vezetett semmire.

A Soros elleni egyre gyakoribb támadások a feltűnést keltő „leleplező” cikkek és a hivatalos „reagálások” rafinált pingpongjaként zajlottak, és a mocsokdobáló kampány egyre gátlástalanabbá vált: megkezdődött a támadás a CEU ellen. A Soros elleni kampány eddigi csúcspontját 2017-ben érte el, amikor teleragasztották az országot Soros-elleni plakátokkal.

A Nyitott Társadalom Alapítvány 2016-ban Magyarországon összesen 3,6 millió dollárt költött, a 2017-es Soros elleni kampány ennek több mint tízszeresébe, 40 millió dollárba került, de hatásos volt: egy egész ország fordult ellene. Soros sakk-matt helyzetbe került. Birnbaum szerint, ha minél többször cáfol, annál jobban alátámasztotta volna az állítást, hogy beavatkozik a politikába, és az sem jöhetett szóba, hogy jelöltként induljon Orbán ellen. Sakk-matt. Birnbaum:

„Soros ideális ellenség volt. Olyan, akit újra és újra lehet ütni, és aki soha nem üt vissza. Személye kézenfekvő volt: kezdetben csak a csomagolás és a marketing hiányzott”.

Finkelstein terméke olyan jó volt, hogy magától hozta saját marketingjét és bejárta a világot. Amerikától kezdve Kolumbián, Izraelen, Kenyán, Ausztrálián, Lengyelországon át egészen Németországig és Oroszországig jöttek Soros elleni érvek.

„Magyarország hídfőállás a Trump és Putyin közötti retorikai csapatmunkában” – írta a szerző. De Birnbaum tagadja, hogy máshol is vezetett volna Magyarországon kívül Soros-ellenes kampányokat. Ez azonban talán nem is volt szükséges. Ő és Finkelstein Magyarországon megteremtette a jobboldali mozgalom legújabb-kori legerőteljesebb ellenségképét – tökéletes anyag az internet számára. Egyrészt az olyan jobboldali digitális orgánumok, mint a Breitbart, vagy a Russia Today felkarolták a magyar kampányt, lefordították idegen nyelvekre, és érvekkel táplálták. Másfelől a közösségi honlapokon önállósult a gonosz Soros mémje. A jobboldali mozgalmak ma már a világhálón is halászhatnak „Soros-anyagot” kampányaikhoz. A Soros-ellenesség globalizálódott, ingyen rendelkezésre álló, alkalmazkodóképes, nyitott forráskódú fegyver. Birnbaum szerint „a nacionalista mozgalom közös nevezője”.

És meg kell említeni a történet egy különös és jelentős aspektusát:

két zsidó politikai tanácsadó egy antiszemita vonásokkal bíró kampány célpontjává tett egy zsidót.

Amit Finkelstein és Birnbaum felépített, pontosan illeszkedik a nyugati történelem egyik legősibb antiszemita narratívájához: a gonosz, kapzsi zsidó, aki uralni akarja a világot. Ezzel kapcsolatban a szerző emlékeztetett arra, hogy Orbán soha nem használta a „zsidó” szót, de idegennek, hazátlannak nevezte az ellenségét, és logikus, hogy a szavazók ezek után azzal fejezték be a kampányt, hogy Dávid-csillagokkal mocskoltak be ellenzéki plakátokat. A vallásos zsidó Birnbaum szerint visszatekintve talán őrültség, amit csináltunk, de akkor helyes volt.

„Pusztán ideológiai projektről volt szó, Soros mindent képviselt, amit Orbán ellenzett. Amikor a kampányt tervezetük, egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy Soros zsidó”.

Azt mondja, az Orbánnal való együttműködés megkezdése előtt Izraelben érdeklődött jól tájékozott körökben Orbán zsidókhoz való viszonyáról.

Ezzel kapcsolatban a szerző szerint érdemes megjegyezni, hogy a két tanácsadó nem csak évtizedek óta ismerte Soros nevét, hanem Finkelstein már a nyolcvanas években botrányba keveredett, amikor egy jelölt szavazóinak antiszemitizmusát mérte, és használta fel. „Ezúttal azonban a következmények súlyosabbak. A kampány megváltoztatta a világot. A szavakból valóság lett” – írta a szerző, és felhozott több merényletet, amelyeknek elkövetői „a nemzetközi zsidó összeesküvés” ellen akartak fellépni. Birnbaum ma azt mondja a kampányról:

„Az antiszemitizmus örök és kiolthatatlan. A kampányunk nem tett antiszemitává senkit, aki előtte is nem volt az. Talán új áldozatot mutatott. Ennél több nem történt. Ma is így tennék”.

Azóta elköltözött Budapestről a Nyílt Társadalom Alapítvány, és bejelentették a CEU Bécsbe költözését is. Orbán bővíti sajtóbirodalmát, nem csak odahaza, hanem máshol is. Nagy tervei vannak. Májusban európai választások lesznek. Magyarország világszerte a jobboldal példaképe lett. És egy Fidesz-potentát szerint Orbán új kormányzási formát alkalmaz: minden lépését előzetes felmérésekre építi. A politikusoknak nem új víziókat kell megfogalmazni, hanem azt kell leképezni, ami éppen mozgatja a népet. Orbán ezt „illiberális államnak” nevezi.

Finkelstein 2017-ben elhunyt. Magyarország az utolsó projektje volt. Az egyik utolsó nyilvános beszédében azt mondta:

„Meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem”.

Ara-Kovács Attila

18. SZÁMÚ JELENTÉS HÁTASZTÁNBA – 2019. február

Most, hogy ismét vita van az ügyészségről, ide másolom egy 2010-ben a Klub Rádióban elhangzott jegyzetemet (1/2 X jelenti). Én időben szóltam….

18. SZÁMÚ JELENTÉS HÁTASZTÁNBA

Jelentem, őrizetbe vettek. Történt pedig, hogy hajnalban megjelent a lakásomon négy kommandós és közölték, hogy őrizetbe vesznek. Majd a kezemre és a lábamra is bilincset tettek, a kezemen lévő bilincsre vezetőszíjat, majd vártunk. Én kértem, hogy akkor essünk túl rajta, induljunk, mert nem szeretném a szomszédok nyugalmát megzavarni, de mondták, hogy nem lehet. Értesítették ugyanis a Hír Tv-t, ez ugyanolyan rutineljárás, mint a vezetőszíj alkalmazása, de még nem érkeztek meg, anélkül pedig nem lehet őrizetbevételt foganatosítani. Ezt megértettem, a protokoll az protokoll, ezt már megtanultam itt.

Nem írom le a teljes procedúrát, idemásolom viszont a kihallgatási jegyzőkönyv érdemi részeit, azok magukért beszélnek:

Ügyész: – Tudja, hogy miért vettük őrizetbe?

Én: – Nem tudom, de feltételezem, hogy alapos indoka lehet, mert önök indok nélkül senkit nem szoktak őrizetbe venni.

Ügyész: – Ne feltételezgessen itt semmit, maradjunk a tényeknél. Ön eltulajdonította szomszédja pénzét, egészen pontosan száznegyvenezer forintot. Beismeri?

Én: – Nem ismerem be, nincs mit beismerni, nem követtem el bűncselekményt. A szomszéd megkért, hogy az éves biztosítási díját adjam postára, a biztosító címére.

Ügyész: – A bejelentés szerint azonban a pénz nem érkezett meg a címzetthez, vagyis ön nem adta fel. Beismeri?

Én: – Ezt beismerem, de nem tudhattam, hogy ez bűncselekmény. Pénzzavarban voltam ugyanis, válságban volt az anyagi helyzetem, ennek a problémának az áthidalása érdekében megtartottam azt az összeget magamnak.

Ügyész: – Azt állítja tehát, hogy kölcsönvette, nem pedig ellopta? Akkor viszont mikor szándékozott visszaadni azt a pénzt?

Én: – Nem tudom, nem tudok ezzel kapcsolatban konkrétumot mondani, de a szomszéd akinek elvettem a pénzét, jobban fog járni, azt garantálom. Ugyanis, ha a pénz nálam van, ő semmiképpen nem fogja eltőzsdézni, vagy hülyeségekre költeni.

Ügyész: – Na, és ön sem fogja hülyeségekre költeni?

Én: – De, én igen, ebben bizos lehet, de a szomszéd megnyugodhat, ő a jövő érdekében gondosan járt el.

Ügyész: – Uram, ez így bűncselekmény, ezért bíróság előtt kell felelnie.

Én: – Már bocsánat, de hogy lenne bűncselekmény, amikor nem tettem mást, mint a kormány a magánnyugdíjasok pénzével. Megmondták, hogy tabukat döntenek, a magántulajdon szentsége is egy tabu volt eddig, most ledöntötték, én pedig ennek megfelelően jártam el. Akkor a kormány is bűncselekményt követett el?

Ügyész: – Ez viszont így már felségsértés is bűnlajstroma ezzel újabb cselekménnyel bővült.

Én: – Már bocsánat, de hogy lehet felségsértés, amikor köztársaságban élnek, nincs is királyi felség.

Ügyész: – Most még nincs, viszont tavasszal elfogadjuk az új Alkotmányt, akkor visszaállítjuk a királyságot, az Alkotmány pedig visszamenőleges hatályú lesz, így ez a vádpont is megáll.

Én: – Nem baj, ez itt jogállam, majd az Alkotmánybírósághoz fordulok. A mostani miniszterelnök is azt mondta 2007. júniusában, hogy: „Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye”. Majd ők megvédenek.

Ügyész: – Ezt kötve hiszem, egyrészt a miniszterelnök ezt akkor mondta, amikor még ellenzékben volt, most meg már nem gondolja, másrészt az Alkotmánybíróság jövőre Alkotmánnyal és más jogszabályokkal már nem fog foglalkozni.

Én: – Hát akkor mit fognak csinálni?

Ügyész: – Semmit, éppen ez a dolog lényege. Most tárgyalja a parlament a kormánypártok által benyújtott javaslatot, melynek címe: „Törvény az Alkotmánybíróság megerősítéséről”. Ennek lényege, hogy egy demokráciában szükség van egy erős Alkotmánybíróságra, mintegy a végrehajtó hatalom bírájaként. A miénk pedig nem elég erős még, ezért addig, amíg meg nem erősödik, felfüggesztik a tevékenységét.

Én: – Nos, akkor a köztársasági elnökhöz fordulok.

Ügyész: – Motorozni akar? Ő csak motor szerepet vállal. Meg egyébként is azt fogja mondani, hogy ő olimpiai bajnok.

Én: – Akkor majd a környezetvédelmi államtitkárhoz fordulok, ő nemrégiben az ürgék védelmében megparancsolta egy útépítésen dolgozó úthengernek, hogy azonnal álljon meg. A gépkezelő azóta is rémeket lát. Csak megvéd engem is, ha az ürgék olyan fontosak voltak.

Ügyész: – Ez nem az ő kompetenciája. Az ürge, az más, az fontos.

Én: – Egyáltalán, ilyen körülmények között miért van szükség új Alkotmányra?

Ügyész: – Megmondták, a régi elfáradt. Meg kommunista is volt. Meg fülkeforradalom is volt, annak pedig végképp nem felel meg. Meg aztán akadályozza, hogy a kormány boldoggá tegye az embereket. Ez pedig a legfontosabb.

Én: – Nem hiszem, hogy akit csak úgy őrizetbe vesznek, akinek elveszik a vállalkozását, akinek kevesebb lesz jövőre a jövedelme, akinek einstandolják a megtakarításait, azok nagyon boldogok lennének ettől.

Ügyész: – Azok nem is, de akiket ezek az intézkedések nem érintenek, azok boldogok, hogy másokkal történik ilyesmi. Ők pedig sokan vannak.

Én: – Akkor majd Navracsics miniszterelnök-helyetteshez fordulok, aki a Nemzeti Ügyek Politikája című választási programba a következőt írta: „Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény. A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét.” Navracsics biztosan megvéd majd, hiszen megmondták, hogy ez az első kormány, amelynek a választási programja megegyezik a kormányprogramjával, akkor viszont itt jogállam van.

Ügyész: – Ember! Hol él maga?

Én: – Ami azt illeti, egyébként a Szíriuszon.

Ügyész: – A Szíriuszon? Azt állítja, hogy a Szíriuszról érkezett?

Én: – Igen, a magyarok onnan származnak, engem pedig azért küldtek, hogy számoljak be az otthon maradottaknak Hátasztánba az itteni történésekről.

Ügyész: – Értem. Beszámoló. Hátasztánba. A Szíriuszra. Akkor most egy kis türelmet kérek.

Eddig a jegyzőkönyv. Kiment a teremből, majd fehérköpenyesek jöttek és elszállítottak egy másik intézménybe. Itt jól érzem magam. Csupa egyenes, őszinte ember. Ha pofánvágnak, nem mondják azt, hogy éppen együttműködünk. Ha elveszik a köpenyemet, nem mondják, hogy rajtam akartak segíteni. Ha elzavarnak, nem kell hallgatnom az összetartozásunkkal kapcsolatos szövegeket. Tegnap beszélgettem egy Napóleon nevezetűvel, aki azt mondja, hogy a seregei a kapuk előtt állnak, hamarosan kiszabadítanak minket. Hiszek neki. Ha kijöttem, azonnal jelentkezem.

Hajrá Hátasztán, naésaztán!

Üdvözlettel: ½ X

Kuncze Gábor

Gondolkodók I. – 2019. január

Sorotzatunknak egyetlen célja, hogy bemutassuk az egymástól eltérő véleményeknek nem az a céljuk, hogy legyűrjék a másikat, hanem, hogy együtt, közös belátással közelebb jussanak az igazsághoz.

Gábor György

Szóval az a helyzet, hogy a történettudomány koromsötét éjszakai égboltján Andics Erzsébet egy vakítóan fényes üstökös volt Schmidt Máriához képest.
Schmidt Mária megint kilökött magából valamit, úgy hülyeség az egész, ahogy azt papírra vetette, a tények nem stimmelnek, a történetinek szánt állításai tévesek (jó eset), felületesek (eufemizmus), avagy totális tudatlanságról és felkészületlenségről tanúskodnak (realitás).

Schmidt történésznek látszódni kívánó módon, valójában megbízásra termelő udvari ideológiafabrikálóként tegnap arról talált írni (Kínai Fal Kelet- és Nyugat-Európa között), hogy a jó kurva anyját a Nyugatnak, amelynek azért nélkülözhetetlen Kelet-Európa, mert mi szolgáltatjuk a Nyugat felsőbbrendűségének élő bizonyítékát.

(Hát, ami azt illeti, a te ténykedésed láttán, nem alaptalanul!) Minden baj a felvilágosodással kezdődött – tudatja az olvasóval Schmidt Mária. Imigyen ír: „A felvilágosodás francia nagyjai tehát megfigyeléseket végeztek, de szívesen adtak tanácsot is térségünk uralkodóinak, nem csupán a tisztes fizetségért, hanem azért is, mert civilizációs küldetésüknek tekintették, hogy fényt vigyenek a sötétségben élőkhöz, Keletre. Voltaire Nagy Frigyessel és Nagy Katalin cárnővel foglalkozott és eligazította őket a korszerű uralkodás rejtelmeiről. Rousseau Lengyelország, Diderot az egész térség számára készítette el civilizációs tervét. Kelet-Európa a felvilágosodás sztárjai szerint két világ: Európa és Ázsia, vagyis a civilizáció és a barbárság között terül el. Ezeket a világokat szerintük egyfajta kínai falnak megfelelő választóvonal határolja el egymástól. A falon túli részt a szláv nyelv és jellem testesíti meg. Kelet-Európa tehát, ahogy ők látták és láttatták, a zűrzavar földje, szervezetlen, elmaradott, ugyanakkor festőien falusias, egyben menthetetlenül barbár. Olyasmi, mint egy hatalmas néprajzi múzeum. Egyértelműen alacsonyabb rendű civilizáció, amit felettébb érdekes módon fehér bennszülöttek laknak. Ez a felvilágosodás időszakából származó kép olyan erősen rögzült a Nyugat retinájában, hogy a mai napig meghatározza azt, ahogy minket látnak, ahogy rólunk gondolkoznak, ahogy velünk beszélnek, bánnak.”

Hát, kedves Marcsi, egy nagy túróst!

Nem az a bajom, hogy a nagy teljesítési teperésedben a legminimálisabb önkontrollodat is elveszejted, midőn gúnyosan azt írod, hogy a felvilágosodás nagyjai tisztes fizetségért adták a tanácsokat az uralkodóknak, irgum-burgum, még ilyet, miközben te tisztességtelen fizetségért bocsátod áruba szellemi kapacitásod vészesen hanyatló végtermékeit a földanyai kebleden önfeledten pihegő imádott hatalom számára.

Ez persze szakma ugyan, de még nem a történész területe. Ám amit gondolatfutamod kiindulásának szántál, az már a történész munkáját illethetné, csakhogy nem lévén történész, nagy igyekezetedből mindössze ideológiailag átfestett hazug és ostoba sorokra futja.
Ugyanis nem így volt, éppen ellenkezőleg! Ha olvastál is volna, s nemcsak nevekkel dobálóznál, akkor tudnád, hogy a francia felvilágosodás számára egyfajta eszme- és erkölcskritikai alapvetésként jelent meg, hogy a saját elviselhetetlen „barbár” világunkat (bizony, elsősorban a franciát, meg az angolt, meg az itáliait stb.) egy máshonnan, a „barbárságból” jött ember tiszta, „civilizált” tekintetével bírálja, vagyis barbárság és civilizáció helyet cserél. Ha olvastad volna Montesquieu Perzsa levelek c. regényét, tudnád, miről beszélek. Ha olvastad volna Voltaire Vadember c. kisregényét, ugyancsak tudnád, miről beszélek. De ha a gimiben rávetted volna magadat legalább Voltaire Candide-jának elolvasására, akkor talán emlékeznél, hogy a mű végén a szereplők a „létező világok legjobbjaként” csődöt mondó Nyugatról elmenekülve a „keleti” Törökországban találnak menedéket, s itt látnak neki a munkának, kertjük művelésének, hogy messze tartsák maguktól a három nagy bajt, az unalmat, a bűnt és a szükséget.

És ha nem Orbán ánusza körül legyeskednél folyton-folyvást, hanem olvasgattál volna egy kicsit, mielőtt írásba rendezed ostobaságaidat, ráakadhattál volna a bon sauvage-ra, a jó vademberre, aki személyében hordozza a nyugati civilizáció kritikáját, s elolvashattad volna a Pótlás Bougainville utazásához c. Diderot-munkát, ahol megtapasztalhattad volna, milyen a tahiti vadember és így tovább.

Aztán nem ártott volna ismerni egy picinykét mondjuk Diderot és Nagy Katalin cárnő levelezését, ha már szóba hoztad kapcsolatukat, információkat begyűjteni kettejük viszonyáról (egészen Diderot könyvtárának sorsáig), mielőtt marhaságokat írsz le.
Aztán tudhattál volna Montesquieu magyarországi utazásáról, s itt szerzett benyomásairól (járt a pozsonyi országgyűlésen, járt több városban, többek között Besztercebányán és Körmöcbányán, megemlített több várost (Eszék, Temesvár stb.), dicsérte a magyar termőföldeket, és cseppet sem nézte le az országot. Montesquieu A törvények szelleméről írt főművének XV. könyve X. fejezetében viszont, minthogy ismereteket szerzett az országról, Magyarországot Csehországgal és Németországgal együtt említi, mint ahol fennáll még a szolgaságnak egy meglehetősen ősi állapota, a jobbágyság. (És, tudod Marcsi, még javában fennállt!)

És ha tényleg történész lennél, mielőtt akár csak egy sort is leírsz, utánanéztél volna akár Montesquieu, akár Rousseau vagy Voltaire magyarországi (de akár lengyelországi) recepciójának, s rögtön megtapasztaltad volna, hogy minden fordítva történt, mint ahogy azt Andics Erzsébetesen te most összehordtad. Tudnál Rousseau-nak a lengyel alkotmányos rendszerről írt munkájáról, tudnál Esterházy Józsefnek az alkotmánytervezetéről, amelyben Montesquieu-t követi az államhatalmi ágak elválasztásának gondolatát felidézve (erre így utólag is felhívhatnád szeretett főnököd figyelmét), ismerhetted volna Gróf Batthyány Alajos neves pamfletjét (Ad amicam aurem), amelyben – szintén Montesquieu nyomán – a törvényhozó hatalom (vis legislativa) és a végrehajtó hatalom (executiva potestas) egy kézben való egyesülésének veszélyeit tárta fel (erről is beszámolhatnál szeretett vezérednek), tudnál Hajnóczy József törvénytervezetéről (Ratio proponendarum in comitiis Hungariae legum), amelyben a francia politikai gondolkodás eredményeit hasznosítja stb., stb., stb., s persze már rég elolvastad volna Cassirernek A felvilágosodás filozófiájáról írt könyvét, hogy ne hordj annyi marhaságot össze a felvilágosodásról. És nem mellesleg Mária Ludassy oeuvre-jét is melegen tudom ajánlani.

Ha az írás előtt ez nem jött össze, legalább a publikált szöveg után olvasgassál egy kicsit! Vigyázó szemedet vesd a történelmi tényekre, dokumentumokra, még akkor is, ha estve jött a parancsolat, viola-szín pecsét alatt, s neked írnod kellett, mindegy, hogy mit, csak hazugság legyen, tömény gyűlölködés és az ukáz legfőbb forrásának alázatos visszaigazolása.
És a fentieket nem azért írtam le, mert a nagyszünetben többször letörted a pacsnim végét és megetted.

A bosszúállás – talán emlékszel – kettőnk közül nem az én nagy műfajom.

Petőcz György

Gyuri, élvezetes az írás, mint a korábbiak is, de azért van egy kis insomma-érzésem. Tudod, mert olaszos vagy, amikor az olasz azt mondja, hogy insomma…(értsd: ’a fene tudja…’). Az a bajom, hogy a könnyű csontra ugrasz. Naná, S.M. nem történész, soha nem volt történész, hanem az indulatait, kisebbrendűségi érzéseit, egy túldimenzionált ego személyes kudarc-érzéseit kompenzálta, projektálta történeti tárgyú kutakodásba, s keresett rájuk felmentő magyarázatot. Egész holokauszt-kutatása mögött ez rejlik: nem az igazság lehetőleg tárgyilagos megkeresése, hanem a számára sérelmesnek érzett, saját egóját a jelenben veszélyeztetni látszó mítoszok – amiket ő mítoszoknak tekint – leleplezése és lerombolása. A holokauszt de-emfatizálása, a zsidó sors és szenvedés de-heroizálása. Mindez túl hamar és leleplezően rövidre zárva a saját generációjában tapasztalt állítólagos politically correct kritikájával. S ezt kiegészítve, vagy ennek gyökerében megint az ambíciókkal, sértettségekkel, pozícióharcokkal.
Ugyanakkor a műveltségi tűzijáték, írásod bukéja, sokszor ugyanolyan kábítószer, mint bármi más. Nem csak arról van szó, hogy a történeti narratívák sokfélék, és a te Candide vagy Montesquieu-olvasatod sem az egyetlen lehetséges felvilágosodás-igazság. Félre ne érts, nem S.M. begőzölt hülyeségeit akarom védeni. De azért tény, hogy Edward Saidnak is volt mondanivalója a felvilágosodás-projektről, a Nyugat mélyről jövő orientalizmusáról. S erről, a nézőpontok különbözőségéről, az idegenség-élményről életrajzi könyvet is írt, nagyon jót (Out of Place). S az EU-s intézményekbe bekerült fiatal magyarok is sokat tudnának beszélni a nagy országokból származó hivatalnokok bennfentes és fensőbbséges attitűdjéről, és azokról az első évekről, amikor a fő probléma saját személyes elfogadtatásuk volt.
S itt van az insomma-érzetem.

S.M. nem megfizetett bér-ideológus, mint írod, hanem abszolút önjáró, meghatározó személyiség, aki a komplexusait hivatalos ideológiává és politikai döntésekké tudja avanzsáltatni.

Meghatározó személyiség. (Szerintem a CEU elüldözése is az ő rendezetlen érzelmi világában és történelmi gyökerű komplexusaiban gyökerezik. By the way, akiket az ilyesmi érdekel, nézze meg a múlt év egészen biztosan legnagyszerűbb magyar filmjét, a Nagyi projektet!) S.M.-nek bizonyos elit-problémái vannak. Az érdekes az, hogy ezek a személyes elit-prpoblémák, és az azokból fakadó történelemszemlélet és demagógia találkozik a történelemírás hálójából mindig kiesett, viszont maguknak szerepet kívánó tömegek vágyaival.
A fidesz-fiúk olyanok, olyan rétegekből jönnek, akikről soha nem szólt a történelem. Mert

a felvilágosodás-inspirálta közbeszéd jogokról, áldozatokról és bűnösökről szólt.

Az áldozatok és a bűnösök utódai „valakik”. A többség azonban senki, akikről nem szólnak a legendák, a szerecsenmosdatások, a tragikus „hibák” magyarázatai,a történetek, és nem érdekesek. S itt találkozik S.M. a fidesz-fiúk vágyaival. Közös bennük az elit-gyűlölet, egy bizonyos értelmiségi generáció utálata. Ha úgy tetszik, egy bizonyos felvilágosodás-diskurzus elutasítása.
Erről szól S.M. írása. Mindig minden írása erről szól.

Gábor György

Gyuri, köszönöm a reakciót, élvezettel olvastam, habár sok mindenben nagyon másként gondolkodunk S.M. tevékenységét, megítélését, szerepét és pályáját illetően. Érdekes és megengedem, nagyjából igaznak tűnő pszichologizáló leírásod sok mindenre adhat választ, de nem mindenre.
S. M. történészként van elkönyvelve, így definiálja önmagát, így definiálja őt a környezete, s egy-egy publintása után folyamatosan azt hallgathatjuk, hogy a “történész asszony” így vagy úgy gondolta stb. Én tehát az írásait nem egy pszichózisnak tekintem (nem is vagyok pszichológus vagy pszichiáter), hanem egy történész (“történész”) megnyilatkozásának.

De akkor vegyük komolyan, lássuk a medvét!

S ha hibát találok a textusban, akkor nem azt mondom, hogy íme, frusztrációjának legfrissebb manifesztációja, vagy hogy ez tiszta libidó stb., hanem az orra alá dörgölöm, s azt mondom, hogy már megint nem olvastad a szakirodalmat, nem ismered a forrásokat, gőzöd sincs a tényekről és így tovább. Nekem úgy tűnik, hogy a pszichózis emlegetése (legyen az bármilyen) óhatatlanul felmentésül szolgálna a történészi dilettantizmusára, holott

gondold csak el, hány történeti vonatkozású intézetnek, múzeumnak, miegymásnak a legfőbb vezetője, parancsnoka, irányítója és éceszgébere. Ugyancsak nem értünk egyet abban, hogy S.M. nem megfizetett bérideológus, hanem – mint írod – “abszolút önjáró, meghatározó személyiség.”

Bérideológus, meg is van szépen fizetve, és szépen meghálálva, s teljes félreértés részedről, ha azt hiszed, hogy felsőbb engedély vagy jóváhagyás nélkül önjárogatna itt vidáman és önfeledten. Egy frászt! Amit műveltségi tűzijátéknak nevezel, s mint ilyent, kábítószernek, az persze nem az, hanem egy olyasfajta szakmai kritika, amit én (s még jó páran széles e hazában, legyenek történészek, filozófusok, irodalmárok, szociológusok, művészettörténészek, nyelvészek etc., etc.) komolyan vettem, komolyan veszünk.
A “hibajegyzéket” csak az látja műveltségi tűzijátéknak – már megbocsáss – akinek sosem volt része szakmai bírálat megírásában vagy szakmai bírálat megkapásában. És hidd el, ez még itt mind semmi, hiszen ezen a felületen nincs lehetőség alaposabb, elmélyültebb és filológiailag jobban alátámasztott bírálatra, kritikára. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért hívod fel a figyelmemet arra, hogy sokféle történeti narratíva lehetséges. Egyrészt az utóbbi tíz-tizenöt év során minden szakmai munkám valahol erről szólt, s a Flavius Josephus-monográfiám lényegét éppen ez jelentette. Csak azért, mert éppen ma került a kezembe, idézem neked Gyáni Gábor nemrég megjelent könyve utolsó tanulmányának legutolsó mondatát: “S akkor még nem is említettük a Kisantal Tamás, a Gábor György és mások nevével fémjelzett metatörténeti vizsgálódásokat, melyekben eminens szerep jut a posztmodernnel összekapcsolt narrativitáselméleti tudásnak és gondolati isnspirációnak.” (Gyáni Gábor: “A posztmodern és a magyarországi történetírás”, in: Gyáni Gábor: Nemzeti vagy transznacionális történelem, Kalligram, 2018. 433.)
Ezt nem önfényezésnek szántam, hanem annak jelzéséül, hogy ha valamivel, hát a történeti narratívák sokféleségével tisztában vagyok. És magam is hosszan tudnám sorolni a felvilágosodással kapcsolatos új és legújabb szakirodalmat, de erre most nincs szükség. Csak jelzem, hogy az én narratívám, amely minthogy én nem a felvilágosodás korszakával foglalkozom, hanem jóval korábbi időszakkal, szóval az én narratívám természetesen sok más, avatott felvilágosodás-kutató narratívájával megegyezik, így például azon történészekével, akik a felvilágosodást egy sajátos nyugati (főként francia, angol és részben német) filozófiai, jogfilozófiai, eszmetörténeti és antropológiai irányzatnak tekintik, s amelyben az orientalista érdeklődés határozott politikai és kultúrkritikai akcentust hordoz.

Mindezzel nem kell egyetértened, természetesen lehet neked is saját (vagy másoktól átvett) narratívád.

Ahogy S.M. esetében is lehet önálló, akár kedvedre pszichologizáló narratívád is. Ismételten kösz a megjegyzést!

Sztarenki Pál

Tisztelt Szülők!. Gábor Gyuri gyermekük már megint precízen és okosan fogalmaz! Továbbá elegáns fiú: hiszen tudását és ha kell, a pacsniját is megosztja önfeládozóan az arra mindig áhítozóknak.. 🙂 Amíg engedjük, szívesen olvassuk írásait! ( Netuddki:-) )

Csak semmi majré

0

A Klubrádió eddigi történetének legforradalmibb pillanatát élhette át tegnap a műsorhallgató, ugyanis az érintett rádióban ehhez fogható tanítás vagy iránymutatás – emlékeim szerint – még nem hangzott el.

A forradalmi gondolat külön értékét, jelentőségét és megkérdőjelezhetetlen súlyát az adja, hogy a doktrinális útmutatás egy vezető rabbi szájából hangzott el, mintegy transzcendens ihletettségről tanúskodván.

A vezető rabbi az alábbi kérdést kapta:

„Erkölcsös dolog részt venni abban a pénzelosztásban, ahol eltitkoltan, az eredeti céloktól eltérően teljesen idegen és láthatóan politikai meggondolásból osztanak pénzt? Egy egyháznak itt kell lennie?”

A rabbi az alábbi válasszal bizonyította teljes felkészületlenségét, s erkölcsi cinizmusát:

„Hogy mi az erkölcsös és mi nem, azt a végeredmény határozza meg, a módszer másodlagos.”

Ez a simogatóan takaros és meghittségében melengető válasz a jakobinusok vagy Joszif Visszarionovics Sztálin ajkán sem formálódhatott volna szebben.

Akkor most mondjuk el a vezető rabbinak, hogy egy célhoz sokféle eszköz rendelhető, s nincs cél és eszköz között szükségszerű, „transzcendens módon determinált” viszony. Az ember autonómiája és szabad akarata révén maga választja meg az eszközeit.

A „cél szentesíti az eszközt” (nem machiavellista, ennek semmi köze sincs Machiavellihez, de ez egy másik történet) tétele ócska közhely és hibás premisszákból indul ki. Ugyanis a jó cél a rossz tartalmú eszközöket nem teszi jóvá, de még csak nem is neutralizálja, vagyis semmilyen jó cél nem szentesíti a rossz tartalmú eszközöket: a rossz, gonosz, cinikus és embertelen eszközök mindenféle értelemben, kiváltképp etikailag, rosszak, gonoszak, cinikusak és embertelenek maradnak.

Az abszolút jó tartalmú célhoz az abszolút rossz tartalmú eszköz egyszerűen inadekvát.

Legfőképp a „progresszív” célokat kitűzők szeretik elhitetni, hogy a célok annyira magasztosak és nagyszerűek, hogy elérésük érdekében megengedhető minden rossz (szükségszerűen rossz) és minden gonosz (szükségszerűen gonosz) eszköz: terror, diktatúra, vese lerúgása, kínzatás, átnevelő tábor, agymosás, bebörtönzés, jogfosztás és így tovább, mert hiszen a cél csodás és boldogító, csak a kis buta lázadozók képtelenek mindezt felismerni, ám a kancsukámmal majd segítek nekik. És akkor majd ők is meglátják és felismerik, vagy beledöglenek.

Szóval bízzanak bennem, a jóságos hatalomban, én tudom, mi a jó cél az egész emberiség számára, s aki ebben megakadályoz, azzal nem tehetek mást, mint hogy a jó cél érdekében büntetőtáborba küldöm, a Gulagra, elmegyógyintézetbe, tarkón lövetem vagy felköttetem.

S ha kiderül, hogy a cél mégsem volt olyan jó, mint azt szerettem volna hinni és elhitetni másokkal, akkor hát sag schon, annyi baj legyen, mi tévedtünk egy kicsit, akik meg nem hittek bennünk és a remek célokban, azok meg felfordultak egy kicsit.

Most már csak az a kérdés, hogy a vezető rabbi szárnyas szavait mottójául választja-e a Klubrádió, s tanítását márványba vésve kihelyezik-e a rádió portáljára?

Gábor György

Miért is győztünk?

Csütörtökön állítólag nagy győzelmet aratott Budapest (elhangzott még úgy is a sajtótájékoztatón, hogy a túlnyomó többség) a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén történt megállapodások miatt, amely szerint lesz Atlétikai Vb és szükséges a Szuper kórház is. Budapesti vagyok de sem győzelmi mámor nem fogott el sem azt a többséget nem érzékelem, amellyel most ünnepelnem kellene.

Ahhoz kétség nem fér,hogy a magyar sport, 1-2 tradicionális műhely kivételével leszálló ágban van, hogy sokat kellene tenni ez ellen és az sem vitás, hogy az uniós pályázatokból de jure kizárt főváros egészségügyi fejlesztése égető probléma.

Azonban gyanítom, hogy a legutolsó dolog amiket a fenti gondok javítása eszközlésére tenni kellene az egy Atlétikai Vb rendezése vagy egy úgynevezett Szuper kórház építése.
Kevés itt a hely részletes elemzésre, de ami a sportot illeti, a kormány is kapizsgálja, hogy annak ellenére rossz irányba megy itt valami, hogy bődületes közpénzeket nyomnak a sportba. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a minap kormányzati irányítás alá vonták a meglévő sportakadémiákat.

Az kérdés, hogy az eddig is minden idegszállal a kormányzattól függő akadémiák mitől lesznek jobb helyzetben attól, hogy ezentúl hivatalosan is azok irányítják majd őket akik eddig éppenséggel nem tudtak ennek megfelelni.

A sportok rendbetételéhez, a tömegsportról most nem is beszélve itt, a meglévő helyi kisközösséges intézményrendszer korszerűsítése, a testnevelő tanárok presztízsének emelése és az iskolai sportlehetőséget javítása, újrapozícionálása előrébb való mint a manapság csak pislákoló atlétika részére egy úgynevezett húzórendezvény megtartása.

Más már az ilyen-olyan Vb-k hatása és rangja azóta, hogy ma már minden hétvégén van vagy 10 sportágban valahol Világkupa forduló tele új világcsúcsokkal.

Az oly sokszor hivatkozott turisztikai vonzerő erősen kétséges, nincs két egyforma város és nincs két egyforma rendezvény ezen hatások szempontjából, a kép igencsak vegyes már csak az előbb említettek miatt is. Elgondolkodtató pld. az is, hogy nálunknál dinamikusabban fejlődik a turizmus több olyan szintén későn csatlakozott EU-s országban ahol egyáltalán nem a sportnak rendelik alá az országimázst.

Ezért is szurkolok pld. annak, hogy a magyar csapat kijusson a 2020-es Labdarúgó EB-re, mert az morálisan és anyagilag is csökkenthetné a rendezésen várható számításaim szerinti tízmilliárd forint nagyságrendű veszteséget.

Továbbmenve, a budapesti egészségügyi ellátás javítása is inkább a feljavítandó szakrendelő hálózatra települő korszerűsített lokális kórház hálóval képzelhető el .
Ebben a rendszerben nehéz volna megtalálni egy úgynevezett Szuper kórház funkcióját, így nem véletlen, hogy a Szuper kórház igazi támogatója csak a kinevezett egészségügyi biztos. Neki is csak sovány, könnyen cáfolható szakmai érvei voltak idáig. Más orvos a koncepciót lelkesen nem támogatta, igaz félelemből nem is támadta vehemensen.

Azt nem zárom ki, hogy kellhet még egy új kórház Budapesten, de nem egy funkciókkal erőltetetten felaggatott Szuper kórház, ráadásul megközelíthetetlen helyen.

Az idén nyílt egy Szuper kórház Ausztriában, Bécsben. Ausztria legkevesebb 70 évvel jár előttünk, talán 70 múlva nálunk is nyílhat majd egy Szuper kórház.

Addig azonban, ahhoz hogy a világszinten is kiemelkedő mértékű elkerülhető halálesetek számában csökkenést érjünk el, nem Szuper kórház hanem kizárólag egy magas színvonalú szakrendelésre épülő hasonlóan fejlett decentralizált, magas színvonalú kórház-háló kell megbecsült munkaerővel. Ennek költsége viszont nem 50 milliárd, hanem min 3-400 milliárd forint Budapest esetében.

Ez az összeg azonban csak első hallásra tűnik soknak, ez a pénz ma is meg lenne erre a célra, hiszen a múltbeli tapasztaltok alapján a VB tervezett 130 milliárd illetve Szuper kórház 170 milliárd forintos költsége a valóságban nyilván 200 milliárd illetve 240 milliárd lesz, azaz a 450 milliárd kéznél lenne akarat esetén.

Egyenlőre sok más kérdőjel is akadályozza a tervezett megállapodás pontos megítélését, hiszen például csak a fővárosi orvosok és egészségügyi szakdolgozók következő öt évben esedékes és szükséges bérkorrekciója minimum 150 milliárd forintot tesz ki, vagyis ha netán ezt is beleértené valaki a most az asztalon fekvő és tárgyalt 50 milliárd forintba akkor nemhogy a főváros nem kap egy fillért sem, de ő fizethet 100 milliárd forintot.

Gondom van a projektek funkciói és hasznossága mellet az egész csomag paktumszerű bartel jellegével is.

A sport és az egészség ügy fejlesztése feltétel nélkül is elvárható dolog, van is erre Budapestnek pénze, ha nem veszik el tőle. Ugyanakkor a VB és a Szuper kórház ebben a formában valószínűleg semmilyen feltétel mellett nem tekinthető szükségszerűnek.

Nem látom a hivatkozott (túlnyomó ???) többséget sem, mert az általam ismert mérvadó felmérések szerint a lakosság többsége mind Budapesten, mind országosan ellene van a két projektnek, magas költségek esetén nem is csak 2/3 de 3/4 arányban.

A VB kiválasztott területének rehabilitációs igényei pedig számos más megoldással teljesülhetnének.

Lehetne oda akár egy ökopark filozófiával felépített “kis Magyarország”, moderált méretű kulturális, gastro, szórakoztató negyedet építeni kiegészítve nagy szabadidős és zöld környezettel, amely egyben állandó turisztika célpont is volna.

Ez utóbbi érdekében be lehetne ott mutatni egy közepes méretű, pár ezer fős csarnokban minden este egy állandó társulatra épülő zenés táncos műsorral Magyarország történtét a magyarok bejövetelétől egészen napjainkig, ahogyan azt teszik világszínvonalon és óriási sikerrel, minden nap telt házzal a Maya Rivieran Mexicóban (Xcaret, Xel-HÁ).

Nincs ma olyan 2-3 órás magas színvonalú állandó show, amelyik könnyed műfaj keretében, a turistáknak szólóan bemutatná hazánkat a világnak. Felejthetetlen kulturális élményt vihetnének magukkal az idelátogató turisták szemben a romkocsmás, olcsó prostik, airbnb, stb, imázzsal.

Mondom mindezeket meggyőződéssel, mert azt ugye nem gondolja senki komolyan, hogy Budapest más részéről majd odajárnak az emberek futni, gerelyt hajítani vagy bármit is mozogni csak azért mert ott van egy új stadion.

Az amatőr mozgást, futást, kondizást nyilvánvalóan mindenki a lakóhelye környezetében igyekszik megoldani, ami rendjén is van, hiszen nem cél a felesleges városi közlekedésre késztetés!

Nos, a fentiek és sok egyéb itt most nem részletezendő indok miatt nem érzem magam győztesnek,nem gondolom hogy egy ilyen bartel bárki számára is győzelem lenne.

Ami most születik az egy politikai paktum és ez benne a csúnya. Építhetett volna a kormány stadion helyett másik rehabilitációs programot akár drágábban is mint a stadion és a Szuper kórház helyett is akár több száz milliárdért fejleszthette volna a budapesti kórházi alaprendszert. Éppúgy jól járhattak volna az arra kiszemelt kivitelezők és ráadásul valódi haszna lett volna a munkáknak, mert akkor Budapest is jól járt volna. Akkor tényleg győzött volna Budapest.

Így viszont egy torzó kerekedik ki a paktumból, elmulasztunk egy nagy lehetőséget és ez minimum 10 év időveszteség a szükséges munkák elvégzése terén. Azokat ugyanis úgyis meg kell csinálni inkább előbb mint utóbb, mert azt ugye senki nem várhatja el tőlünk, hogy néhány ember fafejűsége és kapzsisága miatt a jövőben továbbra is szeressünk mindig értelmetlenül és korán meghalni.

Ui:
Súlyos gazdasági kérdésektől van szó ezért óhatatlanul is idekívánkozik egy meghatározó adat. Az életszínvonalat és minőséget legjobban meghatározó adatban, a háztartások fogyasztásában folyamatos lecsúszás után drámaian leszakadva már csak Bulgária és Horvátország előtt állunk az EU-ban. A trend szerint 2023-ra lehet hogy már az utolsók leszünk, másképpen fogalmazva az EU legszegényebb országa.

Érdemes minden terv és költekezés előtt gondolkozni!

Pősze Lajos

Jesszusom, hol élünk?

„Most is úgy látom, hogy a szabadság felszámolásának, ami a világban folyik, jelen pillanatban mi vagyunk az egyik akadálya, azért olyan vehemens, hathatós és erős a támadás, ami velünk szemben folyik, és ezért ilyen kegyetlen is” – öblögette el mindezt Szájer József.

Ez már igaz!

Mindeközben mai hír, hogy megszüntethetik a Nemzeti Kulturális Alapot, jöhet az újabb központosítás. Ennek keretében a független színházak nem kapnának működési támogatást, a színházigazgatók kinevezésében Kásler Miklósnak vétójoga lenne, s egy „kultúrstratégiai tanács” (sic!!!) kezelné azt a pénzt, amellyel eddig az NKA rendelkezett. (Ugye már most mindenki fel tudja mondani ennek a leendő kultúr(bruhaha)stratégiai(hahaha) tanácsnak (hihihi) a névsorát, amely fölött maga a nemzet nagy Kásler Miklósa fog tornyosulni?)

Szeretünk hatalmas terminológiai vitákat folytatni arról, hogy „minek nevezzelek”, vagyis hogy mi ez az egész? Szoft diktatúra vagy illiberális demokrácia, diktatúra vagy autokrácia, und so weiter, und so weiter.

A helyzet az, hogy ez diktatúra, csak éppen jellege nem azonos a XX. századi totalitárius diktatúrák egykor volt valóságával. (Amint az antik görög demokrácia sem volt azonos azzal, amit ma tekintünk demokráciának.) Ma – még – nem jön a ház elé a fekete autó, nem börtönözik be az embereket, pincehelyiségekben nem kínoznak meg, s egy óvatlan pillanatban nem lőnek tarkón, nincsenek bevagonírozások, nincsenek átnevelő- vagy gyűjtőtáborok.
Ma más, sokkalta fortélyosabb eszközökkel működteti a hatalom önnön zsarnokságát. Nem kell kivégezni vagy börtönbe vetni senkit, még elmegyógyintézetekre sincs szükség, ahová a rendszeridegeneket bezárnák.

Az értelmiségit meg kell fosztani alapvető bázisaitól: az újságírókat nem kell megmerényelni, elég, ha a rezsimnek nem kedves újságokat és folyóiratokat ellehetetlenítik, bedarálják, lenyúlják. A rendszerkritikus tudósokat nem kell elmegyógyintézetbe zárni, elég, ha a magyar tudományos hálózatot, az egész MTA-t szétverik, „átszervezik”, s a rezsimhez sírig hű vezetéssel látják el. A meg nem nyert egyetemi oktatókat nem kell elzavarni testnevelést tanítani az általános iskolák alsó tagozatába, elég az egyetemi autonómiára fittyet hányni, szakokat betiltani vagy ellehetetleníteni, beleszólni abba, ki lehet tanszékvezető, s ki nem, ki lehet doktori iskola vezetője, s ki nem, át lehet alakítani az egyetemeket tokkal-vonóval, s csak a szívünknek oly kedves egyetemeket pénzelni (agyonpénzelni),

a többi ott rohadjon meg, ahol van, de végső esetben az egész egyetemet, ha a helyzet és a Legfőbb Úr úgy kívánja, ki lehet ebrudalni az országból.

A rendszernek nem kedves művészeket, írókat, rendezőket, színészeket, zenészeket, képzőművészeket nem kell átnevelő táborokba irányítani, elég, ha bezárjuk a kulturális életet támogató intézményeket, a kulturális TAO-támogatást megszüntetjük, az NKA-t a leghűségesebb és legbutább miniszterünk keze alá toljuk. A független színházak működését financiálisan ellehetetlenítjük, a színházak vezetőit egyenesen a pártközpontból nevezzük ki, a könyvkiadást az anyagi eszközök megfelelő „átcsoportosításával” a saját képünkre és hasonlatosságunkra alakítjuk, olykor pedig egyik-másik értelmiségi csoportot vagy műhelyt, kezdve mondjuk a filozófusoktól, folytatva mondjuk egy-egy színházi társulaton át egészen mondjuk az egyetemek oktatóiig, kriminalizálni, karaktergyilkosságnak kitenni szükséges, oszt jónapot!

S ha mindez bevégeztetett, az egész országon, a megnyomorított és megalázott, közmunkára kényszerített vagy minimálbérből tengődők millióin olyan egzisztenciális félelem lesz úrrá, hogy itt pofázni, felvonulgatni, tüntetni, tiltakozni legfeljebb a rituális öngyilkosjelöltek mernek csak.

Közben pedig Szájer József fenti szabadsághimnuszát fogja hamarost kórusba rendeződve füttyögni az egész NER-kompánia. Mindenhol, mindenfelé, mert addigra már rég minden újság, minden egyetem, minden színház, múzeum, koncert- és kiállítóterem, könyvkiadó és televízió, rádió és festőállvány, portásfülke és összeszerelő műhely, erőmű és éttermi abrosz, pilótafülke és hegedűhúr, bordásfal és fogpiszkáló, dobverő és gumióvszer, szobortalapzat és felmosórongy, pemzli és orgonasíp az övék lesz.

Kizárólag az övék. Lehet bedolgozni, de azt ki kell érdemelni!
Viva la libertà!*

Gábor György

*(És most nem Szájert idéztem, hanem Da Pontét, a Don Giovanni librettistáját.)

Csendben maradni okosabb lett volna

Varga Judit miniszternek egy Emmy-díjról az jut eszébe – egyébként jogosan –, hogy a kommunista rendszer örökösei is nézzék meg a filmet és szálljanak magukba. Ezt egy személyeskedő üzenetben közzé is tette. Az más kérdés, hogy ezt egy olyan miniszter mondja, aki ugyanolyan ocsmány propaganda szöveget tol, mint a kommunisták és egy sok tekintetben hasonló hatalom egyik leghűbb kiszolgálója.

Úgy tűnik viszont, hogy más párhuzam is van közte és a „kommunista rendszer örökösei” között. Az Emlékpont által közzétett dokumentumok és a nyilvános cégadatbázis alapján ugyanis a miniszter édesapja is beazonosítható, mint a kommunista rendszer kiszolgálója: nem is csak egy kis ügynök, hanem ún. szigorúan titkos tiszt lehetett, az aktái szerint meglehetősen aktív és meggyőződéses.

A tévedés jogát persze fenntartom, ha van másik miskolci Varga László, akinek a lányát és az édesanyját ugyanúgy hívják, mint a sunyi kis III/II-es alhadnagy szállodaigazgató rokonait és ráadásul hasonlít is Varga Juditra, akkor a miniszter asszonytól elnézést kérek!
Ha nincs, akkor viszont: 1) Varga miniszternek óvatosabban kellene bánnia az ilyen üzenetekkel 2) ha legalább annyi tartás van benne, mint Pokorni Zoltánban volt, akkor szépen lemond és átmenetileg visszavonul. Aztán persze lehet még belőle polgármester valahol.

Az szt. tiszt aktáját itt találja:
http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/varga-laszlo-186.html.
Az azonos nevű apával és nagymamával rendelkező, szintén miskolci miniszter asszony Twitter-bejegyzéséről pedig itt olvashat:
https://hvg.hu/…/20191126_Varga_Judit_Dobrev_Klara_a_kommun…

(Szeretném a jegyzőkönyv kedvéért leszögezni: eszembe nem jutott volna elővenni az „apák és fiúk (lányok)” lemezt, ha maga Varga miniszter asszony nem kezdi el. Ez a kis írás csak arra szolgál, hogy figyelmeztesse: gondolkozzon, mielőtt tweeteni kezd!)
FRISSÍTÉS: a miniszter megerősítette a fenti szomorú tényeket, persze egy propaganda cikkben, miben másban https://pestisracok.hu/varga-judit-az-erveimmel-nem-tudnak…/
Megjegyzés: 1) természetesen tovább hazudik, amikor az 5 évig ALHADNAGYKÉNT ÉS HADNAGGYÁ ELŐLÉPTETVE dolgozó édesapját a rendszer naív áldozataként mutatja be. A 8000 forintos jutalom is kevésnek tűnik, de abban az időben egy átlagfizetés 1000-1500 forint lehetett 2) a felmenők bűneit ő kezdte emlegetni 3) a miniszter asszonnyal nem az a baj, amit kommunista tartótiszt édesapja tett anno. Hanem amit fideszes miniszterként ő tesz most.

“Soros hálózat”

A Pedagógusok Szakszervezete tiltakozó tüntetést hirdet jövő szombatra, az illetékes minisztérium pedig közleményben reagál. A közleményben azt állítják, hogy a szakszervezeti akció azok műve, akik a „Soros-hálózathoz” tartoznak.

Orbán miniszterelnök péntek reggeli szokásos rádiószózatában a legnagyobb magyar diplomáciai sikernek minősíti azt, hogy Várhelyi Olivér végül EU-biztos lesz. Az, hogy ez az Orbán-kormány nagy diplomáciai sikere, nem vitás.
De Orbán azt is hozzátette, hogy „tények” mutatják, hogy Soros György nagy erőfeszítéseket tett Várhelyi biztossá válásának megakadályozására, de nem sikerült neki. Az állami rádió riportere természetesen nem kérdezte meg, hogy miféle tényekre gondol.

Az állítás azonban ugyanaz, mint amit a minisztérium közleménye tartalmaz: a magyar ellenzék Várhelyi Olivérrel szembeni, valamint korábban Trócsányi Lászlóval szembeni fellépése mögött ugyanúgy Soros György áll, mint a pedagógusok tiltakozó akciója mögött.

Mi a baj ezzel az állítással? A Soros György elleni kampány természetesen ízléstelen és hazug, és sokan érzékelnek vele kapcsolatban antiszemita felhangot. A legfontosabb azonban nem ez.

Az Orbán-rendszer által ötödik éve folytatott sorosozásban az a legfontosabb, hogy mindenkit, aki bármilyen értelemben szemben áll a rezsimmel, idegen ügynöknek minősít.

Legyenek pártok, szakszervezetek, civil szervezetek, ha egyszer nem a rezsim politikáját viszik, akkor Soros György instrukcióját hajtják végre, tehát a magyarságtól idegenek. A magyarságot, a magyar embereket egyedül a kormány és a mögötte álló parlamenti többség képviseli.
Igazi magyar ember nem lehet vele szemben ellenzékben. Ez a nacionalista önkényuralmi rendszerek logikája. Azzal ugyanis, hogy mindenkit, aki szemben áll vele, sőt, mindenkit, aki tőle függetlenül cselekszik, a magyarságtól idegennek minősít, kizárja azt, hogy valaki külföldi, idegen biztatás, befolyásolás nélkül mást akarjon, mint amit a rendszer helyesnek tart. Kizárja tehát az ellenzékiség illetve a tőle való függetlenség minden változatát. Ergo, kizár bármiféle pluralizmust. Ezért mondhatjuk, hogy a sorosozással a rezsim – és, mint láthatjuk, fő megtestesítője és képviselője, maga

Orbán – önmagáról állítja ki a bizonyítványt, miszerint önkényuralmi rendszer, illetve annak ura, vezére.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK