Kezdőlap Blogolda

Blogolda

Foszlányaim – A cél és az eszköz (Javítva)

1

Mielőtt valaki megvádol azzal, hogy elvakult Gyurcsány fun vagyok közlöm: nem tartottam és ma sem tartom jó miniszterelnöknek Gyurcsány Ferencet. A szememben még az sem menti fel, hogy saját pártjának (Mszp) árulása tette tönkre. (A Fidesz csak élt a felkínált lehetőséggel.) Ettől azonban még lehet jó politikus, sőt a Demokratikus Koalíció megszervezésével és az ellenzék legnagyobb politikai pártjává válásával ezt a feltételezést bizonyította is. (Itt meg kell azt is jegyeznem nem lépnék be a DK-ba, taszít minden dogmatikus megnyilvánulás akár jobbról, akár balról érkezzen is. Abból pedig náluk is van éppen elég. Mindezek figyelembevételével olvassák a gyorsan ítélkező olvasók szavaimat.)

Vajon az ellenzéki összefogás öt pártja Márki-Zaynak is felrója majd a választás megnyerése érdekében elhagzott hazugságait?

Gyurcsány 2006-os választások előtt elhangzott hazugságai miben különböznek  Márki-Zay  kampányarendezvényeken elhangzott hazugságaitól?  Valótlanság mindkettő.

A cél szentesíti az eszközt?

Tényleg ott tartunk, hogy mára már nem csak a politikusok hanem a közvélekedés is elfogadja a hazugságot, mint a győzelem felé vezető úton alkalmazható legális eszközt?

Nincsenek kétségeim afelől, hogy Márki-Zay a proteszt hangulat felkorbácsolásával megnyeri az előválasztás második fordulóját. A Momentum éretlenségével vált királycsinálóvá, a többi Márki-Zay mögé beálló párt csak túlélésre játszik.

a cél sem a mostani, sem a 2006-os hazugságokat nem szentesíti!

Gyurcsányon túl vagyunk, Márki-Zay hazugságai előtt most nyitottunk ajtót.

Mert hát miért lenne hihetőbb, hogy bigott vallásosságában egyszersmint  konzervatív és-zöld, szociálisan érzékeny demokrata – ami természetesen párosul nagyfokú humanista  liberalizmusával -, annak ellenére is, hogy számára a hazugság megengedhető marketing eszköz a politika rögös útján?

Úgy gondolom Márki-Zay nyer, mi pedig mindannyian veszítettünk.

Le Pen magyarországi látogatásának háttere

Sokakat meglepett a tegnapi bejelentés, hogy október utolsó hetében Budapestre jön Marine Le Pen. Arról mindenki tudott, hogy Orbán évek óta ostromolja egy találkozóért, jogos a kérdés tehát, Le Pen számára ennek miért épp most jött el az ideje?

Orbán eddig is bárhol szívesen találkozott volna vele, de Le Pen most még azt a szívességet is megteszi neki, hogy Budapestre jön. Mi történt időközben? – teszik fel sokan a kérdést. És milyen haszna vagy kára lehet ebből a magyar ellenzéknek? Macron vajon nyíltabb szimpátiával fordul majd az Orbánnal megküzdeni kész ellenzék felé?

De menjünk sorjában

Milyen érdeke fűződik Orbánnak egy ilyen találkozóhoz? A választ mindenki tudja: kiegészíteni az európai szélsőjobboldali panorámát Le Pennel, s eljátszani azt – legalább a sajátjai előtt -, hogy ő, mármint Orbán dominálja ezt a panorámát.
Sokkal tanulságosabbak Le Pen személyes indokai. A jövő áprilisi francia elnökválasztáson egyelőre nem Le Pen Macron legveszélyesebb kihívója, hanem egy Eric Zemmour nevű esszéista, tévés blog-tulajdonos, aki e pillanatban nagyobb támogatottságot tudhat maga mögött, mint az elmúlt években középre tájékozódó Le Pen. Ez a látogatás azért kellett Le Pennek, hogy bizonyítsa: ő bizony megmaradt annak, aki apjától pont tíz éve átvette a szélsőjobbos mozgalom vezetését.
Apropó papa! Jean-Marie Le Pen, vagyis Marine apja a napokban igen támogatólag beszélt lánya radikális kihívójáról, Zemmourról, őt nevezve „igaz hazafinak” s a „gaullizmus igazi folytatójának”. Ez is egy komoly kihívás Marine szemében, vagyis úgy döntött, egy látogatás erejéig beadja a derekát Orbánnak, elvégre a papa éveken át nagy csodálója volt a Fidesz első emberének.

És hogyan szemlélheti Macron ezt az egész színjátékot?

A francia elnök már rég a helyén kezeli Orbánt. A múltkori választások előtt Párizsban fogadta őt és Brüsszelben is találkozott vele, hogy Le Pen támogatóinak egy részélt elbizonytalanítsa; feltehetően ez lehetett eddig Le Pen idegenkedésének igazi oka Orbánnal szemben. Macron egyértelműen megveti Orbán kelet-európaiságát, de lehetőséget lát a politikus manipulálására. Ennélfogva e találkozók másról sem szóltak, minthogy szavazatokat raboljon Le Pentől. Egyben jelentősnek tekinti Orbán befolyását az európai szélsőjobbon, s ezért az Orbánra gyakorolt eddigi túlnyomó merkeli befolyással szemben alkalmat kereshet némi francia befolyást szerezni is.
Le Pen viszont nem akarja elkövetni azt a hibát, hogy ezalkalommal se lássák őt együtt Orbánnal, s az Macronnal parolázva hasson a francia belpolitikára.
Látnunk kell, hogy ezek az események mindenkit csak belpolitikai szempontból érdekelnek; Orbán eljátssza sajátjainak az untig ismert, csak magáról szóló népszínművet; a két francia politikus pedig – ennél azért finomabb koreográfiában előadva – megteszi ugyanezt otthon.
Ara-Kovács Attila

Foszlányaim…

0

Márki-Zay egyetlen dologban felülmúlhatatlan a többi jelölt számára: annyit senki nem kényszerült magyarázkodni, elnézést, sőt bocsánatot kérni, mint ő.

A gond nem csak ott van, hogy megsért, megaláz, hazugságokkal vádol másokat, hanem ott, hogy egyszerűen nem érzi szavainak a súlyát. Ezt felelős politikus nem teheti meg.

Ezeket kimondani sem lehet, és nincs is rá bocsánat!

Gyurcsány egy életen át fizet az őszödi beszédért, pedig annak Márki-Zay kijelentéseivel szemben minden szava igaz!

A többi néma csend

És folytatódik, nincs megállás. A magam részéről teszek még egy kísérletet, egy utolsót, hátha… A többi néma csend.

Az a tragikus helyzet és tragikomikus végzetszerűség, hogy semmit sem képes tanulni ez az ország. Az iránytű tropára ment, Észak helyett Dél-Nyugatot mutat, Dél helyett Keletet, napok óta már nem a Fidesz a legyőzendő ellenfél, hanem az, aki Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre szavaz. Ki beszél itt már Ráhel spanyolhoni lefalcolásáról, a francia borvidékről, Pegazusról és Pandóráról? Senki.

Nem kívánok állást foglalni abban, hogy melyik népség osztotta ki az első (vissza)ütést, ezen szórakozzanak azok, akiknek ez élvezetet okoz.

Záporoznak az átokzsoltárok, ugyanazok a mondatok és szavak, amelyek miatt – amúgy teljes joggal – tizenkét éve gyötrődik, dühöng és szenved az ország fele. Most ugyanezek a szavak hasítanak innen oda, onnan vissza. Tényleg ugyanazok a szavak: ma már az „ajvékolnak”-ot is volt szerencsém olvasni, de nem az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosától, hanem magunktól. Magunkra.

A nagy közös elmeháborodottságot, a józanság, a mértékletesség és az alapfokon járatott, a racionális döntéshez, valamint a józan belátáshoz elengedhetetlen bölcsesség hiányát, a féktelen önpusztító hajlamot nem 30 éve hordozzuk, hiszen már ugyanerről írt Mikszáth és Vajda, Kemény Zsigmond és Eötvös József, Ady és Bibó, nem sorolom tovább.

Érzelmek, indulatok, hitek és meggyőződések próbálják a racionális érvek látszatába burkolni önmagukat, ismétlem: itt is, meg ott is, s ezt művelik a politikában jártasnak imaginált különféle megmondók.

Egészen másra lenne most szükség, remekül lehetne demonstrálni valamit, persze megmaradva az eltérő utak és a két oldalra egyszerűsödött alternatíva fenntartása és pozitívumának folyamatos hangsúlyozása mellett. Naponta kiállva – továbbra is mind az ötnek, hatnak, valamennyinek – és elmondva, hogy

sehogy másként, csak együtt, s nem egymás ellen.

Van stratégiai nézetkülönbség, de az sem a másik ellenében, hanem azért, mert mindannyian ugyanarra a csúcsra akarunk feljutni, ám az egyik a keleti oldalon, a másik a nyugati oldalon. És nem azért, mert bruhaha, a másik oldala a pusztulásba visz, bruhaha, hanem azért, mert én így látom jónak, ő meg úgy látja jónak.

És kedves szavazók, legyetek szívesek elmondani, hisz ezért szerveztük az előválasztást, hogy ti, mind, hogyan látjátok a két oldalt. Szerintetek melyik a jobban járható? Ne a megmondóemberek rációnak álcázott megérzései, fantáziálgatásai, innen-onnan táplálkozó sértettségei döntsenek, azokat már ismerjük, döntöttek azok eleget, hanem most ti, kedves választók. És ha döntöttetek (mert ismétlem: ezért találtatott ki ez az előválasztás), s megszavazzátok, szerintetek melyik a jobban járható út, akkor a csúcson találkozunk, mert és újra: csak és kizárólag együtt, sehogy másként. S ezt kellene szépen, tagoltan elmagyarázni a kedves választóknak, akik nem biztos, hogy hülyék, sokkal inkább más gondjaik vannak, mással bíbelődnek naphosszat, azt, hogy ez az előválasztás semmi több, csak szimpátiaválasztás. Korántsem biztos, hogy az lesz a kormányfő, aki most nyertes lesz, nem a mostani győztes fogja összeállítani a kormányt, s meghatározni a kormányprogramot, egy nagy frászt, hanem mind, valamennyien, együtt, csakis együtt, ő is, aki most győz és ő is, aki most nem győz.

Ezért is kell majd elmennetek mindannyiotoknak tavasszal a választásra, hogy akkor is azon dolgozzatok, hogy az általatok legjobbnak tartott arány alakulhasson majd ki. Mert akkor számítani fog, de még mennyire!

Szóval ez egy szimpátia-teszt, amiért nem érdemes felkoncolnotok egymást, nem érdemes biblikus átokzsoltárokat harsogni, mert van psziché, van lelkület. És félreértéseket elkerülendő: legkevésbé a politikus pszichéjére vagy lelkületére gondolok, elvégre neki ez a dolga, hogy vigye a bőrét a vásárra, ezért lett politikus és nem váltókezelő vagy cipő-felsőrészkészítő, sokkal inkább a választók lelkére, mert az az érdekes. Ugyanis a választó nélkül, egyik nélkül sem lesz itt semmi. Márpedig ezek a lelkek, ezek a pszichék sérülékenyek, nem érdemes bántani vagy kiröhögni őket, mert azt a mazochisták szokták csak kedvelni, igaz, e honban abból akad talán a legtöbb.

Nem kellene a hegycsúcsra való fölcaplatást azzal ellehetetleníteni, hogy az amúgy is terhes mászás közben folyamatosan ordítunk,

teli tüdővel, rázzuk az öklünket, a botunkkal dühödten hadonászunk, a zöldséggel megpakolt cekkert lóbálva próbáljuk eltalálni a másik cekkeres fejét, egy-egy szikladarabbal megcélozzuk a másik úton közlekedőket, szünet nélkül, ingyen és bérmentve, a legjobb belátásunk szerint, társadalmi munkában, kommunista szombaton, gratis, unaloműzés gyanánt, ugyanabból a hozott anyagból dolgozva, amelyből az elmúlt tizenkét év során bőségesen sikerült felhalmozni, szakmányban uszítva azok ellen, akik aljas, galád, ócska, pofátlan, mocskos, agyonmanipulált, félrevezetett, megtévesztett, ostoba, tájékozatlan, fejükből kilátni képtelen módon, szemellenzőstől, a politika tudományához mit sem értve, óbaloldalinként vagy újbaloldaliként, óliberálisként vagy újliberálisként, ókonzervatívként vagy újkonzervatívként (a megfelelő aláhúzandó) volt pofájuk nem mögöttem felsorakozni. És miután tudom, megtapasztaltam, hogy mennyire fájt az nekem, mennyire elviselhetetlen volt, hát most úgy, ahogy kaptam tizenkét éven át, pont abban a kiszerelésben adom tovább egy hétbe belesűrítve minden utálatomat, undoromat, gyűlöletemet és őseinktől örökölt nemzeti hagyományunkat, az önsorsrontás megannyi, kifogyhatatlan variációját.

Így aztán maradt a szomszéd tehenének szóló tradicionális jókívánság!

Mondhatnám lakonikusabban is: pompás tájolás abba az irányba, ahol megint és újra, ki tudja, hányadszor ismét elcseszhetjük, kollektíven összekapaszkodva, ahogyan azt megtettük annyiszor.

Ábrándos szemünkkel már látjuk is a végét, amikor kebelből sóhajthatunk egy nagyot, merészet, bátrat, magyart. Be szép is lesz a nagy bukás után, kedves Ady Bandi, egymás sírjára hordani a virágot meg az átkot!

Gábor György

NYÍLT LEVÉL MÁRKI-ZAY PÉTERNEK

Kedves Péter!

Összeszorított szájjal hallgattam az elmúlt napokban azt a sok mindent, amit nyilatkoztál sokszor és sok helyen. Fegyelmezett vagyok, ezt talán te is elismered. Baloldali vagyok, ezt tudod. Azt pedig magad is megtapasztalhattad, hogy milyen sokat jelent nekem az összefogás. 2018 decembere óta kitartó munkával, sokan dolgoztunk azon, hogy a hat ellenzéki párt és a civilek idáig eljussanak. Eddig csöndben voltam, mert azt hittem, hogy csak egy rossz 24 órád volt. Most azonban világos, hogy nem ez a helyzet.

Péter!

– Ma Dunakeszin azzal szólított meg egy házaspár, hogy jöttünk mi, hazaárulók szavazni. Érted? A mi szavazóink, az ellenzék, és az általad is támogatott jelöltek szavazói.

– Arról nyilatkozol, hogy Dobrev Klára gyűlöletkampányt folytat ellened. Mit, Péter? Gyűlöletkampányt? Átgondolod te egyáltalán, amit mondasz?

– Azt állítja egyik társad, persze nagy nyilvánosság előtt, hogy van DK-s alapszervezet, amelyik melletted áll. Péter! Nincs ilyen szervezet!

– Az állítod, hogy a családod támadja a DK. Ki Péter? Megmondom én: közülünk senki!

– Azt állítod, hogy a Fidesz Klára mellett mozgósít. Péter! Klára mellett? A lelked mélyén te is tudod, hogy egészen más a helyzet.

– Azt állítod, hogy csak te jelented a reményt. Nem Péter! A reményt az ellenzéki összefogásra szavazó sok magyar jelenti.

– Feszül szét az együttműködés a szavaid miatt. És nem az eltérő programok miatt, hanem mert ütsz-vágsz mindenkit, aki nem téged támogat ebben az amúgy nagyon szépnek és nemesnek indult előválasztási versenyben.

Kedves Péter!

Te folyton azt mondod, hogy a riválisaink számára Dobrev Klára a főnyeremény. Elnézve azt, amit az elmúlt napokban tettél, láthatóan te vagy nekik a főnyeremény. Bántasz ellenzéki szavazót, azt mondod, hogy árulják a hazát, közben rombolod a szövetséget. Olyanokat állítasz, ami nincs vagy nem igaz. Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért.

Egy politikus sorsa sem lehet fontosabb a haza sorsánál. 12 év után először van remény, hogy közösen új hazát építsünk. Kérlek, hogy ne vedd el ezt a reményt a változást akaró magyaroktól.

Még nincs késő, hogy visszatérj arra az útra, amely elvezet közös sikerünkhöz. Ha folytatod, lehet, hogy nyersz egy pillanatot, de elveszíted közös győzelmünk lehetőségét. És lehet, hogy a sors ezt megbocsátja neked, de mi, ellenzéki szavazók nem fogjuk.

Remélve, hogy megértesz:

Vadai Ágnes

Kedves Népem!

Eddig az minősült a hazának ártani szándékozó ősgonosznak, aki nem a Fideszhez és legfőképp nem Orbán Viktorhoz igazodott. Régi, szép, békés és meghitt idők! Mára viszont már az lett a hazának ártani szándékozó ősgonosz, aki nem arra előszavaz, akire én.

Kedves Népem!

Gondolj arra, hogy akit most mindennek elmondasz, s akinek a választóit sértegeted, könnyen előfordulhat, hogy tavasszal a földig alázott, gyalázott és sértegetett mellé kell majd állnod, meg a földig alázott, gyalázott és sértegetett szavazói mellé, mert alakulhat úgy is. Ugyanis, minthogy ketten maradtak, vagy így, vagy úgy fog alakulni. De bárhogy is alakuljon, az esélyeket tekintve pillanatnyilag ötven százalék ide, ötven százalék oda, következésképp annak a százaléknak, amely most ténylegesen alulmarad, tavasszal majd ide kell szavaznia. Vagy oda.

Közben nincsenek biztos és megrendíthetetlen érvek, nincsenek jó mérések, nincsenek megbízható számok. Kár úgy tenni, mintha az én kijelentésem ab ovo igaz lenne, a másiké ab ovo hamis: bizonyíthatatlan érzésekről, emóciókról, indulatokról, vágyakról, hitekről van szó, emitt is, amott is. Lehet érvelni a magam megérzése mellett, de hiba és bűn a másikat és a másik szavazótáborát ugyanilyen zsigeri alapon legyalulni.

Meggyőződésem, hogy ha a magyar választók többsége véget akar vetni az Orbán-érának, mert elege van belőle, akkor ezt megteszi, vezesse azt a listát bárki is. És ha a magyar választók többsége nem akar véget vetni az Orbán-érának, mert jól érzi magát benne, ahogy az elmúlt időszakban ez megesett, akkor maradni fog Orbán és Semjén, Rogán és Gulyás, Szijjártó és Varga Judit, Mészáros Lőrinc és Ráhel, Tiborcz és L. Simon, Demeter Szilárd és Schmidt Mária, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa és az első számú párttagkönyv tulajdonosa, ott fenn, az elnöki pulpituson, Kásler és a Magyarságkutató Intézet, az egyetemi alapítványok és a pályázatokon örökkön-örökké győztesek, az álszenteskedők és a kereszténységet emlegető újpogányok és újbarbárok, a pandémiából is busásan meggazdagodók és magánzsebre üzletelők, továbbá nem csak a fél Balaton lesz lenyúlva, hanem a maradék is.

Kedves Népem!

Emitt jakobinus dühkitörést olvasok, amely szerint csak akkor lesz ebben az országban érdemleges változás, ha kipusztul végre a „régi nemzedék”. Biztosan így van, az öregeket lelövik, ugye, de ehhez legalább azt kellene bizonyítani szegény jakobinusainknak, hogy az öregek mind „retrográdok”, a fiatalok ellenben mind „progresszívak”. Meg azt, hogy progresszívnek lenni biztosan dicséretes dolog-e, s retrográdnak lenni biztosan elítélendő-e. Amúgy pedig – ha jók az emlékeim – a rendszerváltás pillanatában is volt egy teljesen új, fiatal, „szeplőtelen” korosztály, egy hatalmas ígéret, ami aztán nem teljesült be. Épp ellenkezőleg.

Szóval Kedves Népem, ballagjatok el voksolni, mindenki a maga meggyőződése szerint, s ne baszogassa senki az ellenoldalt, mert valójában nem emitt van az ellenoldal, hanem amott van, azt kell(ene) leváltani és elzavarni. Menjünk szavazni, úgy, ahogy vagyunk, hiszen – jó esetben – a szavazás végeredménye egy egzaktnak tekinthető számmal szolgálhat majd. S miután egyikünk farzsebében sincs ott a mindentudás kézikönyve, s miután egyikünk sem lát a jövőbe, emócióinkkal, hitünkkel, meggyőződésünkkel kell odaballagni, s választani.

S ne feledjétek: ha a többség el akarja zavarni őket, akkor el fogja zavarni, ha nem, lehet bárki a lista élén, akkor maradni fognak.

És még valami: akárhogy is végződjék az előválasztás, egyértelmű bizonyíték híján ne jöjjünk elő azzal, hogy hát persze, mert valakik jól megtrollkodták ezt az egészet. Ha bárki megtrollkodná, abban mi magunk (valamennyien) benne vagyunk.

És bárhogy alakuljon a tavaszi választás, az ott született döntésben mi magunk (valamennyien) benne leszünk.

Szóval ne lőjük ki se a fiatalokat, se az öregeket, se az okosokat, se a butácskábbakat, se a mi szektánkat, se a másik szektáját, se a megmondó embereket, se a néma indiánokat, se a nőket, se a melegeket, se a romákat, se a zsidókat, se a kalauzokat, se a virágkötőket, ha másért nem, hát mert annyival több voks jut azokkal szemben, akik ellenében most választani indulunk.

Ezt ne felejtsétek el, Kedves Népem! Azt, hogy ellenük szavazunk, s nem magunk ellen. Őket akarjuk seggbe rúgni, s nem magunkat tökön szúrni.

Ez utóbbit hagyjuk meg a professzionális, permanens, szűnni nem akaró, meggyőződéses öntökön rúgóknak. Mert fogadjuk el kellő eleganciával és empátiával: ők meg így szeretik.
Gábor György

Kijelentések érvek nélkül

Hemzsegnek a beírások, az itt is, ott is közzétett vélemények, az érvelés helyetti megszokottan zsigeri, nagylöttyös indulatból fakadó álláspontok:

  • Egyedül X képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül Y képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül Q képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül V képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül Z képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.

Lehet így is, nem kétséges. Én csak azt kérdezném meg, hogy a fent felsoroltak közül (X,Y,Q,V,Z) melyiknél lenne jobb Orbán? Vagy, ha így jobban tetszik, melyiknél lenne jobb az Orbán-Semjén-kormány? Vagy még pontosabban: melyiknél lenne jobb a keresztségben a NER nevet kapott, amúgy a magyar történelem egyik leggaládabb rendszere? És azt is megkérdezném, hogy vajon X, Y, Q, V, Z tényleg csak Káslernél, Rogánnál, Szijjártónál, Varga Juditnál, Novák Katalinnál, Palkovicsnál, Rétvárinál, Fekete Péternél, Maruzsa Zoltánnál, Orbán Balázsnál, Dömötör Csabánál vagy Azbej Tristánnál (és még sorolhatnám) rosszabb minisztereket és államtitkárokat lennének képesek kiállítani, véletlenül sem jobbakat a fenti, „majdnem felülmúlhatatlan” figuráknál?

Továbbá emlékeztetnék arra, hogy a 2010-es választásokat hosszú hónapokkal megelőzően talán csak egy-két elemző prognosztizálta (utóbb kiderült: halálosan precízen), hogy Orbánék kétharmaddal fognak nyerni. Akkor ezeket az elemzőket kiröhögték, lemarházták, elküldték mindenhová, aztán amikor már a választások előtti hetekben a vakok számára is tisztán látszódott, hogy valóban kétharmados lesz a győzelem, szép számmal akadtak, akik lelkesen tapsikoltak, s örömtől duzzadva várták a kétharmadot, mert az lesz aztán az igazán jó és üdvözítő. Amúgy ezek az üdvözítők akkoriban nagy népszerűségnek örvendtek, csak úgy folytak ki a tévés és rádiós stúdiókból, kézről kézre adták őket, a nép lenyűgözve hallgatta valamennyit, s ha Magyarországon már szélesebb körben elterjedt volna a Facebook, valóságos lájkornamentika ékítette volna mindannyiuk oldalát.

Aztán lett üdvözítő kétharmad, nemdebár?

Szóval mindazok, akik egy Belarusz Kihelyezett Tagozata-szerű üdvözítő berendezkedés után vágyakoznak, helyesen és jól taktikáznak.

A többiek számára pedig azt javaslom, hogy olvassanak minél több Ady-publicisztikát (nézzék meg Jordán Tamás remek Ady-estjét), olvassanak Mikszáth-tárcákat, olvassák Vajda Jánost, Kemény Zsigmondot, olvassák el Arany László A délibábok hőse c. verses regényét stb., de mindenekelőtt használják a józan eszüket és ítélőképességüket, még akkor is, ha jópofi, laza, vicces, népszerűségben fürdőző cinikusnak egyelőre kifizetődőbb lenni.

És fogadják meg a javaslatomat: feledkezzünk el szépen arról, hogy a politikust szeretnünk kell, s ha ez nem megy, akkor utálnunk kell őt. Hát egy frászt!

Az ember szeresse a szüleit, a gyerekeit, a rokonait, a barátait, s ha nagyon akarja, s nagy késztetést érez: imádja a bálványait, sokszor az sem kis feladat. A politikust nem kell szeretni, nem kell imádni, nem kell rajongani érte. Szeresse őket az ő rokonságuk, baráti körük. A többség – normális esetben persze – egészen másért tartja őket. Például azért, hogy lehetőleg ne legyünk Belarusz 2, hanem valami más.

Szerintem.

Gábor György

Igyál még

Orbán Viktor beszédet mondott a Tokaj-Hegyaljai Egyetem avató tanévnyitóján. Egy olyan beszédet, ami a nacionalista dumák remek paródiája lehetne, teli a legócskább közhelyekkel, semmitmondó, üresen harsogó hazug panelekkel, hatalmas lózungokkal.

A Jóisten kifejezetten kedves ajándékának tartja – vág bele Orbán –, hogy a vidéket elhanyagoló sok-sok évtized után végre Magyarország elkezdte rendezni tartozását a vidékkel szemben, s most megadják azt, ami a magyar vidéknek jár, hiszen – mint mondja – „a vidéki levegő hazafivá tesz. Itt még él, itt még tősgyökeres az a magyar észjárás, testtartás, habitus, amely megmaradásunk alapját képezi a jövőben. Innen táplálkozik a magyar küldetéstudat, amely értelmet ad életünknek…”

Én most nem foglalkoznék a magyar észjárás, valamint a magyar testtartás és az egyetem (universitas) intézményének összefüggésével, hanyagolnám a magyar küldetéstudatot, mindössze

jelezném, hogy a miniszterelnök súlyosan félrebeszél.

A Trianon előtti magyar egyetemek közül több éppen a magyar vidéken folytatta tevékenységét: a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözött, a Pozsonyi Egyetem Pécsre, a Selmecbányai Főiskola Sopronba, az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia Miskolcra, a Máramarosszigeti Református Jogakadémia Kecskemétre. Aztán folytathatnánk a rendszerváltás előtti vidéki egyetemek és főiskolák aprólékos felsorolásával, majd azzal a felsőoktatási robbanással, ami a rendszerváltást követte (olykor talán feleslegesen és sokszor nem elég átgondoltan), szóval Orbán állítása ostobaság, szándékos torzítás.

Én azonban most – szakmámból fakadóan – Orbánnak arra a kijelentésére koncentrálnék, amelyben az alábbiakra hívja fel hallgatói figyelmét: miután megemlítette Sárospatakot, a magyar reformáció rendíthetetlen bástyáját, valamint a modern magyar nyelv bölcsőjét, végül Kazinczy kőhajításnyira lévő széphalomi nyughelyét, rátért a lényegre:

„És itt van a bor. Talán elsőként ezzel kellett volna kezdenem. Acélozza a hazaszeretetet, izmosítja a bátorságot, bizonyíték Isten létezésére, és a nyelv is megered tőle.”

A bor mint Isten létezésének bizonyítéka! Az egyetemi óráimon sokféle istenbizonyítékkal foglalatoskodunk, hogy csak a legismertebbeket említsem, Aquinói Szent Tamás öt útjától (quinque viae) az ontológiai istenérvekig (Anzelmtől Descartes-on át még Gödel istenérvét is meg szoktuk beszélni), nem is folytatom, de eddigi kurzusaimon – bevallom – nem ejtettünk szót „a bor mint istenérv” teóriájáról.

Ha egyszer vendégelőadóként megtisztelné az órámat Orbán Viktor, s tudományos szomjunkat új elméletével igyekezne csillapítani, hálás szívvel mondanánk neki köszönetet.

Addig viszont kénytelen vagyok arra gondolni, hogy ha a bor Isten létének a bizonyítéka, akkor a sok bor következményeként fellépő kettőslátás egyenesen a politeizmusnak, azaz a sok isten létének a legfőbb bizonyítéka. Az pedig külön érdekesség, s várhatóan komoly vitákat generáló tényező lehet, hogy a fenti teóriából következően a muszlimok számára Isten semmiképpen sem bizonyosság, miután ők nem fogyasztanak bort.

Mindenesetre valóban szükséges sok-sok bort fogyasztani, mert józanon ennyi hivalkodó marhaságot nehéz elviselni.

Gábor György

MÉG ROSSZABB

Régen volt már, hogy megírtam ezen az oldalon, hogy a Jobbikkal közös listára nem tudok és nem fogok szavazni. Amikor a 2018-as választás után sokan nehezteltek az LMP-re, a Momentumra és a Jobbikra, amiért nem léptek vissza a javamra a budapesti 3. választókerületben, és emiatt nem nyertem meg a választókerületben a választást a fideszes Gulyás Gergellyel szemben, azt mondtam: én ezt nem bánom, nem is fogadtam volna el a Jobbik és az LMP támogatását.

Sok okom volt arra, hogy fel sem merült bennem, hogy újra elinduljak ugyanabban a választókerületben, de az egyik fontos ok az volt, hogy ha történetesen megnyertem volna az előválasztást, el kellett volna fogadnom a Jobbik támogatását, és erre ma sem vagyok hajlandó. Amikor a szerencsi-tiszaújvárosi választókerületben időközi választás volt, és a jobbikos, korábban fannhangon zsidózó Bíró László lett az ellenzék közös jelöltje, és ott kampányoltak neki Karácsony Gergelytől Kunhalmi Ágnesig az ellenzék vezető politikusi, megerősödtem a véleményemben.

Azóta sorra derül ki a Jobbik jelöltjeiről, hogy milyen antiszemita, cigányellenes kijelentéseket tettek a közelmúltban. Nemcsak egy-egy jobbikos politikusról van szó: a Jobbik parlamenti frakciója – már a „néppártosodás” idején – a Fidesszel együtt megszavazta a kilencedik alkotmánymódosítást, benne a hajléktalanság kriminalizálásának, a menekültekkel szembeni fellépésnek és az igazságszolgáltatás kormányellenőrzés alá vonásának „alkotmányos” megalapozását, és megszavazta most a homofób pedofília-törvényt. A Jobbik ma sem fogadja el a nyugati világban érvényes demokratikus-humanista minimumot.

Most Jakab Péter olyan módon fenyegette börtönnel és a börtönbeli megerőszakolással Orbán Viktort az Országgyűlés plenáris ülésén, ami után az európai demokráciákban egy napig nem maradhatna meg a politikai életben.

Pártja azonnal lemondatná. Hogy Jakab ilyeneket beszél, az nem lep meg, eddigi nyilatkozatainak ez logikus folytatása. Bebizonyosodott: nemcsak egyik-másik jobbikos jelölt, de maga a pártelnök-frakcióvezető sem tudja, hogy mit jelent a másik ember méltóságának tisztelete.

Mások már megírták előttem – Hont András, Petri Ádám és most Tamás Gáspár Miklós –, hogy elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki pártok politikusainak nincs szava Jakab parlamenti mondatára. Igazuk van, egyetértek velük.

Hallottam jobbikos politikusok magyarázkodását, és más ellenzéki politikusét is az ATV-ben. Hogy a vita hevébe, meg indulatból, meg szövegkörnyezetéből kiszakítva, meg irónia.

Nem, parlamenti politikus ilyet nem mondhat a parlamentben.

Ha pedig a többi pártvezetőnek nincs ehhez észrevétele, azzal saját demokratikus elkötelezettségüket teszik kérdésessé.

A helyzet még rosszabb, mint a hatpárti szövetség megkötésekor látszott. A többi párt idomul a szövetségben a Jobbikhoz. Más jelei is vannak ennek, de ez is ennek jele.

Veres András megyéspüspök és a varsói gyermekvédő konferencia

A Vatican News legfrissebb felületén olvasom, hogy a négynapos varsói gyermekvédő konferencián Adam Żak jezsuita, a lengyel püspöki kar gyermekvédelmi koordinátora szerint – aki hangsúlyozva, hogy az egyháznak meg kell küzdenie a szexuális visszaélések elleni küzdelmet fékező, a katolikus országok többségére jellemző egyházi hárító magatartással és az áldozathibáztatással –, hiba volt azt gondolni, hogy az egyházak részéről elkövetett szexuális visszaélések a nyugat dekadenciájának, a szexuális forradalom túlkapásainak tudhatók be.

Nem tudom, hogy ott volt-e a konferencián Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, mert ha igen, remélem sokat tanult és jegyzetelt, hogy átgondolja a nem is oly rég, 2019-ben hangoztatott álláspontját, miszerint
  •  „a kiskorúak zaklatása és szexuális molesztálása legkevésbé egyházi ügy. Alapvetően világi jelenségről van szó” (a jezsuita Adam Żak által is emlegetett jellegzetes hárító magatartás),
  •  „Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” (tribalizmus, jellegzetes nemzeti-törzsi szemlélet, amelynek az egyetemes katolicizmusban (katholikosz) való önellentmondó jelenlétét Ferenc pápa és környezete „törzsi katolicizmus”-nak (cattolicesimo tribale) nevezi.) Végül arra a kérdésre, hogy idehaza elterjedt a hallgatás és az áldozathibáztatás kultúrája, Veres püspök azt felelte, hogy
  • „Ezzel együtt a gyerekek védelme erősen benne él a magyar társadalomban” (Veres püspök vagy kozmetikázni igyekszik a helyzetet, vagy a szociológusok, a pszichológusok és a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek által feltárt valóságról mit sem tud), hogy végül a magyar püspök az alábbi konzekvenciához jusson el:
  • azokban az országokban, ahol sok visszaélésre derült fény, ott nem a sajtó szerepét és a sajtószabadság helyzetét illeti elismerés, hanem amott bizonyára sokkal több ilyen eset is történhetett, minthogy „meglátásom szerint liberálisabbak nálunk” (íme az Adam Żak által említett ujjal mutogatás szándéka, amely az egyházon belüli szexuális visszaéléseket a nyugati dekadenciának, a szexuális forradalom túlkapásainak kívánja betudni.)
Amúgy,

ha már a szexuális forradalomról és a liberalizmus ártó hatásairól van szó, ajánlom Veres András figyelmébe azt a hatalmas irodalmat, amely a XVIII. századi katolikus Írország Magdolna-mozgalmáról és annak kriminális alakulásáról, förtelmes „szennyeséről” számol be,

mára már feltárt és ismertté vált történelmi tények alapján, abban a nem titkolt reményben, hátha a liberalizmus világot tönkretevő züllöttségéről és határokat nem ismerő erkölcstelenségéről, ártó dekadenciájáról némileg differenciáltabb képhez jut ezáltal.
S ha Veres András olvasás helyett inkább mozizni szeret, tekintse meg a 2002-ben készített „The Magdalene Sisters (A Magdolna nővérek) c. angol-ír filmdrámát.
Nem kívánok spoilerezni, de annyit elárulok: legkevésbé a liberalizmusról lesz benne szó.
Gábor György
* a szerk. megjegyzése: A közép-kelet-európai térség számára tartott varsói konferencián püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, rendi elöljárók, pszichoterapeuták és világi szakemberek vettek részt. Magyarországot Marton Zsolt váci püspök, a MKPK családreferense, Kocsis Fülöp érsek hajdúdorogi metropolita és Szentes Judit SSS szociális testvér, a Katolikus Pedagógiai Intézet gyermek- és ifjúságvédelmi szakembere képviselték.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK