Kezdőlap Blogolda

Blogolda

Csak semmi majré

0

A Klubrádió eddigi történetének legforradalmibb pillanatát élhette át tegnap a műsorhallgató, ugyanis az érintett rádióban ehhez fogható tanítás vagy iránymutatás – emlékeim szerint – még nem hangzott el.

A forradalmi gondolat külön értékét, jelentőségét és megkérdőjelezhetetlen súlyát az adja, hogy a doktrinális útmutatás egy vezető rabbi szájából hangzott el, mintegy transzcendens ihletettségről tanúskodván.

A vezető rabbi az alábbi kérdést kapta:

„Erkölcsös dolog részt venni abban a pénzelosztásban, ahol eltitkoltan, az eredeti céloktól eltérően teljesen idegen és láthatóan politikai meggondolásból osztanak pénzt? Egy egyháznak itt kell lennie?”

A rabbi az alábbi válasszal bizonyította teljes felkészületlenségét, s erkölcsi cinizmusát:

„Hogy mi az erkölcsös és mi nem, azt a végeredmény határozza meg, a módszer másodlagos.”

Ez a simogatóan takaros és meghittségében melengető válasz a jakobinusok vagy Joszif Visszarionovics Sztálin ajkán sem formálódhatott volna szebben.

Akkor most mondjuk el a vezető rabbinak, hogy egy célhoz sokféle eszköz rendelhető, s nincs cél és eszköz között szükségszerű, „transzcendens módon determinált” viszony. Az ember autonómiája és szabad akarata révén maga választja meg az eszközeit.

A „cél szentesíti az eszközt” (nem machiavellista, ennek semmi köze sincs Machiavellihez, de ez egy másik történet) tétele ócska közhely és hibás premisszákból indul ki. Ugyanis a jó cél a rossz tartalmú eszközöket nem teszi jóvá, de még csak nem is neutralizálja, vagyis semmilyen jó cél nem szentesíti a rossz tartalmú eszközöket: a rossz, gonosz, cinikus és embertelen eszközök mindenféle értelemben, kiváltképp etikailag, rosszak, gonoszak, cinikusak és embertelenek maradnak.

Az abszolút jó tartalmú célhoz az abszolút rossz tartalmú eszköz egyszerűen inadekvát.

Legfőképp a „progresszív” célokat kitűzők szeretik elhitetni, hogy a célok annyira magasztosak és nagyszerűek, hogy elérésük érdekében megengedhető minden rossz (szükségszerűen rossz) és minden gonosz (szükségszerűen gonosz) eszköz: terror, diktatúra, vese lerúgása, kínzatás, átnevelő tábor, agymosás, bebörtönzés, jogfosztás és így tovább, mert hiszen a cél csodás és boldogító, csak a kis buta lázadozók képtelenek mindezt felismerni, ám a kancsukámmal majd segítek nekik. És akkor majd ők is meglátják és felismerik, vagy beledöglenek.

Szóval bízzanak bennem, a jóságos hatalomban, én tudom, mi a jó cél az egész emberiség számára, s aki ebben megakadályoz, azzal nem tehetek mást, mint hogy a jó cél érdekében büntetőtáborba küldöm, a Gulagra, elmegyógyintézetbe, tarkón lövetem vagy felköttetem.

S ha kiderül, hogy a cél mégsem volt olyan jó, mint azt szerettem volna hinni és elhitetni másokkal, akkor hát sag schon, annyi baj legyen, mi tévedtünk egy kicsit, akik meg nem hittek bennünk és a remek célokban, azok meg felfordultak egy kicsit.

Most már csak az a kérdés, hogy a vezető rabbi szárnyas szavait mottójául választja-e a Klubrádió, s tanítását márványba vésve kihelyezik-e a rádió portáljára?

Gábor György

Miért is győztünk?

Csütörtökön állítólag nagy győzelmet aratott Budapest (elhangzott még úgy is a sajtótájékoztatón, hogy a túlnyomó többség) a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén történt megállapodások miatt, amely szerint lesz Atlétikai Vb és szükséges a Szuper kórház is. Budapesti vagyok de sem győzelmi mámor nem fogott el sem azt a többséget nem érzékelem, amellyel most ünnepelnem kellene.

Ahhoz kétség nem fér,hogy a magyar sport, 1-2 tradicionális műhely kivételével leszálló ágban van, hogy sokat kellene tenni ez ellen és az sem vitás, hogy az uniós pályázatokból de jure kizárt főváros egészségügyi fejlesztése égető probléma.

Azonban gyanítom, hogy a legutolsó dolog amiket a fenti gondok javítása eszközlésére tenni kellene az egy Atlétikai Vb rendezése vagy egy úgynevezett Szuper kórház építése.
Kevés itt a hely részletes elemzésre, de ami a sportot illeti, a kormány is kapizsgálja, hogy annak ellenére rossz irányba megy itt valami, hogy bődületes közpénzeket nyomnak a sportba. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a minap kormányzati irányítás alá vonták a meglévő sportakadémiákat.

Az kérdés, hogy az eddig is minden idegszállal a kormányzattól függő akadémiák mitől lesznek jobb helyzetben attól, hogy ezentúl hivatalosan is azok irányítják majd őket akik eddig éppenséggel nem tudtak ennek megfelelni.

A sportok rendbetételéhez, a tömegsportról most nem is beszélve itt, a meglévő helyi kisközösséges intézményrendszer korszerűsítése, a testnevelő tanárok presztízsének emelése és az iskolai sportlehetőséget javítása, újrapozícionálása előrébb való mint a manapság csak pislákoló atlétika részére egy úgynevezett húzórendezvény megtartása.

Más már az ilyen-olyan Vb-k hatása és rangja azóta, hogy ma már minden hétvégén van vagy 10 sportágban valahol Világkupa forduló tele új világcsúcsokkal.

Az oly sokszor hivatkozott turisztikai vonzerő erősen kétséges, nincs két egyforma város és nincs két egyforma rendezvény ezen hatások szempontjából, a kép igencsak vegyes már csak az előbb említettek miatt is. Elgondolkodtató pld. az is, hogy nálunknál dinamikusabban fejlődik a turizmus több olyan szintén későn csatlakozott EU-s országban ahol egyáltalán nem a sportnak rendelik alá az országimázst.

Ezért is szurkolok pld. annak, hogy a magyar csapat kijusson a 2020-es Labdarúgó EB-re, mert az morálisan és anyagilag is csökkenthetné a rendezésen várható számításaim szerinti tízmilliárd forint nagyságrendű veszteséget.

Továbbmenve, a budapesti egészségügyi ellátás javítása is inkább a feljavítandó szakrendelő hálózatra települő korszerűsített lokális kórház hálóval képzelhető el .
Ebben a rendszerben nehéz volna megtalálni egy úgynevezett Szuper kórház funkcióját, így nem véletlen, hogy a Szuper kórház igazi támogatója csak a kinevezett egészségügyi biztos. Neki is csak sovány, könnyen cáfolható szakmai érvei voltak idáig. Más orvos a koncepciót lelkesen nem támogatta, igaz félelemből nem is támadta vehemensen.

Azt nem zárom ki, hogy kellhet még egy új kórház Budapesten, de nem egy funkciókkal erőltetetten felaggatott Szuper kórház, ráadásul megközelíthetetlen helyen.

Az idén nyílt egy Szuper kórház Ausztriában, Bécsben. Ausztria legkevesebb 70 évvel jár előttünk, talán 70 múlva nálunk is nyílhat majd egy Szuper kórház.

Addig azonban, ahhoz hogy a világszinten is kiemelkedő mértékű elkerülhető halálesetek számában csökkenést érjünk el, nem Szuper kórház hanem kizárólag egy magas színvonalú szakrendelésre épülő hasonlóan fejlett decentralizált, magas színvonalú kórház-háló kell megbecsült munkaerővel. Ennek költsége viszont nem 50 milliárd, hanem min 3-400 milliárd forint Budapest esetében.

Ez az összeg azonban csak első hallásra tűnik soknak, ez a pénz ma is meg lenne erre a célra, hiszen a múltbeli tapasztaltok alapján a VB tervezett 130 milliárd illetve Szuper kórház 170 milliárd forintos költsége a valóságban nyilván 200 milliárd illetve 240 milliárd lesz, azaz a 450 milliárd kéznél lenne akarat esetén.

Egyenlőre sok más kérdőjel is akadályozza a tervezett megállapodás pontos megítélését, hiszen például csak a fővárosi orvosok és egészségügyi szakdolgozók következő öt évben esedékes és szükséges bérkorrekciója minimum 150 milliárd forintot tesz ki, vagyis ha netán ezt is beleértené valaki a most az asztalon fekvő és tárgyalt 50 milliárd forintba akkor nemhogy a főváros nem kap egy fillért sem, de ő fizethet 100 milliárd forintot.

Gondom van a projektek funkciói és hasznossága mellet az egész csomag paktumszerű bartel jellegével is.

A sport és az egészség ügy fejlesztése feltétel nélkül is elvárható dolog, van is erre Budapestnek pénze, ha nem veszik el tőle. Ugyanakkor a VB és a Szuper kórház ebben a formában valószínűleg semmilyen feltétel mellett nem tekinthető szükségszerűnek.

Nem látom a hivatkozott (túlnyomó ???) többséget sem, mert az általam ismert mérvadó felmérések szerint a lakosság többsége mind Budapesten, mind országosan ellene van a két projektnek, magas költségek esetén nem is csak 2/3 de 3/4 arányban.

A VB kiválasztott területének rehabilitációs igényei pedig számos más megoldással teljesülhetnének.

Lehetne oda akár egy ökopark filozófiával felépített “kis Magyarország”, moderált méretű kulturális, gastro, szórakoztató negyedet építeni kiegészítve nagy szabadidős és zöld környezettel, amely egyben állandó turisztika célpont is volna.

Ez utóbbi érdekében be lehetne ott mutatni egy közepes méretű, pár ezer fős csarnokban minden este egy állandó társulatra épülő zenés táncos műsorral Magyarország történtét a magyarok bejövetelétől egészen napjainkig, ahogyan azt teszik világszínvonalon és óriási sikerrel, minden nap telt házzal a Maya Rivieran Mexicóban (Xcaret, Xel-HÁ).

Nincs ma olyan 2-3 órás magas színvonalú állandó show, amelyik könnyed műfaj keretében, a turistáknak szólóan bemutatná hazánkat a világnak. Felejthetetlen kulturális élményt vihetnének magukkal az idelátogató turisták szemben a romkocsmás, olcsó prostik, airbnb, stb, imázzsal.

Mondom mindezeket meggyőződéssel, mert azt ugye nem gondolja senki komolyan, hogy Budapest más részéről majd odajárnak az emberek futni, gerelyt hajítani vagy bármit is mozogni csak azért mert ott van egy új stadion.

Az amatőr mozgást, futást, kondizást nyilvánvalóan mindenki a lakóhelye környezetében igyekszik megoldani, ami rendjén is van, hiszen nem cél a felesleges városi közlekedésre késztetés!

Nos, a fentiek és sok egyéb itt most nem részletezendő indok miatt nem érzem magam győztesnek,nem gondolom hogy egy ilyen bartel bárki számára is győzelem lenne.

Ami most születik az egy politikai paktum és ez benne a csúnya. Építhetett volna a kormány stadion helyett másik rehabilitációs programot akár drágábban is mint a stadion és a Szuper kórház helyett is akár több száz milliárdért fejleszthette volna a budapesti kórházi alaprendszert. Éppúgy jól járhattak volna az arra kiszemelt kivitelezők és ráadásul valódi haszna lett volna a munkáknak, mert akkor Budapest is jól járt volna. Akkor tényleg győzött volna Budapest.

Így viszont egy torzó kerekedik ki a paktumból, elmulasztunk egy nagy lehetőséget és ez minimum 10 év időveszteség a szükséges munkák elvégzése terén. Azokat ugyanis úgyis meg kell csinálni inkább előbb mint utóbb, mert azt ugye senki nem várhatja el tőlünk, hogy néhány ember fafejűsége és kapzsisága miatt a jövőben továbbra is szeressünk mindig értelmetlenül és korán meghalni.

Ui:
Súlyos gazdasági kérdésektől van szó ezért óhatatlanul is idekívánkozik egy meghatározó adat. Az életszínvonalat és minőséget legjobban meghatározó adatban, a háztartások fogyasztásában folyamatos lecsúszás után drámaian leszakadva már csak Bulgária és Horvátország előtt állunk az EU-ban. A trend szerint 2023-ra lehet hogy már az utolsók leszünk, másképpen fogalmazva az EU legszegényebb országa.

Érdemes minden terv és költekezés előtt gondolkozni!

Pősze Lajos

Jesszusom, hol élünk?

„Most is úgy látom, hogy a szabadság felszámolásának, ami a világban folyik, jelen pillanatban mi vagyunk az egyik akadálya, azért olyan vehemens, hathatós és erős a támadás, ami velünk szemben folyik, és ezért ilyen kegyetlen is” – öblögette el mindezt Szájer József.

Ez már igaz!

Mindeközben mai hír, hogy megszüntethetik a Nemzeti Kulturális Alapot, jöhet az újabb központosítás. Ennek keretében a független színházak nem kapnának működési támogatást, a színházigazgatók kinevezésében Kásler Miklósnak vétójoga lenne, s egy „kultúrstratégiai tanács” (sic!!!) kezelné azt a pénzt, amellyel eddig az NKA rendelkezett. (Ugye már most mindenki fel tudja mondani ennek a leendő kultúr(bruhaha)stratégiai(hahaha) tanácsnak (hihihi) a névsorát, amely fölött maga a nemzet nagy Kásler Miklósa fog tornyosulni?)

Szeretünk hatalmas terminológiai vitákat folytatni arról, hogy „minek nevezzelek”, vagyis hogy mi ez az egész? Szoft diktatúra vagy illiberális demokrácia, diktatúra vagy autokrácia, und so weiter, und so weiter.

A helyzet az, hogy ez diktatúra, csak éppen jellege nem azonos a XX. századi totalitárius diktatúrák egykor volt valóságával. (Amint az antik görög demokrácia sem volt azonos azzal, amit ma tekintünk demokráciának.) Ma – még – nem jön a ház elé a fekete autó, nem börtönözik be az embereket, pincehelyiségekben nem kínoznak meg, s egy óvatlan pillanatban nem lőnek tarkón, nincsenek bevagonírozások, nincsenek átnevelő- vagy gyűjtőtáborok.
Ma más, sokkalta fortélyosabb eszközökkel működteti a hatalom önnön zsarnokságát. Nem kell kivégezni vagy börtönbe vetni senkit, még elmegyógyintézetekre sincs szükség, ahová a rendszeridegeneket bezárnák.

Az értelmiségit meg kell fosztani alapvető bázisaitól: az újságírókat nem kell megmerényelni, elég, ha a rezsimnek nem kedves újságokat és folyóiratokat ellehetetlenítik, bedarálják, lenyúlják. A rendszerkritikus tudósokat nem kell elmegyógyintézetbe zárni, elég, ha a magyar tudományos hálózatot, az egész MTA-t szétverik, „átszervezik”, s a rezsimhez sírig hű vezetéssel látják el. A meg nem nyert egyetemi oktatókat nem kell elzavarni testnevelést tanítani az általános iskolák alsó tagozatába, elég az egyetemi autonómiára fittyet hányni, szakokat betiltani vagy ellehetetleníteni, beleszólni abba, ki lehet tanszékvezető, s ki nem, ki lehet doktori iskola vezetője, s ki nem, át lehet alakítani az egyetemeket tokkal-vonóval, s csak a szívünknek oly kedves egyetemeket pénzelni (agyonpénzelni),

a többi ott rohadjon meg, ahol van, de végső esetben az egész egyetemet, ha a helyzet és a Legfőbb Úr úgy kívánja, ki lehet ebrudalni az országból.

A rendszernek nem kedves művészeket, írókat, rendezőket, színészeket, zenészeket, képzőművészeket nem kell átnevelő táborokba irányítani, elég, ha bezárjuk a kulturális életet támogató intézményeket, a kulturális TAO-támogatást megszüntetjük, az NKA-t a leghűségesebb és legbutább miniszterünk keze alá toljuk. A független színházak működését financiálisan ellehetetlenítjük, a színházak vezetőit egyenesen a pártközpontból nevezzük ki, a könyvkiadást az anyagi eszközök megfelelő „átcsoportosításával” a saját képünkre és hasonlatosságunkra alakítjuk, olykor pedig egyik-másik értelmiségi csoportot vagy műhelyt, kezdve mondjuk a filozófusoktól, folytatva mondjuk egy-egy színházi társulaton át egészen mondjuk az egyetemek oktatóiig, kriminalizálni, karaktergyilkosságnak kitenni szükséges, oszt jónapot!

S ha mindez bevégeztetett, az egész országon, a megnyomorított és megalázott, közmunkára kényszerített vagy minimálbérből tengődők millióin olyan egzisztenciális félelem lesz úrrá, hogy itt pofázni, felvonulgatni, tüntetni, tiltakozni legfeljebb a rituális öngyilkosjelöltek mernek csak.

Közben pedig Szájer József fenti szabadsághimnuszát fogja hamarost kórusba rendeződve füttyögni az egész NER-kompánia. Mindenhol, mindenfelé, mert addigra már rég minden újság, minden egyetem, minden színház, múzeum, koncert- és kiállítóterem, könyvkiadó és televízió, rádió és festőállvány, portásfülke és összeszerelő műhely, erőmű és éttermi abrosz, pilótafülke és hegedűhúr, bordásfal és fogpiszkáló, dobverő és gumióvszer, szobortalapzat és felmosórongy, pemzli és orgonasíp az övék lesz.

Kizárólag az övék. Lehet bedolgozni, de azt ki kell érdemelni!
Viva la libertà!*

Gábor György

*(És most nem Szájert idéztem, hanem Da Pontét, a Don Giovanni librettistáját.)

Csendben maradni okosabb lett volna

Varga Judit miniszternek egy Emmy-díjról az jut eszébe – egyébként jogosan –, hogy a kommunista rendszer örökösei is nézzék meg a filmet és szálljanak magukba. Ezt egy személyeskedő üzenetben közzé is tette. Az más kérdés, hogy ezt egy olyan miniszter mondja, aki ugyanolyan ocsmány propaganda szöveget tol, mint a kommunisták és egy sok tekintetben hasonló hatalom egyik leghűbb kiszolgálója.

Úgy tűnik viszont, hogy más párhuzam is van közte és a „kommunista rendszer örökösei” között. Az Emlékpont által közzétett dokumentumok és a nyilvános cégadatbázis alapján ugyanis a miniszter édesapja is beazonosítható, mint a kommunista rendszer kiszolgálója: nem is csak egy kis ügynök, hanem ún. szigorúan titkos tiszt lehetett, az aktái szerint meglehetősen aktív és meggyőződéses.

A tévedés jogát persze fenntartom, ha van másik miskolci Varga László, akinek a lányát és az édesanyját ugyanúgy hívják, mint a sunyi kis III/II-es alhadnagy szállodaigazgató rokonait és ráadásul hasonlít is Varga Juditra, akkor a miniszter asszonytól elnézést kérek!
Ha nincs, akkor viszont: 1) Varga miniszternek óvatosabban kellene bánnia az ilyen üzenetekkel 2) ha legalább annyi tartás van benne, mint Pokorni Zoltánban volt, akkor szépen lemond és átmenetileg visszavonul. Aztán persze lehet még belőle polgármester valahol.

Az szt. tiszt aktáját itt találja:
http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/varga-laszlo-186.html.
Az azonos nevű apával és nagymamával rendelkező, szintén miskolci miniszter asszony Twitter-bejegyzéséről pedig itt olvashat:
https://hvg.hu/…/20191126_Varga_Judit_Dobrev_Klara_a_kommun…

(Szeretném a jegyzőkönyv kedvéért leszögezni: eszembe nem jutott volna elővenni az „apák és fiúk (lányok)” lemezt, ha maga Varga miniszter asszony nem kezdi el. Ez a kis írás csak arra szolgál, hogy figyelmeztesse: gondolkozzon, mielőtt tweeteni kezd!)
FRISSÍTÉS: a miniszter megerősítette a fenti szomorú tényeket, persze egy propaganda cikkben, miben másban https://pestisracok.hu/varga-judit-az-erveimmel-nem-tudnak…/
Megjegyzés: 1) természetesen tovább hazudik, amikor az 5 évig ALHADNAGYKÉNT ÉS HADNAGGYÁ ELŐLÉPTETVE dolgozó édesapját a rendszer naív áldozataként mutatja be. A 8000 forintos jutalom is kevésnek tűnik, de abban az időben egy átlagfizetés 1000-1500 forint lehetett 2) a felmenők bűneit ő kezdte emlegetni 3) a miniszter asszonnyal nem az a baj, amit kommunista tartótiszt édesapja tett anno. Hanem amit fideszes miniszterként ő tesz most.

“Soros hálózat”

A Pedagógusok Szakszervezete tiltakozó tüntetést hirdet jövő szombatra, az illetékes minisztérium pedig közleményben reagál. A közleményben azt állítják, hogy a szakszervezeti akció azok műve, akik a „Soros-hálózathoz” tartoznak.

Orbán miniszterelnök péntek reggeli szokásos rádiószózatában a legnagyobb magyar diplomáciai sikernek minősíti azt, hogy Várhelyi Olivér végül EU-biztos lesz. Az, hogy ez az Orbán-kormány nagy diplomáciai sikere, nem vitás.
De Orbán azt is hozzátette, hogy „tények” mutatják, hogy Soros György nagy erőfeszítéseket tett Várhelyi biztossá válásának megakadályozására, de nem sikerült neki. Az állami rádió riportere természetesen nem kérdezte meg, hogy miféle tényekre gondol.

Az állítás azonban ugyanaz, mint amit a minisztérium közleménye tartalmaz: a magyar ellenzék Várhelyi Olivérrel szembeni, valamint korábban Trócsányi Lászlóval szembeni fellépése mögött ugyanúgy Soros György áll, mint a pedagógusok tiltakozó akciója mögött.

Mi a baj ezzel az állítással? A Soros György elleni kampány természetesen ízléstelen és hazug, és sokan érzékelnek vele kapcsolatban antiszemita felhangot. A legfontosabb azonban nem ez.

Az Orbán-rendszer által ötödik éve folytatott sorosozásban az a legfontosabb, hogy mindenkit, aki bármilyen értelemben szemben áll a rezsimmel, idegen ügynöknek minősít.

Legyenek pártok, szakszervezetek, civil szervezetek, ha egyszer nem a rezsim politikáját viszik, akkor Soros György instrukcióját hajtják végre, tehát a magyarságtól idegenek. A magyarságot, a magyar embereket egyedül a kormány és a mögötte álló parlamenti többség képviseli.
Igazi magyar ember nem lehet vele szemben ellenzékben. Ez a nacionalista önkényuralmi rendszerek logikája. Azzal ugyanis, hogy mindenkit, aki szemben áll vele, sőt, mindenkit, aki tőle függetlenül cselekszik, a magyarságtól idegennek minősít, kizárja azt, hogy valaki külföldi, idegen biztatás, befolyásolás nélkül mást akarjon, mint amit a rendszer helyesnek tart. Kizárja tehát az ellenzékiség illetve a tőle való függetlenség minden változatát. Ergo, kizár bármiféle pluralizmust. Ezért mondhatjuk, hogy a sorosozással a rezsim – és, mint láthatjuk, fő megtestesítője és képviselője, maga

Orbán – önmagáról állítja ki a bizonyítványt, miszerint önkényuralmi rendszer, illetve annak ura, vezére.

Olasz tudósítás a varsói fasiszta tüntetésről

A zsidók, homoszexuálisok, és az Európai Unió ellen irányuló gyűlölködő és erőszakra buzdító jelszavakkal vonult fel Varsóban az a tömeg, amelyet a tüntetés szervezői 150 ezer, a rendőrség 50 ezer főre becsült.

Annyi bizonyos, hogy ők uralták a terepet november 11-én, a lengyel függetlenség napján – számolt be róla Andrea Tarquini, az olasz La Repubblica tudósítója. A hatalmas tüntetésen más országokból is érkeztek újfasiszták, köztük az olasz Forza Nuova tagjai.
Egyidejűleg két másik tüntetés is zajlott Varsóban, a kormányé és a demokratikus, európai ellenzéké, de mindkettő messze elmaradt a fasiszta megmozdulás méreteitől. A szélsőjobboldali tömeg fenyegetően vonult: éltette az 1920-as ’30-as évek antiszemita tetteit, lengyel neonáci zászlókat lengetett közepén fehér körrel, benne a horogkeresztet idéző jelképpel.
„Állítsuk meg a zsidó köröket, 300 milliárd dollárt akarnak elrabolni tőlünk”, „Irtsuk ki a kommunista gazt”, „Tiltsuk be a buzikat”, „Isten, dicsőség, haza”, „Keresztények vagyunk, a haza nem juthat a kozmopolita Nyugat-Európa sorsára”, „Lengyelország csakis fehér” (Polska cala tylko biala) – állt molinóikon.
A tavalyitól eltérően a kormányon lévő Jog és Igazság Párt (PIS) az idén nem fogadta el, hogy együtt vonuljon fel a neofasisztákkal a függetlenség napján, mindazonáltal azzal vádolják, hogy ultranacionalizmusával, és a jogállamisággal, valamint az európai értékekkel szembeni következetesen kihívó magatartásával erősítette az újfasiszta megmozdulást – számolt róla be a La Repubblica tudósítója.

Magyarázat magyarázkodás helyett

Három héttel ezelőtt az Európai Parlament egy migrációs tárgyú politikai nyilatkozatról szavazott. A javaslat elbukott, a DK képviselői a – szűk – többséggel együtt a nyilatkozat ellen szavaztak.

Erről hetekig senki sem beszélt itthon, ami nem meglepő: egy jogi kötőerővel nem bíró EP-nyilatkozat, főleg ha meg sem szavazzák, nem szokott izgalmas politikai kérdés lenni sem nálunk, sem máshol Európában. Aztán néhányan mégis rátaláltak, és erőteljesen bírálták az ellenszavazatunkat. Azt hiszem eljött az idő, hogy erre válaszoljunk, lévén a bírálatok nem állják ki a tényszerű valóság próbáját. A bírálók szerint ugyanis a DK képviselői egy, a menekültek tengeri mentését célzó uniós szabályt szavaztak le, ezzel életveszélybe sodorva sok-sok, a Földközi-tengeren sodródó menekültet. Nos, lássuk akkor tételesen, mert ennek az állításnak egyetlen eleme sem helytálló:

1. A valóság az, hogy a javaslat csak részben szólt a menekültek tengeri mentéséről, az erről szóló részeket és módosító javaslatokat természetesen meg is szavaztuk. Ugye nem gondoljátok, hogy én, aki a férjemmel együtt menekülteket fogadtunk be a saját házunkba, másként gondolom? Hogy bármelyikünk is az emberség ilyen alapvető parancsa ellen szavazna?

Az ellenszavazatunk fő oka az volt, hogy az utolsó pillanatban, közvetlenül a szavazást megelőzően, egy nem egyeztetett módosítóval becsempésztek a javaslatba egy, a kötelező áttelepítési kvótáról szóló szövegrészt (többen írták, hogy nem találtak ilyet a szövegben, ennek az oka egyszerű: módosító javaslatként lett benyújtva, ezért az eredeti szöveg nem tartalmazta, viszont a végszavazásra kerülő szövegben már benne volt).

A DK politikája ebben évek óta világos: a kötelező migrációs kvóták bevezetése a tagállamok jelentős részének ellenállása miatt teljesen kizárt, és tartalmilag is kiderült róla az elmúlt öt évben, hogy nem végrehajtható. Mi az EP-választási kampányban is ezt képviseltük, a szavazóink ennek tudatában támogattak minket. Vagyis mi a programunknak és a választóink felé vállalt kötelezettségünknek megfelelően nem szavazhattunk igennel a kötelező áttelepítési kvótákra. Mivel ez a szövegrész bekerült a végszavazásra bocsátott javaslatba, ezért – a tengeri mentésről szóló részek megszavazása mellett – a végén nemmel szavaztunk.

2. Nem igaz az az állítás sem, hogy ezzel menekülteket sodort volna veszélybe a javaslatot végül elvető Európai Parlament. Ugyanis ez nem jogszabályként, hanem semmiféle jogi kötőerővel nem bíró, úgynevezett resolutionként, vagyis egyszerű politikai nyilatkozatként került az EP asztalára. Vagyis sem az elfogadásnak, sem az elutasításnak semmilyen következménye nem lett volna és nem is lehetett volna a menekültek életére, esetleges segítésére. Az ilyen resolutionoknak az EP működési rendje szerint semmiféle következményük nincs, azokat az uniós társjogalkotó szervek meg sem tárgyalják, jogszabály nem lesz belőlük.

3. Általában nem tartjuk jónak – ezt az elmúlt években több alkalommal is jeleztük is –, hogy az Európai Parlament minden jogi kötőerő nélküli „politikai papírokat” gyárt szakmányban. Egy parlamentnek nem ez a dolga, a parlamentek a nép kizárólagos képviselőjeként szabályokat készítenek az államok-társadalmak működtetésére és ellenőrzik a végrehajtó hatalmat.

A konszenzus nélküli, senkit semmire nem kötelező és az utolsó pillanatban toldozgatott politikai nyilatkozatokat még a pótcselekvésnél is rosszabbnak tartjuk: ezek ugyanis csak ártani tudnak. A menekülteken – lévén semmiféle jogi következményük nincs – nem segítenek, de rombolják a Parlament tekintélyét („uniós sóhivatal, amely csak papírokat gyárt”) és hivatkozási alapot biztosítanak az Európa-ellenes szélsőjobboldali erők hazugságainak.

A menekültválság mára lecsengett, 2019-ben kevesebb menekült érkezett Európába, mint a migrációs válság kitörése előtti „békeévekben”. Egy ilyen jogi következmények nélküli politikai nyilatkozat, melybe végül a kötelező kvóta is bekerült, csak egy dologra jó: az EP-választáson mindannyiunk nagy örömére nagyot bukott európai szélsőjobboldal visszaerősítésére.

4. További problémát jelentett, hogy a javaslathoz nem volt politikai konszenzus az EP két legnagyobb pártja között. EP-képviselőként megtanultuk, hogy jelentős uniós döntésekhez, ha azt akarjuk, hogy azok a gyakorlatban is működjenek, többpárti – a bal és a jobboldal legnagyobb pártját magában foglaló – konszenzus kell. Európa így működik. Ez a javaslat konszenzus nélkül lett beterjesztve, ami magában hordozta a bukás kockázatát. Ha valóban segíteni akarunk a menekültek tengeri mentésében és nem csupán nyilatkozatokat gyártani, akkor ahhoz megállapodás kell, mert ezt erőből átverni senki sem tudja a sokpárti Európai Parlamenten. Ez most sajnos elmaradt.

5. Bírálóink szerint a döntésünkkel az európai szélsőjobbal és a Fidesszel kerültünk egy platformra menekültügyben. Nem sorolnám, hogy mit tettünk a menekültek életének védelme érdekében az elmúlt években, hogy a menekültek életét védő minden jogszabályt megszavaztunk az EP-ben, nem törődve azzal, hogy itthon mit kapunk ezért a Fidesztől és a lakájmédiától. Csak a parlamenti matematikára hívnám fel a figyelmet: a szélsőjobbnak egyötödnyi szavazataránya sincsen az EP-ben, ők nem tudnák megakadályozni semminek az elfogadását.

A javaslatot a Parlament többsége szavazta le.

Rengeteg mérsékelt szociáldemokrata, liberális és konzervatív EP-képviselő is velünk együtt szavazta le a nyilatkozatot, köztük sokan olyanok, akiket még a legvehemensebb bírálóik sem vádolhatnak menekültellenességgel. Talán azt gondolták, amit mi is: következmények nélküli politikai nyilatkozatok és kötelező kvótával való fenyegetés helyett valódi megoldás kell.

Lássunk tisztán: a tengeren menekülő emberek megsegítéséhez pénz és politikai akarat szükséges. Ehhez uniós szinten jogszabályalkotás kell, amihez pedig konszenzus szükséges: először az EP nagy pártjai között, aztán pedig az EP és a tagállamokat képviselő Európai Tanács között. Az Unió így működik. Mi mindig készen állunk, ahogy eddig is készen álltunk ilyen szabályok megalkotására, mert az élet szentsége mindennél előbbre való.
Mi küzdünk Orbán hazug rendszerével. Akkor is támogatjuk a menekültek életének védelmét, ha emiatt megtámad minket a kormánypropaganda és „hazaáruló bevándorláspárti politikusokként” mutogatnak bennünket az állami tévében. Megszoktuk, fel sem vesszük. De azzal sem akarjuk támogatni Orbán menekültellenes hangulatkeltését, hogy egy semmire sem kötelező, a menekülteknek segítséget nem nyújtó, de a migrációs áttelepítési kvótát támogató politikai nyilatkozathoz adjuk a nevünket. Mert ez a menekülteknek semmit sem segít, de itthon tovább szíthatja a gyűlölet politikáját. Abból pedig nem kér az ország.

Dobrev Klára/Facebook

Orban és Victor

A politikai kötélhúzás – bár mindig van valamilyen mélyebb, átfogóbb értelme – személyek párharcát is hozza, egyesek “jó helyen vannak jókor”, mások meg nem, a politikusok, talán legfontosabb, erénye/művészete a lehetőség pillanatának a megragadása, az időzítés.

 

Érdekes, ha ebből a szempontból tekintjük a romániai politikai mezőny szereplőinek ténykedéseit, helyezkedésüket és párharcaikat, hogy ki kerül fentebb és ki lentebb, hogy hogyan és mennyiben rendeződik újra a mezőnyt benépesítő politikusok hada. Mert nincs olyan válság, mely valakiknek éppen ne kedvezne politikai tőkéjük megnövelésére, míg mások belebuknak rossz döntéseikbe, elhibázott taktikáikba, az aktorok része pedig végképp lekerül a palettáról, történelem lesz, a rossz fajtából. A 2019-es év sok politikus számára nem remélt fölemelkedést és sokak számára előre nem látott bukást hozott, és alig van olyan fontosabb szereplő, aki ne változtatotta volna meg helyét, ne kényszerült volna szerepváltásra, vagy legalábbis pályakorrekcióra ebben a harmincadik évben.

Dragnea-Johannis párharc

uralta az év első felét, nemcsak a politikában, hanem természetesen a mediatikus térben is, és sokáig nem volt egyértelmű, illetve nem csak rajtuk állt, hogy melyikük fog győzni. Johannis nyilvánvalóan jobb helyzetben volt, számára a bukás nem jelentette volna a végleges lelépést a politikai porondról, Dragnea számára igen és ez be is következett. A közönség nagyon gyorsan felejt, a szappanoperák meg gyorsan szaladnak, de azért hadd szögezzem le: Dragnea végleges bukása hajszálon múlt, Johannis mindent egybevetve csak makacs kitartásával (szinte folyton azt a néhány kritikus frázist ismételgette, hogy Dragnea korrupt és az (i)gazságszolgáltatás függetlenségére, politikai alárendelésére tör) és jobb pozicionálással győzött. Dragnea börtönbe zárását követően, nem kis meglepetésre, az addig – saját bevallása szerint is – teljesen alárendelt szerepet játszó

Viorica Dancila lépett porondra

folytatva Dragnea egyre radikálisabb jobboldali populista vonalát, azt viszont kissé „feminizálta”, elődje harciasan macsó diskurzusát konyha-nyelvre, háziasszonyosra formálta, de nacionalista élét megtartotta. Kormányfői pozíciója és beágyazott poszt-kommunista pártja biztosította Dancila számára, hogy elődje szerepét, nemcsak a párton belül, de a Johannis ellenes harcban is fölvehesse, igaz egy rövid félévre, de ez mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Ha nem jön a sikeres bizalmatlansági indítvány és azután, ha nem sikerül az új kormányt beiktatni, szinte biztosan elég lett volna a politikai tőkéje, hogy második fordulóba jusson és akár meg is szorongassa ott a jelenlegi elnököt. Így muníciója a kampányfinis előtt fogyott el, második fordulós esélyei kétesek, de még mindig nem nulla a lehetősége annak, hogy oda jusson.

Az őszre viszont két új szereplő került rivaldafénybe és vívta meg párharcát, részben a szemünk előtt, másrészt a kulisszák mögött,

az egyik győzött a másik a karmester-árokban törte ki a nyakát

persze politikai értelemben. A két szereplő Ludovic Orban, a PNL-elnöke, éppen beiktatott miniszter-elnök és Victor Ponta, volt kormányfő, volt PSD-elnök és egy kis mondjuk úgy baloldali populista párt (Pro Romania, amit a hiedelemmel ellentétben nem maga alapított, menet közben vett át és állt az élére) aktuális vezére. Kétségtelenül Orban nyert, még akkor is, ha ez a győzelem, a körülményeket tekintve felér egy veszteséggel, bukása, ha bekövetkezik, nem személyes bukása lesz, hanem a kormányozhatatlanság okozhatja. (Abban az értelemben, ahogy azt Foucault, a governmentalité fogalomba sűrítette az intézményeket és azok szellemét, az állam dolgainak az intézését és az ahhoz köthető tudást, végül a kormányzati technikákat érti alatta). Minden esetre nagyon rövid az ideje és nagyon kétesek az esélyei, hogy „jól kormányozzon”, hogy a Johannis által minduntalan emlegetett szlogen, a „normális Románia” az ő vezényletével jöjjön össze.

Most viszont nem ez a témám, hanem az, ahogyan ebben a párharcban az egyik győzött a másik (szinte) mindent elveszített. Érdemes leszögezni, hogy Ludovic Orban meglehetősen szürke és nem is nagyon karizmatikus vezető, legalábbis saját kezdeményezései alig ismertek, hanem a Johannis mögött fölsejlő, „végrehajtó” (bizonyos értelemben olyan mint Dancila volt Dragnea előterében, csak attól persze sokkal racionálisabb kiadásban), az aprómunkát elvégző és kitartó politikus. Miniszter is volt már mégsem tudunk semmiféle nevezetes dologról, amit véghezvitt volna, bár a reflektorfény és a szerep amiben most került még előhozhat eddig rejtett tulajdonságokat, azt hiszem megmarad Johannis árnyékában (ennyiben igaza van a máris ráragasztott „Johannis hadnagya” – jelzőt ráragasztóknak), ezzel együtt győzelemre vitt egy olyan harcot, mely alig egy hónapja szinte lehetetlennek látszott. Egybegyűjtötte, ha egy szavazás erejéig is az „ellenzéket”, átvitte a parlamenten a bizalmatlansági indítványt és azután sikerült többséget szereznie saját kormányának és megszavaztatni azt. És közben

Ponta – aki a bizalmatlansági indítványt megszavaztatta pártjával és ezért győztesnek gondolta magát, királycsinálónak, aki nélkül nem lesz új kormány beiktatva – saját pávatáncába bukott bele.

Ponta nemcsak azzal számolta el magát, hogy éppen legbefolyásosabb párttársai átállnak és megszavazzák az Orban kormányt – teszik ezt logikusan, miután a bizalmatlansági indítványra igent mondtak, és ezt a rációt Pontán kívül minden párt és politikus követte – hanem időközben eltévesztve saját pártépítési logikáját is. Így aztán a sok találgató közül, akik megpróbálják Ponta ön-kardjába dőlésének indokát meglelni, azoknak van igaza akik azt mondják, csupán személyes bosszúból szavazta(tta) meg Dancila bukását és az is csak pávatánc volt, hogy a disszidens PSD-seket szerette volna pártjába csábítani. Ti. ez utóbbi akkor sikerülhetett volna, ha megszavazza az Orban kormányt és ezért pozíciókat szerez saját embereinek, vagy legalábbis bizonyos védettséget tud nyújtani a PSD-ből potenciális átálló további politikusoknak. Ez helyett mindkét irányba túltolta a dolgokat, hiszen egyszerre alkudozott a megbuktatott miniszterelnök-asszonnyal (vagy szárnysegédjeivel) és támasztott elfogadhatatlanul magas árat Orban-Johannis fele, és persze az ideológiai maszlagot a baloldaliságról senki nem vette be.

Világos, hogy Orban nyert és Ponta politikai karrierje végéhez közelít, hajói elsüllyedtek, de azért senki se irigyelje a friss miniszterelnököt. Mások után takarítani, az elhibázott politikákat kijavítani, ráadásul olyan helyzetben, amikor a parlamenti támogatás késélen táncol, illetve a támogatók elvárásai és számításai nagyon is heterogének, amikor az árulás a levegőben lóg, stb., cseppet sem irigylésre méltó feladat.

Ezután, ha valaki azt kérdezné, hogy végül is

mi a Johannis és közvetve az Orban eddigi sikerének a titka?

– Johannis minden bizonnyal az év politikus-hőse lesz, hiszen új államelnöki mandátuma hetek kérdése – azt mondhatnám, hogy a kitartás, a következetesség, a populista-demagóg szólamok kerülése, illetve egyfajta politikusi habitus, ami erre épít (azt hiszem egyiküknek sincs más repertoárja, ez a stílusuk). Johannis és Orban is azt mondják, azokat a szerepeket játszák, amit tudnak, ami személyiségükhöz passzol, és ez – az ókori görög filozófusoktól is tudjuk – hitelességet szül, azt közvetít. Ez ellentmond a divatos spin doctor-ok (a kisebb nagyobb Finkelstein-ek) által kiagyalt „minden elmegy”, „csak az ökör következetes” elképzeléseknek, melyet ugyan a mediatikus tér, különösen az úgynevezett közösségi média (milyen megtévesztő a social media kifejezés a fb, twitter, stb.-in, folyó ripacskodások, a borzasztó kommentáriatus megnevezésére), nagyban támogat, viszont végső soron nem vezet győzelemre.

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az hogy kitartottak makacs, de racionális diskurzusaik mellett. Érdekes kontraszt ez nemcsak a PSD-s jobboldali populista fordulathoz képest, hanem ahhoz is, hogy Dan Barna és a viszonylag új USR-PLUS, Johannishoz hasonló diskurzusával, szinte semmire sem megy a kampányban, de ez már másik téma. Mint ahogy másik téma az is (a jövő héten lesz aktuális erről írnom), ahogyan a humortalan Kelemen Hunorral kedélyeskedő patriarchát próbálnak eljátszatni tanácsadói. Az infantilis kampány, (számomra világos, hogy egyfajta „ifjúságot”, rapper/manelista fiatalokat akar megcélozni, de nem vagyok meggyőződve, hogy ezt valós választói csoportja felfogja) a lehajló és álságosan humorizáló politikust, személyiségével ellentétes szerepekre kényszerítik és ez minden bizonnyal kudarchoz vezet. Az infantilis kampány infantilizmust szül és ez nem szavazatokat hoz, hanem passzivitást előlegez meg, egy olyan pártnak, mely továbbra is a nyugdíjas korosztály kitartására számít.

De ne legyen igazam.

Sakkfigurák lettünk

Miért is írok? Van-e valami célom? Karriervágy? Vezető akarok talán lenni? Ha más nem, akkor lélekvezető? Válasz: nincs karriervágyam és sehol sem akarok vezető lenni. A lelkekben sem.

Három célom van. Az egyik, hogy kiírom még halálom előtt, ami bennem van. Ez nem jelenti azt, hogy a halált közelben érzem, de egy 65 éves embernél bármi bekövetkezhet. A másik, hogy zombigyárakat és a megvezetés minden fajtáját látom mindenfelé. Erre kívánom felhívni a figyelmet, legalábbis arra, amit felfogok belőle. A harmadik, hogy léteznek évezredes isteni kinyilatkoztatásaink, melyek eredeti formáikban, megfosztva azokat az időközben rájuk tapadt interpretációktól, mankóink tudnak lenni abban, hogy zombikból újból emberek lehessünk.
Azt tudni kell, hogy egy hatalom célja az, hogy az alattvalók feletti uralmat gondtalanul gyakorolja. Ehhez az kell, hogy az alattvalók agyát átalakítsa. El kell hitesse velük, hogy az a legjobb világ, amiben élnek, amit ők biztosítanak számukra. Az alattvalókat tömeges szinten kiszámíthatóvá, tervezhetővé kell tenni. Ehhez igénybe veszik a kommunikációt és bizony a vallásokat! Nem a hitet, ami egy és oszthatatlan, hanem a vallásokat! Az árulókat! Isten a hitet és szabályozásait azért küldte, hogy rádöbbenj a valóságra és felismerd a Sátánt. Ők meg addig csűrik, csavarják Isten szavát, hogy eltűnik belőle a vakságot eloszlató gyógyír és plusz homályt borítanak a szemekre.

Isten felszabadította az agyakat, megtisztította a látást, hallást. Erre jön az ember és kiforgatja Isten szavát egy földi hatalom érdekében.

Értenünk kell zsidó testvéreink vitáiból. A Szentföld és Izrael állam fogalma más egy hívő és egy cionista zsidó közelítésében. A cionista, aki lényegében zsidó nacionalista, de nincs megírva, hogy hívőnek kell lennie, lehet akár ateista is, földrajzi, geopolitikai szempontok szerint szab határt az államnak, amiben él. Erre hoz létre katonaságot és intézményrendszert. A Szentföldet azonosítja Izrael állammal és ezzel a Bibliából is mandátumot nyer. Van olyan hívő, aki ezért támogatja az államot. De vannak olyan hívők is, akik nem. Az ő elképzeléseikben a Szentföld más. Teljesen mindegy, hogy milyen adminisztráció uralkodik Jeruzsálem és a Bibliában említett helyek felett, szívükből és emlékezetükből őseik küzdelmét, kötődését nem törli ki semmi. Az Ígéret Földje örökké létezik szíveikben. A kétezer éves diaszpóra létben is volt, most is van és örökkön lesz! Számukra nem létezik zsidó állam adminisztratív szempontból. Legalábbis addig nem, amíg nem jön el a messiás. Az ő értelmezésükben Izrael állam vezetői csak bitorolnak egy jogot, ami nem illeti meg őket.
Azt hihetnénk, hogy ez egy sajátos vita két zsidó felfogás között, miközben nem vesszük észre, hogy saját térfeleinken is hasonló események zajlanak.

A keresztény világ politikusai is a Bibliához nyúlnak, keresztény értékekre hivatkoznak és abból akarnak mandátumot nyerni a hatalomhoz.

Persze a hatalom gyakorlása köszönőviszonyban sincs ezekkel az értékekkel. Az egyház szerepét nem elemzem, mindenki tudja, hogy saját környezetében milyen szerepet vállal fel ebben. Gyakorlatilag megosztott. Ahogy a hívők is. Egy részük befekszik a kommunikációnak, egy másik részüknek pedig hányingere van ettől az egésztől. A legnagyobb részük pedig elfásul, közönyössé válik és kimarad a folyamatokból. Éli saját egyéni életét és nem szentel figyelmet a hatalmi játékoknak.

A Muszlim világ más, de vannak átfedések. Más abból a szempontból, hogy mi a történelemben meghatározó hatalmak számára állandó ellenségképet jelentettünk. Velünk ijesztgették a „keresztény” alattvalókat, mi voltunk azok, akiknek Dzsihádja miatt egységbe lehetett kovácsolni népeket. Ez a Muszlim oldalon hasonló ellenlépéseket váltott ki. Bár az Iszlámban vannak a földi hatalomra vonatkozó szabályozások, de ezek egyre inkább háttérbe szorultak. Emírek, kánok, szultánok léptek az Iszlám szabályozása helyére és vívtak harcot a „keresztes hadjáratok” ellen. Ma is ez a hívó szó! Hiába nem ismeri el az Iszlám a szekularizált államot, de a mai formáció már régen egy szekularizált állam, amiből az Iszlám több évszázada kikopott. Nem szavakban, hanem tartalomban. Tehát szögezzük le:

Iszlám Állam sehol nem létezik, ahogy földrajzi értelemben Szentföld sem és valós értelemben Keresztény Európa sincs.

Így megmosolyogtató, amikor zsidó, keresztény és muszlim terminológiákat puffogtatva földi Sátánok csapnak össze, kőkemény emberi érdekeket képviselve. Ezt persze nem szabad látni! A tömegeket ehhez el kell vakítani. Hadd higgyék, hogy miattuk folyik ez az egész! A tisztességes az lenne, ha ezt mondanák: Gyerekek! Nekünk kell ez a befolyási övezet! Ha egy banda vagyunk, meg tudjuk csinálni! Ehhez semmi köze Istennek, Allahnak és a vallásnak! Most felejtsétek el a Bibliátokat, Koránotokat, fogjunk össze és nyúljuk le őket! Ehelyett Isten, Allah parancsát kell teljesíteni, emberi gyarló szintre lebutított formában. Ő meg, ugye előírta, hogy gyűlöljük egymást, igaz? Vagy mégsem ezt írta elő? Vitatkozunk szavakon, sorokon, egymást torkon ragadjuk emiatt, mintha ez lenne hitünk lényege! Elértük a szintet, amit velünk terveztek.

Tompul az agy, a műveltség, megyünk a tahósodás felé, a szövegértés minimális, épphogy egy kutya szintje, ami csak egy-két szótagú szavakból áll: ül! Fekszik! Tehát a zombiság ma előírás, mert így vagyunk manipulálhatók, tervezhetők és így nem látjuk a Sátánok valós harcát.

Az igazi ellenség pedig az, aki erre a harcra felhívja a figyelmet és ráébreszt arra, hogy hülyére vagy véve. Mi pedig bedőlünk mindennek és úgy gyűlöljük egymást, ahogy feletteseink, megosztóink szeretnék. Pedig csak hasonló szintre butított zombik vagyunk minden oldalon! Sakkfigurák!

Az Iszlám kommunikációnak egy új arca jelentkezik. Show elemekben bővelkedő látvány Iszlám. Zombi Iszlám. A felszínen érteti meg azt, amit ember tervez veled. Isten a mélybe hív! Ha a felszínen maradsz, Te is a Sátánok harcának eszközévé válsz.

Ne vakítson el földi megvezetés. Allah, Isten, de nevezd úgy, ahogy akarod, azt szeretné, hogy Őt lásd!

زُيِّنَ لِلنَّاسِ حُبُّ الشَّهَوَاتِ مِنَ النِّسَاء وَالْبَنِينَ وَالْقَنَاطِيرِ الْمُقَنطَرَةِ مِنَ الذَّهَبِ وَالْفِضَّةِ وَالْخَيْلِ الْمُسَوَّمَةِ وَالأَنْعَامِ وَالْحَرْثِ ذَلِكَ مَتَاعُ الْحَيَاةِ الدُّنْيَا وَاللّهُ عِندَهُ حُسْنُ الْمَآبِ ﴿١٤﴾

Megszépíttetett az embereknek szeretete az asszonyoktól származó élvezeteknek, utódoknak, halmokba halmozott aranynak, ezüstnek, billogzott lónak, jószágnak, és földnek. Ezek az Evilági élet gyönyörei, de Allah! Nála az igazi viszonzás. (Korán 3:14)

Íme, itt a következtetés: „Ne keresd a földi vágyakat és viszonzást. Keress menedéket Allahban.” Badr jól példázza Allah Erejét és Létét. Emberi számítás szerint lehetetlen lett volna a Muszlimoknak megnyerni ezt a csatát. Azonban az Ő segítségével minden lehetséges, ha a követők eltökéltek. Aki beilleszti magát Allah univerzális tervébe, akár egy mozaikszem, az győzni fog. Aki olyan tervet akar megvalósítani, ami nem illeszkedik Allah Univerzális tervébe, az elbukik.

Mihálffy Balázs

Egy tahó és egy barbár

Abban nagyjából már kezd közmegegyezés kialakulni a civilizált világban, hogy Trumpnak inkább börtönben és a történelem szégyenpadján volna helye semmint az elnöki poszton.
Elnöki győzelem ide vagy oda nem tudott kilépni a kurvapecér karakteréből, ennyit tud, plusz még a saját és családja zsebeinek tömését, aminek sajnos alárendeli egész politikai tevékenységét.

Ami még súlyosabbá teszi ezt az egyszerű képletet, az a mentális állapota. Nyilvánvaló, hogy egy tébolyult ember különösen veszélyes akkor, ha műveletben is. Ilyenek közül kerülnek ki a történelem szörnyei és követnek el olyan aljasságokat, mint pld most a korábbi szövetséges kurdok váratlan hátbatámadása. Amerikaiak ezrei helyett ontották a vérüket a kurdok, most pedig egy tahó egyszerűen a szemükbe vágja, hogy nem segítettek az amerikaiaknak a normandiai partraszállásnál.

Ismétlem: a kurdok a normandiai partraszállásnál!

Ha véletlenül valakinek esetleg nem lett volna világos idáig, hogy miért is elmebeteg az amerikai elnök akkor most megkaphatta ezzel a mondattal a bizonyítékot.
Trump persze nemcsak elmebeteg de saját és családja zsebére is dolgozik. Hosszú történet ez, évtizedeken keresztül többször omlott össze a Trump birodalom és mindig rejtélyes módon állt talpra. Utoljára valószínűleg a veje Kusher gazdag és befolyásos ortodox zsidó családjának köre mentette meg. Ők segítették a háttérből Trump elnöki kampányát is és persze a számlát is benyújtották. Mivel ugyanez az ortodox kör támogatta Netanjahut is a hatalomban maradáshoz, egy lobbikör lévén végül is ő nyújtotta be a számlát: Trumpnak oda kellett ígérni Jeruzsálemet.

Most is a pénz vezérli csak. Kivonja az amerikai katonákat Szíriából, napokig tartó összevissza hezitálásaival és kapkodásával szabad utat ad a törökök mészárlásához, szabad prédaként dobja oda kurd szövetségeseit, hogy aztán inkább Szaúd-Arábiába küldjön 3000 katonát. Abba az országban amelyikben megszokott és elkenhető dolog megöletni a másképp gondolkozókat és amelyiknek amúgy a világ egyik legerősebb és legfejlettebb hadserege van. Vagyis semmi szüksége nem volna amerikai segítségre.

Igen ám, de itt jelenik meg ismét a személyes érdek: Kusherre bízta az elnök a Szaúd-Arábiával lebonyolítandó majd 100 milliárd dollár értékű, így nyilván több milliárd dollár jutalékot hozó üzletek lebonyolítását.

Erdogán más férfi, más szerep, annyi azonban közös bennük, hogy ő is egzaltált és az ő viselkedése is kiszámíthatatlan és veszélyes.
Mivel messze meghaladja képességeit egy nagy ország vezetése a kisstílű diktátorokhoz hasonlóan ő is akarnok, görcsölő, erőszakos ember. Ha kell gátlás nélkül folytatja ősei népirtó gyakorlatát, ebben a törököt nagyok. Most is a keresztény európaiak vagy örmények irtása a kotta számára amikor is Szíria álszent, hazug indokok alapján történő megtámadásával máris több száz halottat és több száz ezer menekültet produkált 2 nap alatt

Látványos katonai akciókkal és mészárlásával akarja elterelni a figyelmet politikai hanyatlásáról,az országban bevezetett sötét diktatúráról, a zuhanó gazdasági teljesítményről.

Gondolom mennyire büszke lehet arra, hogy katonái kocsijából kiráncigált kurd politikusnőt lőttek agyon se szó se beszéd.

Németország nagyon helyesen azonnal felfüggesztette az összes katonai eszköz eladását Törökországnak, de eljött az ideje annak, hogy felfüggesszék az ország NATO tagságát is. Aztán ha nem változik akkor vágják is ki onnan!
Erdogán arcátlanul még meg is fenyegeti az EU-t, mert az elítéli a népirtást, azonban ezt a fenyegetést nem veszi senki komolyan.
Nemcsak azért mert Erdogántól megszoktuk a hasonló teátrális, sokszor komikus kirohanásokat és fenyegetőzéseket, hanem azért is mert úgy kell neki a 3 millió szíriai menekült mint egy falat kenyér. Velük fontosnak tüntetheti fel amúgy szemmel láthatóan jelentéktelen személyiségét az egész világ felé, de ami ennél is fontosabb az az, hogy igen szép pénzeket kap a gazdag arab államoktól és az EU-tól a menekültekre tekintettel.

A nagy pénzekből mert csurran – cseppen neki és a családjának is, ahogy az megy Trumpéknál is.

Ugyanakkor tűrhetetlen, hogy Erdogán bármivel is megfenyegesse az EU-t, olyan szankciókat kell kilátásba helyezni Törökországgal szemben, hogy elmenjen a kedve Erdogánnak a jövőbeli fenyegetőzésektől. Ilyen szankciókat nem nehéz összeállítani, Törökország nem túl nagy gazdasági hatalom és ráadásul döntő mértékben az EU-tól függ a gazdasága.
Nehéz jó ötlettel előállni, hogy mit is lehet kezdeni az ilyenen figurákkal. Egy azonban biztos, valamit kell tenni ellenük.
Első lépésként talán csökkenteni sőt megszüntetni kellene a kölcsönös látogatásokat, de ha tovább romlik a helyzet végül is magától az EU-tól is távol lehet tartani mind Erdogánt mind Trumpot.

Várni nagyon nincsen mire, megtanultuk a történelemből, hogy ha nem vágjuk le azonnal a szörnyek fejét akkor azok elszabadulva mérhetetlen pusztításokat és szenvedéseket okozhatnak az egész a világnak.

Pősze Lajos

FRISS HÍREK

Új mélyponto...

Bennfentes i...

Nincs társbé...

Élőben a USA...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!