Kezdőlap Blogolda

Blogolda

Harminc

A kapitány leszól a gépházba.
– Mennyi?
– Harminc.
– Mi harminc?
– Mi mennyi?

A régi vicc jutott eszembe, ahogy olvasom a Gulyás Gergely válaszát. Tudják, ő az, aki kiélezett versenyben van Kocsissal, melyikük tud nagyobb sületlenséget mondani. A kormánytagokat – pláne a miniszterelnököt – itt nem említeném, mert azt gondolom, jobb az úgy. Van elég bajuk. Ahogy nekem is.

Gulyás a Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában az alábbiakat találta mondani:

Örülni kell annak, hogy szakítottak azzal a rendszerváltás utáni gyakorlattal, hogy csak külföldiek gazdagodhattak meg Magyarországon. Ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle, mert az lenne a jó, ha minél több nagyon gazdag magyar ember lenne.”

És hát valóban. Ott van például Amerika a maga Elon Musk-jaival, meg Zuckerbergjeivel, hogy a többit ne is soroljam, akik kitaláltak valamit, amelyre felépítettek egy céget, és ha annak szolgáltatásaira vagy gyártmányaira az amerikaiak vevők, akkor az egész világ is vevő, azaz a gazdagodásuk szinte megállíthatatlan. Ez nem csak nekik jó, hanem sok pénzt hoz az Egyesült Államoknak is. Igencsak érthető kívánsága tehát Gulyásnak, hogy nálunk is legyen sok ilyen.

Mészáros be is jelentkezett a posztra, mikor úgy hat éve arra a kérdésre, hogy hogyan nőhetett cégének árbevétele tíz év alatt hússzorosára,

miközben az ezalatt Mark Zuckerberg vezetésével berobbanó Facebook mindössze hatszorosára emelte bevételeit a felcsúti polgármester röviden annyit közölt:

„Okosabb vagyok Zuckerbergnél”.

Ezzel nem az a baj, hogy a Facebook forgalma és haszna lényegesen nagyobb Mészáros cégeinek bevételénél, azaz Mészáros legföljebb relatíve (bevétel aránnyal fölszorozva) okosabb, hanem hogy Zuckerberg egy centnyi állami megrendelést sem kapott soha, a pénzét mind-mind magánemberektől szerezte, ami sokkal komolyabb észbeli képességeket igényel, mintha valaki a haverjától folyamatosan kapna egy csomó közpénzt, hogy a szokásos ár négyszereséért építsen már valamit. Utóbbi esetben lehet akár tökhülye az illető, sikere akkor is biztosított, azaz a Zuckerberggel való IQ vetélkedésnek semmi értelme sincs.

Ezért van a vicc az elején. A harminc, amit Guylás mond, tényleg annyi, de a valósághoz nincs köze (a minden-kérdésre-választ-kidolgozó fideszes agytröszt nagyon érti ezt – a kidolgozás után már csak be kell magoltatni a válaszokat a kijelölt nyilatkozókkal).

A Mészáros ügy tipikus példája annak, ahogy kormányfő intézni szokta a dolgokat. Úgy gondolja, az elintézendő ügybe belenyom egy csomó pénzt (vigyázat, nem sajátját(!), arra nagyon ügyel), ezzel elindítja „A Folyamatot”, hiszen Amerikában is így megy  – mondja, (nem így megy, ott a beleölt pénz nem az államé), utána már csak meg kell várni, amíg a siker beköszönt. Meg van győződve róla, hogy a leendő magyar nagyvállalkozóknál is ez a baj,

nincsenek megrendelések, de ezen, mint láttuk Mészáros esetében, könnyen lehet segíteni, ugyanis minél több a túlárazott állami megrendelés, annál jobban fölfut az a cég.

Mészáros cége fel is futott, és most ott áll, és vár. Várja a további állami megrendeléseket, ugyanis az ilyen kövér és lassú lufik esetében az a gond, hogy ha maguktól nem találnak munkát (és sajnos nem találnak), államilag kell tovább etetni őket, különben összeomlanak. A magyar és nemzetközi versenypiacra Mészárosnak – nyilván a rendelkezésére álló rövid idő miatt – sajnos még nem sikerült betörnie, a gázszerelő úr külföldi terjeszkedése annyi, hogy a saját és a baráti köreinek nevén lévő 18 focicsapat közül 7 a szomszédos országok bajnokságaiban szerepel. A foci sajnos az a vállalkozás, amely kevés nagycsapat kivételével inkább viszi a pénzt, ezért az eszéki labdarúgócsapat új igazolásainak árát végül is a faluvégi Mari néni fizeti. ÁFA-ként a kisboltban. Az a pénz jut a magyar államon, Mészáros cégén és az NK Osijek vállalkozáson átsuhanva ahhoz a csapathoz, ahonnan az új játékos érkezik. Jobb helyre nem is kerülhetne, nemdebár?

A lángelmés, magyar oligarchiafelfuttatási terv szomorú eredménye, hogy a túlárazások és a túlmunka számlák miatt, melyeket az állam, mint megrendelő „nem vesz észre”, illetve simán befogad, jóval drágábban építkezünk, mint egy tényleges versenypiaci közbeszerzés esetén.

Az állam veszteségéhez persze Mészárosnak semmi köze sincs, ő csak az eszköz, aki jobb, ha nem gondolkodik.

Így is választották ki. Az állami veszteség egy részét természetesen megkapja (az nála a nyereség), de attól kezdve csönd legyen! Van is csönd, az áldóját neki! Nagyobb, mint kellene.

A kövérre fújt lufival jelenleg sajnos nagy a gond, ugyanis Paks II. igencsak vontatottan készül, nagy állami beruházásokra a pénzhiány miatt nincs remény, az EU pénzek régóta késnek, ezért szükséges minden alkalmat megragadni, hogy valami építkezés legyen, és miután a nagy víz- és energiaigényű távolkeleti akkumulátorgyárakat más országok nem fogadják szívesen, ők meg itt akarnak termelni az EU-n belül (vám és egyéb problémák kiküszöbölése érdekében), ez pont kapóra jön nekünk. Illetve Mészároséknak meg a regnálóknak, ugyanis a „Nekünk” fejedelmi többes őket jelenti. A magyarokat. A népség többi része csak úgy itt van, esetleg az sem, számolni mindenesetre nem kell velük. A magyarok nagyon remélik, hogy a távolkeletiek nem hozzák ide a saját építő cégeiket, mert akkor Mészároséknak annyi, versenyben egyetlen munkát sem tudnak nyerni majd.

Itt tartunk most.

A Mészáros által produkálandó állami befizetések többletére még várunk, a külföldi vállalkozásokból hazatalicskázandó haszonra is. A Miniszterelnök úr által remélt siker egyelőre nyomokban sem látható.

A várakozás unalmát elűzendő megemlítjük még, hogy Miniszterelnök úr ugyanezt gondolta a fociról is, bele a pénzt, aztán pár év és világbajnokok leszünk! Sajnos az nem jutott eszébe, hogy mikor majdnem világbajnokok lettünk, minden fiú kipróbálta a focit, mert nem volt se tévé, se tablet, se okostelefon, a különangolról meg a Nintendóról nem is beszélve, ráadásul mással nem lehetett kitűnni sem a lányok, sem az ország előtt, így aztán tehetség nem kallódott el egy darab sem, ahogy az fenti tényekből következik. Ma már más a helyzet, csak az megy focizni, aki semmi másra nem való, ez ma már a gyengék lenézett sportja, legfeljebb a tanári pályához hasonlít azzal a különbséggel, hogy tanár még életében annyi pénzt nem látott, amennyit egy jobboldali középpályás hetente kap. Ebből következően a Hofi kérdés illusztrálja legjobban a helyzetet (némileg módosítva):

– Tud focizni?
– Nem.
– És ha megfizetem?
– (Akkor sem. De azért csak fizessen meg!)

Az oligarcha ügyet átgondolva elcsodálkozik az ember, hogy Lázár a trafikokkal, Rogán a letelepedési kötvényekkel és Szijjártó a lélegeztetőgépekkel mennyivel ügyesebbek. Nincs ember, aki róluk kérdezne bármit, mindenki Mészárosról érdeklődik, ők meg lazán elsunnyognak, mondhatni láthatatlanul. Ahogy Tiborczról sem beszél senki jóideje már.

Hiába, no, van, amiben tényleg ügyesek.

Megvédés

Miniszterelnök úr a Legmagyarabb Külföldi Nagygyűlésen, a személyesen általa celebrált ige-, ítélet- és programhirdetés közben azt találta mondani, hogy:

Nincs más választásunk: hiába szeretjük Európát, hiába az a miénk, mégiscsak harcolnunk kell. Az álláspontunk világos, mi nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken, de akkor is közös otthonunk van, közös nyelvünk, közös közszféránk, és közös kultúránk, és ez az alapja a magyarok biztonságának, szabadságának és jólétének, és ezért ezt mindenáron meg kell védeni.

Igaz Hazafi ilyenkor elsírja magát. Olyan gyönyörű a gondolatok sorjázása, nem is tehetne mást, hiszen Miniszterelnök úr feltámadt, új  Kossuth perdült ki a placcra, hangos szóval adván tudtára mindeneknek, veszélyben a haza, így aztán meg kell védeni. De nem ám csak úgy átabotában, hanem mindenáron! Kerül, amibe kerül, emberek!

Némi gond az elképzelést tekintve, hogy ha Miniszterelnök úr hajlandó akár a saját népét is föláldozni a szent cél érdekében, fölösleges a küzdelem… bár igaz, hogy a veszteségek fogalmába Miniszterelnök úr, a családja, a barátai és az üzletfelei nem tartoznak bele, ahogy a vagyontárgyaik sem. További probléma, hogy nála a győzni akarás nem jár együtt a győzni tudással, mint Djokovicsnál, Nadalnál vagy Federernél, ezért aztán Miniszterelnök úr sosem fog nyerni nemzetközi Grand Slam-et.

Nagy baj ez nekünk.

Mi, magyarok toleráns nép vagyunk. Ez onnan tudható, hogy jelenleg többségi alapon Miniszterelnök úr van megbízva ezzel is, és ő azt mondta,

Mi nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken”.

Nem kívánjuk, de nem ám! Senkitől. Kivéve önmagunkat. Itthon ugyanis

Miniszterelnök úr kívánja, az ő kívánsága pedig a nemzeté, amellyel személy szerint azonos.

Legyen minden magyar pont olyan, mint Miniszterelnök úr. Aki nem, az megnézheti magát. Úgy kivágjuk, mint a sicc!

Miniszterelnök úrnak kívánsága végrehajtásához rendelkezésére áll a törvényhozás, a nemzetgazdaság, a sajtó, a klérus, a rendvédelem és az igazságszolgáltatás, azaz azt tesz, amit csak akar, és akkor, amikor akarja. Egyre sikeresebb a megnevelésünk.

A honvédő harchoz két szereplő szükségeltetik. „Mi”, mint szenvedő fél, mely most megtámadtatott, valamint „ők”, azaz az agresszorok.

A „mi” egyszerű fejedelmi többes, ha valaki nem ért egyet Miniszterelnökúrral, hát istenem! Az az ő baja. Miniszterelnökurat 3 millió polgár választotta meg, ami egy 9,7 milliós ország esetében sima kétharmadot, azaz diktátori beosztást jelent, ebből következően Miniszterelnök úr dönt arról, hogy mi jó a magyaroknak, mi nem; mi tartozik a magyarok biztonságához, szabadságához és jólétéhez, mi nem; valamint arról, hogy mikor vannak a magyarok megtámadva. A magyaroknak kéretik ebbe nem beleszólni, mert csak rontanak a helyzeten.

A megtámadás a jellegét tekintve egyrészt pénzidenemadásos, másrészt migránsideküldéses, de főleg genderpropagandisztikus fegyverekkel történik, amiből könnyű kitalálni, hogy a támadó az EU.

Amint a költő írja, „a vén Európa, a büszke nő”, aki Miniszterelnök úr szerint a miénk, és szeretjük is a rátarti szipirtyót, de azért mindennek van határa! Ha te úgy, én is úgy! Kard ki kard, és mi, Mimagyarok Miniszterelnök úrunk jóvoltából harcolunk az összes szövetségesünkkel. Ha akarjuk, ha nem.

Amiket mindenáron meg kell védeni:

  • A közös otthon. Mint tudjuk, a közös otthont, azaz kies hazánkat az EU migránsok által fenyegeti, mégpedig olyan migránsok által, akik nem dolgozni jönnek, azaz még véletlenül sem veszik el a magyarok munkáját. Nem is töltenének sok időt minálunk, mivel az eljárás lefolytatása után vagy kiutasítjuk őket az EU-ból, akkor azért tűnnek el, vagy beengedjük őket az EU-ba, és akkor a kis papírjuk birtokában rögtön elhúznak Nyugatra, azért tűnnek el.

Kb. 6000 emberről lenne szó per év, akiket az eljárás végéig etetni meg táboroztatni kell, ezért váltható meg pénzzel az EU terv szerint. Miniszterelnök úr már a múltkori szétosztásnál is azt hitte, örökre itt kell őket tartanunk (ha szükséges, akár erővel), és láthatólag most is azt hiszi. Egyébként minek vagdalkozna ennyit miatta… hacsak nem hazai néphülyítés a cél.

  • A közös nyelv. A legnagyobb rejtély. Fölmerült esetleg, hogy az EU beszéljen újból latinul, a magyar meg eltöröltetik?
  • A közös közszféra. Ez a magánszféra ellentéte, azaz maga az „állam” (az állami intézmények összessége), tehát az EU a magyar államot akarja elsöpörni. Hogy ez miről jutott Miniszterelnök úr eszébe, megkérdezhetné tőle valaki.
  • A közös kultúra. Némi gondolkodás után rögtön kiderül, hogy közös kultúra alatt Miniszterelnök úr az itteni, általa bevezetett, ún. keresztény kultúrát érti, amely a szekularizációnak fittyet hányva szövi át a teljes életünk, hogy Krisztus megbocsátó szellemét elvetve csapjon le az apró devianciákra is. Ez az a szent, hierarchikus ország, amelyben Isten földi helytartója Miniszterelnök úr (helytartóra azért van szükség, mert Isten ugyan mindenütt jelen van, mégsem lehet mindenütt!).

Az nem egészen érthető, hogy fér bele ebbe a közös keresztény kultúrába a regnálók által bármikor bevethető, és sokszor be is vetett vis maior (VII. Ne lopj! X. Mások tulajdonát ne kívánd!), valamint a durva csúsztatás, és az ellenfél besározása (VIII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!), viszont a testiség tekintetében Miniszterelnökúrral közös kultúránk a keresztény előírásokat rigorózusan követi.

Na, ezt az évezredeken keresztül jól bevált rendszert képest támadni az elvetemült és halódó Nyugat! Soros vezérletével! Kövér úr legnagyobb bánatára.

Ezért most meg kell védeni. Mégpedig mindenáron.

Szemét EU!

Talicska

  • Köszönöm, üljetek le. Tudom, mit akarsz kérdezni, Béres, azt akarod kérdezni, hogy miért nem Mara néni jött. A kérdés jogos. Naszóval. Mara néninek, aki Hencidától egészen Felsőcsatárig tanítja a matekot, mert elfogytak a tanárok minálunk, és már nincs más az országban, aki tanítsa nektek, megbetegedett a gyereke. Egyébként ő maga is megbetegedett, valamint a délelőtti műszakban kasszásként dolgozik a boltban, mert a hitelt törleszteni kell. Hogy mondod Bedő? Igen, jól tudjátok, a délutáni műszakban is dolgozik, mikor éppen nem matekot tanít, nem a beteg gyerekét ápolja, és nem a kórházban fekszik, mert ilyen az élet, és nektek is jobb lesz, ha már most hozzászoktok, mintha később esnétek pofára benne rutintalanul, nem pedig úgy, ahogy én, aki rutinosan.

Gondolom, arra mindenki rájött, hogy Mara nénit én fogom helyettesíteni. Az én szakom ugyan a trombita, de ha ez van, akkor ez van, ahogy az igazgató bácsi mondja, mikor tehetetlen, és bizony mostanában sokszor az… na de térjünk vissza a tanuláshoz, elvégre matekóra van. Egy könnyebb példával kezdeném, mely példát az életből merítettem, illetve hát a közgazdász haverom mondta… nem mindegy az nektek, hogy kicsoda? Tehát a példa. Tíz, mínusz hat, mínusz egy az mennyi? Poroszlai? Úgy van, pontosan. Ötös. Ülj le. Mit motyogsz, Jegenye? Hogy hogyan kapcsolódik ez a primitív számítás az élethez? Nagyon egyszerű. Ha például az AUDI egy nálunk gyártott autót elad Hollandiában vagy Új Zélandon tíz millió forintnak megfelelő összegért, amely autó importhányada hat millió, az AUDI által kitalicskázott haszon meg egy millió, akkor kiszámítható, hogy mennyi pénzt hozott be az országba, amelyet nálunk bérekre, közszolgáltatásokra és adóként fizet. Poroszlai már megmondta, hogy három milliót. Ezzel a pénzzel szegényebbek lennénk, ha nem lenne itt az AUDI, ugyanis Lőrinc bácsinak nincs a világpiacon eladható terméke… nem, Zsoldos, amit mondasz, az egy hülyeség, mert Pista bácsinak sincs, Viktor bácsinak és a családjának meg pláne semmi. Nem abból élnek ők, hogy külföldön házalnak valami vacaksággal, hohó, de nem ám! Nem szánalmas vigécek, hanem az ország gazdái! Ezért építik maguknak. Érthető?

A példához visszatérve elmondom még egyszer, hogy mindenki értse: az AUDI nem kivisz az országból pénzt, hanem, behoz, amely pénz nélküle nem lenne itt. Ebből következően, ha valaki azt mondaná, hogy az Európai Uniótól… ki nem tudja, hogy mi az? Rendben, mindenki tudja, akkor folytathatom. Tehát, ha valaki azt mondaná, hogy az Európai Uniótól a multik kitalicskázott haszna miatt kapjuk kompenzációként a támogatást, ezért az nekünk kötelezően jár, akkora hülyeséget beszél, mint ide Lacháza. Hogy az mennyi? Harmincöt kilométer. Se több, se kevesebb. Mit akarsz már megint, Jegenye? Hogy ha ez akkora hülyeség, akkor miért mondana ilyet bárki? Nagyon egyszerű. Egyrészt akkor senki nem vetheti Miniszterelnökúr szemére, hogy könnyű neki, mert ilyen rengeteg EU-s pluszpénzzel gyerekjáték országot vezetni, másrészt lehet rohadékozni az Európai Uniót, azt hazudva, hogy a pénz nem is segítség, csak kompenzáció. A rohadékozásra a legjobb példa Viktor bácsi, ahogy mindenre is. Ő rohadékozik a legjobban. Úgy is kell azt! A nyomorút mindenit!

Kérdés?… Igen, Kenderesi, annak a mocskos, minket gátlástalanul kihasználó AUDI-nak is van haszna az ügyletből, mégpedig az a kitalicskázott egymillió, és igen, jobb lenne, ha ezt is itt hagyná nekünk a hárommillió behozott forinton túl, de amilyen önző egy banda az, mind elviszi tőlünk haza, és az egyik részéből az ottani tudásalapúan kiképzettek révén új és jobb autókat fejleszt, a másik részét meg odaadja a részvényeseknek, akik tőkealapúan csak ülnek, és vagdossák a szelvényeket, miközben mi itten munkaalapúan gürcölünk. Ilyen a döglődő Nyugat, ahogy én tanultam ötven éve János bácsinál, és ahogy ti tanuljátok most a huszonegyedik század első negyedének végén Viktor bácsinál. Szemét egy világ az! Se tartás, se erkölcs, se angyalszárnyú vízió, munkára, harcra egyáltalán nem készek, bizony mondom néktek, én nem szeretnék ott élni, ahogy a gyerekeimnek is mindig könyörgöm, jöjjenek már haza onnét London mellől, de ők nem és nem, az istennek se… csak küldik a pénzt derék, pedagógus szüleiknek, ami azért nem annyira rossz. Ha itthon élnének, egy vasat sem tudnának küldeni.

Ugye, milyen szép kis matekpélda volt? Kihangsúlyozta, hogy mi a munka országa vagyunk, és ha az AUDI pénzt akar, akkor nem a magyar kormánynál kell kuncsorogni adócsökkentésért, hanem meg kell dolgozni érte, például kemény talicskázással. Mit vigyorogsz, Hajnal? Hogy a kuncsorgás se rossz?

Orbán Viktor:

„Brüsszelből egy év egészét tekintve több pénz jön, mint amit befizetünk, de ha ebből levonom azt, amit a nyugatiak kivisznek ebből az országból minden évbe’, akik a brüsszelieknek a kedvencei, akkor ez a mérleg már negatív.

PC, W, CC

Mint az ismeretes, itt a Földön rengeteg az érthetetlen dolog. Ilyen például az emberi sokféleség. Miniszterelnökúrnak és csapatának sok baja is van vele, szerinte az nem jó, inkább legyen mindenki ugyanolyan, egyetlen kivétellel, miszerint az apa férfi, az anya nő.

Persze kissé logikátlan, hogy ha fideszes körökben ennyire ragaszkodnak az ősi gender előírásaihoz, akkor vajon mit akarhatnak a „no gender” permanens sikoltozásával? Utána gondolva persze érthető: a tudatlanok félelme az ismeretlentől.

Ezen belül persze a nők nőként mind ugyanolyanok, ahogy a férfiak is férfiként, és mindkét nem minden tagja az ősi valláson alapuló, ószövetségi gendernek feleljen meg. Mégpedig pontosan!

Nyugaton mostanában más a divat. Ott elismerik, hogy sokféle az ember, és vallják, amit a költő:

„Vagyok, mint minden ember: fenség, észak-fok, titok, idegenség, lidérces, messze fény, lidérces, messze fény.

Tudják, mi a gender, de nem nagyon használják, ugyanis az a véleményük, hogy inkább ne legyen. Se a gender szerinti társadalmi elvárás a „nőktől” meg a „férfiaktól”, se a gender szerinti társadalmi büntetés, azaz kiközösítés, megszégyenítés, hátrányokozás azoknak a nőknek és férfiaknak, akik nem teljesítik ezeket az elvárásokat. Természetesen kihangsúlyozandó, hogy a bűnözés ott sem tartozik a tolerálható viselkedésformák közé, mivel a jogrendszernek meg a gender társadalmi elvárásainak semmi köze egymáshoz. Aki úgy interpretálná, hogy ez a tolerancia a gyengékkel szembeni erőszak engedélyezése, az vagy hazudik, vagy hülye.

A helyzetet vizsgálva megállapítható, hogy „másság megsértésének elkerülése” (Political Correctness), a „másság pozitív diszkriminációja”, (Woke) és az „előbbi két elv megsértőinek kiközösítése” (Cancel Culture) elveket a „kisebbségek védelmében” szokták alkalmazni. A másság ugyanis evolúciós okokból mindenkinek gyanús (I. fokozat), ránk nézve ezért veszélyesnek tartjuk (II. fokozat), tehát megelőzésképpen elpusztítandó (lll. fokozat). Ezekből az első két fokozatot a kisebbségeknek is rendelkezésre áll, de a harmadikat csak a többség tudja végrehajtani, ebből következően a többség a saját definíciója szerint nem ugyanúgy egy másság, mint a többi (holott de!), hanem azt hirdeti, hogy ő maga az alap, az abszolút normalitás, az igazodási pont. Ha pedig egy kisebbségi, azaz „abnormális” ezt nem veszi figyelembe, megnézheti magát. A többségi erőfölény az többségi erőfölény ugyebár, ezért Jézus munkásságát, valamint az örömóda naiv vágyakozását a minden ember testvérisége után felejtsük el.

Illetve mégse. Néhányan már rájöttek, hogy a másság okozta mindennapos atrocitások, országok között és országokon belül a többségeknek is károsak. A másságáról sok szegény kisebbségi nem is tehet, mert általában nem az ő hibája, hogy nem tartozik az úgynevezett normálisokhoz. Arra is rájöttek már, hogy az előző rájövés nem elég, ugyanis a többségi tábor egyrészt a többségéből, másrészt a nem racionális, hanem zsigeri hozzáállásából, harmadrészt pedig a gyermekeinek a szülők szemléletére neveléséből adódón túl erősen tart össze, és zárja ki ezzel a kisebbségeket, ezért a kisebbségekkel való együttélés pozitív megváltoztatása nem megy magától. Pláne nem megy nemzetállamok esetén, ahol a hatalomra került vezetők még szítják is a másságtól való félelmet, valamint az iránta érzett dühöt. Ezért az első rájövés kevés, az ügy érdekében tenni is kell valamit.

A többség ránevelése a toleranciára a két szélsőség (az intolerancia legcsekélyebb jelének azonnali halállal való büntetése és a semmit nem csinálás) közötti módszerekkel történhet.

Mivel a toleránsok között sem mindenki akadémikus (finom megfogalmazása a „mindenütt vannak hülyék” ténynek), páran túllihegik a dolgokat. Ők a finom, rávezetős és főleg türelmes (sok évtizeden át tartó) tanítási módszerek helyett a másságot az eleve utálkozó ellentábor pofájába nyomják (pl. Pride), mégpedig úgy, hogy az elvárásaik alapján a többieknek azt egy mukk nélkül kell tűrniük. A másik végletes elképzelés hívői ősi bűnökért követelnek bocsánatkérést a mai többségtől, megfeledkezve arról, hogy az akkor még nem volt bűn, de ha bűn is lett volna, olyanok követték el, akiknek a maiak nagy részéhez genetikailag semmi köze nincs, de még ha lenne is, a maiak akkor sem felelősek az ősökért. Ebből következik az eredmény: így „megtéríteni” senkit nem lehet, az ellenségességet fokozni az adott másság iránt viszont nagyon is, ezért még rosszabb lesz a helyzet, ismét igazolva azt, hogy a Pokolba vezető út ostobasággal van kikövezve. A többség az ilyen módszer esetén nem megérti a másmilyeneket, hanem úgy érzi, hogy valami hülye dolgot akarnak rákényszeríteni, és a Hír TV-s újságíró klub sajnos joggal méltatlankodhat vagy röhögcsélhet az ilyesmiken. Ezen befeszült és erőszakos „jobbítók” miatt lassul az elfogadási folyamat, zár még inkább falanxba a biblikus elveket valló többség, és a kifejezetten butaságok miatt ez a konzervatív többség a semlegesek közül sokakat maga mellé tud állítani, még ha azok elvileg hajlanának is a toleranciára.

A befeszültek sajnos azt hiszik, hogy a többség csak ismerethiányban szenved, ezért elég, ha a képébe vágjuk a másságot, és akkor rádöbben, hogy eddig tévedésben élt, holott nem erről van szó. Nemzedékek hosszú során át meggyőződéssé csontosodott hit ez, amely nem adja ám magát olyan könnyen, emlékezzünk csak például a nők szavazati jogára, amely elképzelés csak nagyon hosszú idő után nyert polgárjogot. Az erőltetőknek sajnos még az sem jut el a tudatáig, hogy ugyanazt művelik, ami ellen harcolnak éppen, a kiközösítés (cancel) pedig már végképp a bigott hit kategóriája, amikor úgy érzem, annyira igazam van, hogy a másikat akár meg is semmisíthetem. Ilyenkor derül ki, hogy gondolkodásban dehogy haladtuk meg a középkort! Dehogy!

Másságból ezerféle létezik. Vannak, amelyek születési okból (pl. szexuális irányultság), vannak melyek a helyi kultúrából és/vagy a családi neveltetésből eredeztethetők (pl. vallási meggyőződés), vannak, melynek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget (pl. szemszín), vannak, amelyeknek igen (pl. roma származás), és vannak, amelyeknél nem a létszám, hanem az alkat okozza a túlerőt, például ezért kisebbségek a nők, mert a férfiak döntő többsége a nagy részüket meg tudja verni. Így aztán a másság kezelésére általános szabály nem létezik, egyetlenegy kivételével: a kisebbség sem homogén csoport. Csak egyetlen tulajdonságban azonos, mégpedig abban, amelynek alapján kisebbség. Például a romák abban azonosak, hogy mind roma, abban nem, hogy mindegyik lop. Ebből következően a romasága miatt eleve negatívan hozzáállni bárkihez, értelmetlen. Lehet, persze, hogy az előítéletünket tényleg igazolja, de az is lehet, hogy nem, és a kapcsolatunkból majd hasznunk származik.

Végkövetkeztetés: az embereket csoportokba sorolni nem szabad, mert mindenkit egyénileg kell értékelni az egyéneket jellemző többszáz (többezer?) tulajdonságuk szerint.

Ebből következően bármilyen, így a pozitív diszkrimináció is hülyeség.

Ez is lenne logikus, hiszen minden ember ugyanazon ősszülőktől származik, de ezt a szép és nyugodt életet biztosító testvériséget mindig elrontják egyrészt az „erejük tudatában lévő” többségek, másrészt a „kisebbségekért utolsó vérig harcolók”.

A cél tehát egy olyan társadalmi rendszer kialakítása, ahol nincsenek csoportok, csak egyének, akik tudomásul veszik, hogy semmilyen hasonlósági alapon sem szövetkezhetnek valamiféle erőfölény biztosítása érdekében, amelyet nyilván egy, az adott tulajdonság szerint más, és valószínűleg gyengébb csoport vagy személy ellen akarnak felhasználni (egyébként a szövetkezésnek semmi értelme sincs). Ideális helyeken minden ilyen csoportos szerveződés tilos.

Ideális hely… de szép is lenne – mégse lesz. Az emberiség sajnos jóval előbb hal ki, minthogy ez az ideális rendszer létrejöhetne, de a rendszer megvalósítása nagyon érdekes feladat a tudósoknak és a politikusoknak. Az már egy másik kérdés, hogy az ilyen emeletes ökörségekkel való foglalkozás nem jut eszükbe, bármi történne is.

Még véletlenül se.

Ahhoz a tudósok túl okosak, a politikusok meg örömmel használják ki a csoportba szerveződést hatalomra jutásuk érdekében, majd hülyék lennének egy számukra hátrányos helyzet elérésén munkálkodni.

Konklúzió: kevesen vagyunk érdekeltek, és a tűz tőlünk túlságosan messze van.

FORGÁCSAIM – Veszélyhelyzet

0

„Meghosszabbodhat a háborús veszélyhelyzet (Infostart) A háborús veszélyhelyzet újabb meghosszabbításáról is szavaz az Országgyűlés.” 

Szeretnék már egy olyan parlamenti szavazást ahol a Fidesz Európára és az országra gyakorolt szellemi és gazdasági károkozásának ismételt veszélyeztetése miatt NÉGYÉVES VESZÉLYHELYZETET hirdetnek. 

Gyurcsány nem babonás

Gyurcsány Ferenc Facebook oldalán megjelent a Demokratikus Koalíció 13 pontja. Elsőre az jutott az eszembe, hogy Gyurcsány nem babonás. Másodszorra pedig, alig várom a netes hozzászólásokat a különböző politikusi és egyéb éceszgéberek kommentjeit. 

Íme Gyurcsány Facebook bejegyzése:

„Sok éles vita van a mai kormányzók és a Demokratikus Koalíció között. Tegyük hozzá, egyik-másik kérdésben az ellenzék egyik-másik pártja is a mai kormányzók álláspontját osztja. Így aztán nekünk ellenfeleinkkel és időnként partnereinkkel is küzdeni, beszélgetni kell.

Írom, hogy mi mit gondolunk:

  1. Nem látjuk alternatíváját nyugatos életünknek, stratégiai szövetségünknek. Akkor se ha, tudjuk, a nyugat se tökéletes, mint ahogy valószínűleg semmi és senki.
  2. Hiszünk abban, hogy az államhatalmat korlátozni kell. Mert mi, az emberek, a polgárok vagyunk az államalkotók és nem a vezetők. Nincs uralomra termett, jelölt, kiválasztott ember, réteg, osztály. A haza van és annak polgárai. A polgárok alkotják a hazát, az államot, a vezetők alávetettek nem az emberek.
  3. Nincs ezért korlátlan felhatalmazása a választott vezetőknek. A politika nem uralja a jogot. A jog az önkény korlátja, a demokratikus eljárás biztosítéka. Ez a jogállam.
  4. A tudomány, a kultúra, a sajtó, a vallás, a gyülekezés, a személyes életed szabad. Az állam dolga, hogy védje ezt a szabadságot.
  5. Hazafiak vagyunk. Magyarok, európaiak. A politikai közösség az országban élők közössége, a nemzeti közösség minden magyar otthona. Mindenki magáról dönt. Tehát azoknak legyen itthon választójoga, akik viselik döntésük következményét.
  6. Az állam hit, ízlés, szerelem és hasonló dolgokban csak annyiban illetékes, hogy vigyáz polgárai szabadságára. Az államnak nincs hite, ízlése, az államnak alkotmánya van.
  7. Az állam adónkért szolgáltatást nyújt. Törvényben szabályozott feltételekkel, számonkérhetően, ellenőrizhetően, kikényszeríthetően. Az állam nem tehet és nem engedhet meg alkotmányosan indokolhatatlan, törvényben nem megengedett különbséget polgárai között.
  8. Az állam a haza szolgálatában sok más teendője között elsősorban arról gondoskodik, hogy az iskola utat nyisson a gyermekeink jövőjéhez, mert érti, hogy sikeres nemzet az iskolába, a gyermekbe, a tanárba fektet be.
  9. Az állam a különböző társadalmi konfliktusokban a méltánytalanul gyengébb felet támogatja, mert méltányos, egymásra vigyázó, egymásért felelősséget viselő, élhető, harmonikus közös életet akar biztosítani minden polgárának és közösen a hazának.
  10. Éppen ezért az állam különleges felelősséget vállal a dolgozókért, a nyugdíjasokért. Nem engedi, hogy kihasználják őket, hogy jövedelmük, nyugdíjuk ne biztosítsa a tisztességes életet. Az állam a dolgozó emberek oldalán áll.
  11. Az állam a ma anyagi jólétéért nem áldozza fel a holnapot, ezért vigyáz a természeti és az épített környezetre.
  12. Az állam érti, hogy megrendítő gyorsaságban változik a világ, ezért közös erőforrásaink jelentős részét arra fordítja, hogy értsük a holnapot, ha tudjuk, alakítsuk, de mindenképpen alkalmazkodjunk, készüljünk arra, hogy a tegnap tudása önmagában semmivé foszlik a holnapban.
  13. És akkor végül: az állam és emberei nem lopnak. Nem csalnak. Nem hazudnak. Nem manipulálnak. Szolgálnak és nem uralkodnak.

Ellenőrizhetőek, számonkérhetőek. Ilyen államot akarunk.”

Tisztelt Európai Unió!

Ha valamihez, hát a zavarosban halászáshoz nekünk  magyaroknak különös tehetségünk volt és van. Így volt ez a korábbi rendszerben és így maradt ez azóta is. Ha nekünk ehhez különös tehetségünk van, minden  büszkeség nélkül kijelenthetjük, Miniszterelnökünk ebben a műfajban egyenesen zseninek számít!

Velem megesett történetet mesélnék el Önöknek, hogy legyen viszonyítási alapjuk, félkegyelműségem egy lapon sem említhető a Nagyvezír zsenilitásával!

Magyarországon is jelen lévő multinacionális cégnél dolgoztam. Beosztásomból eredően sokszor kellett utaznom Svájcba. Gazdag sosem voltam, de a svájciakhoz képest még inkább szegénynek éreztem magam. Mint kreatív magyar hamar rájött, hogy a svájci egyfrankos pénzérme méretre és súlyra megegyezik az akkori magyar ötforintossal. A két pénzérme vásárlóértéke közötti különbség nagyon jelentős. Mai árfolyamon egy forint 0.002 CHF-nek felel meg, azaz egy svájci frank 415 magyar forintot ér. Svájcban egy frankkal lehetett telefonálni, egy frankot kellett bedobni a parkolóautomatába és négy-öt frank volt egy doboz cigaretta.

Munka végeztével svájci kollégámmal jöttünk ki az irodából, aki meghívott egy italra valamelyik hangulatos kávéházba. Egy autóval mentünk. Svájciak mentalitását követve megspóroltuk a második autó benzinköltségét. A kávéházhoz érve kollégám leparkolt autójával és éppen a parkolóórába igyekezett érmét bedobni, amikor kreativitásom fitogtatva felajánlottam, hogy majd én bedobok pénzt, hagyja csak. Be is dobtam egy ötforintost és büszkén néztem a kollégára, aki kérdőn nézett vissza rám. Dagadó kebellel elmondtam neki, hogy egyfrankos helyett a magyar ötforintost dobtam be, ami sokkal kevesebbet ér, így jelentősnek nevezhető összeget megspóroltunk. A kolléga pestiesen mondva: lefagyott.

Tudod – mondta komoly arccal -, egy svájcinak ilyen eszébe sem jutna, persze ettől tartotok ti ott, ahol tartotok, s mi itt, ahol tartunk.

Eszedbe sem jut, hogy az értékkülönbözetet minden svájci zsebéből csalod el?

Arcomra fagyott a mosoly.

Tisztelt Európai Unió! Ennek tudatában kérem ne engedjék meg, hogy Orbán Viktor ötforintossal parkoljon, s ne hagyják, hogy minden magyar arcára ráfagyjon a mosoly.

Baráti üdvözlettel, Kenderessy Milán

Szélkakas

Most akkor Zelenszkij ukránjai a putyini terminológia szerint vajon nácik lennének, ezzel a nácitlanítás humanitárius szempontoktól vezérelt különleges hadműveletére kényszerítve a heroikus küzdelemben felszabadító orosz hadsereget, avagy az orbáni terminológia szerint az ukránok – legalábbis Orbán mai rádiós nyilatkozatától kezdve – szabadságharcosok, akik a magyarok által jól ismert, keletről jövő brutalitással szállnak szembe, mint egykor a mi Zelenszkijünk, az 1956 után kivégzett Nagy Imre?

És miután a “mi” logikánk szerint a szabadságharc és a béketárgyalás – amint arra Orbán rámutatott – “az nagyjából egy helyen van”, már lelki szemeimmel látom, amint Rákay Philip újraforgatja “minden idők legnagyobb magyar fimjét”, megjelenítve a béketárgyaláson delegációjuk élén felvonuló Kossuth Lajost, I. Ferenc Józsefet és I. Miklóst, és lám, Józef Bem altábornagy szárnysegédjeként ott tüsténkedik Petőfi is, aki aztán a békatárgyalás szünetében, a kastély parkjában kart karba öltve sétálgató, diskuráló Haynaunak, Dembińskinek, Paszkevicsnek, Windisch-Grätznek, Bemnek, Jelačićnak, Görgeinek és Rüdigernek hirtelen felindulásból elszavalja egy költeményét, amelyből a legnagyobb tetszést az alábbi két sor váltotta ki: “Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, béketárgyalni nem mer.” Persze Petőfiről amúgy is közismert volt már ekkoriban, hogy egy gondolat bántotta, mégpedig az, nehogy a harc mezején essen el, ezért is kérte folyton-folyvást az Istent, hogy ne ily halált adjon neki, hanem “Ott essem el én, / A béketárgyalás mezején”.
Szóval a cselédsajtó, a cselédkultúrosok meg a cselédszakértők most újratervezhetnek és újrahangolhatnak. De semmi gond, fog az menni, eddig is minden esetben sikerült utolérniük saját álláspontjukat, rögtön azután, hogy az önálló, szuverén véleményükről legelőbb a miniszterelnöki szájból értesülhettek.
Gábor György

Poszt

Kitettem egy posztot, amelyben azt a kérdést tettem föl, vajon a kormány a benyújtott módosító javaslata révén önmagából csinál-e hülyét, mert az Európai Bizottság könnyedén átlátja majd annak hazug és újabb átverésre kész tartalmát, avagy az Európai Bizottságból, amely 12 év után is – ezért meg azért – elhomályosult tekintettel hagyja magát átverni, hozzájárulva Európa maradék ethoszának teljes felszámolásához, s elhatalmasodó politikai bornírtságukban utat biztosítva a rablók, gazemberek és kalandorok civilizáción kívüliségének.

A posztom egy helyén ezt írtam:

Mint kiderült, a kuratóriumokba beültetett minisztereknek nem kell távozniuk az alapítványi kuratóriumokból, elég, ha személyes érintettség címén az adott döntéshozatalból kilépnek.

Ez azt a jellegzetesen szemforgató magyaros technikát jelenti, hogy ilyen esetben az érintett (vagyis a politikus) szemérmesen lesüti fényes tekintetét, s kimegy a folyosóra, ameddig a döntést meghozzák a kurátorok, de alkalmazhatják ennek a szemérmetlen és pofátlan gyakorlatnak valamilyen folklorisztikus változatát. Így születik meg aztán a megkérdőjelezhetetlenül objektív, elfogulatlan és abszolút tárgyilagos döntés, hiszen az „odabent” maradottak közül senki sem sejti, nincs is fogalma róla, hogy „odakint” az érintett politikus… és annak hatalmas főnöke milyen döntést tekintene egyedül helyesnek és elfogadhatónak.”

A Mandiner természetesen megint lelopta a szövegemet, amit meg is értek, hiszen szükségük van az olvasható szerzőkre és írásokra, maguk ezt képtelenek biztosítani.

Kiteszik hát, s várják névtelenségbe burkolózó, bátor és elszánt keretlegény-olvasóiktól a kommenteket. És jönnek is azok, szakmányban. Például az alábbi, amelynek remek tollú szerzője, bizonyos „packó” keveset fogott fel ugyan abból, amit írtam (ez emitt rendre így szokott lenni), ám talajt fogott, s bizsergetően vette tudomásul: ma is zsidózhat egy fincsit. A fent idézett soraimat az alábbi veretes parafrázisba sikerült átültetnie, s kitennie a Mandiner nevű elkötelezett kormánypárti, a hatalom támogatását élvező fel- vagy inkább leületre:

Ez azt a jellegzetesen szemforgató zsidó technikát jelenti, hogy ilyen esetben az érintett (vagyis az uzsorás) szemérmesen lesüti fényes tekintetét, s kimegy a folyosóra, ameddig a döntést meghozzák a bajban lévő emberek… Menj a francba, te görény Gáborgyörgy… Semmivel nem vagy jobb, mint az antiszemiták!”

A kormánypárti és a hatalom támogatását élvező Mandiner számára ezek a kommentek képezik a hozzáadott értéket, leginkább azért, mert a szerkesztők is ezekkel a kommentekkel azonosulnak, csak hát ilyeneket nem mernek leírni, hiszen ahhoz – egyelőre még – kellőképpen gyávák: még nem jött el az idejük, de már kétségtelenül kezd szárba szökkenni. Így aztán hangot kap megannyi viceházmesteri heroizmusba és verőlegényi öntudatba tekeredett anonim bajtárs, akik úgy zsidóznak, ahogy a kormánypárti, a hatalom támogatását élvező Mandiner szerkesztősége azt elvárja. Még az sem lehet kizárt, hogy ezeket a kommenteket maguk a szerkesztők írják: mert ha a szerkesztés és az írás nem is fekszik annyira nekik, a fenti nyelvezetben és gondolatkörben kétségtelenül komfortos otthonossággal lubickolnak.
A „packó” nevű jeles szerzőnek lett tehát egy pompás napja, az elkötelezett, kormánypárti, a hatalom támogatását élvező Mandinernek úgyszintén, hiszen ez utóbbi biztosra ment: beetetett, s a lopott, lenyúlt csalira – menetrendszerűen – bukott is az ő nagyérdeműjük.
Lap és olvasói teljes szimbiózisban.
Szimpla világkép.
Utóirat: kb. másfél évvel ezelőtt Rónai Egon megkérdezte tőlem, miért nem megyek be a műsorába? Egyebek mellett azt válaszoltam, hogy nem szeretnék ugyanabba a székbe beülni, amelyben előttem a műsorában gyakorta szereplő mandineres főszerkesztő-helyettes üldögél. Rónai Egon erre valami olyasmit mondott, hogy áh, Gyuri, dehogy is, ő nem „az”, vagy nem „olyan”.
Meglehet, ez engem nem érdekel, magánügy. De a lapja „az” és „olyan”.
Kedves Egon, nézd a Mandiner oldalán megjelentetett lopott anyagokat, s találd meg az összefüggést a kiprovokált, ám rendre az elvárt és remélt hangokat szállító kommentek között.
Nem lesz nehéz, menni fog!
Gábor György

Kötcse – 2022

Nézi az ember az özönlő szellemi elitet. Megérkezik a Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki elődeivel ellentétben sem nem régész, sem nem történész, ám rögvest megsértődik, mert igazgatónak lett szólítva: főigazgató vagyok – mondja öntudatosan (azt nem teszi hozzá, hogy se nem régész, se nem történész, se nem múzeológus), kéjesen nyalogatva saját ülepét. Aztán jön a Petőfi-szakértő, egyszemélyben jeles filmrendező, aki minden idők „legnagyobb” magyar filmjének forgatásán van túl (fizetek bárkinek, ha hasonló mondatot tud idézni Ingmar Bergmantól vagy Federico Fellinitől), s aki csak Petőfihez és a Pilvax-körhöz ért, a pedagógusok fizetéséhez nem. (Mindenesetre meghallgattam volna egy vizsgáját Németh G. Béla tanár úrnál, amint a tételek közül Petőfit húzza.) Érkezik az egyetemi professzor, a kis gőgös udvari ideológus, aki filozófiában ugyan nem alkotott semmi maradandót, de a

„lopás mint a Fidesz nemzeti programja”

teoretikus alapvetését egy életre lefektette, így hát mégiscsak van idézettsége, szóval a professzor arra a kérdésre, hogy mit gondol, helyénvaló-e, ha a határvadászok fizetése nagyobb, mint a pedagógusoké, azonnal visszakérdez: „rögtön egy erkölcsi ítéletet szeretne belőlem kiszedni?”, amiből annyi mindenesetre azonnal kiderül, hogy Lánczi András professzornak sem az erkölcs, sem az ítéletalkotás mibenlétéről sok fogalma nincs. És ez így megy, jönnek egymás után, a megszokott rendben és koreográfia szerint a vén huncutok és gonosz ostobák, sietős léptek, nem érnek rá, „féknyúz sajtónak nem nyilatkozom”, „jaj, hagyjon már békén ezzel” – kebelből feltörő sóhajával a terror igazgatónője, aztán a „van-e energiaválság, vagy nincs” kérdésre szépen felfeleli, hogy „a kérdés értelmezhetetlen”, végül terrorház-közgazdászként Friedmant, Krugmant, Kremert vagy Joshua Angristet megszégyenítő rövid ökonómiai eszmefuttatást oszt meg: „a hiány és a válság nem ugyanaz”. És érkezik a szép emlékezetű „álamfő”, aki komoly arcot vágva mondja, hogy „én drukkolok a tanárok fizetéséért, magam is tanítok három egyetemen.”

Csakhogy:

Az ország, a nemzet és a NER nagy kohójának szép emlékezetű és pótolhatatlan Plagi bácsija láthatóan nincs tisztában azzal, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozók bérezése különbözik. Aztán érdekelne az is, ha már szóba hozta, hogy nyolcvan évesen miként oktat három egyetemen, anélkül, hogy emeritálták volna? 2012 márciusában ugyanis – méltán – megfosztották doktori címétől, így nyugdíjaztatásáig tanársegédként taníthatott ugyan, de 70. életévüket betöltve kizárólag egyetemi tanárok oktathatnak tovább, professor emeritusként, ha az intézmény vezetése foglalkoztatni kívánja őket. De a 80. évében járó Schmitt Pál tanársegédre ez aligha vonatkozik.

Igaz, eszembe jut: minden fokozat, minden tudományos teljesítmény, minden publikációs elvárás, nyelvtudás, oktatási gyakorlat stb. nélkül is lehet ma már valaki egyetemi tanár, erről ugyanezek gondoskodtak, feltéve, hogy az érintett valamikor nagyot ugrott, gyorsan úszott vagy futott, gólt lőtt, bevitte a találatot, a bal horgot, kétvállra fektetett etc., vagyis olimpiát nyert.

Szóval minden rendben van, Plagi bácsi – a fent említett hölgyekkel és urakkal együtt – rendületlenül maga a megtestesült Fidesz-KDNP-rendszer: ikonikus figurák, akiket a mindhalálig hálás magyar nép a szívébe zárt, nem engedi el őket, megunhatatlan mind, annyi, de annyi jót alkottak, filmeket és múzeumokat, filozófiai tételeket és örökbecsű tanításokat, jó látni minden évben az érkezésüket Kötcsére, maszkabál és panoptikum, nejestől és férjestől, babakocsistól és testőröstől, gondterhelt arccal vagy épp egy tányér fölé görnyedve, jóízűen falatozva, elegánsan kilépve csillogó verdájukból, vacak, alig pármilliós órájukkal és karkötőikkel, semmibe sem nézett, szarrá alázott újságíróktól körülvéve, elvégre ők a legnagyobbak: akár múzeumigazgatóként, akár filozófusként, akár filmrendezőként, akár színészként, akár lepukkant popzenészként, akár a nap 24 órájának permanens megmondóembereként, egyetemi professzorként és bármiként, szépek és okosak, bölcsek és moráltól duzzadóak, és ez így megy megállíthatatlanul és feltartóztathatatlanul, minden és mindenki ugyanaz, újságírói mikrofonon innen és mikrofonon túl, legfeljebb az órák és karkötők változnak, meg a bajuszok méretei.

Otthon vagyunk, családias itt minden.

És a pedagógusokért kivétel nélkül mindenki felettébb aggódik, meg az egész magyar oktatási rendszerért, a jövő onnan kikerülő cselédségéért, elvégre ők fogják majd tíz és húsz és harminc év múlva is nekik, emitt meg a kastélyaikban is felszolgálni a pacalt és a pogácsát, ők fogják majd nyakon csípni a kapu előtti hangoskodókat és rabomobilba gyömöszölni a renitenseket, ők lesznek a kegyelmes úramék sofőrjei, testőrei, felszolgálói, autóajtó-nyitogatói és milliókat érő sáros csizmáik tisztára pucolói.

Szóval Kötcsén évről évre aggódva van, de nagyon.

Úri muri. Rokonok. Kivilágos kivirradtig.

Gábor György

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!