Kezdőlap Blogolda

Blogolda

Nem olyan buta, mint amilyen gonosz

Nem oly rég egy önmagáról nem megfeledkező, hanem önmagára teljes mértékben ráeszmélő figura (Bencsik András az ő neve) a tőle telhető legeslegintellektuálisabb érvként, hosszas gondolkodás után azt hozta fel egy ellenzéki parlamenti képviselőnő ellenében, hogy az illető amilyen ronda, olyan gonosz is.

A vita tehát az ezekben a körökben megszokott módon intellektuálisan szublimálódott és a tiszta libidó elfojtódott, épp olyan módon, ahogy az ilyen árulkodó mondatokat az a bizonyos bécsi doktor rendre analizálta. Vagyis ne tekintsük ezt a Bencsiket elhamarkodottan leépült agyú gonosz alaknak (helyesebben ne ezért tekintsük annak), tekintsük ezt az önmagából kirázott mondatot nemi vágya elfojtásának szexuális gátlásokhoz és neurózishoz vezető manifesztációjának, nárcisztikus énlibidónak, regressziónak, a gyermek „polimorf perverziójának”, amelynek még nem célja a genitális kapcsolat, csak a kényszeres kimondás szükséglete, vesd össze: kaki, pisi etc.
Ám sokkal érdekesebb, hogy ez a Bencsik, mint főszerkesztő-Superego a tudattalanjának sötétségéből megrendelt egy cikket egyik beosztottjától, ami el is készült, bizonyítandó a főszerkesztő-Superego igazát. Az internet legsötétebb bugyraiból előhalászott irományok nyomán és azokra hivatkozva aztán a beosztott elkészítette a cikket, amely szellemi gazdagságában és színvonalában alig múlja alul az eugenika egykori tudományos eredményeit. A cikkben olvasható például, hogy a „tipikus női arcvonású” női politikusok inkább republikánusok, mint a nemileg kétes vagy férfias arcvonású nőtársaik. Minél kevésbé nőies egy nő, annál valószínűbb, hogy demokrata párti szavazó.” Aztán az is, hogy „Minél jobban néz ki valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy önmagát konzervatívnak tekinti. Tehát mind a jobboldali politikusok, mind a követőik „hajlamosak fizikailag vonzóbbak” lenni.
S ha ennyi jó kevés, még megtudható a publintásból, hogy „a konzervatívok azért boldogabbak a liberálisoknál, mert „racionalizálják (vagyis észszerű érvekkel magyarázzák) a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket”. Továbbá:

„A konzervatívok egyértelműen boldogabbak, mint a liberálisok, de mindnyájuk közül legboldogabbak a legszélsőségesebb politikai nézeteket vallók.”

Továbbá: „a jobboldaliak nagyobb valószínűséggel elégedettek a szexuális életükkel.” (Speciel nekem nincs okom panaszra – G.Gy.) Továbbá: „Egyáltalán nem meglepő módon a fizikailag erősebb férfiak inkább jobboldaliak, míg a gyöngébbek hajlamosabbak a gondviselő állam és a vagyon-újraelosztás, vagyis a fiskális fosztogatás támogatására – akárcsak a nők.” Továbbá: „A konzervatívok nagyobb önuralmat képesek tanúsítani a liberálisoknál, ezért sikeresebbek például a fogyókúrázásban is.”
Végül az alábbiakkal záródik a sumero-hun-magyar-kontinuitás-historológico-szexuálpolitológico-Jézusnemvoltzsidó-eugenikai alapvetés:
„Összegzésül, tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, férfi szavazóik alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek, általánosságban is kevésbé boldogok és kevésbé elégedettek a szexuális életükkel, sikertelenebbek a párkeresésben, kevésbé egészségesek, kevésbé intelligensek, viszont kövérebbek és hisztérikusabbak, ráadásul a pszichéjük sincs teljesen rendben. Így minden okuk megvan rá, hogy gonoszak is legyenek. Az ellenkezője lenne meglepő. Bencsik András tehát fején találta a szöget, amint azt a tudomány egyértelműen bebizonyította.”
Írja mindezt egy Gazdag István nevű elnyomott tudattalan.
Megint sokat tanultunk. Bennem például megszólalt az a régi bon mot, ami a maga módján igyekezett kiröhögni az eugenika gigászi eredményeit. Így szólt:

Az igazi náci délceg, mint Goebbels, szőke, mint Hitler és snájdig, mint Göring.

Nekem már csak két megjegyzésem volna: az egyik az, hogy mikor jön létre az Orrvizsgáló Operatív Törzs, s milyen felületen kell orrméricskélésre regisztrálnunk?
Másrészt biztosan jól meggondolta a tudós szerző és a Superego főszerkesztő a cikk azon állítását, miszerint „szignifikáns genetikai kapcsolat van a testmagasság és az IQ-szint között, minél magasabb valaki, általában annál intelligensebb is.” Nem lesz ebből bajuk jó egy évvel a 2022-es választások előtt? Muszáj nekik ennyire határozottan és a tudomány legújabb vívmányaira támaszkodva állást foglalniuk már a választási kampány legelején?
Gábor György

Meghalt Ion Mihai Pacepa (1928-2021), a hírszerző

Meghalt Ion Mihai Pacepa (1928-2021), a román hírszerezés (DIE) egykori igazgató-helyettese. A halál oka a koronavírus. Rendkívül sokrétű és ellentmondásos személyiség volt, s már ez is indokolja, hogy foglalkozzunk vele. Engem különösen inspirált a ’89-es rendszerváltás előtti évtizedben, főként azért, mert sokban elősegítette a Ceaşescu-rendszer bukását.

Pacepa 1978-ban – egyáltalán nem veszélytelen körülmények között – az Egyesült Államokba menekült, ahol azonnal menedékjogot kapott. Bár erről sohasem beszélt, szinte biztosra vehető, hogy a román hírszerzés vezetőjeként már korábban beszervezte a CIA.

1987-ben megjelent könyve, a Red Horizons (Vörös horizontok), ami a Ceauşescu-rendszer titkairól rántotta le a leplet. Három fontos dolgot elemzett mélyebben könyvében Pacepa. Mind a három főbenjáró bűnnek számított Nyugaton; ez győzte meg Washingtont és a nyugat-európai fővárosokat, hogy nincs más alternatíva: szembe kell fordulni Ceauşescuval.

(Amikor az Orbán körüli nyugati érzelmek megfordulását, Orbán személyének és rendszerének egyre egyetemesebb elutasítását látom manapság, akkor mindig Pacepa és az ő leleplezései jutnak eszembe. Pacepa fellépése előtt voltak a román diktátornak bizonyos mentségei a nyugatiak számításaiban. Pacepa könyvének megjelenése után már egy ilyen mentség sem akadt. A párhuzam adja magát: 2021 előtt egyesek még dédelgettek illúziókat Orbánnal szemben, 2021 után már sehol sincs erre példa.)

Pacepa három olyan vádat fogalmazott meg és bizonyította be valóságos voltukat, melyek esetében a nyugati érdekek szempontjából nem volt mentség:

(1) A „vörös horizontok” egy hadművelet kódnevét jelenti, melynek keretében Ceauşescu eljátszotta, hogy együttműködik a Nyugattal, de tulajdonképpen mégiscsak az oroszoknak dolgozott. A román hírszerzés energiát nem kímélve dolgozott a nyugati titkok megszerzésén, melyek aztán az orosz KGB és főként a GRU (katonai hírszerzés) asztalán landoltak.

(2) A román rezsim lényegi eleme volt az antiszemitizmus, az Izraellel fenntartott „jó” viszony álcája, csak a belső, egyre erősödő antiszemitizmust volt hivatva leplezni.

(3) Általában a kisebbségek elképesztő elnyomása, különösen a magyaroké, minthogy a korábban jelentékeny számú németből (szászokból és svábokból) ekkorra már szinte senki sem maradt.

De Pacepának volt egy másik arca is. A kelet-európai rendszerváltásokat követően egymás után adta ki újabb műveit, melyek már egyébbel sem voltak tele, mint álhírekkel, feltételezésekkel, konfabulációkkal és rémhírekkel; nyilvánvalóan képtelen volt arra, hogy Kelet-Európa-szakértőként a felszínen maradhasson, kultúrája és tudása pedig kevés volt ahhoz, hogy tényleges és hasznos geopolitikai következtetésekre jusson.

Mindennek oka főként abból fakadt, hogy Románia és a többi állam aktualitásaival már nem lehetett tisztában. Csak a nyílt információkhoz juthatott hozzá, így a régi receptek alapján próbált azokból következtetésekre jutni – de ezek kiábrándítóan hajmeresztőknek, sőt nevetségeseknek bizonyultak.

Munkált benne a düh is, hogy hazájában, Romániában csak kevesen méltatták korábbi tetteit, s a rendszerváltásban betöltött szerepét. Amikor a ’90-es évek elején egyszer Bukarestben voltam, az akkor még liberális Magyar Hírlapnak interjút készítettem az újonnan létrehozott titkosszolgálat (SRI) igazgatójával, Virgil Măgureanuval. Kérdésemre az igazgató valami olyasmit mondott, hogy Pacepa áruló volt s így fogják megítélni a jövőben is. Nagyjából ez máig igaz.

Ara-Kovács Attila

Borell, a főtárgyaló

Az Európai Unió külügyi főtárgyalója, Josep Borrell a héten Moszkvába látogatott, ahol – személyén keresztül – az orosz rezsim sikeresen megalázta az egész uniót. Meglepő, váratlan fordulat lenne ez? Egyáltalán nem.

Az utazás előtt számosan figyelmeztették Borrellt, hogy egy ilyen látogatást semmi sem indokol közvetlenül azt követően, hogy Alekszej Navalnijt egy moszkvai bíróság, koholt vádak alapján elítélte, a rezsim pedig hihetetlen brutalitással lép fel nap mind nap a tüntető tömegekkel szemben.

Mi több, Borrell moszkvai jelenléte mintegy legitimálja mindazt, ami manapság Oroszországban történik.

Felmerül a kérdés, a főtárgyaló személyes alkalmatlanságáról lenne szó?

Minden bizonnyal, hisz ez már bemutatkozásakor is nyilvánvaló lett, amikor egy lehetséges európai Magnyitszkij-törvényre vonatkozó kérdésre keresetlenül csak annyit válaszolt: fogalmam sincs, mi az a Magnyitszkij-törvény.

De vajon inkompetens lenne az unió egész külügyi adminisztrációja?

Aligha. Viszont közelebb visz az igazság felderítéséhez, ha megnézzük Borrell otthoni – vagyis spanyol – politikai hátterét. A szocialista párt, melynek Borrell is egyik exponense, 2020 óta együtt kormányhoz a szélsőbalos Podemos-szal. Ez a populista pártocska, ahol és amikor csak teheti – Orbánhoz hasonlóan – blamálja, sőt támadja az uniót, valamint abba az irányba próbálja lökdösni a spanyol kormányt, hogy az elnéző legyen olyan diktatórikus és szintén populista rezsimekkel, mint például az orosz, a kínai vagy éppenséggel a venezuelai.

Az eset megint csak azt bizonyítja, hogy a kisstílű, periferiális nemzetállami érdekek mennyit árthatnak az uniónak, s milyen mértékben hátráltathatják az integrációt.

Ha hiszünk az Európai Egyesült Államok eszméjében, márpedig mi másban lenne érdemes hinnünk, akkor nagyon gyorsan és határozottan útját kell álljuk annak, hogy a nemzetállami populizmus aláássa az integrációt.

Ara-Kovács Attila

Morgolódom

Nap, mint nap olvasom a kormány koronavirus.gov.hu oldalon a friss adatokat közlő cikkben a következő mondatot: “Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 811 főre emelkedett.”

Az még hagyján, hogy a kormány szócsöveként is funkcionáló portálon ezt írják, de minden más, magát többre becsülő orgánum is kontrollkopival átveszi!

Nem keresek kákán is csomót, de vajon mennyivel másabb az az elhunyt aki idős és krónikus beteg, mint aki nem olyan idős és nincsen krónikus betegsége?

Az ő halálukat kevésbé kell veszteségnek tekinteni mint másokét?

Karinthy Frigyes írta az újságírásról:

“A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg!”

Neonácik európai törvényjavaslatokkal takargatnák Orbán bűntetteit

Az a megalázó igyekezet, amellyel decemberben a Fidesz mindent elkövetett, hogy benn maradjon a Néppárti frakcióban, két okból is meglepő volt. Ennyire látványos vesztes állapotban Orbán életében korábban egyszer került: a 2006-os választások elbuktakor, az úgynevezett miniszterelnöki vitában. A másik ok, hogy már mintegy egy éve számtalan jel mutatott arra, hogy a Fidesz az Európai Parlament radikálisan konzervatív pártcsaládjában vizionálja a jövőt, vagyis az úgynevezett Európai Konzervatívok és Reformereknél (ECR).

Történt, ami történt a lengyel-magyar kapcsolatokban a decemberi vétó kapcsán, és az is nyilvánvaló lett, hogy az ECR egyik meghatározó pártja, a lengyel PiS – ennek vezetője Jarosław Kaczyński – nem látná a Fideszt szívesen a maga közelében. Hogy miért, arra könnyű válaszolni, ezer ok választja el ugyanis a két pártot (az Oroszországhoz való viszony, a PiS európai és transzatlanti elkötelezettsége stb.). Ráadásul a lengyel pártot közel sem lehet olyan elvetemült korruptsággal vádolni, mint a magyart. Viszont legfeljebb csak abban értenek egyet, hogy hogyan is építsék le a demokráciát saját államukban, s hogyan betonozzák be hatalmukat ezáltal. A jelek szerint viszont ez nem elegendő.
A szakításra utalt december közepén Szijjártó körutazása Európa neonáci vezetőinél, de ebből sem sült ki valami sok; pedig Orbán már eléggé beleélte magát abba, hogy egyesíti az Európai Parlament konzervatívjait (ECR) és az „identitáriusként” magukat megjelölő – többnyire neonáci – populistákat.
Még az óriási parlamenti befolyás sem csábította erre az ECR-t; egyszerűen azért, mert nem akartak egy kupacban ülni egy olyan sereglettel, melynek legtöbb tagját az oroszok tartják a ma olyannyira divatos lélegeztetőgépen. Több jel mutat arra, hogy az „identitáriusok” sem repesnek osztatlanul a Fideszért; Szijjártó körútjának látható kudarca erre enged következtetni. De lehetnek közöttük jó páran, akik számára Orbán mégsem vállalhatatlan. A ma esti Európai Parlamenti szavazás egy-két érdekessége erről
lebbenti fel a fátylat. Egyebek mellett az, hogy jó néhány, a magyar kormány viselt dolgait mentegető törvényjavaslatot adott be az „identitáriusok” között ülő egy-két olasz.
El fogjuk ezeket utasítani…
Ara-Kovács Attila

Ha még nem olvasta volna…

Most mindenki ezen az „asszonyságon” van kiakadva, pedig semmi ok sincs rá. Krúdy A vörös postakocsiban „egy még elég csinos és kívánatos”, de a „szerelemtől visszavonult asszonyság”-ról emlékezik meg, akiről egy éjszakai kihallgatás során tudjuk meg, hogy „az volt a mestersége, hogy szerelmet vessen és arasson”. De Krúdynál maradva utalhatnánk a „horvát asszonyság”-ra, aki megőrült a színészekért, s aki horvát létére nem ismerte Zrínyit, a költőt, de Zrínyit, a kaposvári színészt annál inkább.

Kétségtelen, az „asszonyság” megszólítás manapság, a mai magyar nyelvben leginkább talán a megszólító távolságtartó fölényeskedését fejezi ki, s a megszólítottnak kedélyeskedő-bizalmaskodó lenézését, lekezelését. Orbán ezzel maximálisan tisztában van, hiszen egy októberi interjújában nagyon is tudatosan nevezte a számára gyűlöletes, megvetett és Soros emberének kikiáltott Věra Jourovát asszonyságnak, midőn ezt mondta:

„ez az asszonyság onnan Csehországból úgy látja a magyarokat, mint azok a tökfilkók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hozzanak.”

Ugyanakkor olyannyira nincs köze Orbánnak a valósághoz, hogy már fel nem fogja, nem is érti meg, hogy ez a fajta bratyizós-pálinkázós-fehérvári huszározós, feudális stílus (стиль) egyszerre viszolyogtató és röhejes. Még akkor is, ha ez sokaknak bejön, s ettől a hátsó udvari verbalitástól érzik magukhoz közelinek a magyar miniszterelnököt.
Most Karikó Katalint, a vakcina egyik kifejlesztőjét nevezi – éktelen, de magához méltó tahósággal – „kisújszállási asszonyságnak”, mindjárt magyarnak is mondva a Pfizer nevű („ezt a nehezen kimondható szót: Pfizer, azt hiszem, így kell mondani”) vakcinát, amelyben „magyar ész van benne”, de „ugye egy német prof is benne van ebben a dologban”, foglalja össze rendkívüli eleganciával, kifinomultsággal és mértéktartással a magyar miniszterelnök.
Én viszont most Orbán rendkívüli olvasottságát, literátus személyét éneklem meg. Ugyanis épp Karikó Katalint, a vakcina kifejlesztőjét, a legkülönbözőbb szakmai elismerések várományosát kellett asszonyságnak nevezni, hiszen Orbán ezzel Krúdy egyik legkülönösebb regényére, az Asszonyságok díja című munkájára gondolhatott, amelynek főszereplője egy bizonyos Czifra János, foglalkozását tekintve „temetésrendező”, aki „huszonöt év alatt megismerkedett a halállal, eltemetett vagy tízezer pesti embert, gyermeket, asszonyt, öreget, nem volt neki újdonság a sírás, jajveszékelés, kétségbeesés…Bár nem volt lángész, hosszú működése alatt megtanulta, hogy az életet és a halált egy kis mesgye választja el, tehát nem igen érdemes sokat törődni az élet aprólékosságaival.” S hogy még valamit eláruljak erről a temetésrendezőről, Krúdy beszámolója szerint „a zsidótemetőben is volt dolga, ahol a gondnokkal szokott eszmét cserélni az általános drágaságról.”

Ugye, mennyire más, ha az ember nem innen-onnan kiragadva, hanem kulturális kontextusukban érzékeli a szavakat és kifejezéseket?

Akkor most miért is kell a mi nagyszerű, felkészült és nyelvileg is mindig selymesen és bársonyosan fogalmazó miniszterelnökünket méltatlan támadásoknak kitenni?
Gábor György

Köszöntő

A német Adolf Busch zseniális hegedűművész volt és fantasztikus zenepedagógus. A lutheránus Busch undorodva hagyta el a hitleri Németországot, s amikor a nácik megpróbálták visszacsalogatni, azt mondta, örömmel megy, ha Hitlert, Goebbelst és Göringet már felakasztották.

Busch alapította meg a világhírű Busch-Quartet vonósnégyesét, Bázelben pedig tanítványa volt Yehudi Menuhin, s miután többekkel, Toscaninivel, Bruno Walterral és testvérével, Fritz Busch-sal együtt megtagadták, hogy fellépjenek a hitleri Németország zenei rendezvényein (Bayreuth Fesztivál, Salzburgi Fesztivál etc.), megalapították a Luzerni Fesztivált. A Harmadik Birodalomtól minél távolabb akart kerülni, s 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol a világhírű zongoraművésszel, Rudolf Serkinnel létrehozta a Marlboro Zeneiskolát és Fesztivált.
Adolf Busch fantasztikus zenepedagógiai módszeréről könyveket írtak tele. Az egyik neves és sokak által átvett mondása szerint elsősorban nem az számít, hogy mire képes a hegedűművész vagy a zongorista keze, hogy technikailag mennyire virtuóz, hanem legfőképp

az számít, hogy mi van a zenész lelkében, s a szívtájon megszülető művet hogyan képes a kezén át hitelesen eljuttatni a hegedű húrjaihoz vagy a zongora billentyűzetéhez.

Két Magyarország van, két hang, két intonáció.

Tegnap a hivatalos csatornán újra lehetett hallani az ócska, hazug, hiteltelen csatornatöltelék hangot, a köztársasági elnöknek nevezett galád becstelenség megszokottan üres, a puszta megúszásra és letudásra törekvő, az őt felemelők hazug ízléstelenségének tökéletesen megfelelő, semmitmondó fecsegését.

És valóban: két Magyarország van.

Mert ugyanekkor egy másik hang is hallatta magát, a hivatalosoktól éppen elutasított RTL csatornán: Fischer Iváné és a Fesztiválzenekaré, meg annak a Magyarországnak a hangja, amelyet nem szokás meghallani, de Fischer Iván mikrofonja felerősítette a személyes hangokat. Igen, egyik-másik hang zeneileg pontatlan volt, de abszolút lélekből jövő, s csodák csodája, minden hang fantasztikus összhanggá állt össze a többi hanggal, a kórussal és a zenekarral.
Két Magyarország van, de lehetne újra egy is. Nem a hamis és fülsüketítően fals hangok elviselhetetlen kakofóniájának Magyarországa, hanem a Fischer Iván elképzelte Magyarországé, a lélekből szóló Magyarországé, ahol az én hangom is hallható, meg a tiéd, meg valamennyiünk hangja, s így képez mindez egy harmonikus egészet.
Ahogy az Adolf Buschnak is tetszésére szolgálhatott volna.
Gábor György

Korona anziksz

“A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”

“Küzdünk, hogy az iskolákat és óvodákat ne kelljen bezárni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr arcán a sok győztes csatát megvívott hadvezér magabiztos mosolyával.

Épp magam előtt láttam a miniszterelnök hajnali keléstől álmos, fáradt arcát amikor Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora rám csörgött, hogy ugyan hajlandó lennék e “Kinyerma, játék és muslinca tíz percben” nevű kutyáját a sajátommal együtt sétálni vinni, mert ő ugyan hivatalosan nincsen karanténban, de hát a fia ízlelési képesség híján minden olyan ételt lenyel, amit eddig kétnapi éhezés után sem tett meg. Sőt, amikor az asszony véletlenül tovább pirította a rántást, mintsem azt a michelin csillagos nagykönyvben előírják – nevezetesen feketére – és a konyhából áradó füst bejárta a ház legrejtettebb zugát is, az ifjú Huszák gond nélkül mély levegővétellel próbálta magában szívni a várva-várt ebéd illatát amelyből a sors fintoraként és szerencséjére semmit nem érzett.

Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora ebből azt a következtetést vonta le, hogy fia bizony koronás ifjúvá vált. Előfordul ez, ha az ember gyermeke huszonéves korának első éveiben egyetemre jár és a hozzá szorosan kötődő ifjúi társaság oszlopos tagja.

A koronás ifjú bejelentése után, mely szerint sem ízlelése, sem szaglása nincsen a család anyai ága ijedtében azonnal munkáltatójához fordult, ugyanis ő a kerületi óvoda szeretett óvónénije, s mint ilyen józan paraszti eszére hallgatva bejelentette, hogy feladatait legnagyobb sajnálatára sem láthatja el mert fia koronavárományossá avanzsált.

– Pozitív teszt van? – kérdezte az óvoda felelősségteljes vezetője.
– Az sajnos nincsen, habár a fiam bejelentette az illetékeseknek, de még nem jöttek ki. Ha jönnek és leveszik utána még a legjobb esetben is további két nap mire megérkezik az eredmény – mondta.
Addig pedig sokakat kellene puszival megvigasztalni. Az egyik gyerkőc azért pityereg, mert nem szereti a kelkáposzta főzeléket, a másik meg nem szeretne ebéd után aludni, s az ilyesfajta tragédia okozta vég nélküli pityergést csak óvónéni puszija tudja elviselhetővé tenni. Csakhogy míg a gyerkőcre a puszi hat, a nagymamira meg a hazavitt vírus – gondolta öntudatosan.
– Ha nincsen pozitív teszt akkor jönnöd kell! – hangzott a megfellebbezhetetlen verdikt.

Másnapra a koronás ifjú fejfájással és torokfájással gazdagodott. A családi orvoshoz intézett kérdése mely szerint “mivel múlik el a fájás nekem?” csak néhány szavas válaszban kínált nem éppen terápiás lehetőséget – Idővel fiam, idővel – válaszolt az egészségtudományok szakavatott doktora, közben huncut mosoly jelent meg szája sarkában, mint mindig amikor ezt a sokéves poént elsütötte, de mint tudjuk egy újszülöttnek minden vicc új.

Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora bölcsen fordult medika lányához. “Annyi előnye azért csak van az öcséd koronájának, hogy legalább neked sem kell menni tesztmintákat begyűjteni.”

Tévedett!

A lánygyermek bejelentette ugyan öccse sajnálatos megkoronázását, ám hamar lehűtötte kedélyét a válaszként érkező valahonnan ismerős mondat “Pozitív teszt van?”
Meg sem hallgatva a továbbiakat leszegett fejjel csak annyit mondott a telefonba “Jó, akkor reggel megyek.”

Amikor doktorunk kolléganője telefonon kétségbeesve fordult hozzá segítségért, miszerint privátilag hatodik tesztje is pozitívnak bizonyult magas láz hiányában az operatív törzs felkent képviselője csak annyit mondott, hogy maradjon otthon és várjon, mert ha nem tud magas lázat és komoly fulladást produkálni nincs mit tenni. A kolléganőnek meg szétment a feje, köhögött, hasmenése kapott, ám valaki időnként, néhány percre leszállt mellkasáról, úgyhogy nagyobb légzési gondjairól nem tudott panaszkodni, és speciel láza meg egyáltalán nincsen ezért nem tudja mit kellene tennie.

Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora mélyen elgondolkodott a világ rendjéről, különös tekintettel

“A káosz, mint politikai stratégia”

című mű veretes mondatainak igazságán. Ekkor mély lélegzetet vett és a kolléganő szíves figyelmébe ajánlotta a veretes olvasmányt majd letette a telefont.

Dr. Gusztáv Huszáknak, a természettudományok doktorának eszébe jutott Orbán Viktor miniszterelnök úr megnyugtató mondata, “az egészségügyi rendszer bírja a terhelést, van elég lélegeztetőgép, orvos és ágy. Az első adag koronavírus-elleni vakcina december végére, január elejére megérkezhet.”

Megnyugodott, talán bubukált is egyet.

Mire felébredt délután lett. Az ifjú immár hatóságilag is igazolt koronássá vált, az asszony az óvodában Pistikét vigasztalta, a medika meg éppen kenetet vett a koronára áhítozóktól, miközben “Kinyerma, játék és muslinca tíz percben” toporgott a kertkapuban,  Dr. Gusztáv Huszák pedig a kontaktkutatás hazai tapasztalatairól olvasott egy frissen megjelent tanulmányt.

Ámen.

Hát az édesanyátok az!

Varga Judit és az összes többi arról beszél, hogy ez itten egy jogállam, ez itten egy szabad piacgazdaság, ez itten egy demokrácia.

Speciel nekem most lett elegem, s ha ebből az országnak nem lesz hasonlóképp elege, akkor minden mindegy, s akkor lökjék vissza ezek az ócska gazemberek Magyarországot minél távolabb a civilizált világtól, bele a dzsungelbe, ki a prérire, ahol továbbra is ők lesznek a prérifarkasok, a hiénák, a dögkeselyűk.
Mert olvasom, hogy a Varga Judit-féle kurvára jogállamiságú Magyarországon most épp a magánóvodákat kívánják betiltani, ahol angol (francia, spanyol etc)., azaz valamely világnyelvet oktatnak, s arra kötelezik a PRIVÁT (azaz MAGÁN) óvodákat, hogy mind a nevükből, mind a nevelési programjukból töröljék az angol (stb.) nyelvre történő utalást.
Mi a franc zajlik itt Varga Juditostól és jogállamiságostól meg szabadpiacostól, meg 133 bátor emberestől? Vagyis ha én magánóvodát akarok indítani, s megfelelek a Köjálnak vagy minek, megfelelek az összes hatóságnak, a földről lehet enni, olyan a tisztaság, a behozott gyerek sem érzi magát kényszerzubbonyban, hanem van képe remekül ellenni, s még mellette egy világnyelvet (angolt, you know, package, Hungarian fairy tale és társai) tanítok, akkor jön Varga Judit, s a gigantikus magyar jogállamiságra és szabadpiacra apellálva dekázgat egy kicsit az angol nyelvű mesekönyvvel, majd bezáratja az óvodámat, kitiltja a gyerekeket (akik azért jöttek, hogy tanuljanak angolul – you know), vagy franciául, vagy spanyolul, vagy ha én, a szülő és gondviselő úgy akarom, akkor A héten nyakjuszául, B héten baszariul, C héten gudzsarátiul, D héten pedig Fidesz-fogalomcsúsztatós újbeszél makogásul.

És az egyházi iskolákban mi van?

Ott lehet mindent, mi szem szájnak ingere: hittant és hitbizományt, hitvallást és hitcikkelyt, hitbuzgalmat és hittérítést, hitéletet és hitsorsost, hithűséget és hitehagyást, hitvitát és hitványságot (bocs, azt még csak fakultatíve) tanulni, ott jogállamiság van és szabadpiac, ott minden megengedett. Nem úgy a privát óvodákban.
Komolyan mondom, ezek mind elmebetegek, idióták, született gazemberek. Nem elég ezeknek a példa: Semjén példája meg a többi alaké? Semjén annyit tud idegen nyelven, hogy néha egy-egy vadászkiállításon remek kiejtéssel elbődül, elegánsan barcog, akár az üzekedési időszakban a dámbika. Nagyjából ezzel ki is merült a mi miniszterelnök-helyettesünk nyelvismerete, nyilván ő ilyen magánoviba járt egykor.
De most tényleg: egy jogállamban, egy XXI. századi európai országban betiltani a magánóvodát, mert angolra tanítják a gyerekeket? Kik ezek a pattintott kőkorszak szellemiségét, erkölcsi állapotát és mentalitását idéző szörnyetegek? És miért kell nekem erről írni, hogy magához térjenek az apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák?

Tényleg nem ország ez!

Most megint nem értek valamit: a bérsajtó jóvoltából egészen tegnapig úgyszólván kizárólagosan a melegekről lehetett olvasni: analitikus és kontinentális megközelítésben, a férfi = férfi, a nő = nő, a férfi ≠ nő, a nő ≠ férfi, s ennek fúga-szerű építményét (fugere = kergetni), előre és hátra, oda és vissza, permutációs fúga, duplafúga, triplafúga, tükörfúga, rákfúga, ráktükör-fúga, jegyzetapparátussal és jegyzetapparátus nélkül.
Mára azonban, akár egy karmesterpálca intésére befejeződött a felettébb izgalmas és intellektuális témafolyam, s a nem nő nők és a nem férfi férfiak, vagyis a melegek helyére visszaköltöztek jól kiérdemelt helyükre a migránsok. Mert a migráns = migráns, vagyis a Nap körbejárt, hogy mára ismét felragyogjon, s hogy újra megkezdhesse megszokott pályáját.
Tartsuk jól figyelmünk homlokterében azt a vaskos történelmi tapasztalatot, amely arra int, hogy a diktátorok úgy veszítenek, hogy közben győzelmi jelentéseket adnak ki, s triumfálásuktól hangos a hozzájuk hű cselédsajtó. Csak jut eszembe alapon: Sztálin úgy vetett véget az amúgy is vesztes és stratégiailag részben elhibázott, részben felesleges berlini blokádnak, mintha azt engedményeivel megnyerte volna, miközben látványos vereség volt számára az egész. Vagy Hruscsov például úgy vonta ki Kubából a rakétákat, hogy azokat jó előre átkeresztelte támadó rakétákról védelmi rakétákká, mintha azt a hülye USA rosszul tudná, s ennek megfelelően nem a támadó rakétákat vonta ki, egy frászt, hanem a védelmi rakétákat, vagyis nyert.
Vagyis vesztett, tudniillik az történt, amit az USA feltételül szabott, de hát a Pravda, meg a Komszomolszkaja Pravda, meg a sikerre kiéhezett szovjet munkásosztály és parasztság… Szaddam Huszein úgy engedte be a nemzetközi megfigyelőket, mintha be sem engedte volna.
Vagy itt van nekünk a miénk, Orbán. 2010-es hatalomra kerülése után rögtön megpróbálta megemelni a deficitplafont 3%-ról 6%-ra, amivel Barroso és Merkel elhajtotta, ám erre Orbán válaszként kirúgta az IMF-et, amire már amúgy sem volt semmi szükség.

A diktátorok úgy nyerik a csatát, hogy közben a csata elmarad:

állnak kivont karddal a harcmezőn, seregek nincsenek, legfeljebb egy-egy tehénpásztor téved arra, ezerszer gondolt csodaszépet, gondolt halálra, borra, nőre, és kérdezi, mi a búbánatot álldogál ez itten azzal a lopott múzeumi szablyával, aztán megy tovább, mert dolga van Riskával. Nemsokára odatéved egy másik alak, piszkos, gatyás, bamba, káromkodik és fütyürészik, ő a cselédsajtós, aki viszont azonnal vezércikket kanyarít a látottakból: vérfürdő, hullahegyek, vergődő testek és csonthalmok, halálhörgés és siralom, ám a lovak patájától felkavart homok ködfellegén egyszeriben feltűnik a győztes, úszik a diadalban, megmentő és életadó, jótevő és gondoskodó, rettegett hős és vajszívű érzület (a köbön).

Most tehát Orbán újfent győztes csatára készül.

Meglehet, a férfi = férfi, a nő = nő jogelméleti eszmefuttatást, ami, ha jól tudom, még csak tervezet, nincs elfogadva, csendben, valamilyen trükkel előbb megszoptatja, aztán betakarja és elaltatja, meggyőzve a nyugati világot arról, hogy itt jogállamiság van, de abszolút jogállamiság (nyugati barátaink amúgy hasonló melegségi okokból és teljes joggal buktak ki nemrég a lengyelekre), úgyhogy ezt a disznóságot valamilyen trükkös módon és szép csendben álomba ringatja a Nagy Vezér, miközben idehaza győztesként fogja magát ünnepeltetni, hiszen egyetlen migráns sem költözött az országba, s ezt most megint a mi Viktor apánk elszánt és harcos szellemének köszönhetjük, miközben a nyugati világ nagy ívben tesz erre a repetitív módon migránsozó orbáni szélmalomharcra.
Minden szép, minden jó, felragyoghat az európai arcél és dagadhat a büszkeségtől a magyar kebel, megoldódott minden, hiszen a belga söröző tulajnak, a francia vendéglősnek, az olasz panziósnak, a spanyol taxisnak, a görög strandi nyugágy-kölcsönzőnek, vagy a magyar kisvállalkozónak valóban kell a pénz, a segély, a támogatás, a hitel, hogy életben maradjon.

Ez tehát nem vicc.

A rossz vicc csak az lenne, ha az Európai Unió három és további sok-sok bölcse elfeledkezne nagy örömében arról, hogy a magyar szemfényvesztő fiók-Cipolla a jogállamiság részét képező korrupcióellenesség fogalmát áttolta a migráció fogalmába, holott a korrupció és a migráció között egyetlen a hasonlóság: mindkettő cióval végződik.
Vagyis most, legalább egy kis időre a melegek cseréljenek helyet a migránsokkal, a korrupciót pedig nyelje le a melegekért és az újabb migrációs győzedelemért cserébe az Európai Unió (le fogja nyelni, elvégre a görög strandos, a belga sörözős, a francia vendéglős és az olasz panziós mögött van egy sokkal gránitszilárdságúbb érv, maga a német autóipar, an sich), a magyar meg ismét átviheti a vállain a diadalkapu fenséges íve alatt a hon örök migránsbajnokát.
Így aztán mindenki jól járt, a belga sörözős, a francia vendéglős, az olasz panziós és a magyar lelkületes, meg persze a megszokott csapat Mészáros Lőrinctől Tiborcz Istvánig, Ráheltől Garancsiig, s legfeljebb a magyar sörözős szépen kiballag a belgához csaposnak, a magyar éttermes a franciához mosogatónak, s a magyar panziós az olaszhoz éjszakai portásnak.
A világ ismét kigömbölyödött, itt a vége, fuss el véle. Mármint a pénzzel (lével, korpával, zsetonnal).
Gábor György

(ál)arcaink

az ember valójában mindig spontán. spontán módon vesszük fel mindenféle arcainkat, konvencionális szerepeinket – gyerek, szülő, diák, tanár, ismerős, haver, barát, partner, szerető, (házas)társ, beteg, orvos, kolléga és így tovább – annak megfelelően, hogy épp ki(k)hez képest és milyen viszonyban nyilvánulunk meg. és ezeken a nagyobb kategóriákon belül is mindenféle arcot megtapasztalunk magunkon… sok olyat is, amit valahogy álarcnak érzünk. ami kényelmetlen, ami mindenféle problémákat okoz nekünk, és esetleg másoknak is.
a mainstream modell többé-kevésbé az, hogy van egy “igazi arcunk”. valami, ami tényleg mi vagyunk. ez javarészt az az arcunk, vagy arcrendszerünk, ahogy saját magunkat belülről ismerjük. egy idealizált önmagunk, és annak is leginkább a krémje… a szerintünk legjobb önmagunk, vagy max. kis hibákkal (amelyeket mások lesznek szíves még szeretni is)… ahogy azt a velünk együtt változó és erősen szelektált emlékekre alapozott élettörténetünkből kivonjuk, kiabsztraháljuk.
sokszor elhangzik, hogy nem voltam önmagam, vagy én amúgy nem ilyen vagyok… vagy hasonló. szóval bizonyos egyszeri vagy visszatérő arcainkkal nem azonosulunk…
szerintem minden (ál)arcunk rólunk mesél. kiről másról?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK