Kezdőlap Címkék Neonáci

Címke: neonáci

A neonáci pártvezér példaképe Orbán Viktor

Akit demokratikus Európa vezetői elvtelen zsarolónak tartanak, akire teljességgel érvényes a “madarat tolláról, embert barátjáról” mondás, akivel csak diktátorok és szélsőjobboldali pártvezérek állnak egy platformon, ő fiatal demokratából maffiaállamot létrehozó magyar miniszterelnök.

“Ő egy példakép, ő talán az egyik utolsó államférfi Európában “ – jelentette ki Björn Höcke, az Alternative für Deutschland vezére Türingiában, amely a szélsőjobboldali mozgalom egyik fellegvára Németországban. Björn Höcke szívesen utazik Magyarországra, mert “ott szabadon lélegezhet és szabadon kifejezheti a véleményét”.

Björn Höcke 2017-ben Drezdában egy sörcsarnokban kijelentette, hogy

“véget kell vetni a holokauszt miatti szégyenkezésnek” és Németországban“ meg kell szűnjön az ezzel kapcsolatos egyetértés, amely elítéli azt.”

Björn Höcke szerint “elvágják Németország gyökereit 1945 óta.”

Az emlékművet, melyet a nácik által meggyilkolt 6 millió zsidó áldozatnak állítottak “szégyenteljesnek nevezte.”

Az Alkotmányvédelmi Hivatal figyeli Björn Höckét.

“A szélsőjobboldali politika és a szélsőjobboldali terror a legnagyobb fenyegetés Németországban” – hangsúlyozta az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, aki közölte: figyelik a Szárny című frakciót az Alternative für Deutschland mozgalmon belül. Ennek a frakciónak az egyik vezetője Björn Höcke.

Korábban az Alkotmányvédelmi Hivatal nem figyelt meg olyan pártot, amelynek képviselői vannak a Bundestagban, de 2020-ban szakítottak ezzel a gyakorlattal.

Orbán német dilemmája

“Kénytelenek voltunk feláldozni a párt kapcsolatot az Alternative für Deutschland mozgalommal annak érdekében, hogy javítsuk a két állam viszonyát”

– nyilatkozta Orbán Viktor a német sajtónak azt követően, hogy találkozott Berlinben Olaf Scholz kancellárral. A szociáldemokrata kancellár felhívhatta Orbán Viktor figyelmét arra, hogy a neonáci elemeket is tartalmazó Alternative für Deutschland karanténban van Németországban.

Lambsdorf gróf, az FPD akkor elnöke vezette be a fiatal Orbán Viktort a német politikába. Az ő támogatásával lett a Liberális Internacionálé egyik alelnöke. Azután Orbán váltott, és a CDU-CSU pártszövetséggel működött együtt, amely hosszú ideig vezette Németországot. Paktumot kötött Merkel kancellárral, aki megóvta őt a bírálatoktól. Orbán Viktornak különösen jó kapcsolatai voltak a bajor CSU-val, ahova gyakran meghívták migráns ellenes nézetei miatt. Ám mindez a múlt: Orbán Viktor kiléptette a Fideszt az Európai Néppártból. A magyar miniszterelnök megpróbált szélsőjobboldali európai mozgalmat létrehozni, mindeddig sikertelenül. Ily módon Németországban szövetséges nélkül maradt holott a német kancellárnak döntő szava van abban, hogy Magyarország megkaphatja-e az uniós eurómilliárdokat. Az európai pénzek nélkül nem működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere Magyarországon. Németországban, ahol erről a pénzről elsősorban döntenek, csak a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland mozgalom az Alkotmányvédelmi Hivatal által megfigyelt neonáci Szárnya tekinti példaképnek  Orbán Viktort.

Román nácik tombolása Temesváron

Az Aur neonáci szervezet emberei rövid időre elfoglalták a városházát Románia másik legnagyobb városában, ahol jelenleg német a polgármester – írja a közszolgálati Deutsche Welle.

Dominic Fritz kezdetben segély akciókban vett részt Temesváron, ahol 1989-ben megkezdődött a Ceausescu ellenes forradalom, nemrég pedig polgármesternek választották. Azóta céltáblája a román neonáciknak, akik a németek és a magyarok ellen mozgósítják híveiket Romániában, ahol az államfő is német.

A román Orbán?

George Simion, az Aur vezére szívesen így nevezi magát noha közben a magyar kisebbség ellen bújtogat Romániában. Az Aur jelenleg a negyedik párt Romániában, amely külföldön igyekszik szövetségeseket találni. Ezért elképzelhetőnek tartják, hogy belépjenek abba a szélsőjobboldali szövetségbe, melyet Orbán Viktor próbál meg tető alá hozni – egyelőre eredménytelenül – Európában.

Érdekes módon – sok más szélsőjobboldali vezérhez hasonlóan – George Simion is kiváló kapcsolatot ápol Putyinnal. Az orosz államfő mindenkit támogat, aki gyengíti az Európai Uniót. A román elit viszont egyértelműen szembenáll Moszkvával és maximálisan hangoztatja hűségét a NATO-hoz. Ez olyan apró diplomáciai különbségekben is megmutatkozik, hogy – a magyar kormánytól eltérően – nem bírálja Ukrajnát a nemzeti kisebbségek elnyomása miatt, mert tisztában van azzal, hogy ezzel Putyin malmára hajtja a vizet. Így nem csoda, hogy Putyin a választási kampány kellős közepén Budapestre látogat, ahol Orbán Viktor miniszterelnök örömmel fogadja őt, nem pedig Bukarestbe, ahol csak a neonácik állnak ki mellette.

Neonácik börtönbe

Revolution Chemnitz – annak a neonáci csoportnak a neve akik közül nyolcat börtönbüntetésre ítéltek. Terrorakciókat készítettek elő Németországban, ahol a célpontok elsősorban migránsok voltak. A 22-32 éves fiatalok Chemnitzben – az egykori Karl Marx Stadtban – találtak egymásra 2018-ban. Akkor egy szír migráns megölt egy német férfit és emiatt zavargások kezdődtek a keletnémet városban.

2-5,5 év börtön

Ennyit rótt ki a drezdai bíróság a nyolc neonáci fiatalra. Öt és fél évet a szervezet vezetője kapott.

Felerősödött a neonáci terrorizmus Németországban – hangsúlyozta nemrégen Horst Seehofer belügyminiszter a Bundestagban. Elmondta, hogy jelenleg ez nagyobb veszélyt jelent a demokráciára mint az iszlamista terrorizmus.

Merénylet Hanauban – 9 halott

Egy magányos neonáci merénylő kilenc embert ölt meg – köztük a saját anyját is. Ő nem tartozott szervezethez, de az interneten szélsőjobboldali portálokat olvasott. Emiatt fegyvert fogott, és elkezdett migráns külsejű embereket gyilkolni. Végül öngyilkos lett.

Az Alkotmányvédelmi hivatal ezt követően megerősítette a neonáci szervezetek megfigyelését. Ide sorolták a Szárnyat is. Ez az Alternative für Deutschland szélsőséges csapata, mely különösen erős az egykori NDK-ban. Jelenleg az Alternative für Deutschland a legerősebb ellenzéki párt a Bundestagban.

A legnagyobb kormánypárt, a CDU megosztott abban a kérdésben, hogy lehet-e együttműködni az Alternative für Deutschland párttal? Míg Angela Merkel és követői kizárják ezt a lehetőséget, sokan úgy gondolják, hogy helyi szinten elképzelhető az együttműködés. Erre mutatott példát Türingiában a jobboldal, ahol egy napig szabaddemokrata miniszterelnök volt – az Alternative für Deutschland támogatásával. A kísérlet Angela Merkel ellenállásán megbukott, de vezetési válság alakult ki a CDU-ban, ahol nem tudják eldönteni: elképzelhető-e együttműködés a neonácikat is sorjaikban tudó Alternative für Deutschland mozgalommal.

Putyin pénzeli az amerikai neonácikat?

Az FBI nemrég lerohant a Bázis elnevezésű neonáci csoport központját, és ott rengeteg dokumentumot foglalt le. Az akcióra azért került sor, mert a neonáci aktivisták sok zsinagóga falára náci szimbólumokat festettek. Propagandájukban nyíltan népszerűsítették a pittsburgh-i zsinagóga elleni merényletet éppúgy mint azt az ausztrál neonáci lövöldözőt, aki mecseteket támadott meg Új Zélandon, és több mint 50 ember megölt.

Az Egyesült Államokban is megnövekedett az antiszemita bűncselekmények száma, és ez összefügg azzal, hogy mind több a neonáci szervezet az USA-ban. Közülük is kiemelkedik a Bázis, melyet 2018-ban alapítottak.

A Bázis az Al Kaidát tekinti példaképnek

Az Al Kaida bázist jelent, és a neonáci szervezet innen vette a nevét. Céljaik sokban hasonlítanak egymáshoz: terrorakciókkal akarják elérni a liberális demokrácia összeomlását. “Fel kell gyorsítani a liberális demokrácia agóniáját! Ehhez kellenek a jól megtervezett és meghatározott célpontokra irányuló akciók!” – hangsúlyozza a Bázis alapítója. Aki sok álnevet használ, de az FBI szerint Rinaldo Nazzaronak hívják, 46 éves USA állampolgár. Nazzaro azonban fellelhetetlen az Egyesült Államokban. Az FBI szerint Oroszországban dekkol!

Az orosz kapcsolat

Miért éldegél a Bázis “karizmatikus” vezére Oroszországban? – ezt vizsgálja most az FBI, amely a megszerzett dokumentumok alapján arra gyanakszik, hogy az orosz hírszerzés a Bázist is fel akarja használni az USA destabilizálására. Erre egyértelmű bizonyíték nincs, de a “karizmatikus” vezér felesége állítólag orosz és a hírszerzésnek dolgozik. A belső dokumentumok szerint a “biztonsága érdekében” helyezte át a székhelyét Oroszországba.

A terrorizmus ellenes harcban az oroszok és az amerikaiak rendszeresen egyeztetnek, de ez a Közel Keletre vonatkozik. A szélsőjobboldali, neonáci terrorszervezetekkel kapcsolatban nincs ilyen egyeztetés. Moszkva természetesen minden ilyen kapcsolatot tagad, de a politikai szélsőjobboldal támogatását nyíltan felvállalja. Putyin nyíltan támogatja Marine Le Pen asszonyt Franciaországban és Matteo Salvinit Olaszországban.

“A terror a megoldás, nem a politika”

Ezt hirdeti a Bázis, mely erőszakkal kívánja megváltoztatni a társadalmat “a fenyegetett fehér faj védelmében”. Az FBI azt különösen aggasztónak tartja, hogy a neonáci szervezetek nemzetközi hálózatot szerveznek, amely információkat cserél és aktív propagandát folytat a társas oldalakon.

Az antiszemita merényletek elkövetői arra hivatkoztak Amerikában, hogy épp ennek a propagandának a hatására hajtottak végre támadásokat zsinagógák és más zsidó intézmények ellen.

Neonáci társaival együtt letartóztatták Miss Hitlert

Fegyvereket és robbanószerkezeteket is talált a rendőrség egy neonáci szervezet raktáraiban Szicíliában. 19 embert letartóztattak. Közöttük van a 26 éves Miss Hitler, aki neonáci szépségversenyen szerezte meg a “kitüntető” címet. A rendőrök antiszemita irodalmat is találtak a raktárakban Olaszországban.

A csoport vezére egy nő volt, aki közalkalmazásban Padovában. A rendőrség korábban nem tartotta számon mint szélsőséges aktivistát. Egy másik vezető a calabriai maffiához kötődött. Ez a maffia Olaszország egyik legbefolyásosabb bűnszövetkezete, a GDP 3%-át állítja elő! A neonáci szervezet egy orosz alkalmazást használt, amely lehetővé tette, hogy elkerüljék a rendőrségi lehallgatást. A rendőrség most vizsgálja, hogy a neonáci szervezet rendelkezett-e kapcsolatokkal az orosz kolóniában. Moszkva készséggel támogatja a szélsőjobboldali szervezeteket Nyugat Európában, hogy így gyengítse az Európai Uniót. Matteo Salvinit, az olasz szélsőjobb vezérét is egyértelműen Putyin emberének tartják Olaszországban.

Neonáci csoport szervezte az antiszemita akciókat az USA-ban

Michigan és Wisconsin államban zsinagógákat támadtak meg. Horogkeresztet festettek rájuk. Az amerikai közvélemény előtt sokáig nem volt világos, hogy kik a tettesek: iszlamista fanatikusok vagy pedig a szélsőjobb?!

A FBI most közölte: New Jersey államban működő neonáci csoport hajtotta végre az akciókat. A fiatalok tudatosan választottak távoli államokat, hogy megzavarják a rendőrséget és félrevezessék a közvéleményt. A nyomozók végül eljutottak a szervezőkhöz: The Base – a bázis a neonáci csoport neve. Az Al Kaida is ugyanezt jelenti, ezért volt kezdetben a félreértés hiszen a szeptember 11-i merénylet óta sokan tartanak az iszlamista fanatikusoktól az Egyesült Államokban. De ezeket az antiszemita akciókat nem ők hajtották végre hanem a középosztály fiaiból álló neonáci csoport.

Az internet segítségével ezek a csoportok világszerte szerveződnek: nemrég a német Alkotmányvédelmi hivatal fedezte fel, hogy egyes amerikai neonáci csoportok Németországban is aktívak. Vagyis a neonáci szervezetek éppúgy világméretű hálózatot építenek ki mint az Iszlám állam vagy a többi fanatikus iszlamista szervezet. Az FBI szerint különösen azért veszélyes ez, mert a neonáci szervezetek tudatosan választanak olyan célpontokat, melyek távol esnek a hagyományos működési területüktől. Ilyen akció volt például amikor egy ausztrál neonáci Új Zélandon támadott meg két mecsetet – megölve több mint ötven embert. A neonácik ebben is az iszlamista fanatikusokat követik, akik Sri Lankán is azért hajtottak végre merényletet, mert azzal számoltak, hogy az ottani terror elhárítás jóval gyengébb mint azokban az államokban, ahol már komoly tapasztalatokkal rendelkezik a rendőrség terrorista ügyekben. Az USA-ban ez a számítás nem vált be: az FBI végül lebuktatta a neonáci csoportot, mely antiszemita akciókat szervezett a Nagy Tavak környékén.

Neonáci terroristák pere Drezdában

Komoly rendőri készültség mellett kezdődött meg a nyolc fiatal neonáci pere, melynek során az ügyész azt kívánja bizonyítani, hogy tavaly ilyenkor fegyveres akciót akartak végrehajtani a német egység napján (október három – a berlini fal leomlásának évfordulója).

Revolution Chemnitz – ez a terrorszervezet neve. Chemnitz városában egy szír migráns megölt egy német férfit. Erre a hírre a szélsőjobboldali nagyszabású tiltakozó kampányt kezdett. A városban a rendőrség csak nehezen tudta helyreállítani a rendet. A szír migránst elfogták, és nemrég a bíróság kilenc és féléves börtönbüntetésre ítélte.

Szászország a szélsőjobboldali mozgalmak fellegvára lett miután az egykori NDK átalakulása sok embert a perifériára sodort. Amikor Angela Merkel több mint egymillió migránst engedett be Németországba, akkor itt volt a legerősebb a tiltakozás. A szélsőjobboldali Alternative für Deutschland párt a szeptemberi választáson a második helyen végzett 27%-al, alig lemaradva Angela Merkel kereszténydemokrata uniójától /32%/.

A belbiztonság helyzetét elemezve Horst Seehofer belügyminiszter hangsúlyozta: Németország számára éppoly nagy veszély az iszlamista terrorizmus mint a szélsőjobboldali erőszak. A neonáci csoportok egyre agresszívabbak. Nemrég megöltek egy polgármestert, aki pártolta a migránsokat. Az Alkotmányvédelmi hivatal arra hívta fel a figyelmet, hogy a neonáci szervezetek előszeretettel toboroznak a hadsereg és a rendőrség soraiban Németországban.

14 millió dolláros kártérítés neonáci troll támadásért

Neonáci aktivista troll ostromot hirdetett meg egy zsidó ingatlan ügynök ellen Montana államban /USA/. Tanya Gersh családját is zaklatta. Andrew Anglin a Daily Storm nevű neonáci portál főnöke időközben illegalitásba vonult, mert más akcióival is átlépte a törvény határát az Egyesült Államokban.

“Senkit sem szabad támadni a saját identitása miatt!” – nyilatkozta az ítélet után a zsidó vallású ingatlanos. A 14 millió dolláros kártérítés még nem végleges összeg, azt még Montana állam főbírójának is jóvá kell hagynia. A kártérítést nehéz lesz behajtani, mert senki sem tudja: hol rejtőzködik a neonáci aktivista, aki nem jelent meg a bíróság előtt sem.

Az Egyesült Államokban élő zsidókat aggasztja , hogy az utóbbi években megnövekedett az antiszemita bűncselekmények száma. Egy szélsőjobboldali aktivista tavaly Pittsburgh városában belelőtt egy zsinagóga körül gyülekező tömegbe: 14-en meghaltak! Ilyesmire évtizedek óta nem volt példa az Egyesült Államokban. Trump elnök megválasztása felerősítette az antiszemita tendenciákat: a neonáci aktivista is Make America Great Again (tegyük újra naggyá Amerikát – Trump választási jelszava) feliratú sapkában pózolt a saját portálján. Neonáci szervezete Hitler 1933-as hatalomra jutásához hasonlította Trump választási győzelmét. Aztán kiábrándultak, mert Trump minden elődjénél inkább Izrael barát politikát folytatott: elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának és a Golán fennsíkot Izrael részének. Trump és Netanjahu első számú szövetségesei egymásnak, akik mindketten választások előtt állnak. Ezért egyáltalán nem közömbös számukra, hogy az Egyesült Államokban élő zsidók miképp ítélik meg a tevékenységüket.

Német külügyminiszter: nem becsülhetjük alá a neonáci veszélyt!

0

Fáklyás felvonulást szervezett egy neonáci szervezet Plauen városában Szászországban, ahol a szélsőjobboldali pártok jelentős támogatottsággal rendelkeznek. A többszáz felvonuló mögött olyan szervezet áll, melynek 12 ezer tagja van – figyelmeztetett Heiko Maas külügyminiszter Twitteren. A szociáldemokrata politikus szerint megengedhetetlen, hogy neonáci csoportok fáklyás felvonulásokat rendezzenek Németországban.

A szerdai tüntetést elítélte Seehofer belügyminiszter. Szászország belügyminisztere, aki a CDU-hoz tartozik, arról nyilatkozott, hogy azért nem akadályozták meg a fáklyás felvonulást “mert az nem fenyegetett senkit”! Korábban a PEGIDA és más szélsőjobboldali szervezetek előszeretettel szerveztek tüntetéseket Szászországban arra hivatkozva, hogy egy migráns megölt egy helyi polgárt. Az Alternative für Deutschland szélsőjobboldali párt különösen erős az egykori NDK-ban.

Merkel kancellár, aki maga is az NDK-ban nőtt fel és a választókerülete is ott van, tart a szélsőjobboldal előretörésétől a májusi európai választásokon. Jelenleg az Alternative für Deutschland a Bundestag legnagyobb ellenzéki ereje. Az Alternative für Deutschland belépett abba a pártszövetségbe, melyet Matteo Salvini olasz belügyminiszter szervez. Az olasz belügyminiszter, aki élvezi Putyin támogatását, a héten Magyarországon járt.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Európai Néppártnak Matteo Salvini pártszövetségével kellene paktálnia. Merkel kancellár és utóda a CDU élén épp ellenkezőleg azon a véleményen van, hogy a centrumban kell létrehozni egy olyan erőt, mely képes az Európai Uniót kormányozni a következő időszakban.

Kié a szélsőjobb? – Diplomáciai jegyzet

„Orbán Viktor nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, mint a németeknél, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.”

A Kuruc.infó nevű náci felületen a Jobbikból kivált a Mi Hazánk nevű ugyancsak náci szerveződés újrapublikált egy 1944-es cikket, melyet Szálasi majdani vallás- és közoktatási minisztere, a háborús bűnökért 1946-ban kivégzett Rajniss Ferenc jegyez. A Kuruc.infó részéről ez részben nyilvánvalóan olyan provokáció, mellyel a Jobbik által hátrahagyott szélsőjobboldaliakat akarja megszólítani, de azért ennél többről van szó.

Egykoron Helmut Kohl volt német kancellár, aki Orbán Viktorral bensőséges kapcsolatokat ápolt – nagy elődje, Konrad Adenauer politikáját hozva fel példaként – azt tanácsolta a fideszes politikusnak, hogy jobboldali táborát akkor tudja leginkább kontrollálni, ha nem tűr tőle jobbra álló erőt el a magyar politikai arénában. Ennek megfelelően a Jobbik létrejöttét követően – a pártalapítás 2003-ban történt – fokozatosan a Fidesz magáévá tette a náci frazeológiát, majd ideológiailag is magához vonzotta a teljes magyar szélsőjobbot. Így idővel kilökte a Jobbikot addigi biztos helyéről, annak vezérkara pedig képtelen volt mást csinálni, minthogy elkezdett a centrum felé menetelni, sok szélsőséges addigi hívét arra kényszerítve, hogy nagyobb tömegben a Fideszben találjanak új politikai otthont. Illetve később – egészen elenyésző mértékben – a Mi Hazánkban.

Orbán belga neonáci fiatalokkal – Tusnádfűrdö, 2018

Ám Orbán Viktor nem számolt azzal, hogy a németek ezt egészen másként csinálták. A CSU egykoron a legszélsőségesebb – a megszálló hatalmak által még tolerálható – nyugat-német pártnak számított; tagjai között ott voltak a bajor náci mozgalom magukat teljesen el nem lehetetlenítő tagjai és szimpatizánsai, és itt talált politikai otthonra a „határon túli” németek színe java, akiket a lengyelek kitelepítettek Sziléziából és Pomerániából, illetve a csehek a Szudéta-vidékről, s akiknek csak egy számított: az, hogy „mindent vissza”. A jelenség a magyar füleknek épp elég ismerős.

A CDU és a CSU együttműködése stabilnak bizonyult, egy 1976-os rövidke belső feszültséget leszámítva, amikor szétesett a szövetség, de aztán gyorsan ismét egymásra leltek. Már ez jól megmutatta, hogy a nagyobbik pártnak kellő ereje van, hogy befolyásolja, sőt meghatározza a CSU mozgását, s rákényszerítsen egy olyan politikát, amely ugyan befelé képes kielégíteni radikális jobboldali igényeket, kifelé és a nagypolitikában azonban szigorúan követi azt az utat, amit a CDU diktál. Később még nyilvánvalóbb lett, hogy a két párt politikájának különbségei merőben technikai vagy taktikai jellegűek.

Orbán Viktor ezzel szemben nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.

Hogy a közelmúltban a Mi Hazánk felütötte önnön náci fejét, tulajdonképpen alig számít valamit. Egy csekély számú kis csoport, nulla intellektualitással és ugyancsak nulla politikai érzékkel. Nem valószínű, hogy a Fidesznek megéri magához kötni őket, hisz nap-mind-nap Orbán háttere is hasonló üzeneteket küld a szélsőjobbra, mint ők. Nyírő József temetési cirkusza, Wass Albert és Döbrentei Kornél beemelése a nemzeti irodalmi panteonba, Szabadság-téri szobor, Horthy-reneszánsz, Trianon-kultusz és így tovább.

És annak sincs semmilyen esélye, hogy Orbán – most kivételesen eltérve Kohl tanácsától – a Mi Hazánkat egy olyan szélsőjobbos pártként mutassa fel a világnak, amihez képes a Fidesz „mégiscsak közelebb áll a centrumhoz”. Már csak azért sem, mert ez így nem igaz. Európában ma már mindenki tisztában van azzal, hogy Orbán, valahányszor szemét a Mi Hazánkra veti, mint tükörben önmagát és saját Fideszét látja viszont.

Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK