Kezdőlap Címkék Nacionalizmus

Címke: nacionalizmus

Harari: a korrupció hazafiassággal álcázza magát

0

Ő napjaink egyik leginspirálóbb gondolkodója. Vezető államférfiak és a világ legnagyobb cégvezetői mohón isszák a szavait. A 43 éves Yuval Noah Harari történész a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, több nemzetközi sikerkönyv, a Sapiens, a Homo Deus és a 21 lecke a 21. századra szerzője. Budapesten tartott előadást, azután beszélgetett vele az Euronews riportere.

– Harari úr, köszönöm, hogy vendégünk a Global Conversationben. Kezdjük egy fogadással! Közelegnek az európai választások. Az unió jövője áll a viták homlokterében. Mennyit tenne arra, hogy az Európai Unió fennmarad 15 év múlva is? – indította a beszélgetést Kiss Gábor, az Euronews riportere.

– Nem tudom. Történészként annyit tudok, hogy a jövő nem prognosztizálható. Gyakran történnek a legváratlanabb dolgok. A történelemben csak ennyi a biztos. Alig néhány hónappal az 1989-es forradalmak előtt Kelet-Európában senki sem számított rájuk. Öt évvel korábban tudományos fantasztikumnak tűnhetett volna. Az unió jövője is kifürkészhetetlen. Remélem, hogy a szavazók megfelelő döntést hoznak, és fenntartják az uniót nemcsak azért, mert ez elengedhetetlen Európa békéje szempontjából, hanem azért is, mert Európa jóléte elengedhetetlen az egész világ békéje és jóléte szempontjából – mondta Yuval Noah Harari történész.

– Könyveiben hangsúlyozza, hogy a világ olyan globális kihívások előtt áll, amelyek csak együttműködéssel oldhatók meg. Az együttműködés azonban világszerte akadozik. A nacionalizmus erősödik Európában. Miért vált népszerűvé, és milyen válasz adható rá?

– Rá kell döbbenünk, hogy az emberiség három létfontosságú fenyegetéssel szembesül. Egyikük sem védhető nemzeti, hanem kizárólag globális szinten. A három fenyegetés: az atomháború, a klímaváltozás és a technológiai robbanás – kivált a mesterséges intelligencia és a biotechnológia terén. A mesterséges intelligencia és a biotechnológia megsemmisítheti mindazt, ami emberi. Ez csak globális együttműködéssel kezelhető. Ha fegyverkezési versenybe kezdünk a mesterséges intelligencia vagy a genetika terén, az szavatoltan kiirtja az emberiséget. Lényegtelen, ki nyeri a versenyt, az emberiség lesz a vesztes.

– A fekete-fehér gondolkodás veszélyes lehet, kivált a nacionalizmus esetében.

– A nacionalizmusnak van egy jó és egy rossz oldala. A nacionalizmus az emberi történelem legpozitívabb, ugyanakkor a legveszélyesebb fejleménye. A nacionalizmus pozitív vetülete lehetővé teszi idegenek milliói számára, hogy törődjenek egymással és együttműködjenek. Másfelől a nacionalizmus gonosz oldala az idegengyűlöletről szól. Úgy gondolom, hogy nem ez a nacionalizmus lényege. A világ bizonyos részeiben tapasztalható problémák egy része abból származik, hogy a honfitársak szeretete helyett az idegenek gyűlöletére összpontosítanak. Egyesek korruptak, és pénzt vesznek ki az egészségbiztosításból. Ezzel nem igazán szolgálják honfitársaik érdekeit. Eközben a jó hazafi szerepében tetszelegnek. Hogy miért? Mert gyűlölik az idegeneket.

– Sokan csak saját véleményük megerősítését várják, nincs igényük hiteles hírekre. Hogyan térhetünk vissza az észszerű vita mezejére, amikor egyes vezetők érdemi válaszok helyett bűnbakokat hibáztatnak, például Soros Györgyöt, Fethullah Gülent vagy a liberálisokat?

– Ez egy ősrégi trükk. Annyi benne az új, hogy roppant erőteljes technológiával terelik el vagy zavarják meg az ember figyelmét. Azzal szembesülünk, hogy a technológia felülkerekedik gyengeségeinken. Olyan erőteljes technológiával rendelkezünk, amely azonosítja gyengeségeinket, érzéseinket és gyűlöletünket. A megfelelő érzelmi gomb megnyomásával eltereli a figyelmünket. Ezeket a veszélyes technológiákat azért kell szabályozni, hogy megvédjük az embereket meghekkelésüktől, kizsákmányolásuktól, figyelmük elterelésétől.

– Nem tart attól, hogy orwelli típusú önkényuralom alakul ki nagy mennyiségben keletkező személyes adatok felhasználásával?

– Nagyon is félek. Attól tartok, hogy a technológia lehetővé teszi minden korábbinál diktatórikusabb rendszerek kialakulását. Annál is szélsőségesebbet, mint amit George Orwell megálmodott. Orwell ugyanis olyan helyzetet képzelt el, amelyben az önkényuralmi rendszer állandóan figyel ugyan, de csak a külső világban. Mit csinálsz, merre jársz, kivel találkozol, mit mondasz. A mai technológia azonban az embert 24 órán át megfigyeli, a teljes népességre kiterjed, és még azt is látja, mi játszódik le az emberek szervezetében. Biometriai érzékelőkkel, a mesterséges intelligencia és a biotechnológia ötvözésével. Kínában például már olyan iskolák léteznek, amelyekben a diákok biometriai karkötőket viselnek. Azt mondják, oktatási célból. A tanár tudja, ha elalszol, ha unatkozol, ha nehézséged támad. Ugyanez a technológia azonban politikai célokra is felhasználható. Amit a 20. században Sztálin, Hitler vagy Mao rendszerében látott a világ, az semmi azokhoz a gépekhez képest, amelyeket manapság kezdtek építeni.

– Milyen kockázattal szembesülhetünk, ha egyes kiválasztottak akár az életüket is meghosszabbíthatják, miközben tömegek válnak feleslegessé?

– Ha nem alkalmazzuk a technológiát a megfelelő módon, az az ön által leírt eredménnyel fog járni. A biotechnológiát arra fogják használni, hogy kis számú kiválasztott „szuperhumán” helyzetbe kerüljön, miközben az emberek többségével nem törődnek. Az emberiség különböző fajokra szakadhat. A történelem során először a gazdagok faja különbözni fog a szegényekétől. Ez a történelem legnagyobb egyenlőtlensége. Megannyi munkahely eltűnik, miközben új munkahelyek fognak kialakulni. A valóban nagy problémát nem a munkahelyek hiánya, hanem az emberek újraképzése fogja jelenteni. Az embereknek folyamatosan váltaniuk kell munkájukat, és egész életükön át tanulniuk kell. A jelenlegi oktatási rendszer erre nem készült fel.

– Végezetül néhány személyes kérdés: izraeliként mennyire befolyásolja gondolkodását, hogy gyakran hallja gránátok becsapódását és riasztó-szirénák hangját?

– Nem hallom állandóan. Itt-ott hallatszik néha. A gázai helyzet szörnyű az ott élők számára, miközben Izraelben az emberek többsége az idő túlnyomó részében hétköznapi életet él. Kétségtelenül befolyásolja gondolkodásomat. A fejlesztéseket tekintve kevésbé vagyok naiv. Ha a kaliforniai San Franciscóban élnék, talán rózsaszínű álmokat kergetnék. „Ó, igen, a technológia csodálatos, és csodálatos dolgokra képes az emberiség javára!” Ha valaki Izraelben él, akkor rádöbben, hogy emberiségnek megannyi sötét oldala is van.

– Minden évben visszavonul egy hosszabb meditációra. Hogyan találja meg innen a mindennapi életbe visszavezető utat?

– A technológia és a politika rohanó világában élünk. Soha ennyire nem volt fontos, hogy lazítsunk, hogy teljesen kikapcsolódjunk, hogy időt szakítsunk önmagunk megismerésére, hogy mélyen elgondolkozzunk ezeken a dolgokon. Szinte semmire sincs időnk, miközben az elkövetkező néhány évben az emberiség történelmének legfontosabb döntéseit kell meghoznunk. Az alkotás és a rombolás isteni erejével rendelkezünk. Az embereknek, és nem az isteneknek kell eldönteniük, hogyan tovább. Aggasztónak tartom, hogy a fontos embereknek – nemrég találkoztam Mark Zuckerberggel, a Facebook vezetőjével, és Sebastian Kurz osztrák kancellárral – aggasztónak tartom tehát, hogy ezeknek a vezetőknek nincs ideje. Nincs idejük arra, hogy leüljenek, lazítsanak, és elmélyedjenek gondolataikban. Azért, mert folyton rohannak, hogy megoldják ezt vagy azt a válságot.

Európa legfontosabb személyiségei

A La Stampa című olasz lapban megjelent interjúban Orbán Viktor dicsőítette Donald Trump amerikai elnököt, Matteo Salvinit „Európa legfontosabb személyiségének” minősítette, és azt állította, hogy az EPP öngyilkosságra készül – emelte ki a Salvini csütörtöki budapesti látogatása alkalmából készült igen terjedelmes interjú szerzője.

Emlékeztetett rá, hogy az olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (más fordításban Emberek és Nemzetek Európai Szövetsége) elnevezéssel szélsőjobb szövetséget akar kovácsolni, amelyhez már jelezte csatlakozását a német AfD, az osztrák FPÖ és Marine Le Pen pártja. Az első kérdésre Orbán sietett leszögezni, hogy legjobb barátja még mindig Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, aki „grandiózus, korszakos személyiség”, de Salvininak ma nagyobb szerepe van, „hős, aki leállította a tengeren át érkező migrációt”.

Orbán elmondta, hogy Salvinit miniszterelnök-helyettesi és miniszteri minőségében fogadja majd, de pártügyekről is szó lesz. Orbán szerint az EPP az öngyilkosságát készíti elő azzal, hogy az európai választás után a baloldallal akar szövetségre lépni, holott a pártcsalád egyre kevesebb miniszterelnököt állít, és a jövőben még kevesebb mandátuma lesz.

Leszögezte:

„Azt szeretném, ha a pártunk megmenekülne e sorstól. Ha nem a baloldalhoz kötjük magunkat, más utat kell keresni, vagyis az európai jobboldallal való együttműködést. Nem tudjuk, milyen szövetséget alapít Salvini, de reméljük, hogy erős lesz, és az EPP-nek ezzel a jobboldallal kell együttműködnie”.

Kifejtette, hogy azt szeretné, ha Salvini megtalálná az EPP-vel a közös hangot, és ebben kulcsszerep jutna Berlusconi pártjának is. Orbán Viktor elmondta, hogy nem csupán a választási kampányát, hanem „a következő tíz év munkáját is a migráció témájára szándékozik építeni”. Hiába tekintenek a választók a felmérések szerint számos más kérdést fontosabbnak, a legnagyobb kihívás a migráció – mondta, és úgy vélte, ennek demográfiai okai vannak, amennyiben az európaiak egyre kevesebben, míg a fejlődő országokban – „a Sahel övezetben, az arab világban és Fekete-Afrikában” – egyre többen vannak. „Amikor terrortámadások, vagy más nagy bűncselekmények történnek, akkor az emberek látják, milyen fontos kérdés a migráció, de amikor ilyesmi nincs, akkor csökken az aggodalom, és egy politikai vezető dolga az, hogy szem előtt tartsa a problémát, és csökkentse a veszélyt, még mielőtt megérkezik a 2015-ös után a második hullám, amely bizonyosan jönni fog.

„Előre kell látni a nagy vándorlásokat, és ha nem lehet megakadályozni, akkor meg kell állítani – ezért gondolom, hogy ma Európában Salvini a legfontosabb személyiség” – mondta.

A Salvini és Orbán vonatkozó nézetei közötti különbségről kifejtette: „Olaszország meg akar szabadulni a menekültektől, és más országokra akarja elosztani őket, erre Brüsszelben kitaláltak egy új ideológiát, szolidaritásnak nevezik, de a mi álláspontunk más. Megvédtük magunkat, megakadályoztuk, hogy idejöjjenek, és azt sem akarjuk, hogy tőletek jöjjenek”.

A Dublin-megállapodásokat Orbán halottnak minősítette, és hozzátette: ekkora hullám megakadályozására nem csak Dublin, hanem Brüsszel is alkalmatlan,

„mert nincs közös európai megoldás.

Ezt Brüsszelnek, a Bizottságnak és az EP-nek ki kell maradnia, és a tagállamokra kell bízni a megoldást”.

Az EU jövőjéről szólva kifejtette: megszűnt az az egyensúly, amely Európában Németországra, az Egyesült Királyságra, a Földközi-tenger térségére (benne Franciaországgal) és Közép-Európára támaszkodott. Nagy-Britannia távozik, Németország túl nagy hasznot húzott az EU-övezetből, és nem hagyott részt az európai partnereknek, ezért Közép-Európának nagyobb súly jár, és nem minden a német-francia tengely mentén fog eldőlni. Arra a kérdésre, hogy a nacionalizmusok nem jelenzenek-e problémát,

Orbán Viktor kijelentette:

az európai terminológiában a nacionalizmus negatív konnotációval bír, de az ő szemében nem.

„Az európai értelmiség nagy része abból indul ki, hogy a háborúkat, diktatúrát és a szenvedést a nacionalizmus okozta, pedig a tragédiákat a különféle európai birodalmak felépítésére irányuló törekvések okozták, és éppen ezt a veszélyt látom most Brüsszelben” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mi az illiberalizmus, Orbán Viktor így válaszolt: „Olyan demokrácia, amely a kereszténységen alapul, de az illiberális nem feltétlenül azonos a liberalizmus-ellenessel, és ezt nagyon fontos megkülönböztetni. Ma a liberális demokraták a szabadság igazi ellenségei. A szabadság védelmezőjeként illiberálisnak kell lennem”. Orbán szerint a liberálisok azért ellenségei a szabadságnak, mert egy olyan gondolkodási rendszert teremtettek – a politikai korrektséget –, amelyet mindenkinek be kell tartania, és aki nem teszi, az nem lehet demokrata. „Ezzel azonban sérül a gondolati és véleményszabadság. Én ezzel szemben illiberálisként védem a szó szabadságát. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de itt, Közép-Európa szívében ezt mindenki így gondolja” – mondta.

Kérdésre beszélt az antiszemitizmus fokozódásáról és arról, hogy kormánya ezzel kapcsolatban a nulla tolerancia politikáját követi, és kijelentette, hogy Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidók számára. Leszögezte azt is, hogy a magyar nagykövetség egyelőre nem költözik Jeruzsálembe. A kínai, orosz és egyéb keleti kapcsolatokról Orbán kifejtette: „Európában van egy hajlam arra, hogy a külpolitikát egy értékrendszer exportjára használja fel: a Nyugat állítólagos erkölcsi fölényét – az emberi jogokat, a demokráciát, a humanizmust – akarják demonstrálni. Én ezt a megközelítést nem tartom helyesnek. A demokrácia exportja mindenhol kudarcba fulladt, ahol próbálkoztak vele. Ami az erkölcsi fölényt illeti, nekem erről saját véleményem van: 1956-ban Sztálinra hagytak minket, noha segítséget ígértek. […] Nekem a külpolitika eszköz ahhoz, hogy barátaink legyenek, és hogy fontos államokat meg tudjak nyerni, hogy elősegítsék Magyarország sikerét”.

Végül szólt Donald Trump elnökről és a „minden eddiginél jobb” kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, és leszögezte:

„Trump elnökkel spirituális összhangban állok”.

(A cikk először a La Stampában jelent meg, amely európai együttműködésben áll a francia Le Monde-dal, a brit The Guardiannel, spanyol La Vanguardiával, a lengyel Gazeta Wyborczával, valamint a Süddeutsche Zeitunggal. Ez utóbbi teljes terjedelemben közölte az interjút – A-K. A..).

Ara-Kovács Attila

A magyar jobboldal (nacionalizmus) veszélyes algoritmusa

0

Akik nem ismerik a saját történelmüket, kénytelen megismételni azt, mondta állítólag valamelyik okos ember. Hozzátehetjük, azok is ismétlik (más okos emberek szerint), akik ismerik, de most maradjunk az első szentenciánál, éppenséggel a magyar jobboldal történelmére gondolva.

De tovább is megyek ennél: a magyar nacionalizmus (jobboldal) nem érti a saját működési elveit, algoritmusát – talán mert nem tanulmányozza, illetve politikai nyereségvágyból elhazudja a saját történelmét. Pedig ha ismerné ezt az algoritmust és nem hazudná el a történelmét, ez megóvhatná a még elkövetendő hibáitól és kudarcaitól. Két ilyen egymásba metsző algoritmust látok:  egy történeti-genetikusat, ti. ahogy a jobboldal hibái egymásból következtek Magyarországon az utóbbi 150 év történelmében és fokozatosan rombolták a nemzetet, amely pedig elvileg a jobboldal (a nacionalizmus) legfőbb értéke és hivatkozási pontja. A másik algoritmus logikai (pontosabban a matematikából ismert kvázi topologikus konvergencia), miszerint a magyar jobboldal (a nacionalizmus) a legtisztább formája, az etnicizmus felé konvergál és minden távolodást ettől a határértéktől kudarcként él meg, ami kielégítetlenné és instabillá teszi, amit aztán újabb konvergens lépésekkel próbál feloldani.

A történeti algoritmus szerint a nemzetiségi törekvések és az antant mellett a magyar nacionalizmus (jobboldal) – egyfelől a magyarosító törekvésekkel a vele ellentétes nemzetiségi törekvések kivédésére, másfelől egy sor közjogi kérdés napirenden tartásával Bécs ellenében, azaz a Magyar Királyság belső gyengítésével – nélkülözhetetlen, ha nem a legterhesebb tényező volt a Trianonhoz vezető úton. Miután (részben) előidézte Trianont, hasonló rövidlátással, amely már a butaság határát súrolta, Trianon revízióját tette a saját – a magyar nacionalizmus (jobboldal) – fő küldetése a két világháború között, amely küldetés azonban – a többszörösen téves logikai és politikai stratégia miatt – a magyar nacionalizmust (jobboldalt) végleg a nemzet ellen fordította: Hitler szekeréhez kötötte, egyebek mellett a doni katasztrófához és a Holocausthoz vezetett, nem mellesleg pedig érvet adott a bolsevik megszálláshoz, amelyekkel kapcsolatban a magyar nacionalizmus (jobboldal) természetesen mossa kezeit.

Közben minden erejével a Monarchia mai analógiáját, az EU-t bomlasztja, amely – csakúgy, mint annak idején a Monarchia – egyedül lenne képes kellő modernizációs erőt kifejteni a magyar nacionalizmussal (jobboldallal) szemben, hogy közel százötven évnyi súlyosbodó károkozás után végre termékenyebb pályára állítsa, ám a magyar nacionalizmus (jobboldal) megmarad annak, ami mindig is volt: a hülyék ide vonatkozó részének ujjongásától kísért rombolásnak, és mint ilyen megy előre a nemzetvesztésben rendületlenül. Röviden: a magyar nacionalizmus egyetlen történeti kudarcsorozat.

A konvergenciahiba – azaz a történeti logikát keresztbe metsző, a találkozási pontjaikon iszonyú pusztítást előidéző másik algoritmus – a magyar antimodernizációs nacionalizmus természetének köszönhető: hogy a legtisztább megnyilvánulási formája, amelyre mindig tör, az etnicizmus, azaz a tiszta, homogén magyar “fajiság” ideájának leképezése. Ennek köszönhető a xenofóbiája, a tapasztalati tényekkel szembeni averziója, a sérelmi és félelmi politikája, a modernizációs hatásokkal szembeni fellépése. Ugyanez miatt a magyar nacionalizmusban mindig potencialitás marad a pogromokra és a tömeggyilkosságra való hajlam – ti. mert nem része a természetének a belső gát az etnicizmus tiszta állapotának előállítása előtt, illetve minden külső gátat “magyartalannak”, “nemzetietlennek” érez. Az egyetlen eszköz a tiszta etnicizmus mint határérték elérésének megelőzésére a nacionalizmus demokratikus mederben tartása, azaz ha jobboldali kormány is van hatalmon, kutya kötelessége – ha már a máról beszélünk – a demokráciát minimálisan komolyan venni és nem a végletekig manipulálni, amikorra már valóban csak álruha marad az etnicizmus logikáján.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a helyzetnek a tragikus és veszélyes voltát. Ez az etnicizmus az impotens demokratikus-liberális ellenzékiség és az ilyen kultúra hiánya miatt teljesen védtelenül hagyja a társadalmi kisebbségeket egy eseteges politikai válságban.

Béndek Péter

Trianon, a nacionalizmus forrása

0

A magyar nacionalizmus, az EU egyik legnagyobb gondja, a Trianon által keltett elégedetlenségből táplálkozik. A kárpátaljai magyarság ügyében a kétoldalú súrlódások szintén abból következnek, hogy feldarabolták az egykori Magyarországot.

Napjaink nacionalizmusát javarészt éppen az a Trianoni szerződés szabadította rá a világra, amelyről két napja Párizsban megemlékeztek a legfőbb politikusok – írja a Bloomberg kolumnistája Leonid Bershidsky. Az eseményen mind Macron, mind Merkel elítélte a nacionalizmust, mint a vérontás elsődleges okát. De nem szóltak az egykori rendezés messzire ható következményeiről, jóllehet egy sor jelenlegi gond és viszályforrás éppen amiatt keletkezett.

A Közel-Keleten mesterségesen húzták meg a határokat és ily módon most szétszakad a térség. Az egykori Jugoszlávia szintén ilyen okokból bomlott fel. Ha a győztes hatalmak nem nyugszanak bele, hogy a rövid életű ukrán államot felossza egymás közt a Szovjetunió és Lengyelország, akkor a történelem alighanem másfajta fordulatot vett volna, és most nem lenne viszály Moszkva és Kijev között.

A magyar nacionalizmus, az EU egyik legnagyobb gondja, a Trianon által keltett elégedetlenségből táplálkozik. A kárpátaljai magyarság ügyében a kétoldalú súrlódások szintén abból következnek, hogy feldarabolták az egykori Magyarországot. A lengyeleknél, akiknél nemigen van idegengyűlölőbb állam a kontinensen, részben szintén abból fakad a nacionalizmus, hogy az ország úgy érzi: átléptek rajta, megalázták. Az orosz forradalom győzelmébe ugyancsak belejátszott, hogy az akkori amerikai elnök ragaszkodott ahhoz: Oroszország folytassa a háborút. A tanulság az a mai elit számára, hogy rendkívül óvatosnak kell lennie, amikor kisebb vagy legyőzött országok sorsáról határoz. Az EU-ban a kvótadöntés feldühítette a keleti tagokat, amelyek régóta azt gyanítják, hogy másodrendű polgárokként kezelik őket az unióban. Macron a kisebb államok ellenállásától függetlenül folytatni kívánja az integráció elmélyítését. A nagyhatalmi gondolkodás azonban napjainkban is gerjeszti a nacionalizmust és konfliktusokat a kevésbé fontos országokban. De erről nem sok szó esett Párizsban, noha az EU alapvetően sikeres, ám rámehet a nagyhatalmi arroganciára.

Bloomberg/Szeleste Lajos

A keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul

1

Ha beválik a most meghirdetett program, akkor nacionalista báránykák várnak majd az új Csaba hercegre, hogy elvigye őket valamilyen alternatív valóságba.

A Hungarian Spectrum (Nationalism and Christian Values in Hungarian Kindergartens című bejegyzésében) úgy értékeli, hogy az Orbán-kormány immár a gyerekekre is kiterjeszti a nacionalista és vallási agymosást, a jelenlegi magyar iskolarendszer fő ismérvét, miután megjelent, hogy

az óvodákban is hazafias szellemben kell nevelni a kicsinyeket.

A szerző, S. Balogh Éva, a Yale Egyetem volt történésze azt mondja, hogy ebben a tekintetben már az előző törvény is épp elég rossz volt, de most az óvónők új feladatot kapnak: bele kell csepegtetniük a legkisebbekbe is az Orbán-rezsim normáit, ami hivatalosan a nemzeti identitást, a keresztény kulturális értékeket, a hazaszeretetet és a szülőföld, illetve a család iránti ragaszkodást jelenti. Ezen felül valamelyest bevezetést kell nyújtaniuk a történelembe a magyar mitológiából vett történetekkel. Bizonyos, hogy ezek közt lesz Hunor és Magor mitikus eredet sztorija, a fehér csodaszarvassal együtt.

Amúgy az jó, ha a hatalom hangsúlyozza a kereszténységet, csak éppen a felmérés szerint

a magyaroknak mindössze 54 %-a vallja magát kereszténynek.

Mi több, a katolikusoknak csak 37 százaléka tartozik ide, 10 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel korábban. Vagyis a keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul.

És mi van azokkal a szülőkkel, akik nem szeretnék, ha a gyerekük vallásos oktatásban részesülne? Természetesen a változtatásokról ezúttal sem kérdezték meg a szakmát, de hát a dolgok már csak így mennek az Orbán-kabinet alatt. Viszont arról nem esett egyetlen szó sem a hatalom részéről, hogy a siralmas bérek miatt nincs elég pedagógus az óvodákban, de kevés az óvoda is. Ám ha beválik a most meghirdetett program, akkor nacionalista báránykák várnak majd az új Csaba hercegre, hogy elvigye őket valamilyen alternatív valóságba.

A nacionalizmusok vébéje

Nem rendhagyó a moszkvai foci világbajnokság abból a szempontból sem, hogy a primitív kollektív hitbuzgalom tombol stadionokon belül és kívül. Tömegeket lehet ilyenkor érzelmileg manipulálni, fanatizálni. Háborúkban ágyútölteléknek kitűnők. Vannak azonban pozitív példák is.

Ennek a közösségi érzelmi kisülésnek a segédeszközei a tévé kommentátorok, akik egy-egy gól artikulálatlan hangokkal való közvetítésével a nyájszellem apostolaivá válnak. Nem véletlen, hogy a legvérmesebb drukkerek válság esetén az első sorban harcolnak irányítóik nemzetinek hazudott ügyéért. Nem kell időben távolabb menni, elég, ha a délszláv háborúkra gondolunk, ahol mindegyik félnél a „szurkolók” se perc alatt csoportba verődött martalócokká váltak. Vagy a még közelebbi példa: 2006, MTV székház, pesti utcák.

Moszkvában a helyzetet bonyolítja, hogy a korrupciótól füstölgő FIFA prűd politikai moralizálásba is belefogott.

Vizsgálatot indít egy horvát focista ellen, mert az az ukránokat éltette. Tudniillik több évet a kijevi Dinamóban játszott. Vagy a sasokat mutogató albán származású svájci focisták ellen. Mert, hogy politika meg labdarúgás összeegyeztethetetlen. Ezt már a tizenévesek sem veszik komolyan.

Vannak azonban kimondottan léleksimogató mozzanatok is, amelyek a beszűkölt nacionalista tudatot törik át. Mindenekelőtt a szintén Londonban játszó Novak Đoković (a wimbledoni torna is most zajlik) ellátogatott az elődöntőre készülő horvát labdarúgókhoz és közös fotóval adták tudomásul: igazi sportemberek egymás sikereinek is tudnak örülni. Még akkor is, ha nem egy nemzet akoljában melegednek. És annak ellenére, hogy a szélsőséges (általában kormánypárti) sajtó Szerbiában és Horvátországban a vébé kapcsán is a gyűlölet hangján beszél a másik félről. Szerbiában kollektív üdvrivalgás fogadta a svédek győzelmét a svájciak ellen, mert az utóbbiban több koszovói albán nemzetiségű játszik. A svájciak edzője és egyik csatára, akik viszont szerb nemzetiségűek, árulóknak számítanak.

Ilyen háttér dacára írta le Đoković, hogy:

„Bravó, mesterek! Le a kalappal! Csak előre!”.

Minden idők legjobb szerb sportolóját már napokkal korábban nemzetárulónak és szó szerint idiótának nevezte a kormánypárt ellenőrzése alatt álló bulvársajtó, mert arra az egyszerű kérdésre, hogy kinek szurkol, azt válaszolta: Természetesen Horvátországnak!

A horvát válogatott kapusa Danijel Subašić egy külön eset. „Története” még a török időkben kezdődött. Zadar tengerparti város felett a hegyekben emelt 450 évvel ezelőtt Ferhát-pasa egy védvárat, a birodalmat védendő, a Velencei Köztársaság ellen. Emiatt a mai napig megmaradt Horvátország kellős közepén két ide nem illő nevű település: Islam Latinski és Islam Grčki. A latinban olasz vezeték nevű katolikus horvátok, a görögben török család nevű ortodox szerbek élnek. Subašić a török szubasa (intéző) elnevezésből származik. Az ellenségeskedés lankadatlan volt a két falu között. Az cseppet sem zavaró tényező, hogy egy törzsből származnak. Sőt.

Legutóbb a kilencvenes évek legelején a „görögök” végig nézték vagy részt is vettek a „latinok” kiüldözésében.

Az évtized közepén viszont a „latinok” élvezhették a megtorlást.

A görög részből származik Danijel, aki már iskolásként Zadarban tapasztalhatta meg, hogy milyen kisebbséginek (ezúttal szerbnek) lenni a „leghorvátabb” horvát városban, ahol egyrészt a közeli reptérről a szerbek lőtték a várost, ahol a békés, ám önérzetes horvát lakosság két gránát becsapódás között kirabolta a szerb üzleteket. Mármint azokat a boltokat, amelyeket a helyi szerbek üzemeltettek. Mert ezt számon tartják, mint a vérsejteket.

Az Islam Grčkiből származó Danijel pechjére egy olyan lányba szeretett bele 11 évvel ezelőtt, aki a latin Islamból jött. Amikor a papa, Ante Bozza megtudta, hogy olyan fiúhoz akar hozzámenni a lánya, akinek az apját Jovonak hívják (a szerbségre utaló, szemet vakító bélyeg), halálosan megfenyegette gyermekét. Azzal, hogy átvágja a torkát, ha hozzámegy a Zadar NK akkori ifjú kapusához. Mindez csak a helyi lap rendőrségi krónikájában jelent meg, mert a nemzeti mivoltában sértett, dühöngő Antet néhány napra lesittelték. Hogy megnyugodjon.

Ez nem tudni mennyire sikerült. Mindenesetre, amikor Danijel Subašić a minap a dánok ellen bravúrosan kivédett három tizenegyest egy egész ország megfeledkezett a származási gondokról.

Danijel horváttá dicsőült.

A helyi krónikások nem szóltak arról, hogy az öreg Ante Bozza vajon a helyi kocsmában felkiáltott a harmadik kivédett büntetőnél, hogy: „Ez a vejem!”

Utóiratként talán csak annyi, hogy az ifjú Subašićék már egy ideje Monacoban élnek és tavaly a francia bajnokság legjobb kapusának nyilvánították Danijelt.

A nacionalizmus leprája

0

Merkel és Macron egykor a nyílt, toleráns Európáért állt ki. Ám nem valószínű, hogy mostanában a közös értékeket hirdetnék, miközben a földrész támadás alatt áll, kívülről és belülről egyaránt. Igazából már nem világos, melyek is ezek az értékek.

A Washington Post kommentárja rámutat, hogy a kancellár és a francia elnök az európai értékek, a nemzetközi együttműködés nagy mértékben csökkent vízióját védelmezi. A német vezető 3 éve csaknem egymillió embert fogadott be, ezen a héten mégis nagyobb rendre, ellenőrzésre és megelőzésre szólított fel, továbbá sürgette a visszautasított menekültek gyors kitoloncolását. Macron olyan bevándorlás politikát léptetett életbe, ami megbotránkoztatta még a szövetségeseit is, ám további szigorításokra készül a nyáron. De azért elhatárolta magát Trumptól, aki elválasztotta a gyerekeket a szülőktől a mexikói határon. Azon kívül a francia elnök hazahívta budapesti nagykövetét, miután az modellnek nevezte Orbán nulla toleranciát hirdető politikáját a menedékkérőkkel szemben.

Párizs és Berlin javarészt csak nézte, amint több uniós kormány is lezárta a határait.

Mindkettő egyben szigorított a saját álláspontján, noha visszazuhant a kérelmek száma. A válság szinte teljes egészében politikai természetű. Az érkező tömegek látványa, az európai kultúráért érzett aggódás, a migránsokhoz kapcsolt erőszakcselekmények gerjesztik a nacionalizmust és a közvélemény bevándorlás-ellenes hangulatát. Úgy, hogy Merkel a végén a CSU követelésére belement egy olyan megoldásba, amely lehetővé teszi a határon az utasok megkülönböztetését faji alapon, továbbá a szabad mozgást veszélyezteti.

Macron helyzete sokkal jobb, de fél szemmel ő is a nacionalizmus „lepráját” figyeli.

A francia-olasz határon már most olyan rend van érvényben, amely modellül szolgálhat az olasz és osztrák hatóságok számára a Brenner-hágón. Ez a fajta ellenőrzés a szakemberek számára azt bizonyítja, hogy a jobboldal máris nagy teret nyert. Merkel és Macron egykor a nyílt, toleráns Európáért állt ki. Ám nem valószínű, hogy mostanában a közös értékeket hirdetnék, miközben a földrész támadás alatt áll, kívülről és belülről egyaránt. Igazából már nem világos, melyek is ezek az értékek.

Fedezd fel Európát ingyen!

0

A nacionalizmus és a populizmus elleni harc keretében az Európai Unió vasúti programot hirdetett 18 éves fiatalok számára. 15 ezer fiatal ingyen utazgathat négy országban, egy hónapon át.

Az Európai Unió állja az Interrail számlát, a szállásról, étkezésről és minden egyébről a fiataloknak maguknak kell gondoskodniuk. Júniusban itt lehet jelentkezni. A tagállamok fiataljai előre meghatározott kvóta alapján vehetnek részt a programban.

Az Európai Néppárttól származik a 12 millió eurós program, amelynek az a célja, hogy segítsen az Európai Unióban felerősödött nacionalizmus és populizmus ellen küzdelmet. Az Európai Néppárt azt szeretné, ha a fiatalokban kialakulna valamiféle európai identitás.

A Fidesz is Európai Néppártnak, az Európai Parlament legerősebb frakciójának a tagja. Nemrég Orbán Viktor miniszterelnök a frakció vezetőivel vitatta meg az európai helyzetet Brüsszelben. Több néppárti képviselő javasolta már ugyan, hogy a Fideszt zárják ki a parlamenti frakcióból, de ennek csekély esélye van.

Athén nacionalista lázban ég

A lezserségéről, a németeket lepipáló nyugdíjairól, Demis Roussos giccses dalairól és káprázatos tengerpartjáról ismert Görögország azonnal pitiáner soviniszta görcsbe rándul, amint északi szomszédjának „lopott” neve kerül napirendre. Pedig a békülékeny macedón kormány már mindenbe beleegyezne.

Ma is tízezrek tüntettek az athéni parlament előtt, mert nem szeretnék, hogy Görögország engedjen a szomszédos Macedóniának a lassan húsz éve tartó névvita lezárása érdekében.

A Szintagma téri tiltakozás szervezői egymillió résztvevővel számoltak. Úgy tudják, hogy az ország minden szegletéből, sőt, külföldről is érkeztek tüntetők. A szervezők: nacionalista szervezetek, veteránegyesületek, egyházközségek (ők sehol, semmiből nem maradhatnak ki) és a görög diaszpóra képviselői.

A tüntetés egyik főszónoka a világhírű zeneszerző, a 92 éves Mikisz Theodorakisz volt, aki népszavazás kiírását követelte a kormánytól.

A görög közélet több jelentős alakja – köztük politikusok, vallási és katonai vezetők – is részt vett a megmozduláson.

“Macedónia görög és kizárólag görög”

– mondta az egyik tüntető, Allia Szarellisz, aki az Egyesült Államokból érkezett a megmozdulásra. “Ezért harcolnunk kell, és az egész világgal tudatnunk kell.”

Az America First! világából érkezett szónok elhozta a kizárólagosság fáklyáját a befogadókész Athénbe.

Két héttel ezelőtt hasonló tüntetést szerveztek Szalonikiben, Makedónia tartomány székvárosában, amelyen a rendőrség szerint 100 ezren, a szervezők szerint pedig 400 ezren vettek részt.

Az athéni tiltakozással egy időben 700 baloldali és anarchista tüntetett az egységes Balkánért.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a görögök 59 százaléka ellenzi, hogy a Macedónia szó szerepeljen az északi szomszéd jövőbeli nevében, de a megkérdezettek 35 százalékát nem zavarná ez.

A görög-macedón névvita 1991-ben kezdődött, miután Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Görögország már akkor kifogásolta, hogy az új ország a Macedón Köztársaság nevet akarja viselni. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, hogy a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő.

Ez egy NATO tagállam részéről, enyhén szólva is, röhejes érv.

Pláne akkor, ha a „területi követelő” egy pöttömnyi ország, amelyet nemrégen még etnikai konfliktusok feszítettek szét.

Az ország így a nemzetközi dokumentumokban jelenleg a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, az alkotmányában is meghatározott nevében azonban nem szerepel az utalás Jugoszláviára. A névvita miatt Macedónia európai uniós és NATO-integrációja késik, Görögország ugyanis addig nem hajlandó megszavazni északi szomszédja csatlakozását a két szervezethez, amíg az nem mond le a Macedónia névről.

A vita végére szakértők szerint úgy kerülhet pont, hogy a Macedón Köztársaság nevét megtoldják az új vagy északi jelzővel. Csak hogy a tüntetők és a görög közvélemény nagy része még ezt is elfogadhatatlannak tartja. Makedónia csak görög lehet. Az a másfél millió macedón meg nevezze magát bárminek, csak makedónnak nem.

Ropogós friss populizmus eladó – csak tessék!

0

A nacionalista populizmus nemzeti szuvenír-bolt, folklorizált giccsek tárháza, termékei hazavihetők és még sokáig elállnak csipkés tévén, poros falipolcon és fényes vitrinben is, csak megenni nem lehet őket, csak meleget nem adnak, sőt bölcsebbé sem tesz a nemzetiszínre pingált, apró nippek társasága.

„Eltitkolni annyi, mint úgy tenni, mintha nem lenne az, amink van. Szimulálni annyi, mint úgy tenni, mintha lenne az, amink nincs.” Baudrillard

Amikor a fogyasztás kultúráját, mint a későmodern kapitalizmus globális jelenségét tettük minden lehetséges cél- és értékrendszer keretévé, egyszerűbben fogalmazva, olyan életmóddá, melyben mindenki megtalálhatja élete értelmét, mintegy bekódoltuk azt is, ami a tapasztalható politikai fejlemények lényegét adja. Azt hiszem a fogyasztás kultúrájára való rátérés a román rendszerváltás kezdeti sikerének, vonzerejének, és azután kudarcának központi fogalma lehetne. Az átmenet, a hiány, a visszafogott, sőt tiltott és elítélt fogyasztói társadalom értékeinek elutasításáról, egy hedonisztikusan és hisztérikusan fogyasztói logikát követő állapotba való gyors áttérést jelentette. Nem a demokrácia eszméi és nem is a pluralizmus és szabadságjogok vonzalma mozgatta az átmenet aktorait, hanem a fogyasztás ígérete. És hogy pontosan értsük, nem a jólét – hiszen az átfogóbb és nem csak fogyasztás alapú, hanem az élet szinte minden területére kiterjedő kategória, ugyanakkor közösségi is, hiszen másokkal együtt gyakorolható – hanem a végeláthatatlan és frenetikus fogyasztás. Az egyéni alapú konzumerizmus, magyarán a végre „egyszer jóllakni” – amolyan Móriczosan halálra zabálva magunkat – erkölcse uralta és uralja átmeneti társadalmunkat.  A régióban zajlott átalakulások így leginkább a „fogyasztói forradalom” fogalmával jellemezhetők, egy olyanfajta ethosszal, mely fogyasztható cikkekben, egyéni fogyasztók és legfennebb fogyasztói szubkultúrák vetélkedésében méri a haladást: az vagy, amit fogyasztasz, még inkább amit szemkidülledve felzabálsz, pillanatok alatt elnyűsz, és szemétre küldesz. Ráadásul a régió sajátossága, hogy sokan, túlságosan is sokan – a szegénységben és mélyszegénységben élők – valóban csak a fogyasztás illúzióját kapják, ahogy azt Baudrillard szellemesen/cinikusan jelzi. Ők nem is a reklámokban ígért árukat és szolgáltatásokat, csupán a reklámot fogyasztják, abban az illúzióban élve, hogy ezzel a gesztussal csatlakoznak a „gazdagok világához”, azokhoz, „akik bármit megengedhetnek maguknak” fölzabálni, elhasználni, hanyag gesztussal szemétre vetni.

Nem vagyok a fogyasztás ellensége, és ennyiben a mértékkel, de nem kizárólagos jelleggel való fogyasztási kultúrát (akár mint a valós- és szimbolikus tőke meglétét fölmutató jelt, presztízsfogyasztást) is elfogadom/gyakorolom, csakhogy. Azért e hosszúra nyúlt bevezetés, mert azt hiszem a demagóg szövegekre és összeesküvés-elméletekre alapozott populizmus a legmenőbb politikai kommunikációs termék, melyet e századelő kitermelt, elfogadása, sőt az igény rá, egyértelműen következik a fogyasztói kultúra, és ethosz sajátosságaiból. A populizmus ugyanis ugyanazokat a fogyasztási cikkeket, pontosabban illúziókat reklámozza, csomagolja fényes staniolba, helyezi fényes kirakatokba és árulja, mint a bármely területén eladó kereskedők teszik. Alig is tűnik föl, hogy az eladásra kínált lufik és kütyük között a polcról éppen a politikust tesszük bevásárlószekerünkbe és – bár sorsoláson résztvevő kasszablokkot és garancialevelet nem kapunk hozzá – azután jóízzel fogyasztjuk szövegeit, ha megkopnak szemétre velük, újat veszünk jövő karácsonyra belőlük, gondolhatjuk. A politikust és diskurzusát, nemcsak úgy árulják, mint mosóport teszik, hanem a politikus már maga a (fékezett habzású, vagy sem) mosópor, vagy legalábbis annak ígérete, egy választható, megvehető áru. A politikai mezőny, másképpen a mediatikus tér, melyben az áru-politikusok „vásárolhatók meg”, mégpedig mindenféle ízlésnek és bugyelárisnak megfelelően, a potenciális illúziók és hiúságok kicsiny boltjai.

Ha a populizmust, annak főként nacionalista változatát, mely egyre inkább eluralkodik nemcsak a széleken, hanem a liberális demokráciák magországaiban is egyre erősebb (az USA-ban már hatalmon van, de ott bábáskodott a brexitnél és erős pártokat mozgat a politikai nyugat szinte minden országában) tényező, áruként – a politikai kommunikáció sajátos termékeként – vizsgáljuk, megérthetjük sikerét. A populizmus, a populista politikus, mint beszélő doboz, olyan termék, mely a vásárlót dicséri, úgy tesz, mintha kiválasztásával a vásárló/szavazó folyton bölcsességéről tenne tanúbizonyságot. Mindegy is, hogy a nacionalista, populista, demagóg szövegek, vagy összeesküvés-elméletek, mely részét választja a polgár, a populista politikus úgy tesz, mint a jó pincér és mindenre azt mondja: nagyszerű választás (what a wonderful choice). A populizmus ígérete az instant „boldogság”, rögtön és minden erőfeszítés nélkül jól lakat, hozzákapcsol a virtuális – választásokkor valóban – többséghez (főként nemzetként meghatározott többséghez: „a nemzet nem lehet ellenzékben” – mondta híres-neves populistánk). A populista politika, olyan, mint egy nagyáruház, minden megtalálható benne cipőfűzőtől, lapostévén át, fűig és fáig, melynek nem tud ellenállni a mindenevő vásárló. Megférnek benne egymásnak homlokegyenest ellentmondó gondolatok és filozófiák, hiszen azok nem bántják egymást a polcon diszkrét kis dobozokban, fedeles tégelyekben, jól zárt üvegcsékben. Szépen kivilágított szupermarket a populizmus háza, csakhogy benne is mindennek ára van, és Black Friday sincs minden nap. Éber őrök állják el a bejáratot az egyébként lelkes pénztelenek előtt, akik így csak a vásárlás illúziójával távoznak. De sebaj, mert a karizmatikus üzletvezető (a sokat idealizált manager) imádata bódítja a kispénzűt is, miközben a gazdagok és kiváltságosak jól bevásárolnak közvagyonból, közpénzből. A populizmus az „egyszerűek” ópiuma, olyanoké, akik nem szemüknek és nem is eszüknek, csak érzelmeiknek, benyomásaiknak, besulykolt ősképeiknek hisznek, annak amit vezérük „megtestesít”. Kiváló fogyasztói az illúzióknak, reklámot esznek és azzal is álmodnak, mondjuk ki: ideális vevők, imádják, ha megvezetik őket, nem is várnak mást.

A nacionalista populizmus nemzeti szuvenír-bolt, folklorizált giccsek tárháza, termékei hazavihetők és még sokáig elállnak csipkés tévén, poros falipolcon és fényes vitrinben is, csak megenni nem lehet őket, csak meleget nem adnak, sőt bölcsebbé sem tesz a nemzetiszínre pingált, apró nippek társasága.

Magyari Nándor László

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK