Érdekes

Pünkösdi királyság

0

Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere volt pár órára. Az Amazon főnöke úgy előzte meg Bill Gates-t, hogy a cég részvényeinek értéke 17 milliárd dollárral növekedett azóta, hogy a Forbes magazin közzétette a világ leggazdagabb embereinek listáját idén tavasszal.

Bezos neve mellet így  90,5 milliárd dollár állt míg Gates „csak” 90 milliárdot mondhatott magáénak. Ám az árfolyamváltozás a tőzsdén gyorsan visszaállította az eredeti rangsort.

Az elmúlt 22 évben Gates, a Microsoft alapító atyja tulajdonképp folyamatosan első volt, de Carlos Slim mexikói milliárdos néha megelőzte. A hozzáértők most is pünkösdi királyságnak tartották az Amazon főnökének első helyét, mert biztosra vették: Gates valószínűleg hamarosan újra a csúcsra kerül. Mindenesetre kettejük versengése is az informatika jelentőségét mutatja: ebből lehetett igazán meggazdagodni az elmúlt években. Hozzátehetjük, hogy a legjobb tíz között már ott van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító atyja is a világ leggazdagabb embereinek listáján.

Embertelen emberkereskedő pere Texasban

0

Légkondicionálás nélkül szállított migránsokat Mexikóból az Egyesült Államokba egy 60 éves kamionsofőr, akinek a pere hétfőn kezdődik San Antonioban.

A sofőrt egy parkolóban állították meg a rendőrök. Amikor a pótkocsi ajtaját kinyitották, akkor vagy harminc elcsigázott migránst találtak. Kilencen közülük meghaltak. Az ok a hőhullám: Texasban csaknem negyven fok van jelenleg. A letartóztatás idején 37,8 fokot mértek a parkolóban egy Wal-Mart bolt előtt.

Trump elnök kampányt hirdetett az illegális bevándorlás ellen. Ezért a hatóságok most sokkal aktívabbak ezen a téren, mint korábban. Trump azt ígérte a választási kampánya során, hogy falat épít a mexikói határ teljes hosszában, hogy így akadályozza meg a migránsok bejutását az USA-ba. Egyelőre nem sikerült megvalósítani ezt az elképzelését, mert az Egyesült Államok költségvetésében erre nem találtak elég pénzt.

Trump Mexikóból várt pénzt a kerítés felépítéséhez, de ott

egy nemzetközileg jól ismert karjelzéssel reagáltak.

Most a migránsok szörnyű sorsa kapcsán arra hívták fel az amerikai hatóságok figyelmét, hogy mindenkinek respektálnia kell az emberi jogokat. A migránsok azonosítása egyelőre folyamatban van, nagy részük valószínűleg mexikói állampolgár.

A hétfőn kezdődő pert nagy figyelem kíséri mind az USA-ban mind Mexikóban hiszen ilyen súlyos. a migránsokat érintő katasztrófa több mint tíz éve nem fordult elő az Egyesült Államokban.

 

 

Egyiptom kétmillió dollárt költ egy zsinagóga felújítására

0

Alexandriában be kellett zárni az Éliás próféta nevét viselő zsinagógát, mert életveszélyessé vált. A plafon egy része leszakadt azon a részen, ahol a nők imádkoznak a zsinagógában.

A törvény előírásai szerint a hitközségnek magának kellene állnia a felújítás teljes költségét, de Egyiptom kormánya magára vállal 2,2 millió dollárt – közölték Kairóban. Alexandriában egykor virágzó zsidó hitközség volt évszázadokon át.

Még a harmincas években is több mint 20 ezer zsidó élt a Nagy Sándor által alapított városban.

Ám Izrael megalapítását követően /1948/ a döntő többség kivándorolt. Jelenleg már csak 18-an alkotják a hitközséget Alexandriában.

Egyiptom jó kapcsolatokra törekszik Izraellel, mely most Jeruzsálemben a Templom hegyen konfliktusba keveredett a muzulmán hívőkkel. Miután palesztin terroristák megtámadtak izraeli rendőröket és közülük kettőt meg is öltek, Netanjahu miniszterelnök elrendelte: maradjanak az ideiglenesen felállított beléptető kapuk! Ezt a muzulmánok a főmufti vezetésével ellenzik. Több összecsapás is volt. Ciszjordániában egy palesztin fiatalember megkéselt egy zsidó telepes családot. Hárman meghaltak, egyikük életben maradt, de súlyosan megsebesült. A támadó az al Aksza mecsetért akart bosszút állni. Az al Aksza mecset a Templom hegyen áll és a biztonsági kapuk miatt nem érhető el könnyen a hithű muzulmánok számára.

Ammanban egy késelő megtámadta Izrael jordániai nagykövetségét. A biztonsági őr őt és a társát lelőtte. Emiatt diplomáciai konfliktus alakult ki Izrael és Jordánia között. Jordánia uralkodója együttműködésre törekszik Izraellel, de figyelembe kell vennie, hogy az ország területén többmillió palesztin él. Ráadásul egy jordániai vallási szervezet a Templom hegy muzulmán gondnoka. Sokan attól tartanak, hogy a Templom hegy körül kialakult feszültség miatt kitörhet a harmadik intifáda Izraelben.

Szexuális zaklatás a Szilícium völgyben

0

Ez az egész az egóról és a hatalomról szól, mondta Lisa Wang, egy start up alapítója, A CNN hírtelevízióban egyre másra nyilatkoznak olyan nők, akiket valamilyen szexuális zaklatás ért a Szilícium völgyben.

Travis Kalanick, az Uber alapító vezérigazgatója júniusban volt kénytelen távozni posztjáról szexuális zaklatás miatt. Dave McClure, aki 500 start up-ot finanszírozott, hasonló okok miatt kényszerült lelépni. Távozott Justin Caldbeck, a Binary Capital főnöke is.

A Tesla egyik ifjú munkatársnője viszont azt tudatta a világgal: őt rúgták ki miután panaszt tett szexuális zaklatás miatt! Mi zajlik a Szilícium völgyben Kaliforniában, ahol az informatika a permanens forradalom állapotában leledzik? A New York Times szerint rendszer szintű problémáról van szó.

A befektetők félistenek a Szilícium völgyben

Nincsenek határok, csak a pénz korlátlan hatalma és imádata – mondja Jennifer Schwartz ügyvédnő, aki már több esetben képviselte az áldozatok érdekeit a szexuális zaklatási perekben. A befektetők félistenek ebben a világban. A startup cégek mindenáron igyekeznek pénzt szerezni. Ennek pedig a nők isszák meg a levét, mert őket küldik a befektetőkhöz, hogy szerezzenek pénzt. A befektetők szinte kivétel nélkül férfiak, akik közül sokan szívesen visszaélnek a helyzettel.

Panaszt tenni pedig nincs hol! Ez teljesen a vadnyugat a vállalkozás terén.

Mindenki a nagy ötlettel jön, és mindenki pénzt kér.

Ebben a légkörben a szexuális zaklatás teljesen elfogadott jelenség. Inkább az kelt feltűnést, ha egy nő tiltakozik. Most viszont mintha átszakadt volna a gát: áradnak a tiltakozások és kínos tanúvallomások a médiához.

AIDS világkongresszus Párizsban

0

Trump amerikai elnök bejelentette: az USA költségvetése csökkenti hozzájárulását a nemzetközi programokhoz.

Washingtonban a kongresszus most tárgyalja a részleteket, de hogyha jóváhagyják Trump elképzelését, akkor 1,13 milliárd dollár kiesik az AIDS költségvetésből.

Ezért a világkonferencia résztvevői még a megnyitás előtt nyilatkozatot tettek közzé, amelyben sürgetik, hogy növekedjenek a magán és az állami adományok, mert különben több százezer ember élete kerül veszélybe.

Körülbelül 830 ezer HIV fertőzött beteg nem kaphatja meg a szükséges kezelést, ha az USA csökkenti hozzájárulását- mondta az AIDS társaság főnök asszonya, a dél-afrikai Linda-Gail Bekker asszony. Az Egyesült Államok ugyanis a legnagyobb támogató és félő, hogy a példáját mások is követik majd. Az USA több mint a kétharmadát adja a nemzetközi AIDS programnak, mely nagyon szép eredményeket ért el.

Jelenleg 36,7 millió HIV fertőzött beteget tartanak nyilván a világon

és – hála a kezeléseknek – közülük 19,5 millióan még élnek. 2020-ra az a terv, hogy az ismert HIV fertőzöttek 90 százaléka kapjon kezelést, hogy ennek eredményeképp képesek legyenek együtt élni a betegséggel anélkül, hogy az akár a saját, vagy mások életét veszélyeztetnék.

Amerika tavaly 4,9 milliárd dollárt adott erre a célra, Nagy Britannia 645 milliót, Franciaország 242 milliót. Ha az amerikai csökkentés bekövetkezik és mások is követik a példát, akkor 2020-ig 7 milliárd dollár hiányzik majd a költségvetésből- mondta az AIDS társaság kincstárnoka Párizsban.

Az AIDS elleni küzdelem a világon mindenütt jól alakul kivéve az egykori szocialista országokban. Különösen súlyos a helyzet a Szovjetunió egykori tagállamaiban, ahol a hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet és nem adnak elég pénzt az AIDS ellenes harcra. A gyorsan terjedő kábítószer fogyasztás és a prostitúció ezekben az országokban a HIV vírus gyors terjedéséhez vezet. Kelet Európa és Közép Ázsia mellett továbbra is veszélyeztetett az afrikai kontinens, ahol eddig igen szép eredményeket sikerült elérni.

Ez elsősorban a Bill és Melinda Gates alapítvány több milliárd dolláros hozzájárulásának köszönhető. Párizsban az AIDS világkonferencián a résztvevők attól tartanak, hogy Trump divatot csinál és mások is követik majd a visszafogást ezen a téren annak ellenére, hogy az AIDS elleni világ kampány során egyértelműen megmutatkozott: a járvány meg fékezhető és több millió ember életét lehet megmenteni, ha a pénzeket célzottan és hatékonyan költik el.

Itt az orosz lopakodó

0

A Moszkva melletti MAKS 2017 légi show szenzációja a MIG 35, mely a tervek szerint jövőre kerülhet be az orosz légierő gépei közé.

A hadügyminiszter egyik helyettese szerint 170 ilyen gépet rendelt az orosz légierő, ám az új MIG 35-t eladásra szánják. Célország lehet India, a Közel Kelet, Ázsia több állama és Latin Amerika. A MIG 35 a piacon levő vetélytársaknál 20-25%-al olcsóbb- hangsúlyozta az orosz miniszterhelyettes.

A gép ára körülbelül 40 millió dollár.

Az orosz légierőt folyamatosan korszerűsítik, mondta a parancsnok, aki szerint jövőre állítják hadrendbe a MIG 35-ös gépeket. Jelenleg a nyolcvanas években rendszeresített MIG gépek alkotják az orosz katonai légi flotta bázisát. Ezeket a gépeket váltják fel az új MIG 35-ösök, melyeket most meg lehet tekinteni a Moszkva melletti légi show-n, a MAKS 2017-en.

Romeó és Júlia Izraelben

0

Egy izraeli keresztény apa leszúrta lányát, mert egy muzulmán férfit szeretett. A rendőrségi vizsgálat szerint a lány már régóta tartott erőszakos apjától

Férjhez megyek hozzá és áttérek az iszlámra!- közölte szüleivel a 17 éves Henriette Ramle városában Izraelben. A lányt utóbb a konyha padlón találták holtan. Nyakán késszúrások. Az apa, Sami Karr nem is tagadta: ő ölte meg egyetlen gyermekét!

A rendőrségi vizsgálat szerint a lány már régóta tartott erőszakos apjától, akinek volt már priusza erőszakos bűncselekmények miatt. Elköltözött otthonról. Leendő anyósánál keresett menedéket, de az apa rokonai rákényszerítették a muzulmán nőt, hogy küldje el a 17 éves lányt. Aki ezek után menhelyen élt. Szorgalmasan látogatta a vőlegényét a börtönben. Ott egyeztek meg abban, hogy a keresztény lány áttér az iszlámra. Ezt a vallás minden hithű muzulmántól elvárja. Jasszer Arafat neje is keresztény volt, de a házasság alkalmából áttért az iszlámra.

A 17 éves lány bejelentése mégis sokkolta az apát, aki korábban is tiltotta a lányát a muzulmán férfitól. Többször megverte és egy rakás szemétnek nevezte őt. A keresztény apa szörnyű tette megrázta az egész társadalmat, hiszen vallási okból gyilkolt. A vallási gyűlölködés a korábbinál is erősebb lett a Közel Keleten azóta, hogy az Iszlám állam kihirdette a kalifátust és a szunnita muzulmánokon kívül mindenki mást hitetlennek nevezett és üldözni kezdett.

Netanjahu miniszterelnök, aki Párizsban részt vett a zsidóüldözés 75-ik évfordulóján rendezett megemlékezésen, kijelentette: jelenleg a civilizációk háborúja zajlik. Az ellenség a radikális iszlám. Ennek a háborúnak az első vonalában áll Izrael – hangsúlyozta Benjamin Netanjahu miniszterelnök Párizsban.

Tűz a moszkvai Könyvpalotában

0

A 26 emeletes épület a Novij Arbaton áll 1968 óta. Most rekonstrukció folyik, ezért senki sem lakik a Moszkva belvárosában található épületben.

A katasztrófavédelmi minisztérium szerint a tűzoltók sikeresen megbirkóztak a lángokkal. Személyi sérülés a hírek szerint nem történt.

A látványos tűz kétszáz négyzetméteren pusztított.

Az épületben 29 ezer négyzetméter lakóterület van, így a legnagyobb részt a tűzoltóknak sikerült megmenteniük. A fekete füstöt Moszkva felett messziről látni lehetett annál is inkább, mert a 26 emeletes könyv palota az orosz főváros egyik szimbólumává vált. Akkoriban ugyanis a vezetés meg akarta mutatni, hogy képes olyan magas épületeket konstruálni, mint az amerikaiak. Nyikita Hruscsov nem sokkal korábban még azt ígérte: utolérjük Amerikát! Aztán a nagy Szovjetunió bukott meg.

Moszkva egyik szovjet korból itt maradt szimbólumát most korszerűsítik, hogy megfeleljen a huszonegyedik század követelményeinek. A tűz a hírek szerint nem késlelteti jelentősen a rekonstrukciót.

Azt hitte, senkije sincs, aztán 30 méter hosszú lett a családfája

0

A zsidó nagyapa, aki azt hitte, hogy minden rokona a holokauszt áldozata lett, 500 új rokont fedezett fel hirtelen

Április 24-én a holokauszt emléknapján Alex Kafri izraeli nyugdíjas üzenetet kapott a lányától: jelentkezett egy távoli rokon Seattle-ből (USA Washington állam). A 71 éves nyugdíjas elsírta magát: tíz éve kutatott a rokonok után és eddig nem talált senkit és semmit. Édesanyja Hollandiából érkezett Izraelbe és a dokumentumok szerint a népes rokonságról senki sem élte túl a holokausztot. Édesapja Litvániában látta meg a napvilágot és ott a holokauszt az egész zsidó közösséget megsemmisítette.

Alex Kafri édesapja Litvániában született 1900-ban, amikor az ország a cári birodalom része volt. Az első világháború után független lett- jelentős zsidó kisebbséggel. Ennek a zsidó kisebbségnek a többsége aktívan részt vett az új állam életében, de egy cionista kisebbség inkább a kivándorlást választotta. Idetartozott az idősebb Kafri is, akit Litvániában még Kuklanak hívtak. A holokauszt idején Litvániában a zsidóság döntő többségét megölték. Így az izraeli nyugdíjas egy darabig hiába kereste a hozzátartozóit.

Aztán a Facebookon beesett egy távoli rokon és megindult a lavina. Megkezdték a családfa összeírását és végül 30 méter hosszú lett!- büszkélkedik az izraeli nyugdíjas. Aki természetesen díszvendég volt azon az ötszáz személyes családi vacsorán, melyet Londonban rendeztek meg. Az eseményről a Haaretz is beszámol hiszen Izraelben is ritkaságnak számít, hogy a holokauszt után több mint hetven évvel fedezze fel valaki, hogy még ötszáz rokona van, akikről eddig semmit sem tudott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK