Donald Trump republikánusai történelmi vereséget szenvedtek a félidős választásokon: a demokraták a képviselőházat és a szenátust is megszerezték. A választók elsősorban a drágulást büntették, amelyet az iráni háború energiaár-emelő hatása és a kormány gazdaságpolitikája tovább súlyosbított. Az amerikai eredmény Európa számára is figyelmeztetés: a megélhetési válság ott is elsöpörheti a hivatalban lévő kormányokat, miközben a tiltakozó szavazatokból elsősorban a politikai szélsőségek profitálhatnak.
A republikánusok veresége egyszerre volt Trump elnökségének elutasítása és gazdasági tiltakozó szavazás. A választók mintegy 60 százaléka Trump politikáját okolta a szokatlanul magas árakért, miközben a gazdaságot tízből négyen az ország legfontosabb problémájának nevezték. A demokraták mindkét kongresszusi kamarát megszerezték, amire a második világháború óta csak ritkán volt példa félidős választáson.
Az iráni háború fontos szerepet játszott az eredményben, de nem önmagában. A konfliktust a választók körülbelül harmada tartotta döntő jelentőségűnek, miközben az üzemanyag, az élelmiszer és a lakhatás drágulása ennél szélesebb rétegeket érintett. A háború tehát főként azon keresztül vált választási kérdéssé, hogy megemelte az energia- és szállítási költségeket.
A választók a pénztárcájukkal szavaztak
Trump maga is elismerte, hogy a választók nem voltak hajlandók megfizetni az iráni háború miatt megemelkedett benzinárat. A választás után az olaj ára meredeken zuhant, mert a piac arra számított, hogy a vereség tárgyalásra vagy legalább a katonai eszkaláció mérséklésére kényszerítheti az elnököt. Az amerikai nyersolaj ára egyetlen nap alatt több mint 8 százalékkal csökkent.
Ez azonban még nem jelenti a megélhetési válság végét. Az iráni konfliktus lezárása és a Hormuzi-szoros biztonságos újranyitása csökkenthetné az energiaárakat, de a lakhatás drágaságát, a vámok inflációs hatását, a bérek lemaradását és a közszolgáltatások gondjait nem oldaná meg. A háború fontos oka a válságnak, de nem az egyetlen oka.
Andy Burnham brit miniszterelnök ezért az amerikai eredményt lehetőségként értékelte. Szerinte a világnak most a megélhetési válságra kell összpontosítania, annak enyhítéséhez pedig le kell zárni a közel-keleti és az ukrajnai konfliktust. Burnham azonban nem Birmingham, hanem korábban Greater Manchester polgármestere volt; 2026 júliusában lett kormányfő.
Európa ugyanazzal a politikai veszéllyel néz szembe
Az amerikai választás európai tanulsága nem az, hogy mindenütt automatikusan a baloldal nyer. Az, hogy ki gyűjti be a tiltakozó szavazatokat, az országonkénti politikai kínálattól függ. Amerikában a demokraták, Franciaországban a Nemzeti Tömörülés, Németországban az AfD, Spanyolországban pedig a jobboldali Néppárt és a Vox lehet a kedvezményezett.
Franciaországban Jordan Bardella már az amerikai beavatkozás világgazdasági következményeit emelte ki. Megfogalmazása óvatos volt: az iráni akciót bírálta, de Trumpot név szerint nem támadta. Ez jól mutatja az európai szélsőjobb dilemmáját. Ideológiai rokonságot vállalt Trumppal, most azonban távolságot kell tartania egy olyan gazdaságpolitikától, amelyet az amerikai választók megbüntettek.
A francia kampányban a magas árak, a lakhatás, a közszolgáltatások és a költségvetés helyzete kerülhet a középpontba. Marine Le Pen 2027-ben indulni kíván az elnökségért, de jogi helyzete miatt Bardella szerepe is felértékelődött. Ezért nem pontos egyszerűen Le Pen „helyettesének” nevezni: Bardella a Nemzeti Tömörülés elnöke és önálló hatalmi tényező.
Spanyolországban még közvetlenebb a veszély. Pedro Sánchez november 29-re előrehozott választást írt ki, miközben a szocialisták a legtöbb felmérés szerint lemaradásban vannak. A választás egyik fő témája a lakhatási válság, és egy jobboldali kormány valószínűleg csak a Vox támogatásával tudna megalakulni.
A tiltakozás nem azonos a szélsőjobboldallal
Az eredeti írás egyik leegyszerűsítése, hogy a megélhetési válságot szinte kizárólag a szélsőjobb erősödéséhez köti. A gazdasági elégedetlenség nem rendelkezik előre meghatározott politikai iránnyal. Amerikában a demokraták nyertek vele, Franciaországban a szélsőjobb és a radikális baloldal is megszólíthatja az elégedetleneket, míg másutt új pártok vagy kormányellenes mozgalmak erősödhetnek meg.
A közös tényező nem az ideológia, hanem a bizalomvesztés. Ha a kormányok képtelenek érzékelhetően javítani a háztartások helyzetén, a választók azt támogatják, aki a leghitelesebben ígér szakítást a fennálló renddel. Ez akkor is megtörténhet, ha az alternatívának nincs végrehajtható gazdasági programja.
Európának van terve, de nincs hozzá politikai egysége
A megélhetési válság nem egyszerűen több állami támogatással kezelhető. Európa egyszerre küzd magas energiaárakkal, lakáshiánnyal, gyenge termelékenységgel, elöregedéssel, védelmi kiadási kényszerrel és növekvő adóssággal. Franciaország államadóssága 2026 végére várhatóan a GDP 118 százaléka körül alakul, és 2027-ben lépheti át a 120 százalékot. A francia állampapírok egyes lejáratokon már valóban magasabb hozamot kínálnak a görögöknél, de ez nem jelenti azt, hogy a két ország teljes pénzügyi helyzete azonos volna.
Mario Draghi 2024-es jelentése évi 750-800 milliárd euró többletberuházást tartott szükségesnek Európa versenyképességének helyreállításához. Ennek egy részét magántőkéből, másik részét közberuházásokból és meghatározott közös projektekre kibocsátott uniós adósságból finanszírozná. Nem egyszerűen általános hitelfelvételt javasolt a tagállami költségvetési hiányok fedezésére.
A közös finanszírozás ellenzése sem kizárólag a szélsőjobbra jellemző: több nettó befizető, fiskálisan szigorú kormány és konzervatív párt is fenntartásokkal kezeli. Az pedig, hogy minden ellenző Trump vagy Putyin kezére játszik, politikai vélemény, nem bizonyítható tény. Elemző cikkben szerepelhet, de csak érveléssel és egyértelműen értékítéletként.
Az amerikai vereség európai figyelmeztetés
Friedrich Merz februári müncheni beszédének lényege helyesen jelenik meg az eredeti írásban, de a „szuperhatalom” kifejezésnél pontosabb a szuverén és erős Európa. Merz arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU gazdasági teljesítménye csaknem tízszerese Oroszországénak, politikai és katonai ereje mégsem tükrözi ezt. Nem „írta ki” Oroszországot a világhatalmak közül, hanem Európa kihasználatlan erejére és az orosz fenyegetésre mutatott rá.
Trump vereségének legfontosabb európai tanulsága az, hogy a választóktól nem lehet korlátlan ideig geopolitikai áldozatvállalást kérni anélkül, hogy annak hétköznapi költségeit enyhítenék. A háborúk, az energiafüggőség és a gyenge versenyképesség árát végül a háztartások fizetik meg. Ha a mérsékelt kormányok nem kínálnak érzékelhető javulást, a tiltakozó szavazatok leválthatják őket. Ettől azonban a megélhetési válság még nem oldódik meg – csak más politikai szereplők kezébe kerül.
