Két, darabonként 1,66 tonnás páncélszekrényt találtak Seszták Miklós kisvárdai házának hangszigetelt, biztonsági ajtóval lezárt helyiségében. A széfek üresek voltak, a bíróság szerint azonban korábban akár kilencmilliárd forint készpénzt is tárolhattak bennük. Az egykori fejlesztési minisztert több mint 11 milliárd forintnyi jogtalan előny elfogadásával gyanúsítják. Az ügy legfontosabb kérdése mégsem csupán az, hová lett a pénz, hanem az is: mikor szereztek róla tudomást a hatóságok, és miért csak évekkel később jutottak el a volt miniszterig?
A Seszták-ügy legerősebb jelképe nem maga a feltételezett kenőpénz, hanem a pénz helyén maradt üresség. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal közlése szerint a nyomozók két Wertheim DWS1901 10 RE típusú páncélszekrényt találtak a volt miniszter otthonában. Egyenként 1660 kilogrammot nyomtak, és olyan biztonsági berendezések voltak, amelyeket jellemzően zálogházak és pénzügyi szolgáltatók használnak, nem magánszemélyek. A két széf egy biztonsági ajtó mögötti, hangszigetelt helyiségben állt.
A házkutatás idején már egyikben sem volt pénz. A bíróság tájékoztatása szerint azonban a rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy Seszták korábban kilencmilliárd forint készpénzt tarthatott bennük, majd a kihallgatása előtt gondoskodhatott az összeg elrejtéséről. Ebből a bíróság arra következtetett, hogy a politikus rendelkezhet olyan, vagyonelkobzás alá vonható vagyonnal, amelynek helye egyelőre ismeretlen. Seszták védője ezzel szemben azt állítja, hogy a széfekben nem pénzt, hanem iratokat tároltak.
A kilencmilliárd forint tehát jelenleg nyomozati állítás, nem megtalált tárgyi bizonyíték, Seszták büntetőjogi felelősségét pedig jogerős ítélet nem állapította meg.
A kérdés mégis nehezen kerülhető meg: mire kellett egy magánházban két, összesen több mint háromtonnás, intézményi használatra gyártott páncélszekrény?
Seszták Miklóst azzal gyanúsítják, hogy nemzeti fejlesztési miniszterként, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő akkori vezetőjével együtt, közvetítőkön keresztül több mint 11 milliárd forintnyi jogtalan előnyt vett át 2015 és 2018 között a Volánbusszal szerződő vállalkozások képviselőitől. A gyanú szerint a rendszer személyszállítási szerződésekhez, autóbusz-beszerzésekhez és más állami beruházásokhoz kapcsolódhatott. A mentelmi bizottságban ismertetett ügyészségi indítvány ennél is részletesebb történetet vázolt fel: egyes cégek állítólag rendszeres, havi kifizetésekkel biztosították szerződéseik fenntartását, más vállalkozások pedig állami megrendeléseik meghatározott részét juttathatták vissza közvetítőkön keresztül.
Az ügyészség összesítése szerint a Sesztákhoz kapcsolt feltételezett korrupciós pénz elérheti a 12,6 milliárd forintot.
A volt miniszter mentelmi jogát szeptember 28-án függesztette fel az Országgyűlés. Seszták ezután önként jelent meg az ügyészségen, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A bíróság először harminc napra rendelte el a letartóztatását, később pedig 2027. január 30-ig meghosszabbította azt. A döntést a szökés és elrejtőzés veszélyével, valamint a bizonyítás esetleges befolyásolásával indokolták. A bíróság a 300 millió forintos óvadékra vonatkozó ajánlatot és az enyhébb kényszerintézkedés lehetőségét is elutasította.
Az ügy egyik legfontosabb, egyelőre nem teljesen tisztázott pontja a nyomozás időrendje.
Bárándy Gergely ügyvéd azt állítja, hogy Seszták ügye nem 2026-ban került először a hatóságok látókörébe: szerinte már 2024-ben folytak vizsgálatok, amelyek azonban nem jutottak el a volt miniszter meggyanúsításáig.
A nyilvánosan elérhető hivatalos közlések ugyanakkor a Volánbusz korrupciós szálában 2026. május 15-ét nevezik meg az önálló nyomozás kezdeteként.
Ez az ellentmondás önmagában is vizsgálatra érdemes. Ha valóban voltak már 2024-ben releváns nyomozati adatok, akkor pontosan melyik eljárásban keletkeztek? Kik ismerték ezeket? Miért nem közölték korábban a gyanút? Megszüntették vagy felfüggesztették valamelyik kapcsolódó eljárást, esetleg egy másik ügyben felbukkanó adatokat csak később különítették el? Bárándy kijelentése súlyos, de nyilvánosan hozzáférhető határozatokkal egyelőre nincs teljesen alátámasztva.
Oknyomozói szempontból ezért nem kész következtetésként, hanem ellenőrzendő állításként kezelhető.
Bárándy értelmezése szerint a NER idején felhalmozódó, de végig nem vitt korrupciós ügyek „Damoklész kardjaként” függhettek a rendszer szereplőinek feje fölött. Vagyis a hatalomnak nem feltétlenül kellett minden ügyet eltüntetnie: elegendő lehetett tudni róla, dokumentálni, majd eldönteni, hogy mikor és kivel szemben engedik tovább a nyomozást. Ez a kép illeszkedik a Magyar Bálint által leírt „maffiaállam” modelljéhez, amely szerint a korrupció nem a rendszer működési hibája, hanem a politikai és gazdasági függés megszervezésének egyik eszköze.
Ám itt fontos határt húzni. Nincs nyilvánosan bemutatott bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor személyesen Seszták büntetőügyével zsarolta volna a politikust, vagy utasítást adott volna a nyomozás visszatartására. Bárándy állítása politikai-jogi értelmezés, amelyet a nyomozások aktái, a felfüggesztő vagy megszüntető határozatok és a döntési lánc feltárása igazolhatna vagy cáfolhatna.
Az aranykonvoj ügye azért vált különösen fontossá, mert ott a korábbi ügyészi vezetés egyik tagja maga beszélt állítólagos beavatkozásról.
Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője azt mondta, hogy a Legfőbb Ügyészségen közölték vele: bizonyos ügyekben ki ellen lehet nyomozni, kit nem szabad kihallgatni, és milyen irányban haladhat az eljárás. A Legfőbb Ügyészség visszautasította Fürcht állításait, megalapozatlan elméleteknek minősítette őket, és azt állította, hogy azok a folyamatban lévő nyomozást is veszélyeztethetik.
A két történet között egyelőre nincs bizonyított jogi kapcsolat.
Politikai szempontból azonban ugyanazt a kérdést vetik fel: függetlenül és következetesen működtek-e a nyomozó szervek akkor is, amikor a vizsgált szálak magas rangú kormányzati szereplőkhöz vezettek?
A Seszták-kör gazdasági háttere ezt a kérdést tovább erősíti. Egy tényfeltáró cikk szerint két vagyonkezelő alapítványban összesen több mint 4,1 milliárd forintos induló vagyont helyeztek el. A volt miniszter egyik szervezetben sem szerepel alapítóként vagy kedvezményezettként, a kapcsolati háló azonban régi üzleti köréhez vezet, a vagyonellenőri feladatokat pedig a Seszták Ügyvédi Iroda látja el, személyesen Seszták Sára, a politikus lánya. Az egyik alapítványt állítólag már azután hozták létre, hogy Seszták ellen nyomozás indult.
Ez önmagában nem bizonyít bűncselekményt. A vagyonkezelő alapítvány törvényes konstrukció, a családi vagy üzleti kapcsolat pedig nem azonos a tulajdonjoggal. A nyomozás szempontjából mégis lényeges lehet megállapítani a vagyon eredetét, tényleges ellenőrzőit, kedvezményezettjeit és azt, hogy történt-e vagyonmozgás a büntetőeljárás megindulása vagy várhatóvá válása után.
A Seszták-ügyet az MNB-alapítványok ügyével gyakran ugyanabba a politikai történetbe rendezik, de a tényeket itt is külön kell választani.
Matolcsy György valóban letartóztatásban van, Matolcsy Ádám ellen pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Az sem vitatott, hogy az MNB-ügyben a hatóságok több mint 91,8 milliárd forint értékben foglaltak le készpénzt és értékpapírokat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Matolcsy György vagy köre 91 milliárd forint készpénzt tartott otthon. Az összeg a teljes, 2025 óta folyó nyomozásban történt lefoglalások együttes értéke; döntő részét egy 80,8 milliárd forintos értékpapírszámla adta.
Ugyanígy nem közölhető tényként, hogy Matolcsy György 550 milliárd forintot „lopott”, vagy hogy Orbán Viktor engedélyezte a csalást.
A hivatalosan ismert gyanúsítás egyik szála egy jóval kisebb, több százmillió forintos vagyoni hátrányt okozó tranzakcióra vonatkozik, miközben az alapítványi rendszer egészében ennél lényegesen nagyobb, mintegy 270 milliárd forintos vagyonvesztést mutattak ki.
A büntetőjogi felelősség és a teljes vagyonvesztés közötti kapcsolatot azonban a nyomozásnak és később a bíróságnak kell bizonyítania.
Az eredeti anyag legsúlyosabb állításai – hogy Putyin Szemjon Mogiljevicsen keresztül készpénzt küldött Orbánnak, hogy a CIA kínai kémnek tekintette Matolcsyt, illetve hogy Matolcsy Ádám kábítószerrel látta el a NER elitjét – nem támaszthatók alá hiteles, nyilvánosan ellenőrizhető bizonyítékkal. Ezeket oknyomozó írásban nem szabad tényként szerepeltetni. Legfeljebb akkor lehetne foglalkozni velük, ha rendelkezésre állna eredeti titkosszolgálati dokumentum, névvel nyilatkozó, közvetlen tudású forrás vagy egymástól független megerősítések sora.
A Seszták-ügy önmagában is elég erős történet. Nem szükséges bizonyítatlan maffia- és kémtörténetekkel terhelni. Két ipari páncélszekrény, a nyomozók szerint eltűnt kilencmilliárd forint, egy több mint 11 milliárdos vesztegetési gyanú, pénzfutárok, alapítványokba helyezett milliárdok és egy vitatott nyomozati időrend önmagában is súlyos kérdéseket vet fel.
A következő időszakban négy körülmény tisztázása lehet döntő: honnan származik a kilencmilliárdos becslés; ki látta vagy számolta meg a pénzt; mikor és hogyan tűnhetett el; valamint milyen adatok álltak a hatóságok rendelkezésére 2024-ben.
Ezekre a kérdésekre nem politikai jelzők, hanem iratok, tanúvallomások, pénzügyi nyomok és ügyészségi döntések adhatnak választ.
Az üres széfek ezért többet jelentenek egy látványos bűnügyi részletnél. A NER utáni elszámoltatás próbáját jelképezik: a hatóságok képesek lesznek-e nemcsak azt megállapítani, hová került a pénz, hanem azt is, hogy korábban ki tudott róla, ki hallgatott, és miért.
