A nyilvánosságra került állambiztonsági nyilvántartások ismét régi vitákat élesztenek fel Magyarországon. A listákon újságírók, közéleti szereplők és egykori diplomaták nevei is szerepelnek, ám a rendszerváltás előtti titkosszolgálati múlt feltárását továbbra is nehezíti a hiányos dokumentáció, az eltűnt dossziék és a máig tisztázatlan összefüggések sora.
A most nyilvánosságra hozott állambiztonsági listákon szerepel Szegvári Katalin televíziós újságíró neve is, akit egykor a III/2-es és a III/3-as ügyosztály egyaránt nyilvántartott.
A televíziós újságíró nem először szembesül ezzel a helyzettel. Mint emlékeztetett, neve már 2005-ben is felbukkant egy ügynöklistán, ami súlyos személyes következményekkel járt számára.
„Kétszer is bele lehet lépni ugyanabba a folyóba. 2005-ben jelent meg a nevem először egy ügynöklistán. Mire igazoltak és tisztázták, hogy nem ártottam senkinek, cukorbeteg lettem, megszűnt a pajzsmirigyem működése, és a pánikbetegségből is csak négy év után gyógyultam ki” – idézte fel.
Szegvári egy korábbi közleményére is hivatkozott, amelyben egy állambiztonsági tiszt feljegyzését idézte. A dokumentum szerint magyarországi ismerőseiről soha semmilyen információt nem adott át a szolgálatoknak. Az egykori tiszt azt írta: „Az út vége felé tartva tartozom a lelkiismeretemnek ennek leírásával.”
Az ügy ismét ráirányítja a figyelmet arra a problémára, amely három és fél évtizeddel a rendszerváltás után is megoldatlan: a nyilvántartásokban szereplő nevek önmagukban nem bizonyítják az együttműködés tartalmát vagy mértékét.
Kondor Katalin és az eltűnt dosszié
Hasonló vitát váltott ki korábban Kondor Katalin, a Magyar Rádió egykori elnökének ügye. A sajtóban annak idején olyan információk jelentek meg, amelyek szerint a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a belügyi szervekkel. Kondor Katalin ezt következetesen tagadta, és bírósági pert is nyert az ügyben.
A döntés egyik kulcsa az volt, hogy a közismert „hatos karton” önmagában nem minősül elegendő bizonyítéknak. A kartonhoz kapcsolódó operatív dosszié hiányában ugyanis nem rekonstruálható egyértelműen a kapcsolat jellege és tartalma. A döntő jelentőségű dokumentum azonban eltűnt, ezért a sajtó nem tudta kellő bizonyító erővel alátámasztani állításait.
Az ügy körül az évek során számos találgatás látott napvilágot arról, hogyan és milyen körülmények között tűnhetett el a dosszié. Ezek az értesülések azonban soha nem nyertek hivatalos bizonyítást. Az eset ugyanakkor jól példázza, hogy a rendszerváltás utáni magyar közélet egyik legérzékenyebb kérdése továbbra is az állambiztonsági múlt feltárásának hiányossága.
Martonyi János, a titkosszolgálatok és a privatizáció
A most közzétett listákon Martonyi János egykori külügyminiszter neve is szerepel. A nyolcvanas években a magyar kereskedelmi képviselet vezetőjeként dolgozott Brüsszelben, ebben az időszakban került kapcsolatba a magyar állambiztonsági szervekkel.
A rendszerváltás előtti politikai és gazdasági elit számos tagjához hasonlóan karrierje a rendszerváltás éveiben is töretlen maradt. Hazatérését követően fontos szerepet kapott a privatizációs folyamatokban, majd két Orbán-kormány külügyminisztereként összesen nyolc éven át irányította a magyar diplomáciát.
Martonyi minisztersége idején Magyarország külpolitikájának fő iránya egyértelműen az euroatlanti integráció maradt. Az Európai Unióval és a NATO-val való együttműködés élvezett prioritást, miközben még nem volt nyoma annak a későbbi keleti nyitásnak, amely Orbán Viktor politikájának meghatározó elemévé vált.
Az állambiztonsági iratok körüli viták ugyanakkor ismét előhozták azt a régóta létező feltételezést, hogy a szovjet tanácsadók annak idején a magyar belügyi szervek számos fontos dokumentumáról készítettek másolatot. Emiatt időről időre felmerül a kérdés: milyen iratok maradhattak fenn Moszkvában, és azok tartalma mennyiben befolyásolhatja még ma is a politikai viszonyokat.
A mostani lista tehát nem csupán egykori ügynökök vagy kapcsolattartók neveit idézi fel. Sokkal inkább arra emlékeztet, hogy a kommunista állambiztonság története mindmáig lezáratlan fejezete a magyar közéletnek. A hiányzó dokumentumok, az eltűnt dossziék és a félbemaradt feltárások miatt számos kérdésre ma sem létezik megnyugtató válasz. A múlt árnyai ezért újra és újra visszatérnek, valahányszor egy újabb lista kerül nyilvánosságra.
