Az Orient Expressz ablakából nézve Siegfried Merzbacher talán úgy érezhette, megmenekült. A zsidó származású német tudós 1935-ben hagyta maga mögött Hitler Németországát, és a modernizálódó Törökországban talált új otthonra. Menekülésének története azonban nem a megváltás, hanem a huszadik század egyik legnyugtalanítóbb erkölcsi paradoxona.
Menekülésének története azonban nem a megváltás, hanem a huszadik század egyik legnyugtalanítóbb erkölcsi paradoxona. A férfi ugyanis annak a német vegyipari világnak volt a része, amelynek laboratóriumaiból egyszerre vezetett út a náci vegyifegyver-programokhoz és a közel-keleti államok fegyverkezéséhez. A történet végén pedig ott áll Dersim neve, ahol 1937-38-ban a török állam brutális hadjáratot indított saját polgárai ellen.
Amikor ma az ember végigsétál az erdőkkel övezett Oranienburg utcáin, nehezen hiszi el, hogy ez a békés kisváros a Harmadik Birodalom egyik korai laboratóriuma volt. Itt épült fel a koncentrációs tábor-rendszer egyik mintaintézménye, Sachsenhausen, itt működtek a náci hadiipar jelentős üzemei, és itt dolgozott az Auergesellschaft is, az a vállalat, amely a vegyvédelmi és vegyipari kutatások egyik német központjává vált. A cég neve ma már többnyire történészek és szakértők számára ismerős csupán, pedig a huszadik század legsötétebb fejezeteinek egyik visszatérő szereplője.
Az iparág ekkoriban a modernitás jelképe volt: új gyógyszerek, új ipari technológiák, új tudományos felfedezések születtek.
Ugyanakkor ugyanebben a világban fejlődtek azok az ismeretek és technológiák is, amelyek később a huszadik század legsötétebb fejezeteinek részévé váltak.
Évtizedekkel később Merzbacher dédunokája, a walesi író Joe Dunthorne családi dokumentumok és több mint ezeroldalnyi visszaemlékezés alapján kezdte rekonstruálni nagyapja történetét. Amit talált, messze túlmutatott egy családi krónikán.
EGY OLYAN KORSZAK RAJZOLÓDOTT KI ELŐTTE, AMELYBEN A TUDOMÁNYOS TUDÁS, AZ IPARI ÉRDEKEK ÉS A POLITIKA VESZÉLYES ELEGYET ALKOTOTT.
A kutatás során előkerült dokumentumok szerint Merzbacher Törökországban sem szakadt el teljesen attól a szakmai világtól, amelyet Németországban hagyott maga mögött. Miközben a náci rendszer elől menekült, továbbra is kapcsolatban maradt azokkal az ipari és technológiai hálózatokkal, amelyek a vegyipari fejlesztések és beszerzések területén működtek. Dunthorne könyvének egyik legvitatottabb, ugyanakkor legérdekesebb állítása, hogy ezek a kapcsolatok közvetve összefüggésbe hozhatók a török állam vegyifegyver-beszerzési törekvéseivel a harmincas évek végén.
A történet így már nem csupán egy menekülő zsidó tudós története. Sokkal inkább annak példája, hogy a huszadik században a tudás és a technológia gyakran függetlenedett az erkölcsi szempontoktól. A diktatúrák, a háborúk és a tömeges erőszak mögött nemcsak politikusok és tábornokok álltak, hanem gyárak, laboratóriumok, szabadalmak és tudósok is. Olykor olyan emberek, akik maguk is üldözöttek voltak.
Merzbacher sorsa ezért különösen nyugtalanító. Mert miközben ő maga a náci antiszemitizmus elől menekült, élettörténete egy olyan világba vezet vissza bennünket, ahol a tudomány eredményei újra és újra utat találtak a politika és a háború szolgálatába.
ORANIENBURGTÓL DERSIMIG NEMCSAK KILOMÉTEREKBEN MÉRHETŐ A TÁVOLSÁG, HANEM ABBAN A MORÁLIS SZAKADÉKBAN IS, AMELY A TUDOMÁNYOS HALADÁS ÉS ANNAK KÖVETKEZMÉNYEI KÖZÖTT HÚZÓDIK.
