Egy minapi konferencián merült fel annak az ötlete, hogy a Paks 2 gigaberuházáshoz az ország más szegleteiből kell odacsábítani a munkaerőt. Ismerve a magyar „néplelket”, ez gyakorlatilag a rendszerváltás előtti „fekete vonatos sereg” visszatértét jelentené – azaz az ingázókat, hiszen – borítékolhatóan – áttelepedni nagyon kevesen lesznek hajlandók. Merthogy a magyar nem mobil.
Ezt bizonyítja a Központi Statisztikai Hivatal által a napokban kiadott jelentés is, amely a tavalyi, a társadalmi folyamatokat mintavételes felméréssel nyomon követő mikrocenzus eredményeiből csemegézve állapít meg tényeket a lakosság mobilitására pontosabban immobilitására. Ezek az adatok alátámasztják, amit eddig is hittünk: Magyarország lakosainak 52%-a ugyanis a településen lakik, mint születésekor.
Forrás: KSH
A lakóhely stabilitása a községek lakóit jobban jellemzi, mint a városlakókat: az előbbiek 56%-a, az utóbbiak fele él születése óta ugyanazon a településen. Például Jász-Nagykun-Szolnok és a Hajdú-Bihar megyei lakosok több mint kétharmada lakik születése óta ugyanazon a településen.
S az átlagot nagyban befolyásolja Budapest és környéke, amelynek visszatartó ereje jóval kisebb, mint az ország többi pontjáé: a fővárosiak esetében ugyanis ez az arány csak 29, a Pest megyeieknél pedig 45%.
Forrás: KSH
A magyar röghöz kötöttségének egyik legfontosabb oka a lakóingatanban keresendő.
Nem véletlenül a népesség több mint ötöde születése óta ugyanazon a lakcímen. A lakóhelyváltoztatás szempontjából a lakosság legidősebb csoportját jellemzi leginkább a stabilitás. A 65 éves és annál idősebb népesség közel 60%-a, az 50–64 éves korosztály kétötöde még 1990 előtt költözött jelenlegi lakóhelyére. A népesség fiatalabb csoportjaiban, a 30–49, illetve a 15–29 évesek között azok vannak a legtöbben, akik az elmúlt hat évben költöztek jelenlegi lakóhelyükre, míg a 15 év alatti lakosság többsége születése óta ugyanazon a lakcímen él.
Nyolc térségi országban kellene egymillió aláírást összegyűjteni a Jobbik kezdeményezte európai bérunió megvalósulásához. A nemzetközi jogász szerint a terv ellentétes az uniós joggal, Vértes András GKI-elnök a piacgazdasággal ellentétesnek tartja.
Vona Gábor elkerülhetetlennek nevezte a bérek rendezését, amikor augusztus 20-án útnak indította a párt által kezdeményezett európai bérunióról szóló aláírásgyűjtést. A Jobbik elnöke szerint a kelet-közép-európai országokat nem a felzárkózás miatt vették fel az unióba, hanem azért, hogy
a többi tagállam olcsó munkaerőhöz és piacokhoz jusson.
Vona pozitív példaként említi az NDK-t, amely az egyesítés óta komoly fejlődésen ment keresztül és erősebbé tette a német gazdaságot.
A Jobbiknak sikerült maga mögé állítani a régió hét országából hét pártot, szakszervezetet vagy magánszemélyt. A Magyarország mellett Horvátországban, Bulgáriában, Szlovákiában, Lettországban, Észtországban, Romániában és Lengyelországban indult kezdeményezés célja, hogy
egyenlő munkáért egyenlő béreket kapjanak az Európai Unió állampolgárai.
A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint tévedés, hogy a nyugati országoknak nem érdeke a bérunió, mert a Brexit egyik fő oka is az olcsó kelet-európai munkaerő okozta szociális feszültség volt, de már a franciák és az osztrákok is törvényi szabályozással kénytelenek megoldást találni a problémára. Úgy véli: nyugaton is az alacsony bérekben látják a probléma lényegét, csak más szempontból: az egyik legnagyobb német szakszervezet, az I. G. Metal már irodákat nyitott Kecskeméten és Győrben, hogy kiharcolják a német autógyárak magyar munkásainak is az élhető béreket, megakadályozva ezzel, hogy Németországban keressék a boldogulásukat.
Az Európai Bizottság vonatkozó határozata egyértelműen kimondja, hogy a Jobbik kezdeményezése nem vonatkozhat a fizetésekre – mondta el nemrégiben az ATV-ben Lattmann Tamás nemzetközi jogász.
A kérdést közgazdaságilag megközelítők szerint a magyar gazdaság termelékenysége nem teszi lehetővé a nyugatit megközelítő béreket. Egy elemzés szerint ha holnap minden multinak az egy munkavállalóra jutó bérköltsége annyi lenne, mint például Németországban,
akkor az összes multi fogná a sátorfáját és itt hagyná az országot.
A bérek és árak az ország által megtermelt értékektől függnek, ami összhangban van az ország fejlettségével/versenyképességével.
Forrás: Eurostat, ténytárblog
Ha azonos szintre kellene emelni minden bért, akkor – mivel emögül hiányozna a munkavállalók által kitermelt többletérték – vagy valakinek kevesebb jutna, vagy valamilyen külső forrásból kellene ezt minden szereplőnek megfinanszíroznia (eladósodás minden szektorban). Mivel egyik sem jó opció, gyorsan otthagynák azokat az országokat, ahol a versenyképességi előnyt pont az alacsonyabb bérek jelentették.
Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a fuhu.hu-nak ehhez hozzátette, hogy bár jól hangzik az azonos munkáért egyenlő bér kívánalma, és az egyenlő(bb)ség fontos cél, de piacgazdaságban kivitelezhetetlen: se az árak, sem a gazdaság teljesítménye nem azonos egyes országok között. Ha csak az egészségügyet nézzük, az például sokkal rosszabb teljesítményt nyújt nálunk, mint a fejlett országokban. A bérunió fékezné a fejlődést – mondta. Az NDK példájához pedig annyit tett hozzá, hogy az egyesítés után a németek 15 éven át évi 100 milliárd márkát, összesen 1500 milliárdot fordítottak a keleti országrészre, és a felzárkózás így se volt teljesen sikeres.
Napokon belül megkaphatják a kötelezett szervezetek is a jogerős határozatot, amelynek alapján ki kell adniuk a sportcélú tao-befizetésekkel kapcsolatos adatokat. A Kúria (a törvényes határidőn túl) már postázta az írásba foglalt határozatot – derül ki a bíróság írásos válaszából.
A Kúria a határozat írásba foglalását követően a dokumentumokat az előírásoknak megfelelően még tavaly elküldte az ügyben eljárt elsőfokú bíróságnak – válaszolták a Független Hírügynökségnek írásban.
Ligeti Miklós, a pernyertes Transparency International (TI) jogi igazgatója a FüHü-től tudta meg a hírt. Mint mondta, amikor december közepe előtt érdeklődtek, azt a választ kapták, hogy még nincs írásba foglalva a határozat. (A Kúria ezzel jócskán túllépte a törvényben előírt 15 plusz 8 nap postázási határidőt.) Az első fokon eljáró bíróság az iratokat ezután elküldi a peres feleknek, így a TI-nek.
A TI arra volt kíváncsi, hogy mely kedvezményezettek (egyesületek, szövetségek) kaptak pénzt a társasági adóból (tao),
mely támogatóktól mekkora összeget és melyik évadban.
Mivel a szervezetek nem adták ki önként az adatokat, a jogvédő három pert indított minisztériumokkal (EMMI és NGM), valamint az öt szakági sportszövetséggel szemben. A szövetségek és a minisztériumok vitatták, hogy az államkassza helyett sportra fordított tao-összegek közpénznek minősülnek.
Ezt a pert októberben jogerősen megnyerte a TI. A periratok megérkezésével minden törvényi akadály elhárulhat a sporttámogatások megismerése elől. A vesztes szervezeteknek 15 napjuk van az adatok kiadására.
Eddig bő három tucat per indult a tao-adatok megismeréséért. A másik eljárásfolyamot a Demokratikus Koalíció kezdeményezte. A párt másik úton indult el, mint a TI, egy éve 36 sportklubbal szembeni közadatigénylését vitte perre: ők
a kapott pénz felhasználására kíváncsiak.
Arra, hogy valóban a törvényben meghatározott utánpótlásképzésre fordítják-e, vagy másra, például utazásokra, a klubok fenntartására. A futball mellett kosár- és kézilabdacsapatokhoz is fordultak adatokért.
Ha az adatokat kezelő szervezetek az eddigihez hasonlóan nem adják ki a tao-s információkat, akkor újabb perek várhatók. Már csak amiatt is, hogy januártól az eddigi öt látvány-csapatsport mellé került a röplabda, amelynek egyesületei fogadhatnak tao-befizetést.
Eddig több, mint 320 milliárd forintot adtak gazdálkodó szervezetek sportcélra a tao-ból.
Az adatokat perrel megszerző TI és DK célja nem csak az, hogy kiderüljön, mely cégek mennyi pénzt adtak egyesületeknek és azok hogyan gazdálkodtak ezzel. Abban bíznak, az is megállapítható lesz, hogy van-e látványos átfedés a tao-befizetők és a nagy közbeszerzési nyertesek között.
A tao-rendszer kimagaslóan legnagyobb kedvezményezettje a felcsúti fociakadémia, amely 2017 végéig (valószínűleg) csaknem 20 milliárd forintot kapott.
Moszkvában tárgyal Kína első számú diplomatája, aki ezt megelőzően Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával folytatott eszmecserét Máltán. Kína G2 rendszert akar, és békét Ukrajnában.
Vang Ji államtanácsos, Kína régi-új külügyminisztere a legmagasabb rangú pekingi vezető, aki rendszeresen tárgyal a washingtoni diplomácia meghatározó figurájával: Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval. A többi között arról állapodtak meg, hogy helyreállítják a forró drótot a két nagyhatalom hadseregei között. Ennek azért van nagy jelentősége, mert Tajvan körül mind az amerikai mind pedig a kínai légierő és flotta igen aktív, és mindkét fél szeretné elkerülni a hidegháborús feszültség fokozódását. Hszi Csin ping elnököt augusztusban alapos bírálat érte a kommunista párt vezetőségének kötetlen nyári tanácskozásán Pejtaho üdülőhelyen: felrótták neki a rossz viszonyt az Egyesült Államokkal. Ezt követően eltűnt Kína külügy és hadügyminisztere, akik mindketten az új keményebb vonal képviselői voltak az USA-val szemben. A mérsékelt Vang Ji immár a hagyományos vonalat követheti: diplomáciai úton visszaállítani az együttműködést az Egyesült Államokkal. Ez most a prioritás Pekingben. Biden elnök mosolyogva nyugtázta, hogy “Hszi Csin ping elnöknek nehéz nyara volt”. Mind a külügy mind a hadügyminisztert ő nevezte ki nemrég.
Putyin pária szerepben
Vang Ji Moszkvában Patrusevvel, a nemzetbiztonsági tanács titkárával tárgyal. Ez körülbelül olyan tisztség mint Jake Sullivané Washingtonban. Csakhogy az USA és Kína számára Oroszország immár nem világhatalom. Amikor távol-keleti együttműködési értekezletet tartottak nemrég Vlagyivosztokban, akkor Putyin partnere nem Hszi Csin ping volt, sőt nem is a miniszterelnök hanem annak egyik helyettese. Világos utalás ez arra, hogy Putyinnak a regionális politikában a helye, és a világpolitikai immár nem neki való. Az orosz elnököt ettől függetlenül meghívták Pekingbe, ahol a jövő hónapban tartják meg az Új Selyemút konferenciát. Hszi Csin ping elképzelése nem épp sikeres: a fejlett államokban egyre nagyobb az ellenállás a kínaiak nyomulásával szemben. Meloni olasz kormányfő nemrég mondta le a részvételt az Új Selyemút programban miután washingtoni útja során Biden elnök ezt “javasolta” neki.
Orbán kitart Kína mellett
A magyar miniszterelnök részt vesz az Új Selyemút konferencián Pekingben noha jól tudja, hogy Washingtonban nem örülnek ennek igazán. Mire számít a magyar miniszterelnök? Arra, hogy Németország mint Kína legfontosabb európai partnere mind kevésbé képes ellenállni az amerikai nyomásnak, melynek célja a német-kínai kapcsolatok szisztematikus gyengítése. Magyarországon viszont vígan folytatódhat ez az együttműködés: az egyik ilyen ígéretes példa a BMW és a CATL együttműködése Debrecenben. A német autógyár és a világ legnagyobb akkumulátor gyártó cége egyaránt Debrecen környékén építkezik, és a hírek szerint már megállapodtak abban, hogy a BMW elektromos járműveiben kínai akkumulátorok lesznek. A pekingi Global Times nemrég vezércikkben hívta fel a figyelmet arra, hogy a nagy nyugati autógyárak nem tudják megtenni a nagy ugrást az elektromos autók gyártására kínai akkumulátorok nélkül.
Ursula von der Leyen asszony az unió helyzetéről szóló beszédében ugyan azt ígérte, hogy kivizsgálják a kínai elektromos járművek és akkumulátorok piaci nyomulását, de ezt mind Németország mind pedig Magyarország ellenzi.
Berlin arra hivatkozik, hogy manapság mind nehezebb megállapítani egy autó nemzetiségét hiszen a benne rejlő chipek sokfelől érkezhetnek. Ráadásul a németeknek sok autógyáruk működik Kínában, ahol a Volkswagen már az ötvenes évek óta jelen van. Jelenleg az Európába érkező elektromos autók zöme Kínából jön ugyan, de német gyárak terméke.
Mindez persze nem akadályozza majd Orbán Viktort abban, hogyha kigördül az első BMW kínai akkumulátorral a debreceni gyárból, akkor ne beszéljen majd “magyar BMW”-ről.
Való igaz: az olcsó munkaerő magyar, de kérdés, hogy meddig hiszen mind nagyobb a vendégmunkás import. A környezetszennyezés is “magyar”, de ezzel a miniszterelnök hivatalból nem foglalkozik. Filozófiája ugyanaz e tekintetben mint a kínaiaké: a gyengén fejlett országoknak be kell áldozniuk a környezetet a növekedés érdekében. Kérdés, hogy Debrecen lakói is ugyanezen a véleményen lesznek-e akkor, ha az ivóvíz elszennyeződik. Kínában a lakosság ilyenkor fegyelmezetten tűr, de Magyarországon ez nem vehető biztosra hiszen a választópolgárok megkérdezhetik:
Miniszterelnök úr, mit kapunk cserébe az ihatatlan vízért?
A földgáz árának halálzónájában vagyunk. Azok a földgáz függő országok, ahol alacsony a GDP: Magyarország, Szlovákia és Csehország három éven keresztül nem bírnak ki ilyen magas gázárakat.
„Magyarországnak a jelenlegi ár mellett éveken keresztül olyan sok pénzt kellene kifizetnie, amely megfelel a teljes jegybanki tartaléknak vagy a hétéves uniós támogatásnak.
2024-ben már leválhatunk az orosz gázról. Akkor jön el az igazság pillanata”
– állítja Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Intézetének főmunkatársa, aki szerint addig ki vagyunk szolgáltatva Moszkvának. Nemcsak a földgázra igaz ez hanem az olajra is.”
A dízel olajat jelenleg csak azért kapják még az autósok, mert a stratégiai készleteket használtuk fel. Most vagy lesz új uniós döntés erről a szankcióról vagy újra az oroszokhoz kell fordulni. Kérdés, hogy ők mit mondanak erre.”
Szijjártó moszkvai útja
“Tűnjék bármilyen gusztustalannak is, logikai kapcsolatot lehet létesíteni Magyarország gázellátása és a magyar külpolitika magatartása között” – nyilatkozta Deák András biztonságpolitikai szakértő a valasz.hu- nak.
Aki arra nem tért ki, hogyha az oroszok piaci áron adják a földgázt – ellentétben Putyin ígéreteivel – akkor másutt is lehetne vásárolni ahogy azt a többi uniós ország teszi.
Brüsszelnek az az elképzelése, hogy amennyiben az Európai Unió közösen lépne fel az energiapiacon vásárlóként, akkor árengedményt érhetne el. Az Európai Unió közelgő csúcstalálkozóján kellene erről döntést hozni hiszen a magas gázár minden uniós tagállamban súlyos szociális problémákat okoz pedig még meg sem kezdődött a fűtési szezon.
Szijjártó moszkvai tárgyalásait azért nehéz reálisan értékelni, mert minden szigorúan titkos. A nyilatkozatok igen kevés információt tartalmaznak és ezek igazság tartalma is erősen kérdéses.
Mennyire vagyunk kiszolgáltatott helyzetben?
Más egykori szocialista országok miért tudtak leválni az orosz gázról? Ezekre a stratégiai fontosságú kérdésekre nincsen válasz. Orbán Viktor ellenzékben még sürgette az orosz energiafüggés enyhítését sőt megszüntetését, de 2009-ben találkozott Putyinnal Szentpéterváron. Akkor minden megváltozott: a magyar miniszterelnök nemcsak Oroszországnak, de Putyin rendszerének is nagy híve lett. Moszkva évtizedek óta a gázkereskedelmen keresztül fizette ki európai barátait. A Gazprombank egyik ilyen listáját megszerezte a brit hírszerzés.
Ezért is estek ki oly sokan az ablakon Oroszországban az elit tagjai közül. Nem kizárt, hogy a magyar miniszterelnök is szerepel Putyin barátainak listáján. Hírek szerint Orbán Viktor részvényes a MET-ben, ebben a magyar-orosz gázkereskedő cégben, melynek a központja Svájcban van, és természetesen egyetlen információt sem ad ki erről.
Lassult az euróban számolt magyar külkereskedelmi forgalom dinamikája, a behozatal növekedési üteme meghaladta a kivitelét, az egyenleg értéke pedig csökkent júniusban. Kérdés, mi lesz a többi nyári hónapban. A múlt héten kijött ipari adat nem kecsegtet túl sok jóval.
A tavalyi év első hat hónapjához képest – euróban számolva – az idei első fél évben a magyar külkereskedelemben a behozatal gyorsabb ütemben bővült (11,3 százalékkal), mint a kivitel (10,9 százalékkal), s ennek megfelelően kevesebb többlet teremtődött, mint tavaly. Ezzel együtt is jelentős a forgalom többlete, mert – mint a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából kiderül – az export közel 51, az import ugyanakkor csak valamivel több, mint 45,5 milliárd euró volt. Az egyenleg még így is meghaladja az 5 milliárd eurót, ami azonban 41 millióval elmarad a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált értékétől.
Ehhez a 41 millió eurós mínuszhoz egyébként maga a június jócskán hozzátett:
a többlet 97 millió euróval csökkent a tavalyihoz képest, s így lett alig több, mint 1 milliárd euró. Az idén júniusban ugyanis az export euróban számított értéke 4,5, az importé 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, azaz az import-export olló szétnyílt, 2 százalékpontos volt.
A részletes adatok a hónap végén látnak napvilágot, egyelőre csak annyi plusz információt tett közzé a statisztikai hivatal, hogy a kivitel 79, a behozatal 78 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
A fentiek tükrében érdemes megnézni az egy hónappal ezelőtti adatokat: akkor az első öt havi exportdinamika 11,1 százalék volt, az import esetben pedig 12,4 százalék. Májusban az export az egy évvel korábbi – szintén euróban számolt – növekedése 20, az importé 19 százalék volt – ahogy a KSH második gyorsbecslésében látható.
A héten kijött (első) ipari termelési adat is a korábbinál gyengébb havi dinamikát mutatott: a júniusi hó/hó alapú ipari termelés 1,2 százalékkal csökkent. Ennek hatásai minden bizonnyal még a következő kereskedelmi statisztikáiban is láthatóak lesznek. S szakértők szerint az ipari termeléseben a nagy autógyáraink nyári karbantartással indokolt leállásai miatt a fekete leves még hátra van. Ez feltétlenül kihat majd a külkereskedelmi forgalom alakulására is.
A német cégek és a kormány különalkujaként beterjesztett „rabszolgatörvény” oka a magyar gazdaság krónikusan gyenge versenyképessége. Fejlett technológia híján marad az összeszerelő-üzem és heti hat napon dolgoztatott munkaerő.
Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra a „rabszolgatörvénynek” elkeresztelt törvénymódosítás miatt – nyilatkozta Kordás László, a szervezet elnöke az ATV Híradójának kedden.
Mára egyértelművé vált, hogy elsősorban a német cégek kérése volt a több évtizeddel ezelőtti állapotokat visszahozó jogszabályi változás. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter pár napja még homályosan fogalmazva csak arról beszélt, hogy a Magyarországon beruházó német cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek „tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerő-piaci helyzeten javítanak”.
A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni – mondta Düsseldorfban Szijjártó. A lényeges mondat azonban az, hogy a szabályozási javaslatokkal
a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.
A nagy vihart kavart módosítással évente 250-ről 400 órára nőhet a túlórák száma a munkáltatók számára, 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelik a maximális, rendes munkaidőt. S ami igen súlyos, az az, hogy a túlórák elszámolása egy helyett három év alatt történhetne meg (vajon hány alkalmazott fogja kockás füzetben vezetni a túlmunka idejét?). Továbbá mód nyílna arra is, hogy a beosztás folyamatos módosításával pótlék nélkül lehetne túlórát elrendelni, vagyis nagy a veszélye annak, hogy a jövedelem is csökkenni fog.
A 400 órás plafon azzal járna, hogy
de facto visszahoznák a hat napos munkahetet.
A Liga szakszervezet elnöke, Mészáros Melinda azt mondta a Klubrádióban kedden, hogy a munkáltatói képviseletekkel találkozva nem hallott arról, hogy ők kérték volna ezt a módosítást. Ami rájuk is óriási adminisztrációs tehernövekedést róna.
Szíjjártó szavai arra vallanak, hogy a legnagyobb magyarországi beruházók, a német cégek (s ezen belül elsősorban az autógyártók) és a kormány közti különalkuról van szó. Ezt azóta egy államtitkár egyértelművé is tette az egyik kormánytévében.
S mivel képviselői önálló indítványról van szó, anélkül lehetett elkezdeni, sőt le is zárni az általános vitát, hogy előtte tárgyaltak volna a társadalmi partnerekkel.
Aligha véletlen, hogy erre a javaslatra éppen akkor került sor,
amikor lassan a megvalósítási fázisba lép a BMW debreceni gyárának építése. Amelyet már eddig is csak példátlan összegű támogatás ígéretével tudott idecsábítani a kormány: a 12 milliárdos közvetlen kifizetés mellett a költségvetés állja a teljes ipari park létrehozását, a körülötte lévő (s részben a határig húzódó) terület komplett infrastruktúrájának kiépítését. Ezzel már 137 milliárdnál jár a magyar számla. (Amely felett van még a földterület megszerzésének 44 milliárdos kiadása a debreceni önkormányzat részéről, hitelből.)
S noha ezt a területet nyilván mások is igénybe vehetik, ekkora méretű beruházó további megjelenése nem reális, mert már a BMW is alighanem külföldi (ukrán) munkaerőre fog szorulni.
S itt nyer értelmet a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf (munkajogi kérdésekben eddig nem túlságosan jeleskedő) fideszes képviselők indítványa.
Röviden: a magyar gazdaság versenyképessége jottányit se javult, az elmúlt években a mind több munkaerő bevonása fedezte a keresleti igény fedezetét. Ez a tartalék lényegében elfogyott mára, a termelékenység legfeljebb stagnálása miatt
nincs más hátra, mint lehetővé tenni a meglévő munkaerőt több munkára kényszeríteni.
Megnéztem az 1992-es, a jobboldali Antall-kormány munka törvénykönyvi módosítását, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadott és akkor a parlament elé került. Abban az időben 144 óra volt az éves túlórakeret, amelyet felemeltek 200 órára – nyilatkozta egy napja a Független Hírügynökségnek Dávid Ferenc. S szó szerint a következőt mondta:
„harminc évvel később elértük azt a ’technikai fejlettséget’, amikor az élőmunka felhasználhatósági keretét kell megduplázni a gazdaság működtetésének érdekében”.
Azért különösen aggasztó ez a romlás, mert az 50-es évek nyugati Marshall-segélyét meghaladó összegű uniós támogatások nagy részét már elköltötte a kormány, s ebből a temérdek pénzből se sikerült a termelékenységet (egy munkaórára jutó érték előállítását) növelni.
Erre világít rá plasztikusan Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Piac és Profitnak adott interjúban: a kohéziós források elvileg a nemzetgazdasági termelékenység növelését szolgálják. Ez azonban szinte semennyit nem nőtt Magyarországon. A gazdasági növekedést valóban erősítették, de ez inkább csak keresleti hatás: munkát adott a cégeknek és embereknek a beáramló uniós támogatások okozta kereslet. Hosszú távú növekedést viszont csak azzal lehetne biztosítani,
ha a magas hozzáadott értékű termelésbe fektetnénk, technológiát, infrastruktúrát, humántőkét fejlesztenénk.
Ebből a szempontból rosszabbul állunk, mint a támogatási ciklus elején, mert a magyar kormány ezekre a kulcsfontosságú területekre mélyen az uniós átlag alatt költött és költ a GDP arányában is – mondta Pogátsa.
Ez tükröződik a Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi, ősszel nyilvánosságra hozott éves versenyképességi jelentésében. Ezen Magyarország a tavalyi 60.-ról a 48-ikra ugrott előre, de idén más módszerrel mérték az országokat, ezért a végeredmény megfelel a 2017-es 60-ik helynek. (Az elmúlt öt évben egyszer se sikerült ennél jobb helyezést elérni a WEF-nél.) Ebben a mérésben már megjelenik a negyedik ipari forradalom közelsége, s ennek alapján visszasorolták azokat az országokat, amelyekben a gazdaság nagyobb részben a természeti erőforrásokra és/vagy az olcsó és képzetlen munkaerőre épül.
Hasonlót állít egy másik neves műhely, az ICEG IMD jelentése pár hónappal korábban: hazánkban a javulás inkább csak a gazdasági értelemben békésebbnek és ígéretesebbnek tűnő európai környezet miatt válhatott reális perspektívává. Következésképpen strukturális változtatások hiányában Magyarország sérülékenysége és az uniós forrásoktól való krónikus függősége a jövőben is folytatódni fog.
Az ország leértékelődését szemlélteti az ICEG IMD grafikonja.
Forrás: ICEG, IMD
Pontosan ugyanerre a következtetésre jutott a Debreceni Egyetem két kutatója egy évvel ezelőtti tanulmányában. Szerintük a magyar út eleddig nem mutatja egyértelmű jeleit egy jövőorientált és konzisztens versenyképességi stratégiának, sokkal inkább erősíti azt a benyomást, hogy
az ország egyre távolabb sodródik az úgynevezett versenyképes gazdaság alapelveitől
és gyakorlatától. Jelenlegi versenyképességi helyzetünket figyelembe véve elmondható, hogy a magyar gazdaság kulcsfontosságú vonzerejét képező egykori tényezők egyre inkább kezdenek elkopni. A megújulásra vonatkozóan pedig nem látszanak előremutató jelek.
A 21. században a fenntartható versenyképesség nem a természeti erőforrások meglétére, még csak nem is a munkaalapú társadalomra épül, hanem az emberi tényezőkre. Vagyis a tudásalapú társadalomra, amelynek három klasszikus eleme az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az egészségügy Ugyanarról beszélnek a kutatók, amit Pogátsa Zoltántól is idéztünk.
Magyarország tőkevonzó adottságainak változását mutatja az ábra.
Forrás: IMD, Debreceni Egyetem
S ha valaki netán nem hinne a kormánytól független szakembereknek, álljon itt egy idézet a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banktól, amely a nyáron megjelent száz oldalas elemzésében a következőt írja:
„a munkatermelékenység terén még mindig a 2008-as válság előtti szint közelében vagyunk, valamint elmaradunk az unió és a régió átlagos értékétől”.
A kormány(-fő) és a körülötte lévő egyes gazdaságpolitikusok közti (egyre táguló) nézetkülönbségre utal az, hogy miközben Orbán Viktor (és Szijjártó Péter) folytonosan az ipari, elsősorban az autógyártó kapacitások növekedésének dicséretét zengi, a MNB szakértői viszont – ahogyan ezt akkori írásunkban idéztük – ennek bírálatát fogalmazták meg (ahogyan a jelentés a mostani „elmúlt nyolc év” szinte teljes sikertelenségéről árulkodik):
„A működőtőke az elmúlt években elsősorban az alacsony értékteremtő képességű ágazatokba áramlott”.
Az uniós források elherdálása mutatkozik meg abban is, amit az orbáni „nemzeti tőkések” terén láthatunk. Pogátsa Zoltán erről azt mondja, hogy
valójában alig van exportképes, magas hozzáadott értékű terméket előállító magyar cég.
A legnagyobb, nem tőzsdei magyar vállalatok között van két ingatlanos cég, amelyek a hazai gazdaságban aktívak, van két építőipari vállalat, amelyek a magyar állami közbeszerzésektől függnek. Emellett van egy pornó- és egy kaszinócég, de az nem lehet, hogy ezek képezzék a magyar gazdaság alapját. Az összes, nem tőzsdei magyar cég összesített eszközértéke kisebb, mint egyedül a tőzsdén lévő Mol-é.
S hogy tovább árnyaljuk a képet, a közgazdász-szociológus idézi a világhírű francia közgazdászt, Thomas Pikettyt arra magyarázatul, miért éppen a német cégekkel kötött ilyen paktumot a kormány (és miért követi ezt a rövidlátó gazdaságpolitikát).
Eszerint
jóval több profitot eredményez a centrumországoknak az, hogy az iparukat kiszervezik a perifériaországokba,
mint amennyit befizetnek az uniós költségvetésbe, és amennyit a periféria országai támogatásként megkapnak. Akkor is megéri nekik ez, ha pontosan tudják, hogy a pénz jó részét a perifériaországok ellopják, vagy rosszul használják fel. Cserébe barátságos üzleti környezetet kérnek: alacsony béreket, gyenge szakszervezeteket, bőkezű állami támogatásokat, minimális tényleges társasági adót. Németországra ez különösen igaz, ott erősen érvényesül a politikában a Deutschland AG-szemlélet. Vagyis ami jó a nagyvállalatoknak, az jó Németországnak.
Csak nekünk lesz nagyon rossz, már néhány év múlva.
Húsz százalékkal dobja meg béreit a Lidl, ezzel a bolti dolgozói átlag 365 ezer, az üzletvezetői ennek duplája lesz márciustól. Sorra emelnek a láncok, de a német diszkont most feladta a leckét.
A Lidl Magyarország márciusban újabb béremelést hajt végre – tudatta a német diszkontlánc. Eszerint átlagosan 20 százalékkal toldja meg a fizetéseket a cég a teljes időben foglalkoztatottaknál. A boltban dolgozó beosztottak javadalmazása 290 és 320 ezer lesz, az üzletvezetőké viszont 720 ezer. (Ehhez még teljes bérlettérítés és csaknem százezres egészségügyi csomag járul, a boltvezetők pedig korlátlan használatra autót kapnak.)
Eddig is a diszkontok vezették a bérlistát átlagosan 250-300 ezres fizetésekkel – már ahol közölnek nyilvánosan információt -, de a Lidl az üzletekben adandó 365 ezres átlaggal alaposan a konkurrensek elé lép.
A kiskereskedelem
nyomasztó munkaerőhiánya folyamatos béremeléseket kényszerít ki,
a Lidl saját adata szerint a mostanival együtt 2016. januárja óta 52 százalékos béremelést hajtott végre. A Spar nem ad meg nyilvánosan fizetésadatokat, állításuk szerint két év alatt 40 százalék növelést hajtottak végre, a kezdők minimuma most 200 ezer forint.
Nagy mozgásokat indíthat el ez a változás, hiszen a Lidl ezzel nem csak a másik nagy német hard diszkontnak, az Aldinak dobott kesztyűt, hanem leginkább a mintegy 18 ezer embert alkalmazó Tescónak, amely a tavaly őszi belső megállapodás értelmében a bolton belüli munkakörbe 197 ezres legkisebb bért kínál, és ezt is csak a hetedik hónaptól, amire még a cafeteria érkezik havonta.
Nem beszélve a laza láncba szerveződő CBA-ról, Realról és Coopról, valamint a független kisboltokról, amelyek már eddig is egyre nehezebben bírták a versenyt. Ezzel az öt éve még több, mint 150 ezer egységet számláló kiskereskedelmi üzletek száma 2017 végére lehet, hogy 130 ezer körülire csökken(t).
Milyen szempontok, ismérvek és számadatok elemzésén keresztül célszerű arról döntést hozni, hogy mely területen induljunk el közbeszerzéseken? A felsoroltakon túl, mit érdemes még számításba venni a döntésnél? A cikkben ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg.
Miként mérhető fel, hogy mely területen célszerű közbeszerzésen indulni?
Azt előre le kell szögeznünk, hogy a kérdés meglehetősen komplex, ennek megfelelően összetett gondolkodást igényel a megközelítése. Célszerű többféle szemszögből mérlegelni a lehetőségeket, majd a kapott eredmények fényében mérlegelni, mely területen indokolt közbeszerzésen indulni.
Lényeges szempont például, hogy a kiszemelt területeken mekkora nagyságrendben adottak a lehetőségek az ajánlattételre.
Szintén rámutathat az egy-egy területben rejlő potenciál nagyságára, ha a rá vonatkozó közbeszerzések összértékét vesszük alapul.
Indokolt lehet továbbá szemügyre venni ágazatonként a közbeszerzések átlag értékét, összevetve ezeket az értékeket a potenciális versenytársak számával. Magyarul a szektorban beérkezett ajánlatok számának átlaga is hangsúlyos.
Ezek tehát a fő szempontjaink. Most vessük össze őket a 2020-as év releváns statisztikáival és adataival!
Legmagasabb összérték, kis verseny
Ebben az összevetésben az energiaforrások területe magasan kiemelkedik a maga mintegy 500 milliárd forintos összértékével. Ebből kiindulva mondhatnánk, hogy a kőolaj és egyéb fosszilis, illetve a megújuló energiaforrások közbeszerzése felé kellene mozdulnunk.
A teljes képhez viszont hozzátartozik, hogy az energia piac zárt szektor. Az új belépők elvétve rúgnak labdába, egy KKV számára pedig nem sok esélye van a próbálkozásnak. A „milyen területen érdemes közbeszerzésen indulni” kérdés megválaszolása kapcsán nem javasolt egyetlen tényező alapján dönteni, a releváns statisztikákon túl az adott iparág specifikus sajátosságait szintén ismerni kell.
A közbeszerzések lehetséges területei, ahol nagyarányú az ajánlattételi lehetőség
Nyilván ott találkozhatunk viszonylag magasabb számú ajánlattételi lehetőséggel, ahol eljárásból és eljárási részből is akad bőven. A 2020-as adatok alapján ebből a szempontból az orvosi felszereléseknél lehet keresnivaló, feltéve, ha ez releváns terület a számunkra.
Ezen felül az élelmiszerek, a laboratóriumi felszerelések, vagy pedig a gépjármű közbeszerzések kapcsán akad nagyobb számú ajánlattételi lehetőség. Utóbbi azért rejthet kiemelt potenciált, mert a tartozékok és alkatrészek is ide sorolandók.
Az ajánlattételi lehetőségek számán túl azt sem árt felmérni, hogy a szóba jöhető területeken mennyire éles versenyhelyzetre számíthatunk.
Az egyes területeken beadott ajánlatok, illetve a piacon lévő szereplők arányának fontossága
Hiteles mutatószáma lehet a versenynek, illetve a versenyben indulók számának az előzetes felméréséhez a beérkezett ajánlatok számára vonatkozó átlagérték. A legtöbb ajánlat az informatikai eszközök, számítógépek és tartozékok kapcsán kiírt közbeszerzésekre érkezik, de hasonlóan éles a konkurencia a bútorokra vonatkozóan is.
Persze ezt a képet is lehet tovább árnyalni úgy, hogy az egyes területen a nyerteseinek az összetételét vizsgáljuk. Értelemszerűen minél több különböző cég pályázott sikerrel egy adott időszakban, annál kedvezőbb lehetőségek mutatkozhatnak az adott szektort tekintve.
Ebből az aspektusból tekintve a lehetőségekre, az ipari gépek és villamos gépek szektora mellett a gépjárművek, számítógépek és a bútorok közbeszerzési piaca mindenképp kedvező lehetőségekkel kecsegtet.
Utóbbi három ráadásul akár kisvállalkozásként, akár új belépőként is reális opciót jelenthet. Ellenben az orvosi eszközök, vagy az energiaforrások területén pontosan az ellenkező tendencia rajzolódik ki. Fontos megjegyezni viszont, hogy míg az energiaforrások piacán a termékek változatossága nagyon szűk, addig az orvosi felszerelések esetén nagyon magas. Így számos kisebb területen, például olyan fogyóáruk esetén, mint a fertőtlenítők vagy tisztítószerek, védőfelszerelések, munkaruhák a közbeszerzések jó lehetőséget kínálnak sok pályázható felhívással és nagyobb versennyel.
Összegzés
Konklúzióként elmondható, hogy tudatosan megközelítéssel megalapozott választ adhatunk a fentebb taglalt kérdésre. Érdemes olyan területre fókuszálni, ahol sok ajánlattételi lehetőség, de relatív alacsony az ajánlattevők száma. A megfelelő adatok elemzésével egyes iparágakon belül is tovább bontható, hogy milyen területek vagy akár termékcsoportok milyen üzleti lehetőséget kínálnak.
A közbeszerzések adatai nyilvánosak így az elektronikus közbeszerzési rendszerből vagy a közbeszerzési értesítőből is elérhető minden adat, aminek segítségével áttekinthető a piac tagoltsága és a szereplők tevékenységei.
Tegnapi bejegyzésemhez kapcsolódik a mai, ami arról szól, hogy a járvány önmagában képes megmutatni a különféle munkák társadalmi hasznosságát, azt, hogy mennyire torz a ma érvényes piramis, aminek emeleteire a különféle job-okat felhelyezzük és aztán helyüket észleljük, illetve jutalmazzuk az azokat végzőket.
Elmés és kissé humoros módon David Graeber hívta fel a figyelmet arra, hogy a világ tele, általa bullshit job-oknak nevezett, haszontalan munkahelyekkel és munkákkal (az anarchistáknak nagyszerű kérdésfelvetései, sőt diagnózisaik vannak, kár, hogy keveset mondanak a követendő útról). Az antropológus fölvetése azért hiteles, mert definíciója a felesleges munkákat végzőktől indít, ti. azt tapasztalja, hogy nagyon sok ember, aki ilyen munkát végez, maga is úgy érzi, hogy amit rendszeresen és fizetség fejében tesz az lényegében, vagy a legtöbb esetben, haszontalan és ez pszichológiai diszkomfortot eredményez számára.
Graeber eredeti tanulmányában a telemarketingeseket, HR-menedzsereket, közösségi-média szakembereket, PR-tanácsadókat és egy sor irodai munkást sorol fel a bullshit job-ok végzőiként, de utóbb megírt könyvében már 5 típusba sorolja a felesleges munkahelyeket.
(Legérdekesebb a “lakáj-munkák” /flunkies/ típusa, olyan munkahelyek, melyeknek egyetlen rációja, hogy biztosítsák a főnököt az ő fontosságáról, mint pl. az ajtónállók). Az a megállapítás is figyelmet érdemel, hogy az antropológus nem is elsősorban, mint ahogy azt várnánk, az állami/adminisztratív szférában kutat és mutatja ki az önmagukat generáló bullshit munkahelyek létét, hanem a magánszférában. Ez azt a kapitalizmussal kapcsolatos mítoszt is rombolja (melyben még Marx is hitt), hogy a gazdasági tevékenységek a vállalatok szintjén jól szervezettek, racionális alapon működnek és csak a piaci mechanizmusok torzító hatása okoz általános pazarlást.
De tovább lépve, elkerülhetetlennek látszik – és ha magától nem következne be, hát tenni kell érte –, hogy a járvány okozta válságot követően
újragondoljuk a munka értékét és új dinamikus rendet hozzunk létre,
amiben a valóban fontos, közhasznú és mindenképp elvégzendő munkák lesznek fontosabbak és a kevésbé lényegeseket át kell szervezni. És ennek következtében fel kellene számolni azokat a vérlázító jövedelmi különbségeket, melyek szerte a világban egyre inkább eluralkodnak:
fontos a szórakoztatás (a sport pl. az entertainment része), de biztosan nem fontosabb a gyógyításnál, vagy az élelmiszer-termelésnél, vagy a nevelésnél/oktatásnál, hogy csak néhány példát mondjak, mégis száz meg ezerszer többet keresnek a sztárok, mint az orvosok.
Át kell csoportosítani és újrarangsorolni a munkákat – az alapjövedelem biztosítása teheti ezt némiképp zökkenőmentessé, de ennek technikai feltétele az on-line szféra is kiépült már – pl. az adminisztrációból a termelő magán-szférába kell átirányítani embereket (a karcsúsításra lehetőség lett volna az utóbbi néhány évben, amikor alig volt munkanélküliség és kereslet alakult ki a munkaerőpiacon, de hát ez politikai kérdés ugye). De mind a köz-, mind a magánszféra felesleges munkáit is le kell építeni, nemcsak hatékonysági, hanem szociálpszichológiai szempontok miatt is.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
