Németek kérték, mi teljesítjük – a „rabszolgatörvény” háttere

1
845
BMW
Forrás: maxpixel.net

A német cégek és a kormány különalkujaként beterjesztett „rabszolgatörvény” oka a magyar gazdaság krónikusan gyenge versenyképessége. Fejlett technológia híján marad az összeszerelő-üzem és heti hat napon dolgoztatott munkaerő.

Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra a „rabszolgatörvénynek” elkeresztelt törvénymódosítás miatt – nyilatkozta Kordás László, a szervezet elnöke az ATV Híradójának kedden.

Mára egyértelművé vált, hogy elsősorban a német cégek kérése volt a több évtizeddel ezelőtti állapotokat visszahozó jogszabályi változás. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter pár napja még homályosan fogalmazva csak arról beszélt, hogy a Magyarországon beruházó német cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek „tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerő-piaci helyzeten javítanak”.

A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni – mondta Düsseldorfban Szijjártó. A lényeges mondat azonban az, hogy a szabályozási javaslatokkal

a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.

A nagy vihart kavart módosítással évente 250-ről 400 órára nőhet a túlórák száma a munkáltatók számára, 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelik a maximális, rendes munkaidőt. S ami igen súlyos, az az, hogy a túlórák elszámolása egy helyett három év alatt történhetne meg (vajon hány alkalmazott fogja kockás füzetben vezetni a túlmunka idejét?). Továbbá mód nyílna arra is, hogy a beosztás folyamatos módosításával pótlék nélkül lehetne túlórát elrendelni, vagyis nagy a veszélye annak, hogy a jövedelem is csökkenni fog.

A 400 órás plafon azzal járna, hogy

de facto visszahoznák a hat napos munkahetet.

A Liga szakszervezet elnöke, Mészáros Melinda azt mondta a Klubrádióban kedden, hogy a munkáltatói képviseletekkel találkozva nem hallott arról, hogy ők kérték volna ezt a módosítást. Ami rájuk is óriási adminisztrációs tehernövekedést róna.

Szíjjártó szavai arra vallanak, hogy a legnagyobb magyarországi beruházók, a német cégek (s ezen belül elsősorban az autógyártók) és a kormány közti különalkuról van szó. Ezt azóta egy államtitkár egyértelművé is tette az egyik kormánytévében.

S mivel képviselői önálló indítványról van szó, anélkül lehetett elkezdeni, sőt le is zárni az általános vitát, hogy előtte tárgyaltak volna a társadalmi partnerekkel.

Aligha véletlen, hogy erre a javaslatra éppen akkor került sor,

amikor lassan a megvalósítási fázisba lép a BMW debreceni gyárának építése. Amelyet már eddig is csak példátlan összegű támogatás ígéretével tudott idecsábítani a kormány: a 12 milliárdos közvetlen kifizetés mellett a költségvetés állja a teljes ipari park létrehozását, a körülötte lévő (s részben a határig húzódó) terület komplett infrastruktúrájának kiépítését. Ezzel már 137 milliárdnál jár a magyar számla. (Amely felett van még a földterület megszerzésének 44 milliárdos kiadása a debreceni önkormányzat részéről, hitelből.)

S noha ezt a területet nyilván mások is igénybe vehetik, ekkora méretű beruházó további megjelenése nem reális, mert már a BMW is alighanem külföldi (ukrán) munkaerőre fog szorulni.

S itt nyer értelmet a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf (munkajogi kérdésekben eddig nem túlságosan jeleskedő) fideszes képviselők indítványa.

Röviden: a magyar gazdaság versenyképessége jottányit se javult, az elmúlt években a mind több munkaerő bevonása fedezte a keresleti igény fedezetét. Ez a tartalék lényegében elfogyott mára, a termelékenység legfeljebb stagnálása miatt

nincs más hátra, mint lehetővé tenni a meglévő munkaerőt több munkára kényszeríteni.

Megnéztem az 1992-es, a jobboldali Antall-kormány munka törvénykönyvi módosítását, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadott és akkor a parlament elé került. Abban az időben 144 óra volt az éves túlórakeret, amelyet felemeltek 200 órára – nyilatkozta egy napja a Független Hírügynökségnek Dávid Ferenc. S szó szerint a következőt mondta:

„harminc évvel később elértük azt a ’technikai fejlettséget’, amikor az élőmunka felhasználhatósági keretét kell megduplázni a gazdaság működtetésének érdekében”.

Azért különösen aggasztó ez a romlás, mert az 50-es évek nyugati Marshall-segélyét meghaladó összegű uniós támogatások nagy részét már elköltötte a kormány, s ebből a temérdek pénzből se sikerült a termelékenységet (egy munkaórára jutó érték előállítását) növelni.

Erre világít rá plasztikusan Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Piac és Profitnak adott interjúban: a kohéziós források elvileg a nemzetgazdasági termelékenység növelését szolgálják. Ez azonban szinte semennyit nem nőtt Magyarországon. A gazdasági növekedést valóban erősítették, de ez inkább csak keresleti hatás: munkát adott a cégeknek és embereknek a beáramló uniós támogatások okozta kereslet. Hosszú távú növekedést viszont csak azzal lehetne biztosítani,

ha a magas hozzáadott értékű termelésbe fektetnénk, technológiát, infrastruktúrát, humántőkét fejlesztenénk.

Ebből a szempontból rosszabbul állunk, mint a támogatási ciklus elején, mert a magyar kormány ezekre a kulcsfontosságú területekre mélyen az uniós átlag alatt költött és költ a GDP arányában is – mondta Pogátsa.

Ez tükröződik a Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi, ősszel nyilvánosságra hozott éves versenyképességi jelentésében. Ezen Magyarország a tavalyi 60.-ról a 48-ikra ugrott előre, de idén más módszerrel mérték az országokat, ezért a végeredmény megfelel a 2017-es 60-ik helynek. (Az elmúlt öt évben egyszer se sikerült ennél jobb helyezést elérni a WEF-nél.) Ebben a mérésben már megjelenik a negyedik ipari forradalom közelsége, s ennek alapján visszasorolták azokat az országokat, amelyekben a gazdaság nagyobb részben a természeti erőforrásokra és/vagy az olcsó és képzetlen munkaerőre épül.

Hasonlót állít egy másik neves műhely, az ICEG IMD jelentése pár hónappal korábban: hazánkban a javulás inkább csak a gazdasági értelemben békésebbnek és ígéretesebbnek tűnő európai környezet miatt válhatott reális perspektívává. Következésképpen strukturális változtatások hiányában Magyarország sérülékenysége és az uniós forrásoktól való krónikus függősége a jövőben is folytatódni fog.

Az ország leértékelődését szemlélteti az ICEG IMD grafikonja.

Forrás: ICEG, IMD

Pontosan ugyanerre a következtetésre jutott a Debreceni Egyetem két kutatója egy évvel ezelőtti tanulmányában. Szerintük a magyar út eleddig nem mutatja egyértelmű jeleit egy jövőorientált és konzisztens versenyképességi stratégiának, sokkal inkább erősíti azt a benyomást, hogy

az ország egyre távolabb sodródik az úgynevezett versenyképes gazdaság alapelveitől

és gyakorlatától. Jelenlegi versenyképességi helyzetünket figyelembe véve elmondható, hogy a magyar gazdaság kulcsfontosságú vonzerejét képező egykori tényezők egyre inkább kezdenek elkopni. A megújulásra vonatkozóan pedig nem látszanak előremutató jelek.

A 21. században a fenntartható versenyképesség nem a természeti erőforrások meglétére, még csak nem is a munkaalapú társadalomra épül, hanem az emberi tényezőkre. Vagyis a tudásalapú társadalomra, amelynek három klasszikus eleme az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az egészségügy Ugyanarról beszélnek a kutatók, amit Pogátsa Zoltántól is idéztünk.

Magyarország tőkevonzó adottságainak változását mutatja az ábra.

Forrás: IMD, Debreceni Egyetem

S ha valaki netán nem hinne a kormánytól független szakembereknek, álljon itt egy idézet a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banktól, amely a nyáron megjelent száz oldalas elemzésében a következőt írja:

„a munkatermelékenység terén még mindig a 2008-as válság előtti szint közelében vagyunk, valamint elmaradunk az unió és a régió átlagos értékétől”.

A kormány(-fő) és a körülötte lévő egyes gazdaságpolitikusok közti (egyre táguló) nézetkülönbségre utal az, hogy miközben Orbán Viktor (és Szijjártó Péter) folytonosan az ipari, elsősorban az autógyártó kapacitások növekedésének dicséretét zengi, a MNB szakértői viszont – ahogyan ezt akkori írásunkban idéztük – ennek bírálatát fogalmazták meg (ahogyan a jelentés a mostani „elmúlt nyolc év” szinte teljes sikertelenségéről árulkodik):

„A működőtőke az elmúlt években elsősorban az alacsony értékteremtő képességű ágazatokba áramlott”.

Az uniós források elherdálása mutatkozik meg abban is, amit az orbáni „nemzeti tőkések” terén láthatunk. Pogátsa Zoltán erről azt mondja, hogy

valójában alig van exportképes, magas hozzáadott értékű terméket előállító magyar cég.

A legnagyobb, nem tőzsdei magyar vállalatok között van két ingatlanos cég, amelyek a hazai gazdaságban aktívak, van két építőipari vállalat, amelyek a magyar állami közbeszerzésektől függnek. Emellett van egy pornó- és egy kaszinócég, de az nem lehet, hogy ezek képezzék a magyar gazdaság alapját. Az összes, nem tőzsdei magyar cég összesített eszközértéke kisebb, mint egyedül a tőzsdén lévő Mol-é.

S hogy tovább árnyaljuk a képet, a közgazdász-szociológus idézi a világhírű francia közgazdászt, Thomas Pikettyt arra magyarázatul, miért éppen a német cégekkel kötött ilyen paktumot a kormány (és miért követi ezt a rövidlátó gazdaságpolitikát).

Eszerint

jóval több profitot eredményez a centrumországoknak az, hogy az iparukat kiszervezik a perifériaországokba,

mint amennyit befizetnek az uniós költségvetésbe, és amennyit a periféria országai támogatásként megkapnak. Akkor is megéri nekik ez, ha pontosan tudják, hogy a pénz jó részét a perifériaországok ellopják, vagy rosszul használják fel. Cserébe barátságos üzleti környezetet kérnek: alacsony béreket, gyenge szakszervezeteket, bőkezű állami támogatásokat, minimális tényleges társasági adót. Németországra ez különösen igaz, ott erősen érvényesül a politikában a Deutschland AG-szemlélet. Vagyis ami jó a nagyvállalatoknak, az jó Németországnak.

Csak nekünk lesz nagyon rossz, már néhány év múlva.

1 hozzászólás

  1. Már megint hazudtok!
    A túlóra nem kötelező, hanem önkéntes! Hogyan lehetne ez hat napos munkahét!
    Másrészt a gazdaság minden területén javulás tapsztalható. Ezt Patai Mihály liberális közgazdász is megírta!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..