Külkereskedelem: lassuló dinamika

0
810

Lassult az euróban számolt magyar külkereskedelmi forgalom dinamikája, a behozatal növekedési üteme meghaladta a kivitelét, az egyenleg értéke pedig csökkent júniusban. Kérdés, mi lesz a többi nyári hónapban. A múlt héten kijött ipari adat nem kecsegtet túl sok jóval.

A tavalyi év első hat hónapjához képest – euróban számolva – az idei első fél évben a magyar külkereskedelemben a behozatal gyorsabb ütemben bővült (11,3 százalékkal), mint a kivitel (10,9 százalékkal), s ennek megfelelően kevesebb többlet teremtődött, mint tavaly. Ezzel együtt is jelentős a forgalom többlete, mert – mint a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából kiderül – az export közel 51, az import ugyanakkor csak valamivel több, mint 45,5 milliárd euró volt. Az egyenleg még így is meghaladja az 5 milliárd eurót, ami azonban 41 millióval elmarad a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált értékétől.

Ehhez a 41 millió eurós mínuszhoz egyébként maga a június jócskán hozzátett:

a többlet 97 millió euróval csökkent a tavalyihoz képest, s így lett alig több, mint 1 milliárd euró. Az idén júniusban ugyanis az export euróban számított értéke 4,5, az importé 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, azaz az import-export olló szétnyílt, 2 százalékpontos volt.

A részletes adatok a hónap végén látnak napvilágot, egyelőre csak annyi plusz információt tett közzé a statisztikai hivatal, hogy a kivitel 79, a behozatal 78 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

A fentiek tükrében érdemes megnézni az egy hónappal ezelőtti adatokat: akkor az első öt havi exportdinamika 11,1 százalék volt, az import esetben pedig 12,4 százalék. Májusban az export az egy évvel korábbi – szintén euróban számolt – növekedése 20, az importé 19 százalék volt – ahogy a KSH második gyorsbecslésében látható.

A héten kijött (első) ipari termelési adat is a korábbinál gyengébb havi dinamikát mutatott: a júniusi hó/hó alapú ipari termelés 1,2 százalékkal csökkent. Ennek hatásai minden bizonnyal még a következő kereskedelmi statisztikáiban is láthatóak lesznek. S szakértők szerint az ipari termeléseben a nagy autógyáraink nyári karbantartással indokolt leállásai miatt a fekete leves még hátra van. Ez feltétlenül kihat majd a külkereskedelmi forgalom alakulására is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .