Ha valóban megnyílik a Hormuzi-szoros, Irán több tízmilliárd dollárnyi befagyasztott vagyonhoz juthat hozzá – ez pedig nemcsak Teherán pénzügyi túlélését segítheti, hanem Donald Trump számára is politikai menekülőutat kínálhat az elhúzódó közel-keleti válságból. A háttérben kemény alku körvonalazódik: tűzszünet, pénz, olaj és nagyhatalmi presztízs feszül egymásnak egy olyan pillanatban, amikor az egész világ az energiaárakra és Washington következő lépésére figyel.
Az Egyesült Államok és közel-keleti szövetségesei – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar és Bahrein – több tízmilliárd dollárnyi iráni vagyont fagyasztottak be, párhuzamosan azzal, hogy február 28-án amerikai és izraeli csapások megbénították az iráni rezsim vezetését Teheránban. Ha a Hormuzi-szoros pénteken valóban újra megnyílik, Irán előtt megnyílhat az út e pénzek egy részéhez is. Ez létfontosságú lehet a teheráni vezetés számára, amely e források nélkül könnyen pénzügyi összeomlás közelébe sodródhat.
A kérdés különösen érzékeny, mert a világ kőolaj- és cseppfolyósítottföldgáz-exportjának mintegy ötöde halad át békeidőben a Hormuzi-szoroson. Vagyis az átjáró nem egyszerűen regionális ügy, hanem globális gazdasági ütőér. Ha Irán lezárja, azzal nemcsak a térség államait, hanem a világgazdaságot és mindenekelőtt az amerikai belpolitikát is zsarolási helyzetbe hozza.
Vitatott pénzek, valós nyomás
Az iráni befagyasztott vagyonok ügyében egymásnak ellentmondó állítások jelentek meg. A Reuters szerint az Egyesült Arab Emírségek 10-20 milliárd dollár felszabadításában játszhat szerepet, és ebből 3 milliárd dollár már el is juthatott Iránhoz. Abu-Dzabi ezt hivatalosan cáfolta, közölve: nem szabadított fel iráni vagyont, és ilyen lépésben nem is működött közre.
A hír mégis hihetőnek tűnik abból a szempontból, hogy a térség államai egyre közvetlenebb fenyegetés alatt állnak. A Reuters értesülése szerint az emirátusok attól tarthattak, hogy így mentesülhetnek az iráni drón- és rakétacsapások alól. Az utóbbi napokban valóban úgy tűnt, hogy az iráni támadások elkerülték az Egyesült Arab Emírségeket, miközben Bahrein és Kuvait újabb csapásokat szenvedett el.
A forradalmi gárda stratégiája világosnak látszik: katonai nyomással és a Hormuzi-szoros lezárásának fenyegetésével akarja rákényszeríteni Washington közel-keleti partnereit arra, hogy hassanak Donald Trumpra a háború lezárása érdekében. A hírek szerint egy 60 napos tűzszünetről is szó lehet, amely alatt amerikai-iráni tárgyalások kezdődhetnének.
Netanjahu régi félelme: a félbemaradt rezsimváltás
Benjamin Netanjahu számára éppen ez volt a legrosszabb forgatókönyv. Az izraeli miniszterelnök régóta azt próbálta elérni, hogy Washington ne korlátozott csapásokban, hanem rendszerszintű fordulatban gondolkodjon Irán esetében. A Moszad értékeléseire hivatkozva azt ígérhette Trumpnak: ha sikerül lefejezni az iszlamista rezsimet, új korszak nyílhat a Közel-Keleten.
A február 28-i csapások során valóban meghalt Ali Khamenei ajatollah és a nemzetbiztonsági tanács több tagja is. A rendszer azonban nem omlott össze. A forradalmi gárda támogatásával a hatalom gyorsan újrarendeződött, és Modzstaba Khamenei került előtérbe, aki az értékelések szerint keményebb és kevésbé kompromisszumkész irányt képviselhet, mint az apja.
Ez azért különösen fontos, mert a korábbi iráni vezetés legalább taktikai szinten hajlandó volt megállapodni a nagyhatalmakkal a nukleáris program korlátozásáról. Trump első elnöksége alatt azonban Washington – izraeli bátorításra – felmondta ezt a megállapodást, majd később az amerikai légierő megpróbálta megsemmisíteni az iráni dúsítotturán-készleteket. A jelek szerint ez nem sikerült teljesen.
Az atombomba logikája
A mostani helyzet egyik legveszélyesebb következménye, hogy az iráni vezetés még elszántabban törekedhet atomfegyver megszerzésére. A teheráni gondolkodásban Észak-Korea példája erős hivatkozási pont: aki már atomhatalom, azt az Egyesült Államok sokkal óvatosabban kezeli.
Ebben a logikában a Hormuzi-szoros nem egyszerű katonai vagy gazdasági eszköz, hanem stratégiai biztosíték. Irán azt demonstrálja, hogy ha nem tudja megvédeni magát hagyományos eszközökkel, akkor képes olyan árat szabni a világgazdaságnak, amely tárgyalóasztalhoz kényszeríti ellenfeleit.
Trump kényszere: olajár, benzinár, választás
Donald Trump mozgásterét nemcsak a térség katonai helyzete, hanem az amerikai belpolitika is szűkíti. A magas olajár és az ebből következő benzinár-emelkedés súlyos politikai kockázatot jelent számára a választási évben. Ha a republikánusok rosszul szerepelnek novemberben, Trump gyorsan béna kacsává válhat elnöksége hátralévő időszakára.
Ezért is lehet számára elfogadhatóbb egy gyors megállapodás, mint egy elnyúló konfliktus. Az iráni alku – még ha homályos és részleteiben kidolgozatlan is – időt adhat neki, csökkentheti az energiaárakra nehezedő nyomást, és elkerülhetővé teheti, hogy az iráni válság újabb közel-keleti mocsárrá váljon.
Netanjahu ezt nyilvánvalóan másként látja. Az izraeli vezetés attól tarthat, hogy Washington egy félkész helyzetben hátrál ki, miközben Irán nem gyengül meg végzetesen, csak még elszántabbá válik. Izraeli források szerint Netanjahu köre ezt egyenesen katasztrofális forgatókönyvnek tartja.
Alig több mint szándéknyilatkozat
A készülő amerikai-iráni megállapodásról egyelőre kevés biztosat lehet tudni. J. D. Vance alelnök szerint a dokumentum „alig másfél oldal”, és rendkívül általános megfogalmazásokat tartalmaz. Ez arra utal, hogy nem átfogó rendezésről, inkább politikai tűzoltásról van szó.
Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter megerősítette, hogy Genfben újabb tárgyalási forduló jön, de az aláírás tényéről nem beszélt. Vagyis az alku körvonalai látszanak, de a részletek továbbra is bizonytalanok.
A világ nem Teheránt, hanem a szorost figyeli
A nemzetközi közvéleményt jelenleg nem is a diplomáciai szöveg érdekli leginkább, hanem egyetlen gyakorlati kérdés: megnyílik-e a Hormuzi-szoros. A G7 vezetői is erre keresik a választ, mert az átjáró sorsa közvetlenül befolyásolja az energiaárakat, az inflációt és a világgazdasági hangulatot.
Trump közben nyilvánvalóan szeretné elkerülni, hogy Iránból újabb Afganisztán legyen: egy olyan konfliktus, amelybe könnyű belépni, de rendkívül nehéz belőle politikai veszteség nélkül kijönni. Egyértelmű sikert Washington egyelőre nem tud felmutatni, de úgy tűnik, a kudarc következményeit most gyorsabban próbálja kezelni, mint korábbi közel-keleti háborúiban.
A Hormuzi-szoros megnyitása ezért nem egyszerű tengeri vagy diplomáciai ügy, hanem a jelenlegi válság kulcsa. Ha megnyílik, Irán pénzhez jut, Trump levegőhöz jut, a világpiac pedig megnyugodhat. Ha nem, akkor az olaj, a háború és a nagyhatalmi zsarolás új szakasza kezdődhet.
