Gazdaságpolitika a jövő terhére – folyt. köv.?

0
510

„A most felesküdött kormány ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, és tették ezt mesterséges élénkítéssel” – von egy érdekes párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. A FüHü őt is megkérdezte arról, szerinte milyen gazdaságpolitika várható a 4. Orbán-kormánytól. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a célok nem reálisak, Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese szerint pedig folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.

 

„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.

Ez egyben látványos példája is volt a jövő már említett felélésének.

Ám amikor kiderült, hogy így nem tudjuk teljesíteni a túlzott deficiteljárás megszűntetésének – s ezzel az EU-transzferekhez való hozzájutásnak – a feltételeit, akkor villámgyorsan irányt váltottak, és az államháztartási hiány és a GDP-arányos államadósság csökkentését tűzték a zászlajukra.

Karsai szerint azonban ezen belül is van egy hullámzás az egymást követő Orbán-kormányok irányvonalában. Így bár nagy eredmény, hogy a hiányt évek óta jóval a GDP 3 százaléka alatt tartják, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a jelenlegi „aranyidőszakban” a jól teljesítő tagállamok deficitje sokkal kisebb, sőt, nem egy többletet produkál.

Idén várhatóan a magyar deficit lesz a harmadik legnagyobb az EU-ban,

s az is ritkaságszámba megy, hogy 2017-hez képest várhatóan emelkedik a hiány. Holott fel kellene készülni az előbb-utóbb elkerülhetetlenre, a nemzetközi kamatok emelkedésére, a konjunktúra romlására, az EU-transzferek mérséklődésére. A választási megfontolások azonban felülírták az anticiklikus gazdaságpolitikát. Ez a nehezebb időkben fog visszaütni, amikor már alig lesz mód a költségvetési lazításra.

Ami a várható gazdaságpolitika legfontosabb vonásait illeti, Karsai úgy véli, hogy

folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.

Ez éppen úgy jelenti a független intézmények elleni offenzíva folytatását, mint az igazságszolgáltatás átszervezését, az elzárkózást az Európai Ügyészséghez való csatlakozástól, vagy a piaci verseny további korlátozását. A versenyképesség folytatódó romlása, az EU-val való viszony kiéleződése, az EU-támogatások 2020 utáni csökkenése azonban nagy kihívást jelent e politika fenntarthatóságával kapcsolatban.

Az már most látszik, hogy a miniszterelnök nagy hangsúlyt helyez a növekedésre.

„Sajátos módon” már előre bejelentette, hogy olyan gazdasági miniszterrel akar együtt dolgozni, aki garantálja a ciklus ideje alatt a 4 százalék feletti növekedést. „S érdekes módon, hirtelen módosultak a prognózisok, a Brüsszelnek benyújtott konvergencia programban már ez szerepel”.

Pedig Karsai szerint több komoly akadálya is van az ilyen dinamika elérésnek. Kihívást jelent a versenyképesség, amelynek romlása hosszú ideje, több mint másfél évtizede tart. Láthatóan kiéleződött a viszony az Európai Unióval. Komoly esélye van annak, hogy 2020 után nemcsak a Brexit és az új uniós prioritások miatt, hanem a mindinkább többsebességessé váló EU miatt is csökkenni fognak EU-források, ami azt jelentheti, hogy az európai jogrenddel szembemenő, az euróövezetből kimaradó országok az eddigiekhez képest érzékeny veszteséget szenvednek.

„A racionális persze az lenne, ha a kormány módosítana az uniós politikáján”

– mondja Karsai.

A kormány látszólag nem nézett szembe azzal, hogy milyen meghatározó szerepet játszottak az uniós támogatások az elmúlt években a magyar gazdaság növekedésében, „a konvergenciaprogram összefoglaló fejezetében erről gyakorlatilag egy szó nincs, igaz, később a részletező fejezetben egy kevés már igen” – mutat rá a gazdaságkutató. Holott e transzferek fontosságát a GKI és a KPMG két évvel ezelőtti, a Miniszterelnökség számára készített közös tanulmánya is kimutatta, jelesül, hogy ezek nélkül a magyar gazdaság nem is növekedett volna.

Az EU-források pótlásának a lehetőségét azonban keresni kezdték.

Az MNB már hirdetni kezdte a „nyilván a kormánnyal közösen kitalált” hitelezési boomot;

a több mint egy évtizeden át évente kétszámjegyű vállalati és lakossági hitelkihelyezés-növekménnyel nyilván a mérséklődő uniós forrásokat gondolják kiváltani.

Ám középtávon nagyon kockázatos és egyben aligha lehetséges ezzel az eszközzel élénkíteni. A magyar tulajdonú – az állami vagy a kormányzó pártokhoz közelállók tulajdonában lévő –  bankoknál van erre elvileg a leginkább esély, ugyanakkor éppen ezeknél a legnagyobb annak a veszélye is, hiszen a szubjektív szempontok felülírják a felelős hitelezést, ami nagyon súlyos következményekkel járhat.

A hitelezés megugrása mellett a termelékenység és a versenyképesség növelését is feltételezné a tartós 4 százalék feletti növekedési cél elérése, ám

az üzleti környezet valójában csak a „lojális vállalatok” számára „kiszámítható”.

Emiatt sok cég óvatos, nem mer nagyra nőni, hacsak nincsenek kormányzati kapcsolatai, nehogy felkeltse maga iránt az érdeklődést. A külföldi tőke pedig csak rohamosan növekvő állami támogatás mellett hajlandó a befektetésre. Nincs igazi piaci verseny, ami visszafogja a hatékonyságot – említ még egy problémát Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese.

Egy érdekes gazdaságpolitikai párhuzam: Gyurcsány és Orbán

MTI Fotó: Beliczay László

„Ha valamihez hasonlítani lehet az előttünk álló időszakot, akkor a 2002-2008-assal lehetne összevetni: a most felesküdött kormány ugyanis ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, s tették ezt mesterséges élénkítéssel. A Fidesz most valami  hasonlót tervez, hiszen egyszerűen nincsenek meg egy ilyen dinamikának a reálgazdasági forrásai” – von egy első hallásra meghökkentőnek tűnő párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. Hozzáteszi:

a mesterséges élénkítés nyomán akkor is – késleltetetten, pár év múltán – jelentkeztek az egyensúlytalansági feszültségek,

amelyek utóbb komoly nehézségeket okoztak. Most is az lesz, ha a magyar gazdaságban meglévő 1,5-2 százalékos potenciális növekedési ütemet mesterségesen 4 százalék körülire pörgetik fel.

Pedig ezt akarják, Mellár Tamás szerint is a növekedés az új kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja, ehhez próbálnak forrásokat hozzárendelni, azzal is számolva, hogy az uniós támogatások mérséklődni fognak, ám bízva abban, hogy nőni fog a versenyképesség és a termelékenység, s e mellett jelentősen – két számjegyű mértékben, 15 százalék körüli ütemben – bővítenék a hitelállományt.

„Ez a gazdaságpolitika lényegét tekintve új a megelőző két kormányzati periódushoz képest, s új az első – 1998-2002 közötti – Orbán-kormányéhoz képest is” – szögezi le Mellár, hozzáfűzve: ez még akkor is így van, ha Matolcsy György, még nemzetgazdasági miniszterként évi 7 százalékos dinamikát vizionált, ám akkor ez nem vált deklarált kormányzati céllá. Most azonban úgy tűnik, hogy az uniós támogatásoktól függetlenül akarják 4 százalék körüli növekedési pályán tartami a gazdaságot, ami

„veszélyes és hosszabb távon mindenképpen rontja az egyensúlyt”

– mondja. Szerinte rövid távon ilyen veszély azonban nem fenyeget, mivel a külső egyensúly, a folyó fizetési, illetve a külkereskedelmi mérleg nagyon jó állapotban van. Ugyanakkor az államadósság csökkenő tendenciája rövid távon is megkérdőjelezhető, s ami még fontosabb, felpöröghet az infláció, amely az elkövetkező időszakban valószínűleg meghaladja majd a 3 százalékot,

„még akkor is, ha a Központi Statisztikai Hivatal majd próbálja úgy számolni, hogy ne legyen olyan magas”.

Mellár mindenesetre azt mondta, hogy  tájékozódni fog, hogyan zajlik az infláció számítása napjaikban.”

A gazdaságpolitika a növekedési ütem magasan tartása érdekében nagy szerepet szán a lakossági és a vállalati hitelezés felpörgetésének, erre vonatkozóan van is a Magyar Nemzeti Banknak egy tanulmánya, amely szerint a 4 százalékos növekedéshez 12-15 százalékos hitelbővítésre van szükség. Habár a válság nyomán alaposan lecsökkent hitelállomány, ezért növelésére Mellár szerint is tényleg van tér, ám félő, hogy ha erőltetik, akkor nem csak a hitelképesek, hanem a jövedelmezően gazdálkodni képtelenek is szép számmal fognak kapni  kölcsönöket, miként az megtörtént a 2008-as válság előtt is. Ráadásul most történelmileg alacsonyak a kamatok – hívja fel a figyelmet egy újabb reális kockázatra, a kamatok várható emelkedési trendjére a szakértő.

További akadályt lát a munkaerő-hiányban, illetve a termelékenységnövekedés gyengélkedésében – ez utóbbi nálunk az elmulasztott technikai-technológiai fejlesztések miatt az elmúlt nyolc évben 2 százalék körüli volt csupán, miközben például a környező, volt szocialista országokban 15-20 százalékos ütemet értek el.

Mellár szerint mindenesetre

a gazdasági nehézségek 1-1,5 évig nem nagyon fognak élesen jelentkezni.

„A kormány ülhet a babérjain, mivel a feltételek és a mutatók egyaránt jók, a gazdaságot az előre kiosztott uniós támogatások még pörgetik. A negatív következmények majd csak később jelentkeznek, első lépésben a munkaerőhiány és az infláció képében, de utána kumuláltan fognak jelentkezni az egyensúlyi feszültségek” – mondja.

(Mellár Tamás a FüHü-nek adott korábbi interjújában az előző három Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról is beszélt.)

Lehetnénk sikeresek, de csak piaci verseny mellett

Fotó: Wikipedia

Nem számít gazdaságpolitikai fordulatra az előző orbáni ciklusokhoz képest Bod Péter Ákos egyetemi professzor, aki szerint fordulatot az jelentene, ha a kormány a verseny felé fordulna. Erre nem lát sok esélyt, hiszen a kormányerőknek fel kellene hagyniuk az eddigi tételeikkel, hogy a tőkepiac csupa spekuláció és eltőzsdézés, vagy, hogy a külföld tőkés kizsákmányolja a magyarokat, és a legjobb, ha a politika csúcsán döntik el a folyamatokat.  De mégis lesz új a gazdaságpolitikában, mivel elkerülhetetlenül diktálni fognak a meg nem oldott feladatok, egyebek között az oktatás és az egészségügy területén, az ország területi és társadalmi szétszakítottsága miatt, a súlyosbodó demográfiai helyzet nyomán. Mindezekre nem megoldás az, hogy Orbán továbbra is erősen kézben akarja tartani a gazdaságot.

De láttunk már olyat – tette hozzá a volt ipari miniszter, később jegybankelnök – hogy a szerkezeti gondokra a gyorsítás („uszkorenyije”) volt az első megoldási kísérlet.

Bod az elemzők többségéhez hasonlóan, komoly akadályokat lát az évi 4 százalékos, sőt e feletti bővülési ütem elérése útjában. A Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramból nagyon sok minden látszik – mondja, megjegyezve, hogy

„az azért nincs igazán rendjén, hogy az Európai Unió ilyen részletezésű gazdaságpolitikai tervet kap, ám a magyar választóknak semmilyen információt nem adtak április 8-a előtt”.

A konvergencia-programba beállított több éves 4 százalékot meghaladó növekedési ütem elérése nem lehetetlen, de roppant valószínűtlen. Az kellene hozzá, hogy az utóbbi néhány év rendkívül kedvező nemzetközi konjunkturális viszonyai fennmaradjanak.

Maga a kormánydokumentum továbbra is alacsony nemzetközi kamatszinttel, folyamatosan bővülő világkereskedelemmel, stabil euró-forint árfolyammal, 60 dollár alatti kőolajárral számol. Ugyanakkor a nemzetközi feszültségek éleződése nyomán már megkezdődött a nemzetközi olajár emelkedése, és a korábbi pénzügyi viszonyok elmúltával növekedésnek indultak a kamatok. A program a további évekre is kivetíti a mai erős európai növekedést, holott a gazdaságok ciklikus természete miatt elkerülhetetlenül jön bizonyos korrekció, amely nyomán lendületet veszít a növekedés. Az pedig nem világos a mai demográfiai folyamatok ismeretében, hogy

honnan jönne az 1-2 százalékos hazai foglalkoztatásbővülési ütem.

„Úgy tűnik, az államapparátus minden olyan számot beleírt a konvergenciaprogramba, amelyek megvalósulása esetén teljesülhetne Orbán nyolc évvel ezelőtti ígérete, hogy tíz éven belül egymillió munkahelyet hoznak majd létre; de a tényleges teljesüléshez az kellene, hogy tartósan dübörögjön a gazdaság, itthon maradjon a munkaerő, és százezrek kerüljenek be a magángazdaságba, hatékonyan és termelékenyen” – mutat rá Bod Péter Ákos. A FüHü-nek adott korábbi interjújában már kitért erre, mondván: „a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyedmillió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra. Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.”.

Az egymillió munkahely tíz év alatt Bod szerint ugyan elvben lehetséges, de igen kis valószínűséggel bekövetkező pálya. Bár – fűzte hozzá ironikusan – esetleg

„a Központi Statisztikai Hivatal addig oszt és szoroz, amíg meg nem lesz a bűvös egymilliós szám”.

„A célok mindenesetre egyszerűen nem reálisak, így valószínűleg most is az fog történni, ami korábban is: mást mondanak és mást csinálnak majd”” – állítja.

Az elmúlt orbáni kormányciklusok alapján nem látszik annak tényleges esélye, hogy a 4. Orbán-kormány ideológiai fordulatot elkövetve felfedezné magának a piaci versenyt, mint hajtóerőt. Pedig a verseny által kikényszerített nyomások nélkül nem várható a versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen termelékenységjavulás. Félő, hogy

folytatódik a piaci versenyt korlátozó, fékező gyakorlat, és az új technológiák és eljárások bevezetését övező szkepszis.

A közbeszerzések gyakorlata, az állami egyedi döntések sora jelzi az állami versenykorlátozás elterjedtségét. Ha ez a felfogás megváltozna, az hatalmas fordulatot jelentene, ám a kormány névsorából és Orbán megnyilatkozásaiból ilyennek jelét sem látja Bod Péter Ákos, aki úgy fogalmaz: „ez a konvergencia-program így mechanikusan kivetített vágy, ami nem ad támpontot a kormány tényleges szándékaihoz, papíron hozza ki az ideális végállapotot”.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..