Kezdőlap Címkék Bod Péter Ákos

Címke: Bod Péter Ákos

Brezsnyevi pangás? Dehogy.

Bod Péter Ákos, az Antall-kormány egykori iparügyi minisztere, majd az MNB elnöke és néhány napig Orbán miniszterelnök-jelöltje, most már hosszú ideje a Corvinus Egyetem professzora érdekes cikket írt a Válasz Online című portálra, a néhai Heti Válasz maradványára (https://www.valaszonline.hu/2019/07/16/bod-peter-akos-korrupcio-publiciszikta/).
A cikkben a magyar helyzet sajátosságairól van szó, arról, hogy miért annyira gyenge nálunk az ellenállás az Orbán-rendszerrel szemben, összehasonlítva a régió más országaival: Szlovákiával, Csehországgal, Romániával, Szerbiával. Bod érdekes és fontos szempontokat vet fel, amelyeken érdemes alaposan elgondolkozni. Fontos, hogy ebből a cikkből is kiderül, hogy az egykori MDF vezető gazdasági szakembere ma már egyértelműen szemben áll az Orbán-rendszerrel. A cikkről a Klubrádióban Bolgár Györggyel beszélgetve elmondta: címét (”A mi brezsnyevi pangásunk…”) nem ő adta, hanem a szerkesztőség. (Azután egy helyen a cikk szövegébe is belekerült.) Márpedig a mai magyar helyzetet a brezsnyevi pangáshoz (eredetiben oroszul застой) hasonlítani súlyos tévedés. Aki ilyen párhuzammal él, az vagy a szovjet fejlődést nem ismeri, vagy a mai magyar helyzetet nem érti.
A pangás (застой) időszaka a Szovjetunióban azt jelentette, hogy a lassú, folyamatos hanyatlás éveiben a szovjet rendszer vezetői immár felhagytak a reformkísérletekkel, és elég defenzív módon gyakorolják a hatalmat. Az Orbán-rendszer jelene nem állítható ezzel párhuzamba. Az Orbán-rendszert 2010 óta folyamatos offenzíva jellemzi. Évről-évre újabb intézményeket rombol szét (kezdte az Alkotmánybírósággal, folytatta a magán-nyugdíjpénztárakkal, idővel eljutott többek között a trafikokig, a szerencsejáték-automatákig, a lakás-takarékpénztárakig, most érkezett el a CEU-ig és a Magyar Tudományos Akadémiáig), újabb és újabb társadalmi csoportoknak üzent hadat.

Nem mind újabb csoportokat akart megnyerni magának, hanem újabb csoportokat tett ellenségévé.

Matolcsy nevezte még az első Orbán-kormány gazdasági minisztereként „egészpályás letámadásnak” az Orbán-kormányok működési módját. A kádári „aki nincs ellenünk, az velünk van” helyett igazából Rákosi logikáját követi: „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Saját káderei közül is időnként eldob valakit, aki ellenséggé válik. (Simicska esete csak a legismertebb, legfontosabb példa.) Egészen más ez, mint a brezsnyevi pangás. A 2014-es választás után többen föltették a kérdést: vajon konszolidációs fázis következik-e. Ma már a legtöbben úgy gondolják: ez a rendszer nem tud konszolidálódni, folyamatos hadiállapotban van.

Kampány hajrá a Dunán

A mai napon a Momentum beindította a kampány hajráját az Európa Hajón. Az esemény első felében felszólalt:

  • Fekete-Győr András, a Momentum elnöke,
  • Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a V21 képviseletében,
  • Donáth Anna Júlia, a Momentum alelnöke és EP-képviselőjelöltje,
  • valamint Dr. Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője.
Momentum

Fekete-Győr András beszédében elmondta, be kell bizonyítanunk, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral – és ha ez sikerül, meg fogjuk tudni menteni az EU-s pénzeket a magyar embereknek. Fekete-Győr ismertette azt a három javaslatot, melyet elsőként be fognak terjeszteni:

  1. Csak abban az esetben kaphasson egy ország uniós támogatásokat, ha az csatlakozik az Európai Ügyészséghez!
  2. Az uniós támogatások közvetlenül az érintettekhez jussanak el: a kórházakhoz, iskolákhoz, munkaadókhoz!
  3. A mindenkori magyar kormány tagjai és közvetlen családtagjai ne kaphassanak uniós támogatást!

“Ha ezeken túl vagyunk, akkor pedig kezdeményezzük azt is, hogy a támogatásokat a valóban fontos dolgokra költsük: egészségügyre, oktatásra és munkahelyekre.” – tette hozzá. Emellett Fekete-Győr kiemelte, hogy a Momentum programjával – miszerint az EU-s forrásokat csak egészségügyre, oktatásra és munkahelyteremtésre lehessen költeni – a magyar lakosság több, mint ⅔-a egyetért, amely a Fideszes szavazók felét is magába foglalja.

Bod Péter Ákos: “vizsgaidőszak van, vizsgázik az ország”.

A volt jegybankelnök szerint a magyar társadalom hallgat, talán azért, mert azt érzik az emberek, hogy ez most megint egy olyan időszak, amikor hallgatni érdemes. De ez szerinte nem így van, és meg kell törni a csendet! Akár halkabban, akár harsányabban, de beszélni kell a problémákról, méghozzá felkészülten. Bod elmondta, mivel a mostani kormány kifelé kalmárkodik a diplomácia helyett, nagyon fontos, hogy ezt megfordítsuk, és szövetségeseket találjunk Európában, ezzel megmentve Magyarországot a saját rossz hírétől.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke szerint a legfontosabb feladat az, hogy a fiatalokat is bevonjuk a politikába. “Kell, hogy legyen hangja a fiatalságnak, mert csak így tudjuk elérni, hogy a múlt és a jelen csatái helyett a jövőnkkel foglalkozzunk. Nem szabad, hogy elhiggyük, amit mondanak: várjuk ki a sorunkat! Nem várjuk!” Donáth szerint azért kell a fiatalokat is meghallgatni és aktivizálni, mert ők azok, akik értik és tudják, hogy mit szeretnének a jövőjükkel kezdeni.

Dr. Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője szerint az Európai Uniós tagság a legjobb dolog ami valaha Magyarországgal történt.

Beszédében rámutatott: “Nem áll meg a munka május 26-án. Tégláról téglára kell lebontani a NER-t. Az EP-választáson rést ütünk a falba, az önkormányzati választásokon pedig kiütjük majd az első téglákat. Reményt kell adni azoknak, akik azt gondolják, hogy már sosem leszünk igazi európai ország, azoknak, akik elkeseredtek, akik politikai apátiába zuhantak.”

Az esemény második felében a Momentum tagjai osztottak meg egymással kampánnyal kapcsolatos élményeket, tapasztalatokat, valamint a vezetőség megajándékozta a legsikeresebb aktivistákat is.

2018 legjobbjai – Nacionalizmusra, elszigeteltségre, protekcionizmusra más válaszok kellenek

„Ha nem erősödik meg nálunk az a fajta kultúra, amely képes tolerálni a más hátterű, bőrszínű, nyelvű szakemberekkel való együttműködést és együttélést, akkor nehezen lesz képes versenyben maradni a térségen belül akár egy sor kreatív és lendületes gazdasági ágban. Pedig erre oktatással, jogrenddel, intézményrendszerrel, kultúrával már most fel kellene készülni” – mondja Bod Péter Ákos (nem a tömeges migrációról beszélve). Egy most  megjelent világbankos tanulmányra hivatkozik, amely új megközelítésben vizsgálja az egyes gazdaságokat, s részeként a többirányú munkaerővándorlást és általában a migrációt is.

Súlyos veszély fenyegeti a regionális és globális integrációt: szavazók sokasága ugyanis – főként a magas jövedelmű országokban – a nacionalizmusban látják mind a védelmet, mind pedig a gyógyírt a gazdasági bizonytalanságokra. Ám ahogy a korábbi brit miniszterelnök, Gordon Brown egy 2015-ös beszédében mondta:

„a nacionalizmus által generált bajokat nem lehet nacionalizmussal orvosolni, egy kölcsönös függőségben lévő világban az elszigeteltséget és protekcionizmust kiváltó problémákra nem lehet elszigeteltséggel és protekcionizmussal megválaszolni”.

Ezzel indul a Világbank egyik legfrissebb –  a napokban kiadott – többszázoldalas tanulmánya, amely nem pusztán a klasszikus mutatókra szűkítve vizsgálja az egyes gazdaságok helyét a globális gazdaságban. Ehelyett az egyes gazdaságokat, valamint a hagyományos és egyéb szempontokat egymással kölcsönhatásban veszi górcső alá.  Az így kapott mutató a konnektivitást, azaz bekötöttséget jelzi a globális értékláncokba, a világgazdaságba.

Fotó: Wikipedia

„Érdemes megtanulni a viszonylag új kifejezést, a bekötöttséget, s lassan el kell felejteni a termeléskihelyezés, azaz outsourcing terminusát” – szögezte le a Független Hírügynökség megkeresésére Bod Péter Ákos, volt jegybank-elnök, gazdasági miniszter. Hozzáteszi: a konnektivitás ugyanis zárójelbe teszi a korábban meghatározó növekedési szempontokat, mint az alacsony bérszínvonalat, az egy főre jutó nagy külföldi működőtőkét, az adókedvezményeket; a döntő az lesz, hogy egy-egy város vagy régió – legyen az keleten, nyugaton, északon vagy délen – mennyire és miként lesz bekötve a nemzetközi értékláncokba.  A világbankos konnektivitást mutató  elemzés eredményei  pedig több mint elgondolkodtatók – mutatott rá: a V4-ek közül a lengyelek ebben is kifejezetten jól állnak, s a mi helyzetünk, bár nem reménytelen, de nem kiugró.

(Megj.: abszolút értékben a lengyelek a 17.-ek a 108-as nemzetközi rangsorban, mi pedig – a 23. helyen lévő csehek után – a 25.-ek vagyunk; a sorrend – mint a mellékelt táblázatunkból is látható – más, ha az egy főre jutó mutatót vesszük, értelemszerűen ugyanis a 40 milliós Lengyelország hátrébb kerül.)

Az egyes kategóriákon belüli részletekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy például infrastruktúra terén jó a helyezésünk, s jó a földrajzi elhelyezkedésünk is, mivel közel vannak hozzánk a növekedési pólusok.

Ahol kifejezetten rosszak a pozícióink, azok a politikai-társadalmi tényezők, amelyek befolyásolják, hogy az új korszak igényelte tudásokat és készségeket megszerzi-e és hasznosítja-e  a gazdaság.

Ez országon belüli és határokon túlnyúló migráció nélkül sehol nem megy, húzza alá Bod Péter Ákos, hozzátéve: nem a tömeges migrációról beszél, hanem a megfelelő munkaerő beszerzéséről, integrálásáról. A lengyelek például kifele is igen mobilak, de emellett évi több százezer munkavállalási engedélyt adnak ki, főként ukránoknak, gazdasági okokból.

Habár az elmúlt időszak nagy menekültáradata dominálta a híreket és aggodalommal töltötte el a politikacsinálókat a térségben, kiemelten fontos lenne a migráció előnyeinek hosszabb távra előretekintő, többfókuszú értékelése – írja a tanulmány. A termelékenységet javítaná, ha mélyítenék a bevándorlók integrációját a célországokban, és nagyobb hangsúlyt helyeznének az oktatásukra, képzésükre. A munkaerőpiac intézményeinek rugalmassága, a készségek javítása a foglalkoztatottságot is javítaná; a hordozható juttatások és a jövedelembiztonság pedig csökkenthetné a helyi munkavállalók félelmeit a migránsokkal kapcsolatban és egy körkörös migrációt alakíthatna ki. Többoldalú nemzetközi megállapodással mind a cél-, mind a küldő országok többet nyerhetnének a migrációval – szögezi le a tanulmány.

A magyar helyzet aggályosabb e téren is, és nem is a számok, adatok szintjén – mutat rá Bod Péter Ákos. Ha ugyanis nem erősödik meg nálunk az a fajta kultúra, amely képes tolerálni a más hátterű, bőrszínű, nyelvű szakemberekkel való együttműködést és együttélést, akkor nehezen lesz képes versenyben maradni a térségen belül akár egy sor kreatív és lendületes gazdasági ágban. Pedig erre oktatással, jogrenddel, intézményrendszerrel, kultúrával már most fel kellene készülni – hívja fel a figyelmet, hozzátéve: sajnos a térségi magyar versenypozíció az elmúlt egy-másfél évtizedben nem javult, miközben menetközben kifulladt az extenzív növekedés motorja: a bőséges munkaerő és a bőséges külföldi működőtőke ma már egy történelemmé váló korszak sikermutatója.

Ezért is tartja a múlt elemzésénél is érdekesebbnek a jövőt, azt, hogy mennyire felkészült – ha egyáltalán – a magyar gazdaság a kibontakozóban lévő technológiai forradalomra, az általa generált változásokra, a jövő versenyére. Mint leszögezi:

“Az új módon bekötött értékláncokból felépülő gazdaság nem futurológia, már itt van a sarkon; erre kellene tehát  felkészíteni a gazdaságot.”

A vizsgált európai és kelet-ázsiai régió nemzetközi konnektivitása a kereskedelem, a külföldi működőtőke, a migráció, a távközlés, a szállítás-szállítmányozás és hasonló szempontok elősegítik a hosszútávú növekedéshez és jóléthez elengedhetetlen tudás- és technológiatranszfert. Ezek kiegészítik egymást, például

a migráció oly módon járul hozzá a tudás szétterítéséhez a kereskedelmen és a külföldi működőtőke befektetéseken keresztül, hogy a migránsok magukkal viszik a külföldi piacokról szóló információkat és támogatják a konnektivitást.

Hasonlóan hat az internet és a hatékony szállítás-szállítmányozás, amelyek a sikeres e-kereskedelem elengedhetetlen feltételei.

A tanulmány szerint egyaránt számít a konnektivitás összessége és annak összetétetel. A tudástranszfer azokban az országokban a fejlettebb, amelyek szorosan kötődnek harmadik országokhoz. Ezek a transzferek a globális értékláncokba való bekötöttségből, valamint a külföldi tulajdonú és irányítású cégekből fakadnak, amelyek lokálisan is hozzájárulnak a tudás terjedéséhez. Több más tényezővel együtt a mély uniós integráció jelentős növekedési hatást gyakorol a tudástranszferre.

Az általános pozitív hatásai ellenére a növekvő konnektivitás ellenállásba ütközött – erre a legeklatánsabb példa a Brexitről szóló 2016-os brit népszavazás eredménye.

A nemzeti kihívások visszavethetik a folyamatot, s a növekvő konnektivitás kitetté tehet a külső sokkoknak, különösen akkor, ha a nemzetközi gazdaságok közepén lévő országokban ered – ismeri el a tanulmány, amely szerint azonban a külső kereslet és finanszírozás alternatív forrásainak megléte, az összekötések széles spektruma csökkenti ezeket a kockázatokat és segíti az egyes országok ellenállását a belső és külső sokkok.

Csapdában

Attól tartok, megint egy újabb sikertelen ellenzéki összefogási kísérlet tanúi leszünk. Márki-Zay Péter minden tiszteletet megérdemel, egyrészt azért a szélmalomharcért, amit a városi önkormányzatban a fideszes kerékkötők ellen vív, másrészt, amiért vállalta a Mindenki Magyarországa Mozgalom megszervezését.

Tisztességes és jó szándékú politikusokat trombitált össze a zászlóbontáshoz, többségükben olyanokat, akiknek az elmúlt évben teli lett a hócipőjük azzal a teszetosza politizálással, amelyet maguk körül tapasztaltak. Ott van például Hadházy Ákos, az egykori szekszárdi állatorvos, aki akkor szakított a Fidesszel, amikor városi önkormányzati képviselőként szembesült a helyi korrupcióval. Aztán nem találta meg a helyét a Lehet Más a Politika soraiban sem, mert rá kellett ébrednie a tavaszi választások hangzavarában, hogy ott is dívik a kamarillapolitika, az árulás, egymás hátába döfik a kést a pozíció-vadász politikusok.

Vagy ott van Elek István, aki az MDF-ben kezdte a közéleti szereplését, aztán az első komoly csalódás után átlépett a Fideszbe. Később társalapítója volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, Orbán Viktor főtanácsadójának posztjáig vitte, de ahogyan belátott a kártyák közé, neki is hátat fordított. Következett az LMP, az újabb csalódás, és a kerecsendi remeteség, na meg a kecskéi. És a közírói, publicisztikai zsörtölődés a jobbítás szándékával.

Bod Péter Ákos politikai tisztességét személyesen is megismerhettem. 1990-ben Antall József ipari minisztere lett, néhány hónapig sajtósaként mellette dolgoztam, s amilyen őszinte nyíltsággal fogadott, úgy is váltunk el egymástól. Engem előbb, őt másfél év alatt falta fel a minisztériumi áskálódás. Aztán inkább bankár lett, de ott is kapott hideget-meleget a politikától, a Horn kormány idején inkább balról. Ameddig lehetett, hű maradt az MDF-es örökséghez, de a fideszes érában inkább csak távolról, az egyetemi katedra szellemi függetlenségének bástyái mögül figyelte a fejleményeket. 2010 után azok közé az értelmiségiek közé sorolt, akik maradtak ugyan a jobboldalon, de vették a bátorságot, hogy szót emeljenek a politika túlkapásai ellen.

Ábrahám Júlia jogász-pedagógusnak az LMP-ből, Lukácsi Katalinnak katolikus hitoktatóként, zsidó közösségszervezőként a KDNP-ből lett elege, amikor pártja szembe helyezkedett a Ferenc pápa által képviselt keresztényi elvekkel, de a Népszabadság bezárása, és a CEU-ügy vezetett el ahhoz, hogy végleg beteljen nála a pohár. És folytathatnánk a sort Kaltenbach Jenővel, a volt ombudsmannal, a Párbeszéd tagjával, Kész Zoltán, volt országgyűlési képviselővel, Lengyel Róberttel, Siófok polgármesterével, Magyar György ügyvéddel, Üveges Gáborral, az Új Kezdet választmányi elnökével. És persze Mellár Tamás közgazdásszal, független országgyűlési képviselővel, aki szintén megjárta mind az MDF, mind a Fidesz pártcsaládját, és szólni mert, amikor szembesült a Századvégnél folyó disznóságokkal.

Egyikük politikai tisztességéhez, jó szándékához sem férhet kétség.

Az alakulás után meghirdetett programjuk egyszerű: ellenzéki összefogást hirdettek a 2019-es önkormányzati választásokra. Minden településen csak egy “hiteles” ellenzéki polgármester-jelölt álljon a fideszes indulóval szemben, mert „az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához.” Szerintük új politikai kultúrára van szükség, amihez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.

És itt van az első csapda, a politikai naivitás.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapítói feltételezik, hogy a politikai pártok ki fogják adni a kezükből az önkormányzati választások jelöltállítási jogát. Elhiszik azt a képtelenséget, amivel majd tíz éve Schifferék álltak elő. Nem lehet, és nem is lesz más a magyarországi politika, mert mindazok, akik ma a tűz közelében vannak – legyenek kormányzati vagy ellenzéki oldalon –, valami egészen más politikai kultúrában szocializálódtak, mint amire Márki-Zay és társai gondolnak. A pártoktól kiszivárgott tegnapi, első, semmitmondó nyilatkozatok is azt igazolják, a nagy elvi egyetértésen kívül komolyabb támogatásra aligha számíthatnak. Persze, bólogat az MSZP, a DK, a Párbeszéd, szerintük is szükség van az összefogásra. Széles körben, mindenkivel. Ám sorolják az aggályokat: a teljes összefogással egyetértenek, de pártok nélkül? Az infrastruktúrájuk nélkül? Azt is ki kell találni, jogilag milyen formája legyen helyben az együttműködésnek. De majd ők választják ki, hogy kivel, mikor és milyen mélységben. Az LMP egyelőre hallgat, a Momentum sem zárkózik el, de sokkal többet még ők sem mondanak.

A második csapda a tanácstalanság.

Odáig az MMM is eljutott, mint az összes ellenzéki erő, hogy kimondja, az állampárt túlhatalma tarthatatlan. Kormányt kell váltani, el kell takarítani a demokrácia útjából a korrupt politikusokat, a Mészáros-Garancsi féle oligarchákat, akik ezernyi helyen szívják ki a költségvetésből, az uniós támogatásokból a milliárdokat. Le kell számolni a nepotizmussal, azzal, hogy a hatalmi pozíciókkal járó előnyökből – a vagyonnal, a befolyással – a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesíthessék előnyben az alkalmasabb, felkészültebb jelentkezőkkel szemben. Hogy ne élvezhessenek érinthetetlenséget az igazságszolgáltatással szemben a szervezett bűnszövetségbe keveredett rokonok sem.

Azt várná a társadalom, ha valaki végre nemcsak azt fogalmazná meg, hogy ki és mi ellen szeretne fellépni, hanem megmondaná végre azt is, hogyan és kivel képzeli el a változásokat.

De ezzel egyelőre sem a pártok, sem az MMM-hez hasonló civilek még nem rukkoltak ki. E nélkül pedig egy tapodtat sem juthat közelebb az ország a változásokhoz.

Márki Zay Péter: Meg kell változtatnunk a Magyarországon ma uralkodó politikai kultúrát

Vasárnap alakult meg Márki-Zay Péter vezetésével a Mindenki Magyarországa mozgalom, melynek fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egyetlen hiteles polgármester-jelölt, és az őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. A Mozgalom alapítói – Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, Üveges Gábor – főként a jelenlegi politikai paletta jobbközép oldaláról ismert közéleti emberek, de vannak mások is az elnökségben. A mozgalom alapítójával, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel beszélgettünk.

 

A Facebookon azt írta, hogy a mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen hiteles polgármester-jelöltek győzzenek. Ehhez azonban nagyon komoly országos csapatot kell építeni, lát-e erre esélyt, milyen terveik vannak erre?

Folyamatosan bővül a csapat, csak a mai napon két olyan polgármester jelentkezett, akik eddig nem voltak benne a mozgalomban.

Azt is írta, hogy az állampártot csak összefogással lehet legyőzni. Kikkel szeretne összefogni és kikkel nem? Vannak-e olyan ellenzéki pártok, amelyeket kihagyna az összefogásból?

Nincs olyan ellenzéki párt, akiket kihagynánk ebből az összefogásból A lényeg a hitelesség, a tisztesség, vagyis olyan erők együttműködését szorgalmazzuk, akik érdekeltek abban, hogy leváltsák ezt a kormányt. Elvileg még a Fideszt is el tudnám képzelni ebben a mozgalomban, persze, csak akkor, ha nem olyan, amilyen most. Persze ez csak egy elméleti feltételezés, hiszen a mi mozgalmunk épp azért jött létre, hogy leváltsuk azt a politikai kultúrát, amelyet a Fidesz képvisel.

A mozgalom tagjai zömmel jobbközépre sorolhatók. A mozgalommal a magyar demokratikus jobboldal gyengeségén, szinte a hiányán akarnak változtatni?

Azt kellett felismernünk, hogy a jobbközépen nagyon sok olyan tisztességes, mérsékelt ember van, akik most elárvultnak érzik magukat, mert nem tudják és nem is hajlandók elfogadni azt a hatalomgyakorlást, amit a Fidesz képvisel. Űr keletkezett a jobbközépen, ezért van az, hogy a mozgalom megalakulásakor ebből a táborból érkeztek többen hozzánk. De nyitottak vagyunk minden oldal felé, a lényeg számunkra, hogy az illető elutasítsa a korrupciót, a jogállam lebontását és egy korszerű politikai kultúrát képviseljen.

A Fideszt állampártnak nevezte, ezzel lényegében a mai rendszert is körülírta. Mikor és miért csalódott a régebben támogatott Fideszben?

Mint sokaknál, ez nálam is egy folyamat része volt. Orbán Viktor és a Fidesz, amely valamikor még Európa irányába vitte volna Magyarországot, irányt váltott és egy ideje Putyin és Oroszország felé kormányozná az országot. Ha mégis mondani kellene egy időpontot, talán 2009-et jelölném meg. Addig Orbán és a Fidesz kifejezetten orosz-ellenesek voltak, emlékszünk még arra, hogy „Ruszkik haza” és ehhez hasonlók. Ám akkor valamiért hirtelen megváltozott minden, a Fidesz nek már nem voltak fontosak az európai értékek, ehelyett az oroszokat és Putyint kezdte pártolni.

A kiábrándulási folyamat része volt az is, hogy 2002-es választási vereségből a baloldali kormányokat a korrupció miatt ostorozó Fidesz nem azt a következtetést vonta le, hogy kevesebb korrupcióval kell kormányozni, hanem épp ellenkezőleg: mindent meg kell szerezni. És ez vonatkozik a médiára is. Addig valóban baloldali túlsúly volt a médiában, de korántsem olyan mértékben, mint ahogyan most a Fidesz uralja a sajtót. Most gyakorlatilag az övékétől eltérő vélemények nem tudnak megszólalni az országos sajtóban.

Önt sem nagyon kérdezik.

Még a polgármesteri választási kampány során egyszer behívtak a M1-be, azóta sem tudom, leadták-e egyáltalán a velem készült beszélgetést, és ha igen, mi maradt abból, amit elmondtam

Az önkormányzati választás nyilván csak az első lépcső, annak megnyerése csak rövid távú cél. Mik a hosszú távú céljaik? 

A legfőbb célunk, hogy megváltoztassuk a ma Magyarországon uralkodó politikai kultúrát. Szeretnénk hiteles alternatívát nyújtani azoknak, akik elutasítják a korrupciót, és a hatalomgyakorlás mostani módját, stílusát. Az emberek el fognak jutni odáig, hogy elegük lesz abból, ami az országban történik

Ehhez az is kell, hogy az információ azokhoz is eljusson, akik most még el vannak zárva a valódi hírektől.

Igen, ez tényleg nagy probléma, ráadásul a mostani ellenzék nem tudta megoldani, hogy olyan sajtója kegyen, ami sok emberhez eljuttatja a valódi információkat. De nemcsak erről van szó: a legutóbbi választáson nagyon sok szavazókörbe nem sikerült ellenzéki számlálóbiztost találni. Az a célunk, hogy a jövő őszi önkormányzati választáson minden szavazókörben legalább két ellenzéki számlálóbiztos üljön.

Hogyan akarják leváltani az Orbán-rendszert?

Nem egyszerűen Orbánt, vagy a Fideszt kell leváltani, hanem azt a politikai kultúrát, amit ők képviselnek Magyarországon. Ezt persze ma Orbán és a Fidesz testesíti meg, s bár erősnek és magabiztosnak tűnnek, előbb, vagy utóbb meg fognak bukni. Ma Orbánék egy demokratikus választáson leválthatatlannak tűnnek, hiszen olyan eszközrendszerük van, olyan anyagi erőket tudnak propagandára fordítani, aminek mások legföljebb a töredékével rendelkeznek. De egyszer meg fognak bukni és még abban sem vagyok biztos, hogy a mostani rendszer eltart a következő választásig.

Véget akarunk vetni annak a gyakorlatnak, hogy az én kommunistám jó, a tiéd bűnös, az én tolvajomat megvédjük, a tiédet börtönbe küldjük. Mi mindenkivel együtt kívánunk működni, aki normális, tisztességes és használni akar az országnak. Egy példát is mondanék: nálunk Hódmezővásárhelyen olyan fideszes érzelmű vállalkozó sincs kizárva a megrendelésekből, akivel – és ez egy konkrét eset – más ügyben éppen perben állok. Nemrég írtam alá egy ilyen vállalkozóval szerződést, mert amit kínált, az hasznára lesz Hódmezővásárhelynek.

A mozgalom hosszabb távon párttá átalakul, vagy inkább az ellenzéki összefogást megszervező ernyőszervezet akar majd maradni? 

Nem alakulunk párttá, hanem azokat akarjuk segíteni, akik a jövő évi önkormányzati választáson a legtisztességesebb és persze a legesélyesebb jelöltek lehetnek a Fidesszel szemben.

Ez a recept működhet az önkormányzati választáson, de 2022-ben a parlamenti választáson pártok indulnak.

Ez még egy távolabbi történet, még ezt sem tudjuk. Most az önkormányzati választásra kell koncentrálnunk, hogy jövő ősszel minden településen egy hiteles ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel.

Matolcsy menne? Vagy ez kremlinológia?

Az már bizony politika, amikor a jegybank elnöke akkora frontot nyit, mint tette azt a nyilvánosságra hozott 180 pontos, a versenyképesség erősítésére fókuszáló, a demográfiától az adórendszerig mindenre kiterjedő programjával. Nem lenne váratlan, ha a pénzügyminiszter erre felvonná a szemöldökét  ha nem is jogi, de szakmai és szokásjog alapon – így látja Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, korábban ipari miniszter.

Matolcsy jegyzi a 180 pontos versenyképesség-javító programot. Ez nem tipikusan a jegybank feladata. Mutathat-e ez abba az irányban, hogy van alapjuk a pletykáknak, melyek szerint Matolcsy megunta a jegybankárságot és visszamenne gazdasági miniszternek – akár nem miniszteri hanem bármilyen rangban, de ő lenne a gazdaság irányítója –, Varga Mihály már amúgy is ismét klasszikus pénzügyminiszter, a jegybank élére pedig kineveznének valakit, a pletykák Rogánról szólnak – vetettük fel. A vélekedéseket egyébként az is alátámasztja, hogy Matolcsy hivatali mandátuma a Magyar Nemzeti Bank élén egy év múlva lejár.

„Nem szeretnék reflektálni a kreminológiai összefüggésekre, arra, hogy van-e másodlagos szándéka az intézményvezetőnek azzal, hogy ilyen kérdésben megszólal,

azt viszont érdemes  feszegetni, hogy a jegybanknak van-e keresnivalója – nem is jogköre –  gazdaságpolitikai kérdésekbe – válaszolta megkeresésünkre Bod Péter Ákos, aki korábbi jegybankelnökként, illetve ipari miniszterként ült már az asztalnak mind a két oldalán. Erre pedig szerinte az a válasz, hogy a jegybanknak a kormányzattól való – a  magyar jogrend és különösen az európai szabályozói rendszer által elvárt – függetlensége azt jelenti, hogy a kormányzat nem szól bele a jegybank monetáris politikájába (kamatszintet például nem illik kommentálnia) – emlékeztet a szakember, hozzátéve: az már inkább szokásjog, hogy a jegybank nem kommentál például adórendszerbeli intézkedést, kivéve, ha annak köze van az ő hatáskörébe tartozó folyamatokra, például egy adóemelés megemeli az inflációt.

De a szűk értelmezésen mindenképpen túl megy, ha a jegybank állást foglal abban, hogy szülessen több gyerek, változzon meg az adórendszer.

Igaz, az MNB benne van a Költségvetési Tanácsban is, s általában véve is, ha költségvetési kérdésekben állást foglalhat, sőt el is várják tőle, akkor szinte mindenbe beleszólhat, szinte mindennek van valami köze az államháztartáshoz.

Én megengedő vagyok – szögezte le –, de ez nem szükségszerű, hanem vállalt feladat a Magyar Nemzeti Bank részéről, ami nem tükrözi a jogi normákat. Ugyanakkor felmerül, hogy ha az MNB-nek ilyen részletes véleménye van a gazdaságpolitikáról, akkor ne szisszenjen fel, amikor esetleg a Pénzügyminisztériumnak is részletesebb véleménye van a monetáris politikáról. „és én most nem személyekről és ambíciókról beszélek, hanem intézmények közötti potenciális surlódásokról” – húzta alá.

„Ugyanakkor a mai magyar viszonyok között nincs akkora jelentősége az intézmények közötti viszonyoknak, látjuk, hogy erősen központosított rendszerben mindegyik intézmény autonómiája véges; a viták ma nem két intézmény között dőlnek el”

– jegyezte meg Bod Péter Ákos.

2010 előtt a jegybankigyekezett kimaradni a gazdaságpolitikai vitákból

(a nyilvánosság előtt mindenképpen), igaz, azt nem tudni, hogy a Matolcsy-féle program a kormány felkérésére történt-e. Mert ha a kormánytól jön megkeresés, azt a jegybank nem igen szokta elhárítani – mondta, saját tapasztalatait is felelevenítve. Például amikor 1993-ban, amikor bezuhant a GDP, léltrejött egy élénkítési munkacsoport, amelynek  a munkájában részt vett az MNB apparátusa és személy szerint ő is.

Az más kérdés – emlékezett vissza –, hogy kapott ő hideget és meleget is a gazdasági sajtótól és a politikától amiatt, hogy sérti a jegybank függetlenségét ez a tevékenység,

pedig akkor még elég nagy volt eleve az érintkezési felület az MNB és a kormány között, mivel a külső adósságot nagyobb részt akkor még a jegybank menedzselte.  Ugyan a kormány támogatása benne van a jegybanktörvényekben, de az is, hogy ez a támogatás nem keresztezheti, gyengítheti az elsődleges célját – húzta alá.

A sokmillió spekuláns országa

Rekordgyenge árfolyam – jegybanki közlemény – kormányszóvivő vélemény a külföldi spekulációs szerepéről – ezek voltak a forinttal kapcsolatos legfontosabb mai fejlemények. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybank-elnököt kértük arra, hogy segítsen eligazodni a kérdésben. Az egyik legfontosabb tanulságnak ő azt tartja, hogy „az euróövezeti tagság védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni”. Arról is beszélt, hogy a jelek szerint  spekulánsok millió élnek Magyarországon.

„Nem a spekulánsokat kell ostorozni, hanem fel kell tenni önmagunknak a kérdést, hogy rendben mennek-e dolgok, s ha arra jutunk, hogy nem, akkor lépni kell” – reagált a forint gyengülése kapcsán elhangzott kormányzati kommunikációra Bod Péter Ákos, aki azonban leszögezte: arról nem kíván véleményt nyilvánítani, hogy konkrétan mit és mikor kellene csinálni a forint mostani gyengülésével kapcsolatban, mert „az esetleges beavatkozás időzítésének és mértékének helyes felbecsléséhez ott kellene ülni a tanácsteremben a legfrissebb információkkal ellátva”.

Újabb történelmi mélypontra esett a forint árfolyama a bankközi piacon csütörtökön az euróval szemben, a szerdai 328,07 forintos – szintén történelmi – mélypont után csütörtökön 329,02 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése – áll az MTI esti összefoglalójában.
Az euró jegyzése 328,89 forintra emelkedett este fél hétre a reggel nyolckor jegyzett 327,71 forintról.
Napközben 327,60 és 329,02 forint között adtak egy euróért.
A dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült a forint: a svájci frank árfolyama 284,24 forintról 284,74 forintra, a dolláré pedig 283,53 forintról 284,00 forintra emelkedett.

Kovács Zoltán kormányszóvivő mai tájékoztatóján egy kérdésre válaszolva elképzelhetőnek mondta, hogy spekuláció van a forint ellen.

Fotó: Wikipedia

Bod Péter Ákos a következőt reagálta erre: abban van némi igazság, hogy spekuláció folyik – hiszen minden olyan magyar vállalat és magánszemély is spekulál, amely és aki elgondolkodik azon, érdemes-e forintban tartani a megtakarításait akkor, amikor nulla közeli kamat mellett 3 százalék fölé kúszik az infláció. Azok is „spekulánsok”, akik egyszerűen nem akarnak rosszul járni a forint folytatódó gyengülése miatt, mint azok, akik az utóbbi napokban sorra állították őt meg az utcán, hogy mikor vegyenek a nyaralásukhoz kunát vagy eurót.

„S az biztos, hogy a magyar cégek, családok, és mindenki, aki valamifajta döntési helyzetben van, észrevette, hogy nem jár jól a forint tartásával”. Ilyen értelemben sok millió spekuláns van Magyarországon.

Ugyanakkor azt feltételezni, hogy külföldön valakik a magyar forint ellen játszanak, nem igazán reális:

„aligha a magyar piac mérete mozgatja meg a világ pénzügyi spílereinek a fantáziáját”

– szögezte le Bod Péter Ákos.

Nem lehetséges-e, hogy valakik – értve ez alatt a tűzhöz közel állókat – nagyon is jól járnak idehaza a forint rángatásával, s esetleg egy valamikori jegybanki beavatkozás hatásaival? – kérdeztük. Bod Péter Ákos igen diplomatikusan annyit reagált: „Nem akarok ilyet feltételezni. De azt azért tudjuk, hogy

a kialakult különleges furcsa szabályozási konstrukciók mellett a központ banknak nagy papírnyeresége támad a forint gyengülésekor, amiből nem nehéz tényleges nyereségre szert tenni, ám abból kell elvileg kiindulnunk, hogy egy közintézmény a közjót szolgálja, és nem az intézmény érdekét követi”.

S hogy most mi megy éppen végbe? A volt MNB-elnök szerint új pozíciók nyitásának és  korábbiaknak a zárása folyik felfokozottan. Meg kell érteni a piacot: először a hírek gerjesztik a mozgást, de egy ponton túl már mozgások gerjesztik a mozgásokat”.

Ami pedig azokat az érveket illeti, hogy a forint gyengülését külső hatások okozzák, erre Bod Péter Ákos válasza: előre lehetett tudni, hogy egy rendkívüli időszak – a nulla vagy akörüli állampapírhozamok és betéti kamatok periódusa – lezárult a világban,

„ez csak azok számára okozhatott meglepetést, akik meg akartak lepődni vagy akik átszunyókálták az elmúlt másfél évet”.

A változó helyzetben természetes dolog a pozíciók újragondolása. S hogy mi a tanulság? Hát az, hogy a kis terjedelmű nemzetgazdaságok csak kivételes esetben tudnak kívül maradni a külső rángatásokon; az euróövezeti tagság ugyanakkor védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni.

Most valóban elérkezett a monetáris politizálás időszaka

– húzta alá Bod Péter Ákos. Ennek van egy verbális része – szerencsére legalább az már elhangzott, hogy a központi bank figyel, s úgy véli, nem tart öröké az extrém monetáris lazaság állapota. De e jelek szerint ennyi szóbeli intervenció a jegybank részéről nem volt elegendő. Intézkedéshez több eszköz is rendelkezésre áll az alapkamat emelésén túl vagy annak híján is: lehet kamatfolyosót változtatni, tartalékolási szabályokon állítani, stb. – természetesen ezt jól tudják az az MNB-ben is. (A volt jegybankelnökkel folytatott ma délutáni beszélgetés után adta ki a jegybank a közleményét, amelyről keretes írásunkban olvashatnak bővebben.)

S van az egész dolognak még egy eleme, az infláció, amivel kapcsolatban Bod Péter Ákos megjegyezte: gyorsuló inflációs időszakban különösen abszurd a megtakarítók masszív büntetése. „Nulla körüli betéti kamat és 3 százalék körüli vagy azt immár meghaladó infláció mellett érezhető a jövedelemátcsoportosítás azoktól, akik etikusan és bölcsen eljárva megtakarítanak a jövedelmükből” – fejtette ki.

Ami a forint esetleges további gyengülését illeti, Bod Péter Ákos emlékeztetett arra, hogy a J. P. Morgan szerint az euró árfolyama akár a 340 forintos szintet is elérheti. De mindig nagy kockázatnak van kitéve az olyan kis valuta, mint a forint, amely mögött olyan állam áll, amelynek nemzetközi kockázati besorolása éppen csak egy szinttel jobb a bóvli fokozatnál. A mostani nemzetközi turbulenciák közepette egy ilyen kisméretű („egzóta”) fizetőeszköz árfolyamában nagy kilengések lehetnek. Ez persze azt is jelenti, hogy a mostani gyengülés után visszaerősödhet a kurzus, különösen egy esetleges jegybanki piaci intervenció után, vagy a kedélyek lecsillapodásával és egy nagyobb uniós pénzügyi tétel beáramlása után visszaállhat a korábbi szint környékére. Egyet nem szabad elfelejteni – szögezte le az egyik tanulságként:

„Minél kisebb egy pénznem terjedelme, annál jobban mozgatják a hírek és a napi események. Ez kicsit olyan, mint amikor feltámad a szél: a nagy hajó csak meginog, a kis bárkát viszont erősen dobálja a hullám, s ez utóbbi utasainak jobban kell kapaszkodniuk, hogy ki  ne boruljanak”.

Késő délután közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Bank, amelyben leszögezi: elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Azt is hozzáteszi: „Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni”.

Gazdaságpolitika a jövő terhére – folyt. köv.?

„A most felesküdött kormány ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, és tették ezt mesterséges élénkítéssel” – von egy érdekes párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. A FüHü őt is megkérdezte arról, szerinte milyen gazdaságpolitika várható a 4. Orbán-kormánytól. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a célok nem reálisak, Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese szerint pedig folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.

 

„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.

Ez egyben látványos példája is volt a jövő már említett felélésének.

Ám amikor kiderült, hogy így nem tudjuk teljesíteni a túlzott deficiteljárás megszűntetésének – s ezzel az EU-transzferekhez való hozzájutásnak – a feltételeit, akkor villámgyorsan irányt váltottak, és az államháztartási hiány és a GDP-arányos államadósság csökkentését tűzték a zászlajukra.

Karsai szerint azonban ezen belül is van egy hullámzás az egymást követő Orbán-kormányok irányvonalában. Így bár nagy eredmény, hogy a hiányt évek óta jóval a GDP 3 százaléka alatt tartják, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a jelenlegi „aranyidőszakban” a jól teljesítő tagállamok deficitje sokkal kisebb, sőt, nem egy többletet produkál.

Idén várhatóan a magyar deficit lesz a harmadik legnagyobb az EU-ban,

s az is ritkaságszámba megy, hogy 2017-hez képest várhatóan emelkedik a hiány. Holott fel kellene készülni az előbb-utóbb elkerülhetetlenre, a nemzetközi kamatok emelkedésére, a konjunktúra romlására, az EU-transzferek mérséklődésére. A választási megfontolások azonban felülírták az anticiklikus gazdaságpolitikát. Ez a nehezebb időkben fog visszaütni, amikor már alig lesz mód a költségvetési lazításra.

Ami a várható gazdaságpolitika legfontosabb vonásait illeti, Karsai úgy véli, hogy

folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.

Ez éppen úgy jelenti a független intézmények elleni offenzíva folytatását, mint az igazságszolgáltatás átszervezését, az elzárkózást az Európai Ügyészséghez való csatlakozástól, vagy a piaci verseny további korlátozását. A versenyképesség folytatódó romlása, az EU-val való viszony kiéleződése, az EU-támogatások 2020 utáni csökkenése azonban nagy kihívást jelent e politika fenntarthatóságával kapcsolatban.

Az már most látszik, hogy a miniszterelnök nagy hangsúlyt helyez a növekedésre.

„Sajátos módon” már előre bejelentette, hogy olyan gazdasági miniszterrel akar együtt dolgozni, aki garantálja a ciklus ideje alatt a 4 százalék feletti növekedést. „S érdekes módon, hirtelen módosultak a prognózisok, a Brüsszelnek benyújtott konvergencia programban már ez szerepel”.

Pedig Karsai szerint több komoly akadálya is van az ilyen dinamika elérésnek. Kihívást jelent a versenyképesség, amelynek romlása hosszú ideje, több mint másfél évtizede tart. Láthatóan kiéleződött a viszony az Európai Unióval. Komoly esélye van annak, hogy 2020 után nemcsak a Brexit és az új uniós prioritások miatt, hanem a mindinkább többsebességessé váló EU miatt is csökkenni fognak EU-források, ami azt jelentheti, hogy az európai jogrenddel szembemenő, az euróövezetből kimaradó országok az eddigiekhez képest érzékeny veszteséget szenvednek.

„A racionális persze az lenne, ha a kormány módosítana az uniós politikáján”

– mondja Karsai.

A kormány látszólag nem nézett szembe azzal, hogy milyen meghatározó szerepet játszottak az uniós támogatások az elmúlt években a magyar gazdaság növekedésében, „a konvergenciaprogram összefoglaló fejezetében erről gyakorlatilag egy szó nincs, igaz, később a részletező fejezetben egy kevés már igen” – mutat rá a gazdaságkutató. Holott e transzferek fontosságát a GKI és a KPMG két évvel ezelőtti, a Miniszterelnökség számára készített közös tanulmánya is kimutatta, jelesül, hogy ezek nélkül a magyar gazdaság nem is növekedett volna.

Az EU-források pótlásának a lehetőségét azonban keresni kezdték.

Az MNB már hirdetni kezdte a „nyilván a kormánnyal közösen kitalált” hitelezési boomot;

a több mint egy évtizeden át évente kétszámjegyű vállalati és lakossági hitelkihelyezés-növekménnyel nyilván a mérséklődő uniós forrásokat gondolják kiváltani.

Ám középtávon nagyon kockázatos és egyben aligha lehetséges ezzel az eszközzel élénkíteni. A magyar tulajdonú – az állami vagy a kormányzó pártokhoz közelállók tulajdonában lévő –  bankoknál van erre elvileg a leginkább esély, ugyanakkor éppen ezeknél a legnagyobb annak a veszélye is, hiszen a szubjektív szempontok felülírják a felelős hitelezést, ami nagyon súlyos következményekkel járhat.

A hitelezés megugrása mellett a termelékenység és a versenyképesség növelését is feltételezné a tartós 4 százalék feletti növekedési cél elérése, ám

az üzleti környezet valójában csak a „lojális vállalatok” számára „kiszámítható”.

Emiatt sok cég óvatos, nem mer nagyra nőni, hacsak nincsenek kormányzati kapcsolatai, nehogy felkeltse maga iránt az érdeklődést. A külföldi tőke pedig csak rohamosan növekvő állami támogatás mellett hajlandó a befektetésre. Nincs igazi piaci verseny, ami visszafogja a hatékonyságot – említ még egy problémát Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese.

Egy érdekes gazdaságpolitikai párhuzam: Gyurcsány és Orbán

MTI Fotó: Beliczay László

„Ha valamihez hasonlítani lehet az előttünk álló időszakot, akkor a 2002-2008-assal lehetne összevetni: a most felesküdött kormány ugyanis ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, s tették ezt mesterséges élénkítéssel. A Fidesz most valami  hasonlót tervez, hiszen egyszerűen nincsenek meg egy ilyen dinamikának a reálgazdasági forrásai” – von egy első hallásra meghökkentőnek tűnő párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. Hozzáteszi:

a mesterséges élénkítés nyomán akkor is – késleltetetten, pár év múltán – jelentkeztek az egyensúlytalansági feszültségek,

amelyek utóbb komoly nehézségeket okoztak. Most is az lesz, ha a magyar gazdaságban meglévő 1,5-2 százalékos potenciális növekedési ütemet mesterségesen 4 százalék körülire pörgetik fel.

Pedig ezt akarják, Mellár Tamás szerint is a növekedés az új kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja, ehhez próbálnak forrásokat hozzárendelni, azzal is számolva, hogy az uniós támogatások mérséklődni fognak, ám bízva abban, hogy nőni fog a versenyképesség és a termelékenység, s e mellett jelentősen – két számjegyű mértékben, 15 százalék körüli ütemben – bővítenék a hitelállományt.

„Ez a gazdaságpolitika lényegét tekintve új a megelőző két kormányzati periódushoz képest, s új az első – 1998-2002 közötti – Orbán-kormányéhoz képest is” – szögezi le Mellár, hozzáfűzve: ez még akkor is így van, ha Matolcsy György, még nemzetgazdasági miniszterként évi 7 százalékos dinamikát vizionált, ám akkor ez nem vált deklarált kormányzati céllá. Most azonban úgy tűnik, hogy az uniós támogatásoktól függetlenül akarják 4 százalék körüli növekedési pályán tartami a gazdaságot, ami

„veszélyes és hosszabb távon mindenképpen rontja az egyensúlyt”

– mondja. Szerinte rövid távon ilyen veszély azonban nem fenyeget, mivel a külső egyensúly, a folyó fizetési, illetve a külkereskedelmi mérleg nagyon jó állapotban van. Ugyanakkor az államadósság csökkenő tendenciája rövid távon is megkérdőjelezhető, s ami még fontosabb, felpöröghet az infláció, amely az elkövetkező időszakban valószínűleg meghaladja majd a 3 százalékot,

„még akkor is, ha a Központi Statisztikai Hivatal majd próbálja úgy számolni, hogy ne legyen olyan magas”.

Mellár mindenesetre azt mondta, hogy  tájékozódni fog, hogyan zajlik az infláció számítása napjaikban.”

A gazdaságpolitika a növekedési ütem magasan tartása érdekében nagy szerepet szán a lakossági és a vállalati hitelezés felpörgetésének, erre vonatkozóan van is a Magyar Nemzeti Banknak egy tanulmánya, amely szerint a 4 százalékos növekedéshez 12-15 százalékos hitelbővítésre van szükség. Habár a válság nyomán alaposan lecsökkent hitelállomány, ezért növelésére Mellár szerint is tényleg van tér, ám félő, hogy ha erőltetik, akkor nem csak a hitelképesek, hanem a jövedelmezően gazdálkodni képtelenek is szép számmal fognak kapni  kölcsönöket, miként az megtörtént a 2008-as válság előtt is. Ráadásul most történelmileg alacsonyak a kamatok – hívja fel a figyelmet egy újabb reális kockázatra, a kamatok várható emelkedési trendjére a szakértő.

További akadályt lát a munkaerő-hiányban, illetve a termelékenységnövekedés gyengélkedésében – ez utóbbi nálunk az elmulasztott technikai-technológiai fejlesztések miatt az elmúlt nyolc évben 2 százalék körüli volt csupán, miközben például a környező, volt szocialista országokban 15-20 százalékos ütemet értek el.

Mellár szerint mindenesetre

a gazdasági nehézségek 1-1,5 évig nem nagyon fognak élesen jelentkezni.

„A kormány ülhet a babérjain, mivel a feltételek és a mutatók egyaránt jók, a gazdaságot az előre kiosztott uniós támogatások még pörgetik. A negatív következmények majd csak később jelentkeznek, első lépésben a munkaerőhiány és az infláció képében, de utána kumuláltan fognak jelentkezni az egyensúlyi feszültségek” – mondja.

(Mellár Tamás a FüHü-nek adott korábbi interjújában az előző három Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról is beszélt.)

Lehetnénk sikeresek, de csak piaci verseny mellett

Fotó: Wikipedia

Nem számít gazdaságpolitikai fordulatra az előző orbáni ciklusokhoz képest Bod Péter Ákos egyetemi professzor, aki szerint fordulatot az jelentene, ha a kormány a verseny felé fordulna. Erre nem lát sok esélyt, hiszen a kormányerőknek fel kellene hagyniuk az eddigi tételeikkel, hogy a tőkepiac csupa spekuláció és eltőzsdézés, vagy, hogy a külföld tőkés kizsákmányolja a magyarokat, és a legjobb, ha a politika csúcsán döntik el a folyamatokat.  De mégis lesz új a gazdaságpolitikában, mivel elkerülhetetlenül diktálni fognak a meg nem oldott feladatok, egyebek között az oktatás és az egészségügy területén, az ország területi és társadalmi szétszakítottsága miatt, a súlyosbodó demográfiai helyzet nyomán. Mindezekre nem megoldás az, hogy Orbán továbbra is erősen kézben akarja tartani a gazdaságot.

De láttunk már olyat – tette hozzá a volt ipari miniszter, később jegybankelnök – hogy a szerkezeti gondokra a gyorsítás („uszkorenyije”) volt az első megoldási kísérlet.

Bod az elemzők többségéhez hasonlóan, komoly akadályokat lát az évi 4 százalékos, sőt e feletti bővülési ütem elérése útjában. A Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramból nagyon sok minden látszik – mondja, megjegyezve, hogy

„az azért nincs igazán rendjén, hogy az Európai Unió ilyen részletezésű gazdaságpolitikai tervet kap, ám a magyar választóknak semmilyen információt nem adtak április 8-a előtt”.

A konvergencia-programba beállított több éves 4 százalékot meghaladó növekedési ütem elérése nem lehetetlen, de roppant valószínűtlen. Az kellene hozzá, hogy az utóbbi néhány év rendkívül kedvező nemzetközi konjunkturális viszonyai fennmaradjanak.

Maga a kormánydokumentum továbbra is alacsony nemzetközi kamatszinttel, folyamatosan bővülő világkereskedelemmel, stabil euró-forint árfolyammal, 60 dollár alatti kőolajárral számol. Ugyanakkor a nemzetközi feszültségek éleződése nyomán már megkezdődött a nemzetközi olajár emelkedése, és a korábbi pénzügyi viszonyok elmúltával növekedésnek indultak a kamatok. A program a további évekre is kivetíti a mai erős európai növekedést, holott a gazdaságok ciklikus természete miatt elkerülhetetlenül jön bizonyos korrekció, amely nyomán lendületet veszít a növekedés. Az pedig nem világos a mai demográfiai folyamatok ismeretében, hogy

honnan jönne az 1-2 százalékos hazai foglalkoztatásbővülési ütem.

„Úgy tűnik, az államapparátus minden olyan számot beleírt a konvergenciaprogramba, amelyek megvalósulása esetén teljesülhetne Orbán nyolc évvel ezelőtti ígérete, hogy tíz éven belül egymillió munkahelyet hoznak majd létre; de a tényleges teljesüléshez az kellene, hogy tartósan dübörögjön a gazdaság, itthon maradjon a munkaerő, és százezrek kerüljenek be a magángazdaságba, hatékonyan és termelékenyen” – mutat rá Bod Péter Ákos. A FüHü-nek adott korábbi interjújában már kitért erre, mondván: „a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyedmillió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra. Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.”.

Az egymillió munkahely tíz év alatt Bod szerint ugyan elvben lehetséges, de igen kis valószínűséggel bekövetkező pálya. Bár – fűzte hozzá ironikusan – esetleg

„a Központi Statisztikai Hivatal addig oszt és szoroz, amíg meg nem lesz a bűvös egymilliós szám”.

„A célok mindenesetre egyszerűen nem reálisak, így valószínűleg most is az fog történni, ami korábban is: mást mondanak és mást csinálnak majd”” – állítja.

Az elmúlt orbáni kormányciklusok alapján nem látszik annak tényleges esélye, hogy a 4. Orbán-kormány ideológiai fordulatot elkövetve felfedezné magának a piaci versenyt, mint hajtóerőt. Pedig a verseny által kikényszerített nyomások nélkül nem várható a versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen termelékenységjavulás. Félő, hogy

folytatódik a piaci versenyt korlátozó, fékező gyakorlat, és az új technológiák és eljárások bevezetését övező szkepszis.

A közbeszerzések gyakorlata, az állami egyedi döntések sora jelzi az állami versenykorlátozás elterjedtségét. Ha ez a felfogás megváltozna, az hatalmas fordulatot jelentene, ám a kormány névsorából és Orbán megnyilatkozásaiból ilyennek jelét sem látja Bod Péter Ákos, aki úgy fogalmaz: „ez a konvergencia-program így mechanikusan kivetített vágy, ami nem ad támpontot a kormány tényleges szándékaihoz, papíron hozza ki az ideális végállapotot”.

Ha valakinek van szívhangja, azt már fel is veszik

A munkáltatói szervezetektől – köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától – kellenének ötletek a vállalkozói szféra által immár régebb óta a legsúlyosabb versenyképességi gátnak tekintett probléma, a minőségi és mennyiségi munkaerőhiány megoldására – szögezte le a Független Hírügynökségnek Bod Péter Ákos, a budapesti Corvinus egyetemi tanára. A volt ipari minisztert, jegybank-elnököt annak kapcsán kérdeztük, hogy a hírek szerint a hamarosan felálló új kormány új gazdaságstratégiát fog kidolgozni, amelyhez az MKIK-tól és a Magyar Nemzeti Banktól kért javaslatokat. Bod szerint a versenyképesség növelésének a a munkaerőpiaci problémák kezelése a kulcsa, de a megoldást itthon kell keresni, nem a hazatelepülőkre várni: negyedmillió embert kellene és lehetne átterelni a reálszférába. Ha külföldről tudunk behozni munkaerőt – mert tudunk –, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását – teszi fel a kérdést.

 

Ön gyakori résztvevője a különféle konferenciáknak, tanácskozásoknak, szakmai fórumoknak, amelyeken az elméleti fejtegetéseken kívül alkalma nyílik meghallani azt is, hogy mit gondol a versenyszféra. Mire van a cégeknek szükségük ahhoz, hogy boldoguljanak, fejlődjenek. Mi a leggyakoribb általuk emlegetett megoldandó probléma, amelyhez nem a piac, hanem az állam segítségét várják?

Valóban nagyon sok szakmai és/vagy vállalati rendezvényen vettem részt, sok-sok gyakorló üzletemberrel volt alkalmam beszélgetni az utóbbi hetekben, s ezekből egyöntetűen az világlott ki, hogy a magyar gazdaság növekedésének első számú akadálya napjainkban a munkaerőhiány. Ez persze európai ügy is, de az Európai Bizottságnak az európai szemeszter keretében Magyarországgal foglalkozó anyaga külön kiemeli, hogy ugyan az egész visegrádi térségben jellemző a munkaerőhiány fokozódása, de nálunk már akuttá vált.

Mennyiségi vagy minőségi ez a hiány nálunk?

Mind kettő, bár eltérő a gazdaság különféle területein. Ugyanis a magyar gazdaság két szektorában nem egyforma sem az igény, sem pedig a kereslet kielégítésének a lehetősége. Az egyik a multinacionális cégekből és a versenyképes magyar nagyvállalatokból álló szektor, ahol alapvetően a minőségbeli és választékbeli munkaerőhiány jellemző. E hatékony szektor igényét alapvetően jól elégíti ki a magyar képzési struktúra, de az demográfiai okokból, és részben a kompetencia-szerkezete miatt elérte a korlátjait. Számos szakterületen  a megoldást  minálunk is a nemzetköziesedés adja, amint ezt már látjuk is az üzleti szolgálgatóközpontoknál, startapoknál, ipari és fejlesztő vállalkozásoknál:

az  indiaitól a spanyolig bármilyen nemzetiségű munkaerőt importálnak a cégek, ha szükségük úgy hozza. Ehhez nem kell kormányzati segítség, pontosabban, egy dologra azért szükség lenne: arra, hogy a sürgősen álljon le az idegenellenes kampányával,

hiszen abszurd helyzetek adódnak már most is. Például, amikor a drágán idehozott külföldi munkaerőre vidéken rendőrt hívnak, mert migránsnak nézik. Az itt dolgozó,  tanuló, kutató külföldiek már lassan nem mernek kimenni Budapesten kívül az utcára. Közöttük vannak azok a harmadik világbeli egyetemi hallgatók, akiket a magyar állam több milliárd forintos ráfordítással, magyar ösztöndíjakkal ide. Nekem is vannak magyar állami ösztöndíjjal itt tanuló hallgatóim, akik Libanonból, Mongóliából, Afrikából nagy örömmel jönnek, majd szembesülnek a kormány által gerjesztett gyűlöletkampánnyal. Ez sokba kerül, semmi értelme nincs, abba kell hagyni!

A külföldi munkaerőt tehát a nagy cégek meg tudják fizetni, s ezzel megoldhatják munkaerő-problémájukat, de vajon a haza kis- és középvállalatok mit tudnak tenni?

Igen, a nagyobb gond most már gazdaságunk másik szektorával van. A kis és közepes cégek is rövid néhány év alatt beleütköztek a mennyiségi hiányba: nincs ember. A képzett és gyakorlott szakembert pedig nem tudják megfizetni. Ebben a szektorban a munkaerőpiac fokozatos nemzetköziesedése sem nyújt megoldást, a  kkv-k számára valójában még a viszonylag olcsónak számító ukrán munkaerő is megfizethetetlenül drága –, nem szólva arról, hogy ezt meg kellene szervezni, beleértve az utaztatásukat, lakhatást, pedig a kormány és a munkaadói szervezetek már régóta fontolgatják ezt a megoldást. Ráadásul nem is feltétlenül erre van igénye a hazai kkv-szektornak: a lengyel vagy a szlovák, cseh példa szerint a több százezres ukrajnai vendégmunkás-foglalkoztatást a mezőgazdasági idénymunkák és a nagy építőipari munkák motiválják.

Ugyanakkor az biztos, hogy a magyar kkv-szektor munkaerőkereslete és annak potenciális kielégítése az a terület, amelyen a kormánynak szerepet kellene vállalnia.  

Érdemes abból kiindulni, hogy a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyed millió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra.

Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.

Kinek lenne ez a feladata, a kormányé?

Itt már nem egyen-megoldások kellenek, amelyeket a Belügyminisztérium és az önkormányzati rendszer egy sablon alapján levezényel. Az oktatási része is tagolt, mert kellene hozzá az utóbbi évtizedek magyar gyakorlatától elég idegen felnőttképzés, „élethosszig tartó tanulás, valamint az iparosnál végzett szakképzés – és ahhoz állami forrásokat kell rendelni.

A munkáltatói része pedig azért nagyon sajátos, mert hazánk számos peremtérségében a hivatalos munkanélküliség felett akár a lakosság negyedét kitevő közmunkási hányad jelzi a térség potenciális munkaerőkínálatát, miközben a kielégítetlen kereslet onnan 50 vagy akár 200 kilométerre van.

Sok cégvezetővel beszélve hallom, hogy ők elég jól feltérképezték a számukra elérhető és náluk hatékonyan foglalkoztatható munkaerőt, hajlandóak is lennének immár e munkaerő-ínséges időben vállalni a betanítást, odaszoktatást: de egyenként kicsik. Az egyiknek kellene hat ács, a másiknak tíz szalagmelletti, a harmadik két kertészt és négy targoncást keres: ám a buszoztatás vagy a munkásszállás-ellátás költségeit csak koordinált keretek között lehet megoldani. Vannak erre szakosodott magánvállalkozások, ám a munkáltatói szervezetek – köztük az MKIK, VOSZ, iparági szövetségek – is kidolgozhatnának konkrét javaslatokat a kormány számára.

Ehhez a Kamara, amely rendeltetése folytán foglalkozik  a reálszféra igényeivel, hasznosan hozzá tud szólni, szemben például a felsősoktatással, amelynek fejlesztési stratégiája nem kamarai profil,

az oktatási folyamat időigénye messze túlnyúlik a munkaadói és kamarai szövetségek időhorizontján, és a konkrét munkáltatói érdekek egyáltalán nem esnek egybe szükségszerűen az ország egészének a távlati érdekeivel. Arra kellenének tehát javaslatok, hogy miként váljon a munkára fogható közmunkás értékteremtő munkára képes emberré. A kettő ugyanis nem ugyanaz.  Ma a közmunkaprogram az egész országot átfogó állami rendben működik. A probléma egy részét talán a polgármesterek is meg tudják helyi szinten oldani, de csak egy részét. Ám a jövő súlypontja nem náluk, hanem a magánszektorban van! A kérdés ugyanis az, hogyan lehet ezt a tömeget átterelni, bevinni a reálszférába. Itt kellene a kamaráknak, szakmai szervezeteknek előállniuk az ötletekkel. Azért említem első helyen őket, mert ezek azok, amelyek elsősorban a kis- és középvállalkozásokat képviselik, s ez a potenciális – a közmunkából a munka világába átterelendő – munkaerő-állomány nem a multik számára jelenthet megoldást. Ugyanakkor a kkv-k is meg tudnák fizetni az ilyen munkaerőt, az érintett közmunkások pedig meg tudnák duplázni a saját legális jövedelmüket, az állam pedig adó- és járulékbevételekhez jutna, illetve sokkal kevesebbet kellene költenie közmunkásokra.  Azaz az állam számára bőségesen megtérülne ennek a támogatása, egy ilyen program működtetése.

Éppen ezért én azt mondom, hogy a magyar versenyképesség javításának a módozatait nem a munkaadói járulék vagy a személyi jövedelemadó kulcsa további csökkentése körül kellene keresni, mert nem ott húzódnak a növekedés korlátjai.

Arról nem beszélve a járulékcsökkentés ugyan mérsékelné a munkaadói költségeket, de azzal még kevesebb jutna az egészségügyre, a nyugdíjakra. Inkább az értékteremtést kell növelni!

Mit tapasztal a reálszféra körében, nem ódzkodnának a közmunkásból munkaerővé avanzsált emberek felvételétől? Nem félnének?

Öt éve, amikor még rendelkezésre áll a munkaerő, és lehetett válogatni a kendermagban, akkor senki nem volt arra rászorítva, hogy képzetlen, szervezett munkától elszokott, akár funkcionális analfabéta emberekkel foglalkozzon, mivel extra ráfordítást igényel a betanítás, kiképzés, szintre hozás. Ma más a helyzet.

Hallottam olyan mondást HR-től, hogy ha van valakinek szívhangja, akkor azt már fel is vesszük.

De nem feltétlenül  az országnak azon a részén található még ilyen rendelkezésre álló potenciális munkaerő, ahol igény van rájuk. Ismét induljanak be a fekete vonatok Szabolcsból a főváros és Nyugat-Magyarország között?

Nem tartom abszurdnak, hogy a keleti országból, vagy éppen Nógrádból eljárjanak dolgozni az emberek, ha valaki meg tudja szervezni számukra az utaztatást, a szállást. Nem a fekete vonatok rendszerét kell újraéleszteni, de az országon belüli munkaerő mozgatására igenis szükség van. Gondolok itt olyan dolgokra, hogy

valaki összegyűjthetné néhány egymáshoz közel működő cég munkaerő-igényét – ennyi és ennyi villanyszerelőre, annyi és annyi vizesre, stb. van szükség, s megszervezné a napi utaztatást.

A gyakorlati megoldást nem nekünk kell most megtalálnunk. Amit viszont határozottan állítok: beindult a gondolkodás ebben is, s ez ragyogó alkalmat kínál arra, hogy a munka világára is kitaláljanak olyan megoldásokat, amelyek segíthetik a magyar gazdaság egészének, versenyképességének is a fejlődését, javulását amellett, hogy a piaci szereplők gondjain is enyhítenének.

Említette, hogy az államnak szerepet kellene ebben vállalnia. Konkrétan mit? Szervezzen? Buszoztasson?

Az államnak szerepet kell ebben vállalnia, hiszen nemzetgazdasági, nemzetpolitikai érdek ennek a problémának a megoldása. De nem gondolom, hogy az állam feladata lenne a konkrét helyi igények összegyűjtése, a szervezés, az utaztatás. Erre a munkaügyi apparátus nem is lenne képes, hiszen ez nem hatósági ügy, hanem üzleti vállalkozás.

De például a kamarák – amelyeket sokan bírálnak, hogy keveset szolgáltatnak – a regionális hálózataikra építve felmérhetnék az igényeket.

Az államnak pedig a költségek egy részét kellene átvállalnia, mivel egy aktív munkaerőpiac eszközről beszélünk. Társfinanszírozást tartanék egyébként helyesnek – a cégeknek is ki kell venniük a részét a ráfordításokból, mert ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy kézen-közön eltűnik az erre szánt állami forrás.

Működik ilyen modell másutt?

Nálunk is működik már ilyen itt-ott, a magánszférában a munkaerő-közvetítő cégek működtetnek ehhez hasonlót. S a nagyobb vállalatok egy része is próbálkozik már ezzel. Amiről mi most beszélgettünk azonban – hogy úgy mondjam – macerásabb, mivel állami intézmények, érdekképviseletek és kisebb-nagyobb magáncégek közös tevékenységére van szükség.

Arról nem is szólva, hogy a külföldi munkaerőt a térségen belül – egyébként nálunk is – már most is számottevő mértékben importálják.

Az Eurostatnak van egy vonatkozó jelentése, amelyből kiderül, hogy Magyarországon 2016-ban 5801 tartózkodási engedélyt adtak ki külföldieknek munkavégzés indokával (egyébként sokatmondó, hogy az összesen, közel 23 ezer tartózkodási engedélyből a legnagyobb arányban kínaiak, ukránok és amerikaiak részesültek), ugyanakkor a cseheknél 23 097-e, miközben Lengyelországban 493 960-at. Tehát ha külföldről tudunk behozni munkaerőt, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását? Ehhez azonban – nem lehet elégszer hangsúlyozni – aktív munkaerőpiaci intézkedések kellenek – ahogy egyébként az Európai Unió évek óta tanácsolja, hogy ha már ennyit költ Magyarország a munkanélküliség kezelésére, költse ésszel.

Orbán a hazárdjátékos – Új Trianon fenyeget bennünket

Jobboldali érzelmű politikusok a Fidesz elleni szavazásra buzdítják az országot. Az interneten ma is megtalálható kampányvideóban egykori Fidesz-támogatók: Jeszenszky Géza, egykori külügyminiszter, nagykövet, Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke, Lukácsi Katalin, a KDNP kilépett tagja és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely frissen megválasztott polgármestere is az ellenzék támogatására szólította fel a konzervatív liberális szavazókat. Az indokokról Jeszenszky Géza történészt kérdeztük.

 

A közelmúltban ön is szerepelt egy kampányvideóban, Bod Péter Ákos, Márki-Zay Péter és a KDNP-ből kilépett Lukácsi Katalin társaságában. Ebben azt üzenik a választóknak, hogy a konzervatív és keresztény emberek szavazzanak a Fidesz ellen. Miért vett részt ebben az akcióban?

Elsősorban erkölcsi megfontolás vezérelt, mert a jelenlegi kormány félrevezeti a szavazókat, a hazugságok özönét terjeszti, ami súlyos kárt okoz mind az országnak, mind a társadalom gondolkodásának. Ezért biztatom honfitársaimat a Fidesz elleni szavazásra, elsősorban azokat a szabadelvű, konzervatív polgártársaimat, akik a rendszerváltozás idején az Antall-kormány hívei voltak. Ugyanis sokakkal együtt én is úgy látom, hogy nagy a baj Magyarországon! Szükség lenne egy jobb, tisztességes kormányra, amely valóban a nemzet érdekeit szolgálja.

Ebben a pillanatban ugyanis nem látok arra esélyt, hogy Orbán Viktor és társai megjavulnak, vagy a tisztesség útjára lépnek a választások után.

Pedig korábban azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktor céljaival egyetért, annak megvalósítását azonban elveti. Mit fogad el, s mi zavarja leginkább?

Ez nagyon általános megfogalmazás: természetesen azt szeretném – sokakkal együtt -, hogy Magyarország egy jól működő, erős, sikeres, megbecsült ország legyen. Ha Orbán eszközei összhangban lettek volna a demokrácia normáival, akkor ma is támogatnám.

Ez a kormánnyal szembeforduló konzervatív, liberális csoport korábban a Fidesz támogatója volt. Ön például első Orbán kormány alatt amerikai nagyköveti posztot is vállalt, nemrég pedig Norvégiában képviselte az országot, Bod Péter Ákos még miniszterelnök-jelölt is volt. Önök változtak inkább, vagy a Fidesz?

Számomra evidens, hogy ez a Fidesz már nem a korábbi értékeket valló párt. Ha megnézi valaki Orbán Viktor beszédeit, látja, hogy ma már szöges ellentéte korábbi önmagának.  Csak egyetlen dolgot említek példaként:

a mai kormányfő orosz kapcsolataiért 2007-ben még élesen bírálta a Gyurcsány-kormányt, ám miután Orbán hatalomra került, sokkal tovább ment a Putyinnal kötött kapcsolatok mélyítésében, mint korábban a szocialisták.

Titkos szerződés alapján bővítik a Paksi atomerőművet, miközben az általa termelt áram drága és eladhatatlan lesz. Nem beszélve az előnytelen orosz giga-hitelről, amelyet a magyar államnak fel kell venni.

Van-e bármilyen politikai racionalitás az orosz kapcsolatban, vagy ennek híján valóban felvetődhet a miniszterelnök zsarolhatósága, vagy bármilyen más ok?

Lehetnek olyan szubjektív okok, amelyek Orbán sértődékeny személyiségéből fakadnak. Washingtoni nagykövetként láttam a csalódottságát, amikor amerikai díszdoktorrá avatása után nem jutott be az elnökhöz a Fehér Házba. Ennek száz oka volt ugyan, de mégis nagyon sértette a hiúságát. Ugyanezt érezhette, amikor kormányra kerülve nem kapta meg a nyugati vezetők részéről azt a támogatást, amire számított. Orbán ugyanis 2010-ben olyan gazdasági programmal került hatalomra, amely az államháztartás deficitjét növelte volna. De ezt nem támogatta az akkori Európai Bizottság elnöke, amire a magyar kormányfő megsértődött, s bevezette az unortodox gazdaságpolitikát. Ennek ugyan csekély eredményei vannak, sőt, a szomszédjainkhoz képest is egyre jobban lemaradunk a gazdasági versenyben. Nyilván sértődöttségében fordult az unió ellen is, hisz korábban, 1994-től négy éven át elnöke volt a magyar parlament uniós bizottságának. Vagyis egykor a legnagyobb híve volt az európai csatlakozásnak, most pedig kártékony kampányt folytat Brüsszellel, illetve az Európai Unióval szemben.

Ennél nagyobb fordulatot nehéz elképzelni, amelynek a mélyebb okai nem ismertek.

Mindenesetre Orbán egész politikai pályafutása során hazárdjátékosnak mutatkozott. Ez néhányszor bejött, de azért azt józan ember nem gondolhatja, hogy a Nyugat megállíthatatlanul hanyatlik. Ha mégis így lenne, akkor sem feltételezhető, hogy Magyarország képes lenne az „eliszlámosodó és erkölcsi fertőbe süllyedő Európa közepén a lezüllés” folyamatát megállítani, miközben az ország gazdasága a nyugat-európai exportra épül.

Csak feltételezni lehet, hogy Orbán Viktor azért lett az orosz, a kínai, a török, valamint az azeri politika feltétlen híve és támogatója, mert vonzotta, hogy a liberális váltógazdasággal szemben nem négy, vagy nyolc évet kapna elgondolásai megvalósítására, hanem ennél sokkal hosszabb időt.

Felvillant előtte a Horthy korszak példája, amelyben egy irányvonal hívei jó húsz évig birtokolták a hatalmat, amíg a háború a rendszert szét nem verte.

Bizonyos jelekből feltételezhető, hogy ebben a törekvésében az egykori kormányfő, Boros Péter is támogatja Orbán céljait, sőt, eszközeit is. A rendszerváltás kormányából ön állt legközelebb Antall Józsefhez, ön szerint az egykori kormányfő hogyan vélekedne a Fidesz elnökének törekvéseiről.

A rendszerváltozás idején Antal József még becsülte a Fidesz radikalizmusát,

de az nem igaz – amit sokan hisznek, Orbán minderről pedig sejtelmesen hallgat – hogy Antall Orbánra bízta volna az országot.

Igaz, Boros Péterre sem bízta. Tanúsíthatom, hogy Antall József azt mondta: én személyesen senkit nem akarok utódnak kinevezni, ezt majd nektek kell eldönteni, ha én elmegyek! Azt nem akarom, nem is tudom határozottan állítani, hogy mi lenne Antall József véleménye Orbán Viktor hatalom-gyakorlásáról, de ha összehasonlítjuk kettejük tevékenységét, akkor azt látjuk, hogy a mai politikai gyakorlat szöges ellentéte a rendszerváltozás elveinek és gyakorlatának. Néhány példa. A parlament intézményét végtelenül tisztelő Antall a fontos parlamenti bizottságok vezetését ellenzéki politikusra bízta. Pl. a külügyi bizottság elnöki teendőit az MDF kormány kritikusa, Horn Gyula látta el, de minden bizottságban erős ellenőrző szerepet biztosított az ellenzéknek. Ezen kívül Antall igyekezett minden parlamenti ülésen részt venni, s még nagybetegen is felszólalt, komolyan vette az ellenzéki interpellációkat, ha tehette, személyesen válaszolt.

Tehát élénk parlamenti élet volt akkoriban, ma ennek nyoma sincs, ahogy nem cél már a pártsemleges közszolgálat sem.

A külpolitikában Antall sürgette az uniós csatlakozást, és a belépést a NATO-ba. Az orosz gazdasági kapcsolatokat fenntartotta, de óvatosságra intett, tisztában volt az orosz imperializmus feléledésének a veszélyével.

Vagyis nem annyira a pártok között van ma a törésvonal, hanem a demokrácia és a diktatúra áll szemben egymással?

Kétségtelen, Orbán maga hirdette meg, hogy ő nem liberális demokráciát akar. Pedig tudjuk jól, a liberalizmus a szabadság ideológiája, jómagam egy XIX. századi liberális vagyok, folytatója a magyar hagyománynak. Mi már a rendszerváltáskor bejelentettük: a jelző nélküli demokráciában hiszünk, amiben természeténél fogva benne volt a szabadság; a verseny, a nézetek szabad ütköztetése, a szólás lehetősége. Az illiberális demokrácia lényegében a demokrácia tagadása, vagy a csorbítása.

Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy Magyarországon diktatúra van, de azt sem, hogy igazi demokrácia lenne.

Ma ugyanis nincs teljes sajtószabadság, nem lehet következmények nélkül bírálni a kormányt, az állami posztok betöltésének legfontosabb feltétele a párthűség. Már rég felszámolták a súlyok és ellensúlyok bonyolult rendszerét. Ezért is gondolom, hogy kívánatos volna a Fidesz leváltása. Különben politikusai tovább csorbítják a demokráciát, megszűnhet a bíróság függetlensége, s az ország vezetőinek magatartása miatt Magyarországot ki is tessékelhetik az unióból, ahol már így sem tudjuk érdekeinket megfelelően képviselni.  A NATO-t ugyan nem támadjuk, de már ott is megrendült irántunk a bizalom a Putyin-barátság, illetve Paks II. miatt.

Az már egy további kérdés lesz, hogy ha az ellenzéki erők kerülnek hatalomra, akkor képesek lesznek-e felülemelkedni a pártérdekeiken, illetve egy új kormány képes lesz-e lebontani a mai rendszert, amit a Fidesz nyolc éven át szisztematikusan épített.

A kampányba beszállva azt vállalta, hogy a Fidesz melletti kiállásról lebeszéli a konzervatív, liberális szavazókat, de nem mondta meg, hogy kit lenne érdemes támogatni. Miért?

Ezt majd eldöntik a választók, nyilván megtalálják a legesélyesebb jelöltet, ebben segítenek a civilek is. A mi kiállásunk arra példa, hogy bár korábban támogattuk ezt a hatalmat, de miután letért a demokratikus útról, ellene fordultunk. Nem elhallgatunk, ahogy sokszor előfordul, hanem tiltakozunk. Nem vagyunk megvehetőek, sem megfélemlíthetőek. Fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon rossz irányban mennek a dolgok.

Az a szerencséje a kormánypártnak, de abban talán a Fidesz is aktívan közreműködött, hogy az ellenzéknek nincs elismert, hiteles vezére.

Csak remélni lehet, hogy az ellenzék pártvezetői között találnak majd arra érdemes, rátermett vezetőt, aki megbirkózhat a feladattal. Ha a mai kormány megmarad, tehát Orbán Viktor marad a miniszterelnök, akkor a világ fokozott figyelemmel fog figyelni, hogy folytatódik-e a romlás, a demokrácia csorbítása, vagy esetleg javul a helyzet. Ez utóbbiban nem hiszek.

Történészként írt egy könyvet, amely Magyarország elveszett presztízséről szólt. Az elmúlt nyolc évben mennyire romlott az ország megítélése külföldön?

Ha valaki figyeli a nemzetközi sajtót, látja, hogy rendkívül sokat romlott Magyarország nemzetközi megítélése. A történelem bizonyos fokig ismétli önmagát. Magyarország ugyanis az 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal egy nagyon kedvező megítélést szerzett a világban, amit aztán a XX. század elején elrontott. Magunk ellen fordítottunk olyan nemzeteket, embereket, akik korábban a barátaink voltak.

Amit ma a magyar kormány elkövet, az ennél is súlyosabb, szembefordul Európa nyugati felével, a szövetségeseivel.

Pedig Trianon a száz évvel ezelőtti presztízsvesztésnek is a következménye volt. Azt nem akarom sugallni, hogy ezek után egy új Trianon vár reánk, hisz területi veszteség ma már nem fenyegeti az országot. De a jól működő gazdaság kialakításához, a magyar külpolitikai törekvések érvényesítéséhez szükségünk lenne az Európai Unió vezetői, illetve az európai intézmények támogatására.  Most ezt a támogatást veszítjük el, és ennek már Trianonhoz mérhető következményei is lehetnek.

FRISS HÍREK

Első női imá...

Harry herceg...

Mégis kész a...

Orbán időt n...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!