Trump ellenére épül a Nord Stream 2

0
864

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Oroszország ugyan még szállít földgázt Ukrajnán keresztül is, de a fő kapcsolat Európával a Balti tenger alatti vezetékeken keresztül zajlik majd. Heiko Maas német külügyminiszter is a közös érdekeket emelte ki a moszkvai találkozón hiszen ily módon Németország válik az EU legfőbb gázelosztó központjává. Miközben Trump szerint ez túlságosan nagy orosz függést jelent.

Az orosz földgáz érdekellentéteket okoz az EU-ban is, de az igazi vita Brüsszel és Washington között bontakozik ki a stratégiai energia bizniszben.

Közben Lubminban a Balti tenger mellett megkezdődött a Nord Stream 2 építkezése – számol be a Deutsche Welle közszolgálati portál a Nord Stream 2 gázvezeték jövőjéről, mely mélységesen megosztja a német kormányt, az európai közvéleményt és próbára teszi az USA kapcsolatát az Európai Unióval. Életemben nem láttam még olyan gazdasági projektet, amely politikailag ennyire megosztaná a világot – jelentette ki Maroš Šefčovič, az EU alelnöke és energia ügyekben illetékes biztosa. A gazdasági képlet viszonylag egyszerű:

a Nord Stream 2 úgy hoz földgázt Európába, hogy nem érinti Ukrajnát és Lengyelországot.

Ha elkészül, akkor 55 milliárd köbméter földgáz érkezik majd Oroszországból Németországba a Balti tenger alatti vezetéken. Ez az EU földgáz igényének körülbelül a 60%-át fedezi. Minthogy Hollandiában kimerülőben vannak a gázmezők Groningen környékén, ezért az orosz földgáz importja teljesen érthetőnek tűnik. Gazdaságilag az is, de a politikai számítások felülírhatják a gazdasági tényeket.

Itt van mindjárt Amerika, mely óva inti Európát az orosz gáztól való függéstől. Erre már Donald Trump is felhívta a figyelmet amikor tavaly Varsóban találkozott 16 közép- és kelet-európai állam vezetőivel. Mindjárt ajánlotta is az orosz földgáz helyett a cseppfolyósított amerikait. A lengyelek, akiknek ellenszenve Oroszország iránt évszázados, le is csaptak erre az ajánlatra noha a cseppfolyósított földgáz különleges kikötő kell – méregdrága berendezésekkel. De hát Varsóban az Egyesült Államokat stratégiai szövetségesnek tekintik, így ilyenkor a pénz nem számít…

Időközben a washingtoni kongresszus mindkét pártjának szenátorai és képviselői felszólították a német kormányt: mondjon nemet az oroszoknak! Berlin megmakacsolta magát és igent mondott a Nord Stream 2 gázvezetékre.

Kik lobbiztak ezért Berlinben ?

Mindenekelőtt a szociáldemokraták – írja a Deutsche Welle. Sigmar Gabriel ex külügyminiszter különösen aktív volt és nem feledkezhetünk meg Putyin kedvenc német lobbistájáról, Gerhard Schröder ex kancellárról. Aki előbb üdvözölhette a Kremlben beiktatásakor Putyint mint Medvegyev orosz miniszterelnök. Schröder jelenleg a Rosznyeft orosz olajtársaság elnöke és dollárban is milliárdos. Még egy német nagyság felbukkant Putyin beiktatásán a Kremlben: Matthias Warnig. Az ő cége építi a Nord Stream 2-őt. Ki ő?

A keletnémet titkosszolgálat egykori főtisztje, aki a német-orosz kapcsolatok egyik kulcsembere.

Vlagyimir Putyinnal állítólag még Drezdából ismerik egymást. Oroszország jelenlegi elnöke az egykori NDK-ban a KGB drezdai irodáját vezette alezredesi rangban. Nemcsak hívei, de ellenzői is vannak Németországban a Nord Stream 2-nek méghozzá a kancellár asszony pártjában, a CDU-ban. Angela Merkel hosszas habozás után döntött a Nord Stream mellett hiszen tisztában volt vele: mind Németországban mind az EU-ban sokan bírálják majd ezért. Sőt az EU-n kívülről érkezhet a leghevesebb bírálat: Porosenko ukrán elnök kerek-perec megmondta áprilisban Berlinben, hogy itt nem gazdasági hanem politikai döntésről van szó, és a döntés ellentétes Ukrajna érdekeivel. Amerika ugyanígy nem tágít, és az orosz fenyegetésre utal. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Németország szemére vetette a NATO miniszteri értekezletén, hogy a pénzét az oroszoknak előnyös gázvezeték építésére fordítja ahelyett, hogy teljesítené az észak atlanti szervezet előírását, és a GDP 2%-át költené katonai célokra.

A politikai fenyegetés nem használt, a németek megadták az engedélyt az orosz gázvezeték építésére, de

pénzügyileg még mindig meg lehet torpedózni a Nord Stream 2-őt!

Hogyan? Úgy, hogy a Gazprom értéke – a földgáz árának csökkenése miatt – 350 milliárd dollárról 50 milliárdra csökkent! Vagyis a bankok számára nem épp vonzó partnerré változott. Ezenkívül ott vannak a szankciók Oroszország ellen. Trump bármikor újra lecsaphat. Úgyhogy valószínűleg nem túlzott az EU energiaügyi biztosa amikor kijelentette a Deutsche Welle portálnak, hogy életében nem látott még olyan gazdasági elképzelést, mely oly nagy vihart kavart volna mint a Nord Stream 2, az orosz földgáz vezeték, mely Németországba úgy visz hatalmas mennyiségű földgázt, hogy elkerüli Ukrajnát…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .