Az azonnali kérdések órájával folytatta hétfői ülését az Országgyűlés

0
1461
parlament.hu

Ma a második héten szokásos kérdésekkel és azonnali kérdésekkel zárult az Országgyűlés második heti ülésszaka.

Jobbik: meddig tűri el a Fidesz Pócs Jánost a sorai között?

Csányi Tamás, a Jobbik képviselője azt kérdezte, hogy meddig tűri el sorai között a kormányoldal Pócs János fideszes országgyűlési képviselőt, aki egy, a napokban előkerült videóban – a jobbikos képviselő megfogalmazása szerint – „egy cigány férfi elégetésére tesz kísérletet és többek elégetésére is utal”.  Varga Mihály, miniszterelnök-helyettes azt mondta: nem hivatala és tiszte, hogy a képviselőcsoport nevében válaszoljon, de felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz-frakció közleményt adott ki, amelyben „nem szerencsésnek” minősítette a videót. Varga Mihály hozzátette: személyesen is osztja ezt a véleményt, és nem tartja szerencsésnek a videó elkészítését.    Csányi Tamás szerint ugyanakkor a kormány munkáját minősíti, hogy ilyen képviselők ülhetnek a parlamentben. Jelezte: a Jobbik feljelentést tesz az ügyben.  Varga Mihály úgy reagált: külön vitát érdemelne, hogy a Jobbik milyen cigány- és kisebbségellenes megnyilvánulásokat tett az elmúlt időszakban. A Jobbik először a saját háza táján söprögessen, utána kérdezzen minket – mondta.

MSZP: mikor tesz valamit a kormány az egészségügyben?

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt kérdezte, hogy mikor akar a kormány valamit kezdeni az egészségüggyel, hogy ne haljon meg évente 24 ezer ember azért, mert nem kapja meg a megfelelő orvosi ellátást.    Varga Mihály pénzügyminiszter válaszában cáfolta, hogy a kormány eddig nem tett semmit az egészségügy érdekében, hiszen – sorolta – megduplázódott az egészségügyi költségvetési támogatások aránya, az EU-s források igen jelentős része megy az egészségügyi intézményekhez és jelentős béremelések is történtek az ágazatban.   Bangóné Borbély Ildikó viszonválaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg 422 helyen hiányzik a háziorvos, 600 ezer ember nem jut hozzá napi szinten a háziorvosi ellátáshoz, a sajtó pedig folyamatosan egészségügyi botrányokkal van tele.    Varga Mihály szerint a béremeléssel a kormány megpróbálja megtartani és idevonzani szakdolgozókat, azonban vannak olyan ágazatok, ahol szakemberhiány van, így az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság és az építőipar területén.             DK: hány fideszes bűnözőt mentegetnek, hogy nem csatlakoznak az európai ügyészséghez?

Demokratikus Koalíció: hány fideszes bűnözőt menteget a kormány, hogy nem csatlakozik az európai ügyészséghez?

A politikus szerint az utóbbi időszak egyik legkirívóbb botránya Orbán Viktor miniszterelnök vejének ügye. Völner Pál igazságügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország mellett Svédország és Lengyelország sem csatlakozott az európai ügyészséghez, és az erről szóló vita során olyan javaslatokat tettek, amelyekkel az európai szervezet felállítása nem sértette volna a tagállamok szuverenitását. Hangsúlyozta: a magyar ügyészség önmagában is képes hatékonyan fellépni, a már meglévő európai szervezetekkel, így az OLAF-fal és az Eurojusttal együttműködve. Gréczy Zsolt viszonválaszában jelezte: a DK nem hagyja annyiban az Elios botrányát, és az európai parlament szakbizottságain keresztül kéri ki majd ki az erre vonatkozó dokumentumokat.  Völner Pál szocialista korrupciós ügyeket, és emiatt elítélt MSZP-s politikusokat sorolt fel, az Elios ügyről szólva pedig kiemelte: az, hogy nem lehet elszámolni egy uniós költséget, még nem jelent bűncselekményt.

LMP: a magyar kormány valóban nemet mondott-e a parkolási maffia megfékezésére?

Csárdi Antal (LMP) Tarlós István főpolgármester egy nyilatkozatára utalva azt kérdezte, hogy a magyar kormány valóban nemet mondott-e a parkolási maffia megfékezésére.  Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a kormány a parkolóautomaták NAV-hoz való bekötésében látja a probléma megoldását, és erről törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek.    A képviselő ismételt kérdésére válaszolva Varga Mihály hozzátette: a kormány egymás után tesz olyan lépéseket, amelyekkel a feketegazdaság lehetőségeit visszaszorítja. A parkolóautomaták adóhivatalhoz való bekötéséről szólva hozzátette: lehet, hogy ez nem old meg minden problémát, de jelentős lépés.

Párbeszéd: mit keres Kásler Miklós a hálószobákban?

Burány Sándor (Párbeszéd) egy olyan orvosi-egészségügyi képzésről kérdezett, amelyet 20 millió forinttal támogatott a szakminisztérium, és amelyben a résztvevőnek vállalniuk kell, hogy nem végeznek mesterséges megtermékenyítést, nem állítanak be fogamzásgátló gyógyszert vagy eszközt, és nem végeznek művi terhesség-megszakítást. Mit keres Kásler miniszter úr a hálószobákban? – tette fel a kérdést.    Varga Mihály válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány az elmúlt időszakban 7 milliárd forintot fordított a meddőség kezelésének támogatására és ezt folytatni is a kívánja. Hozzátette: az adott civil szervezet hatáskörébe tartozik, hogy hogyan használja fel a támogatást.     A párbeszédes képviselő a közpénzek elképesztő pazarlásának nevezte a szervezet támogatását, a miniszter viszont azzal érvelt: azt szeretnék elérni, hogy azok a katolikus párok kapjanak segítséget és támogatást, amelyek vallási, katolikus alapon közelítenek ehhez a kérdéshez.

Fidesz: milyen eszközökkel lehet fellépni az MSZP-s korrupciós ügyekkel szemben?

Budai Gyula arról beszélt, hogy az MSZP és a DK tele van korrupciós ügyekkel, és példaként hozta a négyes metrót, a sukorói telekcserét, Czeglédy Csaba több milliárdos kárt okozó költségvetési csalását, illetve Szegedről a Szeviép ügyet. Utóbbiról kiemelte, hogy Botka László (MSZP) polgármester „udvari beszállítójának” vezetőjét a bíróság több évre ítélte. Közlése szerint a volt Szeviép-vezető elmondta, hogy 2010 előtt nagyberuházásnál csak az lehetett fővállalkozó, akinek voltak politikai kapcsolatai, és pénzt csorgatott vissza. Kitért arra is, hogy Ujhelyi István szocialista EP-képviselő házát 30-40 millió forintért újították fel, és cserébe a politikus támogatást ígért a megrendeléseknél.

Budai Gyula azt kérdezte, milyen eszközökkel lehet fellépni az ilyen korrupciós ügyekkel szemben?

Völner Pál az igazságügyi tárca államtitkára szerint a szocialisták nem tanultak a hibáikból és ennyi év után sem találnak olyan jelöltet, aki hitelesen képviseli a baloldali értékeket. Szeged is többet érdemelne – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette: ugyanaz a rendszer működik, mint ami korábban, csak most egy nagyobb városra szorultak vissza, amit Botka László hűbérbirtokként működtet. Utalt arra is, hogy a Szeviép ügyben 443 család károsodott 10 milliárd forint értékben.

Jobbik: a kormány támogatja a párt határozati javaslatát a bevándorlók ügyében?

Jakab Péter arról beszélt, hogy harmadik éve hosszabbítják meg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, de ennek okozója valójában a kormány maga. Kitért arra, hogy F. Hasszán hamis okiratok miatt akadt fenn a hatóságoknál, majd idegenrendészeti őrizetbe helyezték, és három hónapig vizsgálták, mire kiderült, hogy az ISIS terroristája. Hozzátette: az elmúlt három évben 86 ezer embert engedett be a kormány mindenféle ellenőrzés nélkül. El tudják képzelni hány terrorista vagy rossz szándékú ember érkezett az országba? – kérdezte, hozzátéve: a migrációval szemben nem konferenciákkal, plakátokkal vagy ráolvasással kell küzdeni. Komoly fellépésre van szükség – jelentette ki a jobbikos politikus, aki utalt pártja határozati javaslatra. Jakab Péter azt kérdezte: támogatja ezt a kormány?
Varga Mihály pénzügyminiszter úgy reagált: fantomszámokkal nem tud vitatkozni.
Szavai szerint a jobbikosok összeadtak tücsköt-bogarat és ebből kreáltak egy számot. Közölte: ebben benne lehetnek azok is, akik védelmet kaptak a magyar államtól. Ugyanakkor ez egyszerűen butaság – tett hozzá.
Varga Mihály feltette a kérdést, hogy a jobbikos képviselő azt kifogásolja tulajdonképpen, hogy elfogtak, letartóztattak egy terroristát, és alaposan megvizsgálták? Ha ezzel baja van, akkor neki a felszólalással van baja – közölte.

KDNP: menyire hiteles a DK-családvédelmi programja?

Nacsa Lőrinc (KDNP) arról beszélt, hogy a baloldal kormányzása idején elvett egyhavi fizetést, megszüntette az egy- és kétgyermekes családok adókedvezményét, csökkentette a gyes idejét, és adóemelések nehezítették a családok életét. A 2010-ben bekövetkezett családbarát fordulat után bevezették és kiterjesztették a családi adórendszert, a családi otthonteremtési programot, a gyed extrát, rezsicsökkentést hajtottak végre, széles rétegben biztosítják az ingyenes gyermekétkeztetést, és a tankönyvet. Több mint duplájára emelték a családokra költött költségvetési forrásokat – sorolta a KDNP-s képviselő. Nacsa Lőrinc rámutatott: a Gyurcsány-párt a balliberális ellenzékkel karöltve ezeknél a szavazásoknál mindig a magyar családok ellen szavazott és most sem akarják támogatni a családvédelmi akciótervet. Kitért arra, hogy Gyurcsány Ferenc a magyar családoknak akar programot hirdetni, sorban a huszonnyolcadikat. Megjegyezte: a korábbi kezdeményezései mind vagy hazugságon alapultak vagy óriási bukások lettek. Mennyire hiteles ezek után a DK családvédelmi programja? – kérdezte.
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára közölte: az, hogy mekkora értéket képviselnek Gyurcsány Ferenc szavai, saját maga rögzítette, amikor azt mondta, „hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Idézte Gyurcsány Ferenc programjait és rámutatott: egyik sem valósult meg, „ennyi a hitelük”.
Hozzátette: a magyar családok szinte miden évben, amikor baloldali kormányok voltak, vesztettek, valamilyen támogatást elvettek tőlük. Mindenki választhat: a Brüsszel diktálta megszorítások vagy a 2010 utáni időszak, a családtámogatások évről-évre történő, érezhető bővítése.

MSZP: állítsuk meg a légszennyezést!

A szocialista Varga László a légszennyezésre hívta fel a figyelmet, amely mint kiemelte, számtalan daganatos megbetegedésért felelős és számtalan korai halálesetet okoz. E téren a Sajó-völgye a legszennyezettebb – jegyezte meg a szocialista képviselő, aki felhívta a figyelmet a Miskolci Egyetem innovációjára, a szmogkéményre is, illetve egy program elindítására tett javaslatot, Stop Poros néven.
Farkas Sándor, az agrártárca parlamenti államtitkára kiemelt célként jelölte meg a lakosság egészségi állapotának javítását, a népbetegséget okozó tényezők visszaszorítását. Rámutatott: jelentős lépések történtek, számos területen javult a helyzet, de a levegő minőségének alakulásában tőlük független tényezők is szerepet játszanak. Példaként említette az országhatáron túlról érkező légszennyező anyagokat. Azt ígérte, hogy továbbra is minden lehetséges intézkedést megtesznek a levegő minőségének javítása érdekében.

DK: csökken a felsőoktatásban tanulók aránya

Arató Gergely (DK) azt mondta, hogy a felsőoktatásban tanuló diákok aránya a Gyurcsány-kormányok idején az össznépesség négy százalékát tette ki, mára viszont csak három százalékát. A kormány ugyanis bezárja a diákok előtt a felsőoktatás kapuit – fogalmazott.
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt felelte, hogy az oktatás-nevelésre Magyarországon a GDP 4,9 százalékát fordítják, miközben az EU-s országok átlaga 4,7 százalék.
A Gyurcsány-kormány azt érte el, hogy megduplázta a fiatalok munkanélküliségét és tandíjat akart fizettetni a felsőoktatásba bekerülőkkel, a jelenlegi kabinet azonban két év alatt negyven százalékkal emeli fel a szociális ösztöndíjakat – hangsúlyozta.

Napirend után:

A napirend utáni felszólalások sorát nyitó Rétvári Bence (KDNP) a Kornis Gyula Tervről, a váci és szobi járás fejlesztési programjáról beszélt.
Barcza Attila (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy idén Sopronban rendezik a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjét.
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta, hogy tavaly 111 ezer ember érkezett Magyarországra, közülük több mint hatvanezren munkát akartak vállalni.

Ezt követően Hiller István levezető elnök a parlament ülését bezárta.
A Ház várhatóan jövő hét hétfőn folytatja a munkáját.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .