Kezdőlap Címkék Jobbik

Címke: jobbik

DEMETER, PÁLINKÁS, JOBBIK

Demeter Mártát a parlamenti közvetítésekben egykor mint az MSZP-frakció katonai ügyekkel foglalkozó, egyébként listán bejutott képviselőjét ismertem meg. Aztán egyszer váratlanul kilépett az MSZP-frakcióból, független lett, és az akkor még létező féléves türelmi idő után az LMP-frakcióhoz csatlakozott.

Valamivel később fel is vették tagnak az LMP-be, és egy ideig az LMP női társelnöke is volt. Az előválasztási jelöléskor őt indította az LMP a nyolcadik és kilencedik kerület Körúton kívüli részéből álló budapesti választókerületben, ahol a DK-s jelölt mellett két civil jelölttel is meg kell küzdenie. Egy korábbi kutatás szerint a DK-s jelölt, egy friss kutatás szerint viszont az egyik civil jelölt, Jámbor András áll nyerésre. Azt korábban is tudni lehetett, hogy Demetert a választókerületben a Jobbik is támogatja, most viszont kiderült:

ha bekerül az Országgyűlésbe, nem az LMP, hanem a Jobbik frakciójába ülne be.

Mi történhetett? Alighanem az, hogy úgy látta: az egyéni választókerületben nem túl jók az esélyei, és inkább kaphat bejutó listás helyet a Jobbiktól, mint az LMP-től. A baloldali MSZP-ben indult, majd a zöld, de a politikai tartalmat tekintve szintén baloldali LMP után nem gond számára továbblépni a magát őszintén jobboldalinak mondó, szerintem ma is szélsőjobboldali Jobbikba.

Pálinkás József egyetemi tanárt, egykori fideszes minisztert majd országgyűlési képviselőt, MTA-elnököt majd az Orbán-kormány tudományos kutatásokat finanszírozó hivatalának vezetőjét Orbán ejtette, majd ő némi idő elteltével néhányad magával megalapított egy új jobbközép konzervatív pártot, és csatlakozott az ellenzéki pártszövetséghez.

Akik Pálinkással részt vettek a pártalapításban, sosem voltak fideszesek, korábbi közéleti tevékenységük szerint mind a Fidesszel, mind a szélsőjobbal mindig is szemben álltak.

Pálinkás most kijelentette, hogy ha egyéni választókerületben bejutna az új parlamentbe, de pártjának nem jutna be elég jelöltje saját frakció alakításához, a Jobbik frakciójába ülne be, hiszen a baloldaltól távol áll.

Pálinkás e választásában legalább utal a szövetkező pártok közül kiválasztott párt politikájának irányába. Demeter ilyesmit nem említ. A reménybeli frakciók közötti esetleges választások e két jelölt általi kezelésében számomra az a figyelemre méltó, hogy mennyire könnyűvé tehette számukra a bejelentett döntést az, ahogy a szövetkező ellenzéki pártok politikusainak nyilvános megszólalásaiban mennyire elveszítette szerepét az egyes pártok politikája, annak jellege.

Az egykor a Jobbikkal élesen szembe szegülő politikusok 2018-ban arra jutottak, hogy számtani megfontolásból nem mondhatnak le a Jobbikkal kötendő politikai szövetségről, és ezek után megállapították, hogy az egykor gyakran lenácizott Jobbikot demokratikus pártként kezelik, és ennek legitimálására akként is jellemzik.

Látványos példája volt ennek, ahogy annak idején a borsodi időközi választáson Bíró László támogatása mellett kitartottak azt követően is, hogy annak antiszemita nyilatkozatait a Fidesz előbányászta, s ez folytatódott a szegedi Tóth Péter látványos DK-s kampánytámogatásban is.

Akár meg is érthetjük Demetert és Pálinkást, hogy elhiszik a szövetkező ellenzéki pártoknak, hogy adott esetben baloldaliként vagy konzervatívként jó lelkiismerettel ülhetnek be a Jobbik majdani frakciójába.

GYURCSÁNY FÉLIG IGAZA

Gyurcsánynak igaza van. Pár napja azt írta a Facebookon: „Előbb nézek el egy régi, mára megbánt embertelen szöveget, mint a mai kormánypárt országárulását, országdúlását.” Azután így folytatta: „Sokan voltak embertelenek, vagy éppen nácigyanús szövegek kimondói. Küzdöttünk ellenük. De ma nem ők veszélyesek. Hanem az újbarna, emberosztályozó, bélyegző, gyalázó kormány.”

Igaza van: a hatalmon levő, az államhatalom minden eszközét gátlástalanul használó fasisztoid politikai erő összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az ellenzékben levő, és gondolkodásának fasisztoid elemeit most éppen rejtegető párt.

Igen, a Fidesz nyilvánvalóan veszélyesebb, mint a Jobbik.

Erről jut eszembe, amikor sok-sok évvel ezelőtt, amikor még bejáratos voltam az ATV-be, egyszer azt találtam mondani Kálmán Olgának az Egyenes Beszédben, hogy két szélsőjobboldali párt van a magyar politikában. Csak egy, helyesbített Olga, és akkor ezen azt értette, hogy a Jobbik szélsőjobboldali, a Fidesz nem. Alighanem ma is helyesbítene, a DK politikusaként, de azért, mert a Jobbikot már nem tartaná szélsőjobboldalinak, a Fideszt meg alkalmasint igen. (A Mi Hazánkat most félreteszem.) Én most is azt gondolom, hogy mindkettő. Akkor is, ha a Fidesz, mivel hatalmon van, összehasonlíthatatlanul veszélyesebb.

Miközben abban igaza van Gyurcsánynak, hogy a hatalmon levő fasisztoid politikai erő, a Fidesz összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint a Jobbik. Az már nem igaz, hogy a Jobbik a maga rejtőzködő, letagadott rasszizmusával, homofóbiájával, embertelenségével nem veszélyes. De az. Csak más adja a veszélyességét.

Rendszeresen mondják azt ellenzéki politikusok, az ellenzéki szövetséget helyeslő újságírók, hogy a fontos kérdésekben a hat párt egyetért, csak másodlagos, harmadlagos ügyekben van köztük különbség. Hogy az „ideológiát”, amiben különböznek, félre kell tenni.

Eszerint az, hogy homofóbok vagyunk-e, hogy tűrjük-e a rasszizmust, hogy egyetértünk-e a Fidesz nacionalizmusával, vagy sem, az másodlagos, az csak ideológia, és nem politika.

Ez nem igaz. Az Orbán-kormányok nacionalista törvényeket hoznak, nacionalista külpolitikát folytatnak, rasszista alapokon álló intézkedéseket hoznak, homofób üzeneteket küldenek a társadalomnak. Ezeket gyakran támogatja a Jobbik. Ez nem csupán ideológia, ez vastagon politika. Ebben – nagyon remélem – a DK nem ért egyet a Jobbikkal. Gyurcsány a jegyzetében a szövetkező ellenzékiek „közös éntudatról” ír, ami aggasztó.

A Jobbik akkor veszélyes, ha a vele kötött választási szövetség oda vezet, hogy a demokratikus pártok lemondanak a politikák megkülönböztetéséről.

A Jobbik akkor veszélyes, ha demokratikus pártok elfogadják, magukévá teszik azt a nacionalizmust, amelyben a Jobbik egyetért a Fidesszel.

A Jobbik akkor veszélyes, ha a demokratikus pártok tolerálhatónak tartják azt a rasszizmust, amelyben a Jobbik és a Fidesz között nincs vagy alig van különbség.

Gyurcsánynak tehát csak félig van igaza.

AMIT A BALOLDALIAK FÉLREÉRTENEK

Csengett a mobilom, a Magyar Nemzettől hívtak. Arról kérdezett volna a Fidesz első számú napilapjának újságírója, hogy mit gondolok arról, hogy Gyurcsány Ferenc a jobbikos Tóth Péter mellett kampányolt Szegeden, aki néhány éve még durvább antiszemita és cigányellenes kijelentéseket tett, mint a hasonlókról hírhedt, időközi választáson közös jelöltként elindított Bíró László. A Magyar Nemzetnek ezúttal sem nyilatkoztam, ahogy hosszú ideje nem vagyok rá hajlandó. Nem is írnék a dologról, ha nem hallottam volna, ahogy DK-s politikusok egymás után próbálják magyarázni a dolgot. De sajnos hallottam.

Néhány hónapja MSZP-s politikustól hallottam, hogy a szerencsi-tiszaújvárosi választókerületben most ellenjelölteket indítanak a jobbikos Bíró Lászlóval szemben. Majd a választók az előválasztáson eldöntik, hogy ki legyen a fideszes képviselő kihívója a borsodi választókerületben. Csakhogy a hatpárti összefogás szabályai szerint ha az előválasztást a jobbikos nyeri, akkor mind a hat párt őt fogja támogatni a Fidesz jelöltjével szemben.

Most a DK politikusai (Sebián-Petrovszki László pártigazgató, országgyűlési képviselő és Barkóczí Balász szóvivő, képviselőjelölt, tehát mindketten a szűk pártvezetés legközvetlenebb munkatársai) menekült az Egyenes Beszédben elhangzott interjúban végül oda: majd a választók az előválasztáson eldöntik, hogy ki legyen a Fidesz kihívója a Csongrád 2. választókerületben. A DK-sok helyzete azonban kínosabb, mint az MSZP-é: Borsodban a szocialisták és több más párt az MSZP-s jelöltet támogatja az antiszemita kijelentéseiről elhíresült jobbikossal szemben, míg a DK Szegeden az antiszemita és cigányellenes kijelentéseiről elhíresült jobbikost támogatja az MSZP által is támogatott momentumos jelölttel szemben.

E különbség mellett is valami közös a két esetben.

Ha az MSZP-s és DK-s politikusok az előválsztáson szavazóktól várják a megoldást, akkor totálisan félreértik a helyzetet.

Aki magát baloldalinak, urambocsá antifasisztának tekinti, az antiszemita, cigányellenes kijelentésekről hírhedt jelöltet akkor sem fogadhat el közös jelöltnek, ha az illető megnyeri az előválasztást.

Aki néhány éve ilyen kijelentéseket tett, az akkor sem lehet baloldali, demokrata pártok által is támogatott közös jelölt, ha e kijelentések miatt bocsánatot kér.

Bocsánatot kérni nem akkor kell, amikor valakit éppen valamilyen pozícióra jelölnek, hanem akkor, amikor az illető már ezt megelőzően felülvizsgálta korábbi nézeteit.

Amikor nem azért kér bocsánatot, hogy egy pozícióhoz támogatást kapjon, hanem azért, mert minden érdek nélkül belátja a hibát. Ha ezt akkor teszi, amikor már pozícióra jelölik, akkor a bocsánatkérésnek nincs semmi hitele. Ha komolyan kell venni a szövetkező pártok megállapodását, hogy nem indítanak olyan személyt jelöltnek, aki kirekesztő nézeteket képvisel, akkor ilyen jobbikos jelölteket a baloldali pártok nem foghadhatnak el közös jelöltnek. Akkor sem, ha megnyerik az előválasztást. Ilyen jelöltek támogatása akkor is kérdésessé teszi az MSZP vagy a DK baloldali, demokratikus identitását, ha ez az előválasztás eredménye alapján történik.

“Keresztényszociális”?

Brenner Kolomannal beszélgettek a műsorvezetők a Jobbik részéről az ATV Startban. (A másik szereplő az MSZP-Párbeszéd részéről Burány Sándor volt, de most nem az ő helyes állításaival foglalkozom.) Fontos ez, mert ő mindig hangsúlyozza, hogy nyelvészként, történészként, egyetemi emberként beszél, és hogy neki a régi, Vona-féle Jobbikhoz nincs köze, ő testesíti meg Jakab Péter elnök mellett a Jobbik új, mérsékelt, középpárti, keresztényszociális arculatát. Milyen is akkor ez az új arculat?

Kövér László rádióinterjúja is szóba került a beszélgetésben, az az eleme, hogy a házelnök ma már nemmel szavazna az EU-tagságra egy népszavazáson. Tényleg, mit is gondol Brenner, vagyis a Jobbik a magyar uniós tagságról? „Az biztos, hogy most kell közösen újra kitalálnunk  … a Jobbik mindig azt mondja, hogy új kiegyezés kell Nyugat-Európa és Közép-Kelet-Európa között. Ez különböztet meg minket baloldali, liberális kollégánktól, hogy mi azt mondjuk, hogy újra kell tervezni. Bérfelzárkóztatás kell, nem lehet, hogy csak a bankok és a multinacionális cégek járjanak jól az Európai Unióban. És szerintem az Európai Unióban nemcsak hazánk, hanem bizony most már nyugati országok is rájöttek, hogy bizony, ilyen szintű újratervezésre van szükség.”

Vajon komolyan gondolja-e a jobbikos képviselő, hogy jelenleg

„csak a bankok és a multinacionális cégek járnak jól az Európai Unióban”?

Vajon a velünk együtt csatlakozó, de nálunk gyorsabban felzárkózó szlovák, lengyel, észt, román munkavállalók és vállalkozók nem járnak jól a szabad munkavállalással, a szabad mozgással, a szabad utazással? És Magyarországon sem csak és nem is elsősorban a bankok és a multinacionális cégek jártak jól vele eddig is és jelenleg is, hanem az Erasmus ösztöndíjjal kint tanuló diákok, a termékeiket az EU 450 milliós piacára szabadon szállító vállalkozók, az EU piacára Magyarországon termelő multik magyar munkásai stb. Brenner tétele az „újratervezés” szükségességéről és arról, hogy az Unióban a bankok és a multik járnak jól, és nem a dolgozó emberek, valójában ugyanaz, mint amit a Fidesz mond egy évtizede az EU-ról.

Orbántól halljuk újra meg újra, hogy Nyugat-Európa érdeke más, mint Közép-Kelet-Európáé, és kiegyezésre van szükség közöttük.

Már ezt megelőzően került szóba a beszélgetésben az elképzelt új jövedelempolitika. Egyetértés van az ellenzékben abban, hogy megkétszerezzék a családi pótlékot. Csakhogy a Jobbik ezt úgy képzeli, hogy a családi pótlék megnövelt részét nem pénzben, hanem olyan kártyán kapnák a családok, amely csak a gyerekekre, élelmiszerre, tanszerre, ruhára lenne költhető, és nem dohányra vagy alkoholra. Amerikai példára hivatkozik, mert Európában ilyesmire nincs példa. Nem véletlenül.

Az európai demokráciákban minden polgár méltóságát tiszteletben tartják annyira, hogy rábízzák, hogy mire költi az állami juttatást.

Becsülik annyira, hogy feltételezik, hogy a családi pótlékot nem a szülők dohányzására vagy italozására fordítják. Ismerjük az elterjedt előítéletet, miszerint a cigányok a családi pótlékot is italra és dohányra költik – a Brenner által elismételt jobbikos megoldás valójában cigányellenes, rasszista előítéleteket mozgósít. Azt üzenik vele a választóknak, hogy ők bizony – szemben a baloldali pártokkal – nem akarják a cigány szülők effajta gyakorlatát közpénzből támogatni. Ez volna az új, a „keresztényszociális” Jobbik.

Ezen a két ponton is azt látjuk, hogy a Jobbik nem más, mint a Fidesz, amikor még nem hatalmon volt, hanem ellenzékben.

EU elleni kémkedésért ítélte el a bíróság Kovács Bélát

Első fokon felmentették a kémkedés vádja alól az Európai Parlament egykori Jobbikos képviselőjét, de másodfokon már bűnösnek találta a bíróság Budapesten. Kovács Béla minden bizonnyal fellebbez bár a hírek szerint jelenleg Oroszországban van, ahonnan aligha adják ki a magyar hatóságoknak. Már persze ha igaz, amit állít: Vologya (Putyin elnök) a puszi pajtása.

A magyar elit egy része mindenesetre megette a sztorit, és sokan igénybe vették Kovács Béla moszkvai kapcsolatait. A neofita magyar jobboldal felfedezte magának Moszkvát, melyet korábban mint bolsevista fészket átkozott. Ehhez persze az is kellett, hogy Putyin is felfedezze magának az európai szélsőjobboldalt mint új barátot.

Brüsszel a kémek paradicsoma

Kovács Béla a GRU tisztjeivel tartott fenn napi kapcsolatot – erre figyelmeztette több nyugati titkosszolgálat a magyar hatóságokat, melyek nem reagáltak túlságosan hevesen. Kovács Béla moszkvai kapcsolatait sokan igénybe vették, és ők nem ragaszkodtak ahhoz, hogy ki is derüljön: kivel és miről tárgyaltak?!

Az Európai Parlamentben különben sem keltett nagy feltűnést a túlságosan jó orosz kapcsolat: sokan munkálkodnak Moszkva érdekében a politikai sztárok közül is. Köztük például Marine Le Pen asszony, a francia szélsőjobb vezére, akit Putyin nyíltan támogat Franciaországban. Az elnökválasztás idején az orosz titkosszolgálat hekkerei feltörték Macron csapatának kódjait és aktívan beavatkoztak a kampányba a szélsőjobboldali jelölt javára.

Brüsszelben találtak rá Putyin emberei Matteo Salvinire is. Az olasz jobboldal vezére Putyin támogatásának köszönheti, hogy az élre került, megelőzve az orosz elnök korábbi kedvencét, Silvio Berlusconit.

Putyin emberei most azon dolgoznak, hogy össze hozzanak egy ütőképes szélsőjobboldali tömörülést. Ebben kaphat szerepet Orbán Viktor, aki nem épp saját akaratából távozott az Európai Néppártból. Mit tud Putyin Orbán Viktorról? Annyi bizonyos, hogy jó vastag dossziéja van hiszen az orosz titkosszolgálatok egy percre sem álltak le azt követően, hogy a szovjet csapatok harminc éve elhagyták Magyarország területét.

Moszkva már évtizedek óta a földgáz üzleten keresztül pénzeli magyarországi barátait. A Svájcban bejegyzett földgáz kereskedő cégnek állítólag résztulajdonosa a magyar miniszterelnök is. Orbán Viktor néha személyesen utazik ki, hogy felvegye a pénzeket, melyeket orcája verítékével keresett meg mint bérből fizetésből élő polgár. A pénzt Putyin folyósítja, de csak ők ketten tudják, hogy miért ?!…

Megint a jobbik

Az történt, amit vártam: azzal, hogy a pedofília-törvénybe beletették a homoszexuálisokat és transzneműeket, a Fidesz a tőle megszokott gonoszsággal nehéz dilemma elé állította az ellenzéki képviselőket. Korábban valamennyien arra készültek, hogy igennel szavaznak majd, amit ugyan én nem helyeslek, de ez most, ha nem is mellékes, de másodlagossá vált.

A fő kérdéssé az vált, hogy mit kezdenek azzal, hogy az új változat összemossa a homoszexualitást a pedofil bűncselekményekkel. A Momentummal együttműködő három független képviselő és a DK azt jelentette be, hogy nem vesz részt a szavazásban, a Párbeszéd nemmel tervez szavazni, a Jobbik viszont így is meg fogja szavazni a törvényt.

Azt hallom ellenzéki (konkrétan DK-s) politikusoktól, hogy ez nem befolyásolja a Jobbikkal való szövetséget. Nem kell mindenről ugyanazt gondolni, a Jobbik jobboldali párt, míg a pártszövetség többi tagja baloldali vagy liberális. A szövetkező pártok azokkal a dolgokkal foglalkoznak, amelyek a leginkább érintik az emberek mindennapjait, mint a bérek, nyugdíjak, egészségügy, és ezt nem befolyásolja, hogy ideológiai kérdésekről nem ugyanazt gondolják.

Nem így látom.

A törvényszövegnek azok az utólag beiktatott szófordulatai, amelyekkel a tiltás, a korlátozás a homoszexualitás ábrázolására, megjelenítésére is kiterjed, homoszexuális embertársaink megbélyegzésére irányulnak, és ezáltal sértik a polgárok egyenlő méltóságának demokratikus normáját. Ez nem ideológiai kérdés, hanem politikai. Ideológiai lenne, ha csak propagandaszövegről lenne szó, itt azonban törvény születik, tehát a kérdés politikai.

Aki ezt a törvényt megszavazza, az embertársaink egyenlő méltóságának megsértését hagyja jóvá.

Már a hatpárti szövetség létrejöttekor felhívtam a figyelmet ezen az oldalon, hogy a Jobbik alapvető kérdésekben szavaz együtt a Fidesszel. A hetedik alaptörvény-módosítás megszavazásakor például a hajléktalanok, a menekültek és a közigazgatási bíráskodás ügyében állt a Fidesz törekvése mellé. Ezekben az esetekben sem ideológiáról, hanem politikáról volt szó: hozzájárult a Jobbik ahhoz, hogy a hajléktalanságot büntessék, hogy Magyarország ne vehessen részt az EU közös migrációs politikájában, és hogy a közigazgatási bíráskodást szorosabban a kormány alá helyezzék. (Ez a szándék azután más módon valósult meg, de ez a Jobbik szavazásának megítélésén nem változtat.) Most ismét a Fidesz mellé áll egy súlyos kérdésben a Jobbik. Hamis az a hivatkozás, hogy a Jobbik jobboldali mivolta teszi ezt érthetővé: Európa jobbközép pártjai ilyet nem tesznek, ez egyes szélsőjobboldali pártokra (mint a Fidesz vagy a lengyel PiS), különösen azok „civil” hátterére jellemző.

Az Emberi Jogok Európai Chartája a diszkrimináció tilalmát a szexuális orientáció szerinti megkülönböztetésre is vonatkoztatja.

Ez az ügy újra cáfolja azt az elterjedt állítást, hogy a Jobbik jobbközép párttá válik.

A Jobbik azzal próbálja feloldani a problémát, hogy megszavazza most a törvényt, de ha majd az ellenzéki pártszövetség a választáson többséget szerez, módosítják a pedofília-törvényt, és törlik belőle a homoszexuálisokra és transzneműekre történő utalásokat. És ha mégsem nyeri meg az ellenzék a választást? Akkor a Jobbik továbbra is felelős marad embertársaink megbélyegzéséért.

Megerősít ez a történet abban, hogy ne szavazzak olyan listára, amelyen jobbikos képviselők is szerepelnek.

Miféle előválasztás

Sosem értettem egyet az előválasztás ötletével. Amikor még volt Népszabadság, ezt meg is írtam benne. Azért nem tetszett, mert az előválasztást egy párt politikusai közötti belső versengésre találták ki, és ami nálunk folyik, az nem ez. Ebből mindenféle zavar következhet.

Kétségtelen, hogy ettől még lehet előnye is a dolognak, és szemlátomást van is. Már a 2019-es önkormányzati választáson is egyfajta lendületet adott az ellenzéki kampánynak az előválasztás, és ez bizonyára hozzájárult mind Karácsony Gergely, mint Baranyi Krisztina győzelméhez, és az ellenzéki szövetség összeszokásához.

Pár napja érdekes vitát láttam az ATV A nap híre címűműsorában. (Hol másutt?) A miniszterelnök-jelöltekről volt szó, és az egyik meghívott, Kerpel Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes szóvá tette: „… amit én hiányolok Jakab Péternek a mondataiból azok mellett a valóban karcos állásfoglalások mellett, amiket tesz, az pontosan az, amit a Momentum miniszterelnök-jelöltje ennek az előválasztási kampánynak a lényegeként fogalmazott meg, hogy beszéljünk arról, hogy mi történik itt majd ebben az országban 2022-ben. És Jakab Péter erről nem beszél. Soha, egyetlen kijelentést nem tesz arról, hogy mit is tenne a Jobbik ezzel az országgal 2022 után. ”Teljesen igaza van.

A Jobbik részéről jelen levő Brenner Koloman azzal válaszolt erre, hogy közös lesz a program, és ők nem állnak elő külön programmal.

Bizony, a Momentum és személy szerint Fekete-Győr András az előválasztást kezdettől fogva nem személyek, hanem politikák közötti választásként kezeli. Aki valaha is figyelemmel kísérte a klasszikus példát, az amerikai elnökválasztást megelőző előválasztást, az tudja, hogy

az amerikai előválasztás teljesen a politikák közötti választásról szól. Így van ez másutt is, mint Franciaországban vagy Olaszországban, amikor néha valamelyik párt vagy pártszövetség előválasztást tart. Ahány induló, annyiféle politikai álláspont.

Nálunk viszont a legtöbbször úgy fogalmazzák meg az előválasztás célját, hogy azt a jelöltet keresik, akinek a legnagyobb esélye van a Fidesszel szemben, és kerülik azt, hogy a jelöltek közötti politikai különbségekről, politikai irányokról beszéljenek.

Maguk a jelöltek többnyire kifejezetten kerülik saját pártjuk politikájának azokat az elemeit, amelyekkel más pártok szavazói nem értenek egyet. Kivételnek számít, hogy Fekete-Győr felveti az eurót, a különféle családmodellek egyenjogúságát – amibe Jakab Péter rögtön bele is kötött –, és más olyan politikai gondolatokat, amelyeket más pártok nem osztanak. Ő azért indult el miniszterelnök-jelölt-jelöltként, hogy a Momentumnak ezeket a politika törekvéseit az ellenzéki szavazótábor egészével elfogadtassa. Szerintem neki van igaza: ez az előválasztás politikai funkciója, ha kicsit is komolyan vesszük. Elvégre nem szépségversenyről, hanem politikai versenyről volna szó.

Az elmúlt hetek, napok sokunk számára váratlan fejleménye, hogy számos jelölt, akit a pártok már nyilvánosan bejelentettek, visszalépést jelent be, mégpedig nemcsak úgy általában, hanem egy másik párt jelöltjének javára.

Fura dolog ez. Korábban azzal érveltek az előválasztás ötlete mellett, hogy így majd a választók döntik el, hogy ki legyen a közös jelölt, és nem „füstös szobákban” a pártvezetők. Amikor én kezdettől fogva idegenkedtem az előválasztás ötletétől, az egyik aggályom éppen az volt, hogy ez nem fog menni,

a pártok nem engedhetik meg maguknak, hogy a választókra bízzák az egyes pártok jelöltjei közötti arányokat. Azért nem, mert a majdani parlamentben érvényesíteni akarják a köztük levő támogatottsági arányokat, ami nem kifogásolható.

Úgy tűnik most, hogy valóban nem engedik meg, és ezekkel a kölcsönös visszaléptetésekkel igyekeznek megszabni azokat. Persze a legtöbb választókerületben így is marad még választási lehetőség, és bizonyosan végig megmarad a miniszterelnök-jelöltek szintjén.

Egy dolog azonban sehogy sem fér a fejembe. A visszalépések valaki más javára történnek, többnyire valaki harmadikkal szemben, és végül is kölcsönösek lesznek két-két párt között.

Azt gondolná az ember, hogy a politikailag egymáshoz közelebb álló pártok léptetnek vissza jelölteket egymás javára, a tőlük távolabb álló jelöltekkel szemben. Kétfordulós választási rendszerekben, amilyen a francia vagy amilyen 2010 előtt a magyar rendszer volt, így szokott ez történni.

Franciaországban egykor a baloldalon belül voltak kölcsönös visszalépések a szocialisták és kommunisták között, nálunk az MSZP és az SZDSZ illetve a Fidesz és a Kisgazdapárt jelöltjei léptek vissza egymás javára a második forduló előtt. Az MSZP és az SZDSZ jelöltjei a Fidesszel szemben léptek vissza egymás javára, a Fidesz és a Kisgazdapárt jelöltjei az MSZP–SZDSZ-szel szemben. Ha ez így szokás, és így logikus, akkor magyarázza meg nekem valaki, hogy miért egymás javára lépnek vissza sokfelé

a DK és a Jobbik jelöltjei? A DK most már a Jobbikot érzi magához legközelebb a pártszövetség pártjai közül? A Jobbik pedig a DK-t?

Kivel szemben? A Momentummal, a Párbeszéddel szemben? Erre az nem válasz, hogy mások javára is előfordul visszalépés. A kérdés az, hogy egyáltalán hogyan fordulhat elő ilyen visszalépés.

Korábban még arról volt szó, hogy a Fidesszel szemben a Jobbikkal is össze kell fogni. Engem ugyan nem sikerült erről meggyőzni, de az Orbán-rendszerrel szemben állók nagy többsége elfogadja ezt. De hogy

a Momentummal vagy a Párbeszéddel szemben is a Jobbikkal kell összefogni, ez nekem nem fér a fejembe.

Nemzeti?

Amióta létrejött a hatpárti szövetség az Orbán-kormány leváltására, és a szövetkező pártok politikusai újra meg újra elmondják, hogy nemcsak a választásokig kívánnak együttműködni, de közös kormányzásra is készülnek, a majdani közös kormányt jobbikos politikusok előszeretettel nevezik „nemzeti egységkormánynak”. Lássuk be, ez képtelenség.

A jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények szerint egy választáson a válaszadók közel fele támogatná a szövetkező ellenzéki pártok közös listáját, ugyanakkor közel fele a Fidesz listáját. Tegyük most félre azt a kérdést, hogy a mostanában mért támogatottsági adatok alapján mandátumtöbbséget szerezne-e az Országgyűlésben az ellenzéki pártszövetség (mellesleg nem szerezne), de ha feltételezzük, hogy bekövetkezik még akkora eltolódás a támogatottságban, amelynek alapján már elérne mandátumtöbbséget a hat- vagy akár az újabb fejlemények alapján hétpárti szövetség és kormányt alakít, még mindig ott áll vele szemben egy jelentős létszámú parlamenti ellenzék.

E jelentős parlamenti ellenzék mögött a magyar választók jelentős kisebbsége állna, akik akár azért, mert mint frissen gazdagodó üzletemberek, akár mert családi megélhetésüket, lakáshoz jutásukat köszönhetik az Orbán-kormánynak, vagy várják az Orbán-kormány fennmaradásától, akár keresztény identitásuk, nacionalista gondolkodásuk, a szomszéd országokban kisebbségbe szorult magyarok ügye iránti elkötelezettségük állítja őket továbbra is a Fidesz mellé.

Ők az új többség által alakított kormányt nem tekintik a magukénak, továbbra sem támogatják. Ez a kormány tehát jó lelkiismerettel nem tekinthető, és ezért korrekt módon nem is nevezhető nemzeti egységkormánynak.

Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője az elmúlt napokban több médiumban is „nemzeti összefogásnak” nevezte a választásokra alakult pártszövetséget. Ez a szóhasználat ugyanúgy nem korrekt, mint a jobbikos politikusoké.

A pártszövetség listája mögött az optimista kutatási eredmények szerint is a válaszadók kevesebb mint 50 százaléka áll.

Hasonlóképpen egy negyven százalékot meghaladó, de az ötven százaléktól elmaradó részük a Fideszt támogatja, és emellett vannak mások isi, akik közül a Mi Hazánkat és a Kétfarkú Kutya Pártot rendszeresen 1 százalék fölött mérik a közvélemény-kutatók, s amelynek szavazói szemben állnak ugyan az Orbán-rendszerrel, de ilyen vagy olyan okból – politikai okból – nem készek támogatni a hat- vagy hétpárti összefogást. Holott ők is tagjai a nemzetnek. Miként a Fidesz rendületlen támogatói is. Mivel nem gondolom, hogy Horn ezt vitatná, nem nevezheti ezért jó lelkiismerettel „nemzeti összefogásnak” a hat- vagy hétpárti szövetséget.

Ennek megállapításán túl fel kell tennünk magunknak a kérdést: vajon miért ígérnek a Jobbik politikusai „nemzeti egységkormányt”, miért beszél Horn Gábor, az ellenzéki összefogás elkötelezett híve „nemzeti összefogásról”? A jobbikosok nyilván azért, mert így lépnek fel azzal szemben, hogy a Fidesz – ésszerű kampánymegfontolásból – baloldalnak nevezi az egész ellenzéket.

Márpedig a jobbikosok nem tekintik magukat baloldalinak, és ebben tejesen igazuk is van. Ők egészen más politikai világképet képviselnek, mint a szocialisták, a DK-sok vagy a Momentum támogatói.

Nehéz ezért egy politikai jelzővel kifejezni, hogy az Orbán-kormánnyal való szembenálláson túl mi egyesíti a pártszövetséget. Nyilván tisztában van ezzel Horn Gábor is, ezért nevezné az összefogást nemzetinek. Ez azonban nyilvánvalóan hamis.

Kisebbségek, EU, Országgyűlés

A Fidesz nagy előszeretettel használja az Országgyűlést az Európai Unióval, azon belül is az Európai Bizottsággal – Orbán nyelvén a „brüsszeli bürokratákkal” szembeni indulatok gerjesztésére.

Ezt teszi most is azzal a határozattal, amelyet a Minority SafePack európai népi kezdeményezéssel kapcsolatban kíván ezekben a napokban az Országgyűlésben megszavaztatni. A H/15586 számú határozati javaslatot még márciusban a Nemzeti Összetartozás Bizottsága nyújtotta be, április elején lefolytatták a plenáris ülésen a javaslat vitáját, s ezen a héten minden bizonnyal szavaznak is róla.

A Minority SafePack európai népi kezdeményezés hosszú, több fordulós politikai harc eredményeképpen jutott el az Európai Parlamentig és a Bizottságig. Fura fogalmazás ez, de mégis helytálló.

A Bizottság eredetileg nem is járult hozzá, hogy a kezdeményezéshez elkezdődhessen az aláírásgyűjtés.

A kezdeményezőknek az Európai Unió Bíróságán sikerült kiperelniük az aláírásgyűjtés lehetőségét. Az uniós szabály szerint egymillió aláírást kellett összegyűjteni legalább hét tagállamból, de úgy, hogy az aláírások számának mind a hét országban el kell érnie egy, az adott ország népességéhez mért minimumot.

A nehézséget az okozta, hogy Magyarország és a magyar kisebbséggel rendelkező EU-tagországok (Horvátország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) mellett legalább még két tagállamban össze kellett gyűjteni a szükséges számú aláírást, és ez az eredeti egy éves határidőre nem sikerült. A járványra hivatkozva a szervezők hosszabbítást kértek, és az új határidőre sikerült 11 tagországban összegyűjteni a szükséges számú aláírást, miközben az aláírások zöme természetesen Magyarországról, Romániából és Szlovákiából származott. (El kell ismernem, hogy nem hittem, hogy meglesz elegendő országban a szükséges számú aláírás, de nem lett igazam.)

Az európai népi kezdeményezésekkel az aláírók azt próbálják elérni, hogy a kezdeményezést tárgyalja meg az Európai Parlament, majd az Európai Bizottság kezdeményezzen európai jogszabályokat a kezdeményezésben foglalt törekvések érvényesítésére, amely azonban nem köteles erre.

Le kell szögezni: a kezdeményezés szövegében megfogalmazott kisebbségpolitikai törekvések helyesek, támogathatók.

Ami azokban le van írva, azt a szomszéd országok kisebbségi jogokra vonatkozó szabályozása és mindennapos gyakorlata sok tekintetben ma is tartalmazza, néhány fontos kérdésben azonban nem, és kifejezetten a kezdeményezésben leírtakkal ellentétes törvények születtek korábban például Szlovákiában, a közelmúltban pedig az EU-n kívüli Ukrajnában. Amiben Ukrajna ellentétes irányba megy, az a kisebbségek anyanyelvű oktatása. Amiben a népi kezdeményezés többet szorgalmaz annál, amit a magyar kisebbségek számára ma is valóság, az elsősorban az anyanyelv használata hivatalokban és különféle szolgáltatásokban, kiváltképp az egészségügyi ellátásban. Ott az emberek rendszerint a többségi nyelv használatára kényszerülnek ahelyett, hogy az állam gondoskodna a kisebbségi nyelvet beszélő személyzetről.

A kezdeményezést az Európai Parlament megvitatta és nagy többséggel támogatta.

Ugyanakkor az Európai Bizottság, elismerve a benne foglalt törekvések létjogosultságát, nemet mondott arra, hogy új európai jogszabályt kezdeményezzen. Arra hivatkozott, hogy e törekvések a létező jogszabályi környezetben is megvalósíthatók.

Az országgyűlési határozati javaslat 5. pontjában ezt a bizottsági döntést támadja meg élesen:

„Az Országgyűlés mély megdöbbenéssel fogadja, hogy az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott, a Minority SafePack célkitűzéseit támogató állásfoglalásával ellentétben az Európai Bizottság a kezdeményezést teljes egészében elutasította, így nem csak az Európai Parlament támogató véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem az európai polgárok akaratát is semmibe vette.”

Majd a 6. pontban hozzáteszi: „Az Országgyűlés meggyőződése, hogy az Európai Bizottság döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy konkrét intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot az európai őshonos nemzeti kisebbségek iránti elkötelezettségéről, kultúrájuk támogatásáról és védelméről.”

Mit gondoljunk erről a határozati javaslatról?

Ismétlem: az európai népi kezdeményezésben foglalt kisebbségi jogvédelmi törekvések szerintem rendben vannak. Az, hogy az Országgyűlés hozott korábban egy határozatot a kezdeményezés támogatásáról, szintén rendben van. A határozat idézett pontjai azonban nincsenek rendben. Hogy miért, annak megértéséhez figyelembe kell vennünk az Unió, az ottani döntéshozatal sajátos voltát.

Magyarországon és más parlamentáris államokban a formális főhatalom a parlamenté. A kormány nem dönthet másképp, mint amit a parlament elfogad. Az Unióban nem ez a helyzet. Az Unióban a főhatalom általában nem a parlamenté, nem is a Bizottságé, hanem a tagállamok állam- illetve kormányfőiből álló Tanácsé.

A Bizottság nem hozhat olyan határozatot, amelyet a Tanácsban nem lehet elfogadtatni.

Az Orbán-kormány az elmúlt tíz évben gyakran élt is ezzel: mondhatott bármit az Európai Parlament, a Tanácsban Orbán ellenállt, és elég volt ehhez néhány – legutóbb egy – szövetségest találnia, máris meg kellett vele a Bizottságnak és a Parlamentnek valahogy alkudnia.

Van az Uniónak néhány olyan tagállama, amelyek a maguk kisebbségeit erőszakosan asszimilálták, illetve asszimilálják: elsősorban Franciaország (az elzásziakat) és Görögország (a macedónokat). Mások ugyan biztosítanak sokféle jogot a kisebbségeknek, de kétségtelenül nem annyit, amennyit ez a kezdeményezés szorgalmaz, és ezek kormányai sem fogadták volna el, hogy uniós jogszabály kötelezze őket erre.

Van persze néhány olyan ország is, ahol ezek a követelmények maradéktalanul teljesülnek, elsősorban Finnország (a svédekkel, amelyek nyelve második hivatalos nyelv és ekként is használják), Belgium, amely kettős föderatív rendszert működtet, és a három nyelvi közösségnek (vallon, flamand, német) önkormányzata van a maga területén, és ilyen Olaszországon belül Dél-Tirol vagy Spanyolországon belül Katalónia, Galícia és a Baszkföld is.

Anélkül, hogy ezt tudnám, azt feltételezem, hogy a Bizottságot, illetve az illetékes biztost, az Országgyűlés plenáris ülésén lefolyt vitában személyében is élesen támadott Věra Jourovát az vezethette, amikor – a bizottsági apparátus véleményére támaszkodva – nem tartotta indokoltnak az új jogalkotást, hogy azt számos tagállam kormánya elutasítaná.

Attól tartok, hogy ebben igaza volt.

Az Unió jogalkotása nem szakadhat el attól, amit a tagállamok hajlandók elfogadni.

Emiatt az országgyűlési határozatot az idézett pontokkal méltánytalannak és károsnak gondolom. Én biztosan nemmel szavaznék róla.

A plenáris vitában felszólaló ellenzéki képviselők – a Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői, valamint a Jobbikból kivált függetlenek – lelkesen támogatták a határozati javaslatot. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ezek a pártok az elmúlt tizenegy évben fenntartás nélkül támogatták a Fidesz politikáját a nemzeti kisebbségi kérdésben.

A DK és a Párbeszéd képviselői nem szólaltak meg a plenáris vitában. Kérdés, hogy miként fognak szavazni: megszavazzák-e a javaslatot, benne a Bizottság elleni támadással, másképpen szavaznak, vagy nem vesznek részt a szavazásban.

Nem volna helyes ebben az ügyben egyetérteni a Fidesszel, de nem volna helyes az sem, ha nem nyomva gombot keltenének olyan benyomást, hogy nincs a dologban véleményük. Az ilyen hallgatásokra épül az a hiedelem, hogy „a baloldalnak”, „a liberálisoknak” nincs mondanivalójuk a határon túli magyarok sorsáról. Holott természetesen van, csak nagyon más, mint a Fideszé és a Jobbiké.

Jakab Péter, az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje?

Ha nem tévedek, már a harmadik közvéleménykutató – ezúttal a Medián – állapítja meg, hogy az öt bejelentett illetve várható ellenzéki miniszterelnök-jelölt közül ma Jakab Péternek legnagyobb a támogatottsága az ellenzéki választók (a Medián meghatározásával: kormányváltást akaró választók) között.

Persze, a DK még nem jelentette be hivatalosan Dobrev Klára jelöltségét, Karácsony Gergely pedig talán még nem is döntötte el, hogy elinduljon-e. Ha ők ketten is elindítják kampányukat, még változhat a helyzet. Mindamellett jelenleg ezt mutatják a kutatások, és a baloldali és liberális választóknak szembe kell nézniük azzal, hogy egy Jakab Péter vezette listára kell szavazniuk.

Baj ez? Épp most hallom a Klubrádióban, hogy valamennyi jelölt,  köztük Jakab is jobb, mint Orbán Viktor. Biztosan jobb?

Annyiban biztosan, hogy a hatpárti szövetség győzelme a Fidesszel szemben azt jelentené, hogy megbukik Orbán Viktor önkényuralmi rendszere. Legalábbis kérdésessé válik, hogy folytatható-e a közpénzek elsajátításának mindannyiunkat felháborító évtizedes gyakorlata. A győztesek Jakab vezetésével kísérletet tennének a többpárti demokrácia, a sajtószabadság helyreállítására, az oligarchia-rendszer felszámolására.

Van azonban a dolognak másik oldala is.

Jakab Péter a számára nagy népszerűséget hozó parlamenti beszédekben az Orbán-rendszert és személy szerint Orbán miniszterelnököt támadja élesen.

Hangsúlyosan és plasztikusan beszél a fideszes csúcselit gazdagsága, a gazdagságot fitogtató életvitele és az elszegényedő tömegek helyzete közötti kontrasztról. Arról viszont, hogy milyennek képzeli az Orbán utáni Magyarországot, egyetlen szót sem szól.

Viszonylag ritkán egy-egy sajtótájékoztatón mond egy-egy mondatot vagy interjúkban ad egy-egy választ, amelyből erről is megtudhatunk fontos dolgokat.

Amikor a hat szövetkező párt elnökei néhány hónapja sajtótájékoztatón ismertették majdani közös kormányzásuk alapelveit, megosztva egymás között a különböző témákat,

Jakab – elsőként beszélve – azzal kezdte, hogy az új kormány majd tizenötmillió magyar kormánya lesz.

Vagyis egy Jakab vezette kormány folytatná az Orbán-kormány „nemzetpolitikáját”, a magyar kisebbségek ügyének a nyugati demokráciákétól eltérő, a magyar állam fennhatóságát a határon túl élőkre kiterjesztő kezelését.

Amikor Jakabot egyes jobbikos politikusoknak a melegekkel szembeni kijelentéseiről kérdezték, Jakab válasza az volt, hogy a megélhetését nehezen biztosító vidéki embereknek nem az a fontos, hogy lehessen Budapesten szivárványszínű zászló alatt felvonulni.

A Momentum előválasztási programjának a családdal kapcsolatos állításaira válaszul azt nyilatkozta, hogy nem tudja elképzelni, hogy „egy gyereknek három apja legyen”. A mondat persze a hármas számmal karakíroz, de Jakab ezzel a mondattal azt üzeni:

ugyanúgy nem fogadja el családként a meleg párok együttélését gyerekekkel, mint a Fidesz, vagyis egy Jakab vezette kormány folytatná az Orbán-kormány homofób politikáját.

Amióta a menekültkérdés a magyar politika egyik központi kérdése, a Jobbik sosem azért tett szemrehányást az Orbán-kormánynak, hogy embertelenül bánik a menedékkérőkkel, hanem azért, hogy egyeseket – köztük a letelepedési kötvények vásárlóit – egyáltalán beengedi az országba.

A Jobbik – személy szerint Jakab is – megszavazta azt az alaptörvény-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a magyar állam semmibe vegye a nemzetközi menekültügyi szabályokat (és amely a hajléktalanokkal szembeni embertelen bánásmódot is „alkotmányossá” tette).

Egy Jakab vezette kormány eszerint az Orbán-kormány menekültpolitikáját folytatná, továbbra is blokkolná az EU közös menekültpolitikáját.

Nem folytatom. Említhetném még, hogy a Jobbik vezető gazdaságpolitikusa nem híve az euró bevezetésének, és ugyanazt a multiellenes, bankellenes álláspontot ismételgeti felszólalásaiban, mint amit ellenzékben a Fidesz hangoztatott, és ami mai kormányzásában is megjelenik, de ezekről Jakabot még nem kérdezték, s ő nem nyilatkozott róluk.

Annyit azonban hozzá kell tennem az elmondottakhoz, hogy miközben a Jobbik újabban hitet tesz az Európai Unió mellett, a felsorolt állásfoglalások azt mutatják, hogy az európai normákat Jakab nem tekinti követendőnek.

Ha tehát Jakab Péter lenne a hatpárti szövetség közös miniszterelnök-jelöltje, az azt jelentené, hogy a magyar politikában nincs már olyan politikai erő – Jakab mögé állva immár a „legeurópaibb párt” sem –, amely magáénak tekinti a jogegyenlőségnek, az emberi jogok tiszteletének, az államok közötti kapcsolatoknak a nyugati világban a második világháború óta érvényesnek tekintett normáit, vagyis Magyarország Orbán után is szemben állna a nyugati liberális demokráciák világával.

Eddig legalább az Orbánnal szembenálló ellenzék egy része kitartott a magyar progresszió hagyományai, a köztársasági elvek, a nyugati orientáció mellett, ha azonban a Jobbik elvei határozzák meg a hatpárti szövetség politikai irányát – és Jakab miniszterelnök-jelöltsége ezt jelentené –, akkor ez is megszűnik.

Ebből a szempontból – a demokratikus, nyugatias politikai alternatíva eltűnése miatt – már nem mondható, hogy Jakab miniszterelnöksége jobb lenne Orbán uralmánál.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK