A magas árak, az iráni háború és Donald Trump elutasítottsága történelmi részvételt és demokrata hullámot hozott az amerikai félidős választáson. A választók azonban nem adtak feltétlen felhatalmazást a Demokrata Pártnak: elsősorban a republikánus kormányzást büntették. A győzteseknek most azt kell bizonyítaniuk, hogy a tiltakozó szavazatokat képesek érzékelhető megélhetési javulássá és tartós politikai bizalommá alakítani.
Donald Trump egyszerre bizonyult az amerikai politika legerősebb mozgósítójának és ellenfél mozgósítójának. A félidős választáson a választásra jogosultak mintegy 49 százaléka vett részt, ami 1914 óta a második legmagasabb félidős részvétel. A szám csak kevéssel maradt el 2018-tól, amikor Trump első elnöksége váltott ki hasonló erejű választói reakciót.
A különösen magas részvétel ezúttal a demokratáknak kedvezett. Maine-ben, Minnesotában és Michiganben, ahol a jogosultak több mint 60 százaléka szavazott, a demokraták megnyerték a kiélezett szenátusi versenyeket, és a kormányzói tisztségeket is megszerezték. Az eredmények azt mutatják, hogy nem egyszerűen a két párt törzsszavazóinak szokásos küzdelme zajlott. Olyan választók is megjelentek, akik máskor távol maradnak, de most elégedetlenségük kifejezésére használták a szavazatukat.
A megélhetési válság mozgósított
A republikánus vereség közvetlen oka a mindennapi élet megdrágulása volt. Az amerikaiak ezt a bevásárlásnál, a gyógyszertárban, a benzinkútnál és az ingatlanpiacon is érzékelik. A gazdasági statisztikák és a kormányzati magyarázatok keveset érnek, amikor a háztartások hónapról hónapra azt tapasztalják, hogy jövedelmük kevesebbet ér.
Az iráni háború ezen keresztül vált meghatározó választási kérdéssé. A konfliktus felhajtotta az energiaárakat, a magasabb üzemanyagköltségek pedig beépültek a szállítás, az élelmiszerek és más termékek árába. A választók ezért nem feltétlenül önálló külpolitikai kérdésként ítélték meg a háborút: annak költségeivel a benzinkútnál és az üzletek pénztárainál találkoztak.
Trump maga is elismerte, hogy a magas benzinárak szerepet játszottak pártja vereségében. Az iráni háború azonban csak egy része a magyarázatnak. A vámok, a lakhatási nehézségek, az egészségügyi költségek és a kormányzattal szembeni bizalmatlanság egyaránt hozzájárultak a republikánusok elleni tiltakozáshoz.
A választók tehát nem feltétlenül balra fordultak. Elsősorban azt a politikai erőt büntették, amelyet felelősnek tartottak helyzetük romlásáért.
Trump mozgósította az ellenfeleit, saját táborát viszont megosztotta
A magas részvétel elvileg mindkét pártnak kedvezhetett volna. A republikánusok arra számítottak, hogy az alkalmi szavazók megjelenése ellensúlyozza a demokraták nagyobb lelkesedését. Ennek éppen az ellenkezője történt.
Trump továbbra is képes tömegeket mozgósítani maga mellett, de legalább ennyire hatékonyan viszi el szavazni azokat, akik elutasítják politikáját. Ezúttal ráadásul egyes republikánus választók is távol maradtak. Az eredmény így nem egyszerűen demokrata lelkesedésből, hanem a republikánus tábor részleges demobilizálódásából is született.
Ez a kettős hatás magyarázza a demokrata hullám erejét. A magas részvétel nem egy általánosan lelkes politikai közösséget, hanem egy erősen feldühödött választói társadalmat jelzett.
A demokraták győzelme még nem jelent bizalmat
A demokrata vezetők számára a legnagyobb veszély az lenne, ha az eredményt saját programjuk egyértelmű támogatásaként értelmeznék. A választók 57 százaléka úgy látta, hogy a pártnak nincs világos kormányzási terve. magyarán a demokraták proteszt szavazatokkal győztek, mégpedig úgy, hogy sok választó azt sem tudta pontosan, milyen irányba vezetnék az országot.
Mandátumot kaptak Trump korlátozására, de még nem kaptak tartós felhatalmazást saját jövőképük megvalósítására.
Hasonló demokrata sikerek után már többször gyorsan eltűnt a választói többség. A 2006-os és a 2018-as félidős győzelem is tartós átrendeződést ígért, de egyikből sem született hosszú távú politikai dominancia. Az ellenfél népszerűtlensége választást nyerhet, önmagában azonban nem teremt stabil választói koalíciót.
A demokraták előtt ezért kettős feladat áll. Ellenőrizniük kell Trump elnökségét, fel kell tárniuk a korrupciót, és számon kell kérniük a háború, a vámok és a költségvetési döntések következményeit. Ezzel párhuzamosan azonban azt is meg kell mutatniuk, mit építenének a Trump utáni Amerikában.
Láthatóvá kell tenniük a kormányzás hasznát
Az amerikai progresszív kormányzás egyik régi problémája, hogy programjai sokszor hasznosak, de alig észrevehetők. Az adókedvezmények, támogatások és szabályozások javíthatnak milliók helyzetén anélkül, hogy az érintettek tudnák, milyen politikai döntésnek köszönhetik a változást.
Ezt nevezi Suzanne Mettler politikatudós „elmerült államnak”: a kormány segít, de jelenléte rejtve marad. A választó így nem kapcsolja össze életének javulását azzal a politikai erővel, amely a programot létrehozta.
A bonyolult ügyintézés tovább rontja a helyzetet. Ha egy támogatás eléréséhez érthetetlen űrlapokat kell kitölteni, hosszú sorokat kell kivárni és egymásnak ellentmondó szabályokon kell átküzdeni magukat az embereknek, akkor még a jó szándékú intézkedés is a működésképtelen állam bizonyítékává válhat.
Az Obamacare azért jelent fontos ellenpéldát, mert előnyeit idővel széles rétegek kezdték közvetlenül érzékelni. Ilyen volt például az a szabály, amely lehetővé tette, hogy a fiatal felnőttek 26 éves korukig szüleik egészségbiztosításában maradjanak. A kezdetben megosztó reform így fokozatosan olyan vívmánnyá vált, amelynek visszavonását már republikánus államok választói sem támogatták.
A munkásosztály visszatérése esély és figyelmeztetés
A választás egyik fontos fejleménye, hogy a munkásosztályhoz tartozó szavazók egy része ismét a demokraták felé mozdult. Ez azonban nem feltétlenül tartós hazatérés, inkább próbaidő.
A párt hosszú ideje veszít támogatottságából a diplomával nem rendelkező és az ipari térségekben élő választók körében. Sokuk úgy érzi, hogy a demokraták kulturálisan eltávolodtak tőlük, gazdasági programjaik pedig túl bonyolultak vagy túl közvetettek ahhoz, hogy érzékelhető változást hozzanak.
Most ezeknek a választóknak egy része nem azért fordult vissza a demokratákhoz, mert teljesen azonosult velük, hanem mert Trump kormányzásából kiábrándult. Ha nem tapasztal javulást, 2028-ban ismét oldalt válthat vagy otthon maradhat.
A demokraták számára ezért a döntő kérdés nem az, hogyan beszéljenek a munkásosztályról, hanem az, hogy tudnak-e kézzelfogható eredményeket felmutatni:
- csökkennek-e az egészségügyi és gyógyszerköltségek;
- épülnek-e megfizethető lakások;
- könnyebb lesz-e gyermeket nevelni;
- emelkedik-e a munkából élők reáljövedelme;
- részesednek-e a társadalom tagjai a mesterséges intelligencia által termelt többletből.
A kongresszusi többség lehetőség, nem teljhatalom
A demokraták mozgástere korlátozott marad. Trump elnökként megvétózhatja törvényjavaslataikat, a republikánusok pedig a szenátusi obstrukció eszközével akadályozhatják programjukat. A demokraták ezért nem feltétlenül tudják minden vállalásukat törvénnyé alakítani.
A többség mégis lehetőséget ad számukra, hogy napirendet szabjanak, vizsgálatokat indítsanak és világos javaslatokat terjesszenek elő. Az is politikai eredmény lehet, ha megmutatják, milyen intézkedéseket hoznának az egészségügy, a lakhatás, a gyermeknevelés és a munkavállalói jogok területén, majd láthatóvá teszik, ha ezeket Trump vagy a republikánusok akadályozzák meg.
Ez készítheti elő a 2028-as választást, amelyen már nem elegendő annyit mondani, hogy a demokraták nem Trump pártja. A választóknak azt is tudniuk kell, mit kapnának helyette.
Az amerikai eredmény Európának is üzen
A választás tágabb tanulsága, hogy a megélhetési válság politikai iránya nincs előre meghatározva. Az elégedetlenség Amerikában a demokratákat segítette, Európában azonban ugyanebből a szélsőjobb, a radikális baloldal vagy valamely új tiltakozó mozgalom is profitálhat.
A választók általában a hivatalban lévőket teszik felelőssé a romló életkörülményekért. Nem feltétlenül azt mérlegelik, hogy a drágulás mekkora része származik háborúkból, világpiaci folyamatokból vagy korábbi döntésekből. Azt kérdezik, hogy a kormány képes-e megvédeni őket a következményektől.
Ezért veszélyes az európai mérsékelt pártok számára, ha a magas energiaárakat, a lakhatási gondokat és a csökkenő vásárlóerőt kizárólag külső körülményekkel magyarázzák. A magyarázat lehet igaz, politikailag mégsem elég. A választók nem pusztán helyzetértékelést, hanem megoldást várnak.
A republikánusok veresége így nemcsak Trumpról és nem is csak Amerikáról szól. A választók azt üzenték, hogy a geopolitikai célok árát nem hajlandók korlátlanul megfizetni, ha közben mindennapi biztonságuk megrendül.
A demokraták most lehetőséget kaptak annak bizonyítására, hogy az állam képes enyhíteni ezeket a terheket. Ha sikerül, a tiltakozó szavazatokból tartós támogatás születhet. Ha nem, a mostani kék hullám csak a következő elégedetlenségi hullám előjátéka lesz.
