Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

A Fidesz fű alatt tovább vállalhatatlan haverjainak

Tudjuk jól Orbán Viktortól, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit tesz; de azért ez mégiscsak erős. A Fidesz vezérkar ugyanis miközben a nyilvánosság előtt igyekszik európai arcot mutatni, sutyiban azért tovább csencsel és asszisztál azoknak a haverjaiknak, akik vállalhatatlanságuk miatt kiiratkoztak az európai szalonból.

Mindez nem holmi magyarosan ügyeskedő pávatánc, hanem elvtelen üzletelés és veszélyes szövetkezés azokkal, akik a birodalom sötét oldalán állnak. Erről pedig jó, ha mindannyian legalább tudomással bírunk.

Legutóbb a Politico adta hírül és kevesen vették észre, hogy a Fidesz EP-delegációjának vezetője, Deutsch Tamás a néppárti közösség egyik legutóbbi ülésén a nyilvánosság előtt védte meg például az Orbán Viktorral jó barátságban lévő – szintén néppárti – bolgár miniszterelnököt, Bojko Boriszovot, mondván az Európai Néppártnak kollektíven kellene kiállnia a pártcsaládhoz tartozó kormányfő mellett az őt ért támadásokkal szemben.

Nos, ez a „támadás” annyit jelent, hogy számos EP-képviselő szolidaritást nyilvánított a bolgár ellenzék mellett, amely sokadik hónapja tüntet Boriszov ellen, a hatalmon lévőket maffiakapcsolattal, a korrupcióval szembeni reform megakadályozásával és a szólásszabadság elnyomásával vádolva. Az alapvetően békés demonstrációk során legutóbb több civil is megsérült a karhatalom fellépése miatt.

A Fidesz számára azonban mindez nem számít, a Boriszovval meglévő emberi és vélhetően üzleti viszony nekik bőven megéri, hogy szembemenjenek az európai értékekkel és elvárásokkal.

Lelkük rajta. De nem ez volt az egyetlen fű alatti lépés, a magyar kormány ugyanis a mai napig nem ítélte el hivatalosan, egyértelműen és világosan a belorusz rezsimet és a hatalmi erőszakot.

Igaz ugyan, hogy az Unióban megszavazták a Lukasenkával szembeni lehetséges szankciókat, de közben a pult alatt mindent elkövetnek, hogy kedvezzenek neki. És higgyék el, ez tényleg nem valami rafinált többkulacsos játék, amelynek a végén a magyarok szokás szerint előbb lépnek ki a forgóajtón, minthogy bemennek. Ez puszta pénzsóvár elvtelenség.

Amikor Orbán Viktor a V4-ek lublini találkozóján a belorusz kapcsolatokról beszélt, akkor persze gyorsan bebújt az ezügyben karcos véleményt képviselő lengyelek szoknyája mögé, de onnan kikukucskálva már inkább azt tartotta fontosnak, hogy a Lukasenkával meglévő gazdasági kapcsolatokat ápolni és fejleszteni kell.

Hogy közben vélhetően csalással maradt hatalmon a belorusz vezér, az ellenzékieket pedig hol megverik, hol állami csuklyások rabolják el és viszik Isten tudja hova, az Orbánnak ezek szerint vajmi keveset számít. Csak a pénz. Az legyen rendben, a többi mehet a szőnyeg alá.

Nincs az a diktatúra, amelyiknek nem hajtunk fejet, ha megfizetik.

Szomorú ez. Mert rövid ideig-óráig talán még hoz is némi hasznot – a haveri köröknek persze -, de hogy ezzel a magatartással hosszú távon teljesen elszigetelődünk az európai közösségben és végül visszafordíthatatlanul az európai szalonon kívül találjuk magunkat, az kétségbevonhatatlan.

Orbán legnagyobb tévedése nem is ez, hanem hogy azt hiszi, ezek az újdonsült barátai majd befogadják a körbe és megvédik, amikor szükség lesz rá. Pedig úgy fogják adott esetben arrébb pöckölni, mint a szotyihéjat szokták a felcsúti VIP-páholyban.

Orbánék zsarolása a teljes magyar nemzet tisztességét ássa alá!

Esküszöm, nem értem a fideszeseket. Tényleg rezzenéstelen arccal képesek kiállni és a jogállamisági mechanizmus ellen érvelni, amögött holmi hisztériát, a nemzetközi tőke magyarellenes háborúját, meg békaemberek összeesküvését sejtetni. Ha csak kényszerből hazudnak, akkor pusztán a lelkiismeretükkel kell elszámolni, de ha még el is hiszik, amit ilyenkor mondanak, akkor érdemes lenne felütni az aranyoldalakat és szakembert keresni.

A Fidesz épp az indulati csapkodással ismeri el, hogy tényleg ledózerolták a jogállami rendszert Magyarországon. Csak a tolvaj szokta szemébe húzni a sapkát, ha rendőrt lát; csak a puskázó diák kezd izzadni, ha asztalához közelít a tanár. Akinek tiszta a lelkiismerete, nincs oka félni semmitől.

Orbán és a Fidesz azért nem akar jogállamisági kritériumokat, mert minél mélyebbre akarják ásni az autokratikus rendszerük alapjait, mert folytatni akarják a rendszerszintű korrupciót, a bicskanyitogató pökhendiséggel vegyített nemzetrombolást.

Az európai közösség pedig végre megelégelni látszik, hogy az adófizetői pénzek a Fidesz vezérkar oligarcháinál, udvartartásánál, rokonságánál és hozzájuk köthető off-shore számlákon landolnak.

Ebben a klubban nem illik szotyihéjat köpködni a szőnyegre, majd panaszkodni a rendetlenségre. Orbán pedig ezt teszi évek óta, tulajdonképpen büntetlenül. Zsebre dugott kézzel kiskakaskodik a szalonban, majd teszkós szatyorba söpri a pogácsát a svédasztalról, végül kikéri magának, hogy megsértik a nemzeti szuverenitásában, amikor visszakérik tőle   az eltett étkészletet. Hiszen az jár neki. Ugyanez zajlik most, Orbán újból zsarolni próbálja az európai közösséget: saját személyes szempontjai szerint egyébként kiváló időzítéssel és eszközzel, az ország és a magyar nemzet, sőt az Európai Unió egésze szempontjából viszont mérhetetlenül felelőtlenül. Orbán, aki legutóbb még önmagát győztesként ünnepelve tért haza Brüsszelből – de akkor ezek szerint ez is kamu volt szokás szerint -, most újból beakasztja a kuruc pásztorbotot az uniós küllők közé.

Diplomáciai források erősítették meg, hogy a magyar kormány tényleg belengette: kétharmaddal elbuktatja a magyar Országgyűlés szavazásánál a koronavírus és az azt övező gazdasági válság miatt kiizzadott újjáépítési csomagot, ha létrejön a jogállami mechanizmus a források kifizetésénél.

Egy szóval: ha nem hagyják őket lopni, akkor senki másnak se jusson pénz a közösen felvett hitelből. A járvány miatt térdre rogyott országok meg tehetnek egy szívességet.

’Magyarok vagyunk, nekünk senki nem dirigál, hinnye!’

A Fidesz hiába mondta korábban, hogy épp a bajba került déli államokkal való szolidaritás jegyében támogatni fogják a közös, uniós hitelfelvételt (tegyük hozzá: azért hazánknak is jól jön majd a pénz), de ezek szerint a fideszes szolidaritás megint csak addig terjed, amíg a mi piti érdekeinket kiszolgálják.

Lássunk tisztán: Orbán egy rutinos gengszter, jó időben szorítja oda a fegyvert az Unió halántékához, az európai tárgyalófelek pedig nem is veszik blöffnek a fideszes zsarolást. A NER nyilván úgy van vele, hogy már azzal is beljebb vannak, ha megállapodás híján automatikusan marad az előző évi költségvetés, vagy Brüsszel enged keveset az elvi szorításból;

kisebb lopás, kisebb pénz, de annak is van helye a feneketlen étvágyú rendszerben.

A hazárdjáték akár – nekik legalábbis – kifizetődő is lehet, de megint tudnunk és látnunk kell: az, amit Orbán és a Fidesz művel a magyar nemzet és Magyarország mögé bújva, mérhetetlen károkat okoz hosszú távon a hazának. A kormányfő tíz éve arról beszél, hogy több tiszteletet akar kiharcolni a magyaroknak, ehhez képest tíz éve nem tesz mást, mint bűntetteivel a teljes magyar nemzet megbecsülését, hitelét és tisztességét ássa alá. Rongyos eurócentekért képesek kivezetni, sőt kivezettetni mindannyiunkat az európai szalonból.

Lehet, hogy az újjáépítési csomag támogatásaira türelmetlenül váró olaszok és spanyolok, vagy a fukar hollandok és a dominanciájukat őrző németek is találnak majd valami alkuképes megoldást az orbáni feszítésre, de jó lenne végre megtanulni, hogy a határozott és jó érdekérvényesítő államférfi nem egyenlő az útszéli zsarolóval. Előbbi hazafi, utóbbi börtöntöltelék.

Apró epizód az ATV-ben

Szóba került A nap híre című beszélgetős műsorban augusztus 3-án, hogy egy fideszes képviselő halála miatt formailag megszűnt a kétharmados többség.

A DK-s képviselő megjegyezte: „Ne legyen illúziónk, mert ezt gyakran hallom: legyen teljesen világos, a kétharmados szavazásokon a Mi Hazánk az elmúlt egy évben minden alkalommal, vagy majdnem minden alkalommal együtt szavazott a Fidesszel. Tehát

 megvan a Fidesznek a kétharmada: a másik fasiszta párt támogatja a parlamentben a Fideszt.”

Mire a műsorvezető közbeszól:
Mielőtt továbbmennénk, azt le kell szögeznem, hogy parlamenti pártot fasisztának minősíteni, az képviselő úr magánvéleménye.”
A beszélgetés egy másik részvevője csatlakozik: „Igen, ettől én is elhatárolódom.”
Nekem is le kell szögeznem valamit. A műsorvezető csacsiságot mondott. Persze, a képviselő úr magánvéleményt mondott, mint a műsor minden meghívottja. A kérdés nem ez, hanem az, hogy igaza van-e. Hogy fasiszta párt-e a Fidesz, annak semmi köze ahhoz, hogy bejutott a parlamentbe. Egykor az NSDAP is szabad választáson bejutott a német parlamentbe. Meg a Nyilaskeresztes Párt is bejutott választáson a magyar Országgyűlésbe.

Az, hogy fasiszta párt-e a Fidesz, az ideológiáján, a működési módján, sőt, kormánypárt lévén a hatalomgyakorlási módján mérhető le.

Az ideológiája kirekesztő nacionalizmus, a rasszizmus elemeivel dúsítva, működési módja a vezérelv, hatalomgyakorlásának mikéntjét a hatalom tartós monopolizálására, a demokratikus intézmények felszámolására irányuló törekvés jellemzi. Ezen az alapon nehezen lenne cáfolható Ungváry Rudolf jellemzése a Fideszről mint politikai erőről, illetve az Orbán-rendszerről, nevezetesen hogy azt „fasisztoid mutációként” írta le A láthatatlan valóság című alapművében.
És hasonlóképpen nehéz vitatni a DK-s képviselő megjegyzését is, ha nem is olyan szakszerűen fogalmazott, mint könyvében Ungváry. Kár, hogy ő maga nem vállalkozott rá, hogy érdemben vitassa a műsorvezető közbevetését.
Eszembe jut, hogy én annak idején szerencsére megtettem. A Szabadság téri emlékmű kapcsán 2014. április 18-án, az országgyűlési választások elvesztése után jegyeztem meg az Egyenes Beszédben, hogy Magyarországon két szélsőjobboldali párt van, a Fidesz és a Jobbik.
Amikor ezt Kálmán Olga nem fogadta el, érveket hoztam fel a Fidesz szélsőjobboldali mivolta mellett. Mert a nézőknek jár, hogy ezt a fontos kérdést, ha már felmerül, érdemben megvitassuk a tévéstúdióban.

Miért adjuk Hadházyéknak a nemzeti konzultációs kérdőívünket?

Önkényuralmi rendszerben élünk. Ezt még a parlamenti ellenzék számos neves politikusa sem látja be.

Az LMP társaelnöke, Keresztes László Lóránt rendszeresen önérzetesen elutasítja azt a vélekedést, amely diktatúrának minősíti az Orbán-rendszert, akárcsak annak idején elődje, Schiffer András. Az MSZP politikusaitól időnként még mindig elhangzik a „jobboldali demokraták” illetve „baloldali demokraták” jellemzés a Fideszre illetve önmagukra. Hiller István egy interjúban elmondta, hogy időnként elbeszélget Orbán Viktorral az ország nagy problémáiról, Mesterházy Attila pedig azonnali kérdésben javasolta kormány és ellenzék közös bizottságának létrehozását hasonló célra. Ezek az MSZP-sek még mindig úgy viselkednek, mintha ma Magyarországon demokratikus kormánnyal állna szemben demokratikus ellenzék. Azok az újságírók, politikai elemzők, akik a politikában tapasztalt „szekértáborokról” beszélnek, szintén nem látják: nem szekértáborok állnak szemben egymással, hanem egy önkényuralmi rendszer működtetői és azok, akik az önkényuralmat elszenvedik.

Ahhoz, hogy ezt az önkényuralmat valaha is meg lehessen dönteni, mindenekelőtt meg kell győzni a közéleti szereplőket, a politikusokat, majd a választók mind nagyobb részét, hogy amivel küszködünk, az nem egyszerűen egy nekünk nem tetsző kormány, hanem egy embertelen önkényuralom.

Amikor a parlamenti ellenzék pártjai tisztségeket vállalnak Orbán parlamentjében, amikor egy ellenzéki képviselő azzal zárja interpellációját, hogy „várom megtisztelő válaszát”, és folytathatnám azokat a parlamenti szófordulatokat, amelyek azt fejezik ki, hogy demokratikus parlamentben tevékenykedünk, mindig azt a benyomást erősítik a közvéleményben, hogy demokráciában élünk, annak parlamentjében tevékenykedünk.
Hosszú ideje mondják sokan, hogy az ellenzék ne is üljön be az önkényuralom parlamentjébe, aminek persze az lenne a velejárója, hogy el sem indul a választásokon. Én nem ezt tartom az egyetlen megoldásnak, lehetne az Országgyűlésben is másképpen viselkedni, mint jelenleg az ellenzéki pártok teszik. Az azonban bizonyos, hogy mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül a politizálás olyan formáira van szükség, amelyek azt érzékeltetik, hogy a Fideszt nem demokratikus kormányzati hatalomnak, hanem önkényuralom működtetőjének tekintjük.
Hadházy Ákos akciói mind a parlamentben – amikor táblákat tart magasba, amelyeken megbélyegzi Orbánt – mind pedig a parlamenten kívül, amikor összegyűjt 680 ezer aláírást az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, vagy amikor az MTVA ellen szervez akciókat, ezt a célt, a rendszer önkényuralmi jellegének bemutatását, érzékeltetését szolgálják.

Ugyanezt a célt szolgálja a nemzeti konzultációs kérdőívek begyűjtése is.

A „nemzeti konzultáció” az önkényuralmi rendszerre jellemző akció, a politikai manipuláció eszköze.

A nemzeti konzultációkon feltett kérdések a kormány véleményét oktrojálják a válaszadókra, s a felnőtt lakosság negyedét-ötödét sem elérő válaszadók igenlő válaszait össznépi támogatásként állítják be.
A kormánnyal szemben állók rendszerint eldobják az íveket, amivel megkönnyítik ezt a manipulációt. Csak azzal tudjuk kifejezésre juttatni, hogy elutasítjuk a kormány politikáját és a politikai manipulációt, ha összegyűjtjük az íveket, és bemutatjuk azokat a nyilvánosságnak. Az első nemzeti konzultációk idején még kitelepüléseken gyűjtöttük az íveket, azután belefáradtunk, hiszen nem érzékeltük ennek közvetlen hasznosságát. Igaza van Hadházynak, amikor visszatér ehhez az ellenzéki hagyományhoz.

Talán még emlékszünk az ellenállás kifejezésre.

Demokráciában ellenállásra nincs szükség: az ellenzék dolga a bírálat és az alternatíva állítása. Ennek alkalmas kifejezése a parlamenti beszéd és nemmel szavazás.
Önkényuralommal szemben azonban az ellenállás az adekvát fellépés. A DK hőskorában a rendszerrel szembeni ellenállás olyan formáihoz nyúlt, mint a vezetők Kossuth téri éhségsztrájkja, a parlament épülete körüli élőlánc. Az ellenállás eszköze a tömegtüntetés, amilyen például az internetadó vagy a CEU elüldözése elleni nagy tüntetés volt, és a 2018-as választási vereség utáni két nagy tüntetés, vagy a képviselők benyomulása az MTVA épületébe.

A nemzeti konzultációs ívek begyűjtése is ellenállási forma: a rendszer jellegzetes manipulációs akciójának demonstratív elutasítása.

Aki szemben áll az Orbán-rendszerrel, annak el kell juttatnia konzultációs kérdőívét Hadházyékhoz.

Lassú főzés receptje

A társadalom ingerküszöbével való machinálás a politikusok eszköztárának hatékony módszere és előszeretettel alkalmazzák is. A kérdés az, hogy mindenre érdemes e rácsodálkozni vagy csak arra ami valóban újdonság.

Az ingerküszöb és a politikai kommunikáció

A társadalom, ahogyan minden egyén, rendelkezik egy ingerküszöbbel. Az egyének és társadalom ingerküszöbét politikai értelemben alakítják a politikai vezetők, véleményformálók és a különböző politikai indíttatású cselekvések, történések.

Amennyiben magát a fogalmat szeretnénk leírni, az valahogy így hangozna: Az ingerküszöb az a minimális erősségű inger, ami valamilyen reakciót vált ki.

Ez annyit jelent politikai értelemben, hogy az egyén és a társadalom egy politikai jellegű történést követően, foglalkozik e, az adott történéssel vagy sem.

Az ingerküszöb kifejezés gyakran felsejlik a közbeszédben, főleg a Fidesz-KDNP kormányzása kapcsán napjainkban. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a kormány rendkívüli hatékonysággal képes formálni a közgondolkodást és a közbeszédet, ami nagy kihatással van az egyének és a társadalom ingerküszöbére is.

Amennyiben a társadalom, politikai értelemben vett ingerküszöbe alacsony úgy a kisebb hírek, történések, könnyedén felkavarhatják az állóvizet. Például egy korrupciós botrány nyilvánosság elé kerülése képes lehetne megrázni a társadalmat, tüntetések egész sorozatát válthatná ki, rengeteg részvevővel. Egy megosztó politikai beszéd, egy megosztó törvény vagy annak tervezetének nyilvánosságra kerülése is nagy kavarodást okozna.

Egy ellenkező esetben, amikor is a társadalom ingerküszöbe magas, úgy a kisebb-nagyobb politikai botrányok, határon belüli vagy azon túli fenyegetések, mind megszokottá válnak és beépülnek a társadalom, politikáról alkotott képébe.  Erre egy nagyon egyszerű de nagyszerű példa az a közkedvelt állítás, miszerint minden politikus korrupt és lopja az adófizetők pénzét, párt és párt között pedig csupán annyi a különbség, hogy az egyik kevesebbet míg a másik többet lop.

Vagy akár példaként lehet említeni a bevándorlási hullám okozta aggodalmat, mely 2015 óta a hazai közbeszéd szerves részévé vált, de ide sorolható még a Jobbik által itthon meghonosított, cigánybűnözés kifejezés elterjedése és hétköznapivá válása, ami napjainkban egyre kevésbé veri ki a biztosítékot az embereknél.

Mire jó az ingerküszöb kitolása?

Röviden politikai haszonszerzés céljából érdemes kitolni a társadalom ingerküszöbét.

A politikai vezetők többnyire tisztában vannak azzal, hogy hol húzódnak azok a határok, melyek átlépése felháborodáshoz vezet a társadalmon belül.

Az egyes társadalmi csoportok eltérő ingerekre reagálnak eltérő intenzitással. A kormányzat saját szakmai háttérstábja folyamatosan figyeli a társadalmi viszonyokat és a várható társadalmi reakciókat valamennyi intézkedésre vonatkozóan.

A CEU-t nehéz helyzetbe hozó felsőoktatási törvény például egy olyan intézkedés, melynek kiszámítható politikai és társadalmi következményei voltak és vannak. A Fidesz-KDNP valószínűleg előre számított arra, hogy milyen társadalmi reakció érkezik a törvény hírére és milyen társadalmi csoportokat fog megmozgatni.

Emlékezhetünk arra, hogy a CEU ügyéért a tüntetők százezrével vonultak utcára Budapesten és több nagyvárosban is demonstrációk voltak, mint Szegeden vagy Miskolcon. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a Fidesz-KDNP valamit nagyon elszámolt és nem várt méreteket öltött a felháborodás. Azonban fontos megnézni, hogy a CEU ügye elsősorban a budapesti értelmiséget és fiatalokat mozgatta meg.

A 2018-as választások tanulságaiból kivehető, hogy a Fidesz-KDNP szavazótábora elsősorban nem Budapesten koncentrálódik, sokkal inkább vidéken. Így alapvetően nem ütött akkorát a téma a Budapesten kívüli településeken. Ezzel együtt kijelenthető, hogy a Fidesz-KDNP a választás közeledtével sokkal inkább arra rendezkedett be, hogy saját szavazótáborát bebiztosítsa és nem arra, hogy újabb és újabb társadalmi csoportokat szólítson meg.

Saját szavazótábora számára a CEU ügy nem a prioritási lista élén szerepelt és tökéletesen illeszkedett a Soros György ellen indított háborús retorikába.

Felmerülhet a kérdés tehát, hogy mi haszna volt ebből az egészből a Fidesz-KDNP-nek. A válasz az, hogy megosztotta az ellenzéket abban az értelemben, hogy a legtöbb ellenzéki párt saját témájává kívánta tenni a CEU ügyét és a Jobbik-ot is fejvakarásra kényszerítette.

Az ingerküszöb kitolásának eszköze: A média

A jelenleg működő rendszerben a kormány saját médiabirodalommal rendelkezik. Ezen médiabirodalom lehetővé teszi a kormány számára, hogy könnyedén és nagy hatékonysági fokkal képes formálni a hazai közbeszédet. A Fidesz-KDNP saját szavazótáborának ingerküszöbét is elsősorban a média különféle csatornáin keresztül képes kitolni és alaktani.

Tradicionálisan a politikai ellenzék kezében lévő médiáról nem igen beszélhetünk. Ezzel együtt kormánykritikus sajtó jelen van és erőteljesen ellenőrzi a kormányzat tevékenységét. Az ellenzéki politikusok is rendszerint a független médiában jelennek meg,adnak interjúkat és fejtik ki véleményük közéleti,politikai kérdésekben.

Az ellenzék a Fidesz-KDNP legtöbb intézkedését negatívan fogadja, legyen az bármilyen területen végzett tevékenység.

A legtöbb intézkedés, törvény, lapbezárás, korrupciós ügyleteknél az ellenzék és a független sajtó sok esetben a demokrácia végét, halálát véli felfedezni, mely egy idő után rettentően általánosító vélekedéssé válik.

Az általános vélekedés pedig súlytalanná teszi a konkrét esetek társadalomra gyakorolt hatását.

Így ott tartunk, hogy a kormányt rossz színben feltüntető hírek a Fidesz-KDNP szavazótáborának ingerküszöbét a legtöbb esetben nem érik el vagy nem jut el hozzájuk. Az ellenzéki szavazók ingerküszöbe pedig alapvetően alacsony, hiszen szinte bármilyen kormányzati tevékenységet negatívnak bélyegez.

A sajtó felelőssége igencsak nagy, hiszen amennyiben nagy rendszerességgel hoznak le korrupciós és kormányt látszólag semmiségek miatt kritizáló írásokat és híreket,

az emberek egyre inkább hozzászoknak és megtanulnak velük élni a helyett, hogy felháborodnának újra és újra.

A negatív tevékenységek egész sorozata a közgondolkodás részévé válik, ennek következtében egyre kevesebb emberből képes bárminemű érzelmet kiváltani.

Az ellenzéki pártok kommunikációja így a legtöbb esetben a helyett, hogy feltüzelné a kormánykritikus indulatokat, csak annyi hatást ér el, hogy kitolja saját szavazótáborának ingerküszöbét.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell megjeleníteni kormánykritikus híreket és véleményeket, csupán azt, hogyha ezt a tevékenységet a politikai racionalitást mellőzve végzi a társadalom egy része, azzal pont azt valósítják meg, ami ellen küzdenek.

Egy önbeteljesítő jóslatként az állandó negatív hozzáállás révén, a valódi problémák és a társadalmat valóban negatívan érintő történések, intézkedések jelentősége elveszik.

Ennek következtében a kormány tudatában van annak, hogy tevékenysége nem fog akkora port kavarni a társadalomban, így egyre merészebb és bátrabb lépéseket tehet saját politikai céljainak elérése érdekében.

Mivel az ingerküszöb lassú és fokozatos kitolása zajlik, az a bizonyos pohár nem fog egyhamar betelni! A pohár űrtartalma egyre nő és a benne felhalmozódott indulatok és felháborodás mértéke pedig állandó marad.

Életünkre kiható kormányzati cselekvés és a korrekciós folyamat

Amennyiben valamilyen politikai tevékenység megüti a társadalom egy jelentős részének ingerküszöbét akkor egyfajta korrekciós mechanizmus indul be a kormányzat részéről.

Általában azok a kormányzati törekvések és cselekvések ütik meg a társadalom jelentősebb részeinek ingerküszöbét, melyek közvetlenül érintik őket. Ilyen témák lehetnek az internet, az üzemanyagok ára, a bolti élelmiszer árának drasztikusabb növekedése, bércsökkentés vagy a bérek emelése és egyéb létszükségleti kérdések.

Forrás: Wikimedia

Ezt a folyamatot könnyű tetten érni, például a netadó elleni felháborodás esetében. Az internetadó törvénytervezetének napvilágra kerülése és Varga Mihály adatforgalomhoz kötött adóról tett nyilatkozata párját ritkító társadalmi felháborodást keltett még 2014. október hónap végén. Több százezres tömeg vett részt a tüntetéssorozatban, mely nem csupán Budapesten zajlott, hanem az ország egész területén.

Erre válaszul a kormány visszakozott, először nemzeti konzultációban kérdezte meg az állampolgárokat az internetadó kérdéséről majd 2016-ban már az internet-használat általános forgalmi adójának 27%-ról 18%-ra való csökkentését jelentették be. Ezzel sikerült megzabolázni a további bizonytalanságot és a kormány ellen táplált heves indulatokat. A netadó problémája pedig meg is lett oldva a kormányzat részéről, az ellenzék elvesztett egy jól megfogható a kormányt rossz színben feltüntető témát.

Az ellenzék számára ez a korrekciós tevékenység, melyet a kormány végez, nagyon nagy nehézséget okoz.

Mivel amint előkerül egy népszerű kormány kritizálására lehetőséget adó téma, röviddel utána tárgytalanná is válik. Ilyen volt a netadó esete, vagy a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazás esete is.

Ciklikusság

Ha megnézzük a nagyobb társadalmi felbolydulást keltett intézkedéseket, mint például a CEU-ért a civil törvény ellen szervezett megmozdulásokat melyek 2017. áprilisában voltak jellemzőek, vagy a netadó ellen szervezett demonstrációkat, melyek 2014. októberében történtek, azt láthatjuk, hogy tudatosan olyan időpontokban törtek ki ezek a botrányok és kerültek elfogadásra a vitatott intézkedések, amik távol esnek a választás időpontjától. Ezek az ügyek tulajdonképpen a társadalom politikai eredetű feszültségeinek levezetésére rendkívül alkalmasak.

A tüntetéssorozatok kiüresednek és vesztenek népszerűségükből az idő múlásával.

Így a társadalom kitombolhatta magát úgy, hogy a probléma valamilyen módon el lett sikálva és pár hónap múlva az emberek már alig tudják felidézni a történtek miértjét.

Mindez hatalom technikai racionalitás következménye. A választói emlékezet rövid távú. A fontosabb politikai eseményeket az átlagos választó pár hónap után elfelejti vagy nehezen képes felidézni. Ugyan ezen logika mentén történik a választásokat közvetlenül megelőző pozitívnak megítélt kormányzati tevékenység is. Így például az Erzsébet-utalványok kiosztása vagy a téli rezsicsökkentés, ami 2018. márciusában és áprilisában a választást megelőzően uralta a közvéleményt.

A hit és a hívő

Fontos kiemelni, hogy a pártokhoz való érzelmi kötődés és viszonyulás nagyon erőteljesen jelen van a magyar társadalomban. Ez azért fontos, mert az érzelmi alapú kötődést racionális érvekkel nagyon nehéz megbontani.

A pártokba vetett hit, a pozitív és negatív érzelmek gyakran felülírják a racionalitást, mind ellenzéki, mind pedig a kormánypárti oldalon.

Ez olyan lenne hétköznapi példával élve, mintha egy mélyen vallásos, hívő embert akarnánk meggyőzni arról, hogy így rossz meg úgy rossz az, amiben hisz. A racionális érvek egy ilyen esetben nem sokat segítenének, például, ha azt állítanánk, hogy Mózes nem is választotta ketté a Vörös tengert vagy, hogy Jézus Krisztus nem is támadt fel, megfeszítése után.

Összességében elmondható, hogy a társadalom ingerküszöbének tudatos kitolása zajlik úgy, hogy a témákat beemelik a közbeszédbe a politikai erők és a sajtó egyaránt.

A magas ingerküszöb a legtöbb esetben a Fidesz-KDNP-nek kedvez, mivel így a kormányzását ért kritikák egy jelentős része súlytalanná válik.

Saját szavazótáborát nagyon hatékonyan fogja egybe a Fidesz-KDNP, így a kormánykritikus vélemények nincsenek nagy kihatással szavazótábora hűségére.

Kamuzás mesterfokon, avagy a nagy fideszes barbatrükk

Sokáig nem értettem, de tényleg úgy van, hogy a fideszesek tökéletesen elhiszik magukról: nyugodtan bármilyen ordító önellentmondásba is kerülhetnek saját magukkal (erre alább hozok két egyszerű példát) és hazudhatnak bármilyen orbitálisat (Mészáros Lőrinc tényleg egy üzleti zseni, vagy hogy Soros György egyszemélyben felzabálja a hős magyar hazát), mert úgy sem lesz következménye – Így kezdi Ujhelyi István EP parlamenti képviselő nyílt levelét.

Tényleg elhiszik, hogy bármit megúszhatnak, mert a mögöttük álló tömegek úgyis mindent bevesznek, és úgysem kérdeznek vissza. És még ha ez úgy tűnik, hogy részben így is van, én azért pár világos példával csak megpróbálok megint rámutatni: tisztelt magyar választók, Önöket totál hülyére veszik ezek a politikai szélhámosok!

Azt pontosan tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyik illiberális szövetségese és „harcostársa”, mi több „példaképe” a korábbi olasz belügyér, Matteo Salvini. Személyét a fideszes-szélsőjobbos szubkultúrában popsztárokéhoz hasonló rajongás övezi, tulajdonképpen bármit tehet és mondhat, a Fidesz-támogatók kétkézzel dobálják rá a lájkokat. Főleg, ha a menekültkérdést és az illegális migrációt tudatosan összemosva az Európai Unió ellen szónokol.

Azt azonban valahogy ugyanez a kör hajlamos figyelmen kívül hagyni, hogy éppen

Salviniék azok – és ebben a jelenlegi olasz kormány is ugyanazon a platformon van -, akik teljes erővel támogatják a kötelező elosztási kvótát. Vagyis azt a mechanizmust, ami ellen a Fidesz tűzzel-vassal tiltakozik;

bármit képesek leszavazni, amelyben akár csak említésszerűen is szerepel ez a kifejezés. Még egyszer tehát: a Fidesz egy olyan EU-ellenes politikai kalandort tart példaképének és hősének, aki épp a Fidesz szerint a magyar nemzethalállal egyenlő szolidaritási mechanizmust erőlteti az Uniónál. Ez ám a barbatrükk!

De lépjünk eggyel tovább: ezekben a hetekben fontos vita zajlik az európai színtéren, elsősorban a következő hétéves uniós költségvetés kereteiről és a tagországoknak jutó forrásokról, valamint a koronavírus miatti helyreállítási csomag prioritásairól. Utóbbi kapcsán az Európai Bizottság nem a hagyományosnak tekinthető elosztási kulcsokat alkalmazná, hanem szolidaritási szempontokat is figyelembe vettek, vagyis leegyszerűsítve: amelyik tagállamot jobban megviselte a járvány, oda több segítő forrást juttatnának.

A Fidesz ki is kelt már magából, sokatlátott delegációvezetőjük izmos szavakkal kordonozta körbe a brüsszeli döntéshozókat, mondván: „egy ország jobb teljesítményét nem lehet azzal büntetni, hogy kevesebb forráshoz jut, míg a rosszabbul teljesítő ország jutalmul többet kap”. Hiába, a Fidesz mindig is sajátosan értelmezte a közösségi szolidaritást, de nem is ez az érdekes. Hanem, ahogy Deutsch Tamást a főnöke – véletlenül vagy tudatosan, de – később simán otthagyta a kommunikációs sztráda autópálya-pihenőjében.

Orbán Viktor ugyanis nemrég közleményben tudatta: telefonon üzent Salvini barátjának, hogy „Magyarország és a V4 támogatja az EU Olaszország megsegítését célzó terveit”.

Mégiscsak van szolidaritás, csak „okosba”.

Apró finomságok ezek és nyilván a diplomáciai játékokba, a tárgyalási technikákba, a politikai kártyajátékba sok minden belefér. Ráadásul maga Orbán mondta egyszer, hogy nem arra kell figyelni, hogy mit mond. Tartok attól, hogy a kormány nemcsak a hazai közvélemény, de az uniós partnerek előtt is eltagadja a magyar társadalom valós helyzetét.

Paradicsomi állapotokat hazudik, aztán meg csodálkozik, hogy nem kapunk annyit az uniós gyorssegélyből, mint a valós helyzetüket felvállaló és bemutató déli országok.

Mindezt csak azért hozom fel ismét Önöknek, hogy ennek megfelelően figyeljék és fogadják a narancs-elit minden állítását. Egyik nap ezt mondják, a másik nap azt, a harmadik nap pedig már le is tagadják, hogy valaha mondták. A NER politikai és kommunikációs kiszolgálói nem holmi megingathatatlanul szilárd erkölcsi, keresztény-nemzeti, konzervatív, morális talpazaton állnak és eszerint cselekednek. Valami egészen más hajtja őket. Nem nehéz kitalálni, hogy micsoda.

A “haláladó” dícsérete

A helyét kereső néhai MDF, név szerint Herényi Károly folytatott kampányt még a Gyurcsány-kormány idején a „haláladónak” elnevezett örökösödési illeték megszüntetéséért. Az egyenes ági leszármazottak esetében a Bajnai-kormány idején fogadta el ezt az akkori Országgyűlés, mivel ez volt az ára annak, hogy az MDF elfogadja a kisebbségi Bajnai-kormány adótörvényét (az SZDSZ-frakció erre nem volt hajlandó).

Azután jött a Fidesz, és a fideszes parlamenti többség egymás után vette ki az örökösödési illeték hatálya alól a házastársak, szülők, örökbefogadott gyerekek, majd most a testvérek általi örökösödést is, és eltörölt mindenféle értékhatárt is. Ha előbb-utóbb Kósa Lajos – aki a legutóbbi törvényjavaslatot előterjesztette – örökli édesanyjának százmillióit, Orbán Viktor édesapjának kőbányáit, vagy akár szétírják a vagyont a testvérek között, mindezt illetékmenetesen tehetik, hiszen az ajándékozási illeték is megszűnt. Vajon nem kell-e üdvözölnünk, ha a kemény munkával létrehozott vagyont a széles családon belül illetékmenetesen lehet örökölni vagy ajándékozni?

Akkor sem értettem egyet az örökösödési illeték eltörlésével, amikor az MDF kezdeményezte, és azóta sem, most sem.

Akkor sem értenék egyet vele, ha csak bizonyos értékhatár – például 20 millió forint – alatt törölnék el, ahogy az 2009-ben történt. Az örökösödési illeték a méltányos közteherviselés egyik eszköze.
A magyar társadalomban vannak vagyonosok és vannak vagyontalanok. Vannak, akiknek sok milliárdos vagyonuk van, és vannak, akiknek csak lakásuk és autójuk. Ha valaki meghal, szerintem méltányos dolog, hogy a vagyon egy kisebb része ne a leszármazottaknak vagy más rokonnak jusson, hanem a közösség egészének, amely sok-sok szegény, vagyontalan ember támogatására, eltartására kényszerül sok-sok pénzt fordítani. Kiváltképp indokolt ez olyan időszakban, amikor a rendszerváltást követő három évtizedben végbement egyfajta eredeti tőkefelhalmozás, amikor hirtelen sokan jutottak nagy vagyonokhoz, s ebben nagy szerepe volt a véletlen mellett az öröklött vagy újonnan kiépített politikai kapcsolatoknak, s most kerül napirendre az öröklés. A vagyonosok leszármazottai akkor is sokkal jobb helyzetből indulnak neki az életnek, mint a vagyontalanoké, ágról szakadtaké. Kitartok amellett, hogy az örökség egy kis részét elvehesse az előbbiektől az állam, és odaadhassa az utóbbiaknak.

Nem csodálom, hogy a Fidesz a maga újgazdagjait mentesíti ez alól.

A Párbeszéd-frakcióval értek egyet, hiszen ők kemény nemmel szavaztak erre. Az MSZP- és DK-frakció legalább tartózkodott. Jobb lett volna, ha ők is nemmel szavaznak. Magát baloldalinak mondó párttól ez elvárható lenne.
Hogy a Jobbik (ideértve a kilépett jobbikosokat is) és az LMP a Fidesszel szavazott (már megint), nem lep meg, inkább megnyugtat.

Tájkép csata előtt

Ha Orbán Viktor lennék elégedetten csettintenék  a közvélemény- kutatók mostanság publikált adatai láttán. Bevált minden előzetes számítás és még a vírus sem volt képes “beleköpni a levesbe”. A Fidesz megerősödve az ellenzék jelentősen meggyengülve néz az elkövetkezendő majdnem két év elé, mígnem újabb országgyűlési választásokat kell tartani.

A tavaly őszi önkormányzati választások részleges, de el nem hanyagolható mértékű győzelme ellenére az ellenzék egésze siralmas állapotban van. Milyen hatalom az, ahol pénz, paripa, fegyver nélkül úgy kell békét építeni, hogy közben készülni kell a következő háborúra? Pontosan lehetett tudni, hogy az önkormányzati választások után egyre szűkülő lehetőségek mellett kellene bizonyítani az ellenzéki választók számára, hogy érdemes volt az árral szemben szavazniuk, mert jobb és élhetőbb környezetben élhetik hétköznapjaikat. Sőt, mindez önmagában még kevés a boldogsághoz: meg kell győzni az addig nem ellenzékre szavazókat is, hogy megéri őket választani.

Nézzük csak

Az ellenzék legerősebb pártja a DK csak azon az áron volt képes ezt elérni, hogy  szavazatokat tudott átkonvertálni az MSZP-től, vagyis ezzel nem nőtt az ellenzéki szavazók száma csak pártot váltott. Naponta tíz tiltakozó közlemény és átok a NEResek fejére kevésnek tűnik ahhoz, hogy befolyásukat növelni, szavazótáborukat gyarapítani tudják. Ahogy mára már igencsak elkelne egy új program is a korábban készített 360 pont helyébe. A “Mi európai magyarok” unós-untalan ismételgetése elkoptatta az igazából soha nem tisztázott tartalmat. Ráadásul a nyugati demokráciákhoz és az Egyesült Európához való tartozás nem a párt hibájából némiképpen megfakult elsősorban az Unió problémamegoldó képességének hiánya miatt.

A párt növekedésének vörös vonala még mindig Gyurcsány személye.

Ellenzéke nem csak a kormánypártok soraiban kereshető, hanem a vele szövetségre lépőkében is. A politikus pártelnök, volt miniszterelnök minden ellenséges felhang nélkül maga a politikai paradoxon. Felesége, Dobrev Klára minden olyan képességgel rendelkezik amely a modern baloldali politika hazai vezetőjévé teheti, hátterében férjével a hazai baloldali palettán felülmúlhatatlan páros lehetnek. Brüsszelben az elvi politizálás mellett megtanulhatja  a politikai kompromisszumkészség tudományát is.

Az sem ártana, ha kevésbé doktriner, mondhatni liberálisabb attitűd felé orientálódna, mert csak így lesz lehetősége a nyugdíjas szavazók pártját kibővíteni a fiatalabb korosztályokkal. 

A Jobbik lassan a néppártosodás útján hal hősi halált. Hiába, rögös az út a szélsőjobbos, erősen rasszista, néhol antiszemita imidzset demokratikus és néppárti  köntösbe öltöztetni. Simicska visszavonulása nem csak a pénzt vitte el a konyháról, de a főszakács is lelépett, látva hogy nem lesz a továbbiakban pénz minőségi alapanyagok beszerzésére.

Vona, biztos apanázzsal a háta mögött elkezdte formálni magáról a nagy Gondolkodó szobrát, csak hát mint tudjuk Auguste Rodin nem születik minden nap, és számos komoly jövőbe látó megesküszik rá Vona személyében nem jött el hozzánk az új Mester.

Igazságtalan lenne, ha nem emelnénk ki Jakab Péter pártelnök szónoki képességét, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy tudhatjuk:

 eredményes egyszemélyi vezetéshez nem romboláson, hanem építkezésen keresztül vezet olyan út, amely egyre több szavazóban mutatkozik meg, nem pedig a közös csónakban evezők fogyatkozó számában.

A demokratikus építkezés valahogy nem a szélsőjobb világa, nehéz feladat a farkast báránybőrbe bújtatni méghozzá úgy, hogy azok a farkasokból lett bárányok balgán bólogassanak.

Lassan eldőlni látszik: nem igazán Lehet Más a Politika. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a párt elképzeli. Nehezen veszik tudomásul, hogy még egy zöldre festett lobogó sem elég ehhez! A politika credoja helyett egyre kevesebben hajlandók komolyan venni csupán a jelszavakat belső tartalom nélkül.

Először kellene a tartalom, ahhoz a forma és utána jöhet csak az amfora.

*(Bocsánat a fiatalabbaktól, akik nem élvezhették már azt a szállóigévé nemesült reklámot miszerint: Tartalomhoz a forma: AMFORA. Az Amfora egy szépművészeti tárgyakat forgalmazó bolthálózat volt.) Ungár Péter nagy utat tett meg a 2018-as országgyűlési választások óta, vajon számára az LMP politikai tévútja követendő, avagy megtalálja helyét egy másik párt jövőt ígérő struktúrájában?

A pártélet benjáminja, a Momentum Mozgalom választási sikerei után lassan elsajátítja azt a politikai gondolkodást  amely a jelentős pártokká válás eléréséhez elengedhetetlen. Az ellenzék baloldala árulást és ezer halált szórt fejükre amiért a joggal kedvelt Donáth Anna helyett egy politikai kaméleonként, sőt korára való tekintettel politikai pedofilként aposztrofált Körömi Attilát választották az elnökségbe. Pedig ha a balos polgár megpróbálna nem csak a mételytől félő hívőként gondolkodni, akkor rájöhetne, hogy

a Momentum csak egészséges választ adott arra a helyzetre ami a Jobbiktól most leszakadó, de a baloldalt és a Fideszt csípőből elutasító választók, vagy éppen a jelenleg pártot nem találók nagy számát próbálja akoljába begyűjteni!

Nekik van erre a legnagyobb esélyük, mert politikájuk elsődleges célja nem más, mint a Fideszt leváltani akarók legnagyobb közösségévé válni. Továbbmenve, az egyetlen közösség amit a Fidesztől leszakadó értelmiség is fel tudhat vállalni. Jó úton haladnak. A fanyalgóknak csak annyit: ha Heller Ágnesnak nem volt büdös a Vona vezetésű Jobbikra – kényszerből ugyan – de partnerként tekinteni a Fidesz leváltása érdekében, akkor a Momentum sem lehet annyira finnyás, hogy ne éljen a lehetőséggel.

A Párbeszéd az a párt, amelynek a legrosszabb, de egyetlen fennmaradást kínáló lépése volt amikor szövetségre lépett az MSZP-vel, sőt ezáltal taglétszámát tekintve túlreprezentált lett az országgyűlésben.

Mára világcsúcsot döngethet politikai befolyásával, már ha a párt tagjainak és szimpatizánsainak létszámát veszem alapul. Lassan lepereg róluk az MSZP-ről rájuk fröccsenő sár, kevés közösséget vállalnak velük, sokkal inkább beolvadnak a közös ellenzék masszájába.

Az MSZP, az egykori kormánypárt, később legnagyobb ellenzéki párt ma haláltusáját vívja. Szavazóik számát valahol a bejutási küszöb fölött mérik, de nem sokkal.  Az utóbbi években szépen lassan elveszítette infrastruktúráját és hátországát. Választói ma már igazából csak a nagy öregek és a zavarosban halászók, akik még megélnek valahogy a párt nemlétező farvízén. Pontosabban ez a farvíz ma már leginkább a Fidesz farvize. Puch László kiválásával ugyan azt hihette volna a külső szemlélő, hogy a valaha szebb napokat látott együttműködés is elveszik, de nem. Botka kiválása világossá tette, hogy alig maradt legény ezen a vidéken. Már aki képes lehet ezt a pártot  bármiféle jövőbe vezetni. Persze azt Botka sem bizonyította, hogy alkalmas lenne  a vezetésre, sőt.. Szanyi kapitány távozásával csak egy színfolt tűnt el, érték aligha. Feltörekvő nemzedék a láthatáron sincsen  miként  markáns egyéniség sem. A jelenlegi elnökkel pusztán azt lehetett elérni, hogy csónakjuk  a víz felszínén maradt, evezőjük azonban egy sem. Eltűnt az infrastruktúra, csökkent a tagság és a választók száma, szétesőben nemcsak a párt, hanem lassan annak az illúziója is, hogy ebből még valaha szín lehet a pártok palettáján.

Ha minden így marad a pártot a nem távoli jövőben
“békévé oldja az emlékezés”.

Elnökválasztás előtt áll az MSZP. Tavaly óta húzzák-halasztják a kongresszust. Haladékot adott a vírus is, mostanra azonban elodázhatatlanná vált mivel, hogy – stílusos maradjak – rendezni végre közös dolgaikat lenne munkájuk nem is kevés. Hacsak nem a nulla felé konvergálás a cél. Feltétlenül lélegeztetőgépre van szükségük. Már csak az a kérdés melyik típusú lélegeztetőre csatlakoznak: amelyik közös csatornán keresztül juttat friss levegőt a fuldoklónak, vagy külön, önálló géptől remélik az életben maradást.

A májusra tervezett tisztújító kongresszus új időpontja valamikor őszre tehető.

Nagy választék nem lehet az elnökségre aspirálók között. Egy karizma ellen beoltott  pártelnök, nyakában a színtelen szagtalan frakcióval; talán Újhelyi István jöhetne számításba, habár mint választási kampányfőnök igencsak leszerepelt, az pedig nem túl jó ajánlólevél az elnöki aspiráció szempontjából. Végezetül a mostanság nem véletlenül aktivizálódó Mesterházy Attila is bejelentkezett az elnöki székre. Mesterházy kiváló szervező és erőskezű vezető volt, igaz belőle is hiányzik a politikai éleslátás, és többször bizonyította nehezen viselne el egy Gyurcsány vezette DK-t domináns erőnek.

Ez utóbbi tulajdonsága Orbán Viktor Fideszének kapóra jöhet, merthogy arrafelé jobban szeretik az erősen fragmentált ellenzéket, mint a töredezettségmentesítettet! 

Kimondatlan érdeke  nem csak életben tartani az MSZP-t, de felerősíteni is, megakadályozva az egységes baloldali alternatívát és jelen állás szerint ezzel biztosíthatják maguknak a következő országgyűlésben akár az újabb kétharmados többséget is. 

Mostanság a Fidesz média által nagydobra vert Kórozs féle videón csámcsog minden médium, és nem is olyan furcsa módon ennek élharcosa az egyre inkább NER kompatibilissé váló ATV napestig ismételgette az MSZP újabb baklövését, hogy minden szoci szavazó pártjának megmaradása zálogaként új messiásért kiáltson. Erre szokták mondani, hogy minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak. Pedig ellenségből sem szenvednek hiányt.

Az összehangolt Fidesz támadást és Mesterházy antrée-ját  a lelkes konteó-gyártók rögtön fideszes ármánynak vagy Mesterházy árulásának vélték. Egyelőre mindenki gondol amit akar.

E sorok írójának fülébe cseng, amit Puch László a Népszavával kapcsolatban Rangos Katalinnak mondott: választhattam, vagy elfogadom a kormányzat reklámját az újságban vagy nincsen újság. Így jár a Népszavával együtt maga a párt is. Mára ott tart az MSZP, hogy a baloldal elárulása fennmaradásának egyetlen útja.
Béke poraira.

Börtönügyben is európai magyarok?

„Azt hiszem, nagyon kevesen vannak a magyar polgárok között, vagy akár ebben a Házban, akik különösképpen aggódnának azon, hogy hát nem megfelelő körülmények, vagy milyen körülmények vannak a börtönökben, és ez így van rendjén. A börtön nem nyaralóhely, ebben mindannyian egyetértünk.” Ezzel kezdte felszólalását a DK képviselője az „börtönbiznisz”-törvény vitájának második, szavazás előtti szakaszában.

Tessék? Majd azzal folytatta, hogy a bajt, nevezetesen a fogvatartottak bíróság által elismert kártérítési igényét az okozza, hogy a börtönökben nem teljesülnek azok a normák, amelyeket a fideszes többség által alkotott törvényre épülő miniszteri rendelet írt elő. Mint ahogy erre vezette vissza a problémát a Jobbik is. Hogy a Jobbiktól ezt halljuk, azt megszoktuk. De hogy a DK politikusától a szó szerint idézett mondatok elhangzanak, az, hogy is mondjam, meglep.

Európában, mármint annak a második világháború óta demokratikus északi és nyugati felében a büntetőpolitika évtizedek óta alternatív büntetési módokat keres a szabadságvesztés helyett, csökkenti a szabadságvesztés átlagos időtartalmát és a korábbinál emberibb feltételeket teremt a börtönökben a fogvatartottak számára. Abból indulnak ki, hogy

a szabadságvesztés a fogvatartottak szabadságának korlátozását jelenti, de nem azt, hogy embertelen körülmények között kellene élniük.

Nemcsak a fogvatartottak érdeke ez, hanem a társadalom egészéé is, hiszen így lehet elérni, hogy a büntetés letöltése után mentálisan egészséges, a társadalomba beilleszkedni képes emberek kerüljenek ki a börtönökből. Európa keleti felében a büntetőpolitika ilyetén átalakulása még jórészt elmaradt: ahogy megyünk a térképen nyugat felől kelet felé, egyre szigorúbbak a büntetési tételek, egyre nagyobb a börtönnépesség aránya az ország lakosságán belül, és egyre kevésbé törődnek azzal, hogy elviselhető körülmények között töltsenek hónapokat, éveket a fogvatartottak a börtönökben.

Más kontinenseken, akár Ázsiában, akár Amerikában sokkal inkább represszív a büntetőpolitika. Többek között ez különbözteti meg Európát a fejlett világ más tájaitól, ezért is lehetünk büszke európaiak.

Magyarországon is elindult a rendszerváltást követően a büntetőpolitika átalakulása, ha lassan is. Azután már az első Orbán-kormány idején visszafordult, represszív irányba indult el. A szocialista-szabaddemokrata kormány újra elindult az európai úton, majd 2010 óta ismét visszafordult a magyar büntetőpolitika. Emelték a büntetési tételeket, kötelezővé tették a középmértéket. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy növekszik a börtönnépesség aránya, a korábbi átlagosan tizennégyezer helyett tizennyolcezer fölé emelkedett az egy időben fogvatartottak létszáma, majd tizenhétezerre csökkent. A börtönférőhelyek száma azonban alig növekedett – ezért nőtt tovább a zsúfoltság a börtönökben.

Korábban az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélt meg ezért kártérítést a hozzá forduló fogvatartottaknak, az elmúlt években pedig – mivel a fideszes többségű Országgyűlés törvénye alapján miniszteri rendelet rögzítette az európai normákhoz igazodva az emberséges fogva tartás feltételeit – már hazai bíróságok hoztak sok ilyen ítéletet. Ezt nevezte el a Fidesz egy sor, az államra nézve fizetési kötelezettséget megállapító ítélet miatt börtönbiznisznek, hogy az ügyvédeket és a jogaikat érvényesítő fogvatartottakat, és ezáltal valójában a jogállamot támadó kampányt kanyaríthasson köré.

Ezzel a kampánnyal a hazai nyilvánosságban maguk az ügyvédek és civil jogvédők szálltak szembe.

A parlamenti politikában az ellenzéki pártok támadták a kormányt, a Fideszt, de csak azzal, hogy felelőssé teszik a börtönökben kialakult zsúfoltságért, minthogy nem épített új börtönöket.

A Jobbik jár élen ebben, de nem mond érdemben mást a többi ellenzéki párt sem. Nincs ma már ellenzéki képviselő, aki bírálná a Fidesz represszív büntetőpolitikáját, amely szöges ellentétben áll a mai Európa normáival és gyakorlatával.

A DK képviselőitől sem hangzik el ilyesmi, viszont elhangoznak a szó szerint idézett mondatok. Laptopjaikon az „európai magyarok” felirat olvasható, ha kinyitják a gépet az ülésteremben. Jó, hogy olvasható, mert az ilyen parlamenti mondatokban az európaiság nem érzékelhető.

Tri a non

Napok óta készültem a Trianon emléknapra írni valamit. Napok óta folyamatosan olvasom a jobbnál jobb írásokat újságokban, portálokon, blogokon. Némelyikből kiírtam magamnak néhány sort  gondoltam ezeket olvasva majd beindul az agyam és kisajtolok magamból néhány épkézláb mondatot.

Addig érlelgettem magamban a dolgot, mígnem itt ülök a gép előtt, nyakamon az este és sehol a “néhány épkézláb mondat”. Ha már így jártam magammal, legalább azokat a félretett mondatokat megmutatnám, amiken elgondolkodtam. Hátha lesz belőle valami.

Íme:

„Tudom, hogy Ön egy magyar hazafi — írta Freud 1918 őszén Ferenczinek —, és ezzel kapcsolatban fájdalmas tapasztalatokra számíthat. Úgy tűnik, a magyarok azzal a gondolattal hitegetik magukat, hogy ők egyedül elkerülhetik az országuk megkisebbítését, mert a külső világ különösképpen szereti vagy tiszteli őket: egyszóval, hogy ők »kivételek«. […] Biztosan el kell jönnie a kiábrándulásnak és rossz idők jönnek majd vele. Mindazok a hiányosságok, amelyeket a magyarok mint politikusok mutatnak, önmagukon fognak visszaütni. Még jó időben vissza a haza iránti libidóval és azt a pszichoanalízisnek szentelni, különben visszavonhatatlanul nyomorultul fogja érezni magát[…] Nem tudja, hogy a lovagi kornak vége van Don Quijotéval együtt?!”

“Hazánkkal szemben a béketárgyalások valójában csak színpadi kellékként, kötelező körként szerepeltek a programban, az antant vezetői már a háború során megegyeztek a részletekről, és ezektől nem is tértek el” és “… Magyarország hiába volt egy nagyhatalom „egyik fele”, önállóan nem képviseltette magát a külpolitikában, vagyis a tisztán magyar érdekek soha, sehol nem kaptak szót.”

“Gróf Apponyi Albert úgy fogalmazott: a trianoni békediktátum aláírása az öngyilkosságot, elutasítása a halált jelentené hazánk számára.”

“Szinte soha nem Trianon okairól és mibenlétéről, csak Trianon következményeiről szól minden.”

És tessék. Így estére egy mondat jutott e gyászos napról eszembe.

Tessék mondani volt már olyan békeszerződés amelyik a vesztés fél teljes megelégedésére köttetett?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK