Kezdőlap Egyéb

Egyéb

Így marad egészséges a bőrünk

0

Sok mindent meglehet állapítani egy emberről, ha egy kicsit alaposabban szemügyre vesszük. Még mielőtt beszédbe elegyednénk valakivel, rengeteg információt begyűjthetünk az illetőről megfigyeléssel, hiszen nagyon árulkodó lehet néhány dolog a külső jegyek, és a viselt ruházat alapján.

Nem csak az öltözékünk, a frizuránk, vagy épp fogaink állapota alapján alakulhat ki az egyik emberben egy pozitív, vagy épp negatív benyomás a másik embert illetően, de bizony a bőrünk is sok mindenről mesélni tud.

Viszonylag gyorsan ki lehet szúrni a bőrünk jelzéseit, elég csak az arcunkat nézni. A zsíros, a száraz, a pattanásos, esetleg a ráncos bőr sajnos olyan panasz, amivel a legtöbb ember találkozik az élete során. Éppen ezért fontos az, hogy mindig olyan kozmetikumokat válasszunk a bőrünk számára, amelyek nem csak hatékonyan segítik széppé varázsolni, de hosszútávon az egészségnek megőrzésében is lehet majd rájuk számítani.

Az elsődleges dolog azonban, amit meg kell tennünk a bőrünk egészségéért, hogy minden nap megtisztítjuk, hiszen egyetlen nap folyamán is rengeteg szennyeződés kerülhet ránk, különösen az arcunkra. Arra is figyelni érdemes, hogy az UV sugárzástól is óvjuk bőrünket, különösen a nyári időszakban.

Amikor különböző kozmetikai termékeket vásárolunk, igyekezzünk előnyben részesíteni a természetes alapanyagokat tartalmazó típusokat, hiszen egy rosszul megválasztott kozmetikummal sokszor inkább árthatunk a bőrünknek.

Abban az esetben is a minőséget válasszuk, ha így drágább termékeket tudunk csak vásárolni, mégis csak saját bőrünk egészsége legyen az elsődleges szempont! Nem csak úgy találhatjuk meg a legjobb természetes kozmetikai cuccokat, ha elmegyünk egy drogériába, vagy nagyobb áruházba, manapság ha jó helyen keresgélünk, ennél sokkal egyszerűbben és kényelmesebben is tudunk vásárolni!

Ki se kell mozdulniuk otthonról, ha természetes kozmetikumokkal szeretnék karbantartani az egészséges bőrüket (forrás: profimed.hu). A linkelt oldalon egy olyan webáruházat találnak, ahol nem csak jobban megismerhetik a Korres termékeket, de remek áron meg is tudják majd azokat rendelni! Mit érdemes tudni erről a termékcsaládról? Kifejezetten homeopátiás alapanyagokra helyezik a hangsúlyt a gyártás közben. Kifejlesztésük során a Görögországban található legrégebbi homeopatikus gyógyszertár célja az volt, hogy hatékony, ugyanakkor biztonságos kozmetikai termékeket tudjon a vásárlóknak nyújtani. Mivel több, mint 500 termékből áll a kínálatuk, így minden területen segíteni tudnak majd, legyen szó bőrápolásról, testápolásról, hajápolásról, napozószerekről, vagy dekoratív kozmetikai szerekről.

Csak természetes, növényi alapú, és magas minőségű összetevőkből készült kozmetikumok széles választéka található meg a linkelt weboldalon. Nem csak testápolási termékeket lehet ott találni, de a fogápoláshoz nélkülözhetetlen eszközöket is be lehet szerezni. Abban az esetben, ha Ön is a természetes készítményeket részesíti előnyben, a legjobb helyen fog járni!

A megfelelő kilincs kiválasztása

0

Egy új otthon belső tereinek kialakítása vagy éppen a régi felújítása mindig nagyon izgalmas dolog. A kilincsek válogatásánál ugyan létezik nagyobb kihívás, de amikor belekezd látni fogja, hogy nem olyan egyszerű feladat. Az alábbiakban adunk néhány tippet, amitől kicsivel egyszerűbb lesz a választás.

 

Fontos, hogy időben, már az ajtók kiválasztásával együtt elkezdjük a nézelődést. Arra is gondolni kell, hogy a termékek egy része megrendelésre érkezik, ezért az utolsó pillanatban történő vásárlásnál, a raktárról elérhető kilincsek esetén már egy kicsit szűkebb választék áll rendelkezésre.

Az első fázis az ötletek gyűjtése, az már nagyszerű kiindulási pont, amikor már van valamilyen stílussal, színnel kapcsolatos elképzelése.

Nézegessen meg néhány enteriőrrel foglalkozó weboldalt vagy magazint, ahonnan impulzusokat szerezhet. Nem kell több száz oldalon átrágnia magát, az a fontos, hogy végül el tudja képzelni, hogy milyen stílusú darabok közül kerüljön ki a nyertes kilincs.

A kilincs.hu weboldalt például nagyon sokan látogatják, mivel nemcsak nagy a kínálat, de hasznos tanácsokkal is segítik a választást. A következő szűkítő attribútum az ár. Biztosan van egy keret, ami fölé nem szeretne menni. Itt figyeljen oda arra, hogy az ár általában egy párra vonatkozik, takarókkal és kiegészítőkkel együtt. Az előbb említett oldalon az árakra, felületekre, stílusokra és színekre is egyszerűen lehet szűrni, így már csak azokat az ajánlatokat fogja látni, amelyek megfelelnek az esetlegesen kialakult elképzelésnek.

Megvan a keret, megvan a stílus, következhetnek a kilincsek technikai jellemzői. Alapfogalomnak számít például a rozettás vagy siltes (hosszú címes) kifejezés, így érdemes ezzel is tisztában lenni. A rozettás kilincs két részből, a fogantyú alatt elhelyezkedő és a kulcslyukat elfedő részből áll. Ez a tulajdonság lehetőséget kínál arra, hogy bármilyen lyuktávolságú zárat tartalmazó ajtóra felszerelhető legyen.

Érdemes megismerkedni a “BB” “WC” és “PZ” rövidítésekkel is, amelyek a zár kialakításához megfelelő kilincs lyukasztásokra vonatkoznak. A BB rozettás kilincsek a beltéri ajtóhoz használatosak, ezt kiegészítendő a fürdőbe és a toalettbe szokott kerülni a WC jelölésű kilincs, a PZ vagy cilinder záras pedig értelemszerűen a maradék, vagyis a biztonsági záras ajtókhoz, vagy a bejárati ajtózárakhoz való.

Még egy tulajdonságra érdemes odafigyelni, mégpedig a kilincsek méretére, hiszen hiába szép egy darab, ha azt nem tudjuk az ajtóra megfelelően felszerelni. A méréshez sok segítséget talál a weboldalon, vagy a +36 70 7700 700 telefonszámon is készséggel állnak rendelkezésére. Ezekkel a tippekkel felvértezve adott a lehetőség, hogy ki tudjon igazodni a kilincsek végtelen útvesztőjében, így már nincs más hátra, mint a megismertek alkalmazása a gyakorlatban és a vásárlás.

 

Szertefoszló álom

Általában beválik Oxford Economics választási előrejelzése, mely sem Trump elnök nyolc éves kormányzását, sem lánya, Ivanka Trump első női elnökké választását nem prognosztizálja  2024-re.

“Trump történelmi vereséget szenved a választásokon.” Ezt jósolja az Oxford Economics választási modellje. A munkanélküliség, az elkölthető jövedelem és az infláció – erre a három tényezőre épül fel ez a politológiai modell.

Amely szerint Trump nem egyszerűen veszít majd novemberben hanem ez a vereség földomlásszerű lesz: maga alá temeti az elnök ambícióit. Nem ellenfelére szavaznak majd az emberek az Egyesült Államokban hanem ellene.

Proteszt szavazat

Míg korábban Trump legerősebb aduja a gazdaság volt, a vírusválság óta ez a legnagyobb veszély a számára. A munkanélküliek száma meghaladja a 30 milliót, és kevesen hiszik el, hogy a válság után újra itt lesznek a régi szép idők.

“Valóságos csodának kell ahhoz bekövetkeznie, hogy Trump megnyerje az elnökválasztást novemberben”

– írja az Oxford Economics jelentése.

Ez a modell szinte mindegyik amerikai választás eredményét pontosan jelezte előre 1948 óta. Csak 1968-ban és 1976-ban tévedtek. Legutóbb Trump esetében is rosszul számoltak bár pontosan jelezték az eredményt. Trump ellenfele, Hillary Clinton több szavazatot szerzett, de hiába. Az amerikai választási rendszer elektori szavazatokon múlik vagyis nem az nyer, akire a legtöbben szavaznak hanem az, aki megszerzi a legtöbb elektort. Trumpnak jobbak voltak a tanácsadói mint Hillary Clintonnak, ezért több elektort szerzett, és bejutott a Fehér Házba.

Nagyon nehéz lesz ezt a bravúrt megismételnie, mert a gazdasági válság máris ellene fordította a közvéleményt. Novemberig az amerikai gazdaság helyzete aligha javul ugrásszerűen bár Trump és emberei ebben bíznak. Akkor pedig nem teljesül Trump álma: nyolcéves elnöki periódus után lányának, Ivanka Trumpnak szeretné átadni a stafétabotot, aki az USA első női elnöke lehetne 2024-ben.

A vadon érintése

A Tchibo webáruház heti ajánlata ezúttal a szavannák vadregényes világába invitál.



A lakást is új színbe öltöztethetjük néhány kisebb-nagyobb kiegészítő segítségével! A kétszemélyes, mintás renforcé ágyneművel például a hálószobába varázsolhatunk vadregényes hangulatot a nyomott mintázatnak köszönhetően. A szett egyik oldalán fehér alapon narancssárga mintás, a másik oldalán pedig a minta feketével egészül ki. A finom, sűrű szövésű pamutanyagból készült szett hőmérséklet-kiegyenlítő és nedvszívó, cipzáras kialakításának köszönhetően pedig könnyedén húzható fel és le is.

Az előszobát egy igazán kis aprósággal vonhatjuk be a szafari hangulatú helyiségek sorába, mégpedig az elefánt formájú fali akasztó szettel, amiben két darabot találunk az aranyszínű ormányosból. Akasztva tárolhatunk rajtuk ruhát, kalapot vagy épp kulcsokat. A szett részeként megkapjuk a szükséges szerelési anyagokat (csavarokat, tipliket) is, így a csomagot kibontva akár azonnal felrakhatjuk őket a kiszemelt helyükre.

Változatos és különleges megjelenést biztosít az egyik oldalán egyszínű terrakotta, másik oldalán pedig terrakotta alapon leopárdmintás diszpárnahuzat. Bőrbarát, tiszta pamutból készült, rejtett cipzárral, nagyjából 50×50 cm-es párnákhoz. A hálószobában és a nappaliban, a heverőn vagy a fotelben elhelyezve is remekül mutat, és egymagában is képes rá, hogy a szafarik hangulatát a kiválasztott helyiségbe csempéssze.

Fehér-sárga színekben pompázik a szűrővel ellátott kávésbögre, amely segítségével kézzel forrázhatjuk le a kávét, hogy az aromák optimálisabban bontakozhassanak ki. A mázas kerámiából készült szett filtertartójába 101-es típusú papírfilter való, így akárhol kiélvezhetjük a kávénk ízét. A bögre nagyjából 300 ml-es és nemcsak praktikus, hanem kellemes megjelenésű is, vagyis amellett, hogy igazán finom kávét készíthetünk benne, az asztal díszeként is megállja majd a helyét.

Egyszerű, de elegáns formájú a két darabos díszkosár szett, amiben két aranyszínűre festett acélhuzalból készült, eltérő méretű kosár található, melyek ideálisak gyümölcstálnak vagy akár kenyereskosárnak is – de üresen is szép díszei lehetnek a szobának. A kisebb kosár átmérője nagyjából   17, a nagyobbiké pedig 21 cm, magasságuk pedig 13, illetve 16 cm.

A teljes kínálatban rengeteg további ötletet találunk, amellyel feldobhatjuk akár a lakást, akár a ruhatárunkat – ne habozzunk hát, kattintsunk, és fedezzük fel az összes lehetőséget!

Kellene egy párt

A mentális rendszerváltás, a politikai kultúra megváltoztatásának szükségességéről

Vitán felülálló tény, hogy az átlagemberek többségének világában reality show valóságába vetett hit erősebb, mint a reális „valóság” felfogása. A valóságot sikerrel fosztottuk meg valós tartalmától csak azért, hogy a dolgok eredeti értelmét és kiszámíthatóságát egy másikkal, egy számunkra fontosabbal helyettesítsük, megváltozott formában állítsuk vissza. A politikai mezőny többé még a politikai kommunikáció – gyakran torz – racionalitását sem követi, pusztán olyan mátrix, melynek a racionalitás nem kritériuma, annál inkább a mérhetőség, vagy az akcionalitás vezeti. A hatalmat gyakorló politikai aktorok nem azért cselekednek, mert hosszabb rövidebb távú és horribile dictu, a köz javát szolgáló terveket követnek, hanem azért mert – hatalmuknál fogva – megtehetik, mindazt amit aztán meg is kísérelnek: kisajátítani a közérdekű intézményeket. Az akció emberei, akik a maguk képére igyekeznek alakítani mindent. Az ellenzékben levők pedig csupán téblábolnak, jobb időkre várnak, hogy racionális programok helyett alkalomadtán ők próbálkozzanak a köz kisajátításával, az intézmények megszállásával, a korrupt közélet fő szerepének eljátszásával. Mindkét oldalt értelmiségi és álértelmiségi, szakértő és álszakértő csapatok támogatják, és mindenekelőtt érdekelt gazdasági aktorok, továbbá mindenféle rangú és rendű klientúra tartja fenn a rendszert.

A világválság bekövetkeztével a káosz mára teljessé lett, minden jel arra mutat, hogy a fennálló fikció által zombifikált valóság tovább nem folytatható, és ez új kihívások elé állítja a gondolkodókat, értelmiségieket, de a közélet összes szereplőjét is. Az értelmiségiek vagy vakon elfogadják, sőt rendületlenül újratermelik a látszólagosból álló valóságot, beteljesítik a zombifikációt, a mediatizált „barlangképek” tekintélyének elsőbbségét a tapasztalati valóság elvesztett tekintélye ellenében, vagy valami újat találnak ki. Azt tapasztalom viszont, hogy a vezető értelmiségiek semmitől sem félnek jobban, mint attól az elkerülhetetlen kihívástól, hogy mindent újra kell gondolni. Nos, én a következőkben vázlatot igyekszem nyújtani az erdélyi román és magyar politikai színtér együttes újragondolásához.

Bevezetés, illetve felvezetés, miért van helyzet?

Hadd szögezzem le mindjárt az elején, amit a tisztelt (remélhetőleg egyaránt /romániai/ magyar és román) olvasó ebben az írásban felfedezhet, nem több és nem kevesebb, mint a saját átgondolt véleményem. Nem politikai kommunikációról, azaz konkrét politikai ügyben való felszólalásról, üzenet média általi közzétételéről van szó, mely valamiféle eddig nem létező vagy rejtőzködő politikai szereplő igényeit igyekszik bejelenteni és pozicionálni a meglevő politikai színtéren. És a legkevésbé sem „beszéd-cselekvés”[2], azaz az alábbi gondolatok nem politikai felszólításként vagy kiáltványként értendők, melyek egymagukban megvalósítanák azt, amit előrevetítenek. Sokkal inkább hipotézis, egy látlelet és vélt következményeinek végiggondolása: gondolat-kísérlet (nem hatástanulmány) és vitaindító, de talán a leginkább vízió.

Le kell szögeznem, hogy az általam mára kiürültnek és főként morális tartalmát vesztettnek látott (világ)politikai (köz)élet megreformálására számos mozgalom, civil társadalmi kezdeményezés indult.[3] A köz iránt érdeklődő polgárok ezrei sőt százezrei, vagy még annál is többen érzik úgy, hogy ami mára a politikai közéletet, az összes eddigi politikai rendszereket és konstrukciókat illeti, azok eltérültek eredeti funkcióiktól, immorálissá, ha nem amorálissá váltak, s mint jeleztem, nem szolgálják a köz érdekét. Mégsem új mozgalom szükségességéről értekezem, mert mint látható, azokról nem tudni, hogy a hatalmi erőtérbe, a fentebb jellemzett politikai scene-re jutva mivé lesznek, merre alakulnak. Ez pedig strukturális probléma, hiszen a civil társadalmi mozgalmak legtöbbje képtelen áthidalni a civil valóság és a (szimulákrum jellegű) politikai mezőny működésbeli és szemantikai különbségeit, vagy outsiderek maradnak, vagy a zombifikáló rendszer kebelezi be őket.

Következésképpen azt gondolom, hogy új párt(okra) van szükség, mert amint tapasztalható, a civil társadalmi mozgalmak és szervezetek – melyek a „kényszermentes kommunikáció”, és a nem a kényszerítő (koercitív) politikai hatalom képviselői,[4] illetve az életvilágok ezen térfelének artikulálói – rendre csődöt mondanak, vagy legalábbis kiszámíthatatlanná és instabilakká válnak, ha behatolnak a politika kényszerű, fölé- és alárendeltségekkel, hatalmi pozíciókkal és „önkéntes alávetettségek” által strukturált világába. A társadalom versus állam szembenállás civil társadalmi oldala – legalábbis Európának ezen a térfelén – alulmarad a politikai kényszerek, a politikai mezőny jelzett kölcsönös zombifikálódása nyomán létrejött hatalommal való megmérkőzésben, ezért azt gondolom: a politikai mezőnyön belülről, de a rendszer átstrukturálását célként megfogalmazva lehet újragondolni a politikai (köz)életet, és lehet hatékonyan tenni a fennálló viszonyok átalakításáért.

Meg kell jegyeznem azt is, hogy számomra a politikai pártok egymással versengő civil társadalmi, azaz önkéntes szerveződések, melyek azzal az igénnyel lépnek fel, hogy az egymás közötti versengéssel elnyert politikai hatalmat a köz érdekében gyakorolják.[5] A versengő politikai pártok, demokratikus társadalmakban, a polgárok és az állam között közvetítenek, és kifejezik, illetve megtestesítik a gondolat-, vélemény-, társulási, gyülekezés- és részvétel-szabadság jogát. Hangsúlyoznám ismét, önként szerveződő civil társadalmi szervezédésekről beszélek, még akkor is, ha egyfelől még tarkónkba liheg a „pártállam”-egypártrendszer amúgy fából vaskarikája. Másfelől szemmel látható, hogy a ’89 után hatalomra jutott pártok mindenike, mindenható „egész”-ként, egypártként próbált viselkedni a közéletben. Korántsem közvetített állam és polgár között, hanem minden eszközzel – olykor a jogállam és a demokratikus játékszabályok határzónájában, vagy azon is túl – igyekezett megszállni és kisajátítani az állami intézményeket. Ma ez azzal a veszéllyel jár, hogy a hatalmon levő párt(ok) népszerűségének és hitelességének erodálódása egyben az intézmények és az intézményes rend autoritásának elvesztésével fenyeget.

Tudatában vagyok annak is: mára minden létező párt és politikai formáció – inkább többé, mint kevésbé – hitelét vesztette, illetve a „rész”-véleményeket összegyűjtő és mozgósító civil szerveződéseket intézményes keretbe foglaló parlament is hallatlanul népszerűtlenné lett.[6] Nem utolsó sorban azért, mert a politikai aktorok, a pártemberek szemében „a pénz értékesebbé vált az ideológiai elkötelezettségnél”. A fölös hatalomvágy – aki hatalmon van, az automatikusan vissza is él hatalmával –, a mindent fölülíró kapzsiság következtében a hatalmon levő pártok nem a közjó érdekében, hanem saját csoportjuk (klánjuk, klikkjük, klientúrájuk) érdekében használják a hatalmat.[7] Végül minden formáció a „közrossz” szolgálatába szegődött/szegődik, akkor, amikor az általánossá vált strukturális politikai korrupció és a klientelizmus kontraproduktív gyakorlata mindenféle szakértelmet felülír(t).[8]

Hitel-, legitimitás-, és bizalomvesztés, kiábrándultság, politikai passzivitás

Úgy vélem, a politikai pártok és formációk jelenlegi kínálata sem strukturálisan, sem vertikálisan nem fedi le a választói igényeket. Széles társadalmi csoportok maradnak ki a politikai tervek és a pártok programatikus és főként megvalósítható közpolitikai programokként felvállalt projektjeiből. Az instrumentális politizálás keretéből kimarad a mindenféle kisebbségek sajátos érdekeinek megjelenítése és jogaik megvédése, integrációjuk megvalósításának egész kérdésköre. A magyar etnikai párt(ok)[9] kivételével egyetlen román pártnak sincs semmiféle víziója a kisebbségpolitikák vonatkozásában, ezzel egyfelől mindenféle kezdeményezést átengedtek a magyar, roma, stb. kisebbségeknek, egyetlen jogot tartva fenn, mégpedig a vétó jogát. A román pártok egyike sem tudja – de nyilvánosan egészen biztosan ki nem fejtette –, mit is tenne a kisebbségekkel (hacsak egyesek elüldözni nem akarják azokat!), csak azt tudja: minden kisebbségi kezdeményezést élből vissza kell utasítani egyfajta anakronisztikus, diffúz nacionalizmus és revans szellemében. Megtörténik, hogy taktikai okokból kényszerengedményeket tesznek, de ez minden, amit a létező román pártok „felvállalnak” ebben a kérdéskörben. Ha a rommagyarok pillanatnyi érdekeinek védelmében sikeresen lépnek fel az etnikai pártok, nincs ma olyan integrált terv, mely a hosszú távú integrációt és együttélést keretbe foglalná.[10] Ennél sokkal rosszabb a roma kisebbség helyzete, velük kapcsolatban a nyílt vagy rejtett diszkrimináción és rasszista elképzeléseken túl egyetlen hiteles integrációs programot sem fogalmaztak meg sem a többségi, sem a rommagyar, sem a roma formációk, de még azok a civil szervezetek sem, akik roma projektekből élnek: improvizáció, rejtett gyűlölködés, tehetetlenség és előítéletesség jellemzi a romaintegrációs programokat. A legszívesebben minden létező párt és formáció a pokolba kívánná az etnikum egészét, legfennebb külső kényszer, EU-s elvárás akadályozza a még nagyobb arányú és erősségű kirekesztést. Nincs hiteles politikai szóvivője sem a szexuális kisebbségeknek, sem a különféle hátrányokkal élők, a szellemi és mozgássérülteknek, az idősek, nagycsaládosok stb. kérdéseit sem vállalja, és főként problémáik megoldásáért nem tesz senki. Nincs felvállalt elképzelés többek között a kábítószerfüggők helyzetének rendezésére, és rendre szőnyeg alá söprik a legkülönfélébb társadalmi csoportok problémáit, illetve formális alapon – halott szavak a programokban – kezelik azokat a létező pártok és politikai formációk. Jellemző módon minden párt női tagozatot alakított, de ezek pusztán formális másolatai a „nagy”, férfiak vezette pártnak, mindenféle kezdeményezés és hatékony fellépés nélkül, és tovább sorolhatnám a politikai értelemben némaságra ítélt csoportokat, rétegeket és osztályokat.

A politikai pártok és formációk jelenlegi kínálata horizontálisan sem fedi le a választói igényeket: egyáltalán nincsenek regionális és szubregionális érdekeket megjelenítő politikai formációk. (A rommagyar politikai alakulatok kivételt képezhetnének, de etno-nacionalizmusuk csupán diffúz és zavaros regionalizmusként jelenik meg. Jellemző, hogy a hatalmon levő rommagyar formáció, mely egyféle gyűjtőpártként definiálja magát, sem tud mit kezdeni a Székelyföld kontra más erdélyi régiókban élő rommagyar közösségek érdekellentéteivel.) Időről időre megjelentek regionális érdekeket zászlójukra tűző pártok (Erdély, Moldva) de ezek efemer életűek voltak, legfennebb egy-egy helyi véleményformáló vagy kiskirály kezdeményezésének bizonyultak, és ráadásul fokozottan nacionalista keretben képzelték el a regionális érdekvédelmet.

Minden esetre olyan párt vagy politikai formáció, netán mozgalom, mely egységes keretben – etnikai határokon átlépve – hitelesen jelenített volna meg regionális érdekeket és értékeket, nem jelentkezett ezidáig (tisztelet azoknak az NGO-knak, amelyek vállalták ezt és tettek is érte, a nem par excellence politikai színtéren).[11] Amit itt vázolok, annak lényege nem is feltétlenül az etnikumok fölöttiség, és nem is a létező ellentétek és előítéletek stb. egyszerű leépítése – interkulturális vagy multikulturális feloldása –, hanem egy új politikai paradigma. Egyféle poszt-etnopolitikai állapot, illetve etnikailag megalapozott, nacionalista keretben elképzelt ellentétek feloldását követő viszonyokat feltételez.

Miért egy új (fajta) párt?

Értelmezésemben a politikai pártok hitelének alapvető feltétele, hogy azok képesek legyenek egyfajta társadalmi éthoszt kialakítani, megerősíteni és fenntartani, olyan éthoszt, mely túlmutat azon ideológiai elkötelezettségek pragmatikus és morális keretein, melyet képviselnek. A demokratikus pártok nemcsak valamely világnézet, ideológiai rendszer képviseletére vállalkoznak, hanem ugyanakkor az autonóm politikai cselekvések lehetőségének, a demokratikus többpártrendszer fenntartásának az eszközei. Éthoszt – azaz eszményi viszonyokat, egyfajta társadalomfilozófiát, és morális atmoszférát – nyújtanak, és világképet adnak – azaz a dolgoknak olyan rendjét írják le, melyek alapján az éthosz megvalósítható.[12] Ez a kettős feladatrendszer megfelel annak az elképzelésnek, mely szerint minden politikai cselekvésnek van egy expresszív és egy instrumentális dimenziója.[13] Az előbbit a szimbolikus politizálás képviseli, egyfajta dramaturgiai eljárás, ami kifejezi a követett politikai filozófia éthoszát, stílusát, azokat a mítoszokat, rítusokat és metaforákat, melyek a hazai politikai mezőny tekintetében csupán a szűken értelmezett és premodern nemzeti/etnikai mentális keretben vagy paradigmában mozognak. A jelenlegi román és rommagyar pártok és formációk egyfelől eltúlozzák a szimbolikus politizálást, sőt olykor csak és kizárólag, egyoldalúan a nemzeti diskurzusra épített szimbolikus politizálást preferálják, elhanyagolva az issue based politizálást.

Másfelől meg ne feledjük el, hogy a szimbolikus politizálásnak van egy sajátos vonása, nevezetesen az, hogy a zavarkeltést szolgálja. Ez a tulajdonsága a szimbólumok ambivalenciájából származik, amint azt Donald L. Horowitz klasszikus tanulmányából tudjuk: „A politikában, akárcsak az irodalomban, minden szimbólum bökkenője abban rejlik, hogy ambivalens és értéke konfliktusos. A szimbólumok megengedik a célul kitűzött értelmezési zavart, vagyis hogy szélesebb politikai moralitással fedjenek el részigényeket.”[14] Az etno-nacionalista politikai paradigmában folytatott szimbolikus politizálás pedig folyamatosan közjónak tünteti fel egyik vagy másik csoport részigényeit. Ide tartozik a legutóbbi időben a népszámlálás, vagy a verespataki bányanyitás ügyének etnikai elszínezése, illetve kizárólag etnikai keretben való értelmezése, stb.

A nacionalista, etnicista paradigmát a foucault-i „episztémé” vagy „diszkurzív mező” értelmében használom, vagyis nemcsak a többségi, agresszív – nagyromániás, egységpártos – nacionalizmusra gondolok, hanem többek között a kifinomultabb laissez- faire típusúra és a kisebbségi etnikai nacionalizmusokra is. Az etno-nacionalista episztémé keretében való politizálás, melyet a rommagyar ruling party vezetője vizionált,[15] vagy az egyes romaszervezetek által vallott kisebbségi nacionalizmus alkotó részei, vagy más szóval foglyai.

Az episztémé olyan keret, mely egyszerre askriptív – előírja, hogy mit lehet látni, mondani, tenni és gondolni egy adott (mentális) keretben –, illetve restriktív, kizár más lehetséges gondolkodás, látás, kifejezés és cselekvési formákat. Abban is követem Foucault elképzelését[16], hogy a jellemző etno-nacionalista politikai mezőnyt nemcsak észlelési, gondolkodási, cselekvési keretként fogom fel, hanem egy ennek megfelelő előre rögzített hatalmi struktúrának. A paradigma vagy episztémé kereteinek átlépése a keretek között kialakult és működő (illetve éppenséggel nem működő) hatalmi berendezkedés átépítését, az etnobiznisz végét fogja jelenteni.

Az etnikai/nemzeti érdeknek megkérdőjelezhetetlen politikai paradigmaként való elfogadása és az etno-nacionalista politizálás gyakran a demokratikus értékek háttérbe szorulását, megnyilvánulásuk akadályoztatását eredményezik: (elsősorban) nacionalisták és nem demokraták, vagy jó esetben formálisan demokrata és hangsúlyosan nemzeti érzelműek politikusaink.

A fennálló politikai színtéren a politikai cselekvések és azok tényleges következményei, a közpolitikai ténykedés, a problémák felvetése, megfogalmazása és megoldása háttérbe szorulnak. Egy új transzetnikus és regionális pártnak a figyelme elsősorban az instrumentális politizálás felé kell hogy forduljon, és nem arra kell törekednie, hogy a közjót minduntalan nemzeti/etnikai, többségi vagy kisebbségi érdekként határozza meg. A közjónak nemzeti/etnikai idolumok perspektívájából való állandó átértelmezése és szimbolikus felmutatása éppen annak a leglényegesebb elemeiről tereli el a figyelmet, azokról a gazdasági, társadalmi, környezeti, kulturális, stb.[17] kihívásokról, melyek – véleményem szerint – csak egy új transzetnikus és regionális párt keretében oldhatók meg. Ezért a politikai aktorokat mindenekelőtt ki kell szabadítani az exkluzív etnikai/nemzeti (etnicista, nacionalista) paradigma keretében folyó szimbolikus politizálásból, és a politizálást a közjó megvalósítására és a közös erdélyi identitásra fókuszálnia. Fölül lehet és fölül kell emelkedni a „kis különbségek narcizmusának” primitív, néha agresszív és perverz, máskor csak bújtatott módon jelenlevő, de mindenkor negatív következményekkel járó, politikai színteret szervező, anakronisztikus filozófiáján.

Egy új transzetnikus és regionális pártnak új társadalmi szerződést kell felkínálnia az erdélyi társadalomnak. Az új szerződés nem kevesebbre kell hogy vállalkozzon, mint hogy át- és újraértelmezi az állampolgárok és az állam, annak különféle szintű adminisztratív, hatalmi intézményeinek viszonyrendszerét. Azután a közszolgálatot valóban szolgálattá – a hivatalnokok vonatkozásában a közszolgálatiságot valóban hivatássá – kell tennie.[18] Vissza kell szereznie, pontosabban újra fel kell építenie a közbizalmat, az intézmények korrektségébe és hatékonyságába vetett hitet.[19] Ugyanakkor a politikai cselekvés utilitarista, problémamegoldó komponensét kell erősítenie, tekintve, hogy az issue based politizálás, a haszonelvűség, a számonkérhetőség és a felelősség hiányoznak leginkább a jelenlegi politikai mezőnyből.

Az elmúlt időszak, az ország EU-s tagságának rövid tapasztalata is megmutatja, hogy nem (volt) elég az unió által támasztott formális kereteknek való megfelelés, a jog és az intézményi harmonizáció,[20] mentalitásváltásra, az intézmények működtetői magatartásának megváltoztatására, magyarán a törvények és intézmények európai szellemének meghonosítására, a politikai kultúra harmonizációjára van szükség. Következésképpen az új társadalmi szerződésnek össszességében a politikai kultúra megváltoztatását, a demokratikus politizálás kultúrájának létrehozását kell célként kitűznie, és a politikai korrupció mindent felülíró uralmának megszüntetését.

Mire kell(ene) vállalkoznia az új pártnak?

Fentebb már jeleztem, azzal, hogy a közjó[21] fogalmát minduntalan mint nemzeti (illetve etnikai) érdeket definiálják a meglévő politikai formációk, hol expresszív módon, hol alulértetten kirekesztőek, és beszűkítik azt a közéleti és politikai mezőnyt, amelyben mozognak. A nemzeti/etnikai keretbe szorított politizálás egy olyan helyzetben, amikor a globalizált gazdasági, társadalmi, kulturális valóság többszörösen inter-, és multietnikus – az ország az EU, egy egyre nagyobb mértékben integrálódó transznacionális politikai, gazdasági, stb. szerveződés tagja, másfelől meg Erdély egy interetnikus színtér –, szemmel láthatóan abszurd közéletet termel. Az etno-nacionalista keretben ma már nem lehet racionális módon, a szimbolikus és gyakorlati politizálás egyensúlyát fenntartva kezelni a társadalmi, gazdasági, kulturális stb. kihívásokat.

Az erdélyi regionális közjó[22] kiterjesztő (etnikai/nemzeti-, osztály-, stb. határokat átlépő) és egyben befogadó definíciója, melyre egy új párt alapozhatna, először is 1) olyan új keretet jelentene, melyben jó eséllyel kezelhetők azok a folyamatok, a gazdasági, intézményi, infrastrukturális, társadalmi, kulturális és környezeti problémák, amelyek a legaktuálisabbak, és amelyek hosszú távon is napirenden lesznek. Mielőtt ezek közül említenék fel néhányat, hadd utaljak egy további vonatkozásra is, amely 2) a jobbra billent politikai mezőny kiegyensúlyozásával kapcsolatos. A ma erdélyi szavazatokért versengő politikai pártok mindenike (beleértve a neoliberális gazdaságpolitikát folytató, újgazdagokat tömörítő, és tájainkon népszerűtlen szociáldemokratának mondott formációt is) jobbra húz. Ez a megveszekedett jobboldaliság (tkp. a jóléti állam még szét nem lopott intézményeinek leépítését célzó, és közben merőben populista törekvés) egyfelől a rosszul kiválasztott frame miatt áll elő. Az, hogy a nemzeti hagyomány szolidaritásteremtő erejébe vetett feltétlen hit, a nemzeti/etnikai tradíciókra való minduntalan visszautalás jellemzi mind a román, mind a magyar politikai színteret. Szinte parodisztikus látvány, ahogyan az új és még újabb román,[23] illetve rommagyar pártok[24] és mozgalmak magukat a jobboldali politikai féltekén pozicionálják, rommagyar térfélen együtt a szövetséggel, mely néppárti-keresztény-konzervatív formációnak mondja magát.

***

Megpróbálom összefoglalni annak a két pillérnek az összetevőit, melyen egy transzetnikus erdélyi regionális párt felépülhet(ne):

1) Az első pillér: Regionalizmus

A regionalizmust nem csak „földrajzi” értelemben használom, bár itt egy ilyen értelemben is körülhatárolható entitásra való utalást hordoz: nemcsak földrajzi (táj), hanem kiemelten népességföldrajzi (táj és emberek), vagy ha úgy tetszik, szociál-antropológiai fogalom. A regionalizmus egyszerre jelent kulturális, történelmi, demográfiai, adminisztratív stb. értelemben vett hálózatot, társadalmi konstrukciót.

Egy erdélyi regionális pártnak véget kell vetnie a jelenleg jellemző „etnobiznisznek”, és esélyt kell adnia a nem „nacionalista” civil társadalmi kezdeményezéseknek, melyben a nemzeti/etnikai tolerancia talál visszhangra. Azokban a politikai játszmákban, melyek eddig jellemezték a pártokat, a kulturális nemzeti/etnikai határokat egyben a politizálás határainak is tekintették, nem egyszer nullszaldós versengést látva és láttatva ott is, ahol a kooperatív stratégiák célravezetőbbek lettek volna, illetve lennének. Ezért a reális és megoldandó kérdések az etnobiznisz korlátai között maradtak, az eredménytelenség pedig mindenki számára negatív következményekkel járt. Egy új és hiteles transzetnikus és regionális párt megalakulása jó esélyt jelentene az ilyen értelemben elterjedt etnobiznisz[25] felszámolására. De ennél is fontosabb, hogy a politikusok nem etnikai vállalkozók, hanem a közjó megvalósításán munkálkodó, hivatástudattal áthatott, az által motivált, közéleti személyiségekké lehetnének.

A – kezdetben, meglehet, csupán mentális síkon – regionális keret tisztázná a további belső regionális, azaz terület-alapú autonómiák kérdéskörét is. Ezekkel jelen pillanatban az a legnagyobb gond, hogy ha etnikai/nemzeti keretben vetődnek fel, azaz követelői összekapcsolják a területi és az etnikai igényeket egy etno-territoriális autonómia követelményében, az egész konstrukció értelmezhetetlenné válik. Az autonómiák rendszerének alapja vagy területi vagy etnikai, azaz kulturális kell hogy legyen, a két elv – nézetem szerint – egyidőben nem érvényesíthető. Erdély megnövekedett (regionális) hálózati autonómiája – amit az új transzetnikus és regionális párt minden bizonnyal zászlajára tűz – és ezen belül a különféle Erdély szintű (történeti, földrajzi, kulturális, gazdasági, nyelvi, stb.) hálózati autonómiák, illetve szubregionális területi autonómiák minden bizonnyal jobban kifejez(het)ik a közös erdélyi autonómia-elvárásokat és törekvéseket. Azt állítom tehát, hogy a sokat vitatott autonómiaigények kielégítése egy regionális keretben sokkal jobb eséllyel valósítható meg, mint országos – valójában automatikusan nemzeti(ként értelmezett) – keretben.

Ugyanakkor egy regionális pártnak nem tagadni vagy marginalizálni, elfedni, vagy szemérmesen elhallgatni kell a sokféleséget, hanem megjeleníteni és felvállalni a legkülönfélébb identitásokat, köztük természetesen legelőszőr az etnikai, nyelvi, kulturális sokféleséget. Amikor a politikai színtérnek a kiterjesztéséről és befogadó jellegéről, a nemzeti/etnikai keret túllépéséről beszélek, nem valamiféle hibridizációra és identitásvesztő politikai törekvésre, hanem a másság valós be-, és elfogadására, racionális intézményesítésére, reális társadalmi intregrációjára gondolok. Egy erdélyi pártnak megjeleníteni, képviselni és megvédeni kell a regionális és etnikai identitásokat, mint közös javakat, melyek egyformán értékes hagyományt jelentenek az itt élők számára.

Meglátásom szerint egyik romániai politikai formáció sem képes – a szimulákrum hipperrealizmusa meg éppen hogy elbonyolítja, és elrejti, mintsem hogy tisztázza a kérdést – olyan identitáspolitikai program kialakítására, mely az erdélyi etnikai és nemzeti közösségek többes lojalítására, sőt többes identitására épülne. Az erdélyi magyarság esetére is érvényes az a kettősség, melyet Clifford Geertz írt le a legtömörebben, mondván (megjegyzendő, hogy a nemrég elhúnyt amerikai antropológus tipikus példaként, többek között, éppen az erdélyi magyarság helyzetét hozza fel!), az őshazával rendelkező kisebbségek esetében kettős lojalitás-rendszerrel kell számolni: egyszerre vannak jelen a „primér lojalitáok” (primordial loyalities) és a „fennálló entitásokhoz való lojalitások” (standing entities), melyek az identitáspolitikákat alapvetően meghatározzák[26]. A primér lojalitások az öröklött és megőrzött kulturális hagyományok, a közös történelem, stb. alapján épülnek fel és kapcsolják a romániai magyarságot a magyar nemzethez, mint imaginárius közösséghez. A másik dimenzió viszont a mindennapi tapasztalatok és a közélet alapján teszi identitás-tényezővé a romániai magyar, pontosabban az erdélyi magyar lojalitást. A felmérések mutatják, hogy az itteni magyarság elsősorban erdélyinek, másodsorban viszont román állampolgárnak tekinti sajátmagát, integrálódik a fenálló entitásokhoz, a transzilván és romániai magyar identitáshoz. Ezért a romániai magyar primér lojalitások és identitások különösen azok expresszív és érzelmi vonatkozásában egyben (össz)magyar identitások, viszont instrumentális vonatkozásban transzilván lojalitások, illetve romániai magyar identitások. A romániai magyar politikai szimulákrumban fellépő identitáspolitika nem képes az utóbbi dimenzióban reálisan és megélhetően elhelyezni a romániai magyar közösséget, amikor viszont az összes politikai formáció lemond az issue-based politikáról, képtelen az instrumentális mezőnyben reális politikai érdekeket képviselni és a fennálló politikai viszonyokhoz igazítva gyakorlati eredményeket elérni a romániai magyar közösség számára.

Itt egy harmadik pillér fontosságát hangsúlyoznám, mégpedig a transzilván magyar lojalitást és identitást. Ugyanis éppen ez a harmadik pillér válhatna az új transzetnikus és regionális párt talapzata, melyre ráépíthető a román és magyar transzilván identitás, illetve sajátos lojalitás.

Az erdélyi románság identitása is rétegzett, legalább két pillérre épül, vagyis a román nemzeti identitásra és lojalitásra, valamint az erdélyi román identitásra és lojalitásra. Most eltekinthetünk attól is, hogy az itteni elitek milyen mértékben ismerik fel a nemzeti-etnikai identitások többdimenziós, illetve rétegzett voltát, minden esetre egy ilyen transzilván platform lehetővé tenné – a lokalitás, regionalitás, alapján fellépő közjó vonatkozásában – a közös (párt)építkezést. Ehhez kapcsolható a többi etnikai kisebbség mindenekelőtt az erdélyi romák/cigányok identitása és lojalitása. Több mint nyilvánvaló, hogy az erdélyi romák identitása is többdimenziós: olyan bonyolult ön- és heteroidentifikációkkal és megélt identitásokkal találkozhatunk esetükben, mint román-roma, magyar-roma, erdélyi roma, stb. és akkor nem is szóltunk a hagyományos klánokhoz kapcsolódó identitásokról és lojalitásokról. Az erdélyi szászok, svábok, stb. „német” és ugyanakkor erdélyi identitása is közhely, stb. A szűk etnikai-nemzeti paradigmából kiszabadított közgondolkodás, az identitások és lojalitások hllatlanul sokféle és árnyalt változatát hozhatja felzínre, munkálhatj ki és kapcsolhatj össze, integrálhatja egy erdélyi közjó-fogalomba. Az elit feladata, hogy felfedezze, artikulálja és „megszervezze”, kifejezze és integrálja a létező multikulturalizmus rendszerét. Ha erre nem képes saját identitását adja fel, illetve teszi zárójelbe, ha képes új politikai kultúrát építhet fel.

Egy új transzetnikus és regionális pártnak integrálni kell a „széleket”, az együttélés olyan reális kereteit kell megteremteni, mely képes a másságot természetes állapotnak tekinteni és a közjó alapján integrálni, racionálisan tervezni és problémamegoldó politizálást folytatni. A létező politikai pártok képtelenek még a felmerülő közérdekű kérdések megfogalmazására is, legalábbis megoldások felé mutató racionális diskurzusok keretében. Ilyen értelemben valójában egyelőre protopártok, illetve szimulákrumok. Az új párt diskurzusa, világképének keretei, illetve vezetőinek habitusa alapvetően kell, hogy megváltoztassa a strukturális tehetetlenséget, mely az eddigi politikai stílus vagy eltorzult politikai kultúra következménye. Hosszú lenne itt akár csak felsorolni is, mi mindenre kellene a politikának reflektálnia, olyan dolgokra, melyeket – reálisan és racionálisan – fel sem vetettek a politikai formációk, és amelyekben közvita, a választók konzultációja nem történt meg.

A fent említett követelmény, vagyis a „szélek” megszólítása és integrálása többek között azt feltételezi, hogy széles körben felvetni, megvitatni és végül politikai programmá formálni és lépésről lépésre megvalósítani (legalább) a következő politikai kérdéseket:

Etnikai kérdéskör: etnikai, regionális kisebbségek (figyelem, a Székelyföldön a románok ilyenek), (szub)regionális kisebbségek, a romák, németek, örmények, stb. sajátos problémái, egész Erdély területén.

Megszólítani a többes identitással rendelkezőket, sajátos problémáikat megfogalmazni, képviselni stb., ide elsősorban a vegyes házasságokból származó, illetve ilyenben élő, vagy bármilyen más „választott” többes identitású személyeket és csoportokat kell értenünk.

Nemcsak az egyházak közötti toleranciát, nemcsak a nem hívők gondolatszabadságát, hanem az egyházak és az állam viszonyát, szétválasztásuk reális megőrzését is biztosítani kell.

A nők sajátos problémáinak, vagy például a női politikusok létszámnövekedésének (akár kötelező arányszám bevezetésével való) megoldása is egy ezután megjelenő párt feladata kell hogy legyen.

Felvállalni és képviselni – mert nincs ma olyan politikai formáció, amely nyíltan és tisztességesen kezelné – a szexuális kisebbségek és a szellemi, valamint mozgássérültek integrálásának, méltóságuk megvédésének kérdéskörét.

Egyik legaktuálisabb – a nyilvánosságot is foglalkoztató – kérdéskör az Erdély épített és természeti környezetének megőrzése illetve megjavítása. A verespataki aranybánya körüli vita jól megmutatja a politikai osztály és a választóközönség közötti szakadékot, de azt is, hogy egy alapvetően regionális érdek – a kulturális és természeti környezet megvédésének kérdésében – nem a régió lakói, hanem egy országos, pusztán gazdasági érdekeket követő „hatalmi központ” dönt (abszurd módon a hatalomban részes magyar politikai párt közvitát a döntéshozatalt követően kíván nyitni, míg a vezető kormánypárt semmiféle közvitát nem tart fontosnak a kérdéskörben).

És akkor nem beszéltem azokról a regionális gazdasági, intézményi, infrastrukturális érdekekről és sajátos lehetőségekről, melyeket a regionális politizálás keretei között lehet reálisan felvetni és jó eséllyel megoldani.

2) A második pillér: Az új transzetnikus és regionális pártnak ideológiai, pontosabban szociál-liberális pártnak kell(ene) lennie

Nem hiszek azoknak a manipulatív és populista hireszteléseknek, melyek szerint az ideológiák (úgy is, mint a fentebb említett éthosz megfogalmazói, és úgy is, mint kulturális viselkedés-modellek) rövidesen megszűnnek, illetve máris poszt-ideológiai korszakról kellene beszélnünk. A populista nézetek és a szimulákrum[27] politikai színterek elterjedése, a közélet minden területére egyre inkább kiterjedő manipuláció viszont igencsak jellemző Európa ezen fertályán.

Éppen mert úgy tűnik, a kapzsiság, az irigység, a minden áron való meggazdagodás vágya ma fölülírja a szabadság[28] és egyenlőség[29] követelményeit, ezért egy új pártnak éppen ezeket az értékeket kellene központi filozófiájaként újrafogalmaznia, illetve újra felfedeznie.

Az a transzetnikus és regionális párt, amelynek szükségességéről beszélek, hiteles szociálliberális párt[30] kellene, hogy legyen. Sietek leszögezni, hogy a fogalmat az amerikai szociál-liberalizmus (social liberalism[31]) értelemben használom. Mint ilyen, ideológiai értelemben is működőképes világnézet, a következő értékek, és ha úgy tetszik, víziók és célkitűzések köré épül fel:

– általános politikai nézeteit tekintve az emberi jogok, a képviseleti demokrácia, az etnikai, vallási, világnézeti, kulturális, szexuális stb. tolerancia híve, és következetesen fellép az intolerancia, megkülönböztetés, kirekesztés minden formája ellen;

–támogatja a jóléti társadalom intézményeit és bízik bennük, a progresszív adózást részesíti előnyben, a minőségi állami oktatás-, nyugdíj-, egészség-, és munkanélküli biztosítás híve;

– a tisztán piaci mechanizmusokba vetett feltétlen bizalom mellett/helyett elismeri a piac tökéletlenségét, és a vegyes gazdaságot preferálja, azaz a piaci mechanizmusok mellett a felelős állami beavatkozást is fontosnak tartja.

Esélyek

Eddigi fejtegetéseim – talán túlságosan is – elvi-elméleti szinten mozogtak, és tudom, hogy pragmatikus ember legkevesebb még egy kérdést fog feltenni magának, mielőtt véleményt alkotna egy potenciális új pártról: milyen választási esélyekkel indul egy transzetnikus és regionális párt, miféle potenciális választóközönség körvonalazódhat az új párt mögött?

Egy létrejövő transzetnikus és regionális párt potenciális (törzs)szavazótáborát próbálom meg felvázolni alább, egyébként a fenti fejtegetések jól jelzik, hogy miféle potenciális közönségre gondolok. A választási eredmények és főként az utóbbi időben nyilvánosságra került közvélemény-kutatások tanúsága szerint ma az erdélyi mintegy hat millió választópolgár közül usque két és fél millió nem kíván részt venni semmilyen választáson, és semmiféle pártpreferenciával nem rendelkezik. A szavazók 40 százalékát egyetlen párt vagy politikai formáció sem képes megszólítani, programjaik és célkitűzéseik visszhangtalanok, jelöltjeik hiteltelenek tízből négy polgár számára, és a szavazók másik jelentős hányada – minden bizonnyal – csak jobb híján, vagy valami és valakik ellenében szavaz a felkínált programokra és jelöltekre. Tegyük hozzá ehhez, hogy a polgárok 85 százaléka értékeli úgy, hogy az ország dolgai rossz irányban haladnak, az elnök és a vezető politikai párt bizalmi indexe pedig tíz-tizenöt százalékos mélyponton van.

Tekintsünk el a passzivitás okainak ismételt kifejtésétől, ezt fentebb megtettem, ezért csak azokat a potenciális szavazói csoportokat igyekszem feltérképezni, akik egy transzetnikus és regionális párt szavazói lehetnek a jövőben.

– Erős regionális identitással rendelkező személyek: transzszilvanisták, erdélyi románok, magyarok, romák stb. akár százezrei.

– Többes identitásúak, vegyes házasságból származók és vegyes házasságban élők (román-magyarok, magyar-románok, magyar-székelyek, magyar-csángók, németek, örmények, szerbek, stb.), magukat románnak, magyarnak, németnek, stb. is mondó romák;

– Szórványban élők, akik regionális kisebbségeket képeznek, akár románok a Székelyföldön, akár magyarok, németek, romák egész Erdély területén, és nem akarnak nacionalista, autonomista, cigányellenes, stb. pártokra szavazni;

– Külföldön élő, de állampolgársággal rendelkező személyek, akik szívükön viselik a régió sorsát;

– Erdély kulturális és természeti környezetéért őszintén aggódók;

– Erdélyben élő szexuális kisebbségek;

– Elsőszavazó erdélyi fiatalok;

– Regionális gazdasági és infrastrukturális érdekeket hordozó vállalkozók.

Nem vitás, hogy mindenki, akinek elege volt a politikai korrupcióból és az azt megtestesítő politikai aktorokból, szavazójává lehet az új pártnak.

Utolsó megjegyzések

 

Az új transzetnikus és regionális párt elsősorban a politikai korrupcó ellenében, a mindenféle nacionalista diskurzusokkal szemben kell, hogy pozicionálja saját magát. A létező politikai formációk kiábrándító és passzivitásra indító kemény korlátja, hogy a világot egyre inkább csak a pártpozicionálás és politikai kommunikáció terminusaiban képzelik el. Márpedig a tisztán hatalmi játszmák végső soron soha el nem dönthetőek, nincsenek nyertesei, csak elszenvedői. Az új pártnak felül kell emelkednie a politikai tehetetlenség és tehetségtelenség jelenleg tapasztalható világán, ezért nemcsak hiteles programmal, hanem hiteles személyiségekkel kell jelentkeznie. Véget kell vetni a klienteláris és korrupt szelekciós rendszereknek, a kompetencia, azaz meritokratikus előmeneteli rendszer, a párt belső demokráciája a siker legfontosabb összetevői.

Le kell mondanunk az utolsó átfogó, és a biztonság érzetét sugalló narratíváról, a létezett szocializmus memóriánkba vésődött idolumairól: nincsenek mindent rendszerbe foglaló teóriák, de a racionalitásról, a társadalmi világ újra kitalálásáról nem mondhatunk le. A létezett szocializmussal pedig az „ismert” kapitalizmus is véget ért, nem a történelemnek, hanem a militáns és ugyanakkor önkorlátozó, a rendszerkritikára sőt a sokak jólétére érzékeny, a liberális demokrácia értékeire alapozott kapitalista rendszernek szakadt vége, ez a nagy narratíva is halott. Ezt a mai globális kapitalizmus megfékezhetetlensége, önkorlátozó mechanizmusainak leépülése és a kritika iránti intoleranciája jelzi a leginkább.

Egy új transzetnikus és regionális pártnak azokra a kihívásokra kell választ adnia, amelyeket a pénzügyi és gazdasági válság tett láthatóvá, és amelyek a neokon és neo-liberális kapitalizmus rendszer-válságát hozták a felszínre. Ez pedig a határtalan kapzsiság és önzőség politikai kultúrája, melyet a „mindenható piac”, és a globalizált világban egyre kevésbé befolyásos államok képtelenek kordában tartani. Ezért az új transzetnikus és regionális pártnak projekcióiban már a válságot követő „új megoldásokra” kell koncentrálnia. Ezért lenne fontos azoknak a fiataloknak a megszólítása, akik az „új korszakot” benépesítő generáció lesznek.

Kolozsvár, 2011. október 16.

[1] Mbembe a zombifikációt a posztkoloniális társadalmak jellemzésére tartja fenn, mondván, hogy a hatalmasok és a kiszolgáltatottak valójában kénytelenek egyazon élettéren osztozni, az állami kényszer folytán. A világ megkettőződése egy olyan csapdahelyzetet teremt, amelyben a felsőbbség és az alattvalók kölcsönösen tehetelenné válnak, zombifikálódnak, és hozzájárulnak a tehetetlenség fenntartásához, illetve újratermeléséhez. Sem a főnökségnek, – mutatis mutandis – a reális valóságnak, sem a reality show ratingjét fenntartó alattvalóknak nincs önálló akarata, csak a kölcsönös zombifikáció aktorai – lásd Mbembe Achille: On the Postcolony. Berkeley UP, 2001.

[2] Azzal, hogy elemzésem kimondja egy új (fajta) párt szükségességét, nem hozza létre azt, a beszédaktus nyelvfilozófiai elméletének megfelelően. Austin írta le azt a nagyon fontos jelenséget, hogy nagyon sok esetben „a nyelvhasználat nem egyszerűen a cselekvés irányítója, hanem maga a cselekvés is. A nyelvhasználat nemcsak információátvitel, hanem cselekvés is, amit az információ átvitellel véghez viszünk”. Austin J. L.: Tetten ért szavak. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.

[3] Azok a civil társadalmi mozgalmak, melyek mondhatni világszerte, az arab társadalmakkal a középpontban, de a nyugati típusú kapitalista politikai berendezkedés ellen (is) indultak, mint az Indignados, Occupy vagy a Millás mozgalom, diagnózisaikat és céljaikat tekintve közel állnak ahhoz, amit magam is gondolok. Kritikájuk olyan rendszerkritika, melynek jórészével osztozom, újra kell gondolni a máig egyedül érvényesnek gondolt (korlátlan) piaci társadalom (legyen annak konkrét formája többé-kevésbé, vagy formálisan demokratikus, vagy többé-kevésbé tartalmilag diktatúra, illeve ezek különféle kombinációja, mint amilyen a mai kínai politikai társadalom) alapjait.

[4] Míg a francia etnológus Pierre Clastres arról számol be, hogy a primitív(nek mondott) társadalmakban a nem-kényszerítő hatalom a jellemző, a „kényszerítő politikai hatalmat pedig igyekeznek társadalmon kívülre projektálni és kontroll alatt tartani” (lásd P. Clastre: Societatea contra statului, Ararat, 1995.), addig korunk egyik legbefolyásosabb társadalomfilozófusa, Jürgen Habermas, a civil társadalmi mezőny (életvilág) legfontosabb ismérveként a „kényszermentes kommunikációt tekinti”, szemben a politika és a kényszerítő hatalom világával, a „rendszer”-rel – lásd Habermas, J.: A kommunikatív cselekvés elmélete. (Válogatás és kommentárok.) ELTE Filozófiai Továbbképző Intézet – ELTE Szociológiai Intézet, Bp., 1986.

[5] A közérdeket, mint a közmegyegyezés kialakításának keretét, Lippmann „manufacturing consent” elképzelését elfogadva, hozzá hasonlóan definiálnám. Walter Lippmann: A közjó filozófiája. Bagolyvár, Bp., 1993.

[6] Közvélemény-kutatások tanúsága szerint az egyházak, hadsereg, rendőrség stb. bizalmi indexei megelőzik a parlamentét.

[7] A méltányos és projekt-alapú regionális állami redisztribúciót rég felülírta a nyilvánosan is vállalt lojalitás-alapú osztogatás-fosztogatás rendszere.

[8] Politikai, illetve közéleti korrupcióról máskor is mondtam már véleményt, többek között lásd: http://manna.ro/velemeny/kedves-nenem-politikai-korrupcio-a-kisebbsegi-akol-melegebb-2011-08-05.html

[9] Itt természetesen meg kell jegyeznem, hogy a romániai magyarság képviseletét formálisan felvállaló politikai alakulatok kisebbségpolitikai tervei kizárólag csak a romániai magyar társadalom helyzetével és jövőképével kapcsolatosak. Nincs integrált – minden kisebbségre kiterjedő – terv, és főként az a felismerés hiányzik, hogy a kisebbségek legfőbb politikai partnere a demokratikus intézményrendszer, ezért minden eszközzel erősíteni kell azokat. Az általános demokratikus elkötelezettség hiánya miatt sem a bizonyos (szub)régiókban kisebbségben levő románok, sem a romák, sem más kisebbségek nem szerepelnek ezen jövőtervekben (részletesebben lásd: Magyari Nándor László: Romák a székely skanzenben. Korunk 2011/9. 51–57.)

[10] Az ún. „aszimmetrikus autonómia” meglepetésszerű székelyföldi bevezetése egyáltalán nem lenne képes rendezni a rommagyar társadalom sajátos kérdéskörét, viszont új belső törésvonalakat és ellentéteket teremtene.

[11] Olvasatomban a Provincia-kísérlet csak a „klasszikus” nacionalizmusok zárójelbe tételét tűzte ki célul, és ezzel az általam vázolt építkezéshez közelebb került, mégsem tekinteném közvetlen előzménynek.

[12] Az éthosz–világkép megkülönböztetésben az első az eszményi, az utóbbi a valós viszonyokra utal, amint azt Geertz kifejti. Cl. Geertz: Az éthosz, a világkép és a szent szimbólumok elemzése. In: Uő: Az értelmezés hatalma. Századvég, Bp. 1994, 5–22.

[13] Murray Edelman a szimbolikus politizálásról állítja, hogy a politikai szereplők gyakran spontán módon, illetve tudattalanul, látszat (make-believe) politikai valóságot alkotnak a választók és a médiák számára, politikai szimbólumokat és rituálékat használva; ez a folyamat növekvő módon fölébe helyezkedik a politikai cselekvések színterének, az instrumentális dimenziónak. Az egyensúly és a jó, hatékony politikai kommunikáció feltétele, hogy az instrumentális dimenzió tartalmait hatékonyan transzferálják a szimbolikus dimenzióba. Murray Edelman: A politika szimbolikus valósága. L’Harmattan, Bp., 2004.

[14] Donald L. Horowitz: Ethnic Groups in Conflict. University of California Press, 1985.

[15] A bevett „politikai eszközökkel lehet lényeges változásokat elérni a román-magyar viszonyban, de ezeket tartóssá csak úgy tehetjük, ha nem ideológiai, hanem etnikai alapon politizálunk. Az etnikai kritériumokat nem tagadni kell, hanem elfogadtatni és érvényesíteni!”. Markó Béla: Kormányból ellenzékbe. A rommagyar politika tizenkét éve, Élet és Irodalom 2009. 3.

[16] Michel Foucault: A tudás archeológiája. Atlantisz, Bp., 2001.

[17] Kelemen Hunor azzal nyugtatja a magyar kormánypártban Verespatakkal kapcsolatban aggódókat, hogy a szövetség „az erdélyi magyar emberek érdekeit veszi figyelembe”, amikor dönt a bánya-tervről. Hiába is keresnénk arra a választ a politikai programokban vagy diskurzusokban, hogy mit is jelent a rommagyar érdek – elválasztva az erdélyi összérdektől, sőt a környezeti hatások vonatkozásában érintett magyarországi érdekektől, stb. – a verespataki aranybánya-projekt vonatkozásában. Maga a felvetés viszont pontosan mutatja, hogy miféle politikai vaklátásban szenvednek a rommagyar elöljárók: egy olyan környezetvédelmi probléma kapcsán is etnikai alapon igyekeznek gondolkodni és cselekedni, dönteni, mely ilyen alapon aligha vethető fel, illetve oldható meg.

[18] Ahhoz hasonlóan, ahogyan azt Max Weber a Politika mint hivatás című szövegében eredetileg leírta.

[19] A volt Szekuritate leépítése és a neki közsönhető mentalitás felszámolásának egyik legfontosabb motívuma éppen a közbizalmon ütött csorba kiküszöbölése. Úgy vélem, a szekuritáté a legkártékonyabb – és máig is fenmaradó – hatást éppen a személyközi viszonyokban, a bizalom és különösképpen a közbizalom leépítésében érte el. A jelenség csak hosszas és türelmes átépítéssel gyógyítható…

[20] Görögország csődje, Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának kudarca jól jelzik ezt.

[21] Vissza kell szerezni a politika arisztotelészi értelmét, azaz a „közös jó meghatározott fogalmához” kell csatlakoztatni a politikai cselekvést, és nem az etnikai, politikai vállalkozók érdekeinek alárendelni azt.

[22] Itt a közjónak egy olyan kiterjesztő akcepcióját tekintem, amelyben az fölötte áll a „nemzeti érdekeknek”, pontosabban magába foglalja azokat a nemzeti és etnikai érdekeket, amelyek ma fragmentálják az erdélyi politikai mezőnyt; amely nem elválaszt, hanem a konszenzust keresi.

[23] Nemcsak a szélsőjobboldiság, hanem egyenesen a politikai gengszterizmus kifejeződése a „Noua Republică” (nevében is a „Noua Dreaptă” fasisztoid pártra utaló) elnevezésű kezdeményezés, melyet ortodox és konzervatív értelmiségiek kezdeményeztek, lásd erről Alex Cistelecan: Manualul de luptă al Noii Republici. Adică, de ce trebuie, şi urmează să o luăm în gură de la fascişti. CriticAtac (http://www.criticatac.ro/10518/manualul-de-lupta-al-noii-republici-adica-de-ce-trebuie-si-urmeaza-sa-o-luam-in-gura-de-la-fascisti/),, Vasile Ernu, Dreapta intelectuală conservatoare: de la cîine de pază la cîine de companie, CriticAtac (http://www.criticatac.ro/10846/dreapta-intelectuala-conservatoare-de-la-ciine-de-paza-la-ciine-de-companie/), vagy Alexandru Matei, La muncă, nu la şuncă! Noua Republică sau de la Heidegger la cocălari, CriticAtac (http://www.criticatac.ro/10755/la-munca-nu-la-sunca-noua-republica-sau-de-la-heidegger-la-cocalari/)

[24] Az újonnan megalakult EMNP jellemzője nem a szélsőjobboldaliság, hanem a klientelizmus. Politikai krédóját úgy fogalmazzák meg, hogy akik hozzá csatlakoznak, azok ezzel egy klánhoz vagy klientúrához, legjobb esetben pedig egy szubkultúrához való tartozást vállalnak fel. Az új pártnak, de főként elitjének a legfontosabb jellemzője ez a szektás, Tőkés-hívő elkötelezettség. A párt legfőbb célja, hogy megvalósítsa a „Tőkés László nevével fémjelzett értékelvű politizálást”, lásd erről Magyari Nándor László: Kis rommagyar politikai szimulákrum. Magyar Kisebbség 2011. 1–2 (59–60.). 70–86.

[25] Fredrik Barthoz hasonlóan azt érdemes kiemeleni az etnopolitikai vállakozás lényegeként, hogy „az etnikai csoportokat közös cselekvésre mobilizáló vezetők politikai vállalkozást folytatnak; e mobilizáció tehát nem a csoport kulturális ideológiájának vagy a népakaratnak a közvetlen kifejeződése”, hanem a politikai vállalkozók konstrukciója, politikai kommunikációs fogás. Lásd Barth Fredrik: Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Regio 1996. 7. 1.

[26] Lásd. Clifford Geertz, Az identitás politikájáról, In: Lettre, 1998, ősz, 31. szám.

[27] Baudrillard szerint a szimulált világ jellemzője, hogy: „A valóság miniatürizált sejtekből, mintákból, emlékekből, parancsmodellekből áll elő, és végtelen sokszor reprodukálható. Nem kell többé racionálisnak lennie, hiszen nem méri magát semmiféle ideális vagy negatív követelményhez. Csupán operacionális. Tulajdonképpen nem is valóságos, hiszen semmi képzeletbeli nem veszi körül. Hiperreális: kombinatorikus modellek eredője egy atmoszféra nélküli hipertérben.”. Vö. Jean Baudrillard: A szimulákrum elsőbbsége. https://etr.mome.hu/…/Baudrillard_A_szimulakrum_elsobbsege.doc, 9 p.

[28] A román nemzeti liberális párt (PNL) elsősorban nemzeti (nacionalista), másodsorban a gazdasági (neo)liberalizmus híve, illetve harmadsorban – politikai értelemben – konzervatív-liberális. A másik párt, melynek nevében szerepel a liberális jelző, a demokrata-liberális párt (PDL) viszont jobboldali konzervatív és posztkommunista elemeket elegyít. Liberalizmusa egyfajta protoliberalizmus, formális kommunizmus-ellenes retorikában merül ki (kooptálta képviselőit, majd elítélte a létezett kommunista rendszert), totalitarista beütésekkel. Egyiknek sem sok köze van ahhoz a szabadságeszményhez, melyet a hitelesen liberális pártok központi értékként tekintenek.

[29] A román, baloldalinak mondott szociáldemokrata párt (PSD) minden erőfeszítése ellenére sem tud az utódpártiságtól megszabadulni, a modern baloldaliság helyett lényegében a tranzícióban meggazdagodott és a megelőző rendszerben szerzett pozícióit máig megőrzött poszt-nomenklatúra pártja maradt. Ezért nem sok köze van az egyenlőség és szolidarítás eszméihez, különösen nem szakpolitikai kérdések megfogalmazásakor, ahol álláspontja inkább populista, mint szocialista.

[30] Lásd Jerzy Szacki: Liberalizmus a kommunizmus után Balassi, Bp. 1999. 201.

[31] Lényegét és alapvető törekvéseit a Nobel-díjas közgazdász Krugman foglalja össze egy provokat\v, olykor kiáltvány-jellegű kötetben, lásd Paul Krugman, The Conscience of a Liberal, Norton, 2009. Ugyanakkor olvasatomban ezt nevezi Sztacki, egyrészt integrálliberalizmusnak, másrészt erről besél akkor, amikor a gazdasági liberalizmussal olykor egyenesen ellentétes, baloldali liberalizmusról ír, amely szintén a „kulturális és politikai liberalizmus tradíciójában gyökerezik”. Jerzy Sztacki i.m. , 50 p, illetve 201 p.

Kolozsvár, 2011. október 16.

Technikai hiba

0

Elnézést kérünk olvasóinktól a DIGI technikai problémája miatt  az anyagaink csak időszakosan frissülnek. A probléma elhárításán dolgoznak.

Gazdag öregek – szegény fiatalok

0

36 ezer milliárd dolláros örökséget kapnak a következő generációk az Egyesült Államokban amikor a baby boom nemzedék átadja a stafétabotot és vagyonát – állapítja meg a New York-i Bloomberg. Gyorsan hozzátéve ehhez, hogy ilyen még nem volt az amerikai történelemben, de valószínűleg az egész világtörténelemben sem.

A legutolsó adat a 2016-os, mely 427 milliárd dolláros vagyon átruházást jelent öröklés útján. A trendnek még csak az elején vagyunk, de a tendencia világos. 1989-hez képest 119%-os a növekedés akkor is, ha az inflációtól megtisztítjuk a vagyonok értékét. Miért ?

Ben Bernanke helikopteres dollár esője

A nagy pénzügyi válság idején a Fed főnöke azt hangsúlyozta, hogy az 1929-es pénzügyi katasztrófa azért vált világméretű válsággá, mert az amerikai döntéshozók megszorító politikát folytattak. Az óvatos pénzügyi politikai az összeomlás szélére sodorta a piacot, ahol általános bizalmi válság alakult ki. Épp ezért Ben Bernanke az ellenkező megoldást választotta: olcsó pénzzel árasztotta el a piacot. Híres példája szerint úgy is lehet a bizalmat és a fogyasztást növelni, ha helikopterről pénzt szórunk az emberek közé. Az ilyen ingyen pénzt ugyanis az emberek többsége siet elkölteni. Olyan impulzust ad ezzel a piacnak, amelytől azután fokozatosan helyreáll a bizalom, és megindul a gazdasági növekedés. Végül erre a látványos bemutatóra nem került sor, de a valóságban az történt, hogy

a baby boom nemzedék nagyon jól járt.

A nagy pénzügyi válság idején már a nyugdíjhoz közelített ez a nemzedék (1945-1964) legidősebb korosztálya. Az ő számukra az olcsó pénz, melyet alacsony infláció kísért valóságos áldás volt. A tőkebefektetések értéke újra szárnyalni kezdett, az ingatlan piac is lassan magára talált. Mind a két esetben a baby boom nemzedék volt a legfőbb haszonélvező. Talán mondanunk sem kell, hogy maga Ben Bernanke is ide tartozott éppúgy mint az USA elnökei.

Mi történt a bérből élőkkel?

Az emberek többsége az Egyesült Államokban is a munkájából akar megélni. A menedzser kasztnak ez remekül sikerül is: a jövedelmük mindinkább a cégük tőzsdei teljesítményétől függ. Minthogy a tőzsde szárnyalt, ezért a csúcs menedzserek csillagászati jövedelmeket vihettek haza. Aki viszont a bér skála alsó részében foglalt helyet mint a munkások vagy az átlag értelmiségiek azok nemigen dicsekedhettek: a reálbérek alig nőttek pedig az infláció nem volt magas. Miért nem volt komoly növekedés? Mert az informatikai forradalom leszorította a béreket – óriási konkurenciát teremtve az emberi munkaerőnek. A másik ok a bevándorlás: a külföldről érkező olcsó munkaerő szintén gyengítette a szakszervezetek érdekvédelmi szerepét. Végül pedig itt volt az outsourcing vagyis az amerikai tőke exportja. Főként oda, ahol az olcsó szakképzett munkaerő miatt extra profit volt várható. Itt Kína állt az első helyen. Ha ezt a három tényezőt összeadjuk, akkor előttünk áll Trump támogatóinak egy jelentős része. A rozsda övezetek népe, amely egyáltalán nem profitált Ben Bernanke és utódai válságkezelő politikájából.

A fiatalok szívnak

Ha valaki ma kikerül a munkaerőpiacra az Egyesült Államokban, akkor azt tapasztalja: borzasztóan nehéz megszerezni azt, amit minden középosztálybeli amerikai természetesnek tekint: a saját házat vagy lakást. A nagyvárosokban oly magasra emelkedtek az ingatlan árak, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy ott lakjanak. Ezért New York népessége például évről évre csökken. De lakás problémái vannak a fiataloknak San Franciscóban és a környékén is, mert az informatikai óriások annyira felverték az ingatlan árakat, hogy a pályakezdők képtelenek kigazdálkodni a szükséges összeget egy lakáshitel felvételéhez.

A nagy vagyon transzfer

Minthogy a fiatalok saját maguk nehezen boldogulnak a pálya kezdetén, ezért nagyon felértékelődik az örökség szerepe. Csakhogy az Egyesült Államokban általános felfogás szerint a self made man az igazi amerikai! Ezért például a baby boom nemzedékhez tartozó Bill Gates, aki ismét a világ leggazdagabb embere lett, úgy döntött, hogy vagyonának nagy részét jótékony célokra fordítja. Gyerekeinek csak olyan örökséget szán, mely a tisztes jóléthez elég, de semmiképp sem teszi tunyává őket. Maga Bill Gates az egyetemről kimaradva vetette bele magát az informatikai forradalomba, melynek egyik emblematikus figurája lett. A Melinda és Bill Gates alapítvány dollár milliárdokat fordított az AIDS elleni küzdelemre Afrikában. Az eredmény látszik is: ez a korábbi népbetegség, amely millió számra ölte az afrikaiakat, mára visszaszorult.

Mindezzel együtt az alap probléma megmarad. Erre Thomas Piketty mutatott rá híres művében a Capital /Tőke/-ben. A francia közgazdász könyve, mely hetekig vezette az amerikai sikerlistákat, statisztikai tényekkel bizonyította: a tőke jövedelmek sokkal gyorsabban nőnek mint a munkából megszerezhető bérek! És minthogy a tőke tulajdonosok többnyire a baby boom generáció tagjai, ezért ők elégedetten tölthetik életük hátralevő nyugdíjas szakaszát.

A fiatalok viszont dühösek. Ezt érzékelik az ellenzéki demokraták, akik egyre baloldalibb újraelosztó tervekkel állnak elő a választási kampány során. Meg akarják adóztatni a nagy vagyonokat, melyeket adó reformjával épp a baby boom nemzedékhez tartozó Donald Trump növelt tovább. A következő választás Amerikában tehát jelentős részben a gazdag öregek és a szegény fiatalok szembenállásáról szól majd – véli a Bloomberg.

Oligarchák gazdagodása uniós jóváhagyással

Pénzes gazdák: hogyan fejik meg az Európai Uniót az oligarchák és a populisták – írta cikkét magyar nyelven a The New York Times. Tudomásunk szerint eddig példa nélküli, hogy a világ egyik legbefolyásosabb napilapja magyar nyelven közöljön írást.

Az Európai Unió 65 milliárd dollárt költ évente a mezőgazdaság támogatására. Ennek jelentős része kedvez az önkényuraknak, pénzzel tömi a politikusokat, és korrupt ügyeket finanszíroz – áll az alcímben.

Új feudalizmus és maffiaszerű földszerzés

A Csákvárt mint helyszínt feltüntető írást azzal kezdik, hogy a kommunizmus idején földművesek dolgoztak ennek a Budapesttől nyugatra fekvő városnak messze nyúló határában, búzát és kukoricát aratva annak az államnak, amely elvette a földjüket.
Manapság az ő gyermekeik dolgoznak itt új kényuraknak, oligarchák egy csoportjának és a politika kegyeltjeinek, akik a földhöz homályos ügyleteken keresztül jutottak a magyar kormány jóvoltából.

A feudalizmus modern változata jött itt létre, amelyben a munkát és a támogatást a szolgálatkész kapja, és büntetés a jussa annak, aki nem áll be a sorba.

Úgy tűnik, hogy ezeknek a földbáróknak kedvez és juttat pénzt az Európai Unió. A 28 tagú Európai Unió minden évben 65 milliárd dollárt fizet a kontinensen agrártámogatás gyanánt a mezőgazdaságból élők megsegítésére és a vidéki közösségek fenntartására. De Magyarországon és Közép-Kelet-Európa nagy részén ennek zöme a jó összeköttetéssel rendelkező hatalmasok zsebébe vándorol. A Cseh Köztársaság miniszterelnöke több tízmillió dollár támogatást kapott csak tavaly. A támogatásokat maffiaszerű földszerzésre használták Szlovákiában és Bulgáriában.

Azt az európai agrárprogramot, amely kulcsszerepet játszott az Európai Unió létrejöttében, ma ugyanazok az antidemokratikus erők zsigerelik ki, amelyek az uniót belülről is fenyegetik. Ennek oka az, hogy a közép-kelet-európai kormányok, melyeknek számos populista vezetője van, nagy mozgástérrel rendelkeznek az európai adófizetőktől származó támogatások felosztásában, és annak módját titok övezi.

A The New York Times (NYT) 2019 folyamán

kilenc országban végzett kutatása arra az eredményre jutott, hogy a támogatási rendszer szándékosan zavaros, durván aláássa az Európai Unió környezetvédelmi céljait, korrupcióval és önérdekkel átszőtt.

Brüsszel eltűri az EU egyben tartása fejében

A brüsszeli gépezet azért tűri meg ezt a leplezetlen korrupciót, mert ahhoz, hogy szembeszálljanak vele, meg kellene reformálni azt a programot, amely fontos szerepet játszik az ingatag lábakon álló unió egyben tartásában. Az európai vezetők sok mindenben nem értenek egyet, de mindannyian számítanak a bőkezű támogatásokra, és arra is, hogy azt saját belátásuk szerint oszthatják el. Ha nekimennének ennek a rendszernek azért, hogy megfékezzék a visszaéléseket az újabb tagállamokban,

törésvonalak jelennének meg az európai politikában és gazdaságban.

Ez az oka annak, hogy az idén megújítandó agrárszabályozás kapcsán Brüsszel nem hangsúlyozza a korrupció megfékezését és nem tervez szigorúbb ellenőrzést bevezetni. A törvényhozók ehelyett arrafelé mozdulnak, hogy nagyobb mozgásteret adjanak az egyes országok vezetőinek a pénz elköltésében, a belső ellenőrök tiltakozása ellenére.

A legnagyobb tortaszelet a közös költségvetésben

Az agrárprogram a legnagyobb tétel az Európai Unió központi költségvetésében, a

költés 40 százalékát teszi ki, a világon az egyik legnagyobb támogatási rendszer.

Ennek ellenére vannak olyan, az agrárprogramot meghatározó és megszavazó brüsszeli törvényhozók, akik maguk is bevallják, hogy gyakran nem is tudják, hova megy a pénz. Ez a pénz ide, Fejér megyébe is vándorol, amely Orbán Viktor, Magyarország populista miniszterelnöke szűkebb hazája.

Orbán, aki az európai szélsőjobb meghatározó alakja, Brüsszel és az európai elitek kíméletlen kritikusa, nem habozik elfogadni az Európai Unió által juttatott pénzt.

Lapunk oknyomozói rávilágítanak, hogy az európai támogatást kegyúri rendszer fenntartására fordítja, amelynek segítségével gazdag embert csinál barátaiból és családtagjaiból, védi politikai érdekeit és megbünteti riválisait.

Állami földek Orbán Viktornak és családjának

Körülbelül 480 hektár állami földet adtak el Orbán vejének és családjának, 1480 hektár  került Orbán gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc és családjának birtokába. Közel 400 hektár állami földet adtak el Flier Jánosnak, Orbánné üzleti partnerének. Egyéb birtokokat egy budapesti ügyvédnek adtak el, aki bérbe adta azok egy részét Mészárosnak – idézik a térkép szövegében Ángyán Józsefet, aki Orbán agrárállamtitkára volt, de éppen a földügyek elleni tiltakozása miatt távozni kényszerült.

Az Orbán-kormány több ezer hektár állami földet árverezett el családtagjainak és partnereinek, Orbán egyik gyerekkori barátjából pedig az ország leggazdagabb embere lett. Márpedig akié a föld, az milliós támogatásra jogosult az Európai Uniótól.

„Ez egy teljesen korrupt rendszer”

– mondja Ángyán József.

Az EU minden évben háromszor annyit költ a mezőgazdasági támogatásokra, mint az Egyesült Államok, de a rendszer bővülésével nem tartott lépést a transzparencia. A tagállamok kormányai nyilvánosságra hoznak ugyan valamennyi információt a támogatottakról, de a legnagyobb haszonélvezők bonyolult tulajdoni szerkezetek mögött rejtőzködnek.

Az uniós apparátus asszisztál

Habár a termelők részben a földterület alapján részesülnek a támogatásból,

a földtulajdon adatai nem nyilvánosak, és emiatt a jogtalan földszerzésnek és a korrupciónak nehéz utánajárni.

Habár van erre vonatkozó átfogó adatbázisa,

az EU nem volt hajlandó a lapnak eljuttatni a kért információt letöltési nehézségekre hivatkozva.

A NYT emiatt saját adatbázist állított össze. Ez megerősítette, hogy számos földtranzakció politikai bennfentesek egy válogatott csoportjának kedvezett. Több országban is ellátogattak gazdaságokba, és állami dokumentumok alapján megállapították, hogy több esetben a legnagyobb haszonélvezők kapták meg a támogatást. Olyan magyar újságírók és mások munkájára is támaszkodtak, akik földmutyikat kutattak az Orbán kormány sajtóellenes intézkedései ellenére.

Nem csak nálunk

Miközben az Európai Unió azzal hirdeti a támogatási programot, hogy az a keményen dolgozó gazdák alapvető fontosságú biztonsági hálója, tanulmányok sora jelent meg arról, hogy a pénz 80 százalékát a támogatottak 20 százaléka kapja. A legnagyobb támogatást élvezők között pedig vannak olyanok, akik a pénzt politikai hatalom megszerzésére fordították.

Csehországban a legismertebb támogatott Andrej Babis, milliárdos mezőgazda és miniszterelnök. Cseh vállalatai legalább 42 millió dollárnyi agrártámogatásban részesültek tavaly. Babis, aki tagadja, hogy bármiféle visszaélést elkövetett volna, két érdekellentéttel kapcsolatos vizsgálatnak is tárgya az idén. Az utóbbi években a cseh kormány olyan szabályokat vezetett be, amelyek könnyebbé teszik nagyvállalatok számára – és az övé a legnagyobb -, hogy még több támogatást kapjanak.

„Az Európai Unió egy oligarchának fizet rengeteg pénzt, aki egyben politikus is,” nyilatkozta Lukas Wagenknecht, cseh szenátor és közgazdász, aki korábban Babisnak dolgozott. „És ennek mi lett az eredménye? Az, hogy a legnagyobb hatalommal rendelkező cseh politikust teljes mértékben az Európai Unió támogatja.”

Bulgáriában a támogatások az agrárelit jólétét szolgálják. A Bolgár Tudományos Akadémia szerint Európa legfontosabb földalapú támogatásainak hetvenöt százaléka körülbelül 100 céghez vándorol az országban. Az idén tavasszal a hatóságok az egész országban razziáztak, korrupt összefonódásokra vetve fényt kormánytisztviselők és agrárvállalkozók között. Az ország egyik legnagyobb liszttermelőjét csalással vádolják a támogatásokkal kapcsolatban és ügye jelenleg tárgyalásra vár.

Szlovákiában a legfelsőbb ügyész elismerte egy „agrármaffia” létét. Kistermelők arról számoltak be, hogy megverték őket és támogatásra jogosult földjüket kikényszerítették tőlük. Tavaly meggyilkolták Jan Kuciak újságírót miközben azt kutatta, hogyan épült be az olasz maffia a mezőgazdaságba, hogyan tulajdonította el a támogatásokat és épített ki kapcsolatot magasrangú politikusokkal.
Ennek ellenére Brüsszelben és Európa több más fővárosában a reformterveket gyakran felhígítják vagy félresöprik. EU-s döntéshozók elutasítottak egy 2015-ös jelentést, amely az agrártámogatásokra vonatkozó szabályok megszigorítását javasolta a közép- és kelet-európai törvényellenes földszerzések megregulázása céljából. Az Európai Parlament leszavazott egy törvényjavaslatot, amely megakadályozta volna, hogy olyan támogatásokból részesüljenek politikusok, amelyeket ők osztanak el.

A hamis orbáni mese és a valóság

Kevés vezető próbálkozott meg a támogatási rendszer olyan széleskörű és leplezetlen kizsákmányolásával, mint Orbán Viktor Magyarországon. Amikor a választókhoz beszél, azzal a hamis mesével áll elő, hogy Brüsszel el akarja venni az agrártámogatást és a megtakarított pénzen migránsokat akar betelepíteni, és egyedül ő, Orbán az, aki ezt meg tudja akadályozni.
Azok a gazdálkodók,

akik a kormányt vagy a kegyúri rendszert kritizálják, arról adnak számot, hogy elesnek a támogatástól vagy különböző hatósági ellenőröket szabadítanak rájuk, melyek a kommunista időket idéző fenyegetésekre emlékeztetnek.

„Nem arról van szó, hogy jön érted éjszaka egy kocsi és elvisz,” mondja Teichel István, aki Orbán szűkebb hazájában kistermelő. „Ez annál mélyebbre hat.”

Az uniós támogatások kezdettől fogva olyan pénzmennyiséget jelentettek, amelyet a szocialista rendszerhez szokott gazdák még álmukban sem remélhettek. A program a második világháború után jött létre, hogy a termelők juttatásának megemelésével növekedhessen az élelmiszertermelés a háború pusztította kontinensen. Az idő folyamán ez a program létfontosságú szerepet kapott a határokon átívelő gazdaság létrehozásában, ami a modern Európai Unió alapja volt. Az európai vezetők tudták, hogy a szocialista blokk államainak uniós tagokká emelése kihívásokkal jár, de

nem látták át teljes mértékben, hogy milyen korrupciós lehetőségeket rejt a támogatási program.

A program lényege egyszerű képlet: a gazdák többnyire annyi pénzt kapnak, amennyi földet megművelnek. Minél több földje van valakinek, annál több pénzt kap. Közép- és Kelet-Európában pedig nagyon sok a termőföld, és a szocializmus hagyatékaként annak jelentős része még mindig állami kézben van. Az európai hatóságok több területen is szorosan együttműködtek az új tagállamok kormányaival, mint például az élelmiszervizsgálati szabványok és a határellenőrzés, de a támogatásokra nem sok idő jutott.

Voltak figyelmeztető jelek, még mielőtt Magyarország belépett volna az unióba. Orbán, mielőtt tisztségétől megvált volna 2002-ben, 12 állami gazdaságot adott el, amely később „piszkos tizenkettő” néven híresült el, politikai kapcsolatokkal rendelkező vevőknek. A vevők áron alul jutottak hozzá a gazdaságokhoz és 50 évre kizárólagos jogot szereztek a földek használatára. És amikor két évvel később Magyarország csatlakozott a rendszerhez, a támogatásra is jogosultak lettek.

Ez egy mutyigazdaság, itt csak a barátok és a politikai szövetségesek rúgnak labdába – mondta Raskó György, volt agrárállamtitkár.

„Nem Orbán találta ki ezt a rendszert. Ő csak hatékonyabban működteti.”

„Amikor Orbán beszél, nagyon meggyőző tud lenni,” mondja Ángyán. „Az ember hisz neki. Én hittem neki.” A földcsuszamlásszerű győzelem után Orbán gyorsan a tettek mezejére lépett, csak éppen nem úgy, ahogy Ángyán képzelte. Ő azt javasolta, hogy a kormány darabolja fel a nagy földterületeket, és adja bérbe kis- és közepes termelőknek.

Földért hatalmat

Ehelyett Orbán a nagy földterületeket szövetségeseinek kívánta bérbeadni, ami Ángyán szerint a vidéket Orbán pártjának, a Fidesznek és szövetségeseinek rendelte volna alá.
Azt is tudta, hogy az európai támogatások a földterület nagysága után járnak, és így

megnövelik a gazdagok és szegények közötti különbséget, lehetővé téve ezzel a könnyebb hatalomgyakorlást.

„Semmi esélyem nem volt arra, hogy megvalósítsam a tervemet” – mondta Ángyán.

2011-ben Orbán új kormánya megkezdte az állami földek bérbeadását. Eleinte azt hirdették az illetékesek, hogy csak helyi kisgazdálkodók jelentkezhetnek bérletre. De végső soron a földek jó politikai összeköttetésekkel rendelkező személyekhez jutottak, akik esetenként az egyetlen résztvevők voltak az árveréseken. 2015-re több százezer hektár állami földet adtak ki bérletre, és ennek jelentős része Fideszhez közeli személyek kezére jutott.

Az új bérlők alacsony bérleti díjakat fizettek az államnak, miközben jogosulttá váltak az európai támogatásokra.

Orbán hirtelen pálfordulása nyomán Ángyán kiábrándult és úgy érezte, elárulták. Kilépett a kormányból 2012-ben, de az Országgyűlés tagja maradt, ahol továbbra is fennen hirdette elképzeléseit, miközben a kormány az ellenkező irányba haladt.

Aki nem hűséges, arra lőnek

Egy zárt ajtók mögötti megbeszélésen 2013 elején Ángyán egyenesen megmondta a véleményét Orbánnak a miniszterelnök legbizalmasabb parlamenti szövetségesei előtt. „Tönkre fogod tenni a vidéket”. „Te meg kútmérgező vagy” – vágott vissza Orbán Ángyán visszaemlékezése alapján. „Cserben hagytál, Jóska.” A jelenlévő pártkatonák meglepve hallgatták, amint Orbán hosszú monológba kezdett arról, hogy a politika olyan, mint a csatatér. Aki hűséges, számíthat arra, hogy fegyvertársai megvédik. „És akik nem azok?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök. „Azokra lőni fogunk.”

2015-ben Orbán még magasabb sebességre kapcsolt. Kormánya több százezer hektár állami földet adott el, sok esetben jó politikai kapcsolatokkal rendelkező szövetségeseinek. Ezek ugyan árverések voltak, de több helyi gazda is elmondta:

megmondták nekik, nem is kell jönni az árverésre, mert a nyertesek már ki vannak jelölve.

A nagyobb területeket egyébként is kevesen engedhették volna meg maguknak, és többekhez el sem jutott az árverés híre. Horváth Ferenc, 63 éves nyugdíjas egy kunyhóban él Fejér megyében, és kissé elkésve vette észre, hogy a kormány minden állami földet eladott az ő kis telke körül.

„Nagyon gyorsan történt,” mondja Horváth. „Nem is tudtunk arról, hogy lehetett itt földet venni.” Horváth telkét szinte minden oldalról új szomszédja, Mészáros Lőrinc földjei vették körül. Pár nap alatt kerítést emeltek, és a területet ellepte a sertéstrágya szaga.

Mészáros és rokonai több mint 1500 hektár földet vásároltak csak Fejér megyében. Ángyán jóslata beteljesült,

Orbán politikája aláveti a vidéket a Fidesznek és szövetségeseinek.

Nem más ez, mint modern feudalizmus, amelyben a kisgazdálkodók hatalmas politikai érdekcsoportok árnyékában élnek – és az egészet Európai Uniós támogatásból finanszírozzák. A magyar kifizetési adatok elemzése szerint az utóbbi években

a legnagyobb támogatottak, Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor, több, mint nyolcmilliárd forint  támogatást kaptak tavaly.

Brüsszelben az európai politikusokat kifejezetten figyelmeztették a magyarországi problémákra, még az árverések kezdete előtt.

Vannak, akik látják az EU kudarcát

Az Európai Parlament által megrendelt 2015 májusi jelentés a jogtalan földszerzést vizsgálta és „homályos ügyekre” hívta fel a figyelmet Magyarországon. A jelentésben Orbán szülőhelye, Fejér megye is szerepelt.

A vizsgálat arra mutatott rá, hogy Közép- és Kelet-Európában tehetős, politikai kapcsolatokkal rendelkező földbirtokosoknak lehetőségük volt arra, hogy rátehessék kezüket a földre. „Különösen akkor, amikor a kormányszervek segédkeztek nekik” – állítja a jelentés.

A vizsgálat a földtámogatási programot is felelőssé teszi ezért, azt állítva, hogy az minél több föld megszerzésére ösztönöz.

„Ebből a szempontból a KAP kudarcot vallott, mivel nem teljesítette saját célkitűzéseit”

– állítja az amszterdami székhelyű Transnational Institute által készített jelentés. Levélben megfogalmazott válaszában az európai földművelésügyi hatóság megbízhatatlannak minősítette a jelentést és hangsúlyozta, hogy az adott ország vezetői felelősek a nemzeti földhasználati politika betartatásáért.

A második vonal is jól járt

Az olyan nagy oligarchákon túlmenően, mint Mészáros Lőrinc, Orbán egyéb támogatói és szimpatizánsai is kaptak nagyobb darab állami földet. Csongrád megyében például a Fidesz-politikus Lázár János családi és üzleti érdekköréből került ki több nagy vevő, akik körülbelül 500 hektárra tettek szert. Bács-Kiskun megyében Mészáros Lőrinc egy volt üzlettársának családtagjai és barátai kaptak nagyobb darab földeket. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, jelenlegi és korábbi Orbán kormánybeli hivatalnokok rokonai és barátai voltak a legnagyobb nyertesek a földárveréseken. Többen azóta jelentős profittal olyan nagy agráripari vállalatoknak adták bérbe a földeket, amelyek európai támogatásban részesülnek.

Miközben a politika kegyeltjei meggazdagodnak, sok kistermelő a megélhetés miatt számít a támogatásra. Emiatt

nem szívesen kritizálják hangosan a rendszert a megtorlástól való félelmükben, mondták többen is.

Gál Ferenc tehenet és disznót tenyészt és lucernát termeszt családi gazdaságában. Elmondása szerint 130 hektár bérletét pályázta meg, mert az európai támogatások miatt akkor is megérte volna, ha semmit nem termeszt a földön. A helyi gazdáknak kellett volna előnyt élvezni, de a föld tehetős idegenek kezére jutott. Amikor ezt felhozta, rögtön lett is ebből baja. Elmondása szerint állami ellenőrök látogattak el hozzá, környezetvédelmi és vízügyi problémákat véltek felfedezni nála. Azt is elmondta, hogy a helyi vezetők mondták neki, hogy máskor ne is jelentkezzen támogatásra.

A bosszú Ángyán Józsefet is utolérte. Pár hónappal azután, hogy kilépett a kormányból, a hatóságok visszavették az Ángyán által 20 évig működtetett kishantosi biofarm bérleti jogát. A földet politikához hű emberek kapták meg, akik azt felszántották és beszórták műtrágyával. Aztán a Szent István Egyetem vezetői leépítették Ángyán tanszékét és ezzel hagyatékát lerombolták.

„Orbán érti, mikor kell az embereket félelemben tartani”

– mondta Ángyán. Mikor magyar agrárszakemberekkel és közgazdászokkal beszélgettek, voltak közöttük olyanok, aki nem kívántak a földtulajdonról beszélni, vagy kérték, hogy ne nevezzük őket néven cikkünkben. A gazdák is látták mi történik az emberrel, aki ellentmond.

Mivel Orbán rendelkezik az európai támogatások fölött, meg tud akadályozni egy újabb vidéki megmozdulást – mondta Ángyán. Addig, amíg a kormány osztja szét a támogatást, senki sem mer megszólalni.

Így reagáltak a pártok, elemzők a tusványosi beszédre

0

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn szombaton

Momentum Mozgalom – reagálás Orbán Viktor tusványosi beszédére

Orbán Viktor teljes tusványosi beszédében egyetlen igaz mondat volt: amikor azt mondta, nem bontja ki az igazság minden részletét.

A legnagyobb mellébeszélése az volt, amikor arról beszélt: az ő oldalukon van az, amit “szépnek, szabadnak és igazságosnak” lehet mondani, és amit “keresztény szabadságként” lehet összefoglalni.

Orbán Viktor évek óta arra használja a tusványosi beszédeit, hogy újabb és újabb módon próbálja becsomagolni, elrejteni, hogy 10 éve szétlopja az országot. Orbán “keresztény szabadsága” 2019-ben Tiborcz István terepjáróját, Orbán Ráhel 15 milliós karóráját, a magánrepülőket, a luxusjachtozást jelenti. A keresztény szabadság kizárólag rájuk vonatkozik, a nagy keresztény szabadságból nem jut sem a szétvert magyar tudományosságnak, sem a padlón fekvő, kezelésre váró rákos betegeknek, sem az egyre inkább lerohadó oktatási rendszernek, sem a mentálisan egyre inkább tönkretett magyar társadalomnak. A “keresztény szabadság” Orbánnak a lopás szabadságát jelenti.

Ma Magyarországnak nem arra van szüksége, hogy a miniszterelnöke keleti ideológiákon merengjen és magyarázza a magyarázhatatlant – hanem arra, hogy megoldásokat kínáljunk a társadalom legsúlyosabb problémáira. Mi a Momentummal erre szerveződtünk, és ezért fogunk dolgozni életünk végéig.

Orbán a következő időszakról azt mondta: “most jön csak az esti nagyfilm”. Lehet, hogy most jön az esti nagyfilm, de akkor az arról fog szólni, hogyan bukik meg a magyarok kirablásával ezermilliárdossá váló bűnöző, és tölti a hátralévő életét Vlagyimir Putyin gyámoltjaként.

Akkor jön majd el a valódi, európai léptékű szabadság.

DK, Gyurcsány Ferenc – reagálás Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére

Az egyéni szabadság, a nemzet megmaradása és Európa megerősítése nem állnak szemben egymással.
A kormányfő hazudik vagy nem érti a világot, amikor azt állítja, hogy vagy keresztény vagy, vagy liberális. Mert liberálisnak lenni annyit jelent, hogy elfogadom, hogy dönthetsz életedről, szokásaidról, érzéseidről, meggyőzésedről, hitedről. A liberális jogállam tiszteli és erősíti a nemzetek összetartását. Nem lebontani, hanem erősíteni kívánja a nemzetek közös Európáját.
A kormányfő évtizedes harca semmi másról nem szól, mint hogy az állandó fenyegetettség érzését keltve saját, diktatórikus hatalma alá terelje a magyarokat. Szabadság vagy Orbán. Ilyen egyszerű a képlet. Európa vagy Orbán. Így folytathatjuk. Felszabadult, magabiztos magyar nép vagy reszkető, félő, az állandó veszedelemtől félő magyar közösség.
Orbán és mi, – azaz a Demokratikus Koalíció -, a világ minden lényeges kérdésében szemben állunk. Nem azért nincs helye kompromisszumnak, mert kakaskodunk, hanem mert a történelem két útján járunk. Vagy ők vagy a szabad, büszke, európai Magyarország, azaz mi. Vagy tébolyult ellenségkeresés vagy magabiztos, szabad, nemzeti, európai öntudat, mely nem fér össze Orbán politikájával.

MSZP, Újhelyi István  – reagálás a magyar kormányfő tusványosi kijelentéseire

Semmi más nem történt Tusnádfürdőn, minthogy Orbán Viktor – a Liberális Internacionálé korábbi alelnöke – megpróbálta megindokolni, hogy miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon. Nem sikerült neki. Zavaros ideológiai magyarázata nem tudta elfedni családja és baráti köre elképesztő meggazdagodását, a hazai egészségügy életveszélyes állapotát, az oktatási rendszer tudatos leépítését, a nemzet érdekeinek piszkos pénzekért történő kiárusítását. Orbán Viktor világos harcot hirdetett az MSZP által képviselt szociális Európával szemben, vállaltan semmibe véve ezzel a dolgozó magyar emberek hétköznapi problémáit és személyes fizikai, valamint anyagi biztonságát.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője – reagálás Orbán Viktor tusványosi beszédére

A miniszterelnök elmúlt 9 évét tökéletesen jellemzi az, hogy szerinte az egyik kezében kőműveskanál volt, a másikban meg kard. A baj az, hogy mindkettőt a nemzet ellen fordította: a magyarokat elszigetelte Európában, és hátba is szúrta. Európában belerúgott a saját szövetségeseibe is, csak azért, hogy itthon szabadságharcost játszhasson, közben visszavezette Magyarországot az oroszok ölelésébe, ahonnan 30 éve szabadulni akartunk.
A magyarokat az Unió egyik legszegényebb nemzetévé tette, béremelés helyett pedig most már százezres nagyságrendben telepít be gazdasági bevándorlókat az elüldözött magyarok helyére. Azok a honfitársaink pedig, akik itt maradnak, jó eséllyel a szétvert egészségügy áldozatai lesznek, ahol évente 24 ezer ember hal meg a nem megfelelő ellátás miatt. Orbán Viktor szó szerint a nemzet mészárosa lett. Strómanok ura, akit csak a saját hatalmi tébolya érdekel, és ennek oltárán kész feláldozni Magyarországot is.
Ideje, hogy az őszi önkormányzati választáson Magyarország is beáldozza végre a Fideszt, különben 15 év múlva Magyarország nem az Európai Unió része lesz, hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval.

Párbeszéd Magyarországért – Karácsony Gergely reagálása Orbán tusványosi beszédére

Orbán Viktor évi rendes tusványosi eszmefuttatása idén a fáradás jeleit mutatta, unalomig ismert panelekből összerakott beszéd volt. Egy nagy igazságot azért mondott a miniszterelnök: kormányzásának nagyján túl van már. Nekünk az a dolgunk, hogy mi is túllegyünk rajta, ehhez jó, ha tisztázunk négy dolgot.

1. A harc, már megint ez a militáns retorika, most éppen tizenöt éves újabb háborúskodást vizionált Orbán. Mi viszont tudjuk, mert megtanultuk a magyar történelemből, hogy mifelénk a harc mivel jár. Önzéssel, áldozatokkal, rombolással – ezt okozza az állandó orbáni harcoskodás is. Önzést, vagyis a kiváltságos kevesek gazdasági-hatalmi érdekeinek kiszolgálását a többséggel szemben. Tiborcz és Mészáros – ez a két név elmond mindent erről. Aki az áldozatokra kíváncsi, elég ha csak az elmúlt napok híreit böngészi: a méltatlanul alacsony bérükkel fotózkodó pedagógusok, ápolók, a sorszámhoz is sorszámot húzni kénytelen rákbetegek vagy a kilakoltatottak, akiknek száma az elmúlt napokban is egyre nőtt. A rombolás pedig itt zajlik a szemünk előtt, Budapesten például, ahol fák, közterek esnek áldozatul az oligarchák mindent betonba öntő építkezéseinek. Magyarországnak és Budapestnek nem újabb 15 év harcra van szüksége, hanem az önzés helyett együttműködésre, a rombolás helyett építkezésre, tisztességes fizetésre, jó egészségügyi ellátásra, élhető országra és településekre.

2. Orbán azon erőlködött, hogy megtöltse „tartalommal” az illiberális állam fogalmát. Pedig már megtette. Azzal, hogy szétverte a liberális demokrácia értékeit, úgy is mint jogállam, jog- és esélyegyenlőség, független igazságszolgáltatás, tisztességes választás, sorolhatnánk. Nem kell hát erőlködni a definíciókkal, itt van helyette az életünk.

3. Orbán „keresztény szabadságról” beszélt. Én nem hiszek a jelzőkkel ellátott szabadságban, legyenek bármily fennköltek a jelzők, én a jelző nélküli szabadságban hiszek meggyőződéssel. Mert a jelzőkből előbb-utóbb korlátozás és kirekesztés lesz, de a szabadság nem lehet keveseké, csakis mindenkié. Pont ezt tekintem az októberi önkormányzati választások egyik legfontosabb tétjének.

4. Orbán beszédének legfontosabb része az, ami nem hangzott el. Ez mond el róla sokat. A magyar miniszterelnöknek egyetlen megveszekedett szava sem volt például a mindannyiunkat fenyegető legnagyobb veszélyről, arról, amiről az egész világ beszél már: a klímaváltozásról. Pedig a klímaváltozás, a hőhullámok, a légszennyezettség már emberéleteket követel Magyarországon, Budapesten is. Orbán tehát vagy nem érti a világot vagy nem akarja érteni, mert azzal sértené saját maga és kegyeltjeinek gazdasági érdekeit. Nekünk az a dolgunk, hogy ha kell, akkor a kormánnyal szemben, de vállaljuk: a pillanatnyi hatalmi érdekek elébe a jövőért viselt felelősséget helyezzük.

Alig több mint 70 nap múlva az emberek véleményt mondhatnak majd, hogy a megfáradt tusványosi harcoskodást és annak képviselőit vagy egy új, lendületes, szabad és tisztességes Magyarországot szeretnének-e. Biztos vagyok benne: Budapest a lejárt és unalmas szlogenek helyett a szabadságot és a változást választja majd.

LMP reagálása Orbán Viktor tusványosi beszédére

https://www.facebook.com/lehetmas/videos/2139153999718416/

 

Magyar Liberális Párt – A biztató pályát Orbán Viktor fenyegeti a legjobban

Orbán Viktor Tusványoson a régi nótát fújja. Az ország valódi problémái helyett továbbra is a migrációval, a liberalizmussal, Soros Györggyel és az Európai Unióval ijesztgeti a magyarokat. Továbbra is a bezárkózás, a lemaradás, a félelem és gyűlölet politikáját folytatja.

Orbán Viktor nem beszél róla, hogy kormányának minden igyekezete ellenére tovább csökken Magyarország népessége, mert az emberek százezrével hagyják el az országot a Fidesz szabadságellenes politikája miatt. Magyarország függetlenségére és önállóságára nem Európa, hanem Orbán és politikája jelenti az igazi veszélyt. A szabad sajtó megszállása, a demokratikus intézmények fideszes komisszárokkal való felöltése súlyos csapás hazánkra nézve. Az igazi veszély Magyarországot belülről és nem kívülről fenyegeti. És ezt a veszélyt Orbán Viktor és politikája hozta ránk!

Nézőpont Intézet  – elemzője szerint nemzetegységesítő beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn

Tóth Erik az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy a Fidesznek a nemzeti politikai gondolkodás 1994 óta a legfontosabb alapelve.

Antall József fogalmazta meg miniszterelnökké válásakor, hogy lélekben 15 millió magyart szeretne képviselni, de Orbán Viktor volt az egyetlen, aki ezt valóban meg is valósította – vélekedett az elemző.

Tóth Erik azt is mondta – utalva a miniszterelnök szavaira -, hogy 2010-ben egy a nemzeti gondolkodást előtérbe helyező rendszerváltás kezdődött és ez minden bizonnyal nem 2022-ben ér majd véget.

Pentagon: Kína a legnagyobb stratégiai fenyegetés az Egyesült Államokra nézve

0

Kína a legnagyobb stratégiai fenyegetés az Egyesült Államokra nézve. Ezt hangsúlyozta John Rood államtitkár-helyettes a hadügyminisztériumban, ahol ő dolgozza ki a hosszútávú védelmi politikát.

Rood különösen óva intette az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy rendszerbe állítsák a kínaiak ötödik generációs Huawei technológiáját. Korábban Pompeo külügyminiszter utazott kizárólag ezért Európába, ahol nem aratott sikert: sem Brüsszelben sem pedig a tagállamok fővárosaiban sem kívánnak lemondani a kínaiak technológiájáról – még akkor sem, ha az USA emiatt új hidegháborúval fenyeget.

Trump elnök egyébként enyhített a Huawei elleni szankciókon azt követően , hogy újabb fegyverszünetet kötött Hszi Csinping elnökkel Oszakában a G20 csúcstalálkozón. A washingtoni kongresszusban többen bírálják Trumpot emiatt. Az amerikai fővárosban Kína ügyében konszenzus uralkodik: az ellenzéki demokraták is stratégiai ellenfélnek tekintik a világ legnépesebb államát , mely gyors ütemben zárkózik fel a legkorszerűbb technológiában.

Izraelt is óva intette az Egyesült Államok Kínával szemben. Netanjahu miniszterelnök stratégiai szövetségesnek tekinti az Egyesült Államokat, és ezért lehet, hogy Huawei ügyben enged Washington nyomásának. A kínaiak a maguk részéről nem hagynak kétséget afelől, hogy a Huawei ötödik generációs technológiáját választóvonalnak tekintik. Ha valamelyik állam – Washington nyomására – kizárja a Huaweit a hazai piacról , akkor ezt Peking ellenséges lépésnek tekinti a világ bármelyik pontján.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK