Kezdőlap Címkék Dk

Címke: dk

Időközi vereség

Nagy az elkeseredés az időközi választások eredménye miatt. Orbán a parlamentben azzal büszkélkedik, hogy mennyivel több szavazatot szerzett összesítve a Fidesz, mint az ellenzéki pártok. Ezeket a számokat látják az ellenzéki politikusok és az „elemzők” is, és ezért beszélnek az ellenzék kiábrándító vereségéről.

Én ezt túlzásnak tartom. Megnéztem húsz olyan időközi választást, amelyeket városi választókerületekben tartottak, ahol általában indulnak a Fidesz és az ellenzéki szövetség jelöltjei, és összehasonlítottam az eredményt a 2019-es általános önkormányzati választás eredményeivel. Abból indultam ki, hogy Magyarországon is világosan – egyes kutatók szerint száz évre visszamenőleg – kirajzolódik a politikai földrajz. Mellőzve a részleteket, vannak olyan választókerületek, amelyekben több ciklus óta a Fidesz erős, és olyanok, ahol viszont a baloldali vagy inkább centrista ellenzéki pártok. Ezért az időközi választásokon sem azt kell nézni, hogy hány helyen nyert fideszes és milyen arányban.

Az, hogy hagyományosan, több ciklus óta a Fidesz által nyert egyéni választókerületekben megint a Fidesz nyert, nem nagy ügy. A húsz időközi választásból tízben ez történt. Négy olyan választókerület volt, ahol korábban is az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, és most is. Öt helyen 2019-ben még az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, most viszont a Fideszé. Ezek a fontos esetek.

Az egyik a VII. kerületi választókerület, ahol egy súlyos visszaélés miatt le kellett mondania Borka-Szász Tamás DK-s képviselőnek, alpolgármesternek, és az ő helyét vitte el a Fidesz.

Egerben az ellenzéki szövetség felbomlott, az egykor jobbikos, pártját is elhagyó polgármester az őt támogató városi koalícióval is szakított: ilyen körülmények között nem csoda, ha elvész a mandátum.

Hogy mi történt a VIII. kerületben, Nyíregyházán két választókerületben is és Szolnokon, azt találgatni sem tudom, csak amiatt vagyok szomorú, hogy a nyíregyházi 3. választókerületben egy kiváló egykori szabad demokrata párttársunk váratlan halála miatt volt időközi választás, és az ő egykori mandátumát sem tudta megvédeni az új ellenzéki jelölt, elvitte a Fidesz.

Ha mégis elgondolkozunk azon, hogy van-e általános tanulsága e vereségnek, én egyelőre a következőre jutottam. Figyelmesen követve az ellenzéki pártok parlamenti szereplését és médiamegjelenéseit, úgy látom, hogy

az ellenzéki pártok ott folytatják, ahol a választási kampány végére abbahagyták.

Az ellenzéki pártok a Fideszt túlnyomórészt jóléti kérdésekben bírálják, és jóléti tartalmú javaslatokban fogalmazzák meg a maguk alternatíváját. Habár – különböző megfogalmazásokban – Karácsony Gergely is, Kunhalmi Ágnes is és Ungár Péter is azért bírálta az áprilisi választási vereség után az ellenzéki kampányt, hogy az nem „az emberek mindennapi problémáival”, vagyis jóléti kérdésekkel (hanem orbánozással és putyinozással) foglalkozott.

Ez nem volt igaz, az ellenzéki pártok politizálása az Orbán-kormányok tizenkét évében mindig is főképpen jóléti kérdésekről szólt. Ugyanezt folytatják április óta.

Azt pedig nem tudták elhitetni, hogy jóléti ügyekben tőlük több várható, mint a Fidesztől, és szemlátomást most sem tudják.

Az eredmény is ugyanaz, mint az országgyűlési választásokon volt

Abban sincs változás, hogy az ellenzéki pártok illedelmesen beilleszkednek az Orbán-rendszer politikai intézményeibe: a DK-s Oláh Lajos személyében parlamenti alelnököt, jegyzőket és bizottsági tisztségviselőket állítottak, a megszokott módon teszik fel kérdéseiket és interpellációikat, megvitatják a Fidesz alaptörvény- és házszabály-módosítását és szavaznak is róla, holott a 2010 utáni években még tudták, hogy az ilyesmit bojkottálni kell. Kivételt csak a Momentumnak a parlamenti tisztségektől való tartózkodása és a DK-nak, Párbeszédnek és Momentumnak egyes szimbolikus parlamenti eseményektől való távolmaradása jelentett, de a napi parlamenti ügymenet során már semmivel sem jelzik az ellenzéki pártok, hogy az Orbán-rendszerrel is szemben állnak, nemcsak az Orbán-kormány politikájával.

Business as usual – ez az összkép az ellenzék tevékenységéről. Bizonyosan bőven vannak az Orbán-rendszert elutasító polgártársaink, akiket ez tart vissza attól, hogy elmenjenek az ellenzéki jelöltekre szavazni.

UNGÁR

Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője másodszor tisztelt meg azzal, hogy hozzászólt a Facebook-oldalamon. Most ezt írja: „Az a helyzet, hogy a politikai vita vége az, hogy ha valaki nem ért egyet Bauerrel, az csak fideszes vagy akár náci lehet. Szerintünk nem igazán koherens az az álláspont, hogy szolidaritás kell minden európai polgár irányába, de a határon túli magyarok érzékenységét aki figyelembe veszi, az náci.”

Éppen két hónapja ezt az általános érvényű megjegyzést fűzte az ellenzéki pártok parlamenti viselkedéséről írott jegyzetemhez: „A helyzet az, kedves Bauer Tamás, hogy ha Ön kritizál minket egy álláspont miatt, akkor én mindig megnyugszom: megmutatja, hogy jó úton haladunk.” (Mindkét idézetben kitettem a magyar helyesírás szabályai szerint szükséges vesszőket.)

Kedves Ungár Péter, maradjunk abban: más úton.

Nagy erőfeszítéssel sem találna nálam olyan állítást, hogy aki nem ért velem egyet, az „csak fideszes vagy náci lehet”, vagy, hogy aki figyelembe veszi a határon túli magyarok érzékenységét, „az náci”. Soha ilyesmit nem mondtam, nem írtam, nem gondoltam. A politikai tájkép ennél sokkal tarkább.

Ungár Pétert idestova nyolc éve ismerem személyesen: együtt, pontosabban egymás mellett kampányoltunk a Moszkva téren a 2014-es kampányban, én, mint jelölt, Ungár pedig mint az LMP jelöltjének kampányembere, és jókat beszélgettünk. Azután a 2018-as kampányban újra találkoztunk, én ismét mint jelölt, de már ő is mint jelölt, a szomszédos választókerületben. Megint váltottunk pár szót. Ungár azután listáról bejutott az Országgyűlésbe, és kétségtelenül az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az ellenzéki képviselők között. Gyakran beszélt, nyilatkozott az elmúlt négy évben, kivételes tudatosság jellemezte: kiválasztott magának egy ügyet, a szociális szektorban dolgozók, illetve az idős családtagjaikat gondozók javadalmazásának ügyét, s folyamatosan erről beszélt.

Emellett kiválasztott magának a következő választásra egy Budapesten kívüli választókerületet, és szisztematikus munkával készült fel arra, hogy ott induljon el egyéni jelöltként. Azzal a feltételezéssel, hogy abban a billegő választókerületben akár még nyerhet is. Az országos eredmény azután úgy alakult, hogy minden Budapesten kívüli billegő választókerületet a Fidesz nyert meg, így most is csak listáról tudott bejutni az országgyűlésbe. (Ahogy a kilencvenes években én is.) Párttársai méltán tették őt az LMP első listás helyére, és a választást követően még frakcióvezetőnek is megválasztották. Így most még többször szerepel a parlamentben is és a médiában is, és az ügyek szélesebb spektrumában kell előadnia a maga és az LMP álláspontját.

Amilyen tudatosan építette a saját politikai arculatát, olyan tudatosan építi most – és ezt csak helyeselni tudom – pártjáét. Már a választási kampányban is többször elmondta, hogy önmagát az ellenzék legeuroszkeptikusabb politikusának tekinti, és most az euroszkepticizmust, az európai integráció szorosabbá válásával, az Unió föderatív voltának erősítésével, az euró bevezetésével való szembehelyezkedést tekinti az LMP egyik megkülönböztető jegyének.

Ez nem bűn, van ilyen álláspont Európában, ezt képviselték a Brexit hívei, ezt képviselik a cseh konzervatívok, és ezt képviseli a francia, a német vagy a skandináv, a holland szélsőjobb. És persze a Fidesz is.

A nyugat-európai zöldek viszont nem.

A másik terület, ahol Ungár élesen megkülönbözteti az LMP-t elsősorban a DK-tól, de a Momentumtól is, a nemzeti kérdés. Ungár, mint az imént idéztem, azt veti a szemünkre, hogy nem vesszük figyelembe a határon túli magyarok érzékenységét. A határon túli magyarokhoz való viszonyt a Fideszhez hasonlóan Ungár és pártja is azon méri le, hogy helyesli-e valaki a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot és az azzal járó választójogot, a kisebbségben élő magyarok és a magyar állam között létrehozott közjogi köteléket.

Tudjuk, hogy 2004-ig ezt a Fidesz sem helyeselte. Antall József emlékezetes beszédében is hangsúlyozta, hogy lélekben érzi magát tizenötmillió magyar miniszterelnökének, közjogi értelemben azonban csak a Magyarországon élő tízmillió országlakosénak. Útlevelek letelepedés nélküli osztogatása a határ túloldalán élőknek – ebben Orbán Magyarországa Milošević Szerbiájának, Tuđman Horvátországának, a jugoszláv utódállamok közötti háborúk kezdeményezőinek, valamint Băsescu Romániájának követője. Putyin Oroszországa osztogatta hasonlóképpen az útleveleket a Grúziától leválasztott Abháziában és Dél-Oszétiában, majd pedig a Donyec-medencében, hogy Putyin „hétszázezer orosz állampolgár” védelmével is indokolhassa az Ukrajna elleni átfogó támadást.

A nyugati demokráciákban nem állampolgárság osztogatásával oldják meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és igazuk van, mert ez a megoldás inkább ellentéteket kelt az érintett országok, illetve a többség és a nemzeti kisebbség között.

Akik így vélekedünk, emellett is fontosnak tartjuk a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi jogait, és amikor általunk támogatott kormánya volt Magyarországnak, az legalább annyit tett a kisebbségben élő magyarok helyzetének érdemi javításáért, mint az Orbán-kormányok.

A harmadik ügy, amelyben Ungár rendszeresen megkülönbözteti magát a DK-tól és talán más ellenzékiektől, talán ezeknél is fontosabb. Azt kifogásolja, hogy más ellenzékiek mindenféle „csúnyákat” mondogatnak Orbánra. E kérdésben Ungár nem beszél világosan. Azon a május 16-i parlamenti ülésen, ahol Gyurcsány Ferenc törvénytelennek minősítette az Orbán-kormányt, Ungár volt az első napirend előtti felszólaló, és a következőképpen indította beszédét: „Ma fog miniszterelnököt választani az Országgyűlés. Ilyenkor általában az a szokás, hogy különböző ellenzéki politikusok beszélnek a „világok harcáról”, az abban betöltött szerepükről, a viszonyukról a világhoz. Én mégsem szeretnék így tenni, mert azt gondolom, hogy a negyedik kétharmad után az a szerénység illet minket, hogy az ilyen nagy megfejtésektől tartózkodjunk.

”Én személy szerint úgy gondolom, és a DK is megalakulása úgy gondolja, hogy a magyar politika alapvető kérdése ma az, hogy mi 1990-től demokráciát építettünk, Orbán és az egész Fidesz pedig 2010 óta önkényuralmat épít, és tizenkét év alatt fel is építette.

Alighanem erre céloz Ungár, amikor azt mondja, hogy mások „világok harcáról” beszélnek. Igen, Orbán világa és az 1990 és 2010 közötti magyar demokrácia két világ. Az LMP ezt Schiffer András vezetésével is másképp gondolta. Máig a fülemben cseng, ahogy Schiffer azt mondja a fideszes képviselők felé fordulva valamikor a 2010-2014-es ciklusban: „Én nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét.” Én akkor is kétségbe vontam, s ma is kétségbe vonom. Hogy Ungár mit gondol erről, nem tudom, de biztosan nem ezt, nem a demokrácia vagy önkényuralom közötti választást tekinti a magyar politika központi kérdésének.

Nem a rendszer, hanem csak a kormány ellenzékeként képzeli el az LMP feladatát.

Nem áll ezzel egyedül a parlamenti ellenzékben, de ő ebben a legtudatosabb. Nem tagadom, becsülöm ezért Ungár Pétert. Csak szerintem az általa képviselt politika nem vezet sehova.

Mindenesetre megállapíthatjuk: a parlamenti ellenzékben – eltekintve a Mi Hazánktól – két fő irányt különböztethetünk meg: a rendszerellenzéki irányt, amely az orbáni önkényuralommal szemben határozza meg magát, és híve a szoros európai integrációnak, a szomszéd népekkel való történelmi megbékélésnek, és a másik irányt, amely nem támadja az Orbán-rendszert mint önkényuralmi rendszert, a Fideszhez hasonlóan szemben áll az európai integráció elmélyítésével, a „nemzetek Európája” szuverenista politikáját követi, és egyetért a Fidesszel a „közjogi nemzetegyesítés” kockázatos politikájában. Ungár átgondoltan képviseli ezt a második irányt. Magam az elsőt tartom követendőnek.

MÉG EGYSZER A PARLAMENTI TISZTSÉGEKRŐL

Miközben néztem tegnap a parlamenti honlapon az alakuló ülés közvetítését, megnéztem ugyanott Kövér László előterjesztését a bizottságok tagjairól és tisztségviselőiről.

Azt már korábban hallottam, hogy az ellenzék a DK-s Varju Lászlót, aki az előző ciklusban a költségvetési bizottság elnöke volt, ezúttal a népjóléti bizottság elnökének javasolja. Kövér előterjesztésében azonban Varju nem a bizottság elnökeként, hanem csak tagjaként szerepelt. Ma a 24.hu cikkében azt olvasom, hogy Varju büntetésből nem lehet bizottsági elnök, és ugyanúgy a szintén DK-s Arató Gergely sem jegyző. Nem lehet jegyző Jámbor András párbeszédes képviselő sem.

Az új magyar parlamentarizmus fontos jogszokása volt harminc éven keresztül, hogy a parlament megalakulásakor a pártok megegyeztek a parlamenti és bizottsági tisztségek, bizottsági helyek elosztásáról a pártok között, arról pedig az egyes pártok maguk döntöttek, hogy kivel töltik be ezeket a posztokat. Az is része volt ennek a szokásjognak, hogy az egyes pártok jelöltjeit a házelnöktől az egyes bizottsági tagokig a parlament minden képviselője megszavazza. (Emlékszem, például, hogy milyen vita volt az SZDSZ-frakcióban arról, hogy megszavazzuk-e az Országgyűlés alelnökének G. Nagyné Maczó Ágnest, a Kisgazdapárt szélsőséges kijelentéseiről ismert jelöltjét. Végül úgy döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjognak megfelelően meg kell szavazni, és Maczó Ágnes azután fölöttébb korrekt módon vezette az üléseket.)

Az előfordult, hogy valakit lemondásra szólítottak fel (például az első ciklusban Horn Gyulát a Külügyi Bizottság elnökségéről, amit meg is tett), de hogy ne fogadták volna el valamely párt jelöltjét, az nem.

Az tehát, hogy most, amikor a pártok között nem alakult ki egyetértés a tisztségek elosztásáról, és Kövér László tett előterjesztést, politikai retorzióként nem jelöli Varjut és Aratót, újabb súlyos visszaélés.

Állítólag azért nem jelölte őket, mert neki nem tetsző módon beszéltek az Országgyűlés ülésén arról, hogy hatályon kívül helyeznék a fideszes Alaptörvényt.

Alkotmányos alapelv, hogy országgyűlési képviselőt az Országgyűlés ülésén elmondott véleménye miatt semmiféle hátrány nem érhet.

Ezt sértette meg Kövér. Jámbor más okból nem lehet jegyző: állítólag azért, mert nem megfelelően beszélt a jegyzői feladatról.

Aki ezt a szöveget ezen az oldalon olvassa, bizonyára tudja, hogy szerintem a magukra adó ellenzéki pártoknak semmiféle parlamenti vagy bizottsági tisztséget nem kellene a Fidesz parlamentjében elfogadniuk. A Momentum ezt hasonlóképpen gondolta, nem jelölte tagjait ilyen tisztségekre, a DK és a Párbeszéd viszont másképpen gondolta, és jelölt. Ezzel kitették magukat Kövér önkényének. Ha viszont így történt,

az összes ellenzéki frakciótól elvárható, hogy tegnap parlamenti és bizottsági tisztségekbe megválasztott tagjaik visszalépjenek ezekből a tisztségekből, amíg Kövér Varjut és társait nem jelöli, és az Országgyűlés meg nem választja a kérdéses tisztségbe.

Vajon megteszik-e? Vagy azt gondolják, hogy az embereket csak az infláció, a bérük és a nyugdíjuk érdekli,

demokráciakérdésekben nem érdemes konfliktust vállalni?

KORMÁNYELLENZÉK, RENDSZERELLENZÉK

Szerintem örvendetes fejleményt hozott az önkényuralmi országgyűlés alakuló ülése. Véget ért az a hamis egység, amelyet hat ellenzéki párt az elmúlt években és a választáson is megjelenített, s amely nem a korábbinál jobb, hanem a korábbinál gyengébb választási eredményt hozott április 3-án.

(Csak, hogy ne legyen félreértés. Azért merek így fogalmazni, mert a hat ellenzéki párt még a Mi Hazánkkal együtt is kevesebb mandátumot szerzett, mint öt ellenzéki párt négy évvel korábban. A közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt ugyan az ellenzékre leadott szavazatok jobb hasznosulását jelentette Budapesten, és így sikerült 12 helyett 17 egyéni választókerületet megnyerni, viszont az egyes pártok támogatóinak egy része nem tudta elfogadni a közös jelölteket, közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért a hat pártra több mint nyolcszázezerrel kevesebb szavazat esett. Hiába hasznosult jobban ez a kevesebb szavazat, nem hozott több mandátumot sem a vidéki egyéni választókerületekben, sem a listán. Ezért írtam az Élet és Irodalomban a választást követően, hogy egyebek mellett a hatpárti közös indulás is megbukott.)

Az Orbán-rendszerrel szemben állók körében a választás óta természetszerűen felelevenedett a vita arról, hogy hogyan kell viselkedniük a parlamentbe jutott, ott ellenzéki szerepbe kerülő politikusoknak, pártoknak.

A legkeményebb álláspontot Hadházy Ákos képviseli: szerinte nem kell részt venni a parlament napi munkájában, bizottsági helyet sem kell vállalni, és a képviselői esküt sem szabad a hivatalos nyitóülésen letenni. Ő az előző négy évben is ezt tette. Ezt az álláspontot a vele eddig szövetségben levő Momentum sem tudta követni, és emiatt Hadházy Ákos nélkül alakította meg frakcióját, ő pedig ismét független képviselő lesz. Ezt fölöttébb sajnálom, hiszen politikai szövetségük nagyon fontos győzelmet hozott Zuglóban mind az előválasztáson, mind a választáson, és előnyös lehetett volna a jövőben is. Az eskütételtől így csak Hadházy maradt távol.

Ugyanakkor három frakció: a DK, a Momentum és a Pártbeszéd képviselői az eskütétel után elhagyták a plenáris ülést, nem hallgatták meg Áder János (egyébként szégyenletes, de erről majd később) beszédét. Az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselői ugyanakkor – hasonlóan a Mi Hazánk képviselőihez – a helyükön maradtak. Ezzel világossá vált az ellenzéki szerep kétféle felfogása.

Az LMP, az MSZP és a Jobbik elfogadja az önkényuralmi országgyűlés ritusait, összhangban azzal, hogy eddig követett politikájában is nyitott volt a Fidesszel való együttműködésre: az LMP alkotmánybírók választásánál segítette ki az átmenetileg kétharmados többség nélkül maradt Fideszt, a Jobbik alaptörvény-módosítást szavazott meg a Fidesszel együtt, az MSZP országgyűlési alelnöke Orbán Viktorral vesz részt az ország jövőjéről szóló egyeztetésen a nyilvánosság háta mögött.

Ez a három párt a kormány ellenzékeként viselkedik, nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

A Momentum a parlamenti és bizottsági tisztségek elutasításával, az alakuló ülés eskütételt követő részétől való távolmaradásával következetesebben, a DK és a Párbeszéd a parlamenti és bizottsági tisztségek elfogadásával, a nyitóülésen a kivonulás után a szavazásokra való visszatéréssel kevésbé következetesen képviselt rendszerellenzéki magatartást.

A rendszerellenzéki magatartás megjelenése örvendetes, a következetlenség sajnálatos.

A DK egyik alapítójaként ezt különösen sajnálom. Nehezen tartom megmagyarázhatónak, hogy mi szükség van arra, hogy az önkényuralmi rendszert elutasító párt az önkényuralom parlamentjében alelnököt, bizottsági elnököt, bizottsági alelnököket adjon, és részt vegyen a tisztségviselők megválasztásában.

Egyesek szerint az ilyesmin kár morfondírozni, huzakodni, az ilyen szimbolikus ügyek nem érdeklik „az embereket”. Nem értek egyet ezzel.

Az ellenzéki politika alapvető kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk az Orbán-rendszert, s ha elutasítjuk, miként tudjuk azt a választók számára érthetővé tenni.

Amíg ezt nem éri el az ellenzék, nemigen van esélye arra, hogy sikerrel vegye fel a harcot a rendszerrel szemben.

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

Mai kérdés – Ön szerint Gyurcsány Ferencnek vissza kellene vonulnia a politikától?

“Krausz Pétert, a Policy Agenda vezető elemzője a Spirit FM Aktuál című műsorában kifejtette, hogy ameddig a DK elnöke meghatározó az ellenzéki oldalon, Orbán Viktor addig lesz miniszterelnök, amíg akar.”

Az ellenzék legnagyobb nulláról felépített pártjának vezetője valóban politikai alkalmatlanságáról tett tanubizonyságot?

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Gyurcsány Ferencnek vissza kell vonulnia a politikától?

SZÜLETÉSNAP

Tízéves lett a DK. Tíz éve, hogy egy kölcsönvett kőbányai pártirodán összegyűltünk néhány tucatnyian, többségükben addigi MSZP-sek, az egykor MDF-es Debreczeni József, a pártonkívüli baloldali Niedermüller Péter és az egykor SZDSZ-es én, és megalapítottuk az új pártot azon a néven, amelyet korábban az MSZP-n belüli, Gyurcsány Ferenc, Vitányi Iván és Molnár Csaba nevével fémjelzett platform viselt.

Azután elmentünk egy újlipótvárosi kávéházba, és megtartottuk az új párt első sajtótájékoztatóját. Az alakuló összejövetelen elfogadtunk egy alapító nyilatkozatot, megválasztottuk az elnökséget, benne Gyurcsányt elnöknek, Vitányit örökös tiszteletbeli elnöknek, Molnárt ügyvezető alelnöknek választottuk, mi hárman pedig Debreczeni Jóskával és Niedermüller Péterrel alelnökök lettünk, annak kifejezésére, hogy az új párt nem egyszerűen az MSZP-ből kivált szocialistáké, hanem olyan liberálisoké és konzervatívoké is, akik együtt kívánnak fellépni az épülő orbáni önkényuralommal szemben, a demokratikus jogállam újjáépítéséért, a magyar progresszió tradícióit folytatva.

A születésnapi rendezvényen – mint minden évben – Gyurcsány mondott okos, kedves, élvezetes beszédet, amely – noha az elején az ellenkezőjével fenyegette a hallgatóságot – kifejezetten szellemes volt. Helyes dolgokat mondott a mai politikai helyzetről, a remélt majdani demokrata kormányról, a hatpárti szövetségről, melyet mint demokrata hazafias koalíciót emlegetett.

Egyetlen dolog nem stimmelt a hangulatos beszédben.

„Az, ami most történik, itt a tizedik születésnapunk környékén, amikor létrejön az Orbánnal szembenálló demokraták hazafias koalíciója, az valójában az, amiről 2010-ben és 11-ben beszéltünk. Hölgyeim és uraim, megérkeztünk” – mondta elégedetten Gyurcsány.

Hát nem. Amiről 2011-ben beszéltünk, az más volt, mint a mostani hatpárti szövetség. Amiről 2011-ben beszéltünk, az szocialisták, liberálisok és konzervatívok szövetsége volt egy pártban, a progresszív magyar hagyományok, az egyértelmű nyugati orientáció jegyében. Ehhez képest a mai helyzet két dologban különbözik.

A mai DK egyértelműen szocialista párt, amelynek immár nem alelnöke sem Debreczeni, sem Niedermüller, sem én. Vannak ugyan egykori SZDSZ-esek a vezető testületekben, de nincs liberalizmus a párt politikájában.

A gazdaságpolitikát, a társadalompolitikát, a jogpolitikát tekintve eltűntek a párt dokumentumaiból és mindennapi üzenetiből azok az elemek, amelyeket nem az egykori MSZP-ből hoztak magukkal az onnan jöttek.

De vajon baj-e az, ha a széles összefogás nem egy pártban, hanem a hat párt szövetségeként valósul meg?

Ez annyiban jelent mást, mint amiről tíz éve beszéltünk, hogy a hatpárti szövetségbe – leginkább a Jobbikkal és az LMP-vel – bekerült a magyar jobboldal nacionalizmusa, bekerült egyfajta harmadikutas kapitalizmus-ellenesség, ami a tíz évvel ezelőtti DK-ban elképzelhetetlen volt.

A Fidesz alternatívájaként nem a magyar progresszió tradícióit folytató párt lép fel, hanem egy sokkal inkább vegyes profilú szövetség. Hogy ez előnyös-e, azt most félreteszem. Kétségtelen, hogy úgy tűnik: a Fidesszel csak ez a vegyes profilú szövetség képes a győzelem reményével felvenni a harcot.

De az mindenképpen megállapítható: ez nem az, amiről tíz éve beszéltünk.

AZ ELŐVÁLASZTÁS VISSZÁJA

Amikor ezt írom, szorgalmas önkéntesek számlálják a szavazatokat. Amit írok, az már senkit sem befolyásolhat a szavazásban, ha eljut hozzá, viszont az eredményt még nem tudjuk, legfeljebb feltételezhetjük.

Sose voltam híve az előválasztásnak, évekkel ezelőtt még a Népszabadságban nyilvánosan is megírtam ezt. Az első fordulóban úgy tűnhetett, hogy tévedtem, hiszen az előválasztás megmozgatta az ellenzéki választókat, és a ma az Orbán ellen szavazni készülőknek nagyjából egynegyede el is ment szavazni. Az első fordulóban még úgy tűnt, hogy ha számos egyéni jelölt veszített is, ugyanazoknak a pártoknak más jelöltjei nyertek, és így az első fordulónak legfeljebb egyének voltak vesztesei, de nem egész szavazótáborokl.

A második forduló után más a helyzet. Még ha nem is tudjuk még az eredményt, máris vesztesnek érzik magukat azok, akik Karácsonyt támogatták és benne látták az egyetlen olyan jelöltet, aki az egész ellenzéket egyesíteni tudja. Vesztesek persze valamennyire a Momentum és a Jobbik hívei, hiszen miniszterelnök-jelöltjük már az első fordulóban kiesett. A második forduló azonban vesztessé teszi vagy Dobrev támogatóit, a DK-sokat és más baloldaliakat, vagy azokat, akik nagyon nem akarták, hogy a DK adja a közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért álltak vagy már az első fordulóban, vagy saját jelöltjük veresége vagy visszalépése után a másodikban Márki-Zay Péter mögé. Ez a vesztesség pedig súlyosnak ígérkezik, és nem ellensúlyozza a közel álló egyéni jelöltek sikere sem. A második fordulóban olyan két jelölt között kellett választani, akik sokaknak voltak elfogadhatatlanok. Dobrev Klára mint Gyurcsány Ferenc pártjának jelöltje sok ellenzéki választónak eleve elfogadhatatlan volt, Márki-Zay pedig, akit korábban – Karácsonnyal együtt – a legkevesebben utasítottak el, az első forduló utáni napokban vált elfogadhatatlanná. Ha „füstös szobákban” egyeztek volna meg a pártok arról, hogy ki legyen a közös miniszterelnök-jelölt, kiköthettek volna olyan jelöltnél, aki jobban tudja egyesíteni az ellenzéki tábort, mint akár Dobrev, akár – most már – Márki-Zay.

Ezen a ponton az előválasztás visszájára fordult.

Ami Márki-Zay Pétert illeti, ő az elmúlt két hétben szerintem bebizonyította, hogy nem alkalmas országos politikai vezetőnek.

Aki naponta kényszerül bocsánatkérésre előző napi állításai miatt, aki reménybeli szövetségeseit vádolja zsarolással, hazugságokkal, az nem alkalmas erre.

Nem tud együttműködni.

Hódmezővásárhely, ahol ő polgármester, de csak a saját híveivel kell a testületben együttműködnie, akiket mind ő vitt be az önkormányzatba, ennek megtanulására nem alkalmas. Márki-Zay viselkedését figyelve eszembe jut a szlovák Igor Matovič példája, aki ellenzékben a legsikeresebben bírálta Fico & Co. korrupt rendszerét, és ennek révén ő nyerte meg a legutóbbi parlamenti választást. Ő lett a miniszterelnök, de azután teljesen alkalmatlannak bizonyult a miniszterelnöki feladatra, és a koalíciós partnerek megvonták tőle a bizalmat. Ha ma lenne választás Szlovákiában, azt megint a Smer utolsó miniszterelnöke, Peter Pellegrini és maga Fico (akik ma két külön pártot vezetnek) nyerné meg. Pedig Matovič – Márki-Zaytól eltérően – még pártot is szervezett, amelynek igazi „civil” pártként „Egyszerű emberek és független személyiségek” a neve (ennek rövidítése az Ol’ano). Abban megtanulhatta volna az együttműködő politizálást, de szemlátomást nem tanulta meg. Márki-Zay még ezt az iskolát sem járta ki.

Fölöttébb kockázatosnak tartom, hogy Márki-Zay legyen az ellenzék közös listavezetője.

Ugyanakkor egy nagyon fontos dologban igazat kell adnom Márki-Zaynak. A hat szövetkezett párt az elmúlt hosszabb időszakban egyaránt jóléti populizmusban jeleskedik, nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéreteket tesz, amikor olyan béremelési, nyugdíjemelési, adócsökkentési ígéreteket tesz, amelyek szétvernék az államháztartást, és úgy ígéri az egészségügy teljesítménynek javítását, hogy ennek mikéntjéről az ágazati bérek emelésén és az ágazatra való költés növelésén kívül semmi érdemit nem mond. Az utolsó, két személyes tévévitában Dobrev a kórházak esetleges megszüntetésére vonatkozó műsorvezetői kérdésre még azt is mondta, hogy az egészségügyi ellátást a lehető legközelebb kell vinni az emberekhez, ami összhangban van ugyan azzal, hogy a DK politikusai az újpesti kórház újranyitását követelik a kampányban, de minden egészségügyi szakértő – köztük a DK orvospolitikusai – évtizedek óta képviselt álláspontjával is szembe megy.

Ez csak egy eleme annak a jóléti populizmusnak, ami – a szövetkező többi pártéhoz hasonlóan – Dobrev kampányán végigvonul.

(Ilyennek tekintem a nettó 200 ezer forintos minimálbért Karácsonynál, a négy napos munkahetet a Momentumnál, és általában azt a retorikát, amely a különféle jóléti intézkedéseket a gazdaság teljesítményétől függetlenül ígéri meg.

Márki-Zay a tévévitákban ezt bírálja, és ebben teljesen igaza van.

(A hvg.hu-n megjelent interjújában még azt is kilátásba helyezte, hogy miniszterelnökként blokkolná a költségvetés stabilitását veszélyeztető törekvéseket.) Ez azonban nem változtat azon, hogy a miniszterelnöki feladatra, egy kormánytöbbség vezetésére alkalmatlannak tűnik (amiben Dobrevnek van igaza), miközben vetélytársainak, köztük Dobrevnek ígéretei számomra vállalhatatlanok.

Dobrev Klárára azért sem tudtam szavazni,

mert egy 2019. októberi európai parlamenti szavazáson a DK másik három képviselőjével együtt, szembe menve a baloldaliak túlnyomó többségével, nemet mondott egy határozati javaslatra, amely a Földközi-tengerben hánykolódó menekültek kimentéséről szólt, és nem is kapott többséget. (Emlékezetem szerint a négy DK-szavazattal meglett volna a többség.)

Márki-Zay esetében is van tartalmi oka is annak, hogy nem tudtam rá szavazni.

Hosszú ideje az orbáni politika alapvető jellemzői között tartom számon a nacionalizmust (kettős állampolgárság, határokon átívelő nemzetegyesítés) és a szociális kirekesztést (munkaalapú gazdaság, családtámogatás). A menekültügyben folytatott orbáni politikát e két elem – etnikai alapú illetve szociális kirekesztés – „ideális” kombinációjaként írom le.

Márki-Zay ezekben az alapügyekben folytatná Orbán politikáját: az orbáni családtámogatás és adópolitika fenntartását szorgalmazza, a menekültkérdésben pedig – a Jobbikhoz hasonlóan – csak azért tesz szemrehányást a Fidesznek, hogy a letelepedési kötvényekkel hoz be az országba idegeneket.

Márki-Zaynak Orbánnal csak az a baja, hogy nem demokrata és korrupt. Ezek persze az Orbán-rendszer fontos elemei, de fontos az orbáni politika többi összetevője is, melyeket viszont elfogad és folytatni kíván.

Én azokat sem fogadom el. Mielőtt valaki azt vetné ellenem, hogy persze, hiszen Márki-Zay jobboldali, leszögezem, hogy a Márki-Zay számára megtartandó orbáni adórendszer, családtámogatás és menekültellenesség megtalálható a nyugati jobbközépen is, viszont Orbán nacionalizmusa szélsőjobboldali, az ilyesmivel a nyugati jobbközép szemben áll. Márki-Zay viszont nyilatkozatai szerint ezt is megtartaná.

Ezek az okai annak, hogy a második fordulóban, ahol Dobrev és Márki-Zay közül kellett választani, nem mentem el szavazni. Nem tudtam Márki-Zayjal szemben Dobrevre szavazni, miként Márki-Zayra sem Dobrevvel szemben.

Az ellenzéki együttműködés rendszeréről

Újhelyi István  az Mszp Európai Parlamenti képviselője rendszeresen nyílt levélben ír az Orbán rezsim bűneiről. Kivételesen az ellenzékről szól levele. Épp a NER elvárt leváltása és szükséges meghaladása érdekében.

Nem lesz ez így jó! Súlyos történelmi tévedésnek minősíti, szerinte egyesek úgy akarnak győzni Orbán felett, ha orbánabbak lesznek nála.

Súlyos és történelmi tévedés – nem először – azt hinni, hogy az már korszakváltás, ha a fideszes véleményszekta által leuralt nyilvánosságot egy másik véleményszekta uralma alá hajtjuk.

Ha a narancsországot átfestjük egy másik színre, az ugyanúgy egyszínű marad. ugyanolyan igazságtalan, elvtelen és bukásra ítélt lesz.

“Mi azért fogtunk össze, hogy újra sokszínű legyen ez az ország, ahol a vélemény szabad, a cél pedig közös. Ahol végre nem aszerint kategorizálja az embereket senki, hogy melyik (kormány)pártra szavaz, mert ha nem ugyanazt a sorvezetőt követi, akkor már hazaáruló.”

Szerinte az összefogással épp ezt a rendszert akarják meghaladni és hogyan másként is lehetne, mint egy sokszínű együttműködéssel. Ahol olyan rendkívül távoli közösségek is megférnek egy szavazólapon, mint mondjuk a Jobbik és a DK, amelyek most egymás javára léptek vissza az első fordulóban számtalan körzetben; legyőzve ezzel számos, egyébként kiváló ellenzéki indulót. Ez egy olyan sokszínű együttműködés, ahol tisztelik egymás véleményét, nézeteit, a közös ügyért való elkötelezettségét és szükséges versengésünk pedig elsősorban abban áll, hogy

magunkról bizonyítják be „mi jobbak vagyunk”, nem pedig azt, hogy a „másik rosszabb”.

Ez utóbbiban valami kezd félremenni és kötelességének érzi az ellenzéki közösség tagjaként, hogy szóljak: ez így valóban nem lesz jó! Saját felületeimen is látom, hogy milyen hevesen és láthatóan szervezetten támadják most egyesek az előválasztás második fordulóját és az esetleges visszalépéseket, visszalépőket. Most azt felejtsük is el, hogy az előválasztás intézménye nem is létezne, ha annak idején Karácsony Gergely és az MSZP-Párbeszéd szövetség nem szorgalmazza, hiszen a legtöbb ellenzéki párt nagyon jól érezte magát a füstös szobák melegében. (Ez is legitim álláspont egyébként, hiszen volt olyan politikai közösség, amely épp hasonló pártalkuknak köszönheti, hogy átjutott annak idején a parlamenti küszöbön)

A második forduló azonban épp azért lett a közösen kialakított szabályok része, mert ez a legdemokratikusabb formája a közös nevező megtalálásának – nem véletlen, hogy a Fidesz épp ezt törölte ki a hatályos választási rendszerből és többek között épp emiatt kényszerülünk előválasztást tartani.

A második fordulóban az fog nyerni, aki a legtöbb voksot be tudja gyűjteni, vagyis aki a legtöbb támogatást maga mögött tudhatja; akit nem akarnak majd az ellenzéki választók, arra nem voksolnak, ilyen egyszerű. Vagyis, aki most a második fordulót támadja, az épp a demokratikus előválasztás és a korszakváltás egyik fundamentumát támadja. A Fidesz zsigeri törvénye, hogy mindig az van, amit ő akar; csak az a demokratikus, ami őt igazolja vissza; aki nem vele van, az ellene. Az előválasztásban résztvevők  mindannyian ennek meghaladására, ennek az aljas maffiavilágnak a lebontására szövetkeztek. Most mégis az látszik, hogy mindenkit elsöprő, narancsos-troll stílusban támadó kommentcunami öntik rájuk ugyanezt a zsigeriséget, csak más színben. Mert valakinek más véleménye van. Mert valaki másképp akarja ugyanazt. Ez a Fidesz zsigerisége, ami sehova nem vezet. Korszakváltáshoz szerintem semmiképp.

Túl az első fordulón, az előválasztás egyértelmű és világos siker az ellenzéki közösség számára. Nem véletlen, hogy a Karmelita fura ura miért feszeng egyre jobban a trónján. A közös miniszterelnök-jelölt kiválasztása most következik, a demokratikus választás második fordulója ki fogja adni végül a közös nevezőt. Azt a személyt, aki mögé mindenki fel fog sorakozni, aki valódi korszakváltást akar.

Újhelyi – bármelyikük is nyer -, bizonyosan ott lesz mellette és gőzerővel beleáll a közös ellenzéki kampányba.

“Klára, Gergő, Péter, nyomjuk le ezt a két hetet békességben! Legyünk méltók a leendő feladathoz!” – figyelmezteti a jeölteket a képviselő.

KOMÁROMI UDVARIAS

Néhány napja Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, egyben képviselőjelölt-jelöltje a biztosan nyerhető rákospalotai választókerületben, volt az ATV reggeli műsorában a kétszereplős első blokk egyik szereplője. (A másik a jobbikos Rig Lajos, ami külön érdekessé teszi a továbbiakat.)

Az ATV műsorvezetői ebben a blokkban rendszeresen arra kérdeznek rá, amiről a meghívottak maguk is szívesen beszélnek, például mert a megelőző napokban maguk is sajtótájékoztatót tartottak. Így történt ezúttal is, Barkóczi pedig készségesen beszélt:

„A saját választókerületemben, XV. kerületben és Újpesten 14-ben bezárták az Árpád-kórházat, 15-ben megszüntették a Károlyi-kórházban, Újpesten az aktív betegellátást. Most Déri Tibor polgármester úr javaslatára és a körzet országgyűlési képviselőinek és polgármestereinek támogatásával van egy megvalósíthatósági előtanulmány egy új újpesti kórházra, 15 milliárd forintba kerülne. Most a héten Varju László kollégámmal és szintén Klárával tartottunk egy sajtótájékoztatót. Lesz új kórháza, aktív ellátást biztosító kórháza Újpestnek. 15 milliárd forint, ezt szeretném hangsúlyozni. Miközben a hazug közmédiára évente 100 milliárd forintot költünk, miközben a Pénzügyminisztérium költöztetése 22 milliárd forintba kerül, itt 180 ezer ember a két kerületben és másfélmillió ember az agglomerációban nem jut normális aktív ellátáshoz.”

A műsorvezető közbekérdezett: „Ez egy centrumkórház lenne, vagy kis kórház? Ez a nagy kérdés.

Tegnap is elhangzott itt Komáromi Zoltánnal, hogy egyetértenek abban, hogy centrumkórházakra van szükség. Ennek viszont ára az, hogy kisebb területeken kénytelenek megszüntetni bizonyos szolgáltatásokat.”

A válasz: „Nincs megszervezve ott az egészségügyi ellátás. Ez az aktív betegállomány, ez a másfélmillió ember két kórház között oszlik el, az Uzsoki és Honvéd kórház között. Ebből a Honvéd kórház a végtelenségig leterhelt Honvéd kórházra jut nagyobb rész, úgy, hogy nyáron már láttuk, hogy ott is bizonyos osztályoknak hónapokra be kellett zárnia.”

A műsorvezetőt ez nem elégíti ki, és megismétli a kérdést: „Centrumkórháznak szánják vagy kisebb kórháznak?’’

Mire a szóvivő:

„Centrumkórháznak mindenféleképpen. Egymillió-nyolcszázezer ember egészségéről van szó.”

Az ember kíváncsi lesz, hogy vajon mit mondott az előző napi adásban Komáromi Zoltán, a neves háziorvos, aki jelenleg a DK szakpolitikusa, az előválasztáson képviselőjelölt-jelöltje, akit ugyanerről kérdezett a műsorvezető:

„Egy tegnapi bejelentésre szeretném, hogyha reagálna. Azt jelentették be a DK képviseletében, hogy Észak-Pestnek is lehet végre saját kórháza. Ez a DK terve. Milyen kórházi struktúraváltást képzelnek el? Centrumkórházakat, kisebb kórházakat? Mert ez egy picit egymással szembe megy.”

Íme a válasz: „Az a helyzet, hogy ha nézzük az orvosokat, abból talán van egy garnitúrányi orvosunk, szakorvosunk, hogy ellássuk a betegeket. Szakdolgozókból már sokkal nagyobb a hiány. Ott majdnem nyolc-kilencezer szakképzett, tehát nem az utcáról fölvett segédnővér, hanem szakképesített nővér, ápoló, mentőápoló hiányzik a rendszerből.

Ezt csak úgy lehet megoldani, hogy ha egy kis centralizációt csinálunk, tehát azokban a kórházakban, ahova oda tudom tenni a sürgős ellátást igényló betegségekből a nagyobb műtétet igénylő beavatkozásokat…”

Mire a műsorvezető: „Ezt mondja a kormány is.”

„Igen, de ezt csinálni kéne, nem beszélni róla, Hány kapavágás történt Rogán Antal bejelentése óta a dél-budai kórházban … egyetlen egy se. És ezzel párhuzamosan gondolkodni kéne, hogy ha építünk egy nagy kórházat, honnan lesz ott szakember. Ez azt jelenti, hogy a többi kórházból oda kell átvezényelni szakembereket, hogy ez a konstrukció működjön. Akkor mi lesz azokkal a kórházakkal?”

Hozzá kell tenni:

Komáromi a Partizán által szervezett választókerületi jelöltvitában elmondta: a dél-pesti centrumkórházat nem a kormány által elképzelt zöldmezős beruházásként, hanem a Szent Imre-kórház bővítésével kellene létrehozni, ahogy azt a kórházat korábban vezető jelenlegi újbudai DK-s polgármester, László Imre is javasolta.

A DK orvos-politikusai tehát egyetértenek. A nem orvosból lett DK-s politikusok, az egymással szomszédos észak-pesti kerületekben induló Barkóczi és Varju azonban az ellenkezőjével kampányol: szerintük újra kórházat kellene nyitni Újpesten. Itt kerülhet szóba a jobbikos Rig Lajos, aki Barkóczi mellett ült az ATV stúdiójában, és aki 2015-ben mentőtiszti múlttal egy időközi választást nyert meg a tapolcai központú választókerületben, és kampányának középpontjában az állt, hogy újra nyissák meg a tapolcai kórházban a bezárt szülészetet.

Amióta az eszemet tudom, mindig azt hallom az egészségügyi szakemberektől, hogy Magyarországon túl sok a kórház, ésszerűen körülbelül feleennyit lenne szabad fenntartani. Nemcsak azért, hogy kevesebbe kerüljön a fekvőbeteg-ellátás – bár ez sem ördögtől való szempont –, hanem azért is, és talán ez a fontosabb, mert

ha kevesebb, de nagyobb, több kezelést, több műtétet végző kórházban látják el a betegeket, az orvosok és szakdolgozók nagyobb rutint szereznek a műtétek elvégzésében, az egyéb kezelésekben, és több beteget fognak sikeresen meggyógyítani.

Ezt mutatja minden összehasonlító statisztika a kórházak működéséről szerte a világon. A felelős egészségpolitikusok ezért mindenütt erre törekednek. Magyarországon a Horn-kormány, Kökény Mihály minisztersége idején is erre törekedtek, ezt próbálta folytatni a második Gyurcsány-kormány idején Molnár Lajos, az ellenzék pedig tiltakozott, hiszen az emberek jobban szeretik, ha lakóhelyük közelében látják el őket illetve családtagjukat, akit meglátogatnának a kórházban. Érthető szempont ez, csakhogy fontosabb ennél az, hogy kevesebbe kerüljön az ellátás, és még inkább az, hogy nagy rutint szerzett orvosok és szakszemélyzet lássa el a betegeket.

Tudják ezt az Orbán-kormányt szolgáló egészségügyi vezetők is, ezért szép csendben ők is arra törekednek, amit az MSZP–SZDSZ kormányok szakemberei nyíltan megmondtak az embereknek. Így zárhatták be Tapolcán a szülészetet, így zárták be a rossz állapotban levő kicsiny újpesti kórházakat (illetve szüntették meg bennük az aktív ellátást).

Nincs a mindenkori ellenzékiek számára hálásabb téma a kórházak „védelménél”, így védték annak idején a fővárosi önkormányzat döntésével szemben a csepeli kórházat (hogy ne kelljen a csepelieknek a szomszédos pesti kerületekbe menni kórházba), így szervezett Dávid Ibolya az MDF-ben élőláncot a pincehelyi kórház védelmében a Horn-kormány idején, ezt a logikát követte 2015-ös tapolcai kampányában a jobbikos Rig Lajos, és ezt követi most Barkóczi és Varju is Újpesten és Rákospalotán, követve Déri Tibor momentumos polgármester kezdeményezését. Komáromi Zoltán pedig udvariasan nem mondja ki, hogy az ilyen kampány felelőtlen demagógia, csak szelíden mondja azokat az érveket, amelyeket felelős egészségpolitikusként mondania kell.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK