Kezdőlap Címkék Dk

Címke: dk

Segítség a IV. kerületnek

0

Ma az Újpesti Önkormányzat Szociális Intézményébe vitt Varju László, a DK országgyűlési képviselője maszkokat és védőruhákat. A csomagokat Déri Tibor polgármester  (Momentum) és Kanász-Nagy Máté alpolgármester (LMP) vette át.
“Jó szívvel vittük és jó helyre került.” – mondta Varjú László az átadáskor – örülünk, hogy segíthettünk – fejezte be mondandóját a DK-s képviselő.

Az Orbán kormány vakcina beszerzési botránya

Dobrev Klára, a DK Európai Parlament képviselője online sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Magyarország sokkal több az Európai Unióban is engedélyezett és közösen finanszírozott vakcinára jogosult, mint amennyit az Orbán kormány politikai megfontolásból eddig lehívott!

Magyarul, Orbán Viktor nem véletlenül jelentette büszkén, hogy “befutott a keleti portyázók újabb szállítmánya”, kormánya pusztán politikai haszonszerzésért a magyar emberek egészségét és pénzét teszti kockára csak azért, hogy miközben élesen támadja az EU-t – amelynek emlőjéről vár gazdasági elsősegélyt -, sokszoros áron szerezhessen be orosz és kínai oltóanyagokat!   Dobrev Klára sajtótájékoztatója itt tekinthető meg.

Orbán tömeges “oltakozást” vízionál

Hiába beszél Orbán húsvétra többmillió beoltottról, az ellenőrizetlen vakcinák csak csökkentik az oltási kedvet – nyilatkozta Barkóczuy Balázs a DK szóvivője.

A miniszterelnök ma reggeli, szokásos Kossuth rádióban tartott szeánszán 3 és félmillió koronavírus ellen beoltott magyart vizionált húsvétra. Orbánnak nem kisebb szereplő mond ellent, mint maga a valóság, ugyanis eddig kevesebb mint 400 ezren kapták meg az első oltást, míg a másodikat alig 140 ezren. Vagyis teljesen világos, hogy a kormányfő a bizonytalan eredetű és hatékonyságú orosz és kínai vakcinától várja a csodát.

A Demokratikus Koalíció álláspontja továbbra is egyértelmű:

mindenki oltassa be magát, de csakis az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett, megbízható és biztonságos vakcinával!

Szomorú, hogy a magyar kormányfő még mindig nem érzi át annak felelősségét, hogy a bizonytalan eredetű és hatékonyságú vakcinák erőltetésével pont ő csökkenti az oltási kedvet. Orbánnak ahelyett, hogy a harmadik hullám kapujában több tízmilliárd forintnyi közpénzt felemésztő álkonzultációk kitöltésére biztatja a magyarokat, inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy minél több adag biztonságos, az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltóanyag érkezzen hazánkba.

Afrikát is ezzel oltják

A DK gyorsan reagált Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában elmondottakra, mely szerint a kormány nagy mennyiségű kínai vakcinával akarja beoltani a lakosságot.

Nem szabad az unió által nem engedélyezett vakcinával oltani!

A magyar miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy engedélyeztetni, majd használni akarja az EU gyógyszerügynöksége által nem engedélyezett kínai vakcinát. Orbán Viktor, mintha ő lenne a nemzet első számú vakcinaszakértője, kijelentette, hogy a kínai vakcina biztonságos, majd nyomást helyezett a magyar hatóságra, hogy mihamarabb engedélyezzék a vakcinát. Ez nem egyszerűen bűn, ez veszélyes és csak tovább növeli az oltással szembeni bizalmatlanságot.

A Demokratikus Koalíció 3 dolgot követel a kormánytól:

  1. Ne akarjanak a saját hatóságaikkal egy olyan vakcinát engedélyeztetni politikai utasítással, amelyet az EU nem hagyott jóvá!
  2. Legyen választási szabadsága az embereknek, dönthessenek ők, hogy melyik vakcinát akarják maguknak beadatni!
  3. A kormány fejezze be az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínai vakcina-kampányt! Minél többet beszél erről a kormány, annál kevesebben fogják beoltatni magukat még az engedélyezett vakcinákkal is!

Ugyanakkor a DK felhívja arra a figyelmet, hogy minél többen beoltassák magukat, éppen ezt veszélyezteti a kormány, amikor egy bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinát propagál!

Ami összeköt 2.

Nagyon nem értett velem ma délután a Klubrádióban Bolgár György, a betelefonáló néhány hallgató és a Facebook-oldalon a legtöbb hozzászóló sem, amiért tegnapi jegyzetemben azt mondtam: a hat ellenzéki párt szövetsége annak alapján, amit tegnapi nyilatkozatuk aláírásakor a pártelnökök szóban elmondtak, nem számíthat a szavazatomra.

Horváth Gyuri barátom szerint nem kellett volna első indulatból ilyet mondanom, és meg kellett volna néznem az aláírt szöveget is, amelyet nekem nem sikerült az interneten megtalálnom. Szerinte azt a szöveget a DK is nyugodtan aláírhatta. Hála neki, most már én is megismerhettem az aláírt szöveget, de ez megerősít a véleményemben. Az a DK, amelynek alapításában részt vettem, és amelynek két és fél évig, 2014 közepéig alelnöke voltam, nem írhatta volna alá ezt a közös nyilatkozatot. A tegnapi jegyzetben és ma a Klubrádióban a nyilatkozat két eleméről beszéltem, most az írott szöveg ismeretében visszatérek ezekre és kiegészítem egy harmadikkal.

Jakab Péter az aláíráskor valóban olyasmit mondott, amikor a majdani kormányt „nem hat párt, hanem tizenötmillió magyar kormányának” nevezte, ami az írásos nyilatkozat szövegében így nem szerepel.

Ez a fogalmazás ugyanis azt jelenti, hogy a magyar állam kiterjeszti a maga illetékességét a szomszéd országokban élő magyarokra. Ez megfelel a Fidesz gyakorlatának (amely élvezi a Jobbik és az LMP támogatását), miszerint a 2010 óta született országgyűlési és kormányzati döntésekkel megtörtént a „közjogi nemzetegyesítés”. Ugyanakkor ez ellentétes a nemzetközi joggal, sérti a szomszéd országok szuverenitását, és a DK korábban nem is fogadta el. Jakab ezzel a mondattal kétségtelenül túlment az írott szövegen (szemben a többi megszólaló pártelnökkel, akik tartották magukat ahhoz). A Jobbik elnöke ezzel oly mértékben volt inkorrekt, hogy ez kérdésessé teszi, hogy helyes volt-e vele ilyen szövetségkötésben megegyezni.
Hozzáteszem: az írott szöveg sajnos lehetőséget kínált erre az inkorrektségre, ami már a partnerek felelőssége. Az „Önmagával békében élő nemzet” című pontban az első mondat így hangzik:

„Valljuk, hogy a magyar nemzet része Magyarország minden polgára, és mindazok, akiket bárhol is éljenek, saját választásuk, kultúrájuk, anyanyelvük köt a nemzet többi részéhez.”

Ez a mondat elkeni, hogy vajon közjogi vagy kulturális értelemben beszél valaki magyar nemzetről, holott ez perdöntő. A továbbiakban a szöveg a kormány feladatává teszi egyebek mellett, hogy „a külhoni magyarokat az általuk meghatározott célok mentén szolgálja”. Csakhogy a „külhoni magyaroknak” nincs egységes álláspontja a célokról: nagyon mást gondolt azokról például Patrubány Miklós és mást Markó Béla, és a Fidesz 2004-től Patrubányét tekintette a „külhoni magyarok” által meghatározott célnak. Én a kérdésben azt tartom ma is helyesnek, amit Gyurcsány Ferenccel és 1428578 választóval (ez az összes választó 18 százaléka volt) együtt 2014-ben helyesnek tartottunk, és elfogadhatatlannak tartom a Jobbik elnökének álláspontját, az írott szöveget pedig zavaróan kétértelműnek, ami egy ilyen dokumentumban nem elfogadható.

Könnyebb a helyzet a második ügyben, hiszen az LMP nevében az aláíráskor beszélő Schmuck Erzsébet szavai megfeleltek annak, ami az írott szövegben a „Jövőbe tekintő kormányzás” cím alatt olvasható:

„A migráció kihívását csak a kiváltó okok, köztük a klímaválság okozta katasztrófák és az erőszakos konfliktusok megszüntetésével lehet kezelni.

Ebben számítunk az európai együttműködésre, de a bevándorlással kapcsolatos döntéseket továbbra is csak a nemzeti kormányok hozhatják meg. Megvédjük a határainkat, fellépünk az illegális migráció, és az embercsempészet, emberkereskedelem minden formája ellen.

”Erre írtam, hogy ezt Szijjártó Péter is mondhatta volna, ez a Fidesz 2015 óta hirdetett álláspontja, amelyet a Jobbik és az LMP is elfogad.

A magyar határra érkező menedékkérőket illegális bevándorlóknak bélyegzik, és nem engedik be őket az országba. A Gyurcsány Ferenc vezette DK ezt nem fogadta el, én ma is elfogadhatatlannak tartom. Ez került a hat párt közös nyilatkozatába, és a DK ma úgy tesz, mintha maga is mindig így gondolkodott volna. Holott jól tudjuk: ha a klímaválságot tekintjük a migráció okának, azon csak több évtizedes távlatban lehet változtatni, az „erőszakos konfliktusok     megszüntetésére” egész Európa sem képes (még a Donyeck-medencében sem, nem is beszélve a Közel-Keletről vagy Afrikáról, ahonnan a legtöbb menedékkérő érkezik Európába). Európának és így Magyarországnak is szembe kell néznie a menekültkérdéssel, és egy majdani kormánynak is abban kell döntenie: részt vesz majd az Európai Unió közös menekültpolitikájában, ami korábban a DK és talán az MSZP álláspontja is volt. Vagy szembeszegül azzal, ahogy az Orbán-kormány következetesen teszi, és amit a közös nyilatkozat szerint a majdani kormány is tenne.

Fenntartom: ezt baloldaliként és liberálisként elfogadhatatlannak tartom.

Az írott szöveget elolvasva a szóban hallottakhoz képest is feltűnőbb, hogy mennyire nem tudom közgazdászként, gazdaságpolitikusként komolyan venni, amit „Igazságos gazdaság” alcím alatt tartalmaz a hatpárti nyilatkozat. Évek óta érzékelhető: az Orbán-kormány ellenzékének mintha nem lenne gazdaságpolitikai elképzelése. Az igazságosság a jövedelempolitika és szociálpolitika kategóriája, ahol valóban van mit szembeszegezni az Orbán-rendszer tíz éve követett gyakorlatával, sőt elveivel (ahogy azt a Gondoskodó társadalom cím alatt olvashatjuk, s amit korrekt módon foglalt össze az aláíráskor Szabó Tímea).

A gazdaságpolitikának viszont nem valamiféle igazságosság, hanem a hatékonyság és versenyképesség a mércéje.

Magyarország hosszú ideje egyre hátrébb szorul a nemzetközi versenyképességi összehasonlításokban, s nem tudni arról, miként fordítaná meg ezt a tartós tendenciát az ellenzék. Nem segít az eligazodásban az olyan fogalmazás, hogy „Bevonjuk a felső tízezret és a nagyvállalatokat a méltányos közteherviselésbe, támogatjuk a szolidáris gazdaság térnyerését, a gazdaság demokratizálását, a szociális partnerek bevonását a döntésekbe.” A „nagyvállalatok bevonása a méltányos közteherviselésbe” Orbán Viktor formulája még 2010-ből, a gazdaságnak ártó különadók ideológiájául szolgált. Az adórendszer további átpolitizálására készülne a hat ellenzéki párt?

A munkaügyi törvények olyan alakítása, hogy „azok mindig a gyengébb fél, a dolgozók biztonságát erősítsék”, jól hangzó ígéret, de kormányon senki sem valósítja meg sem Magyarországon, sem másutt.

„Tisztességes munkáért tisztességes bér, tisztességgel ledolgozott életért tisztességes nyugdíj jár: a magyar bérszínvonalnak meg kell közelítenie a nyugat-európai szintet.” Vonzóak az ilyen, manapság a legtöbb ellenzéki párttól hallható ígéretek, de aki komolyan gondol kormányzásra, az nem tehet úgy, mintha a bérek és nyugdíjak színvonala függetleníthető lenne az ország gazdasági teljesítményétől. Szóval, a szöveget olvasva ezzel az elejétől végig megalapozatlan ponttal is alapvető bajaim vannak.

Talán Horváth Gyuri is elfogadja: nem első indulatból, hanem alapos megfontolás alapján írtam és mondtam, amit írtam és mondtam. Nem tudok erre szavazni.

Magyarországnak az elmúlt két évtized hanyatlása után nem az Orbán-kormánynál jobb és tisztességesebb, hanem

jó és tisztességes kormányra lenne szüksége, és ez a nyilatkozat nem ígér ilyet.

Nekem pedig nem a bólogatás a dolgom, és még csak nem is a hallgatás, hanem hogy minderre időben felhívjam azok figyelmét, akik szeretik átgondolni az ország dolgait.

Szavazni? Nem szavazni?

Az utolsó decemberi parlamenti üléseken – szokás szerint – rengeteg törvényjavaslatról és határozati javaslatról szavaztak a képviselők. A parlament nálunk egyértelműen a kormányé, míg demokratikus rendszerekben a parlament valamennyi, ott képviselt párté, melyek közül többnyire a kormánytöbbség határozza meg, hogy milyen döntések születnek, viszont az ellenzéknek is van joga, hogy beszéljen, vizsgálódjon, és egyes, a parlamenti játékszabályokra, a politikai rendszer működési kereteire vonatkozó szabályoknál a döntéseknek is részese legyen.

Ezek a jogok nálunk fölöttébb korlátozottan és esetlegesen érvényesülnek. A kérdés az, hogy ha már az ellenzéki képviselők ennek ellenére felvették mandátumukat és részt vesznek a parlament életében (amit én elfogadok), miképpen tegyék ezt. Ebből a szempontból érdemes vizsgálni, hogy hogyan helyes az ellenzéki képviselőknek élniük szavazási lehetőségükkel.

A parlamenti tevékenység legfontosabb eleme a beszéd (ebből származik a parlament megnevezése is), és a parlamenti szavazás. A mi körülményeink között, egy önkényuralmi rendszer parlamentje esetében a mandátum átvételének és a parlamenti életben való részvételnek csak az ad értelmet, ha az ellenzékiek messzemenően élnek a parlamenti beszéd és a parlamenti szavazás lehetőségével. Ezt olyan módon helyes tenniük, hogy félreérthetetlenül kifejezésre juttatják az önkényuralmi rendszerrel mint rendszerrel való szembenállásukat. Azzal is, ahogyan a parlamentben beszélnek, aminek világosan el kell térnie a demokratikus parlamentben való beszédmódtól (például kerülni kell a tisztelt ház, elnök úr és hasonló megszólításokat, ahogyan ezt következetesen teszi ritka felszólalásaiban Gyurcsány Ferenc) vagy a fideszes képviselőknek a „békebeli” képviselőtársam megnevezéssel történő emlegetését.

Ezúttal azonban nem azzal foglalkoznék, hogy hogyan helyes az önkényuralom parlamentben beszélni, hanem azzal, hogy hogyan helyes és hogyan nem helyes szavazni.

Egy korábbi jegyzetemben, a kilencedik alaptörvény-módosítás parlamenti tárgyalását megelőzően emlékeztettem arra, hogy 2011-ben az ellenzék demokratikus pártjai bojkottálták az alaptörvény tárgyalását és szavazását. Ezt Gyurcsány kezdeményezte, annak kifejezéseként, hogy ö maga és a vele egyetértők, majd az újonnan alakult DK képviselői nem tartják legitimnek, hogy a Fidesz ellenzéki egyetértés nélkül ír és fogad el a Köztársaság konszenzussal elfogadott alkotmánya helyett alaptörvényt.

Ugyanez volt a DK álláspontja a választásokra vonatkozó törvények egy párti elfogadtatásával szemben is, és annak idején azt is bojkottálta a DK. Ugyanezt tette az alaptörvény későbbi módosításai esetén is a korábbi ciklusokban. Most viszont – és már a 2018-as választást követően a hetedik módosítás esetében is – valamennyi ellenzéki frakció részt vett az alaptörvény-módosítások tárgyalásában és szavazásában, egyetlen kivétellel: a DK a szavazástól távol maradt, ezzel érzékeltetve tiltakozását az alaptörvény módosítása ellen.

Ez utóbbit helyesnek, a jelenlegi politikai állapotokhoz való viszony adekvát kifejezésének tartom, de már ez is következetlen volt, hiszen a parlamenti vitában sem lett volna szabad részt venni.

Ez ugyanis megtéveszti a választókat: óhatatlanul azt a benyomást kelti, mintha az alaptörvény megalkotásának és időnkénti módosításának tényét elfogadnánk, csak a tartalommal lenne bajunk.

Ugyanez vonatkozik a választójogi törvényre, annak módosítására is.

Megvetésünket és az egész rendszer elutasítását azzal fejezhetjük ki, ha a Fidesz uralta parlament efféle aktusait következetesen bojkottáljuk.

Az, hogy az ellenzékiek részt vettek a vitában és a DK kivételével a szavazásban is, annak jele – és ez más módokon is sokféleképpen megnyilvánul –, hogy nem tisztázták a maguk számára, hogy miként viszonyulnak az Orbán-rendszerhez.

Fordított a helyzet egy másik fontos szavazás esetében. Utolsóként egy fontos határozati javaslatról szavazott az Országgyűlés, amelynek tárgya „a Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról” szóló jelentés elfogadása volt.

Nem először fogadtat el az Orbán-kormány ilyen „indokolt véleményt” valamilyen európai uniós tervezettel kapcsolatban, és ezek a tervezetek a menekültkérdésre szoktak vonatkozni. Miről is van szó?

A tavaly létrejött új Európai Bizottság egyik fontos feladatának tekinti az Unió új közös menekültpolitikájának kialakítását. Az öt rendeletből álló Menekültügyi és Migrációs Paktum megpróbál rendet tenni a menekültügy és migráció kezelésében. Valahol az eddigi szabályok és az elmúlt években kialakult gyakorlat között keres olyan kompromisszumot, amikor az eddigihez képest gyakrabban állítják meg az Unió külső határán a menedékkérőket, és küldik már onnan vissza azokat, akiknek nincs esélyük a menedékjogra, de csak meghatározott ideig teszik lehetővé a határon tartásukat, és bizonyos csoportok esetében (gyerekes családok, szülő nélküli gyerekek) eleve kizárják ezt.

A javaslat szakít a menedékkérők kvóta szerinti elosztásával, viszont elengedhetetlennek tartja a többi tagállam szolidaritását a menedékkérők megjelenésével közvetlenül érintett tagállamokkal pénzzel, infrastruktúraépítéssel és bizonyos esetben átvétellel is.

A parlament elé került, az Országgyűlés Európai ügyek Bizottsága által jegyzett – feltehetően a kormány jogászai által kidolgozott – „jelentés” funkciója az Európai Bizottság által kezdeményezett Menekültügyi és Migrációs Paktum elutasítása. Az „indokolt vélemény” névleg abból a szempontból vizsgálja a javasolt paktum részét alkotó rendelettervezeteket, hogy összhangban vannak-e az EU által hangoztatott szubszidiaritási elvvel (melyet az Orbán-kormány az országon belül egyáltalán nem tart tiszteletben, de ez más kérdés), vagyis nem vonna-e el a tervezett Paktum nemzeti hatásköröket a tagállamoktól. Az Orbán-kormány álláspontja természetesen az, hogy igen, elvonna, mégpedig azzal, hogy kötelezettségeket róna Magyarországra a menekültekkel való bánásmódot illetően.

Arra hivatkoznak, hogy a magyar alaptörvény szerint Magyarországra nem szabad senkit csoportosan betelepíteni, a tervezet pedig tartalmazna ilyesmit. Az orbáni alaptörvénybe ugyanis a hetedik módosítással éppen azért tettek be egy ilyen mondatot, hogy most erre a rendelkezésre hivatkozva utasíthassanak el minden ilyen kezdeményezést, mint ami ellenkezik Magyarország „nemzeti sajátosságaival”, „önazonosságával”.

Azért kellett ezt tömören összefoglalnom, hogy megítélhessem az ellenzéki pártok viselkedését ezzel az „indokolt véleménnyel”, illetve magával a Bizottság által tervezett Menekültügyi és Migrációs Paktummal kapcsolatban. Az öt ellenzéki frakció közül kettő: a Jobbik és az LMP jelen levő képviselői igennel szavaztak a határozati javaslatra, és a vitában is kifejtették az azzal, illetve az Orbán-kormány menekültpolitikájával való egyetértésüket. Ez logikus, hiszen mindkét párt 2015 óta következetesen ilyen álláspontot képvisel. Igaz, a Jobbik élesen támadja a Fideszt azért, hogy a letelepedési kötvényekkel bebocsátott az országba sok ezer, többnyire ázsiai idegent, és az LMP is tesz kritikus észrevételeket, de feltétlenül egyetértenek a Fidesszel abban, hogy a menekültkérdés szabályozásának abszolút nemzeti hatáskörben kell maradnia, és a Jobbik abban is, hogy lehetőleg senkit sem kell az országba beengedni.

Tudnunk kellene azonban, hogy mit gondolnak ugyanerről a másik három ellenzéki frakció, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői. De nem tudjuk: nem voltak jelen a vitán, és nem vettek részt a szavazásban. A menekültválság korábbi szakaszában még azt mondták a szocialisták és a DK-sok, hogy a menekültkérdés csak közösen, az Unió együttes fellépésével kezelhető. A DK-sok kifejezetten helytelenítették a kerítés építését, képviselőik az Európai Parlamentben sokáig támogatták a Bizottság kezdeményezéseit a menekültek ügyében történő összefogásra. Azóta viszont sok minden megváltozott, a szocialisták a kötelező kvótát kezdettől ellenezték, a 2018-as választási kampányban pedig mindhárom párt politikusai határozottan a kerítés megmaradása mellett foglaltak állást. Amikor tavaly októberben az Európai Parlamentben egy, a menekülők tengerből történő kimentéséről és a kimentettek elosztásáról szóló állásfoglalásról kellett szavazni, a DK négy képviselője – szemben a baloldali pártcsaládokkal – nemmel szavazott, az egy-egy szocialista és jobbikos képviselő tartózkodott, és csak a Momentum támogatta az állásfoglalást.

Mindezek után ismétlem: tudnunk kellene, hogy mit gondol az „indokolt véleményről” illetve az abban elutasított Menekültügyi és Migrációs Paktumról a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Hogy mit gondol arról a Jobbik és az LMP, azt tudjuk: ugyanazt, mint a Fidesz. És a DK, az MSZP és a Párbeszéd?

Képzeljük el, hogy 2022-ben új kormány alakul, és az Európai Tanácsban, az állam- és kormányfők tanácskozásán – mondjuk – Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter van jelen az új magyar kormány vezetőjeként. Márki-Zaytól, ha a menekültkérdés szóba került, többé-kevésbé a Jobbik álláspontját halljuk vissza. Dobrev Klára az Európai Parlamentben a „legeurópaibb párt” képviselőjeként szavazott nemmel a tengerből kimentett menekültek elosztására. Vajon új miniszterelnökként Orbán vonalát vinnék tovább a menekültügyben?

Nem elfogadható, hogy nem tudhattuk meg a parlamenti vitában és a szavazáskor, hogy mi ma a DK, az MSZP és a Párbeszéd álláspontja.

Legyen világos: a Fidesznek nincs joga egymagában alaptörvényt és választójogi törvényt alkotni, és ezért az erről szóló napirendi pontoknál a bojkott a helyes ellenzéki magatartás. Ahhoz viszont kormányzó pártként alkotmányosan joga van, hogy menekültpolitikája legyen, tehát ellenzékének azzal kapcsolatban a nyilvánosság előtt is és a parlamentben is kötelessége világosan állást foglalni.

Ellenzéki igenek

Három esemény. Mint tudjuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet irányító alapítvány Vidnyánszki-féle kuratóriuma azzal állt bosszút a szabadságharcukat folytató diákokon, hogy nem fogadják el az idei őszi félévüket. Intézkedésüket az azt követő napon hozták meg, hogy rendelettel tette ezt számukra lehetővé a kormány, eltérve a hatályos felsőoktatási törvénytől. A kormány szintén rendelettel tiltotta meg, hogy az önkormányzatok adót emeljenek, amivel elvont önkormányzati alapjogot. És a legújabb: a rendőrség előállította Gödény Györgyöt azon az alapon, hogy oltásszkeptikus nézeteinek az interneten történő terjesztése felveti a rémhírterjesztés gyanúját. (Gödény nézeteit helytelennek és ártalmasnak tartom, de nyilvános hirdetésük miatti eljárás alá vonását felháborítónak.) Ez azért történhetett így, mert a márciusi felhatalmazási törvény veszélyhelyzet esetére kibővítette a rémhírterjesztés tényállását a büntető törvénykönyvben.

 Mindhárom esemény csak azért lehetséges, mert a kormány novemberben újra kihirdette a veszélyhelyzetet.

Ahogy a járvány tavaszi hullámának idején a veszélyhelyzetre hivatkozva rendelte el a kormány, hogy a gödi Samsung-gyár területét nyilvánítsák különleges gazdasági övezetté, amelyre immár nem terjed ki az önkormányzat kompetenciája, és az önkormányzat az onnan származó iparűzési adót is elvesztette.

A vonatkozó törvényt csak később, a veszélyhelyzet megszüntetése után hozták meg.

Most is a veszélyhelyzet alapján kapott felhatalmazással élve tették rendelettel lehetővé a diákok féléves teljesítményének eltörlését, az önkormányzati adók befagyasztását és a Gödény elleni szégyenletes eljárást.

Ebben persze nincs semmi meglepő: márciusban egyet is értettünk abban, hogy ennek a kormánynak járvány idején sem szabad effajta felhatalmazást adni, mert vissza fog vele élni.

Novemberben már nem értettünk egyet ebben: az ellenzéki pártok képviselői az Országgyűlésben igennel szavaztak a felhatalmazásra.

Tudjuk, a felhatalmazáshoz a kormánynak nélkülük is megvolt a parlamenti többsége, az igenlő szavazat azonban a törvénnyel való egyetértést és következményeiért való felelősségvállalást jelent.

Azért tehát, hogy a kormány felhatalmazást kapott ilyen, a jogállamiságot nyilvánvalóan sértő intézkedésekre, teljes felelősség terheli Arató Gergelytől Vadai Ágnesig és Varju Lászlóig valamennyi, igennel szavazó ellenzéki képviselőt.

Nem véletlenül DK-s képviselőket nevezek meg felelősökként, és nemcsak azért, mert magam a DK egyik alapítója vagyok, ezért az ő igenlő szavazataik fájdalmasabban érintenek, mint például az MSZP-s vagy LMP-s képviselőké.

A márciusi és novemberi felhatalmazási törvény között egy különbség volt: márciusban határidő nélküli, novemberben kilencven napos időtartamra szólt a felhatalmazás. Márpedig tavasszal az ellenzéki frakciók többsége egyetlen dolgot követelt: a határidőt.

Egyedül a DK szabott négy feltételt: a határidőt, a felhatalmazás tárgyának egyértelmű korlátozását a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedésekre, a kormány rendeleteivel szembeni akár egyetlen frakcióvezető által is indítványozható alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetővé tételét, és végül a rémhírterjesztés büntető törvénykönyvi tényállása kibővítésének törlését.

Márciusban e négy feltétel teljesítéséhez kötötte a DK a felhatalmazás megadását.

E négy feltételből most az elsőt teljesítette a kormány, a másik hármat nem. (A három közül egyet, a könnyített alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetőségét módosító javaslatként be is nyújtottak ellenzéki képviselők, és Tordai Bence párbeszédes képviselő ennek megszavazásához kötötte az igenlő szavazatot, és miután ezt nem fogadták el, nem is szavazta meg a törvényt.)

A DK jelen levő képviselői mégis igennel szavaztak ugyanúgy, mint a többi ellenzéki képviselő. Lássuk be: valamennyiüket felelősség terheli azért, ami az SZFE diákjai, az ország önkormányzatai és az eljárás alá vont Gödény György ellen tesz most a kormány.

Egységes világkép?

Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:

„Orbán Viktor meg fog bukni”.

Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.

Amikor tíz év elteltével, a negyedik Orbán-kormány regnálása idején tizennégy pontos bejegyzésében a mai ellenzéki szövetségről ír, szintén olyasmit fogalmaz meg, amire híveinek immár kilencszázezresre nőtt tábora elvár: a Fidesz legyőzésének politikai tartalmát.

Ezúttal is az első pont első mondatának van a legnagyobb jelentősége. Így hangzik: „Az ellenzék világképe egységes.” Majd így folytatódik: „Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.” A továbbiakban pedig, a félreértések elkerülése végett hozzáteszi: „Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.”

Ez így sajnos nem állja meg a helyét.

A Fidesz kilencedik alaptörvény-módosításának november 18-i parlamenti vitájában – amelyen az ellenzéki pártok sajnos részt vettek, holott bojkottálniuk kellett volna – világosan kiderült, hogy milyen alapvető különbségek vannak az ellenzéki pártok világképében. A kormány által előterjesztett alaptörvény-módosítást bírálva az MSZP, a DK és a Párbeszéd szónokai a közpénz fogalmának meghatározása és az alapítványok szabályozásának sarkalatossá tétele mellett, amit mint a lopás alaptörvénybe iktatását jellemeztek, támadták a család definíciójára, a férfi és női szerepekre vonatkozó passzusokat is, amelyeket mint a homofóbia alaptörvénybe iktatását lehetne jellemezni, és amelyet a fideszesek keresztényi elvek érvényesítésének szeretnek tekinteni. (Az MSZP vezérszónoka emellett nagyon helyesen a különleges jogrendek újrafogalmazását is darabokra szedte.)

És a további két ellenzéki frakció?

A Jobbik és az LMP vezérszónokai kizárólag az első témában, a lopás, a közpénzek és közvagyon kezelésének ügyében bírálták hevesen az alaptörvény-módosítást és ennek kapcsán az Orbán-kormány gyakorlatát, a második, egyértelműen világképet érintő témát elkerülték.

Sőt, az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt következőképpen zárta vezérszónoki beszédét:

„Én azt tudom mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, én egy családos ember vagyok, keresztény, hívő keresztény ember, erőteljesen nemzeti elkötelezettségű, és ha bármikor valaki a család fontosságát támadja, bármikor valaki a nemzeti érdekeket támadja, bármikor valaki a keresztény, az európai kultúra keresztény alapjait támadja, akkor rám számíthatnak. De amikor a nemzeti érdekek elárulásáról és a közvagyon lenyúlásáról van szó, akkor én mindig az önök ellenfele leszek.”

Hasonlóképpen fogalmazott felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is:

„Konzervatív és az önök jobboldali ellenzékéhez tartozó párt alelnökeként, többgyerekes családapaként én minden esetben a hagyományos családmodell védelme mellett fogok kiállni, és minden tekintetben – ha családokat kell megvédeni (…), én mindig ott leszek a családok mellett. De azt is szeretném elmondani, hogy ha önök benyújtanak olyan javaslatot, amely a magyar családokat védelemben részesíti, rám számíthatnak ezek megszavazásában, még a mostani politikai klíma és hangulat ellenére is. Viszont ha közpénzek ellopásáról van szó, akkor az önök kérlelhetetlen ellensége leszek és maradok.”

Amikor a Jobbik és az LMP politikusai kereszténységükkel és családapai mivoltukkal hivalkodva ajánlanak fel támogatást a Fidesznek a polgárok egyenlőségével szembeni diszkriminatív politikához – mert erről szólnak az imént idézett mondatok –, bizony a demokratikus jogállamiságnak az Unióban elfogadott normáival szemben állnak a Fidesz mellé.

Abban is egyetértenek a Fidesszel, hogy az Európai Unióval szembeni szuverenista elvet képviselik, ahogy ezt Ungár Péter számos nyilatkozatában olyan elemként hangsúlyozta, amely az LMP-t a DK-tól és más ellenzéki pártoktól megkülönbözteti, s egyebek mellett az euró bevezetésének elutasítására készteti. Egyetlen passzust idézek egy cikkéből:

„Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok.”

A Jobbik e kérdéskörben mostanában kerüli a világos beszédet, de az eurót Z. Kárpát is elutasítja. Ne feledjük azt sem, hogy 2018 nyarán az immár „néppártosodó” Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást, amely többek között az Orbán-kormánynak az Unióval való szembenállásához nyújtott „alkotmányos” hátteret (valamint a hajléktalanok üldözéséhez és a bírói függetlenség korlátozásához). És akkor még nem említettem a menekültkérdést, amelyben mind a Jobbik, mind az LMP kezdettől a Fidesszel azonos felfogást képvisel. Mint ahogy mindkét párt 2010 óta a Fidesz oldalán áll a nemzeti kérdésben, vagyis abban is, hogy „a határokon átívelő nemzetegyesítést” hirdetve a magyar államot az állampolgársági és a választójogi törvény gyökeres átalakításával, a modern polgári államiság alapját megkérdőjelezve etnikai alapra helyezi.

Ezek nem „szakpolitikai” kérdések, ezek a politikai világkép pillérei.

Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.

Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember. Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha

különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül.

Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.

Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: „Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk.

Tényleg a Jobbik „állandó figyelmeztetéséhez” kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?

A DK szerint nem most kell egyeztetni

A Demokratikus Koalíció nem vesz részt semmiféle álegyeztetésen a kormánnyal – olvasható a párt közleményében.

Megértik, „hogy több hónapnyi semmittevés, hazudozás és a pánikszerűen meghozott intézkedések után a kormánynak elemi érdeke lenne, hogy vitathatatlan felelősségét megossza az ellenzékkel.” Ehhez azonban nem kívánnak asszisztálni.

„Ha a kormány egyeztetni akar, akkor egyeztessen inkább a Magyar Orvosi Kamarával, hogy miként lehetne elkerülni újabb 5000 egészségügyi dolgozó felmondását az egészségügyi törvény kormányzati módosítása miatt. A kormány teljhatalommal bír, használja hát arra, amire kérte”

– zárják a kommünikét.

Tíz évig hiába mondták, „baj lesz az egészségügy lerohasztásából, az orvosok, ápolók külföldre üldözéséből. Hónapokon át hiába mondtuk, hogy ha nem lesz ingyenes és tömeges tesztelés, akkor a járvány el fog szabadulni és a kormány előbb-utóbb le fogja állítani az országot.”

„Hiába szavaztuk meg, hogy a kormány minden, a járvány és a válság kezeléséhez szükséges jogkörnek a birtokában legyen, minden nap azt hallgatjuk, hogy mi nem segítjük, hanem hátráltatjuk az egyébként tökéletes és hibátlan védekezést. És ez a kormány, és a Belügyminisztérium ma, éppen ma, éppen most, éppen a jelenlegi helyzetben szeretne velünk egyeztetni.” -írja végezetül a párt közleményében.

Kormányellenzék vagy rendszerellenzék

A veszélyhelyzetről szóló parlamenti szavazást követő éjszaka – múlt kedden éjfél előtt – egész sor törvényjavaslattal szerencséltette a kormány az Országgyűlést és az érdeklődő nagyközönséget.  

Sokaktól eltérően én azt önmagában véve nem kifogásolom, hogy a járvány idején is kerülnek az Országgyűlés elé törvényjavaslatok, hiszen az élet nem áll meg. Ha baj van, akkor a törvényjavaslatok tartalmával lehet, és van is baj.

E törvényjavaslatok közül kiemelkedik az, amely „az Alaptörvény kilencedik módosítása” büszke címet viseli. Szokás ezzel kapcsolatban azon gúnyolódni, hogy az Orbán által gránitszilárdságúnak minősített alaptörvényt módosítják már megint, de én még ezt sem tekintem a fő bajnak. Nem, a fő baj, a súlyos baj ezúttal is az előterjesztett módosítások tartalmával van.

Ezek a módosítások ugyanis – melyeket az orbáni parlamenti többség majd nyilvánvalóan elfogad – nem kevesebbet jelentenek, mint újabb szögeket a tíz év alatt már eltemetett magyar jogállamiság koporsójába.

A három fontos szögnek én a közpénzek durván szűkítő definícióját, az anya–apa férfi–nő rendelkezést és a sarkalatosságnak az alapítványokra való kiterjesztését tekintem.

Mért is?

A közpénzfogalom értelmezésének szűkítése – mint erre Gyurcsány Ferenc találóan úgy mutatott rá, hogy „alaptörvénybe iktatják a lopást” – azt jelenti, hogy az államháztartásból illetve állami vagyonból kivitt pénzekről illetve vagyonelemekről immár nem kell a nyilvánosságnak számot adni, vagyis megszüntetik ezen adatok közérdekű voltát.

Ezzel az államhatalmi szervek elszámoltathatósága, amit mindenütt a jogállamiság fontos garanciájának tekintenek, szorul vissza.

Nem véletlenül indokolta Gulyás Gergely azzal ezt a rendelkezést, hogy a cél az „alkotmányos szervek” gyakorlatának egységesítése: ha

a Kúria korábban Orbánt cáfolva közpénznek nyilvánította a TAO-pénzeket,

és emiatt kellett válaszolni az azok elköltését firtató érdeklődőknek, ezentúl majd a bíróságoknak el kell utasítaniuk az ilyen irányú kíváncsiskodást.

Az anya nő, az apa férfi állítások alaptörvénybe vitelével nyilvánvalóan az a Fidesz szándéka, hogy elhárítsa annak veszélyét, hogy a melegeket diszkrimináló bármely törvény a bármikori alkotmánybíróságon alaptörvény-ellenesnek bizonyulhasson. (Más kérdés, hogy ezt ügyetlenül teszik, a szándék mindenképpen nemtelen.)

Az alapítványokról szóló törvények sarkalatossá tétele azt a nyilvánvaló célt szolgálja, hogy egy kétharmados többséggel nem rendelkező új többség ne változtathassa meg a Fidesz által a közvagyonból kivitt vagyonelemek leválását a mindenkori kormány által ellenőrzött vagyontömegről. Ez azért

sérti a jogállamiságot, mert korlátozza a parlamenti váltógazdálkodást.

Nem véletlenül mondta egyszer Orbán, hogy negyven évre megköti a következő kormányok kezét – de hát az bizony a népszuverenitást korlátozza, amennyiben a népnek nincs módja arra, hogy a neki nem tetsző orbáni intézkedéseken szavazatai révén változtasson. (Ugyanide tartozik természetesen az is, ahogy az adórendszer vagy a családtámogatások alapelveire vonatkozó rendelkezéseket tette „sarkalatossá”, vagyis kétharmadossá.)

Remélem, az ellenzéki pártok minderre majd kellő eréllyel mutatnak rá az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájában.

Remélem? Nem, pontosítanom kell: nem remélem, sőt azt remélem, hogy nem teszik. Az ellenkezőjét remélem: azt, hogy nem vesznek részt az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájában, hanem bojkottálják azt, és ezt világosan megindokolják.

Amikor a Fidesz 2010-ben előállt azzal, hogy – a választások előtt tett ígéretével szemben – új alkotmányt készít, azonnal felmerült a kérdés: ezt vajon az ellenzékkel megegyezve kívánja-e tenni, ahogy ezt az MSZP és az SZDSZ kétharmados többsége tette az 1995-96-os alkotmányozási kísérlet idején, vagy kétharmados többségével élve az ellenzéki pártok ellenére. Miután világossá vált, hogy esze ágában sincs bármiféle garanciát adni az ellenzéknek – az alkotmányt előkészítő bizottságot is mandátumarányosan állította fel, vagyis kétharmados többséget biztosított magának –, Gyurcsány Ferenc még az MSZP-frakció tagjaként azt kezdeményezte, hogy a frakció bojkottálja a fideszes alkotmányozást. Noha a frakció egy része – a jogi kabinetet vezető Lamperth Mónika és az elkészítő bizottság alelnökének delegált Bárándy Gergely – szerette volna, ha részt vesznek abban, és a parlamenti vitában mutatják be a szocialista álláspontot az alkotmányozás ügyében, Gyurcsánynak sikerült meggyőznie a többséget, és az akkori MSZP-frakció végig bojkottálta a fideszes alkotmányozást. Valamivel később csatlakozott ehhez az LMP-frakció is, míg a Jobbik végigasszisztálta az orbáni alaptörvény elfogadásáig vezető parlamenti szappanoperát.

Megalakulását követően a DK a rendszer ellenzékének nyilvánította magát, megfordítva Kis Jánosnak az SZDSZ 1990. áprilisi, az első szabad választás követő kongresszusán tett definícióját, miszerint az SZDSZ a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzékévé vált.

Ez a Gyurcsány által sokszor ismételt állítás azt volt hivatott kifejezni, hogy a DK nem ismeri el az orbáni „fülkeforradalmat” követő rendszerátalakítás legitimitását.

Ennek elvi alátámasztását Vörös Imre professzor, korábbi alkotmánybíró adta meg azzal, hogy a közjogi rendszer átalakítását államcsínyként jellemezte, mivel ez az átalakítás megsértette a köztársasági alkotmányban szereplő, mellesleg az orbáni alaptörvény szövegébe is átvett alapvető rendelkezést, hogy

„Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására” (2. § (3) bekezdés).

Márpedig már az alaptörvény elfogadását megelőző orbáni alkotmánymódosítások, majd az alaptörvény és a csatlakozó kétharmados törvények – kezdve az alkotmánybírák jelölési rendjének 2010. nyári átalakításától – éppen erre, a hatalom kizárólagos birtoklására irányultak. Erre irányultak az azóta történt módosítások is: amikor a Fidesz által elfogadott vagy elfogadni tervezett törvények ellentétesnek bizonyultak nemcsak a köztársasági alkotmánnyal, de az orbáni alaptörvénnyel is, az érintett rendelkezést beillesztették az alaptörvénybe.

Minthogy minden ilyen parlamenti cselekmény nem egyszerűen tartalmában ellentétes egy demokratikus párt közjogi felfogásával, de tényénél fogva ellentétes a jogállamiság, az alkotmányosság elemi normáival, a magát a rendszer ellenzékeként definiáló párt az alaptörvény elfogadásához hasonlóan annak módosítását is csak bojkottálhatja.

Ekként járt el a DK az alaptörvény minden módosításánál egészen a 2018-as választásig: nem vett részt sem a parlamenti vitában, sem a szavazásban. Az ellenzéki pártok többsége ezzel szemben azt a gyakorlatot követte, amit 2011-ban a Jobbik: részt vett a parlamenti vitában és a szavazásban. Nem véletlenül: az LMP kifejezetten elutasította, hogy a rendszer ellenzékének tekintse magát. (Schiffer András frakcióvezetőként kijelentette a parlamentben, hogy „nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét”, Keresztes László Lóránt pedig mostanában újra meg újra leszögezi, hogy ők nem „diktatúráznak”.)

A DK kiválása utáni MSZP sosem nézett szembe azzal, hogy más dolog egy demokráciában a kormány ellenzékének lenni, mint ellenzékként állni szemben egy önkényuralmi rendszerrel. Vezető politikusai újra meg újra olyan gesztusokat tesznek, melyeknek csak demokrácián belül lenne létjogosultsága.

Meglepő módon 2018 júniusában a hetedik alaptörvény-módosítás vitájában a többi ellenzéki frakcióhoz hasonlóan már vezérszónoklattal vett részt az első ízben frakciót alakító DK is.

A Jobbik meg is szavazta azt (nem véletlenül: az akkor az alaptörvénybe beillesztett EU-ellenes, menekültellenes és hajléktalan-ellenes rendelkezések összhangban vannak a Jobbik világképével), a többi ellenzéki frakció ugyan nem, de felszólalásaik elmondásával így is legitimálták az orbáni „parlamentarizmust”.

Vajon most mit tesznek az ellenzéki pártok? A kormány ellenzékeként vagy a rendszer ellenzékeként viselkednek szerda délután?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK