Kezdőlap Címkék Dk

Címke: dk

Acsarkodás

Azt írja az újság, hogy: „Budaváron indul a Kutyapárt is: Nánásiné, Abonyi Gyöngyi épp a két fél acsarkodása helyett kínálna alternatívát.”

A „két fél” természetesen a FIDESZ és a baloldal, melyek állandóan acsarkodnak, mint az nyilatkozva lett.

A Fidelitas korábbi elnöke, a volt országgyűlési képviselő Böröcz László, és az elmúlt másfél évben testületi többség híján részben ellehetetlenült polgármester, V. Naszályi Márta között zajlik a harc az I. kerületi polgármesterségért. A fideszes többség ott akadályozza V. Naszályit, ahol tudja, több dologgal is vádolják, miközben szerintük a kerületben mindent ellepett a szemét. V. Naszályi viszont büszke az eredményeikre, szerinte a Fidesznek az fáj, hogy elzárták az I. kerületi pénzcsapjaikat.

Az MKKP színeiben induló Nánásiné, Abonyi Gyöngyi választóknak kínált alternatívája eszerint az, hogy ő nem acsarkodik. Hogy hogyan csinálja, érdektelen, teljesen mindegy, hogy azért nem, mert nem olyan típus, vagy hatalmas akaraterejével nyomja el a benne felbuzgó acsarkodást, lényeg a mentesség.

Ezért indul rá a Kutyapárt jelöltje V. Naszályira, hogy szegény választópolgárnak ne kelljen mindig a szemét acsarkodók közül választani.

Azért ez rendes dolog tőlük, nem?

Az alternatívás korszak emlékeim szerint 2009. elején az LMP-vel indult, amely párt már a nevével is jelezte, hogy ő aztán egyik sem, amennyiben szerintük lehet más a politika, mint az állandó veszekedés meg vitatkozás, ami nem vezet jóra. Szereztek is a 2010-es választáson 4 százalékot, vagyis a magyar nép sajnos nem értékelte az alternatívát, és derék értelmisége vezetésével sokkal inkább azt próbálta mindenáron elintézni, hogy az azelőtti, az akkori, a mostani és a kettő közötti időszak folyamatosan legutáltabb politikusa soha többé ne jusson semmiféle hatalomhoz. Kerül, amibe kerül, nem érdekes, sziszegte a magyar nép.

Sajnos sikerült neki. Túlságosan is.

Így aztán immár tizennégy éve folyik az acsarkodás, mely politikai játszmához egyre több, úgynevezett „nem acsarkodó” párt csatlakozik. Az újak mindegyike rögtön azzal kezdi, hogy nem kér semelyik meglévő pártból sem, ezáltal, minthogy a FIDESZ van hatalmon, rögtön az ellenzéki térfélre pozicionálja magát, mégpedig összefogásra alkalmatlanul. A FIDESZ ellenségeinek immár se szeri, se száma, ahogy szaporodnak, úgy csökken az egy pártra jutó szavazatmennyiség, és ha ez így megy tovább, záros határidőn belül egy hangyacsapat fogja körbeszaladgálni az elefántot, amelyik bármit csinálhat, annak rá nézve semmiféle negatív hatása nincs. Így aztán tovább

hozhatja minden választáskor a szavazásra jogosultak egyharmadának voksával a szokvány kétharmadot.

De legalább nem a Gyurcsány, sóhajtják a népek a./ kivándorlás közben, b./ reménytelenül bámulva maguk elé, c./ kardjaikba dőlve vagy d./ éhen haldokolva.

Ja. Nem a Gyurcsány. Az is valami.

A konkrétumokat illetően a kutyapárt politikusai nagyon visszafogottak, mint például Nánásiné, Abonyi Gyöngyi is. Tisztában vannak vele, hogy így magányosan a siker leghalványabb reménye nélkül indulnak el, de azért elindulnak. Talán jót tesz nekik lelkileg, vagy valami egyéb pozitív hatása van a testre, mindenesetre az ellenzék szavazótábora még jobban megoszlik, mint eddig, és így

hiába van az ellenzéknek összesítve több szavazója, a relatíve legnagyobb szavazótáborral bíró párt fog győzni, ezzel az „egyharmaddal kétharmadot” jelenség matematikailag is igazolható.

Úgy hallani, az MKKP az I. kerület mellett a III. és a VII. kerületben is indít saját polgármester jelöltet az ott jelenleg regnáló és a mostani választáson is esélyes ellenzéki polgármester ellen, nyilván az ellenzéki összefogás még nagyobb dicsőségére (hátha így a fideszes jelölt nyer). Valószínűleg ezzel akarják bizonyítani, hogy ők már mennyire népszerűek, és mennyire nem akarnak összefogni senkivel.

A legnagyobb botrányt az MKKP környékén a hegyvidéki előválasztás kavarta, ahol az MKKP vezetője, Kovács Gergely hatalmas fölénnyel győzött. A hatalmas fölény azt jelenti, hogy ő kapta az összes választásra jogosult szavazatainak 8 százalékát, a másik két jelölt meg 3 – 3 százalékot. Ez összesen 14 %. A 8 % kb. a párt közvéleménykutatások szerinti népszerűségével azonos. Miután a legutóbbi választáson, azaz 2019-ben a választópolgárok 60 százaléka vett részt, és ebből 60 százalékot Pokorny, a fideszes jelölt kapott, könnyen kiszámítható, hogy Élő Norbertre, az ellenzéki jelöltre 40 százalék, az összes választópolgárt tekintve 24 százalék szavazott. Az előválasztási szavazók számából is látható, hogy az előválasztás mekkora jelentőséggel bír a pártok népszerűségét illetően. Csak az a kérdés, ki hogyan mozgósítja a szavazóit.

Az előválasztás lezajlott, a polgármester jelölt így Kovács Gergely lett, amit senki nem kérdőjelezett meg, és nem is indít ellene másik ellenzéki jelöltet senki (ahogy pedig maga az MKKP teszi az I., a III. és a VII. kerületben). A DK problémája az, hogy Kovács Gergelyék az előválasztás arányait alkalmazzák a képviselői helyekre is, azaz a 14 db kerületből szerintük 8 db illeti az MKKP-t, 2 db a Momentumot, 2 db meg a DK-t, amelyről a Momentummal meg is egyeztek, de a DK-val nem. A Momentum jelenlegi keserves helyzetét illetően a felosztást simán elfogadta, a DK viszont kért még valamit. Azt kérték, hogy mivel a nekik kiosztott két egyéni kerület alapján (ami túl kevés) nem lehet kompenzációs listájuk, a Kutyapárt kompenzációs listáján lehessen rajta Élő Norbert, az öt évvel ezelőtti vesztes. Erre Kovácsék mutattak egy kövér fityiszt, mire a DK úgy döntött, hogy a minden kutyapárti kerületben indít saját jelöltet (összesen nyolc választókerület).

A független újságok természetesen azonnal elkezdtek őrjöngeni. („Tuggyukk ám, ki a bűnös!”). Mindegyik megírta, hogy mekkora piszokság, amit a DK művel, hiszen megegyeztek a Kutyapárttal meg a Momentummal is!

A helyzet sajnos az, hogy nem egyeztek meg, mert az, hogy „tudhatott volna róla a DK, ha nagyon figyel”, nem azonos a megegyezéssel.

Én úgy gondolom, az MKKP, ha már más kerületekben nem egészen úri módon viselkedik az ellenzékkel (mondhatni, igencsak ellenkezőleg), legalább itt lehetett volna nagyvonalú, mivel az nem kérdés, hogy az előválasztási DK:MKKP = 2:8 népszerűségi arány a Kutyapártra nézve igazságtalanul kedvező. Ebből következően legalább egy helyet hagyhattak volna a DK-nak a saját kompenzációs listájukon a nyolc induló jelöltjük mellett. De nem. Még csak azt sem.

A nagy tanulság ismét csak az, hogy az előválasztás is fontos. Ennek ékes példája a 2021-es, mikor annak eredményeképpen nem Dobrev, hanem Márki-Zay lett a miniszterelnök jelölt, aki soha nem látott mértékű vereségbe vezette az összefogott ellenzéki sereget. A DK ezek szerint nem tanult belőle, és nem mozgósította saját szavazóit most sem, inkább egyszerűen beállt Farkas Csaba, a momentumos jelölt mögé, amiről sok DK-s szavazó nem is tudott.

Most már persze bánhatja a DK, mert Farkas kövér vereséget szenvedett (a Kutyapárt szavazói – esetleg néhány fideszessel együtt – fegyelmezetten leszavaztak, a többi ellenzéki szavazó meg oda se ment). Ezután a DK már nem tud jót lépni, mert ha nem indítanak jelölteket a kutyapárti jelöltek ellen, az veszteség, hiszen a hoppon maradtakat a következő választásig a pártnak kell eltartani, ha viszont indítanak, az ország egyik fele hörögni, a másik fele gúnyolódni fog. Az utóbbi eset a sokkal kellemetlenebb (ismerhetnék már a független sajtót), ezért ha én döntenék, a nem indulást választanám, akkor én leszek az úrifiú, és nyugodtan szidhatok másokat, viszont a DK nem én vagyok, és esetükben inkább az indulásra tippelnék, ha megkérdezné valaki. Merthogy szerintem az lesz.

Kár.

A Plakát

A helyzet végtelenül egyszerű. Valamint érthetetlen. Ezt az ellentmondást csak úgy lehet feloldani, hogy akinek egy egyszerű helyzet érthetetlen, az hülye.

Persze a helyzet mégsem annyira egyszerű, ugyanis érthetetlenségről szó sincs, az emberek döntő többsége meg van győződve róla, hogy ő aztán érti, sőt nagyon is érti, mégpedig mindent, és ennek megfelelően nyilatkozik is. Jó páran egészen meglepőket, amiből aztán látszik, hogy szegény flótás hite nem igaz, azaz nem érti, vagy félreérti.

Hawking mondotta volt, hogy általában nem a nemtudás a gond, hanem a tudás illúziója, mivel az ember hajlamos azt hinni, tud, aztán a valóságban mégsem, és ebből komoly kalamajkák szoktak kerekedni. Például Putyin is abba az illúzióba ringatta magát, hogy ha egyszer-egy-az-egy (lásd a Krím annektálását), akkor kétszer-kettő-az-kettő (különleges orosz hadművelet Ukrajnában, amit pár nap alatt lezavar), és igencsak meglepődött a nem várt eredményen (négy), mert a számára simának látszó ügybe még ketten, név szerint a NATO meg az EU is belepofátlankodtak. Korábban úgy gondolta, tudja, de nem tudta. Ez az apró tudatlansága egy apró tökfilkónak iszonyú károkba, hatalmas emberveszteségbe, valamint világfélelembe torkollt, utóbbit illetően ismerve azt, hogy a sarokba szorított patkány mikre képes. Ráadásul szegény Putyin a terveivel ellentétben diadalmas hódító helyett idiotikus pszichopataként fog bevonulni az emberiség történelmébe.

Erősen javasoltatik tehát a tudásunk folyamatos kontrollálása, hogy tényleg jól tudjuk-e amit tudunk, és nem csak félig vagy hibásan. A gond az, hogy az egyetlen egy helyes tudás mellett sokfajta rosszul tudás létezik. Ilyen másik rosszul tudás például a fenti kétszerkettő esetében az az érdekes eredmény, hogy kétszer-kettő-az-egy, mivel ha két kabátot kétszer veszek fel, akkor mindkettőt csak egyszer, így mindig egy kabát van rajtam. Ne tessenek csodálkozni, kérem! Ha azt hiszik, hogy nincs ilyen, akkor tévednek – illetve, pardon, rosszul tudják. Ahogy az mindenkinél megszokott.

Példaként idehozható, hogy a NER-en kívüli magyar értelmiség tíz körömmel kapaszkodva ebbe a „tudásába” makacsul meg van győződve arról, hogy neki semmi köze az országhoz, a politikához, az ellenzéki pártok programjához, annak terjesztéséhez és elfogadtatásához, mert az mind egy szálig az ellenzéki pártok dolga. A dolog elvégzésének minőségéről ők, mint elegáns kívülállók maximum véleményt mondanak.

A fentebb vázolt értelmiségi attitűd pont ilyen ortopéd magyarázatokkal zsúfolt katyvasz. Ez az értelmiség (elemzők, politológusok, valamiféle intézményvezetők, szaktanácsadók, egyéb korifeusok és bölcselkedők) leginkább azt használja ki, hogy a választópolgárok is dilettánsok a témát illetően. A fenti értelmiségi kívülállás eredménye az ország odadobása az ezt kihasználók kényének-kedvének, és ha azok nem értenek az országvezetéshez, márpedig nagyon nem értenek, akkor pont olyan lesz az ország helyzete, mint amilyen most. És még mindig lefelé megyünk.

Azt a kérdést, hogy ez egy rosszul tudás eredménye, vagy a magyar értelmiség szellemi restsége, mindenki döntse el maga. További jellemzője az attitűdnek, hogy egyrészt kényelmes (a külső szemlélődők nem végeznek agymunkát), másrész a kudarcélmény teljesen hiányzik belőle, ugyanis a fentiek szerint az értelmiségnek se programot, se elképzelést, se tervet, egyáltalán semmiféle produktumot sem kell előállítani, így aztán nem is hibázik, bátran szidhat mindenki mást, főleg azokat, akik csinálnak valamit. Az

„Úgy tudom, hogy jól tudom, közben meg nem tudom”

jelenség akkor a legveszélyesebb, ha fejlett kritikai érzékkel párosul, olyankor szoktak a legvadabb dolgok kikerülni a sajtóba. Megjegyzendő, hogy a „magyar értelmiség” fogalmába az újságírók és a politikusok jó része is beletartozik, azaz van itt minden, ami szem-szájnak ingere, egy svéd, ha tudna magyarul, és olvasná a magyar újságokat, halálra röhöghetné magát, bár… nyilván a svéd újságok sem mentesek az ilyesmitől, azaz még magyarul sem kell megtanulnia.

Egy magyar példával élve itt van mindjárt a DK plakátja, amelynek a mondandója (elvileg) egyszerű. A jelenleg regnálók szentháromsága az Isten, Haza, Család trió, amelyeket teljes erőből védenek mindenfajta rémes nyugati genderlobbista befolyástól. Különösen a Gyermek védelme fontos, aki a Család fogalom legfontosabb tagja. Neki 18 éves koráig még nem hogy Apához és Anyához hasonlóan Alaptörvényileg kötelező neme, de semmilyen neme sincsen (még csak az kéne!), azaz abszolúte semleges (hogy mit szólnak ehhez a kamaszok meg a bakfisok, azt most inkább hagyjuk). A Gyermek tehát most a legvédettebb, gondolná az ember, és erre tessék, a Kaleta meg a Kónya ügyből egyszer csak kiderül, hogy regnálóék nem is annyira a Családot védik benne a Gyermekkel, hanem egyrészt a 19 000 darab pedofil képet birtokló pedofilt, másrészt egy másik pedofil hosszas „működését” lehetővé tevő segítőt, azaz így együtt magát a pedofíliát. – Családvédelem? – kérdezi a plakát önmagától. – Egy fenét! Pedofília-védelem! – És akkor magától értetődőn megkérdőjeleződik az Isten és a Haza védelme is.

Nehéz ezt félreérteni, mégis sikerül. Mégpedig nem is keveseknek. Undorító, ízléstelen, hányinger, ezek a szokvány jelzők, és sokfelől árad a „rosszul értelmeztem, így rosszul tudom, de arról, hogy rosszul tudom, sajnos nem tudok” állapotból eredő, elemi erejű felháborodás. Rengeteg mindent mondanak, de a legnagyobb hülyeség az, hogy a felháborodó szerint ezzel a plakáttal a DK a FIDESZ-t pedofilozza le. Vajon honnan veszi? Még az sem stimmel, hogy egy plakáton van Orbán és a „Pedofilia” főnév, mert ahhoz, hogy legalább Orbánra értsük, a „pedofil” jelzőnek kellene ott lennie. Az viszont, hogy a plakát jelentése szerint Orbánék védik a pedofíliát, tény, így aztán teljesen érthetetlen a nagy felzúdulás.

Az egész cirkuszból látható, hogy az emberek nem érteni és tudni akarnak, hanem érzelmileg ragadnak meg mindent, és aki rühelli Gyurcsányt, annak tökmindegy, mi van a plakáton, mindenképpen habzani fog a szája. A felháborodottak névsorán végigmenve, nagyon úgy tűnik, hogy van ebben a megállapításban valami.

Ha már az érzelmi megközelítésről esett szó, és sokan vádolták ezzel is, nézzük meg a plakát ízléstelenségi faktorát. Mint ugyan tudjuk, az ízlés esetében vitának helye nincs, de elvileg a Pedofília csúnya szó, ezért nem szabad akármely más dolgokkal együtt használni, és ezt nevezhetjük akár ízléskritériumnak is, mégpedig abszolút értelemben, azaz a plakát ebből a szempontból logikusan értékelhető. Ebből kiindulva a következőket lehet megállapítani:

  • A képen nincsen sem gyerek, sem pedofil (nagyon helyesen), aki, ha lenne, sokat rontana a helyzeten.
  • A plakátra rá van írva, hogy Pedofília, amely szó együtt szerepel Istennel és a Hazával, utóbbi kettő után viszont nem felkiáltójel, hanem kérdőjel van írva, azaz így pont azt jelzi a szöveg, hogy előbbinek az utóbbi kettőhöz nincs köze.
  • Rajta van még Orbán Viktor is, mégpedig egy kifejezetten ízléses képet választott a plakátkészítő, aki ezek szerint úriember (össze lehet hasonlítani a FIDESZ plakátokon szereplő Gyurcsány, Soros és egyéb nem FIDESZ körbe tartozók képeivel, azaz arrafelé az úri viselkedés nem divat). Ez az Orbán féle egy plakáton szereplés a Pedofília szóval akkor lenne ízléstelen, ha Orbán teljesen ártatlanul került volna ki a történésekből. Mivel ez nem így van, Orbán szerepeltetése jogos, azaz aki szerint ez ízléstelen, annak valószínűleg fogalma sincs a történtekről. Vagy rosszul tudja. Vagy tudja, de nem akarja tudni. Vagy tudta, de kiradírozta az emlékezetéből (valószínűleg hithű fideszes). Nem kívánt törlendő.

Nem akarnám én itt senki agyi képességét megkérdőjelezni, hogy még ha akarná, se értené a mondanivalót, de akkor, ha már ilyen okosak vagyunk, nem válhatna megszokottá, hogy mielőtt bárki nyilatkozik, először utána néz, majd az immár helyes ismeretek birtokában átgondolja a dolgot, és csak aztán teszi közhírré a véleményét? Mindjárt jobb lenne a szereplőknek is, a közönségnek is, meg neki is.

(jó, jó, tudom én is, hogy szó sem lehet róla, és semmiképp sem, még véletlenül sem válhat megszokottá, de van, aki már csak ilyen, mint én – állandóan hülyéskedik)

Gondolkodni nem kötelező, nem gondolkodni felelőtlenség

Az ember igazából nem tudja Donáthot hová tenni. Mondja, és mondja, és mondja, mint a kereplő, és nyilván nem szól neki senki, hogy hagyd már abba, te szerencsétlen.

Van egy olyan érzésem, ő ezeket, amiket mond, őszintén hiszi, és fogalma sincs róla, hogy mit csinál. Teljesen olyan, mint elefánt a porcelánboltban, és még derűsen mosolyog is magában, hogy milyen jól elrendezte a dolgokat. Nemcsak jól de nagyon jól, hiszen mennyire hülyén mutatott a sok csicsás izé az üvegpolcokon, de most végre homogén a látvány, tíz centi magas szürkés por, mindenki jöhet egy vödörrel, hogy vigyen belőle kilót, másfél kilót, kinek hogy bírja a pénztárcája, meg hogy kinek mennyi kell.

Persze, lehet, hogy tévedek, és Donáth csupán úgy véli, Orbánt úgysem lehet legyőzni, akkor meg, gondolja magában, miért ne tegyük legalább a magunk személyes életét jobbá, azaz ne Orbán legyőzéséért küzdjünk, hanem a saját érdekeinkért.

Az általa sűrűn gyakorolt Gyurcsány rugdosással ugyanis növelhetjük a Momentum szavazók számát, minek révén még tán az is lehet, hogy eggyel több helyet kapunk Brüsszelben, na meg kinézhet akár öttel több alpolgármester is.

Általános síkra térve mondható, hogy hajh de sok magyar értelmiségi látja ezt az úgysem lehet legyőzniséget ugyanígy, melynek következtében hagyja a francba az ország számára fontos  ügyeket, nekik ugyan hiába mondja az ember, hogy a FIDESZ : Összefogás küzdelem az előválasztás idején 46 : 46-ra állt (Gyurcsányékkal!), és csak MZP politikai tehetségtelensége, és a nemfideszes lapok ódzkodása plusz távolságtartása vezetett a nagyarányú vereséghez, az nekik semmit sem jelent. Legfeljebb legyintenek. Úgysem lehet. Ami várható tőlük, hogy megint megírják, Orbán ilyen rossz, meg olyan rossz, amivel immár 13 éve nem megyünk semmire. Olyan felvilágosító munkával (és ez a magyar értelmiség feladata, hiába tiltakozik kézzel-lábbal ellene, miközben azt üvölti torka szakadtából, hogy semmi köze hozzá), amely bemutatná, hogy a FIDESZ hogyan hazudik az ellenzékről, és bemutatná, hogy az összefogott ellenzék minden téren jobban tenné a dolgát, sokkal előrébb tartanánk, ez ugyanis mindkét irányban egy önerősítő folyamat. Ha sokan nem hinnék el a szlogent, és a fenti módon ügyködnének Orbán megbuktatásán, akkor egyre többen látnák be, hogy Orbán legyőzhető, és ők is elkezdenének dolgozni rajta, de sajnos a fordítva a helyzet ugyanez.  Minél többen mondanak le a harcról, annál többen csatlakoznak a lemondókhoz. Jelenleg sajnos utóbbi trend a mérvadó.

Donáthra visszatérve az egyik az ostoba kisgyerek, a másik a gonosz kisgyerek viselkedése. Lehetséges még a megbántott kisgyerek szindróma, de ez kevéssé valószínű, ahogy a szerelmi csalódásból következő düh is, de ez most mindegy, a lényeg annyi, ezzel a donáthi „viselkedéssel” (ráadásul a Momentum kiállásával Donáth mellett) lényegesen tovább csökken a remény. Nem az ellenzék reménye, hanem az ország reménye (a NER lovagok és a főnök kivételével természetesen, az övék ugyanis nő). Azt csak a teljesen hülyék képtelenek fölfogni, hogy belátható időn belül kizárólag az ellenzék teljes összefogásával győzhető le az országnak rengeteg kárt okozó Orbán, és ha valaki az összefogás meghiúsítása érdekében küld el lehetséges partnereket a francba, arról kimondható, hogy vagy a boldog tudatlanság állapotában, vagy a saját pecsenye sütögetése érdekében, de az ország, sőt a „magyarok” ellen dolgozik. Lehet választani.

Amit Donáth konkrétan beszél, abból egyértelműen látható, hogy 2010. előtt még nem élt, vagy legalábbis nem itthon, ami a tudatlanságát indokolja. Ezért javasolható neki az alábbi írások olvasása: Az ősbűn; Lefelé a lejtőn; Végjáték. Remélhetőleg sikerül ezekből valamit megértenie, bár lázhatóan jóval inkább érzelmi alkat, mit a racionalitás ördöge, de a reményt nem szabad feladni sohasem.

A helyzet egyszerű. Nem kell szeretni Gyurcsányt. A feleségét sem. Az MSZP-t sem, sőt még a Momentumot sem, viszont utódainkat meg az általunk nekik hagyandó országot legalább praktikus okokból szeressük annyira, hogy most, mikor nagy bajban van, a kezünket nyújtjuk neki, hogy kihúzzuk a gödörból, és ne érdekeljen hogy közben megfájdul a karunk. Ez a magyarkodás ugyan Orbán sajátja, de azért van különbség: Petőfiék akkor voltak nagy hazafiak, mikor az ország, osztrák gyarmat lévén nagy bajban volt, Orbán meg akkor, mikor nemhogy semmiféle baj nem fenyegetett, de minden adott volt ahhoz, hogy elinduljunk komolyan felfelé, ám derék miniszterelnökünk ezzel az állandó magyarkodással, szuverénezéssel, és az összes szövetségesünk permanens rugdosásával sikerült elintéznie, hogy megint bajban legyünk. Ezért kell most megint a hazafiság, mégpedig Orbánék ellen, megmagyarázva a választóknak azt, hogy a legnagyobb magyarság napjainkban, ha a nagyvilágban újra összefogunk szövetségeseinkkel a közös célokért, valamint itthon is összefogunk az összes lehetséges szövetségessel Orbán leváltása érdekében, és ne higgyék azt, hogy Orbán a magyarokért küzd, mert egy nagy fenét! Neki csak a saját céljai a fontosak, ám ezeket akkor és csak ekkor tudja megvalósítani, ha az ország az övé, mégpedig kétharmaddal a korlátlanság érdekében, a magyarkodás tehát csak a választók átverése. Szavazatszerzés. És sokan hajlandók adni nemtudás miatt. Rendkívül sajnálatosan. Őket kell most felvilágosítani.

Aki viszont itthon akar ellenzéki pályán szuverént játszani, annak meg kell mutatnunk, hogy hol a homokozó. Ha durcás lesz tőle, ha nem. Ott addig játszhat bármit, amíg akar, de a nagyok dolgába ne szóljon bele.

Nincs más esély, mint az eltávolítás vagy az átnevelés. Az ugyanis nem járja, hogy egyesek az ország feláldozása árán villogjanak Brüsszelben, mégpedig jó pénzért, mert abból lesz a saját pecsenye. Mit érdekli őket a többi magyar élete, holott, ha már politikus valaki, az kellene, hogy érdekelje. Nem akad ott a Momentumnál senki, aki elmondaná neki?

SZEREPELTEM A „KORMÁNYINFÓN”

Nagy megtiszteltetésben részesültem: csütörtökön megjelenhettem a kormány szokásos sajtótájékoztatóján. Nem személyesen jelentem meg ott, csak egy gondolatom révén, ugyanis a „köztelevízió” tudósítója Gulyás Gergely miniszternek feltett „kérdésében” felidézte azt a bizonyos gondolatomat.

Íme a köztévé kérdése és Gulyás miniszter válasza (az előző kérdéssel és válasszal együtt).

„Szó volt itt a migrációról. Az elmúlt héten folyamatosak voltak az összecsapások és a lázadások Franciaországban Erről mit gondol, a kialakult helyzetről?”

„Először is azt reméljük, és azt kívánjuk a francia kormánynak, hogy mielőbb váljon teljes egészében az események urává, és a köznyugalom és a közrend álljon helyre Franciaországban. Nyilván ebből sokkal messzemenőbb következtetéseket is le lehetne vonni, miért alakultak ki Franciaországban és különösen Párizsban és Párizs elővárosaiban azok a rendkívüli társadalmi feszültségek, amelyek egy kétségkívül jogszerűségében vitatható és emberi életet követelő rendőri intézkedés miatt több napos erőszakos zavargásokban   nyilvánulnak meg. Erre úgy gondolom, hogy nem a magyar kormány feladata ezeknek a folyamatoknak az elemzése, illetve csak olyan mértékben a feladatunk, amely megóv bennünket attól, hogy a magyar társadalom és Magyarország hasonló helyzetbe kerüljön. Minden olyan, amit a migrációról mondunk és teszünk, mindaz, amit a migráció elkerülésében teszünk, az éppen azért van, hogy a hasonló társadalmi feszültségektől óvjuk meg Magyarországot.”

„A DK szerint viszont Magyarországnak el kellene fogadnia az Unió migrációval kapcsolatos terveit. Bauer Tamás nyilatkozott néhány nappal ezelőtt a Klubrádiónak arról, hogy Magyarországnak be kellene fogadnia bevándorlókat, ez jó lenne Magyarországnak, csakúgy, mint Németországnak és más nyugat-európai országoknak. Erről mit gondol?”

„Ez a baloldal és a baloldal legnagyobb pártjának a véleménye. Ők kerítést akarnak bontani, és a migrációt támogatják. Szerintem a magyar választópolgároknak el kell dönteni, hogy ha akarnak tömeges migrációt Magyarországon, akkor a magyar baloldal megfelelő ennek a tervnek a végrehajtására. Ha nem, akkor viszont tartsák távol magukat és az országot is a baloldaltól.”

Biztosan a „köztévé” munkatársa is, és Gulyás miniszter is tudja, hogy idestova kilenc éve nem viselek tisztséget a DK-ban, és amit nyilvánosan mondok, az mindig a személyes véleményem, és nem a DK álláspontja.

Valamikor régen a kettő egybeesett, de ma már ez sokszor nincs így. Értem persze, hogy örömmel támadják a DK álláspontjaként a Klubrádióban elmondott gondolatomat, miszerint Európa más országaihoz hasonlóan Magyarországnak is nagy szüksége lenne olyan bevándorlókra – évente néhány tízezerre –, akik készek betölteni olyan munkahelyeket, amelyekre a magyarok közül nincs elegendő jelentkező. Hozzátettem: ahogy Nyugat-Európa egészségügye és idősgondozó rendszere egy napig nem tudna működni a Kelet-Európából és Európán kívülről érkező vendégmunkások, bevándorlók nélkül, úgy Magyarországon is leginkább ezekben az ágazatokban lenne rájuk szükség, ahogy az idősgondozásban ma is erdélyi és kárpátaljai ápolónők segítik ki azokat a tehetősebb családokat, amelyeknek nincs más módjuk a rászoruló idős családtag gondozására. Ezt Orbán Viktor és Kövér László is tudta 2015 előtt: még az első Orbán-kormány idején készíttettek tanulmányt a bevándorlás lehetőségeiről. Csakhogy 2015-ben jó érzékkel és a minimális erkölcsiség híján rájöttek arra, hogy milyen politikai tőkét lehet kovácsolni a migráció hangos elutasításából.

Most, az „újraiparosításhoz” szükséges munkaerő hiányában ismét felfedezték, hogy Magyarországnak szüksége van vendégmunkásokra, még törvényt is hoztak a vendégmunkások szervezett behozataláról, csak éppen kizárva azt, hogy tartósan itt maradjanak, és bevándorlókká váljanak, és követhesse őket a családjuk. Családbarát felfogásuk ugyanis csak a magyarokra terjed ki, a vendégmunkásokat arra ítélik, hogy két-három éven át szeretteiktől elszakítva dolgozzanak nálunk, hozzájárulva a magyar GDP növekedéséhez. A migránsellenesség politikai hozadékáról semmiképpen nem akarnak lemondani..

ÉLES CSATA A CORVIN-LÁNCRÓL

Aki követte az interneten az Országgyűlés plenáris ülését, váratlanul éles csatának lehetett tanúja. Nem az inflációról, nem a pedagógusok jogállásáról szóló törvényről, nem a rendőrség erőszakos fellépéséről, hanem egy szimbolikus ügyről, amit az ellenzéki pártok általában igyekeznek elkerülni. Az ellenzéki pártok többsége most is ezt tette, a DK azonban nem.

Az Orbán-kormány a hatalom visszaszerzése után, 2011-ben vezette be újra a Corvin-láncot mint a tudomány és művészet kiemelkedő képviselőinek adott elismerést, amelyet eredetileg – Klebelsberg Kunó kezdeményezésére – Horthy Miklós vezetett be 1930-ban, és ő adományozta a kiválasztottaknak. Igaz, annak idején a mindössze 12 személynek adott Corvin-lánc mellett létezett a szélesebb körnek adott Corvin-koszorú is, de ahhoz hasonlóan, ahogy Horthy idején a kitüntetettek Corvin-rend tagjai voltak, az Orbán-rendszerben a kitüntetettek a Corvin-lánc Testület tagjai. Az új Corvin-lánc immár 12 éve létezik, miért került most újra az Országgyűlés napirendjére? Az új törvényjavaslatnak csupán az a tartalma, hogy külön törvényben szabályozza a Corvin-láncot, míg eddig a többi kitüntetéshez hasonlóan egy törvény szabályozta a Corvin-láncot is. Nem zárható ki, hogy az új törvényt csak arra találták ki, hogy, miként azt a szimbolikus törvényeknél, aktusoknál szokták, provokálják az ellenzéki pártokat: azonosulnak a Fidesz világképével, vagy mernek annak ellent mondani.

Az ellenzéki pártok többsége meg sem szólalt az ügyben. A DK viszont megszólalt, és nem is akárhogy. Kálmán Olga alaposan felkészülve elmondta azt a két alapvető ellenvetést, amit az ügyben egy demokratának el kell mondania. Egyfelől azt, hogy

a Corvin-lánc felújításával a második Orbán-kormány a Horthy-korral való kontinuitást juttatta kifejezésre.

A Horthy-rendszer összeomlása után az új magyar állam nem folytatta a Corvin-láncok és – koszorúk osztogatását, és a már a kommunisták kezébe került magyar állam 1948-ban a Kossuth-díj bevezetésével váltotta fel azt. Az ötvenes években a kiemelkedő tudósok és művészek mellett gazdasági szakemberek, munkások és parasztok, üzemi brigádok is kaptak évről-évre Kossuth-díjat, de a kádári konszolidáció után ez a gyakorlat megszűnt, a Kossuth-díjat művészeknek osztották, a tudósoknak, kiemelkedő szakembereknek Széchenyi-díj járt, a munkásoknak és parasztoknak be kellett érniük az állami kitüntetésekkel. A legkiemelkedőbb teljesítményekre ott volt a Kossuth-díj nagydíja. Az Orbán-rendszer azonban minden lehetséges módon hangsúlyozza a kontinuitást az 1945 előtti magyar állammal és a diszkontinuitást az 1945 és 1990 közöttivel. A Kossuth- és Széchenyi-díjat ugyan nem szüntették meg – azt a magyar tudományos és kulturális élet elfogadta – de visszahozták szűkebb körre a Corvin-láncot.

Az Orbán-kormányok a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélésénél is érvényesítenek politikai preferenciát, és még inkább így történik ez a Corvin-lánccal. Nem arról van szó, hogy a kitüntetettek többsége ne valóban kiemelkedő tudományos és művészi teljesítményekkel kerülne be a körbe, de az Orbán-rendszer kritikusai nem kerülhetnek be a körbe akkor sem, ha világhírre tesznek szert. Kálmán Olga második ellenvetésével mint a

Fideszhez közel állókként jellemezte a kitüntetettek körét.

Emellett részletesen bemutatta felszólalásában, hogy hogyan újítottak fel és rendeztek be drága bútorokkal és festményekkel 6 milliárd forintért egy villát a Corvin-lánc Testület és Iroda számára. Részletesen taglalta, hogy mi mindenre lehetett és kellett volna ennyi adófizetői pénzt fordítani.

A KDNP-s Nacsa Lőrinc rendszeresen mond vezérszónoklatot a KDNP részéről, és a frakciók sorrendjéből adódik, hogy mindig a DK-s vezérszónok után következik. A kormányoldalon ezért neki jut a DK ledorongolásának rendszeres feladata. Így volt ez ezúttal is, és Nacsa példátlanul élesen támadta meg Kálmán Olgát. Ehhez a támadáshoz később Mátrai Márta fideszes háznagy és a törvényjavaslatot előterjesztő Soltész Miklós államtitkár is csatlakozott. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik képviselője, Ander Balázs szólalt fel, és ó egyetértett a törvényjavaslattal, helyesli a Corvin-lánc visszahozatalát. Nincs ebben semmi meglepő, a magyar történelem kérdéseiben a Jobbik mindig közel állt a Fideszhez. Más ellenzéki pártok nem szólaltak meg a vitában. A DK-ból Arató Gergely állt ki Kálmán Olga mellett.

Vajon nem volt-e hiba a DK részéről, hogy belement ebbe a konfliktusba?

DK

a DK-t kivéve mindenki elfogadta a Fidesz álláspontját, kisebbségből többséggé lettek a kettős állampolgárság támogatói.

Amíg az ellenzéki pártok világnézeti kérdésekben elbliccelik a vitát a Fidesszel, semmi esély arra, hogy a Fidesz valamikor is kisebbségbe szoruljon a magyar választók között. A közhiedelemmel ellentétben az embereket nemcsak a megélhetésük érdekli. Ezért tette helyesen a DK-frakció és személy szerint Kálmán Olga, hogy vállalta a vitát a Fidesszel (és, mint kiderült, a Jobbikkal) a Corvin-lánc ügyében.

HAMIS PLAKÁT, HAMIS ÜZENET

Számítottam rá, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit az „Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni” plakátról írtram. Arra viszont nem számítottam, hogy kétszeres párttársam, Eörsi Mátyás a következő észrevételt teszi az oldalon: „Javasolni fogom, hogy a következő plakátra a DK egy közgazdasági értekezést tegyen ki. Ez lesz az út a győzelemhez!”

Azért említem meg, hogy Eörsi Mátyás kétszeres párttársam, mert együtt voltunk annak idején az SZDSZ-ben, annak parlamenti frakciójában is, együtt vagyunk a DK-ban is, és hasonló vitáink voltak az SZDSZ-ben is, ahol ő mindig támogatta a párt szűk vezetésének álláspontját, én pedig sokszor bíráltam azt, és most a DK-ban is ez történik.

Az egyik fontos kérdés, amelyben én annak idején vitattam az SZDSZ vezetésének álláspontját, hogy meg sem próbálta fékezni a Medgyessy Péter vezette MSZP-s kampánynak a fedezetlen jövedelemnövelésre irányuló ígéreteit (én ezt javasoltam az ügyvivői testületnek, de hiába), illetve a Medgyessy-kormány ezeket megvalósító intézkedéseit.

Azért tartom ezt a múltbeli vitát ma is fontosnak, mert a 2001-2002-ben elkövetett hibák mindmáig meghatározzák hazánk helyzetét.

Az MSZP-ben akkor azt gondolták, hogy a Fidesz legyőzésére csak olyan jóléti ígéretekkel van lehetőség, amelyeket szakértő közgazdászok akkor is megvalósíthatatlannak tartottak.

A Medgyessy-kormány – az SZDSZ részvételével – az ígéretek többségét megvalósította, és ezzel az államháztartás olyan hiányát vállalta, amelynek megfékezésére elengedhetetlenné váltak a 2006. júniusától alkalmazott súlyos megszorítások. Ennek volt köszönhető az MSZP és az SZDSZ olyan hitelvesztése, amely a Fidesz kétharmados többségéhez vezetett 2010-ben.

Szemben azokkal a korabeli hiedelmekkel, hogy nem kell félni a Fidesz kétharmadától, a 2010-ben megszerzett kétharmados parlamenti többség elegendő volt Orbánék számára a magyar demokrácia lépésről-lépésre történő felszámolásához. Miközben a többi, korábban kommunista pártállamban élő, a KGST-hez és a Varsói Szerződéshez tartozó környező országban mindmáig fennmaradt a liberális demokrácia, a parlamenti váltógazdaság, nálunk azt Orbánék felszámolták. Ez a tapasztalat azt mutatja, hogy a felelőtlen választási ígéretek mérhetetlen kockázattal járnak.

A plakáton szereplő üzenettel nekem nem az a bajom, hogy tömör, hanem az, hogy hamis. A választási plakátokra nem kell közgazdasági értekezéseket kitenni, hanem olyan állításokat, amelyek igazak.

Ha a jövedelmekkel kapcsolatos mondanivaló bonyolultabb annál, amit plakátra lehet kiírni, akkor nem a jövedelmekkel kapcsolatos mondanivalót kell plakátra kitenni.

Egyébiránt ez azért sem tűnik célszerűnek, mert az elmúlt három országgyűlési választáson az ellenzék egyre inkább jóléti ígéreteket állított kampányának középpontjába, és ezzel harmadszorra sem ért el sikert. A 2022-es választás óta eltelt év fontos tanulsága, hogy az infláció példátlan felgyorsulása, a reáljövedelmek súlyos visszaesése mellett sincs változás a kormányoldal és a vele szembenálló ellenzék erőviszonyaiban. A megalapozatlan jóléti ígéretek nemcsak plakátra írható tömör változatukban, de pártrendezvényeken bőven kifejtve sem tűnnek hasznosnak az ellenzék számára, ugyanakkor egy esetleges, valamikori kormányra kerülés után a földig rombolják az azokkal kampányoló politikai erőt. Ezért tartom fontosnak, hogy legalább ezen a Facebook-oldalon szó essék erről.

AZ ORBÁNI INFLÁCIÓ ÉS AZ ELLENZÉK

Nem kérdés, hogy ma az elszabadult infláció az ország legnagyobb gondja. Az, hogy az inflációt háborús meg szankciós inflációnak nevezi, az Orbán-kormány vitathatatlanul egyik legarcátlanabb propagandahúzása.

Igaz persze, a nagy háborúk rendszeresen torkollnak hiperinflációba, amikor a hatalmas hadikiadásokat fedezetlen pénzkibocsátással fedezik: ezt élték át az európaiak, köztük a magyarok mindkét világháború után. Nyilván ezért vette elő a Fidesz propagandaapparátusa ezt az állítást, hogy elhitesse az emberekkel: nem a kormány felelős az inflációért.

Pedig a közgazdászok régóta mondják: az infláció nem maga jön, az inflációt az állam csinálja, amikor sokkal többet költ, mint amit a bevételei lehetővé tesznek.

Magyarország esetében viszont a háború nem lehet az infláció okozója, hiszen a magyar állam nem költ Ukrajna támogatására, az ukrán menekültek átutazása nem jár jelentősebb költséggel, mint mondjuk egy Vodafone – vagy repülőtér – vásárlás.

Az egyik, az orbáni kormányzás – de úgy is mondhatnánk: Orbán-Matolcsy-féle kormányzás, hiszen a 2010-es induláskor még Matolcsy György rúgta be az unortodox gazdaságpolitika motorját, és az Orbán-kormányok mindmáig azt követik, amit ő akkor helyesnek tartott – növekedés-erőltető jellege, képszerű kifejezéssel a gazdaság túlfűtése. Ezt szolgálta a forint folyamatos gyengítése is. A másik, ami a már a 2010-es évek harmadik harmadában felgyorsult infláció hirtelen megugrását okozta 2022-től, az a fogyasztói kereslet egyszeri megnövekedése volt a költségvetésből bőkezűen nyújtott ajándékokkal a választási kampányban.

Az ellenzéki politikusok nem szeretnek erre emlékeztetni, hiszen annak idején egyáltalán nem figyelmeztettek ezeknek a lépéseknek a várható inflációs hatására, egyáltalán nem kifogásolták azokat.

Orbán az év elején feltehetően azért mondta, hogy „utasítja a pénzügyminisztert és felkéri a jegybankelnököt”, hogy érjék el, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció, mert azt mondták neki a szakértői, hogy az év végére az magától is leesik ennyire. Azt is megmondhatták neki, hogy

a hat-nyolc termékre előírt „ársapka” semmit nem jelent az infláció mérséklése szempontjából,

az ársapkákat azért találták ki, hogy olyan benyomást keltsenek, hogy a kormány mégis csak tesz valamit, segít az embereknek.

A dolog szemlátomást működik, még az MSZP is az ársapkák fenntartása, sőt kiszélesítése mellett foglal állást. Ugyanezt a célt szolgálja a kormány újabb vicce a kötelező akciózásról (egyes termékek árának átmeneti leszállításáról) a boltokban, aminek nyilván semmilyen hatása nem lesz az inflációra, a bolthálózatok ma is akcióznak annyit, amennyit a kormány most előír.

A többi ellenzéki párt nem helyesel hangosan az ársapkázáshoz, sőt a Momentum és a Jobbik az ársapkák megszüntetését szorgalmazza. Eddig ez rendben is volna. De mit javasolnak helyette? A legelterjedtebb javaslat az áfa csökkentése: elsősorban az „alapvető élelmiszerek” áfájának radikális, 5 százalékra vagy akár átmenetileg 0-ra való csökkentését szorgalmazzák (a Jobbik a gyermekápolási cikkekre is mondja ezt, a DK pedig az üzemanyagokra, hogy újra 500 forint alákerüljön az üzemanyagár).

Nem leszek vele népszerű – sosem voltam –, de ki kell mondanom: ezek helytelen követelések, nem alkalmasak az infláció letörésére.

Először is, rossz az „alapvető élelmiszer” fogalom, mert vannak élelmiszerek, és vannak nem élelmiszerek a fogyasztási cikkek között. Ezek nagyjából elhatárolhatók, de hogy mi „alapvető”, arra nincs objektív mérce. Mondjuk a párizsi és a tej alapvető, a pezsgő és a kaviár talán nem, de a kettő között rengeteg élelmiszerféle van. A tej alapvető, de a desszertjoghurt már nem? A párizsi és a disznósajt alapvető, de a gépsonka és a téliszalámi nem? A kenyér alapvető, de a kakaós csiga nem? A trappista sajt alapvető, de a Boursin és a Roquefort nem? És a kettő között az ementáli? A sertéscomb alapvető, de a bélszín nem? Ez megoldhatatlan, és ezért csak élelmiszerek és nem-élelmiszerek közötti különbségtételnek van értelme, az „alapvető” a populista demagógia kifejezése.

Másodszor, szerintem

nem helyes az áfacsökkentés követelése.

Áfát emelni könnyű, azt a kereskedelem igyekszik tovább hárítani a fogyasztóra, amennyire ezt a kereslet lehetővé teszi. Az áfacsökkentésnél azonban bizonytalan, hogy milyen részét engedi át a kereskedelem a fogyasztónak. Egyszerű, homogén termék esetében, mint az üzemanyag, ez nyomon követhető, elő is írható, de az élelmiszereknél, ami termékek ezreit jelenti sok-sok boltban, ez nem ellenőrizhető: a költségvetés minden bizonnyal többet veszít, mint amennyit a fogyasztók nyernek. Ez volt a magyar tapasztalat, amikor a 2006-os választás előtt a Gyurcsány-kormány 5 százalékkal csökkentette az általános áfa-kulcsot, amit én akkor is helytelenítettem, de ez volt a német tapasztalat is a koronavírus-válság elején, amikor átmenetileg csökkentették az általános áfa-kulcsot.

A magas áfa-kulcs ma nem nélkülözhető, mert az adórendszer ma sokat szed be az áfából és keveset a jövedelemadókból, és ha az áfát csökkentenék, a jövedelemadókat kellene emelni, amit a Fidesz nem akar.

Az ellenzékiek viszont, akik áfa-csökkentést követelnek, nem beszélnek arról, hogy akkor viszont jövedelemadókat kellene emelni. (Szerintem egyébként helyes lenne többet beszedni jövedelemadókból és kevesebbet áfából, de ezt senki nem mondja ki az ellenzékben.)

Arra szoktak hivatkozni, hogy a költségvetésben bőven van pénz, csak akarat kérdése az áfa csökkentése. Nem igaz, a költségvetésben sehol és soha nincs bőven pénz (kivéve az olaj- és gázexportőr közel-keleti stb. országokat). Ha az infláció miatt emelkednek az áfabevételek, akkor az infláció miatt a költségvetés terhei is növekednek, drágul az egészségügy, az oktatás, drágulnak az önkormányzatok szolgáltatásai és minden egyéb. Valamennyit nyer az infláción a kormány, de nem olyan sokat, mint azt az ellenzékiek sugallják.

Az egészen más kérdés, hogy az Orbán-kormány rengeteg olyasmire költ tíz- és százmilliárdokat, amire nem kellene, viszont rengeteg olyasmire nem költ (nem eleget), amire kellene (többet kellene).

Az, hogy van pénz bőven, felelőtlen állítás. Akkor is az lenne, ha jönne az EU-pénz, hiszen az – nagyon helyesen – fejlesztésekre jön, és nem a folyó költségvetés finanszírozására. (Pedagógusbérekre sem lenne szabad EU-pénzt adni, azokat a tagállam saját költségvetéséből kell fizetni.)

Az infláció csökkentésére nem is helyes az áfa csökkentését javasolni. Elvégre mi is az infláció?

Az infláció az összkereslet és összkínálat között kialakult megnövekedett különbség jelzése.

Ennek csökkentésére csak az összkereslet csökkentése alkalmas. Minden gazdasági stabilizáció így történik, erről szólt a Bokros-csomag is, a lengyelországi Balcerowicz-terv is, amelyek mára a sikeres stabilizáció klasszikus példái lettek, és erről szólt a Gyurcsány-kormány áfaemelése is 2006-ban, a megnyert választás után. Nemcsak az árstop és a kötelező akciók nem alkalmasak erre, de az áfacsökkentés sem, mert nem szűkíti, hanem bővíti az összkereslet és összkínálat közötti rést. Sajnálom, de ez áfacsökkentés követelését kifejezetten ártalmasnak, felelőtlennek tartom, nem az infláció csökkentéséhez, hanem tartóssá válásához vezetne.

Ráadásul ez nemcsak az áfacsökkentésre vonatkozik. Mondok még durvábbat is. Nem helyes azt követelni, hogy az inflációt ellensúlyozandó olyan mértékben emeljék a nyugdíjakat, hogy a nyugdíjasok ne veszítsenek semmit.

Ha az infláció visszaszorítását tekintjük első számú prioritásnak, akkor tudomásul kell venni, hogy átmenetileg a fogyasztói összkereslet minden szegmensének valamelyest csökkennie kell, így a nyugdíjak reálértékének is.

Kifejezetten ártalmasnak tartom az olyan ötleteket, hogy visszamenőleges kompenzációt adjanak a nyugdíjak tavalyi értékvesztése miatt, vagy hogy minden nyugdíjas, vagy akár minden, a medián alatti nyugdíjat élvező kapjon egyszeri, egyösszegű kiegészítést. Arra emlékeztetek, hogy

a sikeres lengyelországi stabilizáció idején, amikor még állami bérszabályozás volt, az volt az induló szabály, hogy a béreket csak az infláció 30 százalékával szabad emelni, és azután, amikor a helyzet javult, ezt a kulcsszámot fokozatosan emelték. Ilyen módon lehetett megszabadulni egy háromszámjegyű inflációtól. A mi helyzetünk nem ennyire súlyos, ezért a gyógyszernek sem kell ennyire keserűnek lennie, de

az infláció letöréséhez nem vezet más út, mint az összkereslet csökkentése.

Szomorú, hogy erről nemcsak a Fidesz nem beszél, de az ellenzék sem. Nemcsak a Fidesz nem tekinti felnőttnek a választókat, de az ellenzék is azzal áltatja őket, hogy minden csak akarat kérdése. Pedig nem az.

MESTERHÁZY

Amire számítani lehetett, bekövetkezett. Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje kilépett a pártból, és – Szakács Lászlóval, az MSZP korábbi országgyűlési képviselőjével összefogva – új pártot alapít „Szocialisták és Demokraták Közössége” néven.

Furcsa dolog ez. Az MSZP-ből kiválva korábban – tizenkét éve – Gyurcsány Ferenc is úgy vált ki, hogy új pártot alapított, és ezt tette – három éve – Szanyi Tibor is.

Gyurcsány kiválását és pártalapítását az előzte meg, hogy súlyos konfliktusba került az ő lemondását követő, Mesterházy Attila vezette pártvezetéssel, mely pártvezetés lényegében megtagadta a Gyurcsány-kormányok által követett politikát legalább három alapvető kérdésben: a gazdasági stabilizáció, a nemzeti kérdésben folytatott politika és az antikorrupciós politika kérdésében. (Ez utóbbiról szólt a Gyurcsány által az MSZP-ben kezdeményezett pártszavazás.)

A Demokratikus Koalíció mára a legerősebb ellenzéki párt, országos szervezettséggel, sokezres tagsággal, országgyűlési képviselőcsoporttal, erős önkormányzati jelenléttel.

Szanyi kiválása és pártalapítása azt követte, hogy a 2019-es európai parlamenti választás nyomán, ahol az MSZP és a Párbeszéd listája egyetlen mandátumot szerzett, a párt választmánya nem neki, hanem Ujhelyi Istvánnak adta ezt az egyetlen európai parlamenti mandátumot. Ezt követően olyan politikai platformmal hozta létre Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevű pártját Székely Sándorral, a Szolidaritás Szakszervezet vezetőjével (aki 1998-ban a DK listáján jutott be az Országgyűlésbe, de kivált a DK frakciójából és független képviselő lett), amely platform képviseletéről korábban nyilvánosan nem tett tanúságot.

Ez hagyományos baloldali politikát jelent, a Kádár-korszak dicséretével, az MSZP-től messze balra.

A tavalyi választáson Thürmer Gyula Munkáspártjával indult szövetségben (munkáspárti jelölteket is indítva), és megszégyenítő kudarcot vallottak. 66 jelöltjükből csak 50-et tudtak nyilvántartásba vetetni, és természetesen a megkeményített feltételek mellett nem tudtak listát állítani. Egyéni jelöltjeik többnyire 1 százalékot sem értek el.

Mesterházy anélkül hagyta el az MSZP-t és alapít új pártot, hogy az MSZP-étől bármilyen értelemben is eltérő politikával állna elő.

Amiben 2009-ben, amikor átvette Lendvai Ildikótól az MSZP vezetését, szembefordult a Gyurcsány-féle MSZP-vel, nevezetesen a stabilizációs politika elutasításában és a nemzeti kérdésben, abban az őt követő pártelnökök, elnökségek is kitartanak az akkor meghirdetett irány mellett. A kívülállónak úgy tűnik: Mesterházynak egyetlen kifogása van az MSZP mai vezetése ellen, mégpedig hogy nem ő az. Kétségtelen, hogy az MSZP előző tisztújításán nem túl elegáns módon akadályozták meg, hogy elinduljon Tóth Bertalannal szemben a társelnökségért. (A jelölő bizottság az utolsó pillanatban szabott olyan feltételt az indulóknak, amelyet ő nem tudhatott teljesíteni.) Az eljárás miatt joggal sértődhetett meg (ahogy korábban Szanyi is), de ez nem pótolja a politikai platform felmutatását. A pártalapítás bejelentését követő interjúiban ugyanis semmi érdemit nem mondott arról, hogy miben képviselne mást, mint az MSZP mai vezetése. (Elismerem, az egyik interjú végén megemlítette, hogy Komjáthy Imre, az új férfi társelnök kijelentései számára szélsőbaloldalinak tűnnek.)

Tudom, milyen az, ha valaki a pártjában kiszorul a vezetésből. (Pártelnök sosem voltam, de az SZDSZ-ben ügyvivő, a DK-ban alelnök igen.) Együtt lehet ezzel élni, ha az ember azt tudja gondolni, hogy a többiekkel szemben ebben vagy abban a fontos kérdésben nekem van igazam, bár a többiek ezt nem látják be. De mi az a fontos politikai kérdés, amiben Mesterházy azt gondolhatja: neki van igaza, és nem a jelenlegi pártvezetésnek?

LÉPJ VISSZA, JUCI

Nyolc éve már nélkülem tartják a DK elnökségi üléseit, így nem tudhatom, miért döntöttek úgy, hogy Ráczné Földi Juditot jelölik a listáról a Kordás László váratlan halálával megürült képviselői helyre.

Nem ismerem őt közelről, hiszen akkor került be a párt vezetésébe, amikor én már távoztam onnan. Azt azért tudom róla, hogy elkötelezett híve a demokráciának, és harcos alkat, helye van a magyar politikában. Hozzáteszem azt is: amennyire ismerem,

nincs kétségem afelől, hogy tiszta ember, tisztességes ember.

Csakhogy egyszer, sok-sok évvel ezelőtt Kósáné Kovács Magda, akkor még az MSZP vezető politikusa, aki 2011-ben ott volt a DK megalapításakor, azt mondta:

„Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.”

Jucinak – mert így szólítjuk őt a DK-ban – egyszer ez nem sikerült. A 2018-as választáson Juci még, ha nem is nyert a választókerületében, tisztes eredményt ért el a Fidesz jelöltjével szemben, megkapta a baloldali választók szavazatait. Jó eséllyel indult el 2021-ben az előválasztáson, de amikor előkerült ez az offshore-ügy, csúnyán alulmaradt az MSZP-s Márton Rolanddal szemben.

A baloldali választók többsége megvonta tőle akkor a bizalmát. Nyilván azért, mert nem tudott tisztességesnek látszani.

Ha a DK elnöksége mellette döntött, érthető módon kiáll mellette. Amikor a Momentum és Hadházy Ákos azt mondja, hogy ne Juci legyen a sajnálatosan megüresedett helyre képviselő, azt mondják, amit a baloldali választók többsége is mondott, amikor nem rá szavazott az előválasztáson. A konfliktust – mely a Fidesszel szemben állók összessége szempontjából káros – csak Juci oldhatja fel, ha megköszöni a DK elnökségének bizalmát, de visszalép a jelöléstől. Hosszabb távon tekintélyt szerezne ezzel önmagának, s megmentené a DK-t is attól, hogy ráragadjon egy olyan bélyeg, amelyre nem szolgált rá.

“Orbán úgy tisztogat mint Sztálin”

0

A magyar honvédség és a titkosszolgálat idősebb vezetőit lecserélik, helyükre olyan tiszteket neveznek ki, akik lojálisak Orbán Viktorhoz. A többi között erről beszélt Vadai Ágnes,  a DK honvédelmi szakértője a Klubrádióban.

“Olyan tiszteket és tábornokokat rúg ki a miniszter kénye kedve szerint, akik katonai karrierjük jelentős részét a NATO-ban töltötték” – mondta Vadai Ágnes, aki pontosan tudja, hogy a magyar honvédelmi miniszter Orbán utasítását követi.

“Nyugaton már csak a katonatiszteket tartották partnernek, mert a magyar titkosszolgálatok körül “megfagyott a levegő” miután az orosz és a kínai titkosszolgálat nyugodtan ki és bejár a rendszerbe”

– hangsúlyozta Vadai Ágnes, aki a tisztogatást Sztálin módszereihez hasonlította.

A szovjet diktátor a harmincas évek második felében lefejezte a hadsereg tisztikarát élén Tuhacsevszkij marsallal, a fegyveres erők vezérkari főnökével. A szovjet hadsereg azért is szerepelt olyan gyengén a náci támadás első időszakában, mert hiányoztak a tapasztalt tábornokok és tisztek. Rokoszovszkijt, a későbbi marsallt, egy lágerből hívta vissza Sztálin a náci támadást követő összeomlás idején. Zsukov marsall, aki megállította a náci előrenyomulást Moszkvánál, és 1945-ben elfoglalta Berlint, Sztálin haláláig – 1953 – egy kis bőröndöt tartott az ágya mellett, ha érte jönnének a diktátor emberei, akkor ne kelljen kapkodnia.

Orbán fél

A magyar miniszterelnök tart attól, hogy az USA jelenlegi adminisztrációja le akarja venni a sakktábláról. Miután a magyar tisztikar jórészét 1990 után az amerikaiak képezték ki, ezért Orbán Viktor nemigen bízik bennük hiszen sokan elkötelezhették magukat a kiképzés közben Washingtonnak. Ráadásul

az idősebb és tapasztaltabb tábornokok és tisztek sokkal inkább tisztában vannak a realitásokkal  mint a fiatalabbak, akik közül talán többen fogadják el Orbán diplomáciai vonalát: egyensúlyozást a Nyugat és a Kelet között.

Erdogan elnök lehet Orbán mintája ebben hiszen ő NATO tagállamként olykor nyíltan paktál Putyinnal és orosz fegyvereket is vásárolt. Az amerikaiak épp a török tisztikar támogatásával megpróbálták megbuktatni Erdogan elnököt még a demokrata Obama elnök idejében. A puccs nem sikerült: sok tábornok és tiszt került börtönbe Törökországban. Orbánnak viszont annyira tetszett Erdogan rendszere, hogy még a fiát is magával vitte a török elnök beiktatására Ankarába. Egyébként Orbán Gáspár időközben elvégezte a híres brit katonai akadémiát, és mint fiatal tiszt most karriert csinálhat a honvédségnél. Vadai Ágnes joggal utalt rá, hogy a tábornokok és tisztek csoportos kirúgása gyengítheti a honvédséget, de Orbán pontosan tudja: nincs jelentős szerepe az európai erőviszonyokban a magyar hadseregnek. Belpolitikai viszont lehet: Orbán elvbarátja, Jair Bolsonaro komolyan épített a hadsereg és főként a titkosszolgálat támogatására amíg hatalmon volt Brazíliában. A tisztogatásnak tehát belpolitikai és nem katonai jelentősége van hiszen a magyar hadsereg jelentősége elhanyagolható a NATO-ban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK