„XXI. századi pártok”: de mik ezek?

0
942

Meglehetős ideológiai kuszaság, csak abban értenek egyet igazán, hogy a „régiekből”, pláne a balosokból nem kérnek. Az LMP most leginkább a Jobbikra tesz, de nem látszik, hogyan férne bele például a Momentum.

Hónapok óta – már a választási kampányban is – újra meg újra előkerül a „XXI. századi pártok” (ön-)meghatározás a Momentumtól is, az LMP-től is, most már a Jobbik is ebben utazik. Egyáltalán nem látszik azonban, merre haladna ez a „politikai nemzedékek” által tett elválasztás után létrejövő új erő.

Csak annyi a fix pont, hogy

a jelenleg kormányzókat és a 2010 előtti balközép kormányzókat egyaránt elutasítják.

Legutóbb az LMP bő két hónapja megválasztott társelnöke, Keresztes László Lóránt próbált rendet vágni a felvetődött kérdések között az ATV-ben, pár napja pedig a Jobbik ifjúsági tagozatának fórumán esett szó erről. Megpróbáltuk összeszedni, mit mondanak az érintettek.

Keresztes egyébként már májusban a Szabad Pécs nevű orgánumnak is arról beszélt, hogy az LMP mellett a Jobbik, a Momentum, valamint az LMP-vel a választáson egybeolvadva indult, azóta különútra lépett Új Kezdet és a Kétfarkú Kutya Párt képezi a XXI. századi pártok csoportját. A Jobbikot már akkor mint kiemelt szövetségest emlegette. Holott nem is olyan régen, decemberben az LMP-Új Kezdet választási programja minden volt csak jobbos nem: kifejezetten baloldali célok (nagy béremelések, progresszív adórendszer) igen csak központi elemei voltak az öko-centrista elemek mellett.

Keresztes most megint arról beszél, hogy a Jobbik (megtisztulva a szélsőséges Toroczkai-féle szárnytól, amely még nem párt, de már méri a kormány-közeli közvélemény-kutató) jó irányba halad, és az LMP számára ők a lehetőség, az ellenzékben mást nem lát.

Merthogy a választók 30 százalékot adtak áprilisban a XXI. századi pártoknak.

(Ezt a matekot egyébként néhány napja Z. Kárpát Dániel hozta fel példaképpen.)

Amúgy az LMP ökopárt, nem bal-, vagy jobboldali, az együttműködés alapja pedig például a 2019-es önkormányzati választáson a konkrét kérdésekre összpontosítani,

félretéve az ideológiai ellentéteket

– mondta Keresztes.

Igaz, Keresztes (aki Szél Bernadett „gondolkodási ideje” alatt egyedül „viszi a boltot”) azt is leszögezte:

„a társadalom kettészakadására nincs jobboldali válasz”.

Pár napja a Jobbik ifjúsági tagozata már címében is a XXI. századi pártok a XXI. századi gondolatról hirdetett meg beszélgetést Keszthelyre. Itt Fekete-Győr András Momentum-elnök is azt boncolgatta, hogy eddig nem magyarázták el, pontosan mit jelent a XXI. századi gondolat. Annyira jutott, hogy a megjelent három párt (az övé mellett az LMP és a Jobbik)

„egyszer már biztosan lázadt”.

Keresztes azt fejtegette, hogy értéksemleges összefogás nem hoz eredményt, de az még mindig nem vált világossá, hogy ha sem bal, sem jobb, akkor milyen érték lenne (mint láttuk, „félretéve az ideológiai ellentéteket”) a zsinórmérték.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) ezt megkontrázta azzal, hogy

nincs köztük értékközösség: az egyik párt (Momentum) a Pride-on van, ők pedig az észak-magyarországi integráció problémájával foglalkoznak.

Sőt, másutt az is kiderült, hogy alapproblémának tartja a Jobbik „az olvasatlanul elfogadott” lisszaboni szerződést (az Európai Unió alapszerződése). Az LMP és, főleg a Momentum pedig elkötelezett uniópárti és atlantista (színben tűnt fel).

Fekete-Győr inkább a fiatalokra számít, mert körükben irányukba dől a mérleg nyelve. Meg persze helyi eredmények is kellenek a sikerhez, de politikai újításként csak két dolgot tudott említeni a Momentum elnöke: a Magyar Gárdát és a NOlimpiát.

Végül visszatértek oda, hogy a baloldali figurák bukása kell Orbán bukásához.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .