Kezdőlap Címkék Momentum

Címke: momentum

Kitartás

Érdekes részleteket ismerhettünk meg az ATV Öt című műsorában péntek este. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke nem túl szerencsés cikket tett közzé nemrégiben a Magyar Hangban, ahol a Momentum politikusai előszeretettel tesznek közzé publicisztikai írásokat.

A cikk többekben váltott ki ellenérzéseket, én magam pedig magában a Magyar Hangban tettem közzé kifogásaimat a cikkel kapcsolatban. Akit érdekel ide kattintva elolvashatja.:

Azután még valami történt. Követve azt az új divatot, hogy fontos személyiségek egy-egy, számukra különösen fontos szót tesznek fel egymagában eredetileg a Twitterre, nálunk inkább a Facebookra, és Orbán kitette azt, hogy „Magyarország”, a DK azt, hogy „kormányváltás”, Varga Judit igazságügy-miniszter pedig, hogy „jogállam”, Gelencsér Ferenc azt tette ki, hogy „kitartás”. Nyilas köszöntést írt ki a Facebookra.

Amikor az Öt műsorvezetője ezt szóba hozta az adás elején, a négy vendég közül ketten mondtak rá valamit. A baloldal történész Konok Péter beérte ennyivel:

’A kitartás szomorú. Nem tudom, Gelencsérnek milyen iskolái voltak.”

Hont András, az Átlátszó újságírója azonban tovább ment: „Az éjszakám egy részét az vette el, hogy megpróbáltam a Momentum elnökével megértetni azt, hogy a kitartást politikai üzenetként ebben az országban már használták.

Szeretnék arról beszámolni, hogy nem sikerült.

Kifejezetten kudarcba fulladt minden ezirányú erőfeszítésem. Hát ennyi a szavak erejéről és a felvilágosításnak a nyomorúságáról ebben az országban.”

Gelencsér Ferencet, korábbi I. kerületi alpolgármestert, aki az áprilisi választásokon a hatpárti ellenzéki listáról képviselői mandátumot szerzett az Országgyűlésben, a Momentum küldöttgyűlése május végén a párt elnökévé választotta, majd a nyári parlamenti szünet előtt frakcióvezetővé is megválasztották.

Nem hiszem, hogy aki jónak tartja a „kitartás” szót a maga politikai üzeneteként kiírni a Facebookra, az lehet egy demokratikus magyarországi párt elnöke, parlamenti frakcióvezetője, sőt egyáltalán országgyűlési képviselője.

Ha érti, hogy mit jelent a „kitartás”, azért, ha meg nem érti, akkor azért. Az egész Momentum felelőssége, hogy ezt a helyzetet megoldja.

Tíz nappal ezelőtt

Szeptember 9-én írtam ezt a szöveget, közvetlenül az ATV Öt című, a szövegben hivatkozott adása után. Eddig nem került fel a Facebookra, mert – noha nem gondolom, hogy a Várnegyed és Újbuda érintett választópolgárai közül sokan látogatnák az oldalamat – mindenképpen el akartam kerülni, hogy a szöveg közlése bárkit is elriasszon attól, hogy az időközi önkormányzati választáson a Momentum három jelöltjének valamelyikére szavazzon. A Várnegyedben egy hete az országgyűlési képviselővé előlépett Gelencsér Ferenc lemondás folytán megürült mandátumáról szavaztak, ma Újbudán Orosz Anna és Bedő Dávid hasonlóképpen megürült mandátumáról.

A Várnegyedben a mandátum már elveszett, és ott – miután két jobbikos képviselő már korábban átállt a Fideszhez – ezzel meg is szűnt a polgármester mögött álló többség.

Most már a két újbudai körzetben is lezárult a szavazás, az eredményt még nem tudjuk, én izgatottan várom azt, drukkolok a Momentum jelöltjeinek. A Várnegyed előtt már Budafokon is, Orosházán is elveszett egy-egy momentumos önkormányzati mandátum, és remélem, Újbudán nem ez a sor folytatódik.

Végre?

A címben szereplő szóval méltatta a hat parlamenti ellenzéki párt közös fellépését az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke. Értem őt, bizonyára ő is azok közé tartozik, akik elégedetlenek a választásokon súlyos vereséget szenvedett hat ellenzéki pártnak a vereség óta folytatott politizálásával, s alighanem azzal is, hogy nem voltak képesek közösen adni erőteljes választ Orbán tusványfürdői uszítására.

Most viszont együtt álltak ki a Kossuth Lajos térre, hogy megfogalmazzanak egy-egy követelést, amelyek parlamenti megvitatására közösen kezdeményeznek rendkívüli parlamenti ülést a nyári szünetben. Ugyanabban az adásban a kiváló alkotmányjogász, aki gyakran adja a fejét politikai elemzésre, egyenesen szánalmasnak nevezte az ellenzéki produkciót, elsősorban azért, mert nem sikerült tisztázni még csak azt sem, hogy közösen vagy külön-külön kívánnak a jövőben fellépni a politikában.

Igaza lehet, de nekem más bajom van a Kossuth téri akcióval.

Az egykori pártelnök és mások is nyilván azért örülnek a közös fellépésnek, mert valóban látványos volt, hogy az orbáni uszítással szemben nem történt semmi hasonló. Ez azonban nem volt véletlen. Tusványfürdői előadásában Orbán a maga stratégiai elképzeléseit világnézeti keretben adta elő, ez késztette a nyugati demokráciákkal való elvi szembeszegülésének újbóli kifejtésére mind a menekültügy, mind a melegek emancipációja, mind pedig az orosz-ukrán háború kérdésében. Márpedig ezekben a kérdésekben az áprilisi választásokra szövetkezett hat párt álláspontja különböző, mint ahogy különbözőképpen viszonyulnak magához a tusnádfürdői rendezvényhez is, ahogy a Fidesz uralmához is.

MSZP-s és LMP-s politikus volt már a rendezvény vendége, DK-s, Momentumos vagy Párbeszédes politikus nem. Az LMP és az MSZP vezetői a választási kudarcot jórészt arra vezetik vissza, hogy az ellenzék túl sokat foglalkozott „szimbolikus” kérdésekkel, és nem eleget „az emberek” megélhetési problémáival, és helytelenítették a „putyinozást”, a háború kérdésében való állásfoglalást a kampányban. Természetesnek és örvendetesnek tartom, hogy az Orbán-előadásról külön-külön mondtak véleményt, hiszen ha közös szöveget próbáltak volna szerkeszteni, az óhatatlanul színtelen-szagtalan lett volna. Így viszont Gyurcsány Ferenc elmondhatta, hogy náci beszédnek tartja Orbán szövegét, és fontos, hogy időnként ne csak értelmiségiek és újságírók, de politikusok is kimondják az igazat Orbánról és rendszeréről.

Más a helyzet az Orbán-kormány megszorító intézkedéseivel: erről nagyjából ugyanazt gondolják és mondják a hat párt politikusai. Amit az egyik mond, azt a többiek is fel tudják vállalni, ahogy az egyik párt társelnöke a sajtótájékoztatót követően hangsúlyozta. Ők igen, felelős közgazdász azonban többnyire nem. Amivel a Momentum állt elő a közös sajtótájékoztatón, hogy vonják vissza a kata-törvényt és az év végéig dolgozzanak ki új megoldást, illetve az MSZP kezdeményezésével az országos lakóház-szigetelési programról egyet lehet érteni.

A rezsinövelés eltörlésére irányuló DK-s követeléssel azonban komoly gazdaságpolitikus nem érthet egyet.

Lehet és kell bírálni az intézkedés végrehajtásának módját és azt, hogy tíz éven keresztül áltatták a magyarokat azzal, hogy lehet önkényesen megszabni a háztartási energiatarifákat, s emellett a választásokig kitartottak, majd a választás után intézkedtek másként. Azt azonban már a választások előtt elmondták a szakemberek, hogy a „rezsicsökkentés” nem lesz fenntartható.

Nem a „rezsicsökkentés” „megvédése” lehet egy komolyan vehető párt követelése, hanem olyan kompenzációs rendszer kialakítása, amely enyhíti a reális energiatarifák terheit a rászorulók számára, miközben az arra képesektől elvárja a reális árak megfizetését.

Nem érthet egyet komoly gazdaságpolitikus a Kossuth téren elhangzott, de már a választási kampányból is ismert áfa-csökkentési javaslatokkal sem. Az Orbán-kormány alacsony egyenes adókat és ugyanakkor magas közvetett adókat és különadókat vet ki, és így biztosítja a jövedelemközpontosítás viszonylag magas szintjét, és finanszíroz kiterjedt állami költekezést. Önmagában az áfa-terhek kiterjedt, de szelektív csökkentését nem lehet meghirdetni ellentételezés nélkül, viszont az egyenes adók emelését és a költségvetési költekezés szűkítését az ellenzéki pártok a választási kampányban és azt megelőzően illetve követően sem vállalták. Ráadásul

az áfa csökkentése olyan tehercsökkentést jelent, amelyből óhatatlanul több jut a többet és kevesebb a kevesebbet fogyasztónak.

Így van ez a gyermeknevelési cikkek áfájának a Jobbik által hosszú ideje követelt csökkentésével, netán – ahogy most mondják – eltörlésével is: a tehetősebbek babaápolási termékekre, bébiételre, gyerekruhára, gyerekbútorra is jóval többet költenek, mint a szegények. Nem áfacsökkentéssel vagy éppen eltörlésével, hanem a családi pótlék emelésével kell a gyerekes háztartások jövedelmi helyzetén javítani. Ugyanez vonatkozik a közműdíjak áfájának szintén a Jobbik által meghirdetett eltörlésére is. A sajtótájékoztatón a Párbeszéd politikusa adta elő az „alapvető élelmiszerek” áfájának csökkentését, amit a kampányban mind a hat párt képviselt. Az iménti ellenérv az élelmiszerek áfájának csökkentésére vagy netán – mert ilyen is elhangzik ellenzéki politikusoktól – eltörlésére fokozottan vonatkozik. Hozzá kell tenni, hogy nincs megalapozott módszer az „alapvetőnek” tekintett élelmiszerek körének elhatárolására, ezért is vonatkozik az alacsonyabb áfa-kulcs Európa-szerte az élelmiszerek összességére. Jól hangzó követelés az „alapvető” élelmiszerek áfájának csökkentése, de én sem költségvetési, sem társadalompolitikai szempontból nem tartom támogathatónak. Legalább a politikusoknak tudniuk kellene: a fogyasztás megadóztatása nem valamiféle „büntetés”, hanem a közkiadások finanszírozásának nélkülözhetetlen forrása, ami alól a fogyasztás semmilyen tételét nem helyes kivonni. (Ahogy a jövedelemadózás alól sem helyes semmiféle jövedelmet kivonni.)

Az LMP a Kossuth téren is a „klímabérlet” ötletével állt elő, a német 9 eurós bérletjegy példájára. Németországban csak három hónapra nyitották meg ezt a lehetőséget, s tartós finanszírozására ott sem látnak lehetőséget. Nálunk sem látok ilyet, s az LMP sem jelöl meg tartós forrást.

Én sem vagyok lelkes az ellenzéki pártok közös fellépésétől, ahogy a kitűnő alkotmányjogász sem, de én azért, mert a populista követelésekkel lépnek fel egységesen.

GYURCSÁNYNAK IGAZA VAN!

Néhány nappal ezelőtt Gyöngyösi Márton, a Jobbik új elnöke azzal a javaslattal fordult a kormánypártok és az ellenzéki pártok frakcióvezetőihez, hogy együtt keressenek kiutat az ország válságos helyzetéből.

Pár nappal később Gelencsér Ferenc, a Momentum új elnöke tett hasonló javaslatot azzal a különbséggel, hogy szélesebb körű tanácskozást javasolt más állami vezetők, például az MNB elnökének, tovább gazdasági szakemberek részvételével. Már korábban Lendvai Ildikó, az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke is felvetette az ATV-ben, hogy ilyen helyzetben a kormánynak „nemzeti csúcsot” kellene összehívnia, ahogy 2008-ban a Gyurcsány-kormány tette.

Gyurcsány ma mást mond. Azt mondja, hogy az ellenzéknek nem dolga, hogy segítséget ajánljon az Orbán-kormánynak. Ők vitték válságba az országot, keressék ők a megoldást.

Gondolom, vannak, akik furcsállják, hogy Gyurcsány lebeszélné az ellenzéket arról, amit Lendvai, Gyöngyösi és Gelencsér javasol. Ha nagy bajban van az ország, nem kellene az ellenzéknek összefognia a kormánnyal? Más a véleménye Gyurcsánynak ellenzéki politikusként, mint volt miniszterelnökként?

Demokratikus államban, ahol kormány és ellenzék egymást partnerként kezeli, természetes, hogy válsághelyzetben tárgyalóasztal mellé ülnek a kormány és az ellenzék vezetői, és bevonják az érdekképviseletek vezetőit, a tudomány képviselőit is a válságkezelés kialakításába. Ma azonban

Magyarországon nem demokratikus államban élünk.

Az Orbán-kormány sosem tekintette partnernek az ellenzéket. Nem tekinti a nemzet részének. Ilyen helyzetben botorság, a közvélemény félrevezetése lenne, ha az ellenzék leülne tárgyalni a kormánnyal a válságkezelésről. Az is hiba volt, amikor a koronavírus-válság kezdetén az ellenzéki frakciók hétpárti egyeztetésen vettek részt a kormánnyal, ezt már akkor is helytelenítettem.

Ebben az ellenzéken belüli vitában tehát Gyurcsánynak van igaza.

Hozzáteszem: akik ezzel a kormánnyal javasolnak valamiféle „nemzeti csúcsot” vagy hasonlót, még mindig nem tisztázták a maguk számára, hogy mi a különbség demokratikus partnerség és az önkényuralommal való szembeszegülés között.

Időközi vereség

Nagy az elkeseredés az időközi választások eredménye miatt. Orbán a parlamentben azzal büszkélkedik, hogy mennyivel több szavazatot szerzett összesítve a Fidesz, mint az ellenzéki pártok. Ezeket a számokat látják az ellenzéki politikusok és az „elemzők” is, és ezért beszélnek az ellenzék kiábrándító vereségéről.

Én ezt túlzásnak tartom. Megnéztem húsz olyan időközi választást, amelyeket városi választókerületekben tartottak, ahol általában indulnak a Fidesz és az ellenzéki szövetség jelöltjei, és összehasonlítottam az eredményt a 2019-es általános önkormányzati választás eredményeivel. Abból indultam ki, hogy Magyarországon is világosan – egyes kutatók szerint száz évre visszamenőleg – kirajzolódik a politikai földrajz. Mellőzve a részleteket, vannak olyan választókerületek, amelyekben több ciklus óta a Fidesz erős, és olyanok, ahol viszont a baloldali vagy inkább centrista ellenzéki pártok. Ezért az időközi választásokon sem azt kell nézni, hogy hány helyen nyert fideszes és milyen arányban.

Az, hogy hagyományosan, több ciklus óta a Fidesz által nyert egyéni választókerületekben megint a Fidesz nyert, nem nagy ügy. A húsz időközi választásból tízben ez történt. Négy olyan választókerület volt, ahol korábban is az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, és most is. Öt helyen 2019-ben még az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, most viszont a Fideszé. Ezek a fontos esetek.

Az egyik a VII. kerületi választókerület, ahol egy súlyos visszaélés miatt le kellett mondania Borka-Szász Tamás DK-s képviselőnek, alpolgármesternek, és az ő helyét vitte el a Fidesz.

Egerben az ellenzéki szövetség felbomlott, az egykor jobbikos, pártját is elhagyó polgármester az őt támogató városi koalícióval is szakított: ilyen körülmények között nem csoda, ha elvész a mandátum.

Hogy mi történt a VIII. kerületben, Nyíregyházán két választókerületben is és Szolnokon, azt találgatni sem tudom, csak amiatt vagyok szomorú, hogy a nyíregyházi 3. választókerületben egy kiváló egykori szabad demokrata párttársunk váratlan halála miatt volt időközi választás, és az ő egykori mandátumát sem tudta megvédeni az új ellenzéki jelölt, elvitte a Fidesz.

Ha mégis elgondolkozunk azon, hogy van-e általános tanulsága e vereségnek, én egyelőre a következőre jutottam. Figyelmesen követve az ellenzéki pártok parlamenti szereplését és médiamegjelenéseit, úgy látom, hogy

az ellenzéki pártok ott folytatják, ahol a választási kampány végére abbahagyták.

Az ellenzéki pártok a Fideszt túlnyomórészt jóléti kérdésekben bírálják, és jóléti tartalmú javaslatokban fogalmazzák meg a maguk alternatíváját. Habár – különböző megfogalmazásokban – Karácsony Gergely is, Kunhalmi Ágnes is és Ungár Péter is azért bírálta az áprilisi választási vereség után az ellenzéki kampányt, hogy az nem „az emberek mindennapi problémáival”, vagyis jóléti kérdésekkel (hanem orbánozással és putyinozással) foglalkozott.

Ez nem volt igaz, az ellenzéki pártok politizálása az Orbán-kormányok tizenkét évében mindig is főképpen jóléti kérdésekről szólt. Ugyanezt folytatják április óta.

Azt pedig nem tudták elhitetni, hogy jóléti ügyekben tőlük több várható, mint a Fidesztől, és szemlátomást most sem tudják.

Az eredmény is ugyanaz, mint az országgyűlési választásokon volt

Abban sincs változás, hogy az ellenzéki pártok illedelmesen beilleszkednek az Orbán-rendszer politikai intézményeibe: a DK-s Oláh Lajos személyében parlamenti alelnököt, jegyzőket és bizottsági tisztségviselőket állítottak, a megszokott módon teszik fel kérdéseiket és interpellációikat, megvitatják a Fidesz alaptörvény- és házszabály-módosítását és szavaznak is róla, holott a 2010 utáni években még tudták, hogy az ilyesmit bojkottálni kell. Kivételt csak a Momentumnak a parlamenti tisztségektől való tartózkodása és a DK-nak, Párbeszédnek és Momentumnak egyes szimbolikus parlamenti eseményektől való távolmaradása jelentett, de a napi parlamenti ügymenet során már semmivel sem jelzik az ellenzéki pártok, hogy az Orbán-rendszerrel is szemben állnak, nemcsak az Orbán-kormány politikájával.

Business as usual – ez az összkép az ellenzék tevékenységéről. Bizonyosan bőven vannak az Orbán-rendszert elutasító polgártársaink, akiket ez tart vissza attól, hogy elmenjenek az ellenzéki jelöltekre szavazni.

KORMÁNYELLENZÉK, RENDSZERELLENZÉK

Szerintem örvendetes fejleményt hozott az önkényuralmi országgyűlés alakuló ülése. Véget ért az a hamis egység, amelyet hat ellenzéki párt az elmúlt években és a választáson is megjelenített, s amely nem a korábbinál jobb, hanem a korábbinál gyengébb választási eredményt hozott április 3-án.

(Csak, hogy ne legyen félreértés. Azért merek így fogalmazni, mert a hat ellenzéki párt még a Mi Hazánkkal együtt is kevesebb mandátumot szerzett, mint öt ellenzéki párt négy évvel korábban. A közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt ugyan az ellenzékre leadott szavazatok jobb hasznosulását jelentette Budapesten, és így sikerült 12 helyett 17 egyéni választókerületet megnyerni, viszont az egyes pártok támogatóinak egy része nem tudta elfogadni a közös jelölteket, közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért a hat pártra több mint nyolcszázezerrel kevesebb szavazat esett. Hiába hasznosult jobban ez a kevesebb szavazat, nem hozott több mandátumot sem a vidéki egyéni választókerületekben, sem a listán. Ezért írtam az Élet és Irodalomban a választást követően, hogy egyebek mellett a hatpárti közös indulás is megbukott.)

Az Orbán-rendszerrel szemben állók körében a választás óta természetszerűen felelevenedett a vita arról, hogy hogyan kell viselkedniük a parlamentbe jutott, ott ellenzéki szerepbe kerülő politikusoknak, pártoknak.

A legkeményebb álláspontot Hadházy Ákos képviseli: szerinte nem kell részt venni a parlament napi munkájában, bizottsági helyet sem kell vállalni, és a képviselői esküt sem szabad a hivatalos nyitóülésen letenni. Ő az előző négy évben is ezt tette. Ezt az álláspontot a vele eddig szövetségben levő Momentum sem tudta követni, és emiatt Hadházy Ákos nélkül alakította meg frakcióját, ő pedig ismét független képviselő lesz. Ezt fölöttébb sajnálom, hiszen politikai szövetségük nagyon fontos győzelmet hozott Zuglóban mind az előválasztáson, mind a választáson, és előnyös lehetett volna a jövőben is. Az eskütételtől így csak Hadházy maradt távol.

Ugyanakkor három frakció: a DK, a Momentum és a Pártbeszéd képviselői az eskütétel után elhagyták a plenáris ülést, nem hallgatták meg Áder János (egyébként szégyenletes, de erről majd később) beszédét. Az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselői ugyanakkor – hasonlóan a Mi Hazánk képviselőihez – a helyükön maradtak. Ezzel világossá vált az ellenzéki szerep kétféle felfogása.

Az LMP, az MSZP és a Jobbik elfogadja az önkényuralmi országgyűlés ritusait, összhangban azzal, hogy eddig követett politikájában is nyitott volt a Fidesszel való együttműködésre: az LMP alkotmánybírók választásánál segítette ki az átmenetileg kétharmados többség nélkül maradt Fideszt, a Jobbik alaptörvény-módosítást szavazott meg a Fidesszel együtt, az MSZP országgyűlési alelnöke Orbán Viktorral vesz részt az ország jövőjéről szóló egyeztetésen a nyilvánosság háta mögött.

Ez a három párt a kormány ellenzékeként viselkedik, nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

A Momentum a parlamenti és bizottsági tisztségek elutasításával, az alakuló ülés eskütételt követő részétől való távolmaradásával következetesebben, a DK és a Párbeszéd a parlamenti és bizottsági tisztségek elfogadásával, a nyitóülésen a kivonulás után a szavazásokra való visszatéréssel kevésbé következetesen képviselt rendszerellenzéki magatartást.

A rendszerellenzéki magatartás megjelenése örvendetes, a következetlenség sajnálatos.

A DK egyik alapítójaként ezt különösen sajnálom. Nehezen tartom megmagyarázhatónak, hogy mi szükség van arra, hogy az önkényuralmi rendszert elutasító párt az önkényuralom parlamentjében alelnököt, bizottsági elnököt, bizottsági alelnököket adjon, és részt vegyen a tisztségviselők megválasztásában.

Egyesek szerint az ilyesmin kár morfondírozni, huzakodni, az ilyen szimbolikus ügyek nem érdeklik „az embereket”. Nem értek egyet ezzel.

Az ellenzéki politika alapvető kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk az Orbán-rendszert, s ha elutasítjuk, miként tudjuk azt a választók számára érthetővé tenni.

Amíg ezt nem éri el az ellenzék, nemigen van esélye arra, hogy sikerrel vegye fel a harcot a rendszerrel szemben.

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

Miféle előválasztás

Sosem értettem egyet az előválasztás ötletével. Amikor még volt Népszabadság, ezt meg is írtam benne. Azért nem tetszett, mert az előválasztást egy párt politikusai közötti belső versengésre találták ki, és ami nálunk folyik, az nem ez. Ebből mindenféle zavar következhet.

Kétségtelen, hogy ettől még lehet előnye is a dolognak, és szemlátomást van is. Már a 2019-es önkormányzati választáson is egyfajta lendületet adott az ellenzéki kampánynak az előválasztás, és ez bizonyára hozzájárult mind Karácsony Gergely, mint Baranyi Krisztina győzelméhez, és az ellenzéki szövetség összeszokásához.

Pár napja érdekes vitát láttam az ATV A nap híre címűműsorában. (Hol másutt?) A miniszterelnök-jelöltekről volt szó, és az egyik meghívott, Kerpel Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes szóvá tette: „… amit én hiányolok Jakab Péternek a mondataiból azok mellett a valóban karcos állásfoglalások mellett, amiket tesz, az pontosan az, amit a Momentum miniszterelnök-jelöltje ennek az előválasztási kampánynak a lényegeként fogalmazott meg, hogy beszéljünk arról, hogy mi történik itt majd ebben az országban 2022-ben. És Jakab Péter erről nem beszél. Soha, egyetlen kijelentést nem tesz arról, hogy mit is tenne a Jobbik ezzel az országgal 2022 után. ”Teljesen igaza van.

A Jobbik részéről jelen levő Brenner Koloman azzal válaszolt erre, hogy közös lesz a program, és ők nem állnak elő külön programmal.

Bizony, a Momentum és személy szerint Fekete-Győr András az előválasztást kezdettől fogva nem személyek, hanem politikák közötti választásként kezeli. Aki valaha is figyelemmel kísérte a klasszikus példát, az amerikai elnökválasztást megelőző előválasztást, az tudja, hogy

az amerikai előválasztás teljesen a politikák közötti választásról szól. Így van ez másutt is, mint Franciaországban vagy Olaszországban, amikor néha valamelyik párt vagy pártszövetség előválasztást tart. Ahány induló, annyiféle politikai álláspont.

Nálunk viszont a legtöbbször úgy fogalmazzák meg az előválasztás célját, hogy azt a jelöltet keresik, akinek a legnagyobb esélye van a Fidesszel szemben, és kerülik azt, hogy a jelöltek közötti politikai különbségekről, politikai irányokról beszéljenek.

Maguk a jelöltek többnyire kifejezetten kerülik saját pártjuk politikájának azokat az elemeit, amelyekkel más pártok szavazói nem értenek egyet. Kivételnek számít, hogy Fekete-Győr felveti az eurót, a különféle családmodellek egyenjogúságát – amibe Jakab Péter rögtön bele is kötött –, és más olyan politikai gondolatokat, amelyeket más pártok nem osztanak. Ő azért indult el miniszterelnök-jelölt-jelöltként, hogy a Momentumnak ezeket a politika törekvéseit az ellenzéki szavazótábor egészével elfogadtassa. Szerintem neki van igaza: ez az előválasztás politikai funkciója, ha kicsit is komolyan vesszük. Elvégre nem szépségversenyről, hanem politikai versenyről volna szó.

Az elmúlt hetek, napok sokunk számára váratlan fejleménye, hogy számos jelölt, akit a pártok már nyilvánosan bejelentettek, visszalépést jelent be, mégpedig nemcsak úgy általában, hanem egy másik párt jelöltjének javára.

Fura dolog ez. Korábban azzal érveltek az előválasztás ötlete mellett, hogy így majd a választók döntik el, hogy ki legyen a közös jelölt, és nem „füstös szobákban” a pártvezetők. Amikor én kezdettől fogva idegenkedtem az előválasztás ötletétől, az egyik aggályom éppen az volt, hogy ez nem fog menni,

a pártok nem engedhetik meg maguknak, hogy a választókra bízzák az egyes pártok jelöltjei közötti arányokat. Azért nem, mert a majdani parlamentben érvényesíteni akarják a köztük levő támogatottsági arányokat, ami nem kifogásolható.

Úgy tűnik most, hogy valóban nem engedik meg, és ezekkel a kölcsönös visszaléptetésekkel igyekeznek megszabni azokat. Persze a legtöbb választókerületben így is marad még választási lehetőség, és bizonyosan végig megmarad a miniszterelnök-jelöltek szintjén.

Egy dolog azonban sehogy sem fér a fejembe. A visszalépések valaki más javára történnek, többnyire valaki harmadikkal szemben, és végül is kölcsönösek lesznek két-két párt között.

Azt gondolná az ember, hogy a politikailag egymáshoz közelebb álló pártok léptetnek vissza jelölteket egymás javára, a tőlük távolabb álló jelöltekkel szemben. Kétfordulós választási rendszerekben, amilyen a francia vagy amilyen 2010 előtt a magyar rendszer volt, így szokott ez történni.

Franciaországban egykor a baloldalon belül voltak kölcsönös visszalépések a szocialisták és kommunisták között, nálunk az MSZP és az SZDSZ illetve a Fidesz és a Kisgazdapárt jelöltjei léptek vissza egymás javára a második forduló előtt. Az MSZP és az SZDSZ jelöltjei a Fidesszel szemben léptek vissza egymás javára, a Fidesz és a Kisgazdapárt jelöltjei az MSZP–SZDSZ-szel szemben. Ha ez így szokás, és így logikus, akkor magyarázza meg nekem valaki, hogy miért egymás javára lépnek vissza sokfelé

a DK és a Jobbik jelöltjei? A DK most már a Jobbikot érzi magához legközelebb a pártszövetség pártjai közül? A Jobbik pedig a DK-t?

Kivel szemben? A Momentummal, a Párbeszéddel szemben? Erre az nem válasz, hogy mások javára is előfordul visszalépés. A kérdés az, hogy egyáltalán hogyan fordulhat elő ilyen visszalépés.

Korábban még arról volt szó, hogy a Fidesszel szemben a Jobbikkal is össze kell fogni. Engem ugyan nem sikerült erről meggyőzni, de az Orbán-rendszerrel szemben állók nagy többsége elfogadja ezt. De hogy

a Momentummal vagy a Párbeszéddel szemben is a Jobbikkal kell összefogni, ez nekem nem fér a fejembe.

Nem diszkriminizáció

A Momentum EP-képviselői, Cseh Katalin és Donáth Anna a Fidesz képviselőihez hasonlóan nemmel szavaztak az Európai Parlamentben a schengeni övezeten belüli szabad utazást lehetővé tevő „zöld útlevél” előterjesztésére. Az elfogadott határozat szerint ugyanis a szabad utazást csak azok számára teszi kötelezően lehetővé, akiket az Európai Gyógyszerhatóság által jóváhagyott vakcinával oltottak be. Ők ezt a Sinopharmmal és Szputnyikkal beoltott magyarok diszkriminációjának tekintik. Szerintem ez tévedés: nincs szó diszkriminációról.

Az Unió tagországai azzal védik polgáraikat a fertőzés behurcolásától, hogy a beutazóknak PCR-tesztet illetve karantént írnak elő. Ezt váltja ki az olyan oltás, amelynek hatásos voltáról a tagországok meg lehetnek győződve, mert az illetékes európai hatóság azt megvizsgálta és jóváhagyta.

Vannak német és osztrák állampolgárok, akik nem győzték kivárni, amíg hazájukban megkapják az oltást, és ezért elutaztak Oroszországba illetve Szerbiába, és ott olttatták be magukat Szputnyikkal. Nekik saját országukban is tesztet kell készíttetniük, ha boltokban akarnak vásárolni illetve étterembe, színházba vagy moziba mennek. Ugyanúgy nem mentesülnek ez alól, mint a magyarok, akiket Szputnyikkal oltottak be.

Ha eltérően kezelik azt, aki a szabály szerint jár el, illetve aki nem, az nem diszkrimináció.

Az Orbán-kormány tette ki a magyarok egy részét ennek a kellemetlenségnek. Ezt kell elmagyarázni a magyaroknak: ne az EU-országokra nehezteljenek, hanem az Orbán-kormányra.

A Momentum EP-képviselői azt is mondják, hogy a magyar kormány bírja rá kínai partnerét, hogy nyújtsa be a Sinopharm vakcinát az Európai Gyógyszerügynökséghez. (Az oroszokat pedig arra kellene rábírni, hogy teljes és megbízható dokumentációt nyújtsanak be oda.)

Ezzel csak az a baj, hogy a Sinopharm és a Szputnyik behozatala nem a kínaiaknak illetve oroszoknak volt fontos, hanem az Orbán-kormánynak.

Ahhoz kellett nekik, hogy megvalósítsák azt a kampányötletet, hogy e vakcinák behozatalával gyorsabban tudják beoltani az oltásra hajlamos magyarokat, mint az Unió többi tagországa, ez ügyben is lehet csepülni Brüsszelt, magasztalni önmagukat, és demonstrálni a magyar választók előtt, hogy a leleményes kormánynak köszönhetik, hogy másfél-két hónappal előbb lesznek beoltva és előbb szabadulhatnak a korlátozásoktól, mint más tagországok lakói.

A kormány azonban nincs abban a pozícióban, hogy bármit megköveteljen az orosz illetve kínai vakcinaszállítóktól, amit a megállapodástól nem kívánt meg.

Korábban a kormány miniszterei, államtitkárai azzal hitegették önmagukat és bennünket is, hogy majd más tagállamok is rendelnek Szputnyikot, és azt gondolhattuk, hogy akkor a jóváhagyás is meglesz. Csakhogy ma már látható, hogy mire meglenne, a jóváhagyott nyugati vakcinákból is lesz elegendő, és a jóváhagyás rajtunk kívül senkinek nem lesz sürgős. Van rá esély, hogy a dologban az utazni vágyó magyarok húzzák a rövidebbet. Hacsak nem Mongóliába, Grúziába, Bahreinbe vagy Észak-Macedóniába készülnek a nyáron. Azt Szijjártó már elintézte.

Mi a baj a Momentum előválasztási kampányával?

Azt olvasom a hvg-ben, hogy a többi pártnak nem tetszik a Momentum előválasztási kampánya. Nem tetszik nekik, hogy a Momentum előreszaladt a jelölt-jelöltek bejelentésével – kiváltképp azzal, hogy Hadházy Ákost indítják Zuglóban, ahol a jelenlegi képviselő Tóth Csaba ellenfele lesz –, és Fekete–Győr András miniszterelnök-jelölti programot is hirdetett. Szerintem pedig a Momentum pont azt csinálja, amit egy előválasztáson csinálni kell.

Az előválasztás kezdeményezői sokat hivatkoznak a nemzetközi példákra. Egyéni választókerületi képviselőjelölteknél én nem tudok Európában előválasztásról, több aspiráns közül a helyi pártszervezetek tagjai szoktak választani. Az amerikai elnökjelöltek kiválasztása az előválasztás klasszikus példája. Emellett én a német szociáldemokraták esetében emlékszem a kancellárjelölt pártszavazással történő kiválasztására 1994-ben, az olasz baloldal 2005-ben a miniszterelnök-jelöltjét, a francia jobboldal 2016-ben az elnökjelöltjét választották ki így egy-egy alkalommal.

A klasszikus amerikai gyakorlatban az elnökjelölt kiválasztása éles párton belüli küzdelmet jelent, vastagon politikai tartalommal: a két nagy párt különböző szárnyai szállnak szembe egymással.

A demokratáknál Hillary Clintonnak és Joe Bidennak is a végén Bernie Sanderssel, a balszárny képviselőjével kellett kemény harcot vívnia. Igaz, a német szociáldemokratáknál a kancellárjelölti előválasztás egyetlen példájának nem volt politikai tartalma, és a francia jobboldalnál is sokkal kevésbé, mint ami az amerikai hagyomány. (Az olasz esetben különböző baloldali pártok, irányok jelöltjei versenyeztek.)

Az tehát, hogy a Momentum Fekete-Győr András programhirdetésével politikai programok versenyévé teszi a miniszterelnök-jelölti előválasztást, és feltehetően a Momentum Fekete-Győr által meghirdetett programját fogják képviselni jelölt-jelöltjeik az egyéni választókerületi előválasztáson, semmi mást nem jelent, mint hogy a momentumosok komolyan veszik az előválasztást.

Arra törekszenek, hogy az általuk helyesnek tartott politikának minél nagyobb súlya legyen a Fidesszel szemben álló oldalon, legyen az akár egy majdani kormánykoalíció, akár a következő ciklus parlamenti ellenzéke.

Más kérdés, hogy egyetért-e az ember a Fekete-Győr által meghirdetett programelemekkel. Van köztük, mégpedig nagyon fontos, amivel a magam részéről lelkesen egyetértek, mint például múlt vasárnapi programbeszédének kiinduló állítása, melyre a végén is visszatért: hogy

az új Magyarország nyugati ország legyen, nyugati piacgazdasággal, nyugati szabadságokkal, nyugatias oktatással, nyugatias egészségüggyel.

Hogyne értenék velük egyet – miközben az LMP ma első számú, leginkább komolyan vehető politikusa, Ungár Péter határozottan elutasítja ezt. Ebből az alapállásból szinte magától értetődően következik, hogy a Momentum kiáll az euró bevezetése mellett (azért csak „szinte”, mert a szintén nyugatias Csehországban ma konszenzus van az euró elutasításában), és természetesen ezt is üdvözlöm. Ungár ezt is vitatja, mint az LMP-sek általában, míg a Jobbik, amennyire ez megítélhető, megosztott ebben.

Hasonlóképpen következik ebből az alapállásból

az Európai Ügyészséghez való csatlakozás képviselete, amiben viszont tudtommal az egész ellenzék egyetért.

Nagyon egyetértek még egy kulcsfontosságú állításával: azzal, amit a családfelfogásról mondott – ez is a mai nyugati világ nyitott, toleráns családfelfogása, a melegek házasságkötésének és közös gyermeknevelésének elfogadása. Ezt még nem támadta meg senki az ellenzékből, de kíváncsi lennék, mit gondolnak erről a Jobbikban.

Elhangzottak ugyanakkor olyan ötletek is Fekete-Győr miniszterelnöki programhirdetésében, amelyeket nemhogy támogatni nem tudok, de még komolyan venni se nagyon.

Ilyen a négynapos munkahét ötlete:

ki hihet abban, hogy 2030-ra ennyire csökkentett heti munkaidővel fognak annyit keresni az emberek Magyarországon, hogy abból tisztességesen meg lehessen élni?

Csak Matolcsy mondogat olyanokat, hogy ilyen távon utolérjük Ausztriát, márpedig ott sincs négynapos munkahét. Felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben nincs is egyéni nyugdíjszámla, de ha lenne is, hogyan lehetne az azon felhalmozott pénzből valamikor 35 éves életkor és a nyugdíjkorhatár között levenni akkora összeget, hogy abból hónapokra felhagyhasson az ember a kereső tevékenységével? A nyugdíjkassza tíz, húsz vagy harminc év múlva sem tesz majd lehetővé akkora öregségi nyugdíjakat, hogy abból idő előtt el lehessen venni jelentős összeget egy „alkotószabadság” vagy egy világkörüli utazás finanszírozására.

A „Magyarország-részvény” ötlete nem megvalósíthatatlan, csak értelmetlen:

állami vállalatokat csak olyan szektorokban értelmes dolog fenntartania a Fidesz utáni Magyarországnak, ahol nem a profit és ezáltal osztalék biztosítása a tevékenység célja.

Egy normális részvénytársaság kerülhet olyan helyzetbe, hogy egyáltalán nem fizet osztalékot, és nem lenne kívánatos, hogy egy állami vállalat vezetésére olyan nyomás nehezedjék a „részvényesek” milliói részéről, hogy mindenképpen fizessen osztalékot, mégpedig minél többet.

Az egészségüggyel kapcsolatban a brit és osztrák példa követését javasolta, ami pedig egyszerre nem megy: Nagy-Britanniában állami egészségügy van, amelynek teljesítményével többnyire elégedetlenek a britek, Ausztriában viszont biztosítási alapú egészségügy, még ha nem is annyira versenyelvű, mint a német vagy a holland.

Szóval, vannak komoly bajaim is a Momentum előválasztási programjával, de az mindenképpen örvendetes, hogy politikai tartalmat ad az előválasztásnak, politikai karaktert ad a miniszterelnökjelölt-jelölt mellett választókerületi jelölt-jelöltjeik fellépésének is.

Ne gondolja senki, hogy csak a Momentum lép fel így. A Momentum teszi ezt másoknál nyíltabbá, ami azért is van így, mert a Momentum nincs jelen az Országgyűlésben, és nem tudja saját nézeteit parlamenti megszólalásokban, törvényjavaslatokban, interpellációkban stb. terjeszteni, mint az előválasztás többi részvevője.

Aki figyeli a parlamenti ellenzéki pártok effajta fellépéseit, az pontosan tudja, hogy azok is folyamatosan a maguk programjavaslatait adják elő. Az MSZP például azt, hogy a nyugdíjemelés a következő ciklusban végig egységes összegű legyen, a Párbeszéd számon kéri – nemcsak a Fidesztől, de ellenzéki versenytársaitól is – az alapjövedelmet, az LMP pedig mind a határon túli pártpolitika kérdésében, mind az euró bevezetésével illetve általában az uniós politikával kapcsolatban a Fidesszel megegyező módon támadja a DK-t és a Momentumot.

Íme, kiderül, hogy

a hat ellenzéki párt álláspontja nemcsak másodlagos részkérdésekben, de alapvető kérdésekben is lehet eltérő. Miért is ne szólhatna erről az előválasztás?

És ahhoz mit szóljunk, hogy a Momentum Hadházy Ákost állítja jelölt-jelöltnek Zuglóban, ahol ma az MSZP-s Tóth Csaba a képviselő? Hónapokig tartott, amíg a hat párt meg tudott egyezni abban, hogy minden egyéni választókerületben tartsanak előválasztást. Leginkább a Momentum akarta ezt, legkevésbé az MSZP, amely szerette volna, hogy a jelenlegi képviselőknek ne kelljen versenyezniük az újraindulásért. Végül mindenki elfogadta, hogy kelljen.

A DK például a jelenlegi képviselők közül Burány Sándorral, Csárdi Antallal, Hiller Istvánnal, Hiszékeny Dezsővel, Kálló Gergellyel, Kunhalmi Ágnessel, Mellár Tamással, Molnár Gyulával és Szabó Szabolccsal szemben is állít jelölt-jelöltet az előválasztáson.

Csak Óbudán Szabó Tímeával szemben, Zuglóban Tóth Csabával szemben és Szegeden Szabó Sándorral szemben nem indít senkit a dolgok mai állása szerint. Még ismert országos politikust is elindít pozícióban levő képviselővel szemben: Arató Gergely hívja ki az előválasztáson Burány Sándort. Akkor miért ne indíthatná el a Momentum Tóth Csabával szemben Hadházy Ákost?

Tudom én persze, hogy mi a különbség. Hadházy indulásának Tóth Csabával szemben markáns politikai tartalma van: az MSZP-s képviselőt kapcsolatba hozzák – hadd fogalmazzak óvatosan – tisztázatlan folyamatokkal a zuglói politikában, Hadházy pedig a közélet tisztaságáért folytatott harc ellenzéki „védőszentje”, ahogy Fekete-Győr a jelölt-jelölés bejelentésekor fogalmazott.

Ez is velejár azzal, hogy a Momentum – ugyanolyan nyíltan, mint az LMP – markáns politikai tartalmat ad az előválasztásnak. Jól teszi. (Az LMP is.) Szerintem a Momentum előválasztási kampányával nincs semmi baj. Legfeljebb azzal van néhány ponton baj, legalábbis szerintem, amit mond. De ez is rendjén van.

Ha segíteni nem tud, legalább ne ártson

Orbán vonja vissza törvényjavaslatait jelentették ki az ellenzéki pártok közös nyilatkozatukban, melyet néhány perce tettek ki honlapjaikra. 

Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat. Ezt üzenték a kormánypárt keddi intézkedései, amelynek során a fideszes és az úgynevezett kereszténydemokrata képviselők remegő kézzel megírt alkotmánymódosítás keretében tettek ismételt lépéseket a közpénzek ellopása, valamint a közpénzekkel kitömött cégek, alapítványok bebetonozása és elrejtése érdekében. Tették mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor a válság megfékezésére, a lehető legtöbb ember megmentésére és megvédésére kellene koncentrálni. Egyszerűbben: miközben feltehetően magyar emberek százai halnak meg Orbánék súlyos, történelmi késlekedései, átjachtozott hónapjai miatt, a miniszterelnök és csapata magyar emberek további adómilliárdjait játssza át a kastélyokkal, hajókkal, repülőkkel már amúgy is kitömött oligarcháknak, bebiztosítva őket a 2022-es vereségre.

Orbán kétségbeesett lépéseinek sorába illeszkedik az is, hogy – tökéletesen demokráciaellenes módon – egyeztetés nélkül, másfél évvel az országgyűlési választások előtt benyújtotta a választási törvény módosítását szolgáló javaslatot. Ez is csak azt mutatja, hogy Orbán már a saját maga által, saját magának írt választási rendszerben sem érzi biztonságban magát. Utóbbira minden oka megvan, mert veszíteni is fog – ezt Orbán is beismerte az ominózus törvényjavaslatokkal.

Ha valamikor, most kiváltképpen igaz: Orbán Viktor végképp méltatlanná vált hivatalára. Követeljük, hogy vonja vissza a vonatkozó törvényjavaslatokat, továbbá töltse lopás és ügyeskedés nélkül a hátralévő hivatali időt. Hogy minisztereit és államtitkárait idézzük: Ha a világjárvány idején segíteni nem tud, legalább ne ártson.

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK