Kezdőlap Címkék LMP

Címke: LMP

Karácsony: Orbánt a német nagytőke tartja hatalmon

Budapest főpolgármestere arról beszélt a 168 óra című lapnak, hogy Orbánt a német nagytőke tartja hatalomban. A lapban Schiffer Andrással együtt próbálták meg kideríteni, hogy miért ilyen erős Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszere.

A jelenlegi energiaválságért Orbán Viktor Brüsszelt hibáztatja, mert szerinte az Oroszország elleni szankciók okozzák a kezelhetetlen helyzetet az energiapiacon.

Karácsony Gergely egyetérteni látszik ezzel amikor kijelenti, hogy “jövőre az eddigi 4 helyett 55 milliárdot fizetünk a villanyszámlára, mert valakik Európában a gazdaság bedöntésére spekulálnak az áramár manipulációkkal. Én inkább megvárom míg az Európai Unió összeszedi a bátorságát, és legalább olyan merész szankciókat alkalmaz az áramtőzsdéző energia szolgáltatókkal szemben mint Putyinnal szemben.”

Karácsony Gergely is – Orbánhoz hasonlóan – bűnbakot keres megoldás helyett.

A magas energia árakat ugyanis nem kizárólag az Oroszország elleni szankciók okozzák hanem az is, hogy földgázból hiány van a világpiacon. A magas energia árak maradnak a jövőben is, ezt próbálja Brüsszel kompenzálni abból a pénzből, melyet a nagy energia szolgáltatók extra profitjából venne be.

Jelen pillanatban valószínűleg sem Orbán Viktornak sem pedig Karácsony Gergelynek halvány fogalma sincsen arról, hogy miképp oldják meg az energia válságot és a nyomában járó általános recessziót. Ehelyett bírálatban jeleskednek.

“Az Orbán kormányt a német nagytőke tartja hatalmon”

Ez Karácsony Gergely főpolgármester véleménye, mellyel Schiffer András tökéletesen egyetért. Mi következik ebből?

“Orbán Viktor mindig a béke ellenpólusa az Európai Unióban, csakhát gyakran tudható: a németek kérték meg, hogy ezt az álláspontot képviselje”

– mondta Budapest főpolgármestere.

Mire Schiffer András ellenvetése: “ egy amerikai zsoldban álló Európába nem lehet integrálódni! A te német zöld barátaid is amerikai érdekeket szolgálnak” – hangsúlyozza az LMP ex vezetője. Akár egyetértünk ezzel akár nem, de szembetűnő, hogy Magyarországon mind a hatalom mind pedig az ellenzék a bírálatában erős miközben képtelen pragmatikus megoldást találni. Csakhogy a válság itt van, és valószínűleg nem is múlik el hamar. Orbán Viktor hét szűk esztendőről beszélt, és lehet, hogy ebben egyáltalán nem tévedett.

Végre?

A címben szereplő szóval méltatta a hat parlamenti ellenzéki párt közös fellépését az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke. Értem őt, bizonyára ő is azok közé tartozik, akik elégedetlenek a választásokon súlyos vereséget szenvedett hat ellenzéki pártnak a vereség óta folytatott politizálásával, s alighanem azzal is, hogy nem voltak képesek közösen adni erőteljes választ Orbán tusványfürdői uszítására.

Most viszont együtt álltak ki a Kossuth Lajos térre, hogy megfogalmazzanak egy-egy követelést, amelyek parlamenti megvitatására közösen kezdeményeznek rendkívüli parlamenti ülést a nyári szünetben. Ugyanabban az adásban a kiváló alkotmányjogász, aki gyakran adja a fejét politikai elemzésre, egyenesen szánalmasnak nevezte az ellenzéki produkciót, elsősorban azért, mert nem sikerült tisztázni még csak azt sem, hogy közösen vagy külön-külön kívánnak a jövőben fellépni a politikában.

Igaza lehet, de nekem más bajom van a Kossuth téri akcióval.

Az egykori pártelnök és mások is nyilván azért örülnek a közös fellépésnek, mert valóban látványos volt, hogy az orbáni uszítással szemben nem történt semmi hasonló. Ez azonban nem volt véletlen. Tusványfürdői előadásában Orbán a maga stratégiai elképzeléseit világnézeti keretben adta elő, ez késztette a nyugati demokráciákkal való elvi szembeszegülésének újbóli kifejtésére mind a menekültügy, mind a melegek emancipációja, mind pedig az orosz-ukrán háború kérdésében. Márpedig ezekben a kérdésekben az áprilisi választásokra szövetkezett hat párt álláspontja különböző, mint ahogy különbözőképpen viszonyulnak magához a tusnádfürdői rendezvényhez is, ahogy a Fidesz uralmához is.

MSZP-s és LMP-s politikus volt már a rendezvény vendége, DK-s, Momentumos vagy Párbeszédes politikus nem. Az LMP és az MSZP vezetői a választási kudarcot jórészt arra vezetik vissza, hogy az ellenzék túl sokat foglalkozott „szimbolikus” kérdésekkel, és nem eleget „az emberek” megélhetési problémáival, és helytelenítették a „putyinozást”, a háború kérdésében való állásfoglalást a kampányban. Természetesnek és örvendetesnek tartom, hogy az Orbán-előadásról külön-külön mondtak véleményt, hiszen ha közös szöveget próbáltak volna szerkeszteni, az óhatatlanul színtelen-szagtalan lett volna. Így viszont Gyurcsány Ferenc elmondhatta, hogy náci beszédnek tartja Orbán szövegét, és fontos, hogy időnként ne csak értelmiségiek és újságírók, de politikusok is kimondják az igazat Orbánról és rendszeréről.

Más a helyzet az Orbán-kormány megszorító intézkedéseivel: erről nagyjából ugyanazt gondolják és mondják a hat párt politikusai. Amit az egyik mond, azt a többiek is fel tudják vállalni, ahogy az egyik párt társelnöke a sajtótájékoztatót követően hangsúlyozta. Ők igen, felelős közgazdász azonban többnyire nem. Amivel a Momentum állt elő a közös sajtótájékoztatón, hogy vonják vissza a kata-törvényt és az év végéig dolgozzanak ki új megoldást, illetve az MSZP kezdeményezésével az országos lakóház-szigetelési programról egyet lehet érteni.

A rezsinövelés eltörlésére irányuló DK-s követeléssel azonban komoly gazdaságpolitikus nem érthet egyet.

Lehet és kell bírálni az intézkedés végrehajtásának módját és azt, hogy tíz éven keresztül áltatták a magyarokat azzal, hogy lehet önkényesen megszabni a háztartási energiatarifákat, s emellett a választásokig kitartottak, majd a választás után intézkedtek másként. Azt azonban már a választások előtt elmondták a szakemberek, hogy a „rezsicsökkentés” nem lesz fenntartható.

Nem a „rezsicsökkentés” „megvédése” lehet egy komolyan vehető párt követelése, hanem olyan kompenzációs rendszer kialakítása, amely enyhíti a reális energiatarifák terheit a rászorulók számára, miközben az arra képesektől elvárja a reális árak megfizetését.

Nem érthet egyet komoly gazdaságpolitikus a Kossuth téren elhangzott, de már a választási kampányból is ismert áfa-csökkentési javaslatokkal sem. Az Orbán-kormány alacsony egyenes adókat és ugyanakkor magas közvetett adókat és különadókat vet ki, és így biztosítja a jövedelemközpontosítás viszonylag magas szintjét, és finanszíroz kiterjedt állami költekezést. Önmagában az áfa-terhek kiterjedt, de szelektív csökkentését nem lehet meghirdetni ellentételezés nélkül, viszont az egyenes adók emelését és a költségvetési költekezés szűkítését az ellenzéki pártok a választási kampányban és azt megelőzően illetve követően sem vállalták. Ráadásul

az áfa csökkentése olyan tehercsökkentést jelent, amelyből óhatatlanul több jut a többet és kevesebb a kevesebbet fogyasztónak.

Így van ez a gyermeknevelési cikkek áfájának a Jobbik által hosszú ideje követelt csökkentésével, netán – ahogy most mondják – eltörlésével is: a tehetősebbek babaápolási termékekre, bébiételre, gyerekruhára, gyerekbútorra is jóval többet költenek, mint a szegények. Nem áfacsökkentéssel vagy éppen eltörlésével, hanem a családi pótlék emelésével kell a gyerekes háztartások jövedelmi helyzetén javítani. Ugyanez vonatkozik a közműdíjak áfájának szintén a Jobbik által meghirdetett eltörlésére is. A sajtótájékoztatón a Párbeszéd politikusa adta elő az „alapvető élelmiszerek” áfájának csökkentését, amit a kampányban mind a hat párt képviselt. Az iménti ellenérv az élelmiszerek áfájának csökkentésére vagy netán – mert ilyen is elhangzik ellenzéki politikusoktól – eltörlésére fokozottan vonatkozik. Hozzá kell tenni, hogy nincs megalapozott módszer az „alapvetőnek” tekintett élelmiszerek körének elhatárolására, ezért is vonatkozik az alacsonyabb áfa-kulcs Európa-szerte az élelmiszerek összességére. Jól hangzó követelés az „alapvető” élelmiszerek áfájának csökkentése, de én sem költségvetési, sem társadalompolitikai szempontból nem tartom támogathatónak. Legalább a politikusoknak tudniuk kellene: a fogyasztás megadóztatása nem valamiféle „büntetés”, hanem a közkiadások finanszírozásának nélkülözhetetlen forrása, ami alól a fogyasztás semmilyen tételét nem helyes kivonni. (Ahogy a jövedelemadózás alól sem helyes semmiféle jövedelmet kivonni.)

Az LMP a Kossuth téren is a „klímabérlet” ötletével állt elő, a német 9 eurós bérletjegy példájára. Németországban csak három hónapra nyitották meg ezt a lehetőséget, s tartós finanszírozására ott sem látnak lehetőséget. Nálunk sem látok ilyet, s az LMP sem jelöl meg tartós forrást.

Én sem vagyok lelkes az ellenzéki pártok közös fellépésétől, ahogy a kitűnő alkotmányjogász sem, de én azért, mert a populista követelésekkel lépnek fel egységesen.

UNGÁR

Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője másodszor tisztelt meg azzal, hogy hozzászólt a Facebook-oldalamon. Most ezt írja: „Az a helyzet, hogy a politikai vita vége az, hogy ha valaki nem ért egyet Bauerrel, az csak fideszes vagy akár náci lehet. Szerintünk nem igazán koherens az az álláspont, hogy szolidaritás kell minden európai polgár irányába, de a határon túli magyarok érzékenységét aki figyelembe veszi, az náci.”

Éppen két hónapja ezt az általános érvényű megjegyzést fűzte az ellenzéki pártok parlamenti viselkedéséről írott jegyzetemhez: „A helyzet az, kedves Bauer Tamás, hogy ha Ön kritizál minket egy álláspont miatt, akkor én mindig megnyugszom: megmutatja, hogy jó úton haladunk.” (Mindkét idézetben kitettem a magyar helyesírás szabályai szerint szükséges vesszőket.)

Kedves Ungár Péter, maradjunk abban: más úton.

Nagy erőfeszítéssel sem találna nálam olyan állítást, hogy aki nem ért velem egyet, az „csak fideszes vagy náci lehet”, vagy, hogy aki figyelembe veszi a határon túli magyarok érzékenységét, „az náci”. Soha ilyesmit nem mondtam, nem írtam, nem gondoltam. A politikai tájkép ennél sokkal tarkább.

Ungár Pétert idestova nyolc éve ismerem személyesen: együtt, pontosabban egymás mellett kampányoltunk a Moszkva téren a 2014-es kampányban, én, mint jelölt, Ungár pedig mint az LMP jelöltjének kampányembere, és jókat beszélgettünk. Azután a 2018-as kampányban újra találkoztunk, én ismét mint jelölt, de már ő is mint jelölt, a szomszédos választókerületben. Megint váltottunk pár szót. Ungár azután listáról bejutott az Országgyűlésbe, és kétségtelenül az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az ellenzéki képviselők között. Gyakran beszélt, nyilatkozott az elmúlt négy évben, kivételes tudatosság jellemezte: kiválasztott magának egy ügyet, a szociális szektorban dolgozók, illetve az idős családtagjaikat gondozók javadalmazásának ügyét, s folyamatosan erről beszélt.

Emellett kiválasztott magának a következő választásra egy Budapesten kívüli választókerületet, és szisztematikus munkával készült fel arra, hogy ott induljon el egyéni jelöltként. Azzal a feltételezéssel, hogy abban a billegő választókerületben akár még nyerhet is. Az országos eredmény azután úgy alakult, hogy minden Budapesten kívüli billegő választókerületet a Fidesz nyert meg, így most is csak listáról tudott bejutni az országgyűlésbe. (Ahogy a kilencvenes években én is.) Párttársai méltán tették őt az LMP első listás helyére, és a választást követően még frakcióvezetőnek is megválasztották. Így most még többször szerepel a parlamentben is és a médiában is, és az ügyek szélesebb spektrumában kell előadnia a maga és az LMP álláspontját.

Amilyen tudatosan építette a saját politikai arculatát, olyan tudatosan építi most – és ezt csak helyeselni tudom – pártjáét. Már a választási kampányban is többször elmondta, hogy önmagát az ellenzék legeuroszkeptikusabb politikusának tekinti, és most az euroszkepticizmust, az európai integráció szorosabbá válásával, az Unió föderatív voltának erősítésével, az euró bevezetésével való szembehelyezkedést tekinti az LMP egyik megkülönböztető jegyének.

Ez nem bűn, van ilyen álláspont Európában, ezt képviselték a Brexit hívei, ezt képviselik a cseh konzervatívok, és ezt képviseli a francia, a német vagy a skandináv, a holland szélsőjobb. És persze a Fidesz is.

A nyugat-európai zöldek viszont nem.

A másik terület, ahol Ungár élesen megkülönbözteti az LMP-t elsősorban a DK-tól, de a Momentumtól is, a nemzeti kérdés. Ungár, mint az imént idéztem, azt veti a szemünkre, hogy nem vesszük figyelembe a határon túli magyarok érzékenységét. A határon túli magyarokhoz való viszonyt a Fideszhez hasonlóan Ungár és pártja is azon méri le, hogy helyesli-e valaki a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot és az azzal járó választójogot, a kisebbségben élő magyarok és a magyar állam között létrehozott közjogi köteléket.

Tudjuk, hogy 2004-ig ezt a Fidesz sem helyeselte. Antall József emlékezetes beszédében is hangsúlyozta, hogy lélekben érzi magát tizenötmillió magyar miniszterelnökének, közjogi értelemben azonban csak a Magyarországon élő tízmillió országlakosénak. Útlevelek letelepedés nélküli osztogatása a határ túloldalán élőknek – ebben Orbán Magyarországa Milošević Szerbiájának, Tuđman Horvátországának, a jugoszláv utódállamok közötti háborúk kezdeményezőinek, valamint Băsescu Romániájának követője. Putyin Oroszországa osztogatta hasonlóképpen az útleveleket a Grúziától leválasztott Abháziában és Dél-Oszétiában, majd pedig a Donyec-medencében, hogy Putyin „hétszázezer orosz állampolgár” védelmével is indokolhassa az Ukrajna elleni átfogó támadást.

A nyugati demokráciákban nem állampolgárság osztogatásával oldják meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és igazuk van, mert ez a megoldás inkább ellentéteket kelt az érintett országok, illetve a többség és a nemzeti kisebbség között.

Akik így vélekedünk, emellett is fontosnak tartjuk a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi jogait, és amikor általunk támogatott kormánya volt Magyarországnak, az legalább annyit tett a kisebbségben élő magyarok helyzetének érdemi javításáért, mint az Orbán-kormányok.

A harmadik ügy, amelyben Ungár rendszeresen megkülönbözteti magát a DK-tól és talán más ellenzékiektől, talán ezeknél is fontosabb. Azt kifogásolja, hogy más ellenzékiek mindenféle „csúnyákat” mondogatnak Orbánra. E kérdésben Ungár nem beszél világosan. Azon a május 16-i parlamenti ülésen, ahol Gyurcsány Ferenc törvénytelennek minősítette az Orbán-kormányt, Ungár volt az első napirend előtti felszólaló, és a következőképpen indította beszédét: „Ma fog miniszterelnököt választani az Országgyűlés. Ilyenkor általában az a szokás, hogy különböző ellenzéki politikusok beszélnek a „világok harcáról”, az abban betöltött szerepükről, a viszonyukról a világhoz. Én mégsem szeretnék így tenni, mert azt gondolom, hogy a negyedik kétharmad után az a szerénység illet minket, hogy az ilyen nagy megfejtésektől tartózkodjunk.

”Én személy szerint úgy gondolom, és a DK is megalakulása úgy gondolja, hogy a magyar politika alapvető kérdése ma az, hogy mi 1990-től demokráciát építettünk, Orbán és az egész Fidesz pedig 2010 óta önkényuralmat épít, és tizenkét év alatt fel is építette.

Alighanem erre céloz Ungár, amikor azt mondja, hogy mások „világok harcáról” beszélnek. Igen, Orbán világa és az 1990 és 2010 közötti magyar demokrácia két világ. Az LMP ezt Schiffer András vezetésével is másképp gondolta. Máig a fülemben cseng, ahogy Schiffer azt mondja a fideszes képviselők felé fordulva valamikor a 2010-2014-es ciklusban: „Én nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét.” Én akkor is kétségbe vontam, s ma is kétségbe vonom. Hogy Ungár mit gondol erről, nem tudom, de biztosan nem ezt, nem a demokrácia vagy önkényuralom közötti választást tekinti a magyar politika központi kérdésének.

Nem a rendszer, hanem csak a kormány ellenzékeként képzeli el az LMP feladatát.

Nem áll ezzel egyedül a parlamenti ellenzékben, de ő ebben a legtudatosabb. Nem tagadom, becsülöm ezért Ungár Pétert. Csak szerintem az általa képviselt politika nem vezet sehova.

Mindenesetre megállapíthatjuk: a parlamenti ellenzékben – eltekintve a Mi Hazánktól – két fő irányt különböztethetünk meg: a rendszerellenzéki irányt, amely az orbáni önkényuralommal szemben határozza meg magát, és híve a szoros európai integrációnak, a szomszéd népekkel való történelmi megbékélésnek, és a másik irányt, amely nem támadja az Orbán-rendszert mint önkényuralmi rendszert, a Fideszhez hasonlóan szemben áll az európai integráció elmélyítésével, a „nemzetek Európája” szuverenista politikáját követi, és egyetért a Fidesszel a „közjogi nemzetegyesítés” kockázatos politikájában. Ungár átgondoltan képviseli ezt a második irányt. Magam az elsőt tartom követendőnek.

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

REZSICSÖKKENTÉS A KUTAKNÁL

Hetek óta követelték az ellenzéki politikusok, hogy tegyen valamit a kormány az elszaladó üzemanyagárakkal. A Jobbik az árak befagyasztását követelte, mások csak arra célozgattak, hogy engednie kellene a kormánynak az üzemanyagárakban foglalt adókból. Még azt is felelevenítették, hogy hogyan támadta a Fidesz annak idején az MSZP–SZDSZ kormányt, amiért a benzinár elérte a 300 forintot. Most meg 500 forint fölé nőtt.

Bátor dolog volt az LMP-s Kanász Nagy Mátétól, hogy elmondta: zöld politikusként ő nem kifogásolja a magas benzinárat, hiszen az a fogyasztás és ezzel a környezetszennyezés csökkentésére ösztönöz. Holott tudhatja, hogy ezzel nem lesz népszerű. Azt mondja a benzinár ügyében, amit a német zöldek is mondanak, akik az üzemanyagárak további emelésével kampányoltak, és alighanem ennek is köszönhették, hogy a reméltnél jóval gyengébb, alig 15 százalékos eredményt értek el, nem nyerték meg a szeptemberi választást, csak harmadikak lettek (bár ez is történelmük legjobb eredménye). Hozzáteszem,

a zöldek az üzemanyagár további emelését egységesen kompenzálták volna a háztartások számára, ami a sokat és drágán autózó tehetőseknek nem, de a naponta ingázóknak kompenzálta volna a zöldek által szorgalmazott áremelkedést.

Azt az áremelkedést, ami az elmúlt hetekben következett be, Nyugat-Európában senki sem akarja árbefagyasztással megállítani, vagy adócsökkentéssel mérsékelni. Nem tudok olyanról Európa régi demokráciájában, ahol állami intézkedést hoztak az üzemanyagárak emelkedése miatt. Pedig ott már nem az 500, hanem – átszámítva – 600 forint fölött vannak az árak, sőt megközelítik a 2 eurót, vagyis 700 forintot. Lengyelországban vagy Csehországban sem született ilyen intézkedés. Európa nyugati részében az növekvő üzemanyagárat egyfajta természeti csapásnak tekintik, ami miatt aggódnak, akárcsak a háztartási energia áremelkedése miatt, ami ott az üzemanyagárakhoz hasonlóan követi az importár emelkedését. Ezért is

harsogja az orbáni propaganda, hogy Nyugat-Európa energiaválsággal küzd, míg nálunk az állam megvédi ettől az embereket, ragaszkodik a rezsicsökkentéshez, az állam által előírt áram- és gázárakhoz.

Ami engem illet, én kezdettől fogva helytelenítettem az Orbán-féle rezsicsökkentést. Liberális közgazdászként általában azt tartom helyesnek, ha a termékekért annyit kell a vállalatoknak is és a fogyasztóknak is fizetni, amennyibe az kerül. Ha drágul az energia a világpiacon, azt helyes a belföldi fogyasztói árakban is érvényesíteni, és a fogyasztóknak a maguk döntéseiben figyelembe kell venniük, hogy az üzemanyagért többet kell fizetniük, mint korábban, tehát fokozottan meg kell gondolniuk, hogy mennyit autóznak.

Azt a szokásos ellenvetést, hogy a nyugati jövedelmek mellett a magasabb benzinárak is megfizethetők, a magyarországi jövedelmek mellett azonban nem, vitatom, hiszen a magyarországi jövedelmek mellett a cipő is, a hús is és az építőanyag is sokkal drágább, mint Nyugat-Európában.

Ebből a megfontolásból kezdettől fogva helytelenítettem, hogy az ellenzéki pártok állami beavatkozást követelnek a benzinár-emelkedéssel szemben. Csütörtökön Gulyás Gergely bejelentette, hogy az Orbán-kormány is az áremelkedés megfékezése, a 95-ös benzin és a gázolaj árának 480 forinton történő befagyasztása mellett döntött. Más szóval, kiterjesztette a „rezsicsökkentést” az üzemanyagárakra. Nem úgy, ahogy az ellenzékiek szorgalmazták, vagyis az ÁFA vagy a jövedéki adó csökkentésével, hanem az üzemanyagot forgalmazó cégek nyereségének terhére. Ezért is nevezhetjük ezt is „rezsicsökkentésnek”: ahogy annak idején a háztartási energiatarifákat (és vízdíjakat) csökkentették a szolgáltatók nyereségének terhére (melyek akkor még többnyire külföldi tulajdonban voltak), most ezt teszik az üzemanyagárakkal is.

Ez az Orbán-kormány általános gyakorlata: ajándékot ad „az embereknek” mások terhére.

(Ugyanezt teszi, amikor az önkormányzatok terhére ad kedvezményt a vállalkozásoknak az iparűzési adó megfelezésével.)

El is érte annak idején, amit akart: a közszolgáltató cégek külföldi tulajdonosai többnyire eladták közműcégeiket az államnak, és „mellesleg” újabb kétharmados többséget szerzett a 2014-es választáson.

Most, nem egészen félévvel a következő választás előtt nem engedte át az üzemanyagárak emelkedése miatti háborgást az ellenzéknek, hanem maga javára használja ki azt.

Szerencsétlen egyetértés alakult ki az ellenzék és a kormány között, már megint, mint annyiszor. Én ezt – mint más esetekben is – sajnálatosnak tartom.

Szerintem az a helyes, ha – miként az európai piacgazdaságokban szokásos – adottságnak tekintjük, hogy az állam költségvetési kiadásainak fedezetére a dohányárukhoz és a szeszesitalokhoz hasonlóan az üzemanyagok forgalmazására is vet ki különadót, amit a fogyasztók az árban megfizetnek. Ezekről a költségvetési bevételekről nem mondhat le az állam akkor sem, ha az üzemanyagok importára és az ezt követő hazai ár hirtelen emelkedik. Hogy Orbán ezt is – mint a piacgazdaság és a demokrácia minden elvét – folyamatosan lábbal tiporja, az engem nem szomorít el, Orbán hatalomgyakorlása ilyen volt és ilyen lesz.

Azt, hogy a magát nyugatosnak, európainak, sőt legeurópaibbnak mondó ellenzékiek fordítanak hátat a piacgazdaság normáinak, az már nagyon zavar.

Előválasztás 2021 – Az első forduló – Végjáték

Lezárult az előválasztás első fordulója. A Demokratikus Koalíció egyértelműen csatát nyert, a háború kimenetelét azonban nem a választók, hanem az asztaloknál alkudozók döntik el.

A miniszterelnök-jelölt verseny végeredménye:

  1. Dobrev Klára, a DK jelöltje: 214.319 szavazat (34,76%)
  2. Karácsony Gergely, a Párbeszéd–MSZP–LMP jelöltje: 168.396 szavazat (27,31%)
  3. Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje: 123.453 szavazat (20,02%)
  4. Jakab Péter, a Jobbik jelöltje: 86.909 szavazat (14,10%)
  5. Fekete-Győr András, a Momentum jelöltje: 20.944 szavazat (3,40%)

Az egyéni körzetek a pártok szempontjából:

  1. Demokratikus Koalíció: 32 képviselő
  2. Jobbik: 29 képviselő
  3. MSZP: 18 képviselő
  4. Momentum: 15 képviselő
  5. Párbeszéd: 7 képviselő
  6. LMP: 5 képviselő

Az egyéni helyekért induló győzesek listája:

BARANYA 01
Mellár Tamás, Dr.  4.563
Nemes Balázs          3.767
BARANYA 02
Szakács László, Dr.              3.695
Keresztes László Lóránt, dr.     3.507
BARANYA 03
Schwarcz-Kiefer Patrik      1.999
Frey Benjámin                      1.356
BARANYA 04
Szarkándi Lajosné  1.392
Koltai Péter               1.285
Alpár György             1.021
BAZ 01
Szilágyi Szabolcs     4.258
Simon Gábor, dr.        2.900
Csabalik Zsuzsanna       472
BAZ 02
Varga László, dr.   4.089
Hegedűs Andrea       3.498
BAZ 03
Kiss Sándor                  2.734
Farkas Péter Barnabás     2.517
BAZ 04
Üveges Gábor    2.980
Hornyák Evelin     1.224
Koleszár István       290
BAZ 05
Erdei Sándor Zsolt  2.094
Berger Zsolt                 899
BAZ 06
Jézsó Gábor      3.052
BAZ 07
Sermer Ádám   1.556
Kormos Anna      1.216
BP 01
Csárdi Antal           5.437
Gelencsér Ferenc      3.625
BP 02
Orosz Anna                   8.445
Gy. Németh Erzsébet       3.801
BP 03
Hajnal Miklós                5.381
Komáromi Zoltán, Dr.      4.803
Visi Piroska                    1.520
BP 04
Tordai Bence       6.967
Kálmán Olga         3.425
BP 05
Oláh Lajos, Dr.                  4.221
Tompos Márton                   3.519
Beleznay Zsuzsanna, dr.      1.534
BP 06
Jámbor András      3.626
Csordás Anett          2.220
Manhalter Dániel      2.056
Demeter Márta           815
BP 07
Hiszékeny Dezső    7.797
Naszádos Zsófia       3. 197
Keszthelyi Dorottya   3. 064
BP 08
Hadházy Ákos     11.070
Tóth Csaba              2.644
BP 09
Arató Gergely       3.571
Burány Sándor        2.886
Paróczai Anikó        1.741
BP 10
Szabó Tímea        9.033
BP 11
Varju László         9.854
BP 12
Barkóczi Balázs    6.162
Palocsai Béla           2.439
BP 13
Vajda Zoltán      4.328
Nemes Gábor       2.663
Hollai Gábor         2.500
Palotás János           675
BP 14
Szilágyi György     5.132
Lukoczki Károly        3.098
BP 15
Kunhalmi Ágnes      6.295
Ferencz István           2.872
BP 16
Hiller István dr.     6.935
Vidákovics László      1.280
BP 17
Szabó Szabolcs        5.550
Komjáthi Imre         2.979
BP 18  (újraszámolják)
Tóth Endre    5.706
Molnár Gyula   5.633
BÁCS 01
Szőkéné Kopping Rita    1.669
Lejer Zoltán                      1.560
BÁCS 02
Bodrozsán Alexandra      2.798
Király József                      2.373
BÁCS 03
Magóné Tóth Gyöngyi Mária, Dr.     2.685
Kudron Nándor dr.                              1.590
Angeli Gabriella, dr.                               372
BÁCS 04
Kis-Szeniczey Kálmán                2.425
BÁCS 05
Horváth Roland Károly          1.868
Papp Dénes                                783
Kovács Erika                               690
BÁCS 06
Kiss László                         1.327
László Károly                       1.294
Preininger Rozália                   970
Vass Antal                              277
BÉKÉS 01
Stummer János         4.621
Miklós Attila                 1.323
BÉKÉS 02
Kondé Gábor, Dr.       1.252
Gajdos Attila                   768
Miskéri László                 703
BÉKÉS 03
Leel-Őssy Gábor        2.348
Mikóné Hirth Beáta       1.699
BÉKÉS 04
Szabó Ervin, dr.          3.696
Szelényi Zoltán, dr.     2.213
CSONGRÁD 01
Szabó Sándor           6.588
Binszki József, Dr.       2.416
CSONGRÁD 02
Mihálik Edvin Máté      3.417
Tóth Péter                     2.090
Tóth Szabolcs                1.279
CSONGRÁD 03
Szűcs Ildikó             2.786
Borsik Viktor              1.476
Mészáros Gábor            877
CSONGRÁD 04
Márki-Zay Péter       5.070
Mucsi Tamás              1.138
FEJÉR 01
Márton Roland, dr.      3.057
Ráczné Földi Judit          2.440
FEJÉR 02
Fazakas Attila        3.189
But Sándor                  309
FEJÉR 03
Balázs Péter        2.823
József András           825
Bogdán János, ifj.     551
FEJÉR 04
Kálló Gergely        5.349
Kovács Janka          1.037
FEJÉR 05
Kertész Éva       1.787
Gottlóz Tibor          343
Orosvári Zsolt        321
GYŐR 01
Jancsó Zita         2.972
Rehó Tibor           2. 515
GYŐR 02
Gasztonyi László, Dr.     2.444
Juhász István                   1.037
Balla Jenő                           769
Németh Eszter                    447
GYŐR 03
Kovácsné Varga Ildikó       1.630
Orbán Krisztián                    1.034
GYŐR 04
Brenner Koloman, Dr.      3.237
Jakál Adrienn                      1.246
GYŐR 05
Magyar Zoltán        3.363
Balázs Endre               971
HAJDÚ 01
Varga Zoltán               2.758
Pálinkás József, dr.         1.665
Szabó Bence                 1.586
Illés-Rácz Mariann            173
HAJDÚ 02
Mándi László        2.945
Vaszkó Imre           2.180
Fülep Olivér              243
HAJDÚ 03
Szörényi Károly      1.056
Kosztin Mihály              844
Szórádi Sándor             363
HAJDÚ 04
Szántai László        1.087
Szabó Patrik                761
Bihary Judit, dr.           590
HAJDÚ 05
Kiss László                        1.665
Bangóné Borbély Ildikó        1.382
HAJDÚ 06
Hegedüs Péter              2.118
Tóth József                     1.956
Tömöri Zsolt Sándor        1.092
HEVES 01
Berecz Mátyás        3.941
Jánosi Zoltán          1.507
HEVES 02
Dudás Róbert       4.781
HEVES 03
Korózs Lajos        2.240
Lőcsei Lajos           1.365
Varga Ferenc            508
JÁSZ 01
Sziráki Pál                4.092
Tóth Áron                  1.175
Kármán Irén, dr.        1.144
JÁSZ 02
Kertész Ottó dr.       1.642
Gedei József, Dr.         1.141
JÁSZ 03
Lukács László György, dr.    3.121
Turó Vilmos                               593
Kozma Dániel                            184
JÁSZ 04
Csányi Tamás       4.135
KOMÁROM 01
Konczer Erik, Dr.     4.299
Gurmai Zita, dr.         2.152
KOMÁROM 02
Nunkovics Tibor       4.841
KOMÁROM 03
Nemes Andrea, dr.      3.223
Szanyi Gábor                 2.426
NÓGRÁD 01
Godó Beatrix             2.611
Horváth Ferenc            1.229
Dömsödi Gábor               746
NÓGRÁD 02
Gyenes Szilárd        2.240
PEST 01
Bősz Anett, Dr.      5.586
Tetlák Örs                1.956
Ollero Marco             1.647
PEST 02
Szél Bernadett        10.182
Hegyesi Beáta             2. 339
PEST 03
Buzinkay György        3.313
Pál Gábor                     3.012
Kóder György               1.698
Katona Andrea, Dr.          827
PEST 04
Inotay Gergely               2.766
Juhász Béla Róbert           2.416
Gyurcsik Ádám                   523
PEST 05
Dorosz Dávid           6.510
Tonzor Péter              3.385
Fekete László               483
PEST 06
Hohn Krisztina         3.348
Simon Erika               2.374
Varga Zoltán, dr.        1.800
PEST 07
Fricsovszky-Tóth Péter      4.320
Farag Alexandra                    2.483
PEST 08
Jószai Teodóra        4.102
Nagy János               3.914
PEST 09
Schmuck Erzsébet, dr.    2 685
PEST 10
Gér Mihály            2.771
Magdics Máté          1.191
PEST 11
Jánosi-Lesi Ágota       2.376
Andrejka Zombor          1.896
PEST 12
Zágráb Nándor          2.645
László Ferenc                  508
Sipos Mihály                   436
SOMOGY 01
Varga István, Dr.          2.844
Horváth Ákos Ervin          1.580
Bereczki Dávid                   510
SOMOGY 02
Ander Balázs          2.828
Remes Gábor               820
SOMOGY 03
Steinmetz Ádám, dr.      2.464
SOMOGY 04
Potocskáné Kőrösi Anita     2.984
Kovács Miklós, Dr.                  1.533
SZABOLCS 01
Lengyel Máté                       4. 463
Csipkés József István, dr.        1.103
SZABOLCS 02
Aranyos Gábor           1.389
Gyüre Csaba dr.               956
Kiss Krisztián, dr.             514
SZABOLCS 03
Tóth Viktor              1.409
Sárosy Zoltán               950
SZABOLCS 04
Sápi Mónika, Dr.               1.060
Bíróné Dienes Csilla, dr.          985
SZABOLCS 05
Földi István             2.225
Papp Ildikó, dr.           1.101
SZABOLCS 06
Tóth Viktor              1.255
Bélteki Béla, dr.          1.222
Czirják Alexandra          517
Pradlik Milán                 123
TOLNA 01
Harangozó Tamás, dr.     2.617
Bozsolik Róbert, dr.            2.089
TOLNA 02
Szabó Loránd            1.609
Száraz Zoltán              1.165
TOLNA 03
Bencze János                   1.423
Tóth Attila Szilveszter         1.151
VAS 01
Czeglédy Csaba, Dr.        3.837
Ungár Péter                       3.661
Koczka Tibor                         110
VAS 02
Hencz Kornél                 1.411
Szilágyi Tamás                 1.063
Bányai-Németh Gábor         502
VAS 03
Bana Tibor                2.107
Pleva Dániel, dr.          1.046
VESZPRÉM 01
Csonka Balázs             3.689
Mesterházy Attila           1.821
VESZPRÉM 02
Benedek Szilveszter       2.909
Szecsődi Andrea                2.118
VESZPRÉM 03
Rig Lajos              3.598
VESZPRÉM 04
Grőber Attila          2.042
Süle Zsolt                  760
Jádi István, dr.           384
ZALA 01
Csidei Irén, Dr.        1.928
Föőr Gábor                1.025
Plesz Dóra                    911
Benke Richárd              618
Paksy Zoltán, dr.           263
ZALA 02
Elekes István                1.280
Czuth Zoltán László          1.196
Molnár Tibor                       781
ZALA 03
Horváth Jácint       2.956
Berta Krisztián          1.551

 

Kapituláció

Egy héttel ezelőtt arról írtam ezen az oldalon, hogy nem állhatja meg a helyét Gyurcsánynak az az állítása tizennégy pontjából a negyedikben, hogy az ellenzéki együttműködésnek közös világkép az alapja.

Az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájának példáját hoztam fel annak szemléltetésére, hogy az ellenzéki pártok világképe korántsem egységes, a Jobbik és az LMP nem szakpolitikai részletekben, hanem politikai világképünk alapjait illetően képvisel mást, mint tudtommal a DK, a Momentum vagy a Párbeszéd. Már akkor külön kiemeltem, hogy Gyurcsány a Jobbiknak a nemzeti kérdésben képviselt álláspontját tekinti annak az elemnek, amely hozzájárul a szövetkező pártok közös álláspontjának megformálásához. Idézem újra, amit egy hete is idéztem Gyurcsánytól:

„Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

Akkori szövegemben emlékeztettem arra, hogy a kettős állampolgárságnak, az ebben megjelenő – ez most az én hosszú ideje használt formulám – „puha irredentizmusnak” az elutasítása vagy elfogadása volt az egyik fontos különbség a megalakuló DK és a maradék MSZP között.

Amikor az MSZP képviselői tíz évvel ezelőtt feladták a korábban általuk is támogatott Gyurcsány-kormánynak a nemzeti kérdésben képviselt, az európai normákkal összhangban álló felfogását, azt írtam, hogy az MSZP a II. Internacionálé pártjainak az első világháború kitörésekor elkövetett árulását ismétli meg.

Ma is így gondolom: Orbánnak a nemzeti kérdésben folytatott politikája – melyet a Jobbik és az LMP mindig támogatott – a háborúkhoz, népirtásokhoz vezető nacionalizmus szörnyű hagyományához nyúl vissza, szemben a szomszéd népekkel való történelmi megbékélés 1945 utáni európai hagyományával, melyet viszont korábban az SZDSZ, illetve megalakulása óta a DK képviselt mindeddig a magyar politikában. Egy héttel ezelőtti jegyzetemet így zártam (most magamat idézem): „Tényleg a Jobbik, állandó figyelmeztetéséhez’ kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?”

Hétfő este az Egyenes Beszédben megkaptam a választ: igen.

Mint mindig, Gyurcsány a tőle megszokott módon becsületesen megmondta: megváltoztatta az álláspontját.

  Kénytelen vagyok hosszabban idézni az interjúból:

„Én racionálisan a bibói történelmi államnemzet kategóriáját használom, ne menjünk bele. Lehet, hogy nekem is kellett hozzá sok év, hogy értsem, hogy mennyire őszinte mozgósító erő sokak számára és az identitásában az a fajta magyarság, amit én talán racionálisabban és természetesebben éltem meg, mint ők. És ennek milyen közösségszervező ereje van.

Miközben az álláspontom határon túli magyarok automatikus állampolgársága, satöbbi ügyében, ez a része nem változott,

de hogy ennek van egy mély, őszinte lelkisége, amit talán én kevésbé éreztem, értettem, ez részben a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása szerintem az én gondolkodásomhoz.”

„De ez meglesz ebben az együttműködésben is, az LMP-től a Jobbikig több párt pontosan ugyanúgy gondolkozik erről, mint a Fidesz, így első ránézésre. Ez azt is jelenti, hogy ez ügyben sokkal toleránsabb is?”, kérdezte a műsorvezető.

„Ez egy koalíciós együttműködés. Ennek az alapja nagyjából az, hogy, hogy mondjam, nagyon oda kell egymásra figyelni. Az, amit mi képviselünk például kettős állampolgárság és szavazati jog ügyében, annak nincs többsége a mi oldalunkon sem.”

„Ez azt is jelenti, hogy elengedi?”

„Természetesen. Még kétszer föl kell vetni. Tudja a választ, hogy én mást gondolok. De az ország stabilitása, kormányozhatósága sokkal fontosabb, mint hogy ebben az ügyben megfeszítünk majd egy koalíciót. Persze. El.”

Annyi minden után, amiben a DK eltávolodott attól, amit az alakuláskor együtt képviseltünk, és ami megkülönböztette a többi ellenzéki párttól, Gyurcsány most már a nemzeti kérdésben képviselt európai álláspontot is feladja, és a DK a Mesterházy-féle MSZP-t tíz év késéssel követve magáévá teszi a magyar nacionalizmusnak a Fidesz mellett a Jobbik és az LMP által képviselt legrosszabb hagyományából következő szabályozást a kettős állampolgárságról és a választójogról.

De hát szabad-e kockára tenni a Fidesz legyőzéséhez nélkülözhetetlen teljes ellenzéki szövetséget egy olyan szakpolitikai kérdésben való nézetkülönbség miatt, mint a kettős állampolgárság és az azzal járó választójog? Nem indokolt-e a szövetségkötéshez mindeninek engedni valamennyit a maga álláspontjából?

Nem akármilyen szakpolitikai kérdésről van itt szó.

A magyar közgondolkodásban több, mint száz éve jelen van az egyik oldalon Tisza Istvántól Horthy Miklóson át Orbán Viktorig ívelő úri nacionalizmus, amely a magyarok közép-európai szupremáciájában gondolkodik. És ott van vele szemben az Adytól Károlyin és Bibón át a mai – nevezzük így – köztársaságpárti magyar demokraták „Dunának, Oltnak egy a hangja” felfogásáig a másik irány, amely a szomszédokkal való történelmi megbékélésre törekszik, és ezen az alapon találhatja meg az ország helyét a modern, integrálódó Európában.

Az Orbán-rendszer államunkat alaptörvényével, állampolgársági és választójogi törvényével, valamint mindennapi politikai gyakorlatában etnikai alapra helyezte, és ezzel, ha hullámzó intenzitással is, de tartósan hidegháborút folytat a szomszédokkal. Ebben a Jobbiktól és az LMP-től a törvényalkotásban is és a politikai gesztusokban is folyamatos támogatást kap. Ha a Szocialista Párt meghátrálása után a DK is magáévá teszi ezt az álláspontot, akkor a magyar pártpolitikából évekre, évtizedekre eltűnik a nacionalizmussal szembeni progresszív, európai alternatíva. Akkor – mint egy évszázaddal ezelőtt, az első világháború kitörésekor – az egész magyar politikai osztály a Tisza–Horthy–Orbán vonal követőjévé válik.

Vajon beszélhetünk-e Orbán legyőzéséről, ha a magát köztársaságpártinak, európainak valló politikai erők a kormányhatalom megszerzése érdekében alapvető kérdésben átveszik a politikáját?

Nem éppen az ő diadalát jelentené ez? Hát nem – az őszödi beszéd klasszikus kifejezésével élve – „egy másik világot csinálni” léptünk a politikába?

Ellenzéki igenek

Három esemény. Mint tudjuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet irányító alapítvány Vidnyánszki-féle kuratóriuma azzal állt bosszút a szabadságharcukat folytató diákokon, hogy nem fogadják el az idei őszi félévüket. Intézkedésüket az azt követő napon hozták meg, hogy rendelettel tette ezt számukra lehetővé a kormány, eltérve a hatályos felsőoktatási törvénytől. A kormány szintén rendelettel tiltotta meg, hogy az önkormányzatok adót emeljenek, amivel elvont önkormányzati alapjogot. És a legújabb: a rendőrség előállította Gödény Györgyöt azon az alapon, hogy oltásszkeptikus nézeteinek az interneten történő terjesztése felveti a rémhírterjesztés gyanúját. (Gödény nézeteit helytelennek és ártalmasnak tartom, de nyilvános hirdetésük miatti eljárás alá vonását felháborítónak.) Ez azért történhetett így, mert a márciusi felhatalmazási törvény veszélyhelyzet esetére kibővítette a rémhírterjesztés tényállását a büntető törvénykönyvben.

 Mindhárom esemény csak azért lehetséges, mert a kormány novemberben újra kihirdette a veszélyhelyzetet.

Ahogy a járvány tavaszi hullámának idején a veszélyhelyzetre hivatkozva rendelte el a kormány, hogy a gödi Samsung-gyár területét nyilvánítsák különleges gazdasági övezetté, amelyre immár nem terjed ki az önkormányzat kompetenciája, és az önkormányzat az onnan származó iparűzési adót is elvesztette.

A vonatkozó törvényt csak később, a veszélyhelyzet megszüntetése után hozták meg.

Most is a veszélyhelyzet alapján kapott felhatalmazással élve tették rendelettel lehetővé a diákok féléves teljesítményének eltörlését, az önkormányzati adók befagyasztását és a Gödény elleni szégyenletes eljárást.

Ebben persze nincs semmi meglepő: márciusban egyet is értettünk abban, hogy ennek a kormánynak járvány idején sem szabad effajta felhatalmazást adni, mert vissza fog vele élni.

Novemberben már nem értettünk egyet ebben: az ellenzéki pártok képviselői az Országgyűlésben igennel szavaztak a felhatalmazásra.

Tudjuk, a felhatalmazáshoz a kormánynak nélkülük is megvolt a parlamenti többsége, az igenlő szavazat azonban a törvénnyel való egyetértést és következményeiért való felelősségvállalást jelent.

Azért tehát, hogy a kormány felhatalmazást kapott ilyen, a jogállamiságot nyilvánvalóan sértő intézkedésekre, teljes felelősség terheli Arató Gergelytől Vadai Ágnesig és Varju Lászlóig valamennyi, igennel szavazó ellenzéki képviselőt.

Nem véletlenül DK-s képviselőket nevezek meg felelősökként, és nemcsak azért, mert magam a DK egyik alapítója vagyok, ezért az ő igenlő szavazataik fájdalmasabban érintenek, mint például az MSZP-s vagy LMP-s képviselőké.

A márciusi és novemberi felhatalmazási törvény között egy különbség volt: márciusban határidő nélküli, novemberben kilencven napos időtartamra szólt a felhatalmazás. Márpedig tavasszal az ellenzéki frakciók többsége egyetlen dolgot követelt: a határidőt.

Egyedül a DK szabott négy feltételt: a határidőt, a felhatalmazás tárgyának egyértelmű korlátozását a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedésekre, a kormány rendeleteivel szembeni akár egyetlen frakcióvezető által is indítványozható alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetővé tételét, és végül a rémhírterjesztés büntető törvénykönyvi tényállása kibővítésének törlését.

Márciusban e négy feltétel teljesítéséhez kötötte a DK a felhatalmazás megadását.

E négy feltételből most az elsőt teljesítette a kormány, a másik hármat nem. (A három közül egyet, a könnyített alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetőségét módosító javaslatként be is nyújtottak ellenzéki képviselők, és Tordai Bence párbeszédes képviselő ennek megszavazásához kötötte az igenlő szavazatot, és miután ezt nem fogadták el, nem is szavazta meg a törvényt.)

A DK jelen levő képviselői mégis igennel szavaztak ugyanúgy, mint a többi ellenzéki képviselő. Lássuk be: valamennyiüket felelősség terheli azért, ami az SZFE diákjai, az ország önkormányzatai és az eljárás alá vont Gödény György ellen tesz most a kormány.

Egységes világkép?

Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:

„Orbán Viktor meg fog bukni”.

Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.

Amikor tíz év elteltével, a negyedik Orbán-kormány regnálása idején tizennégy pontos bejegyzésében a mai ellenzéki szövetségről ír, szintén olyasmit fogalmaz meg, amire híveinek immár kilencszázezresre nőtt tábora elvár: a Fidesz legyőzésének politikai tartalmát.

Ezúttal is az első pont első mondatának van a legnagyobb jelentősége. Így hangzik: „Az ellenzék világképe egységes.” Majd így folytatódik: „Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.” A továbbiakban pedig, a félreértések elkerülése végett hozzáteszi: „Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.”

Ez így sajnos nem állja meg a helyét.

A Fidesz kilencedik alaptörvény-módosításának november 18-i parlamenti vitájában – amelyen az ellenzéki pártok sajnos részt vettek, holott bojkottálniuk kellett volna – világosan kiderült, hogy milyen alapvető különbségek vannak az ellenzéki pártok világképében. A kormány által előterjesztett alaptörvény-módosítást bírálva az MSZP, a DK és a Párbeszéd szónokai a közpénz fogalmának meghatározása és az alapítványok szabályozásának sarkalatossá tétele mellett, amit mint a lopás alaptörvénybe iktatását jellemeztek, támadták a család definíciójára, a férfi és női szerepekre vonatkozó passzusokat is, amelyeket mint a homofóbia alaptörvénybe iktatását lehetne jellemezni, és amelyet a fideszesek keresztényi elvek érvényesítésének szeretnek tekinteni. (Az MSZP vezérszónoka emellett nagyon helyesen a különleges jogrendek újrafogalmazását is darabokra szedte.)

És a további két ellenzéki frakció?

A Jobbik és az LMP vezérszónokai kizárólag az első témában, a lopás, a közpénzek és közvagyon kezelésének ügyében bírálták hevesen az alaptörvény-módosítást és ennek kapcsán az Orbán-kormány gyakorlatát, a második, egyértelműen világképet érintő témát elkerülték.

Sőt, az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt következőképpen zárta vezérszónoki beszédét:

„Én azt tudom mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, én egy családos ember vagyok, keresztény, hívő keresztény ember, erőteljesen nemzeti elkötelezettségű, és ha bármikor valaki a család fontosságát támadja, bármikor valaki a nemzeti érdekeket támadja, bármikor valaki a keresztény, az európai kultúra keresztény alapjait támadja, akkor rám számíthatnak. De amikor a nemzeti érdekek elárulásáról és a közvagyon lenyúlásáról van szó, akkor én mindig az önök ellenfele leszek.”

Hasonlóképpen fogalmazott felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is:

„Konzervatív és az önök jobboldali ellenzékéhez tartozó párt alelnökeként, többgyerekes családapaként én minden esetben a hagyományos családmodell védelme mellett fogok kiállni, és minden tekintetben – ha családokat kell megvédeni (…), én mindig ott leszek a családok mellett. De azt is szeretném elmondani, hogy ha önök benyújtanak olyan javaslatot, amely a magyar családokat védelemben részesíti, rám számíthatnak ezek megszavazásában, még a mostani politikai klíma és hangulat ellenére is. Viszont ha közpénzek ellopásáról van szó, akkor az önök kérlelhetetlen ellensége leszek és maradok.”

Amikor a Jobbik és az LMP politikusai kereszténységükkel és családapai mivoltukkal hivalkodva ajánlanak fel támogatást a Fidesznek a polgárok egyenlőségével szembeni diszkriminatív politikához – mert erről szólnak az imént idézett mondatok –, bizony a demokratikus jogállamiságnak az Unióban elfogadott normáival szemben állnak a Fidesz mellé.

Abban is egyetértenek a Fidesszel, hogy az Európai Unióval szembeni szuverenista elvet képviselik, ahogy ezt Ungár Péter számos nyilatkozatában olyan elemként hangsúlyozta, amely az LMP-t a DK-tól és más ellenzéki pártoktól megkülönbözteti, s egyebek mellett az euró bevezetésének elutasítására készteti. Egyetlen passzust idézek egy cikkéből:

„Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok.”

A Jobbik e kérdéskörben mostanában kerüli a világos beszédet, de az eurót Z. Kárpát is elutasítja. Ne feledjük azt sem, hogy 2018 nyarán az immár „néppártosodó” Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást, amely többek között az Orbán-kormánynak az Unióval való szembenállásához nyújtott „alkotmányos” hátteret (valamint a hajléktalanok üldözéséhez és a bírói függetlenség korlátozásához). És akkor még nem említettem a menekültkérdést, amelyben mind a Jobbik, mind az LMP kezdettől a Fidesszel azonos felfogást képvisel. Mint ahogy mindkét párt 2010 óta a Fidesz oldalán áll a nemzeti kérdésben, vagyis abban is, hogy „a határokon átívelő nemzetegyesítést” hirdetve a magyar államot az állampolgársági és a választójogi törvény gyökeres átalakításával, a modern polgári államiság alapját megkérdőjelezve etnikai alapra helyezi.

Ezek nem „szakpolitikai” kérdések, ezek a politikai világkép pillérei.

Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.

Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember. Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha

különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül.

Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.

Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: „Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk.

Tényleg a Jobbik „állandó figyelmeztetéséhez” kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?

Ha segíteni nem tud, legalább ne ártson

Orbán vonja vissza törvényjavaslatait jelentették ki az ellenzéki pártok közös nyilatkozatukban, melyet néhány perce tettek ki honlapjaikra. 

Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat. Ezt üzenték a kormánypárt keddi intézkedései, amelynek során a fideszes és az úgynevezett kereszténydemokrata képviselők remegő kézzel megírt alkotmánymódosítás keretében tettek ismételt lépéseket a közpénzek ellopása, valamint a közpénzekkel kitömött cégek, alapítványok bebetonozása és elrejtése érdekében. Tették mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor a válság megfékezésére, a lehető legtöbb ember megmentésére és megvédésére kellene koncentrálni. Egyszerűbben: miközben feltehetően magyar emberek százai halnak meg Orbánék súlyos, történelmi késlekedései, átjachtozott hónapjai miatt, a miniszterelnök és csapata magyar emberek további adómilliárdjait játssza át a kastélyokkal, hajókkal, repülőkkel már amúgy is kitömött oligarcháknak, bebiztosítva őket a 2022-es vereségre.

Orbán kétségbeesett lépéseinek sorába illeszkedik az is, hogy – tökéletesen demokráciaellenes módon – egyeztetés nélkül, másfél évvel az országgyűlési választások előtt benyújtotta a választási törvény módosítását szolgáló javaslatot. Ez is csak azt mutatja, hogy Orbán már a saját maga által, saját magának írt választási rendszerben sem érzi biztonságban magát. Utóbbira minden oka megvan, mert veszíteni is fog – ezt Orbán is beismerte az ominózus törvényjavaslatokkal.

Ha valamikor, most kiváltképpen igaz: Orbán Viktor végképp méltatlanná vált hivatalára. Követeljük, hogy vonja vissza a vonatkozó törvényjavaslatokat, továbbá töltse lopás és ügyeskedés nélkül a hátralévő hivatali időt. Hogy minisztereit és államtitkárait idézzük: Ha a világjárvány idején segíteni nem tud, legalább ne ártson.

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK