Kezdőlap Címkék LMP

Címke: LMP

Ungár Péter elmagyarázza

Van az úgy, kérem, hogy az ember nem érti a dolgokat, ám akkor jön egy derék szakértő és mi, laikusok is megtudjuk tőle, hogy miről van szó. A jövevény sokkal járatosabb az éppen adott szakma, teszem föl, a politika berkeiben, mint mi, ismerős azzal, amivel mi nem, az pedig, hogy sokkal okosabb is nálunk, nem kérdés, így aztán a magyarázat után az ember végre megvilágosodik, sőt sokadmagával világosodik meg. Az ismeret birtokában már könnyedén illeszti be a korábban homályos valamit saját eszének puzzle rendszerébe, és ennek megfelelően fog viselkedni is. Persze ha félreértette a magyarázatot (akár hiszik, akár nem, van ilyen), akkor az észjárása a többiek számára követhetetlenné válik, ami nem a legszerencsésebb, pláne, ha az illető magas hivatalt tölt be.

Ahogy azt már korábban bejelentették, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – ZÖLDEK közös ellenzéki demonstrációt szervezett február 25-re a Kossuth térre. A tüntetésen a pártok a közvetlen elnökválasztást követelték. Ez nagyon is érthető, hiszen az ellenzéknek ezzel az elhibázott kegyelemmel végre olyan fegyvere van, ami egyrészt nagy érdeklődést keltett a választópolgárokban, másrészt a kérdésben a választópolgárok döntő többsége egyértelműen a FIDESZ ellen foglalt állást. Ha tehát az ellenzék bemutatja, hogy ő az emberek véleményével nagyon egyetért, mert ez a kegyelem szerinte is nagy hiba volt, és az államelnöknek jogosan kellett lemondania, akkor a következő lépés logikusan az, hogy immár nem Orbán kezébe adná a döntést, hogy ő mondja meg, ki legyen az államelnök. Ne azt nevezze ki, akit csak akar, hiszen a kinevezésnél már többször is melléfogott, hanem a nép kezében legyen a döntés. Eddig ilyen fegyvere az ellenzéknek nem volt, most viszont végre van. Racionális okokkal ugyan magyarázhatatlan, miért pont ez az államfői kegyelemadás verte ki a választópolgároknál a biztosítékot (), de az egy általános harci tétel, hogy a fegyvert nem magyarázni kell, hanem használni. Ezért szervezték a pártok a tüntetést.

Mint az ismeretes, eddig a FIDESZ-nek kétfajta elnököt sikerült kineveznie. Az egyik a megbukós típus (Schmitt, Novák – ebből van több), a másik, akinek tevékenységéből csak a horgászbotra meg az újévi pezsgőspoharakra emlékezhetünk (Áder), ugyanis olyan halkan és gyorsan írt alá mindent, amit elé tettek, hogy annak nem volt semmiféle hírértéke, így aztán az infó sohasem jutott a Sándor palota szomszéd szobájánál távolabb. Ez az aláírási magatartás persze az előbbi két államelnökre is jellemző, ami nem csoda, hiszen mindkettő, ugyanúgy, mint Áder, ízig-vérig a FIDESZ embere, akik mindent a pártnak köszönhettek, és ezért nem győztek hálásak lenni érte. Ebből következően az ellenzéki pártoknak van oka azt mondani, akkor már inkább a nép válassza, hogy ne legyen a regnálók kiszolgálója (mert a FIDESZ mindig olyat választ), és ne kövessen el szarvashibákat (mert a FIDESZ általában olyat választ).

Felettébb érdekes módon ezt a törekvést a közvetlen elnökválasztásra sokan támadják. Hogy miért lenne csúnya dolog, azt nem tudom, mindenesetre a témáról a következők mondhatók:

  • Szokvány ellenzéki technika, amelynek révén azt közlik a néppel, hogy a FIDESZ által választott elnökök egyrészt bábok, másrészt csődöt mondtak, azaz esetünkben a változtatás szükségességének az indoklása a lényeg, nem maga a változtatás. Az indoklás mutatja be a választóknak, hogy a FIDESZ nem ért hozzá, hiszen többször is hibázott, ezért jobb lenne az államelnököt közvetlenül választani, a csődöt mondott FIDESZ-t meg leváltani.
  • Mindenki tudta, hogy úgysem lesz a közvetlen elnökválasztásból semmi (ahogy nem is lett), még az ellenzéki pártok is, sőt ők tudták a legjobban, mert ismerik az ellenfelet. A FIDESZ majd hülye lenne a zsebre tett fékek és ellensúlyok közül akár egyet is semlegesként üzemelni hagyni. Ha minden az övék, akkor minden! Punktum. Ugyanakkor a téma felvetése, mint azt az előző pontban láthattuk, konkrét javaslattal csökkentheti a FIDESZ alkalmasságába vetett választói hitet, ezért az ellenzéknek jól jön.
  • Az a fideszes érv, hogy az ellenzéki pártok miért nem intézték el a közvetlen elnökválasztást, mikor ők voltak hatalmon, kövér ostobaság, ugyanis az akkori Alkotmány megváltoztatásához kétharmados többség kellett, és nekik nem volt annyi.

A fentiekből megállapítható, hogy a közvetlen elnökválasztás követelése inkább a FIDESZ alkalmatlanságának bemutatása, és egy tőle független módszer javaslata. Akik tehát szidják vagy elítélik ezért az ellenzéki pártokat (mindkettőből van bőven), azok nagyon finoman fogalmazva nem értenek a politikához.

A politikus Ungár persze megpróbálta magyarázni. Azt mondta, hogy az LMP azért nem vesz részt a megmozduláson, mert:

Inspiráló volt már a tartalomkészítők megmozdulása és kiállása is a Hősök terén február 16-án, és az ott elhangzottakkal egyet is értünk, főleg azzal, hogy a gyermekvédelem a pártpolitikán felülemelkedik. Viszont a mostani megmozdulással kapcsolatban – hasonlatosan a tanártüntetésekhez – az LMP véleménye az, hogy nem a civilek és szakemberek elé és helyére, hanem a civilek mögé kell állnia a politikának.”

Ja. A gyermekvédelem felülemelkedik a pártpolitikán. Ahogy a tanárok fizetése is felülemelkedik, a lerohadt egészségügy feljavítási igénye szintén, a svédek NATO csatlakozásának megszavazása is, Orbánék botrányos fék és ellensúly valamint média lenyúlása meg pláne! De még mennyire, hogy felülemelkedik! Ezekhez tehát az LMP szerint a politikának nincs köze, hátrébb hát az agarakkal Gyurcsány! Kiáltja az LMP. Nehogy már a politika beleavatkozzon a gyönyörűszép civil megmozdulásokba, és az ellenzék hatalomra jutva még a végén tényleg megvalósítsa a komplex gyerekvédelmet részletes felvilágosítással és segítő központokkal (az előbbi a leglényegesebb, hogy a gyerek tudja, mi történik vele, és hogy mit tehet, mit kell tennie a saját érdekében), felemeli a tanárok fizetését, rendbe hozza az egészségügyet, satöbbi, satöbbi, satöbbi! A helyzet ugyanis az, hogy csak ők, az ellenzéki politikusok akarják és tudják ezeket megtenni, a civilek nem. A civilek maximum beszélnek róla, de attól még sem a tanári fizetés nem lesz több, se a gyerekvédelem nem lesz jobb. Ahhoz le kell győzni Orbánt, de ezt az LMP láthatóan nem akarja. Azon javaslat megfogadásával, hogy a politikai pártoknak a civilek mögé kell helyezkedni, végképp sikerülhet az ellenzéknek a láthatatlanná válás, ami nyilván az LMP legfőbb célja is. A cél közelítése sikeres, a párt jelenlegi támogatottságából legalábbis úgy tűnik nekem.

A magyarázatokból az alapító, a pártból azóta retirált Schiffer sem maradhatott ki:

Konkrétan Sulyok Tamás tudomásom szerint soha nem volt egyetlen pártnak se tagja, még egy röpke időre sem. Önmagában az ő megválasztása üzenet a brüsszeli központ felé, hogy azért ez mégsem egy, a diktatúra posványában elsüllyedt ország, hiszen egy európai jogot is tudományos szinten művelő, oktató ember, egy alkotmányjogász, az Alkotmánybíróság elnöke lesz az államfő. Remélem, Sulyok Tamás arra alkalmas lesz, hogy azt, ami közös bennünk, megpróbálja igenis időről időre akkor is felszínre hozni, ha ez nem érdeke egyik vagy másik politikai irányzatnak, éppenséggel a kormánynak.”

Az ember igazán nem tudja, hogy kacarásszon vagy sírdogáljon inkább, mikor elolvassa a sok helyre állandóan meghívott, sok ügyben megkérdezett „politikai szakértő” Schiffer fenti mondatait. Tisztára olyan, mintha sohasem politizált volna, de még újságot sem olvas, pláne nem itt Magyarországon, sőt még sohasem hallott Orbánról meg a FIDESZ-ről sem semmit, és most reméli, hogy Sulyok egy üzenet Brüsszelnek, akit úgy választott ki a miniszterelnök, hogy elsősorban a jelölt „független viselkedését” tartotta szem előtt. Aha. A miniszterelnök. Rendkívül jellemző rá, hogy így választ, amint ez köztudott.

Egyébként Schiffernek részben talán még igaza is lehetne, ha az a „mégsem” szócska nem lenne ott. Arról a vágyálmáról pedig, amelyben a rózsaszín bárányfelhők közül aranykarddal kibukkanó, szárnyas Sulyok majd jól ellenáll a kormánynak, inkább nem írnék semmit. Túl erős szavakat kéne használni hozzá.

Maga a Parlament, illetve hát Orbán általi elnökválasztás a szokott rendben zajlott. A Főnök nincs megelégedve a nőkkel mostanában, ezért lett az új államelnök férfi. Nem kérdés, hogy ő is nagyon hálás lesz Orbánéknak, ez abból is látható, ahogyan eddig az Alkotmánybíróság élén hálálkodott. A mostani kinevezéssel elégedett lehet, lakás, kocsi, suska, amit csak kívánhat egy volt alkotmánybírósági elnök, a  párt, de főleg Orbán iránti hálája a legfőbb pozícióba helyezésért ezek után annyira automatikus lesz, hogy annál automatikusabb már nem is létezik. Különösebb dolga az aláíráson kívül nincs, néha egy fogadás, hivatalos vacsora, repülőút valamely baráti kipcsák tartományba, és persze az újévi köszöntők, ahol a feladat minden január elsején annyi, meg kell ígérni, hogy a következő év jobb lesz, pedig mindenki tudja, hogy nem. Kegyelmi kérvény aláírása csak hosszas vizsgálódás után javasoltatik. Ha a bűnlajstromban van gyerek, akit ütött-vert, éheztetett, megalázott vagy lelökött a lépcsőn a kegyelmi kérvényt benyújtó delikvens, az nem baj, csak szex ne legyen. De még a gyanúja se!

És akkor az új államelnök nyugodt körülmények között töltheti be hivatalát, amíg világ a világ, sőt egy nappal még azon is túl.

Mi meg maradunk tisztelettel, itt a Alsóbékafalván. Üdvözlet mindenkinek.

UNGÁR VERSUS MOMENTUM

Kettős vita alakult ki Ungár Péter és a Momentum között. Közvetlenül arról, hogy vajon helyesen tette-e a Momentum, hogy – Ungár fogalmazásában – a pedagógusok bérhelyzetének ügyére kötötte rá a maga kordonbontó akcióit a Miniszterelnökségnél.

Ungár szerint a pedagógusok bérharca összehasonlíthatatlanul fontosabb ügy, mint az, hogy adnak-e interjút a kormány tagjai az arra járó újságíróknak, vagy kordonnal zárják el őket egymástól. Ungár szerint – ezt az ellenzék tavalyi választási kampányát bírálva már a vereséget követően elmondta – nem szimbolikus ügyeket kell az ellenzéki politika középpontjába állítani, hanem az emberek mindennapi gondjait. Ő a maga legfontosabb, következetesen hajtott kampányát az otthonápolási díjra összpontosította már az egész előző ciklusban, most pedig pártja és frakciója az akkumulátorgyárak ügyét tekinti legfontosabb kérdésnek, amivel az LMP zöld jellegét is előtérbe állítja. A Momentum viszont – mellesleg Hadházy Ákossal összefogva – a kordonbontással olyan rendszerügyet próbált előtérbe állítani, mint a sajtószabadság, vagyis a politikusok független újságírók általi kérdezhetősége. Nem tudjuk, hogy vajon a kordonbontó akciókról szóló híradós beszámolókat látó nézők mekkora része tudja, hogy mi is az indítéka a Momentum kordonbontó akcióiknak – a Miniszterelnökség várbéli épülete elé hamis indoklással („építési terület”) húzott rendőrkordon, amely valójában ugyanúgy a kormány politikusait védi az újságírói zaklatástól, mint az Országház épületében Kövér házelnök által bevezetett korlátozás –, de azt mindenki érzékelheti, hogy itt a kormánnyal, a rendszerrel való kemény, indulatokkal teli szembehelyezkedésről van szó. Ungár szerint viszont – ahogy az Egyenes Beszédben fogalmazott – „nem igazán érdemes olyan dolgokról beszélni, amikről azt gondoljuk, hogy bizonyos embereknek szimpatikusak, de nem vezetnek sehova”. Hozzátette, mégpedig, mint mondva, nem a Momentummal, hanem Gyurcsány Ferenc korábbi szavaival vitatkozva, hogy „minden társadalmi ügyet arra redukálni, hogy Orbán Viktor vagy nem Orbán Viktor, minden gondolatunkat arra redukálni, hogy mit gondol erről Orbán Viktor, hogy ha ma reggel Orbán Viktor tükörtojást reggelizik, akkor a tükörtojás fasiszta, és ezért nem lehet szeretni a tükörtojást, aki így gondolkodik, az nem egy szabad ember, az nem tud gondolkodni, és az soha az életben nem fog társadalmi bizalmat kapni.”

Azt kedvelem Ungárban, hogy világosan beszél, élére állítja a kérdést. Amivel azonban Gyurcsánynál vitatkozik, az nem Orbán Viktor személyének középpontba állítása, hanem hogy az, hogy rendszerrel, és nem ilyen vagy olyan szakpolitikákat folytató kormánnyal állunk szemben.

Az Ungár Péterrel az Egyenes Beszédben készített interjú utolsó percében a műsorvezető feltette az alapkérdést: nincs diktatúra? Ungár pedig válaszolt: „Nincs.” Meg is ismételte: „Diktatúra nincs”.

Rónai Egon persze csak az egyik felét tette fel a kérdésnek. A másikat, hogy akkor viszont mi van, demokrácia van-e, szabad országban élünk-e, nem tette fel, és erről így Ungárnak nem kellett nyilatkoznia. Élénken él az emlékezetemben Ungár LMP-beli elődjének (frakcióvezetői és pártelnöki minőségében egyaránt), Schiffer Andrásnak még a második Orbán-kormány idején a Fidesz-frakciónak címzett parlamenti mondata: „Nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét”. Nem tudom, mondana-e ilyet a Fidesznek Ungár, és azt sem, hogy ma, egy évtizeddel később is mondaná-e ezt Schiffer.

Az azonban világos, hogy Ungár a kormányellenzékiség politikáját folytatja: az akkumulátorgyárak telepítését támadva zöld pártként állítja szembe az LMP-t az Orbán-kormánnyal – amit bármely nyugati demokráciában megtehetne, ahogyan azt az ottani zöld pártok teszik ellenzékben –, és baloldali pártként, amikor az otthoni ápolás és a szociális szektor javadalmazásáért folytat kampányt. Azt a kérdést, hogy demokrácia van-e Magyarországon, ahol kormány és ellenzék szakpolitikai kérdésekben küzd meg egymással, vagy a zsarnoksággal szemben kell harcot vívniuk a demokrácia híveinek, egyszerűen és következetesen zárójelbe teszi.

A Momentum politikusa, Kele János az Egyenes Beszédben, ugyanabban az adásban Ungárral vitatkozva mint rendszerellenzékit különböztette meg a Momentum politikáját Ungárétól. Igen, ez az alapvető nézetkülönbség húzódik meg vitájuk mögött. És persze még egy fontos szempont. A pedagógus- és diáktüntetés és a kordonbontás összekapcsolása mellett – ami rendszerellenzéki felfogásban kézenfekvő, Ungár szempontja szerint azonban visszaélés – a vita másik kérdése: helyes-e ellenzéki pártnak elmennie a Fidesz tusványfürdői rendezvényére vitapartnernek egy panelvitára vagy sem. Az ellenzéki pártok közül az LMP, az MSZP és a Jobbik képviseltette ott magát (idén is és korábban is), a Momentum, a DK és a Párbeszéd nem. Az LMP-t idén ott képviselő Kanász-Nagy Máté elmagyarázta: minden fórumot igénybe kell venni az ellenzéki vélemény képviseletére. Ugyanezt mondta az Egyenes Beszédben Ungár is. (Mellesleg másutt az MSZP-s Molnár Zsolt és a jobbikos Brenner Koloman is.) Általánosságban Kele János is ezt tartja helyesnek – ezért is vannak ott a Momentum vezető politikusai a Fidesz Tranzit nevű rendezvénysorozatán, hogy Fidesz-politikusokkal vitatkozzanak –, Tusnádfürdőre azonban nem járnak. (Talán mert nem hívják őket.) A DK-t azonban szerintem hiába is hívnák, nem menne, és igaza van. Mintha azt a Momentum is érzékelné, hogy Tusnádfürdőn minden fellépő Orbán produkciójához játssza a mellékalak szerepét, Orbán ottani produkciója pedig a Fidesz – fogalmazzunk óvatosan – Nyugat-ellenes, nacionalista politikájának emblematikus megjelenítése, amelyhez nem helyes a mellékalak pozíciójában segédkezet nyújtani. Márpedig az LMP, az MSZP és a Jobbik ezt teszi. És Ungár pártja – Schiffer óta – támogatja Orbán Nyugat-ellenes és nacionalista politikáját. Az MSZP félig-meddig, az LMP egyértelműen és következetesen. Ez már évekkel ezelőtt is okozott éles konfliktust a Momentum és Ungár (valamint Keresztes László Lóránt, vagyis az LMP) között. (Ungár és Keresztes közleményben támadta meg a Momentumot, amiért vezető politikusai romániai és szlovákiai liberális pártok kampányaiban vettek részt, amelyek az ottani magyar kisebbségi pártok vetélytársai voltak.) Ezúttal a konfliktusnak nem ez az eleme állt előtérben, de azért ott volt a háttérben ez is.

ORBÁN SIKERE

Orbán miniszterelnök elmondta esedékes „évértékelő” beszédét. Szokása szerint sikerekről beszélt. Sikerei között sorolta fel, hogy a Vodafone felvásárlásával immár az infokommunikációs szektorban is megnövekedett a magyar tulajdon részaránya, és célzást tett arra is, hogy hamarosan a ferihegyi repülőtérre is sor kerül.

Az ellenzéki pártok is nyilatkoztak Orbán beszédéről. Elmondták, hogy szerintük miről kellett volna Orbánnak beszélnie, de nem beszélt. Arról viszont nem mondtak véleményt, amiről beszélt. Például arról sem, hogy szerintük is siker-e, hogy az Orbán-kormány sokezer milliárd forintot költött valamennyiünk pénzéből külföldi tulajdonú cégek visszavásárlására illetve megvásárlására.

Kezdődött a korábbi kormányok által privatizált közüzemek (energetikai cégek, vízművek) visszavásárlásával, amit úgy kényszerítettek ki, hogy a „rezsicsökkentéssel”, nyomott tarifák hatósági előírásával ráfizetésessé tették a közüzemek (energia- és vízszolgáltatók) működését, majd ajánlatot tettek azok megvásárlására. Folytatódott a külföldi befektetők javára privatizált bankok és egy kereskedelmi lánc visszavásárlásával, külföldi kézbe került médiavállalkozások felvásárlásával, most pedig biztosítókra és egy távközlési-infokommunikációs cég, a Vodafone állami felvásárlására is sor került. Orbán elbüszkélkedett vele: sikerült mindezt „magyarítani”. Amit az állam megszerzett, azt többnyire Orbánhoz közel álló magyar magáncégeknek tovább is adták.

Mire jó ez? Számít a fogyasztónak, hogy a vízmű, az áramszolgáltató, az élelmiszerbolt vagy a mobilszolgáltató üzemeltetője külföldi vagy hazai tulajdonban van? Magyar tulajdonban olcsóbb a szolgáltatás vagy biztonságosabb az ellátás? Minthogy a legkorábbi ilyen akciók óta eltelt egy évtized, nyugodtan elmondhatjuk: nincs ilyen tapasztalat. Az ellenkezője viszont igen.

Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője legfontosabb politikai témájává a hazai vízszolgáltatás romló állapotát tette. Mindig elmondja, hogy azért romlik a helyzet, mert az állam nem hajtja végre a szükséges fejlesztéseket. Csak azt nem szokta hozzátenni, hogy ha a privatizált vízművek a nyugati befektetők kezében maradtak volna, a szükséges fejlesztéseket is nekik kellett volna finanszírozniuk. Most, hogy állami kézbe került a szolgáltatás, a fejlesztések finanszírozása is az államra hárul. Pontosabban hárulna. Íme, a „magyarítás” egyik nyilvánvaló hátránya.

És vajon a külföldi kézből állami közvetítéssel Orbán-barát magyar befektetők kezére játszott kereskedelmi bankok visszaszerzésének mi az előnye? Egyszerű ez: ezekből a bankokból ömlik a pénz az Orbán-barát vállalkozásokhoz. Hogy valaha visszafizetik-e a hitelt, az a jövő zenéje. Az állam teszi őket jövedelmezővé azzal, hogy rájuk szabott közbeszerzési pályázatokon, sokszor egyetlen pályázóként nyernek el állami megbízásokat, magas árak mellett. Ha egyáltalán, az így szerzett bevételből tudják törleszteni a hitelt. Egy,

a nemzetközi sztenderdek szerint működő bank szemében aligha lennének hitelképesek.

Ezt teszi lehetővé az, amivel Orbán dicsekszik: hogy a korábban külföldi szakmai befektetőknek privatizált bankoknak újra magyar tulajdonosa van, s így a magyar bankszektornak több mint fele van „magyar kézben”.

Amikor a Horn-kormány idején felgyorsult a magyar privatizáció, és sor került a közüzemek jelentős részének eladására, SZDSZ-es képviselőként szavazatommal támogattam a kormány gazdaságpolitikáját, és annak részeként ezeket a privatizációs döntéseket is, melyeket azóta folyamatosan támad a Fidesz.

Miért támogattam?

Közgazdászként tisztában voltam vele, hogy ez tőkebevonást jelent a magasan eladósodott magyar gazdaságba. Amikor 1995 végére a hatalmas privatizációs bevétel megékezett a magyar költségvetésbe, szavazatommal támogattam azt a költségvetéshez benyújtott módosító indítványt is, hogy a privatizációs bevételeket teljes összességében fordítsák az államadósság csökkentésére. (Az SZDSZ-es Gaál Gyula és az MSZP-s Keller László jegyezte a javaslatot, egyeztetve Bokros Lajos pénzügyminiszterrel. Igazuk volt.)

Ezzel indult be 1996-tól a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés. Az viszont, hogy az Orbán-kormányok hatalmas összegeket fordítanak nagy cégek visszavásárlására, sőt a Vodafone esetében már olyasmit is megvásárolnak, amit a magyar piacra belépő befektető hozott itt létre, nem más történik, minthogy

tőkét vonnak ki a magyar gazdaságból.

Milyen célból?

Egyetlen célja van ennek: az önkényuralmi rendszer kiterjesztése a magyar gazdaság mind több szektorára. A magyar kézbe – sokszor enyves magyar kézbe – került bankok azt finanszírozzák, amit Orbán Viktor elvár tőlük, a magyar kézbe került energetikai cégek olyan kondíciókkal szolgáltatnak, amilyet Orbán Viktor előír nekik, a magyar kézbe – sokszor enyves kézbe – került médiacégek azt íratják meg a lapjaikban, amit Orbán Viktor elvár tőlük, a magyar infokommunikációs cégek azt sugározzák és kommunikálják majd, amit Orbán Viktor elvár tőlük.

Mindezt úgy, hogy a forrás a polgárok adója, amit sok-sok értelmesebb célra is lehetne és kellene fordítani.

Vagy ha nem fordítanának erre ezermilliárdokat, kevesebb adót kellene szedni. Akkor esetleg valóban csökkenthető lenne az áfa anélkül, hogy felborulna ettől az államháztartás.

Vajon miért nem hívják fel a figyelmet a parlamenti ellenzék politikusai arra, hogy amivel Orbán sikerként büszkélkedik, az az országnak nem előnyös, hanem hátrányos?

MI A BAJ AZ AKKUMULÁTORGYÁRAKKAL, ÉS MI NEM?

Az elmúlt hetek arról szólnak, hogy az Orbán-kormány egész sor akkumulátorgyár építésében egyezett meg kínai és dél-koreai befektetőkkel, és ezt helyi civil szervezetek és az ellenzéki pártok támadják.

Gödön évek óta panaszkodnak az emberek, most pedig Debrecenben tartottak viharos közmeghallgatásokat, és népszavazási kezdeményezésekről döntenek majd a választási bizottságok. Az ellenvetések bizony jogosak: indokoltak az akkumulátorgyártás környezeti hatásaival – víz, levegő, zaj – kapcsolatos súlyos aggályok, és megalapozottak azok a közgazdasági elemzések, amelyek szerint Magyarországnak a kimagasló energia- és vízigénnyel működő akkumulátorgyártásban nincs, nem lehet komparatív előnye. Joggal emlékezteti Győrffy Dórát, a kiváló közgazdászt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának ez az eleme a Rákosi–Gerő-féle gazdaságpolitikára: a „szén, a vas és az acél országa” ugyanúgy nem törődött Magyarország sajátos feltételeivel, mint az orbáni gazdaságpolitika.

Csakhogy az akkumulátorgyárak elleni kampány ennél tovább megy. Az LMP politikusai, akik a majdani népszavazási kampányt megelőzve máris aláírásgyűjtésbe fognak egy petícióhoz, elkezdtek arról beszélni, hogy akkumulátor-gyarmattá teszik az országot. A gyarmat szót legutóbb az CÖF tüntetéseinek molinóin láttuk olyan mondatokban, hogy „nem leszünk gyarmat”, és ezzel az EU-val való szembenállást hirdették.

Az, hogy multinacionális vállalatok Magyarországon beruháznak, és új ipari, kereskedelmi és szolgáltatócégeket hoznak létre, a gazdasági felzárkózás nélkülözhetetlen eleme. Így történt ez korábban Spanyolország vagy Írország különösen sikeres felzárkózási folyamatában, és velünk egy időben Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia felzárkózási folyamatában is. A nagy autóipari cégek ezekben az országokban ugyanúgy létrehozták a maguk termelőüzemeit, amelyeket manapság nálunk összeszerelő üzemekként szokás megbélyegezni, holott az összeszerelő üzemek a felzárkózási folyamat első stádiumával együtt járnak.

Nem az a baj, ha a felzárkózás során ilyenek létrejönnek, hanem az, ha ezt nem követi más is: a termelőüzemek után fejlesztő központok telepítése a korábban a termelőüzemet befogadó országba, és modern, saját tulajdonú, a világpiacra hatékonyan exportálni képes közép- és nagyvállalatok létrejötte.

Az egykori szocialista országok közül Lengyelország és Csehország ebben előttünk jár.

Amiatt is támadni szokták a multicégek magyarországi befektetéseit, hogy azok az olcsó magyar munkaerő miatt jönnek hozzánk, és ők jutnak profithoz. Miért nem ér a magyar munkás munkája is ugyanannyit, mint a német, francia vagy svéd munkás munkája? Legyünk tudatában: a spanyol vagy a cseh munkásnak is kevesebbet fizet a Volkswagen, mint a németnek, meg is beszélve a brazil munkásról.

Az olcsóbb munkaerő a piaci jelenlét mellett fontos hajtóereje a nemzetközi tőkemozgásnak. Ugyanakkor a fejlettebb országokból érkező befektetők jobban megfizetik a magyar munkást, mint a hazai tulajdonú vállalatok.

A profit pedig természetesen a befektetőé, a kérdés csak az, hogy elviszi-e a saját országába, vagy itt fekteti be újra. Ez pedig attól függ, hogy megőrzi-e Magyarország versenyképességét a befektetések piacán.

Meglepő módon az igazán nagy tudású Róna Péter professzor is azzal érvelt az akkumulátor-gyárak ellen, hogy a termék árát, a munkások bérét és a foglalkoztatottak számát is a kínai befektetők szabják majd meg. Hát persze. A brit autóipar híres gyárai ma nagyrészt japán cégek kezében vannak, és japán autókat gyártanak bennük az európai piacokra. Ott is a japánok szabják meg a termelés volumenét, az árakat, a foglalkoztatást és a béreket. Másképp nem fektettek volna be a brit autóiparba, és nem mentették volna meg befektetéseikkel az ágazatot. Így működnek a nemzetközi tőkemozgások, melyekkel a befogadó országok is sokszor jól járnak

Szóval, az akkumulátorgyárak ellen tiltakozóknak bizonyára igazuk van abban, hogy nemet mondanak, de sokszor nincs igazuk az érvelésben.

Az akkumulátorgyárakkal ellen nem azért helyes tiltakozni, mert külföldi befektetők érnek el profitot magyarok munkájával

– ez a mai világban természetes.

Nem is azért, mert emiatt Magyarország gyarmattá válna: a német autógyárak sem teszik hazánkat német gyarmattá, ahogy a japán autógyárak sem Angliát japán gyarmattá. Az sem kifogásolható, ha a tulajdonosi döntéseket a külföldi tulajdonos hozza meg. Amit joggal kifogásolnak a tiltakozók, az az, hogy az akkumulátorgyártás súlyos környezeti ártalmakkal járhat, hogy nem felel meg Magyarország sajátos gazdasági feltételeinek, és hogy az Orbán-kormány túlzott mértékben kínált különféle kedvezményeket a befektetőknek, ahogy azt számos más esetben is tette (ahol a másik két kifogás nem merül fel).

Karácsony: Orbánt a német nagytőke tartja hatalmon

Budapest főpolgármestere arról beszélt a 168 óra című lapnak, hogy Orbánt a német nagytőke tartja hatalomban. A lapban Schiffer Andrással együtt próbálták meg kideríteni, hogy miért ilyen erős Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszere.

A jelenlegi energiaválságért Orbán Viktor Brüsszelt hibáztatja, mert szerinte az Oroszország elleni szankciók okozzák a kezelhetetlen helyzetet az energiapiacon.

Karácsony Gergely egyetérteni látszik ezzel amikor kijelenti, hogy “jövőre az eddigi 4 helyett 55 milliárdot fizetünk a villanyszámlára, mert valakik Európában a gazdaság bedöntésére spekulálnak az áramár manipulációkkal. Én inkább megvárom míg az Európai Unió összeszedi a bátorságát, és legalább olyan merész szankciókat alkalmaz az áramtőzsdéző energia szolgáltatókkal szemben mint Putyinnal szemben.”

Karácsony Gergely is – Orbánhoz hasonlóan – bűnbakot keres megoldás helyett.

A magas energia árakat ugyanis nem kizárólag az Oroszország elleni szankciók okozzák hanem az is, hogy földgázból hiány van a világpiacon. A magas energia árak maradnak a jövőben is, ezt próbálja Brüsszel kompenzálni abból a pénzből, melyet a nagy energia szolgáltatók extra profitjából venne be.

Jelen pillanatban valószínűleg sem Orbán Viktornak sem pedig Karácsony Gergelynek halvány fogalma sincsen arról, hogy miképp oldják meg az energia válságot és a nyomában járó általános recessziót. Ehelyett bírálatban jeleskednek.

“Az Orbán kormányt a német nagytőke tartja hatalmon”

Ez Karácsony Gergely főpolgármester véleménye, mellyel Schiffer András tökéletesen egyetért. Mi következik ebből?

“Orbán Viktor mindig a béke ellenpólusa az Európai Unióban, csakhát gyakran tudható: a németek kérték meg, hogy ezt az álláspontot képviselje”

– mondta Budapest főpolgármestere.

Mire Schiffer András ellenvetése: “ egy amerikai zsoldban álló Európába nem lehet integrálódni! A te német zöld barátaid is amerikai érdekeket szolgálnak” – hangsúlyozza az LMP ex vezetője. Akár egyetértünk ezzel akár nem, de szembetűnő, hogy Magyarországon mind a hatalom mind pedig az ellenzék a bírálatában erős miközben képtelen pragmatikus megoldást találni. Csakhogy a válság itt van, és valószínűleg nem is múlik el hamar. Orbán Viktor hét szűk esztendőről beszélt, és lehet, hogy ebben egyáltalán nem tévedett.

Végre?

A címben szereplő szóval méltatta a hat parlamenti ellenzéki párt közös fellépését az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke. Értem őt, bizonyára ő is azok közé tartozik, akik elégedetlenek a választásokon súlyos vereséget szenvedett hat ellenzéki pártnak a vereség óta folytatott politizálásával, s alighanem azzal is, hogy nem voltak képesek közösen adni erőteljes választ Orbán tusványfürdői uszítására.

Most viszont együtt álltak ki a Kossuth Lajos térre, hogy megfogalmazzanak egy-egy követelést, amelyek parlamenti megvitatására közösen kezdeményeznek rendkívüli parlamenti ülést a nyári szünetben. Ugyanabban az adásban a kiváló alkotmányjogász, aki gyakran adja a fejét politikai elemzésre, egyenesen szánalmasnak nevezte az ellenzéki produkciót, elsősorban azért, mert nem sikerült tisztázni még csak azt sem, hogy közösen vagy külön-külön kívánnak a jövőben fellépni a politikában.

Igaza lehet, de nekem más bajom van a Kossuth téri akcióval.

Az egykori pártelnök és mások is nyilván azért örülnek a közös fellépésnek, mert valóban látványos volt, hogy az orbáni uszítással szemben nem történt semmi hasonló. Ez azonban nem volt véletlen. Tusványfürdői előadásában Orbán a maga stratégiai elképzeléseit világnézeti keretben adta elő, ez késztette a nyugati demokráciákkal való elvi szembeszegülésének újbóli kifejtésére mind a menekültügy, mind a melegek emancipációja, mind pedig az orosz-ukrán háború kérdésében. Márpedig ezekben a kérdésekben az áprilisi választásokra szövetkezett hat párt álláspontja különböző, mint ahogy különbözőképpen viszonyulnak magához a tusnádfürdői rendezvényhez is, ahogy a Fidesz uralmához is.

MSZP-s és LMP-s politikus volt már a rendezvény vendége, DK-s, Momentumos vagy Párbeszédes politikus nem. Az LMP és az MSZP vezetői a választási kudarcot jórészt arra vezetik vissza, hogy az ellenzék túl sokat foglalkozott „szimbolikus” kérdésekkel, és nem eleget „az emberek” megélhetési problémáival, és helytelenítették a „putyinozást”, a háború kérdésében való állásfoglalást a kampányban. Természetesnek és örvendetesnek tartom, hogy az Orbán-előadásról külön-külön mondtak véleményt, hiszen ha közös szöveget próbáltak volna szerkeszteni, az óhatatlanul színtelen-szagtalan lett volna. Így viszont Gyurcsány Ferenc elmondhatta, hogy náci beszédnek tartja Orbán szövegét, és fontos, hogy időnként ne csak értelmiségiek és újságírók, de politikusok is kimondják az igazat Orbánról és rendszeréről.

Más a helyzet az Orbán-kormány megszorító intézkedéseivel: erről nagyjából ugyanazt gondolják és mondják a hat párt politikusai. Amit az egyik mond, azt a többiek is fel tudják vállalni, ahogy az egyik párt társelnöke a sajtótájékoztatót követően hangsúlyozta. Ők igen, felelős közgazdász azonban többnyire nem. Amivel a Momentum állt elő a közös sajtótájékoztatón, hogy vonják vissza a kata-törvényt és az év végéig dolgozzanak ki új megoldást, illetve az MSZP kezdeményezésével az országos lakóház-szigetelési programról egyet lehet érteni.

A rezsinövelés eltörlésére irányuló DK-s követeléssel azonban komoly gazdaságpolitikus nem érthet egyet.

Lehet és kell bírálni az intézkedés végrehajtásának módját és azt, hogy tíz éven keresztül áltatták a magyarokat azzal, hogy lehet önkényesen megszabni a háztartási energiatarifákat, s emellett a választásokig kitartottak, majd a választás után intézkedtek másként. Azt azonban már a választások előtt elmondták a szakemberek, hogy a „rezsicsökkentés” nem lesz fenntartható.

Nem a „rezsicsökkentés” „megvédése” lehet egy komolyan vehető párt követelése, hanem olyan kompenzációs rendszer kialakítása, amely enyhíti a reális energiatarifák terheit a rászorulók számára, miközben az arra képesektől elvárja a reális árak megfizetését.

Nem érthet egyet komoly gazdaságpolitikus a Kossuth téren elhangzott, de már a választási kampányból is ismert áfa-csökkentési javaslatokkal sem. Az Orbán-kormány alacsony egyenes adókat és ugyanakkor magas közvetett adókat és különadókat vet ki, és így biztosítja a jövedelemközpontosítás viszonylag magas szintjét, és finanszíroz kiterjedt állami költekezést. Önmagában az áfa-terhek kiterjedt, de szelektív csökkentését nem lehet meghirdetni ellentételezés nélkül, viszont az egyenes adók emelését és a költségvetési költekezés szűkítését az ellenzéki pártok a választási kampányban és azt megelőzően illetve követően sem vállalták. Ráadásul

az áfa csökkentése olyan tehercsökkentést jelent, amelyből óhatatlanul több jut a többet és kevesebb a kevesebbet fogyasztónak.

Így van ez a gyermeknevelési cikkek áfájának a Jobbik által hosszú ideje követelt csökkentésével, netán – ahogy most mondják – eltörlésével is: a tehetősebbek babaápolási termékekre, bébiételre, gyerekruhára, gyerekbútorra is jóval többet költenek, mint a szegények. Nem áfacsökkentéssel vagy éppen eltörlésével, hanem a családi pótlék emelésével kell a gyerekes háztartások jövedelmi helyzetén javítani. Ugyanez vonatkozik a közműdíjak áfájának szintén a Jobbik által meghirdetett eltörlésére is. A sajtótájékoztatón a Párbeszéd politikusa adta elő az „alapvető élelmiszerek” áfájának csökkentését, amit a kampányban mind a hat párt képviselt. Az iménti ellenérv az élelmiszerek áfájának csökkentésére vagy netán – mert ilyen is elhangzik ellenzéki politikusoktól – eltörlésére fokozottan vonatkozik. Hozzá kell tenni, hogy nincs megalapozott módszer az „alapvetőnek” tekintett élelmiszerek körének elhatárolására, ezért is vonatkozik az alacsonyabb áfa-kulcs Európa-szerte az élelmiszerek összességére. Jól hangzó követelés az „alapvető” élelmiszerek áfájának csökkentése, de én sem költségvetési, sem társadalompolitikai szempontból nem tartom támogathatónak. Legalább a politikusoknak tudniuk kellene: a fogyasztás megadóztatása nem valamiféle „büntetés”, hanem a közkiadások finanszírozásának nélkülözhetetlen forrása, ami alól a fogyasztás semmilyen tételét nem helyes kivonni. (Ahogy a jövedelemadózás alól sem helyes semmiféle jövedelmet kivonni.)

Az LMP a Kossuth téren is a „klímabérlet” ötletével állt elő, a német 9 eurós bérletjegy példájára. Németországban csak három hónapra nyitották meg ezt a lehetőséget, s tartós finanszírozására ott sem látnak lehetőséget. Nálunk sem látok ilyet, s az LMP sem jelöl meg tartós forrást.

Én sem vagyok lelkes az ellenzéki pártok közös fellépésétől, ahogy a kitűnő alkotmányjogász sem, de én azért, mert a populista követelésekkel lépnek fel egységesen.

UNGÁR

Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője másodszor tisztelt meg azzal, hogy hozzászólt a Facebook-oldalamon. Most ezt írja: „Az a helyzet, hogy a politikai vita vége az, hogy ha valaki nem ért egyet Bauerrel, az csak fideszes vagy akár náci lehet. Szerintünk nem igazán koherens az az álláspont, hogy szolidaritás kell minden európai polgár irányába, de a határon túli magyarok érzékenységét aki figyelembe veszi, az náci.”

Éppen két hónapja ezt az általános érvényű megjegyzést fűzte az ellenzéki pártok parlamenti viselkedéséről írott jegyzetemhez: „A helyzet az, kedves Bauer Tamás, hogy ha Ön kritizál minket egy álláspont miatt, akkor én mindig megnyugszom: megmutatja, hogy jó úton haladunk.” (Mindkét idézetben kitettem a magyar helyesírás szabályai szerint szükséges vesszőket.)

Kedves Ungár Péter, maradjunk abban: más úton.

Nagy erőfeszítéssel sem találna nálam olyan állítást, hogy aki nem ért velem egyet, az „csak fideszes vagy náci lehet”, vagy, hogy aki figyelembe veszi a határon túli magyarok érzékenységét, „az náci”. Soha ilyesmit nem mondtam, nem írtam, nem gondoltam. A politikai tájkép ennél sokkal tarkább.

Ungár Pétert idestova nyolc éve ismerem személyesen: együtt, pontosabban egymás mellett kampányoltunk a Moszkva téren a 2014-es kampányban, én, mint jelölt, Ungár pedig mint az LMP jelöltjének kampányembere, és jókat beszélgettünk. Azután a 2018-as kampányban újra találkoztunk, én ismét mint jelölt, de már ő is mint jelölt, a szomszédos választókerületben. Megint váltottunk pár szót. Ungár azután listáról bejutott az Országgyűlésbe, és kétségtelenül az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az ellenzéki képviselők között. Gyakran beszélt, nyilatkozott az elmúlt négy évben, kivételes tudatosság jellemezte: kiválasztott magának egy ügyet, a szociális szektorban dolgozók, illetve az idős családtagjaikat gondozók javadalmazásának ügyét, s folyamatosan erről beszélt.

Emellett kiválasztott magának a következő választásra egy Budapesten kívüli választókerületet, és szisztematikus munkával készült fel arra, hogy ott induljon el egyéni jelöltként. Azzal a feltételezéssel, hogy abban a billegő választókerületben akár még nyerhet is. Az országos eredmény azután úgy alakult, hogy minden Budapesten kívüli billegő választókerületet a Fidesz nyert meg, így most is csak listáról tudott bejutni az országgyűlésbe. (Ahogy a kilencvenes években én is.) Párttársai méltán tették őt az LMP első listás helyére, és a választást követően még frakcióvezetőnek is megválasztották. Így most még többször szerepel a parlamentben is és a médiában is, és az ügyek szélesebb spektrumában kell előadnia a maga és az LMP álláspontját.

Amilyen tudatosan építette a saját politikai arculatát, olyan tudatosan építi most – és ezt csak helyeselni tudom – pártjáét. Már a választási kampányban is többször elmondta, hogy önmagát az ellenzék legeuroszkeptikusabb politikusának tekinti, és most az euroszkepticizmust, az európai integráció szorosabbá válásával, az Unió föderatív voltának erősítésével, az euró bevezetésével való szembehelyezkedést tekinti az LMP egyik megkülönböztető jegyének.

Ez nem bűn, van ilyen álláspont Európában, ezt képviselték a Brexit hívei, ezt képviselik a cseh konzervatívok, és ezt képviseli a francia, a német vagy a skandináv, a holland szélsőjobb. És persze a Fidesz is.

A nyugat-európai zöldek viszont nem.

A másik terület, ahol Ungár élesen megkülönbözteti az LMP-t elsősorban a DK-tól, de a Momentumtól is, a nemzeti kérdés. Ungár, mint az imént idéztem, azt veti a szemünkre, hogy nem vesszük figyelembe a határon túli magyarok érzékenységét. A határon túli magyarokhoz való viszonyt a Fideszhez hasonlóan Ungár és pártja is azon méri le, hogy helyesli-e valaki a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot és az azzal járó választójogot, a kisebbségben élő magyarok és a magyar állam között létrehozott közjogi köteléket.

Tudjuk, hogy 2004-ig ezt a Fidesz sem helyeselte. Antall József emlékezetes beszédében is hangsúlyozta, hogy lélekben érzi magát tizenötmillió magyar miniszterelnökének, közjogi értelemben azonban csak a Magyarországon élő tízmillió országlakosénak. Útlevelek letelepedés nélküli osztogatása a határ túloldalán élőknek – ebben Orbán Magyarországa Milošević Szerbiájának, Tuđman Horvátországának, a jugoszláv utódállamok közötti háborúk kezdeményezőinek, valamint Băsescu Romániájának követője. Putyin Oroszországa osztogatta hasonlóképpen az útleveleket a Grúziától leválasztott Abháziában és Dél-Oszétiában, majd pedig a Donyec-medencében, hogy Putyin „hétszázezer orosz állampolgár” védelmével is indokolhassa az Ukrajna elleni átfogó támadást.

A nyugati demokráciákban nem állampolgárság osztogatásával oldják meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és igazuk van, mert ez a megoldás inkább ellentéteket kelt az érintett országok, illetve a többség és a nemzeti kisebbség között.

Akik így vélekedünk, emellett is fontosnak tartjuk a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi jogait, és amikor általunk támogatott kormánya volt Magyarországnak, az legalább annyit tett a kisebbségben élő magyarok helyzetének érdemi javításáért, mint az Orbán-kormányok.

A harmadik ügy, amelyben Ungár rendszeresen megkülönbözteti magát a DK-tól és talán más ellenzékiektől, talán ezeknél is fontosabb. Azt kifogásolja, hogy más ellenzékiek mindenféle „csúnyákat” mondogatnak Orbánra. E kérdésben Ungár nem beszél világosan. Azon a május 16-i parlamenti ülésen, ahol Gyurcsány Ferenc törvénytelennek minősítette az Orbán-kormányt, Ungár volt az első napirend előtti felszólaló, és a következőképpen indította beszédét: „Ma fog miniszterelnököt választani az Országgyűlés. Ilyenkor általában az a szokás, hogy különböző ellenzéki politikusok beszélnek a „világok harcáról”, az abban betöltött szerepükről, a viszonyukról a világhoz. Én mégsem szeretnék így tenni, mert azt gondolom, hogy a negyedik kétharmad után az a szerénység illet minket, hogy az ilyen nagy megfejtésektől tartózkodjunk.

”Én személy szerint úgy gondolom, és a DK is megalakulása úgy gondolja, hogy a magyar politika alapvető kérdése ma az, hogy mi 1990-től demokráciát építettünk, Orbán és az egész Fidesz pedig 2010 óta önkényuralmat épít, és tizenkét év alatt fel is építette.

Alighanem erre céloz Ungár, amikor azt mondja, hogy mások „világok harcáról” beszélnek. Igen, Orbán világa és az 1990 és 2010 közötti magyar demokrácia két világ. Az LMP ezt Schiffer András vezetésével is másképp gondolta. Máig a fülemben cseng, ahogy Schiffer azt mondja a fideszes képviselők felé fordulva valamikor a 2010-2014-es ciklusban: „Én nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét.” Én akkor is kétségbe vontam, s ma is kétségbe vonom. Hogy Ungár mit gondol erről, nem tudom, de biztosan nem ezt, nem a demokrácia vagy önkényuralom közötti választást tekinti a magyar politika központi kérdésének.

Nem a rendszer, hanem csak a kormány ellenzékeként képzeli el az LMP feladatát.

Nem áll ezzel egyedül a parlamenti ellenzékben, de ő ebben a legtudatosabb. Nem tagadom, becsülöm ezért Ungár Pétert. Csak szerintem az általa képviselt politika nem vezet sehova.

Mindenesetre megállapíthatjuk: a parlamenti ellenzékben – eltekintve a Mi Hazánktól – két fő irányt különböztethetünk meg: a rendszerellenzéki irányt, amely az orbáni önkényuralommal szemben határozza meg magát, és híve a szoros európai integrációnak, a szomszéd népekkel való történelmi megbékélésnek, és a másik irányt, amely nem támadja az Orbán-rendszert mint önkényuralmi rendszert, a Fideszhez hasonlóan szemben áll az európai integráció elmélyítésével, a „nemzetek Európája” szuverenista politikáját követi, és egyetért a Fidesszel a „közjogi nemzetegyesítés” kockázatos politikájában. Ungár átgondoltan képviseli ezt a második irányt. Magam az elsőt tartom követendőnek.

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

REZSICSÖKKENTÉS A KUTAKNÁL

Hetek óta követelték az ellenzéki politikusok, hogy tegyen valamit a kormány az elszaladó üzemanyagárakkal. A Jobbik az árak befagyasztását követelte, mások csak arra célozgattak, hogy engednie kellene a kormánynak az üzemanyagárakban foglalt adókból. Még azt is felelevenítették, hogy hogyan támadta a Fidesz annak idején az MSZP–SZDSZ kormányt, amiért a benzinár elérte a 300 forintot. Most meg 500 forint fölé nőtt.

Bátor dolog volt az LMP-s Kanász Nagy Mátétól, hogy elmondta: zöld politikusként ő nem kifogásolja a magas benzinárat, hiszen az a fogyasztás és ezzel a környezetszennyezés csökkentésére ösztönöz. Holott tudhatja, hogy ezzel nem lesz népszerű. Azt mondja a benzinár ügyében, amit a német zöldek is mondanak, akik az üzemanyagárak további emelésével kampányoltak, és alighanem ennek is köszönhették, hogy a reméltnél jóval gyengébb, alig 15 százalékos eredményt értek el, nem nyerték meg a szeptemberi választást, csak harmadikak lettek (bár ez is történelmük legjobb eredménye). Hozzáteszem,

a zöldek az üzemanyagár további emelését egységesen kompenzálták volna a háztartások számára, ami a sokat és drágán autózó tehetőseknek nem, de a naponta ingázóknak kompenzálta volna a zöldek által szorgalmazott áremelkedést.

Azt az áremelkedést, ami az elmúlt hetekben következett be, Nyugat-Európában senki sem akarja árbefagyasztással megállítani, vagy adócsökkentéssel mérsékelni. Nem tudok olyanról Európa régi demokráciájában, ahol állami intézkedést hoztak az üzemanyagárak emelkedése miatt. Pedig ott már nem az 500, hanem – átszámítva – 600 forint fölött vannak az árak, sőt megközelítik a 2 eurót, vagyis 700 forintot. Lengyelországban vagy Csehországban sem született ilyen intézkedés. Európa nyugati részében az növekvő üzemanyagárat egyfajta természeti csapásnak tekintik, ami miatt aggódnak, akárcsak a háztartási energia áremelkedése miatt, ami ott az üzemanyagárakhoz hasonlóan követi az importár emelkedését. Ezért is

harsogja az orbáni propaganda, hogy Nyugat-Európa energiaválsággal küzd, míg nálunk az állam megvédi ettől az embereket, ragaszkodik a rezsicsökkentéshez, az állam által előírt áram- és gázárakhoz.

Ami engem illet, én kezdettől fogva helytelenítettem az Orbán-féle rezsicsökkentést. Liberális közgazdászként általában azt tartom helyesnek, ha a termékekért annyit kell a vállalatoknak is és a fogyasztóknak is fizetni, amennyibe az kerül. Ha drágul az energia a világpiacon, azt helyes a belföldi fogyasztói árakban is érvényesíteni, és a fogyasztóknak a maguk döntéseiben figyelembe kell venniük, hogy az üzemanyagért többet kell fizetniük, mint korábban, tehát fokozottan meg kell gondolniuk, hogy mennyit autóznak.

Azt a szokásos ellenvetést, hogy a nyugati jövedelmek mellett a magasabb benzinárak is megfizethetők, a magyarországi jövedelmek mellett azonban nem, vitatom, hiszen a magyarországi jövedelmek mellett a cipő is, a hús is és az építőanyag is sokkal drágább, mint Nyugat-Európában.

Ebből a megfontolásból kezdettől fogva helytelenítettem, hogy az ellenzéki pártok állami beavatkozást követelnek a benzinár-emelkedéssel szemben. Csütörtökön Gulyás Gergely bejelentette, hogy az Orbán-kormány is az áremelkedés megfékezése, a 95-ös benzin és a gázolaj árának 480 forinton történő befagyasztása mellett döntött. Más szóval, kiterjesztette a „rezsicsökkentést” az üzemanyagárakra. Nem úgy, ahogy az ellenzékiek szorgalmazták, vagyis az ÁFA vagy a jövedéki adó csökkentésével, hanem az üzemanyagot forgalmazó cégek nyereségének terhére. Ezért is nevezhetjük ezt is „rezsicsökkentésnek”: ahogy annak idején a háztartási energiatarifákat (és vízdíjakat) csökkentették a szolgáltatók nyereségének terhére (melyek akkor még többnyire külföldi tulajdonban voltak), most ezt teszik az üzemanyagárakkal is.

Ez az Orbán-kormány általános gyakorlata: ajándékot ad „az embereknek” mások terhére.

(Ugyanezt teszi, amikor az önkormányzatok terhére ad kedvezményt a vállalkozásoknak az iparűzési adó megfelezésével.)

El is érte annak idején, amit akart: a közszolgáltató cégek külföldi tulajdonosai többnyire eladták közműcégeiket az államnak, és „mellesleg” újabb kétharmados többséget szerzett a 2014-es választáson.

Most, nem egészen félévvel a következő választás előtt nem engedte át az üzemanyagárak emelkedése miatti háborgást az ellenzéknek, hanem maga javára használja ki azt.

Szerencsétlen egyetértés alakult ki az ellenzék és a kormány között, már megint, mint annyiszor. Én ezt – mint más esetekben is – sajnálatosnak tartom.

Szerintem az a helyes, ha – miként az európai piacgazdaságokban szokásos – adottságnak tekintjük, hogy az állam költségvetési kiadásainak fedezetére a dohányárukhoz és a szeszesitalokhoz hasonlóan az üzemanyagok forgalmazására is vet ki különadót, amit a fogyasztók az árban megfizetnek. Ezekről a költségvetési bevételekről nem mondhat le az állam akkor sem, ha az üzemanyagok importára és az ezt követő hazai ár hirtelen emelkedik. Hogy Orbán ezt is – mint a piacgazdaság és a demokrácia minden elvét – folyamatosan lábbal tiporja, az engem nem szomorít el, Orbán hatalomgyakorlása ilyen volt és ilyen lesz.

Azt, hogy a magát nyugatosnak, európainak, sőt legeurópaibbnak mondó ellenzékiek fordítanak hátat a piacgazdaság normáinak, az már nagyon zavar.

Előválasztás 2021 – Az első forduló – Végjáték

Lezárult az előválasztás első fordulója. A Demokratikus Koalíció egyértelműen csatát nyert, a háború kimenetelét azonban nem a választók, hanem az asztaloknál alkudozók döntik el.

A miniszterelnök-jelölt verseny végeredménye:

  1. Dobrev Klára, a DK jelöltje: 214.319 szavazat (34,76%)
  2. Karácsony Gergely, a Párbeszéd–MSZP–LMP jelöltje: 168.396 szavazat (27,31%)
  3. Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje: 123.453 szavazat (20,02%)
  4. Jakab Péter, a Jobbik jelöltje: 86.909 szavazat (14,10%)
  5. Fekete-Győr András, a Momentum jelöltje: 20.944 szavazat (3,40%)

Az egyéni körzetek a pártok szempontjából:

  1. Demokratikus Koalíció: 32 képviselő
  2. Jobbik: 29 képviselő
  3. MSZP: 18 képviselő
  4. Momentum: 15 képviselő
  5. Párbeszéd: 7 képviselő
  6. LMP: 5 képviselő

Az egyéni helyekért induló győzesek listája:

BARANYA 01
Mellár Tamás, Dr.  4.563
Nemes Balázs          3.767
BARANYA 02
Szakács László, Dr.              3.695
Keresztes László Lóránt, dr.     3.507
BARANYA 03
Schwarcz-Kiefer Patrik      1.999
Frey Benjámin                      1.356
BARANYA 04
Szarkándi Lajosné  1.392
Koltai Péter               1.285
Alpár György             1.021
BAZ 01
Szilágyi Szabolcs     4.258
Simon Gábor, dr.        2.900
Csabalik Zsuzsanna       472
BAZ 02
Varga László, dr.   4.089
Hegedűs Andrea       3.498
BAZ 03
Kiss Sándor                  2.734
Farkas Péter Barnabás     2.517
BAZ 04
Üveges Gábor    2.980
Hornyák Evelin     1.224
Koleszár István       290
BAZ 05
Erdei Sándor Zsolt  2.094
Berger Zsolt                 899
BAZ 06
Jézsó Gábor      3.052
BAZ 07
Sermer Ádám   1.556
Kormos Anna      1.216
BP 01
Csárdi Antal           5.437
Gelencsér Ferenc      3.625
BP 02
Orosz Anna                   8.445
Gy. Németh Erzsébet       3.801
BP 03
Hajnal Miklós                5.381
Komáromi Zoltán, Dr.      4.803
Visi Piroska                    1.520
BP 04
Tordai Bence       6.967
Kálmán Olga         3.425
BP 05
Oláh Lajos, Dr.                  4.221
Tompos Márton                   3.519
Beleznay Zsuzsanna, dr.      1.534
BP 06
Jámbor András      3.626
Csordás Anett          2.220
Manhalter Dániel      2.056
Demeter Márta           815
BP 07
Hiszékeny Dezső    7.797
Naszádos Zsófia       3. 197
Keszthelyi Dorottya   3. 064
BP 08
Hadházy Ákos     11.070
Tóth Csaba              2.644
BP 09
Arató Gergely       3.571
Burány Sándor        2.886
Paróczai Anikó        1.741
BP 10
Szabó Tímea        9.033
BP 11
Varju László         9.854
BP 12
Barkóczi Balázs    6.162
Palocsai Béla           2.439
BP 13
Vajda Zoltán      4.328
Nemes Gábor       2.663
Hollai Gábor         2.500
Palotás János           675
BP 14
Szilágyi György     5.132
Lukoczki Károly        3.098
BP 15
Kunhalmi Ágnes      6.295
Ferencz István           2.872
BP 16
Hiller István dr.     6.935
Vidákovics László      1.280
BP 17
Szabó Szabolcs        5.550
Komjáthi Imre         2.979
BP 18  (újraszámolják)
Tóth Endre    5.706
Molnár Gyula   5.633
BÁCS 01
Szőkéné Kopping Rita    1.669
Lejer Zoltán                      1.560
BÁCS 02
Bodrozsán Alexandra      2.798
Király József                      2.373
BÁCS 03
Magóné Tóth Gyöngyi Mária, Dr.     2.685
Kudron Nándor dr.                              1.590
Angeli Gabriella, dr.                               372
BÁCS 04
Kis-Szeniczey Kálmán                2.425
BÁCS 05
Horváth Roland Károly          1.868
Papp Dénes                                783
Kovács Erika                               690
BÁCS 06
Kiss László                         1.327
László Károly                       1.294
Preininger Rozália                   970
Vass Antal                              277
BÉKÉS 01
Stummer János         4.621
Miklós Attila                 1.323
BÉKÉS 02
Kondé Gábor, Dr.       1.252
Gajdos Attila                   768
Miskéri László                 703
BÉKÉS 03
Leel-Őssy Gábor        2.348
Mikóné Hirth Beáta       1.699
BÉKÉS 04
Szabó Ervin, dr.          3.696
Szelényi Zoltán, dr.     2.213
CSONGRÁD 01
Szabó Sándor           6.588
Binszki József, Dr.       2.416
CSONGRÁD 02
Mihálik Edvin Máté      3.417
Tóth Péter                     2.090
Tóth Szabolcs                1.279
CSONGRÁD 03
Szűcs Ildikó             2.786
Borsik Viktor              1.476
Mészáros Gábor            877
CSONGRÁD 04
Márki-Zay Péter       5.070
Mucsi Tamás              1.138
FEJÉR 01
Márton Roland, dr.      3.057
Ráczné Földi Judit          2.440
FEJÉR 02
Fazakas Attila        3.189
But Sándor                  309
FEJÉR 03
Balázs Péter        2.823
József András           825
Bogdán János, ifj.     551
FEJÉR 04
Kálló Gergely        5.349
Kovács Janka          1.037
FEJÉR 05
Kertész Éva       1.787
Gottlóz Tibor          343
Orosvári Zsolt        321
GYŐR 01
Jancsó Zita         2.972
Rehó Tibor           2. 515
GYŐR 02
Gasztonyi László, Dr.     2.444
Juhász István                   1.037
Balla Jenő                           769
Németh Eszter                    447
GYŐR 03
Kovácsné Varga Ildikó       1.630
Orbán Krisztián                    1.034
GYŐR 04
Brenner Koloman, Dr.      3.237
Jakál Adrienn                      1.246
GYŐR 05
Magyar Zoltán        3.363
Balázs Endre               971
HAJDÚ 01
Varga Zoltán               2.758
Pálinkás József, dr.         1.665
Szabó Bence                 1.586
Illés-Rácz Mariann            173
HAJDÚ 02
Mándi László        2.945
Vaszkó Imre           2.180
Fülep Olivér              243
HAJDÚ 03
Szörényi Károly      1.056
Kosztin Mihály              844
Szórádi Sándor             363
HAJDÚ 04
Szántai László        1.087
Szabó Patrik                761
Bihary Judit, dr.           590
HAJDÚ 05
Kiss László                        1.665
Bangóné Borbély Ildikó        1.382
HAJDÚ 06
Hegedüs Péter              2.118
Tóth József                     1.956
Tömöri Zsolt Sándor        1.092
HEVES 01
Berecz Mátyás        3.941
Jánosi Zoltán          1.507
HEVES 02
Dudás Róbert       4.781
HEVES 03
Korózs Lajos        2.240
Lőcsei Lajos           1.365
Varga Ferenc            508
JÁSZ 01
Sziráki Pál                4.092
Tóth Áron                  1.175
Kármán Irén, dr.        1.144
JÁSZ 02
Kertész Ottó dr.       1.642
Gedei József, Dr.         1.141
JÁSZ 03
Lukács László György, dr.    3.121
Turó Vilmos                               593
Kozma Dániel                            184
JÁSZ 04
Csányi Tamás       4.135
KOMÁROM 01
Konczer Erik, Dr.     4.299
Gurmai Zita, dr.         2.152
KOMÁROM 02
Nunkovics Tibor       4.841
KOMÁROM 03
Nemes Andrea, dr.      3.223
Szanyi Gábor                 2.426
NÓGRÁD 01
Godó Beatrix             2.611
Horváth Ferenc            1.229
Dömsödi Gábor               746
NÓGRÁD 02
Gyenes Szilárd        2.240
PEST 01
Bősz Anett, Dr.      5.586
Tetlák Örs                1.956
Ollero Marco             1.647
PEST 02
Szél Bernadett        10.182
Hegyesi Beáta             2. 339
PEST 03
Buzinkay György        3.313
Pál Gábor                     3.012
Kóder György               1.698
Katona Andrea, Dr.          827
PEST 04
Inotay Gergely               2.766
Juhász Béla Róbert           2.416
Gyurcsik Ádám                   523
PEST 05
Dorosz Dávid           6.510
Tonzor Péter              3.385
Fekete László               483
PEST 06
Hohn Krisztina         3.348
Simon Erika               2.374
Varga Zoltán, dr.        1.800
PEST 07
Fricsovszky-Tóth Péter      4.320
Farag Alexandra                    2.483
PEST 08
Jószai Teodóra        4.102
Nagy János               3.914
PEST 09
Schmuck Erzsébet, dr.    2 685
PEST 10
Gér Mihály            2.771
Magdics Máté          1.191
PEST 11
Jánosi-Lesi Ágota       2.376
Andrejka Zombor          1.896
PEST 12
Zágráb Nándor          2.645
László Ferenc                  508
Sipos Mihály                   436
SOMOGY 01
Varga István, Dr.          2.844
Horváth Ákos Ervin          1.580
Bereczki Dávid                   510
SOMOGY 02
Ander Balázs          2.828
Remes Gábor               820
SOMOGY 03
Steinmetz Ádám, dr.      2.464
SOMOGY 04
Potocskáné Kőrösi Anita     2.984
Kovács Miklós, Dr.                  1.533
SZABOLCS 01
Lengyel Máté                       4. 463
Csipkés József István, dr.        1.103
SZABOLCS 02
Aranyos Gábor           1.389
Gyüre Csaba dr.               956
Kiss Krisztián, dr.             514
SZABOLCS 03
Tóth Viktor              1.409
Sárosy Zoltán               950
SZABOLCS 04
Sápi Mónika, Dr.               1.060
Bíróné Dienes Csilla, dr.          985
SZABOLCS 05
Földi István             2.225
Papp Ildikó, dr.           1.101
SZABOLCS 06
Tóth Viktor              1.255
Bélteki Béla, dr.          1.222
Czirják Alexandra          517
Pradlik Milán                 123
TOLNA 01
Harangozó Tamás, dr.     2.617
Bozsolik Róbert, dr.            2.089
TOLNA 02
Szabó Loránd            1.609
Száraz Zoltán              1.165
TOLNA 03
Bencze János                   1.423
Tóth Attila Szilveszter         1.151
VAS 01
Czeglédy Csaba, Dr.        3.837
Ungár Péter                       3.661
Koczka Tibor                         110
VAS 02
Hencz Kornél                 1.411
Szilágyi Tamás                 1.063
Bányai-Németh Gábor         502
VAS 03
Bana Tibor                2.107
Pleva Dániel, dr.          1.046
VESZPRÉM 01
Csonka Balázs             3.689
Mesterházy Attila           1.821
VESZPRÉM 02
Benedek Szilveszter       2.909
Szecsődi Andrea                2.118
VESZPRÉM 03
Rig Lajos              3.598
VESZPRÉM 04
Grőber Attila          2.042
Süle Zsolt                  760
Jádi István, dr.           384
ZALA 01
Csidei Irén, Dr.        1.928
Föőr Gábor                1.025
Plesz Dóra                    911
Benke Richárd              618
Paksy Zoltán, dr.           263
ZALA 02
Elekes István                1.280
Czuth Zoltán László          1.196
Molnár Tibor                       781
ZALA 03
Horváth Jácint       2.956
Berta Krisztián          1.551

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!