Új megoldás: külön lista, közös miniszterelnök-jelölt

2
3002

Talán áttörésnek is lehet nevezni azokat a híreket, amelyek mostanság szivárognak ki a baloldali pártok háza tájáról. Jóllehet a tárgyalások zajlanak és zajlottak a Demokratikus Koalíció és az MSZP között a 106 egyéni körzet elosztásáról – hogy erre szükség van, abban nincs vita , de a közös lista ügyében egyáltalán nem közeledtek az álláspontok.

A szocialisták mindeddig kitartottak a közös miniszterelnök, közös lista koncepciója mellett, amelyet viszont a több párt, a Magyar Liberális Párt kivételével, mereven elutasított. A Független Hírügynökség értesülései szerint most némi elmozdulás tapasztalható;

amolyan kecske is jóllakjon, káposzta is megmaradjon megoldás körvonalazódik.

Híreink szerint az MSZP, bár az utolsó pillanatig sem akarja feladni a közös indulás elképzelését, mégis hajlandónak mutatkozik egy kompromisszumos javaslatra. Eszerint elfogadná az önálló lista gondolatát, ami azt jelenti, hogy valamennyi párt állítana saját listát, ugyanakkor a miniszterelnök-jelölt neve azonos lenne. Ez ugye azt jelentené a jelenlegi állás szerint, hogy az MSZP Karácsony Gergelyt állítaná erre a posztra, és ha eredményesek lesznek a tárgyalások, akkor ezt tenné a Demokratikus Koalíció is.

Az eddig publikus ismereteink szerint Gyurcsány Ferenc határozottan opponálta a zuglói polgármester személyét, aki ezt készséggel tudomásul vette, annak fenntartásával, hogy ez esetben a DK elnöke javasoljon más személyt, olyasvalakit, aki képes az integrációt megvalósítani. Gyurcsányéktól erre a felvetésre eddig nem érkezett választ, mint ahogy azt sem sikerült megtudnunk a DK-tól, hogy vajon tényleg elfogadnák-e az új koncepciót. Amennyiben igen, az nagyot lendítene a bemerevedett helyzeten, hiszen ez esetben tényleg csak a 106 egyéni körzetben kell megállapodniuk. Erről pedig mindkét szereplő azt állítja, hogy ez a megállapodás már nagyon közel van,

lehetségesnek látszik a karácsony előtti végeredmény.

Önmagában azonban még ez sem elegendő az üdvösséghez, szükség lenne arra is, hogy a többi párt is hajlandó legyen elmozdulni eddigi pozíciójától. Ma úgy látszik, hogy az LMP erre nem hajlandó, az Együtt pedig egyre furcsább ötletekkel áll elő, mintha képtelen lenne felmérni saját valós erejét. Elemzők szerint ugyanakkor reális az a forgatókönyv, hogy ha az MSZP-DK alku megköttetik, akkor a többiek lassan fel fognak csatlakozni hozzájuk.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az Együtt javaslata egyáltalán nem „egyre furcsább”. Ugyanúgy a külön lista, koordinált jelöltállítás van benne. Persze a saját pártja jelöltjeinek száma vonatkozásában kissé túltolta a biciklit. Elég lesz ott 5 jelölt is (Juhász, Baranyi, Szigetvári, Szabó, Komáromi).

  2. Ez a Molnár olyan súlytalan figura , de még hülye is .Azt sem tudja ,hogy Karácsony Gergely nem az Együtt elnöke:)))

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .