Kezdőlap Címkék Demokratikus Koalíció

Címke: Demokratikus Koalíció

Dobrev Klára: Lesz uniós pénz Budapestnek!

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselő, az Európai Parlament alelnöke mai közleményében reagált  a Népszava információijára, mely szerint Orbán Viktor cinikus bosszúpolitikára készül Budapesttel és számos, ma már ellenzéki vezetésű magyar nagyvárossal szemben.

Állítólag következő fejlesztési ciklusban a kormány politikai alapon akarja kiosztani az uniós pénzeket, kihagyva a fejlesztésekből Budapestet és a fél országot.

“Ahogy azt az EP-kampányban is számtalanszor elmondtam, a Demokratikus Koalíció azt akarja elérni, hogy a jövőben az uniós fejlesztési pénzeket ne a kormány, hanem közvetlenül az EU ossza el az önkormányzatok között. Ha valaki az EU-ban eddig esetleg azt hitte, hogy erre nem lesz szükség, annak most maga az Orbán-kormány fújt ébresztőt.”

Dobrev Klára a demokratikusan megválasztott városvezetők és városaik elleni kormányzati gazemberség miatt ma Ursula von der Leyen-hez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult.

“Ha Orbán Viktor politikai alapon akar pénzt osztani, akkor tegye ezt a fizetésével, ne a minden európai magyar polgárnak egyformán járó fejlesztési pénzekkel! Lesz uniós pénz Budapestnek és minden ellenzéki városnak. El fogjuk érni!”

– áll Dobrev Klára közleményében.

Hová tegyük a kimentetteket

Vissza kell térnem a DK-s képviselők strasbourgi szavazásáról az oldalon kialakult vitára. Azt kérem, hogy azok a hozzászólók, akik egyetértenek a nemmel szavazással, gondolják végig a következőket.

Én sem tudom elképzelni, hogy Dobrev Klára, aki 2015-ben lakásában adott átmeneti szállást Budapesten tartózkodó menekülteknek, ne akarná, hogy a Földközi-tengerből kimentsék a gumicsónakokon menekülőket, akiknek veszélyben az élete. Ismétlem: nem tudom ezt elképzelni, és nem értek egyet azokkal, akik szerint képviselőink azt akarnák, hogy a menekülők fulladjanak a tengerbe. Éppen ezért még mindig nem értem, hogy hogyan szavazhatott nemmel a négy DK-s képviselő a LIBE állásfoglalás-tervezetére.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy nem állok ezzel egyedül.

Hogy feloldjuk ezt a nyilvánvaló ellentmondást, lépésről lépésre haladva feltennék néhány tisztázó kérdést.
  • Ki kell-e menteni a Földközi-tengerből azokat, akik ott menekülnek a fekete-afrikai nyomor elől, a líbiai szörnyű állapotok közül? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini szerint nem.)
  • Ha igen, engedni kell-e a hajók által kimentett menekülőket partra szállni egy európai kikötőben? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini és Orbán Viktor szerint nem.)
  • Ha igen, annak az államnak kell-e egyedül gondoskodnia róluk, amelynek kikötőjében partra lépnek, vagy helyesebb, ha ezt a terhet megosztják egymás közt az európai országok? (Emlékeztetőül: Orbán az előbbit, Salvini az utóbbit mondja.)
  • Ha helyesebb megosztani a terhet, akkor egyetértünk-e azzal, ha egy-egy ország nem hajlandó részt vállalni ebben? (Emlékeztetőül: Orbán ötödik éve ezt hirdeti, és ezt is teszi.)
  • Ha viszont nem értünk egyet vele, akkor mi kifogásunk van az ellen a szövegezés ellen, hogy „minden uniós tagállamot” hívjanak fel a részvételre, és hogy a Bizottságot arra hívják fel, hogy „a tengeren érkezőkre vonatkozó állandó és kötelező áthelyezési mechanizmust” alakítson ki az Európai Unióban?
  • Ha viszont valaki ezt kifogásolja, vagyis amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást hagyjuk a part menti államra, és ne vegyen részt abban az Unió minden tagállama, akkor beszélhet-e hitelesen „Európai Egyesült Államokról”? (Emlékeztetőül: Németországban a menekülteket arányosan elosztották és elosztják a Szövetségi Köztársaság tartományai és települései között, és nem hagyták a feladatot 2015-16-ban Bajorországra, ahova a menekültek többsége érkezett.)
Továbbá:

ha valaki amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást ne hagyjuk egyedül a part menti államra, akkor mi történjék a tengerből kimentett menekülőkkel?

A négy EP-képviselő nemleges szavazatának indoklásában újra meg újra előkerül az az állítás, hogy a menedékkérők kötelező elosztását – Molnár Csaba fogalmazása szerint – „a Demokratikus Koalíció soha nem támogatta, mert semmi esély nincs az elfogadására”.
Ez engem meglep. Én úgy emlékszem, hogy Gyurcsány Ferenc számtalan alkalommal bírálta az Orbán-kormány álláspontját, hogy Magyarország ne fogadjon be senkit, és arra hivatkozott, hogy az ötszáz milliós Európa képes befogadni néhány millió háború elől menekülőt, és Magyarország is képes fogadni néhány száz vagy néhány ezer ide áthelyezett menekültet. Amikor Orbán népszavazást indított annak az álláspontjának a magyar választók általi megerősítésére, hogy senki ne kényszeríthesse Magyarországot menekültek befogadására – „csak a magyarok dönthessék el, hogy kivel élnek együtt” –, mi a népszavazás bojkottjára hívtunk fel, hogy az ne legyen érvényes, és ezt el is értük, Orbán nem kapta meg az érvényes választói megerősítést a kötelező kvóta elutasításához.
Mikor változott az ellenkezőjére a DK vezetésének álláspontja?

Ha pedig így változott meg a DK vezetésének álláspontja, akkor meg kell ismételni a kérdést: hova tegyük a kimentetteket?

Szélsőségben

Azt mondta Gulyás miniszter a kormány múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján: „Ma a legszélsőségesebb párt a magyar politikában nem a Jobbik, hanem A Demokratikus Koalíció. […] A Demokratikus Koalíció szándékosan folytat olyan politikát, amellyel ő azt üzeni, hogy ennek a nemzeti közösségnek vagy nem is érzi részeként magát, vagy pedig egészen mást gondol közösségről, nemzetről és olyan fogalmakról, amelyekben még egyébként az ellenzéki pártok jó részével is közös nevezőre lehet jutni.”

Mindezt a Pesti Srácok újságírójának kérdésére mondta azzal kapcsolatban, hogy a DK nem szavazta meg a „nemzeti összetartozás évéről” szóló határozati javaslatot, amelyet a trianoni békeszerződés századik évfordulójára hirdettek meg. Azután a Magyar Fórum tudósítójának kérdésére megismételte: „Én azt sajnálatosnak tartom, hogy a Demokratikus Koalícióval semmilyen nemzeti politikai alapról beszélni nem lehet. A Demokratikus Koalíció minden egyes ügyben, ahol a magyar nemzettel és Magyarország érdekével szemben állást lehet foglalni, mindig állást foglal vele szemben.”

Most el kellene szégyellnünk magunkat? Szélsőségesek lennénk?

Szerencsére segítségünkre sietett maga Gulyás, amikor ugyanezen alkalommal a következőképpen jellemezte az Orbán-kormány politikáját: „2010 óta szerintem a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikában korszakváltás történt. Ennek vannak gyakorlati és vannak szimbolikus részei. Szimbolikus, de nagyon fontos része például a nemzeti összetartozás napja, amire már kilencedszer emlékeztünk most június 4-én. Szintén nagyon fontos, bár szimbolikus jelentőségű elsősorban a választójog kiterjesztése. Nagyon fontos, és gyakorlati és szimbolikus jelentőségű egyidejűleg az, hogy a kettős állampolgárság intézménye ma magyarországi lakóhely nélkül is elérhető, és az a közjogi kapcsolat, amely 1920-ban majd a második világháborút követően megszűnt, az újra létrejöhetett a magyar állam és magyarok között.” Gulyás minden korábbi fideszes nyilatkozatnál egyértelműbben megerősítette azt, amit én „lakossági revíziónak” szoktam nevezni.

Amit az állampolgárság kiterjesztésével és a választójog révén történő megerősítésével tett a Fidesz, az Gulyás világos érvelése szerint is a békeszerződések revíziója, a határok módosítása nélkül.

Ez akkor is a nemzetközi jogrend felrúgása, ha néhány dél-kelet-európai ország (Horvátország, Románia, Szerbia) már korábban hasonló gyakorlatot vezetett be. Ezek olyan országok, amelyek szintén nem nyugodtak bele, hogy az adott etnikum egy része az ország új határain kívül rekedt. Másutt Európában az ilyesmi ismeretlen. Ausztriában a két évvel ezelőtti koalíciós tárgyalásokon a szélsőjobboldali Szabadságpárt vetette fel, hogy adjanak állampolgárságot a dél-tiroli német anyanyelvűeknek, de Kurz kancellár Néppártja hallani sem akart erről.

Fogadjuk el, hogy Magyarország mai szélsőjobboldali kormánypártja szemszögéből, amely a magyar politika centrumába helyezte nemcsak az idegenellenességet, állam és egyház összefonódását, az európai integrációval szembeni uszítást, de a ma lehetséges módon a revíziós politikát is, az európai politika főáramának követése, a kisebbségi jogok ügyének ebbe illeszkedő támogatása, az embertelen menekültpolitika elutasítása szélsőségnek tűnhet. Szomorú, hogy más demokratikus parlamenti pártok ezekben az ügyekben újra meg újra meghátrálnak a Fidesz nyomása előtt. Csak büszkék lehetünk arra, hogy legalább a DK nem hátrál meg ezekben a kérdésekben.

Elszámolta a kormány a nyugdíjprémiumot 2018-ban

0

Az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke szerint tízezer forinttal több nyugdíjprémium járt volna a nyugdíjasoknak 2018-ban, ha nem a várakozások, hanem a valós gazdasági növekedés alapján számolták volna ki az összegét.

Az Orbán-kormány már évek óta sportot űz abból, hogy átverje a nyugdíjasokat: a nyugdíjak 9 éve nem emelkednek a bérekkel, a nyugdíjkorrekció nem fedezi a valós inflációt, most pedig már a nyugdíjprémiummal is trükköznek.

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy fizesse ki a nyugdíjasoknak, amit elsumákolt, hajtson végre nyugdíjprémium-korrekciót! A DK szerint szégyen, hogy a saját kormányuk károsítja meg azokat az időseket, akik végigdolgozták az életüket ebben az országban. Aki egy életen át itt dolgozik és itt adózik, arról az államnak gondoskodnia kell, nem szabad átvernie és meglopnia! Csak azt követeljük, hogy a kormány tartsa be a saját törvényét és fizesse ki a valós gazdasági növekedés után járó nyugdíjprémiumot!

Dobrev Klára EU-s kampánynyitó beszéde

0

No comment…

Dobrev Klára beszéde

Dobrev Klára beszéde a Demokratikus Koalíció EP kampánynyitójáról

Közzétette: atv.hu – 2019. április 14., vasárnap

Foszlányaim XIII.

0

                                                                                       a játszma ideje lejárt…
mostantól “játssz ma”- van

Jobbik

Ha az önkormányzati választásokig kitartanak a demokratikus alapelvek és a Fidesz leváltásának elsődlegessége mellett minden múltjukkal kapcsolatos háttérzaj elhallgatása legyen jutalmuk!

LMP

Markáns, sőt helyenként radikálisan zöldben úszó álom hangos követelése a kormánytól, miközben csendben, de annál lelkesebben tolják a Fidesz szekerét az ellenzéket megosztó, sokszor övön aluli húzásaikkal.

Momentum

Fogalmam sincsen miért érzi valaki árulásnak, ha a pártvezetők – az egyetlen lehetséges módon – minden egyéb érdek fölé helyezik a Fidesz hatalomból történő leváltását, vagy pozícióinak gyengítését. Főként, ha ugyanakkor a kifogást hangoztató politikai feladatnak és célnak deklarálja maga is ugyanazt!

Az LMP-vel és a Jobbikkal paktumra lépni egyben jelenti a kollaborálást a Fidesszel és teret engedni a szélsőjobbnak. Ez üdvözítőbb?

Párbeszéd

Vajon feltette e magának már a kérdést Karácsony Gergely: nem lett volna jobb pártot építeni, mint bábként vergődni az egyébként vállalhatatlan Mszp gyilkos ölelésében?

Demokratikus Koalíció

Érdemes e a jövőbe vesző vágyálmokkal kampányolni, mint az Európai Egyesült Államok, ezen belül a minimálbér és minimál nyugdíj európai szintre emelése? Kiváló közgazdászokkal teletűzdelt pártjuk pontosan tudja, hogy a termelékenységi mutatók kiegyenlítődése az egyetlen út a megvalósításához. Ehhez belső reformok és azoknak kíméletlen végrehajtása szükségesek. Szomorúan mondom, hogy nem több ez, mint a Fidesz 2030-ra szóló ígéretei, csak ezek még annál is inkább elvesznek a jövőidőben.
Mondom mindezt úgy, hogy végső célként lehet erre törekedni, de választási ígéretnek nagyon sovány. Ahhoz sokkal kézzelfoghatóbb, materiálisabb ígéretekre lenne szükség.

Mszp

A változás szele nem fenyegeti a pártot. Az az alsófertájú légmozgás, amit maguk keltenek: kénes, ammónium szagú, magyarán továbbra is büdös.

Sándor György örökbecsű mondata jut minderről eszembe: „Az ifjúságé a jövő, de én a jelent is akarom!”

Dobrev Klára bemutatta három legfontosabb programpontját

0

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője mai sajtótájékoztatóján egyebek között arról beszélt, hogy a Demokratikus Koalíció az Európai Egyesült Államok elkötelezett híve. Szerinte nem kétség, hogy Európa egységes lesz, csak az a kérdés, hogy mi magyarok benne leszünk-e.

Ezért tartja hazafias kötelezettségének is, hogy most az EP választáson is küzdjenek Orbán rendszerével, amely azzal fenyeget, hogy ennek az egységes Európának a perifériájára fogunk szorulni, ami minden magyarnak egy tragédia lenne.

Számára a program talán legfontosabb pontja a szociális Európa. Három konkrétumot is megemlített, ami ennek fontos része:

  • be kell vezetni az európai családi pótlékot,
  • az európai minimálbért,
  • az európai minimál nyugdíjat
  • és ennek finanszírozására be kell vezetni az európai szintű multiadót.

Beszéde végén hangsúlyozta, hogy egyebek között ezért fog küzdeni az Európai Parlamentben.

Dobrev Klára vezeti a DK európai parlamenti listáját

0

A Független Hírügynökség értesülése szerint Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára nemcsak a választáson vezeti a párt választási listáját, hanem el is fel is veszi mandátumát. Vagyis nem csak a kampányhoz adja a nevét, hanem tényleg európai képviselő szeretne lenni.

A Demokratikus Koalíció listájának második helyén Molnár Csaba, a harmadik helyén pedig Rónai Sándor szerepel. Niedermüller Péter, a párt egyik mostani EP képviselője maga döntött úgy, hogy 67 évesen nem vállal újabb ciklust, ezért nincs a listán.

A hírt Molnár Csaba jelentette be. Dobrev Klárát úgy mutatta be, mint a DK alapító tagját, hangsúlyozva, hogy négy nyelven beszélő jogász, közgazdász, uniós fejlesztéspolitikai szakember.

Molnár Csaba a sajtótájékoztatón kérdésre elmondta, kifejezetten csalódottak lennének, ha a tavaszi EP-választáson nem szereznének újra legalább két mandátumot.

Hangsúlyozta: az EP-választásnak történelmi tétje van Magyarország és az egész EU szempontjából. Az egyik oldalon azok a politikai erők állnak, akik erős, egységes Európát akarnak, akik az európai egyesült államok létrehozásában látják a jövőt. A másik oldalon állnak az “Orbán-félék”, akiknek az az egyetlen céljuk, hogy minden egyes “ellopható eurót kiszedjenek” az unióból, és amikor felelősséget kellene vállalniuk, akkor akadályozzák az európai együttműködést.

Gyurcsány Ferenc tegnap közölte, hogy önállóan indulnak az EP-választáson, nem akar közös ellenzéki listát. Azt is elmondta, hogy a listát nem ő vezeti, mert továbbra is a belpolitikával akar foglalkozni.

DK: Polt Péter a Fidesz védőügyvédjének szerepét játssza

0

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Polt Péter legfőbb ügyész a Fidesz védőügyvédjének szerepét “játssza”, miközben részt vesz a kormányzati korrupciós ügyek eltussolásában.

A DK frakciószóvivője sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága meghívta egy ülésére Polt Pétert, ahol többek között az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által vizsgált ügyekről lesz szó. A legfőbb ügyész arra hivatkozva utasította vissza a meghívást, hogy az alaptörvény megtiltja a magyar ügyészség tagjainak, hogy politikai tevékenységet fejtsenek ki, illetve ilyenben közreműködjenek. Polt Péter szavai szerint még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a bizottsági meghallgatás politikai kampányeseménnyé váljon.

Gréczy Zsolt szerint a legfőbb ügyész meg sem próbál magyarázatot adni arra, hogy “az európai pénzeket ellopó fideszeseken” miért nem kattan a bilincs.

Az ellenzéki képviselő kijelentette: minden magyarnak az az érdeke, hogy a mindenkori legfőbb ügyész itthon is és európai szinten is elszámoltatható legyen.

Teljesen egyértelmű, hogy ha az Orbán-rendszer megbukik, akkor Polt Péter a bűntársból cellatárs lesz – mondta a politikus.

Gréczy Zsoltot reagáltatták a Jobbik frakcióvezetőjének egyik interjújára. Ebben Gyöngyösi Márton azt állította, hogy a Jobbik soha nem volt antiszemita párt, de korábban tudatosan játszottak rá a rasszista és antiszemita érzésekre.

A DK frakciószóvivője azt felelte, hogy a Jobbik múltjában voltak vállalhatatlan és magyarázatra szoruló kijelentések, és Gyöngyösi Márton feltehetően ezeket foglalta össze az interjúban.

Gréczy Zsoltot szembesítették Dúró Dórának, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének azzal a felszólításával, hogy adják vissza a mandátumukat azok a képviselők, akik nem vesznek részt a parlament munkájában. A politikus csak annyit felelt: az ellenzék teszi a dolgát, Dúró Dóra pedig egy, a “Fidesz által kreált” pártnak az országgyűlési képviselője. (MTI)

A DK és Bajnai is Karácsony Gergelyt támogatja

0

Gyurcsány Ferenc Facebook oldalán bejelentette, hogy a DK teljes mellszélességgel Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármesteri jelöltségért indított előválasztáson. Persze tiszteletben fogja tartani az előválasztás végeredményét és annak győztese mögé sorakozik fel.

Gyurcsány ezt írta:

“A Demokratikus Koalíció sokak által osztott meggyőződése szerint az Orbán-rendszer megroppantásának egyik legfontosabb állomása az őszi önkormányzati választás, különösen a budapesti főpolgármester-választás.

Tudjuk, hogy Budapesten az Orbánnal szemben álló ellenzéki szavazók jelentős többségben vannak. Azért, hogy akaratuk érvényesülhessen és Budapest újra szabad, európai főváros legyen, egy közös ellenzéki főpolgármester-jelölt támogatása szükséges.

A jövő hétfőn kezdődő főpolgármester-jelölti előválasztáson induló mindkét jelöltet alkalmasnak gondoljuk Budapest vezetésére, felszabadítására. Tekintettel arra, hogy meggyőződésünk szerint Karácsony Gergely személyében és programjában nagyobb eséllyel tudja integrálni a természete szerint színes ellenzéki szavazótábort, neki van a legnagyobb esélye a győzelemre, ezért a Demokratikus Koalíció arra kéri a budapesti polgárokat, hogy vegyenek részt az előválasztáson és Karácsony Gergely jelölését támogassák.

A Demokratikus Koalíció tiszteletben fogja tartani az előválasztás végeredményét, és a későbbi választási kampányban teljes erejével az előválasztás győztese mögé sorakozik fel.”

Korábban Bajnai Gordon is azt jelentette be a Facebookon, hogy Karácsony Gergelyt támogatja

A volt kormányfő azt mondta a közösségi oldalra kitett videóban, azért áll ki Karácsony mellett, mert sikeresen vezette Zuglót és a kutatások szerint neki van leginkább esélye arra, hogy legyőzze a Fidesz emberét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK