A franciaországi és a vele párhuzamosan más uniós tagállamokban zajló tiltakozási és rombolási hullám okait leggyakrabban az oktatás finanszírozásának hiányával szokás magyarázni. Ez a magyarázat azonban felületes és hiányos: az oktatás ügye valós sérelem, de nem elégséges ok.
A lázongás annak a válságnak a tünete, amelyet egyszerre okoz az államháztartás fenntarthatatlanná válása, az európai gazdaság lemaradása a globális versenyben, a politikai rendszer szélsőségek felé tolódása és az oktatásügy forráshiánya.
A francia tízéves államkötvény kamata átlépte az 5 százalékos lélektani határt — ez egyszerre mutatja az államkincstár helyzetét és a politikai krízist, amelyet a liberális kormány csak nehezen tud kezelni, miközben mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal szítja a válságot. A tervezett idei hiány 5,1 százalék, jövőre — választási év lévén — 5,7 százalékra emelkedhet, a jövő évi költségvetés pedig 54 milliárd eurós csökkentést irányoz elő. Ebben a helyzetben a diákok éppen azt követelik, hogy az oktatás kapjon több pénzt.
A bevezető három állítása
- Az oktatási hiány valós, de okozat és nem ok: a lázongás a francia állam és az európai modell szerkezeti válságának tünete.
- A tüntetések kiváltó oka és politikai haszna szétválik: egy őszinte belpolitikai elégedetlenség is szolgálhat külső érdeket, anélkül, hogy a tüntetők erről tudnának.
- A francia választás kétszakaszos rendszere miatt a válság tétje nem a költségvetés, hanem a mérsékelt összefogás jövője — és ezen a ponton találkozik a belpolitika Putyin érdekével.
Az oktatási magyarázat és ahol megbukik
A leggyakoribb magyarázat szerint a fiatalok azért lázadnak, mert az oktatásra nem jut elég pénz. A sérelem Franciaországban mérhető: az iskolák és egyetemek forrásai évek óta nem tartanak lépést a szükségletekkel, az oktatói létszám és az infrastruktúra egyaránt nyomás alatt áll, és a jövő évi 54 milliárd eurós konszolidációs csomag ezt a nyomást tovább növeli.
Csakhogy ha az oktatás ügye önmagában elégséges magyarázat lenne, akkor a hullám megállna az oktatáspolitika javításánál, és nem terjedne át más tagállamokra, ahol a költségvetési helyzet és az oktatási rendszer egészen más. Olaszországban a diákok nem az iskolarendszerről, hanem az európai fegyverkezésről beszélnek; a franciaországi lázongás pedig nem az oktatáspolitikát, hanem a kormány egész legitimitását kérdőjelezi meg.
Ez az a pont, ahol a felületes magyarázat megbukik. Az oktatás nem a lázongás oka, hanem a nyelve: olyan keret, amelyben egy sokkal mélyebb elégedetlenség megfogalmazható. A követelés morálisan támadhatatlan, ezért alkalmas arra, hogy összegyűjtse a fiatalokat, akiket a válság valódi dimenziói — az eladósodás, a munkaerőpiac bizonytalansága, a jövő kilátásainak beszűkülése — közvetlenül érintenek.
Amit az oktatási keret elfed
- Az államháztartás fenntarthatatlanságát: az oktatásra szánt többletforrás reálisan csak máshonnan vonható el.
- A politikai rendszer a szélsőség felé halad: a tiltakozás ürügyén a szélsőjobb és a szélsőbal egyaránt tőkét kovácsol.
- Az európai gazdaság szerkezeti lemaradását, amely a fiatalok kilátásait hosszú távon minden oktatási kiadásnál erősebben határozza meg.
A pénzügyi háttér: miért rezdül meg a piac
A tízéves francia államkötvény 5 százalék fölé emelkedő kamata lélektani határ. Egyszerre mutatja az államkincstár helyzetét és a politikai krízist, amelyet a liberális kormány csak nehezen tud kezelni, hiszen mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal szítja a válságot.
A francia költségvetés idei tervezett hiánya 5,1 százalék, és ez várhatóan jövőre 5,7 százalékra emelkedik: 2027 választási év, amikor előfordulhat, hogy a liberális Macron örökségéért a szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal viaskodik az elnökválasztás második fordulójában. Minthogy mindkét szélsőség jobbára nem ortodox elveket vall a gazdaságpolitikát illetően, a globális pénzpiacok aggodalma érthető: Franciaország egyre drágábban jut pénzhez, miközben a törlesztés mind nagyobb tétel a költségvetésben.
Sébastien Lecornu miniszterelnök tisztában van a kényes költségvetési helyzettel: a jövő évi költségvetés 54 milliárd eurós csökkentést irányoz elő. Ez a kiigazítás és a diákok oktatási többletigénye közvetlenül ütközik egymással — nem politikai nézeteltérés, hanem aritmetikai ellentmondás. A hullám gazdasági súlyát éppen ez adja: a fiatalok nem egy elhanyagolt területért szállnak síkra, hanem egy olyan konszolidációs folyamat közepén, amely az általuk igénybe vett szolgáltatásokat érinti.
A lázongás lefolyása és a szimbólumok
A hétvégi elszabadult tüntetések miatt a kormány kijárási tilalmat rendelt el, ezért Franciaország a második éjszakáját töltötte el így. Sébastien Lecornu miniszterelnök szerdán a szakszervezetek vezetőivel tárgyal, hogy a jövőben megakadályozzák a tüntetések elfajulását; másnap a politikai pártok következnek. A szélsőbaloldal támogatja a diákok tiltakozó mozgalmát.
A tüntetések során Limoges városában felgyulladt és kiégett a városháza. A helyszín szimbolikus: Limoges városa a limoger ige születési helye. A Napkirály Limogesba helyezte át mindenható pénzügyminisztere, Fouquet munkatársait, így lett a limoger ige a bukás szimbóluma Franciaországban.
A tüntetők ezzel is üzenni akartak Emmanuel Macron elnöknek, akinek jövőre jár le a második ötéves mandátuma.
A helyszínválasztás pontosan mutatja, hogy a mozgalom nyelve túlmutat az oktatási követelésen: a hivatalát vesztő tisztviselő szimbólumán keresztül a tiltakozás a hatalom egészére irányul.
A kijárási tilalom mint tünet
A közigazgatási eszközök bevetése önmagában jelzi a helyzet súlyát: a kormány nem politikai választ, hanem rendfenntartást alkalmaz, miközben a szakszervezetekkel és a pártokkal folytatott egyeztetés már a válságkezelés tárgyalásos szakasza. A kétféle válasz egyszerre fut: a rend helyreállítása és a politikai csatornák megnyitása. A lázongás azonban éppen azt mutatja, hogy a költségvetési konszolidáció nem pusztán technikai, hanem legitimitási kérdés.
A hosszú távú szerkezeti okok: egy elvesztegetett évtized
Emmanuel Macron az európai liberálisok nagy reménysége volt 2017-ben, amikor legyőzte a szélsőjobb vezérét, Marine Le Pen asszonyt az elnökválasztáson. Minthogy a parlamenti választáson pártja jelentős többséget szerzett, úgy tűnt, hogy reformjai előtt szabad az út.
Nem így történt: Angela Merkel kancellár az Európai Unió legnagyobb gazdasági hatalmának élén megakadályozott minden reformot, hogy fenntartsa a politikai stabilitást Németországban. Ennek következtében nemcsak Németország, de az egész Európai Unió elvesztegetett egy egész évtizedet.
Sem Németország, sem Franciaország stabilitását nem sikerült megőrizni, miközben az Európai Unió csúfosan lemaradt a globális versenyben.
Feljött Kína, amely G2-megoldást javasolt — vagyis hogy Peking és Washington együtt vezesse a világot. Trump ezt lényegében elfogadta: ezt mutatta a két legutóbbi csúcstalálkozó Pekingben és Washingtonban. Európa mindinkább a perifériára szorul. Mario Draghi közös hitelfelvételt javasolt az Európai Uniónak a problémák megoldására; közgazdaságilag ez remek ötlet, ám politikai támogatottsága nincsen a legtöbb tagállamban.
Ez a réteg az, amely az oktatási magyarázatból teljesen hiányzik. A fiatalok elégedetlensége nem csupán arról szól, hogy egy iskolában nincs elég tanár: arról szól, hogy az európai modell — amely számukra a jólét és a biztonság ígéretét hordozta — a globális versenyben elveszítette lendületét, és a politikai vezetés nem tud közös választ adni. Az elvesztegetett évtized a lázongás rejtett indítéka, még ha a tüntetők ezt nem is így fogalmazzák meg.
