Míg Kijev elégedett lenne azzal, ha a tűzszüneti megállapodás részeként újraindulna az orosz gáz szállítása az EU-ba az ukrán gázvezetékeken keresztül, Moszkva aligha cserélné el ezért háborús céljait.
Október 17-én a The New York Times arról számolt be, hogy Donald Trump elnök küldöttei, Steve Witkoff és Jared Kushner, sürgették Kijevet és az európai fővárosokat, hogy a békemegállapodás részeként fontolják meg az orosz gáz Ukrajna kiterjedt gázvezeték-hálózatán keresztüli szállításának újraindítását. A javaslat mögötti logika egyértelmű: mivel mind Moszkva, mind Kijev kereskedelmi hasznot húzna belőle, egy ilyen együttműködés utat nyithatna a tűzszünethez. A jelentés szerint az amerikai és orosz képviselők a Balti-tenger alatt húzódó, még működőképes Nord Stream 2 gázvezeték-szakasz újraindításáról is tárgyaltak – amit a Fehér Ház tagad. A gázra vonatkozó ötlet egy másik, a hónap elején Miamiban folytatott tárgyalásokon felvetett ösztönzőt követ: egy amerikai javaslatot, amely szerint Oroszország befagyasztott központi banki eszközeinek egy részét feloldanák, és Washington ellenőrzése alá helyeznék, amit az európai tisztviselők elutasítottak.
Ez egy ésszerű alku vagy egy mérgezett kehely? A válasz sokkal kevésbé függ Kijevtől, mint Moszkvától.
Nem Kijev az akadály
Ha egy ilyen jellegű gazdasági megállapodás tűzszünetet eredményezhetne, Kijev minden valószínűség szerint beleegyezne az orosz gáz tranzitjának újraindításába a területén – és talán a Balti-tengeren keresztül történő gázszállítás újraindításával sem lenne ellene. 2025 eleje óta Volodimir Zelenszkij elnök többször is támogatta mind az átfogó tűzszünetet, mind az energetikai infrastruktúra elleni támadásokra és a Fekete-tengeri harcműveletekre vonatkozó részleges moratóriumot. 2025. március 11-én, Dzsiddában Ukrajna elfogadta az Egyesült Államok javaslatát egy azonnali, harmincnapos fegyverszünetre. Oroszország nem. 2026 júniusában Zelenszkij kijelentette, hogy a kelet- és dél-ukrajnai jelenlegi frontvonal befagyasztása „a leggyorsabb módja” a háború leállításának.
Az elmúlt két évben Ukrajna érdeklődése a harcok befejezése iránt annyira megnőtt, hogy Kijev lemondott a teljes vagy részleges fegyverszünetre vonatkozó előfeltételeiről. Elfogadná a jelenlegi frontvonalat a fegyverszünet érintkezési vonalaként, és valószínűleg tolerálná az Oroszországgal való gázszállítás terén kialakuló új formájú gazdasági együttműködést. Az Ukrajnának fizetendő orosz tranzitdíjakat szívesen fogadnák, de ezek másodlagos jelentőségűek. A 2019–2024-es tranzitszerződés keretében a Naftogaz több mint 1 milliárd dollár „ship-or-pay” bevételt könyvelt el – ez jelentős összeg, de szerénynek számít Ukrajna háború utáni újjáépítésének költségeihez és a jelenlegi nyugati költségvetési támogatáshoz képest.
Kijev valóban még háború idején is engedélyezte az orosz gáz tranzitját. Nemcsak Moszkva 2014-es első ukrajnai behatolása után, hanem a 2022. február 24-én megkezdődött teljes körű invázió után is az orosz gáz 2025. január 1-jéig továbbra is az ukrán gázvezetékeken keresztül áramlott az EU-ba és Moldovába – csak 2024-ben körülbelül 15–16 milliárd köbméter. A pénzügyileg meggyengült Ukrajnának szüksége volt a bevételre, és a tranzit leállítása aligha eredményezett volna mást, mint az orosz export átirányítását más útvonalakra, például a Fekete-tengeren és Törökországon átvezető TurkStream-re.
Nem maga a háború vetett véget a tranzitnak a teljes körű invázió kezdete után majdnem három évvel, hanem a háború következményei más tényezőkkel együtt. Ezek közé tartozott az utolsó ötéves tranzitszerződés lejárata, a Gazprommal kapcsolatos „ship-or-pay” kötelezettségekről szóló viták, Kijev ragaszkodása ahhoz, hogy a gáz lényegében nem orosz származású legyen, és ne csupán átcímkézett, valamint az EU saját, fokozatos kivezetési politikája, amelyet Oroszország egyre fokozódó agressziójára válaszul fogadtak el. Ha Ukrajna teljes körű háború alatt is engedélyezte az orosz gáz tranzitját, akkor tűzszünet esetén valószínűleg meg is fogja tenni.
Miért nem harap rá Moszkva?
Elvileg a Kushner és Witkoff által javasolt megállapodás Moszkva számára még jövedelmezőbb lenne, mint Kijev számára. A gyors, nagyméretű és viszonylag olcsó nyugati irányú gázvezetékes export friss pénzt öntene Oroszország megterhelt költségvetésébe. Oroszország olaj- és gázbevételei 23,8 százalékkal csökkentek 2025-ben, 8,48 billió rubelre – ami a szövetségi bevételek kevesebb mint 23 százalékát kitevő, rekordalacsony arányt jelent, és a legalacsonyabb szintet 2020 óta –, miközben a költségvetési hiány elérte az 5,6 billió rubelt. A visszaesés 2026-ban is folytatódott: az első kilenc hónapban az olaj- és gázbevételek az előző év azonos időszakához képest további 17,2 százalékkal csökkentek. Csak az ukrán tranzit megszűnése miatt a Gazprom a 2025-re tervezett exportmennyiségének mintegy 16 százalékát veszítette el, ami évente akár 4,5 milliárd dollár értéknek is felel meg.
Mindazonáltal az amerikai elképzelés önmagában is hiábavaló, mert félreérti Vlagyimir Putyin rezsimjének stratégiáját, ideológiáját és belső logikáját. Oroszország ukrajnai magatartását történelmi mítoszok, politikai neheztelés, pánorosz ultranacionalizmus, valamint a nagyhatalmi státuszra és a területi terjeszkedésre vonatkozó fantáziák vezérlik. A gazdasági érdekek csak egy része a képnek. Putyin ezért valószínűleg el fogja utasítani a javaslatot, mint a béke alapját. Számára egy gázmegállapodás legfeljebb csak hab lenne a tortán Ukrajna részleges – vagy még jobb, teljes – kapitulációja után.
Ezt illusztrálja Oroszország közelmúltbeli magatartása is. Az EU-ba irányuló orosz gázkivitel a Nord Stream-en keresztül nem azért állt le 2022-ben, mert Ukrajna megtámadta a tenger alatti gázvezetékeket, ahogyan azt gyakran állítják. Moszkva maga hetekkel korábban, 2022. augusztus végén szüntette meg az ellátást, feláldozva legnagyobb vevőjét a politikai befolyás érdekében. Amikor 2022. szeptember 26-án felrobbantották a használaton kívüli gázvezetékeket – egy cselekményt, amelyet a német ügyészek egy ukrán csapatnak tulajdonítanak, amelynek állítólagos vezetője 2026. október 14-én állt bíróság elé Hamburgban –, a négy szál közül az egyik sértetlenül megmaradt.
Putyin felajánlotta, hogy ezen keresztül szállítson gázt; Berlin elutasította. A Kreml által felajánlott megállapodás Oroszországnak a háború finanszírozásában nyújtott segítséget jelentett volna, nem pedig irányváltást. Moszkva inkább lemondott a legjövedelmezőbb exportpiacának nagy részéről, mintsem hogy mérsékelje ukrajnai céljait. A Kreml számára természetesen örömmel fogadna több bevételt az európai energiakereskedelemből. De összességében ez másodlagos kérdés a revansista orosz vezetés számára.
Eközben egy nagyon is gyakorlati akadály merült fel mind a megmaradt Nord Stream 2-vezeték, mind az orosz gáz EU-ba történő bármely más útvonalának újraindításával kapcsolatban. 2026. január 26-án az EU Tanácsa hivatalosan elfogadott egy rendeletet, amely fokozatosan megszünteti az összes orosz gázimportot: az orosz LNG-t 2027 elejétől, a vezetéken keresztül szállított gázt pedig 2027 őszétől teljes mértékben betiltják. A tranzit újraindítása tehát a hatályos uniós jog alapvető felülvizsgálatát igényelné.
Vereség, nem pedig megállapodások
Az az elképzelés, hogy az energetikai együttműködés újraindításával békét lehet teremteni Kelet-Európában, naiv és téves feltételezéseken alapul. Az biztos, hogy Ukrajna nem jelent akadályt.
Kijev nagy valószínűséggel elfogadná az orosz gáz tranzitjának újraindítását a területén egy valódi tűzszünet részeként, ahogyan azt az orosz–ukrán háború első szakaszában, 2014-től 2021-ig, valamint a teljes körű invázió első három évében, 2022-től 2024 végéig is engedélyezte.
Mégis, ha a Kreml egyik kedvenc kifejezését idézzük, Kelet-Európa bizonytalanságának „gyökere” nem gazdasági jellegű. Hanem Oroszország integrális imperializmusa, terjeszkedési vágya és heves ukránellenessége. Ilyen ösztönzőkkel szemben még a legjövedelmezőbb üzleti vállalkozások is haszontalanok. A cári és a szovjet történelem tanulsága az, hogy Moszkva külpolitikai kalandvágyát nem a diplomáciai győzelem, hanem a csatatéri vereség, és nem a kereskedelmi siker, hanem a gazdasági nehézségek hűtik le, és irányítják Oroszország figyelmét befelé.
A legmaradandóbb eredmények akkor születnek, amikor a katonai kudarc és a gazdasági válság egybeesik. Az 1980-as évek végén a Szovjetunió kivonult Afganisztánból, elvesztette a hidegháborút, és mély társadalmi-gazdasági válságba süllyedt. A szovjet birodalom szétesett, és az ebből kialakult orosz állam egy időre viszonylag visszafogott külpolitikai ambíciókkal rendelkező protodemokráciává vált. Ma is valami hasonló kellene, hogy történjen ahhoz, hogy véget vessen Oroszország jelenlegi külpolitikai kalandjának.
A legjobb esetben is Kushner és Witkoff megközelítésének hibája a sorrendben rejlik. A fegyverszünet előtt felajánlott, megújított gázkereskedelem a szankciók enyhítését jelenti, ami jutalmazza az agressziót; nem lehet megvásárolni azt, amit Moszkva nem akar eladni. Németország már kipróbálta ezt a stratégiát a kudarcba fulladt Wandel durch Handel, azaz „változás a kereskedelem révén” elnevezésű politikájával, és mindenekelőtt a két Nord Stream-projektjével – amelyek hozzájárultak a Kreml megerősödéséhez a 2014-es és 2022-es események eszkalációja előtt.
Ha az energetikai együttműködésnek szerepet kell játszania a rendezésben, akkor annak az Ukrajna számára hiteles biztonsági garanciákkal alátámasztott, ellenőrizhető és tartós fegyverszünet után kell következnie, nem pedig előtte. Az Ukrajnán és a Balti-tenger alatt áramló orosz gáz hozzájárulhat a béke megszilárdításához. De nem teremtheti meg azt.
Ez a cikk egy EPIK-kommentár alapján készült.
Dr. Andreas Umland a Kijevi Európai Politikai Intézet (EPIK) politikai munkatársa, valamint a Stockholmi Kelet-Európai Tanulmányok Központja (SCEEUS) elemzője a Svéd Nemzetközi Ügyek Intézetében (UI).
