Együtt-javaslat a 106 egyéni választókerületre – FRISSÍTVE

0
986

A Párbeszéd és a Jobbik kivételével minden ellenzéki pártnak elküldte a választókerületi javaslatot az Együtt. 15 kerületben kér támogatás a többiektől, 26-ban javasolja az MSZP-s, 24-ben a DK-s jelölt indulását. A DK egyetért, de nem ezzel a listával, a Momentum viszont nem közösködik senkivel. Az MSZP változatlanul közös listát is akar.

A baloldali, liberális és zöld pártokhoz fordult konkrét képviselőjelölti helyeken egyeztetett indulás érdekében az Együtt. Mint közleményükben írják, véget kell vetni az időhúzásnak, meg kell állapodni egy-egy egyéni jelöltben mind a 106 egyéni kerületben.

“Az ellenzék útja a győzelemhez” címet viselő javaslatot megküldte az MSZP-nek, a DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak, jelezve, hogy kész a Fidesz és Jobbik jelöltjeivel szemben győzni képes ellenzéki jelöltek javára visszalépni, ha ezt a többi ellenzéki párt is kölcsönösen megteszi.

Az Együtt a Demokratikus Koalícióval egyetértésre jutott az érintett egyéni választókerületek ügyében, mindeddig azonban sem az MSZP, sem az LMP, sem pedig a Momemtum nem volt nyitott még a tárgyalásra sem – áll a közleményben.

Az Együtt 15 egyéni választókerületben kéri a baloldali, liberális és zöldpártok támogatását, 26-ban javasolja MSZP-s egyéni képviselőjelöltek indulását, 24 választókerületben a DK-sokét. Veszprémben a már bizonyított Kész Zoltán független képviselőjelölt támogatását javasolja. A tételes lista itt elolvasható.

Az Együtt koordinálni kíván az LMP-vel és a Momentummal is, és erre konkrét alapjavaslatot is tett a pártok részére. Bár eddig mindkét párt elzárkózott az egyéni választókerületi koordinációtól, a megújuláshoz szükség van az ő egyéni képviselőikre is.

A Demokratikus Koalíció alelnöke, Molnár Csaba közleményben egyetértésüket fejezi ki abban, hogy nem szabad tovább húzni az időt, és hogy külön pártlistákat kell állítani, de elutasítják az Együtt elképzelését, amely szerint

negyven körzetben a “demokratikus ellenzéki” pártok egymás ellen indulnának.

A közös egyéni jelölteket sem az Együtt javaslata szerint határoznák meg, hanem tárgyalásokon döntenének személyükről.

A Független Hírügynökség megkeresésére a Momentum Mozgalomban közölték: továbbra is kitartanak a küldöttgyűlésükön megválasztott 106 önálló jelöltjük mellett. Soproni Tamás, a párt alelnöke elmondta, hogy nem foglalkoznak az összefogás-politikával, mert azt “a résztvevő pártokon kívül már mindenki unja”.

Juhász Péter, az Együtt elnökének újabb javaslata arról szól, hogy a demokratikus ellenzék rögtön 40 választókerületben feladja a győzelem esélyét azzal, hogy egymás ellen indul áll az MSZ közleményében. Azonban az MSZP-nek, az Együttnek és a demokratikus oldal egyéb pártjainak nem egymással kellene pozícióharcot vívnia, hanem a kormányváltásért kellene dolgoznia.

A kormányváltásra a legjobb esély pedig közös miniszterelnök-jelölttel, 106 közös egyéni jelölttel és közös listával van. Ez nem az MSZP vesszőparipája, ez matematika; egyszerűen ilyen a választási rendszer. Minden más stratégia a Fideszt erősíti.

Az MSZP szerint nem mondhatunk le eleve 40 körzetről és az ott élő, változást akaró emberekről egyetlen párt vagy pártvezető túlélése érdekében sem, mert ez esetben 2022-ig Orbán Viktor és haverjai fogják tovább fosztogatni hazánkat kormányzás helyett.

Az Együtt nem küldött javaslatot a Párbeszédnek, aminek oka nyilvánvalóan az, hogy a korábban közösen készülő két pártból Karácsony Gergely az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként lépett fel. Ezután az Együtt szakított a másik párttal. A Liberálisok lényegében csatlakoztak az MSZP-hez.

További reakciók esetén cikkünket frissítjük.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .