Már a medve sem a régi

0
889
facebook
A behódolt média és a kiszolgáltatott közvélemény az élet – különösen a politikai felvilág látható és főként csak sejthető részét, de általában – minden területét, szimulákrummá változtatja, úgyhogy az abszurd közjáték, a mindent magához vonzó reality show, összekeveri a témákat és műfajokat. A tragédia bohózatként, a valódi dráma kabaréként mutatkozik, a valós valóság pedig elrejtőzik, hol medvebarlangba, hol a politikacsinálók budoárjába.
Három egymással meglepő módon összefüggésbe hozható, de a valóságban egymástól távoli, más-más jelentőségű és kaliberű jelenség van jelen a rommagyar mediákban és így aztán a “közéletben”, ha ugyan van még ilyesmi errefelé. A bulvár és az infotainment, a szórakoztatgató műfajba oltott hír-, és főként ál-híripari termékek, mint keleti bazárban „hozzák össze a dolgokat”, leegyszerűsítik és lebutítják, a bóvli szintjére visznek le fontos dolgokat és emelnek a figyelem középpontjába lényegteleneket, a hatalom dicsőségére, a fogyasztók mulattatására. Panem nélküli circus a világ, örömnek apró, de ámulni rajta még lehet.
A kommentátorok és magukat újságírónak mondó propagandisták egyfelől azon versengenek, hogy hogyan fényezhetnék Orbán Viktort és tüntethetnék pozitív színben föl az EPP-beli “kért és elért” nagyszerű teljesítményét, a pártcsaládon belüli fölfüggesztését; aztán azon filózik “a nép”, hogy mi legyen “Rozival”, az anyamedvével, amelyik megtámadta és halálosan megsebesítette az őt “zargató” “két gyerekét egymaga nevelő”, post mortem, hős apát; végül fölbukkant az EMNP és Tőkés László, a politikai felvilág peremén, és új-régi szereplő veszi át a nem létező párt marsallbotját, aki nemcsak botránykeltő, hanem akinek megválasztása is gyanús.
Az Orbánt dicsőítő üzenetek arra jók, hogy az itteni politikai/értelmiségi felvilág vazallusi pozícióját megmutassa – ha, kellett újfent és rárakott lapáttal –, a lehajtott fejet, a kiszolgáltatott és koldusként előrenyújtott tétova tenyeret. Ez nagyjából elég is lenne, a kép nagyon jól megjelenítheti a lényeget: a „fijjuk, lementek kutyába” és ott is maradtak. Meglepetésükre viszont, a „kutyáknak már van királyuk” és az nem ők, erre aztán felsóhajtanak, jaj, de kár, viszont a király uralma az mégiscsak királyság, nyaljunk oda még egyet, mondják, ha már kéznél van a nyelv, és hátha valami apró mégicsak csörren koldusmarokban, ha esdekel. Így aztán

senki sem akar arról az abszurd és nemcsak Orbánt, de Webert és az egész EPP-s bagázst jellemző logikai bukfencről még hallani sem, hogy egy pártot „saját kérésre”, szavazásos alapon felfüggesztenek, mintha valamiféle trófea – a felfüggesztettség ikonikus képe – lenne,

amit Orbán kapott, kitüntetés és buksisimogatás. Kérdés, ha nem szavazzák meg a fölfüggesztést – ha jól értem a magából kikelt rommagyar vezér is megszavazta, elég zavarodott egy gesztus, nemde? – akkor a Fidesz marad az EPP-ben, sőt Orbán lesz az új Weber? A zagyva, az értelmetlenség, de főként, ahogy azt az itteni politikai/értelmiségi mainstream benyeli és közvetíti, sőt a média frankón fölerősíti, még itteni szinten is botrányos, az alternatív tényekből alternatív-valóság (zombie-világ) született: Orbán és pereputtya (hogy Fideszt ne mondjak) a politikai nyugat páriája lett immár, ahogy azt románul mondják, „ku akté űn régúlő”, aktákkal igazolhatóan, és ezt úgy kommunikálják, mint győzelmet. Mit érthet ebből az egyelőre – kivételként és nem főszabályként – józan eszénél maradt plebs? Hát, hogy magasról teszünk Európára, hogy a Brüsszelezés új, immár rejtett formában fog folytatódni és a sorosozásnak sem alkonyult le. Ha Orbán a király, akkor az EU-nak vége, hajrá szavazzunk erős EP-jelöltekre, sőt szavazzunk át a Fideszre (mindegy, hogy az ottanira, vagy az ittenire – a szeles, de tavaszias Budapesten írom e sorokat)!
Aztán ott van a medve, bocsaival barlangjában, idilli-bukolikusan tavaszi szendergésben, és jön a nagyon-nagyon széköly atyafi zargatni, bizonyára valami új népszokást „tradícióvá tenni” szándékkal, és mint minden medve felhorkad és megvédi kölykeit. Ki gondolta volna, nemde? Példátlan, szörnyű és fölháborító a medve-botrány, de főként kapóra jön hazug helyi kiskirálynak. Már-már új fordulatot vesz, éveken át folyó ádáz harca a fenevadak ellen, egyet a „koalíciós partner” miniszterasszonynak is odaszúr Borboly Csaba, hogy ti. nem adott kilövési engedélyt – ugye, mint kiderült, sem ő, illetve senki más nem is kérte (ott és jó helyt van egy kis hazug rágalom) –, s aztán jön a rossz hír (a Hír-TV-től – ejnye ejnye nem müxik a feed-back, az ottani propagandát hiánytalanul átveszi a helyi, de fordítva még dolgozni kell az ál-hírek terjesztésével el`tá`sak!), hogy „medvezargatás esete forgott fenn”. Az öngyilkosságnak egy „erőst sajátságos” formája, amivel az atyafi élt, ja és belehalt. Nem vitás nagyon rossz a PR-ja a medvének szerte Székelyföldön, a folyamatos és gyakran hazug lejáratása, a kiskirály – lassan-lassan egyetlen hatásos – propagandája működik, ahogy alakulnak a dolgok, nem, hogy valami pozitív, de medve sem marad uralkodása után.
A hétvége híre volt – na jó, csak úgy zárt körben, szordínóval – hogy kis híján megújult az EMNP, de … aztán mégse. És megjelent a váradi színen a sokszorosan lejárt szavatosságú Tőkés László, sőt beszólt hittársának Semlyén fővadásznak is, hogy becses (Lol) személyével Fidesz itteni fiókpártot erősített március havában, s nem vadászással ütötte el az időt. Mondom majdnem bekövetkezett az elképzelhetetlen, ha igaz egy, egyetlen egy, szavazaton múlott, vagy mulasztották a dolgot el. A Tőkés-Fideszes aprópárt megújulásának ígérete, már-már a levegőben volt, aztán jött egy „folytonosságot ígérő” csicska és annyi lett az új lendületnek. Az eset pikantériája, hogy már nálunkfele is elég, ha valaki botrányhős, hogy „magas politikai funkcióhoz” jusson: az ex-püspök, egykori morális példakép, a „mega-pásztor”, ahogy kliensei szólították, új/régi csicskást, másik strómant tett párt-gyermekének élére. Nem is lenne ez nagy csoda, viszont az új arcról – Csomortányi István – egyetlen, de micsoda (!), dolgot tudunk, hogy nyilvánosan köpködős. Mindent egybevetve ugyanis, egyetlen dolog hírlik róla: tíz éve szerette volna leköpni a Váradra meghívott Demszky Gábort, de nyála célt tévesztett és (akkor a még másik aprópárt alelnöke, és jobber ifjúsági vezető) egy helyi szerkesztőt, írót, és kultúrszervezőt tisztelt meg, amit viszont az elkövető „nem bánt meg”, pont. Hát így épül és szépül kishazánk, elég egy rosszul célzott köpés és a pártvezéri székbe röpít, az ex-püspök áldásával, ismét megtörtént a csoda.
Nem akarom, azt a közhelynek számító, de leggyakrabban költői kérdést elsütni, hogy meddig süllyedhet még a rommagyar közélet, a politikum, a nyilvánosság, mert tudom. Jövő héten új prókátorok fognak még lentebbre menni, a versengés a „kutyába lemenni” becses tétjéért folyik és ezért nincs feneke a dolognak. Addig megjegyzem, hogy már a jó öreg medve sem a régi, domesztikálódott, helyi kiskirályok politikai játszmáinak ágensévé lett, sajnálom őt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .