86 éve, a második bécsi döntéssel Hitler visszaadta Magyarországnak Észak‑Erdélyt. A náci vezetés a magyar és román érdekek között egy olyan „kecske–káposzta” kompromisszumot hozott létre, amely mindkét országot a német háborús gépezet kiszolgálójává tette – és amelynek következményei a holokausztban, majd a háború utáni geopolitikai átrendeződésben tragikus módon teljesedtek ki.
A náci diktátornak kiváló tanácsadói voltak magyar ügyekben: a trianoni béke revíziójával maga mögé tudta állítani a magyar közvélemény jelentős részét, amely az iskolában nap mint nap azt tanulta: „Csonka Magyarország nem ország, Nagy Magyarország mennyország.” Horthy Miklós kormányzó fehér lovon vonult be Kassára, és hasonlóra készült Erdélyben is. Az újságok azt találgatták: hány kilométerrel tolódik majd keletebbre az új magyar–román határ?
A náci szakértők által kialakított térkép azonban észak–déli felosztást tartalmazott. Ennek előnye volt, hogy a Székelyföld – amely 300 kilométerre feküdt keletre a határtól – Magyarország része lett, így Észak‑Erdélyben magyar többséget lehetett kimutatni. A gazdaságilag értékesebb Dél‑Erdély viszont Románia kezén maradt, ahogy a Szászföld is, ahol 800 éve éltek német telepesek.
Hitler szempontjából „kecske–káposzta” megoldás született: magyar szövetségese, vitéz nagybányai Horthy Miklós éppúgy elégedett volt, mint román szövetségese, Antonescu marsall, aki sokkal nagyobb veszteségtől tartott.
A bécsi döntés ára: háború a Szovjetunió ellen
Az 1940-es bécsi döntés után Magyarország és Románia egyaránt lelkesen vett részt Hitler háborújában a Szovjetunió ellen. Pedig Molotov szovjet külügyminiszter figyelmeztette Magyarországot: ha nem vállal szerepet az agresszióban, megtarthatja Észak‑Erdélyt. Horthy azonban annyira bízott a náci Németország katonai erejében, hogy mégis csatlakozott a támadáshoz.
Ezek után nem volt kérdés: ha Hitler veszít, Észak‑Erdély visszakerül Romániához. Így is történt: a párizsi béke 1947-ben visszaállította a trianoni határokat.
Holokauszt magyar és román módra
1940-ben Romániában jelentős zsidó közösség élt, amelynek csak egy része volt román állampolgár: sokan a cári birodalomtól elcsatolt Moldova és Bukovina lakói voltak – például Paul Celan, a világhírű költő, aki túlélte a holokausztot, de később öngyilkos lett.
Észak‑Erdélyben bevezették a magyar zsidótörvényeket, majd Magyarország német megszállása után megkezdődött a deportálás: több százezer zsidót hurcoltak el a haláltáborokba. Tragédiájukat írta meg Elie Wiesel, akit Máramarosszigetről deportáltak, és megjárta Auschwitzot és Buchenwaldot. Mauriac francia Nobel‑díjas író biztatására kezdte meg irodalmi munkásságát, amelyért 1986-ban Nobel‑békedíjat kapott.
Horthy az összes magyar zsidót átadta Hitlernek, és csak akkor állította le a deportálásokat, amikor Roosevelt amerikai elnök megfenyegette: háborús bűnösnek nyilvánítják, ha a budapesti zsidóságot is feláldozza.
A román király másképp cselekedett: a román állampolgárságú zsidókat nem szolgáltatta ki a náci Németországnak. Akik viszont nem rendelkeztek román állampolgársággal, nem kerülhették el a holokausztot. A fasiszta Románia ebben Pétain marsall francia államának receptjét követte.
A román hadsereg eközben aktívan részt vett a zsidók lemészárlásában az elfoglalt szovjet területeken. Különösen brutálisan léptek fel Odesszában, ahol mintegy 40 ezer zsidó vált a pogrom áldozatává. Antonescu marsallt a háború után háborús bűnösként kivégezték.
Szakítás a náci Németországgal
1944. augusztus 23-án, csaknem pontosan négy évvel a bécsi döntés után puccsot hajtottak végre Bukarestben: a királyi palotában vendégeskedő német főtiszteket meggyilkolták, és Románia átállt a szövetségesek oldalára. A puccs előkészítésében részt vett Emil Bodnăraș kommunista vezető, aki ekkor a szovjet hírszerzés tisztje volt.
A Securitate – a rettegett kommunista titkosszolgálat – a Krím félszigeten alakult meg, amelyet a szovjet csapatok nem sokkal korábban foglaltak vissza. A Krímben az SS nagy üdülőközpontot tervezett létrehozni. A Securitate ünnepe minden évben ugyanaz volt, mint a szovjet állambiztonságé: Lenin 1917 decemberében adott utasítást Feliksz Dzerzsinszkijnek a Cseka létrehozására, a KGB és az FSZB elődjére.
Románia átállása megkongatta a vészharangot Budapesten is, ahol Horthy Miklós az angolszász csapatok érkezésére várt, de kénytelen volt tudomásul venni: a szövetségesek Magyarországot szovjet érdekszférának jelölték ki. Kiugrási kísérlete 1944 októberében elbukott, részben azért, mert a magyar tisztikar jobban félt Sztálintól, mint Hitlertől.
Sztálin a székelyeknél
1947-ben Észak‑Erdély újra Románia részévé vált, miután Sztálin visszaszerezte Moldovát és Bukovinát. A szovjet vezető – aki korábban a nemzetiségi ügyek népbiztosa volt – a nemzetiségi ellentéteket saját hatalmának megerősítésére használta fel. Rákényszerítette a román kommunista vezetést, hogy autonómiát adjon a Székelyföldnek. Az autonómia tervezetét Moszkvában, oroszul írták.
Sztálin öregkori cionista kampánya miatt beáldozta a román kommunista párt zsidó vezetőit a nacionalista Gheorghiu-Dejnek, akit viszont rákényszerített a Magyar Autonóm Tartomány létrehozására. A Székelyföldön így értékelték a helyzetet: „Sztálin apánk murkot dugott az oláhok seggébe.” Az autonómia túlélte Sztálint, aki 1953-ban halt meg; csak Nicolae Ceaușescu szüntette meg a hatvanas években.
A soviniszta kommunista diktátor pénzért eladta szász és zsidó polgárait a Német Szövetségi Köztársaságnak, illetve Izraelnek.
A Securitate újjászületése
1989 karácsonyán Ceaușescut és feleségét kivégezték, a Securitatét feloszlatták. A rettegett titkosszolgálat azonban sietett az új román vezetés tudtára adni, hogy szerepe pótolhatatlan: megszervezte a magyarellenes pogromot Marosvásárhelyen 1990 tavaszán. Sütő András írót majdnem agyonverték, fél szemére megvakult. A környék roma lakossága mentette meg a magyar kisebbséget: „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!”
A Securitate más néven újjáalakult: az új állambiztonsági szervezet parancsnokát eredetileg Asztalos Imrének hívták, de Magureanu néven irányította évekig azt a testületet, amely 1945-ös krími megalakulása óta döntő szerepet játszik Románia életében.
